A Rellon elszabadul éjjelén
Fejtörő Angyalom, és az a sunyi dög

Amira csak egy huncut mosolyt küldött a kis francia felé, amikor a kinézetével kapcsolatos kérdést tette fel. Felesleges lett volna válaszolnia. Még új ahhoz, hogy tudja, igen, bizony a feketeség mindig felteszi a pontot az i-re. Hiába van ott Kristóf, a nézni szabad elvet követve oda-vissza dolognak tekinti, hogy jól nézzen ki, ha már néhány srác -főleg a Rellonban- is képes erre. Na meg nem másodlagos szempont, hogy így érzi jól magát.
Eléggé lazán vette ezt a "törjünk be és lopjuk el a trófeát" dolgot. Prefektusként ugyebár mászkálhat kint későbbi órákban is, és ha netán valaki megkérdezné, hogy ugyan már mit keresnek ők ketten a teremben, csak rávágná, hogy elkapta Mihaelt.
A pálcáját persze nem eresztette le, de inkább azzal volt elfoglalva, hogy milyen ötlettel áll elő a társa. Hát elég fancsali képet vágott, azért lehetett volna valami felvetés.
-Oké, hát akkor törd a fejed, mert nem akarok csak úgy sétálgatni... -tette hozzá egy vállvonás kíséretében, és szépen lassan megállt a terem közepe táján.
-Valószínű, hogy ha kiderül, hogy mi voltunk, nem ússzuk meg. A nyerésre álló háztól kellene... -nem tudta befejezni a mondatot, mert koppanások ütötték meg a fülét. Hátrafordult, a pálcáját nekiszegezte a hang forrásának. Sharlotte, a szervezőtársa barátságos mosolya valahogy nem éppen hiányzott az akcióhoz.
-Áh, Sharlotte... nem tudsz aludni? -némi gúny érződött a hangjában. Megfordult pár gondolat a fejében, de úgy gondolta, talán egyelőre játsszanak csak macska-egér játékot. Talán még a segítségükre is lehet a lány.

Ünnepi bál - köszöntő

Már eltelt egy hét, és ezen a héten még mindig nem volt nyugalom. Domi és Benji bekerültek a történelembe, és máris elhíresült, hogy két bajnoka lett az iskolának. Ez azt jelentette, hogy többszörösen rohamozták meg a fiúkat, és a szervezőket, na meg persze az igazgatót az újságírók. Fotózásokra meg interjúkra kellett járniuk minden nap, Mira nem is csodálta, hogy a végén már elegük lett az egészből. Ő is alig várta, hogy nyugalmuk legyen, de mindenhova a fiúkkal és Mauval tartott, hogy legalább a másik három lánynak nyugta legyen, és tudják szervezni a bált.
A bál napján mosolyogva bújt bele reneszánsz kori ruháinak egyikébe, és már tudta, mit fog viselni este. Amikor eljött az idő, szépen összekészülődött, a haja hullámos volt, és félig hátracsatolta, a ruhája pedig háza színét viselte.
Korábban érkezett a Nagyteremhez, kint az ajtó előtt találkozott a szervezőkkel, Mauval, a vendégbajnokokkal, és persze a két bajnokkal. Domi megkérte, hogy legyen a partnere a bálon, és persze igent mondott rá. Kristófnak már szólt róla, hogy vele megy, és Merlinnek köszönhetően a vőlegényének nem is volt ellene kifogása, csak kicsit húzta a száját. Mindenki kapott álarcot, hát ők is. Egy szép zöld-aranyat választott, ami passzolt a ruhájához.
Megvárták, míg szépen mindenki bevonult a szépen kialakított terembe, és a két király után lassacskán bevonultak az asztalaikhoz. Mira Maurice oldalán sétált, mosolyogva nézte Domit, ahogy előtte ment, és a magasságbeli különbséget, hiszen Benji pár fejjel a fiú fölé emelkedett.
A zene elhalkulása után elsőként Wickler igazgató úr mondott egy rövid beszédet arról, hogy milyen elégedett a bajnokokkal, meg a szokásos. Utána Mira az álarcát hátrahagyva lépett a pódiumra kezében a poharával, hogy a szervezői gárda nevében beszéljen.
-Emeljük poharunkat a két bajnokra, Nagy Bátor Đominicra és Benjamin Lawrence Krise-ra - poharát megemelte egy kicsit, és egy mosolyt küldött a két fiú felé. -A fiúk bátran teljesítettek minden akadályt, még ha nehéz is volt. Az egész iskola nevében mondom, hogy nagyon büszkék vagyunk rátok, hogy véghezvittétek mindezt. A tusa megszervezése nem csak azért volt kemény, mert sok gondolkodást és kreativitást igényelt, hanem mert benne voltunk, és úgy izgultunk fordulóról fordulóra a versenyzőkért, de megérte. Szerencsére iskolánkban minden teljesen rendben ment, a sérüléseken kívül mindenki ép, és jól van. Gratulálok a srácoknak, és most pedig Maurice jön, aki fáradhatatlanul ott volt a versenyzőkkel, és ügyelt, hogy minden rendben menjen -őszinte mosollyal tapsolta meg a teremben ülőkkel együtt a két bajnokot, akik egyébként balra ültek tőle a kétszemélyes asztalnál, persze koronával a fejükön, a trónjukon.
Rákacsintott Domira, és visszasétált a szervezői-vendégasztalhoz, hogy végighallgassa Maut, aztán vacsorázzon, hiszen a nap folyamán semmit nem sikerült ennie.


Ruha, Maszk

Yarista - reneszánsz nap
Ruhácska

Eljött az utolsó nap, a bál napja. A DÖK egy nagyobb meglepetéssel készültek a jó népnek, hisz ha már lúd, legyen kövér. Az esti királyi lakomának alapozás kellett, ez pedig reggeltől el is kezdődött. Ahogy mindenki másnak, Amirának is lecserélődött a ruhatára. Hosszas ruhaválogatás után döntött úgy, hogy egy hidegebb, szürkés árnyalatba bújik hozzá illő kiegészítőkkel és cipővel. A haját a nagy meleg ellenére is kiengedve hagyta, egy szép csattal tűzte hátra egy részét.
A kicsik, az anyukájuk, és persze Leo is sétálni akartak már egy jót, hiszen erre a napokban nem volt lehetőségük a gazdi elfoglaltságai miatt. A bajnokokkal való járkálás és kísérgetés töltötte ki a legtöbb idejét, és hát a többit természetes, hogy jövendőbelijére fordította.
Négy kis puffskeinnel nehézkes a séta, de egyébként egészen jól neveltek, és már várják a leendő gazdájukat. Valószínű, hogy a leendő gazdik is hasonló izgatottsággal várják, hogy ezek a kis csöppök megérkezzenek hozzájuk.
Szóval így hetesben, rengeteg noszogatás után sikerült elindulniuk. Amira egy kicsit ki akart menni a szabad levegőre kipróbálni a ruhát, ami egyébként -mint ahogy az összes többi, hogy legalább ezért ne húzzák a szájukat a kastélylakók- olyan bűbájokkal volt ellátva, amitől semmi melegérzése nem volt a viselőnek a nehéz, vastag anyagból készült ruhákban. Mintha egy sima nyári ruhában sétált volna, úgy érezte magát azzal a kivétellel, hogy sokkal különlegesebb viseletben sétált ki egészen a Fénylő lelkek udvaráig.
-Törpék, nem szabad megenni egymást -szólt rá a kicsi pattogó szőrpamacsokra amikor a fiúk nekiestek egymásnak. A fejét csóválva ült le a fal melletti padra, de azzal a lendülettel fel is állt, hogy odafusson a szökőkúthoz, ahova éppen abban a pillanatban készült beesni a legkisebb, kis fehér gombóc.

Yari - reneszánsz nap
Ruhácska

Tényleg nem túl könnyű négy bátor, kalandor kispuffal az élet. Ezt Amira már Ecsettel is megtapasztalta, de szerencséje volt, hogy a gyerkőcei nem óhajtottak még annyira világot látni, hogy egyik pillanatról a másikra felszívódjanak a szobáján kívül. A séták alatt persze jártak már a gazdival sokfelé, és nem tűntek el sok időre, csak néha elbújtak egy-egy páncélban, meg a diákok talárja alatt. Igen, ilyenkor bosszankodott a feketeség, mert más talárja alá nem akart nyúlkálni, Leo cica meg elég feltűnően túrt be a ruhadarab alá.
Az ilyenek mellett arra nem volt felkészülve, hogy a Domi meglepetésének szánt kicsi éppen öngyilkosságra készül, persze nem direkt. Megijedt, és hát ebben a ruhában nehezebben tudott odafutni a szökőkúthoz. Meglepődve tapasztalta, hogy egy ismerős hang hallatszott mögötte, majd a kis hófehér megdermedt. Mira nagyot sóhajtva vette a kezébe és szorította magához az ismét mozgásképes állatot.
-Megmarad -válaszolta még mindig háttal a kicsi megmentőjének. -Te buta, buta, buta. Hát hogy adlak így oda a gazdinak? -simogatta meg a kis fejét inkább aggódó, mintsem szigorú hangon.
Lassan megfordult, és szembetalálta magát Yarral. Nem lepte meg, a hangjáról már szépen felismeri. Félmosoly ült ki az arcára, és odahajolt hozzá, hogy egy puszit nyomjon köszönetképp az arcára.
-Nagyon szexi a ruhád -mérte végig lassan a szöszkét. Elvigyorodott, hiszen elég murisan nézett ki ebben a szerelésben, és simán látni lehetett rajta, hogy gyűlöli az egészet.
Lassan lerakta a földre a hólabdát, aki nagy kék szemeivel értetlenül pislogott Mirára, nem tudta, mi rosszat csinált. Egy "nem mész oda" után felegyenesedett, és végigsimítva a ruháján elindult a padhoz, hogy végre tényleg csak nézhesse a kis családját. Yar meg ha akart, csatlakozott hozzá.

Yari - reneszánsz nap
Ruhácska

-Abban biztos lehetsz -vigyorodott el. Biztos is, hogy az első szembejövő -vagy útban álló- lett volna az áldozata. Még nem tapasztalta meg, hogy mennyire tudnak úszni ezek a szőrgolyók, és valahogy nem is akarja, főleg ha nincs ott, hogy kikapja mielőtt elmerül valamelyik.
Halkan kuncogni kezdett ahogy Yar arcáról lefagyott a mosoly. Jót mulatott magában barátja mérgelődésén, de még mielőtt megpróbálkozott volna a vízbefojtásával, leült az árnyékba.
-Jó meglátás -röpke sóhaj hagyja el az ajkát, és mosolyogva pillant a mellette elhelyezkedőre. Megváltozott. Ez volt az első, ami eszébe jutott róla. Nagyon, de tényleg nagyon régen találkoztak.
-Hát tessék, várom a szavaidat -angyali pillantással, de ördögi mosollyal adta meg a választ. Bizony, ő volt a főbűnös, DÖK elnökként még élvezte is, hogy véghezvitték az ötletet, amit összedobtak és kitaláltak. Jó ez a nap, amikor mindenki ugyanolyan, és egy kicsit más. -Wicklernek tetszik bármi, amit kitalálunk -vonta meg a vállát.
-A tusa...hát nagyon fárasztó volt, de élveztem. Nem is tudom...tényleg nagyon régen találkoztunk, azóta bővült a család, mármint puffskein téren. Meg a gyerekek is jól vannak -kicsit elgondolkodott, mert még abban sem volt biztos, hogy azt tudja-e, hogy Alinak és Adorjánnak született egy kislánya. -Ja, és csak mert büszke vagyok, nézd -elvigyorodott, és felemelte Yar felé a kezét, amin a Kristóftól kapott eljegyzési gyűrűje csillogott.

Yari - reneszánsz nap
Ruhácska

Már valahogy nem tud belepirulni Yar -sem más- bókjába. Pedig ha valaki, akkor a szöszke tudja, hogy milyen volt Mira az első napjaiban. Kalapban, ártatlan pillantással ült le mellé, aztán miatta is lett olyan, amilyen.
-Nagyon úgy látszik. Szeretem ezt kihasználni. Ha azt mondanám, hogy most az egész iskola állatkertté kell, hogy változzon, szerintem arra is igent mondana, csak csináljunk valamit -vázolta fel az állást. Tudja, hogy sok arca van, és azt is, hogy mikor melyiket kell használnia. Csak egy-két kivétel van, akik előtt majdnem minden énjét megmutatta már, többek között ilyen Yar is, ezért is viselkedik vele úgy, ahogy. Ha akarna sem tudna nem hülyéskedni vele, és azért az, ami egyszer régen volt köztük, a pillantásaiban fellelhetőek. Persze mára már semmi többet nem érez iránta, mint barátságot. És ez így jó. Egyáltalán nem érez semmi zavart, kötetlenül tud beszélgetni legjobb barátnője jelenlegi párjával. Már ha még azok...
-Hm, ha ezt elmondtam volna, most nem ülnél itt mellettem -vigyorgott rá, majd ránézett a törpéire, akiket éppen Leo terelgetett el a szökőkúttól.
Ahogy elkezdtek beszélgetni, meg is tudta, hogy szerencsére még együtt vannak Amandával, aminek Mira igazán örül. Szereti, ha mindketten jól vannak, és éppen itt az ideje, hogy barátnőjével is eltöltsön már egy kis időt kettesben, mert a tusa alatt szinte tíz percet sem beszélgettek magánügyi dolgokról.
-Igazából nem, nem volt időnk beszélni, róla sem tudok sokat, rólad meg főleg nem -rázta meg egy kicsit a fejét, és kíváncsian pislogott a szöszkére. Elkalandozott. Valahogy ez a "hiányoztál" meg a félmosoly úgymond elbizonytalanította a leányzót, és még mielőtt megtudta volna, hogy mi járt az exrellonos fejében, megmutatta neki a gyűrűt. Még senkinek sem dicsekedett el vele Aliékon kívül.
Valami zavartságfélét látott Yar arcán. Hát persze, ő is meglepődne, ha fordított helyzet állt volna fel, de csak mosolyogni tudott, csillogó szemekkel. Teljesen boldog volt az egésztől.
-Köszönöm -bólogatott pár másodpercig a gyűrűjét nézve. -Kristóf -javította ki, hiszen vőlegénye nem szereti, ha Krisinek hívják. Mondjuk Mira már csak azért is Krisizni szokta... -Valami baj van? -felvonta a szemöldökét, de vigyorgott, nem igazán érette, hogy mi játszódott le a fejében, hogy ennyire nehezen ment a dolog feldolgozása.
-Persze, hogy meghívlak -nevetett fel halkan. A közeli barátok biztosan ott lesznek az esküvőn, és talán még Amanda és Yar akkor is együtt lesznek, igaz, hogy messze van még az.
A következő pillanatban a srác felállt, és felhúzta Mirát. Eleinte meglepetten nézett, aztán felnevetett, és hagyta, hogy szétölelgessék, még egy puszit is nyomott az arcára.
-Semmi baj, ez jól esett -lemoshatatlan volt az a vigyor az arcáról, és fejcsóválva pislantott Ecsetékre, akik nem tudták hova tenni a jelenetet. -Tudod, mindig azt hittem, hogy egyszer hozzád fogok menni -megrázta a fejét, és felsóhajtva lépkedett a szökőkút irányába.

Drága sógor

Izgult. És félt. De nagyon. Két évvel, és egy hónappal később megismétlődött, amit egyszer már nagyon nehezen, de átvészelt. Csak most nem olyan könnyű...most igaz, és biztos. Retteg, hogy Kristóf mit fog szólni.
Úgy gondolta, a legjobb az lesz, ha először nem szeretett vőlegényének újságolja el a gólyahírt, hanem a leendő sógorának. David benne van az első ötben, akiket a szívébe zárt örökre, már csak az emlékek, na meg a barátságuk miatt is. Az pedig csak hab a tortán, hogy Kristóf unokatestvére, de inkább bátyja.
Nagyon röviden fogalmazott a bagolyban, nem akart köntörfalazni. Muszáj beszélniük, és találkozniuk kell, kész, pont. Nem valószínű, hogy bármi is eszébe juthatott, miért hívja el éjfélkor egy esti nasira, és ez jó.
Nem tudta eldönteni, milyen ruhában menjen. Megmutassa-e elsőre, hogy az eddig teljesen lapos hasa pici pocakká nőtt, vagy inkább terelje el a figyelmet róla. Végül az utóbbira esett a választása, és hozzá illő, de kicsit lazább ruhadarabokat kapott magára. Valószínű, hogy a magassarkútól sosem fog megszabadulni, így természetesen az öltözködés végezetével azt húzott a lábára. A kopogása visszhangzott a kőfalak között, és egyáltalán nem figyelt rá, kik járkálnak tilosban. A jelvénye is a táskájában rejtőzködött. Sietett, hogy időben odaérjen a konyhába, két okból is. David, és mert megéhezett.
Szusszanva lépett be az ajtón, ahol egyből körbenézett, és egy mosolyt varázslova az arcára odalépett a sráchoz. Miután egy puszit nyomott az arcára, leült mellé, mit sem törődve a manókkal.
-Szia Dave -köszönt is, és az arcán semmi nem látszott abból, ami belül eluralkodott rajta. Az izgalom és a pánik keveredése. -Mi újság? Jól vagy? Beth? -egyből rázúdította a kérdéseket, hogy tereljen.

Ruha

Sógorkám

Próbálta nyugtatni magát, de tudta ő is, hogy ez nehezebb mint gondolja. Persze a képessége miatt kénytelen volt megtanulni, hogy hogyan tartsa kordában az érzéseinek kitörését, de az izgalommal nem tud mit kezdeni. Ha nem erőlködött volna, még a lába is járt volna, mint akinek lámpaláza van.
David is észrevette, és a kérdéseket figyelmen kívül hagyva kérdezett rá Amira gondjára. A feketeség mély levegőt vett, majd kifújta, és a srác szemébe nézett. Ismeri, elég jól. Nem tudott és nem is hazudott volna neki, de azért szerette volna egy kicsit húzni a dolgot. Megkordult a gyomra, úgyhogy gyoprsan el is kapta a pillantását sógoráról, és a körülötte álló manókra nézett.
-Uborkát...és palacsintát kérek...nem! Spagettit, uborkával, és majonézzel -a végén bólintott egyet, hogy ez a végleges kérése. Torokköszörüléssel fordult vissza Davidhez. A haját hátrasimítva vett egy újabb mély lélegzetet, de még mindig nem beszélt róla.
-Ó, látom éhes voltál -vonta fel egy pillanatra a szemöldökét mikor észrevette, hogy a srác már nagyjából be is fejezte a késői vacsorát.
-Na jó...az a helyzet, hogy... -ajkába harapott, és felállt. Megfogta a barátja kezét, hogy a hasára rakja, hátha így könnyebb. -Érzed? -mozgatta egy kicsit rajta, hátha észreveszi a nem túl szembetűnő kis dudorodást.
-Nem tudom mit csináljak...félek. Nem akarom, hogy ezzel elveszítsem Kristófot... Úgy érzem, rosszul fog reagálni... -lesütötte szemeit, miközben visszaült, persze Dave kezét nem engedte el, csak lazán az ölébe ejtette.

Sógorkám

Ahogy David kezét a pocakjához emelte, kellemes érzés futott végig rajta. Egy-két másodpercig tartott ez, ugyanis a döbbent arckifejezés nem sok jót ígért. Szívverése felgyorsult, ajkába harapva fürkészte a fiú tekintetét.
-Az lényegtelen -legyintett. -Megvizsgáltak már...hat hetes, és persze, hogy Kristófé -halvány mosoly ült ki az arcára, leplezve a kétségbeesést. Furcsa érzések kavarogtak benne, és egyik sem hagyta nyugodni. Egyedül nem tudta volna megoldani, ezért is hívta segítségül a sógorát, mindezt egy eléggé szétesős este után, amikor előkerült az ágya alól a dugi cigisdoboza is.
-Ez kedves tőled...de jobb lesz ha én mondom el...ha elmondom neki... -ő maga sem tudta, mi fordult meg ilyenkor a fejében, de vagy hatféle ötlet futott végig már másodperc alatt az agyán.
-Köszönöm -rámosolygott a manókra, akik a tányér lerakása után még mindig ott nyüzsögtek körülöttük, majd elvette a kezét az öléből, ezzel együtt Dave kezéből. Hümmögve látott neki az uborkás vacsorának, miközben szabad keze automatikusan a hasára csúszott.
-Tudod, nagyon félek. Attól félek, hogy minden megváltozik, egyedül maradok... De ha Ő mellettem marad, akkor is...még az évet sem tudom befejezni -nem nézett fel, a villával szórakozva magyarázta el, mi az ami a kis lelkét nyomja.
-Nem is értem, hogy lehetséges ez. Nem terveztük, basszuskulcs, még az esküvőt sem hoztuk szóba! -kicsit hangosabban esett ki a kezéből a villa, persze csak a tányérra, mint kellett volna. Ez volt az a pillanat, amikor egy újabb mély lélegzetet vett. Tisztában volt vele, hogy ha nem hagyja abba ezt a kitörést, még baj is lehet, amit nem engedhet meg magának.  

Flóra
Évnyitó/záró

A tizedik hét. Azaz amikor a leendő anyucinak sikerült teljesen elfogadnia a pici lényt a hasában, és egyre többször jut az eszébe, hogy milyen jó lesz a kezében tartani. Na meg, amikor elkezdődik az új tanév, és kérdéses, hogy hogyan fogja befejezni...és még a szülei sem tudnak a babáról, meg az eljegyzésről sem...
Ennek ellenére jókedvűen készült az ünnepségre a Nagyterembe. Különösebb oka nem volt amiért várta, csak régen volt már bármilyen esemény, ami miatt mindenki összegyűlt volna. Érdekesek ezek a hangulatingadozások Amiránál. Egyik pillanatban a pokolba kívánja az emberiséget -mint ahogy korábban mindig-, a másikban meg örömmel kezdeményez beszélgetést bárkivel. (Jó, nem bárkivel, mert ha idegesítő, vagy nem kívánatos személy az, akkor messziről elkerüli.)
Kedvesével volt egy kis időt, mielőtt a hálókörletükbe ment volna, hogy felfrissüljön és kicsinosítsa magát. A tükör előtt vagy egy negyed órát toporgott, egyszerűen nem akarta felfogni, hogy újra nőtt egy kicsit a hasa, és ezt a kék szaténruha csak még jobban hangsúlyozta. Végül nagyot szusszanva belebújt a szintén kék magassarkújába, és utolsó simításként igazított egy kicsit fekete hullámain.
Talárját kifelé menet magához vette, de a karján cipelte, ugyanis nagyon utálja. Kényelmetlen, és ronda viselet, és ő nem szerette sose az egyenruhákat. Csak órákra veszi fel, mert kötelező, de egyébként amikor lehet, saját ízlése szerint öltözik.
A Nagyteremben már gyűltek a diákok, de még bőven időben érkezett. Kicsit ízléstelennek találta az a rengeteg sárgát ami a teremben megjelent, de hát ők győztek, egy este legyen az övék. Főleg mivel Kristóf is a Navine házat erősíti -de még mennyire, hogy erősíti.
Nem siette el a helyfoglalást, szépen nyugodtan az ajtóból körülnézett, majd párja felé mosolygott, és elindult a zöldek asztalához. Nem nézte ki mellé, csak leült, és végigsimított a ruháján, aztán a talárját az ölébe rakta, és várt. Várt a semmire.

Ruha, ölében a talárral

Flóra
évnyitó

Nem volt nehéz észrevennie még így a bambulás közepette sem, hogy ő az egyetlen, aki fittyet hányva a szabályokra, a fekete tömegből kitűnve saját ízlésének való viseletbe bújt. Néhány közönséges csitrit is sikerül felfedeznie, akik megpróbálták úgy tartani a talárjukat, hogy kivillanjon legalább a fél combjuk. Nem tudta igazán eldönteni, hogy nevessen, vagy sírjon rajtuk, hisz mégiscsak egy ünnepség, nem egy putribuli. Ő maga úgy gondolta, hogy majd idejében magára veszi azt a fekete borzalmat, addig pedig háztársai örömére tökéletesen villog kék ruhájában. Félreértés ne essék, esze ágában sincs a Levita házhoz tartozni, de a gyerekes énje rég eltűnt, és nem fogja azért kerülni a kék, sárga és piros színt, mert a másik házakat jelképezik.
Éppen feltűnésmentesen végigsimított kerekedő pocakján, amikor egy neki címzett kérdés ütötte meg a fülét. Összevonta a szemöldökét, és lassan a lányra emelte tekintetét.
-Parancsolsz? -elhúzta a száját, kifejezve nemtetszését. Pontosan nem tudta, a kislány hogy is értette amit mondott, de nem is azzal volt a baja. Hanem eleve azzal, hogy megszólalt, hogy hozzá szólt.
-Áh, gólya vagy... -bólintott egyet, leginkább magának. Oké, máris megtalálták. Talán jobban megnézhette volna, ki mellé ül le... -Megnyugodhatsz, felveszem, mert "példát kell mutatnom" -utóbbit kicsit gúnyosabban, idézőjeleket mutatva a levegőben mondta. Főként azért vicces ez a példamutatós dolog, mert ha valaki, akkor Mira aztán elég nagy szabályszegő, de persze csak ha egyedül van, vagy olyanok jelenlétében, akiktől egy tanár, vagy házvezető sem fogja megtudni, miket csinál. -Amira Loveguard, prefektus, hát te? -különös, és meglepő dolog volt, amit itt csinált. Kezet nyújtott a lány felé, és várta a választ, hátha sikerül valahogy megjegyeznie, kivel áll  szemben -ez esetben ki mellett ül.

Ruha

Az a verekedő csapat, elszakadva Flórától

Telt azért az a várakozási idő gyorsan, a nép egyre csak gyűlt. Amira mosolyogva fogadta párja "testvérét", és egy kicsit sem titkolózva megválaszolta, hogy bizony a baba teljesen jól van, meg az anyuka is. Legalábbis addig nem volt semmi baj, amíg az igazgató beszéde alatt unalmában nézelődni nem kezdett.
-Dave... -súgta maga elé, és egy pillanatig döbbenet vonult át az arcán, majd ezt felváltotta a szikrákat szóró pillantás, és az ökölbe szorult kéz. Talárját -amit idő közben magára vett- összehúzta magán, és Flórával nem törődve felállt az asztaltól, hogy odasiessen a sógorához. Talán sikerül megakadályoznia, hogy agyonverjék egymást azzal a másikkal, akit egyelőre nem ismert fel, és persze azt is, hogy még a vőlegénye is beszálljon a buliba. Mert ha Davidről van szó, akkor Kristóf is nagy szamár tud lenni, és kialakítanak egy tökéletes tömegverekedést.
Mire odaért, már egy másik lány magyarázott nekik. Vele különösebben, vagyis igazából egyáltalán nem törődött, csak úgymond családtagja foglalkoztatta.
-Fejezzétek be mielőtt több embernek is feltűntök -szólt oda határozottan, de azért halkan a két srácnak. -Ha Kristóf észreveszi, és idejön, megöllek -ez már csak Davidnek szólt, és ismeri már annyira a feketeséget, hogy mivel a párjáról van szó, be is tartja, amit mondott. Ez látszott a pillantásából is, amivel figyelte.
-Nem lesz olyan keresztapja a gyereknek, aki egy iskolai évnyitót nem bír ki verekedés nélkül -tette hozzá pótlólag. Hiába ismeri mint a tenyerét, sosem fogja megérteni, hogy minek kell mindig agresszívan kezelni a dolgokat.
-Szóval, befejeztétek? Esetleg kívül tágasabb, a réten most nincs senki... -kissé burkoltan javasolta nekik, hogy húzzanak ki a francba, ha már annyira bunyózni akarnak, és ne mindenki szeme láttára csinálják.

HALLOWEEN KÖSZÖNTŐ
aztán Milan ^^
Jelmez, a sikító lufikkal

A hetek gyorsan teltek mióta Mira kimászott a gödörből. Még mindig nincs a toppon, de ezt a külső szemlélők nem igazán vehetik rajta észre, büszkesége nem engedi, hogy sejtsék, milyen állapotban volt. Rengeteg hülyébbnél hülyébb pletykát hallott vissza magáról, de a hivatalos sztori, hogy otthon volt. Éjjelente mikor kimozdult, amúgy sem találkozott senkivel, akivel nem kellett volna, akik meg tudták az igazat, nem valószínű, hogy elmondták bárkinek is.
A Halloweeni bulira csak azért indult, mert főszervező. A tavalyira jóval lelkesebben készült, a jelmezét is sok ideig tervezte. Meg is nyerte a jelmezversenyt, amire idén nem lát nagy esélyt, nem is érdekli. A halált játssza csajban, egy apróbb extrával, ami nem más, mint az a pár darab lufi, amit a kezére van kötve. Ha ember van a közelben, előszeretettel repkednek oda a fülükhöz, és sikítanak bele vérfagyasztó hangon. A ruhája egyszerű, még a mindennapokra is felvenné -fátyol nélkül-, az arcfestése meg annyira élethű, hogy mindössze a smaragdzöld szempárról lehet felismerni, meg a hajáról, ami mint legtöbbször, hullámosan, kiengedve omlik a vállára.
Napközben sokat mászkált be a temetőbe, hogy a díszlettel játszadozzon, meg a zenekart irányítsa el, és csak egy órája maradt rá, hogy felfusson a szobájába elkészülni, aztán vissza, hogy kapunyitásra már bent legyen, és várja a diákokat. Viccesebbnél viccesebb jelmezeket látott a tömegben, és pontban fél kilenckor fellépett a Szellemes Szellemek énekese mellé, hogy köszöntse a népet.
-Üdvözlök mindenkit az idei Halloween bulin. Igyekszünk a mai estét izgalmassá és feledhetetlenné tenni a számotokra. Az este folyamán párbajozhattok, faraghattok tököt, találtok egyéb játékokat, szavazhattok a legjobb jelmezekre, és legjobb faragott tökökre, és segítséggel még thesztrált is etethetek. Az önjelölt szellemeink pedig arra is vállalkoztak, hogy célbadobóst játsszanak veletek. Ötven pont ha eltalálod a fejét. Illetve aki a legtöbb pontot dobja, jutalomban részesül. Nemsokára pedig a Bagolykő színjátszósait láthatjátok egy különleges darabbal, ám amíg készülődnek, hallgassátok a Szellemes Szellemeket. Jó szórakozást -mindössze öt percig tartott a köszöntője, a végén pedig olyan Mirásan rámosolygott az énekesre, aki aztán lesegítette a lebegő koporsóból, és amíg ők zenélni kezdtek, a feketeség a svédasztal italos részéhez igyekezett.

//Hogyha kijátsszátok a thesztrálokat, vagy a szellemdobálást (+a párbajt!), mindenképpen dobjatok egy baglyot róla, hogy ha kell, megtudjunk jelenni a Szervezői Mesélővel!//

HALLOWEEN KINCSKERESŐ
Ruha
Térkép

Az esti halloweeni buli mellett egy kincskereső is felsorakozott Mira teendői mellé. A három csapattal egyből reggeli után találkozott. Azért ilyen korán, mert mint neki is, valószínűleg a többieknek is van még dolguk a buli előtt. A véres feliratok mellett, és a kísértetek között kijutottak, és egyenesen a faluba vezette a csapatokat. Már fent megkérte őket, hogy válasszanak csapatkapitányt, hogy könnyebb dolguk legyen.
A Fő utczán álltak meg, felsorakoztatta a diákokat, és kezében borítékokkal, meg jegyzetekkel beszélni kezdett.
-A kincskeresőnk összesen három állomásból áll, csapatonként. A nálam levő borítékokban a falu térképe, és az első kép rejtőzik. A képen egy szám áll, amit meg kell keresnetek a térképen, és az lesz az első állomásotok, ott kapjátok meg az első megoldandó feladatot. A képeket gondosan gyűjtse össze a csapatkapitány, mert a végén be kell mutatnotok nekem összeragasztva. Annyi időtök van rá, amennyi szükséges, nem verseny. Az utolsó állomáson saját magatoknak kell kiásnotok a kincset, ami egyértelműen a tiétek. Elméletben mindenki arra fog rányúlni, amit a doboz neki ítél, vagy amire szüksége van. A feladatok utasításaira nagyon figyeljetek. Este a réten keressetek meg, és adjátok oda a képeket. Jó szórakozást.
Átnyújtotta az első csapat csapatkapitányának a borítékot, majd a másodiknak, és végül a harmadiknak, majd miután válaszolt az esetleges kérdésekre, megvárta, hogy mindenki elinduljon, és ő is visszament a kastélyba.

//Ide nem kell írnotok, mindenki a saját állomására írjon. Lehetőleg a csapat minden tagja jelenjen meg legalább 1 helyszínen.
A képet a játék végén küldjétek el nekem, vagy a Szervezői Mesélőnek bagolyban, összeszerkesztve!
Két napotok van rá, szombaton este 9-ig kérem a megoldásokat.
A feladatok egyes részeit a csapatkapitánynak küldjétek el, ő összegezze, és olvassa fel/oldja meg.//

A csapatok:

1. csapat:
Katniss Felchter, 3. évfolyam
David Anglesea, 2. évfolyam
Gál Botond, 7. évfolyam
Bianca Charlotte Krise, 2. évfolyam

2. csapat:
Zsolnay-Mantsooe Tamara, 1. évfolyam
Axel S. Sjölander, 2. évfolyam
Tolland Clotan, 3. évfolyam
Dolánszky Alex, 4. évfolyam
Ivy A. Ives, 2. évfolyam
Keiko Sama, 2. évfolyam

3. csapat:
Fülöp Félix, 4. évfolyam
Fülöp Farkas, 4. évfolyam
Karsa B. Bálint, 7. évfolyam
Leavey Héloise Lindsey, 4. évfolyam
Caius Randy Woodrow, 7. évfolyam

A meccs után
Krisi, Luca, Domi

Pocsék egy meccs volt. Mira sütőtöke tele van már azzal, hogy minden iskolabeli meccsen sikerül valami srülést okozniuk Kristófnak. A Bikáknál érdekes módon még nem amortizálták úgy le, hogy eltörjön a lába, meg a bordái, vagy a franc tudja, micsodája. Elég rendesen ki volt akadva, vegyes érezelmek dúltak benne, hiszen hálás volt Dominak, és közben mérges volt, amiért még ő is felálfozta magát, hogy Kristófot mentse. Üvölteni tudott volna, ha nem potyogtak volna a könnyei mikor odaért a két fiúhoz, akiket szépen a gyengélkedőbe szállítottak, hogy hamar ellássák a sérüléseiket. Természetesen a feketeség loholt velük, és egy pillanatra sem mozdult.
A fiúk egymás melletti ágyakra kerültek, így kettőjük között pont helyet tudott foglalni egy kis széken. Leginkább azzal volt elfoglalva, hogy Kristófnak beszéljen, és simogatta a karját, meg az arcát, de elég sokszor tette ugyanezt Domival is. Könnyes szemeit próbálta törölgetni, és egyszerűen nem figyelt másra, csak rájuk. Az kéne még csak, hogy még őket is elveszítse...
Mikor Chaske a terem másik oldalán munkálkodott, már elég sok idő telt el, így Mira felállt, és a holmiját a széken hagyva odasétált hozzá, hogy az állapotukról faggassa. Nem volt túl bizalomgerjesztő, hogy Kristóf, és Domi is ájultan feküdtek, de mondott neki olyan dolgokat, hogy kicsit megkönnyebbült. Ez viszont csak akkor sikerült ténylegesen, mikor meghallotta párja morgolódását, és mocskos száját. Odakapta a tekintetét, és pillanatokon belül visszaszáguldozott hozzá.
Egy szót sem szólt, csak nagyon óvatosan magához ölelte a fejét, és arcát a hajába fúrta. Végigsimította az arcát, majd leplezetlenül gyilkos pillantást küldött a lány felé, akihez Kristóf beszélt. Valószínűleg ő volt az, akit megmentett.
-Soha többet ne csinálj ilyet... -majdnem hozzátette azt is, hogy inkább a csajszit kellett volna eltalálnia a gurkónak, de fogalma sincs róla, hogy ezek ketten milyen viszonyban vannak, és Krisi hogy reagálna, ha nyíltan elküldené a jó büdös francba. Egyébként egy percig sem foglalkozott azzal, hogy a törpe mit akar ott. Mira ujján van a gyűrű, így övé a jog arra, hogy elsődlegesen rá figyeljen a vőlegénye. Azt persze megvárta, hogy a kislány válaszolgasson, de a Davides dolognál megfogta Kristóf fejét, és maga felé fordította.
-Ide figyelj. Tudom, hogy a tesódék durván csinálták amit csináltak, de van még egy rossz hírem...már megint hálásak lehetünk Dominak -hangját kicsit visszavette, és egy nagyot sóhajtott, miközben fejével a fiú felé bökött. Már biztos, hogy ő is észrevette, hogy ő is ott fekszik, mellette. -Megmentett. Nem rémlik már, igaz? Utánad repült, és elkapott, mielőtt szétzúztad volna a koponyádat... -szemei ismét könnyekkel teltek meg, de nem vette el a tekintetét Kristóf szemeiről.

Tiff és a bevásárlótúra
november 1.
-előzmények vannak, gondolatban-
RÓMA

. . .
-Gyerünk Tiffany, szedd a lábad, mert eltöröm őket -szólt oda Mira, mikor végre sikerült elindulniuk a telkükről. Az anyja meg az apja túlságosan is jól fogadták a barátnőjét, az apja különösen jóban lett vele hirtelen. Hogy mi okból, az elképzelhetetlen, de mindegy is, ezzel legalább elterelték arról a figyelmet, hogy az egy szem lányuk milyen állapotban van.
-Szóval sétálunk, ránk fér az idegen levegő, nem? -halványan elmosolyodva pillantott a kis vörösre. Felsóhajtott, és csak arra figyelt, hogy ne lépjen semmibe bele a magassarkújával. A kis erdő, ami még pluszban elválasztotta a kaput a külvilágtól, még a családé, de már olyan varázslatokkal van ellátva, ami meggátolja, hogy bárki idegen, vagy mugli betaláljon a kastély környékére. Egy jó tíz perc sétára volt az a rész, ahol hirtelenjében ritkultak meg a fák, és a lányok máris egy kis parkba jutottak.
A feketeség csendben sétált, eléggé céltudatosan, de félúton -mikor majdnem sikerült elhagynia Tiffanyt-, megfogta a lány kezét, és úgy ment vele tovább, főleg mivel eleredt az eső, és ha nem akarta, hogy a vöröske elázzon, be kellett engednie az ernyője alá.
Egy rövid, de szélesebb utcába érkezve már az első zsákutcának tűnő sikátorba behúzta, és gyors léptekkel az onnan nyíló egyetlen kis ajtó kilincsére tette a kezét.
-Fogd meg -nyomta másik kezével Tiff kezébe az esernyőt, és előhúzta a zsebéből a pálcáját, amit aztán a kilincsre szegezett, és nonverbálisan egy Alohomorat használt, így könnyen feltárult a csodabolt, ahova mindig jár vásárolgatni.
-Ez az olasz varázslóparadicsom. Három emelet tele van butikokkal, meg mindenféle bolttal. Mintha Bogolyfalva lenne, márkásban -vázolta fel neki gyorsan, hogy hova fognak belépni. Mielőtt bárki megláthatta volna őket, belépett a plázaszerű üzletbe, majd miután barátnőcskéje is belépett, az ajtó magától bezáródott.
Mosolyogva nézett körbe, és ismét elkapta a vörös lány kezét, hogy behúzza az első boltba, ami az útjukba esett.


Ruha

Téli kirándulók - Bécs
Viselet

Nappali
Szobák
Kéthelyes szoba
Szervezői szoba

Nem éppen időben sikerült felkelnie Mirának, túl jól, és túl mélyen aludt. Tudta, hogy kelni kéne, de a "csak még öt percet" gondolat erősebb volt, így hatkor sikerült kimásznia az ágyból, és nagyjából negyven perc alatt kellett elkészülnie, és még becsomagolnia a kihagyott holmijait a táskájából. Nem nagy cuccal, csak egy kisebb utazótáskával indult útnak maga előtt lebegtetve. Cipője sarkának kopogását visszaverték a kőfalak. Mivel bőven időben érkezett, a csarnokban hagyta táskáját, Ecsetre bízva, hogy befusson a Nagyterembe meginni egy kávét. A kis puffskein nagyon gyenge már másfél hete, szinte egész nap alszik, gazdija pedig nehezen, de megbarátkozott a gondolattal, hogy kedvence egy sima kisállat, aki már elsős kora óta vele van, és lassan elmegy.
A résztvevők hamar érkeztek, mindenkinek sikerült megértenie, hogy most nem kéne elkésni. Az utolsó emberek is befutottak hétre, így Mira gyorsan kipipálta a neveket a kis jegyzetében, és indulás előtt beszélt nekik egy kicsit.
-Tudom, hogy reggelizni még aligha volt időtök, de azért indulunk ilyen korán, hogy legyen mindenre idő, és a bécsi szálláson kapunk reggelit teával, kakaóval, vajsörrel -a végén elmosolyodott, és a holmijával elindult kifelé.
A Minisztériumnál összeszedték az ikreket is, így huszonketten álltak sorba a kandallónál, ahol elsőként Domi indult el. Őt követték a többiek, utolsóként pedig Mira ment.
A száját húzva porolta le gyorsan világos kabátját, és elsőként levette kesztyűjét, meg sálját, mivel a használaton kívüli kandalló korábban ezerrel ontotta magából a meleget.
-Ez itt a Tündérszállás, ezen, meg a holnapi napon itt fogunk aludni. Jelenleg rajtunk kívül csak egy-két vendég van, de legyetek rájuk tekintettel. Muszáj pár szabályt betartanunk. A legfontosabb, hogy semmiféle balhét nem akarok látni. Nincs öldöklés, nincs verekedés, párbajozás, kiabálás, rongálás. Kirándulni jöttünk, tanári felügyelet nélkül, de ez nem azt jelenti, hogy most el kell szabadulnia az indulatoknak. Alkoholt és tudatmódosító szereket nem használhattok, kivéve a vajsör, forralt bor, meg ami nem üt meg. Aki elmúlt tizennyolc, az kimehet a szálló kapuja elé füstölögni, aki nem, az egyértelműen nem. Persze nem leszünk mindig együtt. Carltól ne féljetek, nem felügyelőnek jött -mosolyogva nézett a tanárra, aki egyedül érkezett a tanerők közül. -Takarodó nincs, de reggel maximum kilenckor ébresztő van mindenkinek, szóval aki éjjel legény, az legyen reggel is. Ha lehet, ne császkáljatok el nagyon, és ne feltűnősködjetek. Ebben az utcában élnek a mágiával, de a vásárban, és még sok helyen minden tele van muglikkal. Találjatok vissza, főleg a kicsik, mert értük én vagyok a felelős -szemöldökét kissé felvonva nézett végig a felsorakozott embereken, hogy minden világos-e nekik. A bólintások jelezték, hogy oké minden, de már mennének lepakolni és reggelizni.
-Elmondom a szobabeosztásokat. A szervezői szobában találtok meg engem és Domit, meg a Gyarmathi ikreket. Az egyes szoba lakói Axel, Elliot, Flóra, Keiko, Mihael, Nina, Samantha és Vanília. A kettes szobában lesz Ágoston, Carl, Bálint, Emma, Kevin, Lyra, Noel és Titanilla. A négyes, egyetlen két férőhelyes szobát pedig Andine és Tiffany kapják. Mielőtt elkérem a kulcsokat, elmondom, hogy is fog zajlani ez a két nap. A reggeli után kilencre jön értünk egy busz, amivel bemegyünk a Rathausplatzra, az adventi vásárra. Ott kapunk egy kis eligazítást, és mehet mindenki amerre akar. Délben találkozunk a busznál, és elmegyünk ebédelni, és mindenki eldöntheti, hogy szeretne-e visszajönni a szállásra, vagy marad kint. Aki kint marad, az gyalog jön vissza, egy jó húsz percnyire vagyunk. Aki ebéd után visszajön, buszozhat. Itt a szálláson elvileg van több dologra is lehetőségünk, majd reggelinél kérünk róla információt. A holnapi nap úgy fog kinézni, hogy szintén busszal körbejárjuk a várost, együtt ebédelünk, és mint most, mindenki mehet amerre lát.
Nagyjából mindent elmondott, amit kellett neki, és már csak az maradt hátra, hogy elkérje a kulcsokat a recepcióstól.
-Itt vannak a kulcsok, vegyétek a birtokotokba a szobákat. Ne szedjétek szét a berendezést -ezzel pedig kiosztotta a szobák lakói közül Axelnek, Ágostonnak, és Andine-nek a kulcsokat, a szervezői kulcsát pedig az ujjai közt forgatta. -Pakoljatok le nyugodtan, és itt találkozunk mondjuk negyed óra múlva, hogy elkísérjenek reggelizni.

//A szálazásra figyeljetek! //

Téli kirándulók - Bécs
Viselet

Nappali
Szobák
Kéthelyes szoba
Szervezői szoba

A díszes társaság negyede sem tudta lekötni Mira figyelmét. Tiffre bólintott egyet, hogy meg van elégedve az öltözékével, a többiekkel meg különösebben nem foglalkozott. Kevinen megcsóválta a fejét. Talán az egyetlen rohadtul idegesítő ember, akit egészen bír.
A kirándulással nem volt baja, igazából már régóta szeretett volna utazni egy kicsit. Régen járt más országokban, és nem árt a levegőváltozás, meg a kötelességektől való elszabadulás.
Hamar, egy jó fél óra alatt lezavarták az utazást, és egyben a Tündérszálláson kötelezően felsorolandó dolgokat, és hamar eljutottak oda, hogy szusszanva feltipeghetett a szobájukhoz Domival, és az ikrekkel.
Nem beszélt hozzájuk, de egyik szemöldökét felvonva pislantott a szanaszét hagyott holmikra, és kikerülve azt a szekrénysorhoz közelebb eső ágyra pakolta le a holmiját. A kezében hordozott sálat és kesztyűt is ledobta az ágyra, a kabátját pedig berakta a szekrénybe, miközben fél füllel a fiúkra figyelt.
A tükörben megnézte magát, megigazította a haját, és elmosolyodott, hiszen látta onnan, ahogy az egyik kisfiú lecsapta a másikat egy párnával. Fogalma nem volt róla, hogy melyik melyik, de nem is olyan fontos. Majd csak megjegyzi.
-Ecset -halkan szólt oda a kis gombolyagnak, aki az ágyon ugrabugrált, hogy ne túrja szét az ágyneműt. Gyorsan a kezébe vette, és hagyta, hogy nehézkesen, de felmásszon a nyakába, hátra a haja alá. Most, hogy a nyakáról eltűnt a tetoválása, Ecset is szívesebben közelít a füle tövéhez. A karján levő órára nézett, még nem telt le az idő, amit a csapatnak adott, de Domival tartott kifelé. Ugyan nem volt kedve kettesben lenni vele, de megállt, amikor ő is.
-Megvagyok -vállat vont, ennél többet nem akart magáról beszélni. Domi elvileg nem tudja, min ment keresztül az elmúlt időszakban, valószínűleg az sem tűt fel neki, hogy eltűnt egy hónapra, és mire visszajött, se hasa, se tetkója a nyakán, sem pedig képessége nem maradt. (Bár ez utóbbi neki is csak nemrég tűnt fel, mikor újra kezdte volna az éneklést.)
-Te jobban vagy? Hogy van a karod? -tekintete a fiúról a hópehelyre terelődött, mosolyt csalva arcára. -Szia kis tücsök -óvatosan megsimogatta a csöpp fejecskéjét, és odasandított a vállára, ahol a saját kis puffja előbukkant, és nagyokat pislogott a másik kettőre. -Ott a fiad, Ecset. Hogy hívják? -kérdőn nézett a srácra. Még azt sem tudta, hogy végül megtartotta-e egyáltalán az ajándéknak szánt állatkáját. Annyi minden van, ami történt, és nyelnie kellett egy nagyot ahhoz, hogy ne kezdjen el fecsegni mindenről, amit meg kell beszélniük.

Téli kirándulók - Bécs
Viselet

Nappali
Szobák
Kéthelyes szoba
Szervezői szoba

Bólogatva, aztán halványan elmosolyodva hallgatta végig amit a hogylétéről mondott. A javasbácsi nagyon ügyes tud lenni, a lány térdét is helyre rakta rövid idő alatt. Igaz, az még mindig fáj neki ha időváltozás van, de szerencsére most, hogy már majdnem állandóak a havazások, csak ritkán sajog.
Szerencsére a gipszet még nem kellett kipróbálnia, és nem is nagyon akarja, főleg nem most. Hisz mindjárt itt a bál, amin táncolniuk kell, és amire már a ruhája is megvan.
-Az rossz lehet -bólintott együtt érzően. Szerencsére már Dominak sem kell arra vetemednie, hogy kibírjon heteket, hisz a varázslat csodákra képes, nem úgy, mint a muglik gyógyszerei.
-Noah? Érdekes. De tetszik -mosolyogva nézte a kis csöppöt, aki idő közben felmászott anyukájához. Ecset mindjárt jobb kedvvel duruzsolt a gazdija fülébe. -Látom jó apukája vagy -visszapillantott a fiúra. Elsőre látta a kicsin, hogy jó helyre került, nekik a szemükből már sugárzik, hogy azt gondolják "ments meg", vagy "nagyon jó helyem van nála".
-Nagyjából igen. Táncolni már tud -megingatta a fejét arra gondolva, hogy vőlegénye mennyire igyekszik a kedvében járni. Mert hát a tánc...nem az erőssége, de próbálkozik, hogy ne égjenek nagyot a bálon. Persze Mirának mindegy lenne, már annak is örül, hogy egyáltalán elmegy vele.
-Menjünk szerintem. Szólsz a fiúknak? -kérdőn pillantott rá, miután fejével a lépcső irányába bökött. Már csak pár percük maradt. Mielőtt Domi bármit szólt volna az ikreknek, a feketeség megfogta a karját, és ezzel egy időben a nyakát átkarolva megölelte.
-Köszönöm, hogy megmentetted.

Lethifalva - téli kirándulás
Ruhácska

Nappali
Szervezői szoba
Szobák


Amira már reggel hétkor felébredt, és szépen nyugodtan -vigyázva, hogy a fiúkat ne keltse fel-, elment felrissülni, és összekészülődni, hogy ne indulás előtt kelljen mindent. Lement az étkezőbe meginni egy narancslevet, aztán annyira elment az idő, hogy azt vette észre, hogy már majdnem fél kilenc van. Kötelességének érezte, hogy benézzen a szobákba, és nagyjából felébresztette őket egy normál hangerős "ébresztő emberek, lassan indulunk" megszólalással. Ezután a saját szobájukba ment, és egy-egy puszival próbálta ébredésre bírni az álomszuszékokat.
Kissé nehézkesen, de elindultak a következő, hosszabb ideig tartó helyszínre, Lethifalvára. Miráék gyorsan lerendezték az előre foglalt dolgokat, és a férfi elvezette őket a szálláshoz. Figyelmesen hallgatta végig, még nem volt benne biztos, hogy a síelés az ő asztala lesz, hisz életében egyszer járt ezen a helyen, akkor is bénáskodott a pályán.
-Köszönjük -halványan elmosolyodva megvárta, hogy a férfi eltűnjön a liftben, és a többiekhez fordult, kezében egy újabb papírral. -A szabályokat már ismeritek, nem szeretném újra elmondani. Azt kérem tőletek, hogy ne törjétek össze magatokat ha nem muszáj, és senki ne próbálja belefojtani a másikat a hóba. A szobabeosztásról. Kétfős szobák vannak, minden páros válasszon magának egyet, elvileg teljesen ugyanolyanok, csak az ajtón más számok vannak. A párok tehát Axel-Elliot, Vani-Keiko, Mihael-Samantha, Flóra-Nina, Andine-Carl, Lyra-Noel, Ágoston-Bálint, Emma-Tiff, Kevin-Titanilla. Az ikrek pedig Domival és velem lesznek a szervezőiben. Ha nincs kérdés, én szabadjára engedlek titeket, pakoljatok le, aztán mehet mindenki ahova akar, innen szökni úgysem tudtok -végül elmosolyodott, és a kis kulcsával -mert a szervezőihez az is kell- megindult a 10-es számmal jelölt szoba felé, a fiúkkal a nyomában.
-Khm, ki hol szeretne aludni? -kérdezte, hisz ő lépett be elsőként, és ő láthatta, milyen szobájuk is lesz. Nem akart ő dönteni, így a fiúkra hagyta.

//Kis variálás történt, így több időnk van erre a négy napra itt. Bármi kérdésetek van, írjatok baglyot!
Aki szeretné, elválasztással, sorkihagyással folytathatja a bécsi játékot.
Álmodói időpont: dec. 20-29.//

Karácsonyi bál - Szerelmem
Ruha

Mira úgy készült az esti bálra, hogy közben nagyon reménykedett benne, hogy a tánc jól fog sikerülni. Mivel másfél hétig távol voltak, és kirándultak egy jót, így kimaradtak neki az utolsó táncpróbák. Nem nagyon aggódott miatta, az előző napi főpróbán minden egész jól ment, csak fél attól, hogy Kristóffal valami nem lesz rendben. Tudja nagyon jól, hogy nem szeret táncolni, és igazából ez az első bál, vagyis rendezvény, amire együtt érkeznek. A végzős tánc miatt viszont nem volt nehéz rávennie, hogy legyen a partnere, valószínűleg ő sem szerette volna, ha kis menyasszonya valaki mással keringőzik mindenki előtt. Az a hülye kviddicsmeccs mondjuk közbejött, de szerencsére Krisi már jól van ahhoz, hogy túlélje z estét. Legalábbis egy részét, aztán utána mehet, vagy mehetnek pihenni.
A feketeség egész nyugodtan készülődött, bár néha kicsit mérgelődött amiért újonnan kapott kiskutyája folyton rá akart ugrani a szekrénye akasztott ruhájára. Nem igazán értette, miért kapott egy ilyen szőrgombócot a mostohatesóitól, és próbálta leplezni, hogy igazából tetszik neki, ahogy néz rá, és kaparja a kis lábaival a lábát, hogy rá figyeljen. Leo még nem békélt meg vele, morgolódik ha a közelébe megy, de nem bántja. Nevet sem kapott szerencsétlen, de talán majd Kristóf segít a leányzónak a névadásban. Olyan viszont sosem lesz neki, mint Ecset.
Amikor sikerült odáig eljutnia, hogy derékig érő, koromfekete haja csodás hullámokban álljon, Tiff segítségével belebújt picikét törtfehér ruhájába. Mosolyogva nézte meg magát a tükörben. Igazából nem akart volna fehér ruhát a bálra, de amikor elmentek a menyasszonyi ruhás boltba -ugyanis már folynak az esküvői tervek apróban-, beleszeretett kettőbe is. Az egyik amit most visel, a másikat majd az esküvőn fogja.
-A francba! -annyira bele volt feledkezve a dolgaiba, hogy elfelejtette megnézni, mennyi az idő. Már ott kellett volna lennie, de még fel kellett vennie a cipőt, és le kellett cserélnie az ékszereit. Remélte, hogy párja nem haragszik meg érte, hogy levette a nyakláncát, és kicserélte egy világosabbra. A gyűrűjét nem vette le, csak felrakott egy, a nyaklánchoz illő karkötőt, és cipőbe bújva, ötperces késéssel indult a Nagyterem elé.
Mikor a lépcsőről meglátta Kristófot, elmosolyodott. Nem igazán látta még kiöltözve, pedig nagyon jól állt neki. Egy vörös rózsa volt a kezében, amit amikor odaért hozzá, beletűzött zakójának zsebébe, és felemlte fejét, hogy apró csókot nyomjon ajkára.
-Hogy tetszem? -kérdezte csillogó szemekkel. Kezei a srác mellkasán pihentek.

Lethifalva - téli kirándulás
Ruhácska

Nappali
Szervezői szoba
Szobák

Nem igazán emlékezett rá, milyen is ez a kis falu. Régen járt itt a családjával, de most sem csalódott. Amit az ablakból látott, az egyszerűen csodás. Egyre több, kis épület sorakozott odakint, egy igazi turistaparadicsomként szolgálva. A szervezői szobájuk szintén csodás.
Nem akart Mira dönteni arról, ki hol aludjon, hisz ott voltak az ikrek, rájuk hagyta a választást. A feketeségnek úgyis mindegy, hogy alsó vagy felső ágy. Végül elmosolyodva bólintott az egyik ikerfiú, talán Zsombi döntésére, jelezve, hogy ő személy szerint nem fog belekötni, csak a testvérén áll a döntés.
-Azt nem szeretnénk, ha leesnétek -tette hozzá a bólintáshoz kedvesen. Elég vicces lenne, ha az éjszaka közepén fentről a nyakukba zuhanna egy kiskölyök...
Lerakta a felső ágy alatti kis puffra a táskáját, és egy hajgumit kotort elő belőle, amit aztán a csuklójára rakott. Az itteni ablakon át egyenesen a sípályára lehetett látni, ettől pedig még jobban megjött a kedve a sporthoz.
-Van valamelyikőtöknek kedve síelni, vagy valamit csinálni odakint? -kérdezte lassan visszafordulva a három fiúhoz. Szívesen ment volna csak Domival, vagy az ikrekkel, de ha egyikőjük sem tart vele, egyedül is elszórakozik.
-Azt hiszem van ott a bérlő üzletnél egy édességes is -pár emlékkép feljött benne, és ezt meg kellett osztania a fiúkkal, ha már első nap is annyira édességet akartak.

Szilveszterezés Tiffel
Ruha

Eltelt megint egy év, és ezt Mira ismét Kristóf nélkül ünnepli. Már az nagy szó volt, hogy a bálra elment vele, és még haza is vitte, hogy hivatalosan is bemutassa a szüleinek. A Bikák meccsén látták már, de azt már nem várták meg, hogy az egy szem lányuk bemutassa vőlegényét.
Érdekes módon a karácsonyi vacsorán Alina, és Eric is kedvesek voltak vele, de persze a nagyszülők alakítottak, és patáliáztak rendesen, hogy mit keres a családjukban egy mugli származású...
És hogy a Karácsonyi hepaj tökéletes legyen, Amirának sikerült kórházba juttatnia öccsét, és egy pillanatig sincs emiatt lelkiismeret furdalása. Persze ezt minden jelenlevő úgy tudja, hogy ő volt Daniel megmentője.
Mivel már második lányukként kezelik Mira szülei Tifet, ő is testvéreként kezeli. Teljesen megbarátkozott vele, hogy lökött a barátnője, de teljesen rendben van minden úgy, ahogy van. Nem volt kétség, hogy a szilvesztert is együtt ünneplik meg, és mikor a prefi meglátta, hogy a csárdában buli lesz, már szerezte is be a ruháikat.
Elég hosszan készülődött, de a végeredmény tökéletesre sikeredett. Szemei szikráztak a fekete, kissé csillámos smink alatt, ami a ruhájához lett igazítva. Cipőjét a szobában vette fel, ahol még a tükör előtt felkent egy vékony réteg pirosas rúzst, és beletúrt a hajába. Szép hullámokat varázsolt magának, ahogy Tiffnek is, és már csak az volt hátra, hogy belebújjon a kabátjába, és várja kedves barátnőjét.
-Gyerünk már vöröske, bemelegszem -az ajtó előtt toporgott, kezében a kiskutyájával, aki olyan apró, hogy simán mamusznak lehet hinni.
Amikor sikerült végre elindulniuk, Mira kutakodni kezdett a táskájában, és a zsebébe rejtett egy szál cigit, meg az öngyújtóját, de csak az iskola kapuján kilépve vette újra elő, hogy egykori rossz szokásának hódoljon. Elég sok dolog gyűlt fel benne mostanság ahhoz, hogy visszaszokjon.
-Van valami új srác a házban...ott volt a kiránduláson is. Gombi, vagy Nombi. Hosszú haja van -próbálta úgy magyarázni neki, hogy megértse, és ezt addig folytatta, míg a lány rá nem jött, kire gondol. -Nem jön be?
Szereti a pasikról faggatni a vörit, mert odáig még nem jutottak, hogy bepasizzon. Pedig Mirának ez is szándékában van, hogy legalább egy este erejéig, de Tiff jól érezze magát valakivel.
Amíg erről dumáltak, oda is értek a csárdához. Belépve máris sok ember fogadta őket, és még csak negyed tizenegy körül járt az idő.

Családi Karácsony
Róma, december 23-24.
(Kristóf, Tiff, Max,) Mesélő
A karácsonyfa, meg az érkezés helye
Mira szobája

A Loveguard ikrek idén 23-án nem csak ketten mentek haza karácsonyozni. Itt volt az ideje annak, hogy a család megismerje a feketeség vőlegényét személyesen is. A szüleik voltak már egy meccsén, de nem várták meg azt, hogy a végén bemutatkozzon. Alina és Eric már úgy ahogy elfogadták, hogy nem aranyvérű kerül a családjukba, a nagyszülők viszont nem. Az érkezésük előtt botrányt csináltak, és azzal fenyegetőztek, hogy kitagadják a családból. Csak az nyugtatta meg őket valamennyire, hogy egy aranyvérű is érkezik hozzájuk, méghozzá a lány legjobb barátnője, Tiffany. A szülei már ismerik, és kedvelik is a vöröskét.
Érkezésük kandallón át zajlott, mostanra már a római kastély is rá van kötve a hopphálózatra, így az utazás során nem volt túl sok idejük arra, hogy azon gondolkodjanak, milyen fogadtatásban lesz részük.
Az érkezést Amira "élte túl" elsőként, és egy kicsit leporolta magát. Az első amit felfedezett, az előtérben elhelyezett hatalmas karácsonyfa, tele díszekkel, és alul tele ajándékokkal. Megforgatta a szemét, és odébb lépett, hogy a többiek ne essenek hasra benne. Táskáját ledobta a lépcső mellé, és amint Kristóf is átjött, megfogta a kezét, és elindult a nappaliba.
A nagycsalád még nem érkezett meg, csak Alina, Eric, és a két fiú ücsörögtek a kanapén sorban. Míg a szülők a kisebbik fiút faggatták az iskoláról, David felhúzott lábakkal olvasott egy könyvet, és csak biccentett az érkezőknek. Elég az, hogy hetente legalább háromszor összefutnak a Rellonon vagy a kastélyon belül. A kisebbik odafutott hozzájuk, és elsőként a nagy navinéssel pacsizott le, mert egyfajta példaképének tartja a kviddicses dolgai miatt.
Nem ment olyan rosszul az ismerkedés, mint ahogy arra számítani lehetett. Mira egy kis időre elengedte párja kezét, de szikrákat szóró pillantásokkal nézte végig amint az apja és az anyja kezet fogtak vele, és megölelték.
A késői érkezés miatt körülbelül két órán belül mindenki elvonult a saját dolgára, szobájába, és senkinek nem volt az ellen kifogása, hogy Krisi Mirával aludjon.

Másnap reggel a feketeség túl korán ébredt fel. Még fél hét sem volt, a kastélyban néma csend volt, így észrevétlenül surrant ki az ágyból, hogy a még mélyen alvó szerelmét ne ébressze fel. Először a szekrényéhez ment, és kivette amit éppen jónak gondolt, és bement vele a fürdőszobájába. Egy gyors reggeli felfrissülés után kisminkelte magát, és becopfozta a haját, majd belebújt a ruháiba. Kifelé menet magához vett egy kabátot, mert hiába van itt jobb idő, azért nincs túl meleg. Egyenesen kifelé ment, alig várta, hogy kiszabaduljon a friss levegőre, és megnézhesse a lovakat, meg a többi állatot amik az otthon felállított kviddicspályán túl vannak elhelyezve.

Szerelmem
Ruhácska (sapka nélkül)
A 3. évfordulónk

Szomorkodva, egykedvűen túrta azt az egy szem palacsintát a tányérján, amit hajlandó volt elfogyasztani, mert a piciknek enni kell adni. Semmi kedve nem volt sem az evéshez, sem máshoz. A harmadik évfordulójukat úgy képzelte el, hogy együtt töltik Kristóffal, meg az ikrekkel a pocakjában, nem pedig külön, mert az urának edzése van. Hát nem repesett a boldogságtól, de tisztában van vele, hogy hozzá kell szoknia, hogy sokat vannak külön, ha azt akarja, hogy teljesüljön párja álma, és kviddicsezhessen egész életében.
Nagy szusszanással nyugtázta, hogy negyed óra kínlódással, de sikerült elfogyasztania valami ételt, és megivott fél pohár narancslevet is. Pocakjára tette a kezét, és szépen felállt az asztaltól, majd a szobája felé indult jó lassan. Rózsaszín kabátja a kezében volt, csizmájának kopogása szépen visszhangzott a kőfalak között. Azt tervezte, hogy elmegy egyet a faluba, de aztán mégse, mert az ágya jobban vonzotta.
Éppen hogy felért az első emeletre mikor furcsa fényforrást pillantott meg közeledni. Egy lebegő lámpás nem mindennapi látvány még itt sem, pláne ha azon egy kis papírfecni is van. Gondolta, megvárja míg elmegy mellette, aztán elfelejti, de az megállt tőle körülbelül fél méterrel. Szemöldöke felemelkedett, és pár másodpercig várakozott, csak ezután vette le róla a papírt. Összeszorult torokkal olvasta el a sorokat, melyekről elsőre tudta, hogy Kristóf szavai, és az ő írása. De felötlött benne a szomorú gondolat, hogy ő nincs itt, és ez biztos csak átverés. Ajkába harapva pillantott fel a lámpásra, ami egy szempillantás alatt visszafelé kezdett lebegni. Erre Mira kötött ruhájának rejtett zsebébe dugta a papírt, majd elindult a fényforrás után, ami kifelé vezette őt. Még jó, hogy nála volt a kabátja, így gyorsan belebújt, elkerülve a megfázást. A pálcájával a kezében ment utána, valahogy nem bízott ebben az egészben. Önkéntelenül megsimogatta kerekedő hasát ahogy az erdő közelébe ért, majd leengedte kezeit a világító mécsesek láttán. Óvatosan ment közelebb, figyelve, hova lép. Nagyon nem volt kedve magára vonni a figyelmet ha nem muszáj, bár a repkedő lámpás, meg a rózsaszín kabát aligha bujkáláshoz való.
A mécsesek egy magasba futó lépcsőhöz vezették, és "most vagy soha" alapon sóhajtott egyet, majd elindult felfelé a kihalt, sötét faházba. Bátor harcosként, pálcával a zsebében nyitott be a kis házba.

Szerelmem

Több lehetőség is felmerült Mira gondolataiban arról, hogy mi fogja várni a faházban. Arra viszont a legkevésbé sem számított, hogy ahogy benyit, tucatnyi gyertya világítja be a kis házat. Ledermedt a hirtelen jött meglepetések soraitól. A gyertyák között nem volt nehéz kiszúrnia az asztalon megjelenő ételeket, de valahogy erről egy pillanat alatt el is terelődött a figyelme. Pislogott párat, dermedtségéből szerelme ölelése zökkentette ki. Továbbra sem akart hinni a szemének, de borzasztó nagy boldogság lett rajta úrrá. Beleborzongott a pusziba, és mint egy rongybábú, úgy viszonozta a csókot. Olyan volt ez, mint egy csodálatos álom, és ha lett volna bármi lélekjelenléte, biztos, hogy megcsípte volna magát, vagy azt kívánta volna, hogy ebből sose ébredjen fel.
-Ez...te...te nem... -nem talált megfelelő szavakat, a gondolatai sem álltak még vissza normál helyzetükbe. Ingatta a fejét, majd szerelme nyakába kapaszkodva kotyogni kezdtek a könnyei. Minden reményét feladta már, hogy az évfordulójukon együtt lehetnek Kristóffal, erre kiderül, hogy a háttérben ő közben meglepetéssel készült.
Egy kis idő elteltével hajlandó volt elengedni Őt, hogy kézfejével letörölje könnyeit az arcáról. Arcára hatalmas mosoly ült ki, régen volt ennyire boldog.
-Ennél boldogabb nem is lehetne -megrázta a fejét, aztán a vállára döntötte a fejét, így csókolta meg újra, már nagyjából tudatában annak, hogy ez valódi, és Krisi ott van, és öleli.
-Ezt te csináltad? Értem? -felvonta a szemöldökét miután kicsit körbenézett a helyiségben.

Szerelmem

Negyed órával korábban eszébe sem jutott Mirának, hogy ilyen meglepetés fogja érni. Valami olyasmi boldogság volt látni Kristófot ennyi hét után, mint mikor megtudta az ikreket, vagy mikor az alagsori medencénél megkérte a kezét. Mikor sikerült észhez térnie valamennyire, a helyzet felfogásához kérdéseket tett fel.
-Elképesztő - mosolygott rá őszintén, bár arra még nem jött rá, ki az a Narancs. Kellett hozzá fél perc, hogy leessen neki, hogy Narancs a narancssárga konyharuhácskát viselő házimanó.
-Az előbb ettünk meg egy palacsintát, egyelőre nem éhesek -válaszolta nézelődés közben. Csillogó szemekkel pillantott párjára amikor megsimogatta pocakját. Mérhetetlenül boldog volt, hogy ennyire jól megvannak, és hogy a második terhessége már úgy néz ki, jól alakul, és ennek mindenki örül.
Hagyta, hogy az asztalhoz vezesse, bár már most kicsit kiakadt azon, hogy az alacsonyabb helyekre való leülés nem olyan egyszerű két picivel a hasában, pedig még csak a második hónapból lépett ki.
-Olyan vagy, mint egy hiú modell -piszkálódott vele egy kicsit, közben persze vigyorgott. Tudja nagyon jól, hogy ez nem azért van, hogy ne kerekedjen az asszonykájával együtt abban a kilenc hónapban, hanem az egészsége miatt. Kezét Krisiére csúsztatta, és csak pislogott rá. -El sem hiszem, hogy itt vagy.
-Nem akarok erre gondolni, de...meddig maradsz? Szeretném kihasználni -sajnos nem mindegy, hogy csak egy este erejéig, vagy egy-két napig lehetnek együtt. Bár most itt a szünet lassacskán, és összehangolhatnák a dolgokat, az Kristófra nézve nem biztos, hogy túlzottan jó lenne. Első most a kviddics, aztán majd ha készen lesz a házuk, és megszületnek a babák, már gondolkodhatnak másképp is.

Az esküvőnk
Róma, Loveguard birtok
2014. június 14.
Ikrek
A ruha, és a csodahaj

Eljött a Nagy nap. Az esküvőjét minden lány tökéletesnek képzeli el, és igyekszik olyan szervezőbrigádot felfogadni, akik mindenben a kedvére tesznek, hogy ez az Ő tökéletes napja legyen. Na, hát ez több esetben is eltér attól, mint amilyen a Loveguard-Földesy esküvő. Az első eltérés az, hogy Mira a szervezésben nem sokat segíthetett, csak az elején. Aztán ahogy kiderült, hogy terhes, Kristóf már nem hagyta neki, hogy újabb idegeskedésnek tegye ki magát, és baja legyen a két kis ikernek. A vőlegény nagyon kitett magáért az utóbbi hónapokban. Egyszerre volt négy helyen, és csinált hatvanféle dolgot, és még mindig nem zavarodott bele. Főnyeremény.
Az esküvőt szépen meg is szervezte, csak azzal nem számoltak, hogy ez az a stresszes nap, amikor jó meginni pár nyugtatófőzetet, mert az lesz, ami Mirával...
Egész éjszaka nem aludt, részben a háromhetes kisfiúk miatt, részben meg hát amiatt, hogy már javában kattogott az agya, és hajnalban már az erre felbérelt emberek elkezdték felállítani a díszítéseket, meg mindent ami kell. Ébreszteni sem kellett, Krisi előtt felkelt, és lezuhanyozott, hogy ezzel is előrébb legyen. Muszáj volt valami ételt kétszer is magába tuszkolnia a kicsik, meg az ájulás elkerülése végett, de alig várta, hogy ott üljön a szobájában, és az utolsó simításokat végezzék rajta.
A sminkes és a fodrász egymást váltva dolgoztak, varázsolták gyönyörűvé a feketeség egész fejét, mindeközben Mira próbálta elkerülni, hogy lebőgje a szemfestékét. A gyomra görcsben volt, és az sem segített ezen, hogy mellette pár méterrel Ali próbálta nyugtatni keresztfiát, Domit, amire persze Valentin is rákezdett.
- Add nekik a cumit, attól elhallgatnak - szólt oda fáradtan barátnőjének.
A sírás nyöszörgéssé csendesült, az ajtón kopogtattak. A virágokat intéző nő lépett be, maga előtt lebegtetve a koszorúslányok, és a menyasszony csokrát. Ezt Amira a tükörből látta meg, de olyan gyorsan állt fel, mintha végig ott lett volna, a nő előtt.
- Kisasszony, megho...valami baj van? - ijedten pillantott a lányra, ugyanis egy cérnaszálra volt tőle, hogy Amira megölje pusztán a szemeivel.
- Valami baj?! Ez mi a varangy? Mintha a fiaim pelenkáját fűzték volna a csokorba - hangját csak egy kicsit emelte fel, esze ágában sem volt kiabálni, de érezni lehetett az élt benne. Mielőtt még bármi mást mondott volna, az anyja megragadta a nő vállát, Aliyaah pedig a menyasszony kezét, ezzel szétválasztva őket.
- Ali... - lehunyta a szemét, és mély levegőt vett. Nem akart sírni.
- Mi a bajod Mirus? Mindjárt hozzámész álmaid férfijához - Aliyaah volt jó ideje a lány Nagy Ő-je, csak lányban és barátként, így a szavaira kicsit megnyugodott, és elmosolyodott. Karba tett kezekkel nézett körbe a szobában, az órára pillantva. Kettő óra.
- Ó Merlin, negyed óránk van, és még a ruhám sincs itt, se a gyerekeké...köntösben kell az oltárhoz mennem? - soha nem látszott még ennyire kétségbeesettnek. Csodaszép volt, a szemén mégis csak a riadtság tükröződött.
A szobájában ki és be futkostak az emberek, a sminkes, a fodrász, a virágos, a családtagok...egy perc nyugta se volt a lánynak, és még azt sem hagyták, hogy a kezébe vegye a fiait, akik torkuk szakadtából üvöltöttek már. Érezték ők is a feszültséget az anyjukon, aki nem ment abba bele, hogy ők a saját szobájukban várják meg, és majd lent láthatja őket.
Se Ali, se Mich nem tudták teljesen lecsillapítani őket, és a menyasszony is egyre idegesebb volt, mert már eltelt negyed óra, lassan kezdeni kell, de ő még mindig ott ül egy köntösben, míg a koszorúslányok már régen a ruhájukban mászkálnak. Fél három előtt tíz perccel nyitott be a szobába Mira apja és Maxie, akik egy dobozt, és három eltérő nagyságú ruhás zsákot vittek be. Ebben rejlett a kis Nóri, Daniel, az ikrek, és Mira ruhája, amiket a szabó az utolsó pillanatra hagyott.
- Visszük a gyerekeket, te pedig segíts a lányomnak az öltözésben, rendben? - Eric kérdőn pillantott Alira, majd kivitték a kisfiúkat, Nóri és Daniel pedig a folyosón vártak. A feketeség egészen addig a kedvesétől kapott nyaklánccal szórakozott, míg barátnője ki nem csomagolta a gyönyörű ruhát.
- Remélem, hogy ezzel nem lesz baj, különben nem tudom mit csinálok - mondta egykedvűen, aztán odasétált, hogy megnézze a ruhát. Mosoly ült ki arcára, pontosan olyan, mint ahogy elképzelte.
A tükör előtt állt, talpig fehérben, lábán a magassarkú szandáljával, és a hasát behúzva hagyta, hogy kissé rángassák a fűző megkötése miatt. Végig bámulta magát, de csak az ismeretlen ürességet látta a szemében. Leblokkolt. Az a reccsenés zökkentette ki, amit a háta felől hallott. Szemei kikerekedtek, a tükörből látta, hogy tanúja szemei szintén.
- Ne, mondd, hogy nem...ne... - mereven nézett előre, és már nem tudta megállni, hogy el ne sírja magát. A kezét az arcához emelve potyogtatta könnyeit, és a mellette levő fotelra rogyott. Már nem tudta a két kezén sem megszámolni, hogy hány hiba, vagy feszültségkeltő pillanat volt ezen a napon. Újabb percek teltek el azzal, hogy a menyasszony telesírta a zsepiket, de eközben a ruha ügy simán megoldódott, csak Ali pálcájára volt szükség. Még néhány mély levegő és szipogás, és Mira újra tükörbe nézett. A sminkje egy cseppet sem kenődött el, de nem látta magát olyannak, mint ahogy elképzelte. Boldognak.
A szoba ajtaja elől hangos vitatkozás, és babasírás hangja szűrődött be. Amira ezzel már nagyon felhúzta magát, és az ajtót kivágva lépett ki az apja elé, aki az anyjával és Daviddel vitatkozott, kezükben a síró Domival.
- Add ide azt a gyereket - mordult rá az apjára, és elvette tőle a fiát, akin tökéletesen állt a babaöltöny. A karjába fektetve próbálta nyugtatni, de csak magát hergelte, és ez ment perceken keresztül, mígnem Mira elindult a folyosó végén levő szoba felé, ahol Kristóf készülődött.
- Nem mehetsz be Mirus! Kristóf nem láthat az esküvő előtt - David a lány után futott.
- Nem érdekel, David. Az én férjem lesz, az ő fia bőg a kezemben, és ha be akarok menni, akkor bemegyek - nehezen fogta vissza az újabb könnyeket. Néhány pillanatig farkasszemet nézett a sógorával, majd lenyomta a kilincset, és maga után egyből be is vágta.
- Kristóf?

Az esküvőnk
Róma, Loveguard birtok
2014. június 14.
Ikrek
A ruha, és a csodahaj, csokor

Könnyes szemekkel, idegességtől mogyorónyira zsugorodott gyomorral vette kezébe kisfiát a hófehér ruhában tündöklő menyasszony, és legyőzte a rossz érzés, muszáj volt bemennie a párjához, hogy a kis lelke megnyugodjon. Meg hát részben az is benne volt, hogy a "biztos ez?" kérdésre választ kapjon magától.
Ahogy belépett és Kristófot szólította, a visszaszólásból hallotta, hogy nem kellett volna bemennie, ennek ellenére Ő nem akar most vitatkozni, csak elkérte a gyereket.
- Nem bírom ami itt folyik - jegyezte meg halkan, és átadta az apukájának Domit, így volt pár másodperce arra, hogy végignézzen a vőlegényen, és szíve a lehető leggyorsabban dobogjon. Gyomrában az idegesség helyét átvette az ezernyi pillangó érzete. Egy pillanatra sem gondolkodott tovább azon, hogy mi a válasz a kérdésére. Főleg így, hogy Krisi kezében ott feküdt az egyik ikrük, és a lehető legédesebb módon próbálta csitítani. Mira csak állt mellettük tökéletes ruhájában, amit párja nem látott a csukott szeme miatt, és nézte őket, hallgatta a nyugtatást, majd az éneklést. Utóbbin nem kicsit meglepődött, mert még nem igazán hallotta a hangját így.
- Köszönöm - súgta oda mosolyogva, igazán boldogan. Finoman végigsimított Domi fejecskéjén, és nyomott rá egy puszit, aztán nagy nehezen, de elindult kifelé, vissza a szobájába, hogy az utolsó simításokat is elvégezzék.

- Menjünk - bólintott Amira amikor Ali benyitott a szobájába újra. A tükör előtt állt eddig, virágjával a kezében, és nézte, mit fognak látni a vendégek. A több száz vendég.
Lassan, ruhájára odafigyelve indult el kifelé, a lépcsőn különösen figyelve. Egy fotós már ott elkezdte a fényképek gyártását, követve minden lépését. A lépcső alján várta édesapja, és a koszorúslányok a párjaikkal, hogy elindítsák a sort. Elsőként a két és fél éves Nóri, és a négyéves Daniel mentek, virágszirmokat szórva a többi páros, és a menyasszony-édesapja páros elé.
A zene felcsendült ahogy a menyasszony édesapjába kapaszkodva megindult vőlegénye felé. Lassan, mosolyogva nézett előre, egyenesen vőlegényére, szíve csak úgy zakatolt. Az egyáltalán nem érdekelte abban a pár percben, hogy kik veszik körül, és hányan lesik minden mozdulatát.
Eric mondott valamit Kristófnak amikor odaértek, de ezt a feketeség nem hallotta. Igazából már nem gondolt rosszra, remélhetőleg szülei teljes mértékben megbékéltek a kapcsolatukkal - mást nem is tudnak csinálni -.
- Szia - súgta oda széles mosollyal a vőlegényének, majd szembeállt vele.

Bentley
Kinézet

Jó ideje nem köti le a tanulás Mirát, a legtöbb idejét elveszik a gyerekek. Narancs, a házimanójuk főz, takarít, és mindent megcsinál, de azért az ikrek, akik ketten sírnak, kettejüknek fáj a hasa, kemény dió így is. Ebből adódóan Mira örül, ha marad egy kis ideje magára, és a választott tárgyaira, meg a lemaradások pótlására. Hálás Kristófnak ha átveszi néha az éjszaka melót - ami már csak egyszer van éjjelenként -, de nem várhatja el, hogy párja mindenre figyeljen a lehető legjobban. A kviddics, és a tanulás fontos, de legalább az estéket együtt töltik családként.
Az esküvő után még nászúton sem voltak, pedig rájuk férne egy jó pihenés, ami az utóbbi két évben nem nagyon volt. Nem nagyon...szinte semmi.
Végre adódott egy kora este, mikor a fiatal nő elmondhatta, hogy a házban minden rendben van, és Kristóf nem marad egyedül a kölykökkel. Valentin keresztszülei, Michelle és Mihael voltak olyan drágák, és beugrottak, hogy egy kicsit "kényeztessék" keresztfiukat, és a tesóját. Domi keresztszülei az utóbbi napokban nem voltak látogatóban, amit Mira teljes mértékig meg is ért. Alinak ott van Daniel meg Nóri, Dominak meg a suli, meg a saját kis élete.
Szóval így, hogy volt egy szabad estéje, szépen kicsinosította magát - hűen önmagához -, és felsétált a kastélyba, a vállán hordozva súlyos táskáját, melyben jegyzetek voltak, és ehhez kellettek neki friss információk, amikért a könyvtárba ment.
Végigtipegett a részlegeken, vagy öt percig azt sem tudta, hogy álljon neki a keresésnek. Végül úgy döntött, mindent körbejár, a könyvtár úgyis szinte üres volt. Néhányan olvastak az asztaloknál, és kész, vége.
Ahogy sétált a könyvek között, kezében egy vastag összefűzött pennarakattal, szinte kővé dermedve pillantott meg egy ismerős alakot...
- Bentley? - kérdezte döbbenten, majd megköszörülte torkát. - Te, itt? - biztos volt benne, hogy nem szellemet lát, és nem is mást titulált neki.