Megérzés... igazából a sejtettem szó közelebb áll hozzá. xD

Miért?   Kukucskálok. >_<

Na ez meg a másik.  

Hát jó...

Előbb befejezem a Suprát, aztán kapsz egy pingalót, feltéve ha azt tudok rajzolni. xD

Mert darazsat nem tudtam. O.O

Nem szereted a pingalót?

Akkor kapsz egy katicabogarat.  

Piros vagy, és pöttyös? O.O

Finom önimádat?   Biztos, hogy nem vagy visszafogott Yar?

Hát srácok.. jöttem elköszönni, ugyanis Carly-tól végleg megválok.

Sharlotte.. hívhatlak Lotte-nak?

Hidd el.. nagyon jó arc vagyok és voltam is.

Időhiány.. öm.. olyasmi. ^^

Gondolom az tényleg nagy csoda.

Jaj, drágám! Hiányozni fogsz nekem.. khm.. >_<

Muszáj, Hella. De néha-néha befogok nézni hozzátok, ha ez vigasztal. (:

El is várom TL-tagos barátném!

*tarolódik* Én is téged, drágám! Mesélj mi a helyzet?

Szemüveges mókus! Elvártam, hogy elköszönj! És köszönöm a rózsát. *elveszi a virágokat és visszaölel*

Jaj, de drágák vagytok.

Viktor, szívem nem megyek el örökre. Visszajövök néha, rendben? Csak a ti kedvetekért.

Vinny! *------* Majd meglátogatlak benneteket egyszer-kétszer. *visszaölel és elfogadja a nyakláncot* Köszönöm szépen.

Természetesen senkit nem fogok elfelejteni.

Csak egy pillanatra néztem be és makkokkal találom szemben magam.

Amira, drágám!

Úúú, hello!

Olyan furcsa újra itt lenni *-*

Jack Everleigh - Így ni

Káromkodva - természetesen halkan - sétálok fel s alá a Fő utczán. A hely nem hiszem, hogy el lenne dugva, egyszerűen csak nem vagyok a helyzetek magaslatán mostanában. Kezem tele van mappákkal, amikben természetesen még egy hajszál sem férne már be, annyira ki vannak tömve. Nem volt időm sokat készülődni, amint megkaptam a baglyot, rögtön felkaptam mindent, ami kezem ügyébe került és fontosnak tartottam, majd futva indultam el.
Amint megtalálom a boltot, megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkaimat. Nagy lendülettel indulok el a bejárat felé, sajnos lehet túl naggyal is. A kilincset még időben sikerült lenyomnom, ettől függetlenül is beesek a boltba. Egyik lábammal hatalmasat dobbantok a szőnyegen, hogy ne essek orra, de papírjaim szanaszét hullanak, hogy megkönnyítsék az életem.
Állok a bolt bejáratában, mint egy szerencsétlen. Mélyeket sóhajtok, végül a kedves nénire emelem a tekintetem.
- Jó napot! - üdvözlöm mosolyogva, a néni megilletődve biccent csak egyet. Becsukom magam mögött az ajtót, leguggolok, hogy összeszedjem a papírhalmot. Nem mondom volt már szerencsésebb napom is, de az ügy sürgető. A földön rendezgetem újra a mappákat, majd elégedetten felállok.
- Na, kész - tekintetem körbejár az üzleten. Kedves kis bolt, maga a könyv Kánaán, ha szabad enyhe túlzással élnem. Ide-oda pillantgatva sem találom meg az ismerős köteteket, így a néni elé lépek.
- Bocsánat - szólítom meg, megvárom, míg felém fordul, így folytatom. - Sárkányok anatómiájáról keresek cikkeket, tanulmányokat, akármit, ami van - a hölgy mosolyogva néz rám, végre észhez tért a meglepődöttségtől.
- Kedveském, nem kér egy forró teát a belépője után? - kis kuncogást engedek meg magamnak, megköszönöm kedvességét, de nemet intek fejemmel. Hátra mutat, nem győzve hálálkodásomat hova rakni a néni, elindulok hátra. Egy kis asztalra szinte akaratlan ledobok mindent, egy mappát még épp időben sikerül elkapnom, mert megint vonzza valamiért a föld. Felpillantok, először nem is tudok mit mondani, meghökkenve egyenesedem ki a férfit látva. Ha végig nézte a jelenetet, akkor ez életem legkínosabb első benyomása.
- Üdv - csak intek neki, nem merek közvetlenebb kontaktust felvenni egyelőre. Rögtön megrohamozva a hátsó polcokat kezdem el keresni a nekem szükséges könyveket.

Jack Everleigh - Így ni

Kicsit toporgok még az asztalka mellett, aztán eszembe jut, hogy a meleg helyiségben én még kabátban állok, mint egy rendes őrült. Leveszem azt és egy szék háttámlájára teszem, jó lesz ez, csak kicsit le kéne higgadnom. Mielőtt a polchoz lépnék tekintetemmel már rég lepakoltam minimum a fél szekrénysort. Rögtön találok két olyan könyvet, amik megfelelőek lehetnek, így le is veszem őket, bal kezemben tartom meg a rakást, tovább keresgélve. Még egy, és még egy könyv kerül a stóc tetejére, észre sem veszem, hogy a súly - merthogy nem éppen könnyű könyvekről van szó -, egyre lejjebb kényszeríti kezem tartását. Még egy könyv kellene, de az istenért sem... meg van! Kétségbeesve konstatálom, hogy bizony majdnem a legfelső polcon lévő könyveket, ha könyörgök sem érem el. Fejemet kicsit oldalra fordítva, mintha arra is keresgélnék valamit, szemem sarkából tekintek a férfira. Nagyon el van merülve könyvében, nem szívesen zavarnám meg. Én sem szeretem, ha megzavarnak olvasás közben, főleg, ha annyira olvasok, hogy szemüvegben és képes lennék hunyorogni. Mosolyt csal az arcomra a férfi elmélyülése, ám nincs más választásom. Sürgősen segítség kell nekem is és a rezervátumban lévő sárkánynak is. A már meglévő könyveket leteszem a kisasztal szélére. Alsó ajkamat harapdálva bámulom a férfit, kezem közben automatikusan a könyv sarkát kezdi el piszkálni. Nem lesz ez így jó... Mélyet sóhajtok, majd kifújom. Még egyszer. Óvatosan lépek oda a férfi mellé, azt sem tudom, hogy kezdjek neki; azt sem tudom miért vagyok ennyire zavarban, hiszen csak egy apró szívesség!
- Ne haragudjon - szólítom meg végül, ahogy tőlem telik. Hangomban kicsit több önbizalom sejlik már fel, mint eddig gondoltam volna. - Segítene nekem leszedni azt a könyvet? Sajnos nem érem el - mutatok a legfelső polc alatti részre, középtájra. Amíg a férfi válaszára várok van időm jobban megnézni magamnak. Hosszú haj, igényes szakáll, karizmatikus kisugárzás. Lehet nem így kellene elkezdenem kapcsolatok kialakítani visszajöttöm után, de valahogy neki kell indulni, nem? Ez is egy támpont lehet. "Emlékszel, amikor leszedtél nekem egy könyvet? Akkor indult el minden!" Pazar kezdés.

Frank Arie Martin - Visszajöttem

Mindenképpen visszaszerettem volna jönni Bagolykőre. De hogy ez ennyire hamar be is következett? Még én sem számítottam rá, nemhogy más! Tanulmányaim befejeztével voltam itt utoljára. Elmentem sárkánykutató és gondozó mestertanonci képzésre, majd annak befejeztével szinte nem is gondolkodva rajta elmentem Romániába a sárkányrezervátumba. Tervben volt, hogy bejárom a világot, hogy sokkal több embert megismerek, hogy bővítem a tudásom mindennemű ország tudásával. De Romániában ragadtam. Nem mondom, nem bánom, de kicsit kiteljesedhettem volna.
Író lettem így is, és újságíró is. Kiadtam már két könyvemet, elég neves kiadóknál, mégis visszavágytam ide.
Ahogy lassan belépek a falu légkörébe, az óra kereken tizenegyet üt. Melegség tölti el a szívemet, ahogy körbe nézek. Rengeteget változott, de a lényege megmaradt, ahogy azt kell. Mosolyogva kezdek el beljebb sétálni bőröndömet magam után húzva. A Boglyas téren állok csak meg körbe nézni. Minden karácsonyi fényekben úszik, valószínűleg a bálra is készülődnek már a kastély lakói. Ahogy a kastély felé nézek egyre több emlék villan fel az agyamban, amikre szintén elmosolyodom. Nehéz bevallanom, de a Levitát erősítettem, ki mondaná ezt meg most? Még én sem hiszem el, pedig tényleg így volt. Azóta "kicsit" magabiztosabb lettem, karizmatikusabb, őszintébb, belevalóbb. Ha tippelnem kéne mostanában tuti a Rellon házba kerülnék. Nem vagyok bunkó, szó sincs róla, de azon idő alatt, amíg az ember sárkányokkal foglalkozik kénytelen megkeményedni. Ráadásul olyan férfiakkal körbe véve, akik szintén sárkányokkal vannak körülvéve. Nem egy séta galopp, és nem egyszer kellett helyre tennem az ott élő pöcsösöket, avval a szöveggel "Hogy visszavennék, mert lehet egyel több sárkány lesz itt, mint kéne lennie." Szarul hangzik, azonban bevált, így kaptam a Feli-dragon féle becenevet. Mindenki így hívott, így igen fájó szívvel jöttem el onnan.
- Üdv újra itt, Ophelia - suttogom az égnek beszélve, leheletem látszik a hidegben, és csak most veszem észre, hogy a hó is elkezdett hullani.

Szegény Én köhögök, mint egy hülye, de olyan váratlan pillanatokban, még én is meglepődöm.

Frank Arie Martin - Visszajöttem

Ahogy arcomat felfelé tartom, mosolygok. Esküszöm, mintha kicsit meghibbantam volna, lehet a légkör teszi, nem is lenne meglepő. Szemeimet behunyom, így élvezem az arcomra eső hópelyheket. Nem tudom mikor voltam utoljára ennyire békés és nyugodt. Sárkányok mellett annyira nem engedheted meg magadnak ezt a két lelkiállapotot, muszáj mindig résen lenni, főleg akkor, amikor kiabál mindenki, hogy kiszabadult az egyik gyógyulófélben lévő Magyar Mennydörgő a neki szánt karanténból.
Merengésemből egy hang riaszt fel. Lassan a hang irányába fordulok, mosolyom egy félmosollyá szelidül lányos zavaromban.
- Öm... köszi - tűröm hajamat a fülem mögé, mint egy tizenötéves kamasz. Volt dolgom már férfiakkal, de nem mondom, hogy mindig az én érdemem volt. Lehet mégsem minden téren lettem talpraesettebb.
- Bocsi, nem tudtam, hogy más is van itt - elgémberedett, hideg ujjaimmal, csak óvatosan rázok vele kezet, nem szeretném, ha megfagyna itt helyben. Nincs az az isten, amiért itt lehelgetném naphosszat, mire felolvad.
- Ophelia, mint hallottad, és én sem vagyok az - mosolyodom el kicsit már magabiztosabban, kicsit fel is kuncogok arra, hogy nem sorozatgyilkos. Még szerencse, különben futhatnék elgémberedett tagokkal, amihez egyáltalán nincs kedvem. Jelenleg fusson az, akinek két anyja van egy utcában, és csak leszeretnék ülni. Az új magassarkú nem könnyíti meg a szexin és lassan tipegve sétálást a hóesésben, mert annyira feltörte a lábam, hogy legszívesebben itt, az utca közepén dobnám le magamról.

Frank Arie Martin - Visszajöttem

Bátornak kell lennem, hiszen mikor adatik nekem a világ legszerencsétlenebb emberének még egy olyan lehetőségem, amikor egy idegen férfival beszélgethetek kötetlenül? Nincsenek elvárások, hogy tedd le a villát, hogy fogd a kanalat, ne úgy fogd a csészét, ne szürcsölj. Igen, az utolsó kapcsolatom annyira nem lopta be magát a szívembe.
- Hm... - mosolyodom el szélesen Arie felajánlásán. Úgy csinálok, mint aki gondolkodik az ajánlatom, pedig körülbelül már az első szavánál elfogadtam a meghívást. - Valami erősebb nincs véletlen? - teszem fel pofátlan a kérdést, mert most az kéne nekem, nem tea vagy kakaó. Ugyan, most utaztam több, mint 12 órát egyhuzamban, mert elhozattam idáig magam autóval. Az exemmel. Aki végig beszélt. A végén azt hittem megint megkéri a kezem. Halkat sóhajtok egyet, majd a pizza szóra felkapom a fejem.
- Pizza? Imádom a pizzát - csapom össze két kezem, mint egy hat éves, mosolyom egyre csak szélesedik. A hó esik, éjszaka van, amit imádok, találkoztam egy igen kedves férfival. Nem is indulhatna jobban a visszatérésem.
- Persze, hogy van - lelkesedem tovább boldogan. Érzem, ahogy arcom kipirult a boldogságtól, kicsit talán tényleg úgy nézhetek ki, mint egy kamasz. Hajam egyre jobban a fejemre tapad, mert természetesen sapkám sincs. - Feltéve, ha nem zavarlak - lombozom le saját magam rögtön, remélve, hogy a választ nemleges lesz, mert nem szívesen mennék még a házhoz, amit bérelek. Ez a baj velem. Hajlamos vagyok olyan dolgokba is beleélni magam, ami lehet tényleg csak szimpla udvariasság, nem pedig komoly gondolat. Csak úgy megfogalmazódott benne és feltette a kérdést. Ez még semmit nem jelent.

Frank Arie Martin - Visszajöttem

Úgy vagyok vele, ha ez most így alakult, akkor így fogadom el. Nem fogom magam kéretni, nem fogom eljátsszani a megkaphatatlan picsát. Ráadásul nem is úgy néz ki, mint aki csak arra játsszik, hogy bárkit megkaphasson. Kedves, figyelmes és borzasztóan aranyos. Mármint tényleg az, nem tudom, hogy lehet egy felnőtt férfi aranyos, de ő tényleg az.
Az alkohol "pár fajtájára" elmosolyodom, az aszfaltot bámulom. Na nem lányos zavaromban, csak remélem, hogy nem hisz olyannak, aki állandóan inna. Azonban hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy jó whisky nem esne jól átfagyott és megfáradt végtagjaimnak. Kinek ne esne jól egy ilyen ital egy ilyen tökéletes estén?
- Valóban nem - indulok el befelé, legnagyobb megdöbbenésemre elém siet, kinyitja nekem az ajtót. A vicc kedvéért pukedlizek egyet felé, mielőtt belépek a jó meleg helyiségbe. Rögtön megcsap a pizza illata, aminek hatására elmosolyodom. A hely nagyon barátságos. Arie javaslatára leülök a hármas boxban, onnan szemlélődök tovább. Már kelnék fel, hogy segítsek neki, hogy hasznos legyek, ha már vendégül lát, de rögtön vissza is ülök. Kezem az ölembe hullik, ott kezdem el morzsolgatni, ahogy elém pakol minden, mint egy pincér. Segítenék, de a tudat erősebb, hogy fogalmam sincs mi hol van, valószínűleg csak láb alatt lennék.
- Whisky-t kérek szépen tisztán, ha van - nézek fel rá ültömből, keresve a szemkontaktust, ha sikerül felvennem vele, egy féloldalas mosollyal folytatom mondandóm.
- Köszönöm Arie, nagyon kedves vagy.

Frank Arie Martin - Visszajöttem

Amíg Arie elmegy a whisky-ért még több időm van felmérni a terepet. Valóban nem tűnik sorozatgyilkosnak, ami megnyugtat. Tényleg nem hittem el, hogy az lenne, de azért jobb biztosnak lenni, nem? Főleg, ha az ember nem tudom hány év után tér vissza, egy relatíve tök idegen faluba, ahhoz képest, mint amikor elment innen. Nem kiábrándító, rossz szó lenne, inkább meglepő. A falu előnyére vált a sok változás, olyan élettel telibb lett, ha szabad így fogalmaznom, mint újonnan visszaérkező.
Nem mondok semmit a neves dologra, próbálom magam türtőztetni, de így is kitör belőlem az őszinte kacagás. Akármennyire szeretném visszatartani még inkább előbuggyan belőlem, lassan megfulladok. Amikor kicsit enyhül a roham, jobb kézfejemmel törlöm meg bal szemem, mint egy igazi hatéves. Csillogó szemekkel tekintek fel Arie-ra.
- Szóval a név tényleg kötelez - biccentek egy aprót elismerésem jeléül. Megvárom, amíg mindent elrendez, felszeleti a pizzát, azt kiteszi két tálra, majd leül. Kicsit mintha megkönnyebbülne, amikor feneke a padot érinti, de erre nem mernék mérget venni. Minden végén pillantok csak rá, így válaszolok a kérdésre.
- Visszatérő vagyok - bólintok egy aprót én is, meglepődve tekintek a következő mondat végén Arie-ra. Tényleg mindenki visszatérne? Ez a hely furcsamód vonzza vissza magához az embereket. AKi nem tervezi, biztos vagyok abban, hogy őket is visszahívja ez a hely, vagy vagy így, vagy úgy, de valami közük van hozzá. Közvetlen vagy közvetetten, az mindegy.
- Amikor befejeztem a mestertanonci képzést, rögtön elmentem Romániába, a sárkányrezervátumba, és ott ragadtam. Aztán itt kötöttem ki ismét - intek körbe a helyen, mosolyom levakarhatatlan. Ha így indul a visszatérésem, vajon a későbbiekben csak rosszat tartogat nekem a falu?
Félénken, de felemelem whisky-vel megtöltött poharam és Arie-ra mosolygok.
- Rád! - koccantom poharának a sajátom, majd egy isteneset kortyolok az italból. Elismerően bólintok egyet, majd letéve az asztalra a nedűt, kést és villát fogok, majd neki látok a pizzának.

Frank Arie Martin - Visszajöttem

Együtt nevetünk, mint régi jó ismerősök. Valamiért ez még nagyobb boldogsággal tölti el a szívem, minthogy egyedül álljak neki a következő könyvemnek a szállásomon. Ismét elmosolyodom, ahogy a testvére is szóba kerül.
- Szóval van testvéred. Vigyázz, mert egyre több mindent tudok meg rólad - iszok még egy kortyot az elém rakott italból, egy sanda féloldalas mosollyal. - Én egyke vagyok - vonom meg a vállam semlegesen. Soha nem zavart, a szüleim nem kényeztettek el, sőt... mindent magamnak köszönhetek, mert, ha az ember apja alkoholista, az anyja meg egyszer csak eltűnik, akkor nemigen számíthat magán kívül másra. Mégis mindig próbálok kedves és odafigyelő lenni a körülöttem lévő emberekkel. Mert most, ha nekem szar, másnak miért kéne, hogy az legyen?
- Beletrafáltál, Arie - nevetek fel halkan. - Ez volt a tervem, de annyira megszerettem az ott dolgozókat és az ott élő sárkányokat, hogy végül maradtam - egy pillanat erejéig hunyom be a szemem. Nehéz volt megírni a két könyvet így, de mivel ebben éltem, valamilyen szinten meg is könnyítette nekem. Az, hogy mindent láthattam, ami a sárkányokkal kapcsolatos csak még inkább motivált a könyvek megírására.
- Régész - vágom rá gondolkodás nélkül. Valószínűleg nem találtam be, de olyan régészes indíttatásúnak tűnik, és még jól is állna neki, ahogy elképzelem a szakmában. Ráadásul valamilyen szinten szerintem mindenkit érdekel a régészet.
Mosolyogva fogadom, hogy ő pedig rám iszik, tekintetem az asztalt pásztázza inkább, ha már feltekinteni nem merek.
- Író vagyok, úgyhogy valószínűleg megírom a harmadik könyvem. Közben pedig cikkeket írok - teszem le a kést és a villát, hogy ismét tudjak inni egy kortyot. Nem tudom mikor ettem utoljára ilyen finom pizzát, ráadásul késsel és villával. Kicsit nem én vagyok, de nem merek neki állni kézzel-lábbal enni, mint egy ősember.
- Nem bánod? - emelem fel a pizzát kacsóimmal, kérdőn tekintek az előttem ülő férfira. Remélem nem bánja, mert alapból bűn késsel és villával enni a pizzát szerény véleményem szerint.

Frank Arie Martin - Visszajöttem

A mindig szóra megemelkedik a szemöldököm, de nem  reagálok rá különösebben. Ezek szerint ő is úgy érzi, mintha már régóta ismernénk egymást. Kicsit megkönnyebbül a lelkem, hogy nem csak én vagyok vele így, elég szarul jött volna ki, ha én elhiszem, hogy mennyire jóban vagyunk, de ő meg közben hülyének néz, amiért ennyire közvetlen vagyok és boldog.
Halkan felnevetek a testvérével megfogalmazott mondaton, de nemigen reagálok rá. Egyrészről nem tudok mit, másrészről pedig, ha tudnék is, sem lenne hozzá semmi közöm, hogy ő hogy áll a testvéréhez vagy hogy sem. Vagy akár a családjához. Én rosszul állok hozzájuk, de legalább van rá okom, amit nem kell tudnia senkinek.
- Kell egy kis pihenés - sóhajtok egy nagyot. Elmosolyodom, ahogy ő is kézbe veszi a pizzát, nagy megkönnyebbülés ez számomra. Soha nem ettem késsel-villával pizzát, és nem is most szerettem volna neki állni. Kicsit felemelem a pizzát, amikor jelentőségteljesen ránézek, majd egy nagyot harapok az ételbe. Finom, kár lenne tagadni.
- Kicsit megfáradtam a rengeteg sárkány között, de vissza kell majd mennem pár hónap múlva úgyis - vonom meg a vállam gyengéden. Így vagy úgy, ahogy Bagolyfalva, úgy a romániai rezervátum is mindig vonzani fog. Főleg, ha pár tojás az inkubátorokban csak arra vár, hogy végig nézd egy kikelés folyamatát. Semmi pénzért nem hagynám ki. Tekintetem Arie arcára siklik. Kártya?
- Mázlista vagy és a mágiatörténet nagyon érdekes - mutatok rá a tényre, amit valószínűleg ő is tud, hiszen azt tanulta, majd őszintén felnevetek. - Vigyázz, mert én is értek kicsit a lapokhoz ám - forgatom meg a szemeimet, miközben lerakom a pizzám és a poharam felé nyúlok. Megállok a mozdulatsorban, amikor kiderül, hogy ő is könyvet ír. Ez érdekesebb, mint az előttem lévő ital. Érdeklődően tekintek rá.
- Komolyan? - mosolyodom el szélesen, mert végre valaki. - Miről írsz, ha nem túl indiszkrét a kérdésem? És tényleg az lenne - csillannak fel szemeim, mert valóban így gondolom. Nem mindenkinek adatik ez meg, de ha egyszer mégis, akkor hatalmas bóknak kell venni.

Frank Arie Martin - Visszajöttem

A rezervátum jó ok volt arra, hogy ne menjek haza apámhoz. Kicsit kibúvó volt az otthoni felelősség alól, de egyáltalán nem bántam, sőt! Ha tetőzni akarom még bűntudatom sem volt, és most is ugyanúgy csinálnám, mint anno. Szerettem ott lenni, megedződtem, magabiztosabb lettem. Kénytelen is voltam ezeket a tulajdonságaimat a felszínre hozni, mert mégis csak sárkányokkal és férfiakkal voltam körbevéve. Mindenki tisztelettudó és kedves volt, de nyilván kaptam megjegyzéseket a kinézetemre és hogy mennyire magukévá tennének. Az ilyeneken csak nevettem. Egyiknek sem volt vér a pucájában, hogy randira is hívjon, így tudtam, hogy ezek csak szavak. Nem mondom, hogy nem képzeltek el így vagy úgy, de ameddig csak szavak maradtak a szavak, nem volt okom aggódni.
- Az is, de még van pár dolgom - vonom meg a vállam. - Körülbelül fél év múlva. Pár tojás rám vár az inkubátorokban - mosolyodom el, ahogy eszembe jut az első ilyen szereplésem. Alig bírtuk valahogy elvenni az anyukától a tojást, de muszáj volt. Az anyja is megbetegedett kezelnünk kellett, így elvettük tőle a tojást. Amint kikelt épen és egészségesen visszaadtuk az anyjának, aki kitörő örömmel fogadta, annyira, hogy majdnem meg is halt benne valaki. De túléltük és jókat nevettünk a kis sárkány bénaságain.
- Benne vagyok - nyújtom felé a kezem, hogy meg is pecsételjük azt. A szavak csak szavak maradnak, mint mondottam már. Biztosíték nélkül semmi nem ér semmit, de Arie-nál megelégszem csak egy kézfogással. Lehet csak elbízom magam és pár hónap múlva már a nevemre sem emlékszik, vagy átvág, de egy előlegezett bizalom még senkinek sem ártott. Még ha minimális is.
- Biztos jó tanár vagy. Már nem kártyázol, ha jól vettem ki a szavaidból és van egy menő pizzériád - tárom szét a karom, hogy egyértelmű legyen. - Miért nem mész vissza tanítani? - kérdezem meg tőle. Kicsit indiszkrét tudom, lehet nem is tartozik rám, de ezt meg kell tudnom. Eltudom képzelni tanárnak és az első személyiségjegyekből, amik kiütköztek abban is majdnem biztos vagyok, hogy jól csinálta.
- Engem nemigen kötöttek le soha az ülős dolgok, de abban biztos vagyok, hogy te letudtál volna kötni engem is - mosolygok rá őszintén. Tényleg így gondolom, bár így kimondva lehet furán hangzik a dolog.
- Nos - gondolkodom el egy pillanatra, ahogy ismét kezembe veszem a pizzát. - Én inkább a sárkányokról való merengéseimet vetem papírra. Nemigen szeretem beskatulyázni a könyveimet, bár a kiadók nyilván megteszik - vonok vállat kicsit szomorúan, végül ismét egy jókorát harapok a pizzámba és csendben várom a folytatást. Valószínűleg visszatérő vendég leszek, főleg akkor, ha Arie is bent lesz. Élvezem a társaságát, megnyugtató. Ki tudja meddig fagyoskodtam volna a téren, ha nem jön ki és "ment meg". Ahogy ismerem magam valószínűleg még mindig kint állnék.

Pedig én csak annyit mondtam, hogy köhögök ._.
Erre egy valóságos thriller-dráma-mindenféle jött ki belőle

Frank Arie Martin - Visszajöttem

Kitérő lenne? Arie szavain elgondolkozom akaratlan. Nem tudom, hogy kitérő-e. Hogyha vissza megyek Romániába, akkor ott is maradok-e, de az tuti, hogy vissza kell mennem. Az már teljesen más kérdés, hogy visszajövök-e ide. Ha van okom visszajönni, akkor valószínűleg megtenném, de ha nincs... akkor lehet otthonomnak hívhatom már Romániát. Egyelőre újként jöttem ide vissza, nem hiszem, hogy bárki is emlékezne rám, de az új, mindig jó. Váratlan változásokat hoz magával, váratlan döntéseket.
- Mmm, ha ez alatt a fél év alatt, amit itt töltök - harapok egyet a pizzába, majd a falat lenyelése után folytatom. - Lesz okom visszajönni, akkor nem csak egy kitérő lesz - mosolyodom el, kezembe fogom a poharat. Az ital jólesően égeti a torkom, már-már mondhatni és is hamarosan lángot okádok.
- Kérdezz rá most! - csillan fel a szemem, kicsit fel is emelkedem ültömből, annyira elvisz az elragadtatottság. Mennyire jó lenne, ha Arie újra tanítana. Biztos vannak alkalmazottjai, akik tudnák vinni a helyet, amíg ő tanít.
Keresem Arie tekintetét, ami kicsit, mintha be lenne könnyezve neki. Mosolygok, majd kicsit lelankad a mosolyom, amikor leesik, hogy mit is mondtam és ez vajon külsősként hogy hangozhatott. Eltakarom a szemem pár másodperc erejéig, de a mosolyom nem tud lelankadni. Nemrég találkozunk és máris megfullasztom a srácot. Remek nap lenne, feltenné az i-re a pontot. Ráadásul Arie túl jó ahhoz, hogy egy olyan nőt viseljen el, mint én. Remélem nem gondolja azt, hogy "olyan nő" vagyok. Voltak kapcsolataim, leginkább csak alkalmiak, de azért nem teszem szét mindenkinek a lábam! Nekem is van önbecsülésem kérem szépen!
- Jól vagy? - simítom meg alkarját, amikor visszaül elém a 7up-pal. Mosolyogva kérdezem meg, mintha mi sem történt volna az előbb, fejemet kicsit jobbra is döntöm. Kezem elveszem, majd ahogy hátradőlök az én látásom is elhomályosodik pár pillanatra. Amilyen régen ittam tömény alkoholt ez nem is meglepő. Lehúzom az utolsó kortyot, megeszem a maradék pizzám, így tekintek ismét Arie-ra.
- Gondoltam rá - vonok vállat óvatosan. - De ettől az egytől eltekintve meg nagyon jó kiadók.

Köszönöm szépen!

Frank Arie Martin - Visszajöttem

- Mondjuk egy említésre méltó pasi - kezdek el merengeni, a plafont bámulom közben. - Ha egy kisebb sikert eltudnék érni az itt létem alatt. Ha kicsit enyhül az odavágyódásom - teszem keresztbe az asztal alatt a lábam. Nos... ezek mind olyan dolgok, amik összejöhetnek fél év alatt. Ha olyan mázlista vagy, mint Fortuna gyereke, akkor van esélyed. De ha olyan, mint én, akkor nincs valami sok esélyed. Nem tartoztam soha a szerencsések közé, de sosem bántott, mert így is eltudtam érni dolgokat, mint a mellékelt ábra mutatja. Nem vagyok ostoba, felszínes és önző. Ezek mellé sikeres író vagyok, és sikerült lehúznom nem tudom hány évet Romániában. Szóval... félreértés ne essék. Nem nézem le magam, és van önbecsülésem, egyszerűen sok dolgot nem a szerencsének köszönhetek, hanem saját magamnak.
- Nem lennél az - megrázom a fejem, miközben rákönyökölök az asztalra. - És mikor kávézunk együtt? - teszem fel én a kérdést, kicsit közelebb hajolok Arie-hoz. A pizzám nagy része elfogyott, de több nem fér belém. Poharamat megfogom kezemben és kortyolok belőle egyet. Ha ő túl nyomulósnak érzi ezeket a kérdéseket, akár egy interjún, akár egy lánynál, akkor majd én megkérdezem. Az nem számít, hogy egy hímnemű és egy nőnemű emberről beszélünk most. Élvezem Arie társaságát. Annyira, mint már régen egy embernek. Tudunk beszélgetni mindenről, nyitott, közvetlen, kedves és jó a feneke. Mi kellhet még egy nőnek, aki este tizenegykor a faluban téblábol mínusz nem tudom hány fokban? Ja, hát a feneke... amikor ment a hűtőhöz volt ám időm lecsekkolni mindent. Ráadásul nő vagyok, úgyhogy nekem ehhez nem kell több pár másodpercnél és mindent láttam, mindent tudok. Ez a mindent tudok így is értendő. Minden kis gyűrődést a nadrágján.
Kicsit kikerekednek a szemeim, ahogy Arie kifejti nekem megfulladásának okát. Nos, igen. Gondolhattam volna, hogy tényleg rosszul fog hangzani, de kár is lenne tagadni, hogy nem bánnám, ha lefoglalna. Vagy így, vagy úgy.
- Öm... - iszom meg az utolsó kortyot az aranyló italomból. - Ki tudja? Lehet még lesz rá példa. Akár több is - vonok vállat enyhén, ahogy felveszem a szemkontaktust. Valószínűleg ezt a pohárka whisky-t is megéreztem. Nem lenne meglepő, nagyon régen ittam töményet. Meg úgy alkoholt. Romániában nem engedhettem meg magamnak, hogy igyak, ott mindig ébernek kellett lenni. Sajnos nem voltak ereszd el a hajam esték, ami nem meglepő, bármikor beüthetett a krach. És mellettem szóljon, hogy amúgy nem szoktam ilyeneket mondani, de tényleg régen élveztem ennyire egy ember társaságát.
- Van, valami néni kiadja a fölső szintjét, de elég unszimpatikus volt - mosolyodom el. - Tudod, ez a tipikus néni, aki soha nem mosolyog - vonok vállat, majd óvatosan felkelek. Még stabil vagyok, úgyhogy legyet elkortyolgatok még egy whisky-t.
- Főzhetek egy teát? - kicsit lejjebb hajolok Arie-hoz, hogy - bár csak ketten vagyunk itt -, de ne kelljen kiabálnom és tutira meghallja. A választ meg sem várva indulok el a konyha felé, hogy majd feltalálom magam. Szeretem a kihívásokat.