36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Czettner L. Zoé összes RPG hozzászólása (176 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 » Le
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. június 17. 22:16 Ugrás a poszthoz

Jeremy


Úgy tűnik a kis srác nagyon odavan a kísérletekért. Bizonyára oda lenne, meg vissza ha tudná, hogy egy élő áramgenerátor foglal helyet a társaságában odalenne, hiszen azért nem mindennapi az eset. De nem szoktam a beszélgetést ezzel kezdeni, sőt, inkább amennyire lehet titkolom a dolgot. Amíg a válasz várat magára végignézek rajta és megpróbálom kitalálni mennyi idős lehet, vagy melyik házba jár. A kora még a könnyebb tészta, nem lehet idősebb tizenhatnál, talán elsősnek vagy másodikosnak saccolnám. A ház viszont nehezebb, soha nem voltam ebbe valami jó, de a mozdulatai csak még inkább összezavarnak, így inkább abba is hagyom a találgatást, mielőtt túlságosan belebonyolódnék a saját gondolataimba és lemaradnák a válaszáról, amit kisvártatva meg is érkezik.
-  Köszi nem, nagyon félek a magasba, szóval valószínű, hogy elájulnék.
De szívesen megpróbálok leugrani, ha azt szeretnéd, hogy eldőljek, mint egy zsák krumpli, hogy utána kiskanállal kelljen felmeregetni a padlóról. Persze, ezt hangosan nem tenném hozzá, egy idegennek semmiképp, de olyan jól elszórakoztatnak a saját gondolataim, hogy viszonozom a mosolyát, majd a sárga papírra pillantok és lassan, de biztosan körvonalazódik bennem, mit szeretnék rajzolni. Az alkalmi beszélgetőpartnerem nem valami beszédes, így nem zavarja meg túlságosan az ihlet megérkeztét. Felemelem a grafitot és óvatos körvonalakkal kezdem meg a munkát. Ez egészen addig jól is megy, ami nem reagál a szőke fiúcska. A grafit megáll a kezemben és lassan nézek fel rá, miközben próbálom értelmezni az apró monológot. Először azt hiszem, a teljesen hülyének néz. Aztán lassan de biztosan élek a gyanúperrel, hogy csak viccelni szeretne. Mély levegőt veszek és elmosolyodom. Ilyennel azért nem szoktak csak úgy viccelni az emberek, de azt hiszem, nem egy hétköznapi gyerekkel van dolgom. Végignézem, ahogy helyet foglal, majd visszafordítom a tekintetemet a lapra, ezzel is nyerve néhány másodpercet, hogy tulajdonképpen erre mit lehetne reagálni.
-  Onnan azért ne próbáld meg, inkább ugrálj itt. És, hogy kérdésedre válaszoljak, nincs nálam kés.
Semmi fém tárgy. Még a vasgolyómat is az ágyamban hagytam, ami szinte mindig nálam szokott lenni. Az ujjaim lassan mozognak a pergamen fölött, lassan de biztosan alakulnak ki a részletek.
-  Új vagy itt? Mármint, most jöttél? Nem úgy nézel ki, mint aki járt már itt azelőtt. Esetleg felcsaptál mágiatesztelőnek?
Bizonytalan vagyok a kérdéseket illetően, mert a kíváncsiságomnak szinte semmi nem szab határt, de nem szeretnék unalmasnak sem tűnni.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. június 18. 11:44 Ugrás a poszthoz

Jeremy



-  Szerintem a lényeg mindig a részletekben rejlik, tudom, hogy nem esnék le, de megrémít a magasság.
Rólam persze bármit lehet mondani, csak azt nem, hogy félős vagyok. Persze, ő a részletekről mit sem sejt, de ahogy elnézem, biztos odalenne azoktól a dolgoktól amikről én tudok. De erről senkinek nem beszélhetek, így beharapom az alsó ajkamat és folytatom a rajzolást, ezzel terelve el a saját gondolataimat.
-  Ha ott is lenne, a baglyok nem tudnának elrepülni, gondolj csak bele. Attól pedig, hogy a házirend tiltja, még nem biztos, hogy mindenki be is tartja a dolgot.
Sőt, legtöbben úgy vannak vele, hogy a szabályok azért vannak, hogy megszegjék őket. Véleményem szerint pedig egy pálca sokkal nagyobb sérüléseket tud okozni, mint egy kés, de inkább ezt sem részletezem, még a végén ötleteket adnék neki, abból pedig nem sülne ki semmi jó.
-  Szerintem ha kitartó vagy, akkor semmi sem lehetetlen, a vizsgaidőszak pedig odébb van, szóval ráérsz behozni a dolgot.
Elengedek egy aprócska mosolyt, de éppen csak egy pillanat erejéig amíg felnézek a papírból, aztán visszafordítom a tekintetemet a rajzomra és hallgatom a fiút. Nem zavar, hogy itt van, társaságkedvelő ember vagyok, még akkor is, ha ez első pillanatra nem látszik. Így nem fogom őt melegebb éghajlatra küldeni, majd elmegy, ha untatom.
-  Akkor ez mindent megmagyaráz. Én is muglik között nevelkedtem, sőt, sárvérű vagyok, ha élhetek ezzel a nem éppen pozitív kifejezéssel. De már itt vagyok egy ideje, mestertanonc vagyok, szóval lassan hat éve untatom itt a népet. De akkor, üdv itt, ahol semmi sem logikus.
Magamon érzem a tekintetét, így felpillantok, majd vissza a lapra, ahol egy farkas néz vissza rám, vicsorgó képpel, és elvadult tekintettel, ami annyira emberi és mégsem...Néhány végtelennek tűnő másodpercig bámulok a papírra, majd kitépem, összegyűröm és ledobom a fotel mellé.
-  És, mi az ami igazán érdekel? Találtál már magadnak barátokat? Voltál már órán?
Igyekszem elterelni a figyelmét a kis közjátékról, úgy, ahogyan a sajátomat is. Nem akarok arra gondolni, mi váltotta ki belőlem, hogy megint gondolkodás nélkül rajzolok ilyeneket, mert ha felizgatom magamat, akkor megint elhatalmasodik bennem az elektromosság.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. június 18. 20:08 Ugrás a poszthoz

Kőszegi bácsi

Hosszú nap volt a cukorboltba. A hétköznapok nem szoktak annyira kemények lenni, de ma annyira tele volt a bolt, hogy egy másodpercre sem tudtam megállni. A zárás időpontja nem igazán akart elérkezni, a percek csigalassúsággal teltek és ahogy ment le a perzselő nap, egyre éhesebbe lettem. Ehettem volna valami finom cukorkát, de őszintén szólva már a gondolattól felfordult a gyomrom, így amikor beráztam, úgy éreztem nem bírom ki míg visszaérünk a kastélyba. Egy hirtelen ötlettől vezérelve tértem de az étterembe, de ahogy megcsaptak az illatok, biztos voltam benne, hogy nem fogom megbánni. Amúgy is régen ettem már valami igazi finomat és kiadósat. Helyet foglalok az egyik sarokban lévő asztalnál és az arcom elé húzom az étlapot, úgy teszek, mintha inkognitóban lennék. A helyzet valójában az, hogy senkit nem érdekel, hogy itt ülök-e vagy sem, és amikor a pincér megérkezik inkább berekesztem a játékomat. Gyorsan elhadarom, hogy pontosan mit is szeretnék enni, innivalót is rendelek hozzá majd hátradőlve halkan dobolok az ujjaimmal az asztalon. Néhány másodperces csöndes szenvedés után végül úgy döntök, hogy addig amíg várok kezdek magammal valamit. Mikor kihozzák az ananászlevemet, csöndesen megköszönöm, majd előveszek a táskámból néhány füzetet és egy tollat, majd széthajtogatva őket a bolt bevételeit és kiadásait kezdem ellenőrizni. Emmával nagy terveink vannak a jövőt illetően és úgy tűnik, egész jól haladunk ahhoz, hogy meg is valósítsuk amit akarunk. A kis számolgatás olyannyira jól sikerül, hogy azt sem veszem észre, hogy közben kihozzák a rendelésemet. Teljesen fellelkesülök a gondolattól, hogy valószínűleg a nyár folyamán leköltözhetünk a faluba. Ha Emma ezt megtudja, teljesen odáig lesz. Még ma este el kell neki mesélnem, az sem lesz túl nagy probléma, ha már alszik, ez simán megér néhány sértődött megjegyzést.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. június 20. 22:30 Ugrás a poszthoz

Kőszegi bácsi

Egyre lázasabban kutattam a számok után, újra és újra átszámoltam, mintha nem akartam volna hinni a saját a szememnek. De mindannyiszor ugyan az a szám jött ki. Nem csalás volt, még csak nem is ámítás, hanem egy valódi csoda. Egy kívülálló számára ez ugyan nem jelentett semmit, de nekem. A cukorkabolt profitot termelt, annyit, amiről csak álmodni mertünk volna Emmával. Mennyire odalesz, ha ezt megtudja. Elégedetten csaptam össze a kezeimet, összecsuktam a bőrkötéses jegyzetfüzetet és nagyot kortyoltam az italomból. Annyira lefoglalt a tulajdon boldogságom, hogy először észre sem vettem, hogy valaki felém közelít. Egészen biztos voltam benne, hogy a mai estét egyedül fogom tölteni, ráadásul nem akartam sokáig itt időzni, hiszen mára még komoly terveim voltak. Tulajdonképpen fel akartam verni a ház összes alvó lakóját és világgá kürtölni a sikerélményünket. De aztán egy hang kizökkentett a tervezgetésből. Egy hang, ami olyan ismerősen csengett, mégis egészen biztos vagyok benne, hogy soha nem hallottam. Lassan néztem fel az idegenre, aki kedvesen mosolygott...rám. Úgy szólított meg, mintha már nagyon jól ismerne. Én, a magam részéről köpni-nyelni nem tudtam, pislogtam rá néhány másodpercig, mint hal a zacsiban. Vajon mit akarhat tőlem? Tudtam, hogy ő tanítja a Gemmológiát az iskolában és azt is hallottam, hogy elég jól néz ki - ebben nem tévedtek -, abban viszont száz százalékig biztos voltam, hogy személyesen még nem találkoztunk. Aztán, mint derült égből villámcsapás fél másodperc alatt minden helyrerázódik. Hát ezért járkál el Zora. Mostanában, ugyan gyakran hulla fáradt, de mégis mosolyog és jobb kedve is van, nem hiába, ettől nekem is jó kedvem lenne.
-  Járőrözök. Letesztelem az étel minőségét és utánanézek nem szökött-e le egy diák se a faluba.
Villantok egy mosolyt és igyekszem úgy tenni, mint aki repes az örömtől, hogy láthatja, jól játszom Zorát, valószínű, hogy foglalkozási ártalom. Tudom, gonosz dolog másnak kiadni magadat, de hát nem tehetek róla, annyira csábító a helyzet és ha már ő nem mesél, akkor kénytelen vagyok kideríteni a részleteket.
-  Persze, foglalj csak helyet nyugodtan.
Fogalmam sincs, hogy vajon tegezi, vagy magázza a tanerőt, de ha Kőszegi prof. ilyen lelkesedéssel áll hozzá az én drága húgomhoz, akkor biztos nem kőzetmintákat szoktak elemezgetni...
-  Igen, mostanában jobban alszom és volt időm egy kicsit rajzolni is. És te? Minden rendben veled?
Zavartan pislogok, kicsit személyesnek érzem a dolgot és elfog a bűntudat, de gyorsan elhessegetem a kis angyalt a vállamról, végül is, mi baj lehet?
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. június 20. 22:32
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. július 4. 20:27 Ugrás a poszthoz

Jeremy



Egy pillanatig úgy nézek rá, mintha a Marsról jött volna. Találkoztam már olyan emberrel akinek igencsak helyén volt a magabiztossága, de ez kicsit meglepett. Nem tudtam, hogy vajon komolyan mondja-e, vagy csak viccel velem. Néhány másodpercig döbbentem néztem az arcát, majd zavartan elmosolyodtam. Nem igazán tudom, hogy kellene helyén kezelni az ilyen dolgot, de csak reménykedni tudtam benne, hogy viccelt. A késes dologra inkább is reagálok semmit. Ha annyira próbálkozni akar, akkor csak rajta. Én nem fogom megakadályozni, hiszen pontosan tudom, milyen az amikor valaki idecsöppen. Minden új neki, mindent megakar tapasztalni a lehető legrövidebb idő alatt. Én ugyan nem voltam ennyire vakmerő, de követtem el hasonló dolgokat, ki hibáztatná érte?
  - Hidd el, semmiről nem vagy lemaradva, legalábbis szerintem. Ide mindig érkeznek új diákok, szinte minden korosztályból. És sokan vannak, akiknek ezek a dolgok újak, szóval ne aggódj.
A diákok jönnek-mennek. Furcsa, hiszen a mugli iskolákban azért annyira nem divat, hogy valaki év közben állít be, hogy sziasztok ide fogok járni, de ha jobban belegondolunk, nem is lehetetlen.
  - Otthonosan mozgok, mondhatnám, hogy semmi nem lep meg, de akkor hazudnék. Sokat olvastam például a vélákról, tudtam, hogy szépek, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyire. Pedig az egyik tanárnő is negyedvéla, ráadásul az faluban is lakik egy félvéla. Aztán vannak pyromágusok és melodimágusok, animágusok is. Vannak viszont olyanok is, akiknek az erejét nem lehet kategorizálni. Nem mindenki csak 'egyszerű' varázsló.
Elharapom a mondat végét, nem akartam ezzel senki degradálni, viszont így visszagondolva egy kissé lenézőnek hat. Főleg azért, mert én sem vagyok az átlag közé sorolható. Zavaromban a gyűrött lap után nézek, a grafitot forgatom az ujjaim között, nem is gondolva arra, mennyire össze fogom még kenni magamat vele.
  - Mi bajod van a barátokkal? Itt azért nem árt, ha beszerzel néhányat, nagy ez a kastély és az ember könnyen magányos lesz egy ekkora helyen, hiába van körülvéve annyi emberrel. Persze, én ezt nem tudhatom, soha életemben nem voltam egyedül. Egy iker egyik fele vagyok.
Az utolsó mondat később csúszik ki. De úgy voltam vele, hogyha már járatom a számat, ne hagyjam parlagon heverni szegény gyereket, aki bizonyára nem érti, hogy minek és miért beszélek ennyit.
  - Hát, ha szeretnéd..de szívesen rajzolok neked másikat, az nem lett olyan jó.
Nyelek egyet, összepréselem az ajkaimat és a gyűrött lap felé fordítom a tekintetemet, ismét. Nem akartam túl nagy figyelmet szenteltetni neki, de ezek szerint a viselkedésemmel pont az ellenkező hatást értem el.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. augusztus 26. 21:29 Ugrás a poszthoz



Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2022. január 5. 21:30
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. augusztus 26. 22:08 Ugrás a poszthoz



Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2020. június 15. 21:36
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. szeptember 21. 12:39 Ugrás a poszthoz

Húgi



Az utóbbi napjaim egy kissé furán alakultak. Mintha csak álmodtam volna. A találkozást a drága EVT professzorral azóta sem tudtam kiverni a fejemből, valahányszor az eszembe jut felnevetek. Jól éreztem magamat a társaságában, ezt pedig az utóbbi időben nem sok hímnemű mondhatja el magáról. Kerülöm őket, amennyire csak lehet, különböző de nyomós okokból. Inkább rajzolok, vagy könyvet veszek a kezemben, vagy azokkal vagyok akik fontosak nekem, ez általában feledteti velem, mennyire szerencsétlen voltam még egy hónappal ezelőtt. Nem szívesen emlékszem rá vissza, de most mintha kezdenék egyenesbe jönni. Pont ezért vágtam rá azonnal Lucának, hogy ráérek vele beszélgetni egyet. Bár elég titokzatos volt, reménykedtem benne, hogy nincs bajban, vagy nem csinált semmi rosszat. Itt vagyunk egymásnak, tűzbe mennék a húgaimért, így megkértem Emmát, hogy ugorjon ma be helyettem a boltba, amíg én elrendezem ezt a dolgot. Szeretünk együtt lenni, de úgy éreztem, ez mégis csak más, mert még helyszínt is választotta jeles alkalomnak. Szokás szerint késéssel indulok el, nincs időm rendes ruhát húzni, így felveszem az egyik farmeromat, kirántok egy pulóvert Zora tetemes készletéből, csizmát húzok, bevágom a cuccaimat egy táskába, ami ott hever a földön, összekötöm a hajamat és már indulok is. Bár kissé elszámítom magamat, mert útközben éppen csa nem vacogok az eső meg csöpög, azért mégsem kések annyit, mit amennyit gondoltam. Berontok a cukrászdába, odaintek a húgomnak, majd elindulok a pult felé rendelek magamnak valami sütit, meg üdítőt kettőnknek és kifújva a levegőt elindulok a kiválasztott asztalunk felé. Nyomok egy puszit a Lucus fejére és leülök vele szemben.
  - Remélem nem keveredtél bajba...
Nincs a probléma, amiből ne húznám ki, de ő jó kislány, nem szokott semmi rosszat tenni, legalábbis melegen ajánlom neki, legalább neki legyen esze, ha már a nővéreinek nincs. Fogalmam sincs, mit akarhat, de elég komolynak tűnik, mintha agyalna. Felvonom a szemöldökömet és hátradőlök, türelmesen megvárom, míg végiggondolja a dolgokat.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. szeptember 22. 15:21 Ugrás a poszthoz

Húgi


Egy kicsit megnyugszom, ezek szerint nincs probléma. Szeretem mostanában nyugodtan tengetni a napjaimat, azt hiszem, az izgalomból és a balhéból eleget kaptam egy életre. Bár a képességemből kifolyólag soha nem lesz unalmas az életem, vagy hétköznapi, egyik sem.
  - Gondoltam, nem úgy ismerlek, mint aki bajba keveredik.
Egy nagyon kis fenyegetés is belekeveredik a hangsúlyomba. Nem akarom megijeszteni, de mégiscsak én vagyok a legidősebb a családban, az én feladatom vigyázni a többiekre és mivel vagyunk egy páran, ez azért annyira nem könnyű feladat. Bár feltételeznénk, hogy Zorára már nem kell figyelni, mégis nagyot téved az ember. Ben egészen jól ellavíroz, csak tanácsokkal kell ellátni, de Luca...Luca még gyerek, most fog felnőni. A szüleink nem lehetne mellette, hát nekünk kell őt terelgetni. Persze, nem akarom átvenni ezt a feladatot, mert nekem biztosan nem menne. Összevont szemöldökkel hallgatom, a kérdésáradat végén pedig kinyitom a számat, majd visszazárom. A fogaim összekoccannak a szemem pedig elkerekedik. Minden vártam, csak épp ezt nem. Ez nem az én dolgom lenne, az biztos, de én vagyok kéznél. Megpróbálom összeszedni a gondolataimat, közben kihozzák a sütit, megfogom a villát és annak az éleivel szurkálom az ujjbegyeimet.
  - Mit szeretnél, mit meséljek?
Teszem fel a kérdést, csakhogy nyerjek ezzel is pár percet. Nem is igazán tudom, hol kellene kezdenem. Azt hittem, hogy ezen már régen túlestek, mégis ahogy rápillantok, látom a gyermeki ártatlanságot az arcán, biztos, hogy nem én fogom lerombolni.
  - Szerintem nem kellenek más ruhák, addig amíg te nem akarsz más ruhákat hordani. Ameddig tetszik amit hordasz felesleges.
Ez volt a legkönnyebb kérdés. Belekóstolok a süteményembe, küldök utána egy kis körtelevet és kipillantok az ablakon.
  - Láttál már szerelmespárt nem? Valószínű, erre gondoltak a "játék" alatt. Bárkitől is hallottad ezt, de nem hiszem, hogy túlzottan siettetned kellene ezt a dolgot...
Melegen ajánlom neki, hogy ne valami ilyesmin törje a fejét.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. szeptember 22. 15:22
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. szeptember 28. 22:23 Ugrás a poszthoz

Húgi


Kezdem érteni, hogy Lucus mire próbál kilyukadni. Egyszer mindenki felnő, csak idők és társaság kérdése, hogy ez mikor történik meg. Mégis, kicsit azért érdekes, hogy erre pont most akar rájönni. Valószínű, hogy nem a saját kis fejéből pattant ki az ötlet, így próbálkozom elnézőnek lenni vele, türelmesen és megfontoltnak.
  - Luca nem minden ember egyforma, tudod, hogy nem mindenkinek tetszhet ugyanaz, például, valaki szereti a kék színt, más viszont nem. Neked kell eldöntened, hogy mit szeretnél viselni és mit nem, nem pedig másnak. Akinek pedig nem vagy jó úgy ahogy vagy, meg sem érdemel.
Szentbeszéd lett volna? Talán igen. Mindez csak azért van, mert szeretném ha a önmaga maradna, ha senki nem befolyásolná. A szüleink is ezt sulykolják belénk már egészen kiskorunk óta. Furcsa, hogy valami ennyire megtudja őt ingatni. Mégis, amikor igazat ad nekem, egy kicsit megnyugszom. Egyik Czettner sem hajlandó senki kedvéért meghazudtolni önmagát, ez nálunk aranyszabály.
  - A szerelem és a játék, nem mindig jár kéz a kézben. Te is szeretsz incselkedni az emberekkel, piszkálni őket. Ez valami hasonló.
Vállat vonok. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy ezzel a ködösítéssel és féligazságokkal nem zavarom még jobban össze. Igyekszem annyit mondani neki, amennyit csak tudok, de nem szeretnék én sem zavarba jönni, mert félek, hogy akkor többet nem bízna meg bennem és nem osztaná meg velem a gondolatait. Az lesz a legjobb, ha őszinte leszek a magam módján és magabiztos.
  - Tudod, hogy hozzám mindig jöhetsz, talán velem könnyebb, mint anyuval.
Anya mindig szeretett az ő elvarázsolt kis világában létezni. De ehhez még ő is jobban értene, mint én, hiszen már van gyakorlata benne, nekem viszont ez a terep teljesen új. A kérdésre egy pillanatra összezavarodom, megrázom a fejemet, kortyolok és kibámulok az ablakon. Az arcomon megjelenik egy rejtélyes mosoly, ami ott is marad, miközben Lucára nézve válaszolok.
  - Igen voltam és elég szomorú véget ért. De nem bántam meg, egy pillanatot sem.
Megvonom a vállamat ismét és köhintek. Amióta véget ért, nem beszéltem róla, magamba zárkóztam és elnyomtam a dolgot. Most sem igazán szeretném részletezni, de ha kíváncsi rá, akkor természetesen megosztom vele a dolgot, hiszen mégiscsak a testvérem.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 3. 19:50 Ugrás a poszthoz

Húgi


Igyekszem figyelni Lucára, de a gondolataim minduntalan elkalandoznak, messzire, térben és időben egyaránt. Elfog az az érzés, hogy nem tudok mit kezdeni magammal, legszívesebben beülnék egy sarokba és addig sajnálnám magamat, ameddig a saját agyamra nem megyek. De nem teszem meg, mert nem vagyok idióta, meg nem is igazán van rá időm, pedig be volt tervezve. Mire visszatérek a cukrászdába, már Luca valami egészen másról beszél. Igyekszem úgy tenni, mintha végig azon gondolkodtam volna, hogy mit reagáljak a furcsa gondolataira, de nem igazán akar összejönni.
  - Nem vagyunk barátok és valószínű, hogy soha többet nem fogom látni. De sokat adott nekem és segített egy kicsit felnőni, a tapasztalat...tudod, az fontos, minden térten.
Igazán össze kell szednem magamat, hogy adjak neki valami felszínes életbölcsességet, ami nagyjából passzolni is fog a témához. Sajnálom szegényt, mert tényleg úgy tűnik, hogy bennem látta minden reményét nekem meg cserébe annyi idegzetem sincs, hogy végighallgassam. Borzalmas nagy testvér tudok lenni.
  - Semmi gond, mindenre válaszolok, amire kíváncsi vagy, vagy legalábbis igyekszem, a legjobb tudásom szerint.
Bekapom az utolsó falat sütimet és bátorítólag rámosolygok. Elfog a bűntudat, ahogy a kis arcocskáját nézem, oldalra billentem a fejemet és próbálom megállni, hogy megvonjam a vállamat, ha nem nézne komplett idiótának még meg is fognám őket, de az azért a nagy nyilvánosság előtt kicsit kellemetlen lenne.
  - Ez szuper, örülök, hogy jól érzed itt magadat.
Nem igazán tudom, hogy mit kellene még ehhez hozzátennem, lelkes vagyok és érdeklődő, de nem tudom, hogy ki a lánygyerek, mit csinál, merre volt túl kevés információt kapok ahhoz, hogy kérdezhessek. Csak abban tudok reménykedni, hogy szegény Luca nem fogja rám borítani az asztalt.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 9. 10:40 Ugrás a poszthoz

András


Amikor megkaptam a levelet, vagy egy óráig ültem felette. Újra és újra elolvastam, de nem jutottam vele semmire. Bár megígértem, hogy elfogadom a meghívást, azért mégiscsak okozott némi fejtörést a dolog. Nem osztottam meg senkivel a tanár szobájában történt dolgokat, nem akartam olajat tenni a tűzre, mert a barátaim így is eléggé féltettek mindentől. De most szükségem lett volna valami jó tanácsra. Végül hosszabb évődés után úgy döntöttem, hogy utánam a vízözön, a szívemet követem, ami hevesen dobogott, amikor megfogalmaztam a választ, hogy ott leszek. El voltam szokva ettől az érzéstől, az izgalomtól, hiszen az utóbbi időben elég üres voltam, léteztem, éltem de igyekeztem elkerülni az ilyen helyzeteket. Be kellett látnom azonban, hogy nem tudom kikerülni, ráadásul jogom van ahhoz, hogy megint boldog lehessek.
Már délután elkezdtem készülődni, úgy gondoltam, megadom a módját. Sokáig álltam a tusoló alatt, aztán kifésültem a hajamat és összeválogattam a ruháimat. Bele akartam csempészni valamicske színt az összeállításba, de végül csak a sötét mellett döntöttem. A fekete elegáns, győzködtem magamat, miközben a a hajamat készítettem. A sminket nem vittem túlzásba, nem akartam úgy kinézni, mint valami bazári majom. Fél hatra azonban kész lettem, így megszemlélhettem magamat a tükörben. Bár biztos voltam benne, hogy megfogok fagyni, míg leérek a faluban, azért mégiscsak tetszettem magamnak. A hajam hullámosan omlott a vállamra, a ruhám vonala pedig eltakarta, hogy mennyit fogytam az utóbbi időben. Sovány voltam és ez nem tetszett. Végül, mikor eleget láttam magamból felkaptam a kabátomat és elindultam, igyekeztem nem elkésni, de túl korán sem akartam érkezni. Az utcák üresek voltak, ez azért kedvező volt számomra, nem akartam kíváncsi szemeket.
Végre valahára megérkezem, hideg csípte arccal, izgulva. Nem tudtam, mire számíthatok. Amikor felém sétált úgy éreztem mentem összeesek, hiszen itt volt és engem várt. Szégyenlősen vettem tudomásul a kézcsókot és örültem neki, hogy még piros volt az arcom a kinti széltől, pedig nem vagyok az a pirulós fajta. Egyszerűen csak, tőle olyan figyelmet kaptam, mint mástól eddig nem és ez meglepett de legyezgette az önbecsülésemet.
  - Mehetünk.
Bólintok, majd elindulok a mutatott irányba, bár fogalmam sincs merre megyünk, mert odafönt még soha nem voltam. Újabb váratlan fordulat. Voltam már vele kettesbe, ez az eshetőség azonban rögtön pillangókat csalt a gyomromba és amikor kihúzta nekem a széket, örültem, hogy végre leülhetek.
  - Köszönöm. Mindenre számítottam, csak erre nem. Nagyon...fess vagy.
Elvigyorodom és igyekszem visszatérni önmagamhoz. Felesleg lenne megjátszanom magamat, azért vagyok itt - feltételezem én - mert önmagamért kedvel. Nem kellene eljátszanom azzal a bizalmát, hogy hülyén viselkedem, vagy úgy, ami nem én vagyok.
  - Remélem előkészítetted az ikres kérdéseidet.
Kezdhetnénk valami egyszerű témával is, nem tudom, miért pont erre esett a választásom, talán azért, mert ez a legkönnyebb.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. október 9. 11:21
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 10. 00:15 Ugrás a poszthoz

András



Furcsa volt. Leginkább ezt tudnám mindarra mondani, amit percek alatt tapasztalok. A virág, a gyertya a kedvesség, még a szavajárása is olyan volt, mintha egy másik korból lépett volna elő. Leginkább a 19. század elejti romantikus regényen alakjaihoz tudnám hasonlítani. Finom távolságtartás, a hanghordozás, újra és újra meglep, talán azért, mert soha nem tapasztaltam hasonlót. Nem töltöttem még nálam idősebb férfivel két percet sem kettesben, ilyen formában így nincs viszonyítási alapom, de bizonyára ez nem számított mindennaposnak, vagy legalábbis reménykedtem benne. Nem tudok mit felelni, csak félszegen bólogatok, nem tudom, illik ezt egyáltalán megköszönni, vagy viszonoznom kellene? Fogalmam sincs, így kapva kapok az alkalmon, hogy túllendüljünk a formaságokon és látom Andráson, hogy ő is hasonlóan érez, így inkább elviszem a témát.
  - Úgy gondolom, szóban is elég lesz. Bár azt hittem, egy olyan precíz ember mint te, listát készít.
Fogalmam sincs, hogy ez tényleg komolyan gondolom-e, vagy inkább csak a poén kedvéért sütöttem el. Mielőtt azonban magyarázkodni kezdenék, meghozzák az étlapot, nekem pedig gyorsan döntenem kell az italok kapcsán, holott fogalmam sincs, mit kellene ilyenkor inni. Az alkohol nincs túl jó hatással a képességemre és gyorsan a fejembe is száll, ráadásul egyáltalán nem bírom de a mai nap úgyis a meggondolatlan cselekedetekről.
  - Azt hiszem, a vörösbor jól esne.
Mivel a pálinka túl erős az én ízlésemnek, így inkább a sherry mellett döntök és csak reménykedni tudok benne, hogy nem úgy kell majd hazahúzni. Ami az ételt illeti, biztos vagyok benne, hogy egy falatot sem tudnék lenyelni, de mivel továbbra sem szándékozom illetlen lenni, így rábökök a zöld-fűszeres raviolira. Mikor a pincér elmegy, óvatosan hátradőlök, kicsit mintha megkönnyebbülnék attól, hogy ismét ketten vagyunk.
  - Reménykedtem benne, bár azt hiszem, már különbséget tudnék tenni. Teljesen más volt a hanglejtésed. De még mindig érdekelne, hogy te mit kerestél ott.
Felvonom a szemöldökömet és most először állom a tekintetét. Még az is csak egy pillanatra renget meg, hogy a virágot nekem szánta. Többet akartam tudni róla és úgy éreztem, ez remek kapaszkodó lenne ahhoz, hogy elinduljunk egy vonalon. Hiszen ő sok mindent tud rólam, de én viszont róla semmit.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. október 10. 00:16
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 10. 21:47 Ugrás a poszthoz

András


Igyekszem magamhoz képest rendes lányként viselkedni, hiszen egy nyilvános helyen vagyunk azért mégsem engedhetem el magam annyira. De kezd a szívritmusom egy kicsivel lentebb venni és a levegőt is egyenletesebben szedem, ezt pedig azt jelenti, hogy már nem esne össze az, aki valamilyen szerencsétlenség folytán hozzámérne, ez azért mégiscsak haladás. Figyelem, ahogyan előhalássza a papírt és nem bírom megállni, hogy ne nevessem el magamat. Nem rajta nevet, inkább azon, hogy mennyire sikerült pontosan belőnöm, milyen ember is ő, reménykedem, hogy ez a képesség a későbbiekben sem fog cserbenhagyni. Mindenesetre szóváteszem neki, hogy kivételesen milyen jó emberismerő voltam.
  - Csalódtam volna, ha nem így lesz. Örülök, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen könnyen betudom lőni, mire számítsak.
Valójában egy egyáltalán nincs így, mert fogalmam sincs, hogy mit akar. Látom, hogy nem vagyok számára közömbös, ahogyan ő sem az én számomra. Mégis, olyan mintha nem tudná pontosan eldönteni, mihez akar kezdeni és ez most holmi teszt lenne. Egy pillanatra elfintorodom a gondolatra és legszívesebben most azonnal az asztalra csapnék és rákérdeznék, de ez is csak a bizalmatlanságom oka. Képtelen vagyok megbízni bárkiben, pláne nem egy hímneműben. Az agyam egy eldugott része olyan védekező mechanizmusba kezd a legváratlanabb pillanatokban, hogy magam is meglepődöm, hogy ilyen képességgel rendelkezem.
  - Hmm, értem, szóval, valójában azért vállaltad el az állást, hogy fényt deríts ezekre a dolgokra, már ha hívhatom így, vagy tévedek? Ugyanakkor, úgy tűnik nagyon biztos vagy a dolgodban és a legutóbbi kis műsorodra visszagondolva, tényleg lehet valami a dologban.
Nem akarok ismét ide kilyukadni, de úgy tűnik ez minduntalan visszaköszönöm majd, egészen addig, amíg más emlékezetesebb szituáció nem történik. Oldalra billentett fejjel gondolkodom el azon, amit mondott, de a fantáziám minduntalan elkalandozik, egészen más felé. Azon kapom magamat, hogy őt nézem, miközben az villámmal játszom. Szerencsére, mielőtt még a nyálam is csöpögni kezdene, vagy idióta vigyorgásba kezdenék kizökkent, így megfogom a poharat és koccintásra emelem.
  - A ma estére, vagy arra, hogy rávettél, hogy igyak.
Vállat vonok és bátran lehúzom a kis üveg tartalmát. Hiba. Nem kellett volna, azonnal kiráz a hideg és fintorba kúszik az arcom. Lecsapom a poharat az asztalra, majd mély levegőt veszek. Igyekszem nem gyerekesen viselkedni, de most már késő.
  - Szóval elő azokkal a kérdésekkel.
Csak a fejemben ne szálljon, fohászkodom érte, nagyon intenzíven.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 12. 16:28 Ugrás a poszthoz

András


  - Ne értsd félre, nem erre akartam kilyukadni, bár igaz, hogy nem igazán szeretem a meglepetéseket.
Elhúzom a számat. Hogy mire akartam kilyukadni? Arra inkább nem térek ki, bár valószínű, hogy ő is tudja, hogy tudat alatt mire céloztam. De nem akarok erről beszélni, nem akarok tönkretenni semmit, ami el sem kezdődött. Ráadásul a saját hangulatomat sem szeretném odavágni azzal, hogy az élet nagy igazságtalanságairól beszélgetek. Van témánk bőven, felesleges lenne ebbe belebonyolódni.
  - Gondolom itt arra akarsz kilyukadni, hogy milyen érdekes kutatási terület vagyok. Egy iker egyike vagyok, aki ráadásul képes az elektromos manipulációra. Micsoda kihagyhatatlan lehetőség.
Elmosolyodom és egy pillanatra oldalra billentem a fejemet. Természetesen csak viccelek és ezt nyilván kihallani a hangomból, de sokkal inkább érzem úgy, hogy el kell viccelnem a dolgot, különben megint zavarba hoz. Nem akarok annál is pirosabb lenni, mint amennyi pírt kiváltott belőlem a sherry legurítása, nem kellett volna. Mélyet sóhajtok és iszom egy korty bort.
  - Legközelebb kihagyjuk. Nem szeretem a tömény italokat, még szaguk is megrészegít.
Fészkelődve egyenesedik ki, hátha megpillantom a kézírását. Kíváncsi vagyok, hogy vajon tényleg olyan-e, mint amilyennek elképzelem. Ez valószínűleg az egyik rigolyám, de bizonyított tény, hogy az embert meglehet ismerni a kézírása által, mellesleg biztos szebb, mint az én macskakaparásom
  - Az első dolog? Hm...mindig is éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Kiskoromban nyugtalan voltam, ha nem voltunk egy szobában, szóval bizonyára azt éreztem, hogy van valaki, aki olyan mint én, vagyis szinte én vagyok.
Összevonom a szemöldökömet. Fogalmam sincs, hogy erre gondolt-e, esetleg valami konkrét példát szeretne, de már gondolkodom is a következő kérdésen, hátha abba beletudok szőni valami konkrétumot. Közben kihozzák az étel, de egyelőre nem foglalkozom vele, legalábbis addig, amíg meg nem válaszoltam a kérdést.
  - Tudtam, hogy összevesztek a volt férjével, pedig akkor Spanyolországban voltak. Illetve, tudtam, hogy beszélnem kell vele. Igazából ez nem is egészen gondolatban nyilvánul meg, mintha valami rátelepedne a válladra és addig nyomná, ameddig utána nem jársz.
Azon kapom magam, hogy gesztikulálok és magam is próbálom megfejteni, vajon mit jelenthetnek ezek a dolgok. Aztán, amikor észbe kapok, gyorsan megemberelem magamat és villa után nyúlva én is enni kezdek. Ennyi magyarázás elég volt egy időre.

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 14. 11:05 Ugrás a poszthoz

András


A meglepetés fogalmáról kellemesen el lehetne asszociálni, de inkább nem teszem meg. Nálam a meglepetés mindig együtt jár valamiféle pánikkal, amit nem tudok hová tenni. Amúgy is nagyon paranoiás vagyok, szóval nálam egészen addig minden inkább csak páni félelem, amíg meg tudom, miről is van pontosan szó. Csak akkor érzem úgy, hogy végre megnyugodhatok.
  - Nem arról van szó, hogy nem szeretem, ha meglepnek valamivel. Csak nekem általában a kellemetlen meglepetések szoktak jönni és nem a kellemesek.
Nem akarom elrontani a kedvét ezzel, nyugodtan meglephet, ha akar, épp annyira örülök a kellemes meglepetéseknek, mint bármelyik másik nőtársam, itt éppen csak arról van szó, hogy a múlt árnya kísér. Elég defektes vagyok és sajnálom az előttem ülő férfit, mert nem tudja, mire is vállalkozott pontosan.
  - Nem gondoltam komolyan, bár valljuk be, ez sem éppen elhanyagolható szempont, pont a te részedről. Az első alkalommal amikor találkoztunk, legalább annyira érdekelt ez a dolog, mint bármely más kutatót és élvezted, hogy ellenben mással, de tudsz védekezni ellene. De nem számít, hiszen akkor még nem is ismertél.
Felvonom a szemöldökömet, de az szám mosolyra húzódik. Nem ő az első professzor az iskolában, akit érdekelnek a különleges képességek. Emlékszem, amikor Szendrei professzor hívatott magához ugyanezért, szóval az eset nem egyedülálló.
  - Van elég testvérem ahhoz, hogy ezt tudjam. Ne haragudj, nem fejeztem ki pontosan magamat, de nehéz érzelmeket körülírni, főleg egy olyannak, aki teljesen laikus a témában. Mert ha a szüleimnek, vagy a testvéreimnek mesélek ugyanerről, akkor ők tudják, hogy mivel jár az, ha Zorával külön vagy éppen együtt vagyunk. De olyan embernek roppantmód nehéz dolga lehet, aki nem is látott még minket együtt.
Amint elmagyarázom a dolgot, rögtön be is kapok egy újabb falatot, mert kicsit le vagyok maradva a partneremhez képest. Gondoltam, hogy a kérdések szempontjából hátrány lesz az, hogy nem találkozott még Zorval, vagy nem látott minket együtt, de ami késik, nem múlik. Várom a következő kérdés, de András inkább azon mereng el, amit hallott és nem hibáztatom érte, kívülállók számára ez mindig érdekes és titokzatos dolog volt, ami bővelkedik a talányokban.
  - Ébren nem, de álmomban igen. Többször is, de mindig ugyanazt a képet. De mindig arra fogjuk, hogy aznap sokat voltunk együtt, ugyanazok a hatások értek minket, ezáltal az álmunk is lehet hasonló.
Oké, ez nem teljesen igaz, de ez a legkönnyebben járható út, amit mi is hiszünk. Az ikertéma gyakran még a mi számunkra is rengeteg kérdést vet fel és ha egy megválaszolásra kerül, akkor ott van öt másik, amiről fogalmunk sincs. Bekapom az utolsó falatot, lerakom az evőeszközöket és koccintásra emelem a poharamat, majd mosolyogva belekortyol. A bor megrészegít, érzem, hogy a fejembe száll, hiába ettem, úgy érzem, hogy a sherry és a vörösbor nem épp a legjobb páros.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 14. 17:31 Ugrás a poszthoz

Asher

Magam sem tudom pontosan, hogy mit is csinálok. A fejem tele van olyan gondolatokkal, amikkel egyáltalán nem kellene. Összezavarodtam, határozottan és biztosan. De úgy döntöttem, hogy a felesleges elgondolkodnom a következményeken és a miérteken, csak sodródtam az árral. Jól esett, hogy megint adott valami értelmet az életemnek néhány dolog. Furcsa, hogy megint találok abban értelmet, hogy felkeljek, megmozduljak és elmenjek órára és utána le a boltunkba. Ma viszont már tervem volt és ha már a kellemest a hasznossal, akkor hoztam a rajzos füzetemet is mert határozottan kedvet éreztem ahhoz, hogy ismét rajzoljak.
Amint megérkeztem a trófeaterembe, bekukkantottam és elégedetten vettem észre, hogy senki nincs itt. Úgy döntöttem, az lesz a legkönnyebb ha nem magamtól kezdtek el rajzolni, még nem vagyok egészen biztos benne, hogy szabad kézzel bármire képes lennék. Olyan érzés, mintha újra meg kellene tanulnom rajzolni. Még a grafit fogása is kellemetlen volt, de kényszerítettem magamat, hiszen eleget szenvedtem és gyászoltam magamat, most már elég. Lassan sétáltam végig a trófeák között, hogy keressek egy rajzolásra alkalmasat, de egyik sem nyerte el igazán a tetszésemet. Többször is körbejártam, keresve a tökéleteset, de mivel nem találtam olyat, ami igazán tetszik, megbarátkoztam azzal, ami a középső sor szélén állt, előtte pedig volt egy kis üres hely, így be tudtam fészkelni magamat két hatalmas serleg közé és a hátamat a falnak tudtam dönteni. Leraktam a földre a pulcsimat, ráültem, majd egy kis ideig az ujjaim között forgatva a grafitot tanulmányoztam az előttem lévő serleget, de a tekintetem minduntalan az ajtó felé tévedt. Azzal nyugtattam magamat, hogy még korán van, ráérek még egy kicsit rajzolni, hiszen ez volta tervem. Így lassan de biztosan a megpróbáltam elkapni az ihletet és megkezdeni a körvonalak rajzolásával a projektet. Tényleg akartam, nagyon, mert már hiányzott. Olyan elfoglaltság volt, ami kiszakított a hétköznapok cudar óráiból és vissza akartam kapni ezt az érzést.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 14. 22:52 Ugrás a poszthoz

Asher


Magam sem tudtam, mit akarok ezzel az egésszel. Talán csak tiszta vizet önteni a pohárba, hogy végre tovább élhessem az életemet. De ő soha nem hagyta. Rövid találkozásaink alkalmával már megtudtam, hogy vámpirológiát fog tanítani az iskolában és ezek után napokig azon gondolkodtam, hogy leadom a tantárgyat és nem folytatom tovább, pedig szerettem. De mégsem tettem meg, úgy éreztem, mintha ebből is ki akarna túrni. Sértette az önérzetemet, hogy a képességem nem hatott rá, ráadásul még ki is gúnyolt emiatt. Tovább rajzolom a vonalakat, próbálom eltalálni a méreteket. Ennek eredményeként lassan de biztosan kialakul valami pohárforma a papíron, bár egyáltalán nem hasonlít a serlegre, de ez is haladás.
Fogalmam sincs, mikor jött be. A léptei csöndesek voltak, a teste nem kavarta fel a levegőt, mintha pusztán csak jelenés volna. Nem mélyedhettem bele annyira a projektbe, hogy nem vettem volna észre ezeket az apróságokat. A következő pillanatban már megszólalt én pedig összerezzentem, tudom, butaság, hiszen vártam rá, de ez azért mégiscsak váratlan volt. Nem jött közelebb, de nem lepett meg a távolságtartása, bizalmatlan volt velem kapcsolatban és jól tette.
  - Ne aggódj, egyedül vagyok és egyetlen fegyverem van, a grafitom.
Sóhajtok és már rögtön magyarázkodni kezdek a köszönés helyett. Ha neki így tetszik, akkor így lesz. Én is sokszor vagyok bizalmatlan és úgy éreztem, hogy Asherrel türelmesnek kell lennem. A belső hang, ami általában idióta dolgokra buzdít, azt súgta, hogy megéri. Visszafordulok a lapom felé, legalább addig is elfoglalom magam valamivel, amíg ő azon vacillál, hogy ide merjen-e jönni, vagy nem. Minden egybevetve, ez azért vicces. Hiszen én éppen csak kinőttem a földből, gyenge vagyok és a tapasztalataim azt mutatják elég törékeny is, az egyetlen fegyverem pedig ellene hatástalan.
  - Azt igazat megvallva, nekem kellene félnem tőled, mégsem teszem.
Nem bírom megállni, hogy ezt ne tegyem hozzá. Pedig, ahogy a mellékelt ábra mutatja, az én félelemérzetem nem fejlődött ki, sőt, ebből a szempontból elég gáz vagyok, mert minden vonz ami nem természetes és veszélyes. Lehet, hogy a beszólásommal csak rontok a helyzeten, de nem érdekel.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 15. 10:41 Ugrás a poszthoz

Asher


  - Jó lenne, ha ráeszmélnél végre, hogy nem akarlak megtámadni és te sem fogsz engem, szóval jobb lenne, ha megnyugodnál végre.
Égnek emelem a tekintetemet és unottan felsóhajtok, mintha már századszorra ismételtem volna el ezt az egy mondatot. Igyekszem nyugodtan lenni, hogy amit kimondok az igaz is legyen. Nem félek tőle, legalábbis nem úgy, ahogy kellene. Tudom, hogy tud viselkedni, képes arra, hogy normális legyen de az én társaságomban mintha levetkőzte volna a jól őrzött látszatot. Ezt abból vettem észre, hogy folyton ilyen kétes megjegyzéseket tett és nem találta a helyét akkor, amikor velem volt. Nem tudom, hogy csak engem tisztelt meg ezzel a viselkedéssel, vagy mindenki mással ilyen volt.
  - Nem gondolom, csak próbálom oldani a feszültséget. Van egy olyan érzésem, hogy attól félsz, hogy én nem félek tőled. De nem szolgáltál rá erre, ijessz meg és akkor talán félni fogok. De hidd el, elég sokat láttam ahhoz, hogy nyugodt maradjak.
Nemtörődöm módon vonom meg a vállamat és ismét a rajzom fölé hajolok. Tudom, hogy nem fog idejönni, jóformán az egésznek semmi értelme. Csak tisztázni akartam a helyzetet, ráadásul vonzottak a titkok, betegesen. De még mintha túl messzire mentem volna ezzel. Nem akarom őt bizalmas kapcsolatba kényszeríteni és megfordul a fejemben, hogy fel is ajánlom neki a menekülés lehetőségét. Ha nem akar itt lenni, akkor ne legyen itt, menjen el, ilyen egyszerű. Valami okból ő mégis itt van...és figyel.
  - Adj rá okot. De ha ennyire nincs ínyedre a dolog, akkor nem értem miért vagy itt. Fordulj ki és menj el, nem lesz harag. A tanárom vagy, nem egy kisdiák akinek pátyolgatni kell a lelkét. A rémisztgetésben pedig nem vagy valami császár. Ezek a kétes megjegyzések kezdenek az agyamra menni.
Ráemelem a tekintetemet, egy ideig bámulok bele a szemébe, majd mintha nem történt volna meg az, amire vártam felvonom a szemöldökömet és tovább rajzolok. Nem fogom felesleges megerőltetni magamat, belefáradtam már abba, hogy mindig én mentem mindenki után, holott tudtam, hogy utánam senki nem fog.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 16. 16:51 Ugrás a poszthoz

András


  - Talán igen, de azt hiszem, ez nem rajtam múlik.
Rápillantok és felvonom az egyik szemöldökömet. Igen, ez határozottan neki szól. Az alkohol felbátorít, talán nem lett volna illendő ilyet mondanom, de valamiért mégis ki akartam, talán azért, mert reménykedtem és jól esett, hogy ő is valami hasonló hozott ki a dologból. Lassan hátradőltem, miközben a lassan kortyolgattam tovább a boromat. Kellemesen elbeszélgettünk és kezdtem elfelejteni, hogy egy tanárral van dolgom. Egy tanár aki ráadásul a a kedvenc tantárgyamat tanítja, nem találkoztam még hozzá hasonlóval, ráadásul tud védekezni a képességem ellen. A többit pedig még gondolatban sem merem kimondani, zavarba hoznak a saját gondolataim.
  - Nincs ezzel semmi baj, hiszen, azért mégiscsak tanár vagy, ráadásul ez elég sok mindenkit izgat, mármint az ikrek közötti kapcsolat. Szeretek róla mesélni, de csak akkor ha nem untatok vele senkit, Zora ilyen téren sokkal zárkózottabb.
Értékeltem, hogy szeretett volna megismerni, ezt azt hiszem jót jelentett. Nehéz a bizalmamba férkőzni és bár a bor megoldjam a nyelvemet, mégis úgy érzem, mintha minden kimondott szót meg kellene bánnom. Igyekszem nem foglalkozni ezzel az érzéssel, szeretnék őszinte lenni, mert úgy érzem, hogy ő is az. Őszinteségért pedig őszinteség jár, ez így fair.
  - Egyáltalán nem bánom, hogy ilyenekről kérdezel, végül is, ez is én vagyok.
Könnyedén megvonom a vállamat és oldalra billentett fejjel állom a tekintetét. Furcsa, de élvezem, ahogy végigvezeti rajtam a tekintetét, bár egy kissé zavarva hoz, egy pillanatra a szám elé emelem a kezemet, elrejtve a gyermeteg mosolyomat, amit nyilván nem az ő tekintetének szánok, nem illene a helyzethez.
  - Én is úgy gondolom, hogy ez egy kapocs, egy nagyon erős kapocs. Sokkal erősebb, mint testvérek között.
Ódákat tudnék erről zengeni, de inkább befogom a számat és a kérdésre próbálok válaszolni. Mit mesélhetnék magamról? Nem vagyok érdekes ember, semmi nem történik velem. Lehörpintem az utolsó korty bort, egy pillanatra az ajkamba harapok, ezzel is kifejezve, hogy próbálom megerőltetni magamat.
  - Hát, ugye ott van a cukorkabolt, ami elég jól megy. Emmával közösen csináljuk, az a mi kis kuckónk, ott dolgozom. Aztán meg, ott van a rajzolás, festés, bármi ami művészet. Játszom hárfán és egy nagyon kicsit zongorán.
A megjegyzésére elvigyorodom és úgy vagyok vele, hogy egyszer élünk, most vagy soha. Nem foglalkozom a tompa zúgással a fülemben, csak arra tudok koncentrálni, ahogy rám mosolyog.
  - Szeretnénk a faluban egy házat venni, Emmával, Zorával és Lucával. De te is a terveim között szerepelsz, határozottan.
Úgy nézek rá, mint aki valami nyilvánvaló dolgot mondott. Ha bele bukom, akkor belebukom, régóta nem kockáztattam semmit, ideje volt.

Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. október 16. 16:51
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 17. 22:27 Ugrás a poszthoz

András


  - Biztosan hatásos fegyver, de egyik félre sem kellemes. Hiszen, mi értelme van járatni a szádat, ha senkit nem érdekel amit mondasz?
Soha nem voltam annyira szószátyár, főleg nem olyanok előtt, akiket alig ismertem. Igazság szerint szürke voltam, beleolvadtam a tömegbe. Nem tartottam magamat különlegesnek, szépnek ha följebbvalónak másoknál. Szerettem eltűnni a tömegben és jól éreztem magam ott, ahol vagyok. Az élet olyan dolgokat adott a kezembe, amitől mégis különleges lettem, de nem kérkedtem velük, ha nem volt muszáj, hiszen inkább éreztem átoknak, mint áldásnak a képességemet.
  - Kétlem, hogy bármivel is különlegesebb lennék, mint mások.
Elkomorodom egy pillanatra, bár bóknak szánta, pont telibe találta az előző gondolatmenetemet. Nem tudom miért szívügyem annyira a dolog, talán csak azért, mert nem szeretnék kitűnni. Szeretnék egy egyszerű lány lenni, aki nem ráz, ha boldog és aki nem vonzódik a betegesen a halálközeli élmények halmozásához. Mindezt persze nem mondhattam el a velem szemben ülőnek, pedig elszerettem volna. Annyi minden szerettem volna neki mondani, de mégis hallgattam. Talán nem akartam őt terhelni, vagy zavarba hozni, a bortól szédültem, de most az egyszer ura voltam a cselekedeteimnek és befogtam a számat, szerencsére.
  - Emma az egyik legjobb barátnőm, közösen alapítottuk a boltot.
Teszem hozzá, csak úgy kiegészítésként, de nem kezdek el arról fecsegni, mennyire imádom őt és, hogy mennyire közel áll hozzám ő is. Pedig erről is mennyit mesélhetnék. Nincs sok barátom, nem szeretek barátkozni, vagy megbízni bárkiben is, mert annak általában csúnya vége van. De akiket a barátaimnak tartok, azokért tűzbe mennék bár tény, hogy kevesen vannak.
  - Nem, nem egészen így...
Összevonom a szemöldökömet, lekapom róla a tekintetemet és elpirulva a tányérom helyét kezdem el bámulni. Talán kicsit túlzás volt, fránya alkohol. Ha továbbra is bátor lennék a válasz egy szimpla "igen" lett volna, de nem vagyok, így marad a hallgatás.
  - Azt hiszem, egy séta jól esne.
Kapva kapok az alkalmon, azonnal fel is kelek, talán tényleg jót tenne, a hűvös és sötét, így fel is pattanok, lehúzom a szoknyámat. Egész biztos vagyok benne, hogy megfogok fagyni, de ez legyen a legkevesebb.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 19. 21:58 Ugrás a poszthoz

András   ~folyatatás~


Igyekszem természetesnek venni, hogy feladja rám a kabátomat és visszaszalad fizetni. Türelmesen várok, nem sietek sehová. A mai estémet neki szenteltem és ha jól alakulnak a dolgok, akkor ebből bármi lehet, akár több este is, vagy legalábbis nagyon remélem.
  - Köszönöm, azt hiszem. Annyira igyekszem nem csak ugyanazt hajtogatni, de nem megy.
Amint előreenged, előre is megyek, közben azt fontolgatom merre is mehetnénk. Végül a legközelebbi és legkényelmesebb helyszínt választom, a teret. Ott vannak padok, kellemesen sejtelmes fény és a szökőkút. Igyekszem a lépéseimet hozzá alakítani, mert szeretnék mellette menni. Talán kicsit túl sokat engedek meg magamnak, és közelebb húzódom hozzá és nem csak azért, mert hideg van épp csak nem karolok bele, pedig szívesen megtenném, sokkal kellemesebb lenne. Igyekszem nem kimutatni, mennyire nyomja a cipő a lábamat, a szoknyám minduntalan felhúzódik. Fogalmam sincs, hogy a csinos álomszerű lányok, hogy bírják naphosszat egy ilyen cuccban. Hősiesen tűröm, de csak azért, mert András megdicsérte, na meg azért, mert muszáj. Kisvártatva meg is érkezünk a Boglyas térre, felsóhajtok, amikor meglátom a padokat, de helyette inkább néhány lépéssel elő kerülök felé fordulok, és háttal megyek, hogy szemben legyünk egymással.
  - Remélem, ez jó lesz. Szeretem ezt a helyet, kellemes és így az éjszaka közepén elég üres is.
Megfordulok, felgyorsítom a lépteimet és egyenesen a szökőkúthoz megyek, leülök a szélére és belenyújtom az ujjaimat és azzal játszok, hogy hullámokat keltek az ujjaimmal, furcsa ilyen szemszögből nézni a csillagokat.
  - A víz tükrén keresztül szebbek a csillagok. Bár nincs túl sok, igencsak hideg már az idő és felhős az ég.
Szomorkásan sóhajtok fel, miközben őt nézem a szeme és a szám is mosolyog és nem a csillagok miatt.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 22. 10:54 Ugrás a poszthoz

András


Belekarolhattam volna. Bele kellett volna karolnom, mégsem tettem. Talán csak a lányos zavar az oka, vagy legalábbis ezt szerettem volna elhitetni magammal, mégsem sikerült igazán, talán inkább csak féltem. Most tudatosult bennem, hogy ő az iskola egyik tanára, nem is szabadna itt lennem. Ezekre a gondolatokra meg is remeg a kezem, de aztán a következő pillanatban megint fordul a kocka. Nem tanít engem, mestertanonc vagyok, felnőtt nő - még ha ez sokszor nem is látszik - és én döntöm el, kivel, hol, mikor mit csinálok. Senkinek semmi köze hozzá! Vele akarok lenni és kész. Érzem, ahogy leül mellém, egy pillanatra felnézek, majd vissza a kezemre. Általában nem szoktam csak úgy a vízbe nyúlkálni, főleg, ha valaki más is van a víz közelében, mivel ilyen szempontból közveszélyesnek minősülök.
  - Pedig lehetnél. Én is annyira igyekszem önmagam lenni.
Felnevetek, pedig talán nem kellene, mert ez egyáltalán nem vicces. Szeretném, ha megismerne és nem árulnék zsákbamacskát. Mert mi lesz, ha az első kiakadásomnál visszatáncol? Érhető okokból én soha nem leszek normális, vagy hétköznapi, az pedig, hogy beteges próbálok az lenni, néha következményekkel jár. Ezek az apróságon természetesen nem mutatkoznak meg egy ilyen szituációban, de elmondhatnám neki. Mégis attól félek, hogy esetleg visszatáncolna, hozzá képest elég tapasztalatlan kislány vagyok. De úgy tűnik ez most teljesen irreleváns, nem foglalkozik velem, pedig kellene. Mielőtt reagálhatnék a kérdésre, megteszem a világ legrosszabb mozzanatát, méghozzá azt, hogy a szemébe nézek. A tekintete fogva tartja az enyémet, teljesen lefagyok. Érzem, mi fog most következni, remegek és a gyomrom is ugrik egyet. Tényleg szabad ezt? Ám mielőtt ellenkezhetnék már robban a bomba, legalábbis bennem. Amint a szája az enyémhez ér, minden kétség eloszlik, ami eddig bennem volt. Azt hittem, hogy soha többé nem lesz ilyenben részem, de úgy tűnik tévedtem. Hirtelen húzódom el tőle és ijedt tekintettel nézek rá.
  - Egyáltalán nem fázom.
A kezemmel gyorsan kitapintom a nyakában lévő fókuszt és mikor megérzem a követ megnyugszom, sőt, annyira megőrülök neki, hogy ismét megcsókolom, de ebben a csókba nincs semmi lassú vagy óvatos. Az egyik kezem az arcára siklik, a másik a tarkójára és úgy húzom közelebb magamhoz.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. október 22. 17:04
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 24. 11:11 Ugrás a poszthoz



Tombornyák Őszike néni még azokban az időkben alapította meg kuckóját, amikre már senki sem emlékszik. Eleinte pár könyv nyomta csak a polcokat, aztán ahogy teltek a percek, úgy halmozódott fel a készlet, hogy aztán elérje a mai formáját, amiben ük-ük-ük unokája - Vittman Levente - átvette a vezetését.

A pincétől a padlásig, a legapróbb lyuktól a legnagyobb szekrényig mindent könyvek töltenek meg. A legkülönbözőbb köteteket lelheti fel akárki, aki betéved; a mugli irodalom remekei, a varázsirodalom legnagyszerűbb művei, varázslatos kiadványok, amik képesek magába szippantani az olvasót, hogy aztán hőseivel élje át a kalandokat, kéziratok, illetve olyan példányok, amikből senki nem talál meg sehol máshol egyet sem.
Szabályok nincsenek; a szabad padlórészeken elhelyezett párnákra dőlve, az elszórt fotelekben, vagy akár csak a falnak támaszkodva akárki olvashatja azt, amit éppen szeretne, addig, ameddig szeretné.

Nyitva tartás nincs, még csak árak sem; ha valamit szeretnél elvinni, elég annyit adnod, amennyit jónak látsz, sőt, ha szépen kéred, akkor elviheted csak úgy is. A könyvek mindig visszatalálnak a boltba, ha úgy érzik, az ideiglenes tulajdonosuknak már nincs is rájuk szüksége.
Utoljára módosította:Daróczy Elizabet, 2021. augusztus 13. 15:15
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 24. 17:55 Ugrás a poszthoz

András


Úgy tűnik, a lelkesedésemre ő is azonnal felel, így nem látom akadályát annak, hogy átkaroljam a nyakát és a lehető legközelebb húzódjak hozzá. Nem fogom vissza magamat, legalább nem csak a szerény, óvatos kislányt ismeri meg, hanem ezt az oldalamat is. Tudok ilyen lenni, sőt, ha felengedek és nem fogom magamat visszatartani, vagy moderálni bizonyára máshogy fogok hatni rá, mint eddig. A pillanatnak azonban túl hamar vége lesz, szégyenlősen hajtom le a fejemet de a mosolyomat nem tudom leplezni és távolabb sem igazán szándékozom ülni épp csak annyira, hogy rátudjak nézni. Azonban ez csak akkor történik meg, amikor végigsimít az arcomon és felteszi a kérdést, amire nyilván nem vár választ. Sokszor játszottam el a gondolattal, többször, mint azt be merném vallani. Mert nem volt ez egy új keletű dolog. Az első találkozásunk alkalmával is szimpatikus volt, de az i-re az tette fel a pontot amikor az alagútban összefutottunk.
  - Azt hiszem, ezt inkább nekem kellene kérdeznem tőled.
Elvigyorodom és felvonom az egyik szemöldökömet. Nem tudom, tényleg végiggondolta-e azt, hogy ezzel a kis csókkal mit kapott a nyakába. Nem mintha ez az iskola története során nem fordult volna már elő, de azért ő mégiscsak egy tanár én meg diák, ráadásul fiatalabb is vagyok egy halovány tíz évvel. De számomra valamiért nem voltak fontosak ezek a dolgok, vagy legalábbis most már nem. Tartottam magamat annyira érettnek, hogy ezt kezelni tudjam, pedig gyakran viselkedtem gyerekesen. Nem akarom klisékkel elrondítani a beszélgetést, így inkább türelmesen figyelem az arcát, hogy lejátssza magával a meccset. Pedig rongyosra beszélhetném a számat, mert csöpögős szövegből elég sok van a raktáron.
  - Nem hiszem, hogy ilyeneken kellene gondolkodnom.
Nevetne nekidöntöm a homlokomat a mellkasának, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nincs kedvem gondolkodni, vagy nyakatekert udvariassággal foglalkozik, azt a mai estével egy jó időre abszolváltam.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. október 24. 23:00
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 28. 11:41 Ugrás a poszthoz

András


Örültem, sokkal jobban, mint az látszódott rajtam de nem akartam felkelni és ugrálni, vagy sikítani örömömben, azt Luca szokott. A tekintetemből mindent ki lehetett olvasni, hagytam, hogy az érzéseim szabadon áramoljanak a testemben, nem rejtegettem semmit, mert nem volt rá szükség. Igaz, egy kicsit féltem, mert a boldogsággal együtt járt a kiszolgáltatottság érzése is és benne rejlett a csalódás lehetősége. Nem akartam, hogy az életem egy korábbi szakaszában történt csalódás pecsételje meg ennek a kapcsolatnak az alakulását. András megérdemelte, hogy bízzak benne, de nekem is meg kellett tanulnom újra bízni, az pedig nem ment olyan egyszerűen. Ennek semmi köze nem volt hozzá, ez inkább az én csökött létemből fakadt. De megemberelem a gondolataimat és inkább arra figyelek, amit mond. Ezzel az az egyetlen probléma, hogy a tekintetem az ajkára vándorol. Akaratlanul beharapom a sajátomat, és igyekszem minden erőmmel a mondandójára figyelni és nem arra, ahogy a szavakat formálja és a rekedtes kellemes hangjára.
  - Igen, nekem is ez jutott rögtön az eszembe, az andalgás meg amúgy sem a stílusom...bár, a szőlőt szeretem.
A megjegyzésre elvigyorodom ismét, de ez a mosoly azért egy kicsivel másabb, mint az előzőek. Tényleg felesleges erről beszélnünk, inkább arra koncentrálok, hogy mennyire pofátlanul jó érzés jár át, ahogy átölel. Úgy érzem, nem vagyok egyedül és legalább nem fázom. Az aprócska ruha nem volt egészen jó ötlet, de legalább a kabátom és az ő teste véd az őszi széltől. Amikor felajánlja mozi lehetőség, felkapom a fejemet és rögtön bólintok.
  - Persze, sokszor. A húgaim imádnak moziba járni, bár ők nem azért, mert ott sötét van...
Hagyom, hogy megcsókoljon, ismét sőt, még el is nyújtom amennyire csak lehet, közben felkelek a hideg kőmederről de még akkor sem engedem el, inkább lehajolok , megfogom a kezeit és csak utána húzódom el.
  - Menjünk...de én választok.
Felhúzom és elindulunk arra, amerről jöttünk, hogy később aztán behopponálhassunk. A filmnézés lehetősége annyira nem keltette fel az érdeklődésemet, inkább az, hogy vele lehetek, az este további részében is, egy sötét teremben, ahol remélhetőleg nem lesz sok ember a kései időpontra való tekintettel.  
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. október 28. 12:40
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 28. 12:16 Ugrás a poszthoz

Asher


  - Ez kezd unalmas lenni, remélem tudod.
Ha meg akart volna enni, vagy valami vadállattá változni, már megtehette volna de ő még mindig ott állt, biztonságos távolban tőlem én pedig kezdtem úgy érezni, hogy feladom. Nem érdekel, hogy mi ő, nem akarom megérteni, inkább lelépek, mert nem éri meg a fáradtságot. Egy lehetetlen alak, aki nem képes kicsavarni magából egyetlen egy épkézláb mondatot is, ami nem sugalmazza azt, hogy bántani fog, vagy meg fog ölni, vagy óvakodjak. Tudom, hogy milyen lényeg rohangálnak a kastélyban, hiszen közül eggyel elég közeli viszont ápoltam ezért vagyok annyira biztos a dolgomban.
  - Szóval akkor Halloweenkor majd megijesztesz? Hagyjuk ezt, csak meg akartam kérdezni, hogy jó irányba indultam-e el veled kapcsolatban.
Sóhajtok és összecsapom a rajzfüzetemet, felkelek, de nem megyek hozzá közelebb, még csak az kellene, hogy világgá szaladjon a közelségemtől, akkor nem tudnék egyről a kettőre haladni bár elszórakoztat a gondolat, hogy menekül előlem.
  - Szóval tetszik, hogy húzhatod az agyamat, remek. Húzhatod még egy ideig, mert úgy döntöttem, hogy jelentkezem a tanársegédednek, ideje egy kicsivel aktívabb közösségi életet élnem.
Összefűzöm magam előtt a karomat és úgy bámulok rá. Biztosan az idegeire megyek, nagyon remélem, hogy így van. Mert ő nekem biztosan. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy valaki csak úgy semmibe vegye az erőmet, ilyen még soha nem történt meg. Azzal nyugatom magamat, hogy biztosan fájt neki, legalább egy kicsit, de megállta, hogy kimutassa a fájdalmat.
  - Nem vagy ember, vagy legalábbis nem egészen. Különben a földön vergődtél volna a legutóbbi találkozásunk alkalmával. Hány éves vagy?
Oldalra billentettem a fejemet és kíváncsian figyeltem. A legtöbb emberről megtudtam állapítani, hogy hány év van a háta mögött, de az ő tekintete sokkal idősebbnek tűnt, mint a teste, ami nem lehetett több harmincnál.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 28. 21:45 Ugrás a poszthoz

Lénácska


Az utóbbi időben egy kicsit megváltozott a közérzetem. Na jó, igazán az egész világ megfordult velem. Derűsebbek voltak a mindennapjaim, ismét rajzolni kezdtem, többet látogattam meg a hárfát a kalickában de a legtöbb időt mégiscsak egy bizonyos illetőnek a szobájában a töltöttem, akinek már a gondolatára is elmosolyodtam. Most is onnan jövök, szinte az egész napot ott töltöttem és nem is szándékozok máshol lenni az este további részében, de megbeszéltem Zorával egy találkozót. A húgom mindennél fontosabb volt számomra, és mivel az utóbbi időben nem sokat jártam a sárgák háza táján, így őt is elkerültem. Amikor pedig arra voltam, vagy őt keresem kitérő válaszokat kaptam. Elgondolkodtatott a tény, hogy a saját boldogságomon túl nem láttam, hogy mások is vannak a földön, főleg Zora. De az ilyen gondolatokat elűztem, helyette inkább nadrágot húztam, belebújtam egy kényelmes csizmába, felvettem egy pulcsit és már rohantam is, mert szokás szerint késésben voltam, de valamiért sehogy nem akaródzott kimozdulni a kellemes szobából a hideg folyosóra. Szerencsére nem kellett messzire mennem, így hamarabb ott voltam, mint terveztem. Oké a társalgó talán egy kicsit klisésre sikeredett, de nem csak társalogni akartam az ikertestvéremmel, hanem csak látni, puszta tekintettel beszélni meg az érzéseinket és nem kimondani. Hiányzott. Az utóbbi időben egyre kevesebb időnk maradt egymásra, és mardosta a lelkemet a egy sajgó felismerés. Hiszen anyánk pont erről beszélt, amikor kiskorunkban nem akartuk elengedni egymás kezét és mindenáron egy ágyban akartunk aludni. Egyszer, valamikor már nem fogjuk látni egymást minden nap, sőt, nem is lesz rá igényünk, mert lesznek más fontosabb dolgok is. A szavak visszhangzottak a fejemben, miközben letelepedtem a kandalló  előtti szőnyegre és gyorsan megigazítottam a kócos hajamat, majd a tűz felé nyújtottam a kezeimet melegedés céljából. Az ajtót tíz másodpercenként ellenőriztem, mert a tudatalattim megakarta cáfolni azt, amit anyukámtól hallottam.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 31. 12:43 Ugrás a poszthoz

Húgi


Milyen jó volna, ha Lucával is őszinte lehetnék. De nem akarom ő megijeszteni, tudom, hogy csak a szája nagy és simán megijedne, ha közölném vele, hogy Benji valójában miért ment el. Furcsa, hogy ilyen törpe létére ilyeneket kérdez és van egy olyan érzésem, hogy pontosan tudja, mire gondolok csak nem akarom kimondani. Sokszor érzelmezzük félre a gyerekeket, pontosan azért mert azt hisszük, hogy okos felnőttek vagyunk. Én igyekszem nem úgy tenni, mint aki mindent jobban tud, főleg nem a húgommal szemben.
  - Biztosan így van.
Rámosolygok és igyekszem kerülni ezt a témát, mert elég kellemetlen visszagondolni a miértekre. Inkább bekapom az utolsó falat sütimet és megiszom a maradék innivalómat, ennyi édesség bőven elég volt erre a hónapra.
  - Dehogy. Nincs rossz kedvem. Csak belegondoltam, hogy mennyi nőttél. Régen nem érdekeltek az ilyen dolgok.
Igyekszem annyira őszintének lenni látszani, amennyire csak tudok. Félek, hogyha rájön, mi igazából a problémám akkor legközelebb majd nem mer hozzám jönni a kérdéseivel, azt nem pedig nem bocsátanám meg magamnak, főleg nem egy ilyen butaság miatt. De sajnos ő sokkal érzékenyebb, az értelmekre, mint mások, szóval neki még nehezebb hazudnom, mint bárki másnak.
  - Örülök neki, hogy minden rendben van.
Oldalra billentem a fejemet elmosolyodom és hagyom, hogy odajöjjön megölelni és ettől másodpercek alatt jobban érzem magamat. A testi kontaktussal óvatosan kell bánni, de Lucával szemben valahogy nem érzek félelmet ezzel kapcsolatban, őt soha nem tudnám bántani, még tudat alatt sem.
  - Gyere, szerzünk neked egy kis édességet, utána meg visszamegyünk a kastélyba. Már ideje lesz.
Nem tétovázok sokat, felkelek, fizetek és már ott sem vagyunk. Tudom, hogy a cukorboltba is elég sok időt fogunk eltölteni, így jobb lesz sietni.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 6. 18:31 Ugrás a poszthoz

Lénácska


Amint megnyílt az ajtó, rögtön odafordítottam a fejemet és azonnal hatalmas mosoly  jelent meg az arcomon, hogy láttam Zorát bejönni rajta. A világ ismét kerek lett, ahogy számomra, ahogy saját magamat is felfedeztem benne. Persze, máshogyan öltözött mint én, ahogy végignéztem magamon, megjegyeztem, hogy nekem biztosan nem állna ilyen jól. Vigyorogva figyeltem ahogy leül mellém. Szavak nélküli kommunikáció volt, éreztem, hogy a lelkem feltöltődik, azt is elbírtam volna viselni, ha szó nélkül ülünk egymás mellett egy ideig, majd mint aki jól végezte dolgát, továbbáll. De szerettem volna beszélni vele, több dolog miatt is. Ott volt rögtön a pletyka, ami még az én fülemet is megütötte, meg a nagy tervem, amit neki is prezentálni szeretnék, hiszen ő is benne van, sőt, ő az egyik főszereplője, mint ahogy általában a mindennapjaimnak is, akkor is, ha csak keveset látom.
Mikor azonban a hallgatás kezd kényelmetlenné válni, mert a kíváncsiság csak úgy mardos belülről, rögtön a közepébe vágok.
  - Azt hallottam, hogy egy fiúval vacsoráztál, az étteremben. Igaz vagy Hamis?
A tűzbe bámulok de néha lopva, vigyorogva rápillantok, hogy figyelhessem a reakcióját. Bár nem hallgatok a pletykákra, az utóbbi időben meg aztán pláne nem, de ez azért megütötte a fülemet. Két lány beszélgette az üzletben, miközben csokoládékat válogattak. Nem szoktam hallgatózni, de Zora nevét akkor is meghallanám, ha csak hang nélkül tátogná valaki.
  - Mond azt, hogy nem tanár...és hogy nem akarsz hozzámenni.
Bár a kérdést csak viccnek szánom, azért egy kis komolyság mégis van mögötte. Azt igazság az, hogy féltem őt, jobban féltem, mint saját magamat. Ha pedig valaki bántani meri, az biztos, hogy velem gyűlik meg a baja és én elég rázós helyzet vagyok. Mindezt persze nem ecsetelem a ikertestvéremnek, hiszen tudja jól, na meg nem akarok szentbeszéded tartani, az a fontos, hogy boldog legyen és ez minden egyéb dolog felett áll.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Czettner L. Zoé összes RPG hozzászólása (176 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 » Fel