Drágasszáág
Végignézett magán, mustrálta, mennyire illik rá az a jelző, melyet a lány biggyesztett rá. Hümmögve emelte fel kezét, nézegette csuklóját, mintha azt méregetné, mennyire illene rá a bilincs, majd fejet rázva leeresztette.
- Á, dehogy. Elbírnál ráncigálni engem? Úgy, hogy még ellenkezem is? – pillantott le vigyorogva ujjaira, ahogyan csuklójára fonódtak, ezzel megfogva őt, mintha nem szabadulhatna többé. Na, azért ahhoz több kell.
- Hmm, mi a tét? – kérdezett vissza, mivel a fogadások igencsak érdekesek szoktak lenni, na meg mókásak. Nem az a félős fajta, aki az ilyenektől berezel, így, valószínűleg igent fog mondani, ha komoly a dolog. Attól függ már csak, mi az ajánlat. A lány kijelentésére viszont elmosolyodik, nem riad meg attól, ahogy rásziszeg, mosolya töretlenül ott virít a képén, mintha le sem lehetne mosni. nem akar erőfitogtatást tartani, hiszen felesleges, így, inkább mindent meghagy a másiknak, most nem az a cél.
- Én egy percig sem kételkedtem ebben, kisasszony. De én sem a gyengék közé tartozom. – jelentette ki kissé egoistán, de valahogy így is volt a dolog. Ami érdekli, abban a tökéletesre hajt, ami nem, azt veszni hagyja. Nem olyan egyszerű legyűrni őt, sőt. Túl szívós fajta. Viszont nem feszegette tovább, hagyta, hogy a lány vehessen egy mély levegőt, és eltüntethesse agresszívabb felét, ha egyáltalán akarja. Neki amúgy mindegy, hogy hogyan viselkedik vele, tud ő nagyon is kedves lenni, ha hozzá úgy viszonyulnak. Eddig még gond nem volt vele, talán nem is lesz. Kíváncsi rá.
Ahogy tartotta a nyalókát, úgy tartott a felajánlás is, de sejtése beigazolódott. Vállát megvonva hagyta a dolgot, kapta be újra a nyalókát és ízlelgette. A kijelentésére a szemét forgatta, hiszen maximum kajálni ha volt eddig, semmi több. A mocskos dolgok most elkerülték, de majd eljön mindennek az ideje, csak nem veri nagy dobra.
- Nekem a számban volt a nyelvem, egész végig. De e tudod, több marad nekem. Tényleg finom. – élvezte tovább az édességet, rég evett ilyesmit, nem volt rá ideje, sem alkalma, hogy csak úgy bekapjon egy csokit, vagy valamit. Elfoglalt volt, de most, hogy itt van, mindenre lesz ideje. Túl sok. A lány kijelentésére ugyan megjátszott, de bús arcot vágott, mintha valóban bántaná a dolog. Gondolta, hogy amúgy nem fog bejönni, de így mégiscsak mókásabb volt lereagálnia a dolgot. No mindegy, majd egyszer lesz egy rabszolgája.
- Káááár… ha ezt tudom.. De, még lemoshatom a nyalókát, visszaadom és.. minden megoldva. – vigyorgott ő maga is, a zseniális ötletét, megoldását a dologra, persze már csak a poén kedvéért. Az élet ilyen, fura, mókás és őrült. Főleg a közelükben. Viszont, hogy a szolgaságról lemondott, új dolgokat tudott meg. Róla is, Lyráról is, így, figyelmesen hallgatott és bólintott. Valahogy megértette, hogy miről beszél, hiszen nem egyszer tévedt a közösségbe és tapasztalta meg maga is, milyenek az ottani viszonyok.
- Ja, tudom. Furák. Vissza kellett fognom magam, hogy ne legyen igazi rellonos. Bár amúgy sem ismertek volna fel, jó volt az álcám. – emlékszik vissza Thomasra, aki az ál-navinés fele volt, ha épp arra járt. De ez is a múlt. Az Üvegházra koncentrálva idézi fel annak látképét, de csak elhúzta a száját. Neki nem jött be sosem, bár lehet, hogy a rossz feléről közelíti meg. Amit a lány mond, az egy jó érv mellette, hogy együtt lehettek, de akkor is. Ott van a menedék az erdőben, vagy akármi. Ő van olyan ökör, hogy a kísértetházban is elaludna.
- Tényleg poénnak hangzik, de nem akarom, hogy egy izé növény fojtogasson a csápjaival, vagy mi az. Ahh, mindegyikőtök szeretett ott lenni, ahol addig volt. Okos ötlet, csak nekem nem nyerő. Bár most jó a szobám, előzőleg volt elég rossz. – túlzsúfolt, unalmas, csendes. A mostani is tele van, de talán nem lesz olyan lapos, mint az eddigi. Aztán ki tudja, de majd tesz róla. A helycsere után a falnak dőlve pihengetett, mintha csak szemlélődni jött volna a szobor mögé, nem pedig bujkálni. A lány megjegyzésére vihogott egy sort, fejét megrázva mutatta, hogy azért nem úgy vannak a dolgok, ahogy azt gondolja.
- Akkor lenne az, ha te tiltakoznál, kettő, mivel elmúltál 14, így már nem számít annak éééés, nincs 10 év sem közöttünk. Nincs itt semmi pedofília. – magyarázta meg a dolgokat, és maga is egy nyelvöltéssel válaszolt. A felszólításra vonta fel szemöldökét, hisz meglepte, hogy ilyet kér tőle, de vállat vont. Neki édes mindegy, ha ezt akarja, megkapja. Nyalókáját a szájába véve, pálcáját a lányra szegezve választotta a kedvesebb, és hozzá jobban illő megoldást.
- Silentio. – mormogta a varázsigét, és a némaság már meg is volt oldva. Ugyanilyen hamar meg is fogja majd szüntetni.
- Jelezz, ha már elmúlt. – vigyorgott egy sort, majd kilesett a szobor mögül, pálcával a kézben és figyelt. Talán mégsem erre tart az a valaki. Kár érte, jól szórakozott volna.
- Finite. – morogta ismét, feloldva a lány szájzárát, hiszen, úgy nézi, elmúlt a vész. De ha mégsem, akkor így jártak. - Elment, elvileg. – jelentette le végül, mintha a haditerv része lenne.