36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Sharlotte Johanson összes RPG hozzászólása (206 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 7 » Le
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 9. 11:21 Ugrás a poszthoz

Zsolt

Azt nem mondhatja senki, hogy Sharlotte nem imádja az extrém helyzeteket, de az akkori már túlment azon a határon, amit még megszokott normalitással és hidegvérrel el tudott viselni. Kezdte elveszíteni az utolsó épeszű gondolatait is, valami különös oknál fogva mindet elfelejtette. Talán a hideg, a szituáció okozta feszültség, vagy valami más okozta, de azt akkor képtelen lett volna megmondani.
- Semmi baj - nyögött ki valamit. Tényleg nem volt dühös a fiúra, amiért ráesett, sokkal jobban foglalkoztatta a kijutás - Hidd el, én is - nézett rá. Igazából sokat nem látott, és még pálcáját sem érte el, hogy valami fényt tudjon csinálni, tehát helyzete abszolúte kilátástalannak minősíthető volt. Megfordult fejében, hogy Zsoltot kérje, szedje elő a saját pálcáját, vagy akár az övét, vagy valamit csináljon, de azonnal el is felejtette, mit akart mondani, amint hozzákezdett volna, így tovább törte inkább fejét. A feszültségoldás tovább folytatódott, bár sokat már azzal sem törődött, csak nézett fel, amennyire tudott a gödör szájához, és az árnyalatbeli különbségeknek hála, látta az eget. De az túlságosan távolinak bizonyult, akkor még a mélységet sem tudta megállapítani.
A fiú kijelentésével furcsa, de egyetértett. Igaz, bár akkor nem tudta elképzelni, ahogyan tegyük fel pár hét múlva összefutnak, és vidáman beszélgetnek. Elkeseredésében egy mosoly csúszott fel arcára, de azt nem lehetett látni abban a korom fekete lyukban.
- Egy kicsit, de kibírom - vágta rá hirtelen. Igaz volt ugyan, amit mondott, de csak akkori állapotára. Azt nem tudta, negyed óra múlva hogyan fog vélekedni, bár jól bírja a hideget. 0 fok körüli hőmérsékleten még szoknyában látogatott el a tavacskához, és nem lett baja, sőt. Igazából nem is érezte a hideget.
Visszatértek emlékei, bár egyik sem segített rajta, szinte semmit.
- Igen, kaptam - mondta, amint eljutott hozzá az információ is - De... szerinted ki szórakozik velünk? - kérdezte meg, mert egyáltalán nem tartotta viccesnek a tréfát. Hátha a fiúnak van ötlete, bár nem számított az akkor, csak a kijutás.
Hirtelen összerándultak szemei, ahogy azt érezte, hogy valami arcára cseppent. Pislogott párat, mert azt hitte, csak képzeli, de továbbra is érezte a nedvességet, ami csepp formájában legördült arcáról. Aztán jött még egy, de nem érte el, hogy megnézze mi az.
- Valami csöpög. Várj... ez nem tőled jön? Jesszusom, te vérzel? - emelte kicsit fel hangját, és egy pillanatra rémült képet is vágott. Szerencséjére a sötétség azt is elfedte.
Utoljára módosította:Sharlotte Johanson, 2013. február 12. 13:56
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 9. 15:31 Ugrás a poszthoz

David

Mint egyedüli nő a háztartásban, a legtöbb munka rá marad. Alex is segít neki természetesen, de sokszor kivonja magát mindenből így neki kell mindent megcsinálni. Ezt nem is bánja, hiszen az életben is így el kell majd boldogulni, ez pedig kellőképp felkészíti arra. Tehát mosogatás, takarítás, mosás, hasonlók tartoznak "munkakörébe".
Még az év kezdete előtt, olyan december 28-29. tájban találkozott olyan ruhákkal, amik se nem övék, se nem testvére tulajdonát képezik. Megpillantva őket azonnal előtörtek akkor még friss emlékei, mivel tudta, kiék. Sokszor eszébe jutott, hogy a tulajdonoshoz vissza kellene juttatni őket, de azt személyesen akarta intézni. Viszont nem volt ereje, meg éppen bátorsága írni Davidnek, hogy találkozzanak valahol, és az átadás megtörténjen. Emellett bocsánatot is akart kérni, leginkább testvére viselkedése miatt. Meg úgy mindenért, mert igaz, nem gondolta át akkor sem, és utána sem, mégis így illik.
Nagyon sokáig szépen összehajtogatva tartogatta a ruhákat szobájában, pontosabban az egyik éjjeli szekrényen, mintha valami ereklyékre kellene vigyáznia. Minden nap látta, de próbált nem foglalkozni vele. Egy idő után azonban már zavarta, de maga sem tudta miért, ezért minden esetleges negatív gondolatát leküzdve kezdett el levelet fogalmazni a fiúhoz. Nem tartott sokáig, csak a lényeg volt benne: szombat, este nyolc, társalgó, meg a ruhák visszaszolgáltatása, természetesen ennél valamivel szebben megfogalmazva. Amint végzett, baglya már el is szállt a levéllel, ami remélhetőleg célba is ért. Ám még akkor sem volt biztos, hogy a  történtek után valószínűleg nem túl rózsás kedvében lévő másik fél elmegy majd a találka helyszínére.
Ő maga viszont már fél nyolckor elindult, igaz, már sokkal előbb elkészülve, a pólót a nadrágot, a pulcsit és a kabátot nézegetve ült az ágyán, és gondolkodott. Mindent próbált érinteni ezalatt, de nem sikerült, mert az idő telt. Így egész egyszerűen csak berakta a darabokat oldaltáskájába és elindult, fel a kastélyba. Bátyjának nem szólt, nem akart feszültséget kelteni, hiszen meg van neki tiltva, hogy bármikor és bárhol is találkozzon megmentőjével. Természetesen a történet ezen részét Alex azóta sem ismeri, mert nem hajlandó beszélni az esetről. Az ő baja, ennyi.
Hamar elért a társalgóig, már tudta hol van, hiszen járt ott. Belépett, majd első útja a már jól ismert fotel felé vezetett. Levetette fehér kabátját, és végigpillantott rajta. Az volt rajta akkor is, mikor lelki szemeivel láthatta a dísztó mélyét. Levette az oldaltáskáját is, és normál esetben ledobta volna, de akkor nem tette ezt meg. Tudta, hogy a benne lévő dolgoknak semmi baja sem lenne egy kis huppanástól a fotelben, de akkor sem akarta még a legcsekélyebb esélyt sem megadni neki.
Nem ült le, inkább fel-alá járkált a helyiségben, várva a fiút, és tulajdonképpen a világon minden mást kizárva.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 10. 14:08 Ugrás a poszthoz

David

Hiába is ért fel hamar, várnia kellett, bár nem sokat. Elfogadta a helyzetet, hiszen még úgy is jobb volt, mintha el sem talált volna a társalgóig a fiú. Örült, de nem is magának a személynek, hanem annak az ottlétének, mivel így nem veszett pocsékba nagyjából fél órája. Azzal sem lett volna probléma, hiszen fél óra nem a világ, de azonnal ez jutott eszébe, amint megpillantotta Davidet. Nem számított semmi kedvességre, sőt. Semmire sem számított, nem várt semmit, de arckifejezésén akkor is meglepődött. Kicsit meg is torpant, de a fel-alá mászkálást nem hagyta abba, amíg a fiú el nem ért a kandallóig. Megjegyzésére csak egy kicsit gunyoros félmosolyt villantott, de azt nem láthatta, hiszen akkor éppen háttal állt neki.
- Hú... most megnyugodtam - mondta ugyanabban a stílusban, mint kezdte - Egyébként szia neked is - tette még hozzá mosolyogva, de már nem gúnnyal, hanem kedvesen. Semmi szemrehányást nem akart tenni, már nem foglalkozott akkor semmivel. Lassan elindult a fotelhez, olyasfajta céllal, hogy kiszedje a táskájából a ruhákat, hiszen tulajdonképpen csak azért hívta oda a rellonost, hogy azokat átadja, meg persze egy bocsánatkérést intézzen feléje a testvére részéről. El is jutott odáig, hogy kirakta az ülőalkalmatosság karjára a cuccost, majd kisebb sóhaj keretében elindult az asztalok felé. Hogy miért, maga sem tudta még, de aztán rájött, hogy valami innivalóra és talán süteményre is szüksége van, hiszen azért, hogy ott lehessen, kihagyta a vacsorát. Gyorsan, hangok nélkül eltüntetett egy szelet, csokisnak bizonyuló valamit, és ivott rá vizet, majd a ruhákhoz lépett vissza. Megfogta őket, majd ismételt sóhaj kíséretében indult meg, méghozzá a fiú irányába, a kandallóhoz. Ahogy David is ült, ő is ezt tette, tőle körülbelül egy, vagy másfél méterre.
- Először is, szeretnék bocsánatot kérni, Alex nevében, mindenért - tekintett le maga elé, majd fel a tanoncra - Másodszor pedig, én is szeretnék bocsánatot kérni - mondta saját magát lenéző hangsúllyal, bár arról fogalma sem volt, miért teszi azt. Miért is kért bocsánatot? A semmiért, de ez így volt jó, ezt kellett mondania. Kíváncsi volt még a reakcióra, a ruha-kupac addig ott várakozott előtte. Hiszen nem akart mindent egyszerre, csak lépésekben, de attól függetlenül gyorsan lerendezni.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 10. 17:49 Ugrás a poszthoz

Molly

"Az élet folytonos játék. Játék, melyben veszíthetünk és nyerhetünk. A lényeg, hogy mi játsszuk."
Milyen igaz is... Az ő élete is egy játék, amiben sokszor veszít, de aztán a győzelmek visszahozzák a kedvét. Akkor jött rá erre az egyszerű kis dologra, mikor elvesztette az anyját. Vagyis, akkor semmire sem jött rá, hiszen nem volt képes gondolkodni, agya csak igen keveset funkcionált, az a maradék is a negatív dolgok köré specializálódott. Azok a hetek, sőt, az első két hónap iszonyú szenvedések között teltek, mindentől elzárkózva, depressziósan. Az antiszocializmust csak az első napokban érte el, azután leginkább barátai és testvére segítségével sikerült talpra állnia, na meg az a bizonyos tevékenység dobott még rajta sokat, amit nem tud tolerálni a családja. Az, hogy alkohollal próbálta oldani a saját feszültségét, pedig ez alapból se lett volna jó, meg a házirend is tiltja. De az van, hiszen, ha bármit is kihagy, bizonyára nem tart ott, ahol. Szóval, elmondhatjuk, hogy azt a menetet elvesztette. Nem sokkal később, jött egy másik játszma, amit végeredményében ugyancsak vereséggel nyugtázhat.
Aztán egy teljesen átlagos napon minden megváltozott. Rátalált a boldogság, amit nem is várt, de mégis megtörtént. Onnantól kezdve minden ok nélkül boldogan telnek napjai, mindenhez pozitívan áll, és ritka, ha eszébe jut a tragédia. Olyan gondtalanul viselkedik mostanság, hogy saját magát is meglepi. Éppen az erre emlékeztető időszakot próbálta visszahozni, gyermekkorát, amikor semmivel sem kellett foglalkoznia. Akkor legnagyobb problémája az volt, hogy a kék-virágos, vagy a piros-virágos pólóját vegye fel, éppenséggel házat, vagy kertet rajzoljon egy hófehér lapra. Azok az idők elmúltak, de vissza tudja hozni őket, ha megfelelő helyre megy. Tökéletesnek bizonyult a játszótér a célra, így fekete farmerben, barna lapos talpú csizmában és fehér kabátban indult el útjára késő délután, minden szó nélkül, ahogyan szokta. Rendesen sötét volt már akkor, de ez nem zavarta, csak mosolygott a semmibe és szaporán szedte lábait. Hamar oda is ért, első útja a hintákhoz vezetett. Imád hintázni, de pár perc után megunta, mint régen. Ugyanazon gyermeki izgatottsággal váltott játékot, ahogyan pár évesen, mikor először csinálta. A mászókához sietett, és felmászott, lábait abba beleakasztva engedte végül el kezével, és csak lógott fejjel lefelé. Nem aggódott, hogy fejébe száll a vér, eddig sosem történt még meg. Szemét másodpercekre behunyva próbált visszaemlékezni egy kiskorában számára nagyon kedves dalocskára, majd azt kezdte el dúdolni, továbbra is más szemszögből nézve a világot.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 12. 18:00 Ugrás a poszthoz

Molly

Igen, az a csodás gondnélküliség. Vagyis csupán azok kizárása egy kis időre, azaz a boldogság. Felemelő érzés, még akkor is, ha az ember egyedül van, fizikailag persze. Mindig jó tudni, ha valaki mellettünk áll, még akkor is, ha nincs éppen ott, jó tudni, hogy van valaki, akire lehet számítani. Ez a szám pedig életében csökkent, majd visszaállt eredeti mértékére, hiszen pótlásra talált. Természetesen nem anyát talált magának, hanem valaki mást, aki minimum az űrt pótolja, és, hogy őszinte legyek, a boldogság is miatta, végette van. De nézzük csak a párhuzamokat, a gyermekkor ugyanilyen felhőtlen, örömteli, minden apró kis dolog jobb kedve derítette. Ez most nincs így, de legalább a játszótéren, úgy játszva, mint régen, ezt vissza tudja hozni.
A mászókáról fejjel lefelé lógva elkezdett dúdolni is, ami megint ezekhez az emlékekhez kötötte, és szemét behunyva próbálta a képeket is visszahozni. Annyira belemerült, hogy a csúszdától érkező hangot csak enyhe fáziskéséssel nyugtázta, majd még egy hangot hallott, de az már emberi volt. Akkor ezeknek az irányába fordult, legalábbis fejével, amennyire tudott.
- Szia. Dehogy ijesztettél meg, főleg nem zavarsz – kezdte kedves hangon – Én Sharlotte vagyok – mutatkozott is be, hozzátéve még ezt a pár szót az előzőekhez. Igazán abban a pillanatban nem tudott mit kezdeni a szituációval, hogy ő ott lóg, a lány pedig áll a csúszdánál, és nem is találta fel magát hirtelen, így hát felhúzta magát, és kezével is megfogta a csövet, majd lábait szépen leeresztette és végül leugrott a mászókáról. Innen már muszáj volt valami beszélgetést kezdeményeznie, vagy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyni Mollyt, de az pofátlanság lett volna már vele szemben.
Az a megszokott, kedves mosoly ismételten kiült arcára, azzal leplezve, hogy belül éppen nagyon gondolkodik, hogyan tovább.
- Mi járatban errefelé, ilyenkor? - kérdezett végül. Igaz, még csak délután volt, késő délután. Kezdett már sötétedni, de az nem igazán zavarta, hiszen téli időszámítás szerint mindig is hamar sötét van, meg lesz is. Igazából, amint a beszélgetést valamely módon elkezdte, meg is könnyebbült egy kicsit, ki tudja miért. Ennek hatására akaratlanul is, de megint felkapaszkodott a mászókára, és még mindig a lányt figyelve felrakta lábait, ugyanúgy elhelyezkedve, mint előtte.
- Zavar egyébként? Mert akkor leszállok – érdeklődött, mivel annyira biztos nem kellemes egy beszélgetés úgy, hogy az egyik fél fejjel lefelé lóg valahonnan. Bármilyen kontaktust nehéz így létrehozni, még egymás szemébe nézni is bonyolult, bár ezzel Sharlotte folyamatosan próbálkozott.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 12. 18:51 Ugrás a poszthoz

Lagger

Meglepő volt, még saját magának is, hogy nem nézte totál zakkantnak a lányt. Helyette felkérezkedett mellé, a csillárra, mert az elég nagynak bizonyult. Vagyis, csak második ránézésre, mert mikor kimondta, még nem mérlegelt semmit. Még a válaszadás előtt közelebb indult az ismeretlenhez, pontosabban a könyvekhez, és onnan figyelte tovább. Miután az megnyugtatta, hogy van hely és felmászhat, határozott mozdulatokkal neki is állt a dolognak. Először a kupacra állt fel, majd onnan nyújtózott egy keveset a csillárhoz, végül pedig el is kapta azt, és pár bizonytalan mozdulattal felkapaszkodott, felhúzta magát. Közben hallotta, hogy bemutatkozik, az addig számára teljes mértékben vadidegen, mégis ismerős arc, de nem jutott előrébb az információval, csupán egy mosolyt villantott feléje, amíg rendesen elhelyezkedett. Egy kicsit el is kezdett parázni magában, hogy mi lesz, ha leszakad alattuk az a valami. Hát, igazából semmi jó.
- Melyik házba jársz egyébként? Ismerős vagy valamiért – jelentette ki az igazságot. Valahonnan akkorra már nagyon rémlett neki az arc, tudta, hogy sokszor látta. Hiszen ez egy iskola, valószínűleg mindenkit látott már minimum háromszor. De akkor is, rá emlékezett, valamiért. Muszáj volt rákérdezni, mert úgy már biztos lehet benne, mi az az ok.
- Amúgy, most, hogy végül is mindketten itt vagyunk, elárulhatnád, Téged mi vezért ide – szólalt meg ismételten, a beszédet fenntartva. Egy másik szituációban, lehet, hogy jó a csend, de ott, a berendezésen ülve egy kicsit kínos is lehet, bár ő általában az olyanokba spontán beleröhög. Akkor ez nem tudott megtörténni, mert egyszerűen nem volt hozzá csend, amit meg kellett volna szakítani bármi hanggal, csak pár másodperc, amit a légvételre használt ki.
Nem akart unatkozni, bár nem is számított rá, hogy kell majd. Azért is indult el sétálni, hogy ne kelljen átélnie az azzal járó borzalmakat, amikor is egyedül van a gondolataival. Olyankor születnek sötét, borzasztó dolgok.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 15. 17:24 Ugrás a poszthoz

Valentin nap; Eric
ruha

A lány életében a Valentin nap mindig is fontos szerepet kapott, de eddig nem azért, ami ennek az "ünnepnek" a lényege, hanem mert ő maga egy ilyen ajándék volt szüleinek, immáron 18 évvel ezelőtt, hajnalban. Ez a nap csupán ennyi számára, mindig egy évvel idősebbé teszi, a "szerelmesek ünnepe" dologgal eddig nem is foglalkozott. Persze, ez a szeretet ünnepe is, az mindig számított neki, de most ezzel a részével is megismerkedhetett.
Rátalált a szerelem, és ezt most nem Cupidonak köszönheti. Ez saját magától jött, belülről, ez a saját érzése. Minden okkal történik, nem volt véletlen, hogy akkor, és oda ment, és most itt van. Újra boldog.
Reggel, amint felkelt, ágya melletti éjjeli szekrényén egy levél volt, a Szív küldi üzenődobozból, valószínűleg. Ő is küldött ezen módon üzenetet, éppen annak, akitől az övét kapta. Örömteli arckifejezésekkel olvasta a sorokat, a kérdésre már pedig csak ott magában is bólogatott.
Neki is állt volna ruhát választani, már délelőtt, de valahogy mindig csúszott fél órát a dolog, így aztán csak kora délután kezdte el, és szerencséjére nem tartott sokáig. Először valami aranyosat akart, aztán valami lazább mellett döntött, és az időt figyelembe véve összeszedte magát, felvette a kiválasztott darabokat, és haját is kivasalta, majd egy copfba kötötte, és már indult is. Normál esetben magassarkút vett volna fel, minimum tíz centivel, de a fiú és közte lévő magasságkülönbséget nem akarta megfordítani, így egy lapos balettcipő mellett döntött.
Hamar felért, igazából futott is. A kastély lakóinak könnyű megoldani a dolgot, hiszen benn vannak, ki se kell lépniük, neki pedig a hidegben kellett mászkálnia. Kabátját otthon felejtette, de szerencsére az ajándékot nem, amit már jó pár nappal előre megvett. Kis táskájában volt, ami csak úgy ugrált, ahogy a lány nagyokat lépve próbálta a havas részeket kikerülni és menekülni az időjárási viszontagságok elől. Útját azonnal a Nagyterem felé vette. Nagyon jól tudta, hogy hol van, meg azt is, hogy milyen, DÖK-ös létére, de mikor belépett, nagyon meglepődött. Ez azonban csak egy pillanat volt, mert tekintete már vándorolt a bent lévő párokon, természetesen Ericet keresve. Magasságából adódóan hamar megtalálta, láthatólag a süteményeknél. Éppen nem vele szemben állt, így közelebb lépett, és egy félpillanat után köszönés mellett döntött.
- Szia - mondott valamit. Hirtelen csak ennyi jutott eszébe, de nem nagyon erőlködött a további dolgokon, majd jönnek maguktól. Amint végül egymásra néztek, arcára mosoly ült ki, meg az a levakarhatatlan boldogság, ami hetek óta csillog szemeiben. - Hogy vagy? - kérdezett még végül valamit. Lényegesnek is tartotta, meg valamivel el kellett kezdeni bármiféle beszélgetést. Próbált aranyosan nézni, ahogyan szokott általában, közben pedig látatlanul végigpillantott a drága ruháján. Ő sem öltözött ki, de ettől függetlenül is tetszett neki, mint amúgy mindig.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 15. 18:30 Ugrás a poszthoz

Csillárosom Grin

A csilláron ülve belül röhögött magán. Elképesztő helyzet, ilyeneket sokszor tudhat magáénak. Nagyon el szokott gondolkodni, de a különleges szituáció miatt inkább neki sem kezdett, mivel borzasztó dolgokig jutott volna el, amikre akkor nem volt szüksége. Inkább élvezte, hogy ilyenben is lehet része, hiszen nem egy túlságosan mindennapi dolog.
- Tudtam - kiáltott kicsit fel - Igen, én is az vagyok, azért vagy ennyire ismerős. De legalább tudom, miért - mosolyodott el újra. Ezután már muszáj volt rákérdeznie, mit is keres ott, bár, igazából saját indokát még nem tudta, addig fogalmazta meg, amíg hallgatta a beszámolót. A végén már nevetett, teljesen felszabadult. Valami bemutatkozás félét akart kinyögni először ő is, majd befejezte a vihorászást, és próbált valami stabil állapotot felvenni.
- Nos, Miss Lagger. Azt hiszem, ez gyógyíthatatlan betegség. A tünetek sem enyhíthetők, de a depresszió elkerülése érdekében, előírok napi háromszor minimum 10 perc csilláron való hintázást - nevetett magukon, már tényleg akaratán kívül is. Egyensúlya sokszor inogott meg, de nem foglalkozott vele. Olyannyira nem érdekelte, hogy észre sem vette, már nem ott van, ahol volt, hanem csúszik le. Sajna későn vette észre, ezért már nem tudott megkapaszkodni. Nevetett  tovább magán, ahogy végleg lecsúszott. Nem esett, szinte leereszkedett, de nem hagyta abba előbbi tevékenységét. Haját kissé megigazította, és felnézett háztársnőjére. A visszamászás mellett döntött, így már indult is a könyvkupachoz, pár biztos mozdulattal pedig fenn is termett. Haját ismét eltűrte, és egy nagyon széles, fogvillantós mosoly keretében szólalt meg.
- Na, akkor... Hol is tartottunk? - nézett rá, tovább humorizálva, ehhez híven egy pillanatra elkomolyodva, és úgy nézett rá, mint ahogyan a politikusok szoktak, vagy éppen a bírók. talán, ahogyan az orvosok, mikor a halálos betegségeket, vagy halálhíreket közlik. Vagy bármilyen ezekhez hasonló szervezet, a lényeg még mindig a móka.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 15. 20:35 Ugrás a poszthoz

A másik csillárfüggő Grin

Egészen elképesztő helyzeteket tudna felsorolni, ha kérnék tőle, mikben része volt. Mindig van egy rekorddöntő, és ez ismét az, ráadásképp nagyon szimpatikus neki a tevékenységében társa. Nem azért, mert háztárs, az nála sokat nem tesz, de a humor és a szituáció ezt hozta, megkedvelte. Egész jól elpoénkodtak, ahogyan a csillárfüggés pszichoterápiás kezelését, diagnosztizálás játszották, de annyira belemerült a nevetésbe, hogy lecsúszott ülőhelyéről. Szerencsére nem lett baja, egy percen belül már ugyanott volt és nevetett. Majd folytatódhatott is minden, mintha nem történt volna semmi.
- Lotte, Lotti, Shar, vagy amit akarsz, természetesen igen - mosolyodott el - Ja igen... úgy vélem a barokk lenne megfelelő, a helyzetre és stádiumra tekintettel. Mindenféleképpen zöld színben, az megnyugtató. Azt tudom még javasolni, hogy egy autentikus, növényekkel teli szobában, esetleg muzeális tárgyakkal berendezett teremben legyen. Boltíves mennyezettel, onnan 4 méterre lógva hagyva és az ajtótól 2,4372 méterre. Ha ez nem javít, akkor csillárotin tapaszt fogok felírni - nevetgélt tovább. Játszották a hülyeséget, de mégis elvoltak. Ritka, ha ilyen egyetértés, szimpátia alakul ki benne bárki iránt percről-percre. Akkor pedig megtörtént. Nem hiába, háztársaival egy fokkal mindig jobban kijön, de sok ismerőse van más házakból, meg barátai is. Egyáltalán nem tesz különbséget, de akkor nem is érdekelte már ez, csak próbált lenyugodni, és elmúlasztani a röhögőgörcsöt.
- Tudja, be kell vallanom, nekem kezdeti stádiumban sétafüggőségem van, ami unalomdaganatok terjedése miatt alakult ki. Áttétekkel, halálos - nevette el magát. Ezt még muszáj volt, ösztönösen jött minden, nem gyakorolt rá. Nem is tervezett ilyet, csak egy csendes, magányos bolyongást. Ahhoz képest ez nagyon extrém, bár, nem panaszkodhat. Hiszen élvezi, jól érzi magát. Kezdi megszeretni már a csillárokat, ezek alapján, és akkor komolyan elgondolkodott rajta, hogy szobájába kellene egy. Ágyán fekve elnézegethetné mindig, és persze nosztalgiázhatna.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 16. 18:31 Ugrás a poszthoz

A páciens

Csak mosolygott, vihogott, aztán újra kezdte, de befejezni, vagy komor képet vágni képtelen volt. Meg nem is akart, csak mikor színészkedett éppen, hogy hiteles legyen az alakítás.
- Legjobb tudomásom szerint egy pályázatot kell írni, melybe bele kell foglalni a betegséget, az anyagi problémákat, azok okát, az összeget megnevezni, az adatvédelmi szerződést elfogadni, és eljuttatni a kezelőorvoshoz, aki ezt továbbítja a felsőbb szervekhez. Ja, és készpénzben kellene, vagy átutalással? - próbált komolynak tűnni, és úgy beszélni, ahogyan az igazi orvosok szoktak - Valamint, a csillárotin tapaszra 50%-os támogatást tudnék kérvényezni magának, csupán a helyzetére tekintettel. Ebben a stádiumban minden segítségre szüksége van - a hatás kedvéért kezét a lány hátára tette, majd bátorítóan és együtt érzőn megveregette azt. Eddig bírta, itt megint kitört belőle a nevetés. Már fejét fogta, haját is igazgatta, és próbált levegőhöz jutni, mert a hülyeségi szint, amit elért, az már neki is sok volt hirtelen. Majd szépen, lesütött szemmel, erőltetett szomorú arckifejezéssel elmesélte saját "problémáját". Ezen maga is nevetett, meg a másik is, de már nem gondolkodott semmin, inkább a röhögőgörcsöt akarta fékezni, ami már ott volt minden mondatában.
- Nem, sajna. Az egyetlen megoldás az lenne, ha kialakulna nálam egy minimum C stádiumú csillárfüggőség, amellyel járó baktériumok megtámadnák a daganatokat, és elfogyasztanák őket - vette fel egy pillanatra a feszült, kétségbeesett nézését, majd röhögni kezdett magán. Pár másodperc erejéig nyugodtan ült, majd lábával elkezdett kalimpálni, és hatalmas vigyor ült arcára.
- Egyébként, tegezhetem, Madmoiselle? - kérdezte kezével mutogatva, a nevetést kicsit elfojtva. - Ez a csillárfüggőség elvileg örökletes betegség, de több generáción keresztül hordozható a génekben, így évtizedekig, vagy századokig lehetnek kihagyások, viszont arról nem tudok, hogy átadható-e bármiképpen - forgatta szemeit - Tudod, nekem nagyon nagy szükségem lenne rá - tette még hozzá cuki hangon, majd kitört belőle az a bizonyos elfojtott, a röhögőgörcs. Egyszerűen fogalma sem volt, honnan jön a mértéktelen hülyeség, amit produkált, de biztos volt benne, hogy rokonlélekre talált ott, akkor. Hogy hogyan, na az már egy másik történet, de bármikor vissza fog emlékezni arra az időre, amit azon a berendezési tárgyon csücsülve töltött, minimum mosoly jelenik majd meg képén.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 19. 16:15 Ugrás a poszthoz

Páciensem

Állítólag a hülyeségnek is van egy határa, azt már nem lehet átlépni. Ezt viszont könnyedséggel, szinte tudatukon kívül kísérelték meg. Annyi biztos, hogy ha át nem is lépik, de már biztosan felvillant előttük az a bizonyos határ.
- Nincs, azt hiszem az irodában felejtettem - vágott gondolkodó képet, egy pillanatra felhagyva a nevetéssel. - De ez felettébb egyszerű. Csak ki kell tölteni egy papírt, azt átadnia nekem, és én pedig eljuttatom a felsőbb szervekhez. De, mindenekelőtt, egy számlaszámra, vagy címre szükségem lenne, miután megválaszolta: készpénz vagy átutalás? - nézett ki magából aranyosan, nagy bociszemekkel. Olyanképpen az orvosok soha nem néznek, ez már egy másik szerep volt a részéről. Egy cuki kislány talán, valamelyik meséből, azonban rögtön váltott, amint a háztárs megszólalt.
- Tehát akkor a levegő, vagy saját magunk melegítésével tudjuk ezt megtenni, de előbb kell néhány mágnes. Vagy az az alap mágnesesség megvan a légtérben? Esetleg, csak a sétafüggők körül. Kérem szépen összezavarodtam... - nézett értetlenül, mint a kis hercegnők, az elkényeztetett lánykák, a milliárdosok gyermekei.
- Na de kérem - váltott át hirtelen sértettbe. - Mit képzel maga? - beszélt már lenéző hangsúllyal. Aztán nevetett, mint ahogyan megszokta azt abban a maximum negyed órában. A görcs kerülgette már, de nem bánta. A nevetés a legjobb gyógyszer, az egyszer biztos, bár akkor a saját maga által diagnosztizált sétafüggőségen kívül nem volt baja. Kicsit csillapodott, és amint fejében megfogalmazódtak az újabb mondatok, már készült is, hogy azok megfelelő rájátszással hagyják majd el száját.
- Artériásan nem lehetne megoldani? Vagy mondjuk harapjon meg - kérte megint aranyos nézéssel, mint aki végelkeseredésében nem tud mást tenni, csak aláveti magát egy másfajta szenvedésnek. Amint kimondta, már el is kapta a röhögőgörcs, ismételten, pedig rekeszizmai, meg minden hasizma megnyugodott már viszonylag akkorra.
Közben lejjebb csúszott egy picit, tehát néhány szabad pillanatában próbálta visszahúzni magát, addig is várta a lány reakcióját a újonnan kiegészített hülyeségre.

Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 21. 06:48 Ugrás a poszthoz

A túlélők társaságának másik tagja Tongue

Őszintén szólva a helyzettől függetlenül minden olyan természetes volt már. Az, hogy egy háztársával elnevetgélnek, vagyis inkább megszakadnak a röhögőgörcstől. Az már nem is baj, hogy nem ismeri, az meg pláne nem, hogy éppen egy csilláron ülnek. Mindennapi dolgok, nemde? A válasz igazából nem, de akkor, annyi időt eltöltve ott már nem foglalkozott semmivel, csak a színjátszással, inden egyes mondatnál, akár a másik féltől hangzik el, akár ő mondja ki.
- Ne keseredjen el - nézett még megértő pillantásokkal Laggerre, és kezét megint a hátára emelte biztató és empatikus megveregetés céljából. Itt nem kerülgette a görcs, szerencséjére nyugodtsággal tudott olyan képet vágni, amilyet szeretett volna. Tágra nyílt szemekkel hallgatta végig azt a pár mondatot, amit elhagyta a páciens száját, majd értetlenül körbepillantott, a hatás kedvéért.
- Szikla - mondta az 'a'-t erősen megnyújtva. - Cicciccici.... hol vagy cicus? - tette még hozzá. Ez is csak úgy jött belőle, nem szabályozta, mert akkor valószínűleg elfojtotta volna, vagy éppen túl erőltetett dolgokat ad ki magából. Ezután nem sokkal már a harapást kérlelte, amibe nagy nehezen beleegyezést is kapott, de csupán eljátszották a jelenetet, valódi sebet nem ejtett rajta.
Minden szép is volt, rendben ment mondhatni, de aztán jött egy hangos reccsenés, csikorgással egybekötve. A lány megszólalásával teljesen egyetértett, és ezt már nyilvánította volna ki, ám akkor megtörtént, aminek nem kellett volna. Egy pillanatra elfeketedett minden, ahogy földet értek, majd az ideiglenes szédülésből kikecmeregve emelte fel fejét. Azt látta, amit várt. Leszakadt a csillár, velük együtt. Neki nagy szerencséje volna, vagyis viszonylag, mivel nem törte el semmijét, ahogyan akkor érezte. Egy kicsit jobb lábát fájlalta, az akkori pozícióját illetően saját maga alatt volt, és nem tudta mi van vele. Akkor jutott eszébe, hogy bizony nincs egyedül, itt van háztársnője is.
- Lagger, jól vagy? - nézett végül rá. Nem volt messze tőle, miért is lett volna? Kényelmesnek bizonyult a lába, de azért a zsibbadás elkerülése érdekében megpróbált lábra is állni, mert hát fájt is. Nagy nehezen megtalálta az 'utat', majd végtagjait lépésről lépésre úgy helyezte, hogy minden fájdalomérzet nélkül jusson el a puszta szőnyegig. A lábfájdalma akkor sem múlt, így inkább nem állt rá, bár tudta, hogy biztosan kelleni fog még az. Mindezt néhány másodpercen belül megcsinálta, így az új barátnő válaszát várva csoszogott közelebb hozzá, felmérve, hogy jól van-e?
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 21. 18:45 Ugrás a poszthoz

Zsolt

Szinte természetesnek tűnt már a helyzet. Hiszen, csak egy levél volt, csak megjelent, és csak beleesett a gödörbe, meg csak úgy ráesett valaki. Minden csak úgy megtörtént, bár a 'nincsenek véletlenek' nézete mellett akkor is kiállt. Épp ezért erőltette magára a nyugodt arckifejezését, mert hát próbálta elfogadni, hogy az van, ami, és nem tud tenni ellene. Vagyis tud, csak éppen akkor elméje még be volt borítva egy bizonyos köddel, amit a felmerülő kérdések ezrei okoztak, és ettől nem látta meg az egyébként nagyon egyszerű dolgokat sem.
- Nem is biztos, hogy ellenségek, szerintem csak szivatni akartak minket. A miértjét már nem tudom a dolognak. Szerintem biztos, hogy nem valami fontos ügyben hívtak ide minket, meg amúgy is, hogyan került ide ez a gödör? - váltott át hirtelen felháborodott hangnembe, bár ezt nem a fiúnak címezte. Igazából a kérdés is 'költői' volt, mert a másiknak se lehetett fogalma, hogy mégis hogyan került oda, de egyszerűen muszáj volt megkérdeznie. Ezt kimondva a köd ritkulásával már erősen gondolkodóba esett, miképp lehet majd az a kijutás. Első gondolata egyértelműen a küldő segítség volt, de azt el is vetette. Nem tudtak senkit hívni, és nagyon valószínű, hogy nem járnak ilyenkor a réten csak úgy emberek. Maximum aki kitolt velük, de abban bizonyára nincs annyi, hogy ki is szedje őket onnan, tehát nem lenne értelme kiabálni sem.
Megzavarta pár csepp valami, ami arcán landolt, és ezt azonnal szóvá is tette, amire kicsit bizonytalan választ kapott, határozott hangsúllyal. Igen, az ilyeneket nagyon szereti, de azért a kérésnek eleget téve megpróbálta behajlítani valahogy a jobbnak látszó kezét, és kihúzni maga alól. Egy kicsi erőlködés után nagy sóhaj keretében sikerült ezt megtennie, majd el is indította végtagját abba az irányba, ahol vélhetően a fiú feje volt. Onnan jött a hang, így ott kell lennie. Ott is volt, és ahogy gondolta: nem épp száraz. Bizonyára Zsolt fájdalmat érezhetett, mikor hozzáért, mert az tényleg egy seb volt.
- Hát, szerintem vérzik a fejed. De én nyugodt vagyok - mondta már nyugodtan. Tényleg nem ijedt meg, csak először lepte meg a dolog, hogy még ez is, csak rátesz egy lapáttal. Kezét visszarakta maga mellé, valami viszonylag kényelmes pózba, majd sóhajtott egy nagyot, hogy sikerült ez is.
- Nos, van ötleted, hogyan fogunk kijutni? - tette fel egyszerű kérdését.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 22. 16:24 Ugrás a poszthoz

Túlélőtárs Grin

Egyszerűen csodálatos fél órát tudhatott magáénak, csak éppen végződhetett volna máshogy. Nem szidott magában se semmit, hiszen nem látta a hibát sem magukban, sem a berendezésben. Ez utóbbiban nem is volt, a hülyeség pedig nem hiba, nevezhetjük betegségnek, vagy vírusnak, ami folyamatosan terjed. Hát ők elkapták, és egy zuhanás lett a vége.
Ő maga szerencsésen megúszta, majd figyelmen kívül hagyva fájdalmait már háztársnőjétől érdeklődött az ő állapotáról. Fel is tápászkodott, a romokon kívülre jutott, majd elindult a másik felé. Lábát csak húzta maga után, felemelni nem volt képes, ám ez akkor cseppet sem érdekelte, inkább a lány, ő akkor fontosabb volt. Felelősséget érzett, mert lehet, hogy nem az ő ötlete volt, hogy telepedjenek fel a berendezésre, de ő az idősebb, és lehetett volna egy kicsi esze. Talán bűntudata is volt, de mikor megnyugtatta Lagger végül, hogy nincs baja, akkor sóhajtott egyet. Mintha egy kő esett volna le szívéről, de azt a megkönnyebbült érzést is maga mögött hagyta, mert rájött a nevetés, épp úgy, ahogy társára. Nem nézte hülyének, hiszen ez a szituáció végképp a lehetetlenek közé tartozik.
- Én is megvagyok, köszi - mondta végül, mikor lenyugodtak izmai. még egy kisit közelebb csoszogott, amennyire csak tudott, majd ismét a másik szerencsétlenre nézett.
- Segítsek, fel tudsz állni? - jött elő belőle a hirtelen segítőkészség, ami ritkán nyilvánul meg, és akkor is csak családi körben, de ez a lány kihozta belőle. Meg vannak kivételek, de azok csak kivételes helyzetekben lépnek életbe. Ez nevezhető annak, meg sok mindennek egyébként, de a lényeg, hogy kedvesség is van még benne, és elő is tört. Igenleges válasz esetén természetesen segít neki, másképp pedig hagyja, hogy egyedül csinálja, hiszen nem akar tolakodó lenni.
Utoljára módosította:Sharlotte Johanson, 2013. február 22. 16:25
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 24. 13:44 Ugrás a poszthoz

Letícia Grin /Bocs, de ezt muszáj volt/

Amint felajánlotta segítségét, már reagált is rá a lány, ami ugyan kissé habozó, bizonytalannak minősült az elején, végül kisült belőle a lényeg, ami az igenleges válasz volt. Jobbját már nyújtotta is feléje, amibe a másik a baljával kapaszkodott bele. Szerencsétlenségére először véletlenül jobb lábára támaszkodott, ami hirtelen, és szúró fájdalomérzettel jelzett vissza, hogy ezt bizony rosszul tette. Arca abban a pillanatban eltorzult, de amint súlyát a másik végtagra helyezte, már jobbnak látszott a helyzet, és Lagger is álló helyzetbe került már addigra. Végül az ő arcára is egy a helyzethez viszonyítva teljesen idióta vigyor csúszott fel, de tekintete nem ragadt le a csilláron, hanem cikázott mindenfelé, a navinesen, a falakon, az egész folyosón egyszerre, majd végül visszatért a kiinduló pontra. A kérdést hallva azonnal elkönyvelte, hogy csak ez a két megoldás van, bár erre magától is rájött, viszont akkor már biztossá vált.
- Húúh... nem tudom. A takarításhoz eszközök is kellenének - jelentette ki, miután átgondolta, hogy tud-e valami varázslatot, ami helyrehozhatná a dolgot, és nemleges választ adott magának. - De honnan? - tette még hozzá, ahogy két kezét derekára helyezte, és nagy gondolkodó fejet vágott.
Mint egy villámcsapás, vagy egy Isteni szikra találta volna el, azonnal csodálkozó, meglepődött kifejezésre váltott, és egy nagy sóhaj társult hozzá.
- Figyelj, inkább pucoljunk el innen, túl macerás a másik választás - nézett végül a háztársára úgy, ahogy az éppen megvilágosodott hívők a papra, vagy a kanalat felfedező kisgyermekek anyjukra.  Még egy pillantást vetett a romhalmazra, ami egy ideje ott hevert, és aztán a bajkeverő társára is, majd felváltva tette ezt egy darabig, vagyis amíg választ nem kapott. Addig fejében képkockák kezdtek összeállni, amik leginkább arról szóltak, hogy éppen arra jár valaki, rajtakapja őket, sőt. Talán egy prefektus, vagy tanár. Ezeket rögtön próbálta elhessegetni, mert negatív gondolatai sokszor bejönnek.

Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. március 4. 11:07 Ugrás a poszthoz

Zsolt

- Játszani?! Remek ötlet, mondhatom. Mert aztán azzal előrrébb leszünk – förmedt rá hirtelen a kérdést hallva. Ott, azon a ponton már elveszítette türelmét, pedig egyébként nagyon sokáig tud várakozni valami Isteni szikrára, de akkor az már sok volt neki. Játszani, csodálatos. Örült, hogy Zsolt nem látja, hogyan néz rá, mert akkor aztán az ellenszenvét bizonyára díszcsomagolás nélkül kapta volna meg. A sötét kedvezett neki, ilyen szempontból legalábbis, mert másféleképpen nem látta jó oldalát a dolognak.
- Bocs, nem akartam lekiabálni a fejed – váltott aztán vissza kedves hangra, mikor mérlegelte, mit csinált. - Egyszerűen csak egy ilyen helyzetben nagyon nincs kedvem játszani, és tudom, hogy csak  a feszültséget szeretnéd oldani, de nekem ez már mindenhogyan sok- sóhajtott egyet mondandója végén, majd szemét is lehunyta, hogy tisztábban lásson, át tudja gondolni a lehetőségeket, még egyszer, és utoljára is, mert erejéből már csak ennyi telik. Csukott szemekkel kezdte körbetapogatni a gödört belülről, már amennyire kezei elértek, és próbálta feltérképezni azt, lelki szemeivel látni azt, amit az éjszakai leplei alatt nem lehet.
Akkor jött az a pillanat, mi olyan lehetett talán, mikor a feketeségben kigyúl a fény, és iránymutatóul szolgál az eltévedt 'lelkek' számára, most éppenséggel neki. A falban található horpadás - vagyis nevezzük mélyedésnek – talán megoldhat mindent. Igen, jobban átgondolva is erre jutott, majd már át is ültette a gyakorlatba ideáit. Amennyire csak tudott, abba az irányba, azaz jobbra kezdett el csúszkálni, jobban mondva vonszolta arrébb magát, majd kezeit is kihúzta a fiú alól. Még mielőtt túlzottan heves érdeklősét mutathatna Zsolt az iránt, hogy mit csinál, úgy gondolta körmondatokba elmagyarázza neki.
- Figyelj, itt ez a mélyedés, ha ide behúzódok, aztán a másik irányba kinyújtom a lábaimat, fel tudok állni. Onnan pedig már viszonylag egyszerű a kijutás – hadarta a semmibe, mert már nem igazán tudta merre is van a fej, amihez a szavakat címezte, de érdeklődése akkor másfelé ágazott, így nem is foglalkozott a dologgal, hanem inkább elkezdte húzni magához a lábait, amint elhelyezkedett a mélyedésbe. Nyújtotta is előre, ahol hely volt a fiú mellett, és miután letette őket elkönyvelhette, hogy számításai beváltak. ~ Na akkor innen hogyan tovább? ~
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. március 10. 12:41 Ugrás a poszthoz

Zsolt és a megmentő

Az ötlete végül is sikeres volt, de felénél leragadt, tehát a lyukban ülve merengett a folytatáson tovább.
- De fáj a lábam. Csak ha ezzel foglalkozok, nem megyünk semmire – fordította a hang irányába fejét. Nem túl kedves hangnemben beszélt, de ez abban a helyzetben érthető is volt. Tűrőképessége elég jó, de ott valahogy cserbenhagyta, és egyre jobban kezdett eluralkodni rajta az a szörnyű tehetetlenség érzése.
- Látni nem látom, de hallom őket – válaszolt egy fokkal lágyabb hangon. Inkább el sem gondolkodott a kérdésen, mert fájt volna a feje, de kicsit megkönnyebbült, mert tényleg eljutott a füléig az a nesz, amit lépeknek lehet nevezni.
Zsolt kiabálása után nem sokkal közeledtek a hangok, majd egészen közelről, a lyuk kijáratától hallott egy ismerőset. Az már beszédhang volt, és örült is neki, de a következő kijelentést egyszerűen már minősíteni sem tudta.
- Ha az lenne, amit gondolsz, nem kiabálnánk segítségért. Meg különben sem, nekem barátom van – mondta már nyugodtan. Nem hitte volna, hogy bárki is arra téved olyan késői órán, de megtörtént, és ez nekik jó. Sőt mi több, talán életmentő. Vagy ha nem is, egy kis büntetéstől megment.
- Jó, akkor segítenél? - kérdezte, majd a választ szinte meg sem várva támasztotta meg egyik lábát az üregben és próbált feljebb jutni, hogy a lány kezét elérje. Amint belekapaszkodott, már kisebb súly nehezedett a végtagjaira, és könnyedén fel tudta magát tornászni az egy jó lábával, és a két kezével rásegíteni a dologra, hogy felhúzza magát. Kisebb erőlködések után már a lyuk szélén csücsülve fújta ki magát és vett mély levegőket, hogy megnyugodjon.
- Köszi – nézett a megmentőjére, majd vetett egy pillantást le a sötét gödörbe, ami arra célzott, hogy a bennlévőt is ki kéne szedni. A Hold fényénél már viszonylag jól lehetett látni, így arcmimikájával segíthette a kommunikációt.
- Nos, azt hiszem akkor most kiszedhetnénk Zsoltot is – vetette fel ötletét, amint lábait kiemelte, majd a lábra állással próbálkozott. Sikeres művelet után hirtelen ötlete támadt, miszerint ő most elmegy segítségért. Az cseppet sem érdekelte, hogy alig képes járni, de segítség az kell.
- Vagy tudod mit? Inkább szedd ki te, én megyek segítségért. És vigyázz rá, nagyon szédül, meg vérzik a feje - nézett még vissza, majd lassan, bicegve elindult egy irányba. Még azt sem tudta, hova fog menni, vagy kit fog hívni, csak ment a feje után.
Utoljára módosította:Sharlotte Johanson, 2013. március 10. 12:50
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. március 11. 18:57 Ugrás a poszthoz

Büntetés

Önmagában azon, hogy levelet kapott meglepődött, de a feladón és a tárgyán kicsit sem. Valahogy számított rá, hogy este nem, másnap vagy azután még meglesz a böjtje a hülyeségüknek.
Lábát a gyengélkedőn a nap első felében rendbe tetette, bár a kijelölt időpontra még futva sem ért be. Annyira nem is akarta megerőltetni a végtagját még, meg igazából az időt is elnézte, így aztán jó néhány perces késéssel vonult be. Ha már Bagolyház, akkor valami piszkos munka, ahhoz pedig nem a legszebb és legdrágább, esetleg kedvenc ruháit választotta, hanem kinyúlt, kifakult 'otthonflangálós' cuccokat aggatott magára. Melegítőegyüttes, tökéletesen megfelel a célra. Lelkesen, meg sietősen baktatott fel a Keleti szárny első emeletére. Belépve azonnal észrevette az ott várakozó prefektust elsőként. Nem mondhatta, hogy nem ismeri, legalább látásból, meg szóváltásból is, hiszen a DÖK-ben a főnöke, és büntetést is kapott már tőle. Igen, valahogy furcsa érzés kerítette hatalmába, ahogyan visszagondolt arra az esetre. Másodszor a kis vöröst, a megmentőjüket pillantotta meg. Hozzá különösebb emlékek nem kötik.
- Sziasztoook - köszönt, vagyis szinte kiáltott feléjük boldogan. A helyzethez képest is, egyáltalán nem zavartatta magát. Közelebb sétált, miközben eltorzult arccal tekintgetett végig a sok bagolypiszkon, meg az állatokon, de ez sem szabott gátat jókedvének. Valami oknál fogva még a legeslegszörnyűbb kínzási módszerekkel sem lehetett volna kizökkenteni.
- Látom Zsolti még nincs itt. Megvárjuk, vagy elmondod mi lesz a büntifeladatunk? - kérdezte ugyanazon hévvel, amit addig produkált, még közelebb slattyogva a lányokhoz. A késésért nem mentegetőzött, csak elfogadta magában, hogy ezért majd nagyobb megrovásra számíthat, bár ez sem nagyon érdekelte.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. március 14. 15:12 Ugrás a poszthoz

Bünti

Egyébként is felülmúlhatatlan boldogságát már azt hitte fokozni sem lehet, de aztán mégis. Majd' kiugrott a bőréből, mikor az éneklés felvetődött, sőt mi több, kötelező volt. Már azt hitte csendben és antiszociálisan kell kipucolniuk a kócerájt, de így aztán jó lesz. Éppen javasolta volna, hogy keres akkor valamit, amivel elkezdhetik, de a kis vörös már el is tűnt, és nem sokkal később seprűkkel érkezett vissza. Hárommal ráadásul, mindegyikőjüknek. Amira addigra már elhagyta a helyiséget, de nem olyan messziről figyelte őket, amivel igazából nem is foglalkozott, nem stresszelt rá a dologra.
Leonie bele is kezdett a dalolásba, Zsolttal pedig kicsit sem foglalkozva vágott bele a sepregetésbe szépen. Végig kellett gondolnia a szöveget ugyan, de táncolni már elkezdett mellé.
- Attól tartok Captain törp
Elfogyott a gyömbér szörp.
Úgy esett e rém eset
Megittuk az...
- folytatta lelkesen a megkezdett éneklést, majd hangja elhalkult, mert elakadt benne. - Ja igen, az összeset - egészítette ki, mikor eszébe jutott végre. Seprűjét ugyanilyen vígan rángatta jobbra-balra, erősen lenyomva, hogy azért valamit felszedjen, mert ez a dolguk tulajdonképp. Ő maga nagyon jól szórakozott, és előbbi megnyilvánulásaiból kikövetkeztethetően az eridonos lányka is. Már csak a levitás volt a kérdés, vajon ő hogyan vélekedik a dologról.
- Gyerünk, Zsolt, énekelj velünk! - szólította fel azért kedvesen a fiút. Csak addig állt le, mert egyébként dúdolva haladt pár métert. Az nagyon kevés volt, hiszen a bagolyház méreteit és minden egyebet figyelembe véve az kicsi felületnek minősül. Ettől sem lankadt jókedve, csak a mókára tudott gondolni, még a büntetésben is. Ez tőle felettébb szokatlan, hiszen a világnézete kicsit sem mondható pozitívnak egy ideje, azaz a legutóbbi ősz óta. Valahogy semmit sem tud a naposabbik feléről nézni, igen ritka az olyan. Inkább a reális, vagy a felelőtlen és túlságosan szabad stílus az övé, és ez nem is fog változni, az szinte lehetetlen. Néha beesik egy ilyen nap, hogy még a legeslegrosszabb dolgot is jóként fogja fel, és ez igazán jó. Végül is, nem biztos, hogy mindenki ekkora lelkesedéssel vágna neki egy igazából eléggé undorító munkának, de ő, vagyis ők kivételek voltak.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. március 26. 06:57 Ugrás a poszthoz

Évnyitó/évzáró - Eric és Mary
ruha

Véget ért egy év, mindenki számára, de hogy ki hogyan élte meg, mi történt vele, az teljesen egyéni, személyiségfüggő. Sharlotte sem mondhatja, hogy egy teljesen unalmas év áll mögötte, és nem csinált semmit, de hogy hogyan fogja fel, az már más tészta.
Ugyanaz a minimális lelkesedés, mint mindig, ez a nap valahogy mégis más. Évnyitó-évzáró ünnepség az iskolában, ez az oka. Viszont ez nem lelkesíti igazán, sőt. Nagyjából semennyire, de azért elhatározta, hogy elmegy, csak azért is. Na meg barátait látni, találkozni velük, vagy bármi mást csinálni.
Végül aztán úgy döntött, hogy akkor még ki is öltözik. Persze kabátjára szüksége lett volna, de ezt pótolta talárjával, ami kötelező viselet. Ezzel már nem úgy fest, mint aki csak úgy valamiféle időtöltés céljából megy el az ünnepélyre. Igazából részben nem is, de sok élvezetet nem talál benne. Úgy nagyjából normális időpontban érkezett meg, még megcsodálhatta a földön fetrengő Markovitsot, de nem reagált rá semmit, csupán egyszerűen tovább ment háza asztalához. Ismerős arcokat vélt felfedezni, és az egyikhez szinte rögtön le is huppant. Talárját is megigazította, majd kényelmesen elhelyezkedve szólalt meg.
- Szia Mary - köszönt mosolyogva, ahogy elfoglalta helyét mellette. Ez nem lett volna hosszadalmas folyamat, de össze-vissza álló ruhája és haja megnehezítette neki, így egy kis igazgatás keretében folytatta. - Hogy telt a szünet? - érdeklődött tovább. Ténylegesen foglalkoztatta a dolog, nem csupán kérdezett valamit beszélgetéskezdeményezés gyanánt. Ilyen szándékai is voltak, de nem elsődleges célként, és ezt akár látni is lehetett rajta. Viszonylag hamar végzett, körbetekintgetett még ismerősök után kutatva, majd jött az igazgató beszéde, amit tapsolva és mosolyogva hallgatott végig. Leginkább a kviddics része érdekelte, ez volt az egyetlen jó dolog szerinte. Közben ugyanúgy sokfelé nézegetett, nem ragadt le az igazgató úrnál. Volt, hogy az ajtóra, a mennyezetre, vagy a diákságra figyelt éppen, de közben hallgatta mi is folyik körülötte. A bejárati ajtónál azonban meglátta Ericet. Kedvtelen hangulata rögtön átváltott a boldogságba, bár ez nem látszott rajta, mivel folyamatosan a mosolygós, kedves arcát hozza. Ő a levitás asztalhoz ült, meg ugye még lesz ez a lakoma,amire a manók annyit készültek. Hát igen, szeret enni, de inkább azon agyalt, mikor beszélhet már Vele. Igaz, hogy alig ha egy napja nem látta, de beszélni akart vele.
Addig a kezét nézte. Eddig fel sem tűnt neki, hogy ruhájának köszönhetően nagyon is látszik mik díszelegnek ott. Ez nem zavarta, nézzék csak, vagy ne foglalkozzanak vele. De persze tovább nézett ki magából, most már Maryt figyelve. Tervei közt van, hogy amint lehet már megy is, vagy a fiút hívja oda, és jobban elgondolkodva... Maryt is be lehetne mutatni neki, igen...
Hogy jobban megfigyeli észreveszi, hogy a kérdéses asztal a Navine asztala mellett van. Egészen odáig nem figyelte a levitásokat, még csak barátját se, de akkor világosodott meg, hogy csak hátra kell fordulnia, és ott vannak. Azért még nem csinált semmit, csak várt.
Utoljára módosította:Sharlotte Johanson, 2013. március 26. 15:26
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. március 28. 14:37 Ugrás a poszthoz

Jamie
ruha

Ahhoz képest, hogy tavasz lenne, az időjárás nem ezt mutatja. Pedig neki biztos elhatározása, hogy akkor is megy sétálni. Nem tudja érdekelni sem a hó, sem szél, de még a jeges út sem, ha valamit akar. Azt meg fogja csinálni, bármi áron. Ha sétáról van szó, akkor meg pláne. Éppen ezért gyorsan összeszedte magát és szó nélkül távozott.
Az út annyira nem bizonyult kellemesnek, de esze ágában nem volt visszafordulni, csak ment valamerre. Első ötlete az volt, hogy mászkál csak egyet a faluban, és ha esetleg valaki látja közben, ilyen alapon hadd nézze csak hülyének. Nem olyan ő, hogy nagyon érdekelje mások véleménye. Végül azonban már kezdte unni a fel-alá járkálást, habár kint volt minimum fél órája. Az is rekord, hogy nem fagyott meg, de csinálta volna tovább, ha nem száll el a lelkesedés.
Pont jó helyen állt meg a Fő utczán, nem is gondolkodott sokat, biztos volt benne, hogy akkor ez a kis kiruccanás most a Csárdánál megáll. Sok emlék köti ide. Rossz is, jó is, vagyis eléggé vegyes, de mindig szívesen visszatér. Csak úgy, okkal, vagy bárhogyan. Akár csak nosztalgiázni is, most pedig egy kicsit megállni és feltöltődni, hogy folytathassa útját.
Egy határozott mozdulattal nyitotta ki az ajtót, majd lépett is be. Olyan nagyon sokan nem voltak, bár ez a hely általában - vagyis szinte mindig - tele van sötét alakokkal. Jó, normálisak is járnak ide, de mégis. Az irányt rögtön a pult felé vette, mindig is ez volt az első lépés. Ám most nem szándékozott elsunnyogni egy távoli asztalig, és elmélyülni gondolataiban, mint régen. Csak reméli, hogy annak az időszaknak vége.
- Egy vajsört kérnék - mondja, amint elhelyezkedik az egyik bárszéken. Kabátjától és sapkájától megszabadult, maga mellé helyezte, majd stílusosan a pultra helyezte könyökét és arra támaszkodva nézett ki magából. Hát azt nem tudta meg, miért olyan jó ez, de muszáj volt kipróbálnia, és akkor már úgy is maradt az ital megérkezéséig. Közben nézeget erre-arra, valami olyasmi célzattal, hogy elteljen az a kis idő is, lehetőleg gyorsan.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. március 29. 12:13 Ugrás a poszthoz

Jamie

Miután leül és rendel sok idő nem is telik el, hogy megkapja amit rendelt. Abban a pár másodpercben azonban megszabadul kabátjától és a pultra könyökölve vár. Ezt jobb kezével teszi, tekintget körbe, majd lábán pihenő bal kezén akad meg. El is mosolyodik a gondolatra, mivel csupán pár napja van ott az a kör. Meg az egész a nyaralásra emlékezteti, amiből csupán jó néhány órája, valamikor az éjszaka közepén tértek haza. Közeli emlék, de most próbálja kizárni, legalábbis egy kis időre. Egészen meredten bámulta csak kezét, persze mosolyogva, majd egy hang zökkentette csak ki, ami azt jelezte, hogy az ital az bizony ott van, előtte. Abban a pillanatban felnézett, és kicsit a fiú felé is fordult.
- Köszönöm - mosolyodott el, majd kezébe is vette a vajsört. Most volt pár pillanat, amíg meglepődhetett, mivel még sosem látta itt a pultost. Jó, egy ideje nem is tért be a csárdába, de azért elég szembetűnő változás, annyit meg kell hagyni. Eddig itt néhány ismerősén kívül csak magas, kigyúrt, vagy elég sötét megjelenésű embereket látott. Ő pedig egy normális srác. Sőt, nagyjából korabeli is, ez aztán nagy csoda.
- Új vagy itt? Még sohasem láttalak - teszi fel aztán kérdését. Még azt sem tudja, miért akar egyáltalán beszélgetni vele, csak egyszerűen megkérdezi ami foglalkoztatja. Meg aztán a mosolygást nagyon is tudja díjazni. Ő is imád mosolyogni, önkéntelenül is, bármikor. Így pedig elég furcsa látvány egy vigyorgó fiú a pult mögött, fura látvány azokhoz képest, akik itt megszoktak fordulni. De hát ilyen is kell, jó az a bizonyos változatosság.
Most már az eddig csak szorongatott poharat szájához is emelte, hogy igyon belőle, mert végül is ezért rendelte, nem csak dísznek. Addig is csak szépen csendben figyeli az idegent, a könyökölést már abbahagyja, amíg nem jut eszébe valami más is, egy téma, vagy csak kérdés, amivel folytathatná a beszélgetést. Még mindig nem tudja, miért, csak egyszerűen jelen pillanatban ezt akarja. Talán majd rájön.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. március 29. 15:47 Ugrás a poszthoz

Jamie

A fiú meglepődöttsége, hogy szólt hozzá, neki nem volt fura. Tényleg eléggé hihetetlen lehetett, de ő ezt akkor nem látta át, csak örült, hogy azért reagál is rá valamit. Az utolsó szónál felcsillant a szeme, és el is mosolyodott hozzá.
- Az szuper, én ott születtem – mondta egészen közvetlenül. Ha egy sötét alak lenne, akkor sem menne sokra ennyivel, meg kezdjük ott, hogy ezt nem is nézte volna ki belőle, így aztán teljes nyugodtsággal osztotta meg vele az információt. Csak nézett ki magából egy darabig, leginkább a fiút, majd amikor az letette a poharat és kezét felé nyújtotta, ezt ő is megtette, hogy aztán megtörténhessen a legalapvetőbb üdvözlési forma. Ehhez persze fel is állt, majd visszaült helyére és a másikkal egyetemben elárulta nevét, mivel logikusan ez következett a bemutatkozásból meg a kérdésből.
- Sharlotte Johanson – jelentette ki egyszerűen, ebben semmi olyan nem volt, amiért másképp kellett volna. Csupán a mosolya, ami megmaradt. Imádja ezt, és hogy a srác is mosolyog, egyre inkább késztetést érez, hogy csinálja. Közben természetesen tesz azért, hogy a vajsör fogyjon, hiszen nem csak dísznek rendelte. Meg persze Jamie is teszi a dolgát, mert ugye ez egy munkahely, és Sharlotte csak csendben figyeli, ahogy elsétál egy öreghez a rendelést felvenni. Előtte csupán egy kedves mosollyal válaszol, hogy semmi gond, de nem kell sokáig nélkülöznie a társaságát, mert az vissza is tér, elég hamar. Ráadásképpen még egy kérdést is kap, amire szívesen válaszol. Nem csak azért, mert nem akar bunkónak tűnni, hanem tényleg jobbnak érzi úgy, hogy beszélgetnek, mintha egyedül ülne az egyik távoli asztalnál.
- Igen, egy ideje a faluban lakom a bátyámmal. És akkor gondolom te is – vigyorog tovább. Igazán természetes ez nála, nem tud faarccal mondani vagy tenni semmit, csak ha éppen olyan kómás állapotban van, hogy még a neve sem jut eszébe. Na akkor képes eléggé érdekes arckifejezésekkel menni a világnak, de az ritka. Ez most nem olyan. Magában elmélkedik, ahogy kortyolgat az italából és figyeli, ahogy a röviditalok a kis poharakban a tálcára kerülnek. Ezalatt egy újabb kérdésen töpreng, és szinte rögtön eszébe is jut egy eléggé kézenfekvő téma.
- És milyen itt, eddig? - kérdez rá a lehető legnagyobb komolysággal, már ami tőle telik. Az is csak annyit tesz, hogy ugyanúgy vigyorog, és megkülönböztethetetlen a másik nézésétől. Nem tudja, hogy mikor érkezett, de néhány dolgot biztosan láthatott már, akármennyi ideje is tartózkodik a faluban. Ha meg nem tudott véleményt alkotni, majd ő elmondja milyen jó, meg szép. Egyszer biztosan kialakul róla a teljes és saját véleménye, de az se lehet annyira rossz.
Mrs. E. Perott
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. április 1. 12:52 Ugrás a poszthoz

Jamie

Hogy lényegében mit keres itt, hát az egy rejtély, még neki is. Rá lehet fogni, hogy a hidegről jött be, de akkor normális esetben nem a pultnál ücsörögne, és valljuk be, ha már ilyen célzattal akart volna bárhova is bemenni, az nem biztos, hogy a csárda lett volna. De itt akár még nosztalgiázni is tudna. Vagyis ez aztán nem került sorra, mivel akadt társasága, de jó elképzelés volt.
Aztán az a bók. Elsőnek sokként érte, zavara biztosan látszódott arckifejezésén is. Nincs ehhez hozzászokva. Akitől kaphatna, azzal szavak nélkül is megértik egymást, de hogy bármivel őt dicsérjék ilyen szempontból, az furcsa.
- Öhm... köszi – mondta már mosolyogva, a másik szemeit fürkészve. Valami furcsát látott benne, de hogy minek tudhatta volna be, azt homály fedte, egyelőre csupán értetlenül állt a tény előtt, hogy bókoltak neki. Persze a beszélgetést tovább folytatták, ő szépen lassan tüntette el italát, a fiú pedig végezte a dolgát, azaz minden ment, ahogy kellett. A kitöltött röviditalok is megérkeztek az öreghez, aki rendelt, majd a feltett kérdésre visszatérése után válaszolt is a srác. Kicsi késéssel ugyan, de ezt Lotte nem is nagyon vette észre, meg akkor sem érdekelte volna.
- Ó, értem – beszélt még mindig kedvesen. Ez megszokott, de ebben a helyzetben ha akarna sem tudna goromba lenni. Miértjét a dolognak továbbra sem tudta, de nem is érdekelte már.
- Ugyanúgy vannak itt boltok, mint máshol. Beleérte az ajándékboltot, van régiségkereskedés, cukorkabolt, meg miegymás. Éttermet és cukrászdát is találsz. Aztán van kísértetház is a lakósor végén. Jól hangzik, de nem hiszem hogy bármi kísértet lenne is ott. Van egy dísztavunk, de egy tök jó sétány is... - magyaráz igazán lelkesen. Igazából a kérdés a jó helyekre vonatkozott, hát ez mind az, már akinek. Ő nem tudja kinek mi számít jónak, neki meg minden az, mivel itt lakik, és a legtöbbet nagyon jól ismeri. Azért még gondolkodó fejet vág, és elmélkedik is, hátha kifelejtett valamit, majd arcán kiütközik, hogy bizony van még. - Ja, és egy hotel is van, nagyon jó hely. Meg persze a csárda, én nagyon imádom – teszi még hozzá, de nem csak kedvességből, vagy bármi szándékkal, csupán ténylegesen szereti ezt a helyet, és a mondathoz fűzött mosolya biztossá tette állítását.
Italából kortyolt, közben gondolkodva, hogyan is folytassa. Nem igazán ugrott be olyan kérdés, ami odaillő lenne, meg elkerüli a sablonosságot is. Leet, hogy aztán valami furcsa dolog jön ki belőle, de ő ilyen, és hozzá kell szokni. Szeretni nem kell, de megváltozni nem fog, csak ha ő akar.
- Na és mondd, hány éves vagy, hogy itt dolgozol? Nem tűnsz nálam idősebbnek... – veti fel végül, ami eszébe jut. Tényleg érdekes a helyzethez képest, nem egy tipikusan olyan kérdés, amit ilyenkor fel szoktak tenni, de őt érdekli.
Közben kissé meglepetten tekint poharára, amiben mondjuk úgy, alig van már valami. Egy laza vállrántás után lehúzta azt is, majd szépen vissza tette az alátétre. Le is csaphatta volna, ahogy azt szokás, de valahogy nem a stílusa, és kedve sem volt igazán hozzá.
- Öhm... akkor kérnék még egy ilyet – mutogat a pohárra, de ugyanazon kedves mosolyával, mert nem akar alkoholistának tűnni, vagy bármivel is rossznak feltüntetni magát.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. április 3. 22:08 Ugrás a poszthoz

Zsolt
április 3. 18:00

Szinte forgatókönyv szerint, akkor is ugyanúgy szokásos teendőit végezte, meg a nyakába szakadt rengeteg plusz munkát. Ez természetes, hiszem mondhatni ajándék a menühöz, hogy kétszer annyi dolga legyen. Ebben persze minden közrejátszik, de azért azt sikerült észrevennie, hogy levele érkezett. A kis fehér Józsi - azaz a bagoly - pár perce már zörgette az ablakot, de aztán meglátta és be is engedte rögtön. Annál nagyobb meglepődés volt a levél tárgya. Már megint valahova kéne mennie, hát oké. Mivel most feladó is volt, és azt még ismerősének is mondhatja, fogalmazzunk úgy, nyugodtan indult el. A papírlapot otthagyta szobájában, anélkül is tudta, hogy a vadőrlakhoz kell mennie, hatra. Azért ettől függetlenül határtalan tanácstalansággal indult el, mert ötlete sem volt, miért kellene pont akkor, pont oda mennie, vagy egyáltalán mit akar a levitás. Fogjuk rá, hogy jó idő volt, de ennek ellenére azért egy bőrkabátot felvett, hogy ne fagyjon át. E melkett farmert viselt, magassarkúval, ahogy azt szokta. Hajával különösebben nem csinált semmit, nagyobb probléma volt feltűnés nélkül lelépni. Alex mellett még teljesen egyszerű, ha egyedül lenne. De a kislány figyel rá, sok mindent anélkül nem tud csinálni, hogy testvére ne tudjon róla. Most azonban sikerült. Elég sokat hezitált is út közben. Hannával együtt rengeteg felelősség is nyakába zúdult, és lehetséges, hogy jogokat is ad, de ugyanúgy egy tucat kötelességet von maga után, feladatok tömkelegét. Vagyis legalább szólhatott volna, hogy elmegy, nehogy már probléma legyen abból is. De ő csak a szokásos procedúra keretein belül hagyta el a házukat. Szép tőle, valljuk be. De már mindegy is, kiérve a találka helyszínére, már az időjárás viszontagságai érdeklik jobban. Kellett volna valami melegebb ruházat, mert ha a fiú nem jelenik meg hamar, akkor odafagy. Igaz, fagypont felett volt a hőmérséklet is, de ez neki nem sokat számított, ilyenekre amúgy is képes. Addig pedig unalmában az élet és világ nagy dolgairól szóló gondolatait félretéve próbált egy kicsit a tanult anyagokra, az órákon elhangzottakra koncentrálni, vagyis ismételni fejben egy keveset, miközben valami fagyoskodó eltévedt turista látszatát keltette. Persze azon a környéken olyan aligha van, de bizonyára hasonlíthatott hozzá.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. április 5. 19:05 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia óra 1.
április 5.

Elképesztő, gyakorlati elemi mágiát tanulhat. Hihetetlen, hát ezt el sem tudja hinni. Tényleg, ő? Elemi mágiát? Jó, tényleg szereti, meg minden, de hogy ehhez neki képessége van, azt sosem gondolta volna. Mindenesetre igazán lelkesen készült, vagyis, hogy véletlenül se késsen el, meg hasonlók. Macerás volt megoldania, hogy ideje legyen, de aztán mégis sikerült, mert mindent a cél érdekében, és indult is első órájára.
Elképesztően izgatott volt, és bár azt nemtudta pontosan, merre is van az, ahova mennie kell, boldogan indult neki. Azt tudta biztosra, hogy a keleti szárnyban valahol, de jóval korábban útnak indult, így nem jelentett nagy problémát a bolyongás. Aztán végül elég sok ajtó felkutatása után ráakadt a lépcsőre, ami felvezetett a célig. Nem is várt pár pillanatnál többet, hanem indult is, és meg is találta az elemi mágia teraszát. Azzal sem habozott, hogy belépjen a terembe, így ezt is megtette másodpercek alatt. Néhány percet késhetett bizonyára, olyan egyszerű nem volt a felderítés, és ahogy meglátta a tanárnőt el is mosolyodott.
- Jó napot! - köszönt először. - Sharlotte Johanson vagyok, a gyakorlati órámra jöttem - ismertette aztán a tényállást, bár erre valószínűleg nem volt szükség. Mindegy is, azért ő elmondta, ki és miért van ott. Lehet, hogy egyértelmű, de ez van. Csak akkor nézett egy kicsit körül, és a látványt ismételt mosollyal díjazta. Igazán szép hely, mint a természetben. Vagyis fogjuk rá. De ez őt nem igazán érdekelte, csakis amiért ide jött.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. április 5. 20:39 Ugrás a poszthoz

Zsolt

Sok kedve igazándiból nem volt agyonfagyni, valamint agya is csak a kistestvéren kattogott. Meg nem bánta, de furcsa érzése volt, amiért megtette.
Csak állt egy darabig, aztán elkezdett lépegetni erre-arra, mászkálni fel-alá. Addig sem érezte annyira a hideget. Bár sokat nem kellett várnia, Zsolt elég hamar feltűnt. Tényleg várta már, hogy jöjjön, és el is mosolyodott. Ahogy közelebb ért és köszönt, már még inkább várta, mert rögtön a tárgyra akart térni. Előbb azonban meglepődésének tárgya inkább a rózsa, az ölelés, meg úgy az egész. Próbálta nem mutatni, de valőszínűleg elég nehéz volt, vagy nem sikerült.
- Öhm... szia. Köszi, jól. Te? - köszönt aztán ő is. Arckifejezését nem kontrollálta, csak egy hirtelen pillanatban váltott olyasmire, amit pókerarcnak mondanak. Már kérdezett is volna, és vette hozzá a levegőt, mikor a másik megszólalt. Ekkor következett a megdöbbentség, ami eléggé kiütközött rajta, ezt viszont így akarta.
- Mi van? Hiszen te hívtál. Mit szeretnél? - kérdezte szinte már felháborodva. Ugyan7gy elkezdett fel-alá járkálni, és erősen gondolkodni, mert ezen rendesen kiakadt. Tényleg egy képtelen hwlyzet, bár hogy jó lenne? Dehogyis. Ez a negatív fajtából. És mily' ironikus, hogy először is így találkoztak, hogy ismeretlen levelet kaptak. Így viszont már annyira sem vicces, mint akkor volt. Igaz, az is inkább szörnyű volt, mint hogy bárminemű humort fel lehessen benne fedezni, de ez egy fokkal jobb helyzet. Idegességében haját fogta, és tűrögette, annyira nem akart idegbetegnek tűnni. Érzéseit, gondolatait azonban nem tudta elrejteni, mert végképp tehetetlennek érezte magát, és csak egy játéknak, akivel valaki ott a függöny mögött kedve szerint szórakozik. Ez pedig nagyon nem tetszett neki.
- Figyelj, én nem írtam neked levelet, te írtál nekem. Ha pedig nem,akkor nem tudom mi van, de nagyon nem tetszik - állt meg egy pillanatra és nézett rá mondhatni dühösen. Persze nem rá, de másra nem tudott jelen pillanatban nézni, és különben is hozzá beszélt. Ez neki már sok volt, nem igazán tudta feldolgozni. Ezért tűnt el, lépett le. Hát igen, de már mindegy.
- Na akkor most mi legyen? - tette fel az egyszerű kérdést, fejét fogva.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. április 6. 10:22 Ugrás a poszthoz

Zsolt

Hiába magyarázta ő, hogy nem küldött levelet, a másik - mint várta - ezt nem igazán értette meg. Zsolt csak azért is azt állította, hogy ő a levelét Lottétól kapta. Lehet ugyan, hogy a feladó neve helyén ez állt, de azt egészen biztos, hogy semmiféle levelet nem írt. Viszont kapott.
- De nem írtam, fogd már fel, kérlek - mondta még megerősítésképpen, hátha észhez tér, vagy valami hasonló. Talán elindulhat a megvilágosodás útja felé, bár mint aztán kiderült, neki is leesett a tantusz. Megszólalására a lány csak röhögni tudott. Persze,k optimisták. Attól még nem lesz jobb.
- Hát bocs, de valahogy nekem nagyon nem tetszik - mondta már összefont kézzel, eléggé idegesen. Ez persze csak pillanatnyi kifakadás volt részéről. Dühe ugyan nem csillapodott, de azért megpróbálta türtőztetni magát. A fel-alá járkálást újra elkezdte, mivel meg volt győződve róla, hogy ez segít. Hogy miben, az neki is rejtély, de valamivel talán enyhíthet a problémákon. Ezután következett persze az, hogy megkérdezze, mi is lesz most. Kicsit másféle választ kapott, mint várt, és abban a pillanatban meg is állt, de csak másodpercekre.
- Tudod, nekem igazából... - fejezte is be a mondatot, amint eljutottak agyáig a következő mondatok. Leginkább az utolsó pár szó ragadt meg úgy fejében, hogy azt nem tudta hova tenni. Arckifejezése megint csak váltott, most a meglepődöttség, és az értelmetlenség látszódott rajta. A hatás kedvéért még oldalra is döntötte a fejét, és szépen lassan kezdte el emelni tekintetét a fiú felé, majd mikor ez megvolt felé is fordult.
- He? - kérdezte egészen egyszerűen. Egyszerűen elképesztő, hogy mik vannak. Neki ez tényleg sok volt idegileg, meg sietnie is kellett. Vagyis nem kellett, de ő időközben eldöntötte, hogy gyors lesz és hamar hazamegy, amint csak lehet, mert úgy kisebb az esély, hogy észrevegyék, hogy lelépett. Vagyis valószínű, hogy ilyen szerencséje nem lesz, de annyira nem jár rosszul, talán.
- Mi van? - nyomatékosította még gondolatait, mert tényleg nem értett semmit. Először a levelek, igazi feladó nélkül, most meg ez. Erős gondolkodásba is kezdett, aztán ahogy felfogta, hogy mi is van, megdöbbent képet vágott egy pillanatra, majd érdekes mosollyal kezdett el alig láthatóan hátrálni.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. április 7. 12:07 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia óra 1.

Ahogy a terembe belépve köszönt, majd a tanárnő is, szinte rögtön leesett neki, hogy tényleg találkoztak már, méghozzá a tavacskánál, igen. Felismerésére elmosolyodott, és biccentett egyet, mert tényleg úgy volt. A tanerő rögtön egy alapvető dolgot hoz fel, méghozzá valami szerződésfélét kell aláírnia, pontosabban mint azt elmagyarázza, a mágia használatáról szóló jogokat, szabályokat, hasonlókat. Természetes, hogy ezt alá is írja, így aztán közelebb is megy, és szótlanul az ott lévő pennával, viszonylag szépen odafirkálja nevét. Egész szép is lett, de ez nem lényeges, mert aztán haladnak szépen tovább, és a kérdéses helyre is áttérhetnek végre. Oda belépve a tanárnő int kezével, hogy üljön csak le, amit meg is tesz, és sokat nem is kell várnia a beszédre, ami lehet ismertetés, feladat, hasonló, és ahogy várta, ez most egy kis összefoglaló magyarázat, hogy mi is lesz az első órán. Közben körül is néz. Mindenhol a tűz, meg előfordulási formái. Az egész nagyon tetszik neki, majd amikor a mondani való végére ért a nő, el is mosolyodik.
- Remek - válaszolt eléggé szűkszavúan. Máskor annyit tud beszélni, hogy javasolt eltűnni, vagy bizonyos módszerekkel leállítani. Most pedig Alig pár szót lehet belőle kipréselni, egészen idáig. Rögtön a rövid szó után a tanárnő ismét beszélni kezd, méghozzá kérdéseket tesz fel, mint azt előtte ismertette. Gondolatait összeszedve próbál először fejében értelmes mondatokat alkotni, majd ha az megvan, szavakba is önteni.
- Elemi mágia, tűz... Hát egyértelműen azonnal a tűz tulajdonságaira asszociálok, és azoknak irányítására. A láng, már maga az, hogy ég, és akkor ezeket próbálom metaforikusan áthelyezni az életbe. A tanulástól pedig azt várom, mint mindig. Tudást, fejlődést, képességet, meg az az érzés, hogy tudom... Amit pedig el szeretnék érni, az ezekből egészen egyértelmű. Tanulni, tudást szerezni, és persze elsajátítani, amit csak lehet - próbált érthetően magyarázni, és csak a legfontosabbakat elmondani, mert igazából ki tudná fejteni regény hosszúságban is gondolatait és terveit, csak arra biztosan nincsen szükség. Most pedig, hogy elmondta, amit kellett, csak várt mosolyogva a továbbiakra, kérdésekre, meg mindenre, addig pedig tovább nézelődött.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. április 7. 17:26 Ugrás a poszthoz

Zsolt

Nehezen ugyan, de sikerült megvilágosodni a levitásnak is. Annyira nem is kattogott már rajta, vagyis olyan szinten nem, de ugyanúgy zavarta. Csak nem látta értelmét tovább idegeskedni, ez van. Legközelebb egészen biztos, hogy senkinek, semmilyen körülmények között nem fog kimenni sehová, csak ha a levélben felismeri a személy kézírását, és meg volt beszélve személyesen is. Másképp nem, nincsen neki ehhez kedve állandóan.
Ez azonban nem elég probléma neki, még jön itt Zsolti a hülyeségeivel, a bókokkal. Elég zavaró volt az ölelés, a puszi és a rózsa is, aztán erre még rákontráz.
- Ó, hát annyira durva talán nem volt - néz ki magából érdekesen, ami azt sejteti, hogy nagyon durva volt, legalábbis neki. Meg a hangosan gondolkozás, ez akkor is ugyanolyan rossz. Képtelen volt felfogni, hogy ilyeneket gondoljon róla, de hát a tények azok tények. A további megnyilvánulások ugyanabban a stílusban és szándékkal hangzottak el, ugyanaz maradt a véleménye is.
- Kérlek, én nem pocsékolom az időt. Lenne dolgom elég - tájékoztatom tovább. Nem is hazudok, hogy elkerüljem az ittlétet, tényleg elég sok dolgom lenne, meg amúgy is haza akarok már menni. Erre azonban nem kerül sor olyan normális keretek között, mint én azt szeretném.
- Sétálni? - kérdezett vissza felháborodva. - Ja, hát.. menjünk - váltott is rögtön, amint eszébe jutott, hogy ha sétálnak simán elmenekülhet. De azért a szorító közelségből megpróbált távozni, és a szemkontaktust is kerülte, egészen egyszerűen arrébb lépett párat. Egy erőltetett és zavart mosoly jelent meg arcán. Már abszolút minden baja volt, és visszacsinálta volna az egészet, de semmiség, megoldja. Tehát akkor séta. Legjobb ha ennek a résznek is a faluközeli részén.
- Mondjuk... arra - mutatott egy irányba az elképzelései szerint. Még mosolygott is hozzá, mert aztán tényleg nem tudhatja a fiú, hogy mit akar Lotte. Maximum sejtheti, de amennyire kábult állapotban van, biztos nem tűnik fel neki. Addig pedig csak tette szépen egymás után lábait, a távolságot megtartva, a kommunikációt sem erőltetve, és a megfelelő pillanatra várva. Magassarkúban volt ugyan, de tud benne futni, ahhoz megfelelő a terep. Most még nézelődni is volt ideje, ilyenkor szép a természet. Hiába is beszélgetés - vagy ki tudja mi - céljából kérte Zsolt, hogy sétáljanak, neki nem volt kedve kezdeményezni, inkább elkerülte volna. Ha viszont muszáj lesz, majd akkor csinál valamit.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Sharlotte Johanson összes RPG hozzászólása (206 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 7 » Fel