Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Veszettül pörögnek az agyamban a gondolatok, kezdve azzal, hogy hogy lehetek ilyen szerencsétlen, meggondolatlan, hülye. És összességében legszívesebben csak kiáltanék egyet, vagy szeretnék inkább valami fizikai fájdalmat elszenvedni, még az is jobb, mint hogy lelkiekben gyötörjem itt magam, de a kiáltást visszatartom, arra meg nincs lehetőségem, hogy kikaparjam az arcom.  Minek kell nekem mindent megpiszkálnom, és miért ilyen buta módon. Már épp fel is adnám a dolgot, beletörődve, hogy egyszerűen nyomi vagyok, úgy kell nekem, amikor ismerős hang üti meg a fülem, felpillantok a ház sarkánál álldogáló Dwayne-re egészen belefeledkezve abba, hogy közben mi lesz velem. Totál elvörösödök, mert el tudom képzelni, milyen furcsán festhetek, legalábbis a férfi arckifejezése nem hagy kétséget afelől, hogy ez így van.
- Öhm.. helló. Hát... ezt megnézhetnéd... - bökök a fal felé a... a pálcámmal. Valahogy mégiscsak a kezemben maradt a fadarab, és a furcsa mohaszerű izé már nem akarja bekebelezni, ami egyrészt jó. Másrészt még röhejesebbé teszi ezt az egészet, és még jobban zavarba jövök. Egyébként is gyakran van olyan érzésem, hogy Dwayne nem vesz komolyan, és talán ezek után nincs is min csodálkoznom. Harmadrészt meg felidegesít a helyzet. Igenis van valami természetellenes ebben az egészben, és tudni akarom, mi. Feltápászkodom a földről, kiegyenesedek, de még mindig megátalkodottan nézem a vadőrlak falán lévő sötét foltot.
- Szóval szerinted mégis mi ez? - kérdezem kíváncsian, reménykedve, hogy a férfi tud nekem mondani valami okosat, már ha egyáltalán veszi a fáradtságot, hogy foglalkozzon a problémával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Szia! - zavart mosollyal köszönök vissza az érkező fiúnak, felállok a hintából, röviden átölelem. Keserűen állapítom meg, hogy soha nem gondoltam volna, hogy eljön az a pillanat, amikor Yar mellett csak egy pillanatra is feszélyezve érzem magam, vagy hogy egyáltalán máshogy nézzek rá. Mert most ez történik, nem tudom megítélni, hogy jó vagy rossz értelemben-e, de kicsit olyan érzés, mintha egy olyan Yarral készülnék beszélgetni, akit mégsem ismerek annyira, mint hittem.
- Miért ne lennék jól? - szúrom közbe csak úgy mellékesen miközben ő már leül a másik hintába, hogy húzzam kicsit az időt, tereljem a témát, meg mert valahogy most érzékenyebb vagyok, minden egyes szavára. És egyébként is, ha lenne valami bajom, azt árulnám el, és amúgy sem venné észre.
A fiú azonnal a tárgyra tér, amin rendesen meglepődök. Meglepődök és kissé csalódok is. Nagyon, nagyon sok minden megfordult a fejemben, hogy mit akarhat mondani, de ez még a legvadabb álmaimban sem jutott eszembe. Pedig voltak elvetemült elképzeléseim arról, hogy azért hív ide, hogy közölje, mindent megbánt,  és nagyon sajnálja, hogy kihasznált. Meg az ötleteim között volt a másik véglet is, hogy azért jön, hogy szerelmet valljon. Szóval ezekhez a nagyszabású elképzelésekhez képest csalódtam. De egy kicsit meg is könnyebbülök, mert az elképzelés egy dolog, a valóságban viszont most úgy érzem, totál kiröppent minden a fejemből, ami már eldöntöttem a helyzettel kapcsolatban. Például eldöntöttem, hogy teljesen természetesen fogok viselkedni, mint azelőtt, de ez azonban mégsem ilyen egyszerű.
- Hű, hát kösz a bizalmat, de biztos vagy benne, hogy mindezek után tőlem várod a megoldást? Kahlilnál garantáltan nincsenek mellékhatások - jelentőségteljesen Yar tekintetébe fúrom a tekintetemet, a hangom picit provokatívan cseng. Pedig tényleg örülök neki, hogy azok után, hogy erős túlzással majdnem kinyírtam, aztán az egész karját lezsibbasztottam, most legutóbb meg elnémítottam  a melodimágia segítségével, mégis rám meri bízni magát. De azt érzem, nem is érdemlem meg ezt a fajta bizalmat, az órai gyakorlásokon kívül, igazából ő az egyetlen akik úgymond élesben vetettem be a tudásomat, és... hát már ismerjük az eredményt, ami eléggé odavágott az önbizalmamnak. Ezt meg valahogy leplezni kell, meg egyébként sem felejtettem el, hogy legutóbb még neheztelt a melodimágia miatt. Vagy most is csak szépíteni akarja a dolgokat? Nem is értem, hogy fordulhat meg ilyesmi az agyamban. Talán tényleg túlérzékeny lettem.
- Bocs...elméletileg meg, vagyis hát igyekszem - szépítem az előző megszólalásomat. Feltételezem az lehetett a baj, hogy a nagy újraélesztés meg ijedtség közepette egyszerűen nem tökéletesen végeztem el a varázslat feloldását. Megköszörülöm a torkom, és nem is tudom, hogy legyen. Először meg kellene találnom azokat a frekvenciákat, amiket sasként képes kiadni és csak azokkal kellene operálnom, hiszen a többi rendben van.
- Ööö...átváltozol? Úgy azt hiszem egyszerűbb lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Yar lekonyuló fejét látva én is inkább a földre szegezem a pillantásom. Nem akartam ám még kínosabbá tenni ezt a beszélgetést, csak nem is tudom mi van velem, és ez bosszantó.
- De, igazad van...de azért jobb félni, mint megijedni - húzom el a számat, jól esik, hogy ilyeneket mond. Van is benne logika, hogy amit én rontok el, azt én hozzam helyre, de az mégiscsak könnyelmű kijelentés, hogy ennél rosszabb már nem lehet a dolog. Dehogynem lehet. Azért nem vagyok teljesen pesszimista, meg van is bennem annyi kitartás meg elszántság, hogy ha már az eddigi tapasztalati után is megkeresett, akkor bebizonyítsam, hogy tudom szakszerűen használni a mágiám. Kifejezetten örülök, hogy a gondolataimat a melodimágia és a probléma megoldása felé terelhetem. Ez legalább egy olyan probléma, amit tényleg meg tudok oldani.
Meglepetten pislogok a szőkére, mikor közli, hogy nem fog átváltozni és összességében nem is ezért jött. ~ Ne, ne, ne~ Nem is igazán tudom, mi ellen tiltakozok ilyen hevesen. Szinte visszafojtott lélegzettel, mozdulatlanul figyelem, ahogy feláll a hintából, arrébb lép, elfordul. Tudom, hogy meg kell beszélnünk a dolgokat, de sokkal könnyebb lenne, ha minden csak úgy magától elrendeződne. Ha nem kellene döntenem. Ahogy Yar Vikoról beszél, minden egyes szót kis tüskének érzek, mert mégiscsak tettem tönkre a kapcsolatukat, és ez a tudat nem túl kellemes. Mikor újra felém fordul már veszem a levegőt, hogy hozzászóljak a témához, de Yar folytatja én meg nem akarok belevágni a szavába. Egy szó nélkül hallgatom végig a monológját, csak az arcom és a gesztusaim árulják el, hogy mit is gondolok éppen. Például meglep, hogy Yar elmenekült és egyszerűen otthagyta Vikot, a miután közölte vele, hogy mi a helyzet. Eddig valahogy nem feltételeztem volna róla ilyesmit. Biztos kellemetlen egy helyzet volt, de legalább megadhatta volna Vikonak a lehetőséget, hogy elküldje melegebb éghajlatra. Nyomorultul érzem magam, és nem vigasztal, hogy a történteken már nem lehet változtatni. És hiába hangoztatja Yar, hogy az ő hibája, mert eleve nem bízott eléggé Vikoban, azért még tény, hogy ha én nem vagyok, még mindig együtt lennének. Ezen nincs mit szépíteni. Megemelkedik a szemöldököm a verekedős barátnő hallatán. Azért ez durva. Az arcán legördülő könnycseppet látva elfog a vágy, hogy átöleljem, megvigasztaljam, mondjak valamit. De nincs semmit, amit ebben a helyzetben mondhatnék. Aztán Yar erőt vesz magán, rátér a kettőnk dolgára. Halványan elmosolyodom, mert teljesen igaza van, ehhez a részhez nincs sok kedvem, mert túl komoly a téma, túl meghatározó. Picit zavarba jövök, ahogy a legutóbb feltett kérdésemmel kezdi. Én is sokat gondolkodtam a válaszon, és nagyjából hasonló dolgokra jutottam, mint ő. Meg arra, hogy ez már nem normális. Nem vagyunk normálisak. ~Hogy lehetne normális egy ilyen kezdetű kapcsolat? De egyáltalán miről beszélek?~ Már előre érzem, hová fog vezetni Yar mondandója, és...és nem akarom, hogy aztán reagálnom kelljen. Túl sokat agyaltam ezen az utóbbi időben, és már nem is tudom, mit érzek és mi az, amit csak bebeszéltem magamnak. De amint kimondja a bűvös szót, valami furcsa melegség, megnyugvás, béke árad szét a testemben, az agyamban azonban még nem akarja feldolgozni a kapott információt, továbbra is vadul pörög.
- De én soha nem akartam ezt. Nem akartam, hogy miattam szakíts Vikoval, vagy bárkivel. Nem akartam senkit megbántani...és Viko meg is sérült...és miért?...mert...hülye voltam. Mert szeretlek. Talán mindig is szerettelek, de nem bírtam volna elviselni, ha visszautasítasz, ha vége a barátságunknak is...és egyébként sem akartam soha egy lenni a barátnőid közül, de szeretlek és nem bírtam tartani magam...de nem értem, miért kellett ez nekünk...már akkor a kívánságok termében...azután miért nem? ...Miért most? Tudod, azért hagytalak ott, mert azt éreztem, hogy akkor vagyok jó neked, ha magad alatt vagy. És a legrosszabb, hogy egy részem még ennyivel is beérné. És ezért utálom magam, ez nem normális, utálom ezt a helyzetet! - csak úgy ömlik belőlem a szó, hadarok, néha még én sem tudom követni, hogy mit zagyválok össze, őszintén, kíméletlenül most mindent rázúdítok a fiúra. Beszéd közben kiszállok a hintából is, nem bírok egy helyben ülni, muszáj mozognom, egyik lábamról a másikra helyezem a súlyom, hevesen gesztikulálok, a tekintetemet sűrűn váltogatva Yar és a föld között. Csupa olyan kérdés, amire nincs igazi válasz. Nem tudom megmagyarázni, miért tartott ennyi ideig, mire egyáltalán önmagunknak be mertük vallani, hogy szeretjük a másikat. Csak most tudatosul bennem, hogy ez tulajdonképpen egy vallomás volt a részemről. Hirtelen teljesen megdermedek, megállok Yarral szemben, a tekintetét keresem.
- És nem tudom, mit kezdjek vele, mert van, hogy azt érzem, a legjobb lenne, ha elfelejtenénk az egészet és azt mondanánk, hogy hiba volt, de valójában nem így  érzem, és azt hiszem tényleg szeretlek - most már sokkal lassabban, megfontoltabban, csendesebben beszélek, végezetül pedig érdeklődve kezdek fixírozni egy aranyos kis fűcsomót a lábam előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nem is igazán értem, miért sütöm le a szemem. Most teljesen felszabadultnak kellene lennem, és nem bűntudatot érezni. Igen, azt hiszem valami ilyesféle érzés kavarog bennem, bűntudatom van, amiért az érzéseimmel valaki más boldogságát tettem tönkre, bűntudatom van, amiért ilyen "tisztátalan" ez a helyzet. Valahogy még képtelen vagyok elengedni a közelmúlt fájó eseményeit, körülményeit, a sok kétséget. Úgy érzem nem tehetem meg, hogy egyszerűn túllépek rajtuk, és örülök. Milyen ember lennék akkor, ha ennyire nem törődnék semmivel, csak a saját boldogságunkkal? Még azt hinné valaki, hogy én direkt ezt akartam. De az öröm kis csírája már akkor gyökeret vert a szívemben, amikor Yar kimondta, hogy szeret. Azóta meg csak egyre erősödik, és hiába kavarog még ezer dolog az agyamban, mégsem tudom már letagadni a létezését.
Yar közbenjárására felemelem a fejem, most sem szakítom félbe, csak amolyan telepatikus úton, a tekintetemmel közvetítem a gondolataimat. ~ Az biztos, de én nem akarok még többet hibázni. Veled nem. És igenis egyszerűbb lenne, ha ez ember csak úgy elfelejtene dolgokat. Egy esélyt. Miért hangzik olyan rosszul ez a szó? Hát már nem egy rossz ómen eleve az, hogy esély kell nekünk? Milyen esélyekkel indulunk, miután a kapcsolatunk az alkohol mámorában kezdődött? És nem vetít negatív dolgokat előre, hogy egyáltalán ilyesmi megfordul a fejemben? Én sem akarom, hogy vége legyen. Igazad van, végül is, lélekben mindig ott voltunk egymásnak, és igen, nekem is szükségem van rád, arra hogy...erre. ~ Ő is elhallgat, az én gondolatfolyamom is elapad, s ajkaink puhán egymásra találnak, a karomat pedig a nyakába fonom. Ez most nem az a fajta vad, mohó csók, amit korábban váltottunk, ez most mást jelent.
Rövidesen azonban megszakítom a csókunkat.
- Nekem is szükségem van rád - suttogom a fiú fülébe mielőtt még levakarhatatlan mosollyal az arcomon el nem húzódnék tőle egy lépésnyit. Nem is értem, az előbb még min aggódtam, vagy is egyetlen egy dolog maradt, amit azért még igyekszek magamba sulykolni. Igenis, szörnyű ember vagyok azért, amit Vikoval tettem. De képtelen vagyok hangosan is kimondani, ezzel is felvállalni, megpecsételni, mert a szívem mélyén már egyre kevésbé érzem ezt igaznak. Csak most kezdem igazán felfogni, mi történt velünk, csak most adom át magam igazán a végtelen örömnek.
- Na és minek akartál te egyáltalán...hogy mondják a sasok? - térek vissza a korábbi témához, mert még nem felejtettem el, hogy helyre kell hoznom a dolgokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Széles mosoly kíséretében viszonzom Yar pillantását, noha nem teljesen értem, hogy miért néz rám így, ilyen hosszasan. Talán tényleg kicsit gyors és váratlan volt a témaváltás, de nekem valahogy természetesen jött. Eszemben sincs tovább csűrni-csavarni a múltat, részemről megpróbálom lezárni és tovább lépni. Nem azt mondom, hogy teljesen elsimult minden probléma, és nem is lenne már mit megbeszélnünk. Hiszen magyarázhatnánk a végtelenségig, hogy alapjában véve mindenki hibázott, és mondhatnám Yarnak, hogy azért mégis illene megkeresnie Vikot és tisztázni a dolgokat vele, még ha netán csak átkot kap is az arcába, a próbálkozás már legalább az ő lelkén könnyítene. Viszont ez az a téma, amibe úgy érzem, nem sok jogom van beleszólni, főleg, hogy Yart ismerve magától is el fog jutni odáig, hogy felkeresse a lányt.
Tehát visszakanyarodok a félresikerült melodimágia kérdéséhez, nehogy még a végén elfeledkezzünk itt erről, és Yar néma kis madárka maradjon.~ Rikoltani~ Ismétlem magamban a keresett szót.
- Igen, ragaszkodom hozzá - közlöm határozottan. Elvégre az a minimum, hogy minél előbb igyekszem rendbe hozni a dolgokat. Már csak a lelki békém miatt is. Talán nem látszik rajtam, és igazán hozzá is szokhattam volna már, hogy nem minden megy elsőre hibátlanul, de azért a melodimágiával kapcsolatban minden egyes kis kudarc elég fájdalmasan érint, lévén tényleg sok időt töltök a gyakorlással. Yar megjegyzésére csak grimaszolok egyet és kiöltöm rá a nyelvem. Most nem tud ezzel felhúzni, tudom, hogy igazából nem is akar. Csak jön neki a duma, nekem meg az, hogy ne vegyem fel.
- Wow, amúgy még nem is láttalak sasnak. Olyan kis aranyos vagy - jegyzem meg vigyorogva, mikor Yar felveszi az animágus alakját. Pedig ha nem tudnám, hogy ő az, még kicsit félelmetes is lenne egy ekkora madár a kampós csőrével. De nem is azért kellett neki átalakulni, hogy én gyönyörködhessek a tollaiban. Miközben beszélek, már arra irányítom a mágiám, hogy a sas torkából felszakadó hangok, visszatérjenek az eredeti hullámhosszukhoz és újra a hallható tartományba essenek.
- Na? Rikoltozzál - biztatom, odafigyeltem, úgyhogy már nem lehet semmilyen galiba. Most is, mint mindig icipici büszkeséglöketet ad, hogy rendesen végrehajtottam a varázslatot, még ha ennek az is volt az előzménye, hogy egyszer már elrontottam, vagy legalábbis nem tökéletesen csináltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nevetés. Ez volt az első reakcióm, amikor elolvastam az eridnos lány levelét. Hogy én segítsek neki melodimégiát gyakorolni? Én? Teljesen elképzelhetetlennek éreztem a szituációt, önmagamat meg egyszerűen alkalmatlannak a feladatra. Meg egyébként is valahogy rémlett, hogy ő fizikais, tehát velem nem megy sokra. Mit tudnánk gyakorolni? Az csak egy dolog, hogy bejegyzett melodimágus lettem, de ettől még nem tudok mindent. Igazából büszke vagyok magamra, mert mikor én kezdtem, nem is igazán volt más tanonc, akivel segíthettünk volna egymásnak, úgyhogy tényleg csak a szorgalmamon múlt, hogy ott tartok, ahol. Azon kaptam magam, hogy hirtelen már azon agyalok, mi mindent lett volna jó anno valakivel együtt gyakorolni. Összességében fellelkesültem a dolog iránt.
Szóval most lelkesen és jókedvűen sétálok a kis tavacska felé, ahová a találkozót megbeszéltük. Hoppanálhattam volna ugyan, de aztán úgy voltam vele, hogy ezt a pár száz métert igazán meg tudom tenni a kastélytól a tóig, mert ennyi mozgás amúgy is kell. Kicsit szaporázom a lépteimet, mert nem szeretném, hogy sokat kelljen rám várnia. Közben gondolatban összeszedem azt a kevéske infót, amim Annabellről van. Eridonos, a könyvtáros nőci húga és melodimágus. Nagyjából ennyi. Hamarosan ki is szúrom, ahogy a padon üldögél és újságot olvas.
- Ez egy szenny - jegyzem meg, mikor közelebb érve felismerem, hogy az Edictum májusi száma van a kezében. A szavaim ellenére, a hangom könnyed, komolytalan, szinte vidám. Globálisan azért nem így vélekedek az újságról, néha tényleg vannak benne érdekes dolgok, csak a pletykarovatért nem vagyok kifejezetten oda. Nem is olvastam, hogy legutóbb mit írtak rólunk. Ha megtenném, valószínűleg csak felidegesíteném magam.
- Szia - pótlom az elsőre lemaradt köszönést, miközben leülök mellé a padra és magam mellé dobom a táskám - Remélem, nem vártál sokat. És amúgy, most akkor te kábé milyen szinten vagy? A fizikais varázslatokkal sajna annyira nem vagyok képben - ezt mondjuk megkérdezhettem volna - meg kellett volna kérdeznem - levélben, de már mindegy. Van egy pár ötletem, még ha nem is tűnik úgy, hogy nagyon készültem volna. Egyébként pedig hátha van valami konkrét dolog, amit gyakorolni szeretne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Fekszek az ágyon és bámulom a plafont. Hallgatom, hogy Yar készülődik odabent a fürdőszobában. Ha akarnám, biztos lenni valami készülődni való, amit csinálhatok, amíg bent van. De nem akarom, csak sajnálkozom, hogy nem nagyobb a fürdőszoba. De valószínűleg semmivel sem haladnánk gyorsabban, ha együtt mentünk volna zuhanyozni. Sőt. Úgyhogy várok. Pedig szerintem nekem kellett volna előbb bemennem. Pont azért, mert ő gyorsabban elkészül, tehát ha kicsit meg is csúszunk az idővel, neki mindegy lenne. De nem akartam vele vitatkozni, inkább ráhagytam. Végeredményben úgyis mindegy.
- Ideje is volt - lehelem Yar ajkai közé, melyekkel a következő pillanatban rövid csókká forrnak össze az enyémek. Ezzel be is veszem magam a fürdőszobába, ahová egyébként már egészen berendezkedtem az utóbbi időben. A kezdeti fogkefe és tusfürdő kombó már sok mindennel bővült. Lezuhanyzom, hajat mosok, pakolást is teszek rá meg leápolom a végeit, aztán egy darabig csak folyatom a vizet, mert jó. Kijövök a kádból, fogat mosok, körmöt vágok, nézegetem magam a tükörben. Szerencsére sosem voltam kifejezetten pattanásos tini, fura belegondolni, hogy lassan már ki is növök abból az időszakból.
- Nem vagy vicces! - kiabálom ki a fürdőszobából Yarnak. Most sem olyan vészes a fejem, de azért egy arctisztító bűbájt mégiscsak megejtek. Az sosem árt. Nézegetem a vizes hajamat, sok mindent ki lehetne belőle hozni, de inkább nem volt kísérletezek a szépítkezési bűbájok területén, úgyhogy csak egyszerűen megszárítom, hogy szép lágyan, hullámosan omoljon a vállamra. Egy szál törölközőben megyek vissza Yar szobájába, ahol vár rám a gyönyörűséges ruhám. Fura mód mostanában kifejezetten szívesen hordok ruhácskákat, bár ez valószínűleg azért is van, mert itt a nyár. Gyorsan belebújok a finom anyagba, sminkelek - kicsit erősebben, mint általában szoktam - , igazgatom egy picit a hajam meg a nyakláncom, cipő, táska, mehetünk.
- Nem is tollászkodok sokáig - tagadom a fiú ki nem mondott vádjait, ahogy belépek a konyhába.
- Köszönöm - mosolyodok el szégyenlősen, és szinte lubickolok Yar tekintetének fényében.
- Okés, mehetünk - bólintok, miközben gondolatban sorra veszek mindent, ami kell, Yar, Én, Roli, ajándék, meghívó. ~ Valamit itt fogunk hagyni~
Nekem fogalmam sincs, milyen a Loveguard birtok, még sosem jártam ott, úgyhogy Yarra bízom, hogy ne hagyjam itt valamelyik szervem. Épségben meg is érkezünk a helyszínre, ahol már nyüzsög a násznép, de egyelőre egyetlen ismerős arcon sem akad meg a tekintetem.
- Képzelem. Nem, kösz - megfejthetetlen grimasz suhan át az arcomon. Nem vagyok rá kíváncsi, miért és mikor, hogyan és hogy nem, játszották ezt el Mirával. Vagy is, valójában veszettül kíváncsi vagyok. De inkább nem akarom tudni. Az a múlt. És egyébként is, csak eljátszották. Nevetséges vagyok. Csak valahogy szeretném néha elfelejteni, hogy Yarnak kis túlzással a volt évfolyamunk felével van közös múltja.
- De ezt most nem értem. Miért kellett ezt eljátszani? - bukik ki belőlem a kérdés miközben a násznép beszélgető kis csoportjai közt lavírozva a székeinkhez tartunk. Remélem ott azért találunk majd ismerős arcot, legalábbis feltételezem, hogy a barátokat nagyjából egy kupacba ültették.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Azt hiszem sokat változtam az elmúlt időszakban. Vagy a dolgok változtak körülöttem, nem is tudom. Vagy csak most ébredtem rá, hogy már régebben változtak. A lényeg, hogy ebben a tanévben végre igazán céltudatos vagyok, rájöttem, hogyan szervezzem jól az időmet. Legalábbis többnyire. Azért elég nehéz párhuzamosan végezni két nem is olyan könnyű szakot, és közben a lehető legtöbb időt Yarral tölteni, aki meg edzésekkel van betáblázva. Mégsem érzem magam mókuskerékben, legalábbis egyelőre tényleg nem, aztán nem tudom, meddig fogom ezt így bírni, de egyelőre még érdekel, amit tanulok, élvezem, hogy elfoglalt vagyok. Élvezem, hogy azt érzem, halad valamerre az életem. Fogjuk rá.
Azért néha vannak pillanatok, amikor egyszerűen csak szeretnék visszabújni az ágyba és egész nap fel sem kelni. A hétvégéket általában Yarnál töltöm, ma reggel, vagyis még hajnal van, nagyjából háromnegyed négy, a kastély beli szobámban ücsörgök egy bögre gőzölgő kávéval a kezemben. Egyelőre nem vagyok túl élénk, de feltételezem, hogy a projektmunka gyorsan felráz majd, gyorsabban, mint a kávé. Dwayne azt írta, öltözzek megfelelően, ezt úgy interpretáltam, hogy kényelmesen tudjak mozogni és adott esetben ne sajnáljam, ha a ruhámat már varázslattal sem lesz érdemes mentegetni a kukától. Ettől függetlenül, azért okozott némi fejtörést, hogy mit is kellene felvennem. Hiszen nyár van, az első gondolatom egy sima rövid gatya volt, aztán megfordult a fejemben, hogy sok esetben elég hasznos tud lenni, ha védi valami a csupasz lában, még ha csak egy vékony ruhaanyag is. Rögtön ezután meg is cáfoltam a dolgot azzal, hogy égési sérülés esetén kifejezetten kellemetlen tud lenni, ha beleég az ember bőrébe a ruha. Ami azért nem valószínű, hogy most megtörténik velem, de sose lehet tudni, és egyébként is melegem lenne hosszúban. Mindezt pár másodperc alatt pörgettem végig, és végül az eredeti tervhez tartózkodva, felvettem egy régi, kényelmes farmer shortot, egy egyszerű passzos, homokszín ujjatlannal, aminek a tetejére azért csak felkaptam egy vékony pulcsit, mert hajnalban azért még hűvös van, és edzőcipővel, majd lófarokba kötöttem a hajam. Én magam és a pálcám, ennyi kell. Ez megvan.
Még hamarabb is elkészültem, mint vártam. Ezért üldögélek most, ujjaim között forgatva a kavicsot. Túl fáradt vagyok még, hogy az előttem álló feladaton morfondírozzak. Egyébként sincs rajta mit gondolkodni. A tantervben van. Pont. Na, ezért mondtam, hogy változtam. Az utóbbi időm jönnek a dolgok, történik ez-az, én meg tudomásul veszem, ha probléma megoldom, ha valami jó, örülök neki, de semmit nem reagálok feleslegesen túl.
Az óramutató lassan a négyesre vándorol, a kezemben tartott zsupszkulcs működésbe lép, ismerős rántás a köldökömnél, szédítő forgás, és végül egy tisztásra érkezem. Mélyet szippantok a hűvös levegőből, szerencsére azért nincs nagyon hideg, egész kellemes az idő. Már kezd világosodni, legalábbis meg tudom állapítani, hogy egy erdei tisztáson vagyok, de még nagyjából egy óra lehet hátra napkeltééig.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Miután körbetekintettem, nagyjából felmértem a terepet és ezalatt egyben kigyönyörködtem magam a tájban, Dwayne-en állapodik meg a pillantásom. Megállapítom, hogy az egyenruha csak dob az egyébként is komoly fellépésén. Gyors, határozott léptekkel megyek oda hozzá, valahogy sosem szerettem ezt, amikor vár rám valaki, és már látjuk egymást, de igazából még ahhoz messze vagyunk a másiktól, hogy beszélgetni kezdjünk, és van az a pár méter, amikor más mosolyogsz a másikra, de még nem szólsz, amikor azt érzed, hogy vár rád és lassú vagy. Vagy csak én vagyok ilyen? Mindenesetre a mosolygás részt Dwayne esetében most kihagyom.
- Még feléledni se nagyon volt időm, nemhogy izgulni - reagálok a férfi szavaira, mikor végre már ott álok tőle  alig két lépésnyire. Igyekszem visszafogni a szavaimmal ellentétben álló izgulós  mosolyomat és próbálok komoly képet vágni. Valamiféle pozitív izgalom mégiscsak kezd kialakulni bennem most, hogy itt vagyok. Eddig valóban nem izgultam azon, hogy mi lesz itt velem. Az elmúlt időszakban kezdek leszokni erről az előre agyalásról és kombinálásról, kezdem elfogadni, hogy nem lehet mindenre tökéletesen felkészülni, csak annyit tehetek, hogy bízok magamban, a tudásomban, a képességeimben meg abban, hogy Yarnál lesz valami fini kaja, mikor itt végzek.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A szokásos módon, hoppanálva bukkanok fel Yar lakása előtt. Kész csoda, hogy nem amputoportáltam, amennyi minden kavarog most a fejemben. Pedig olyan, de olyan jól ment már, hogy mindent sztoikus nyugalommal kezeljek, ne reagáljam túl a dolgokat, élvezzem az életet, mert összességében nagyon is jól alakulnak a dolgaim. Legalábbis úgy éreztem. Most viszont úgy érzem, kicsit összecsaptak a fejem felett a hullámok. Annyi minden történt, történik, hogy időm sem volt még leülni és kicsit átgondolni a dolgokat. Nem tudom megfogalmazni, hogy mi a bajom. Nincs is okom panaszra. Csak úgy érzem magam, mint akit kifacsartak. Bár ez valószínűleg csak annak tudható be, hogy elég hosszú napom volt, még addig sem jutottam, hogy az iskolai talárt levegyem, amiben a vizsgáztam.
Sóhajtok egyet, önkéntelenül is mosoly siklik az arcomra, ahogy ez előttem lévő ajtóra pillantok. Valamelyest megnyugtat a tudat, hogy az ajtó túl oldalán ott van Yar, akivel meg tudom beszélni a dolgaim, aki, hihetetlenül furcsa belegondolni, hogy a férjem. Ez annyira komolyan hangzik. Pedig mi nem vagyunk komolyak, legalábbis én nem úgy érzem. De azért ez mégiscsak egy új felállás, még ha egyelőre nem is tűnt fel semmiféle változás. Eléggé összesűrűsödtek a dolgok, nekem a vizsgák, Yarnak az edzések meg a meccsek, és mindezek mellett az esküvő.
- Hahó, megjöttem! - kiabálok az ajtóból. Igyekszem jó kedvűnek mutatkozni, hisz semmi értelme nem lenne esetlegesen Yarra is átragasztanom ezt a lehetetlen hangulatom, de nem végzek valami jó munkát, még én is érzem a hangomon, hogy milyen furcsán cseng.
- Maradt még a tegnapi tésztasalátából? - kilépek a cipőmből, majd elindulok a nappali és a konyha felé, a rossz hangulatomhoz még éhség is társul. Nem is tudom, mikor ettem ma utoljára. Az étkezőhöz érve megtorpanok, ugyanis Roli már megint az asztal közepéről figyeli az eseményeket. Összeszorítom az ajkaim, és fújok egyet.
- Hess onnan! - szólok rá a minisárkányra, bár tudom, ez eleve meddő próbálkozás a részemről. Roli akkor is csak ímmel-ámmal, kénye-kedve szerint hallgat rám, ha Yar nincs jelen, így viszont teljesen esélytelen, hogy bármiféle jelentőséget is tulajdonítson a szavaimnak. Alapvetően sem szeretem, hogy Yar felengedi őt oda, nem csak azért, mert a karmaival egyszer majd agyonig szét fogja karistolni az asztallapot, hanem mert alapvetően egy állat ne legyen ott, ahol mi eszünk. És pont.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem szólok semmit arra, miszerint Yar megette a saláta maradékát, de azért enyhe csalódást érzek a gyomrom tájékán, mert már jól kitaláltam, hogy mit fogok enni. De azért a világ nem dőlt össze, van ilyen, majd eszek mást. De azért jól esett volna, ha legalább egy kis tányérral hagy, vagy hogy tovább menjek, megvár az evéssel. Ezt így sikerül végiggondolnom, míg beérek a konyhába, ahol azonban már nem állom meg szó nélkül, hogy Roli megint az asztal közepén van. Azt hiszem ez volt és ez is, az első igazi nézeteltérésünk Yaristával.  Én elmondtam a véleményem, ő meghallgatta, és ahogy a mellékelt ábra is mutatja, úgy döntött, marad a sajátjánál.
- Jól van, csak tudod, hogy nem szeretem, hogy felengeded az asztalra – válaszolok szárazon. Az érveimet ismeri. Mindegy, hogy kutya, puffskein vagy sárkány, szerintem nincs helye az asztalon.
- Felagund egy szadista állat. De ez nem újdonság . Ahhoz képest nem lett olyan rossz – adom meg a választ a vizsgát érintő kérdésre. Tudom, hogy feleslegesen idegesítem magam, hiszen a két évvel ezelőtti incidens óta gyakorlatilag emberszámba se vesz, amit elég nehezen viselek, és irracionális módon azóta is azon vagyok, hogy megfeleljek neki. Ami már akkor is elég merész vállalkozás, ha az ember még sosem találkozott az öreggel a tanórákon kívül.
Viszonzom az üdvözlő csókot és ölelést. Néhány pillanatig elgondolkodok, hogy mit válaszoljak Yar egyszerűnek tűnő, eldöntendő kérdésére.
- Miért ne lenne rendben?– reagálok végül a kelleténél talán egy picit ingerültebben. Nem akarok neki hazudni, de feleslegesen terhelni sem akarom, olyan problémákkal, amiket meg sem tudok rendesen fogalmazni.Pedig talán nem ártana, ha inkább mesélnék Yarnak, ahelyett, amit most csinálok. Mert mit is csinálok? Megpillantom a pulton hagyott vágódeszkát, tányért és kést.
-Olyan nehéz...? - teszem fel a költői kérdést, miközben előhúzom a pálcám és egy mozdulattal a mosogatóba reptetem őket, ahol eddig csak a kiürült salátástál árválkodott. Tudom, hogy igazságtalan vagyok, hiszen Yarnak még ideje sem lett volna elpakolni, mielőtt megérkeztem, de mégis jól esik belekötni.
- Bocs, mindegy, hagyjuk - alapvetően azzal az érzéssel fogalmazódnak meg bennem ezek a szavak, hogy mégse Yaristán vezessem le a feszültséget, de mire kimondom őket, már durván, morcosan és ingerülten hangzanak.
- Éhes vagyok - jelentem be, amit már egyébként is kitalálhatott. Kinyitom a hűtőt és hosszú másodpercekig tallózok a lehetőségek között, sóhajtok egyet, majd anélkül zárom vissza az ajtaját, hogy bármit is kivennék belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Őszintén meglep, hogy Yar rászól a sárkányra, de ugyanakkor elégedettséggel is eltölt. Már elkönyveltem, hogy kész, megint én vagyok a rossz, amiért szóvá tettem a dolgot. Az elégedettségem azonban gyorsan eltűnik, és némi bűntudatom támad, mikor az állat Yar kezébe mar. Nem nagy seb, Yar egy pálcamozdulattal be is gyógyítja, de mégis miattam volt.
- Tudom, de azért idegesít - zárom le ezzel a vizsga témát. Nem tudok mit csinálni, ma szerintem nem is létezik olyan dolog, ami ne idegesítene. Idegesít, hogy megette a salit, hogy nem volt képes azon nyomban elpakolni maga után, hogy nem tudom, mit egyek, hogy utálom ezt a talárt, hogy ilyen lehetetlenül viselkedek vele és ő mégis képes kedvesen és nyugodtan szólni hozzám. Úgy teszek, mint aki meg sem hallotta a burkolt felszólítást, hogy igazán elmondhatnám neki, mégis mi a bajom. Ez köti le az energiáimat, és nem az, hogy ténylegsen válasszak valamit a hűtőből. Már nem is érdekel a kaja. Főleg, mikor meghallom Roli közeledését, és azt, hogy már megint a konyhaasztalt használja leszállópályának, ami láthatóan fel sem tűnik Yarnak. Én pedig már nem szólok, egyszerűen csak az égre emelem a tekintetem, majd újra Yarra pillantok. Értelmetlen lenne elölről kezdeni az egészet.
- Nem kell. Annyira nem is vagyok éhes - jelentem ki, miközben háttal a hűtőnek dőlök. Ez persze nem igaz, egyszerűen csak a kedvem ment el az evéstől. Talán, ha végre kiadnék magamból mindent, visszajönne az étvágyam.
- Anglia? Jól hangzik - csúsznak ki a számból a szavak egykedvűen. majd valósággal megijedek a saját hangom hallatán.~ Szörnyű vagyok~ Nem akarom még jobban próbára tenni Yar irántam tanúsított türelmét, főleg ha már kviddics is szóba került. Lehunyom a szemem, elszámolok háromig. Semmivel nem érdemelte ki, hogy így viselkedjek vele, örülnöm kéne, hogy ilyen jól megy a karrierje.
- Ne haragudj, tényleg. - ezúttal már tényleg őszintén jön a bocsánatkérés.
- Oké, hogy hálás vagy Legrának meg a Vikingeknek, de... nem tudom. Milyen csapatokról van szó amúgy? - tudom, hogy milyen fontos számára ez a téma, így próbálok én is hozzáállni, még ha most elég rosszkor is dobta be. Legalább egy kicsit elterelődnek a gondolataim a saját dilemmáimról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem tudom mi van most velem. Tényleg. Létezik ilyen, hogy az ember ne tudja megfogalmazni, mi a baja? Talán nem is akarom. Talán csak el kéne vonulnom egy sarokba, és megvárni, míg elmúlik. Mert előbb-utóbb úgyis elmúlik. Csak fáradt vagyok, vagy nem.
De igyekszem kicsit javítani a hangulatomon, odafigyelni Yarra, meghallgatni. Csupa neves csapat, noha részemről még így sem tudok többet hozzáfűzni a témához, de nem is igazán kell, mert közben Yar már elvicceli a dolgot.
- Mindig ezt csinálod! - sóhajtok fel kissé ingerülten, de valahol mélyen mosoly bujkál a szavaimban. Alapvetően szeretem, hogy ilyen, sokszor jól jön a komolytalankodása, most is feloldhatná vele a helyzetet, ha...ha én vevő lennék rá. Vetek egy futó pillantást az előkerülő képre, és csak forgatom a szemeimet. Nem tudatosítom magamban, hogy itt most féltékenykednem kellene, nem tudom elég komolyan venni ahhoz a helyzetet.
Gondolataimba merülve figyelem Yart, a kérdését teljesen elengedve a fülem mellett. Hirtelen annyira valószerűtlennek tűnik minden. Hogy itt van, hogy Ő tényleg a férjem, hogy a jövőről beszélünk, arról, hogy hol fog játszani a következő szezonban. Arról, hogy...Yar tudja, mit csinál, mit akar csinál. Én meg itt vagyok, nem tudom mi van velem, mit mondjak. Nem tudom, nem merem megfogalmazni, mi zavar ennyire. Mert olyan gyerekes.
- Lehet, hogy a jövő tanévtől melodimágiát taníthatnék Bagolykőn - közlöm végül egy apót szusszanva. Végeredményben erről van szó, a sok tekervényes, ki nem mondott gondolat ide vezet.