Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:
18-as, csak saját felelősségre | játék:
Sokáig próbálkoztam kizárni a gondolataim közül Arie-t, a Jasonnel való találkozásom után, de valahogy mindig visszatértem hozzá. A közösen eltöltött éjszakákig, a beszélgetésekig, amikor üvöltve megkérte a kezem. Mindig mosolyt csalt az arcomra, amikor a legrosszabbul éreztem magam, amikor fáradt voltam és semmihez nem volt kedvem. Mindig elérte, hogy újra mosolyogjak, hogy újult erővel álljak neki még egyszer az elb*szott dolgoknak. És azóta? Azóta elmaradt már nem is tudom hány órám az egyetemen, az előkészítős órákat még úgy ahogy megtartom, mert azért mégis csak kisgyerekekről beszélünk, a következő könyvemnek már lejárt a határideje, rég nyomtatásba kéne adni, rég ott kellene lennie a szerkesztőnél, de még másfél oldalt sem írtam. Idejét sem tudom annak, mikor voltam utoljára Romániában, mármint fejben is. Testileg természetesen ott vagyok, de fejben nemigen, és inkább már hazaküldenek. Szerződés hosszabítás - ide jutottunk az igazgatóval. Én pedig beleegyeztem. Minden idegszálam Arie hangjára figyel, amikor megszólal, de először nem értem mit mondd. Értetlen nézek rá, hátára simítom tenyeremet, amikor folytatja. Ő lökte le a poharat, teljesen szándékosan csinálta ezt, hogy itt kössünk ki, mert akar. Engem akar, és ehhez megtervezte ezt az egészet. Lelökte a poharat, direkt hozzám ért, mert tudta, hogy milyen reakciót fog érintése kiváltani belőlem. Hangja simogat, alsó ajkamra ráharapva mosolyodom el. Te simlis f*sz! Még jobban ívbe feszül a hátam, ahogy az utolsó mondat elhagyja ajkait, mert annyira vágyom rá, annyira vágyom a hangjára, hogy már ettől a csúcson vagyok. Vállába harapva ér a beteljesülés, és muszáj, egyszerűen muszáj harapnom, nehogy egy olyan sikítás szakadjon ki belőlem, amit az egész falu hall. Erősen harapom, ahogy testem minden porcikája remeg, szemeimet összeszorítom, körmeim hátában találnak helyet maguknak ismét, amíg nem csillapodik. Ne csillapodjon…
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:
18-as, csak saját felelősségre | játék:
Egyszer sem jutott volna eszembe az az opció, miután kilépek innen, hogy szándékosan csináltad az egészet. Minden a te terved volt, te akartad így, én pedig simán belesétáltam a helyzetbe, akár csak az ágyadba. Nem kellett sokat küzdened értem, mégis megszenvedtem ezt az alkalmat, mert minden porcikáddal azon voltál, hogy felejthetetlenné tegyed, mégis megszenvedjem mindegy egyes másodpercét az alkalomnak. És mennyire sikerült? Nagyon is. Szerintem ezt az érzést - tekintve, hogy testem néhány idegszála még mindig meg-meg remeg néha - hívják katartikusnak. Attól eltekintve, hogy átb*sztál, mert ugye én nem szólhatok egy szót sem, az előző alkalmak után, minden egyes másodperce olyan töltetű energiával töltött fel ennek az együtt töltött időnek, amit csak ezzel az egy szóval lehet leírni; katartikus. Pihegve fekszem alattad, amíg le nem fordulsz rólam, hogy aztán hiányodat rögtön megérezvén utánad is forduljak, és fejemet mellkasodra hajtsam. Hiányzik. Hiányoztál. Nem! Hiányzol! Mert hiába vagy mellettem Frank, akkor is érzem a hiányod, mert tudom, hogyha én most kimegyek innen, akkor vége szakad mindennek, bár… Biztos ez? Amikor eljöttél hozzám, majd ugyanúgy távoztál is, mert nem tudtam mondani neked semmi értelmeset…, akkor is úgy éreztem, hogy vége. Hogy nekünk, kettőnknek, ott és akkor vége lett, de most ezt nem így érzem. Hiszen mégis a mellkasodon fekszem, mégis szexeltünk, mégis ugyanúgy odaadtad magad nekem, mint én neked. Akkor még sincs vége? Vége lehet a kettőnk között kialakult kapcsolatnak valaha? Elmosolyodom, megcsókolom melledet, és akár egy első alkalmon túllévő tini nézek fel rád, hogy legalább álladnak férfias élét lássam. Bal kezemmel nyúlok felé óvatosan, hogy mutatóujjammal lassan végig simítsam. - Az előbb te engem - simítom végig nyelvem hegyével álladnak másik élét. - Most én téged? - a kérdés nem költőti. És ezt te is tudod, mert ha te kérsz rá most, akár egy elesett állat bólintok rá mindenre, csinálok meg mindent amit csak szeretnél, mert a tied vagyok, Arie, akármennyire nem akarom ezt, mégis a tied vagyok. Használj ki!
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:
18-as, csak saját felelősségre | játék:
Elégedetten morgok és sóhajtozok, mert hallhatom szívverésedet. Ami miattam dobog ilyen hevesen, hiába te tervelted ki azt, hogy itt kössünk ki a végén, de akkor is miattam ver ennyire, és imádom az érzést, ahogy körmeimmel óvatosan, éppen érintve bőrfelületed, kiráz a hideg, néha még össze is rándul az adott terület. Mérhetetlen boldogsággal tölt el, mégis úgy érzem, hogy valami helytelent cselekszem, pedig túl vagyunk a lényegen, első körben. Látom tökéletes arcodon az árnyékot, amely arra enged következtetni, hogy latolgatod magadban a lehetőséget. Nem fogsz visszaélni a helyzettel, mert nem vagyok olyan, egyszerűen még mindezek után is az én érdekeimet nézed, de egy valamit elfelejtesz Frank; nekem most te vagy az érdekem, az az érdekem, hogy örömet szerezzek neked, hogy valahogy próbáljak neked kedveskedni az elmúlt hetek szörnyűségei miatt. Ennyi sem lenne elég? - Gondoltam - sóhajtok lemondóan, amikor hangosan is kimondod, hogy már pedig az én irányításom alatt áll minden. Megint. Mint akármikor, amikor együtt voltunk. Mindezek után is azzal vagy elfoglalva, hogy a másiknak jó legyen, elnyomva a haragod, a sérelmeid, azt hogy elárultalak. Még ilyenkor is kedves vagy. Miért? Megérdemlem, hogy kihasználj, megérdemeltem volna azt is, hogy elküldesz, hogy nemet mondasz, hogy megálljt parancsolsz nekem és leültetsz beszélgetni. Mégis belementél, de nem oda lyukadtunk ki, ahol kellene lennünk. Munkálkodó kezedet elkapom, minden egyes ujjadra lágy csókot lehelek. Ezt mondtad, ezt akarod, ezt teszem. Tenyered minden porcikáját csókolom, nyelvem hegyével szántom végig közepén. Fejemet belehajtom, mosolyogva, lehunyt szemekkel simítom bele arcomat abba a kézbe, ami mindig mindent megad nekem.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:
18-as, csak saját felelősségre | játék:
- Először is; ne beszélj csúnyán - mutatom fel mutatóujjamat, miközben kinyitom pilláimat, hogy rád tudjak pillantani. - Másodszor pedig; bármit megtehetsz Arie - suttogom füledbe, ahogy föléd kerekedek, nyelvem hegyét végig húzva fülednek vonalán. - Nem volt kikötésem az orális szex - harapok rá fülcimpádra, hogy egy kicsit megszívva engedjem el azt. Lovaglóülésbe helyezkedem rád ismét, kezedet egy könnyed mozdulattal arrébb lököm, mielőtt neki állnál annak, amit éppen tervezel. Lehajolok, lágy csókot lehelek ajkaidra, hogy aztán haladjak tovább; arcodra, nyakadra, válladra, szegycsontodra, miközben körmeimmel oldaladat cirógatom. Egyre lejjebb és lejjebb haladok, mintha ezt kérted volna tőlem, pedig tudom, hogy nem, és azt is tudom, hogy ezzel mennyire felbosszantalak. Lassan haladok lefelé minden ponton elidőzve egy kicsit, kicsit bele-belekapva fogammal, kicsit érzékiebb simogatásokkal, de valamivel mindig több időt töltök az éppen kiválasztott területen. Férfiasságodhoz érve, felpillantok rád és egy gonosz mosollyal ajkaimon térek vissza tieidhez. - Miért vagy durcás? - engedem le testem rád, állam alá összekulcsolt ujjaimat helyezem, amit mellkasodra, így tekintek fel rád.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:
18-as, csak saját felelősségre | játék:
Halkan felkuncogok, mert megtehetem, mivel nem vagyok az anyád. És tényleg nem, kicsit furcsa lenne. Nem azt mondom vannak vérfertőzéses családok a világon, de remélem, hogy mi nem tartozunk közéjük, túlontúl szeretlek. Jobb kezemet kinyújtom feléd, hogy óvatosan megcirógassam füled tövénél a puha területet, majd arcodnak élét, végül csak pihentetem a kezemet a területen. Hogy bírod ki? Hogy bírod még mindig, hogy nem emeled fel a hangod, hogy nyugodt vagy - attól elvonatkoztatva, hogy csúnyán beszélsz, amit ki nem állhatok, mert te, Arie, nem szoktál csúnyán beszélni? Hogy vagy képes ilyen könnyedén venni az egészet, és nem nekem szegezni a kérdéseidet, amik biztos vagyok benne, hogy azóta nyomják a szíved, amióta kimondatlan, de vége lett. - Nem tudom - mosolygok fel rád. Úgy érzem magam, mint egy tini, aki egy idősebb pasival feküdt le életében először és mindent meg akar tudni róla. Hajamat átdobom vállam felett, majd az egészet megfogva teszem át másik vállamra. - Miattam vagy morci? - feljebb kúszok, kinyújtott kezemmel túrok bele hajadba, hogy ott ökölbe szorítsam, majd hirtelen arcod elé kerülve harapjak rá alsó ajkadra. - Miattam Frank? - ismétlem meg a kérdést, biztos, ami biztos alapon. Gonoszan mosolygok folyamatosan, jobban ráharapok, hogy egy kissé magam felé meghúzva elengedjem alsó ajkadat és egy lágy csókkal kérjek “bocsánatot”. - Ne haragudj rám - hajtom le fejemet mellkasodra, és bújok hozzád, akár egy macska. Az illatod, az érintésed, szívem még mindig olyan hevesen dobog, hogy lehet nem ártana felkeresnem egy kardiológust ez a nap után. A bocsánatkérés fogalmam sincs mire irányul, talán tudat alatt az egész miatt elnézést kérek, talán tényleg csak az ajka miatt kérek elnézést. Bár a második opciót nem tartom valószínűnek, mert értelmetlen lenne; tudom, hogy szereted, amikor kínozlak, amikor kínozhatsz, amikor nem kéred, mégis mindent megadok neked.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:
18-as, csak saját felelősségre | játék:
Visszakérdezel. Én pedig hirtelen nem is tudom mit reagáljak. Miért kérdezel vissza? Mire? Ez csak játék, nem akarom hogy válaszolj, nem akarok tudni arról, hogy tényleg rám van mérges, mert tudom a választ. Tudom, hogy rám, tudom, hogy teljesen okkal, mégsem akarok tudni róla. Hagyd meg nekünk ezt a pillanatot, Arie, kérlek, hagyd meg nekem ezt a pillanatot inkább. Önző kérés, tudom, de mindig olyan készségesen álltál a rendelkezésemre… ebben most miért nem? De válaszolsz, és én egyáltalán nem vagyok meglepődve a válaszon. Miattam. Halkan mondod ki, mintha félnél tőle, mintha azt akarnád, hogy csak akkor halljan meg, ha nagyon muszáj. Kezemet arcodra simítom, hüvelykujjammal kezdem el lágyan simogatni puha bőröd. - Haragudj - mosolygok rád megkönnyebbülten. Fáj, borzasztóan fáj, de legalább valami érzést kimutatsz, valami mégis van benned, és nem csak az a semleges Arie, akivel az étteremben találkoztam, hanem haragszol. Mérges vagy rám, amit megérdemlek, amit megértek. A kérdésre kikerekednek szemeim, pulzusom az egekbe szökik, de nincs időm reagálni, mert felettem vagy, és így várod a választ. Tőlem pedig mi telik? Egy halk sikkantás, ahogy megfordítasz, egy elhaló nyögés, amikor eggyé válunk, és egy mindenre éhes tekintet. Ez vagyok én most, és ezt te tetted velem, Frank. - Nem… - próbálok egy értelmes mondatot kinyögni, tényleg próbálok, de nem megy. Annyira élvezem az egészet! Tarkódra csúszik a kezem, hogy lehúzzalak magamhoz egy lágy csókra, mert ez most egy laza menet lesz. Érzem. Érzed. És akarom, akarlak, mindent akarok! Testem akaratlan feszül ívbe minden egyes apró harapásodnál. Csak még többre vágyom, még többet szeretnék belőled, az egész lényedből, és egyáltalán nem szeretnék foglalkozni most Jasonnel. Miért csinálod ezt? Miért kell felhozni, és elrontani az egészet?
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:
18-as, csak saját felelősségre | játék:
Szeretkezünk. Idejét nem tudom annak, hogy valaha volt-e ilyen köztünk. Valahogy mindig a durr bele! pártiak voltunk, amikor minden sérelmünket, dühünket és aggályunkat belevittük az alkalmakba. De most nem. Most miért nem? Rákérdezel Jasonre, majd úgy csinálsz mintha minden rendben lenne, és valójában nem is érdekelne. Tényleg nem érdekel, vagy egy szerepet játszol Arie? És ha az utóbbi, akkor miért játszol? Kérdezz rá, válaszolok, csak ne kínozz közben, és ne várd, hogy ilyen közjátékkal tudok válaszolni értelmeset. Jason eltűnt, és fogalmam sincs merre lehet. Beszélni sem volt vele alkalmam, miután elváltunk, Arie, mert eltűnt. Egyszerűen felszívódott, se puszi, se pá, én pedig Kori szavaival élve két szék között ülök a padlón, bármennyire is formás a fenekem. Ott kötöttem ki, de mégis visszajöhetek hozzád, te pedig tárt karokkal vársz engem, és mindent megadsz, amire csak vágyhatok. Szeretkezünk. Lassú és egyenletes légzésed annyira felizgat, annyira feltölt, hogy csak még inkább bújok hozzád, mert érezni akarom még azt is, ahogy a vér az ereidben pumpál. Lehunyt szemekkel fogadom minden egyes apró csókodat nyakamra, arcomra, bárhova. Ujjaim tincseid között találnak menedéket, ahogy elmélyítem a csókot. Szinte már szégyenlős mosollyal tollak el magamtól kissé, hogy ajkaidba tudjam suttogni. - Hiányoztál - nem várok választ, nem akarok választ kapni, így rögtön birtokba veszem ajkaidat ismét.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:
18-as, csak saját felelősségre | játék:
Az egész érzéki. Az egész annyira más, mint amihez hozzá vagyok szokva. Az egész annyira szerelmes. Testem még nem heverte ki az előzőt sem, erre jössz itt a meglepetésekkel, amiket a mai napig tudsz okozni. Azzal, hogy te tervezted így, azzal, hogy ennyire férfi vagy minden után is, pedig tudod. Tudod, hogy nem véletlen történt meg az az ominózus nap, nekem pedig volt pofám a karjaidba futni, hogy ugyanúgy várj, hogy ugyanúgy kezelj, mint azelőtt. Mert már tudom, hogy ezt vártam tőled. Azt akartam, hogy így várj, hogy tudjam még mindig kellek, azon túl is amit tettem veled. Te pedig eleget tettél ennek, és most itt vagyunk. Hiányoztam neked én is. Te is nekem, drága Arie-m, és ha ezerszer mondom is ki neked, akkor sem lesz olyan mértékű, mint ahogy érzem. Szavaiddal, kényeztetéseddel, lassúságoddal és érzékiségeddel csak egyre jobban növeled bennem a nyomást, testem meg-megremeg. De nem akarom, hogy megtörténjen, mert mi lesz utána? Még egy alkalom? Nem hiszem. Beszélgetni fogunk, és nem akarom, hogy ez bekövetkezzen. Olyan csodás ez a pillanat, ez az egész… és mi, mert ilyenek vagyunk, el fogjuk b*szni az egészet. Alsó ajkadra ráharapva, lehunyt szemekkel történik meg, amit még soha nem utáltam ennyire. Az orgazmus gyönyörűsége most elkerül, pedig olyan szép ez az egész! Arcomat nyakszirtedbe temetve remegek és pihegek, hátadra csúsztatva kezeimet húzlak magamhoz, amint tudom, hogy te is elértél a csúcsra. A plafont bámulom, érzem mellemen szíved robbanásait, de én csak simogatlak, cirógatlak, belecsókolok hajadba, belefúrom arcomat. Nem szólalok meg. Nem akarok. Nem tehetem.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:
18-as, csak saját felelősségre | játék:
Tudhattam volna, hogy nem maradhatunk sokáig ebben a meghitt és nyugodt állapotban. Túl egyszerű, túl könnyű lett volna, de igazat kell adnom neked, amiért megszakítod a tökéletes pillanatunkat. Nem, ez nem igaz, a tökéletes pillanatomat. Válaszokat szeretnél. De mégis mit válaszoljak a kérdésre, amikor még én sem tudom, hogy jelenleg mi a tököm van? A legboldogabb lennék én, ha tudnék bármit is az elmúlt hetekről, de akkor hazudnék. Könyörgő tekintetem rád emelem, de követlek, azonban én az ágy fejtámlájának támasztom hátamat. Lábaimat felhúzom, átkarolom őket. Térdemre hajtom fejemet, így pillantok rád, azon gondolkodva, hogy mégis mit válaszoljak, ami kielégítheti kíváncsiságodat és teljesen érthető elvárásodat. - Nem tudom - nyögöm ki végül. - És nem a pasim - vallom be neked őszintén, mert valóban nem az. Semmi nem volt köztünk Jasonnel soha, a cukrászdában történt csókot leszámítva. Titkos pillantások, sunyi mosolyok, véletlen érintések, de ezeken felül soha nem történt semmi, mert el sem juthattunk odáig. - Honnan tudsz róla? - suttogom szavaimat leginkább a takarónak. Nem merek rád nézni. Mindig él bennem a remény, hogy ez igazából nem történik meg és otthon ébredek fel úgy, hogy eldöntöm; eljövök hozzád, azonban okosabban, mindezt megelőzve, mert tudom, csak még nagyobb fájdalmat hagyok magam mögött, ha kilépek innen. Várható volt, egész életemben ezt tettem akarva vagy akaratlan, az mindegy, de ez történt, és te lennél az utolsó ember a Földön Arie, akit szenvedni szeretnék lenni. Túl fontos vagy, túlságosan szeretlek, túlságosan a tied vagyok. Ne szenvedj kérlek…
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Martin - viszontlátás - f*ck
Soha nem gondoltam volna, hogy a bármit megtehetsz velem egy férfinál azt fogja jelenteni, hogy beszélgetni szeretne. Ebben a helyzetben valamennyire megértem, de akkor sem gondoltam volna soha, hogy működőképes lehet. Mert ki tud ellenállni egy olyan opciónak, amikor egy nő azt mondja neki, hogy bármit, ismétlem bármit, megtehetsz azzal a nővel, aki meztelen illegeti magát előtted? Rendben, hülye kérdés, mert éppen te csinálod velem ezt Arie, amikor kiélvezhetnénk a helyzetet is, de nem, te Jasonról kérdezgetsz engem, mintha tudnék válaszolni a kérdéseidre értelmesen. - Hogy mi? - emelem meg fejemet felé, szemöldököm is egy kisebb ívet vesz fel, szemeim kikerekednek. - Terhes? Meghibbantál?! - nézek rád hitetlenül. - Nem lennék képes elvetetni a gyermeked… a gyermekünket - suttogom. Lesütöm szemeimet. Nem tudom, hogy ezt miért mondtam ki hangosan, de úgy éreztem egy pillanatra, hogy ennek itt a helye, mert ha ezt most nem tisztázzuk le, akkor soha. És ha már eljutottunk idáig, akkor tisztázzunk le mindent. Nem szeretnék gyereket most, egyáltalán nincs tervben, de ha mégis úgy alakult volna, hogy a közös gyermekünket hordom a szívem alatt, egyáltalán nem lett volna az elvetetés opció. Másik férfinál lehet opció lett volna - sőt, biztos vagyok benne, hogy az lett volna -, de nálad nem. Halkan felkuncogok, amikor rád emelem pillantásom a következő kérdésednél. Megmosolyogtatsz még egy ilyen helyzetben is, pedig tisztában vagyok azzal, hogy ez egy kényes téma neked, és csak tudni szeretnéd az igazságot. - Azért jöttem, hogy megnézzem jól vagy-e - kezdem el őszinte vallomásomat. - Te pedig jöttél a lágy hangoddal, az érzéki érintéseddel, és itt kötöttem ki. Te akartad, nem? - biccentem oldalra fejemet kérdésem végén. - De ha ez sem elég, akkor igen, hiányom volt. Rád, miattad, irántad, érted - mosolyodom el megint. Olyan természetesen beszélek minderről, mintha legutóbb nem zokogva az ágyamon, összeroppanva látott volna. Többé nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust, kötelezettségeim vannak, és a sárkányaim is számítanak rám. Korinak elmesélem, nyilvánvalóan, aztán túl lendülök rajta. Mert muszáj.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Martin - viszontlátás - f*ck
- Elhiszem, hogy szar volt akkor - emelem a plafon felé tekintetemet, fejemet is hátravetve. - De engem ne hasonlítgass más nőkhöz, Arie - kérlek. Kellene még hozzá tennem, de nem kérlek rá, mert tudod, hogy ez nem kérés kérdése. Mindig is utáltam ezeket az “ ő megtette, akkor biztos te is képes vagy rá” dolgokat. Nem. Ne keverjük össze a nőket egymással, mert mindenki más, ami így is van jól. Klisé, snassz és néha értelmetlen, de akkor is így van. Nekem pedig sértő azt hallani, hogy egy másik nőhöz hasonlítasz, teljesen elvonatkoztatva attól, hogy mégis ki az. A majdnem-feleséged, az exed, a barátnőd, a húgod. - Akkor mit szeretnél, mit mondjak? - sandítok oldalra, hogy pont rád lássak. Azt hitted, hogy terhes voltam, és kinézted volna belőlem egy másik nő miatt, hogy szó nélkül elvetetem, a tudtod nélkül. Nem, Arie, megértem Ariana döntését teljes mértékben, fiatal volt, de én erre nem lennék képes a te szemszöged nélkül. Ugyanannyi közöd lett volna a gyermekhez, mint nekem. Nem gondolná az ember, hogy egy ilyen kiadós szex, majd szeretkezés után arról beszélgetünk, hogy elvetettem a gyermeked, leszbikus lettem, és ki tudja még mi jár abban a szép kis fejedben. Hangosan felnevetek, pedig nem akarok, egyszerűen kitör belőlem. Ez a kikötésed? Amíg Jason vissza nem jön? És ha az holnap lesz? Ha egy hét múlva? Ha soha többet nem jön össze? Melyik opciónak örülnél a legjobban, Frank? Mutatóujjammal takarom el pár pillanatra szemeimet, majd lassan felállok. Egészen hozzád araszolok, veled szemben térdelek, fenekemet sarkaimra eresztem. - És ha visszajön? - nézek fel rád, mert még így is magasabb vagy nálam, ami nem nehéz, de attól még zavaró, nem véletlen találták ki a magassarkút a nőknek. Természetesen nem abban jöttem, mert éppen iknognitóban voltam, ami, mint a mellékelt ábra is mutatja, nemigen jött össze, de nem is bánom jelenleg. - Mi lesz, ha holnap visszajön, Arie? Ha soha nem jön vissza? Melyik opciót szeretnéd? - biccentem oldalra fejemet nyugodtan. Kezem megráng, ahogy eszembe jut, mennyire hozzád akarok érni, nem véletlen jöttem közelebb hozzád. Érezni akarlak, kezeimet végig akarom húzni kidolgozott hasadon, melleden. De megállom, így kezem visszahullik mellém. A takaró egy kisebb gyűrődését kezdem el morzsolgatni ujjaimmal.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
- Miért nem kérdezel, ahelyett, hogy keresed? - reflektálok visszakézből. Nem találgatni kell, Frank, nem tippelgetni, hanem rákérdezni arra, amire valójában kíváncsi vagy, mert ettől a bizonytalanságtól, ettől az egésztől, hogy érzem valami nem stimmel, egyszerűen megőrülök. Nem eresztem el tekinteted, mert az már biztos, hogy te is ugyanúgy akarsz engem még mindig, mint én téged. Ezért nem értem, hogy miért van az, kedvesem, amiért ennyire hűvös vagy velem mégis, mindazok ellenére, amik az elmúlt egy órában történtek. Valami nyomja a csőröd, de nem mondod ki, én pedig, mivel fogalmam sincs mire irányulhat a kérdés, hogy is kérdeznék rá? Na ugye… Mondd el nekem Arie. Kérlek, mondd el, mi nyomja a lelked, hadd próbáljam meg megérteni, és ha tudok, akkor segíteni. - Szóval semmit - csettintek nyelvemmel, ahogy kiegyenesedem térdemre támaszkodva, hogy legalább így valamennyire egy vonalba legyen tekintetünk. Most egy vonalban vagyunk, nem állsz felettem, Frank, ilyenkor mi a teendő? Szemöldököm megemelkedik, ahogy válaszolsz következő kérdésemre is, fejemet is oldalra biccentem, egy zavaró tincsemet tűröm fülem mögé. - Hogy micsoda? - nézek rád értetlen továbbra is. - Én… - kicsit megakadtam. Egyáltalán nem számítottam tőled ilyenre, vagy hogy egyáltalán kinézed belőlem ezt. Mégis más nőkhöz hasonlítasz Arie, és a szívem szakad meg ettől. - Én nem azért jöttem, hogy megdugj, Frank! - csattanok fel hirtelen, kezeidet ellököm melleimtől. - Nem is értem, hogy jut eszedbe! Azért jöttem ide, hogy megnézzem jól vagy-e, hogy bocsánatot kérjek, te meg kihasználod, hogy mit érzek irántad, szétteszem neked a lábam, aztán az arcomba vágod?! - felállok az ágyról, miközben fehérneműim után kutatok. Melltartóm az ágy végénél találom meg, míg tangámat sehol. Remek! - Ha nem csinálod meg a kis tervedet, akkor nem lennék most itt! De látom nem is kellene itt lennem, mert te kurva boldog vagy, ahogy elhallgatlak! - hangom megremeg a végére, de megfogadtam magamnak már rég, hogy nem fogok ilyen szituációkban sírni. Egyszer már elbuktam, Arie, és többet nem engedhetem meg magamnak… Mégis… miért ilyen nehéz ez? Érzem, ahogy az első könnycsepp kezd lefolyni arcomon, de gyorsan letörlöm, és csak remélem, hogy nem vetted észre. - Már én sem tudom melyiknek örülnék… - suttogom a parkettának, miközben szemem megakad tangámon is. Gyorsan felkapom, és kezdek el öltözködni.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Martin - viszontlátás - f*ck
Dühös vagyok. Annyira dühös vagyok, hogy még szavakba sem tudom önteni, mert egyszerűen annyira felment az agyamban a pumpa. Mégis hogy merészeled rám kenni az egészet? Hogy mondhatod, hogy miattam jöttünk fel ide? Hiszen te használtad ki az egész helyzetet! Te értél hozzám, te beszéltél hozzám, és mire jutottunk? Szexre! Erre meg az arcomba vágod, hogy mennyire könnyen széttettem neked a lábam ismét, és még csak megküzdened sem kellett értem! De persze az ilyenkor el van felejtve, hogy nem én feküdtem le más nővel, amikor annyira, de annyira szerelmes voltam. Csapkodva és folyamatosan káromkodva keresem a ruháimat, legalább a tangám már rajtam van, ami azért haladás, ahhoz képest, ahogy indultam. Nadrágom sehol nem látom, hiába kapkodom ide-oda a tekintetemet a szobában. Halkan felsikkantok, amikor magadhoz húzol. Az istenért sem hagyod, hogy kiszabaduljak, egy hajszálnyi hely sincs közöttünk. Szívem olyan hangosan dobog, hogy félek meghallod, de akkor is küzdök, hogy sikerüljön kiszabadulnom. Megdermedek, amikor megcsókolsz. Istenem… miért csinálod ezt velem? Egész testemen érzem, ahogy a pihés szőrök állnak mindenhol, ráz a hideg és elgyengül a lábam, mert ajkaid annyira követelik az enyémeket, hogy táncoljanak, szinte belé sajdulna az ember szeme. De a csókot nem viszonzom. Most nem… Heteim lettem volna? Egy pillanatra megállok, és szomorkásan elmosolyodom, ahogy tűztől égő tekintetemet a tiedbe fúrom. - Amikor megpróbáltam, sem adtál lehetőséget - vonok vállat, már amennyire erős, férfias szorításod engedi. - Próbáltam összeszedni magam, elmondani neked, bocsánatot kérni, te meg felálltál és ott hagytál. Mire számítottál? Hogy futni fogok utánad? - halkan felkuncogok, ahogy lehuppanok az ágyra, és bele sem gondolok abba, hogy esetleg megbántalak, hogy esetleg neked az előbb kiejtett szavak fájhatnak. Ilyenkor nem gondolkodom. Nőiességemet és hitelességemet kell megőriznem, és nem mások, hanem magam számára. Ez a nem mindegy, mert bizony és nem leszek az a nő, aki feladja magát pár férfi szájból kiejtett szóért… Szemeim kikerekednek, ahogy engedelmesen hátra dőlök az ágyon, hajam érzem, ahogy elterül arcom körül. Nenenenene, miért kellett ezt, Frank? Miért nem tudtál elengedni? Miért kellett… - Baszdmeg! - mordulok fel hangosan, ahogy gyorsan tarkódra simítom kezemet, fejedet lerántva magamhoz csókollak meg. - Én is szeretlek - pihegek ajkaid közé. - Soha nem kértem, hogy bízz bennem. Alapból lehetetlen küldetés - suttogom a lágy csókba, amivel magamál tartalak. Mint egy félő vad fordítom meg testhelyzetünket, hogy én kerülhessek fölülre, ám most nem másért, minthogy fejemet mellkasodra hajtsam, és hallgassam szívverésedet. - Istenem, mennyire hiányoztál - szorítalak magamhoz még ennél is jobban, beléd kapaszkodom, mint aki bármikor lezuhanhat. Lassan emelem fel fejemet, hogy tekintetem tiédbe fúrjam, és egy halovány mosollyal folytassam. - Bocsáss meg nekem - hunyom le szemeimet egy pillanatra a mondat végén, de aztán újra letekintek rád. - Mindenért, Arie. Mindenért - fejemet visszahajtom mellkasodra, és érzem, hogyha nem szólalsz meg huzamosabb ideig, akkor biztos vagyok abban, hogy elalszom. Itt, a mellkasodon fekve, szívdobogásodat hallgatva, boldogan elalszom.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Martin - viszontlátás - f*ck
Az a nap után, amikor egy szót nem tudtam kinyögni neked, mindig eszembe jutott megbántott arcod, és a hátad, ahogy elsétálsz tőlem. Kiabálni akartam utánad, ordítani, hogy ne menj el, hogy jöjj vissza, beszéljük meg, összeszedem magam, és megkapod azt az Opheliát, akit megismertél. Az összeszedett és határozott Opheliát. De nem tudtam megszólalni, csak könnyeim keresztül néztem a sziluettet, ami távolodott tőlem. Majd összetörtem. Lelkileg, testileg, mindenhogy, ahogy egy ember összetörhet. És mindezt miért? Hogy az illető, akiért megtettem, akivel tisztalappal akartam kezdeni, eltűnjön. Remek választás, Brown! Halkan felnevetek a válaszon, ám belém fojtod még a nevetést is, ahogy viszonzod a csókot. Élvezettel és vággyal még mindig. Ahogy mindig is tetted, én pedig megszabadítottam magam ettől, olyannyira, hogy még téged is elvesztettelek. - Ne hazudj nekem - válaszolom a csók végén. Lecsúszok rólad, de fejemet mellkasodon hagyom pihenni, mert szívednek dobogása megnyugtat. Bal kezemmel rajzolok absztrakt mintákat csupasz mellkasodra. - Tudom, hogy semmi nem lesz olyan, mint régen, Arie. Soha nem lesz már olyan, és azt is tudom, hogy amit most tettem annak következményei lesznek az én részemről is, de leginkább a tiedről - mély levegőt veszek, mielőtt folytatom. - Olyan sebeket szakítottam fel most, amikhez nem lett volna jogom - egy pillanatra abbahagyom a rajzolást, hogy feltekintsek rád, és amikor látom, hogy szemeid nyitva vannak még, folytatom. - Egyszerűen látni szerettelek volna, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége - nevetek fel halkan. Szemeimet lehunyom, ujjaim mozgása leáll. - És hiába szeretlek annyira, hogy meghalnék érted, akkor sem lesz semmi olyan, mint amilyen az előtt az este előtt volt - szorosabban bújok hozzád, miközben érzem, ahogy a puha takaró ellep minket. Szorítalak magamhoz, és így boldogan és mégis aggódva jön álom az agyamra.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Kedves Antal Nimród - muszájból - #outfitSokszor elgondolkodtam azon, hogy mi lesz akkor ha eljutok idáig. Mármint nem az allergiás tanárommal való konzultációig, hanem a vizsgáig. Azt hittem, hogy félvállról fogom venni, hogy kisujjból sikerülni fog, de ezek a határozott elképzelések kezdenek megdőlni, ahogy szóba jönnek a buktatók. Mert ugye, miért ne jönnének szóba? Nem mondom, hogy stresszelek, de azért de, úgyhogy engedjük el. Figyelmesen emelem tekintetem oktatómra, aki megint visszautasítja az allergia elleni készítmény ajánlatát, így vállat vonva lemondok róla, és egy rendben kíséretében figyelek még feszesebben a szavakra, amik elhagyják a száját, már ha ez lehetséges. Szóval várjak egy bagolyra, ami hozza a szükséges információkat a vizsgára. Gyomrom öklömnyire szűkül, ahogy elképzelem a vizsga napját, és mint, amikor idejártam készülök a vizsgára. Istenem, tényleg, mintha csak ismét tizenhat lennék és készülnék a vizsgáimra, nehogy csalódást okozzak. Annyi a különbség, hogyha itt nem jön össze a dolog, akkor nagyon csúnyán hoppon maradok fél-bölényként, nem pedig "csak" megbukok. Ha Kori itt lenne, tuti lebaszna amiért ilyenek járnak a fejemben, és kezdem azt hinni, hogy az ő fejében meg sem fordult az az eshetőség, hogy elbukhatunk. - Okééééka - biccentek egyet Kedves felé. - Akkor várom a baglyát. Van még valami, amit tudnom kellene? - biccentem oldalra kissé a fejemet, és dobom hátra vállam fölött hajamat.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Türelmesen és figyelmesen bólogatva hallgatom ismét tanáromat. Csoportos vizsga? Nekem ez teljesen kimaradt az életemből, de lehet csak a feledékenységem okán. Valószínűleg, mert az utóbbi időben nem voltam a toppon, így nem lenne meglepő, ha az információ említve lett volna, én pedig simán elengedtem a dolgot. Valahogy a rezervátumban történtek sokkal jobban foglalkoztatták a fantáziámat, mint az animágia. Ha nincs Kori, akkor valószínűleg még mindig az elején tartanék. A nő nem elég, hogy magát is motiválta, de még engem is, pedig szerintem nem állt szándékába. Révedezésemből a tüsszentés-sorozat ébreszt fel, sajnálkozó pillantással méregetem tanáromat. Annyira boldog vagyok mindig, hogy én ebből kimaradtam. De komolyan, mennyire szenvedés lehet így létezni, körülbelül sehova nem mehetnél, mert mindenhol kísértenek a pollenek te meg levegőért kapkodsz. Biztos vagyok abban, hogy irigykedve bámulnám az olyanokat, akik nem szenvednek tőle, és elküldeném őket a pokolba, amiért ők kapnak levegőt, de ez a szarság még attól is megfoszt, pedig nem elhanyagolható dolog az életben maradáshoz. - Nincs kérdésem - rázom meg a fejem határozottan. - Viszontlátásra Kedves bá'! - integet a macska fenekének, mint egy elmebeteg, és lehetséges, hogy úgy is nézek ki, mert a vigyor levakarhatatlan az arcomról. Boldogan - mondanám, hogy ugrálva, de na, a magas sarok - indulok el visszafelé, onnan amerről jöttem, amikor a macska egész alakja eltűnik a bokrok aljában. Sínen vagyok, és innentől már csak felfelé vezet minden. Nem lehet opció a hibázás.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Szexi olasz kujon - komolyanitt? - stiló - amúgymegAz animágia vizsga sikeressége annyira felvillanyozott, hogyha tehetem csak az animágusi formámban vagyok. Természetesen a vizsga után - szerencsére csak kétszer és otthon -, elfelejtettem, hogy kéne bűbáj arra, hogyha egy mód van rá, akkor a ruha rajtam maradjon, miután visszaveszem az emberi alakomat, de rá se rántsunk. Szóval szeretem, és imádom az alakomat, ráadásul Kori sem lett hiéna, hanem egy ennivaló kékcinege alakját vette fel. Nyilvánvalóan ezzel cseszegetem amióta kiderültek az alakok, nehogy kihúzza a gyufát, mert megeszem. Poénnak jó, de nem hiszem, hogy valaha képes lennék rá, de a durcás, felfújt arca miatt bármikor megéri ezt a témát felhozni. Plusz arról ne is beszéljünk, hogy Jason visszajött, mert olyan szintű érzelmi kavalkád van bennem, hogyha csak a gondolataim közé kerül - ami valljuk be elég gyakran előfordul -, hogy nem tudom szavakba önteni mi is van bennem jelenleg. Ami az irodában történt, az ott is marad, legalábbis nagyon remélem, és nem is akarok beszélni róla, mert az olyan... olyan ahw volt, hogy megtartom magamnak és megpróbálok nem is gondolni rá, mert akármikor eszembe jut olyan jóleső borzongás fut végig rajtam, mint egy szerelmes tinilányon. És tessék! Most nem a vizsgadrukk miatt vagyok tini, hanem azért, mert visszajött egy férfi az életembe. Igazán dönthetne már a szívem, testem, lelkem, hogy mi a tökömet akar, mert ezeket a hullámvölgyeket nagyon nehezen viselem. Akár egy idősödő a klimaxot. Ja, hát szóval kígyóformában kúszok a temető felé, a megadott időpont előtt öt perccel, és ha szemeim nem csalnak Nico már ott áll. A levélben nem állt semmi, ami legalább támpontot adna arra, hogy miről lesz szó, de nem is baj, mert ha olyan, legalább nem lesz leírva, és csak elengedhetem. Ahogy elnézem a férfi nagyon el van merülve a gondolataiba, így óvatosan kúszok felé, hátha nem vesz észre, hogy aztán előtte egy méterrel vegyem fel emberi alakomat. - Szép jó estét - igazgatom meg ruhámat zavartalan. - Meglepően szűkszavú volt a levél az előzőhöz képest - dobom hátra hajamat vállam felett, majd tekintetemet Nicora emelem, amiben remélem egyértelműen tükröződik a kérdőjel.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Szexi olasz kujon - komolyanitt? - stilóAz időpont még talán annyira nem is lepett meg, mint a helyszín. Egy temető. Nem mondom, eszembe jutott, hogy talán elásni akarna, amiért az első randink leginkább a beszélgetésről szólt és nem másról, mint amire általában a férfiak számítanak? Vágynak? Kurva mindegy. Szóval elég jó volt, aztán integetve váltunk el, akár két haver. Nem lehet felróni nekem, hogy eszembe jutott az alternatíva, hátha elás, ámbár hazudnék, ha azt mondanám, hogy kinézném Bianchiból az efélét. Olyan kis aranyos, hogy legszívesebben megzabálnám, mégis van benne valami férfias. Az olaszok, mi? Nem véletlen odajárok vásárolni, mert valamit tudnak. - Ehhez? - emelem meg szemöldököm kérdőn. - Soha - mosolyodom el őszintén, miközben az utolsó simítások is helyére kerülnek a ruhán. Leülök Nico mellé, lábamat keresztbe vetem, és valamiért elkerüli a figyelmem, hogy a ruha talán jobban felcsúszott, mint kellene neki. Ölembe ejtem a kezemet, kissé Nico felé fordulok egész testemmel, mert talán nem úgy kellene ülnünk egymás mellett, mint két megszeppent óvodás. - Nem, nem került el - vágok rögtön komor arcot, ahogy feljön a téma. Természetes, hogy nem került el, mivel egy egyetemen tanítunk, és van fülem. Elég nehéz nem meghallani az olyan suttogást, amit kiabálnak az előadó egyik végéből a másikba, hogy képzeljék el Bianchi tanár úr meleg, pedig mennyire jól néz ki, és milyen kár érte. Egyetemen vagyunk, a hallgatók rögtön repültek is az előadásról, mert szerény véleményem szerint ezek a pletykák talán még a gimiben elfogadhatóak - igazából ott sem, de érezhető a szint? -, de egy egyetemen, ahova felnőtt emberek járnak, hagyjuk már. Ostobák járnak oda is? Inkább ne keressük meg a választ. - Állok rendelkezésedre - teszem fel bal könyökömet a pad támlájára, arcomat támasztom neki, és komolyan megpróbálok biztatóan, kedvesen és minden pozitív jelzővel ellátott mosolyt küldeni felé. Kényes téma, és ezen mondat után elég sok opció átfutott az agyamon, vajon mit kérhet, de talán nem lesz olyan vészes, mint a helyszín és a szűkszavú levél sugallta. Mondom talán.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Szexi olasz kujon - komolyanitt? - stilóAz egyetemen tanítók legtöbbje, és a hallgatók közül is majdnem mindenki elhitte a pletykát. Azt nem tudom kitől indult vagy mi alapján, de lehet jobb is, ha nem tudom meg, mert ott bizony kő kövön nem maradna. A vakrandi után meglepő volt, amikor megláttam a férfit az egyetem folyosóján grasszálni, és bár nem ápolunk szoros kapcsolatot, soha nem mentünk el egymás mellett köszönés nélkül, vagy ha valamelyikünk nagyon sietett, akkor egy intés vagy egy mosoly nélkül. Nem úgy jött össze a randi, ahogy elképzeltük, legalább szerintem nem, de mindenképpen megérte, mert legalább egy olyan ismerőssel lettem gazdagabb, akiért megéri ilyenkor kijönni a temetőbe. Ha a kíváncsiságot nem is nézzük, ugye. - Nem is könnyítették meg sem a hallgatók, sem a kollegák - könnyen vállat vonok, mert ez az igazság. Mindkét gárdában voltak olyanok, akik fennhangon beszéltek az egészről, megállás nélkül találgattak mindent. Hogy mire fel? Remek kérdés, mint nemrég mondtam, nem is akarom tudni, hogy a pletyka alapja miből robbant ki, és mégis kitől és miért eszkalálódott el egészen odáig, hogy egy egyetemi oktatónk meleg. Nem baj, ha valaki meleg, ha az meg van alapozva, de Bianchinál pont kurvára nincs. - Ugyan - legyintek egyet felé. - Mégis mi olyat kérhetnél? - mosolygok rá őszintén. Még talán azt is bemerném vállalni, hogy hangosan valljak szerelmet neki az egyetem folyosóján, ő ugyanúgy ordítva viszonozza azt, és aztán kiderüljön mindenki számára elég világosan, miközben egymás nyakába borulunk, hogy bizony Nico Bianchi nem meleg, bármennyire is annak hiszik az emberek. Halkan felkuncogok a gondolatra, ahogy lelki szemeim előtt megjelenik a jelenet, és istenem, mennyire poén lenne ez az egész. Nico elkezd beszélni én pedig kissé félrebiccentett fejjel hallgatom mondandóját. Álbarátnő? Jobbat nem is találhatott volna, álságban nagyon pöpec vagyok, bár álbarátnő még nem voltam, de csak nem lehet olyan nehéz. - Okééééé - húzom el az utolsó betűt amennyire nem szégyellem, és pillantásom Nicoéba fúrom. - Az bizony ciki, de megoldjuk, hogy ne higgye azt. Segítek - bólintok egyet határozottan. Ha úgy véli ez a legjobb megoldás arra, hogy ne higgyék melegnek, akkor üsse kő, segítek, még bóknak is vehetném azt, hogy engem kért fel erre. Ami köztem meg Jason között történik az úgysem tartozik senki másra, és az álbarátnőségi munkakörben nem hiszem, hogy benne van a napi háromszori szex, de ha tévedek valaki javítson ki legyen szíves. - Valóban nem hiszem, hogy meleg vagy. De soha nem voltam még álbarátnő, igazi is ritkán, így kérlek, mondd már el nekem mi egy álbarátnő dolga - felnevetek. A helyzet majdnem olyan, mint amit leírtam magamban, de talán egy pöppet visszafogottabb. Rendben, nem pöppet, hanem eléggé, ám úgy gondolom, hogy működőképes lehet a dolog. Jasonnel meg... nos, majd megbeszélem valahogy, ha addig találkozunk, mert mindenképpen segíteni szeretnék neki. - Nyilvános csók, rendben, kézfogás, oké, de ezeken felül van valami amit tudnom kéne? Például nagyon szerelmes pillantásokkal, beléd karolva felnézni rád esetleg? - komolyan foglalkoztat a téma, és elmerengek a munkakörömön. Ez egy zseniális pár nap vagy hét lesz, ha így indulunk neki.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Szexi olasz kujon - komolyanitt? - stilóHajamat átdobom vállam felett, hogy egy; ne cseszegesse az arcom a rengeteg megzabolázhatatlan babahaj - elmondom azért, hogy nem segít ez sem -, kettő; húzzam az időt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sírni támadt kedvem, amiért szíve asszonya nem lehet a mellettem ülő olaszé, mert azt hiszi, hogy meleg, és még csak szíven sem ütött olyan szinten, de azért na. Szar lehet, ha azért nem kap a szerelmed viszonzást, mert a másik fél azt hiszi, hogy a saját nemedet szereted, ami valljuk be, bárhonnan nézem, már pedig nem egyszer láttam már Nicot, elég elképzelhetetlen. Rendben, nincs szerencséje a nőkkel, ez rendben is van, de csesszétek meg, nekem sem volt szerencsém soha a pasikkal, akkor leszbikus vagyok? Hallatlan lenne még a gondolat is, szóval felejtsd is el, mert komolyan megsértődöm, és a sértődött Ophelia már annyira nem vicces, főleg, ha félsz a kígyóktól. Ennél jobb alakom nem is lehetne, mert istenem, mennyire beletrafált az animága ebbe legalább, hiszen imádom! Bólintok egyet Nico felé, egy biztató mosoly kíséretében, amikor megköszöni, és végre jön a beszélgetés érdemi része. Mégis mi a tökömet kell csinálnom? És meg kell mondanom, hogy az olasz reakciója sem nyugtat meg, mert ezek szerint ő sincs annyira képben. - Valami szebb nevű nőt nem találtál? - emelem meg szemöldökömet kérdőn, ahogy befejezi a remek tervet arra vonatkozóan, hogy mégis hogyan fog megtörténni a szívszaggató szakításunk. Már most könnyeket hullajtok értünk, pedig még el sem kezdődött az érdemi munkánk, és mégis. Jaj, hát a szakításunk még lesz egy kör, mert ha már azon megakadunk, hogy mi a feladatunk, akkor bizony az elválás is jó kör lesz, kérem. Halkan felnevetek, és próbálom visszafogni, hogy így is maradjon, de nem megy, így kitör belőlem az őszinte nevetés. Kezemet szám elé kapva próbálom meg csitítani hirtelen jött jókedvemet, ami nyilvánvalóan kijön, ha egy ember közli veled, hogy "nem kell lefeküdnöd velem". Ejj, pedig azt hittem ez is benne lesz a dologban, így oda az egésznek a hitelessége! Párat rázkódik még a vállam, mielőtt tekintetemet Nicora merném emelni. - Igen, bocsánat - emelem fel egy pillanatra kezemet, torkomat megköszörülöm, pilláimat lehunyom, és tényleg megpróbálom összeszedni magam. Felpillantok. - Szóval szex nincs, értem, csak diszkréten - bólintok néhány határozottat, majd hirtelen nyúlok mutatóujjammal Nico álla alá, hogy fejét teljes egészében magam felé fordíthassam, majd pilláimat lehunyva, lágy csókot leheljek ajkaira, és húzzam ameddig lehetséges. Eltávolodom tőle, majd mosolyogva megsimítom arcát. - Szerintem menni fog. Mit gondolsz? - biccentem oldalra fejemet, őszintén kíváncsi vagyok a válaszra, mert ha ennyi sem megy, akkor bizony hoppon vagyunk.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Ambrózy Henrik - rezervátum - nem lehetek meztelenHetek teltek el azóta, hogy Henrik elküldte a levelet az ismerősének. Natrim három napon belül visszatért, és fogalmam sincs hogy csinálta, de mérhetetlen büszkeséget és megkönnyebbülést éreztem, amikor megláttam felém repülni. Kicsit megviseltnek tűnt, de ettől elvonatkoztatva épen és egészségesen tért vissza, aminek a legjobban örülök. Mert ez azt jelenti, hogy a levél is eljutott az illetőhöz, akire három hete várunk. Semmi hír nem jött, se tőle, se Henriktől, aki azóta, hogy először itt járt, majdnem mindennap fellelhető volt a rezervátum területén, és segített ott, ahol tudott. Az először megfertőződött sárkányt négy napja égettük el, nem bírta tovább a szervezete. Így is meglepő, hogy eddig húzta egyáltalán. Az irodám ablakán besütő nap fényét nézem, ahogy a hangyányi fénycsíkban a porszemek táncot járnak, vagy versenyeznek egymással? Nem is tudom pontosan. Lábamat keresztbe vetettem, a székkel az ablak felé fordulva ülök és - szó szerint - bögrémből szürcsölöm a fekete kávét. Már nem kell bele semmi, csak tegyék elém én meg iszom. Szükségem is van a koffeinre, nélküle már az asztalomra dőlve húznám a lóbőrt, mert baszki! Nem aludtam rendesen végig egyetlen éjszakát sem, amióta ez az egész szarság beütött. Éppen egy mély sóhajt engedek ki, fejemet hátra vetve és a plafont fixírozva, amikor valaki kopog, és csak arra van időm, hogy fejemet legalább arra fordítsam. Megilletődött pillantásomat emelem Henrikre, aki hezitálás nélkül ront rám, és istenem, én ennek még soha nem örültem ennyire! Reagálni sem tudok egy értelmeset, mert már itt sincs, hanem megindul - nem tudom éppenséggel merre -, de már nem aggódom, mert pont eléggé kiismerte magát már a rezervátumba, hogy ne kelljek neki. Az ablakomat kitárom, pálcámat a nyakamhoz helyezem, elmormolom a megfelelő bűbájt, majd megköszörülöm a torkom, és amikor mindenki rám figyel - elég pár másodperc, szerencsére -, neki kezdek. - Álljatok neki összeszedni a két elemi mágust, aki a rezervátumban tartózkodik és az ő segítségükkel kábítsátok el a sárkányokat - felemelem kezemet, mielőtt valaki neki állna. - Nem érdekel hol vannak az elemisek, keressétek meg őket, de rohadt gyorsan! Gyerünk, srácok, itt a lehetőségünk! - mosolyogva teszem pálcámat csizmámba, hogy Henrik után eredjek, és karját elkapva fordítsam magam felé, hogy magamhoz öleljem. - Köszönöm, köszönöm, köszönöm - suttogom a szavakat, majd egy gyors csókot lehelek arcára, és futólépésben indulok el kifelé, hogy segíthessek a többieknek.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Ambrózy Henrik & Jianyu - rezervátum - nem lehetek meztelenTúl gyorsan történik minden. A csipa még lóg a szememből, a kávémat megint elhagytam, érzem, ahogy Henrik keze a derekamra fonódik, a mosoly levakarhatatlan arcomról, és amilyen gyorsan elkezdődött a kirohanásom, olyan gyorsan ér is véget. Már trappolok ki a rezervátumból, ahol elkap pár dolgozó. Az előcsarnok bejáratában írom alá a megfelelő papírokat, még szerencse, hogy Mihail átadta nekem ebben az ügyben teljes mértékűen a stafétát, ha most kergetnem kéne pár vacak papír miatt, akkor tuti szívinfarktust kapnék. Mosolyogva eresztem útjára a lányt, aki hálásan köszöni meg, majd a fel s le rohangáló rezervátumi dolgozókra nézek, amikor feltűnik, hogy a férfi felénk közeledik. Szavait Henrik felé intézi, és nem is különösebben zavar. Gondolataim akörül járnak, hogyha minden jól megy, akkor ez az utolsó alkalom, hogy a sárkányokat el kell kábítani, és utána mehet mindenki a saját területére, a saját egyedeihez. Nem kell tőlük elvenni a tojásokat, élhetik az életüket, ahogy a katasztrófa bekövetkeztéig tették. Egy megkönnyebbült mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy követem az eseményeket, ahogy bűbájjal eresztik le az elkábult Romániai Hosszúszarvút. Veszélyes munka ez, tisztában vagyok vele, de mielőtt azt hinné mindenki, hogy én az irodám ablakából néztem végig, ahogy a többiek güriznek; téved. Mindvégig mellettük álltam, csináltam velük, koordináltam őket, rohantam, ha segítség kellett. A segítségem hege még mindig látszik alkaromon, nem is fog elmúlni, ami nem probléma, legalább életem végéig emlékezni fogok azokra az emberekre, akik mindvégig helytálltak ebben az egész szarságban. Nevem hallatára kapom fel fejemet. - Üdvözlöm nálunk - nyújtom felé jobb kezemet egy halvány mosoly kíséretében. - Ophelia Carolina Brown. Nem lehetek elég hálás, amiért eljött - szinte hallom, ahogy a szívemet és lelkemet nyomó mázsás súlyú sziklák legörögnek. Túl sok volt ez a pár hónap, és most végre itt áll előttem a lehetőség, hogy megszabadítsuk a sárkányokat. Szó nélkül indulok el a Romániai Hosszúszarvú felé, reménykedve, hogy a két férfi követ és nem bámészkodnak, mert nincs sok időnk. - Helena - fogom meg a lány vállát, hogy kicsit hátrébb húzzam. - Nyugodj meg. Menj pihenj le, de előtte kérlek szólj a többieknek is, hogy innen átveszem az összeset - biztatóan mosolygok a lányra, aki szerencsére egy mély sóhaj után elindul, majd a férfi felé fordulok. - Ő a legrégebben megfertőzött - simítom meg a sárkány fejét óvatosan. - A másikat elvesztettük - nagyot nyelek és pár pillanatra le kell hunynom a szemeimet. Az elemi mágus gyönyörűen végzi a munkáját, a sárkány testhőmérséklete megfelelő, a szívverése egyenletes. Csak tartsd melegen, amíg megoldja a problémát, kérlek.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Szexi olasz kujon - komolyanitt? - stiló - amúgymeg- Örülnék én, de csalj meg egy szebb nevű nővel légy szíves - forgatom meg szemeimet elég látványosan. Hogyha már megcsal, akkor ne egy Esmeraldával, mert falnak megyek. Ki váltana le egy Opheliát, egy Esmeraldára, főleg, hogy egyik Esmi sem lehet szebb nálam. Ez köztudott tény, nem kell túlzásba esni, tudom én, de akkor is értékelném a gesztust. - Mondjuk egy Lorával - ráncolom össze szemöldökömet pár pillanatra, szemeimet is összehúzom, hogy a hatalmas koncentrálásokba mondogassam magamban a Nico és a Lora nevet folyamatosan. Igen, tetszik, Lorával megcsalhat, bárki is legyen az, de majd kitaláljuk, mert ugye a szakítás rész rajtam múlik leginkább. Annyi a szerencsém, hogy Jason még nem tűnt fel a színen, így talán megúszom azt, hogy el legyen terelve a figyelmem. - Rendben - bólintok egy aprót felé, lábaimat keresztbe vetem, mielőtt folytatnám. - Szerintem ez elég ok lesz arra, hogy leszálljanak a témáról - mutatom végig magamon nem diszkréten, majd a mozdulat végén halkan felnevetek, kezeimet ölembe ejtem. Tisztában vagyok vele, hogy jól nézek ki, és szoktam is vele poénkodni, na de ezen is van a hangsúly; poén. Soha nem voltam egoista, és nem mondanám, hogy nagyra vagyok magammal, lenéző meg végképp nem voltam, hiszen nem is volt mire annak lennem. Ezek nagyon jó poénok, ha olyannak mondod, aki érti a viccet, és nem hiszi el rólad, hogy egy egomán picsa vagy, aki csak magával foglalkozik. És Nico pontosan ezen emberek közé tartozik. Mutatóujjam álla alá kerül, és a csók végére legalább ő is észhez tér, viszonozza azt és nem is rosszul. Hát ha így állunk, akkor nem is lesz olyan nehéz elhitetni az emberekkel, hogy együtt vagyunk, és mégis milyen hiperszupermega boldogok is vagyunk mellé. Legboldogabb párkapcsolat evör. Gondolataimba merülve érzem meg az újabb csókot Nicotól, reagálni sincs időm előbbi mondatára, mert ajkaink ismét eggyé válnak, nyelveink rögtön táncot járnak, miközben ujjai tincseim között szánkáznak. Jobb kezem automatikusan mozdul, hogy tarkójára csúsztathassam tenyeremet, annak érdekében, hogy közelebb vonhassam magamhoz. Kipirultan válok el tőle csak egyetlen egy pillanat erejéig. - Jól megy a diszkréció - motyogom ajkaiba, még egy mosolyra is van időm, mielőtt ismét magamhoz húznám és úgy folytatnám, mintha abba sem hagytuk volna. Ha ez egy álbarátnő dolga, akkor eddig nagyon jó vagyok benne, és nem is olyan rossz, mint amilyennek elsőre gondoltam.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Szexi olasz kujon - komolyanitt? - stiló - amúgymeg- Megtehetem - nevetek fel halkan, mintha tényleg megtehetném. Pedig aztán nincs valami sok lehetőségem válogatni, és most is ahelyett, hogy a saját szerelmi életemmel foglalkoznék, Nicoét próbálom meg helyretenni azzal, hogy álbarátnőt játszok. - A Loco tetszik. Illik is a helyzethez, megvéve! - mosolyodom el őszintén a férfire, hogy tudja az egész poén. Mondjuk nem mintha eddig nem lett volna egyértelmű, mert ő is eléggé benne van, ráadásul nyakig, ha csak azt nézem, hogy az egész "megoldás" az ő fejéből pattant ki. És pontosan ezért ülök este a temetőben, akár egy sírrabló. Eszembe sem jutott eddig, mi van akkor, ha valaki meglát minket? Mégis mire gondolhat? A jobbik eset az, hogy sírrablók vagyunk, a rosszabbik, hogy valami elmebeteg pár, akinek fétise a temetőben találkozni és bármit is csinálni. És akkor mostantól jöhet a reménykedés, hogy nem kell opciókon gondolkodnom, mert csak simán nem jön erre senki, ami talán még működőképes is lehet, tekintettel arra, hogy az idő nem éppen halott szeretteink látogatására alkalmas. - Te aztán tudsz bókolni Bianchi - ütöm meg vállát nevetve, mert azért ez valóban nem semmi bók. Ha egy vélához hasonlítanak, ráadásul véla vélához, akkor azt igenis zsebre kell tenned, elfogadnod, és magadban örömködnöd, hogy na! Legalább ezért megéri már létezned, hogy vélákhoz hasonlítsanak, plusz nálad már csak egy teljes értékű véla lehet szebb. Mi ez, ha nem ultacuki bókolás? Mindjárt megzabálom ezt a cukorpofát itt mellettem. Nem is kell sokáig várnom, mert az első csók elcsattan, mint egy igazi pár között, majd a második is, amit végre Nico és érzékel. Ujjai tincseim közé csúsznak, én meg minduntalan araszolok hozzá közelebb, amíg már egy hajszál sem fér be közénk, kezemet tarkóján pihentetem, esélyt sem adva arra, hogy esetleg eltávolodjon, maximum akkor, ha azt én szeretném. Akkor szabadna, de nem akarom, így... Időt sem hagyok reagálni neki, mert ismét birtokba veszem ajkait, kezemet elvéve tarkójáról kezdek el babrálni ingjének gombjaival, éppen egy időben azzal, amikor ő lábaim közé helyezkedik. Ajkait egy pillanatra sem engedvén el babrálok a gombokkal, és komolyan majdnem megkérdezem, hogy miért hord ilyenkor minden férfi inget? Miért? Könnyítsük már meg egymásnak, de komolyan. Kevés időm van ilyeneken agyalni, mert pár pillanat múlva már átadjuk magunkat egymásnak, a földnek, a temető síri csendjének.
- - - o - - - o - - - o - - -
Ösztönösen húzódok közelebb Nico meztelen testéhez, ahogy elválunk egymástól. A diszkréció eddig tartott, de legalább tényleg nem jött senki. Halkan felkuncogok mondandóján. - Azért egy nő szebb bókot vár egy ilyen után - könyökölök fel mellette, hogy láthassam arcának körvonalait, majd mellkasán kezdjek el dobolni tökéletesen manikűrözött ujjaimmal. Ha valaki ezt meg tudja - főleg Kori -, akkor nekem végem, de ugye, ki tud ilyenekre gondolni egy ilyen akció után? Amikor testem még az előző sokk hatása alatt áll, és néha meg-megremeg, mintha még mindig nem hinné el mi történt. Nem hibáztatom, én sem hiszem el egyelőre. - Mr. Diszkréció - emelem pillantásom oda, ahol Nico szemeit sejthetem a sötétben. - Ezt soha senkinek - kezdek el mutatóujjammal mintákat rajzolni mellkasára, hogy végül fejemet is lehajtsam rá és szusszanjak párat.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Machay Ilián Konstantin - nem adok - stilóMérges, dühös, impulzív, bosszús és felkavart vagyok. Igen, ezek mind szinonimák, és fáj bevallanom, de jelenleg az összes szinonima eszembe jutott, ami körbe írhatja azt, hogy mennyire dühös vagyok. Erre csesztem el hónapokat. Ezért szakítottam a férfival, aki megérdemelt volna, akit talán én is megérdemeltem volna, mert ő... mert ő mindent megtett, én pedig ott hagytam. Erre most mi van? Engem is ott hagytak. Vagyis ez nem igaz technikailag, mert én hagytam ott őt, de akkor is! Akkor is mérges vagyok, és legszívesebben... ah! Határozottabban, mint kellene, dugom bele a sültkrumplimat az előttem terpeszkedő kávés pohárba. Fejemet előre biccentve sóhajtok egy mélyet és drámait, majd jobb kezemre támaszkodva kapok be egyet. Nem kértem mást, mert ez most szomorú evés, és ahhoz nem is kell más, elég a sültkrumpli. Bánatomban pizzát szoktam tömni az arcomba, de ugye, ciki lenne megjelenni a Félszeműben, így hirtelen ötlettől jöttem rajta tovább és tértem be ide. A sültkrumpli is több, mint a semmi. Az étterem ajtó kinyílik, hallom, ahogy zörög, de nem tulajdonítok neki több figyelmet, nincs miért. Vagyis nem tulajdonítanék neki többet, de az illető, aki nemrég betért szerény társaságomba, az éppen leül velem szemben, és belenyúl a kajámba. Az én kajámba. Mondom az enyémbe, és ezt nem tudom elégszer hangoztatni. Kikerekedett szemeimet emelem a férfira, de megszólalni nem tudok, mert pár másodpercig nem kapok szikrát, majd lábaimat keresztbe vetve, mosolyodom el felé kedvesen. - Nem tudom - könyökölök fel az asztalra, hogy mélyen a férfi tekintetébe tudjam fúrni sajátomat, mert bár nem akarom, és eszembe sem jutna, de van valami alapvető vonzóerő benne, ami arra húzza a tekintetemet még akkor is, ha belenyúlt a kajámba. Halált rá! - De szívesen kiszúrom a szemed az étlappal, ha még egyszer meglátom az ujjaid a kajám környékén - vonom meg vállaimat könnyedén, karkötőmet a helyére igazítom csuklómon. - Esetleg olvassam fel, mert az sem megy? De rendelni tudsz, ugye? - emelem rá kékjeimet őszinte érdeklődéssel szemeimben. Nos igen, aki hozzányúl, az viselje a következményeket. Hajamat hátam mögé dobom, türelmesen és őszintén mosolyogva, tekintetemben érdeklődéssel várom a férfi válaszát.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Machay Ilián Konstantin - szeretnéd csak - stilóUgyan már! Az a szem kiszúrás nem direkt lenne, hiszen úri hölgy vagyok, nem tennék ilyet, ráadásul fenn áll a veszélye, hogy a ruha, ami rajtam van véres lenne, így az ötlet el van vetve. De véletlenek ugye bár mindig történnek, esetleg megbotlok, ügyetlenkedem kicsit és hopp! A bárgyú mosolyú bájgúnárból lenne egy szemfedős kalóz. Nem mondom, megmosolyogtat a gondolat, de hamar is el is reppen a jó kedvem, amikor a kabát lekerül róla, pipiskedik még egy kicsit, majd kényelembe helyezi magát. Az asztalnál. Aminél én ülök. Tehát az én asztalomnál. De most tényleg nem talált mást, akinek leszívhatja az agyát kora délután? Tekintetem futtában jártatom körbe a helyen, és szomorúan konstatálom, hogy valóban nem lenne, mert mindenki jött valakivel, nagyobb társasággal is akár, minden asztal foglalt, az egyetlen szabad hely valóban velem szemben volt. Remek. Akkor menjen máshova! - Ajánlom, hogy menj ki az ajtón - vonom meg vállaimat mosolyogva. - De gondolom nem áll szándékodban, bármennyire is kérnélek rá - dőlök hátra a széken. Jobbomat az asztalon hagyva kezdek el tökéletesen manikűrözött körmömmel kopogni az asztallapon. Egyik szemöldököm ívesen megemelkedik, ahogy ismét a tányérom felé nyúl, de nem állítom meg, egyszerűen mosolyogva nézem végig, ahogy jóízűen megrágja, majd lenyeli a falatot. Érzem, hogy itt még nincs vége a dolognak, már csak azért sem, mert ennyiben biztos nem hagyom a dolgot, és ugye még hosszú a délután. - Ha rajtam múlik éhen halsz - tárom ki kissé karjaimat, mert bizony sajnos így van. A sültkrumpli fogyóban van, én meg jóllaktam, így rám nem számíthat az analfabéta férfi. Ilyen ez, ha valaki hülye az élethez.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Machay Ilián Konstantin - szeretnéd csak - stilóA tervem felsült, hogy simán átülök máshová, hogy ismét a gondolataimba, vagyis a dühös gondolataimba merüljek és kicsit talán sajnáljam magam. Mert az előttem ülő nem elég, hogy igen pofátlan, de még tenyérbemászó is és egyáltalán nem az a kellemes társaság, amit ilyenkor kívánna magának az ember. Vagy igazából akármikor kívánna magának. Mindegy. Másik szemöldököm is az egekbe szökken, ahogy elkezdi a mondókáját, aztán akaratlan tör ki belőlem a nevetés. Nem megjátszott, nem hamis, tényleg nevetek, amiért ennyire elhiszi, hogy jaj, mennyire ő hordja itt most a nadrágot. Ahogy elnézem nem csak most hiszi ezt, tipikusan olyan férfinak tűnik, aki mindenben dönt, mindegy, hogy mi az adott helyzet. Rendben, felőlem így is lehet. - Először is nem vagyok a szépséged, bármennyire vonzónak hitted ezt a szádból - sütöm le pillantásomat, nehogy véletlen megint elnevessem magam, majd amikor ismét felnézek, azzal a lendülettel könyökölök fel az asztalra, hogy íriszeimet a férfiéba fúrjam. - Megengedem, hogy maradj - legyintek egyet felé, még biccentek is mellé, hogy egyértelmű legyen. Mert én bizonyosan nem fogom innen felemelni a formás popómat, akár akarja, akár nem. Ennyire könnyen nem szoktam feladni a dolgokat, és ma pont rosszkor talált meg ahhoz, hogy játszadozzunk egymással. Talán csak szánalomból hagyom, hogy itt maradjon, de ki tudja? Lehet ez egy csodálatos barátság kezdete. - Örülök, hogy ízlett - mosolyodom el kedvesen. - De abba beleejtettem nemrég egy krumplit. Talán a só adta meg a remek zamatot a kávénak - még pilláimat is lehunyom pár másodpercre, mintha elgondolkodnék a dolgon, végül vállamat megvonva mosolygok tovább Iliánra. - Micsoda bók! - teszem kézfejemet homlokomra, mert minél nagyobb a drámai hatás, annál jobb. - Köszönöm - mosolyom nem lankad. Az is eszembe jut, hogy az istenbe nem fulladt meg? Rendben, nem volt olyan nagy az a krumpli, de azért olyan kicsinek sem mondanám. Ez a férfi mindent túl él más kárára?
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Machay Ilián Konstantin - f*ck - stilóCsak egy mellékszálon szeretné megemlíteni így elöljáróban, hogyha ilyen a viselkedése minden emberrel, akkor bizonyosra veszem, hogy majdnem mindenki meg szeretne tőle szabadulni, feltéve, ha azokat a titkos, rejtett képességeket nem használja fel, amik olyannyira a férfi előnyére válnak, és szintén más kárára. Mert szerintem Ilián alapvetően sem tud egyetlen egy olyan dolgot sem tenni, amikkel másokon segítene. Bunkó lennék? Lehetséges, kövezzetek meg érte, de az eddigi viselkedése nem enged arra következtetni, hogy ő mennyire jószívű, és kedves, és blablabla. Szóval értitek, ugye? - Hogyne - forgatom meg szemeimet, és még fejem is szemem forgatásával megegyező irányba halad, hogy egyértelmű legyen; mennyire nem lennék rá kíváncsi, mennyire faképnél hagynám, de ugye nemigen van választásom. A hely tele van, én meg egy szomorú és melankolikus videoklipbe akartam magam képzelni, mert egy kis önsajnálat tutira belefér. - Nagyon, és szeretném, ha soha, de soha nem mennél el ettől az asztaltól - legjobb lenne, ami a mai napban történhet. Ő itt marad, én pedig felkelek, kisétálok, és élem tovább az életem anélkül, hogy aggódnom kellene amiatt, vajon hol futunk össze még egyszer? Mert majdnem biztos vagyok abba, hogy megtörténik. Ő tipikusan az a fajta férfinek tűnik, akitől nem tudsz csak úgy megszabadulni, kell még egy-két találkozó ahhoz, hogy elhiggye valóban nincs esélye, hiába futottatok össze véletlenül mindenhol. Ő tuti ebbe tartozik; gyanútlan sétálsz az utcán, amikor megszólít, te meg állsz, hogy ezt nem hiszed el. Mennyivel könnyebb lenne, ha itt maradna, nem? Na ugye! Amikor a vanília fagylalthoz hasonlítja a kávés sültkrumplit, vagy sültkrumplis kávét, akaratlan elmosolyodom, mert azért nem vagyok hülye, azt én is szeretem. Baszki, ki nem? Ahogy a sós és az édes találkozik egymással, egyszerűen; ahw! De az, hogy a kávéval is hasonló hatást érjen el nehezen hiszem, ámbár nem én ittam meg, úgyhogy a tapasztaltabbra kellene hagyni ennek a döntésnek a meghozatalát. Ablak felé fordítom a fejemet, mert én itt simán befejeztem volna a beszélgetést, de Ilián nem tágít, és amikor meghallom, majd el is jut a tudatomig az, hogy meghívna még egy kávéra, akaratlan fordulok felé. Meglátom a mosolyt az arcán, ami olyan elemi erővel csap belém, hogyha állnék, akkor most tuti rogyadozna a térdem, és nem bírnék megszólalni. Kikerekedett szemeimet emelem rá, alsó ajkamat beharapom, tekintetemet azonban nem tudom levenni róla. Mégis mi történt? Válaszolni kéne. Talán... - Öm... igen. Az jó lenne - ahogy Ilián előre dől, mozdulok vele, mintha csak a tükörképe lennék. Felkönyökölök az asztalra, mert érezni akarom az illatát, hallani ahogy lélegzik. Egyszerűen csak közelebb akarok kerülni hozzá. Mi az isten történt? Pár pillanat telt csak el, és én eddig nem... mi? Nem, nem, nem! Nem lehetséges, hogy véla, hiszen ők nem így néznek ki, de... kit is érdekel igazából ez?
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Machay Ilián Konstantin - csak szeretnéd - stilóÓ, hát mennyire vág az esze ennek a férfinak. Csak egy sejtelmes mosoly mellett bólintok egyet felé, mert a következő pillanatban a legtisztább és legnagyobb vonzalmat kezdem el érezni iránta, mintha nem idegesítene halálra. Ahogy közelebb hajolok orromat megcsapja az illata. Pontosan olyan illat, amelyet minden férfitól elvárnál, de csak néhányan találják el. Kevés, mégis érezhető, enyhén fűszeres, és tipikusan olyan, amit éjt nappallá téve tudnál szagolgatni és azt akarod, hogy örökre az orrodban maradjon. Tekintete megbabonáz, nem tudok eltekinteni róla, és bár vannak tisztább pillanataim, amikor ez a mérhetetlen vonzalom lankadni látszik, nem tart tovább pár másodpercnél az egész, és ugyanoda térek vissza; hogy mennyire vonzó az előttem ülő. Az igéző kék tekintetem túl a teste, ajkainak vonala, arcának éle, de mindezek eltörpülnek amellett az érintés mellett, amit hozzám intéz. Beleborzongok az érintésbe, ami arcom élénél kezdődik, majd ajkamnál ér véget, belemosolygok, lehunyom szemeimet és azt kívánom bárcsak soha ne érne véget a pillanat. De véget ér, én pedig a vágyódásommal és az illetlen gondolataimmal maradok egyedül, mert amint véget ér, Ilián el is távolodik tőlem, és a hiánya - pedig csak hátradől - szinte fizikai fájdalmat idéz elő. Azért kicsit helyrebillen az egyensúly, amikor meghallom mély, rezgő és férfias hangját, ahogy felteszi a kérdést. Olyan sok gondolat zuhan rá agyamra, ami mindennel kapcsolatos csak a rendeléssel nem, hogy belepirulok, és alsó ajkamat rágcsálva próbálom összeszedni magamat, meg talán egy értelmes választ kicsikarni magamból. Azonban ez úgy elég nehéz, hogy közben csak az jár a fejedben, ahogy Ilián hozzád ér, ahogy megérint, ahogy beszél hozzád, és mondjuk mindezt meztelenül teszi, miközben te kéjesen nyögsz érintése alatt. Oké, szóval a kérdés, ami... mi is volt? Hogy mire is hívjon meg, ugye? Kékjeimet mindezen gondolatok közben egyszer sem szakítom el Ilián kékjeitől, mert egyszerűen képtelen vagyok rá, és nem is akarom. Magához vonzz, leláncol, hagyja, hogy elsüllyedj nélküle. - Magadra - zavartalan eresztek meg egy mosolyt felé, és bár szívem mindjárt kiugrik a helyéről, de valahogy elveszem tekintetem Ilián arcáról és végig mérem. - Ha nem túl nagy kérés - kissé ficergek helyemen, amíg megtalálom a tökéletes pózt, lábaimat keresztbe vetem az asztal alatt, így fürkészem tovább a férfit, aki most ellenállhatatlan.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Machay Ilián Konstantin - pff, kérlek - stilóEngedelmesen kelek fel, amikor kiküld a mosdóba. Agyam kissé kitisztul, ahogy nem néz rám az igéző kék szempár, és a feledhetetlen mosolyt sem látom. A helyiségbe lépve rögtön a tükör elé lépek, mosolyogva állok neki helyre tenni ajkamon a rúzst jobb kezem mutatóujjával. Fejemet kissé megrázva igyekszem még jobban kitisztítani az agyamat, de nem megy ez olyan gyorsan, mint akarná az ember. A férfi véla, ez már biztos, és nagyon úgy tűnik, hogy ezzel szívesen él vissza. Nem tudhatom, hogy csak engem tisztel-e meg ezzel, vagy más nőket is ilyen tisztelettel babonáz meg, de meg kell hagyni, egyáltalán nem tetszik. Mert nem tudok ellene tenni. Én, Ophelia Carolina Brown, életemben először elmondhatom magamról, hogy nem tudok nemet mondani egy férfinak. Milyen világ ez? Gondolataimat a mosdó nyíló ajtaja szakítja félbe, és amikor odanézek, megilletődött tekintettel hagyom, hogy Ilián a falnak préseljen. Egy halk nyögés hagyja el ajkaimat, ahogy meztelen vállamat érinti a hideg csempe. Automatikusan nyúlok a férfi tarkójához, de nem húzom magamhoz, csak ráfektetem tenyeremet a puha bőrfelületre. A kérdésre megemelkedik a szemöldököm, és ahogy szemben találom magam a kékekkel megremeg a bensőmben valami, amit nem tudok hova tenni. - Nem is egyszer - mosolyodom el szemtelenül, ráharapva alsó ajkamra, hogy nehogy ennél többet mondjak véletlenül. Alapvetően őszinte embernek tartom magam, így ez alól a vélamágiával megspékelt énem sem kivétel, de az, hogy ilyen nyílt legyek egy ismeretlennek az még nekem is új. Fertelmes, hogy ennyire kiadom magam egy férfinak, akitől ráadásul minden egyes szava után a plafonon vagyok, mert annyira le tudnám csapni az egója miatt. Most mégsem tudok neki ellenállni, és ezt ő tudja. Pontosan tudja, kihasználja, élvezi, ó, de még mennyire élvezi! - Kérlek... - ha lehetséges még jobban elmélyülök a kék tekintetben, és csak remélhetem, hogy a kilehelt szavam ajkai közé célt érnek, megszán esetleg, talán még ő is vágyhat rá. Csak most az egyszer hadd érintsem meg ajkait, utána nem érdekel semmi más többé, felőlem itt is hagyhat a csempének taszítva, menjen is. Csak ezt adja meg nekem.
|
|
|
|