36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ophelia Carolina Brown összes RPG hozzászólása (124 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 » Le
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. június 2. 15:58 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren - Romániába menet - szött

Sürgős az ügy, ez tény. Már csak onnan is sejteni lehetett a dolgot, hogy nem bagollyal küldték az üzenetet, hanem a hárpiámmal, amin igencsak meglepődtem. Utoljára a legutóbbi látogatásomkor láttam. Szarul nézett ki, fáradt volt, így nyitva hagytam az albérlet ablakát, hogy egy kiadós pihenés után visszatudjon repülni. Mert megoldja. Mindig megoldotta. Csak az első pár sort olvastam el, és az önsajnálatomat le kellett vetkőznöm. Ami egy nagyon hosszú folyamat volt, tekintve, hogy már vagy másfél hete mást sem csinálok. Megmostam az arcomat, magamra kaptam, amit éppen találtam, és elindultam a legközelebbi hopp-pont felé. Az illető már ott várt, teljes inkognitóban, így átvettem tőle, amit kellett és visszatértem Bagolyfalvára. Azt az utasítást kaptam, hogy várjak itt, ekkor és majd jön értem egy férfi, aki kísér, hogy ne történjen semmi. Meglepő, hogy aurori felügyeletre van szükségem ehhez, de elfogadom, így Bagolyfalva után rögtön megyek is tovább Pestre. A helyszín is meglep, de nincs időm kérdezni, nincs időm megkérdőjelezni bármit is.
A tudat, hogy egy Svéd sróforrú sárkány tojása van a táskámban mosolygásra késztet, mégis belém tesz egyfajta idegességet. Tippeljetek melyik nő jár az utcákon sárkány tojással a táskájában? Egy meleg pokrócba csavartam, amit megbűvöltem, hogy mindig a megfelelő hőfokon tartsa azt a szerencsétlent. Ez a baj az illegális eladással és vétellel. Mindenki gondol mindenkire, csak szerencsétlen állatokra nem, ez akkora dühvel tölt el, hogy nem tudom szavakba önteni. Felidegesít az emberek nemtörődömsége és szemernyi együttérzést sem tanúsítanak. Kicsit drasztikus a példa, de mindig ez jut eszembe, ha valami ilyen vagy ehhez hasonló történik; ha az ő gyerekét vennék el tőle és vinnék el eladni? Olyan ostobák az emberek.
A legközelebbi padra vetem le magam, lábamat keresztbe vetem, táskámat óvatosan rakom le magam mellé és várok a csodára. Egy férfi. Nos, nem mondom, hogy kevés férfi császkál erre ilyenkor, de neki talán több információt adtak rólam. Pálcám készenlétbe a táskámba van tömve, közvetlen a tojás mellett, ha bármi van, gyorsan előtudjam kapni. Nincs mese, az öltözékem így is fontosabb, így a pálca a táskába lett száműzve.
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. június 2. 21:28
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. június 2. 21:29 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren - Romániába menet - szött

A nap kellemesen süt, komolyan, és nem is hisztizni akarok vagy hasonlók, de amikor fúj a szél, esküszöm ráz a hideg. Pedig nem is árnyékban ülök. Fejemet hátravetve, becsukott szemmel élvezem a napfényt, talán még egy kis színt is sikerül felvennem. A táskámat görcsösen szorítom, kifelé igyekszem azt mutatni, hogy mennyire nyugodt vagyok, és csak egy nő, aki ül és élvezkedik, de belül szétszakít a stressz. Nem kellene ekkora ügynek lennie ennek, mégis olyan mértékű idegesség van bennem, hogy még én sem hiszem el. Lehet plusz lapátokat tesz rá az, hogy legszívesebben még mindig a lakásomban gubbasztanék és csak sírnék. Ez a halovány smink valamelyst eltünteti a szemem alatti karikákat, de nem egészen. Mindegy, simán ráfoghatom arra, hogy csak a tegnap éjjel sikerült rosszul, és csak azt nem aludtam át. Bár nem is tudom, miért gondolkodom ilyeneken, amikor a férfi nem bájcsevegni fog idejönni velem, hanem kísérgetni. Istenem, de rossz ezt kimondani, mintha valami gyámoltalan kislány lennék.
A hang oldalról ér el hozzám. Szemeim kikerekednek, ahogy elér hozzám kérdése lényege is, majd kirobban belőlem a nevetés. Tenyeremet homlokomra teszem, és próbálom moderálni magam, de nemigen akar sikerülni. Még rázkódó vállakkal tekintek a mellettem álló férfire.
- Igen, meg van a cucc – bólogatok hevesen, próbálva visszafojtani nevetésemet, de vállaim még így is rázkódnak egy kicsit. Alsó ajkamat beharapom, így próbálom meg kordában tartani az ismét feltörő nevetést. Mintha egy filmben lennénk, és a fura bőrdzsekis alak jönne hozzám, aztán suttogva megkérdezi, hogy „Meg van a cucc?”. Hát hogy ne lenne!
- Hívjon Opheliának, kérem – állok fel lassan, táskámat automatikusan magammal fogva. Mosolyogva nyújtom a férfi felé jobbomat, ha elfogadja, határozottan megrázom. – Vagy aminek akar, igazából mindegy.
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. június 4. 20:35
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. június 4. 20:36 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren - Romániába menet - szött

A férfi kézfogása határozott, mégis valahogy olyan lágy. Pár másodperc kell – igen, minden nőnek -, hogy végig mérjem látatlanban. Eléggé lerí róla, hogy auror, én meg azt hittem, hogy ők mindig rejtőzködnek, napszemüveg meg minden inkognitós cucc, de ezek szerint tévedtem. Ez a kis kiruccanás jól jött, komolyan. Kirángatott az albérletből, és ad okot arra, hogy legalább valamennyire éljek. A napi négyszeri sírás már a napirendem része volt a három étkezés között, valamikor még vacsora után is belefért egy kis pityergés. Hogy a boldogságtól vagy a szomorúságtól? Zseniális kérdés, fogalmam sincs. Rájöttem, hogy kit szeretek, kihez akarok tartozni mostantól, és Kori szavaival élve, nem is estem két pad közé, viszont egy nagyon fontos embert vesztettem el, aki szerint megalázom magam azzal, hogy nem mondom ki. Kimondtam volna, meg akartam tisztelni ennyivel, de több időre lett volna szükségem. Több idő kellett volna ahhoz, hogy elmondjam mennyire szeretem, valószínűleg szerelmes vagyok belé, de Jason „nyert”. Csak időre lett volna szükségem…
Hirtelen kapok észhez, amikor kísérőm leül a padra, majd pár pillanatnyi zavar után követem, és ismét elfoglalom előző helyemet.
- Az Eric jobban tetszik – mosolygom rá a férfire, mint egy ártatlan kislány. – Nem gond? – még fejemet is oldalra biccentem. A Dwayne olyan hivatalos és komor. Az Eric egy kedves és normális srácot takar. Megértem mondjuk, hogy a Dwayne-t használja, mert eléggé auroros hangzása van, de nekem akkor is jobban tetszik az Eric, és erről nem tehetek, valamint változtatni sem fogok rajta. Közvetlenebb.
- Ez egy zokni? – kerekedik ki a szemem, de alsó ajkamat beharapva visszatartom a nevetésemet, ami éppen megint kitörni készül belőlem. – Ha ez valóban így lesz, akkor meghívlak egy ebédre. Nem mondom, hogy hálám jeléül, mert az elég szarul hangzana, de… érted na! – fejezem be a mondandómat mosolyogva, majd tekintetem a táskára siklik. Kicsit szétnyitom, majd lefejtve róla a pokrócot jobban megnézem magamnak a tojást. Gyönyörű. Mielőtt nagyon elragadtatnám magam, gyorsan vissza is csomagolom, és mintha mi sem történt volna pillantok ismét utazótársamra.
- Voltál már a Romániai rezervátumban? – fürkészem a mellettem ülőt kíváncsian. Mármint biztos van valami oka, amiért ők küldték, és nem egy kalapból húzták ki a nevét, hogy akkor te mész, nincs mese.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. június 6. 20:55 Ugrás a poszthoz

Eric Warren - Romániába menet - szött

Nem ad hangot annak, hogy ne tetszene neki az, hogyha Ericnek szólítom, így tartom magam hozzá. Mondjuk, ha tényleg nem jönne be neki, akkor is így hívnám, de legalább valami választás félét kapott. Nagyjából. Nem mintha az elmúlt heteim nem a választásokról szólt volna. Újra és újra felvillan előttem Arie arca, és a szomorúság társul mellé, kéz a kézben járnak. A mosolya, ahogy megérint, minden felvillan igazából, de aztán bejön az emlékek közé Jason érintése, majd Jason csókjának íze, és mintha nem sírtam volna ki a szemem, rögtön jobban leszek. Aztán kezdődik minden elölről. Lehet bipoláris lettem? Annak nem több idő kell az egyik hangulatban? Istenem, hát lehet én már a bipoláritásnak egy nem is létező szintjét ütöm meg! Hihetetlen, baszki!
Kicsit zavart tekintetemet emelem a mellettem ülőre, ahogy elkezd mesélni az aurorok - nem mondanám mindennapi - életéről. Még az állam is leesik, amíg ismét ki nem tör belőlem a nevetés. Micsoda humoruk van az ott dolgozóknak.
- Egy félszemű és meztelen játékbaba végül is pont nem feltűnő – kacagok tovább, mint egy elborult tinilány. Nem tudom mikor nevettem utoljára ilyen jókat, de ez az út, még ha ilyen rövid is, nagyon sok jót ígér nekem. – Nem is értem min vagy kiakadva – ironizálok tovább, türelmesen várva, hogy a nevetésem csillapodjon. Kezemet szám elé téve köszörülöm meg torkom, hogy legyen egy kis időm rendezni vonásaimat.
- Akkor az ebéd megbeszélve – kacsintok rá Ericre, majd a táskát az ölembe húzva szorítom azt magamhoz, és kezdek el benne turkálni. Diadalittasan kapom ki belőle a napszemüvegemet egy „Áhá” felkiáltás kíséretében, rögtön fel is húzom. Mennyivel jobb! Mindeközben figyelmesen hallgatom válaszát a rezervátumokról, és nem tudom nem észrevenni, hogy összerezzen, ahogy elkezd beszélni az esetről. Nem firtatom a témát, csak hallgatom tovább, és a továbbot sem firtatom. Csak megértően bólintok egyet.
- Átérzem – harapom be alsó ajkam mielőtt folytatnám. – Amikor ott dolgoztam, én majdnem mindennap meghaltam – nevetek fel halkan, pedig tudom, hogy nem kéne. Az életemről van szó, mégis meghalnék a sárkányokért, és annyi szerencsém van, hogy talán Jason is így érez irántuk, így ő megérthet engem.
- Letelt a három perc szerintem – mosolygok rá. Nagyon régen használtam zsupszkulcsot. Nagyot nyelek, aztán pilláimat a férfire emelem, valami visszajelzést várva. Aztán bólint, meg egy biztató mosolyt küld felém, én pedig jobb karommal a táskát magamhoz szorítva érintem meg a tárgyat. Aztán…
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. június 8. 20:24 Ugrás a poszthoz

Eric Warren - Romániába menet - szött

Budapest úgy tűnik el a szemem elől, mintha nem is létezett volna, amit nem bánok, azonban a zsupszkulcsos utazást annál inkább. Térdre esnék én is valószínűleg, ahogy a velem jövő férfi, ha valami szúrós növény nem fogja fel az esésemet. Hassal érkezem rá, még szerencse, hogy annyi lélekjelenlétem és reakcióidőm van, hogy legalább a táskát kitartsam magamtól. Óvatosan teszem le a bokor mellé, amíg szitkozódva próbálok lekászálódni róla.
- Ha ez a nadrág kiszakad rohadtul ideges leszek! – csattanok fel idegesen, miközben lemászok erről a retekről. Istenem, de tényleg! Miért nem találta meg újonnan jött ismerősöm a bokrot? Miért nekem kellett a – nem merem elmondani – drága nadrágommal? Hm?
Pillanatnyi hányingerem, ahogy hirtelen egyenesedem ki, el is múlik pillanatok alatt, de pontosan az ilyen mellékhatások miatt szoktam hopponálni. Az sem kellemesebb néhány embernek, de nem is b*szódik bele egy bokorba, mint egy elmebeteg. Egy fokkal biztonságosabb, ha azt nézzük.
- Nem szakadt ki a nacim? – fordulok a férfi felé, aki még mindig a földön térdel. Ha nemleges választ kapok, majd kicsattanok az örömtől, de ha igenlegeset, akkor számítani lehet egy minimum tizenötperces hiszti-rohamra. Ráadásul ezt a nadrágot nemrég vettem! Borzalmas, hogy így kell megválnom tőle, ha valami baja lett. Lassan kezdek el jobbra fordulni a férfi szeme előtt, miközben én is fürkészem a nadrágot. – Ha igen, akkor inkább ne mondd el! – motyogom orrom alatt a kérést, remélve, hogy meghallja, és ennél hangosabban már nincs szükség arra, hogy kimondjam életem legfájóbb kérését. Igen, lehet kicsit drámai vagyok, de ez a nadrág gyönyörű és nagyon pöpecül áll, nem szívesen válnék meg tőle.
Forgolódásom véget ér, én pedig komótosan hajolok le a táskáért, de megakadok a mozdulatban, ahogy feltűnik a körülöttünk lévő sűrű erdő. Néhány madár csicsereg, a hatalmas fenyők elszórtan engedik be a napfényt, a talpam alatt ropognak a tűlevelek. Felegyenesedem és ismételten neki kell állnom forgolódni kikerekedett szemekkel.
- Ember! – mondom hangosabban a kelleténél, még a madarak is befogják egy kicsit. Mondom egy kicsit. – Hol vagyunk?! – nézek Ericre, valami olyasmiben reménykedve, hogy ő meg tudja magyarázni, el tudja mondani mégis hol az anyámban vagyunk. Mert én nem. Pedig a kérdéséből eléggé az jön le, hogy ő meg az ellenkezőjében reménykedik, miszerint én tudom. Nos… nem. Nem tudom, elképzelésem sincs hogy hol vagyunk, vagy merre kéne menni.
- Na ez pöpec – csettintek egyet a nyelvemmel, majd lehajolok végre azért a táskáért, óvatosan kezdek el benne turkálni, egészen addig, amíg meg nem találom a lapostalpú cipőmet. A magassarkú a táskában landol, különösen figyelve arra, hogy nehogy megsértse a tojást, majd magamra kapva a laposat, ismét Ericre nézek, és csak vállat vonok.
- Kéne egy magasabb pont, hogy legalább lássunk valamit, ne csak fákat meg fura bogarakat – mutatok a térde előtt mászó hosszú, háromlábú csodára. Kissé meg is borzongok, táskámat vállamra vetve kezdek el körbe nézni. – Arra van valami magasabb pont, na gyere – nyújtom felé kezemet mosolyogva, amit ha elfogad felsegítem, mert elég zavaró már, ahogy a földön térdel, mint egy elesett katona. Tökre frusztráló.
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. június 8. 20:25
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. július 15. 17:01 Ugrás a poszthoz

Csajom - outfit


A kis keszthelyi lakásnak már minden egyes szegletét körbejártam, és mindent megnéztem magamnak jól, ahogy azt kell, amikor a barátnőd iderendel, de ő maga nincs itt, mert valamit el kell még intéznie. Azt mondta azért jövünk ma össze, hogy egy kis tudást rakjunk a fejünkbe az animágiával kapcsolatban, így elég sok könyvet hoztam magammal, amik segíthetnek, és nagyon remélem, hogy ő is így tesz. Egészen addig remélhetem csak, amíg be nem robban egy olyan szóhasználattal, ami miatt visszaköpöm feketémet a csészébe, és hangosan felnevetek.
- Üdv neked is itt, baszki! - elveszek egy szalvétát az asztal sarkáról, ahova tuti, ami fix alapon bekészítettem párat - és milyen jól tettem -, majd letörölgetem vele a foltokat. Ahogy Kori fel s alá mászkál egyszer csak két villa és két borospohár kerül az asztalra. Kicsit megrázom a fejem, hogy észhez térjek, majd pilláimat barátnőmre emelem.
- Egyetértek - bólogatok mellé pár határozottat is. - Hatalmas szívás volt végig szenvedni ezt az egészet, de miután találkoztunk kaptam egy jó tippet; szívószállal kell inni. Amint ezt megtudtam benyomtam egy üveg bort az arcomba, üvegestül - biccentek párat mellé, és halálosan komoly arccal mondom mindezt Korinak, ahogy kell. Jobban szemügyre veszem a vaskosabb példányt az animágiáról, és elégedetten konstatálom magamban, hogy bizony lesz miből információkat szereznünk, efelől immár kétségem sem lehet, mivel Kori is eléggé felszerelve jött. Főleg a bor miatt. Csak a bor miatt.
- Jól jön a kaja, éhen halok! - teszem le, eddig magam alá húzott lábaimat a kanapéról, hogy kényelmesebben tudjak a gyros felé nyúlni, és egy villa-tányér kombinációt is kaparintsak mellé. Türelmesen megvárom, amíg Kori helyet foglal, csak utána kezdem el tömni a fejembe az ételt. Nyammogok párat, meg hümmögök, még a plafon felé is felnézek kicsit megrázva mind a két kezemet. Isteni! És mennyire jól esik. Mikor is ettem utoljára gyrost? Idejét sem tudom, de nem probléma, mert Kori megszakította ezt a folyamatot, hála az égnek.
- Alapból állatok vagyunk - mutatok felé villámmal mosolyogva. - Engem jobban érdekel a gyűrű az ujjadon - emelem meg szemöldököm, fejemet is kicsit jobbra biccentem. - Mivel természetesen mindent tudni akarok - bólogatok megint párat behunyt szemekkel. Oké, nyilván nem mondta el, így is elég sok minden történt velem is, meg vele is az elmúlt hónapban, és lehet nem is tud róla. Na, király, akkor tudunk miről beszélgetni legalább.
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. július 15. 17:02
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. július 15. 17:05 Ugrás a poszthoz

Csajom - outfit


Oldalra biccentett fejjel tör ki belőlem a nem éppen nőiesnek nevezhető röhögés, ahogy közli velem, ő márpedig szexelt, amikor végre megszabadult a borzadálytól a szájából. És mennyire igaza van, mert ugye, ha nekem lett volna esélyem bárkivel is, akkor nyilván nem hagyom ki az alkalmat. De… mindegy.
Elmélyülten hallgatom végig a történetet, és amikor ismét feljön a Jack-kel szexelek téma, mutatóujjamat előre-hátra bicegtetve mosolygok Korira. Nagyon helyes! Használják is ki a fiatalok, így is kell ezt. A gyrost félrerakva, töltök mindkettőnknek egy istenes adag bort, majd törökülésbe helyezkedve hallgatom Korit tovább. Ajj, istenem, hát mennyire édesek! Fordítógyűrű nélkül beszélgetni, mintha bárki is értene bármit. Ember! Lehidalok nekik, ennél szebb nem is lehetne, főleg, hogy barátnőm még most is zavarban mondja el, és látom rajta mennyire boldog. A szeme, de még a szavai is elárulják, hogy Jack mellett végre megtalálta azt, ami eddig csak Balázsban láthatott meg. Mert azóta nem volt ilyen férfi az életében, de Jack felbukkant és most minden boldogság Korira száll.
- Emlékszem - mosolygok rá barátnőmre, ahogy megemlíti a karkötőt, majd a gyűrűt. Csodálatos gesztus, és elkezd sírni. Nem szomorú, tudom, hogy nem az, így magabiztosan vágok hozzá a hátam mögül egy párnát, jelzésképpen, hogy azonnal hagyja abba. Ha rám emeli tekintetét somolyogva nézek rá.
- Nagyon gratulálok csajom, de! - villantom fel megint mutatóujjamat. - Nagyon sok dolgunk van. Titeket ismervén természetbeli esküvőt akartok, szóval még annál is több dolgunk van - rögtön bevillan a kép, ahogy egyedileg, fából készült padokat tesznek egy erdő közepén fellelhető tisztásra, amelyet én díszítettem fel. Minden természetes, egyszerű, mégis csodálatos lesz, mert Kori ezt érdemli a férjével egyetemben. Természetesen - és remélem ez Korinak is egyértelmű - Lucrezia fogja Kori ruháját tervezni, majd megvarrni. A héten le is adom a rendelést, de előbb Korival kell egyeztetni, ja, igen, el ne felejtsem.
- Lucrezia csinálja a ruhádat, ha nem bánod - állok neki az ábrándozásnak. - Akármit képzeltél el, az a nő soron kívül megtervezi és megvarrja neked. Csodálatos leszel - nézek ellágyult tekintettel a földön ülőre. Annyira megérdemli, hogy az én szomorúságom, az ő boldogsága mellett eltörpül, és nem is akarok rájuk gondolni. Haladunk az animágiával, haladok a munkával; mindhárommal, és minden rendben van, még ha a pasik legtöbbje be is kaphatja. Főleg, hogy nem is az ő hibájuk volt, de így meg még inkább, nem? Na a női logika.
- Jaj, annyira örülök nektek - boros poharam leteszem az asztalra, miközben elkezdek lemászni az ágyról Kori mellé. Amint sikerült a művelet magamhoz ölelem. - De ugye nem vagy terhes?! - pattannak ki hirtelen a szemeim, ahogy vállánál fogva kicsit eltolom magamtól, és ha nemleges választ kapok, ismét magamhoz ölelem.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. július 15. 17:08 Ugrás a poszthoz

Csajom - outfit


Kicsit lelohasztja lelkesedésemet, hogy törzsi esküvő lesz. Mármint nem maga az, hogy törzsi, hanem az sokkal több megkötéssel jár, valamint oda nem mindegy milyen a menyasszony ruhája, milyenek a vendégek. Ott viselkedni kell, akár akarok, akár nem. Kicsit elhúzom a számat, de vigasztal a tudat, hogy barátnőm boldogsága ebben rejlik, és ha ebben rejlik, akkor én nagyon jól fogok viselkedni. Legalábbis megpróbálom a dolgot. Kori a lényeg, és ha a törzs tagoknak kell megszerveznie az esküvőt ahhoz, hogy neki tökéletes legyen, akkor visszafogom magam és az elképzeléseimet is. Pedig mennyire meg volt a eszemben egy Lucrezia által szabott és varrt ruhában, amit mintha ráöntöttek volna. Gyönyörű! De nem jött össze.
- Akkor jó - bólintok egy határozottat arra, hogy nem terhes, majd elengedem. Hátamat a kanapénak vetve ülök messzebb tőle. Legalább már azt tudjuk, hogy nem gyerek miatt házasodnak, mint a mai párok legtöbbje. Bah… Engem nehogy megkérjen akkor egy pasi, amikor már terhes vagyok, mert melegebb éghajlatot kívánok neki, és nem szépen vagy nőiesen. Nincs annál lekezelőbb egy nővel szemben, amikor becsúszik a gyermek és akkor jön a pasi, hogy üsse kő, ha már az én gyerekem van a szíved alatt, akkor megkérem a kezed. Nem! Ne azért kérje meg, mert terhes vagy a gyerekével, hanem azért, mert veled akarja leélni az életet. Istenem, férfiak!
- Addig megcsináljuk az animágiát! - mondom ki határozottan, amikor Kori visszaránt a valóságba, de hangom megremeg. Azért én is lassan elérek a korba, amikor meg kéne állapodni. Arie-t elvesztettem, Jason meg eltűnt az egyetemes kis szösszenetünk után, és attól tartok talán Korinak igaza volt; két szék között a padlóra estem. Na ezt hívják szívásnak. - És tökéletes esküvőd lesz, Kori! - mosolyodom el lágyan.
- Nekem egy beauceron - emelem meg egyik szemöldökömet kérdőn. - Miért? Van valami köze a kettőnek egymáshoz? - csúszok kicsit közelebb barátnőm felé, hogy jobban lássam a könyvet, de azt az istenverte sort csak nem találom. Ha van köze hozzá, és egy beauceron leszek, akkor azzal meg tudnék barátkozni. Így is tervben van, hogy beszerzek egyet magam mellé a magányosabb napjaimra - amik most is vannak -, csak még nem jutottam el odáig. Kell beszélnem a budapesti tenyésztővel. Kicsit elkalandoztam, de a lényeg, hogyha összefüggés van a kettő között, akkor jobban megtudnék barátkozni egy beauceron alakkal, mint mondjuk nem is tudom… egy hörcsögével. Remélem nem leszek hörcsög.
Magamhoz veszem a másik könyvet és érdeklődve kezdem el lapozgatni. Az egyik oldalon az átváltozás van ábrázolva, ami kicsit undorítónak hat, tekintve, hogy a férfit ábrázoló képsorozaton úgy tűnik, mintha a pasi lenyúzná a bőrét és úgy találná meg animágusi alakját.
- Na jó - csukom be gyorsan a könyvet. - Ez para kicsit, pedig én sok mindent láttam már életemben - eggyel több lapot fogok ujjaim közé, hogy a képsorokat látnom se kelljen még egyszer, majd ismét neki ugrok a böngészésnek. Poharamért nyúlok, amelyből rögtön kortyolok is egyet.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. július 15. 17:11 Ugrás a poszthoz

Csajom - outfit


- Tudom, hogy jó lesz - biccentek pár aprót egymás után. Nem tudom, hogy Korit akarom-e meggyőzni erről vagy magamat, mert azért na. A kicsit az enyhe kifejezés volt arra, hogy totál más emberek szervezik az esküvőt, nekem meg csak meg kell jelennem, és normálisan kell viselkedni. - De attól még kabbe - mutatom meg neki kedvenc ujjamat vigyorogva. Komolyan gondolom, természetesen, de Kori tudja, hogy ez csak pillanatnyi agybaj nálam, és elfog múlni. Olyan két percet adok neki, és már sehol sem lesz ez az egész, mert felváltja az izgatottság, az, hogy Kori mennyire szép feleség, és majd, ha eljön az ideje, anya lesz. Istenem, de jó lesz.
- Persze-persze - legyintek egyet felé, hogy tudja, teljes mértékben mellette állok. Ha gyermeket szeretne, akkor gondolom Jack a tökéletes választás tényleg, mint apa, meg férj. Kiegészítik egymást, amíg más párok csak stagnálnak egymás mellett akár évekig, de mindenki felé azt mutatják, hogy mennyire jól működik minden. Jobb tenyerembe támasztom államat, kezemet térdemre teszem, és egy mélyet sóhajtok. Elrévedő tekintettel képzelem el magam ugyanebben a szituációban, mint amiben Kori van most. Vagyis képzelném, mert nemigen megy. F*sza, még a fantáziám is cserben hagy, amikor a boldog jövőt kell látnom.
- Bo-sze-ron - próbálkozom elmagyarázni Korinak a kutyafajta nevét. - Franciaországból származó juhászkutya. Gyönyörű állat! - csillannak fel szemeim rögtön, ahogy eszembe jut a patrónusom. Még patrónusként is gyönyörű, ami nem meglepő, mégis akárhányszor megidézem el tudok csodálkozni rajta. - Beszélnem kell a tenyésztővel! - mondom ki hangosan, majd nevetve nézek Korira, hogy ne haragudjon, csak az elmém megint játszik velem. Mutatóujjammal kezdek el köröket leírni halántékomnál, kicsit még be is kancsalítok, de csak a hatás kedvéért.
- Biztos nem - rázom meg a fejemet határozottan. - Akkor nem hiszem, hogy hagynák diákoknak megcsinálni - a képsorozaton elég fájdalmasnak tűnő folyamatot mutatnak be, de szinte biztos vagyok benne, hogy ez nem így működik. Nem mondom, hogy rengeteg, de sok bejegyzett animágus diák van, vagy aki egyelőre még csak tanonc. Ha ekkora fájdalommal járna, szerintem nulla embernek ajánlank a megtanulását.
- Én is kivétel lennék, ha nem bánod - vonok vállat mosolyogva. - Ha már a patrónusom kutya, akkor az animágusi alakom ne legyen az - hitetlenkedve nézek Korira, amikor is elárulja, hogy neki mi a patrónusa. Hirtelen tör ki belőlem a nevetés. Ezt nem hiszem el! A cuki kis arcával és személyiségével, pont hiéna? Az én mindenem sokkal rosszabb, erre én kapom a kutyát, ő meg a hiénát? Merlinre!
- Ishte-e-nem - próbálom visszafojtani a nevetést, több-kevesebb sikerrel, amikor pillantásomat Korira emelem, de inkább megiszom a borom maradékát - fél pohár, nem olyan sok -, majd újra töltöm azt.
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. július 15. 17:15
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. július 15. 17:16 Ugrás a poszthoz

Csajom - outfit


- Köszönöm - biccentek egyet Kori felé meglágyult mosollyal. Nem haragszom, okom sincs rá, csak meglepett, hogy ennyire nem tarthatok kézben semmit, ami érinti az esküvőjét. Ez ilyen, ha valami nincs az irányításom alatt hullik az összes hajam mindenhova. Legalább a meghívók kinézetét rám bízhatná, hogy ne érezzem magam ennyire haszontalannak, miközben ők meg megszakadnak az esküvő szervezésében. Mélyet sóhajtva döntöm hátra a fejem a kanapéra.
- Igen, egy kutya - fordítom kicsit oldalra fejemet, hogy rá tudjak mosolyogni Korira. Jaj, istenem, annyira előttem van, mint tökéletes menyasszony. Ráadásul Jack-kel, aki végre valahára el tudta felejtetni Balázst. Vagyis nem, ez így nem a pontos megfogalmazás, mert nem elfelejteti vele, hanem segít tovább lépni. Igen. Segít neki tovább lépni egy olyan boldog életbe, ahol mindketten tökéletesen passzolnak egymáshoz, és a másik nem haldoklik. Tudom, szarul hangzik, de így történt, és Kori nagyon szerette a srácot, ezért mondott igent. Ezért történt ez az egész nem is tudom hány évvel ezelőtt. De betoppant Jack a mély, búgó hangjával, és elcsavarta drága barátnőm fejét.
- Ez egy remek kérdés - csettintek nyelvemmel, miközben fejemet ismét egyenesbe hozom, hogy ne úgy beszélgessek, mint egy hibbant. - Az a tervem, hogy elköltözöm. Elkezdtem nézni a faluban házakat - vallom be neki, amit eddig senkinek. Igazából még magamnak sem vallottam be igazán, hogy ez így tényleg folyamatban vagy, vagy egyáltalán történik valami az ügyben, de így van. Eddig két házat néztem meg, egyik sem az igazi, de nem adom fel, természetesen, nem olyan fából faragtak. És ha meg van az igazi - hatalmas udvarral, erről nem mondok le semmiért -, akkor pedig megyek. És annyi kutyám lesz, amennyit csak akarok, amibe nem szólhat bele az idegesítő házinéni. Mivel nem lesz ott!
- Bekapom - biccentek egyet komolyan. Kissé még rázkódik a vállam, de annyira már nem vészes, mint a legelején. Kori, mint hiéna. Amikor ilyen dolgok kiderülnek, az ember elgondolkodik, nem? Hogy lehet pont az előttem ülőnek hiéna a patrónusa, amikor néha olyan szende lelke van? Ha az én patrónusom lenne, biztos vagyok benne, mindenki elégedetten bólogatna, még én is, de Korinál? Istenem!
- Valószínűleg semennyi. Mármint pont mi lennénk… mittudomén… hörcsögök? Képzeld csak el! Vér-hörcsög maximum - kezeimmel is mutogatok, hogy látványos legyen a magyarázatom, mert akármennyire szeretném magam elképzelni csincsillaként, sehogy sem  megy. - Valami, ami megtudja magát védeni, látványos, mégis láthatatlan, ha szükséges - iszom egy kortyot boromból, ahogy lapozok egyet a könyvben. - Szerintem te valami cuki leszel amúgy, az előbbi kifejtésemtől elvonatkoztatva - nevetek fel kicsit. - Annyira nem cuki, mint egy hörcsög, de tuti cuki leszel - zárom le a cuki témát egyszer s mindenkorra. Kori cuki lesz, ebben majdnem biztos vagyok, és kész.
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. július 15. 18:50
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. július 15. 17:22 Ugrás a poszthoz

Csajom - outfit


Ámulva-bámulva nézem, ahogy elkezd áradozni a Tanács ötletéről, mint valami bennfentes. Nem jó oda a mint, mert tényleg az. Kori mindig mindent tud, és gátlástalanul adja nekem tovább az információkat, aminek most éppen hasznát is veszem. Egy ház, amit megpályázhatok? De ha nem olyan, amit én szeretnék? Bérlakásoknak? Nem akarok fizetni senkinek semmit, semmiért. Azt akarom, hogy a kis ház, a hatalmas udvarral az enyém legyen, és senki másé. Vagy van a bérlakásnak egy olyan fogalma, amiről én nem tudok? Érdekes gondolat, Brown, majd térjünk vissza rá.
- Természetesen eljöhetsz velem nézelődni - nevetek fel, ahogy végre kimegy az aurámból. - Eddig kettőt néztem meg, de egyik sem az a… - milyen is? - Vááááááá! Érted? - kiiszom utolsó kortyomat a pohárból, majd azt az asztalra teszem, miközben csillogó szemekkel nézek a mellettem ülő sugárzó menyasszonyra. Jól áll neki. Ugyanaz a Kori ül mellettem, mégis egy másik. Van ennek egyáltalán értelme? Mindegy, mert ha nincs is, én akkor is tudom, hogy miről beszélek, és nekem ennyi bőven elég.
- Nem úúúgy láthatatlan - nevetek fel őszintén. - Hanem, ha olyan a helyzet, akkor látatlanban el tud surranni. Mint egy… igen, egy kaméleon. Oké, nálad a pont! - legyintek egyet. Nem is vettem számításba egzotikusabb állatokat, mint például egy kaméleont. Azta, kicsit megilletődnék, ha tényleg valami olyan állat lennék, ami nemigen mindennapos. Vegyük például a tarantulákat. Gyönyörűek, rengeteg sokféle van, különböző színekkel, gyorsak, mégis tudnak rejtőzködni. Mondjuk madárpókként valószínűleg mindenki frászt kapna tőlem, szóval lehet ez nem jó ötlet. Na mindegy, vegyük úgy, mintha szóba sem jött volna.
- Tudom, hogy van - mondhatni zavartan mosolygok rá barátnőmre. - Mindenkinek van, Kori. Csak a tied annyira nem egyértelmű, mint például az enyém. Nem véletlen hívtak Bestiának a rezervátumban - vonok vállat könnyedén, fejemet is megrázom mellé, majd oldalra biccentve hagyom. Pontosan, mindenkinek van egy sötét oldala, csak valakiknél ezt a sok jó, amit tesznek vagy mondanak elfedi, vagy elnyomja. Nálam ez nem így működik. Sokkal rosszabb vagyok, mint Kori, mert ő aranyos és szeretnivaló is mellé, hiába van egy sötétebb oldala. Én arrogáns vagyok néha, önző, és túlontúl magabiztos. Na igen, lehet ezért vagyok még egyedül.
- Harmat pipa - kapok észbe hirtelen. - A héten elkerítettem egy részt a hátsó kertben, semmi és senki nem férhet hozzá, így az meg van - mosolyodom el megint. Ez az egyetlen dolog, amit sikerült előre megcsinálnunk, az összes többi majdnem halálra van ítélve. Mondom majdnem. - Szóval hasítunk! - lapozok a következő oldalra, majd egy mondaton megakad a szemem.
- Te! - kiáltok fel hirtelen. - Azt vágod, hogyha nem sikerül valami pöpecre az egésszel, akkor szívás van? - nem szó szerinti szívás, de attól még az van. - Azt írja, hogyha valami elcsesződik, akkor következményei lehetnek, mint például a fél-átváltozás. Fél-hiéna. Gyönyörű lennél, baszki! - hangom kicsit megremeg, nem pánikszerűen, de azért érezhető benne az aggodalom. Ha valamit nem úgy csinálunk, ahogy kell, akkor vagy kezdhetjük elölről az egészet, vagy fél-kutya leszek. F*sza!
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. július 15. 17:25 Ugrás a poszthoz

Csajom - outfit


Őszinte meglepődöttséggel nézek Korira, amikor felhozza az iskolás éveket. Annyira régen volt, hogy én szinte már el is felejtettem, hogy egyáltalán bárminemű közünk volt egymáshoz Balázs miatt. Nem, Balázsért. Ő volt neki, én meg vittem az órai anyagokat, amikor szükséges volt. Néha összefutottunk, de meglepő módon én a Levitát erősítettem, míg Kori a Rellont. Változnak az idők, tekintve, hogy akkoriban tényleg levitásként éltem meg mindent, mára pedig akár egy vérbeli rellonos állok a dolgokhoz. Az évek mindkettőnket más irányba tereltek, mégis valahogy megint egymás mellett kötöttünk ki, aminek örülök, és valahogy átérzem, amit Kori mondd. Embereknél is lehet váááá érzés, és ezt nem te döntöd el, csak megtörténik.
- Köszönöm - rendezem vonásaimat egy hirtelen kitört kacajjal. Egy terráriumi lakó leszek az Everleigh rezidenciában. Nagyon szép kilátások a jövőmre nézve, de azért értékelem a gesztust. Hirtelen kapom fel a fejem a mondat következő részére. - Keresztanya? Én? - szám elé kapom a kezem, majd azzal a lendülettel ugrok Kori nyakába, aki csak mosolyogva bólogat, hogy magamhoz szorítsam. Elképzelni sem tudja, hogy ez mennyit jelent nekem, bár valószínűleg én leszek a világ legrosszabb keresztanyja, de ez egyelőre mit sem számít, amikor a gyermek vagy gyermekek még a jövő zenéje.
- Emlékszem - kis idő kell, mire eszembe jut a történet, de nem kell sokat várni a villanykörtére a fejem felett. Hatalmas port kavart az iskolában a dolog, szerintem a vezetőség a mai napig frászt kap attól, ha csak felmerül a tanár-diák kapcsolat. - Miaf**********sz! - tolom el magamtól a nőt kicsit hangosabban beszélve, mint terveztem, aki megint csak hevesen bólogat. Ő írta a könyveket. Az összes könyvet, Marjorie néven, ő írta, és ezt még csak most mondja el nekem. Oké, le kell higgadnom kicsit, ez a nap egyelőre elég sok. Kori férjhez megy, az animágiás gebaszok története, a képsorozat, az, hogy ő az, aki. Mi az isten történik ma még? Hangosan csapom be a könyvet, amit magam mögé dobok a kanapéra jelezve, hogy szerintem mára elég volt ebből, és inkább csak beszélgessünk, mert azért vannak ám itt témák, kérem szépen! Kori ugyanígy tesz, ami elégedett mosolyt eredményez tőlem.
- Na álljunk meg! - mutatom fel mutatóujjamat fenyegetően. - Senki nem örül ennek! Parázok tőle, érted? Kicsit sok ez most - dörzsölöm meg orrnyergemet, majd felnevetek Kori tanácsán, hogy igyak inkább még. Imádom a nőt. Engedelmesen tartom felé poharamat, ami tele tölt. Így kell nőies módon inni a vörösbort, emberek. Nem félig, meg negyedig töltöm, hanem tele. Csoda, hogy nem csurran ki!
- Igen, a harmat meg van. Gyors fejszámolás - szünet. - Négy nap múlva begyűjthetjük - bólintok egyet elégedetten, és Kori mosolya engem is mosolygásra késztet megint. Ma annyit mosolyogtam, hogy lehet készítenek nekem már egy szobát az ELMÉben, de nem fontos simán megéri. Nagyot kortyolva boromból, helyezkedem törökülésbe Kori felé. Kíváncsi tekintetemet ráemelem, és kérem, hogy meséljen az esküvőről. A délután nagy része már így telik. Bepuszilunk két üveg bort, és vidáman beszélgetünk, ahogy az megszokott lehet tőlünk. Ez már alkoholizmus?

//Mmmmmuáááá Love //
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. július 15. 17:26
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. július 17. 11:37 Ugrás a poszthoz

Eric Warren - Romániában valahol - szött

Színtiszta rémület ül az arcomra, ahogy közli velem a tényt; egy bogyó. Egy k*rva bogyó nyomódott szét tökéletes nadrágomon. Ez a nap már nem is lehetne rosszabb! Oké, de, lehetne, de egyelőre nem lehet, úgyhogy maradjunk meg ennél, mert így is borzalmas. Fogalmam sincs hol vagyunk, tönkrement a nadrágom egy bogyó miatt, és a legrosszabb; nem tudom egyelőre hogyan fogunk eljutni a helyszínre. Beszívom alsó ajkamat, majd rá is harapok, nehogy hevesebben válaszoljak a számon kérő stílusra, amiben kérdést tesznek fel nekem, mint az illendő lenne egy ilyen kifinomult nőtől, mint amilyen én is vagyok. Némileg.
- Szerinted, ha ott lennénk, akkor váltanék cipőt és indulnék meg egy magasabb pont felé, hogy lássunk valamit? - pillantok vissza útitársamra vállam felett, egy halvány, mégis elégedett mosollyal. Egyszer már megindultam, értékelném, ha egy lendületből felérnénk arra a bizonyos magasabb pontra, mert tényleg elképzelésem sincs, hogy merre vagyunk. Romániában, rendben, de kellene egy pontosabb meghatározás is. Már csak azért sem lenne utolsó szempont a pontosítás, hogy legalább tudjuk már meg, mégis merre vagyunk és merre kellene elindulnunk. Utolsó pillantás a tojásra, ami szépen a táskámban lapul a megbűvölt pokrócok között, egy elégedett bólintás, és neki indulok. Pár méter múlva fordulok hátra, ahol Eric még mindig csak áll. Nem tudok kiigazodni ezen a pasin, de lehet jobb is így. Bizonyos keretek között maradunk.
- Eric! Gyere már! - kiáltok neki hátra mosolyogva. - Lemaradsz - nevetek fel, mint valami tinilány. És úgy is érzem magam. Nagyon régen nem adtam magamnak lehetőséget egy kis kikapcsolódásra, így ez a váratlan kirándulás lehet még jót is fog tenni. Na meg az mellett se menjünk el, hogy mennyire gyönyörű az egész, így csak még élvezetesebb lehet, főleg, hogy kirándulópartnerem is van, és nem egyedül tévedek el, ha ennél jobban el lehet még. Ha Eric nem is fogja élvezni annyira, mint én, az sem fontos, mert az én kedvemet nem rontja el, az is tutika. Minél több inger ér annál nagyobb az esélye, hogy tönkrement nadrágom tényét elfelejtem, így próbálom is magam ehhez tartani. Nézelődni kell, na! És akkor minden rendben lesz.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. július 27. 10:28 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik- rezi - ígye

Olyan szépen indult az egész! Meglepően, és lehet már akkor el kellett volna kezdenem gyanakodni, de nem tettem, csak simán kimentem a szobám erkélyére, hogy elkortyolgassam azt a kib*szott bögre kávét, békésen, nyugodtan. Ehelyett mit látok? Egy ember áll életem egyik értelme előtt, aki hunyászkodik meg neki, pedig a pasi nem is erőlködik. Agyamban tizedmásodperc alatt megy fel a pumpa, magamra kaptam, amit találtam, nem is figyeltem, hogy mennek-e a színek egymáshoz egyáltalán, mert ilyenkor nem is számít. Berobbanok a kapun, ahol minden szem rám szegeződik, és mint Mózes előtt a Vörös-tenger állnak félre a fehér köpenyes nők és férfiak.
- Ne haragudjon! - lépek a férfi mellé, még vállát is megkocogtatom. - Megkérdezhetem, mégis mi a f*szt csinál? - kedvesen mosolygok a férfira, fejemet is oldalra biccentem. Amíg beszél csak mosolygok rá, néha még bólintok is párat; tudja a tököm mi a neve, legilimentor, azért hívták, hogy leszanálja a példányokat. És itt a lényeg!
- Köszönöm - emelem fel kezem felé mutatva, hogy tudja; kuss van. - Ez a lényeg: nyugtassa meg őket, hogy hozzájuk érhessünk, mivel már túl sok nyugtatót kaptak, nem az volt a cél, hogy meghunyászkodjanak! - nem emelem fel a hangom, nem kiabálok. A nyugtatás és az, ha megtörsz egy állatot, teljesen más, amit én nem vagyok hajlandó eltűrni ebben a rezervátumban. Kedves kolleginám - végre egy másik nő, aki nem sikít, ha be kell mocskolnia a kezét vagy más testrészét -, kezembe nyomja az eddig felírt következtetéseket. Pár pillanatig értetlen meredek a kezembe nyomott papírhalomra, amikor leesik, hogy ma bizony vendégünk jön, akinek nemrég én írtam meg a levelet. Na pöpec! Teljesen elfelejtettem.
- Köszönöm, kedves - adom vissza kezébe a legtöbbet, azonban a lényegeseket kezemben tartom. - Hozz nekem egy kávét, kérlek, és ezt a barmot meg dobasd ki - mutatok hátam mögé a legilimentorra. A többiek értetlen állnak körülöttem, teljesen jogosan. Latolgatom a lehetőségeket, muszáj kitalálnom valamit, ha ezt a gyökeret teljesen feleslegesen hívtuk ide, amikor nem tud megnyugtatni egy állatot, kell lennie másik opciónak... Alsó ajkamat beharapva meredek a földre, hátha eszembe jut valami, amikor köszönnek, és ráadásul még sietett is az illető.
- Várjon egy percet! - emelem fel mutatóujjamat bocsánatkérően. A csapatom felé lépek párat, ahol kiosztom az ukászt: adjanak nyugtatót, de féladagot, gyorsabban kell dolgozniuk, nincs más választásunk, mivel a kezeléseket nem hagyhatjuk abba. Így is sokat kaptak már ezek a szerencsétlen állatok. tisztában vagyok vele, de nem jut eszembe egyelőre jobb alternatíva. Visszatérek vendégünkhöz, jobb kezemet felé nyújtva.
- Elnézést kérek - mosolygok rá bocsánatkérően. - Ophelia, Ön pedig Henrik - rázom meg kezét határozottan, mielőtt folytatnám. - Nagyon hálás vagyok, amiért eljött hozzánk - hangom is erről árulkodik. Az előbbi feszültség és harag immár sehol nincs. Mérges voltam nagyon a fószerre, de ki lett téve, és beszélni fogok Mihai-jal, hogy soha többet ne tegye be ide a lábát, mert nem állok jót magamért. - Kezdjük az elején - indulok meg a hátsó bejárat felé lassan, hogy a férfi is tudjon követni. Idejét sem tudom mikor volt az eleje, de össze kell szednem magam, hogy értelmesen tudjak beszélni azzal az emberrel, aki lehet a megoldást jelenti nekünk erre a borzalmas problémára.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. augusztus 4. 14:43 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik- rezi - ígye

Minden eshetőséget megvizsgáltunk már az élősködőknél, ami csak szóba jöhetett és egy tanoncom dobta be az ötletet; mi van ha fekete mágia van a hátterében? És baszki, hát tényleg! Nem elég, hogy én sem találkoztam még ilyennek pályafutásom során, de a szakkönyvek sem említenek még csak hasonló eseteket sem, és akármelyik kollégámat kerestem fel, nem tudott segíteni, mert elképzelése sincs róla mi lehet, náluk nem történt ilyen. A tojásokat is tüzetesebben átvizsgáltuk ám azok, vagy a frissen kikelt kicsik sem fertőzöttek, tehát csak és kizárólag a felnőtt példányokat támadja meg ez a gusztustalanság. És hogy mi a megoldásom rá? Nyugtató és szépen kiszedegetni a pikkelyek és bőrük alól csipesszel. Egy bájitalom, egy gyógyszerem sem segített, ami elűzte volna őket, így maradt a drasztikusabb megoldás. Mindenki készségesen áll a dologhoz és ha kell, akkor hajnalig ülnek az elbódított sárkány mellett és szedegetik ki belőlük a férgeket. Mert ezek azok.
Lassan lépkedve közeledek a rezervátum étkezője felé, gondolataimba merülve nem is figyelem merre megyek igazából, csak megyek, de végül csak-csak kikötünk vendégemmel az étkezőben. Az egyik asztalhoz lehuppanva állam alá támasztom összekulcsolt kezeimet, miután a papírhalmot lerakom kettőnk közé Henrik felé fordítva azt.
- Az egész két és fél hónapja kezdődött, ha jól számolok - kezdek bele most még végtelennek tűnő mondandómba, és csak remélhetem, hogy érthetően fogalmazom meg a lényeget. - Semmi előjele nem volt, a sárkány egyik pillanatról a másikra kezdett el lebetegedni. És igen egy sárkány volt fertőzött az elején. Levertség, láz, akár egy komolyabb megfázás tünetei - orrnyergemet összeszorítom, ahogy próbálok visszaemlékezni minden részletre. Minden kell, mindent el kell mondanom, mert nem tudhatom mi a fontos és mi nem az, ezt az előttem ülőnek kell eldöntenie. - Leszedálnunk sem kellett, simán közelebb sétáltam hozzá - lélegzetvételnyi szünet. - És akkor láttam meg a dögöket - kinyitom vendégem elé letett dossziét, ahol az első kép készült a férgekről. - Semmit nem tudunk róluk, mindenkivel beszéltem, aki csak eszembe jutott, sehol semmiféle információ - mélyet sóhajtok, amikor meghozza kolleginám a kávémat. Bólintok egyet, de rögtön folytatom is. - Belsőszervet nem támadnak, izmot sem, közvetlen a bőr alatt és a pikkelyek alatt lelhetők fel - lapozok egyet a papírlapoknál, hogy felbukkanjon a következő kép. - Első nap csak pár darab, amiket eltávolítottunk rögtön - lapozok. - Következő nap több tucat - csend, majd pár perc bambulás után folytatom csak mondanivalóm.
- Bocsásson meg - mosolyodom el szégyenlősen. - Szóval több tucat, amik vérrel táplálkoznak, tehát élősködő-férgekről beszélünk valószínűleg - ismét lapozok a meglepően vaskos dossziéban, hogy a rajzok és feljegyzések mellett a féreg felépítését és minden egyéb hasznos információt is, amit eddig sikerült kiderítenem, lásson. - Az eltávolítása sem mindegy, akár egy kullancs. Ha a szívószerve bent marad, de a testét eltávolítjuk, akkor méreganyagot fecskendez ki - elhallgatok. Mégis honnan tudjuk ezt? Maradjunk annyiban, hogy meg volt az ára, de okoltunk belőle, és immár sokkal okosabban és precízebben járunk el.
- A méreganyag még vizsgálat alatt van, de féregből annyit adok, amennyit csak szeretne, hogy neki tudjon állni - mosolygok rá a férfira biztatóan, és csak reménykedem, hogy mindent elmondtam, és legalább tud segíteni, ha csak minimálisan is, a férfi. Ő az utolsó esélyem ennek a problémának a megoldására.
- Istenem! - kerekednek ki a szemeim, miközben kávés poharamat emelem ajkaimhoz. - Ne haragudjon, kér egy kávét? Esetleg mást? - nincs is jobb, mint egy őszinte bemutatkozás a neven túl, nem? Tőlem most megkapta ezt Henrik, akármennyire is kellemetlen. Az itt dolgozók legalább már hozzászoktak, és alapból is furcsa is idegen embereket látni, akik egyáltalán nem illetékesek vagy érdekeltek az itt élő sárkányok életében. Ideje lesz hozzászokni, ki tudja meddig marad a férfi.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. augusztus 4. 20:39 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik- rezi - ígye

Zavartan mosolygok a férfira, aki annak ellenére, hogy először van itt, ráadásul egy elég kellemetlen szituáció végett, nem tűnik zavartnak vagy kétségbeesettnek, ellentétben velem. Soha, semmi nem fogott ki rajtam a sárkányokkal kapcsolatban, jött ez a szar, és az évek során, amiket megúsztam, szerintem most egyszerre szakadt a nyakamba. Kétségbeesve próbáltam megtalálni a megoldást. Krémet, gyógynövényt, bájitalt, bármit, ami segíthet a kedvenceimen, de felsültem és ennél nagyobb törés az életemben még soha nem történt, és valószínűnek tartom, hogy nem is fog. Borzalmas!
Mondandóm befejeztével mélyet sóhajtok, tekintetem Henriket fürkészi, aki pedig némasági fogalmat tett láthatólag az elkövetkezendő tíz évre, mert minden másodperc egy évnek tűnik, amíg hallgat. Rosszabbnál rosszabb opciók száguldoznak a fejemben, de kifelé próbálom higgadtságomat mutatni, amit már olyan jól megtanultam az elmúlt két hónap alatt. Az elején pánikoltam minden helyzetben, egy szót nem lehetett hozzám szólni, annyira az arcomra volt írva a kétségbeesés, pedig egyáltalán nem jellemző rám, hogy elvesztem a higgadtságomat. Aztán jött egy pont, amikor ismét megtaláltam a kemény önmagam, és kifelé is ezt mutattam, a légkör is rögtön nyugodtabb lett, én pedig egyszerűbben tudtam koncentrálni a fontosabb dolgokra. Például, hogy találjunk a közelben egy fekete mágia kutatót vagy hozzáértőt.
Henrik minden egyes szavát iszom, de szívem olyan hevesen ver, szavakba sem tudom önteni. Kezeimet ismét állam alá teszem összekulcsolva, kávém az asztalomon landol, és türelmesen várom, amíg a férfi a végére ér. Szemeimet körülbelül a mondandó közepén hunyom le, hogy ne törjek ki, hogy ne csattanjak fel.
- Az elején kiadtam mindenkinek, hogy védőruhában, védőbűbájjal mehetnek a sárkányok közelébe - válaszolom elfúló hangom. - Ez alól nincs kivétel - rázom meg a fejem kicsit. Egyszer én voltam a kivétel, de ez nem releváns, mivel nem lettem fertőzött, valószínűleg már észrevettem volna. Ha kezelés nincs, akkor elég a védőbűbáj, de aki kezeli is őket, annak a védőruha kötelező, mert aki nem teszi meg, azt páros lábbal rúgom ki a rezervátumból.
- Szóval azt mondja, hogy valaki ezeket az ázsiai démonokat szándékosan hozta a rezervátumba - vonom le a konzekvenciát gyorsan. Agyam olyan sebesen pörög, hogy még én sem tudom követni a gondolatok tömkelegét, amik folyton ostromolják agyamat. - Fantasztikus! - csattanok fel, tenyeremmel az asztalra csapva. Székemen hátradőlök, ujjaimmal kezdek el dobolni az asztalon, kávémat ajkaimhoz emelve nézek át az üvegfalon, ahol a csapatom dolgozik. - Egy kérdésem maradt, Henrik; miért? Miért hoz be valaki egy romániai rezervátumba egészen Kínából ilyen férgeket? - tekintetem a férfiéba fúrom. Erre az egyetlen egy kérdésre érdekel a válasz jelenleg, ha már a gyógymódra heteket kell várnunk. A férfi sokkal több segítséget nyújtott, mint amire számítottam eddig bárkitől is, kivéve persze az itt dolgozó emberektől. Keresztbe vetett lábam folyamatosan jár, és egyszerűen nem tudom palástolni dühömet és talán... kétségbeesésemet?
- A karantén az első férgek megjelenése óta meg van - motyogom orrom alatt. - Mikor tudna ideérni az illető, aki megtudná őket menteni? - emelem tekintetem az előttem ülőre. Kávémra rámarkolok, kortyolok egyet belőle, majd folytatom. - A pénz nem számít, ahogy Önnél és a kedves menyasszonyánál sem - haloványan elmosolyodom. Ennyit a saját házról, amire a tudatom megjelenése óta gyűjtök körülbelül, ám ez fontosabb. Természetesen a rezervátumnak van megtakarítása az ilyen és hasonló esetekre, de nem elég, főleg, hogy ennek a pénznek a fele, elment az utánpótlásra. Nagyon sokan nem bírták elviselni a férgek látványát, így ők kihullottak, de a régi csapat, azok, akik itt vannak azóta, amióta én is, természetesen hősiesen küzd. Bókja jólesik, de a kétségbeesésemet még ez sem tudja elillantani. Valószínűleg semmi nem fogja tudni eltüntetni, amíg meg nem oldódik ez az egész.
- Eddig kilenc fertőzött sárkányunk van. Aki először produkálta a tüneteket kritikus az állapota, de megteszünk minden tőlünk telhetőt - dörzsölöm meg szemeimet. - Már egy vérátömlesztésen is túl vagyunk - sóhajtok egy mélyet. Fáradt vagyok, és a koffein tart életben, amióta ez az őrület elkezdődött, és attól félek, hogy látszik is rajtam. Fogytam hat kilót, és még szerencse, hogy nagyon jó alapozót és korrektort használok, amik elrejtik a hatalmas Gucci karikáimat a szemem alatt.
Megilletődve fogadom, ahogy Henrik, ha csak egy pillanatra is, de megszorítja folyamatosan járó ujjaimat az asztallapon. Meglepődöttségemet felváltja egy zavart mosoly, amikor elhúzza a kezét. Mindenki támogat ebben, aki számít, de egy ilyen embertől, aki most lát először bele ebbe az egészbe, mégis máshogy esik.
- Igyekszem - kifújom a levegőt, és meglepődve tapasztalom, hogy lábam járása is abbamaradt. Bólintok egyet felé, majd mosolyogva, kávémmal a kezemben indulok meg a laborok felé. Egy szót nem szólok az odavezető úton, annyi gondolat van a fejemben, hogy félő, ostobaságot mondanék, és azt most nem kockáztathatom meg. Zsebemből előhalászva a kulcsot nyitok be a labor elzárt előterébe, hogy elkezdhessük a fertőtlenítést.
- Nos, ez kellemetlen lesz - kezdek bele. - De kérem vetkőzzön le alsónadrágra és álljon be a kabinba, majd húzza fel azt a ruhát. És ha lehet a szemét tartsa csukva, a baleset elkerülése végett, hiába csak nyaktól lefelé fertőtlenít. Egy vakság még nem kellene a nyakamba - mutatok először az ideiglenes kabinra, majd a steril ruhára. Mindenki védőbűbájjal védett a laborban, de elővigyázatos vagyok, így, mint embereket is le kell, hogy fertőtlenítsük a biztos miatt. Ennél nagyobb biztonságot még Merlin sem tudna kitalálni, de komolyan. Zavartalan állok az ajtóhoz, amire ráfordítom a kulcsot, ám nem fordulok vissza, ugyanúgy háttal állok Henriknek.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. augusztus 5. 19:07 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik- rezi - ígye

A mentsváram - mert magamban már csak így hívom a férfit - minden szavával próbál megnyugtatni, de kőkemény valóságot mondja. Zsong az agyam a sok újonnan jött információtól, és csak az tud járni a fejemben, hogy Henrik ismerőse vajon mikorra ér ide? Napok, hetek, akár hónapok? Nekem nincsenek hónapjaim, sőt talán már heteim sincsenek, az első megfertőzött sárkány állapotát nézve. Ha nagyon őszinte akarok lenni, már kitöltöttem a szükséges dokumentumokat az elégetéséről, hogyha eljön az idő, akkor ne kelljen vele bajlódnunk, csak cselekedjünk. A beszélgetés folytatódik, és most rajtam a sor, hogy némaságba burkolózva tegyem meg a laborig vezető utat; fel kell dolgoznom a lehetőségeket, az információkat, és mindent, amit vendégem mondott. Amik mellesleg egyáltalán nem kecsegtetnek sok jóval, még akkor sem, ha minden biztonsági intézkedést, ami tőlem tellett, megtettem, akár a sárkányokat akár az embereimet nézem. Úgy vagyok vele, ha már a kilencből egy sárkányt meg tudunk menteni, akkor boldog leszek, és úgy fogom álomra hajtani a fejem, hogy mindent megtettem.
Háttal Henriknek mosolygok a frappáns válaszra. Lehet meg kellett volna említenem a levélben, hogy olyan alsót vegyen fel, ami nem üt át a hófehér anyagon, és mondjuk nem rajzfilm figurás, de már késő bánat, én úgy gondolom. Ha pedig megtörténik, akkor legalább jót kacagok két hónap után... mondjuk nem úgy tűnik az éppen fertőtlenítő alatt álló férfi, mint aki rajzfilm figurás alsót hord, de ugye más az, amit az embereknek mutatsz, és más az, aki tényleg vagy. És valahogy a kettő soha nem egyeztethető össze. Amikor meghallom a hangját, kissé összerezzenek, de semleges arccal fordulok felé. Éppen annyi ideig nézem az előbb felhozott területet, amíg konstatálom, hogy nem üt át az alsónadrág színe az anyagon, majd zavartalan és közben válaszolva kezdek el én is vetkőzni.
- Mínusz negyven fokig mentünk el, de csak hibernálódtak - dobom le felsőmet magamról az ajtó mellett álló padra, miközben a fülke felé lépkedek. - Miután kivettük őket ellenőrzésre, körülbelül két perc múlva ismét mozogtak, így a fagyasztás kizárva, éppen most készülünk elő a plusz fokok elérésére - a fülke ajtónak támaszkodva veszem le magassarkú cipőmet, majd nadrágomat, amit a felsőm mellé dobok. Ha nem mondtam volna, nem tartozom a szégyenlős nők közé, és már azért sem, mert ha bikiniben vagyok, akkor is ugyanennyit látnak az emberek, és lehet itt nekem jönni azzal a szöveggel, miszerint a fehérnemű intimebb. Nem, nem intimebb, kedvesem, mert ugyanannyit mutat, mint egy bikini. Azért mert már a neve és a funkciója a ruhadarabok még ugyanazok maradnak. Mélyet sóhajtva lépek be a fülkébe. A fertőtlenítés hamar véget ér, óvatosan lépek ki és veszem fel a fehér ruhát, ami nekem is oda lett készítve.
- Szóval a hideg nem jött be, de rajta vagyunk a megfelelő meleg hőmérséklet megtalálásán, ami elpusztíthatja őket - folytatom mondandómat ott, ahol abbahagytam. Kettőt koppantok az ajtón, ami hamarosan kinyílik és elénk tárja a labor steril és már-már vakítóan fehér színét.
- Üdvözlöm a birodalmam másik felében - mosolygok rá a mellettem álló férfire, ahogy belépek a helyiségbe, még drámaian körbe is mutatok. Kár lenne tagadni, hogy a munkám nagy részét a terepen való tartózkodás és a labor közt való ingázás teszi ki, főleg most, ebben a krízishelyzetben, de ha szükséges, akár ketté is szakadok azért, hogy meg legyen oldva a probléma. - Jöjjön - mutatok Henrik arca előtt a megfelelő irányba, el is indulok arra, ahol a kísérlet alatt álló férgeket tartjuk. Az összes undormányt tíz milliliteres fiolákban tartjuk a könnyebb hozzáférhetőség miatt.
- Hol szeretné kezdeni? - hajolok kissé előre, hogy jobban szemügyre vehessem az egyik fiolatartó edény mellett lévő dossziét. Kezeimet hátam mögé teszem, így meredek a pár sorra, ami a papírra van vetve. Gyorsan kiegyenesedem, hogy megkeressem kollégámat a helyiségben, de sehol nem találom, így jobb híján a drasztikusabb eszközhöz kell folyamodnom.
- Andrei! - dörren a hangom, amivel annyit érek el, hogy mindenki csendben marad, majd jobb oldalamról jön egy hang, aki szerint Andrei ebédszüneten van. Hah, de jól megy valakinek, bassza meg! - Ki volt beosztva mellé? - szegezem kérdésem a nemrég érkezőnek, miközben a legfelső papírlapot Henrik kezébe nyomom. Nincs rajta sok minden, csak életem legszebb mondata: "115°C-on elolvadnak". Ennyi, nem más, nincs más írva a papírra, mindössze ez a pár szó, én pedig nem tudok róla! Mégis mi az anyám folyik itt?! - Mindegy, nem is fontos. Nekem erről miért nem szólt senki? - engedem lejjebb hangomat, mert azzal, hogy ingerült vagyok és mérges nem érek el semmit. Nem is szeretnék én lenni az elviselhetetlen főnök, aki mellett lehetetlen dolgozni, főleg, hogy rengeteget köszönhetek az éppen itt állóknak, vagy akik éppen falatozgatnak. A választ várva emelem pillantásom Henrikre.
- Ne haragudjon - hunyom le szemem egy pillanatra. - Hajlamos vagyok elragadtatni magam, főleg mostanában - orrnyergemet összecsippentve esik le a tantusz; a kávém kint maradt.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. augusztus 7. 17:02 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik- rezi - ígye

A meleg más tészta. Egyetértően bólogatok, akár egy bólogatós kutya, de nem az az ijesztő kinézetű, hanem ami nagyjából normálisan meg van csinálva. Szóval bólogatok a férfi felé, hogy nagy egyetértésemet kimutassam minél jobban, mert igazat kell neki adnom. A hideg is opció például gerinceseknél - kínok kínja között, de opció -, azonban ezek a gusztustalanságok valahogy a való világban is mindig más lapra tartoztak. Na meg ugye arról ne is beszéljünk, hogy mi van akkor, ha még fekete mágiához is közük van, mert akkor se kép, se hang. Vagyok olyan szerencsés helyzetbe, hogy az utolsó mentsvára a sárkányainknak éppen mellettem áll, és dünnyög magában a férgek miatt. Ha nem jut eszébe a tanoncnak a fekete mágia? Fogalmam sincs mi lett volna akkor, de Merlinnek hála eszébe jutott, és jött a lovag páncélban meg fehér paripán, hogy kihúzzon minket a gödör legaljáról, mert nála van egyedül kötél. Kérem szépen, micsoda megfogalmazás ebben a gyönyörű órában, három óra alvás után. Hát mindjárt elalélok magamtól, ami nem lenne baj, kivéve, hogyha vízszintes felületre kerülnék most, biztos, hogy elaludnék, mint a huzat.
Haloványan elmosolyodom a megdöbbent arcon. Nem fényezni akarom magamat - kicsit de -, de amióta idekerültem történt egy s más a laborral és a rezervátummal is. Ahhoz, hogy az emberek érdemi munkát tudjanak végezni, rendes körülmények is kellenek, és anélkül nem várhatjuk el, hogy rendesen dolgozzanak. Na meg én sem vagyok hajlandó olyan körülmények között dolgozni, amik nem felelnek meg a komfortomnak. Lehet hisztisnek nevezni, de nekem erre szükségem van, ha eredményeket akarnak látni tőlem vagy így, vagy úgy. És láss csodát! Hát mennyivel szebb betoppanni egy ilyen laborba, mint abba a lerúgottba, ami előtte volt, nemde? Dehogynem. Mindegy is, szóval itt egy pályázat, ott egy pályázat és voilá! Kész is a vadonatúj, és az egyik legjobban felszerelt rezervátumos labor. És mennyire jól is jön most, azt nem is tudom szavakba önteni. A felszerelés nagyban megkönnyíti a dolgunkat, még ha a férgek tanulmányozásának nagy része bűbájokkal történik, ugyanis a dolgozók - számomra teljesen érthető okokból - nemigen szeretnek hozzájuk nyúlni, még fiolákon keresztül sem.
Kissé tátott szájjal hallgatom Henrik monológját, és akármennyire is szar és fájó belegondolni; igaza van. Ha nincs kísérlet nem tudjuk meg a fontos információkat. Gondolataimból a laborban tartózkodók zúgolódása, és sustorgása ébreszt fel. Körbe járatom rajtuk tekintetem, de nem szólalok meg, amíg az összes lehetőséget nem latolgattam magamban, ami nem valami sok. Kezemet óvatosan Henrik vállára csúsztatom, és egy bátorító mosolyt küldök felé, amivel remélem átmegy az üzenet; nyugodjon meg, jobb ötlete nem is lehetne.
- Hé! - emelem fel mindkét kezem, hogy mindenki rám figyeljen, ha egy mód van rá. - Ha valaki nem tudná, akkor elmondom; Ambrózy Henrikhez van szerencsétek, a fekete mágia egy olyan tudójával, aki nagyon sokat segíthet és segített is már nekünk - lassan lépegeket a férgek felé, ujjaimat hátam mögött kulcsolom össze, amikor megállok az asztal előtt, majd fordulok annak háttal, és döntöm neki csípőmet. - Nem tudom miért ácsorogtok itt még mindig, amikor el lett mondva; kell egy tesztalany. Hajrá, emberek! Bármilyen kistestű gerinces jó! - adom ki még egyszer az utasításokat a drágáimnak, akik először meghökkenve néznek rám, de aztán neki állnak mozgolódni, és szépen lassan mindegyik távozik a laborból. Orrnyergemet összecsippentem mutató- és hüvelykujjammal, miközben egy olyan igazi öregasszonyos sóhaj hagyja el ajkaimat.
- Ne aggódjon - keresem Henrik pillantását. - Ez a legjobb megoldás a további tesztekhez, és ha nem megyünk biztosra, akkor az egész rezervátum állománya kipusztulhat - próbálom tartani magam, amennyire ez lehetséges, de ez az élő állaton kísérletezés nekem sem a szívem csücske, de a szükség törvényt bont, nem?
- Nem győzök hálálkodni, hogy eljött, és ennyit segített már most - mosolyodom el kedvesen. - Komolyan, eszembe nem jutott volna a lehetőség, hogy esetleg mérget fecskendeznek még a megfertőzött állatba, mielőtt elpusztulnak - szemeimet a padlóra szegezve folytatom. - Nagyon köszönöm, Henrik - pillantásom felemelem, mert mégis így illik, ha az ember köszönetet mondd, és keresve Henrik tekintetét mosolyodom el ismét.
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. augusztus 8. 11:30
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. augusztus 10. 17:57 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik- rezi - ígye

Mindenki elhagyta a szónoklat utána a labort, én pedig fáradtan rogyok le egy, a hozzám legközelebb eső székre. Merlin gyere le, ennek soha nem lesz vége. Henrik ismerőse hetek múlva érhet ide, ezek a mocskok, megállás nélkül szaporodnak, én kipurcantam, a mellettem dolgozók pedig néha hárpiának hisznek, amit teljes mértékben meg is értek. Kissé talán kifordultam önmagamból, mióta ez az egész helyzet fennáll, de mellettem szóljon, hogy tényleg próbálom koordinálni a bennem tomboló érzelmeket, ami leginkább a kétségbeesés, és mióta kiderült, hogy szándékosan tesz valaki ilyet, a düh is társul hozzá. Nem fér a fejembe, hogy egy varázslónak vagy boszorkánynak miért állna ilyen a szándékában. Főleg, hogy a kilenc megfertőzött sárkány közül kettő Romániai Hosszúszarvú, akiknek egyedszáma így is elenyésző az elmúlt időben. Mindkettő nőstény ráadásul tojásos, amiket már inkubátorokban őrzünk jobb híján. A stressz, és már a szándékosság tudata is bennem van, még jobban fáradtnak érzem magam, de ha - dráma - az életem is múlik rajtam a végére fogok járni ennek, és megoldom, vagy így, vagy úgy. Meg kell oldanom, és kész, nincs más opció.
Csendben latolgatom magamban Henrik ismételt javaslatát? Ötletét? Elmélkedését? Mindegy is minek nevezzük. Melyik gerinces állat bírja ki a magas hőmérsékletet, ami nem elemi állat? Pontosan, barátom, a sárkány, hiába nem emlős, csak ők képesek a 100°C foknál is magasabb hőmérsékletet kibírni.
- Sárkány kell - suttogom magam elé. Érzem, ahogy a vér kifut az arcomból. Tenyerembe temetem azt, és kell pár pillanat, amíg összeszedem magam. Az ablakhoz sétálok, kitárom azt - nem kell aggódni, védőbűbáj van mindenhol, se ki, se be nem megy és jön be semmi. Pálcámat elővéve, szakítom meg egy tíz centis körben a védelmet, amin keresztül könnyedén kilőhetem a vörös fénycsóvát, aminek igen egyszerű a jelentése; sztornó, mindenki vissza. Minden visszakerül eredeti állapotába, az ablakpárkánynak dőlve emelem sápatag arcom Henrikre. - Be kellett volna hoznom azt a kávét - erőltetek egy mosolyt az arcomra, ami rögtön le is lankad, amint megérzem még én is, hogy mennyire erőltetett, mennyire nem őszinte. Sárkány lesz az alanyunk, és bármennyire próbálom összeszedni magam, nem megy.
- Kettőt is bevágunk - mosolyodom el vendégem felé. - És mennyire meg fogjuk érdemelni, Merlinre! - mosolyom kiszélesedik. Henrik pennát és papírt kér, én pedig készségesen teszem le arra az asztalra, ami előtt én rogyadoztam nemrég, majd visszatérek az ablakhoz; és kezdhetjük elölről. Védelem kissé szét, halkan robbanó piros villanás, és most várhatunk.
- Csendben maradok, amíg megírja, de egyetlen kikötésem van a levélhez - türelmesen várom meg, amíg Henrik rám emeli tekintetét. - Az én madaram fogja eljuttatni a barátjához. Senki és semmi más - lehet mondani, hogy az ebet kötöm a karóhoz, de Natrimban megbízom, és tudom, hogy bármi áron eljuttatja a levelet a címzettnek. És ennél több nem kell. - Ne haragudjon, mindenben állok rendelkezésére, ahogy a menyasszonyának is, de ebből nem engedek - egy bocsánatkérő mosolyt küldök meg felé, majd ténylegesen elhallgatok. Hátat fordítva Henriknek pásztázom a rezervátum elő-udvarát. Milyen békés.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. augusztus 13. 20:32 Ugrás a poszthoz

Kedves Antal Nimród - muszájból - #outfit

Gondolhattam volna, hogy nem lehet csak simán bemenni egy irodába, étterembe, tököm tudja hova és ott megbeszélni mindent, ami kellhet ehhez az egészhez. Nem aggódom, mivel nincs miért. Mindent szakszerűen csináltam, és ha így is elbukok, akkor valaki meghal, nem véletlen kell kérnie az embernek valószínűleg egy személyes találkozót az oktatóval, akit a tájékoztató óta nem láttam. Nyilván nem hiányoztam neki, ahogy ő sem nekem, de szükségszerűnek tartják, ami érthető, ha az ember nem akar félig bölény lenni, félig meg ember. Egy; nem szép látvány, kettő; nincs kedvem elölről kezdeni az egészet, és három; túl szép vagyok ahhoz, hogy pont a cél előtt bukjak el, főleg úgy, hogy fél-állat legyen belőlem. Pont kizárom, hogy bölény leszek, de na, Merlin sem tudhatja, amennyit utána olvastam az egésznek, ért meglepetés már embereket eddig is, és szerintem ezután is fog.
Komótosan lépkedem a megbeszélt helyszín felé, a megbeszélt időpont előtt kemény kettő perccel. Simán időben vagyok, ami hozzám mérve, igen szép teljesítmény, így a mosoly az arcomon is érthető. Táskámban pihen minden szükséges összetevő, gondosan összekutymákolva, ahogy lennie kell, innentől rajtam múlik az egész, nemde? De mint az előbb mondottam; nincs mitől félnem, mert mindent pöpecül csináltam, ahogy Kori is. Innentől csak felfelé vezet az út. Rendben, azért azt meg kell hagyni, hogy az újonnan vett babarózsaszín magassarkú cipő talán nem a legjobb viselet egy ilyen helyszínre, de kérlek! Annyira gyönyörűen csillogott a - nyilvánvalóan tértágító-bűbájjal ellátott - cipős szekrényemben, hogy kénytelen voltam felhúzni, szinte sírt érte. Így hát megtettem, azonban lehet meg fogom bánni körülbelül öt percen belül, de engedjük el. Nem hisztizni jöttem, hanem haladni, ami a legfontosabb szempont egyelőre. Addig nem érdekel a puha talajba belesüppedő cipősarkam, majd utána fog, addig is ráér. És ezek szerint én is ráérek, mert én itt vagyok, de a férfi sehol. Rossz időpontban jöttem? Vicces, ám simán kinézném magamból, hogy ahelyett, hogy kések, simán rossz időpontban toppanok be. Remek kör!
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. augusztus 14. 08:31 Ugrás a poszthoz

Kedves Antal Nimród - muszájból - #outfit

Van az úgy, amikor azt hiszed, hogy mennyire királyul nézel ki; és végül is tényleg így is van. De amikor a hiper-szetted nem arra van kitalálva, hogy a minden vizes és latyakos területen mászkálj, akkor elgondolkodsz azon, hogy talán kicsit visszakéne venni a stilóból, nem? Na, igen, ez egy normális ember lenne, de sokszor meg kaptam már, hogyha divatról van szó, akkor nem vagyok normális. És láss csodát! Tényleg nem. Szóval a hiper-szettem, még így is tökéletes, attól elvonatkoztatva, hogy az erre felé vezető úton apró pöttyök a talajban jelzik, hogy megjöttem. A sarkam ennek nem örül, de szerintem simán megérte.
Egy hatalmas tüsszentés, majd orrfújás zavarja meg igen fontos gondolatmenetemet. Megilletődve tekintek fel, az előttem állóra, aki éppen akkor töszködi vissza talárjába a zsebkendőt. Alsó ajkamat beharapva próbálom nem szembe röhögni azt az embert, aki miatt elérhetem a célom. Egyelőre jól haladok, és minden erőmet összeszedve kapom el tekintetét, hogy válaszolhassak.
- Ugyan - mosolyodom el őszintén. - Tökéletesen haladok, kérem, és terveim szerint a következő viharnál megtörténik a dolog - nehezen fogom vissza az örömömet. Minden összetevő meg van, mindennap elmondom a varázsigét, mindennek sikerülnie kell, mert nem fér bele, hogy hibázzak. Nekem most nem. Kori és Jack Jack-féle esküvőt akar, tehát Korinak kell az animágia, és félek, ha én nem teszek le mindent az asztalra, ami csak tőlem telik, akkor be sem léphetek az esküvőre. Márpedig ezt nem engedhetem.
- Milyen buktatóim lehetnek? - ez A kérdés. Nem opció, hogy elbukok, de nem vagyok egy naiv tini, aki elhiszi, hogy neki minden elsőre megy, így fel kell készülnöm arra is, hogy félig bölény leszek. Jobb biztosra menni, és ha az ember ezt szeretné, akkor kérdeznie kell. Utána olvastam mindennek, mégis, azért ha egy olyan varázslótól hallod ezt, aki évek óta benne van, és oktatja is, akkor az csak biztosabb.
- És lehet tudok adni magának valamit az allergiára - szemeim összeszűkülnek, ahogy gondolkodom. - Na nem most, de majd valamikor felkeresem. Egy próbát megérhet, még ha csak enyhíti is - azt nem kell tudnia, hogy a szer, amit kapni fog, állatoknak lett kifejlesztve, de gerinces emlősöknek, szóval annyira nem nyúlhatok mellé a dologgal. Egy próbát megér, ráadásul nem hiszem, hogy lennének mellékhatásai, ha emberen próbáljuk ki. Emberkísérlet? Ugyan.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. augusztus 15. 19:36 Ugrás a poszthoz

Kedves Antal Nimród - muszájból - #outfit

Elnézve drága oktatómat egyáltalán nem lennék a helyébe. Én szerencsére teljesen kiestem ebből az allergia témából, felőlem aztán bármi jöhet a széllel, az esővel, a tudja a tököm mivel. És áldom is a jó eget, amiért engem ez nem talált meg se gyerekkoromban, se mostanában. Hogy sminkelne így az ember? A folytonos vízálló sminktől - ami ha tényleg tartós, még sminklemosóval is kínszenvedés leszedni -, tuti tönkremenni a gyönyörű szempillám, és semmiért nem kockáztatnám ezt meg.
- Aha - összeszűkülő szemmel vizslatom tanáromat. És nem azért, mert olyan érdekes lenne, hanem mert nagyon kell koncentrálnom arra, hogy megértsem, amit mondd. Kicsit olyan, mintha pakisztáni akcentussal beszélne, én meg nem tudok pakisztániul, és ha ez nem elég, néha még magyarul is elfelejtek, csak kell az a bor mennyiség. - Én azért reménykedem a legjobbakban - harapom be alsó ajkamat, mert éppen az egésszel kapcsolatos legnagyobb félelmemet taglaljuk vígan. Így is elég kényes téma, hogy miféle állat leszek - igen, még ennél is nagyobb -, aztán lehet, hogy fél-állat leszek. Túl sokat olvastam ennek utána, főleg a buktatóknak, de így, hogy Kedves is kimondta ezeket még jobban parázok az egésztől. Oldalra biccentett fejjel próbálok figyelni a kérdéshalomra, amit nekem intéznek. Mélyet sóhajtva állok neki beszélni.
- Természetesen érdekel, és előre köszönöm - bólintok is mellé egy aprót, miközben testsúlyomat másik lábra helyezem. - Nem hagytam ki, minden meg van, én szereztem be az összes hozzávalót - hadarom egy szuszra a válaszokat, mielőtt elfelejtem a kérdéseket is. Ha jobban belegondolok egyáltalán nem kéne aggódnom a varázslat működése miatt, mert mindent flottul csináltam, innen már csak ki kell várni a megfelelő időt és vihart. A sikertelen átváltozásokról szóló tanulmányok meg tényleg érdekesnek hangzanak, és addig is leköt valami.
- Azért én elküldöm, hogy legalább megpróbálja - mosolygok rá oktatómra, hogy tudja biztos nem hagyom ennyiben a dolgot. - Legrosszabb esetben is, nem fog tüsszögni két órát, szerintem ez jó ajánlat.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. augusztus 19. 19:25 Ugrás a poszthoz

Martin - viszontlátás - f*ck

Elmerengve nézem egy ideje, ahogy tesz-vesz, kiosztja a feladatokat, felveszi a rendeléseket, és pörög az arcán. Mint mindig. Nem tűnik meggyötörtnek, nem tűnik szomorúnak, és ez engem boldogsággal tölt el. Sokáig azt hittem - önző módon -, hogy nekem nehezebb, mint bárki másnak a világon, akárcsak egy éppen kamaszkorba lépő tini, de rá kellett jönnöm a csúf igazságra; Arie-nak valószínűleg a legszarabb ebben a helyzetben. Számára tisztázatlan okokból hagytam ott, egyszerűen esélyem sem volt. Nem tudtam beszélni, ő pedig nem várta meg, hogy egyáltalán elkezdjem, egyszerűen ott hagyott. És még én voltam az elején dühös és megbántott! Én fogyatékos, beszarok magamnak. Valóban bántva éreztem magam, mert Arie jelentett nekem nagyon sokáig mindent, és mégis elhagytam. Fájt, nagyon. Igen! Nem is megbántást éreztem, amiért ilyen könnyen elengedett, hanem fájt. Szívbemarkolóan fájt.
Ennyiért jöttem ide, nem másért. Csinálja a dolgát, a megszokott Arie-féle mosoly ott bujkál ajkain. Minden rendben van vele, és nekem ennyi elég, ennyi kellett ahhoz, hogy lelkem megnyugodjon, és mosolyogva lépjek ki innen. Jeges teám utolsó kortyát elégedetten mosolyogva iszom meg. Lassan és óvatosan, akár egy félő vad pakolom össze a cuccomat nehogy feltűnést keltsek… egészen addig tart ez, amíg az üres poharat le nem lököm könyökömmel. Hatalmas csattanás, törés. Szemeimet és ajkaimat is összeszorítva várom a csodát, hátha ez nem velem történik meg, pedig de. Érzem az emberek pillantását magamon, kalapomat még jobban arcomba húzva kezdem el összeszedni a szilánkokat. Istenem, csak nehogy idejöjjön… csak menjek hátra valamiért Alexhez a konyhába, és ne lássa és ne hallja ezt. Mekkora mázlim lesz ezek után?
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. augusztus 19. 19:31 Ugrás a poszthoz

Martin - viszontlátás - f*ck

Megérzem érintését kezemen, és legszívesebben felsikítanék, hogy ne érjen hozzám, mert csak olyan sebeket szakít fel, amik végre elkezdtek begyógyulni, de nincs esélyem. Olyan hatással van rám érintése, mint amikor először vagy akár másodszor találkoztunk. Szívem félő kiszakad a helyéről, kezem remeg érintése alatt, és egyiket sem tudom palástolni. Miért vagyok előtte ennyire nyílt? Miért nem tudom megjátszani a szokásos határozott nőt, mint mindenki másnak?
Alsó ajkamat beharapva hagyom, hogy ő intézze el helyettem a dolgokat, én pedig lassan felegyenesedem. Nem nézek rá. Szemeimet lesütöm, és a padlót szuggerálom, mert mintha ott maradt volna egy szilánk. Természetesen nem maradt, de még így is jobb ürügy ezt mondogatni magamban oknak, amiért nem nézek fel, mint bármi mást. Hangja visszhangzik a fülemben, érintése égeti még mindig a bőrömet, nem nézhetek rá. Nem tehetem, így is elgyengültem. Azt hittem sikerülni fog, azt hittem ki tudok sétálni innen simán, mint valami ninja, de észrevett. Mégis hogyan? Magamhoz képes olyan slamposan öltöztem fel, amennyire csak tudtam! Végem van. Vége van.
Kérdésére nem is tudom hirtelen mit feleljek, így csak megrázom a fejemet, ahogy jobb karommal megmarkolom bal felkaromat, és próbálom moderálni magam. A hangja… a kedves, megnyugtató hangja. A határozott, selymes, de férfias érintése. Miért vált ki belőlem még mindig ilyen érzéseket? Miért kellett most ezt?
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. augusztus 19. 19:33 Ugrás a poszthoz

Martin - viszontlátás - f*ck

Dehogy érted Arie. Miért hazudsz nekem? Nem érted, és tudom, hogy nem érted, mégis ezt mondod. Ne mondd ezt, b*ssza meg, amikor nem érted! Szám elé kapom kezem, mert hangodtól ismét kalimpálni kezd a szívem, és most tudatosul bennem; életem legrosszabb döntése volt idejönni. El kellett volna engednem az egészet. Csak elegednem kellett volna téged, nem idejönni, és megbizonyosodni arról, hogy jól vagy-e. Mert jól vagy, és ennek én örülök a legjobban. Elb*sztam az egészet, Jason eltűnt, te pedig itt vagy, és nem hagyod, hogy összeszedjek pár szilánkot, mert megvágom magam. Mégis mi a tököm folyik itt?
Hétköznapi. Majdnem reflexből reflektálok rá, hogy SOHA nem vagyok hétköznapi, és csak azért voltam hajlandó felvenni ezeket a borzalmas göncöket, hogy ne vegyél észre, de moderálom magam, és tekintetem ugyanúgy a padlón tartom. Az emberek ismét elkezdtek beszélgetni, mindenki elfelejtette, hogy pár perccel ezelőtt egy poharat törtem. De a hely tulajdonosa még azóta is itt áll mellettem, és én csak el szeretnék tűnni innen.
Érzem, ahogy alsó ajkamból kiserken a vér, ahogy egyre erősebben és erősebben harapdálom. Mikor lettem ennyire elesett? Mikor tudott engem legutoljára zavarba hozni egy férfi? Mikor váltott ki belőlem utoljára ilyen érzéseket bárki is? Miért Arie? Miért jöttél ide? Miért nem hagytad egy alkalmazottadra, miért nem küldtél ide valaki mást, ahelyett, hogy te jössz ide. Megérintesz, és utánozhatatlan hangoddal simogatod fülemet, amik ezer és ezer darabra szakítják szívemet. Egyik lábamról másikra rakom testsúlyomat, bal felkaromat még jobban szorítom.
Mit mondhatnék?
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. augusztus 19. 19:34 Ugrás a poszthoz

Martin - viszontlátás - f*ck

Elmosolyodnék, amikor közli, hogy nem vagyok könnyű eset, mert tudom, hogy igaza van, de valami mégsem hagyja. Talán az, hogyha feloldódik az egész helyzet elgyengülök, végem lesz, és nem úgy fejeződik be ez a nap, ahogy tényleg kellett volna vagy ahogy elterveztem. Hangja egyszerre nyugtatja meg és kényszeríti kétszer gyorsabb dobogásra szívemet. Szemeimet összeszorítom egy pillanatra, ahogy felém nyújtja a zsebkendőt. Csak oldalra sandítva merek ránézni a kezére, arra a kézre, ami olyan sok örömet okozott már nekem, így vagy úgy értve, mindegy, mert mindkettő igaz. A zsebkendő felé nyúlok, de valamiért - k*rva életbe -, nincs akkora szerencsém, hogy miközben elveszem a zsebkendőt ne érjek hozzá. Hozzáérek, és ismét az a hatalmas mennyiségű elektromosság száguld végig rajtam, mintha csak először érinteném meg.
Szükségem lenne Jasonre. Szükségem lenne rá, hogyha innen kilépek akkor tárt karokkal várjon, a biztonságot adó ölelésével és hatalmas testével. De nincs itt. Döntöttem, ő pedig eltűnt, én pedig kételyek közt állok ismét azzal a férfival szemben, akiért meghalnék bármikor. Hogy hova ment? Nem tudom. Semmit nem mondott, még azt sem tudtam neki elmondani, hogy mi a tököm van, mert egyszerűen eltűnt. Én pedig itt maradtam  jelenleg Arie-val, a drága, kedves, kiváló az ágyban Arie-val.
Lassan emelem ajkaimhoz a zsebkendőt, hogy pillantásomat végre Arie-ra emeljem. Teljesen. Amint kékjem találkoznak őszinte, barna szemeivel, lábam egy pillanatra megremeg, de nem hagyom el magam. Elég volt ebből! Minden erőmet összeszedve indulok el az emelet felé, és tudom, hogyha ott nem gyengülök el semmilyen szinten, akkor nyert ügyem van.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. augusztus 19. 19:36 Ugrás a poszthoz

Martin - viszontlátás - f*ck

Nem mondanám feltétlenül azt, hogy mielőtt elindultam volna felfelé gondolkoztam egyáltalán. Mert nem, természetesen, eszembe sem jutott az, hogy ennek vajon milyen következményei lesznek a jövőben, vagy ha én most feljövök ide, akkor mégis mi fog történni. Érzem a pillantásokat magamon, amire már csak-csak elmosolyodom, hogyha ennyire slamposan, ennyire átlagosan öltözöm fel, akkor is felismernek. Mi ez, ha nem bók? Lenyomom a kilincset, az ajtó kisebbet nyikorogva tárja fel előttem a kis lakóhelyiség minden zugát. A napfény szűrten jön be, le van húzva félig a redőny. Az illat… az illat ugyanaz, és egy mélyet szívva is belőle, hogy örökre megmaradjon, lépek beljebb, különösen ügyelve arra, hogy a kilincs nyelve kattanjon. Pár másodpercig támasztom neki hátamat. Kalapomat lehajítom fejemről, nem törődve egyáltalán azzal, hogy merre esik. A slampos semmilyen színű nadrágot letépem magamról, és lábaim felsikítanak a hálától, amikor megszabadulnak tőle. Cipőm az ajtó mögötti sarokban landol, blúzom a lábamnál.
Így lépek el az ajtótól, beljebb, egyre inkább magamba szívva Arie minden egyes ruhájának helyét, minden porcica szállingózási irányát. Mindent! A hatalmas ágy mellett állok meg, kezemmel végig simítom a szépen megvetett ágyneműt. Mennyi emlék… Még mielőtt nagyon elkezdhetnék merengeni hallom meg az ajtó újbóli nyílását. Elmosolyodom, vállam fölött sandítok hátra.
- Akarlak, Arie - suttogom szavaimat, majd ismét az ágy felé fordulok. Nem zavartatom magam, hogy a vörös-csipkés fehérnemű-szettemet premier plánban láthatja, mert mindegy hogy öltözök fel a fehérneműm mindig csodálatos. Ez az alkalom sem kivétel ez alól. Szőke tincseim csikálják hátamat, ahogy a kintről bejövő szellő meglebegteti őket, de nem cseppet sem zavar. Jelenleg semmi nem zavar.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. augusztus 19. 19:53 Ugrás a poszthoz

Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. augusztus 19. 19:57 Ugrás a poszthoz

Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. augusztus 19. 19:58 Ugrás a poszthoz

Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ophelia Carolina Brown összes RPG hozzászólása (124 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 » Fel