Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mivel kiolvastam a nagyitól kapott könyvet, így nem sokkal a „műszak” előtt a könyvtár felé veszem az irányt, hogy szerezzek egy kis olvasnivalót. Persze, így végzősként inkább a tankönyvet kéne olvasnom, de nem visz rá a lélek, hogy azokat a jól megírt könyveket hagyjam kallódni, ahelyett, hogy olvasnám őket.
Amikor belépek az ismerős helységbe megcsap a könyvek jellegzetes illata, ami semmihez sem fogható. A lépteim már célirányosan mennek a kiválasztott polc felé, ahonnan a legtöbb könyvet már elolvastam az elmúlt évek folyamán. Ahogy a borítókat mustrálom, kezdek rájönni, hogy lassan tényleg csak a tananyagot tudom majd olvasni, hacsak nem küldetek otthonról egy kis irodalmat. Egy hosszabb keresgélés után találok két regényt, amit még nem olvastam. Az egyik valami kviddicses, szerelmes történet, a másik meg valami párbajozós, középkori dolog. Egyik sem kifejezetten az érdeklődési köröm, de unaloműzőnek megteszi.
Mivel még van egy kis időm a takarodóig, úgy döntök, hogy leülök és beleolvasok abba, amit találomra kiválasztok. A szokásos asztalom felé veszem az irányt. Annál ismerkedtem meg Emmával, ott vesztem össze Yarral és ott készültem a vizsgáimra is. Lehet, hogy hülyeség, de egészen a szívemhez nőtt az a fa bútor.
Amikor a fent említett tárgyhoz érek, egy rövid pillanatra megtorpanok, mert egy ismeretlen ismerős ül ott. Ezt azért így mondom, mert ugyan névről nem ismerem a lányt, de ő volt az, aki a partin puncsos lufival találta el Caiust. Erre a gondolatra elmosolyodom, majd határozott léptekkel elindulok felé.
- Szia, Puncsos lány! Szabad ez a hely, vagy menjek máshová? - kérdezem tőle mosolyogva, de a válaszár nem várom meg, hanem egyből leülök az egyik székre. - Még nem találkoztunk így face to face, csak láttalak az Eridonos partin. Az én nevem Ginnie, és benned kit tisztelhetek? - kérdezem tőle, miközben lekönyökölök az asztalra, hogy jobban rálássak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Hanga - mert mint kiderül ez a neve - bemutatkozik, majd közli, hogy a második nevét jobban szereti, mint az elsőt. Szerintem ez hülyeség, a Hanga sokkal szebben hangzik, mint az Ivett, de ahogy akarja. Én se szeretem a teljes nevemet, ezért is becéztetem magam. Furcsának találom, hogy tudja ki vagyok, de nem teszem szóvá, elvégre a prefektusok elég ismertek, legalábbis azt hiszem.
- Nem - rázom meg a fejem. - Nem hiszem, hogy megsértettétek volna, egyébként is, visszavágott a saját puncsos lufijával - vonom meg a vállam, miközben emlékeztetem arra, hogy azért nem csak a fiú kapott a nyakába egy adag puncsot, hanem ő is. - És igen, eltaláltad, hogy ki vagyok. Bár, az igazsághoz hozzátartozik, hogy az igazi nevem Virginia és ezt becézik Ginnie-nek, de igazából mindegy - legyintek egyet, mert tényleg az.
Ahogy szemügyre veszem az előtte lévő könyveket, kicsit meglepődöm. Én az ő korában - is - inkább a ponyvaregényekért és nem a tanulnivalóért jártam be a könyvtárba. Mindenesetre jó tudni, hogy a következő generáció ilyen szorgosan készül a jövőre.
- Azt hiszem, hogy nagy érdekelhet a jóslás és az azzal kapcsolatos dolgok - teszem azért mégis szóvá a dolgot, mert egyszerűen nem bírom ki. Az ég szerelmére, 14 éves, idén kezdte az iskolát, nem kéne ennyire hajtania magát, még van erre négy éve. Az első év arra van, hogy az ember megismerkedjen a hellyel, a környezettel és a háztársaival, meg úgy mindenkivel, legalábbis én erre használtam fel.
- Egyébként, miért a Bagolykőbe jöttél? Persze, ez egy jó iskola, de sokat hallani arról, hogy a diákok inkább az angol Roxfortot választják Isten se tudja, hogy miért - kérdezem tőle teljesen random, hogy beszélgessünk, mert nem szeretek csöndben ülni bárkivel is hozzon össze a sors.
Én ilyen vagyok, folyton beszélek, ha tehetem. Bár, az ismeretlenekkel kicsit óvatosabb vagyok, mert vannak rossz tapasztalataim még régebbről.
Ahogy várom a lány válaszát és mustrálom az arcát, eszembe jut egy furcsa jelenet, amit még év elején láttam. Nem biztos, hogy ő volt benne, de azért nem kizárt, eléggé hasonlít arra a lányra, vagyis inkább lányokra.
- Nincs belőled kettő véletlenül? - csúszik ki a számon. - Tudod még szeptemberben láttam, hogy te kint vagy a folyosón, aztán felmentem a közös helységbe és megint ott voltál - ecsetelem neki a dolgot, mert akkor is fura volt ez az eset. Persze, sejtem, hogy ikertestvér van a dologban, de azért jobb, ha megkérdezi az ember.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Szépen, komótosan sétálva közelítem meg az Elemi mágiás termet, ahol éppen órám lesz. Valahogy olyan furcsa belegondolni, hogy ha minden jól megy, akkor idén lesz az utolsó évem, mint tanonc. Persze, ez sok minden múlik, például azon, hogy hogyan sikerül teljesítenem azt a vizsgát, amiről Ádám még nem beszélt túl sokat, sőt, szinte semmit, csak el lett mondva, hogy lesz és annyi. Ettől mondjuk nem lettem okosabb, így megpróbáltam utána nézni, de az se volt valami sikeres kísérlet, mivel a könyvek sem mondtak semmit. Jó, még van időm addig, nem is kevés, de azért szeretném tudni, hogy mi vár rám.
Mikor végre megérkezem a megfelelő ajtóhoz kifújom magam, majd lenyomom a kilincset és belépek a terembe. Itt egyből a tanáromba ütközöm - persze, nem szó szerint -, aki éppen a földön fekszik és nézi a mozgó növényeket. Eleinte nem értem, hogy a növények hogyan tudnak maguktól olyan gyorsan helyet változtatni, aztán rájövök, mikor meglátom, hogy Ádám keze olyan formákat ír le, mint amilyet az indák felvesznek.
- Hát ez nagyon baró - mondom ki hangosan is, megfeledkezve az első számú illemszabályról, mi szerint köszönni is kéne egy nálam idősebbnek, aki mellesleg a tanárom is. - Ő elnézést, szóval jó napot kívánok - pótlom az elmaradt dolgot, majd egyből a tárgyra térek. - Ezt hogy csinálta? Én is csinálhatok ilyet, mármint egyáltalán ehhez a hydromágiát kell használni? - vonom össze a szemöldököm, mert a növények alapján akár terramágiát is alkalmazhatott a tanár úr.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Fogalmam sincs arról, hogy mennyi lehet az idő, olyan tíz, tizenegy órára tippelek a kint uralkodó sötétség alapján. Ahogy az ágyamról fekve nézek ki az ablakon, kissé furcsán érzem magam. Körülbelül két napja annak, hogy a három hónapos kis kiruccanásom után visszatértem a kastély ódon falai közé. Ez az idő így, első hallásra kevésnek tűnhet, azonban nekem rengetegnek érződött. Néha, mikor végigmegyek egy-egy folyosón az új és teljesen ismeretlen arcok között kezdem azt hinni, hogy már nem vagyok ide való. Talán jobb lenne feladni ezt az egész auroros dolgot és haza menni Londonba, végleg.
Ahogy ilyen, és ehhez hasonló gondolatok járnak a fejemben rájövök, hogy ez már a depresszió legszélső határait súrolja, így gyorsan felpattanok és megrázom a fejem. Oké, lehet, hogy sok minden megváltozott az elmúlt évek folyamán, de nem kell ennyire tragikusan nézni a dolgokat. Hogy megnyugtassam magam, az állatos sarkom felé nézek, ahol Vénusz és a Csibe édes álmukat alusszák, azonban Nelpi,az én kis sárkányleopárdom kíváncsi kék szemeivel vizslatja az arcomat.
- Na, van kedved sétálni? - mosolygok az állatra, mire az egyből felpattan és puha testével a lábamhoz dörgölődzik, mint egy macska. - Akkor ezt igennek veszem - mosolyodom el.
Megközelítőleg félóra múlva már a faluban bóklászunk, ahol nem sok emberrel akadunk össze, ami egyikünket sem zavar, főleg a Nelpit nem, aki örömmel ugrik bele minden egyes pocsolyába, mely a délutáni eső hozadéka. Eleinte megpróbálok rászólni, hogy ne csinálja, de nem hallgat rám.
Igazából nem figyelem, hogy merre megyünk, így kissé meglepve kapom fel arra a tényre a fejem, hogy csobbanást hallok. Megmondom őszintén; meg is lep, meg nem is a hely, ahová keveredtünk. Meglep, mert nem tudom, hogy Nelpi hogyan vezetett ide, de nem lep meg, mert egy vízelemű állat egyértelműen a vízhez megy, ha megteheti. Én lassan és komótosan, a sálam mögé bújva sétálok a stég végére, hogy megnézzem, az állatkámat miközben a vízben szórakozik.
Ahogy ott állok, azt tapasztalom, hogy teljesen szélcsend van, így egy hirtelen gondolattól vezérelve, kis koncentráció segítségével - színpadias és teljesen felesleges - kézmozdulatok nélkül kisebb hullámokat keltek a tavon. Ez lázhatóan Nelpinek is tetszik, mivel az akciómat hálás kiáltásokkal jutalmazza.
Nem tudom, hogy mióta állhatok a parton, mikor meghallok valami reccsenő hangot, melyre érdeklődve kapom hátra a fejem. A víz hullámoztatását is abba hagyom - melyre egy elégedetlen hang a válasz -, hogy minden figyelmem a mögöttem álló fákra összpontosítom.
- Van ott valaki? Ha igen, akkor azonnal fedje fel magát - mondom, miközben a jobb kezem akaratlanul is, de az övembe csúsztatott pálcámra siklik. Fő a biztonság, ahogy mondani szokás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház