A.N.W.
London
London
London gyönyörű, sőt, csodálatos. Csak nem innen, hanem mondjuk a Big Ben tövéből. Ahová ők jöttek, oda nem hömpölyög el a túristák hada, sőt, ember is alig van az utcán, pedig még csak este sincs.
Zoé az ablakpárkányon ült és már meg sem próbált kinézni az ablakon. Egyrészt azért, mert az ablak annyira apró volt, hogy a fény is alig tört be rajta, na meg annyira koszos volt, hogy amúgy is lehetetlen lett volna. Mélyet sóhajtott, és elfordítva a fejét a szoba felé pillantott. Most épp nem alagsor, hanem tetőtér jutott nekik, mégis olyan volt, mintha egy sötét pincében ült volna. A dolgai szanaszét hevertek a szobában, nem ragaszkodott túl sok mindenhez, mégis soknak érezte. Egy bőröndnyi ruha, néhány doboz a rajzaival.
De legalább nem volt hideg, és doh szag. Nem bajlódott az öltözködéssel, nem terveztek menni sehová. A gondolatai a karácsony és a kastély felé klandoztak. Az az ominózus karácsonyi bál, mikor végleg, visszavonhatatlanul beleszeretett a férfibe akiért képes volt bármire, mindenre. Vajon idén milyen karácsony vár rájuk? Nem vallotta túlzottan szentimentálisnak magát, de valahol mélyen hiányzott neki, még akkor is, ha egyébként úgy érezte ismét kerek a világ.
Asherre pillantot, próbálta felmérni milyen most a hangulat közöttük. Tekintete elidőzött a férfi csupasz felkarján, kicsivel távolságtartóbb volt, mióta eljöttek Párizsból, de attól tartott, hogy elér ezzel egy szintet, amitől majd a férfi besokall, úgyhogy erőt vett magán és leszállt a párkányról és óvatosan visszalépdelt az ágyhoz és visszafeküdt mellé. Biztos volt benne, hogy Asher érzékelte mikor ott hagyta, de nem adta jelét annak, hogy észrevette volna, továbbra is úgy tett, mintha aludna. Így Zoé megengedte magának azt a luxust, hogy az ujjait végighúzta a márványos felkaron. A szíve abban a pillanatban meglódult, még most is alig merte elhinni, hogy itt vannak, együtt.