Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Úgy döntöttem, hogy kicsit elengedek mindent. Rengeteg helyen kéne lennem egyszerre, túl sok mindent kellene csinálnom egyszerre több helyen, és mára jött el az a pont, amikor közöltem mindenkivel, hogy lógva lehet hagyni. Elugrok a rezervátumba pár napra, de előre bocsátottam mindenkinek, hogy én most ott vendég leszek és nem munkatárs, főnök, alkalmazott, munkaerő. Nem, vendég, akit békén lehet hagyni a sárkányaival, hogy csak élvezze a társaságukat. Ez annyit jelent, hogy az inkubátorok mellett fogok olvasni, mert az egyik tojás így is fokozott felügyeletet kíván. Megrepedt, amikor a nőstény mennydörgő úgy döntött, hogy akkor ő most megöli a hímet, mert miért ne? Tipikus nő, hisztizett egy csomó ideig mire végre hagyta, hogy hasson a kábítás, és komolyan sajnáltam, mert nagyon küzdött a tojásáért, de tekintettel arra, hogy túlságosan elrepedt, nem hagyhattam mellette. Visszafogja kapni a porontyot, körülbelül negyvenöt nap múlva. Addigra biztosan kikel a drága és egy boldog családot fognak alapítani, anélkül, hogy az apuka meghalna. Pedig semmit nem csinált az a szerencsétlen!
Gondolataimba merülve, komótosan, kissé szórakozottan sétálok a hopponálási pont felé, az a legegyszerűbb és leggyorsabb módja az odajutásomnak, amire nekem most feltétlen szükségem van. Táskám pántjához nyúlok, dobok rajta egyet, hogy feljebb legyen a vállamon, majd meghallom. Kislány hang, ami túlontúl ismerős, és azt kiabálja, hogy sárkány. Vajon ki lehet ez? Mosolyogva guggolok le Karolához, hogy magamhoz öleljem, ami nem tart tovább pár másodpercnél, mert nem sokkal később meghallom a férfi hangját is. Szívem kihagy egy ütemet, amikor megszólal, majd Karolát elengedve egyenesedem fel, hogy Barnabásra emeljem kékjeimet. A kislány lábam mögé bújik, azzal a lendülettel, ahogy a férfi leguggol érte, én pedig halkan felnevetek.
- Nem gond - fojtom el nevetésemet, alsó ajkamat beharapva. - Sárkányokat emlegettél, ugye? - pillantok le Karolára, aki hevesen bólogatni kezd, de nagyon ügyelve arra, hogy Barnabás nehogy megkaparinthassa. Lenyúlok oldalam mentén, hogy megfogjam a kislány kezét. - Éppen a sárkányokhoz megyek. Velem tartotok? - kérdésemet már a férfinak intézem, mert ha ő nemet mondd, akkor az bizony nem és egyedül megyek tovább. Majdnem olyan könyörgő tekintettel nézek Barnabásra, ahogy Karola teszi. Gyönyörűek lehetünk kívülről, legközelebbi újságban az lesz, hogy a gyermek az enyém, és Barnabás az apuka. Klassz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Kellemes a hasznossal alapon, igazából tényleg teljesen belefér az, hogy most elvigyem magammal Karolát a sárkányaimhoz. Na nem kaja gyanánt, hanem megnézni őket, és talán, ha nagyon szerencsések vagyunk, akkor még odaérünk etetésre is. Mi a legnagyobb királyság egy kislánynak? Ha láthat egy sárkányt és, ha láthat egy sárkányt enni. Ennél több nekem sem kellett volna kislány koromban, csak akkor még Merlin sem tudta mi leszek, ha nagy leszek.
- Köszönöm - mosolyogva nyúlok a kávéért, fokozottan figyelek arra, hogyha egyetlen egy mód van rá, akkor véletlenül se érjek Barnabáshoz, de nem jön össze. Ujjaink pár másodpercre egymáshoz érnek, gerincem mentén pedig rögtön végig fut a bizsergés és valami megmagyarázhatatlan elektromosság. A rohadt jó életbe! Mintha mi sem történt volna húzom vissza kezemet, benne a kávéval, amiből jólesőt kortyolok, majd mosolyogva pillantok le a kislányra, akinek szavait intézi Barnabás.
Csak könyörgő tekintettel nézek rá, ahogy Karola is, és reménykedem, hogy belemegy. Barnabás arcát elnézve lehet jobban jártunk volna, ha benyomok valami oltári hazugságot, amivel kimentem magam a helyzetből, de a kislány rajongása a sárkányokért kicsit magamra emlékeztet. Engem nem támogattak soha abban, amit szerettem, maximum anyám, de ő elég hamar elment mellőlem, apámra meg nem számíthattam. Én szeretném támogatni Karolát abba, hogyha érdeklődik a sárkányok iránt, akkor ne féljen belevágni, ne legyen rest küzdeni érte. Mosolygok, mert tényleg egy sokkal fiatalabb, mégis régi önmagamra emlékeztet a kislány.
- Természetesen - bólintok egy határozottat. - Ott leszek én is, jelenleg négy elemi mágus dolgozik velünk, fokozott a védelmünk az újítások miatt - mosolyodom el kicsit oldalra biccentett fejjel Barnabásra. - Naaaa, igaza van Karolának, tényleg megígértem neki - a többesszám indokolatlan lenne tőlem, mert tényleg csak én ígértem meg neki, Barnabásnak meg nincs más választása. - Jó lesz, gyere - karolok bele Barnabásba teljesen figyelmen kívül hagyva az érzést, ami hatalmába kerít. Másik kezemmel Karola kiskacsójára fogok rá, majd elindulok a hopponálási pont felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Barnabás sóhajtozik, nekem pedig nem tud lelankadni a mosoly az arcomról. Lehet van jobb dolga is, mint velem elmenni Romániába egy hirtelen ötlettől vezérelve, de... de nem akarom neki hagyni. Ami történt az elmúlt, és már nem tudjuk visszacsinálni, pedig nagyon akarnám, csak a büszkeségem nagyobb annál, minthogy engedjek neki valaha is. Megtörténtek a dolgok, amiken nem tudunk változtatni, és bármennyire is fáj látnom a férfit, bármennyire is libabőrös leszek még egy ilyen apró érintéstől is, akkor sem hagyhatom magam. Igaza volt Iliánnak. Kicsit engedjem el a dolgokat, és ehhez most ez kell. Persze kívülről úgy tűnik, nyilvánvalóan, hogy mennyire könnyedén túlléptem rajta, milyen egyszerű volt, pedig aztán, ha tudná a férfi milyen érzelmek mennek végig rajtam egyetlen érintésétől, lehet megváltozna a gondolkodása.
- Tudom - mosolyom kicsit visszafogottabb lesz, szemeimet lesütvén kortyolok egyet a kávéból, hogy aztán meglepetésszerűen karoljak belé. Karola megölel, én pedig megragadom a kis kezét és elindulunk. Mintha egy elbaszott romantikus vígjátékban lennénk. Remélem ezt látja valaki, mert fantasztikusan nézhetünk ki.
- Naaaa - lököm meg kicsit a férfi vállát sajátommal. - Több lelkesedést, mert izgalmas lesz, esküszöm - sandítok rá, majd valahogy Barnabás karján keresztül, kicsit meggörnyedve megiszom kávém utolsó kortyát. Poharamat a kukába hajítom egy gyakorlott mozdulattal, majd ismét előre fele nézek. - Aztán beülünk enni valahova, nehogy a nagy izgalmakba lemenjen a cukrod Barnabás - mérem végig a férfit. - Elég sápadt vagy, remélem nem a sárkányok miatt - mosolyodom el szemtelenül, mert azért vicces lenne, ha Barnabás összecsinálja magát a sárkányok gondolatától, Karola pedig vidáman ugrándozik mellettem ismételgetve a sárkány szót. Halkan nevetve figyelem a kislányt, aki már annyira átéli a dolgot, hogy néha egy-egy nagyobb szökkenés is belefér a műveletekbe. A hopponálási pont előtt megállok, majd leguggolok a kislányhoz.
- Nagyon erősen kell ölelned majd Barnabás bácsit, rendben? - biccentem oldalra fejemet, majd amikor Karola bólint, megsimogatom a fejét, elengedem a kezét és a férfi felé fordulok. Megvárom, amíg Karola Barnabáshoz ér, és megoldják egymás között a dolgokat, végül a második pontra mutatok, hogy hajrá, beszállás, mert ő visz minket a helyszínre. Miután a két cukorka elment, átruccanok én is Romániába. Kilépek a pontból és a két jómadárra nézek. - Indulhatunk, drágák?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem reagálok semmit, mert a mondat valahogy nem feltétlen bóknak hangzik. Nos, ez valóban így van, nem éppen arról vagyok híres, hogy mellettem unalmas lenne az élet. Kérdezzük csak meg Korit, amikor kígyóként csusszanok be a megbeszélt találkahelyre, ő meg a mai napig frászt kap tőlem, de nem baj, mert azok az arcok, amiket akkor vág, az agyamba égnek és csak nevetek rajtuk. Persze utána ő is nevet, csak na... akkor is vicces. Szegény nő, néha komolyan sajnálom.
- Ó - kerekednek ki szemeim a férfira, aki igen hamar lecsapja az együtt ebédelés ötletét. Rendben, elfogadom én, nem arról van szó, de ekkora tiltakozást és ilyen határozottan nem vártam volna. - Oké, akkor nincs ebéd - mosolyodom el szomorkásan, és próbálom elrejteni magamban, hogy igazából ez mennyire rosszul is esik most. Igyekszem normálisan viselkedni a férfival, hogy ne hibbanjak meg a közelében, mint egy szerelmes tinilány, de nem könnyíti meg a helyzetemet úgy igazából semmi. Megérkezünk a helyszínre mindannyian, Karola rögtön hozzám fut, én pedig azzal a lendülettel kapom ölbe a kis ördögfiókát. A kaputól pár méterre állunk éppen, ahol az őr már messziről kiabál és integet felénk. Vagyis csak felém, de azért most többen vagyok, szóval így illik.
- András! - elbűvölő mosolyt villantok a férfi felé, aki viszonozza azt. - Örülök, hogy látlak. Ma többed magammal jöttem, a felelősség az enyém, tudom, ne froszlizzuk a témát feleslegesen, csak engedj be, kérlek - lépek közelebb a kapuhoz egy lépéssel. - Apropó... Mihai itt van? - ha már eljöttem idáig, és tervezek is maradni pár napot, akkor nyilvánvalóan elfogom kapni az én drágámat. András bólint, a kapu nyílik, én pedig Barnabásra sandítok, türelmesen megvárom, amíg mellénk ér, majd együtt lépünk be a kapun. Az épület körül ismét nagy a zsongás, az év vége közeledtével csak még nagyobb, mintha a sárkányok is megéreznék, hogy valami változni fog, hát még az itt dolgozók.
Pár tekintet rám szegeződik, és már indulnának felém, amikor szabad kezemet felemelem és megrázom a fejem. Ma nem. Én nem dolgozni jöttem ide, hanem élvezni a sárkányok közelségét, az üvöltésükre kelni és ülni a tojás mellett éjt nappallá téve. Ez a program az elkövetkezendő napokra. A lány áll meg mellettem széles mosollyal, akit a férges eset után kineveztem jobb kezemmé.
- Volt már etetés? - indulok el a legelső elkerített rész felé, karomban még mindig a kislányt tartva, akinek szája azóta nem csukódott be, mióta beléptünk a rezervátum területére. Haláli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

A DÖK-ösök állítólag nagyon kitettek magukért az idei bállal kapcsolatban, így gondoltam, mint az Eridon újdonsült házvezetője tiszteletemet teszem egy ilyen remek eseményen. Sokat gondolkodtam azon, hogy elhívom magammal házvezető-helyettesemet, de ugye nem feltétlen kellene kihúzni a gyufát még jobban Emily-nél, mint ahogy eddig tettük. Mármint én semmit nem csináltam, csak segítettem egy hozzám közel álló személynek, de én sem örülnék annak, ha a férfit, akit szeretek egy másik nővel látnám. Bárhol. Még akkor is, ha hivatalosan is szakítottunk már, és meglepő lehet mindenki számára, hogy ő a HVH. Nos, soha nem szoktam magyarázkodni, nem is ma kezdem el, úgyhogy szépen visszaléphetünk arra, amiért nem hívtam el; nem kell több dráma. Így is csak remélhetem, hogy sikerül rendbe hozniuk a dolgokat, mert Bianchi elég feldúlt mostanában, és nem hiszem, hogy az újdonsült prefektusaink miatt lenne ennyire ideges. Hiába áll neki nagyon aranyosan a durcás arca, akkor sem felemelő érzés majdnem mindennap ezt nézni.
Szóval úgy döntöttem, hogy mint erős és független nő egyedül teszem oda magam a mai estén, és a kis vöröskéim közül biztosan boldogít majd valaki előbb vagy utóbb. A dresscode-os ötlet nagyon tetszik, főleg, mert van egy ruhám, amit valami oknál fogva megvettem két hónapja, nem tudom megmagyarázni miért, így csak állt az így is elég terebélyes szekrényben. De a dresscode-nak köszönhetően ma végre felavathatom, így nem is vagyok rest belebújni, amikor kopognak. Először hitetlenkedve nézek az ajtóra, mert nem várok senkit, a néni meg általában inkább ordít, mintsem felsétáljon idáig, úgyhogy... ez bizonyosan Kori lesz. Bár a kopogás oka, így is ismeretlen, de csak vállat vonok, közlöm, hogy "szabad", majd a ruhát véglegesen magamra rángatva sandítok hátra a még mindig zárt ajtóra. Értetlen lépkedek oda, majd nyitom ki lassan, hogy végül szemben találjam magam egy kosárral és egy félig felém fordult Barnabással, aki végül teljesen felém fordul, a kosarat pedig minduntalan nyújtja nekem. Kikerekedett szemekkel, meg sem próbálva leplezni meglepődöttségemet, nyitom szólásra a számat. Hang ugyan nem jön ki a torkomon, ezért csak arrébb lépek az ajtóból, hogy Barnabás beljebb tudjon lépni, miközben elveszem tőle a kosarat, amiben... Szentséges Merlin! Pizza van. Rózsa alakú pizzák.
- Ezt... - veszek ki még az ajtóban egy rózsát. - Ezt te csináltad? - ráncolom a szemöldököm értetlen. - Nekem? - mármint gondolom, hogy nekem, mert a kosarat felém nyújtotta, én meg el is vettem, és nem tépte ki a kezemből egy felkiáltással, hogy "téves házszám", úgyhogy megmerem kockáztatni a nekemet. Óvatosan csukom be az ajtót, majd gondolkodás nélkül harapok bele a rózsába, egyáltalán nem törődve azzal, hogy éppen állok, és milyen ruha van rajtam, és mennyire nőnek kéne lennem. Istenem, hát ez pizza!
- Ez szörnyen finom! - pillantok fel az utolsó falat után Barnabásra, hogy megengedjek magamnak egy széles mosolyt, majd tekintetem megakadjon az üveg boron. Mosolyom kissé alább hagy, de ugyanott ékesíti arcomat. A konyhába lépek, leteszem a kosarat, majd két borospohárral térek vissza a szobába. - Miben segíthetek? - sandítok oldalra a férfira, miközben mind a két pohárba töltök bort. Éppen elég időm van tetőtől talpig végig mérni a férfit, hogy elkönyvelhessem magamban, kitett magáért. Az öltöny kiemeli férfias alakját, a kezeletlennek tűnő borosta nagyon is kezelve van, a haja... istenemre mondom, megdobogtatja a szívemet. De ezt semmi pénzért nem mondjuk ki, nem is gondolunk rá, hiszen nem jött össze. Ami nem megy, azt ne erőltessük. Érdeklődő tekintettel nyújtom felé az egyik pohár bort, és ha elveszi türelmesen várom a választ. Ez az este nem is indulhatna érdekesebben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Érzem magamon a férfi tekintetét, hogy ne érezném, amikor velem szemben áll és néz? Szinte már zavarba hoz az egész helyzet, mert nem elég, hogy kis kosárkával áll az ajtóm előtt, de még ki is rittyentette magát, és... és nem szólal meg. Hosszú perceken keresztül nem szólal meg, én meg már tényleg nem tudom mi a francot kellene csinálnom, mert attól félek, esetleg meghibbant a férfi. Azonban ilyesmiről szól sincs - hála Merlinnek - egyszerűen kicsit összeszedte magát, és már beszélni is tud. Remek, haladunk.
- Nem, nem fog. Nagyon finom és jól néznek ki - emelem meg kicsit fejem felé a kosarat, hogy jobban szemügyre tudjam venni a rózsákat, amik nem elég, hogy finomak, de tényleg hasonlítanak a virágra. Lassan emelem a férfira pillantásomat, miközben a kosarat leteszem a pulton. - Aki végett...? Én...? - nézek rá kérdő tekintettel egy pillanatig, amikor pedig bizonyosságot nyer, hogy valóban én vagyok a pizza-rózsa ihletforrása szélesen elmosolyodom. Nos, kaptam már férfiaktól meglepetéseket, de azért ez az összeset übereli, hiszen kinek jut eszébe egy olyan nőnek, aki öl a pizzáért, pizza-rózsákat csinálni? Komolyan, ez az ötlet fantasztikus!
Legnagyobb meglepetésemre Barnabás mind a két poharat elveszi tőlem, és pár másodpercre értetlenség tükröződik az arcomon, mert arra számítok, hogy vagy ő issza meg mindkettőt, mert annyira ideges, vagy egyszerűen nincs kedve inni, így én se tegyem. De azért a kedvenc boromat hozta és azt nyitottam fel, én igazán ittam volna egy kortyot belőle na! Lényegtelen, ezen igen fontos gondolatok hamar elszállnak a fejemből, amikor a férfi végül kezeimet fogja meg, és valami jóleső bizsergés fut végig gerincem mentén, karjaim pedig libabőrösek lesznek. Aha, itt valami nem jó. Tekintetem Barnabásra emelem, türelmesen várom meg, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége, végül szélesen elmosolyodom, és közelebb lépek a férfihoz.
- Ó - ilyen szépen sem hívtak el még sehova. Hát baszki! Pizza-rózsa, érted? - Igen, nagyon szívesen elmegyek veled a bálba Barnabás, csak még... - bocsánatkérően pillantok a férfira, majd elengedve a kezét lépek a pulthoz, kortyolok egyet boromból, végül megállok a tükör előtt, és helyreteszem a halvány rúzst, ami ehhez a ruhához tökéletesen passzol. Még egy korty, majd teljes valómban állok meg a férfi előtt.
- Így jó leszek? - hülye kérdés, ha nem, akkor is így megyek úgyhogy teljesen mindegy. És Barnabás reakciójától függetlenül karolok belé, hogy lassan kezdjem el húzni az ajtó felé, hogy végre meginduljunk, hiszen, ha így folytatjuk semmi nem lesz belőlünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Szeretem, hogy Kori mellett kicsit gyereknek érezhetem magam. Rendben, tény, hogy a tinilányok például aligha beszélgetnek olyanokról, mint egy szerető-nyilvántartó, de attól még poén az egész. Tetszik és szeretem, hogy Kori mellett önmagam lehetek, onthatom magamból a baromságaimat, nem kell visszafognom magam és annyi pizzát ehetek előtte, amennyit még egy jól megtermett férfiember is szégyellne, de nem én. Főleg nem a nő mellett, akinek szerintem már a hócipőjén jönnek ki a pasis dolgok, mert egyszer vagy én cseszem el, vagy a férfi hagy hoppon, vagy zombiapokalipszis van, vagy bármi más történik, amiért nem jön össze. Szerintem közel a harminchoz mondhatom, hogy Corgis öregasszony leszek. Nem olyan zsémbes, mint az én házinénim, de a lényeg azon van így is, hogy egyedül leszek. Nem baj, majd lesz szép kertem a zöldségeknek meg a gyümölcsöknek. Legalább azokat élvezem.
- Kikészítesz - nevetek fel halkan, mert ahogy Kori ecseteli az ötleteit, és simán ki is nézem belőle, hogy holnap már egy szerető-nyilvántartóval fog bekopogni hozzám, automatikusan magam elé képzelem önmagam, ahogy valami madam ruhában feszítek és próbálom összerakni a heti-tervet a lányaimnak, akik elvégzik a munka nagy részét. Hát ez... gyönyörű jövőkép.
- Szeretni fogod a gyermeked - rázom meg a fejem kicsit hitetlenül. Kori felfogása néha nagyon-nagyon meg tud döbbenteni. - Nem lenne más választásod, zsigerből szereted a saját gyermeked, de nem lesz olyan, mint édesanyád. Ne aggódj - kicsit közelebb araszolva a nőhöz simítom végig a karját, és nagyon remélem, hogy befejezte ezt a témát, mert saját magát spannolja fel ezzel az egésszel.
Úgy tör ki belőlem a nevetés, hogy még én is meglepődök rajta. Hasamat fogva dőlök el oldalra, miközben nevetek, pontosan leszarom, hogy a házinéni kopogtat a seprűjével, mert csak nevetek az egészen, és nem tudom elhinni, hogy Kori ezt valóban végig elhitte és komolyan tervezte az egészet. Rázkódó vállakkal próbálom meg moderálni magam, de érzem, hogy jön a következő kör, csak kegyesek voltak hozzám, így kaptam időt levegőhöz jutni. Önfeledten nevetek, majd hirtelen felülök, totális komolyságot erőltetve az arcomra.
- Oké - dörzsölöm, majd kicsit meg is csapkodom arcomat, hogy sikerüljön megtartanom komolyságomat. - Nem, nincs egyik sem - köszörülöm meg a torkom mosolyogva, mielőtt ismét eldőlnék indokolatlanul jobbra. - Hagyom a vetélkedőt és hagyom Barnabást is, bármennyire vonzó is. Szünetet tartok, mert bármilyen hihetetlen, lehetséges, de csak egy nagyon picikét az - közben mutató-, és hüvelykujjammal szemléltetem a nagyon picikét. - Hogy Iliánnak talán igaza van, és egy időre csak el kellene engednem a férfiakat - tárom szét a karom mosolyogva. - Így fogok tenni. Vagy bejön, vagy nem, vesztenivalóm nemigen van -  kortyolok bele boromba mosolyogva, mert az eddig csak tervszülemény - innen is kösz Ilián - most már elhatározás. És azokhoz pedig tartani szoktam magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Azért kicsit felidegesít ám a tény, hogy úgy küldtem az érkezésem előtt pár nappal levelet, hogy nyaralni jövök és élvezni a sárkányaim társaságát, nem fogok dolgozni, nem segítek, nincs sosgyereCarly, nincs semmi, ami munkával kapcsolatos, kivéve, ha én döntök úgy. Erre mi van? Meglátnak és mindenki felém jönne, de szerencsére csak a jobb kezem olyan bátor, hogy ezt leszarva jöjjön oda mellénk. Ő jöhet, mert legalább tud válaszolni a kérdésre is, miszerint nem, még nem volt kajáltatás, így elégedetten bólintok egyet, majd a kezemben ülő kislányra pillantok, amikor meglátom, hogy a lány is őt nézi. Csak legyintek egyet, majd fejemmel és kicsit szememmel is Barnabás felé intek, valami olyasmi jelzéssel, hogy az övé, csak mégsem. Érthető ez így? Mindegy. Megállok az első territóriumnál, majd Karolára nézek, aki meglátván a Romániai hosszúszarvút, inkább a vállamba fúrja fejét. Óvatosan fejtem le nyakamról a kis kezeit, majd leteszem a földre, hogy végül mellé guggoljak, és megböködjem az előttünk elterülő semmit.
- Látod? - mutatok a hullámzó felületre, amit az érintésem generált. - Nem kell félned tőle, nem tud átjutni rajta, plusz vigyázok rád - biccentem oldalra a fejemet mosolyogva, amikor elhangzik az eget rengető kiabálás és az első húsdarabok a területre esnek. Marha nap van, jókor jöttünk, így felemelem Karolát és csillogó tekintettel mesélek neki mindent a sárkányról, amit csak tudni lehet, majd amikor a sárkány végre felfogja mi van komótosan falatozni kezd. Na igen, ez a hosszúszarvú nem az idegbetegségéről híres, ő a legnyugodtabb példányunk, akit bármikor szívesen mutogatok egy két éves kislánynak is. Nem tesz hirtelen mozdulatokat, nem csinál semmit, csak van. Neki is vannak rosszabb napjai, nem szabad elfelejteni, hogy ugyanúgy egy sárkányról beszélünk, de valóban vele van a legkevesebb probléma. Fel sem tűnik, hogy az étel már elfogyott, csak akkor, amikor megérzem arcomon Karola pillantását, ami egy ideje már rajtam lehet.
- Ah, igen, bocsánat - rázom meg a fejemet kicsit, majd hátra sandítok. - Mi lenne, ha rávennéd Barnabás bácsit egy ebédre mégis? - mosolyodom el szemtelenül, és amikor látom, hogy Karola tekintete felcsillan, tudom, hogy nyert ügyem van. Leteszem a kislányt, aki rögtön Barnabás felé szalad. Komótos és lassú léptekkel követem, mint aki semmit nem sejt.
- Ennyi volt - mosolyodom el a férfi felé. - Annyira nem volt szörnyű, ugye? - kérdésemet inkább a férfinak szegezem, mintsem a kislánynak, mert Karola jobban élvezte ezt most, mint bárki már, Barnabás pedig meghúzódott a háttérben, mint egy durcás gyerek, aki csak azért sem fogja élvezni a programot, amit szerveztek neki, még akkor sem, ha a legkirályabb programnak tartja. Annyira imádnivaló.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- És ki lenne a nagy Ő? - tekintetemben kíváncsiság csillan, mert bár rohadtul nem értek az autókhoz, de azért ha valami szép és tetszik a szememnek, akkor nyilván nem fogom azt mondani, hogy eh. Hülye leszek! Főleg, ha régebbi modellről van szó, mert azért egy veterán RX-7-es Mazdára nem mondanak sokan nemet. Tudjátok az az autó, aminek a fényszóróját, mint egy kis szörnyecskének fel lehet nyitni, amikor használatba kerül. Hát mennyire haláli már! És tényleg jól esik nézni is.
- Teljesen el tudnálak képzelni Villám McQueenben csücsülni, mint valami hatalmas mágnás - kuncogok egy halkat az elképzelt képre. Egy ilyen magas férfi egy sportautóban? Rendben, McQueenről beszélünk, aki ugye amúgy nem létezik, de nagyon vicces a látvány, ahogy lelki szemeim elé kerül a kép. Ármin szinte lerázná magáról az autót, nem kiszállna belőle.
- Engem apám tett pozitív emberré - nevetek fel vele halkan. - Nem mondom, hogy megköszönöm neki, de talán egy kis hálát azért érzek - tény, nem úgy, ahogy az emberek legtöbbje gondolná. Nem azért állok úgy a dolgokhoz, mert apám olyan sok mindenben támogatott volna, esetleg olyan pozitívan szemlélte volt a világot, hanem mert eldöntöttem, ahogy szépen lassan, de határozottan épült le, hogy én nem leszek ilyen. Nem hagyhatom, hogy felemésszen  a gyász, amit anyám hagyott maga után. Apám ezt az alkohollal intézte el, én pedig már gyerekként is tudtam, hogy nem fogom magam hagyni, hogy az akkori pozitív énemet felfalja valami mocskos és undorító. Így lettem én, én.
A pulcsi a férfi elé kerül, ami nem esik le a dzsuvás földre, mert elkapja. Mélyet szusszanok, és kitör belőlem a nevetés a kérdésre. - Ez a női osztályon volt, szóval elméletileg női, de kezdek ebben meginogni, ha ennyire passzol rád - eltakarom szemeimet, hogy amikor pózba vágja magát, ne törjön ki belőlem a röhögés, mert azt már nem lehetne nőies nevetésnek nevezni. Nem bírom, és amikor két ujjam között kinézek, kirobban belőlem, és hasamat fogva nevetek. - Ez fantasztikus! Hang vagy egy hétig hordani! - nevetésem nem hagy alább, csak még inkább felerősödik, ahogy elképzelem a férfit egy teljes hétig ebben mászkálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Kori - sóhajtok egy mélyet, hogy lehiggadjak és lehetőség szerint ne az arcába kiabálva közöljem a határozott véleményemet barátnőmnek. - Te tökéletes anya leszel. Szeretni fogod a gyermeked, és ő is szeretni fog téged - már az is eszembe jutott, hogy lehet másik nyelven kellene neki mondanom és akkor úgy megérti talán, mert ez így nagyon hosszú beszélgetés lesz. Tömi a fejét azokkal a baromságokkal, amiket éppen talán, és így, hogy rástresszel és feleslegesen idegeskedik, csak azt éri el, hogy a stressztől nem fog összejönni a dolog. Istenem, ők ketten érdemlik meg a legjobban ezen a Földön, hogy legyen gyermekük. Vagy kettő. Esetleg huszonkettő.
- Pedig mindenképpen megpróbálom és vagy így, vagy úgy, de el fog dőlni mi lesz - nevetek fel halkan. Sokáig tartott mire beismertem magamnak, hogy esetleg, nagyon halovány esélyt látok arra, hogy a férfinak igaza volt a stégen. Nem akartam bevallani, főleg azok után, hogy kioktatott szexből, ami rettenetesen vicces volt, mert a tenyérbemászó mosolyával együtt jön fel mindig arca a lelki szemeim elé, és még látatlanban is letörölném a vigyort a képéről. Csak úgy, mert vicces és mert mindig azt hiszi, hogy ő az élet értelme mindenkinek, miatta forog a föld és miegymás. Idegesítő.
Felkapom fejemet, ahogy Kori felkiált és pár másodpercig, csak meredten nézem a nőt oldalra biccentett fejjel, mert egyre közelebb jön, bennem meg megáll az ütő, ahogy közeledik felém. Mi a franc történt pontosan? Hitetlen tekintettel nézek rá, először fel sem fogom a kérdéseket, csak bámulok a nőre, aki szerintem meghibbant. Kori elhelyezkedik, természetesen ugyanúgy a személyes teremben, szóval mélyet sóhajtok. Ezek szerint nem úszom meg. De mit is mesélhetnék, amikor semmi nem történt?
- Nem, ő nem egy nő - rázom meg a fejemet elsősorban, azért ezt fontosnak tartom tisztázni. - Ilián a neve, középkorú férfi, mint kiderült véla ráadásul, amit szépen tapasztalhattam is, de nem történt semmi, nyugi! - emelem fel kezemet gyorsan, mielőtt Kori kombinálni kezdene. Az nagyon megy neki. - Összefutottunk párszor, valahogy véletlen mindig ott van, ahol én, már beteges a dolog, de engedjük el - még egy mély sóhajt eresztek meg. - Mindegy, szóval ő javasolta, hogy próbáljam meg a szünetet, és sokáig tartott ugyan, de beláttam, hogy igaza van - vonom meg vállaimat, majd borom maradékát lehúzva ejtem vissza pillantásom barátnőmre. - Ennyi lenne a hatalmas történetünk Iliánnal, aki csak Ilián. Semmit nem tudok róla igazából - mosolyodom el halványan, mert jelenleg tökéletesen megelégszem azzal, hogy ennyit tudok a férfiről. Mondjuk nem tartom valószínűnek, hogy ez változni fog, de nem fontos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kár lenne tagadni, nem is fogom, de bírom Karolát. A szívemhez nőtt a szőke kislány, akit mostanában gyakrabban látok Barnabás mellett sétálgatni, mint az anyja mellett, akit futólag láttam egyetlen egyszer. Jön, lepasszolja a gyermeket és már megy is. Nem tudom ez mióta tarthat vagy mióta sem, de az, hogy lassan én többet látom a kislányt, mint a saját anyja, csak még jobban töszködött afelé, hogy megtartsam az ígéretemet. Bármennyi sűrű a program, bármennyire nem kívántam ezt most semennyire, a kislány csillogó szeme és folyamatosan tátott szája, ahogy a Romániai hosszúszarvú elfogyasztja az ebédjét, minden pénzt megért. Talán megtaláltam az utódomat a rezervátumba. Mondjuk oké, ennyire ne szaladjunk előre, egyelőre egy két évesről beszélünk, akinek gyermek szemmel minden hatalmas és veszélyes állat a kedvence.
Mosolyogva, ujjaimat összefonom, amikor megállok Barnabás előtt, aki ámulattal hallgatja Karolát, én pedig szám elé téve a kezemet köhintek párat, nehogy felnevessek az információkra, amiket a kislány továbbad. Fantasztikus, ha ezeket elmondja majd a kis barátainak. Mosolyogva figyelem, ahogy a Karola trécsel Barnabással, a férfi pedig csendben és türelmesen hallgatja végig. Minden elismerésem az övé, amiért nem neveti el magát az infók hallatán, és tekintetében még őszinte érdeklődést is felfedezni vélek.
- Ugyan - legyintek egyet feléjük zavartan, amikor Barnabás szavait nekem intézi. - Semmiség, hiszen itt dolgozom. Vagyis... itt is - ráncolom a szemöldökömet egy pillanat erejéig. Mellkasomra rögtön rámegy ez a nyomasztó érzés, ami csak arra hívja fel a figyelmemet, hogyha visszatérek egyszer a mindennapi rutinhoz, akkor mennyi minden fog a nyakamba szakadni, de igyekszem hamar elhessegetni a gondolatot. Egyelőre a rezervátumban vagyok, hogy kiszakadjak mindenhonnan, hogy pihenjek egy jókorát, és egyelőre ezt számít. Mosolyogva tekintek fel a férfira.
- Örülök, hogy eszedbe jutott, mennyire nincs esélyed ellenünk - nevetek fel vidáman, majd Barnabás szabad oldala mellé állva, karolok a férfiba. - Van egy étterem arra - mutatok a hatalmas épület felé. - Direkt arra lett építve, ha megnyitunk a turistáknak is nagy ritkán, vagy jönnek osztályok, csoportok kirándulni, akkor lehessen hol enniük, mert nekünk van külön konyhánk az épületben - magyarázom, mint valami idegenvezető, miközben közelebb araszolok a férfihoz. - Elég jól főznek, szóóóval... mehetünk? - villantok meg egy elbűvölő mosolyt, majd választ sem várva kezdem el őket húzni a robosztus, fehér épület bejárata felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Felnevetek, ahogy Kori prezentálja a boxolást. Nem csak azon, tény, mert, ahogy elmondja a mondandóját, az is valami zseniális. Nem tudom, hogy jutottunk el a szünettől a feministáig, de üsse kő, legyek az. A szünetre akkor is szükségem van, még akkor is, ha olyan személytől kaptam meg a kezdőlökést, akitől egyáltalán nem számítottam rá. Ilián, aki csak azzal, hogy sétál, idegbe tesz, erre mi történik? Segít nekem a hatalmas tanácsaival, amikhez kellett pár nap, míg felfogtam őket, de megtörtént, sőt! Még igazat is kell neki adnom. Hova fajul ez a világ? Valaki mondja meg, mert én már tényleg nem tudok semmit.
- Ja, tudom – tárom szét a karjaimat kicsit értetlen. – De tényleg az. Egy középkorú véla. Fogalmam sincs hogyan lehetséges ez – komolyan nem. Eszembe jutott párszor az első és – akkor még azt reméltem -, hogy az utolsó találkozásunk után is, de sehogy nem jutottam dűlőre vele. Véla, akire tudod mondani, hogy középkorú, mert valóban az, és nem elmaszkírozva van, nem illúziót ültettek a fejedbe róla, hanem az. Simán az, aki valamiért viccesnek tartotta, hogy használja rajtam a mágiát, végül másodszor már ne. Ezek szerint nem mindenkin használja, sőt lehet nem is használja, csak felmérgesítettem volna? Benne van a pakliban, nem úgy tűnik, mint aki képes elfogadni azt, hogy egy nő nem bomlik rögtön a karjaiba, mert kapott egy mosolyt tőle, és ránéz az igéző kék szemekkel. Lehet ezért kaptam a megtiszteltetést. Nos, ha lehet ilyet kérni, akkor legközelebb inkább ne tiszteljen meg.
- Ugyan már – legyintek egyet barátnőm felé. – Lehet, hogy tenyérbemászó, de nem hiszem, hogy arra vetemedne valaha is. Nem engedné a büszkesége – sok olyan történet van, ami azt mondja, hogy a vélák simán visszaélnek a mágiájukkal és úgy tesznek magukévá nőket. Hogy elhiszem-e? Teljesen, főleg, mióta az iskolában is van egy vértisztított, aki bár diák, de nem lehet nem észrevenni a szépségét. De Iliánból egyszerűen nem bírom kinézni, hogy valóban így szerez meg nőket, mert ahhoz túl büszkének tűnik. Nem menne az imidzséhez, ami azt sugallja, hogy neki nem kell vélamágia ahhoz, hogy bárkit megszerezzen. Hogyne. Majd máskor.
- Nem mondott, Kori – sóhajtok egy mélyet, halvány mosollyal ajkaimon. Nos, nem vagy ezzel együtt barátnőm, mert nekem sincs a top3-ban a kedvenc embereim listámon. Még ha lenne is ilyen. – Nagyon nehezen fogadom el, mert… mert csak, de akkor sem mondott azt. Ez a szünet pontosan arra lesz jó, hogy magammal foglalkozzak, és mindenki más bekapja – nevetek fel hangosan, majd amikor megérzem a kopogást és a rezgést a fenekem alatt, kicsit lejjebb veszem a hangerőt, mert még csak az kéne, hogy a házinéni csatlakozzon a beszélgetéshez a hülye seprűjével.
- Kell az a ház – motyogom orrom alatt, majd kiiszom poharamból a maradékot, végül magam mellé rakom azt. Jobb lábamat felhúzom, arcomat térdemre támasztom, így nézem végig a bor töltés folyamatát. Somolygok az orrom alatt, de nem mondok semmit. Nem hiszem, hogy a bor ivás bármennyire is befolyásolná a gyermek megfoganását, de ez Kori döntése, amit tiszteletben tartok.
- Idáig is el kell jutni – nevetek fel halkan, ne kockáztassuk meg a seprűt ismét. – Jók leszünk. Te házas vagy, nekem meg ott vannak a sárkányaim – mosolyodom el szélesen, mert ismét úgy érzem magam, mint amikor huszonévesen először léptem be a rezervátumba. Csak a sárkányok. Ahogy most megint. Mert hova máshova menekülne egy facér nő, ha nem a sárkányokhoz? Ja, lehet ők normálisabbak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Szemöldökömet ráncolva hallgatom, ahogy megint kimondja megint, hogy középkorú véla. Igen, az, és rettenetesen fura ezt így kimondani, fogalmam sincs a hogyanról vagy a miértről, egyszerűen ez van. Nem tudom hova rakni én sem, de ahogy Kori szájából elhangzik ez a két szó, nem tudom hányadszorra, csak még hihetetlenebb az egész.
- Mi? – kérdezek vissza a szóra, hiába értek vele egyet, majd választ nem is kapok, de ajkaimat ismét elhagyja a visszakérdezés, amikor arra kér, hogy mutassam be neki. Hát, de csajom! Én sem ismerem a férfit, csak felbukkan néha a semmiből, hogy vagy megkeserítse az életemet, vagy éppen olyan tanácsokat osztogasson, amik segítenek abban, hogy könnyebbé tegyem a saját életemet. A jó isten sem tud ezen a férfin kiigazodni, nemhogy még bemutassak neki bárkit is. Meg amúgy is… hogyan? Amikor az én napjaimban is csak felbukkan, majd eltűnik ismét, mint valami lappangó betegség, ami néha tünetet produkál, aztán ismét eltűnik, és előjön megint. Elhiszem, hogy nehéz lehet elhinni, de akkor sem tudom megtenni a kérést, hiába szakadnék belé.
- Nem hiszem, hogy betudlak neki – köszörülöm meg torkomat kicsit, ahogy az ajtó felé pillantok, majd tekintetem visszatér Korira. - Ő általában csak felbukkan a legváratlanabba pillanatokban, én meg állok, hogy mi van? Legalábbis eddig ez volt a módi - amúgy sem tenném szívesen, bár megértem, hogy felkelti az ember kíváncsiságát egy középkorú véla látványa, de jelen esetben, ha akarnám sem tudnám neki bemutatni. Ilyen ez, csak örülök neki, hogy egy ideje nem készítette ki az idegrendszeremet a férfi, meglepően kellemesen el vagyok mostanában magamban, és ebbe nem fér bele az, hogy egyetlen pillantásától a plafonra kerüljek. Pedig ő képes rá. Óóó, de még mennyire, hogy képes, és talán csak erre igazán. Komolyan néha azon gondolkodom, hogy a férfi arra lett teremtve, hogy keresztezze a nyugodt napjaimat, csak eddig valami oknál fogva sikeresen elkerültük egymást, de most, hogy egyetlen egyszer összesodort minket valami már soha többet nem ereszt. Mint valami elcsépelt regény. Borzalmas.
- Azt nem mondanám továbbra sem, hogy ismerem – rázom meg a fejemet alsó ajkamat rágcsálva. – Ez amolyan megérzés – hunyom be szemeimet egy pillanatra, és pontosan egy pillanatig is tart a komolyságom, ahogy kitör belőlem a nevetés Kori szavain.
- Rajtam nem tudom milyen van, mindjárt megkérdezem tőle – kacagok tovább önfeledten, majd ahogy nevetésem kicsit alábbhagy, bólintok barátnőm felé. Végül is, igen, elértük az álmainkat. Kori Jacket, én pedig a sárkányokat, akiket kislány koromtól kezdve el akartam érni. Sikerült. Kinek így, kinek úgy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Mi a franc? – nézek először teljesen hitetlenül barátnőmre, amíg engedek a belső kényszernek és kitör belőlem a nevetés. Rendben, ez az egész teljesen meg van előttem vizuálisan, és abban is szinte biztos vagyok, hogy Ilián rögtön meg is jelenne, mert valamiért ezekhez érzéke van. Ott van és akkor, amikor nem kell. Lehet levédetem különleges képességnek és neki adom a címet, még kitűzőt is csinálok neki, esetleg baseball sapkát. Vagy igazából mindent, amit csak el lehet adni, meggazdagszom és elmegyek a Kanári-szigetekre lakni, mert ott csak nem talál már meg. Amilyen mázlista vagyok, tuti ott nyaralna már az első nyaramon a férfi, esélyt sem adva annak, hogy elkerüljem. Mondom, hogy érzéke van rá!
- Ez az a mondat – iszom ki egyszerre a bort a pohárból. – Amit meg sem hallottam. Tudom, hogy imádod a ”különleges” embereket, de ő nem az – ujjaimmal is szemléltetem a macskakörmöket a levegőben beszéd közben. Lehet különleges Ilián, csak nem nekem, és ha Kori ennyire látni szeretné, akkor nem tudom. Tényleg kirakom a pizzázó elé mondjuk egy bikiniben és énekelhet egyedül, én pedig messzebbről támogatom morálisan, kisírva a szemeimet a röhögéstől és végig kamerázva. Ha ez megtörténik, akkor mindenképpen meg kell örökíteni az utókornak, kár lenne, ha kárba veszne. Csak előre gondolkodom, oké?
- Mindent kinézek belőle – vonom meg vállaimat, miközben tekintettemmel végig követem, ahogy Kori befekszik az ágyba. Célzásértékű, mert az én barátnőm ennyire diszkrét is tud lenni, így a poharat felveszem a padlóról, feltápászkodom, leteszem az asztalra, majd bevágódom Kori mellé, miután ledobtam magamról köntösömet. A saját ágyamba mellé. Nem úgy mellé, jó? Akkor rendben. – Én is örülök Korinna Everleigh – mosolyodom el szélesen, miközben helyezkedem még kicsit, majd magamra rántom a takarót, és Kori felé fordulok. – Ha fizetnél sem tudnál lekoppintani, úgyhogy kénytelen vagy elviselni a baromságaimat még vagy, hát, körülbelül száz évig. Az úgy belefér még, nem?  - kuncogok fel halkan, ahogy arcom alá teszem tenyeremet. - Te is hiányoztál nekem kismadár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Hogyne, irigy vagyok. Megforgatom szemeimet, más reakciót nem kap a barátnőm. Bármennyire is nem tartom valószínűnek, hogy drasztikusan kihasználná vélaságát a férfi, szerintem egy házasságtörés még beleférne, akár csak egy csókkal is, mert Kori azt sem élné túl, ha kiderülne. Az mindegy, hogy vélamágia használata miatt történt az a csók, akkor is felemésztené a bűntudat, és példának okáért, nálam sem különösebben érdekelte Iliánt, hogy esetleg párkapcsolatban vagyok. Nem voltam, de akkor is. Mindegy.
- Mert az jutott eszembe – tárom szét karjaimat, már amennyire a fekvő helyzetem ezt engedni. – Ah, köszi. Szeretem a toleranciádat és a kedvességedet – nevetek fel halkan, mert így hogy vízszintesbe kerültem rendesen rám tör a fáradtság. Nem tudom mennyi lehet az idő, de minimum úgy érzem magam, mint aki nem aludt két napja, és ezt a két napot végig bulizta, most is hajnali hatra esik haza. Tényleg kiöregedtünk ebből már. Nem mintha hiányoznának az ereszd el a hajam bulik, főleg mióta Kori mellett ott van Jack, mert így én is mérsékelve vagyok. Eddig sem szerettem az olyasfajta bulikat, de így legalább okom is van arra, hogy undorodjak tőlük, mert… ne viccelj! Házas nőként bulizni? Kori, nem szabad, ejnye. Hah, körbe értünk.
- Öreg vagyok, hagyjál – húzom még feljebb fejemen a takarót, majd behunyom szemeimet. – Inkább aludjunk, mert szerintem ez a pár pohárka bor is beütött – kuncogok fel halkan, mint aki tényleg be van csiccsentve, de esküszöm fehér villanásokat látok, most hogy lehunytam a szemeim, és ez nem jó. Bár holnap meglepő módon nincs semmi dolgom, de akkor sem szívesen tölteném másnaposan a szabadnapomat.
- Jó éjt kismadár – nyúlok át hozzá, hogy megcirógathassam arcát, majd szinte pillanatok alatt zuhanok mély, álomtalan álomba. Ennél többre valószínűleg nincs szüksége a testemnek és a lelkemnek se. Alvás, mondjuk még három napig. Ja, nem. Ha-ha-ha, majd a következő életemben már rögtön nyugdíjasnak születek, és akkor talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Fura lenne azt mondani, hogy nem érzem a Barnabásból áradó fezsültséget, mert, ha nagyon drasztikus példával szeretnék élni, akkor valószínűleg még Bécsben is érzik. Valamiért feszült, valami zavarja, bántja esetleg, és talán - de csak talán - van elképzelésem arról, hogy micsoda, mégsem merem neki felhozni. Mit mondhatnék neki igazából? Megbántott akkor az étteremben, ezt ő is tudja, de feleslegesen hova idegeskedjek vagy rágódjak rajta? Megtörtént, és bár nem esett jól, de nem tudnék érte haragudni, vagy ne adja Merlin, nem tudnám utálni a férfit. Mert attól én még kedvelem Barnabást, és a kimondott szavai ellenére is ugyanúgy fennáll a helyzet, csak talán már elmondható, hogy kisebb fenntartásokkal.
- Mi, Hercegnők, nem akarunk, hanem szeretnénk - forgatom meg szemeimet mosolyogva felsandítva a férfira, miközben belé karolok, közelebb és közelebb araszolva hozzá, majd meg sem várva, hogy érdemi választ kapjak kezdem el húzni őket az épület felé.
- Mert izgulok - vonom meg vállaimat, miközben lassítok lépteimen, miután Barnabás megemlíti, hogy viselkedem. Oldalra sandítva figyelem a kislányt, aki lassít velünk, de ugyanolyan csillogással a szemében sétál tovább, mint ahogy elindultunk, és ismét konstatálnom kell, hogy magamat látom benne. Remek. - De értettem a célzást, akkor abbahagyom - lassan húzom el kezemet Barnabás karjáról, kicsit el is távolodom tőle, de mellőle nem vagyok hajlandó elmozdulni, mielőtt nem is tudom. Besétál az egyik sárkányhoz véletlen. Töretlen mosolyogva, és ugyanolyan vidáman felelek Karola kérdéseire, mutogatok is neki, végül belépünk az étterembe. Az illatok rögtön megcsapják az orromat, mélyet szippantok is belőlük, majd egy szimpatikus asztal felé indulok el, ahol rögtön helyet is foglalok.
- Remélem azért annyira nem bánod, hogy végül együtt ebédelünk - pillantok a férfira, azzal a feltett szándékkal, hogy pillantását is elkapjam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Igeeen, ebben lehet valami - vonom meg a vállamat végül nevetve. Tény, hogy Barnabás szavaiban lehet némi igazság, hiszen Karola is pontosan úgy és azt csinálja, amit én tennék. Vagy tettem gyerekként, nem tudom, nem emlékszem rá. Az biztos, hogy hasonlít rám a kislány, Barnabás ezzel tisztában van, szóval nagyon dicséretreméltó, hogy nem áll neki velünk vitatkozni. Talán egy jelentőségteljes összenézés történne akkor a kislánnyal és nevetgélve elmennénk enni együtt. És nem azért, mert Barnabás itt nem fontos, mer nagyon is az - nekem főleg -, de sajnos kettő az egy ellen arány van. Fő a demokratikusság.
- Ti vagytok az elsők, akiket elhoztam ide - vonom meg vállaimat, egy már visszafogottabb mosoly mellett, majd Barnabást el is engedem. Ő is ellép mellőlem, így legalább valóban van egy olyan távolság kettőnk között, ami talán barátinak mondható, és nem kényszerít arra, hogy folyamatosan mélyebb levegőt vegyek amiatt, hogy érezzem a férfi illatát. Igen, olyanok vagyunk, mint két tizenhat éves tini, akik kerülgetik egymást év eleje óta, de még mindig nem jutottak semerre. Mindegy. Végig fecsegjük az étkezdéig az utat a kislánnyal, aki végül mellettem foglal helyet, Barnabás velem szemben. Egy szemtelen mosolyt a férfira, mert ha bánja, akkor még szerencse, hogy maradtak mégis. Bár Barnabás rám szólt, hogy talán kicsit túltolom a dolgot, a mosolyom mégis levakarhatatlan, miközben kékjeimet az övéibe fúrom, amikor megdicséri a rezervátumot. Bólintok egy aprót, mert közben Karola folyamatosan magyaráz, én pedig lehet kicsit elvesztettem a fonalat, azonban szerencsére elég, ha csak bólogatok, miközben néha oldalra sandítva fürkészem a férfi arcát, tekintetemet végül nem fordítom el róla, hanem egész testemmel felé fordulok már.
- Nem tudom - a válasz teljesen őszinte, de nyilvánvaló, hogy nem elég, így mélyet sóhajtok. - De elképzelésem van róla. Volt egy könyvem, amikor tizenhárom voltam, anyám akkor már rákos volt, apám akkortájt kezdett inni. Amikor lerészegedett mindig gusztustalan módon beszélt velem, mert anyám akkor már nem volt otthon, ő meg részeg volt folyamatosan - értetlen ráncolom a szemöldökömet, amíg eszembe jut, hogy honnan indultunk. - Szóval a könyv mentett meg mindig attól, hogy kétségbeessek, amikor apám ilyen volt. És mit ad Merlin... sárkányokról szólt. Én ehhez kötöm a mániámat - mosolyodom el őszintén a végére, ahogy Barnabás tekintetébe fúrom sajátjaimat, ám most nem engedem el őket. Szeretném, ha látná, hogy őszintén beszélek, ezek tények, és nem érzek szomorúságot miattuk, most már, ennyi idő elteltével meg főleg nem. A beszélgetés többi része kellemesen telik, ez volt talán az egyedüli kellemetlen téma evés közben, de szerencsére ezen is hamar túllendültünk, végül Barnabás és Karola elmentek.
Pár percig álltam még a hopponálási pontnál, mintha csak azt vártam volna, hogy visszajönnek, pedig tudtam, hogy nem. És mindezek után természetesen nem pihenni maradtam a rezervátumban, hanem vért izzadni a kezem alatt dolgozókkal. Pihentető volt? Aligha. Lefoglalta az agyam? De még mennyire.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Értekezletről értekezletre kell rohangálnom. Az egyetemen sokkal hamarabb sikerült elintéznem mindent, ami meglepett. Az előkészítőben is minden meg van oldva, már csak be kell mennem órát tartani. Na igen, de amikor beadtam az évfolyam bővítésre a kérelmet, a fene sem gondolta volna, hogy el is fogadják és vihetem én a mestertanoncokat is. Káosz az életem mióta ez kiderült, mert úgy kell összerakni az órarendet a kastélyban, hogy az egyetemen és az előkészítőben is tudjak órát tartani. Az egyetemen egyértelmű, hogy hétfőként darálom le a hallgatókat, de akkor reggeltől estig, esetleg kedden belefér egy előadás, mert a kedd és szerda délelőtt az előkészítősöké, úgyhogy szerda délutántól vagyok a kastélyban, ami nem is olyan rossz. Két és fél nap az alapképzésesekre, majd jöhetnek a mestertanoncok. Oké, meg lesz ez, csak kicsit össze kell szednem az agyamat, amihez az asztalomon pihenő fánk és a frissen lefőzött kávé, amivel éppen az asztalomhoz battyogok vissza, biztosan segítenek majd. Távolabbról is feltűnik már egy apró, mozgó pont a fánk környékén. Szemöldököm megemelkedik, de amint közelebb érek és látom is, hogy ki az, és mégis mit csinál, vonásaim kisimulnak és egy hatalmas mosollyal ajkaimon huppanok le a székemre. Látványosan szenvedve pillantok a cinegére, majd a fánkot elfelezem és a másik felét a madár előtt hagyom.
- Szép lenne, ha az egészet benyomnád egyedül Kori - vigyorodom el szélesen, majd beleharapok a fánkba. Elégedettet szusszanok. Jókor jön a nő, éppenséggel a legnagyobb szükségem van rá, hogy legalább a kastélyban tartandó órarendet segítsen összerakni, mert egyelőre felsültek a szervezői képességeim.
- Te mit is keresel itt amúgy? - kapom be az utolsó falat fánkot. A szalvétába törlöm a kezem, végül már újra csillogva és villogva fogom meg gőzölgő bögrémet, hogy aprót kortyoljak a kávéból. - Mondjuk tény, hogy a legjobbkor jössz. Ments meg - nevetek fel halkan, mert rajtunk kívül páran még tartózkodnak a tanáriban. Van egy olyan érzésem, hogy ez hamarosan változni fog, mert mindenkinek rendben van mindene. Megint ki a kivétel? Nyilván én, de megjött a felmentő sereg!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Megforgatom szemeimet, ahogy magyarázni kezd, mert el tudom képzelni mit mondhat, de ugye nem értem, szóval csak úgy teszek, mintha érteném. Mosolyogva tolom elé a fánkot, csipeget párat, majd legnagyobb megdöbbenésemre reppen el, hogy Henrik vállán foglaljon helyet pár pillanatig. Szemöldököm ráncba szalad, nem értem, és elképzelésem sincs, honnan ismerhetik egymást, de Kori nem hozta szóba eddig, én meg nem fogok a nyakára járni a témával, úgyhogy túl is léphetünk ezen. Mosolyogva fogadom, ahogy ráül pár papírra, egyáltalán nem zavartatja magát. És én sem. Mert elég a jelenléte ahhoz, hogy jobb kedvem legyen, és a kétségbeejtő helyzet, mégse tűnjön annyira kétségbeesettnek. Így is az, de nem tűnik annyira annak, nekem meg ennyi elég.
- Nagyon hálás is vagyok érte - bólintok egy határozottat, majd ismét aprót kortyolok a bögréből, miközben hátradőlök. Szabad kezemmel kezdek el kopogni az asztalon, de nem sokáig, tudom, hogy idegesítő, így hamar be is fejezem a cselekvést. Még csak az kéne, hogy Kori itt hagyjon, mert nem tudok nyugton ülni a seggemen három percig. Szépen lennénk. - Azok. Igyekszem összeegyeztetni az előkészítőt, az egyetemet és a kastélyt, de egyelőre káosz van a fejemben - nevetek fel fájdalmasan, mert a helyzet egyáltalán nem vicces amúgy, rendesen lassan pánikolni fogok, hogy hamarosan évkezdés, nekem meg még mindig kész órarendtervem sehova. Az előkészítő a legegyszerűbb, talán azzal kéne kezdeni. Mélyet szusszanva fordítom a lapot Kori felé.
- Akkor nincs esélyed kiszakítani a szobájából - ingatom fejemet kicsit. Mesélt már arról, hogyha Jack belelendül és belemerül az írásba, akkor kirobbantani sem lehet onnan, így megértem, hogy unatkozik. És ez nekem most nagyon is kapóra jön, szóval innen is virtuális csók Jack-nek.
- Addig, hogy az egyetem lesz hétfőn és kedden délelőtt, az előkészítő kedden délután és szerda délelőtt, a Bagolykő pedig a maradékban. Ossz el nyolc évfolyamot két és fél napban - fáradtat sóhajtok, mert ugye mindezek mellé még nem voltam a rezervátumban sem, de ha minden második hétvégén megyek csak oda, akkor van időm az iskolákra és arra is. Oké, ezt meg kell beszélnem a vezetőséggel, mert nem csak rajtam múlik. Bár mióta lement ez a férges eset, azóta elég nagy nyugi van a rezervátumban, szóval talán elég lenne havonta egyszer menni.
- Kérsz kávét? - sandítok fel a nőre, mielőtt teljesen eluralkodna rajtam a pánik. Jobb tiszta fejjel kávét csinálni, hogy iható is legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Mint aki érti miről beszél bólintok egyet, amolyan apró visszajelzésként. Nos, nekem ennyi elég, mélyebben aligha fogok belemenni, esetleg belekérdezni. Elmondja, ha szeretné, és nekem ennyi információ, hogy majdnem rokonok lettek, bőven elég. Még sok is, mert elképzelésem sincs ez hogy történhetne meg, de rendben, ők tudják.
- Igen - vigyorodom el szélesen Kori felé. Amíg ő a papírokkal babrál, én azért nem vagyok rest elgondolkodni a kérdésen. Sokszor eszembe jutott, hogy talán túlvállaltam magam és le kellene adnom legalább egy helyet, túlterheltségre hivatkozva, de az meg olyan, mintha szembeköpném magam. Én vállaltam el mindhármat, szóval eleget kell tennem annak a kötelezettségeimnek, és bár néha tényleg azt értem, hogy nem nyerhetek, mert egyszer séta közben fogok elaludni, de még bírom. És ugye, amíg bírom addig bizony haladás van előre. Az elején tartottam a tanítástól, sőt, igazából rettegtem tőle, de ezt nem hangoztatjuk azért, mára már csak besétálok, mosolyogva megtartom az előadásokat és tanórákat, majd kisétálok. Ez még a kastélyban és az előkészítőben nem is annyira rossz, mert nincsenek sokan a termekben, na de az egyetemen? Egy 150 fős előadóba besétálni és előadást tartani azért teljesen más tészta, és igen, gyomorgörccsel mentem be az első előadásra. Ráadásul az én tárgyam a szabadon választhatók között is szerepel, szóval csak még többen jöhetnek. Fejemen aprót rázok, kékjeimet emelem barátnőmre. Gubancos mese?
- Milyen mese? - nézek rá értetlen, majd leesik a tantusz. - Óóó, akinek a kis kaméleonja van? Haláli az a mese, de azért a házat ne tüntesd el a súrolásoddal - nevetek fel halkan. Igen, valóban borzasztóan szokott unatkozni a nő, amikor rájön Jack-re az írás, mert olyankor a férfi teljesen el van veszve a maga kis világában. Nem könnyű ez a házas élet, de én mosolyogva nézem végig, ahogy Kori minden porcikájával támogatja Jack-et, és örül a lelkem, mert boldognak látom. Ennyi minden után, igenis ő az első, aki megérdemli ezt.
- Pénteken nem akarom szívatni az egyetemistákat, ezért gondoltam a hétfőre és a keddre. Gyorsan ledarálom őket - elgondolkodva figyelem a papírt, amit elém tol. Szemöldököm ráncba szalad, és óvatosan megcsóválom a fejem. - Vagy bejövök szombaton is és fejen állok - állok fel a mondat közben, majd eloldalazva indulok a kávéfőző felé. Nagyjából három perc múlva térek vissza Korihoz a kávéjával. Tekintetem rögtön a nő arcára siklik, miközben lerakom mellé a bögrét.
- Unatkozol az egyetem mellett? - biccentem oldalra a fejemet. - Támogatlak, ha ennyire szeretnéd. A könyvtár esetleg? Ott elég otthonosan mozognál, nincs nagy nyüzsi, mellette a kiadóval is tudnál foglalkozni néhány üresjáratban - vetem fel az ötletet, miközben lehuppanok a székemre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Az a legjobb, hogy ennyi helyen kell megfelelnem és helytállnom, hogy egyáltalán nincs időm gondolkodni. Mármint egyáltalán nincs. Reggel felkelek, a nap csak úgy elsuhan a fejem felett, mire feleszmélek már a zuhany alatt állok és lefekvéshez készülődöm. A fene sem gondolta volna az elején, hogy a tanítás ennyire ki fogja tölteni a mindennapjaimat, de megtörtént és szeretem. Ahogy a diákok figyelnek a szavaimra, és érdekli őket, amit mondok, és ami a legjobb, hogy tapasztalatból beszélhetek nekik mindenről.
- Nem ezt mondom, de ha hallgató lennék, ki nem állhatnám azt, aki péntekre rak előadást - hangosabban engedem ki a nevetést. Valljuk be, egyik egyetemistának a nagy kedvence még pénteken is az egyetemre járnia. Ha tehetik, akkor lezavarják a hét első napjain a kötelező előadásokat és jó világ, mehetnek amerre csak akarnak, de egy pénteki előadás ezt eléggé megborítja.
- De, miért? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn. Nem tudom ez most miért jött fel, de ha felhívja valami egyértelműre a figyelmemet a nő, amit én teljesen elfelejtettem, akkor sikítok. Nem akarok mindent elölről kezdeni, nagyjából már legalább összeállt a kép a fejemben, és így, hogy Kori is itt van és segít, talán hamarabb is végzek, mint terveztem volna és nem kell az egész délutánt itt töltenem, míg a többiek már réges-régen otthon eszik a vacsijukat.
- A rezervátum sztornózva van, amíg nincs meg a napi rutinom - vonok vállaimon aprót. Nehéz döntés volt, de tudom, hogy így mehetek vissza a leggyorsabban. - Vészhelyzetben vagyok csak elérhető, így a legtutibb - bólintok egy határozottat, még akkor is, ha fáj a szívem. A rezervátum jelenti a mindent, most mégis egy olyan döntést kellett meghoznom, amely kicsit háttérbe szorítja. Nem baj, mert magamért teszem, és nyilvánvaló, hogyha az iskoláknál kialakul a rutin, akkor a rezervátum már simán befér bárhova is. Aprókat bólogatok, miközben elindulok megcsinálni neki a kávét, mutatóujjamat emelem fel felé, hogy öt perc szünet, amíg megcsinálom, de szerintem annyi sem kell és máris koppan a bögre Kori mellett.
- Nem is gondoltam alacsonyabb pozícióra - mosolyodom el szélesen. A könyvek és az írás fontos szerepet játszik Kori életében, tisztában vagyok vele, de ha a nő egyszer bepörög, akkor több kell neki. És nagyon úgy tűnik, hogy most eléggé bepörgött. - Legyél igazgató, esetleg a Művelődési háznál is érdeklődhetnél, hátha van valami - ez is csak ötlet, nem kell mindent egyszerre, de ha megpróbálja legalább az egyik biztos bejön. Bár őt ismervén mindkettő bejön, szóval... mehet mindkettő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Téged mindenki szeret - mosolyodom el őszintén. Na igen, és ez egyáltalán nem elfogultság. Kori egy olyan nő, aki ha belép valahova, akkor a jókedv is jön a helyre, a nő hevességével keveredve. Fogalmam sincs, hogy találja meg az aranyközéputat, de képes rá, és mindig él is vele. Nem mondom, hogy kiegészítjük egymást, mert vannak olyan helyzetek, amikor mindkettőnk szemöldöke az egekig megy és vissza sem jön, valamikor ő kezeli higgadtabban a szituációt, valamikor én, és soha nem tudjuk mikor melyik van érvényben. Nem tudom, igazából ez elég ijesztő, ha jobban bele gondolok.
- Baszki, igazad van - ráncolom a szemöldököm, majd magam elé meredve kezdenek el úgy pörögni az agytekervényeim, mint még soha az életemben valószínűleg. Tehát akkor az előkészítőben kezdek és végzek a héten. - Hétfő és péntek délután előkészítő, a többit meg elosztom majd, legalább ez legyen tuti - bólintok végül, majd az elém tett papírhalomra firkantom a biztosat. Ha más nem is, de legalább az előkészítősök biztosak már, mert Korinak igaza van. Ők még túl gyerekek ahhoz, hogy csak úgy elengedjem a kezüket és heti egyszer találkozzunk, így legalább van időnk mindent megbeszélni, és ha a szülőknek is kellek, akkor két nap is van, amikor elkaphatnak. Bár ne akarjanak elkapni inkább.
- Vannak olyan esetek a sürgőseken kívül is, amikor mennem kell - mélyet sóhajtok, mielőtt folytatnám. - Nem tudom őket elengedni - halványan elmosolyodom, miközben ajkaimhoz emelem a bögrét és az utolsó kortyot is eltüntetem belőle. A Romániai rezervátum adott meg minden alapot ahhoz, hogy ma ott tarthassak, ahol tartok. A gyakorlati tudásomat megalapozhattam, és rengeteg új információval gazdagodtam. A tudásom csak nőtt és nőtt, ezért vagyok képes ma két olyan helyen is tanítani, ahol a tudás alap elvárás. Nem a nagy világba beszélek, hanem van is mögötte valami, és ezt a rezervátumnak köszönhetem. Aligha leszek képes bármikor elengedni.
- Egy próbát mindenképpen megér - határozottat bólintok, és ha kell még a polgármesterre is rárúgom az ajtót, hogy na, azért ne hagyjuk már elszaladni ezt a főnyeremény nőt. Álljon meg a menet, kérem! Képes vagyok rá, de inkább nem említem, nehogy a végén felesleges stressz legyen. - Ezt te sem gondoltad komolyan, mindketten tudjuk, hogy már most megnyerted - nevetek fel, majd a bögrét az asztalom szélére pakolom, végül felállok. - Vegyük úgy, hogy te nyertél tényleg. Na repkedjünk, különben tényleg itt penészesedek meg - ragadom karon barátnőmet, ha leszállt az asztalomról, majd végre el is indulunk. Nem fogom tagadni, megmozgatta a fantáziámat ez a cukrászda dolog. Egy jó krémesre nemigen tudnék nemet mondani. Nagyjából soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nagyokat sóhajtozva indultam el teljesen céltalanul. Mindent a táskámba söpörtem, ami csak kellhet, mert ebben a mérhetetlen csendben, ami mindig rám telepszik, amikor a házi néni elmegy az unokáihoz, nem lehet megmaradni. Szóval a nagy pakk dolgozatot is valahogy belevarázsoltam a táskámba majd csak elindultam. Sokáig álltam az utca legelején, hogy berobbanok Korihoz egy üveg borral, de végül lebeszéltem magam róla, mert legutóbbi találkozásunkkor kiderült, hogy Jack végre visszatalált hozzá valamelyest, így aligha lehetne pofám szétrobbantani őket. Örülök nekik, nyilvánvalóan nem rúghatom rá barátnőmre az ajtót, hogy azonnal csináljon valamit, különben nekem itt és most végem van. Normális esetben megtenném, de az ő boldogsága sokkal fontosabb, mint az én nyűgöm.
Túl korán van még, a Nap is az égen jár bőséggel, amikor belépek a bár ajtaján. Rajtam kívül a pultos tartózkodik csak bent, így mosolyom rögtön őszintébb lesz, amikor már a férfi is rám pillant. Mosolyogva intek neki egyet, majd a pulthoz lépkedve helyezem magam kényelembe táskámat magam mellé téve. Hamar belelendülünk a beszélgetésbe, a kikért limonádé is gyorsan fogy, az idő meg csak telik, nekem meg eszembe sem jut, hogy a dolgozatokkal foglalkozzak. Mintha újra tini lennék - Merlinre, de régen volt - olyan felszabadultan beszélgetek az idegen pultossal, de ahogy a Nap megy lefelé, és besötétedik a végére már úgy érzem, mintha évek óta ismernénk egymást. Időközben a bárt is volt alkalmam megfigyelni alaposabban és ahhoz képest, hogy kívülről milyen aprócskának tűnt első látásra, meg kell mondjam, ha az ember belép, kellemeset csalódik. Tágas és hangulatos, van itt minden, ami szemnek és szájnak ingere, ahogy elnéztem még egy aprócska emelvény is van azoknak, akik belevetnék magukat a karaoke világába.
Kékjeimet vezetem vissza Arnoldra, amikor folytatja a történetet a nőről, aki a legutóbb a pulton táncolt, mert sajnos már nem csak én vagyok vendégként jelen, így a beszélgetésünket megbocsájthatatlan módon szakítják meg párszor. A másik pultosra még várhatunk 1 órát, ha jól emlékszem. Mintha már én is itt dolgoznék. Akaratlan kuncogok fel, majd tenyerembe helyezvén államat figyelem Arnoldot, aki a második koktélomat keveri nekem. Fogalmam sincs mi ez, mit tesz bele vagy mit sem, de finom, én meg rábíztam magamat. Van az a mondás, hogy ökör iszik magában, azonban ne felejtsük el, hogy nekem itt van Arnold, akinek sörös poharához koccintom sajátomat, majd kortyolok belőle.
- Inkább azt mondd meg nekem, hogy nem esett le tűsarkúban a pultról, amikor össze-vissza ugrált - nagyon-nagyon elgondolkodtató kérdés. - Mármint én tudok mindent csinálni magassarkúban, de berúgva egy lelakkozott pulton... necces - szemöldökömet ráncolom, miközben latolgatom magamban a felmerülő lehetőségeket, miközben tekintetemmel követem, ahogy Arnold ismét magamra hagy. Komolyan kezdek megsértődni, még akkor is, ha csak a munkáját végzi. Nagyot szusszanva esik vissza pillantásom a koktélra, amiből kortyolok is, majd siklik tovább a táskámra, amiben a halom dolgozat pihen. Elhúzom a számat, és mintha észre sem vettem volna őket fordulok a nyitott tér felé a székkel, háttal a pultnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hátamat a pultnak döntöm, jobb kezembe tartom a koktélt, amibe még mindig nem tudom mi van, elmondani pedig nem hajlandóak, így jobb híján csak kortyolgatom. Lábaimat keresztbe vetem, ahogy kékjeim járatom végig az egyre csak növő emberseregen. Akkor ennyit arról, hogy egy idegen férfival beszélgetem végig az éjszakát, pedig szemrebbenés nélkül sajátítottam volt ki magamnak Arnoldot, de ha dolgozni kell, akkor nincs más választása. Meg ugye, nekem is azt kellett volna, mármint eredetileg ezért jöttem, de Merlin mentsen meg, hogy most már neki álljak. Nem ment el az eszem még ennyire, és bármennyire el kell magam foglalnom valamivel, hogy tényleg ne zavarjam Korit, akkor sem fogok a dolgozatokhoz nyúlni. Megvallva az őszintét, nagyon is jól esik most csak beszélgetni, iszogatni és nem foglalkozni egyik kötelezettségemmel sem, pedig tudom, hogy ennek az elkövetkezendő napokban fogom meginni a levét, de akkor sem érdekel különösebben.
Kékjeim rebbennek az asztalokról az ajtó felé, amikor egy férfi társaság lép be rajta. Szemöldököm emelkedik meg, ahogy belépnek, gyors végig pillantás mindegyiken, majd már siklik tovább pillantásom, végül, ahogy Arnold visszatér hozzám én is a pult felé fordulok megint. Tovább hallgatom és nevetek a történeten, amit folytat, mert a nő bizony a végén végül leesett a pultról, csak annyi volt a szerencséje, hogy a pasik, akik rá csorgatták a nyálukat elkapták. Vidám estéje lehetett a nőnek. Ajkaim nyílnak szólásra, amikor mellém kerül a férfi, jön a haverja is, és fejemet kapom feléjük, amikor felszisszen, nekem pedig rögtön tűz lobban kékjeimbe. Megszólalni sincs időm, mert lerendezik egymás között, majd kékjeimmel pillantok a mellettem állóra, aki meglepően készségesnek mutatkozik aziránt, hogy kiengeszteljen, amikor semmi nem történt lényegében, és még ráadásul a haverja helyett is. Nem diszkréten pillantok végig rajta, majd a haverja után, és elég pár tizedmásodperc, hogy megállapítsam mennyire nem közéjük való. Valahogy más. Kifinomultabb talán, de lehet nem ez a megfelelő szó.
– Erre aligha lehetne nemet mondani – fordulok felé a bárszékkel, szemem sarkából látom, ahogy Arnold felém kacsint. Halkan kuncogok fel, majd kékjeimet ismét az előttem állóra emelem. – Csak arra kérlek, hogy a becézést mellőzük, mert a szívemhez kell kapnom tőle. Ophelia – kiiszom az utolsó kortyot, a pultra teszem az üres poharat, majd jobbomat nyújtom az idegen felé. A kézrázás után teszek eleget a kérésnek és helyezem másik helyre a táskámat, amit végül immár kedvenc pultosommá avanzsált Arnold fog meg és tesz be a pult mögé. Hálásan mosolygok rá, mert így legalább nincs vele több gondom, és a dolgozatokat sem látom.
– Nincs hozzá közöm, de muszáj megkérdeznem, hogy mégis hogy szedted össze a többieket? Valahogy, ha nem láttalak volna velük, nem tudnálak elképzelni mellettük – fejemet biccentem félre, egy tincset tűrök hátra. Kékjeimet nem veszem el a férfi arcáról, azokban is őszinte kíváncsiság csillan, mert tényleg érdekel, hogy mégis milyen oknál fogva keveredik össze egy ilyen kaliberű férfi a másik véglettel. Mert nekem a többi az másik véglet, valahogy a viselkedésüktől áll a szőr a hátamon, és a kérdés indiszkrétsége sem esik le. Lehet többet ittam a kelleténél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ahogy az idő kivirult, úgy vettem én is sokkal könnyebben az elém gördülő akadályokat, akár a rezervátumban, akár az egyetemen. A kezdeti nehézségek ellenére, végül Korival sikerült ugye megoldanom az órarendet, és onnantól kezdve minden sokkal egyszerűbb volt. A rezervátumban bár nem ment zökkenőmentesen, hogy megértsék mennyi teendőm is van nekem valójában Magyarországon, végül sikerült dűlőre jutnom az igazgatóval. És amennyire azt hittem, hogy az egyetemmel lesz a legnagyobb gondom, pontosan annyira lepett meg. Mert ma is itt vagyok, kávéval a kezemben szelem az épület folyosóit, hogy végre az előadóba érjek. Az ajtót belököm, a hallgatók, amint meglátnak, elhallgatnak. Mosolyogva pakolom le a cuccomat az asztalra, majd feléjük fordulok.
- Üdvözlöm Önöket! Az előző előadáson... - nincs teketória, az anyaggal haladni kell, így a kicsiny ismétlések után rögvest belevágunk a feketelevesbe. Különös érzés, ahogy majdnem 100 hallgató hallgatja, amit mondok, jegyzetelnek és ténylegesen rám figyelnek. A beadandókon és a zh-kon, amiket sajnos kénytelen vagyok velük megíratni, általában jól teljesítenek, és ha ők ezt elfelejtik akár pár perc múlva is, én nem, mert ez valahogy nekem is elismerés. Ahogy az is, hogy mióta Jason felhívta a figyelmemet az aznap hordott ruhámra, elmentem előadást tartani, és észrevettem a hallgatók között párat, aki nem feltétlenül diszkréten csorgatta a nyálát, nos... még mindig tart. Merthogy azóta, plusz mióta tombol a nyár ezerrel, kicsit lengébben öltözködöm, mint télen, így akaratlan veszem észre magamon a pillantásokat. Ez is egyfajta elismerés, nem? Végül is... mindegy.

Két óra tömény anatómia után, a kihűlt kávémat hajítom a kukába. Egy ideje már végeztem, de rendbe kellett raknom pár dolgot az asztalomon, így később távozom az egyetemről, mint az megszokott lenne. Intek pár hallgatómnak, majd mintha mi sem lenne természetesebb veszem fel kedvenc alakomat. És már bátran mondom, hogy kedvenc, mert nem felejtem el megbűvölni előtte a ruhát, és teljesen hozzászoktam. Sokkal egyszerűbben közlekedek, és bár az országban nem megszokott egy hatalmas fekete kígyó, de eddig bejött, hogy óvatosan, körültekintően közlekedem, így nem bukok le, mégis könnyűszerrel eljutok mindenhova. Most sincs ez másképp, a helyszín közelébe érve lándzsás nyelvemet nyújtom ki, koromfekete szemeim járnak ide-oda, és amikor a terep tisztának tűnik, továbbcsúszok, majd felveszem emberi alakomat és sétálok tovább kényelmes tempóban. Hajamat dobom hátra vállam felett, halvány mosollyal ajkaimon lépkedek egy félreesőbb helyre és gyújtok rá. Szükségem lenne egy kávéra. Egy karamellás latte nagyon jól esne...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szóval verőfényes napsütés, madárcsicsergés, jobbnál jobb egyetemi előadások, vidám percek a tanáriban, és minden, ami boldogságot csempészhet egy ember életébe. Már éppen azon gondolkodom, hogy tényleg minden kétségemet félredobva keresem meg Korit, hogy azonnal menjünk vásárolni, majd igyunk meg egy kávét, amikor az ismerős hang csattan bele a dobhártyámba, és mire észbe kaphatnék, vagy legalább meggyújthatnám azt a fránya cigarettát, keze már a derekamra kulcsolódik, aminek hatására az én arcomra is egy olyan kedves kis mosoly kerül fel, ami mostanában nagyon ritkán. Ujjaim közé csippentem a még meggyújtatlan szálat, kékjeimet emelem fel Iliánra, hogy szemébe nézve tudjak válaszolni a kérdésre.
- Nagyon - aprót bólintok, le nem véve róla pillantásomat. Na, nem azért, mert attól félek, hogyha megteszem, akkor oda az egésznek a varázsa, és a híres Machay eltűnik a szemem elől, majd soha többet nem látom, hanem mert egyszerűen minden mozdulata és szava gyanús a férfinak. - Komolyan kezdtem unatkozni nélküled Ilián, már az is eszembe jutott, hogy egy véletlen találkozás helyett, felkereslek én - kezemet csúsztatom derekamat tartó karjára, mosolyom lesz ezzel együtt szélesebb, és az előttem állónak egyetlen oka sincs arra, hogy kételkedjen a szavaimban. Másik kezem helyezem vállára, valami furcsa deja vu érzés kerít hatalmába, mintha újra február lenne és a liciten állnék. Nagyobb levegőt veszek, de nem lépek arrébb, sőt, ha lehetséges, még jobban belesimulok az engem tartó kézbe.
- Azért elvárom, hogy minimum ennyire hiányoztam neked én is - mellkasára csúszik kezem, ott állok neki dobolni tökéletesen manikűrözött kezemmel, folyamatosan arcát fürkészve, és igyekezvén elkapni a kékeket, plusz nem törődve azzal, hogy más az illata, mint amikor legutóbb volt ennyire közel hozzám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Halk, és talán kissé hitetlen kacajt engedek meg magamnak. Nem szeretnék ebben hinni, sőt, legszívesebben addig tagadnám magamban, míg végül odalyukadok ki, hogy el is hiszem a tagadást, de ha ez a sors tényleg, akkor világgá szaladok. Mármint rendben, egy nő, egy igazi nő, minden egoizmus nélkül tisztában van az adottságival, így én is, azonban az ilyesfajta férfiakkal, majd a helyzettel, amit teremt az a bizonyos, nem mindig lehet mit kezdeni, hiszen mi mást is szeretne? Hihetném az ellenkezőjét, ezt is tagadhatnám magamban végtelen időkig, míg elhiszem egyszer csak, de valószínűnek tartom, nem áll rendelkezésemre annyi idő, hogy valóban megtörténjen. Szemeimet forgatom meg csupán, mert nyilvánvaló, hogy nem tettem meg, a szíve összetörése meg aligha ezen megmozdulásomon múlt, így hiába a kiskutya tekintet és kedvesen lebiggyesztett ajkak. A naivitás áll tőlem a legmesszebb.
És mégis karjaiba simulok. Agyam folyamatosan küldi a vészjelzéseket, nem kellene egyetlen szavát, cselekedetét sem elhinnem, de fogjuk a vélaságára, hogy mégis - enyhe túlzással - iszom a szavait, és úgy mozdulok, ahogy azt ő szeretné. A helyzet még viccesebbé válik, ahogy a Valentin-napi őrület kúszik be emlékeim közé, már éppen incselkedve közölném vele, hogy akkor is éppen magával, és a rálicitáló nőkkel volt elfoglalva - milyen meglepő -, de ehelyett befogom a szám és várok.
Mellkasára simuló kezem feszül meg, igyekszem eltolni magamtól, nem akarom elhinni, ami éppen történik, ám végül, bármennyire is kellemetlen legyen ez; ő nyer. Megfeszült ujjaim markolnak rá felsőjére, viszonzom a csókot, eddig karján pihenő kezem csúszik feljebb vállára, majd tarkójára, kissé megemelkedve kerülök hozzá közelebb. Akkor tényleg itt a vége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Feltűnt, hogy kerül. Ó, de még mennyire, hogy fel, még a vak is láthatta, hogy érdekes módon, soha nem ott van ahol én. Hogy bánom-e? Esetleg. Egyszer már a lénye maga kényszerített meggondolatlan döntésre, akkor mindent feladtam érte, mégsem volt elég. Eldobtam magamtól a biztosat a bizonytalanért, és hatalmasat koppantam, a biztos mégis visszatért az életembe a legváratlanabb helyszínen és pillanatban, ugyanolyan érzelmeket kiváltva belőlem, mint a legelején. Őszintén szólva, a legjobb dolog, amit tehetünk, hogy kerüljük egymást, bár tény, hogy nekem nem kell megerőltetnem magam, mert Jason tökéletesen sajátította el a technikát, hogy akkor rabolja ki a hűtőmet, amikor véletlenül sem vagyok ott. A nap azonban vészesen közeleg, hogy találkoznunk kell. Bizonytalan vagyok, bennem van a félsz, mióta csúnya módon elváltunk. Mármint ez így nem egészen igaz, mert nem vágtunk egymáshoz tányérokat, szóval meglepően szépen váltunk el, csak… váratlanul?
Nincs idő gondolkodni, meg kell szednem a lábaimat, mert már tíz perce a helyszínen kéne lennem. Ez mindössze annyit jelent, hogy a komótos séta közben, amit lejtek a hely felé, még egy kávét is veszek, így azt kortyolgatva lépek be a területbe, hogy azonnal szembe találjam magam a medve hátával. Egy halk morranás hagyja el ajkaimat, amivel valami olyasmit szeretnék jelezni, hogy ez nem igaz, de ahelyett, hogy kiengedném magamból elégedetlenségemet, aprót kortyolok a papírpohárból. Akkor innen már nincs visszaút, igaz? Találkozni fogunk, és ha fejre állok sem fog megváltozni. A hatalmas testhez közelebb tipegve kerül akaratlan széles mosoly arcomra, ami mellé társul szemforgatásom, ahogy meghallom hangját. Az apró pihék meredeznek az ég felé hatására. Jó? Rossz? Igen.
- Mit értesz az alatt, hogy amúgy ártalmatlan? - a hangom mellé társulok, ahogy belibbenek mellé, kékjeimet a karperecre függesztem, miközben fejemet kissé oldalasan fordítva pillogok a karkötőre. - Elégedetlenkedsz megint, pedig még el sem kezdtük - szemtelen mosolyt villantok felé, majd veszek át mindent a sráctól, írok alá mindent olvasás nélkül, amit az orrom alá tol, és kissé sietősebb léptekkel érem utol Jasont, miután igen hamar kiderült: nincs más választásom, mivel egy csapatban vagyunk. Ha nem ezt hívják az élet ironiájának, akkor nem tudom mit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem tudom mit kellene gondolnom. Nem tudom mit kellene éreznem. Mintha valami tinidrámába csöppentem volna, ahol a fiú kerüli a lányt, mert szeretné elkerülni a kellemetlen helyzeteket, amit a… na igen, fogalmam sincs mi számíthatna kellemetlen helyzetnek, mikor olyan jól kiküszöböli azt is, hogy egyáltalán helyzet legyen. Nagyon ritkák az olyan alkalmak, amikor nem tudom, hogy kellene hozzáállnom egy helyzethez, de azt bizton állíthatom: ez közéjük tartozik. Mégis mosolyogva lépkedek oda, szólítom meg, és ugyanolyan mosollyal billegtetem fejemet szavaira, majd érintem mutatóujjamat ajkaimnak, mintha nagyon, de nagyon elgondolkodnék.
- Akkoooooor - nyújtom el a szót játékosan, mielőtt Jasonre vezetném kékjeimet. - Gondolom büszke lehetek - mosolyom kerekedik ki egy szemtelen vigyorrá, majd firkantom alá az elém tolt papírokat. Szemöldököm rebben meg Jason szavaira, fel sem pillantva hümmögök egyet, ahogy kékjeim fürkészik a sorokat, mert pár szón megakadt a tekintetem, így csak-csak elolvasom. Legalább ezt a három sort, aminek a végére nincs is értelme, mert minden figyelmem a férfinek szentelem. Követem a kapott utasításokat, kékjeim azonnal ki is kerekednek egy pillanatra, ahogy meglátom. Igyekszem gyorsan rendezni vonásaimat, megköszörülöm torkomat.
- Nos… - dobom hátra vállam felett hajamat. - Innen már nincs visszaút - hangom határozott, de gyomrom ugrik apróra, ahogy elképzelem magamat egy falon ugrálni, mint egy pókmajom. Merlinre, az életem nagy részét sárkányok mellett töltöttem és töltöm, erre komolyan egy falmászás hoz ekkora pánikot bensőmbe? Magabiztos léptekkel követem Jasont végül, rá sem pillantva várom meg, amíg összeszedi magát, míg én le sem veszem kékjeimet a teremben álló falról. Látványosan húzom el ajkaimat a kérdésre.
- Hogyne - bólintok egyet, oldalvást sandítok a medvére. - Minden másnapomat itt töltöm, mert a falmászás csak még formásabbá varázsolja a fenekemet - vezetem vissza kékjeimet a falra, aprót kortyolok a kávéból szemtelen mosollyal ajkaimon. - Miért érzem úgy, hogy te már csináltad és csúnya vereséget fogok szenvedni? - fordulok felé teljes testemmel. - Ami persze nem azt jelenti, Payne, hogy könnyű győzelmed lesz - kacsintok rá, majd indulok a fal felé lassú léptekkel, hogy közelebbről is megszemlélhessem azt, ami ma a végemet jelenti.