Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Egészen tudathasadásos érzés Mihael karjaiban lenni, mert egyrészről szívesen maradék még, sőt közelebb is kerülnék hozzá, másrészről viszont egy belső hang szemrehányón kérdőre von, hogy mégis mi a fészkes fenét művelek én. Élvezem, hogy vele lehetek, de ugyanakkor félek is, talán attól, hogy szívesen vele maradnék.
Nem akarok az arcára nézni, anélkül is sejtem, hogy eléggé önelégült fejet vághat most, én pedig éppen lelkileg őrlődöm, szóval nincs hangulatom ahhoz, hogy ne csak elképzeljem, de lássam is az arcán a "megvagy kicsi lány" arckifejezést. Érdekes módon agyam nem ellenkezik Mihael ellen, pedig alapesetben azt gondolnám, hogy eszem távol tart a veszélyes kalandoktól és a Mihaelhez hasonló srácoktól. De nem, talán azért nem, mert tisztában vagyok vele, hogy ő nem szerelmes belém. Neki én csak egy vagyok a sok közül, épp ezért sokkal veszélytelenebb vele lenni, mint mással. Nem fogok hiányozni neki, nem hagyok űrt a szívében, amikor majd mennem kell. Az én érzéseim pedig nem igazán számítanak ebben a helyzetben, hiszen, ha úgyis eltávozom, egyáltalán nem fog számítani, hogy Mihael sosem szeretett viszont.
Az eszmefuttatás logikus, épp ezért fogalmam sincs, hogy miért fáj ennyire a gondolat, hogy megint egy olyan fiú után vágyakozom, akinek nem jelentek annyit, mint ő nekem. Kínzó a gondolat, hogy Mihael csak úgy túl fog lépni a halálomon, sőt már jóval előbb le fog lépni, és még csak nyomot sem fogok hagyni az emlékeiben. Egy leszek a sok közül, egy állomás csupán, egy jelentéktelen pillanat, egy hangsúlytalan szó.
Még szerencse, hogy hirtelen sötét lesz, mert így, míg a fiút követem, összeszedhetem magam, nem kell könnyes szemekkel ránéznem, nem kell látnom lesajnáló vagy szánakozó pillantásait. Bár valójában nem is tudom, hogyan reagálna, ha hirtelen, minden látható előzmény nélkül elsírnám magam. Valószínűleg meglepődne, de vajon aggódna is? Vagy napirendre térne fölötte azzal, hogy eddig sem tűntem túl normálisnak? Egy ilyen egyszerű kérdésre sem tudok válaszolni vele kapcsolatban, valójában nem is tudok róla túl sok mindent, és amit tudok, az is nagyon elhanyagolhatónak tűnik ahhoz képest, hogy milyen hatással van rám.
Mihael egy székhez vezet, úgyhogy végre helyet foglalhatok, de kezem nem szabadul fel. Ez jó, mert így érezhetem tenyere melegségét, de rossz is, mert félek, hogy megérzi, milyen erősen lüktet a csuklómon az ér, észreveszi, milyen hevesen dobog tőle a szívem. Ez utóbbi problémámat azonban megoldja az elkezdődő előadás, innentől kezdve majd a zene lüktetésére fogom meglódult szívverésemet. Egy pillanatra fény villan, ami elvakít, és utána is csupán ködösen látok egy ideig. Aztán megjelenik körülöttünk az űr, olyan sötéten, és mégis ragyogón, ahogy elképzeltem. Megszorítom Mihael kezét, mert félek, hogy elveszítem, ezúttal nem csak képletesen értve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem vagyok egészen biztos benne, hogy mi is fog történni az előadás alatt, hiszen kísérőm igencsak titokzatos volt az esténkkel kapcsolatban, így aztán mikor valaki megérinti a vállam, azt gondolom, ez is része a szórakoztatásunknak. Nem is nagyon ellenkezem az ellen, hogy felállítsanak a helyemről, bár azt némileg fájlalom, hogy el kell engednem Mihael kezét. Ösztönösen szorítom meg még jobban, és makacsolom meg magam, mert semmi kedvem nélküle elmenni, főleg, hogy fogalmam sincs, hol vagyunk. Ha ezt ő tervelte ki, hát nem tartom túl viccesnek.
Az engem valahova elkísérni igyekvő embereket azonban nem igazán érdekli, hogy én mit szeretnék, erőszakkal távolítanak el a fiú mellől. Kiáltani esélyem sincs, egy pálca hidegét érzem a tarkómon, aztán nem jön ki hang a torkomon: elnémítottak. Próbálom elérni Mihaelt, de sosem tudtam verekedni, ráadásul túlságosan erős sem vagyok, a pálcám pedig nincs kéznél, nem hittem, hogy szükségem lesz rá. Ez így utólag ostobaságnak tűnik, hiszen nem gondolhattam komolyan, hogy Mihael mellett nem lesz szükségem varázslatra.
Elrablóim társas hoppanálással visznek magukkal, ami egyáltalán nem tetszik, hiszen így a fiú akkor sem tud követni minket, ha netán feltűnt neki, hogy elvittek mellőle, ami nem is olyan biztos. Talán majd, ha vége lesz az előadásnak, és újra fény árasztja el a termet, ráeszmél, hogy nem vagyok mellette, de akkor már késő lesz, sőt lehet, hogy már most is az.
Kicsit émelyítő érzés a hoppanálás, de már korábban is volt benne részem, ezért enyhe szédülésen kívül, ami eredhet a betegségemből is, semmi bajom nem lesz. A szoba, ahova érkezünk, bizalomgerjesztő lenne, ha nem akaratom ellenére kerültem volna ide. Túl sokáig azonban nem hagynak nézelődni, nem túl finoman egy srác elé lökdösnek, aki nem sokkal tűnik idősebbnek nálam. Angolul szól hozzám, de nem tudom, hogy azért-e, mert tudja, hogy beszélem a nyelvet, vagy egyszerűen csak próbálkozik egy közvetítőnyelvet találni, mert nem gondol franciának. Fogalmam sincs, hogy tudja-e ki vagyok, de azt sem értem, hogy miért pont én lettem a célpontja. Az egyik a mögöttem álló fickók közül visszaadja a hangomat, és ezt kis is használom.
- Nem vagyok szomjas, és valahogy úgy érzem, hogy nem teadélutánra lettem meginvitálva. Kaphatnék esetleg valamiféle információt arról, hogy miért is tette tönkre az estémet? - Próbálom éreztetni a neheztelésemet, ugyanakkor nem akarok rontani a helyzetemen sem, és természetesen én is angolul szólok hozzá, bár egy pillanatra megkísért a gondolat, hogy úgy tegyek, mintha nem ismerném a nyelvet. Egyszerűbb azonban, ha együttműködök, és már az elejétől kezdve értjük egymást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Számítok néhány dologra mondataim után, még egy pofont is belekalkulálok a lehetőségek közé, de végül nem következik be egyik sem az általam vizualizált események közül. Helyette a szőke srác talpnyalói és társai a főnök intésére elhagyják a termet, ami furcsa módon nagyobb aggodalommal tölt el, mintha még kétszázan lebzselnének körülöttünk. Nem tudom, miért, de a fiú társasága nyugtalanít, valamiért rosszabb aurát érzékelek a közelében, mint, ami Mihaelre jellemző. Ez vagy azért lehet, mert a szerelem nemcsak vak, de el is vakít, és emiatt nem látom a rellonos jellemhibáit annyira súlyosnak, vagy, mert a közelemben álló, nyugodtan mosolygó alakot sokkal veszélyesebbnek, és jobb szó híján gonoszabbnak észlelem, mint Mihaelt valaha.
Bár a fickó hellyel kínál, én maradok állva, semmi kedvem közelebb kerülni hozzá, éppen elég, hogy rossz érzéseimtől kezd megfagyni bennem a vér. Melleim előtt összefont karjaim nem engedem le, ezzel is leplezni tudom kezdődő remegésemet. Úgy érzem, nem lenne jó dolog kimutatni a félelmemet, főleg, hogy valójában még nem is csinált semmi olyasmit, amivel megijesztett volna. Mégsem akaródzik közelebb mennem hozzá.
- Nyugodt vagyok, teljesen, és nem kívánok leülni, jó így nekem állva is - utasítom el, rendesebb társaságban kedveskedőnek számító, ajánlatát.
Figyelem, ahogy az asztal mellett tevékenykedik, és továbbra sem kívánom megkóstolni azt a löttyöt, elvégre ki tudja, mi lehet benne. Próbálok higgadtnak tűnni, ami egészen jól is megy, még alig észlelhető remegésem ellenére is, egészen addig, míg meg nem említi a "meghitt pillanatainkat". Még jó, hogy nem iszok, mert biztosan félrenyeltem volna. Érzem, ahogy a vér az arcomba szalad, szinte süt a forróságtól. Legalább megfagyni már nem fogok a félelemtől.
- Egyáltalán nem tölt el örömmel, hogy én lettem a meghívója. Azt meg egyébként sem értem, hogy honnan veszi, hogy érvényes vagyok. Lejárt papírral sehol nem megy sokra.
Kicsit későn veszem észre, hogy milyen ügyesen vágom magam alatt a fát, de ez most már mindegy. Valóban nem értem, hogy miért gondolja, hogy én vagyok a kulcs ahhoz, hogy találkozhasson Mihaellel. Ez az első randink, már, ha annak lehet nevezni egy megegyezés rám eső felének betartását, és korábban nem is nagyon találkoztunk. Valószínűleg semmit nem jelentek neki, csak el akarta ütni valahogy az estéjét, és épp kéznél voltam.
- Semmit nem tudok róla. Igazából itt találkoztunk. Tudja, én angol vagyok, pár napot átjöttem ide turistáskodni. Találkoztam egy helyes fickóval, meghívott egy italra, de semmi több. Valójában még azt sem tudom, hogyan hívják - felnevetek, és összességében próbálom játszani az úri hölgyet, ha már ez a furcsa fiú úriemberesdivel akarja elütni az időt. Annak azonban örülnék, ha valaki megmagyarázná, hogy miért is akarom megmenteni Mihael. Elvégre úgy tűnik, ezt teszem, miközben minden szavammal egyre mélyebb gödröt ások magamnak. Lassan már állva eltemethetnek benne. Lehet, ez is lesz a vége, bár nem vagyok tisztában vele, hogy a francia maffiánál mi a szokás a hullák eltüntetésére. Ha túlélem, lehet, megkérdezem Mihaelt. Csak, hogy tisztában legyek vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Félelmem szép lassan elpárolog, és harag veszi át a helyét. Iszonyatosan idegesít, hogy láthatóan mindent úgy tesz, mintha nem akarna ingerelni egy közveszélyes őrültet, vagy éppen nem szeretne elüldözni egy félős nyuszit. Kiszámítottnak tűnő mozdulatai, hanglejtése mind-mind azt a célt szolgálják, hogy megnyugodjak, legalábbis én így érzem, és emiatt kezdek dühös lenni. Komolyan ennyire nyúlbélának tűnök? Mi vagyok én, a hercegnő, aki porosodva várja, hogy majd jöjjön a herceg és megmentse? Meg egy frászt!
Zavarom, amit Mihallel való kettősünkre vonatkozó szavai váltanak ki, tovább fokozza ingerültségemet, lassan már a haragtól remegek, és nem a félelemtől. Persze külső szemlélőnek nem szúrhat szemet a kettő közötti különbség, legalábbis nagyon remélem, hogy azért a fickó nem ennyire jó emberismerő. Különben is honnan tudna rólam bármit is?
A következő pillanatban majdnem leejtem az állam, mikor a nevemen szólít. Ezt meg honnan a búbánatos kutyafüléből tudja? Nem kell sokat várnom, hogy megtudjam, és közben olyan dolgokat is az orromra köt, amit lehet, hogy nem kéne tudnom. Legalábbis nem így, és pláne nem tőle kéne megtudnom. A fiú pálcájának ütése nyomán a közelükben álló tükörben képek jelennek meg. Számára csupán bizonyítékok, illetve egy terv megszületésének részét képezik, számomra azonban többé-kevésbé kedves emlékek. Inkább többé, mint kevésbé. Csodálkozó arckifejezésem elárulhatja számára, hogy néhány képkocka nekem is újdonság. Sosem hittem, hogy Mihael tényleg érdeklődik utánam. A legtöbbször úgy véltem, hogy csupán a véletlen játéka, hogy folyton egymásba botlunk, és csak azért viseli el a társaságomat, mert szórakoztatja a piszkálásom. Na, meg, mert nőnemű vagyok.
A képek azonban mást sejdítenek, ha nem is szerelmet vagy bármilyen más komoly érzelmet, de legalábbis vonzalmat. Még szerencse, hogy a fiú folytatja megkezdett beszédét, nekem addig sem kell megszólalnom. Egyébként nem is tudnék mit mondani ezek után. Ehhez nekem minimum egy hét kéne, hogy megemésszem! Mit akar ez most tőlem? Nem hogy inkább békén hagyna, hogy illően feldolgozhassam a frissen szerezett információimat! Ő meg játszadozhatna valaki mással. Persze nem gondolom, hogy ez mostanában be fog következni, főleg azok után, hogy ügyesen leleplezte a hazugságomat. Na, de hát fogalmam sem volt, hogy ennyit tudnak. Több dologgal vannak tisztában a kapcsolatunkat illetően, mint mi magunk. Ez azért ijesztő, és egyben felháborító is. Akárcsak a lenéző hangnem, amin befejezi végre a locsogást.
- Ezek után minek? - kérdezem vállat vonva, elvégre én is tisztában vagyok vele, hogy lefülelt, ha nem ismerem el a vereséget az nem csak simán gáz lesz, de egyenesen szánalmas. Csak az tarthat ki a hazugságai mellett, akinek a kezében ott virít legalább egy ütőkártya, nekem azonban még lapot sem osztottak, így aztán elég nehéz lenne folytatni a kamuzást. - Azért azt elárulhatná, hogy mit akar Mihaeltől. Legalább addig sem unatkozunk.
Félelmem elszállt, a fiú nem érdekel, minél előbb ki akarok innen jutni, hogy aztán Mihaelnek szegezhessem a kérdéseim, vagy legalább láthassam. Talán még meg is ölelném. Bevallani is nehéz, de hiányzik a sárkánysrác.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Téli szünet valamelyik napja – Misi

Fogalmam sincs, hogyan sikerült eltévednem, és pont ide kilyukadnom. Nem tudom, hogy miért nem mondjuk egy kedves kis parkban, vagy egy kellemes illatokat árasztó étterem előtt eszméltem fel, de most már mindegy is. Bár Mihaellel nem jövünk ki túlságosan jól az iskolában, azért mégis megnyugtató, hogy olyan ember van a közelemben, akit némileg ismerek. Egyébként is úgy látom, jobb kedvében van, majdhogynem olyan, mint mikor korcsolyáztunk, de azért a stílusán dolgozhatna még egy kicsit.
- Ezt most úgy mondod, mintha baj lenne - húzom el a szám, mikor megjegyzi, hogy számára egyértelmű volt, hogy nem ilyen környéken nőttem fel. Viszont eszembe jut, hogy jelenleg csak rá számíthatok, így a goromba megjegyzésemet, miszerint rajta meg pont az ellenkezője látszik, megtartom magamnak, és inkább a lényegre térek: megkérdezem, nem-e maradhatnék mellette.
Nem igazán hiszem, hogy bármivel rá tudnám venni, hogy pesztráljon még egy ideig, ezért felkészülök az azonnali, a fellebbezés lehetősége nélküli, elutasításra. Eléggé meglepődök, amikor erre nem kerül sor, sőt helyette a kezembe nyom egy zacskót, és még azt is elmagyarázza, hogy mi az, és mit kéne vele csinálnom. Már-már meghatódnék attól, hogy hirtelen milyen rendes lett, amikor váratlanul megfogja a kezem, és maga után húz. Szeretnék beszólni valami csípőset, elvégre nem hiszem, hogy kézen fogva kéne mászkálnunk, még akkor sem, ha sokkal nagyobb biztonságban érzem magam így, de végül mégsem teszem. Nem tudom, miért, de talán az fogja be a szám, hogy felismerem, itt és most nem lenne célravezető, ha tudtára hoznám vonakodásomat. Akkor sem, ha kissé kényelmetlenül érzem magam, hiszen így most teljesen úgy tűnik, mintha a barátnője lennék. Elvörösödő arcomat előrehulló hajam mögé rejtem, és egyszerűen csak megyek mellette, hagyom, hogy vezessen.
Kérdése váratlanul ér, ezért felnézek az arcára, és arckifejezése alapján úgy gondolom, hogy valójában nem érdekli a válasz, talán inkább csak kényelmetlennek érezte a csöndet. Vagy nem, és más oka van rá, de ezt úgysem fogom megtudni. Agyalás helyett válaszolok neki, elvégre addig is telik az idő, és legalább nem csak némán sétálgatunk.
- Félvér vagyok: édesapám magyar, valójában Hajnal Ilonának hívnak, illetve hát hívhatnának így is, de még Londonban születtem, épp ezért Aileen Aurorának is vagyok anyakönyvezve, meg hát jobban is szeretem ezt a nevet, szóval ezt használnom hivatalosan. - Régen volt már, amikor ezt el kellett magyaráznom valakinek, már egészen el is felejtettem, hogy mennyire furcsállni szokták ezt az emberek. Mostanában nem igazán ismerkedem, így aztán bemutatkoznom sem kellett, ráadásul a suliban sok a külföldi diák, nem igazán tűnök ki ott a nevemmel.
Viszont kérdéséről nekem is eszembe jut egy: Ő mit keres itt? Elvégre szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy francia a srác, szóval mit is keres a szünetben Budapesten, miért nem otthon van? Már éppen rákérdeznék, bár nem hiszem, hogy válaszolna nekem, amikor a semmiből feltűnik előttünk egy ember. Elég sokszor láttam már apámat hoppanálni, hogy tudjam ez az ember varázsló, de még további két másodperc kell, hogy rájöjjek, ismerem őt.
Olyan hirtelen húzom ki a kezemet Mihaeléből, hogy ezzel a reflexszel akár híres fogó is lehetnék, bár nem vagyok olyan erős, mint a fiú, szóval, nem biztos, hogy sikerül a művelet. Mindenesetre én megpróbálom, sőt kicsit odébb is lépek tőle. Nem mintha hirtelen valami nagy bajom lenne vele, mármint azokon túl, amik már eddig is voltak, csak éppen az elénk hoppanáló úriember az édesapám.
- Ai, annyira aggódtam - szólal meg, amint meglát, majd közelebb is lép, miközben láthatóan ügyet sem vet Mihaelre, szerintem észre sem veszi, hogy ott áll mellettünk a fiú, ami azért igencsak nagy teljesítmény apámtól, hiszen bár ő legalább tíz centivel magasabb nálam, a srácnál így is sokkal alacsonyabb.
- Mi...mit keresel te itt? - nyögöm ki végül az egyetlen mondatot, ami eszembe jut. - Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Az egyik tanítványom apja látott téged bejönni ebbe a negyedbe nem sokkal ezelőtt, és azonnal szólt nekem. De nem ez a fontos, inkább az, hogy mégis te mit csinálsz itt? Nem tudod mennyire veszélyes ez a hely?
Na, igen, a kiterjedt ismerősi hálózatáról elfelejtkeztem. Apám a mugli szomszédok megtévesztéséül, és mert állítása szerint imádja a munkáját, egy mugli középiskolában biológia tanár, ugyanakkor bűbájos diplomája is van, és sok máguscsaládnál magántanárkodik Magyarországon és a környező országokban is. Eközben apám folytatja az engem féltő és egyben leszidó aggodalmas monológját, amiben hiába vannak kérdések, egyikre sem vár igazán választ. Mióta tudomást szerzett a betegségemről folyton ezt kell hallgatnom, mindentől óvni akar, és túlfélt. Emiatt azonban egyre inkább elüldöz magától, most sem bírom sokáig hallgatni, de mielőtt leállíthatnám, észreveszi végre a mellettem álló fiút.
Látom tekintetében az értetlenkedést, de mielőtt odafordulhatna Mihaelhez, megelőzöm.
- Ő egy ismerősöm, a suliból. Csak összefutottunk. Én eltévedtem, aztán ő jött, és éppen haza akart kísérni. - Csak kis hazugság, de végül is senkinek sem ártok vele. Mihaelnek jobb, ha apám azt hiszi, hogy tényleg a küszöbünkig vigyázni akart rám, és édesapám is megnyugodhat, hogy végül is nem keveredtem semmi vészesbe. Az üldöző egyének meg remélhetőleg nem fognak szóba kerülni. Mihaelhez fordulva épp elköszönnék, amikor megérzem apám kezét a vállamon, és látom, hogy a fiú karját is megfogja.
- Gyerekeknek nem kéne ilyen helyen egyedül mászkálniuk - mondja még, aztán megérzem a társas hoppanálásra jellemző furcsa érzést, és mire újra kitisztul a kép, már mindannyian a házunk nappalijában állunk.
- Hát ez... remek - motyogom magam elé, és nem tudom, hogy minek "örüljek" jobban. Annak, hogy apám egészen konkrétan elrabolta Mihaelt, annak, hogy a fiú a saját személyes- és életteremben áll, vagy annak, hogy a következő néhány perc vagy óra várhatóan egyikünk számára sem fog mókával és kacagással telni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Egészen meglepődött mikor Mihael arra kérte, hogy segítse ki egy kis közös tanulással bájitaltanból. Nem mintha elképzelhetetlennek tartotta volna, hogy a fiú kérjen tőle valamit, csak éppen nem hitte volna, hogy érdekli egyáltalán a tanulmányi átlaga. Ráadásul amennyire eddig megismerte, bátran kijelentheti, hogy a srác intelligens, ha leülne tanulni vagy egyáltalán minimális érdeklődést mutatna a tantárgyak iránt, simán bármelyikből átmehetne, és éppen ezért korrepetálásra sincs különösebben szüksége. Legalábbis Lin így gondolja, emiatt pedig némiképp gyanakodva indul el az órák után a tanulószobába, ahova megbeszélték a találkozót. Mire a fiú megérkezett már összeszedte a legfontosabb tudnivalókat tartalmazó könyveket, korábbi jegyzeteit és néhány üres pergament. A lány különösen szereti a bájitaltant, ezért örül neki, hogy pont erről beszélhet majd Mihaellel, de abban nem egészen biztos, hogy valóban sikerül is átadni valamit neki, elvégre a bájitaltan egy gyakorlati tárgy, most viszont csak az elmélettel lehet itt dolguk. Amikor megérkezik a fiú és pillantásuk egy rövid időre találkozik Lin érzi, hogy emelkedik a pulzusa és egy pillanatra elakad a lélegzete. Elfordul és remegő kezébe pennát vesz, hogy próbálja leplezni idegességét, és azt a hatást, amit a fiú képes kiváltani belőle. Hamarosan azonban ez mérséklődik, kezdi megszokni Mihael jelenlétét és közelségét, a fiú viszont láthatóan unja a magyarázatot. Lin  éppen egy számára különösen érdekes főzet elkészítésének módját magyarázza, ujjával a papíron mutatja a jegyzet azon mondatait, amelyekről beszél, ehhez a jobb kezét használja, aminek gyűrűsujján ott egy gyűrű, ami egyébként nem túl régi szerzemény, és jelenleg az egyetlen ékszer a lányon.
- És ekkor adjuk hozzá a főzethez az egérszívet, ami ebben a bájitalban katalizátorként működik és…- felnéz a könyvből és ránéz a srácra, majd összevonja a szemöldökét - Figyelsz még?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Láthatóan egyre kevésbé tudja elszórakoztatni a fiút a különféle bájitalok történetével, hozzávalóinak sorolásával, valamint azoknak egymásra és a főzet erősségére gyakorolt hatásával. Persze nem mintha ez lett volna az első számú szempont, de nemcsak, hogy nem szórakozik jól, de egyre kevésbé figyel mindarra, amit a lány mond, ezt pedig Leen ki nem állhatja. Nem szeret feleslegesen beszélni, hiszen, ha valaki nem kíváncsi a mondanivalójára, akkor csak simán kérje meg, hogy fogja be a száját. Persze Mihaelnél az ilyesmi sosem volt egyszerű, Leen eléggé tisztán emlékszik még arra, hogyan is hallgattatta el őt a korcsolyázás után a srác. Nem volt kellemetlen a tette, bár talán némiképp sértő. Persze most már sokkal szívesebben venné, ha a fiú hasonló módon állítaná meg a beszédben, de ezt nem szívesen vallaná be még magának sem.
Na, szóval Mihael láthatóan nem figyel, ezt pedig a lány nem hagyhatja szó nélkül, kérdésére azonban nem érkezik válasz, helyette egy másik kérdést kap kézhez. Nem számítva erre, megdöbben, főleg, hogy először nem is érti, mire vonatkozik az érdeklődés, majd tekintete a gyűrűre téved, és bosszúsan megrázza a fejét.
- Nem hiszem, hogy be kéne neked számolnom minden új ékszeremről. Az meg, hogy van valakim… - Dühösen ráncolja a homlokát, elvégre ő talptól fejbúbig odavan a mellette ülő srácért, ezért eléggé sérelmezi a feltételezést. - Inkább a bájitaltanra összpontosíts, kérlek!
Egészen duzzogós hangulatba kerül, legszívesebben odébb hajigálná a könyveket is, vagy lecsapna valamit az asztalra. Nem érti, hogyan is feltételezheti a fiú, hogy “van valakije”. Ennyire nem tűnik fel neki, hogy Leen teljesen belezúgott? Érdemes egyáltalán rá pocsékolni az érzéseit? Érdemes vagy sem, ő az, akit szeret, és hiába dühítő az, hogy észre sem veszi, ebben valószínűleg nem mostanában fog változás beállni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Hiába kéri, hogy koncentráljanak a tananyagra és felejtsék el az ő szerelmi életét, mint témát, Mihael hallhatóan nem vevő a dologra, hiszen folytatja a kérdezősködést, érezhetően egyre dühödtebben. Ráadásul olyan az arckifejezése, mintha személyes sértésnek venné, hogy a lánynak gyűrű van az ujján. Lin egyáltalán nem érti, hogy mi üthetett belé, főleg, hogy a gyűrűnek semmi köze egy másik sráchoz. Próbál nem megsértődni a fiú mondatain, de ez egyre nehezebben kivitelezhető. Végül Leen el is pirul, bár jelen esetben inkább a düh, semmint a zavar miatt.
- Ha megkérték volna, se lenne hozzá sok közöd, nem igaz? Hacsak nem te akartad volna megkérni előbb.
A feltételezéstől is kellemes bizsergést érez, de jelenleg mérgesebb annál, hogy ezzel foglalkozzon. Az viszont, hogy a fiú közel hajol hozzá, elakasztja a szavát, és levegőt is nehezebben kap. Mihael zöld szemeiben hiába látszik a harag, attól még gyönyörűnek tetszik a lány számára. Vagy éppen azért? Sosem merengett rajta különösebben, hogy miért pont Mihael az, akit Yar után ennyire megszeretett, bár a kérdés valahol mindig is ott volt, és valószínűleg a barátait is felettébb érdekelné, hogy mégis mi az, ami miatt vonzódik a sráchoz. Erre viszont nincs jó vagy megfelelő válasz, csak egyszerű: Mert ő Mihael.
Persze ez nem magyarázat semmire, de az egyetlen dolog, amiben Lin sosem talált logikát az a szerelem. Éppen ezért hiába idegesíti, hogy a fiú szinte számonkéri az ékszer miatt, hiába mérgesíti fel a feltételezés, ami kihallatszik a szavaiból, ezek miatt nem tud igazán megharagudni a srácra.
Az azonban elgondolkodtató, hogy mikor lett annyira bátor, hogy ilyen dolgokat egyszerűen kimondjon. Mármint most mégiscsak a házasságról beszélgetnek, bár nem olyan kontextusban, ahogy a párok között általában szóba kerül ilyesmi, bár ők még nincsenek is együtt, és Lin úgy érzi, talán soha nem is lesznek. Nem mintha rajta múlna a dolog, sokkal inkább a fiún, és azon a tengernyi pletykán, amik az iskolában keringenek. Vajon miért döntene úgy Mihael, hogy a szabadságát feláldozná egyetlen lányért. Ez egyáltalán nem logikus...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Lin egyre zaklatottabb lesz, ahogy a beszélgetés egyre furcsább és furcsább kanyarokat vesz, ráadásul mivel Mihael ilyen nagyon közel van hozzá, a lánynak már a gondolatai sem teljesen tiszták, egyre csak az jár a fejében, hogy mit szólna hozzá a srác, ha ő hirtelen előrehajolna? Vajon akkor megcsókolná végre, vagy egyszerűen csak hátrarántaná a fejét? Megkockáztassa és legyen bátor, vagy ez inkább botorság lenne tőle? Mihael amúgy is híres arról, hogy hódításainak számát már nemhogy fejben nem képes tartani, de, ha a szobája falán rövid vonalakkal jelezte volna mindegyik lányt, most már valószínűleg csak megtippelni tudná a fal eredeti színét.
Gondolatai messzire kalandoznak, ezért a fiú kérdése olyan hirtelen éri, hogy csak pislogni tud tőle. ~Most ez komoly? Erre mit lehet mondani? Ez nem egy lánykérés, ez csak egy mi lenne ha… , de rossz válasz esetén bizonyára szintén van következmény. Na, de itt mi a rossz válasz?~ Hiába kattog ezen az agya, nem találja a megoldást, így hát kimondja az első dolgot, ami eszébe jut, hiába gondolja cikinek vagy szánalmasnak.
- Igen… azt hiszem. - Hirtelen rájön, hogy mekkora marhaság csúszott ki a száján, ezért megpróbálja menteni a menthetőt. - Illetve azt akarom mondani, hogy igen, azt hiszem, ideje befejeznünk a tanulást.
Teljesen vörös arccal elkezdi összepakolni a könyveket, magában pedig szidja az ostobaságát és ezt az egész helyzetet. Szinte várja, hogy Mihael felnevessen és ezzel megadja neki a kegyelemdöfést.
Nem tudja elképzelni, hogyan lehetett annyira ostoba, hogy kimondja azt, amit tényleg gondol erről a témáról. Másrészről ez még neki is meglepetés volt, elvégre sosem gondolkozott azon, hogy valaha is férjhez menne, és, ha mégis, biztosan nem képzelődött olyasmiről, hogy Aileen Saint-Venant lesz a jövőben. Hm… Pedig nem is hangzik rosszul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Most már mindegy, kiszaladt a száján, nem tudja visszaszívni, és Mihael nem hülye, megbukni is csak az érdektelensége miatt sikerül neki, szóval biztosan felfogta, hogy ez egy konkrét igen volt. Neki. Ez nagyon durva, felfoghatatlan, hogyan is sikerült ilyesmit bevallania, ráadásul eléggé meggondolatlan cselekedet is lenne ilyen fiatalon hozzámenni valakihez, akit nem is ismer. Vagy csak felületesen ismer. Persze nem mintha megkérték volna a kezét.
Próbálna a pakolásba menekülni a kínos folytatás elől, de Mihael nem hagyja, a kérdés viszont nehezebb, mint gondolja. Természetesen nincs senkije, hacsak nem számolja magát Mihaelt. Persze nem mintha beszéltek volna valaha ilyesmiről, de, ha a korcsolyázás, a párizsi “kirándulás” és a vidámparkos látogatás randinak tekinthető, akkor voltaképpen mi is van?... Ráadásul ő az egyetlen srác, akibe szerelmes, és ő az egyetlen hímnemű ismerőse, aki már az apjával is találkozott. De persze ezektől valószínűleg még nem lesz a pasija. Bizonyára ahhoz valamilyen megegyezés is szükségeltetik, bár ő erről nem tud túl sokat, hiszen még sosem volt barátja.
- Nincs - válaszolja végül lehajtott fejjel, hagyja, hogy haja körülhullámozza az arcát és kissé elzárja a fiútól. - Bár fogalmam sincs, hogy téged miért érdekel ez ennyire.
Ha nem lenne ennyire zavarban, akkor talán elgondolkodna ezen, hiszen ez valóban fontos felvetés. Miért is érdekli a fiút, hogy Leennek van-e partnere, és, hogy az netán már meg is kérte a kezét? Ha valóban nem járnak, ahogy ez a logikus következtetés alapján egyértelműen kijelenthető, akkor miért is fontos, hogy a lány kitől és miért kapta a gyűrűt?
Mivel azonban Lin túlságosan is kínosan érzi magát, azon sem töpreng el, hogy hogyan bukkanhat fel a fiú mindig akkor, amikor szüksége van rá. Ha logikusan végiggondolná, elutasítva a sorsszerűséget, amiben amúgy sem hisz, talán észrevenné, hogy ez többnek tűnik, mint a véletlen puszta játéka. Bár, talán, ha elmerengene rajta, sem jutna az eszébe olyasmi, hogy Mihael talán jobban kedveli őt, hiszen Lin nem tartja magát különösebben vonzónak, de olyannak biztos, nem, akibe egy Mihaelhez hasonlóan majdnem tökéletes férfi beleszeretne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Mikor Mihael megszólal, Lin nem képes elhinni, amit hall. Annyira hihetetlenül álomszerű az egész, hogy a fiú elől rejtve még meg is csípi a karját, hogy biztosra menjen, ez tényleg nem valami látomás vagy képzelgés. Azonban hiába zárja ki ennek a lehetőségét, mégis hitetlenkedve emeli tekintetét a fiúra, akinek arca már olyan közel van, hogy szinte egymás tüdejéből szívják ki a levegőt.
Erről álmodott, ez volt a legnagyobb titkos vágya, és most, mikor teljesülni látszik, egyszerűen nem képes másra, mint némán tátogni, mint egy partra vetett hal. Sosem gondolta volna, hogy ez egyszer valóban be fog következni, még akkor sem amikor optimizmusa és önbizalma csúcsán volt.
- Mármint te… meg én… és ez… ezt te komolyan…? - A lány nem jut szóhoz, csupán mondattöredékek hagyják el ajkait, a feldolgozási folyamat leállt. Majd mielőtt végiggondolná vagy egyáltalán várna arra, hogy a fiú reagáljon szinte teljesen összefüggéstelen szavaira, hirtelen ötlettel áthidalja a maradék millimétereket, és egy sóhajjal végre Mihael szájára szorítja az ajkait. Agyából rögtön kifut az összes gondolat, nem számít a logika vagy a józan ész, csak az, hogy Mihael itt van, vele és, hogy ez nagyon jó.
Ha egy kicsit józanabb lenne, és nem szerelemtől részegült, akkor talán megkérdőjelezné döntése helyességét, de most nem jut eszébe kételkedni a srác szavaiban, vagy éppen azoknak hitelében, nem érdekli, hogy milyen pletykákat hallott róla, vagy éppen, hogy a legjobb barátnője mennyire rossz véleménnyel van a fiúról. Egyszerűen szereti. És bár pont ettől lesz olyan bonyolult minden, ez is egyszerűsíti le teljesen a világot, mely most nem áll másból, csak kettejükből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Mostanában egyre többször érzem magam cefetül, és ilyen alkalmakkor nehezen tűröm meg magam mellett az embereket. Sem Alex, sem Runa nem tud segíteni rajtam, az aggódó vagy éppen sajnáló tekintetüket pedig nem bírom elviselni, így hát ilyenkor mindig a titkos búvóhelyemre megyek, ahol általában néhány perc, esetleg óra múlva el is tűnik a rosszullét. Ma azonban sikeresen elaludtam, és csak alig pár perce eszméltem fel. Mivel semmi kedvem okot adni egy prefinek sem, hogy hazudozáson kapjon - márpedig, ha találkozom eggyel, a csillagokat is lekamuzom az égről, csak ne vonjon le pontot és ne büntessen meg, anélkül is van épp elég bajom, hogy büntetőmunkára küldenének -, úgy osonok, mint egy ninja. Bár valószínűleg, ha Misi látna, a földön feküdne a röhögéstől, de hát én nem is vagyok képzett éjszakai lopakodó, mint ő.
Éppen odaérek a szfinxhez, és kérném tőle, hogy tegye fel a kérdést, de még a gondolataimat sem tudom összeszedni, mert lépteket hallok magam mögül. Sajnos a bejáratot elzáró lénynek néha igencsak fogós feladványai vannak, és, ha most is ilyesmivel áll elő, nem fogok tudni olyan gyorsan beslisszolni a klubhelyiségbe, mint szeretnék, így hát inkább elrejtőzöm egy - a közelben álló - páncél mögé, mert alkalmas rejtekhelynek tűnik, de ami meglepetésemre már foglalt.
Az ott megbújó fiú szintén levitásnak tűnik, akárcsak én, és nagyon fiatalnak is, hozzám képest legalábbis. Elsős, maximum másodikos lehet, és talán eltévedt az órák után, ami ebben a kastélyban néha még a rutinosabb bentlakókkal is megesik. Gondolataimból arra eszmélek, hogy a fiú próbál kommunikálni velem, és a szájáról a prefektus szót sikerül leolvasnom. Elmosolyodok, mert akkor nincs olyan nagy gáz, mintha egy tanár lenne, a prefikkel talán még lehet alkudozni, legalábbis remélem. Sőt, ha Mihael az, még külön öröm is lesz a találkozásban.
Bólintok a srácnak, hogy megértettem az üzenetét, majd óvatosan kilesek a rejtekünkül szolgáló páncél mögül, hogy lássam, kiket evett erre ilyenkor a... vagyis hát, hogy ki szenved álmatlanságban. Ismerősnek tűnnek, de nem tudom hova tenni őket. Kinézetük alapján azonban nem prefik, hacsak nem éppen valami újféle divatnak hódolnak. Ha ezt teszik, szerintem inkább legközelebb valami hasznosabb dologgal töltsék el az idejüket. Nem tudom eldönteni, hogy kilépjek-e a fedezék mögül vagy inkább maradjak, és figyeljek? Előbbivel, ha mást nem is, azt elérhetem, hogy az ismeretlen levitás fiú jól járjon, viszont utóbbi akár még az én malmomra is hajthatja a vizet.
A levitás felé fordulok, és megpróbálom elmutogatni neki, hogy várjunk - két kezemet lefelé fordított tenyérrel a padló felé közelítem -, és figyeljünk. - A szemeimre mutatok, majd az ismeretlen, fekete alakokra. Várom, hogy reagáljon, és lássam, vette-e az adást, mikor valami elszalad a lábam mellett. Lepillantok, és még épp látok egy hosszú farkincát eltűnni a páncélba. Bár sok állatfajtát kedvelek, valamiért a patkányokkal nem vagyok kibékülve, így hát számra szorított kezemmel próbálom elfojtani azt a nyikkanást, amit a rágcsáló látványa kiváltott belőlem. Remélem, hogy a két gyanús alak nem hallotta meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ma délután lényegesen többet álltam a tükör előtt, mint szoktam. Általában egyáltalán nem vagyok kíváncsi rá, mennyit sápadt a bőröm a legutóbbi tükröződő felülettel való találkozás óta, vagy, hogy éppen mennyire tűnök nyúzottnak. Ismerőseim állítják, hogy a szemem alatti táskák fele akkorák sem, mint amilyennek én látom őket, de szerintem ez csak egy kegyes hazugság.
Annak, hogy ebben az esetben mégis szokatlanul hosszan bámultatom magam a tükörrel, több oka is van. Az első és legfontosabb a végzős bál, ahol Mihael lesz a kísérőm, aki remélhetőleg tud táncolni, mert eléggé furcsán nézne ki, ha megpróbálnám vezetni őt. Valószínűleg nem is sikerülne, pláne, hogy azért az én tánctudásomon tényleg lenne mit csiszolni. Na, de nem számít, ebben a kérdésben teljesen a fiúra fogok hagyatkozni, ha más nem, legalább jól fogok szórakozni. Ha a közelében lehetek, nekem mindenhogy jó.
A második, nem kevésbé lényeges oka tükörrel való szemezésemnek, az, hogy a szemem láthatóan megszűnt barna lenni. Egy ideje már észrevettem, hogy a színe elkezdett halványulni, de úgy gondoltam, hogy bizonyára bebeszélem magamnak, és nincs semmi gond. Hát nem lett igazam. Ezt tökéletesen alátámasztja a tény, hogy húszévnyi barnaság után a szivárványhártyám teljesen elkékült. Úgy is mondhatnám, hogy a színanyag eltűnt belőle, és csak reménykedhetek benne, hogy megállapodik ennél a színnél, és nem fog még tovább fakulni. Ez már így is elég ijesztő.
Az egész estét azonban nem tölthetem a fürdőszobában, muszáj készülődnöm a bálra, jobb híján ilyen szemekkel. Szerencsére a kék-szőke sem rossz párosítás, és még kék ruha is akad a szekrényemben, amiért, mint mindig, a nagymamámat kell áldanom, aki tiltakozásom ellenére, mindig bepakolja az összes ilyen ruhámat a táskámba. Választásom végül egy sötétkék, mell alatt egy széles pánttal összehúzott, elől térdig felvágott ruhára esik. Bár azt el nem tudom képzelni, mi fogja fenntartani rajtam, praktikusnak találom abból a szempontból, hogy elől, a lábaim előtt nincs anyag, vagyis kevesebb az esély arra, hogy rálépve hirtelen érjek földet, és ezzel nyilvánosan lejárassam és kiröhögtessem magam. Bár bízom Mihael reflexeiben, jobb az ilyesmit kiküszöbölni, amennyire csak lehet.
A királykék ruhához ezüstszínű kiegészítőket öltök, és a legmagasabb sarkú, pántos, szintén ezüst, cipőmet keresem elő, hiszen partneremnek alapból alig érek a mellkasáig. Még így is viccesnek érzem a táncot, hogy tudom, a lábbelim majdnem tíz centit magasít rajtam.
A hajam kontyba fogom a tarkómon, majd kék és lila szárnyú pillangós hajtűkkel díszítem, amik néha élethűen mozognak is. Sminkem egyszerű, nem hivalkodó, éppen csak annyi, amennyi ahhoz kell, hogy ne tűnjön annyira sápadtnak a bőröm.
Még utoljára ellenőrzöm öltözékemet a tükörben, majd elindulok a nagyterem felé. Az ajtó előtt már állnak néhányan, odaköszönök nekik, de tekintetemmel már Mihaelt keresem, akit nem is nehéz észrevenni. Mellé lépek, megfogom a kezét, de próbálok nem nézni a szemébe, hogy minél később tűnjön fel neki a színváltásom. Ha elég ügyes vagyok, sikerül addig kerülni a tekintetét, míg végül már be kell mennünk a terembe, ahol eltáncolhatjuk a végzősök keringőjét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Ébredtem már sokkal szebb reggelre is, bár amíg nem olvastam el a levél tartalmát, úgy gondoltam ez a nap végre igazán jól kezdődik. Mihael szépen kanyarított betűit nem volt nehéz felismerni, és a borítékban található pergamen is könnyen kicsúszott tartójából. Heves szívdobogással olvastam... volna sorait, de a két rövid mondat egyet is alig tett ki. Ráadásul fogalmam sem volt, hogy miről is szeretne többet tudni. Valószínűsítettem, hogy nem közös alvásra próbál csábítani, a mondatok egyszerűségéből, rövidségéből és a végükön ágaskodó felkiáltójelekből pedig arra következtettem, hogy valamiért ingerült.
Persze nem kellett sokat törnöm a fejem, hogy rájöjjek, mi is történt, elég volt csupán a klubhelyiségig levánszorognom. Az egyik fal mellett álló nagy könyvet, amibe néháanapján én is szoktam firkálni, ha épp olyan kedvem van, egy csapat levitás vett körül. Ez - bár nem mindennapi látvány - annyira nem is lett volna szokatlan, de az már igen, hogy amint észrevettek, odébb álltak, de épp csak annyira, hogy én kényelmesen elférjek közöttük, egészen a könyvig. Ez már felettébb gyanús volt, így engedve a "tömeg" nyomásának oda is léptem a lapok elé, hogy elolvashassam a legújabb beírást. Aztán csak kapkodtam fel a padlóról az állam.
~Erről akar beszélni velem? Ez ilyen nagy szám? És ezért néznek rám furcsán feddő tekintettel a többiek? Hát itt senki nem ismeri a barátság fogalmát?~
Azonnal rohantam is Apollónért, hogy választ írjak az én zöldemnek, és lehívjam a Fénylő Lelkek Udvarára pontban tízre. Bár azt igazán szerettem volna megtudni, hogy ő hogyan is szerzett tudomást arról ilyen hamar, hogy mi szerepel egy olyan könyvben, ami a Levita toronyban található. Azonban ezen a napon minden válasz csak úgy az ölembe pottyant, emiatt sem kellett hosszasan gyötörnöm az agyamat, a bejárati csarnokban álló piros postaládába ugyanis üzenetem érkezett:

A levél
Aileen Aurorának

Megbízható forrásból tudom, hogy egy bizonyos Mihael Gérard Saint-Venant június 17-én este Vegasba kirándult, de nem volt éppen egyedül.

Éppenséggel Czettner R. Luca születésnapját ünnepelték olyannyira megörülve az eseménynek, hogy a végén még gyűrűt is váltottak. Bár tudomásom szerint azóta már a válás is megtörtént, nem hinném, hogy az információ elévült volna.

Egyébként ezt a levelet most azért kapod, mert téged meg az említett úrnak (ha-ha, mik eszembe nem jutnak XD) árultalak be, úgy gondoltam, így igazságos. Na, meg mert nagyon belejöttem a névtelen levélírásba. *__*

Az információért cserébe egy tepsinyi lasagne-t örömmel elfogadok. :3


Tisztelettel:
A fal füle

Szóval innen tudta meg. Ez a fal füle nevezetű egyén küldözgeti a pletykáit szerteszét. Egyébként ez a lasagne-s dolog eléggé gyanússá tette, ha akartam volna, könnyűszerrel meg is látogathattam volna a kis dögöt, tekintve, hogy jelenleg is legjobb barátom szobájában héderel a plüssmacska. Viszont előtte fontosabb dolgaim is akadtak, így Garfield megnyúzását egy későbbi időpontra halasztottam.
Első és legfontosabb dolgom: újra megtanulni, hogyan kell levegőt venni. Maga a levél ugyanis éppen elég lett ahhoz, hogy pár pillanatra elfelejtsem hogyan működik az emberi tüdő. Az időpontot észlelvén, kicsit könnyebb lett a légzésem, de a szívemen a szorítás nem enyhült. Éppen elégszer láttam már a navinés lányt ahhoz, hogy tudjam, szebb, talpraesettebb és bátrabb, mint én. Mellette nem lehet semmi esélyem.
Remegő kézzel gyűrtem a levelet a talárom zsebébe, majd indultam a megbeszélt találka színhelyére. Odaérve Mihael elé lépdeltem, majd lehajtott fejjel köszöntem neki, és jeleztem, hogy megérkeztem. Már, ha nem lett volna egyértelmű. Ez után átadtam a beszélgetés irányítását neki, mert nekem semmilyen mondandóm nem akadt, és ami mégis eszembe jutott, és feszegette ajkaimat, azt szégyelltem volna kimondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő