Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Értem én, hogy eltérünk egymástól. Nyelvben is, kulturálisan is, igazából, ha jobban belegondolok, akkor külső szemmel elég viccesen nézhetünk ki, de akkor sem hiszem el, hogy ennyire nem értjük egymást. Oké, nyelvi nehézségek, de van fordítója, szóval annak meg kéne könnyítenie a köztünk lévő kommunikációt, mégsem teszi, ami engem roppantmód frusztrál. Látszik rajta, hogy neki is kezd fogyni a türelme, és megmondom az őszintét nekem is, mert fogalmam sincs hol csúszott el a beszélgetés. Márpedig valahol elcsúszott, ami velem egyáltalán nem szokott előfordulni, így jobb híján csak mélyet sóhajtva lépek egyel távolabb Adyra-tól, hogy egy hipercukika mosoly mellett nyújtsam felé a jobb kezemet.
- Kezdjük elölről, ha nem bánod - vágok bele. - Ombozi Zlatan. Bocs, hogy turkáltam a fejedben - kimondom, de gondolom elég egyértelmű, hogy annyira nem bocs a dolog, különben esélyem sem lett volna idejönni és elkezdeni ezt az igen furcsa, kellemetlen mégis szórakoztató beszélgetést. Sok nővel beszélgettem, rengeteg szituációban, de eddig meg kell hagyni, Adyra viszi a prímet. Vagy tényleg ekkora a különbség kettőnk között vagy éppen hülyére vesz. Nem, most esküszöm nem vagyok a fejében, így is elég vicces a helyzet, nincs szükségem a legilimenciára ahhoz, hogy ezt megtartsuk.
- Legilimentornál nincsenek személyiséges jogok - idézem a nőt teljesen komoly arccal. Hatalmas erőfeszítésembe kerül, hogy ne törjön ki belőlem a röhögés, de tartom magam, minthogy abban is, nehogy kikerekedjenek szemeim a szóhasználaton. Zseniális a nő, és a végére már nem furcsállva, hanem komolyan elismerősen méregetem. Először is rettenetesen különleges, másodszor elég ránézni, hogy az ember lássa meg van a magához való esze és harmadszor; kurva vicces a nő. Szemeim kikerekednek, egy pillanatra még levegőt is elfelejtek venni, ahogy barnáimat pillantásába fúrom.
- Hogy rasszista? - biccentem oldalra fejemet, arcomról biztosra veszem, hogy süt az értetlenség, teljesen érthető okokból. Hogy a faszomba kerültünk a rasszizmushoz pár pillanat alatt? Ember legyen a talpán az, aki tudja követni Adyra-t. - Nem, nem vagyok rasszista - rázom meg a fejem, jobb kezemet még fel is emelem, hogy nyomatékosítsam mondandómat. Szóba jött a joghurt, közlöm, hogy meghívom kiengesztelésképpen, erre közli, hogy ki tudja fizetni. Esküszöm nektek, de tényleg, itt és most, hogy ez a nő fog engem a sírba tenni és elég hozzá ez az elmúlt húsz? Harminc perc?
- Na - csapom össze tenyereimet. - Gondoltam, hogy tudod fizetni a joghurtod. Nálunk halandóknál a kiengesztelés annyit tesz, hogy sza... akarom mondani rosszat tettél a másiknak, így veszel neki valamit, amitől jobb kedve lesz - ez a kiengesztelés definíciója? Ha nem is ez, mindegy, mert már elhangzott. - És mivel én jártam a fejedben, de neked ez rossz érzés volt, így meghívlak egy joghurtra, hogy jobb kedved legyen. Érted? - ha valaha el akarnék menni tanárnak tartsatok egy puskát a fejemhez és habozás nélkül húzzátok meg a ravaszt, kérlek. Kíváncsi és kérdő tekintettel nézzem Adyra-t, hogy vajon elfogadja-e az ajánlatom, vagy ilyen pöpec kommunikációval válnak el egymástól útjaink. Mert ha nem is érti, akkor sem tudom mégis hogy magyarázhatnám el ennél érthetőbben vagy egyszerűbben. Alapból soha nem kellett elmagyaráznom ezt a fogalmat, így is túlteljesítettem. Türelmesen várom a választ a meghívásra, miközben jobb lábamról testsúlyom a balra kerül. Érdekes egy nap ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Elhúzom a számat a köszönöm szóra. Mintha olyan kurva sokat tettem volna eddig az ügy olyan kimeneteléért, amilyennek szerintem kéne lennie. Nem Mes volt, és ez az egy, ami biztos, mert a járása nem ugyanolyan, mint az előttem ülőnek. A mozdulatai sem összehasonlíthatóak, ám ez nem elég ahhoz, hogy azt mondhassam nem bűnös, és kiálljak a hivatal elé, hogy bevédjem. Szar dolog ez a holtakkal kommunikálás, mert mindent úgy kell visszaadnod ahogy láttad különben cseszhetjük az egészet. Hüvelyk és mutatóujjammal megdörzsölöm szemeimet, mikor újra feltekintek a nőre. Pillantása ökölbe szorult kezemre esik, én meg gyorsan lazítok szorításomon, mintha mi sem történt volna pár pillanattal előbb. Idegesítő az egész, ahogy van, és azzal, hogy idegeskedem rajta még én is, csak azért mert Emese ott volt, egyáltalán nem segítek rajta, de legfőképpen magamon nem.
- Mindegyik mutat valamit, Mes - sziszegem a szavakat. Szar érzés, hogy így tudja meg, amikor olyan sok boldogsággal teli és örömittas éjszakánk volt együtt már. Egyszer nem említettem, szinte senki nem is tud róla, így miért ő lett volna a kivétel? A hivatalban tudják, a minisztérium tud róla, és a család. Senki másnak nem kell tudnia róla, hogy miért kap el a hányinger, ha egy ember közelít felém, és nem önszántamból érek hozzá. Senkinek nem kell tudnia, hogy lelkem egy darabja minden egyes ilyen esetnél távozik a holttal is, mert még halálukban sem hagyom őket békén. Néha áldásnak érzem, néha pedig egy olyan átok, ami mintha azt mondaná, hogy erre lettem kárhoztatva valamiért. Az ok sosem fontos, itt sincs ez másképp. Szemeimet lehunyom, és amikor ismét kinyitom pont elkapom tekintetét, így örömtelien nézhetem végig, ahogy állkapcsa megfeszül a megszólítástól. Vigyorom még szélesebb lesz, jobb kezemet az asztallapon pihentetem, ujjaim halkan játszanak egy ritmust rajta.
- Micsoda bókok, kérem - kapok a szívemhez drámaian, jobb kézfejemet még homlokomra is csapom, hogy hatásosabb legyen a jelenet. Óvatosan elmosolyodom felé, miközben leengedem kezeimet. Istenem, ha nem visítanának gondolatai a fejemben sokkal egyszerűbb lenne. Figyelemelterelés. Valószínűleg tényleg erre vagyok a legjobb neki, főleg most, ha már a nyomozásról többet nem tudok mondani. Pillantásom megakad arcának élén, és egy elégedetlen sóhajjal konstatálom, hogy bizony az semmit nem változott, amit oly' sokáig, oly' sok csókkal hintettem.
- Eddig sem volt esélyed, de így, hogy már tudsz a legilimenciáról - könyökölök az asztalra. - Még viccesebb a gondolataid között matatni - széles és gonosz vigyorra húzom számat, amikor a pincér az asztalhoz lép a kikért italokkal. A sört először elém teszi le, de gyorsan helyre rázom, majd amikor végre eltakarodik, ismét minden testrészemet - khm - Emesének szentelhetem. Rögtön észreveszem, hogy arca megváltozik, mereng valamin, én pedig ezt nem akarom hagyni. Kezei arcára simulnak, én pedig anélkül, hogy átgondolnám mit teszek, emelkedem fel kissé a székről, hogy jobb kezemmel elkapjam egyik kezét, és levegyem azt arcáról, hogy rám nézzen.
- Gyere velem - hangom nem erőszakos, de éppen annyira parancsoló, amennyire lennie kell, és biztos vagyok abban, hogy szó nélkül fog követni. Felállok az asztaltól, a pénzt az asztalra dobom, meg sem számolva, rá sem nézve, majd ujjaimat Emese ujjai közé fonva emelem fel székéről és kezdem el magam után húzni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kérdése meglep, és nem is válaszolok rögtön. Miért nem? Furcsa, hogy ezt a kérdést fel kell tenni. Mindig elképzelem, hogyha valaki megtudja, akinek amúgy semmi köze nincs hozzá, attól nem ezt a szánakozó és értetlen pillantást kapom. Hogy nem stresszeli az embereket, csak elfogadják, és tovább lépünk, mert úgysem tudnak vele mit kezdeni. Talán ép ésszel fel sem fogható, hogy a halottakkal való kommunikálás márpedig van, és én rendszeresen űzöm, mintha fegyvert tartanának a fejemhez. Vicces, tekintve, hogyha nem teszem rendszerességgel, akkor tényleg likvidálnak valószínűleg. Nem pálya a Minisztériumnak, hogy más is megszerezzen, hogy másnak dolgozzak, esetleg egyáltalán ne dolgozzak. Amikor ezt a hivatást választottam senki nem mondta, hogy ilyen mértékűen a Minisztérium alárendeltje leszek, és néha, amikor éppen olyan hangulata van apámnak látom rajta az őszinte megbánást, amiért ezt hagyta. Egyszerűen titokban kellett volna tartani... Megtehettük volna?
- Mert nem volt hozzá semmi közöd - motyogom magam elé a szavakat, hogy a következő pillanatban már tényleg Emesét húzzam magam után, aki tökéletes mintapéldája a balfaszságnak. Eddig figyelemelterelésért könyörgött, most meg a sört lötyköli az aszfaltra és menet közben issza azt. Sok ész kell ehhez, nem mondom. Pár másodpercre vagyok hajlandó megállni, amíg megissza a maradékot, majd nem várva tovább kezdem el ismét magam után húzni. Nem felelek az eddig feltett kérdésre, az előtte kijelentett mondatokra sem reagálok, mert totálisan felesleges és értelmet vesztett minden. Megtudta, hogy mi és ki vagyok. A Minisztérium bábja, a halottak ördöge, és a lélektelen. Kell ennél több egy nagyon klassz és romantikus légyotthoz? Ugye, hogy nem. Felesleges a gyertya és a melankolikus háttér hegedű, amikor talán életem egyik legnagyobb titkára derült most fény. Nem akartam neki elmondani, nem akartam, hogy leessen neki, mert az egész kurvára nem fontos, legalábbis neki biztos nem. A halottak meggyalázása már napi rutinommá vált, szinte hiányoznának, de tényleg, csak aztán mégsem. Én is meghalok velük.
Futólépésben közeledek a hopponálási pont felé, a felügyelő auror felé csak intek egyet, amolyan "ne aggódj, kezelésbe veszem" félét, és remélhetőleg leesik neki, így talán nem fut a feletteseihez. Meglepően vicces a szóhasználat, de már megfogalmazódott, szóval itt hagyom, hadd nevessetek fergeteges humoromon. Beállok a megrepedezett téglafal közé magam után húzva Emesét, kezeit derekam köré fonom, majd artikuláltan és tisztán kimondom az utca nevét, ahol lakom. Csak ne bánjam meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Elcsúsztunk valahol, mint kommunikáció és teljesen megérdemelt a többesszám. Ő is, és én is, mert a - szerintem - nagyon vicces megszólításom odáig ment, hogy én biza rasszista vagyok, ráadásul egy paraszt is, amiért turkálok a fejében. Nos, a második lehet igaz, de az elsőt még most sem tudom mire vélni, így csak elengedem, mert nem tűnt úgy, mint aki komolyan gondolja. Legalábbis nagyon remélem, hogy ilyesféle atrocitás sem érte, mert az igen gusztustalan modorra vallana, amit szintén nem tudok elviselni. A felém nyújtott kezet megmarkolom, majd megrázom, éppolyan erősen, hogy ne törjem el a kezét, de hiába nő, attól még nem tűnik törékenynek és szerintem egy erősebb kézfogásba sem halt még bele senki.
- Adyra - ízlelgetem a nevet, mintha most hallottam volna először életemben, és magamban már nem csak így hívnám. Komolyan, mintha világi spanok lennénk évek óta. - Tetszik. Gyönyörű neved van - mosolyodom el hamiskásan, majd elengedem a kezét, sajátjaimat zsebem mélyére süllyesztem. Látszik rajta, hogy valamin nagyon mereng, így ebben a pár másodpercben megengedem magamnak azt, hogy jobban megnézzem. Afrika? Messzebb nem is jöhetett volna el szülőföldjétől, mint egy ilyen kis országba. Elképzelésem sincs, honnan jöhetett az ötlet, de ahogy elnézem talán már sínen vagyunk a beszélgetésben nagyjából, így nem is kell aggódnom, mert talán kiderül, ha ilyen fesztelen folytatjuk a csevejt. Igen, egészen idáig.
- Aha, szóval lesz még - csapok le rögtön az alkalomra, mert ha tényleg lesz, akkor abban mindenki biztos lehet, hogy nem fogom kihagyni. És nem csak azért, ahogy kinéz - olyan 40%-ban van csak összefüggésben a dologgal -, hanem azért, mert ő más. Érdekes, és nem úgy különleges, ahogy a legtöbb lány elhiszi magáról, hanem tényleg az. Ahogy beszél, vagyis ahogy próbálkozik vele, a mozdulatai. És meg kell hagyni, felkeltette az érdeklődésemet, mint azt már olyan sokszor elmondtam.
- Megmondom az őszintét, nem, nem tudom, hogy értetted - rázom meg a fejemet kicsit. - De nem is érdekel. Tiszta lapot kezdtünk, engedjük el - komolyan nem érdekel. Meglepett, nem tagadom, de nem érdekel, hogy értette, vagy miért mondta, egyáltalán hogy merült fel benne ez az egész. És tőlem meg valóban eléggé távol áll a rasszizmus, tekintettel arra, hogyha tehetem az öcsém elleni gyilkolgatós játékokban, mindig négert választok. És mindig nyerek is, szóval bizony lehet abban valami, hogy a fekete bőrűek sokkal gengszteresebbek, mint a fehérek.
- Nem akartam, hogy azt hidd - vonom meg vállaimat, pillantásomat lehunyom pár másodpercre, hogy végül, amikor kinyitom egy mosoly kíséretében pillantsak Adyra-ra. - Csak gondoltam dumálunk egy jót, majd nevetünk rajta, hogy ilyen balfasz módon szólítottalak le, de eléggé félresikerült a dolog - köhintek egyet, hogy tudja, valóban így van, és egyáltalán nem az ő hibája. Nyilvánvalóan nem, mert gondolhattam volna csak a kinézetből, hogy talán nem magyar, és egyáltalán nem fogja érteni azt, amit neki magyarázok. Ennyi erővel baszki ektivitizhettünk is volna. Ah, majd elkapom a családot legközelebb, ez egy jó ötlet.
- Pontosan - emelem ki kezemet zsebemből, hogy végig simíthassak tarkómon. Legalább a kiengesztelés szóig eljutottunk, bár ha tudom, hogy ezt ismeri, akkor nem csépelem feleslegesen a számat, mint valami elmeroggyant. Tarkómról, napszemüvegem alá csúsznak ujjaim, megdörzsölöm szemeimet, majd amikor megszólal, a szemüveget fejem tetejére tolva meredek Adyra-ra.
- Hogy pardon? - emelkedik meg egyik szemöldököm kérdőn, mert csak remélhetem, hogy rosszul hallottam. - Kísérjelek el jógázni, és akkor hajlandó vagy megengedni, hogy meghívjalak egy joghurtra? Ez annyira nem fair deal - előre-hátra bicegtetem fejemet, lehunyt szemekkel, miközben az esélyeimet latolgatom magamban. Merlin, baszod! Nem tudok jógázni, mégis hogy a tökömben mennék el vele? De ugye, a másik szempont a jóga nadrág, amit meg valahogy úgy csináltak meg, hogy csak azt nem látod benne, amit nem akarsz. Csak meg ne bánjam... - Deal - nyújtom felé ismét jobb kezemet. - Csak rázd meg és akkor tutira elmegyek veled - forgatom meg kicsit szemeimet, és remélem, hogy megteszi, mert enélkül biztos kihúzom magam a jóga alól. - Hol, hánykor? - nincs idő teketóriázni. Nekem a box előtt vagy után pont nem egy kis jóga jut eszembe belemelegítésnek vagy levezetésnek. Ó, bassza meg!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Soha életemben nem voltam ilyen pontos, és fogalmam sincs ez most miért változott meg. Baszki még a helyszínekre is minimum tíz perc késéssel érkezem és nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez a minimum idő. Valamiért a kezdeti döbbenet átcsapott abba, nyilván miután elolvastam a biztonság kedvéért párszor a levelet, hogy akkor most vagy soha, itt a lehetőség arra, életemben egyszer ne késsek. Valamiért mégis úgy érzem, ezt a jó szokást nem fogom megtartani sokáig.
- Mindkettővel - vonom meg vállaimat a kérdésre. Valóban így van, nem jutott volna eszembe, hogy valaha be lesz rajtam hajtva a páros jóga. Egyáltalán mióta csinálják a jógát párban? Azt hittem ez ilyen egyedüli dolog, mindenki lemegy alfába, valami japán zene szól közben a háttérből, és boldogság. Mondjuk, mindezek alapján, nem voltam jól tájékozott a jógával kapcsolatban. Biccentve veszem el tőle a polifoamot, miközben vállamra dobom a sporttáskát, indulásra készen állva. Elképzelésem sincs mire vállalkoztam, életemben nem jógáztam, mert valahogy nem volt összeegyeztethető a box edzésekkel, de ha már eljöttem idáig csak nem ülök be valahova elszlopálgatni egy kávét. Először; nem lenne illendő, másodszor; totálisan megérdemlem, hogy lássam Adyrát minden kibaszott jóga pózban, ami csak létezik, és ha az oktató egyet is kihagy a mai órán, isten látja lelkemet, megfogom tudni.
Szó nélkül követem, azonban, amikor megtorpan, egy mindennek, csak éppen kecsesnek nem mondható mozdulattal kerülöm ki, egy oldalra lépéssel, ha egyetlen mód van rá, akkor ne taroljam már le a lendülettel. Megilletődve pillantok rá, majd vonásaimat rendezve figyelek arra is, amit mondd.
- Igen, számomra is elég érthetetlen - vonom meg vállaimat, komoly értetlenséggel a szememben. Na ugye, hogy ő sem érti? Akkor mégsem vagyok foggyos jógából. Kösz, köszi, jár a keksz! - Egyet tippelhetsz csajom, kettőre megmondom - csettintek nyelvemmel egyet, ahogy mutatóujjammal felé bökök vidáman. A kezdeti feszültség és aggodalom kezd eltűnni belőlem, mert legrosszabb esetben csak ülnöm kell és néznem ki a fejemből, mert látják rajtam a szenvedést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nem az a furcsa, hogy elhívnak - rázom meg a fejem mosolyogva. - Az a furcsa, hogy jógázni hívnak, és el is jövök - fejemet tovább rázom, mert komolyan nem értem mi vitt rá erre az egészre. Jóga. Az volt valaha férfias? Egyáltalán férfiak járnak jógára? Istenem, esküszöm valami gebasz van az agyammal, amiért ezt bevállaltam, és most az a legkisebb gondom, hogy Adyra burkolt kérdése annyira mégsem burkolt. Mert azért, akinek van egy kis gógyija az hamar rájön, hogy mire irányult a kérdés, és bár nem fogom az arcába mondani, hogy túl sok helyre is hívnak, ahova rendszerint nem megyek el, de azért megtenném.
Nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy tekintete megakadt rajtam, de ezt nem verem nagy dobra, mintha nem vettem volna észre, szöszmötölök tovább a táskával, mert a pántja megcsavarodott. Ez nem igaz, de ami a hátam mögött történik azt a nő pont nem látja, szóval adok neki lehetőséget a bámulásra, amíg végre megindulunk. Jól esik a tekintet, jobban esne, ha másik helyzetben kapnám, de beérem a jógával is. A jóganadrággal. Khm, részletkérdés, nem is igazán fontos a jóga. Már csak azért sem, mert a nőn nem is az a standard jóganadrág van, amire számítottam, hanem valami szürkeség, ami... nos maradjunk annyiban, hogy pont megfelelően kiemel mindent, amit az ember látni szeretne, vagy esetleg szívesen látna. Vagy csak rásandítanak, és ott felejtené a tekintetét. Mindegy, innentől az agyamban a jóga a leghátsó zugban van eltemetve, mert ahogy Adyra elindul, csak pár másodperc múlva követem a bejáratig.
- Dehogy érthető! - kerekednek ki a szemeim, ahogy tartom neki az ajtót, majd zavartalan folytatom tovább. - A jóga az nem páros bárhonnan nézem, a páros pózokat meg pontosan azért találták ki, hogy szívassák az embert - egy huncut féloldalas mosoly kerül fel ajkaimra, mert bár valóban így gondolom, de azért Adyra látványa valamelyest jobbá teszi a helyzetet.
Csak egy halk kuncogást engedek meg magamnak arra, hogy rejtett tehetség vagyok. Hogyne, mindenki rejtett tehetség valamiben, csak valószínűleg kurva mélyen van ahhoz, hogy elő is jöjjön a dolog. Csak legyintek egyet, mert ezt ugye egyikünk sem hiszi el. Szó nélkül követem Adyrát a terembe, miután elintézett mindent, és bizony, hogy tényleg ott volt a neve mellett a +1, én meg ezen még meglepődök. Hah! Tényleg itt vagy, Ombozi, ne bomolj, csak élj túl! Megemelkedett szemöldökkel tekintek a nőre.
- Hova futnék? - ha az a bemelegítés akkor rendben van, de Adyra arca nem feltétlen ezt mutatja én meg csak egy mosoly mellett indulok el a megfelelő terem felé, remélve, hogy azért így egyértelmű a helyzet. Ledobok mindent a nő cuccai mellé, kihajtogatom a szivacsot, majd azzal a lendülettel ülök le rá, mint aki vár a csodára.
- Mint egy bot körülbelül - egy határozottat bólintok. Box, érted? Hogy lennék már hajlékony? - Holnapra meg már lehetnék fatörzs is, amennyire be lesz állva mindenem... ettől - mutatok körbe drámaian a termen, utalva arra, hogy meg fogok halni. Valószínűsíthetően. - Te mióta csinálod?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Még hogy őt lepte meg. Csak morgok az orrom alatt válaszként, mert mire feleszmélek már a teremben vagyunk és mindenki pakolgat, meg árgus szemekkel figyelik a tanárt. Nevetgéljük ki a szerencsétlen férfit, aki egy nő kérésének eleget téve éppen a halálára készül. Márpedig Adyra elég gyakran kuncog mostanában vagy rajtam, vagy a helyzeten, vagy rajtam, aki bekerült a ebbe a helyzetbe. Igazából egyik sem jelent jót rám nézve, mert valahogy az egész olyan, mintha éppen ebben a teremben akarnám hagyni a férfi mivoltom büszkeségét. Bár rajtam kívül vannak még páran férfiak, engem ez cseppet sem vigasztal, már csak azért sem, mert az arcukat elnézve elég nagy balfaszok, a jóga csak rátesz egy lapáttal erre a színvonalra. Na, de a büszkeség kérdés, ugye. Hogy csinálsz úgy magadból totálisan hatalmas idiótát, hogy közben próbálod megőrizni a férfiasságodat? Végig röhögöd. Ha az meg nem jön össze, akkor kisétálok a megmaradt méltóságommal, és amíg Adyra végzi a páros gyakorlatokat egyedül, addig én a joghurtot eszegetve bámészkodom, mégis mennyire tehetséges. Oké, a második opció egyáltalán nem áll fenn, de mindegy. Mintegy magam megerősítéseként bólintok is egy hatalmasat, még szerencse, hogy nem kiáltok fel örömömben, majd Adyrára kapom a tekintetem.
- És mit segít? - emelkedik meg szemöldököm a kérdésen. - Megtartani az önbecsülésem? - egy hatalmas vigyort eresztek meg a nő felé, remélve, mivel most meglepően jól megy a kommunikáció köztünk, akkor érzi ő is a viccet a dologban. Nem fogok felállni, és kimenni, alapvetően sem olyan fából faragtak, aki feladja az első próbálkozás előtt. A második próbálkozás előtt már feladhatod, mert legalább megpróbáltad.
- Haha - forgatom meg a szemeimet, miután lehuppantam a szivacsra. Ne is beszéljünk inkább ezekről a fürdősó dolgokról. Mi vagyok én...? A kérdés költői, nem kell rá válasz, kösz. Legnagyobb bánatomra nem élvezhettem sokáig, mert rögtön neki álltunk nyújtani. Oké, ez eddig nem is olyan vészes. Mint a kisangyal csináltam a gyakorlatokat, egy hangom nem volt, még esküszöm jól is esett, ahogy éreztem megfeszülni az izmaimat. Elismerően biccentek egyet a nő felé, aki rögtön megfeszíti a gerincét és haptákba vágja magát az edző kérdésére. Kikerekedett szemmel pislogok rá, és csak remélhetem, hogy tekintetemből kijön a "miafasz?" kérdés. Ha nem, akkor megszívtam.
- A fenét! - eresztem ki hangomat kicsit hangosabban. - Mégis mi ez? - tekintetem körbejáratom a termen, ahol mindenki csinálja a feladatot. Motyogok orrom alatt, majd kezeimet és lábaimat is elhelyezem, majd nyomok magamon egyet. Ezért jó a box, mert minden izmom meg van edzve, nem nehézkes felemelni a saját testsúlyomat, így ez sem olyan nehéz. Ha ennél bonyolultabb lesz, elszaladok.
- Ha lesz ennél szarabb is - pillantok Adyrára mosolyogva. - Csak néző leszek, nem vagyok én szalag baszki, hogy csak úgy tekeredjek - szent ég. Mi van, ha tényleg lesz ennél nehezebb?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Annyira feleslegesek ezek a pofavizitek. Kéthavonta bejövök ide, és mint valami fogyatékos válaszolgatok pár kérdésre, és amúgy ez mennyire jó, mert legalább nem a Minisztérium központjába kell mennem, hanem el tudjuk intézni itt is, és legyek hálás, amiért nem rángatnak. Hogyne, majd hálás leszek akkor, amikor ezeket a felesleges köröket végre lefutjuk, és nem csak egy helyben totyorgunk, mint valami degeneráltak. Mert ez a kéthavi vizit elméletileg arra kell, hogy biztosak legyenek abban, hogy a képességem miatt nem borul meg az elmém, és nem kezdek el éjszakánként embereket ölni én is, csak úgy a hecc kedvéért. És annyiszor elmondom nekik, hogy inkább beszélgetek a halottakkal, mintsem velük, de nem hatja meg őket és felteszik ugyanazokat a kérdéseket, amikre ugyanazt a választ adom, mint az előző vizitnél.
Fáradtan lépek ki a friss levegőre, meg hálásan, mert ugye nem kellett bemennem a Minisztériumba legalább, mennyire édesek. Arcomat megdörzsölöm, és alig várom, hogy csak hazaérjek és lefeküdjek, mert valamiért most az az érzésem, hogy az álmok elkerülnek és talán tudnék aludni pár órát. Mekkora felüdülés lenne, szent Merlin! Legjobb napom lenne ever, ha ez valóban megtörténne. Nyúzott arccal és fáradt tekintettel indulok el lefelé a lépcsőn. A hangra oldalra nézek, de végül nem tulajdonítok nekik nagyobb figyelmet, mert a kissrác nem tűnik valami veszélyesnek, ahogy a vele beszélgető lány sem. A lépcsősor közepén állok meg, tekintetem a srácról és a lányról az utcám felé siklik, de valamiért nem akaródzok hazamenni. Pedig érzem, hogy itt van a lehetőség, egy kiadós, három órás alvásra, de nem. Nem visz rá a lélek. Mélyet sóhajtva veszem elő zakóm belső zsebéből a cigarettatartó dobozt és puhítok meg egy szivarkát. Rendesre nincs idő, és most türelmem sem lenne hozzá, így ez pont megfelelő.
Kattan az öngyújtó, a szivarka vége felizzik. És most? Aludjak vagy rúgjam rá valakire az ajtót, hogy igyunk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Fontos kérdés ám, hogy az ember aludjon, megkockáztatva azt, hogy mégis kiabálva kel, vagy menjen inkább inni, mert azzal tényleg eléri a teljes agykiürülést ahhoz, hogy simán álomtalan álomba zuhanjon. Valamiért a második felé húzok inkább, hiszen az a biztosabb, mint mindig, amikor ilyen döntés elé kerülök. Bassza meg, lehet csak simán áthívom az egyik csajt, szexelek egy jót, iszok pár pohárkával, végül ledőlök a picsába aludni vagy így vagy úgy. Mert az álmok jövetele előtt átlagosan van pár nyugodt órám, szóval... oké. Akkor ez eldöntetett. Mélyet szívok szivarkámból, hogy nagy rössel elinduljak, de ahogy leérek a lépcsőn az előbbi csajt elkapó kis srác előttem áll kihúzott háttal és néz fel rám. A kérdésre megemelkedik a szemöldököm, kicsit szkeptikusan és összeszűkült szemekkel tekintek le a kemény 120 centis emberkezdeményezésre.
- Ombozi Zlatan - biccentek egyet ajkaim közé helyezett szivarkámmal. - Az a kérdésektől függ - vonom meg vállaimat. Nyilvánvaló, legalábbis számomra, hogyha olyat kérdez, amit nem adhatok ki vagy egyszerűen nincs hozzá köze, akkor ez a beszélgetés nagyon rövid lesz. Mondjuk nemigen tudom összerakni, hogy egy kilenc, maximum tíz éves forma kisfiú miért sasszézik el egészen a hivatalig, hogy kérdéseket tegyen fel az ott dolgozóknak, de... szóval én már nagyon sok furcsa dolgot láttam és tapasztaltam ahhoz, hogy ezen már meg se lepődjek. Ha ez érdekli, akkor csinálja ezt, csak engem ne tartson fel túl sokáig, mert végre elhatározásra jutottam. Pár kérdés, és itt sem vagyok, nem kell nekem a mai napra még egy felesleges kör. Volt belőle mára elég, köszönöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Valljuk be, hogy az ilyenekre nem számít az ember, amikor nem vágyik másra, minthogy berúgjon, majd aludjon, vagy egyszerűen csak aludjon és utána rúgjon be. Ezek igen fontos kérdések, de ahogy a kissrác rám néz, csak durcásan fújtatok egyet, motyogok valamit, hogy "bezzeg az én időmben", majd nemes egyszerűséggel leülök a lépcsőre, ott ahol állok. Oké, nem motyogtam, de azért a helyzetbe tökre beleillett volna, hogy én mint sokat megélt felnőtt, totálisan lekezelem a gyereket, mert ő még semmit nem tud. Na, meg a nagy faszt, minél előbb szabadulok annál jobb, így beadva a derekamat huppanok le a lépcsőre, és nagyjából így kerülünk egy szintbe a kölyökkel, aki tegez, majd magáz, nekem pedig egy őszinte mosoly kerül fel ajkaimra. Ez így nagyon vicces lesz, főleg, mert annyira adja a határozott interjúztatót, hogy be kell neki fosni minnyá.
- Valódi auror? - ráncolom a szemöldökömet kissé értetlen. - Léteznek nem valódiak is? - nevetek fel hitetlen, és mondjuk így jobban bele gondolva lehet, hogy a kávét főzni bejárók nagy része nem valódi auror, hanem egyszerűen... hát, kávéfőzők? Nos innen megközelítve van abban valami, amit László mondd, szóval el is felejthetjük azt, hogy visszakérdeztem, de mivel már kimondtam, nem hiszem, hogy a kis srác figyelmen kívül hagyja. Mindegy.
- Valóban az vagyok - bólintok egy aprót. Mélyet szívok szivarkámból, majd a füstöt az ég felé fújva, mert csak nem tolom a gyerek arcába, pillantok vissza rá. - Lökjed - mosolyodom el a hivatalos hangnem után a légyszire. Eddig nagyon szépen tartotta magát, de azért csak nem hagyja, hogy elfelejtsem mégis egy gyerekről van szó, aki valamiért túlontúl érdeklődik az aurorok iránt. Mesélni valóm példának okáért pont lenne neki mit, nem arról van szó, de tényleg a kérdésektől függ a dolog. Egy ügybe mélyebben nem mehetek bele, akárcsak egy sajtótájékoztatónál, csak felületesen érinthetek mindent, ha olyan a kérdés. Ja, gyerekről beszélünk. Oké, nem aggódom túl annyira a dolgot. - Remélem tudok segíteni a házi dolgozatodban - bár megkérdőjelezem, hogy ki ad ki ilyen feladatot egy kölyöknek, de nem fontos, és talán egy ilyen kedves kis mondat segít a srác zavarán is. Gyermeket még nem ettem úgysem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Kicsit megemelkedett szemöldökkel várom a választ a kérdésre. Értem én a logikát, komolyan, de azért kicsit jó látni, ahogy a gyermek elgondolkodik a válaszon, mert semmiképpen nem szeretné megbántani azokat, akik ténylegesen csak arra jók auror címszó alatt, hogy papírokat szállítsanak egyik irodából a másikba, majd vissza, görnyedjenek az adminisztráció felett, és a többi. Minden aurornak kell adminisztrálnia, de nem mindegy, hogy csak diktálsz és írják neked, vagy éppen neked diktálják.
- Minden világos - bólintok egy határozottat. Miről beszéltem eddig? Egy gyermeknek nem valószínű, hogy az az auror az ideálja, akinek diktálnak, hanem aki diktál. Ez igazából egy elég nagy bók, és a kissrác még mosolygásra is késztet, mert én a másik körbe tartozok, de hogy ez ennyire látszik rajtam, azért az kicsit creepy. Tényleg látszik rajtam? Majd megkérdezem az öcsémet, jobb híján. Ő úgyis elmondja a véleményét, ha nem kérem akkor is, úgyhogy kellemes a hasznossal alapon most legalább ki is kérem, és nem a nagyvilágba beszél.
- Igazán nincs mit - mosolyodom el szélesen a mondaton. Kíváncsi lennék mennyit készült erre a beszélgetésre. Nem feltétlen velem, hanem egy másik aurorral, akit sikerül elkapnia. A beszélgetés oka még mindig nem egyértelmű, de türelmesen várom, amíg összeszedi magát, majd nekem szegezi az első kérdést.
- Ombozi Zlatan, gyilkossági és helyszínelő nyomozó, képességbirtokos - pontosan annyi időt hagyok a szavak között, hogy legyen elég ideje leírni, mert az apró kezek, bár sebesen mozognának, de az egyelőre még gyermekded betűk nem hagyják ezt a luxust. Bár a képességbirtokosság nem a beosztásom, de annyira megszoktam, hogyha belépek a hivatalba, akkor közölnöm kell ezeket az információkat, hogy automatikusan ezen szavak jönnek a számra. Mosolyogva, türelmesen várom a következő kérdést, és igyekszem nem foglalkozni azzal, hogy ez így baromira lassú lesz. Na, nem baj, legalább lefoglalnak addig is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Elképzelésem sincs, hogy mióta állhat itt a srác, hogy találjon valakit, akinek felteheti a kérdéseit, amiket olyan gondosan gyűjtött össze. Tetszik a kitartása, mert nyilvánvalóan nem jó kedvemből álltam meg. Mert így már értelmet nyer az is, ahogy a hivatalban valami gyerekről beszéltek bő egy órája, aki mindenkit leszólít pár válasz reményében. Így, hogy itt ülök mellette, azért egyszerűbb elképzelni, hogy miről beszéltek. Tehát kitartó, amit én értékelek, és bár teljesen kiment a fejemből, hogy itt lehet még mindig, amikor kijövök, ráadásul elhatározásra is jutottam ugye, de leülök. És jöhetnek a kérdések, amikre komolyan legjobb tudásom szerint fogok válaszolni, kezdhetjük is azzal, hogy kiadom a képességemet is. Remek kezdés. Erősnek mondanám leginkább, de ahogy Lacika tekintete csillog, igazából leszarom, valószínűleg, ha rá is kérdez – miért van olyan érzésem, hogy ráfog? – akkor sem fogja érteni.
- Igen, valóban az – mosolyodom el halványan. – Valamikor külön-külön kell hasznosítanom a tudásomat, de sokszor előfordul, hogy egyszerre van rájuk szükségem – ezt azért nem úgy kell elképzelni, hogy kidobom kockával éppen mihez van kedvem, hanem gyakran megtörténik, hogy csak helyszínelni megyek, vagy csak beszélgetni egy jót az elhunyttal. A második opció a leggyakoribb; mindent kell használnom, mert minden kell nekik, és sokkal egyszerűbb két aurort küldeni a helyszínre, mint egy egész gárdát, akik ezt meg tudják oldani. Hálátlan meló, de egyszer egy lány azt mondta nekem, hogy csodálatos a munkám, mert legalább az elhunyt szerettei megtudják mi történt. Igaza lenne? Halvány mosoly terül el ajkaimon, majd Lacikára nézek. Szóval a képesség. Aha, nem úszta meg.
- Igen, azon túl – dörzsölöm meg arcomat, miközben másik kezembe átvéve szivarkámat lehamuzom a maradékot. Miközben én itt elbeszélgetek, már leégett a fele. Mekkora pocsékolás, pedig vaníliás! Ajkaimhoz emelve a szivarkát szívok bele, majd a füstöt elfújva Lacikától pillantok vissza rá. – Nos… - kezdeném el igen intelligensen, de már itt elakadok. Oké, hogy adod ezt elő egy gyereknek? – Tudod, ha megfogom egy elhunyt kezét, akkor megmutatja nekem, hogy mi történt vele az elmúlt huszonnégy órában, így láthatom azt is, hogy esetleg ki volt az elkövető. Úgy hívják Révész-szindróma – ez így nem durva? Leegyszerűsítve ez van, talán ennyi elég is. Feleslegesen mennénk bele mélyebben a genetikába is, mert még én sem értem mi is vagyok valójában. De az elnevezés találó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Poénnak indult az egész. Már második reggel keltem Barnabás testébe zárva, és meg kell mondjam, kurvára nem tetszik a helyzet, egyenesen felbassza az agyamat, mert ha megtudom ki volt, nagy valószínűséggel meghal, de ebbe ne menjünk bele, mert elviszi az egészet egy teljesen másik irányba, amiről nem szeretnék beszélni, majd máskor. Tehát poénnak indult, bejöttem, gondolván, hogy Bánki is itt van, csak ugye Omboziként, mert azért a pizzázót vezetni kell vagy mi az anyám, de legnagyobb megdöbbenésemre a csávó nem volt sehol. Mondom sehol. Ezt abból is gondolhattam volna, hogy egyszerűen nem hallottam a gondolatait, de nekem mindenképpen biztosra kellett mennem, így mit sem sejtve léptem be a pizzázóba, ahol mindenki köszönt boldogan, nagy hévvel, mosolyogtak is meg minden, valami csaj jött oda papírokkal, én meg mindent jóváhagytam körülbelül, amit az orrom elé toltak, és amikor eljött a nap vége, annyi mindennel volt tele a fejem, hogy csak leültem és ültem. Ennyi tellett tőlem egy ideig. Majd végül kiürítettem mindent, ami nem fontos, merthogy én láttam egy pöpec üveg whiskyt valamelyik fiókban.
Éppen túrom fel az irodát, amikor az ajtó nyílik, közli valaki idegesítően magas hangon, hogy kajás, én pedig reflexből vágnám rá, hogy akkor menjen haza és egyen ott, de nincs esélyem, mert mellém kopog – szó szerint, szaros magassarkú – arcon csókol, majd elkezd lepakolni. Mi az anyám? Barnabáshoz ilyen nőcik járkálnak zárás után? A fiókot egy könnyed mozdulattal vágom be, miután kihúztam belőle a whiskyt, majd a kupakot lecsavarva töltök magamnak egy pohárkával. Senkit nem érdekel, hogy a nő kér-e, van szája, majd kér. Megemelkedett szemöldökkel hallgatom végig a borzalmas történetet a miniszendvicsekről, és lassan elhiszem, hogy kijön a migrénem, amikor végre elhallgat. Aprót kortyolok, amikor újra megszólal, én pedig megforgatom a szemeimet. Rendben, hogy egy éjszakára nem lenne rossz, de hogy lehet ennyit beszélni? Édes Merlin gyere le, kérlek!
- Tehát szia. Mondták már, hogy rohadt sokat beszélsz? – mutató- és középső ujjamat nyomom halántékomnak, párszor körözök csak ott, majd elveszem onnan, kortyolok a whiskyből és visszapillantok a nőre, de immár teljes valójában mérem végig, arcomon elismerés suhan át. – Gondolom ezt a külsőddel kompenzálod, gyönyörű mondhatom – ciccegek is kicsit, szemeimet lehunyva rázom meg a fejemet, majd ismét felpillantok. – De ha ilyen nők járnak hozzá, akkor valamit tudhat a csávó – mérem végig ismét, egy halvány, de teljességgel szemtelen mosollyal ajkaimon. – Nekem meg előadja a balfaszt! Ó, rohadjon meg! Mekkora színész már! – csapok homlokomra, ahogy áll össze a kép és kezdenek leesni a dolgok. Bánki, te tróger, ezért még elkaplak, ha már átbasztál, és nem, nem érdekel, hogy mennyire furcsán is nézhet ki, amikor igazából magamról beszélek, mert én vagyok Bánki, de nem én vagyok, csak a teste az enyém. Érthető, nem?