× Runa
Mindent összevetve nem állíthatjuk, hogy a Garay utcai olcsó kis kínai büfében jó lett volna a koszt. Szezámmagos csirkegolyóik nélkülözték mind a valódi húst, mind a valódi szezámmagot, ellenben klassz édes-savanyú öntet járt hozzájuk, a trutyis fajtából. Ez azért is remek, mert a szósz használatával a pult mögötti minden étel egyféle ízű lesz – a választási hiba így minimálisra csökkenthető –, másrészt az enyhén avas összetevők mellékízét is elnyomja.
Jimnie e gondolatokkal a fejében bámult kifelé a kifőzde ablakán, miközben zöldséges tésztája maradékát felcsavarta a villára (előzőleg pálcikát kért, de hamar kiderült, hogy a hagyományos evőeszközökkel egyelőre még gyorsabban megy az étkezés). Egy nehezen analizálható zöldségdarab cigányútra ment, s csak félperces köhögéses haláltusa után került vissza ismét a tányérba (a fajtáját ekkor sem sikerült megállapítani). Miután az étel elfogyott, Jimnie (egy Rákóczis bankóval szegényebben) kilépett a büféből, gondosan táskájába csúsztatva a pergamenköteget, amit olvasott. Nemrég jelentkezett az iskolába tanárnak – ennek esélyét nem sokkal korábban még abszolút minimálisnak látta volna, de hát változnak az idők –, s a pozitív választól felderülve indult el hazafelé.
A Jókai utcában volt lakása. Udvari kis garzon, az a fajta, ahová a szomszéd Terike néni bájos csevegése éjjel-nappal behallatszik, s ahová a tűzhelyen piruló hagyma cseppet sem kellemes szaga is előszeretettel kígyózik be. Most, hogy már csak napokat tölthet otthon – mivel nemsokára ismét nagy szeretettel várja a kastély egy dohos szobája –, mindenképpen szeretett volna hazaérni s aludni egy jót. Az ablakokat mindig gondosan bezárta, általában le is függönyözte – az állandóan elfüggönyözött lakás pedig bizony pletykákat szült a házban, amit Terike, Ilonka és Marika néni előszeretettel terjesztett tova. Valójában csak annyi volt az ok, hogy ne lássa meg senki, amint pálcájával varázsol, de ezt persze a szomszédság nem tudhatta. Isten tudja, mit hittek hát.
Már az Oktogon fele járt, mikor felötlött benne, hogy utolsó pesti napjai egyikén bedob egy csokis mekfrízt, irányt változtatott hát. Ám még mielőtt a gyorsétterem kapujához odaért volna, valami hatalmas dolog ütődött a hátának, ő pedig térdre borult, elejtve a kezében tartott táskát. Hátrasandított – valami ismeretlen fiatal lány esett neki a hátának, halványan ismerősnek tűnt… De nem, kizárt, hogy ismeri.
- Nézzen már az orra elé – szólt hátra ingerülten, és megmasszírozta vészjóslóan megcsikordult vállát. A lányra kissé udvariatlanul bár, de ügyet sem vetett többet – annál inkább a táskájára szegeződött a pillantása, amiből különféle holmik estek ki, ízléses bazárt kialakítva a macskakövön. Szájába harapott, amikor észrevette, hogy varázspálcája tőle két méterre hevert az aszfalton – a járdán siető legalább harminc fő pedig hol az ő furcsa kettősüket, hol a pálcát figyelte csodálkozó pillantással.
sosem avul el XD
de 5-6-nál tényleg nem volt több : )
