Kristóf

Anna fokozatosan, feltűnésmentesen tűnik el a kastély, és azon belül a Rellon közéletéből; azt már mindenki megszokta, hogy sokszor utazik el, de a kviddics miatt eddig mégis gyakran lehetett látni. Edzett kint, edzett bent, edzést tartott, és az edzések között gyakran lenézett a csárdába is, ahol rendszerint idegenekkel találkozott. Pálca mindig volt nála, de már jóval kevesebb összetűzésbe került a többi diákkal, mint néhány évvel ezelőtt. Úgy tűnik, mostanság már konfliktuskeresés helyett szobájába húzódva gyakorolja a varázslást, már ha néha két-három hétre úgy dönt, hogy visszatér. Elméletileg még van egy szellős éve itt a Bagolykőn, mint ereklyekutató, de ideje nagy részét már így is csak a kviddics miatt töltötte itt, s mióta a kupa újbóli megszerzése után továbbállt, tényleg ritka madár lett. Igazából senki se tudja merre megy, és senki nem kérdezi; nem érdekli őket, vagy nem merik szóba hozni. Azok, akikkel állandó, viszonylag jónak nevezhető kapcsolatot ápol a kastény falain belül, talán sejtenek valamit, de a többiekkel olyan minimális a kommunikációja, hogy mindenki jogosan érezheti úgy; "hé, nekem ehhez semmi közöm". És az emberek nagyon jól járnak ezzel a felfogással.
A vizsgák azért úgy tűnik jelentenek még számára valamit, hiszen a vizsgaidőszak jelentős részét itt töltötte. Így az igazgatósággal se gyűlik meg a baja, a tanárok még évközben örülnek is a távollétének, hiszen úgy biztos nem okoz még egy olyan balhét, mint például ami a meccsen, vagy a faluban történt. Kviddics híján naponta többször edz, nappal kint, este bent, csak így tudja kielégíteni a mozgásigényét. Most is nagyon sürgős neki leérnie az edzőterembe, ami logikusan pang az ürességtől, hiszen szombat este van. Csak Kristóf van jelen, akit még azelőtt szervezett át a csapatába, hogy ő maga lelécelt onnan. Némán, semleges arccal bólint neki egyet, mikor az ránéz, azután rögtön elkezdi a nyújtást, és a hosszú bemelegítő futást. Furcsa őt nem talárban látni, holott köztudottan szereti viselni őket; most csak egy testhez simuló, kényelmes sporttoppot és rövidnadrágot visel, így meglehetősen szembetűnő már-már meghökkentően izmos testalkata is jobban kidomborodik, mint általában (mikor bejött, egy melegítőnadrág és a hozzáillő pulóver még rajta volt, azok a pálcájával együtt egy közeli széken pihennek).
 Nem tudni meddig fut; sokáig. Ő se nézi már, viszonylag gyors kocogással automatikusan futja le a szokásosat, befelé forduló, töprengős arckifejezéssel. Valahogy nyugodtabbnak tűnik, mint általában, de hogy ez annak köszönhető-e, hogy éppen sportol, vagy másnak, nem egyértelmű. Mindenesetre sokaknak az elgondolkozós hangulata se tetszik jobban, ők tudják, hogy innen viszonylag hamar át tud csapni a másik végletbe.
Futás után ismét nyújtani kezd, atlétikai háttért sejtető hajlékonysággal és alapossággal, hogy aztán a kicsinyke atlétikai részhez átköltözve elkezdje az edzése első felét a gyűrűn.

Kristóf

Gyűrű ide vagy oda, az atlétikán belül ő igazán a talajtornához és az ugrásokhoz ért. Gyűrűzni mindig az elején szokott, ha kedvet érez hozzá. Ez rögtön az első pillanattó fogva megköveteli a nagy koncentrációt és pontosságot, így általában növeli a gimnasztikai eredményességét is, pszichikailag is ráhangolja az edzésre. Nem kell tőle profi olimpikonhoz méltó mozdulatokat várni, de amit tud, azt nyilvánvalóan tökéletesen tudja; többek között átfordul, megtartja magát ha a karja függőleges helyzetben van, kevesebb ideig úgy is, ha vízszintesen, és minden mozdulatát kellőképpen lassan hajtja végre ahhoz, hogy nagy erőt igényeljenek, és kényszeresen teljesen kizárhassa a külvilágot. Most is valami ilyesmit csinál anélkül, hogy tudná az elemek neveit, hiszen az atlétika többi területével ellentétben ezt sose tanulta mástól, és nagyon kevésszer látott gyűrűző embereket.
Gyakorlata nagyjából két percig tart, azután egy stabil ugrással lejön az eszközről. Ekkor tűnik csak fel neki Kristóf; a sportolás azon kevés alkalmak egyike, amikor nem veszi rögtön észre, ha figyelik. Ugyanakkor most se pazarol rá többet egy kérdő tekintetnél, miközben ismét ellazítja megfeszített karizmait, és megtörli arcát. Túlzás lenne azt mondani, hogy megragadta a gondolatait a srác, ő eddig se foglalkozott vele és nem tervezi, hogy az ittléte hátrelévő részében fog. Ehelyett inkább a talajtornára kijelölt területre koncentrál, amit ő mindig is arra használt, hogy sima terepen kigyakorolja a mozdulatait, mielőtt rázósabb terepre engedné magát. Itt már sokkal otthonosabban mozog; a szivacs nélkül gyakorolható parkourös trükkjei közül az aerial, a 180 frontflip, propeller, roundoff backflip és webster mellett most helyet kapnak a hagyományosabb elemek is, noha ő rendszerint kihagyja azokat a táncos lépéseket, amik a női tornászok mozdulatsorait jellemzik. Ez már sokkal látványosabb, mint a gyűrűs gyakorlata, érezhetően profibban mozog és sokkal jobban látszik a sport iránti elkötelezettsége, de itt jobban tud figyelni a külvilágra és hamarabb észre fogja venni, ha Kristóf a szemközti placcon a nézésével megpróbálja kizökkenteni a koncentrálásából. Talán egy rövid pihenő közben célszerűbb lenne megszólítani, mint megvárni, hogy ő kérdezzen rá.


Nyuszijelmezben kívánj egy játékodban boldog húsvétot az embereknek.
4 PONTÉRT

A kivitelezés linkjét küldd a Szervezői Mesélőnek!

Kristóf

Nagyjából egy perc nagyon aktív gyakorlatozás után megáll szusszanni a terület szélén, Kristóf ekkor indul vissza boxolni. A mozgást látva egy pillanat erejéig rápillant, és már nem is kezdi el a következő gyakorlatsort, ugyanis a srác megszólal. A helyzet nem egészen egyértelmű, Anna nagyvonalúan gondolhatná azt, hogy csak a zsákhoz beszél, -tudhat ő a komplexusairól?- de mégis van annyira furcsa a megjegyzés, hogy megérje meghosszabbítani a szünetet.
- Köszönöd? - Ismétli értetlen, kissé gúnyos hangsúllyal, miközben már ő maga is a holmijához sétál inni egy keveset. Ki tudja, maga a kifejezés párosul-e benne negatív érzésekkel, és ezért kérdezett pont így rá, egy büszke rellonostól azért nem lenne meglepő reakció. Néhány korty, és tűnődő méregetés után azért kezd derengeni neki, hogy mi az, amit köszönni tud neki egy navines, leginkább az erőszakos boxolás árulkodó.
- Ja, a kviddicset? - Most már kezd megjelenni az arcán az a fajta nem túl vonzó, inkább elrettentő mosoly, amivel Kristóf akkor találkozott, amikor legutóbb megkereste - ez a fajta felsőbbrendű, magabiztos mosolya általában nem szokott az emberek kedvence lenni, de mentségére szóljon, hogy csak akkor veszi elő, ha a partnere reakciója megérdemli.
- Ne okozz túl nagy csalódást Csapatkapitányként, és hallgass Lisára, ő talán még tud is valamit. - Teszi hozzá némileg komorabban, komolyabban. Ő maga, mint rellonos megmosolyogta Yarista húzását, mint volt csapattag, mélységesen elítéli. Valószínűleg a srác nem járt volna ilyen jól, ha akkor lép le, mikor még Anna a CSK.
- Most már legalább tudod milyen, ha nem te vagy az áruló. - Már az előző alkalommal is szívesen nevezte Kristófot árulónak, ebből alakult ki az, hogy olyan remekül elszórakozott a türelme próbálgatásán. Úgy látszik nem számít neki, hogy éppen most mondtak neki köszönetet. Ő egyébként se adta volna még neki a Csapatkapitányi posztot.

Kristóf

Talán a sport, vagy talán a felkészültség az oka, de Kristóf sokkal nyugodtabban kezdte kezelni Anna hozzáállását, mint legutóbb, és ez imponált a rellonosnak. Mosolyából továbbra se tűnt el a jellegzetes gúny, hiszen egy-két megránduló izom elárulja a közöny tettetettségét, de már egy kicsit kevésbé nézte potenciálisan gyenge célpontnak a srácot. A fejlődést bizonyára a rellonos közeg okozta.
- Jót tesz neked a dolog. - Ez is egy olyan mondatnak tűnik, amilyet csak egy rellonos mondhat. Más ház diákja azt kérdezné, mégis hogy jót tenne valakinek az, ha árulóvá válik? Miféle jellemet takar az, ha valaki pozitív fejlődésként fogja fel a csapattársak cserbenhagyását? Anna itt egyértelműen arra utal, hogy Kristóf nem csak a csapatát, de a háza elveit is megszegte azzal, hogy otthagyta a társait és árulóként rellonosan viselkedett. Persze a szóhasználat szerint a nő ezt nem tartja feltétlen rossz dolognak - ugye, ami egy embernek rossz, az a másiknak jó, és ő tökéletesen érdektelen már az ügyben. Számára, ha valaki öntudatosabbá válik még nem bűn, pusztán el kell viselnie a következményeket. Az, hogy a személyes érdekeket nézve Kristóf csak profitálhat a helyzetből, talán növelheti bűntudatát, de el is tüntetheti azokat (ugye mondani se kell, hogy ez utóbbi milyen házat sejtetne). Nyilván csak rajta áll, hogy a szokatlan biztatásásszerű megnyilvánulás csak még jobban elrettenti-e saját magától, vagy se, hiszen nem biztos, hogy a navines egyáltalán szeretne-e egy kicsit is olyat tenni, amit Anna helyesnek gondol. A legtöbb ember inkább nem szeretne, valljuk be.
- Azt azért tisztázzuk, hogy én nem kerültem volna ilyen helyzetbe. - Mondja bujkáló mosollyal, miközben lerakja az üvegét, és újra a pálya felé sétál. Most sokkal értelmesebbnek kezeli Kristófot, valószínűleg amiatt, mert ma még nem játszotta el a mérges palotapincsit.
- Nézd, ha használhatatlan a csapat, otthagyom a legelején és nem rágódok rajta tovább. Olyan dologba nem fektetek munkát, ami nem éri meg. Ebben még sose tévedtem, de ha megtörténne, mielőbb lelépnék, akkor is, ha nem kapnék jobb ajánlatot. Csak engem aztán nem érdekelne az, mit gondolnak mások. -  Gyakorlatias, realisztikus és maximalista felfogása eddig mindig bejött, sose látta kárát annak, ha nem a reménykedésre bízza magát. Kristóf reménykedett abban, hogy összeáll a csapat és minden rendben lesz, Anna pedig egyszerűen felmérte a lehetőségeket és kezdett valamit a helyzettel, mert úgy látta megéri. Ezt követően a csapata kétszer nyerte el a kupát. Sokak számára furcsának tűnik az, ahogy összefonódik benne a sportra és az üzletre jellemző céltudatossága (és kegyetlensége) a bohém, felelőtlen szórakozásával. Tény, hogy benne sokkal lassabban alakul ki a társak felé érzett kötődés, mint Kristófban, és óvatosabban is kezeli a baráti viszonyokat, ugyanakkor ha más nyomós indok nincs, nem is várja meg, míg bármelyik oldalról kialakul az érzelmi kapcsolat. Ő jól érezte magát a csapattársaival, de ehhez kellett az, hogy az elején felmérje a lehetőségeiket - egy olyan embernek aki nem vágyik sikerre, nem kell spekulálni, ám sajnos Kristóf a jelek szerint nagyon is vágyik és vágyott a sikerre. Ilyenkor kerül két tűz közé az ember; nem elég rellonos ahhoz, hogy végig rellonosként viselkedjen, de nem elég navines, hogy sutba dobja a sikeréhségét. Különös, hogy hasonló helyzetben jött elő Kristófban a rellonosság, mint Yaristában, csak hát egy navines esetében senki se számít ilyesmire. A változások néha meglepő dolgokat váltanak ki az emberekből.
- Ha eldöntöttem valamit, megcsinálom. Valaki erre nem képes. - Teszi még hozzá hidegen, egyszerűen, a talajtorna területének szélén állva. Már nem Kristófot, hanem a pályát nézi, és az utolsó mondatát követően újból nekikezd egy gyakorlatnak. Ez se kevésbé rossz, mint az előző, tulajdonképpen alig vett hozzá 3-4 nehezebb elemet, a többit Kristóf az imént látta, csak más kombinációban. Persze az, hogy többet hallgat az eszére, nem jelenti azt, hogy nála soha nem kavarnak be az érzések; csak nála sokkal inkább dominál a düh, mint a szeretet. Anna szilárdan hiszi, hogy sokkal kevesebb "jó ember" lenne a világon, ha ösztönösen többen rendelkeznének a céljuk eléréséhez szükséges tulajdonságokkal.

Kristóf

Kristófnak bőven van ideje átgondolni a hallottakat, míg Anna a gyakorlatot végzi, és kétségtelen, hogy ezt meg is teszi. Nem valószínű, hogy Anna eredeti terve a manipulálás volt, de az se lett volna feltűnőbb, ha igen. Igazából számára érdektelen Kristóf véleménye, nem ő kereste meg először se a srácot, és most se ő szólította le. Ugyanakkor nem tudja figyelmen kívül hagyni, hogyan változik minden alkalommal a navines hozzáállása, ha 5 percnél több időt tölt vele. Az érdeklődése és a nyíltsága érdekes tulajdonság, rellonosokon kívül nem sokan szokták konkrétan kikérni Anna véleményét, ők viszont kevésbé befolyásolhatóak, mint Kristóf.
- Nem, nem halálos bűn. - Ismétli a pálya másik széléről, szinte már játékosan elmosolyodva. Kristóf olyan a szemében, mint egy tanulékony, de kissé ügyetlen és naiv gyerek. Nem tartja teljesen kizártnak, hogy tényleg övék lesz a kupa, de megbízni se tud a látszólagos elszántságában. Valamiért azért bevette a csapatba.
- Hogy állsz a kosárral? - Vagy ki lett zökkentve a koncentrálásból, vagy biztos benne, hogy Kristófnak úgyis eszébe jutna még néhány kérdés. Mindenesetre unja a kviddics témát, de hajlandó az edzéstervét félretéve kihasználni a ritka alkalmat, hogy valakit játékra fogjon. Fogalma sincs, Kristóf tudja-e egyáltalán mi az a kosár, de már dobja felé a labdát. Most lennének először úgy egy pályán, hogy Annánál se ütő, se pálca, amikkel komoly sérülést tudna okozni másoknak - ráadásul nem elhanyagolható az se, hogy Kristóf a 190 centijével 20 centivel Anna fölé magasodik, így látszólag tehát komoly esélye van, hogy egyszer igazán legyőzze a rellonost. Persze annyira talán ismeri Annát, hogy tudja; nem ajánl fel semmi olyat, amiben saját magát nem tudja előnyös helyzetben. Vajon egy ilyen egyszerű játékban Kristófnak megszűnik a rellonostól való kimondott-kimondatlan tartása?
- 5 dobásig megyünk.

Adria

A szokásostól eltérve a fekete taláros alak akit követünk, néhány ajtóval hamarabb kanyarodik le, de pár méter megtétele után se tűnik úgy, mintha véletlenül fordult  volna éppen a cukrászdába a csárda helyett. Persze ennek alapvetően rengeteg oka lehet; itt nem árulják a kedvenc italait, viszont sokkal kisebb az esélye, hogy ételmérgezést kap a süteményektől, vagy esetleg nagyobb nyugalmat akar és olyanokkal találkozna a kocsmában, akik ezt semmiféleképpen nem akarnák biztosítani neki. Így vagy úgy, havasan, vizesen az ablak melletti kicsiny asztalhoz telepszik és hamar le is adja a rendelését egy citromos, csokis finomságra, meg egy csésze rumos teára.
- Áhm. - Nyugtázza elégedetten néhány perc múlva, mikor a pincérnő felszolgálja neki a rendelését. Ez épp elég nyomós indok ahhoz, hogy lerakja vastag, bőrkötésű, régi könyvét és előrehajolva kevergetni kezdje a teáját, miközben furcsán üres tekintettel hol a vidáman cseverésző vendégeket, hol a hírességek virgonc képmásait kezdi bámulni. Nem kifejezetten tűnik úgy, mintha fejben is itt lenne, talán még mindig a könyvön rágódik...vagy a napján, vagy a tervein, vagy akármi máson, ember legyen a talpán, aki ebből a zárkózott fapofából bármilyen gondolatot is ki tud olvasni.
Ebben a fényben jobban látszik, hogy a korához képest megviselt arca, viszont most nem különösebben tükröződik rajta az az arrogáns ellenszenv, amivel az emberek elsőként találkozni szoktak. Persze ez mindig becsapós, sok iskolatársa okosan nem is alapoz ezekre a múló, békésnek tűnő ábrándos pillanataira.

Adria

Seszínű mélázása addig tart, míg egy kölyökképű lány oda nem csoszog elé a teájával, sütijével meg a kérésével. Anna ezt először, az ő szemszögéből nézve teljesen érthetően egy kétkedő szemöldökfelvonással reagálja le, majd egy még kevésbé biztató tekintettel pásztázza végig. A mimikája teljesen arra utal, hogy el fogja hajtani a lányt, de aztán...
- Hogyne. Dobd le magad. - Mondja rekedtes, kicsit érdektelen hangján, aztán újra a teájához fordul. A süteménye egyelőre érintetlenül áll, és a teájából is kevés fogyott annak ellenére, hogy kezd kihűlni a sok kavargatástól. Nem tűnik úgy, mint akit zavarna a társaság, jóllehet inkább tudomást se vesz róla. Néma percek telhetnek el így, aztán a végzős mégiscsak megszólal, pont mikor a szájához emeli a csészét.  
- Azért ne ülj le mindenkihez, csak mert láttad a kastélyban. Bizarr emberek is járnak oda. - Csak a mondat végén néz egyenesen a lány szemébe, egy furcsa kis gunyoros mosoly erejéig, utána iszik egy kicsit s a csészével együtt a tekintete is újra az asztal felé vándorol. Újabb kavargatás, kanálkocogtatás, ezúttal a süteményből is eszik néhány falatot, de nem néz a lányra. Csak úgy sugárzik belőle a ráérős nyugalom. Sokak pont ettől lesznek idegesek, de könnyen lehet, hogy az elsőst mindez nem zavarja, hiszen nem biztos, hogy hallott már róla és ha hallott is, nem kell minden folyosói pletykát komolyan venni. Most igazán csak néhány gesztusa, mozdulata olyan, ami azonnal nagyobb óvatosságra sarkallhatja a paranoiásabb társaságát, mondjuk a látszólag ellentétes megnyilvánulásai, az örökös többet-mondok-mint-amit-te-gondolnál féle gúny és az egyszerre békés és bizarr hangulata. Semmi érdekes. Ártalmatlan. Ártalmatlan?

Adria

A lány sokkal kevésbé tűnik bosszantónak, mint ahogy elsőre gondolná az ember; például nem kezd el rögtön kérdezgetni és nem érzi léfontosságúnak, hogy megtörje a csendet. Sok diák van, akik egyszerűen csak gyűlölnek egyedül ülni egy kávézóban vagy kocsmában, így jobb híján csatlakoznak egy ismeretlenhez. Az elsős furcsa ízlését inkább az mutatja meg, hogy pont hozzá csatlakozott. Anna a legtöbb esetben nem túl hívogató reklámarc.
- Az az ő dolguk. - Hangzik a kissé tartózkodó felelet, de arca enyhülést sugall. Látszólag nem gondolkozik el azon, hogy kik lehettek a pletykálkodó lányok, szóval vagy nem érdekli, vagy egyértelmű.
- Én igazán nem akarom elrontani az örömüket, ha ez tényleg jólesik nekik. Néha nem is baj, ha félnek tőled egy kicsit, nem igaz? - Újfent elmosolyodik, most szélesebben, megmutatva fogait és kis békésen eszik néhány falatot a süteményből.  Ha most egy mesében lennének egészen biztos, hogy Tim Burton rajzolná meg őket, és akkor Anna talán nevetne, vagy kacsintana is egyet.
Különben továbbra is nyitva hagyja a kérdést, hogy tulajdonképpen ő konkrétan tehet-e róla, ha azok a lányok - vagy bárki más - esetleg tart tőle. A gólya úgyis empirikus alkatnak tűnik.  
- Szóval most azért tiszteltél meg a társaságoddal, hogy utánajárj, igaz-e amit hallottál? - Kérdezi könnyeden, kicsit tárgyilagosabban az előzőekhez képest, ám most megint úgy tűnik, hogy az édesség és a tea sokkal jobban lekötik a tekintetét, mint a lány arca.

Adria

Az érdeklődése az elkövetkezendő percekben nem látszik élénkülni sőt, komolyan halálközeli állapotba kerül. Látszik is, ahogy elkomorodik s mintha sötétebb árnyalatúvá válna az arca. A szőkére továbbra se néz fel, s megmagyarázhatatlan okból nem közli vele, hogy talán elhamarkodott döntés volt hozzászólni, ugyanakkor a legtöbb beszélgetőpartner ilyenkor inkább örülni szokott a hallgatásának. Talán ezzel a csendességgel igyekszik visszacsalogatni magába azt a békés, seszínű nyugalmat, ami a lány csivitelésétől pillanatok alatt elrebbent.
- A Rellonba inkább szép köntösbe bújtatott gazemberek járnak.* - Válaszolja komolyan, bujkáló mosollyal azzal a mély, rekedt hangján, amivel először hozzászólt a lányhoz. Persze fogalmazhatott volna kevésbé elegánsan, elárulhatta volna, hogy a Rellonban csak manipulatív, arrogáns, erőszakos embereket fog találni, de az igazságot róluk úgyis elmondja majd más neki, valaki, aki nem a házba jár s akinek a véleményét remélhetőleg kellőképp szkeptikusan fogadja majd. Nem kell rögtön lelőni a poént. Annától, ettől a végletekig mosolygós, kedves, közvetlen és segítőkész lánytól úgyis irreálisnak hatnának a goromba jelzők.
- Végeztem. - Morogja oda egyfajta búcsúzásképpen, miután ránéz a faliórára és az utolsó csepp -hideg- teát is megissza a csészéből. A cukrászda különben is perceken belül zár, rajtuk kívül már csak 2-3 fiatal lógatja itt a lábát, és neki még lenne némi elintéznivalója a faluban. Szinte biztos benne, hogy a lány felajánlja majd a társaságát abban a hiszemben, hogy Anna is a kastély felé igyekszik, de ő egyelőre csak annyit lép, hogy némán feláll, elrakja a könyvét és egy kisebb, tulajdonképpen ismét behatárolhatatlan mosollyal biccent neki egyet, aztán pedig békés tempóban, a zsebében apró után kutakodva a pult felé veszi az irányt.    



* A kifejezés jogos tulajdonosa Alexa R. H. Flaviu tanárnő, a szövegünkben előzetes egyeztetés alapján teljesen legálisan használtuk fel.

Ophelia LaFonde, Párizs, 2013.07.31. 18:48  
Egy nevenincs bárban

Napfény, ábrándos, kék ég, színes madarak, sodró tömeg, nevetés, kacagás, lábdobogás, forgatag, vidámság, öröm, nyár. Halk, méltatlankodó nyögés, koszos arc, fekete talár, menekülés a tömegből, domborodó táska, seszínű, egyenes tekintet, kicsiny lépcső, félhomályos lebúj, ősz tulaj, kényelmes pad, égő szivar, lángnyelv whiskey, C’est la vie, douxe vie.

Mostanában elfoglaltabb és boldogabb, mint valaha. Mióta a legminimálisabb kötelességek se kötik a Bagolykőhöz, annyi helyen járt, annyi mindent tanult, mint eddig egész életében. Boldog, mert már hónapok óta nem kellett szóba állnia muglival, boldog, mert kubai szivarja van, boldog, mert a táskájában lapul az eddigi legértékesebb ereklyéje és boldog lenne akkor is, ha valamelyik vendég megtámadná, mert legalább fél óra telt el azóta, hogy elrakta a pálcáját és otthagyta az ereklye átadóját a padlón.
- Douxe vie...- Leheli elégedetten egy füstfelhőn át békésen hátradőlve, egyik kezében a pohárral és a szivarral, a másikat mindvégig az ezerféle bűbájjal megtoldott táskáján nyugtatva. Az apró, füstös bárban valami alternatív francia zene szól, a fejében a gondolatok egymást püfölik, a lelke meg olyan szilárdan szundikál, mintha kisgyermekként a tejét szürcsölné a mese előtt. Végre egyedül van.
Különben szokás szerint semmit nem tud erről a máguskörnyékről, meg Párizsról se úgy általában, de az információhiány 17 éves kora óta, mióta nagykorú, nem okoz neki problémát. Az is lehet, hogy itt marad néhány napig, vagy visszajön, miután leszállította az árut - a bolton kívül mihez, vagy kihez kellene alkalmazkodnia? Ma egy hotelben alszik, a kincs mellett akadt az átadónál néhány őrizetlenül hagyott galleon (legalábbis azután őrizetlenül maradtak, miután a gazdájuk elájult), holnap meglátogat egy híres francia ereklyekutatót, amolyan hozzá hasonlót, aztán pedig, ha nem kap munkát, néhány nap, vagy hét múlva hazamegy megnézni, kirabolták-e már a lakását. Nem lenne nagy probléma, hiszen minden tárgyi dolgot magánál tart, amire feltétlenül szüksége van, a pénze nagy része bankban nyugszik, bár talán az téli köpenyét sajnálná, ritkán talál az ember olyan kényelmeset.
Az ember olyan kiegyensúlyozott lesz, ha azt csinálja, amit akar!
Következzék a második kör.

Ophelia LaFonde, Párizs, 2013.05.31. 18:48  
Egy nevenincs bárban

A pultos éppen akkor teszi le elé a második pohár italt, mikor egy hívatlan vendég is megjelenik az asztalnál. Anna táskán nyugtatott keze nem mozdul, ellenben egy hajszálnyit előrehajol, mintha éppen csak jobban szemügyre akarná venni az érkezőt, a körülötte lebegő füstfelhő ellenére.
- Dobd le magad. - Válaszolja kimérten, miután távolságtartó, rideg tekintettel többször is végigmérte a fiatal lányt. Végül aztán hamuzik egyet és visszadől az eredeti helyzetébe, bár némileg merevebb testtartással, mint eddig. Mondjuk úgy, hogy meg lett zavarva a lelki békéje, egy ilyen helyen pedig másodlagos, hogy valaki mennyire veszélytelennek néz ki. Úgy tűnik túl régóta jött el a Bagolykőből, elszokott attól, hogy az emberek minden ok nélkül leülnek mellé csevegni - bár a csárdában sokszor fordult elő, hogy valamiféle nemlétező védelem folytán keresték a társaságát.
- Honnan tudtad, hogy beszélek magyarul? - Kérdezi nyugodtan, kissé rekedtes hangon. Abszolút nem ismerős neki a lány, noha abban biztos benne, hogy ez fordítva nem igaz. Az arckifejezéséből most még nehéz lenne megállapítani, hogy egyszerűen bizalmatlan, vagy csak szimplán hányhatnéka van a gyerektől (vagy a társaságtól). Ezen a problémán szerencsére segít néhány korty ital, a következő mozdulata már olyan szinten vendégszerető, hogy rögtön gyanakodni kezdhet az ember.
- Vegyél! - Egy kis dobozt tol elé, benne négy, az övéhez egészen hasonló szivarral. A dobozt a talárja alól vette elő, és kinyitáskor nyerte el eredeti formáját, valószínűleg valami érdekes zsugorító bűbáj van rajta. Nem igazán lehet tudni, hogy mi a szándéka ezzel a felajánlással, bár valljuk be, a legtöbb embernek nem az jutna eszébe, hogy az önzetlen emberszeretete vezérli főleg, hogy még el is mosolyodik.

Ophelia LaFonde, Párizs, 2013.05.31. 19:00
Egy nevenincs bárban

Bólint a lány válaszára, mintha beleegyezését adná a dologhoz. Elég volt egyetlen rövidke mondat, hogy rengeteg mindent megtudjon a vele szemben ülőről; bagolyköves, valószínűleg alsóbb évfolyamos, mert nem ismeri és mert a tablókat nézi, és biztos, hogy rellonos, nem csak belógott a házba - máskülönben nem lenne itt. Nem tűnik úgy, hogy ez az információ egy kicsit is felmelegítette volna a köztük lévő jéghideg levegőt, de azért mindenképpen hasznos volt.
Az elutasítása Anna újfent elmosolyodik, szélesen megmutatva fogait, a legkevésbé se bátorítóan, és olyasformán csukja össze a dobozt, ahogy egy ragadozó szokott ráharapni az ebédjére. Furcsán lassú mozgással húzza vissza a kezét, és még akkor se veszi le tekintetét a lányról, miközben elrakja a szivart.
- Áh... - Hát így állunk. Csendesen megállapítja magában, hogy a világ legrosszabb kezdése a 'segítségre lenne szükségem,' majd a pohár felett némán nézi, ahogy a gyerek előszedi táskájából az értékesíteni kívánt ékszert. Kellemes, kissé ábrándos félmosolyával még néhány másodpercig a lány arcát fürkészi, mintha éppen azon gondolkozna, hogyan szerezhetné meg az ékszert a lehető leggyorsabban, aztán az elé tolt nyakékre pillant, leteszi a poharát és a szivarját, majd a láncot fogva szemmagasságba emeli az ékkövet. Látszik, hogy ügyel rá, nehogy hozzáérjen a medálhoz.
- Gazdag család, mi? Párizsban laksz? - Kérdezi vizsgálgatás közben, egy egészen rövid pillanatig a gyerek szemébe fúrva acélos fényű tekintetét. Most vagy a munka lehetősége tette ilyen közvetlenné, vagy csak megérezte a pénz szagát.
Vajon akkor is ilyen bátran fordult volna hozzá a lány, ha ismerné a módszereit?
Int a pultosnak, hogy töltse újra a lány poharát.  
- Ez túl ronda ahhoz, hogy megtartsam. - Közli hidegen a véleményét, majd végre-valahára levéve kezét a táskáról iszik néhány kortyot az italából. Az 'osztozkodás' felvetésére nem szól semmit, csak újfent elvigyorodik, kissé gúnyosan, kissé tartózkodóan.
- De ér valamennyit. - Valószínűleg akkor se adna pontos felvilágosítást, ha ezt külön kérték volna tőle. Valóban, igen, ér valamennyit...12 karát, smaragdcsiszolás, egészen tiszta, bár azt nem tudná megmondani, mennyi zárvány van benne - egyrészt nagyon ritkán jut hozzá gyémánthoz, keveset ért hozzájuk, másrészt tízszeres nagyítása lenne szüksége. Látszólag nincs rajta karc, vagy abrázió, értékes darab, 500 galleont biztos megér, viszont...
- Nem dolgozom mugli tárgyakkal. - Közli végül, miközben leengedi az ékszert a tartójába. Egy mágikus tulajdonság még biztos rátenne 200 galleont, így ezen a környéken úgy lenne érdemes eladni, a mugli gyémántkereskedőkkel pedig triviálisan nem fog üzletelni.
- Én kizárólag ereklyékkel foglalkozom, mit tud? - A legkevésbé se tartja furcsának, hogy a kölyök vagy lopott, vagy az örökségét herdálja szét, ellenkezőleg, mintha kezdene úgy nézni rá, mint egy emberre.
Időközben ismét hátrahajol, ráteszi a kezét a táskájára, és szivarjával a szájában várakozva vizsgálja a gyerek arcát, pont olyan kifejezéssel, mint aki folyamatosan gondolkozik, és pont olyan éberen, mintha a lány, vagy valamelyik pénzsóvár vendég bármikor nekieshetne, még akkor is, ha ez alapvetően inkább fordítva lehetne igaz.

Mihael
Pestseholse
éjszaka.

Mihael
Pestseholse
éjszaka.

Mihael
Pestseholse
éjszaka.

Yarista
Egyesült Királyság
Barntaple
Exmoor közelében

Yarista
Egyesült Királyság
Barntaple
Exmoor közelében

Yarista
Egyesült Királyság
Barntaple
Exmoor közelében

Mihael
Pestseholse
Éjszaka

Yarista
Egyesült Királyság
Barntaple
Exmoor közelében

Yarista
Egyesült Királyság
Barntaple
Exmoor közelében


Nosztalgikusan elmosolyodik, majd halkan fel is nevet Yarista vallomásán; nem állítható, hogy ma is ugyanazt tenné, mint annak idején és veszni hagyna egy olyan remek üzletet, mint egy ereklye eladása, de cáfolhatatlan tény, hogy akkor nem élt vissza a helyzettel - megelégedett azzal, hogy viccből veszélybe sodorta a fiút.
- Hiszen teljesen fair üzlet volt. - Teszi hozzá felemelve a poharát és biccentve Yar felé egyet; bár ő nem kockáztatta a testi épségét, lelkiismeretesen teljesítette a megegyezés ráeső felét. Végül is, senkinek nem okoztak komoly kárt a kis játékkal.
- Igazán rád fért akkoriban, hogy egy kicsit bevállalósabb legyél. - Mondja, miközben fel se nézve teljesen eltünteti a főfogást. Desszertnek valami édes, de szigorúan nem krémes süteményt kér.
Az ezt követő ajándékot és a kérést Anna olyan arccal hallgatja végig, hogy az utolsó pillanatig kétséges lehet Yaristában, elfogadja-e a jegyet. Kicsit talán nehéz megfogni a természetének ezen részét; a közvetlenség automatikus elhárítását, legfőképpen, ha az efféle baráti szívességeket von maga után. Kezdetben ő soha semmiféle nagylelkű lehetőséget nem tudott adni, később szándékosan nem is adott, nem is fogadott. Persze mindig előfordulnak emberek, akiknél különböző okokból egy kicsit messzebb kerül a határvonal. Néhány másodpercnél többet azonban nem töpreng.
- Ott leszek, köszönöm. - Ebéd előtt szinte teljesen biztos, hogy elutasította volna az ajándékot, de most még el is mosolyodik, mikor érte nyúl és egy rövid mustrálás után berakja a talárja biztonságot rejtő belső zsebébe. Közben tálalják is a desszertet, amihez mindketten rögtön hozzáfognak - úgy néz ki, elég jó étvággyal esznek.
- Ezek után azonban egyenesen kellemetlen lenne, ha veszítenél. - Mondja komolykodó hangon, vigyorogva - a kissé közvetlen pillanatot nem csak ő, de Roli is igyekszik hamar feloldani látványosan elfogyasztva az ebédjét, de ezen Anna nem is csodálkozik; mindig is tudta, hogy a sárkányok a legremekebb állatok a világon.
- Milyen edzéstervekkel dolgoztok a meccsek között?