28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Katherine Danielle Averay összes hozzászólása (207 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 » Le
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 25. 00:21 Ugrás a poszthoz

Tanulok, tanulok és még többet tanulok, majd még elmegyek különórára és a nap zárásaként még egy kicsit tanulok Tongue
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. március 25. 00:21
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 25. 00:24 Ugrás a poszthoz

Nem, gimibe, de a suliban sajnos semmit nem tanítanak, szóval muszáj egy csomó különórára járnom :/
Angolt, németet, magyart és fizikát. Cheesy
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 25. 00:30 Ugrás a poszthoz

Egész jól Cheesy Egyébként harmadikos vagyok és kriminálpszichológusnak készülök Tongue Végig kellett olvasnom a kérdéseket, nem hagytam-e ki valamit Tongue Cheesy

Most viszont mennem kell, mert holnap tényleg nem tudok felkelni, szóval ha csuklani fogsz, az miattam lesz Cheesy Szép álmokat! (:
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 7. 10:53 Ugrás a poszthoz

A kis kék

Szerettem volna egy kicsit kikapcsolni. Az elmúlt napokban eléggé feszült voltam, amiben komoly szerepet játszott a Yarral lefolytatott kis beszélgetésünk is. Átlagos már nem lehetek soha, ezt elfogadtam, viszont szörnyeteg sem akarok lenni. Azzá válhattam volna. Sokkal könnyebb lenne, mint járkálni a többiek között, villogtatni a mosolyomat és gyakorlatilag a saját magam által generált problémák közé bezárkózni. Minden épeszű vámpír már eltűnt volna a kastélyból, hogy új életet kezdjen valahol máshol. Több vérrel, kevesebb problémával.
Minden esetre egyelőre tökéletesen megfelelt nekem ez a helyzet. Itt nem találhatott rám senki, főképpen nem az átváltoztatóm. Rengeteg szóval jellemezték már őket; mester, térítő. Esetemben a legmegfelelőbb az átváltoztató szó. Elvégre mesteremnek nemigen nevezhetek valakit, aki még csak meg sem próbált megtanítani semmire. Azt akarta, hogy maradjak mellette és akkor majd mindent elmagyaráz. Na, persze! Ha ott maradtam volna, valószínűleg én lennék a világ legtökéletesebb gyilkológépe. Idebent még mindig sokkal biztonságosabb, elvégre a varázslók nagy részének még csak eszébe sem jut, hogy közöttük járkálhatok. Ha lenne egy kis eszem, nem tenném. Néhányan közülük felismerhetnek, mivel a kedvenc professzorom elég mélyen bele ment a témába. Ami tulajdonképpen rá nézve is veszélyes, nem igaz?
Hangtalanul haladtam végig a folyosókon a könyvtár irányába. Kellett, hogy legyen valamiféle segítségem, egy könyv, amiben magyarázatot adnak bizonyos dolgokban. Nem hinném, hogy az ilyen tartalmú olvasmányokat száműzték volna a polcokról. Belépve biccentettem a könyvtárosnak és elindultam a leghátsó sorok felé. „V”. Pár másodpercembe telt mindössze elolvasni a címeket és hamarosan meg is találtam azt, amire szükségem volt. Lekaptam a könyvet a polcról és elindultam az asztalok felé, de azonnal kiszúrtam a mozgást. Halkan léptem a kissé elveszettnek tűnő fiú mellé, még mindig kezemben tartva a könyvet.
-Segítsek? –érdeklődtem apró mosollyal.
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 8. 11:41 Ugrás a poszthoz

Dominic

Azelőtt elég gyakran megfordultam a könyvtárban. Persze, nem a kastély falai között, hiszen itt mindig történt valami –vészhelyzet, baráti csevej, David–, viszont otthon néha unatkoztam, vagy egyszerűen csak egyedül éreztem magamat és akkor menekülőre fogtam. Elvégre, nem ezért találták ki a könyveket? Hiszen az emberek nem akarnak a saját kis világukba bezárva élni, még akkor sem, ha annyira bonyolult, kiismerhetetlen és veszélyes, mint az enyém. Mindenki valami többről álmodozik, valami jobbról. Sohasem tartoztam azok közé a lányok közé, akik hasra esnek egy-egy szerelmes vámpírregény olvasás után és minden vágyuk az lesz, hogy a vérszívók közé tartozhassanak. Én gyűlöltem ezeket a meséket, erre tessék! A Sors már megint csúnyán elbánt velem. Szépen lassan talán hozzá is fogok szokni, hogy nekem valamiért semmi sem sikerül.
Ezúttal azonban nem álmodozási szándékkal toppantam be ide, hanem konkrét célom volt. Szerettem volna többet megtudni magamról és a fajtámról. Ha már senki sem segít és csak a saját tapasztalataimra számíthatok, akkor meg kell próbálnom önerőből túllépni néhány apróságon. Ahogy megtaláltam a könyvet és kiszúrtam a fiút egyszerűen nem volt szívem csak úgy elmenni mellette. Már, ha tényleg van még szívem.
Végiggondoltam, hogy milyen címszó alatt keresnék én könyvet az Animágusokról, de aztán rá kellett ébrednem, hogy én nemigen foglalkoztam még velük. Természetesen tisztában voltam a szó jelentésével és nagyjából magával a fogalommal is, de én sohasem vettem fel a tantárgyat, ergo nem is volt szükségem efféle irományokra.
-Ha a helyedben lennék megpróbálkoznék a H betűnél, mint híres Animágusok, bár be kell vallanom, nem nagyon volt még szükségem ilyesmire. –mosolyogtam rá bocsánatkérően, majd az általam megnevezett polchoz léptem és keresgélni kezdtem.
Meglepődtem, hogy bemutatkozott. Mármint, értem én, hogy a józanész ezt diktálja, csakhogy nem sokan állnának oda egy vámpír mellé és még kevesebben nyújtanák felé a kezüket, még ha nem is tudják, mivel állnak szemben. Ösztönös félelem az, amit irányunkba éreznek, mintha minden porcikájuk azt súgná, hogy menekülniük kell. Dominic –mint volt szerencsém megtudni– még elég fiatal volt ahhoz, hogy ne vegyen tudomást erről. Először. De már csak idő kérdése volt, hogy mikor rohan el sikoltozva.
-Katherine Danielle Averay, szia! –elfogadtam a kezét, de rövidre zártam a dolgot, hiszen elég hideg a kezem ahhoz, hogy gyanút fogjon. –Tessék! –nyújtottam felé a megfelelő könyvet, amit ebben a pillanatban szúrtam ki. –Van kedved csatlakozni hozzám? –érdeklődtem minél barátságosabb mosollyal, miközben megindultam az egyik asztalka felé.
Szerettem volna egy kicsikét átlagos lenni. Nem nagyon, csak épp annyira, hogy megfeledkezhessek arról, ami vagyok. Egy rövid időre.
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 12. 19:28 Ugrás a poszthoz

Maid Café-Gil

Kipattantak a szemeim, mintha csak egyet pislantottam volna. Ez már csak így ment. Minden alkalommal meghaltam egy kicsit. Valószínűleg, ha valaki ebben az állapotomban talál rám, akkor már ásnák is a síromat. Valójában kicsit ijesztő volt belegondolni, hogy ott vagyok teljesen egyedül és gyakorlatilag bárki végezhet velem, ha úgy tartja kedve. Ez volt az oka, hogy nem a saját pihe-puha ágyikómban pihentem le. Meg a napfény. Két elkerülhetetlen, de fájdalmasan gyűlölt dolog a szememben.
Az ébredés után első utam a szobámba vezetett. Hallottam a kékek által szervezett Maid Café-ról és eszem ágában sem volt kihagyni az alkalmat, hogy egy kicsikét ugráltathassam őket. Nem mintha menthetetlenül fensőbbséges lennék, csupán szerettem volna egy kicsit úgy tenni, mintha még mindig a régi Kath járkálna az iskola falai között, márpedig az emberi Katherine egyetlen alkalmat sem hagyna ki, amikor másokat irányíthat. Nem hiába lettem rellonos.
Pár pillanat alatt letusoltam, felöltöztem és kifésültem a hajamat, majd elindultam kifelé a körletből. Szépen lassan kezdtem hozzászokni új tempómhoz, az erőmhöz és igyekeztem úgy viselkedni, mint bármelyik másik ember. Tanulmányoztam őket egy picit, hogy ez még könnyebben menjen. Az emberi életem szépen lassan feledésbe merült számomra. Nem akartam emlékezni. Rengeteg alkalom volt, amikor hibáztam, rossz döntést hoztam és ezzel az életemet vakvágányra tereltem. Minden erőmmel azon voltam, hogy az ilyen eseményeket elfeledjem –a többi már adta magát.
Kiléptem az iskola kapuján és célirányosan a sátor felé fordultam. Be kellett vallanom, hogy kitettek magukért. A díszítés, a hangulat, az emberek. Akárcsak egy hétköznapi parti, de itt valami sokkal többről volt szó. Oldalt foglaltam helyet, mindenkitől egy kicsit távolabb, de természetesen Yaristát azonnal sikerült kiszúrnom. Nos, ilyen a formám. Ha szerencsém van, ő már nem vesz észre engem.
Lepillantottam az asztalra és megráztam a csengettyűt.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. május 12. 19:31
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 12. 20:21 Ugrás a poszthoz

Maid Café-Gil
Amikor már nem égek szénné Rolleyes

Tulajdonképpen megleptem saját magamat is, amikor úgy döntöttem, hogy márpedig én ide el fogok jönni. Valójában nulla logika volt az egész tervben, tekintetbe véve, hogy itt fogyasztanom kell valamit, én meg nemigen eszem emberi ételt. Mást meg ugye nyilvánosan nem illik és nem is túl biztonságos fogyasztani. Miközben letelepedtem a kiszemelt helyemre igyekeztem összerakni valamiféle elfogadható indokot, hogy miért is keveredtem én ide; és ugye a kiszolgáló személyzet ugráltatása nem éppen elfogadható indok.
Talán csak nem akartam egyedül lenni. Kezdtem lassan, de biztosan beleőrülni a magányba és nem szerettem volna elérkezni ahhoz a ponthoz, amikor unalmamban mészárolni kezdem az engem körülvevőket. Nem lett volna túl szép látvány, az biztos. Eltakarítani sem lett volna egyszerű, eltussolni a dolgot pedig már-már lehetetlen. Egyszóval ki kellett jönnöm a kastélyból és úgy kellett tennem, mintha én magam is normális ember lennék, függetlenül attól, hogy mi is vagyok valójában.
Mire letelepedtem a kiválasztott helyre, már eldöntöttem, mit is fogok csinálni. Végigfuttattam tekintetemet a menüsoron és csengettem. Államat a kezemre támasztva pásztáztam a tömeget ismerős arcok reményében, amit természetesen nem is volt olyan bonyolult találni. Négy éve koptattam már az iskola padjait –az más kérdés, hogy még csak harmadikos vagyok–, elég sok emberrel találkoztam, még ha csak futólag is. Nem vettem észre a szolgá(ló)m közeledését, így mikor végül felpillantottam akaratlanul is egy mosoly kúszott az arcomra.
-Kit látnak szemeim? –vontam fel a szemöldökömet és tetőtől-talpig végig mértem a kis Eridonost. –Tetszenek a szemeid!
Nem is olyan régen volt, hogy összefutottam Gillel a faluban. Sállal takarta el az arcát, de én voltam olyan szemtelen, hogy megszabadítsam tőle. Remek a memóriám, ő pedig tehetett bármit, használhatott bármilyen varázsszert, önmaga maradt. Jelenleg próbáltam visszafogni magamat és ismét lepillantottam az étlapra.
-Mit ajánlanál? –érdeklődtem csevegő stílusban, de felpillantva az általam ismert fiú idősebb kiadására megvillantottam egy ragadozómosolyt.
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 12. 21:29 Ugrás a poszthoz

Maid Café-Gil

Engem átverni felér egy lehetetlen küldetéssel. Mindenből tudok olvasni; gesztusok, lélegzetvétel, szívdobogás; a kivételesen jó memória pedig csak tovább segít abban, hogy átlássak az embereken. Tulajdonképpen annak az esélye, hogy éppen ez a fiú fog idetáncolni elém és úrnőmnek szólítani mikroszkopikusan kicsi volt, de hát, ha a sors citromot ad, ugye…
Nem akartam különösebben zavarba hozni őt, éppen csak elő vettem a valódi énemet, mivel vele szemben ezt megtehettem. Tisztában volt vele, hogy kivel –pontosabban mivel– áll szemben, mégsem hátrált meg. Egészen biztosan megtehette volna, hogy valaki mást küld maga helyett, mégis itt volt. Tulajdonképpen, ha őszinte akarok lenni, akkor a szívem legrejtettebb zugában tiszteltem Gilt, azért amiért úgy reagált akkor a téren, ahogyan. A legtöbb ember sikítós-elmenekülős bemutatót produkált volna, ő pedig szinte fel sem vette. Ez megnyugtatott és bizonyos fokig komoly biztonságérzetet szolgáltatott jelen helyzetben, a többi ember között is.
Elvörösödött. Hozzá szoktam már, hogy ilyen hatással vagyok az emberekre, de ez most jól esett, nem csak elsiklottam a tény felett. Majdnem felnevettem, de csak majdnem, helyette azonban továbbra is ott ült a görbület az arcomon.
-Említettem már, hogy sötétben milyen remekül látok? –célozgattam.
Ha valaki mással kerülök szembe, egészen biztosan nem kérem ki a véleményét a rendeléssel kapcsolatban. Rábökök az első italra, ami a szemem elé kerül és elkevergettem itt egy ideig, megpróbálok inni belőle, anélkül, hogy kiköpném, végül feladnám és visszasétálnék a körletbe. Így azonban kíváncsiskodni kezdtem és hallgatva a kínálatot akaratlanul is édesen felnevettem.
Ez már csak így ment, ha valaki nem akarta feladni a harcot és behódolni, minden esetre nagyon aranyos megjegyzést sikerült a végére szúrnia. Néha komolyan elgondolkozom rajta, hogy hihetetlenül jól taktikázik, vagy képtelen befogni a száját. Gyanítom az utóbbi.
-Tulajdonképpen minden íz ellenemre van, ami nem… elég speciális. –reménykedtem benne, hogy érti, miről beszélek, és nem kell kifejtősdibe kezdenem az udvar közepén. –Tudod mit, csinálj nekem egy marcipán rózsát. Az olyan édes lenne; virágot a virágnak. –javasoltam kuncogva.
Nem szándékosan csináltam, elvégre Gilt annak ellenére, hogy alig ismerem nagyon közel engedtem magamhoz már első találkozásunk alkalmával is. Én egyszerűen ilyen vagyok, és amikor a lehetőség adott, nem tudok ellenállni neki. Jelenleg itt voltunk.
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 13. 22:01 Ugrás a poszthoz

Maid Café-Gil

Határozottan aranyos volt Gil, ahogy megpróbálta saját magát hozzászoktatni jelenlegi énjéhez és vele hasonlatossá válni. Nem mintha rosszul csinálta volna, de több alkalommal is megfordult a fejemben, hogy emlékeztetem –én még mindig én vagyok, és elég rosszul viselem az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket.
-Szó szerint. –villantottam meg egy gyors mosolyt.
Elbájolni valakit nem olyan egyszerű, mint az első ránézésre tűnik. Tudni kell az emberek nyelvén és nem kevés energiát fölemészt, hogy elültessem az agyában az én gondolataimat. Veszélyes játék, főleg ha egy olyan személy kezébe kerül, aki nem tud bánni vele, vagy éppen nagyon is jól tud. Egyik sem festene túl pozitív jövőképet.
Egy röpke pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy szerzek valahonnan egy kést, hogy aztán mindenféle különösebb hezitálás nélkül bele dőljek. Az én szemeimről ennyire mélyen azért nem kell elcseverészni, de ráhagytam. Ez általában így ment közöttünk. Ő fecsegett, rosszkor, rosszat, én meg eleresztettem a fülem mellett. Elvégre, ha nem akartam egészen véletlenül megfosztani a vérének tetemes mennyiségétől, akkor nemigen tehettem mást.
-Ez egyszer elnézem. –feleltem nagykegyesen. –Csak most és csak azért, mert rólad van szó. –mértem végig ismét egy féloldalas mosollyal.
A rózsa remek ötletnek tűnt, amíg csak hülyéskedtem vele és nem került elém egy Gil élő egyenes adásban, kezében egy késsel. Mostanában bizalmatlan voltam a szúró- és vágóeszközökkel szemben és csak a pillanatot vártam, hogy a fiú feldarabolja saját magát. Nem lepett volna meg, elvégre nem akárkiről beszélünk. Ha valaki képes megérkezése napján belerohanni egy vámpírba, akkor bármire képes.
Elnézegettem a fiút, miközben ügyeskedett a marcipánnal és arra jutottam, hogy ha valóban ilyen lesz a jelleme, mikor velem egy idős lesz, akkor a kastély nőnemű egyedeinek van mitől tartania. A következő generáció szívkirálya megérkezett… de majd én megnevelem, mielőtt még ostobaságokat művelne.
-Csodálatos lett, köszönöm! –lepillantottam a rózsákra és már most sajnáltam, hogy nem tudom megenni őket. –Ha tudtam volna, valami sokkal bonyolultabbat kérek. –jegyeztem meg elpillogva a válla felett.
Ez a kérdés nem ide való volt, mivel én egy teljesen más szemszögből néztem a dolgot. Elég sok mindent óhajtottam jelen pillanatban, de természetesen ezeket megtartottam saját magamnak. Felpillogtam az égre, ami szépen lassan sötétbe borult, majd vissza a fiúra.
-Mikor végzel itt? –bukott ki belőlem a kérdés nagyon magabiztosan és mindenféle kertelés nélkül.
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 11. 23:09 Ugrás a poszthoz

Hajni

Szóval tényleg belementem ebbe az őrültségbe. Tulajdonképpen nem én tehetek róla, Hajni meggyőző volt. Jobban mondva egymást győztük meg, mert nekünk ilyen hihetetlenül jó ötleteink vannak. Állítólag a vámpírság megöli a lelket, nos, ezt most meg kell cáfolnom, ugyanis éppen életem legőrültebb ötletét igyekszem végrehajtani. Az már csak hab a tortán, hogy képeket is hoztunk magunkról, na meg másokról –mondjuk a mások inkább Hajni asztala–, mintha egyébként nem kerülhetnénk elég nagy bajba. Nem, nekünk egyszerűen muszáj egyenesen a szemük elé helyezni a bizonyítékokat. Ilyenek vagyunk. Tapsot kérek!
Úgy slisszoltam ki otthonról, hogy véletlenül se futhassak össze Richarddal. Nem mintha az orromra koppintott volna, ha beavatom a tervembe, sőt! De ezt most nagy durranásnak szántam és azt akartam, hogy ne tőlem tudja meg és ne úgy, hogy talán nem is tudjuk véghezvinni ördögi tervünket. Szóval majd az este után tájékozódik. Minden esetre, ha a tervünk bejön –már pedig miért ne jönne be–, akkor igazán ügyesnek mondhatjuk magunkat.
Ilyen és ehhez hasonló helyzetekben sokkal összetartóbbak tudunk lenni, mint bármelyik másik ház ebben az iskolában. Talán csak azért, mert valami kifejezetten helytelent és szabályszegőt tervezünk, vagy azért, mert egyszerűen nem kell foglalkoznunk a kötöttségekkel. Minden esetre bárki megirigyelhetné azt a mosolyt, ami megjelent az arcomon, mikor Hajni benyit. Sajnálom, hogy nem láthatja, egészen biztosan értékelné.
-Gondolod, hogy lekésném a bulit? –érdeklődöm halkan és közelebb lépek hozzá, hogy láthassam a felszerelést. –Teljesen egyedül vagyok, mivel senki sem volt elég megbízható... nem mintha ez nekünk gondot jelenthetne. –húzom el a számat és kicsivel közelebb hajolok.
Hogy jó ötlet-e ezt csinálni? Természetesen. Elvégre mégiscsak rellonsok vagyunk és lételemünk beleszólni mások dolgába… legalábbis nekem. Nem általánosítok, á, dehogy. Meglengetem Hajni előtt a felcímkézett borítékokat, csak hogy egészen biztosan lássa, majd belenyúlok a saját kis táskámba.
-Azon gondolkoztam, hogy milyen szépséget hagyjunk még hátra. –jegyzem meg, miközben szorgosan kutatok, elvégre én ennyi fénynél is tökéletesen látok.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. június 11. 23:16
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 14. 23:09 Ugrás a poszthoz

Újvári Yannick
21:10

Nem így terveztem, de egyszerűen muszáj volt kiszabadulnom a házból. Na, nem mintha Rich hét lakat alatt tartott volna, sőt, imádtam vele lenni és abban a házban lakni, de már régen csináltam olyasmit, mint a hétköznapi embereke. Nevezetesen, régen mentem el otthonról éjjel csak azért, hogy úgy tegyek, mintha valamilyen szinten átlagos lennék. Nem azt mondom, hogy tökéletesen emberi, éppen csak megtévesztésig hasonló.
Elálldogáltam egy idegig a szekrény előtt, mire végre sikerült kitalálnom, hogy mihez is akarok kezdeni. Első lépésként a bútordarab teljes tartalmát kihajítottam a padlózatra, majd átválogattam őket és a felét visszatuszkoltam. Közvetlenül ezután megtaláltam azt, amire szükségem volt, így a többi anyag továbbra is közelebbi ismeretséget köt a padlózattal, de egyáltalán nem érdekel. Az az én szobám, nem osztozom rajta másik három emberrel, egyszóval senki sem szólhat semmit.
Elindultam az egészen kellemesnek nevezhető éjszakába, anélkül, hogy a bátyám figyelmét felhívtam volna magamra. Fogalmam sem volt, pontosan hova is tartok, így aztán a fél falut bejártam, mire végre sikerült döntést hoznom. Úgy terveztem, hogy emberek közé keveredem, márpedig hol is találkozhatnék több emberrel, mint a csárdában? Egyrészt, hamarosan tíz óra van, másrészt pedig itt mindig van valaki. Olyat én még nem láttam, hogy ez a hely kiürüljön.  Az már egy másik probléma, hogy illene fogyasztani is, de mivel az anyagcserém lényegesen gyorsabb és nincs szükségem emberi ételre, egyszerűen képtelen vagyok bármit is huzamosabb ideig a szervezetemben tartani, tehát például berúgni sem tudok, ami azért megkönnyíti a dolgom bizonyos esetekben.
Belököm az ajtót és mindenféle hezitálás nélkül a bárpulthoz telepedek le. Ez a legjobb hely, ha egy hozzám hasonló el akar tűnni szem elől. Végigpillantok a vendégseregen és meg kell állapítanom, hogy errefelé mindenki épp olyan gyanús, mint én, tehát semmi ok az aggodalomra.

Öltözék
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 14. 23:45 Ugrás a poszthoz

Újvári Yannick

Szóval, a terepszemle alkalmával mindössze két lényeges dolgot sikerült felmérnem; egyrészt, hogy az idebent helyet foglalók nagy részének, már fogalma sincsen róla, mi is az az idebent és másrészt azt, hogy én talán némiképpen kilógok a sorból. Hiszen az életben senki nem mondaná meg rólam, hogy tizennyolc vagyok, és mert valószínűleg mindennek ellenére, én vagyok a legveszélyesebb közel s távol. Ezt persze egyik kábán maga elé révedő boszorkánynak és varázslónak sem kell tudnia és nincs is okuk ilyesmit feltételezni, tehát nem is akarom felhívni erre a figyelmüket. Ha úgy adódik, képes vagyok megvédeni magamat.
Végigpörgetem a fejemben a listát, hogy mit is igyak. Elég változatos vagyok ilyen téren, elvégre nekem ugye cseppet sem árt, de mivel nem is használ, akár ihatok is, nem igaz? Az meg már megint más kérdés, hogy minderről mit is gondolna anyám vagy éppen Richard. Mert apámat nem érdekelné és Keith-t sem… őt valószínűleg sokkal jobban lekötni Sofi, mint az, hogy az egyetlen húga ott csücsül mellette. Ilyen az én formám, két báttyal áldott meg a sors.
Észre sem veszem, hogy az asztallapot bámulom, és csak akkor pillantok fel, amikor valaki megszólít. Tekintetem a fiú arcára rebben és tudom, hogy már láttam valahol. Valószínűleg a kastélyban. Rémlik, hogy felettem jár… talán ötödikes, ahogyan az is, hogy levitás, de ennél komolyabb figyelmet sohasem fordítottam rá. Eddig.
-Nos, a szép lánynak szüksége lenne egy italra. –villantok meg egy mosolyt. –Esetleg ajánlanál valamit?
Azonnal észreveszem magamon, hogy nem éppen úgy reagálok, mint például Yar esetében. Neki valószínűleg a képébe röhögtem volna, ha tündérkémnek szólít, de ennek a srácnak egyetlen szót sem szólok érte. Nem mintha nem zavarna, csupán csak jobban örülök, hogy ő fogadott így, mintha a két asztallal arrébb helyet foglaló varázsló tette volna, akinek szerintem lövése sincsen róla, hogy mi a neve.
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 14. 23:55 Ugrás a poszthoz

Seren

Az, hogy az életem fenekestül felfordult egy dolog. Az meg már egy másik, hogy ebben én is jócskán hibás vagyok. Mióta megtudtam, hogy van egy bátyám, aki mellesleg a faluban lakik egyre kevesebbszer táplálkoztam, azóta pedig, hogy beköltöztem hozzá gyakorlatilag egyáltalán nem szívtam senkinek sem a vérét. Ez jó; bizonyos szempontból. Na, de ugye ott van az az aprócska probléma –amit sohasem fogok megérteni–, hogy az ember előbb-utóbb éhes lesz. Én is így voltam ezzel, éppen ezért ragadtam benn a kastélyban. Egy olyan helyet igyekeztem keresni, ahol végképp elmegy az étvágyam.
Ennek a célnak pedig mi felelt volna meg jobban, mint a Tanulószoba egy könyvvel a bal mancsomban? Nem mintha olyan hatalmas tanulásra készültem volna, éppen csak le akartam kötni egy cseppet a figyelmemet –ja, mert egy vámpírnál az annyira egyszerű.
Végigkopogtam a kihalt folyosókon és lecövekeltem az ajtó előtt. Eljátszottam egy pillanatra a gondolattal, hogy hagyom a fenébe az egészet és elmegyek enni valamit, de szerettem volna a lehető legtovább kitolni az időpontot. Ki tudja, talán előbb-utóbb a szervezetem felveszi a ritmust és fele ennyiszer elég lesz valamilyen emberféle után rohangásznom.
Benyitok, és majdnem hagyom visszacsapódni az ajtót. Seren hasonló gondolatokat vált ki belőlem, mint Lyra; nevezetesen a menekülj-és-vissza-se-nézz reflexemet hozza működésbe. Nem mintha ő maga olyan kifejezetten félelmetes lenne –mondjuk, simán el tudom képzelni, hogy elásott már néhány diákot az erdőben és a szívét egy befőttes üvegben az íróasztalán tartja–, sokkal inkább az a problémám, hogy még mindig fáj a fejem, ha az első találkozásunkra gondolok.
Mindennek ellenére belépek, végigmérem Serent és hangtalanul mellé suhanok, hogy elfoglaljam a vele szemben álló fotelt.
-Borzalmasan nézel ki. –közlöm vele röviden és tömören a lényeget üdvözlés képpen, elvégre még csak nem is hazudok… bár, ha őszinte akarok lenni, én sem nézek ki valami fényesen.
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 15. 00:19 Ugrás a poszthoz

Yannick

Az elmúlt pár napban gyakorlatilag ki sem mozdultam a lakásból és az elmúlt egy évben igyekeztem minél nagyobb távolságot tartani az emberektől. Ezzel pedig sikerült azt is elérnem, hogy a barátaim nagy része –akiket nem avattam be– menekülőre fogja. A többiek, akik tudták, mi van velem, vagy mellettem voltak végig, vagy szépen csendben elüldögéltek mellettem és hagyták, hogy azt tegyem, amit csak akarok. Egyik sem esett jól. Egyrészt, gyűlölöm, amikor irányítanak, másrészt gyűlölöm, amikor valaki csak szánakozóan pillog rám. Egyik sem jobb a másiknál. Nem haltam meg és nem is készülök meghalni még elég hosszú ideig, tehát ne úgy nézzenek rám, mintha a temetésemre készülnénk; köszöntem!
Valószínűleg ez lehet az oka, hogy ennyire könnyedén veszem a fiút. Nem szentelek túl nagy figyelmet a részleteknek, mintha csak az a lány lennék, aki valamikor voltam. Egyszerűen sodródom az árral és fikarcnyit sem érdekel, hogy mások mit is gondolnak erről. Ez itt az én életem és nem másé, tehát elvárom, hogy ne merjenek beleszólni a dolgaimba.
-Hm… valami erőset. –vonom meg a vállamat.
Igazából teljesen lényegtelen. Biccentek egy aprót és követem a tekintetemmel, miközben odamegy az egyik vendéghez. Van időm felmérni a helyzetet és őt magát. Nos, egy dologban egészen biztosak lehetünk, nem lenne rossz választás ma estére. Az meg, hogy a későbbiekben mi lesz vele már igazán nem az én problémám. Az én problémáim gyakorlatilag egy szóban jellemezhetőek, Richard. Ha tudná, hogy most éppen itt üldögélek, valószínűleg emlékeztetne, hogy mindenkit lecsap, aki ferdén mer rám nézni. Márpedig itt vannak egy páran.
Tekintetem végig a fiún tartom, miközben visszafelé igyekszik. Egyénfüggő, hogy ez idegesíti-e vagy sem, minden esetre a legtöbb ember ettől frászt kap, mivel ösztönösen gyűlölik, ha mások bámulják őket. Nem hinném, hogy ő is ilyen. Sőt, az sem lepne meg, ha észre sem venné.
Elgondolkozom egy pillanatig az ajánlaton, majd halvány, katherines mosoly kúszik az ajkaimra.
-Esetleg lehet róla szó. –sütöm le egy pillanatra a pilláimat, majd ismét visszanézek a fiúra. –De egészen biztosan akadna itt olyan is, aki nálam sokkal könnyebb eset. –figyelmeztetem.
Ez gyakorlatilag egyfajta jelzés is, hogy engem ugyan nem vesz le a lábamról két szép szempár.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. június 15. 00:21
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 15. 00:37 Ugrás a poszthoz

Seren

Őszintén szólva arra számítottam, hogy itt senkivel sem kell összefutnom. Ennek ellenére, adott volt egy Seren, aki legalább olyan rosszul nézett ki, mint én. Valószínűleg most sikerült összetörnöm az átlagemberek fejében kialakított vámpírképet, miszerint mi mindig úgy nézünk ki, mintha egy magazin címoldaláról léptünk volna elő. Persze, ha ilyen egyszerű lenne már régen végigittam volna fél Európát –kikerülve az olyan helyszíneket, ahol vérszomjas gyilkosokkal találkozhatok, mint például Firenze. Nem tudom, mi a bajuk velem még mindig, elvégre elhúztam onnan és nem is bántottam senkit –annyira. Minden esetre hallottam hírét, hogy nyomomban vannak.
-Valld csak be, hogy engem minden körülmények között jó látni! –jelenik meg ajkaimon egy féloldalas mosoly.
Persze, tudom, hogy Seren mire célozgat, elvégre a jó modorom elveszett valahol a kastély és Olaszország között –nevezetesen, amikor közelebbi ismeretséget kötöttem annak a hídnak a lábával Seren jóvoltából. Megfordult a fejemben most is, hogy nem hozom rá a frászt, mert ki tudja, talán falmatricaként végzem, de volt olyan jó, hogy ezúttal mellőzze a hirtelen mozdulatokat és gondolatokat.
Végigpillantok magamon.
-Nos, ha versenyezni kéne, egyértelműen te nyernél. –mutatok rá. –Mi történt? Ma senkit sem sikerült elhantolnod?
Az, hogy Seren ember és meglepő módon még a szíve is dobog nem sokat segített a koncentrálásban. Úgy is mondhatjuk, hogy ha nem ő ült volna velem szemben és nem féltem volna a következményektől, na meg ő magától, már régen valahol a padlón feküdne és esze ágában sem lenne segítség után kiabálni –tekintve, hogy képtelen lenne rá. Elpillantottam valahová mögé, majd ismét ráfókuszáltam –amennyiben ezt észre vette, sejthette, hogy nemigen vagy emberi jelen pillanatban és értékelhette, hogy még jó kislány módjára, nem téptem fel a torkát.
-Az lenne a logikus. –sóhajtok fel. –De ha az ember megakad a két állapot között, akkor már annyira nem egyszerű a helyzet. Egy szellem esetében talán meg is szűnnek a problémák, mivel ő hivatalosan is halott, de én nem vagyok az. Mindenki úgy tudja, hogy élek és ez valamilyen szinte igaz is, bármennyire is gyűlölöd a gondolatot. –sandítok rá, majd tekintetem a padlóra szegezem. –Valószínűleg sokkal könnyebb lenne halottnak lenni. Legalábbis jelen pillanatban biztosan...
Az utolsó mondat csak úgy kicsúszott a számon, mindenféle gondolkodás nélkül. Reméltem, hogy a férfi ezt nem veszi felhívásnak, mert akkor igencsak eldurvulna itt a helyzet.
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 15. 16:03 Ugrás a poszthoz

Yannick

Na igen, már kezdem megszokni. Az emberek többsége azonnal kiszúr, ha belépek egy helyiségbe. Mintha csak valamiféle mágikus vonzerőm lenne; ez részben igaz is, elvégre a vámpíroknak nagy előnyük, hogy az áldozatuk mindenféle különösebb problémázás nélkül követi őket. Most azonban az is jócskán mellettem szól, hogy én vagyok az egyetlen tizennyolc éves nőnemű egyed a csárdában. Nehéz lenne elrejtőzni; nem mintha ez szándékomban állt volna akár csak egy pillanatig is.
Figyelem a fiút, miközben kiszolgálja az erősen kapatos állapotban lévő úriembert –és milyen gyönyörűen fejeztem ki magamat a helyzethez képest!–, majd ahogyan a pult mögé sétál. Nem tudom, hogyan reagálna Kath, ha még ember lenne. Valószínűleg sokkal több ellenállást tapasztalhatna a srác, mint jelen helyzetünkben. Nem érdekel, hogy mi lesz ennek a vége, nem vagyok ember és nem kötnek a szabályaik.
-Whisky. –vágom rá szinte gondolkodás nélkül.
Ha már iszok, akkor olyat igyak, amit valamikor szerettem is. Átváltozásom óta nemigen foglalkoztam olyan apróságokkal, mint az emberi táplálékok, tehát fogalmam sincsen róla, mire is számíthatok. Egyértelműen semmilyen hatással sem lesz rám, viszont az ízérzékelésem némileg jobb, mint az átlagembereké.
Visszatérve a szabályaimhoz. Természetesen vannak, elvégre nem ölhetünk célok nélkül. Az alapötlet már megfogalmazódott a fejemben, éppen csak tökélyre kell fejlesztenem. De most nem akarok ezen gondolkozni, sokkal jobban leköt a fiú, aki éppen most vetette fel a továbbhaladás problémáját.
-Nekem bármi megfelel. –vonom meg a vállamat. –Csak azért mondod ezt, mert fogalmad sincs róla, mivel állsz szemben. –villantok meg egy katherines görbületet.
Tényleg fogalma sincsen róla. Az persze más kérdés, hogy ő hogyan fogja értelmezni ezt az egészet, mert nem túl valószínű, hogy azonnal az éjszaka gyermekeire asszociálna. Senki sem tenné… csak, ha ismer… bár valószínűbb, hogy ha engem ismer, akkor egyszerűen csak arra gyanakszik, hogy átlagos napom volt; már a jellememből kiindulva.
Kifordulok a pulttól és lecsúszom a székről, miközben a felém tartó fiút –mint kiderült Yannickot figyelem.
-Persze, menjünk! –biccentek rá.  –Katherine Danielle Averay. –nézek fel rá a szempilláim alól.
Jól begyakorolt mozdulat, rossz beidegződés. Elpillantok a válla felett és küldök egy mosolyt annak a varázslónak is, akinek éppen ki akar esni a szeme, úgy bámul rám, majd ismét a fiúra fókuszálok. Mint mondtam, már hozzá vagyok szokva.
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 17. 22:59 Ugrás a poszthoz

Seren

-Arról egyáltalán nem én tehetek! –hárítok azonnal. –Ha nem estél volna nekem, akkor nem akartam volna megöletni magamat. –hívom fel rá a figyelmet.
Valójában, az egy hatalmas ostobaság volt, mégpedig az én ostobaságom. Az, hogy Seren utánam jött, nos, az meg az ő ostobasága. Minden esetre jobban jártunk volna, ha maradunk a fenekünkön és inkább csodáljuk a csillagokat, miután eltűntették mellőlünk a kedves, de valószínűleg egyel kevesebb kerékkel megáldott nénit.
Ettől függetlenül Seren szerelmet vallhatott volna nekem. Legalább lenne valami, amin jót röhöghetnék, amikor visszaemlékezem arra az estére… így csak kínomban röhöghetek, miközben azon morfondírozom, hogy miért is akartam én megvédeni Serent.
-Igen, mert senki sem mer neked ellent mondani. –mutatok rá a nyilvánvaló tényre. –Szerintem menni fog. –vonom meg a vállaimat. –De ha gondolod, akkor szerzek neked valahonnan egy diákot, akit bárhová eláshatsz… ha ettől könnyebb lesz a lelked.
Magamhoz képest már-már angyali vagyok, elvégre ki más vállalná be, hogy elvarázsol egy diákot az ágyából. Mint egy egyszerű bűvész trükk: volt-nincs.  Csak hát, valószínűleg senki sem hinné el nekem, hogy véletlenül úgy eltüntettem a szóban forgó személyt, hogy az darabjaira hullva valamelyik bokor alól kerüljön elő. Nem valószínű.
-Ki tudja? –pillantok Serenre. –Talán van valahol egy világ, ami ennél ezerszer jobb... Oké, ez az én számból borzalmasan hülyén hangzott. –nevettem fel egészen halkan.
Sikerült visszatérnünk az egyik nagy problémámhoz. Ez a halott dolog már szépen lassan az idegeimre ment. Valamiért a férfi is és Lyra is imádta ezt a szót –nem rokonok egészen véletlenül? Sok szól mellette… mindketten képesek rám hozni a frászt; például.
Elgondolkoztam azon, amit mondott és szépen lassan megráztam a fejemet.
-Nem azt mondom, hogy sokkal jobb… csak éppen az már igazi halál.
Nem kellett emlékeztetnem rá, hogy én is itt fogok rohangálni, még nagyon hosszú ideig, láttam rajta, hogy magától is ráébredt erre az aprócska tényre.
Nem válaszoltam, csak halványan elmosolyodtam. Mint mondtam, képes rám hozni a frászt. Többek között azt is el tudnám képzelni, hogy ő maga szúr egy karót a szívembe, csak hogy végre valahára használhassa a halott szót. De komolyan.
És íme a második problémám, a nap fő gondja. Felsóhajtok és elpillantok Seren mellett. Ez egy olyan téma, amiről nem szívesen beszélek, de én hoztam fel, tehát az a minimum, hogy válaszolok rá. Egyébként meg, ki másnak mondjam el, ha nem Serennek. Valamiért benne sokkal jobban megbízok, mint bárki másban –talán, mert ő nem akarja minden áron azt bizonygatni, hogy mennyire imádja látni a fejemet.
-Az a pillanat, hogy éppen éhen halni készülök. –közölöm mindenféle kertelés nélkül. –Úgy értem, nem akarom az itteniek vérét szívni, anélkül, hogy bárki felajánlaná; ami természetesen nem fog megtörténni; viszont kimenni még nem volt időm. Egyszóval fogalmam sincs róla, mikor ittam utoljára és már nagyon aktuális lenne. –húzom el a számat és hátrahajtom a fejemet, hogy a plafont tanulmányozhassam a férfi helyett.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. június 17. 23:02
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 18. 01:35 Ugrás a poszthoz

Yannick

Ez az egész éjszaka-kiszökök-otthonról dolog annyira nem hozott lázba. Egyrészt, mert nem is igazán szöktem, elvégre Rich nem zárt be, vagy ilyesmi. Másrészt, mert tudtam vigyázni magamra. Kifejezetten jobb voltam ebben, mint bárki más az iskola területén –na jó, talán Lyrát és Serent nem tudnám körözni… bár, valljuk csak be őszintén, nem is akarom. Ha valaki képes lenne végezni velem, anélkül, hogy nekem csak megfordulna a fejemben a dolog, azok ők lennének. Külön vagy együtt, lényegtelen. Tehát egyelőre semmiféle veszély sem fenyegetett.
Yannickkal az oldalamon hagytam el a csárdát, miután megittam az italomat és indultam meg célirányosan a tavacska felé. Jelen pillanatban teljesen üresnek éreztem magam. Nem igazán gondolkoztam azon, hogy mi lesz holnap, csak mentem az ostoba fejem után –mint Firenzében, mint legutóbb a klubhelyiségben… szóval, csak mint általában. Szerintem lassan mindenki elkezdhet fedezékbe vonulni, mert előbb-utóbb már nem csak magamat fogom veszélybe sodorni, hanem körülbelül mindenkit, aki a száz méteres körzetemen belül tartózkodik. Ön- és közveszélyesnek lehetne hivatalosan is nyilvánítani.
Ráfordultam a gyakorlatilag teljesen sötét útra és vetettem egy pillantást a fiúra, mielőtt feltettem volna a kérdésemet.
-Szóval, miért is éppen engem kellett elrángatnod onnan? –érdeklődöm mosolyogva.
Fogalmam sincs róla, mennyire látja az arckifejezésemet jelen fényviszonyok között, mivel nekem tényleg semmi problémám nincsen a sötétséggel. Sokkal jobban látok itt, mint bárki más. Mintha csak nappal lenne, tehát nem érzem át Yannick helyzetét és azzal sem foglalkozom, hogy gyakorlatilag bármelyik pillanatban hasra vágódhat valamiben, ha nem elég ügyes és figyelmes. Ez már az ő problémája.
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 19. 17:31 Ugrás a poszthoz

Seren

-Részben a te hibád. –mosolyodtam el halványan.
Nem tudom, mikor csaptam fel vámpírvadász vámpírrá, minden esetre az biztos, hogy soha többé nem játszok el ezt újra. Legszívesebben kitöröltem volna azt az estét, minden esetre egy jó kis tapasztalatszerzés volt. Legalábbis számomra. Az, hogy Seren hogyan élt meg, már nem az én problémám. Végül is a vámpírnál az csapta ki a biztosítékot, hogy engedtük eltűnni a nénit, akit én személy szerint kifejezetten megkedveltem, már ha másért nem is, azért egészen biztosan, mert minden áron össze akart hozni minket.
-Én tudom, nem nekem kell bizonygatnod. –vontam meg a vállamat és kinyújtottam magam elé a lábam.
Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer itt fogok csücsülni Serennel és olyan apróságról beszélünk, mint hogy honnan szerzek neki egy elásásra alkalmas diákot. Valójában, ilyenből elég sok rohangált a kastély falai között és természetesen egyáltalán nem csúnya dolog egy diákot csak azért átadni a házvezetőhelyettesemnek, hogy ő megtalálja ismét a lelki békéjét.
Nem reagáltam semmit a megjegyzésére, csak megforgattam a szemeimet. Igen, körülbelül ennyi alapja van annak is, amikor az önjelölt szépségkirálynők közlik, hogy világbékét akarnak. Na, arra azért befizetnék; a sportkocsi, a műköröm, meg a tengernyi műanyag mellé még belefér a béke is.
Amikor felhozom a vérivás témát, csak akkor tudatosul bennem, hogy legutóbb Serenből ittam. Azóta nem mertem kísérletezni más vérével és ez többek között azt is megmagyarázza, hogy miért jutnak eszembe olyan dolgok a férfivel kapcsolatban, amiknek nagyon nem kellene. Az meg már megint egy másik probléma, hogy miért is keveredtem ide épp akkor, amikor ő is itt van. Szépen lassan ugrálnak a képkockák a helyükre, miközben igyekszem a beszélgetés fonalára is odafigyelni.
-Mutass már rá valakire, aki felajánlaná! –vontam fel a szemöldökömet. –Nem rég költöztem le a faluba a bátyámhoz, talán nem lenne jó ötlet. Meg aztán, ki tudja, mi lapul egyik-másik kertben, nem igaz? –mosolyodtam el és tekintetem Serenen hagytam.
Simán el tudtam képzelni, hogy valami dög véletlenül leharapja a lábamat, miközben észrevétlenül próbálok eltűnni a tett helyszínéről. Volt egy pár furcsa dolog a faluban, amikkel egyelőre nem tudtam mit kezdeni.
A gondolataim csakhamar visszakanyarodtak Seren felé, és ha ember lennék, most valószínűleg rákvörösen csúsznék egyre lejjebb és lejjebb a széken, így azonban csak elszórakoztattam magam azzal, hogy néztem. Mondhatjuk azt is, hogy ez abszolút nem volt szándékos, mivel kezdett kicsúszni a kezemből az irányítás, de egészen biztosan kellett ebben a dologban lennie valamennyinek belőlem is. Így pedig még hülyébb volt az egész helyzet.
-Mégsem voltam olyan lázas a legutóbb. –jegyeztem meg, miközben valószínűleg tökéletesen nem voltam tudatában annak, hogy miről csacsogok. –Tényleg szép szemeid vannak!
Lőjenek le! Most azonnal!
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 22. 10:39 Ugrás a poszthoz

Mira, te ilyen gén mutált vámpírra sikerültél Cheesy
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 22. 11:13 Ugrás a poszthoz

Legalább kezdünk veled valamit, ha már ilyen különleges vagy Cheesy
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 26. 23:34 Ugrás a poszthoz

Szövetségesem és Olivia

Már napok óta kutattam. Azt hinné az ember, hogy vámpírokról szóló könyvekhez igazán nem nagy művészet egy varázslóiskolában hozzájutni. Nos, rá kellett ébrednem, hogy a mi helyzetünk nem ennyire egyszerű, tekintetbe véve, hogy nem is egy valódi vérszívóról beszélünk, hanem Lyráról. Lyráról, akihez –bár sokszor neveztem félvámpírnak– nem igazán passzolt ez a megfogalmazás. Szerettem volna valami sokkal valósabbat és kevésbé borzasztót kitalálni, de jelenleg ennél pontosabban nem adhattuk meg, hogy mi is ő.
A könyvek pedig egyáltalán nem segítettek.
A kastélyban fellelhető összes könyvet megszereztem, ami foglalkozik a témával, de még mindig hiányérzetem volt. Na, és egy vámpír, akit jelen esetben Katherine Danielle Isabella Averaynek hívnak, hogyan orvosolja a problémát? Hát persze, hogy elutaztam egy időre. Tulajdonképpen az egy időre mindössze négy órát jelent. Annak ellenére, hogy Lyra is és én is gyűlöltem, kiruccantam Londonba, hogy könyvtárakat fosztogassak, majd ezt követte néhány környező ország, teszem azt Oroszország. Ott szívesen elidőztem volna még egy ideig, de tudtam, hogy adatokra van szükségünk.
És nem csak Lyra képessége, meg fajtája miatt, hanem miattam is. Mégis ki lenne képes hosszú távon elviselni, hogy gyakorlatilag szerelmet vallott a házvezetőhelyettesének, úgy hogy ez nem is állt szándékában? Az a tény meg, hogy Seren levette, valami nem stimmel; az már nem az én érdemem, inkább hálával tartozom a Sorsnak, hogy a férfi eléggé ismert ahhoz, hogy erre magától rájöjjön.
Ez volt a milliónyi oka, hogy miért csücsültem az éjszaka közepén a temető egy távol zugában, körülöttem megszámlálhatatlan könyvvel és várakoztam Lyrára. Ha nem erről lenne szó, egyértelműen nem teszek akkor erőfeszítést, hogy még üzenetet is hagyok a lánynak, de ez a mi területünk volt és reméltem, hogy más vámpír/vérfarkas/csingiling nem dugja ide a képét.
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 27. 19:57 Ugrás a poszthoz

Szőke hercegem Cheesy

Értékeltem, hogy Seren végre egyszer nem próbált meg kijavítani. Ez valamiféle rögeszme volt nála, amit bizonyos szinten meg is tudtam érteni, de amikor már a huszadik mondatomba kötött bele, gyakran felment bennem a pumpa, és ha egy ilyen esetben nem a férfiről beszélünk, akkor az illetőnek már nem lett volna karja a következő pillanatban.
-Látod, jobban is megbecsülhetnél! –villan fel az arcomon egy halvány görbület, amit igyekszem leplezni.
Ez már csak így megy. Seren mond valamit, én közlöm vele, hogy nem figyel rám eléggé, ő pedig elüti a dolgot. Most is ezt fogja csinálni, ebben szinte olyan biztos vagyok, mint hogy itt csücsülök. Vagy talán nem. Egyszer az életben igazán meglephetne valaki. Csak egyetlen egyszer! Tudom, hogy nem könnyű feladat, de olyan régen csodálkoztam már el valamin, hogy éppen ideje lenne egy hosszabb ideig tartó szájtátásnak.
Rá kell ébrednem, hogy Serennel is csak többen vagyunk. Őszintén, még ha eridonos is az illető, mekkora az esélye, hogy van annyira beteg lélek, hogy csak úgy odaadja nekem a vérét? Megbűvölhetném, de hol itt a kaland, kérdem én? Egyébként is, az igazán pszichopatákat a Rellon falain belül kell keresni; ezért vagyunk egyre többen, irtjuk a másik ház diákjait.
-Persze, majd rögtön egy navinés után futok. –bólogatok helyeslően, hatalmas szemekkel, mintha tökéletesen egyetértenék a férfivel. –Notharték kertjében nem attól félek, hogy valami leharapja a karom, hanem attól, hogy Nothart harapja le a karomat. Kis különbség! –világítok rá a lényegre. –Elég, de ez olyan, mintha te tofut ennél. Gusztustalan! –villantom ki a szemfogaimat.
Komolyan meg kell gondolnom, hogy láttam-e már valakit tőlük élve távozni. Legendák szerint, Noelnek például sikerült, tehát ő már egy igazi hős. Minden esetre elraktározom a memóriámban egy feljegyzést, hogy ha a következő lincselésen összefutok a fiúval, ezt mindenképpen megkérdezem tőle.
Azután változik a kép. Már nekem odabent. Szépen lassan közeledett és annak ellenére, hogy tudtam, valami nincsen rendben, félretettem a megérzéseimet. Erre most mégiscsak szembe találom magam életem egyik legnagyobb hülyeségével –gratulációkat elfogadok, köszönöm!
Seren elkövette azt a hatalmas hibát, hogy közelebb hajolt hozzám, annak ellenére, hogy gyakorlatilag sütött rólam, nem vagyok magamnál. Szerintem egyikünk sem számított a reakciómra. Azt nem tudom, ő mit gondolt, de én ezt egészen biztosan nem. Az már más kérdés, hogy én ugyebár nem voltam önmagam.
Szóval, gyanítom Seren annyira nem értékelte, hogy a következő pillanatban már az ölében csücsültem és félrebillentettem a fejét. Nem voltam durva, sőt úgy bántam vele, mint egy porcelánbabával, csak éppen emberi szemmel követhetetlenül hajtottam végre a mozdulatsort.
-Semmit sem. –rázom meg a fejemet ártatlanul; mert tényleg annak érezem magam. –Még! –elővillannak a fogaim, de védelmemre szolgáljon, hogy nem akarom megharapni. Legalábbis nem igazán. Legalábbis egyelőre nem igazán.
Ja, és abban sem vagyok biztos, hogy megharapni vagy megcsókolni akarom Serent...
Ha önmagam lettem volna, valószínűleg önön kezemmel állítok karót a szívembe.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. június 27. 20:00
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 27. 23:27 Ugrás a poszthoz

Szőke herceg


-A koporsómba. –feleltem, mintha ez teljesen természetes lenne.
Serennel szemben sokkal könnyebb volt ilyesfajta abszurd és némiképp morbid megfogalmazásokat használni, mint gyakorlatilag bárki mással. Ad egy, a házvezetőm volt. Ad kettő, többször is sikerült már megmentenie az életem és ad három, a helyén kezelte a vámpírságomat. Nem könyörgött, hogy szívjam ki a vérét és nem is próbált egy karóval sakkban tartani, minden egyes alkalommal, amikor szembe jöttem vele a folyosón. Lelki szemeim előtt felsejlett a kép, ahogyan az ingjéből előránt egy kihegyezett fakarót az iskola kellős közepén. Jézusom!
Felnevettem a megjegyzésen. Tulajdonképpen semmi bajom nem volt Konnal, sőt nem is lehetett, elvégre még nemigen volt vele alkalmam szemtől szembe elcseverészni, de a hallottak alapján örültem, hogy eddig erre nem került sor. Simán kinézném belőle, hogy viccből leharapja a lábamat; és akkor én rágcsálom mások bokáját, nem igaz?
-Rossz. –zártam rövidre a témát. Mégis milyen lehetne a tofu? –Nem, nem gusztustalan. –ingattam a fejemet, miközben Serent bűvöltem. –Vámpír vagyok, az embervér a normális táplálékom.
Végiggondolom a javaslatot, ami nem is tűnik akkora hülyeségnek. Elvégre mégiscsak kényelmesebb egy üvegből mosómaci vért inni, mintha szegény kis szőröst a karjaimban kellene szorongatnom, amíg kileheli a lelkét. Csak ugye ezek után meg ott van az a hátrány, hogy az állatok vére hamar kihűl. Összerezzentem, mikor a gondolatmenet végére értem.
-Ez annyira nem is rossz ötlet. –jegyeztem meg és elraktároztam a memóriámba az infót.
A memóriámba, ami ebben a szent pillanatban döntött úgy, hogy csődöt mond. Mintha csak azt a bizonyos kis kapcsolót valaki OFF-ra állította volna és ezáltal elveszett volna a valódi Katherine odabentről.  Az meg, hogy a jelenleg életben lévő verzió nem annyira én voltam, mint amennyire szükségszerű lett volna; nos, ez nem az én hibám.
Minden esetre a következő másodpercben már túl közel voltam Serenhez, ennél fogva gyakorlatilag képtelenné váltam az érdemi gondolkodásra. Odabent leeresztették a függönyt. Tettem, amit „tennem kellett” és eszembe sem jutott helyesen gondolkodni.
-Tudod mit gondolok? –váltottam elgondolkodóra, majd egészen közel hajoltam Serenhez. –Hogy ez nem elég jó érv. –jelent meg az ajkaimon egy ragadozómosoly és ismételten megvillogtattam csodás fogazatomat.
Nem akartam bántani Serent, ezzel annak ellenére is tisztában voltam, hogy nem én irányítottam. Nem csak, hogy nem akartam bántani, képtelen is lettem volna rá, hogy bántsam. Fizikai képtelenségnek tűnt, hogy egyáltalán megharapjam; legalábbis számomra.
Nem moccantam, továbbra is tartottam azt a csökkentett távot és kíváncsian fürkésztem a férfi arcát.
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 28. 00:32 Ugrás a poszthoz

Édes egyetlen jószívű hercegem  Cheesy

-Nem volt. Miért, kellett volna? –néztem őszinte csodálkozással Serenre.
Nem azt mondom, hogy őt magát néztem hülyének, sokkal inkább a kérdést nem tudtam értelmezni. Nyilván az lett volna a logikus, hogy eltemetnek –vagy valami nagyon hasonló–, miután állítólag vízbe fulladtam, esetleg leestem egy szikláról. Csakhogy, én magam elméletben még mindig élek. Legalábbis az anyám elméletében, ez pedig igencsak sokat jelent. Nem szeretném, ha azt hinné, halott vagyok. Azt nem valószínű, hogy túlélné, még akkor sem, ha ott van neki Rich. Merthogy Rich meg nem akarja látni; szép kis páros vagyunk mi.
Feltűnt, hogy Seren megmozdult, de nem volt szívem megállítani, ami annak tudható be, hogy bizonyos szinten azért magamnál voltam. Tulajdonképpen már-már könyörögtem a segítségéért, mert ez a helyzet elég súlyosnak tűnt ahhoz, hogy fogjam magam, elfeledtessem vele és végigszökdécseljek a folyosókon.
-Seren, a francba! –nyögtem fel és megpróbáltam kiszabadulni; megjegyzem teljesen feleslegesen.
A férfi egyetlen mozdulattal a vállára kapott, én meg hiába csavargattam a csuklómat, a bűbáj erősebb volt, mint én magam. Tehát mit tesz szorult helyzetben az ember lánya? Miközben a házvezetőhelyettesem végigcipelt a folyosón megállás nélkül rugdosódtam, csapkodtam a hátát és a szavak, amik elhagyták a számat nem tűrtek nyomdafestéket. Megpróbáltam harapni is, de az sem jött be. Az meg már csak hab volt a tortán, hogy jelenetet jó páran végignézték.
-Ezt annyira meg fogod bánni! –fogadkoztam, de jelenleg nem voltam abban a helyzetben, hogy komolyabban fenyegetőzhessek.
Mire kiértünk a birtok szélére és közelebbről is megcsodálhattam a csodás karban lévő füvet már gyakorlatilag feladtam a szabadulást. Felszusszantam földet éréskor, de semmi jelét nem adtam, hogy komolyabban ki lennék borulva, vagy bármi bajom esett volna.
Gyűlöltem ezt az utazási módot. Szorosan lehunytam a szememet és amennyire a bilincseim engedték belekapaszkodtam Serenbe. Fejem a vállára hajtottam, hogy még csak véletlenül se kelljen idő előtt megmoccannom. Csak akkor pillogtam fel, amikor biztos talajt éreztem a lábam alatt.
-Ennek mi értelme? –érdeklődtem és még mindig úgy kapaszkodtam elé, hogy kifehéredtek az ujjaim.
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 28. 09:54 Ugrás a poszthoz

Megszokott megmentőm

-Apám bérgyilkos, nem sokat foglalkozott velem. -ingatom határozottan a fejemet. -Anya azt hiszi, élek.-úgy rántottam meg a vállamat, mintha éppen azt mondanám, hogy ez semmit sem jelent.
Pedig jelentett. Nagyon sokat. Nem tudtam, Seren mennyire van otthon ebben a család témában, de egy olyan embernek hazudni, aki világ életünkben hazugságok között nevelt fel, annyira nem is tűnt nehéznek. Miért kellene éppen nekem őszintének lennem hozzá, mikor ő még csak meg sem erőltette magát, hogy hasonló gesztusokat mutasson felém? Minden esetre úgy tettem, mint akit érdekel, hogy mit gondolnak róla mások... egy ideig, azután felhagytam ezzel az önkínzási módszerrel. Szép volt, jó volt, de ennyire én sem vagyok mazochista.
A menekülési módszereim kifejezetten gyengék voltak. Nem tudom, ki az, akit már hasonló módszerrel végigcipeltek egyszer az iskolán, de szerintem egy életre megjegyezte az esetet. Pláne, ha Seren volt az, aki cipelte. Komolyan mondom, meg nem fordult volna a fejemben két órával ezelőtt, hogy én így fogom elhagyni a kastélyt a mai este folyamán. Nem tudom, mit gondoltak azok, akik láttak minket, de határozottan semmi jót.
-Dehogy, csak bővítem a repertoárom. -adtam magyarázatot, miközben kifelé haladtunk.
A rugdosódást egy ideig szüneteltettem, mert nem voltam egészen biztos benne, hogy  a férfit melyik belső szervétől sikerült az elmúlt pillanatokban megszabadítanom. Nem mintha különösebben lényeges lett volna, éppen csak nem szeretek félmunkát végezni. Tehát, ha egyik vese, akkor sajnos a másikat is vinnem kell vele.
-Ne akard tudni! -vicsorítottam akaratlanul is.
Egy ideje már tudtam, hogy Serennel egyáltalán szóba állni kész öngyilkosság, csak éppen figyelmen kívül hagytam ezt  tényt. Mintha így semmi bajom sem eshetne. Nos, hatalmas szerencse, hogy vámpír vagyok, így a találkozások bizonyos közegekkel nem túl mélyen érintenek.
Úgy kapaszkodtam a férfibe, mintha az életem múlna rajta és ez valamilyen szinten helyre rakott. Sokkal könnyebbé vált a gondolkodás és a tisztánlátás. Egy ideig legalábbis. Csakhogy nem tudtam,mi az a bizonyos időkorlát, amit nem szabad átlépnem, különben ismét Seren nyakában landolok.
-Dehogy eresztelek! -szisszentem fel. -Ha már akaratom ellenére elrángattál, viseld a következményeket! -nevettem fel egészen halkan.
Volt bennem valamennyi Katherine az elmúlt időszak eseményeinek ellenére. Mintha az, hogy kijutottam a kastélyból és nem Seren illatát érzem mindenhol cseppet segített volna. Valószínűleg így is van, de azért Lyra mérge továbbra is ott munkál bennem. Mostmár egészen biztos voltam benne, hogy emiatt történt az egész.
Elvégre ki van zárva, hogy nekem érzelmeim legyenek Seren irányába, nem igaz?
Bólintottam, jelezvén, hogy megértettem, amit mondott és abban a pillanatban, ahogy szabad lettem magára hagytam a férfit. Ennek igencsak egyszerű oka volt, mégpedig, hogy semmilyen körülmények között sem szándékoztam elásni Seren holttestét; bár jobban meggondolva, elég lett volna odaadni Notharték cuki kiskedvenceinek... vagy ő magának.
Végigsuhantam a kihalt utcákon és olyan egyedet kerestem, aki magányos és lehetőleg minél gonoszabb. Körülbelül a harmadik sarkon sikerült is belefutnom az alanyomba -mert ugye az elveimet nem adom fel, annak ellenére, hogy éppen nem vagyok saját magam. A választottam egy férfi volt, unalmas vérrel, unalmas élettel. Nem mondhatnám, hogy különösebben felpezsdített volna a vére, de a tudat, hogy nem adtam ki magamból azonnal, megnyugtatott. Gyorsan intéztem el a dolgot és módosítottam cseppet a memóriáját, mielőtt visszatértem volna Serenhez.
Nos, ekkorra lettem csak igazán dühös. Magamra is, őrá is és úgy az egész világra. Merthogy szépen lassan tisztulni kezdett a kép. Tehát egyik pillanatról a másikra megjelentem Seren előtt és az első kezembe akadó dolgot vágtam hozzá -ami jelen esetben egy közlekedési tábla volt és csak imádkozhattam, hogy kitérjen előle.
-Hogy tehetted? -csattantam fel. -A fél iskolán végigcipeltél! Szerinted ezek után mennyire leszünk pletykatéma? Komolyan mondom, mintha te nem tudnád, mennyire imádnak az emberek ott pofázni! -azt hiszem, valamikor a mondat közepe felé repült el a kezemből egy cserepes növény.
Nem emlékszem, honnan loptam, de ott volt.
És legfőképp, nem magam miatt aggódtam, hanem Lyra miatt. Ismertem az érzéseit és ez a helyzet így nagyon nem tetszett.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. június 28. 12:05
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 28. 22:16 Ugrás a poszthoz

Maga a megtestesült nyugalom

Úgy döntöttem, nem oktatom ki Serent az emberi kapcsolatok mibenlétéről. Egyrészt, mert én magam sem voltam ember, másrészt, mert ő az érzelmek terén még annyira sem volt emberi, mint én. Pedig az már igazán nagy szó.
Gyűlöltem, amikor mindenki engem figyel, márpedig Seren vállán sikerült kivívnom a lehet legtöbb figyelmet. Köszönöm szépen, ez nekem egy életre elég is lett volna! Nem bírom elviselni,ha mások irányítanak, Seren pedig éppen ezt tette. Ő szabta meg, mit tehetek és mit nem. Ez egyrészről érthető, elvégre a tanárom, másrészről viszont, a mai napi egyetlen tanárt sem volt szerencsém látni, aki kicipelte volna a legkedvesebb vámpír diákját az épületből. Az meg, hogy végül a padlón kötöttem ki már a jól megszokott kapcsolatunk része volt. Legalább ezúttal nem lettem felpréselve a falra; ez is haladás!
Az, hogy kapaszkodtam Serenbe enyhe megnevezése annak a dolognak, amit éppen csináltam. Gyakorlatilag tudat alatt azon munkálkodtam, hogy letépjem a karját és majd megetessem a faluban valami bestiával. Nem tudatosan tettem, természetesen, hanem azért, mert egyszerűen rázott a hideg a hopponálás gondolatára is.
-Nem félek, csak sokkal jobban szeretek a saját lábamon közlekedni. -összeszorítottam a szemeimet egy pillanatra, hogy kitisztuljon a kép.
Szerettem volna abban a hitben tartani a férfit, hogy ezzel nem hozta rám a frászt. Márpedig sikerült neki. És ő ezt tudta is. Akkor meg minek töröm magam? Már annyira mindegy, hogy Seren mit gondol. Kevés embert engedek közel magamhoz, ő viszont közöttük van, tehát joga van látni a gyengeségeimet is.
Jó kislány módjára követem Seren utasításait és összeszedek egy szerencsétlent, akit különben még időm sincsen sajnálni, annyira sietek a dologgal. Hogy ennek mi a oka? Egyre dühösebb vagyok.
Gyakorlatilag repülök vissza a férfihez, hogy azután megismertessem közelebbről egy jó darab alumíniummal. Talán nem kellene ennyire felhúznom magam a megjegyzésén, de én mégiscsak én vagyok, neki meg tudnia kellett volna.
-Seren, te nem vagy normális! -ez csak kicsúszott a számon, majd a férfi orra barátságot köthetett az öklömmel.
Becsületemre legyen mondva, hogy igazán nem ütöttem nagyot, mert annak ellenére, hogy ez a megjegyzés nem esett jól, vigyázni akartam Serenre. Emberi mértékkel valóban fájdalmas lehetett a kis találka, de közel sem annyira, mintha minden erőmet beleadom.
-Majd legközelebb egy egész űrszondát vágok a fejedhez. -ajánlottam fel sziszegve.
Nem akartam én komolyabb összetűzésbe keveredni Serennel, mivel egyértelmű volt, hogy én járnék rosszul, de a kis megjegyzése sértette az önérzetemet, pláne mert kifejezetten nem én irányítottam. Tehát, ha igazságos akarnék lenni, akkor most elásnám valahova egy pár napra, csak hogy megtapasztalja, milyen az, amikor tehetetlen vagy. Egy kicsikét.
Edictum. Nagy probléma. Ha pedig mi belekerülünk, akkor nekem végem. Ki fognak filézni... nem örülnék.
-Persze, de ezen a helyzeten nincs mit tovább ferdíteni. -mutattam rá a nyilvánvalóra. -Egy külső szemlélő már éppen az esküvőnket tervezgeti!
Szívem szerint agyon csaptam volna egy vaslapáttal, amiért kirángatott az iskolából és nem is akárhogyan. Mert, ha még végighúz maga mögött a folyosón; persze, kereshetném később a becsületemet valahol a padlón, de még mindig jobb, mintha kicipel onnan.
-Ja, én vagyok. -sóhajtottam fel és lecsüccsentem mellé a padkára. -Az orrod megmarad? -pillantottam rá oldalról, hogy felmérjem az okozott károkat.
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 28. 22:28 Ugrás a poszthoz

Szövetséges és egy szem vemp

Nem tudom, hány könyvet lapoztam végig, amíg Lyrára vártam. Minden egyes szót igyekeztem megjegyezni és lehetőleg minél több hasznos információt kiszűrni. Nos, mondhatjuk, hogy annyira nem sikerült. Félvámpírokról egy szót sem írtak egyetlen kötetben sem, márpedig nekem most éppen erre volt szükségem. Mégis kit érdekel, hogy tényleg hatalmas, vörös lánggal égünk-e a napon vagy inkább kékkel? Csupa olyan információ, amitől én nem leszek okosabb.
Szóval, már éppen ott tartottam, hogy a hátam mögé hajigálom mindet, szép kis kupacot rakok belőlük és egy kis tüzet eszkábálok, amikor lépteket hallottam a temető bejárata felől. Sejtettem, hogy Lyra az, ezért inkább csak felsóhajtottam és tovább folytattam a kutakodást -nem mintha annyival okosabb lettem volna tőle, éppen csak így könnyebb volt várakozni az emberi tempóban csámpázó Lyrára.
Félre értés ne essék, én imádom Lyrát -már amennyire őt lehet imádni–, de azért cseppet az idegeimre ment, hogy nincsen ott azonnal, amikor én már szívem szerint régen arról magyaráznék, hogy mi a helyzet velünk, a gondolatolvasással és a vérével. Olyan volt ez, mint egy rosszul megalkotott játék. Mi csak ültünk a tábla körül, a bábuk haladtak előre és egy dobókockától függött az életünk.
-Szia! -mosolyogtam fel rá, amikor végre mellém ért, majd visszafordultam a könyvemhez még egy pillanatra.
Láttam a szemem sarkából, hogy csodálkozva nézegeti az egyik könyvet, majd a varázslat után már egészen biztos voltam benne, hogy az egyik orosz nyelvű drágaságot sikerült éppen kifognia.
-Nos, nem tudom megmondani neked, hány könyvtárból vettem kölcsön őket. -mutattam körbe magam körül. -De nem valószínű, hogy visszaszolgáltatom. Túl sok meló lenne ahhoz képest, amennyire okosak lettünk tőle. -húztam el a számat.
Már éppen azon voltam, hogy részletezzem Lyrának, mire is jutottam, amikor megéreztem valamit. Valami nem emberit. Valamit, amivel soha többé nem akartam újra összefutni, főleg nem a Serennel eltöltött firenzei éjszaka után. Csakhogy most ott volt. A lány tőlünk nem messze állhatott, legalábbis az illat erre engedett következtetni.
Kihúztam magamat, félretettem a könyvet és Lyrára pillogtam, miközben a terepet kémleltem. Lassan emelkedtem fel és szinte azonnal megláttam a jövevényt. Soha azelőtt még nem találkoztunk, valamiért mégis biztos voltam benne, hogy az iskolából jött. Egyszerűen túl fiatal volt ahhoz, hogy falulakó legyen.
-Vámpírunk van. -vetettem oda Lyrának és jól láthatóan a megfelelő irányba intette, hátha ő is kiszúrja az érkezőt.
Ez az én területem volt és gyűlöltem, amikor valaki csak úgy berobban ide.
-Ki vagy te? -kérdeztem anélkül, hogy megemeltem volna a hangomat. Jó hallása van, így is értenie kellett.
Közelebb léptem Lyrához, hogy biztonságban tudjam mindkettőnket és már azon voltam, hogy kivillantsam a fogam fehérjét, de végül úgy döntöttem, hogy amíg nem támad, én sem fogok.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. június 28. 22:45
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 28. 23:44 Ugrás a poszthoz

Lyra és Oliv

-Túl sokat tudsz rólam. -döntöttem el mosolyogva.
Ez tény. Ebben az iskolában három ember ismer igazán, mégpedig Lyra, Seren és Gil. A többiek csak a vámpírt látják, még ha nem is mondják ki. Ezek hárman meg túl közel állnak a szívemhez, ami valószínűleg az én problémám, mert ha egyszer bármelyikük is arra vetemedne, hogy karót állítson belém, hát nekem semmi problémám nem lenne a dologgal. Ez már csak ilyen. Én voltam olyan hülye, hogy megbíztam bennük, most meg olyanok a szemembe, mint egy kisgyereknek a plüssmackói. Nem tudok megválni tőlük, hiába kellene.
Lyra hasonlóan vélekedett az új vemp érkezéséről, mint én magam. Vagy legalábbis nagyon hasonlóan, mivel neki valószínűleg nem jelent meg a fejében a kép, amint leválasztja a lány csinos kis kobakját a helyről. Ez is olyasmi, ami csak és kizárólag egy vámpír agyában játszódhat le. Nos, nem tagadom. Azok után, hogy képes voltam orrba vágni Serent, gyakorlatilag bármire képes vagyok, szóval talán itt lett volna az ideje, hogy a kisasszony menekülőre fogja.
Közelebb húzódtam a szövetségesemhez, amit ő valószínűleg teljesen máshogy értelmezett, mint kellett volna, de ez jelen pillanatban tökéletesen hidegen hagyott. Bármit is akart tőlünk ez a vámpírka, Lyra elég erős volt hozzá, hogy egymagában elássa a föld alá a maradványait, miután meggyújtotta.
Készségesen tartottam oda neki csuklómat, hiszen már éppen itt volt az ideje, hogy olvasgasson egy kicsit a fejemben. Ez persze maga után vonta egy következő kérdés feltételét is.
-Hallod? -reméltem, hogy Lyra érti, mire is célozgatok. Nem, természetesen nem arra, hogy a fülével hallja-e a lánykát. Érdekelt volna az agya.
Konkrétan én is remek voltam a türelemjátékokban, elvégre elég hosszú ideje erről szólt az életem, így amikor a lány nekem szegezte a kérdést csak halványan elmosolyodtam és oldalra billentettem a fejemet.
-Fárasztó, egyébként is más dolgom van. -forgattam meg a szemeimet. -Elárulnád, mi szél hozott?
Nem tetszett, ahogyan Lyrára nézett, egyáltalán nem. Volt benne valami, ami miatt szerettem volna felkenni a legközelebbi fa törzsére, de ez nyilván csak és kizárólag annak tudható be, hogy egy olyan területen állt, amit személy szerint ezúttal csak és kizárólag én szándékoztam igénybe venni.
Anélkül, hogy komolyabban végiggondoltam volna, mit is csinálok megfogtam Lyra kezét és reméltem, hogy rá van kattanva a hullámaimra, mert most elég erőteljesen küldtem neki a ne-hagyd-hogy-neki-menjek jelzéseket.
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 00:09 Ugrás a poszthoz

Kornél

Unatkoztam. Rettenetesen.
Szerettem volna egy kicsit kimozdulni a kastélyból, hogy levegőhöz jussak, de abban az esetben vinnem kellett volna a csilli-villi pórázomat Serenhez és aranyos mosollyal nézni rá. Azt előbbi még talán ment volna, de az utóbbi már határozottan kevésbé. Tehát ez volt az egyszerű oka, hogy miért is tartózkodom én mostanában olyan feltűnően sokat az iskola falai között, holott ez egyáltalán nem volt jellemző rám.
Ezúttal semmiféle ostobaságot sem terveztem, amikor elhagytam a szobámat. A legutóbbi alkalom remek lecke volt. Soha többé nem akartam Firenzébe kirándulni teljesen egyedül, sőt önmagában vámpírokat nem akartam üldözőbe venni. Nem mintha mindannyian sokkal erősebbek lennének nálam, csak éppen jobb félni, mint megijedni. Ahol egy van, ott lehet több is, nem igaz?
Példának okáért, máris itt van ez a kis szöszi, akiről egyelőre semmit sem sikerült megtudnom. Ha akkor nincsen ott velem Lyra, valószínűleg sokkal csúnyább vége lett volna az estének. Nem tudom, melyikünk járt volna rosszabbul… talán egy kicsit mind a ketten, elvégre mégsem szándékoztam egy csattogó fogú vempet letépni a nyakamról.
Úgy éreztem, hogy megfulladok, ezért magát a kastélyt mindenképpen el kellett hagynom, de a falu határit nem szándékoztam átlépni. Célirányosan a tavacska felé tartottam. Sok emlék kötött oda, de a legtöbb felejthető volt, így tökéletesen megfelelt a gondolkodáshoz. Nem merészkedtem túl közel a vízhez; végigdőltem a fűben, lehunytam a szememet és csak hallgattam az engem körülvevő zajokat.
Ez egyelőre tökéletesen megfelelt szabadság címen.

Öltözék
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Katherine Danielle Averay összes hozzászólása (207 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 » Fel