27. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kedves kavicsok,
kérünk mindenkit, hogy a gyorsabb és félreértések elkerülésére okot adó karanténból szabadulás és bekerülés, emlékezés érdekében levében vagy a témában tüntessétek fel a neveket, amennyiben több karakterről van szó. (Leírásban is szerepel.)
Navigátorok
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ariana Roxanne Payne összes RPG hozzászólása (17 darab)

Oldalak: [1] Le
Ariana Roxanne Payne
Egyetemi hallgató, Rellon Vezetőségi Segítő


Payne 5.0 | pultoslány | önző dög
RPG hsz: 37
Összes hsz: 325
Írta: 2018. november 24. 18:42 Ugrás a poszthoz

Frank Arie Martin
mit keresel itt?

Otthonosan huppanok le egy üres asztalhoz, miután leadtam a rendelésem egy egyszemélyes Félszemű Kukorica Pizzára, és egy sajttorta szeletre, pedig még életemben nem jöttem be ebbe a pizzázóba. Előtte gyakran elmegyek a pubba tartva, vagy onnan eljőve, de bent most járok először. Végignézek a berendezésen, a falakon, az asztaloknál ülőkön, és magamban megjegyzem, hogy egész csinos kis hely, bár nekem túl sok a rikító sárga mindenhol, ami zavarja a szemem, úgyhogy inkább magam elé meredek az asztallapra, majd onnan a telefonomra. Bejátszottam, hogy beteg vagyok, úgyhogy nem mentem be ma az órákra, így műszakot is cseréltem a pubban, nehogy Eleonorenak szemet szúrjon, hogy az órájáról hiányzom, de a vendégeknek meg halál nyugodtan töltögetem a whiskyt, és keverem a koktélokat. A szabadnapomon így azt csináltam, amit csak akartam. Délelőtt boltokban lógtam, megvettem Cathnek azt a ruhát, amit a múltkori körutunkon kinézett, de végül sokallta rá a pénzt, és még Willék babája is gazdagabb lett egy cipővel a mai nap után. Norina szerint még felesleges rendes cipőt venni a gyereknek, mert úgyis kinövi, de Will elmondása alapján már lassan megtanul járni, és szerencsétlennek meg nem lesz egy normális cipője sem, amit ráadhatnak, úgyhogy megvettem. Ezek még nem a karácsonyi bevásárlásom eredményei, majd odaadom nekik, ha legközelebb találkozunk.
A szatyraim társaságában, halál nyugodtan görgetek le a közösségi oldalak hírfolyamában, néha fel-felnézve, amikor valaki rám köszön a pub gyakori vendégei, vagy a bagolyköves diákok közül, aki felismer, és még arra a középkorú pasira is, aki két asztallal arrébb bámul már két perce folyamatosan a pizzája mögül. Időközben megérkezett a feleségének kinéző asszonyság is, így magamban röhögve nézek vissza felváltva a telefonomra, és arra a fura kis bigyóra, amit a rendelésem leadása után adtak, hogy majd szól, ha kész a kajám. Ez valami mugliktól átvett módszer, egy kis varázslattal átitatva, vagy ez az ötlet komolyan egy varázsló fejéből pattant ki? Összehúzott szemöldökkel bököm meg a lényt, mert mintha elaludt volna, nem motyog, mióta odaadták. Az érintésemre újra recsegő-morgó hangot ad ki, majd halkabban folytatja, mintha csak egy macska dorombolna az asztalon. Fúj. Macskák.
Ariana Roxanne Payne
Egyetemi hallgató, Rellon Vezetőségi Segítő


Payne 5.0 | pultoslány | önző dög
RPG hsz: 37
Összes hsz: 325
Írta: 2018. november 25. 16:49 Ugrás a poszthoz

Frank Arie Martin
mit keresel itt?

Ráérősen olvasgatom a legújabb híreket Meghan hercegné terhességéről. Sokan arra tippelnek, hogy ikreket vár. Egészen mesébe illő fordulatot vett az élete, legalábbis a sajtó régóta ezt szajkózza. Én inkább sajnálom őt. Színésznő volt, a nekik kijáró szabadsággal, erre képes feláldozni ezt az életet azért, hogy egy szigorú szabályokkal járó pozíciója legyen, és a fiatalságát arra áldozza, hogy gyerekeket neveljen egy palotában? Nem hiszem, hogy a helyében képes lettem volna ezt az utat választani, még egy jóképű hercegért sem. Vagy mégis? Ezek a gondolatok kavarognak a fejemben, amikor a hátam mögül egy férfi hangját hallom meg. Eszembe se jut, hogy esetleg nekem szól a mondanivalója, így csak akkor ismerem fel a helyzetet, amikor egy pizza, egy szelet torta, és egy pohár limonádé landol előttem az asztalon.
- Ó, én még csak nemrég ér... - kezdek bele a magyarázkodásba, hiszen nem érzem soknak az eltelt időt, így jogosnak sem az ajándék limonádét, de amint felnézek a férfira, a szavam elakad. - Arie?
Egy kicsit magasabbnak tűnik, az arca idősebbnek, és borostásabbnak, de ő az, ez teljesen biztos. Felismerem, hogyne ismerném, ahogy ő is engem. Eddigi életem talán egyetlen komolyabb párkapcsolatának emléke tolul a fejembe egy pillanat alatt. A gyomrom görcsbe rándul, és hirtelen elfog a rosszullét. Olyan események rémlenek fel a szemem előtt, amiket négy éve rengeteg időbe telt elásnom az elmém legmélyére. Egy pillanatra megszédülök, meg kell kapaszkodnom az asztal lapjában, hogy ne dőljek le a székről. Újból a mellettem álló férfira nézek, mintha csak azt akarnám ellenőrizni, hogy nem hallucinálok, ez a pasas tényleg az exem.
- Te itt dolgozol?
Elképedve meredek rá, és mivel más, normális ötletem nincs, lassan felállok a székről, óvatosan, mert a fejem még mindig kótyagos a viszontlátástól. Üdvözölni talán illene őt.      
Ariana Roxanne Payne
Egyetemi hallgató, Rellon Vezetőségi Segítő


Payne 5.0 | pultoslány | önző dög
RPG hsz: 37
Összes hsz: 325
Írta: 2018. december 14. 15:37 Ugrás a poszthoz

Frank Arie Martin
mit keresel itt?

Lassan hátrálok vissza egy lépést, hogy megtámaszkodjak az asztal szélében. Mit is vártam, tulajdonképpen? Hogy mintha mi sem történt volna, egymás karjaiba omlunk, így, négy év távlatában, és minden rendben lesz? A nagy lósz*rt. Semmi sincs rendben, ezt mindketten tudjuk, csak az egyikünk valamivel többet tud, és az természetesen én vagyok.
Megkapaszkodom az asztal szélében, mintha mi sem történt volna, áhh, én nem akartam odamenni hozzá, megölelni, üdvözölni, dehogy. Az nem lenne arianás, legalábbis a mai értelmében biztos nem. Amikor jártunk, még megszokott volt tőlem az ilyesmi, de... minden megváltozott. A családom csak egy kis ideig furcsállta a dolgot, majd ráfogták arra, hogy kamaszodtam, és ez a kor nálam így ütött be, pedig valójában súlyos dolgok álltak a pálfordulás mögött.
Összeszorul a gyomrom, ahogy a férfi, akit annak idején teljes szívemből szerettem, most képtelen rám nézni, vagy legalább úgy tenni, mintha nem tört volna ezer darabra a szíve aznap, mint ahogy az enyém is. Idegenül hangzik a szájából a nevem. A szemeim bepárásodnak, ahogy nézem őt tőlem karnyújtásnyira az asztalomon matatni. Muszáj elkapnom a tekintetemet az arcáról, mielőtt még legördülne egy könnycsepp az arcomon. Nem. Akarok. Sírni. Itt meg főleg nem. Mi ütött belém?
- Értem - bólintok egy aprót - Gratulálok a helyhez, nagyon csini. - Halkan beszélek, leginkább az asztalon lévő sótartónak címezve a mondandómat. Zavarban vagyok, ami nálam igen ritka, valamilyen csípős, vagy humoros megjegyzéssel mindig kivágom magam az ilyen szituációkból, de valahogy Arie társaságában előtör belőlem a régi Ariana, aki még nem volt ilyen lázadozó és nagyszájú. Legalábbis ennyire.
Megrázom a fejem a kérdésére. Nem kérek semmi mást. Vagyis de, ha őszinte lennék, már kérném is a számlát, hogy az érintetlen kajámat az asztalon hagyva kirohanjak innen. Mégsem teszem.
- Nincs kedved leülni? - simítok végig az asztal lapján, még mindig állva. Fogalmam sincs, miért kérdezem, biztosan nincs kedve, hiszen látom, mennyire felkavarja őt is a jelenlétem. Ez kezd egyre kínosabbá válni.
Ariana Roxanne Payne
Egyetemi hallgató, Rellon Vezetőségi Segítő


Payne 5.0 | pultoslány | önző dög
RPG hsz: 37
Összes hsz: 325
Írta: 2018. december 22. 13:19 Ugrás a poszthoz

Frank Arie Martin és Mesélő
Payne családi ház, Westminster

Egy pukkanással érkezem meg a családi házunk elé, Westminsterbe. Ideges vagyok, a szívem gyorsan kalapál a mellkasomban. Fogalmam sincs, mi történt, és mit jelent ez a sürgető üzenet, amit tíz perccel ezelőtt kaptam Maxtól. A levél rövid, alig két sor, és így szól:

Drága lányom, Ariana! Kérlek az üzenet kézhezvétele után azonnal hoppanálj haza! Fontos.
Apád


A kapu kilincsét lenyomva, és a kertet átszelve a lehető legrosszabbra gondolok. Anya, vagy Max haldoklik, Christ letartóztatják, Jeannie véletlen megölte a gyerekét, vagy Travis már megint valami hülyeséget csinált. Bármelyik opció is az, a többi testvéremet is biztosan értesítették már, és úton lehetnek, vagy már itt is vannak. Belököm a bejárati ajtót, és meglepve tapasztalom, hogy egy cipőn és két kabáton kívül nincs semmi az előszobában hagyva, tehát a testvéreim nincsenek itt. Két másodperc alatt rúgom le a csizmámat, és kabátban sietek beljebb, mert idegességemben még arra sem volt időm, hogy lehúzzam a cipzárt.
- Apa! - kiáltom el magam. Furcsán hangzik ez a szó a számból, főleg úgy, hogy Maxra értem, akit világ életemben a nevén szólítottam. Nemrég mondta csak el, hogy régen mennyire zavarta, hogy Henriket hívtam apámnak helyette. - Megjöttem. - A mondat végét elharapva állok meg a nappali ajtóban. Max az, akit először meglátok. Megnyugtat, hogy jól van, már kezdtem aggódni a testi épségéért. Azonban ahogy a pillantásom apámról a mellette állóra téved, a lábam megroggyan egy kicsit, kis híján a hátsó felemen landolok. Na erre nem számítottam. Mit keres Arie apám házában?
Ariana Roxanne Payne
Egyetemi hallgató, Rellon Vezetőségi Segítő


Payne 5.0 | pultoslány | önző dög
RPG hsz: 37
Összes hsz: 325
Írta: 2018. december 22. 22:49 Ugrás a poszthoz

Frank Arie Martin és Max
Payne családi ház, Westminster

- Apa... mi a... - Tanácstalan fejjel hagyom neki, hogy áttereljen a nappaliból a dolgozószobájába, közben pedig igyekszem felvenni a szemkontaktust Arieval, ő minden bizonnyal többet tud arról, hogy miért vagyunk most itt, mint én. De ő ugyanazt folytatja, amit a pizzázóban korábban elkezdett; kerüli a tekintetemet, ami felbosszant ugyan, de nem tudok vele mit csinálni. Nincs jogom haragudni rá.
Lehunyt szemmel sóhajtok egy aprót, amikor kihúzza nekem a széket. Ha lehetne, a szívem most apró darabokra törne, azért, amit csinál. A történtek után sem veszti el az udvariasságát velem szemben, és ez a néma és rideg gesztus ezerszer rosszabb annál, mintha kiabálna velem. Magamban azt kívánom, bárcsak inkább üvöltene, törne és zúzna, ahelyett, amit most tesz.
Leülök a székre, és Arie is helyet foglal mellettem, de a tekintetemet végig az apámra szegezem. Tudni akarom végre, hogy mi a fene folyik itt. Ünnepélyesre sikeredett bevezetőjének hatására újabb emlékképek rémlenek fel bennem, amiket igyekeztem elfelejteni, hiszen emlékeztetnek rá, hogy mi minden alakulhatott volna másként az életünkben. Az, hogy az egész családom befogadta a barátomat, hogy mennyit sétálgattunk együtt a hátsó kertben, elhevertünk a körtefa alatt a puha fűben, nevetve húztam fel magam után a lépcsőn az emeletre tartva, a szobámban heves csókcsatákat vívtunk egymással, és aztán kulcsra zártuk az ajtómat.
Nyelek egyet, de a gombóc a torkomban sehogy sem akar elmúlni. Az emlékképek egymást követik a szemeim előtt, de a tényen mit sem változtat egyik sem. Elhidegült felnőttek lettünk idő közben, és ezek az emlékek már mit sem számítanak. Soha többé nem lehet köztünk semmi.
- Tessék? Ez... - Nem tudom, hogy sírjak-e, vagy nevessek. Ez biztos, csak egy rossz vicc, de nem tudom megkérdezni, mert az apám csendre int, és Arie tekintetét is megérzem magamon, ami elhallgattat. ...így úgy határoztam, hogy téged adlak hozzá feleségül... Ez a mondat visszhangzik a fejemben, és egyszerre érzem, hogy a talaj lassan eltávolodik a lábam alól, magába ránt valami furcsa, édes szédelgés, amint koppan az asztal lapján az a bizonyos eljegyzési gyűrű. Ettől a pillanattól kezdve, hirtelen elnémulok, pedig volna mit mondanom. Érzékelem magam körül az eseményeket, hallom Arie hangját, halkan és távolról. Nyugodtan beszél, de nem tudom értelmezni, hogy mit. Az asztal közepén heverő gyűrűre bambulok, érzem, hogy hideg verejtékcsepp kúszik végig a hátamon. Mindjárt elhányom magam. Nehéz mindenem, már-már úgy érzem, a fejemet is nehéz tartanom, mindjárt lecsuklik, de nem, sikerül tartanom magam.
- Mi nem házasodhatunk össze - mondom magam elé bámulva, színtelen hangon, mintha transzban lennék. Még magamat is megrémisztem.

Ariana Roxanne Payne
Egyetemi hallgató, Rellon Vezetőségi Segítő


Payne 5.0 | pultoslány | önző dög
RPG hsz: 37
Összes hsz: 325
Írta: 2018. december 24. 19:05 Ugrás a poszthoz

Frank Arie Martin és Max
Payne családi ház, Westminster

Ez nevetséges. Karba fonom a kezem, és hátradőlök a széken. Cath sosem fog belemenni abba, hogy összeházasodjon valakivel, akit apánk jelöl ki neki, és én sem. Némán, fejcsóválva hallgatom, amit Max mond, de nekem ez már semmi más, csak üres fecsegés egy embertől, aki úgy érzem annyira eltávolodott tőlem, mint még soha. Fáj, hogy így beszél velem, ennyire tárgyilagosan, mintha ő ezt már jó előre eldöntötte volna, nekem pedig nem lenne beleszólásom. Kezdem megérteni, hogy Helena miért nem tudott a sarkára állni vele szemben. Egyszerűen képtelenség szép szóval megértetni vele, valamiért így nem fogja fel, hogy amit tenni készül, az csak árt mindenkinek.
Egyszer már bátor volt, kiállt önmagáért. Arie szavaira elhomályosodik a tekintetem, és a plafonra kell pislognom, hogy ne gördüljön le az arcomon egyetlen könnycsepp sem. Ó, ha tudnák, min mentem keresztül, és mennyi időbe telt annyira feldolgoznom, hogy újra élő embernek érezhessem magam... És most valami olyasmire kényszerítenek, amitől a régi sebeim újra felszakadnak, és újra az a félholt lelkű tizenhét éves vagyok, aki akkor voltam.
A düh, kétségbeesés, félelem, és elszántság arra, hogy ennek véget vethessek, egyszerre tolul az elmémbe, és ködösíti el a gondolataimat.
- Ezek nem csak gyermeki összekapások és súrlódások, Max! Te ezt nem értheted! Egyikőtök sem értheti! - Hirtelen ugrom fel a székről, vehemensen, talán túlontúl is, hiszen azt, hogy kiabálva az asztalra csapok, és a két tenyeremmel a sima fa felületen támaszkodva, a szemben ülő apám arca felé hajolok, alap esetben nem valószínű hogy megtenném. Most viszont nem tudok uralkodni magamon és az indulataimon, így alig harminc centire üvöltök az arcába.
- Ezt nem teheted. - Halkabbra veszem a hangom, de egész testemben remegek az indulattól, és még mindig fenyegető tekintettel nézek farkasszemet a magát apámnak mondó férfival. Ha komolyan gondolja ezt az egészet, és képes ilyen szinten beleszólni az életem alakulásába, akkor ettől a perctől kezdve nem tekintem az apámnak. - Nagykorú vagyok, nincs jogod beleszólni abba, hogy kivel házasodom össze, ha összeházasodom egyáltalán bárkivel! Nem. Teheted. Ezt. - szótagolom az utolsó mondatot, hátha jobban megérti. A méregtől kapkodva veszem a levegőt, és szinte el is felejtem, hogy Arie is a szobában van.
Ariana Roxanne Payne
Egyetemi hallgató, Rellon Vezetőségi Segítő


Payne 5.0 | pultoslány | önző dög
RPG hsz: 37
Összes hsz: 325
Írta: 2018. december 26. 10:56 Ugrás a poszthoz

Frank Arie Martin és Max
Payne családi ház, Westminster

- Én vagyok önző?! - csapok akkorát az asztalra az ökölbe szorított kezemmel, hogy még a jegygyűrű is felrepül néhány centit róla, majd nagyot koppan rajta, visszafelé érkezve - Te hallod egyáltalán, hogy mit beszélsz? Te vagy az, aki eladod a lányodat, mint egy tenyészkancát! Nézz már tükörbe, és akkor beszélj nekem az önzőségemről! - üvöltöm az arcába, olyan vehemensen, mint talán még soha senkinek ezelőtt. A düh eluralkodott rajtam, ez ellen már nem tehetek semmit. Tombolni van kedvem, törni-zúzni, amit csak érek, lesöpörni egy mozdulattal minden papírt, fényképet és emléktárgyat az asztaláról, bármit megtennék, csak ártsak neki. Fájdalmat akarok okozni, nem fizikait, csupán lelkit. Olyan fájdalmat, ami legalább annyira rossz, mint a döntés, amit a gyerekeire próbál erőltetni. Arie szorítása a derekam körül az, ami visszaránt a való életbe, valamennyire feloszlatja a düh okozta ködöt a fejemben, és meggátolja, hogy az apám torkának ugorjak.
- Most hová mész? - kiáltok a távozni készülőre. Elkapnám a karját, nem engedném, hogy itt hagyjon ebben a rémálomban, de Arie szorítása nem ereszt. - Hová mész?! - Egy utolsót kiáltok a csukódó ajtó mögött eltűnő alak felé.
Kész. Vége. Ennyi volt. Az ajtó bezárult, és az apám itt hagyott minket, kettesben a férfival, aki évekkel korábban a mindenséget jelentette nekem, és boldog lettem volna, ha egyszer összeházasodunk. És most, évekkel később mégiscsak meg kell tennünk, de nem önszántunkból, hanem kötelességből, úgy, hogy már egyikünk sem akarja.
- Be. - Válaszolom dacosan, és érzem, hogy a karjai lazulnak a derekam körül, majd teljesen eltűnnek onnan. - Amikor gyerekek voltunk, mindig ezt csinálta, ha összevesztünk valamelyik testvérünkkel. Egyszerűbb volt minket bezárni, és megvárni, hogy magunktól oldjuk meg a problémát, mint segíteni - mondom karba font kézzel, belerúgva a szék lábába - Az ajtó nem nyílt ki addig, amíg ki nem békültünk. És gondolom most sem fog, amíg... - fejemmel az asztalon heverő jegygyűrűre bökök. Képtelen vagyok kimondani hangosan, amire gondolok. Az ajtó nem fog kinyílni addig, amíg Arie el nem jegyez. A látásom megint elhomályosodik. Nem érdekel, milyen messze van még a tavasz, és mennyit kell aludni addig. Ha az apám egyszer eltervez valamit, akkor a végletekig elmegy, hogy megvalósítsa. Ezt biztos tőle örököltem. Mázli, hogy én meg azt terveztem el, hogy semmiképp nem megyek feleségül Ariehoz. Így még bármi történhet.
A gondolataimból egy ismerős hang, ismerős szava ránt ki. Ria. Milyen rég hallottam már ezt a becenevet. Összerezzenek Arie hangjára, és komor tekintetemet rá emelem. Most először nézünk mélyen egymás szemébe, mióta itt vagyunk. Némán rázom meg a fejem a kérdésére. Nem, anya egy szóval sem említett olyasmit, hogy Max beteg lenne. Arie válla fölött kinézek az ablakon, a magas körtefára, kapcsolatunk egy fontos helyszínére. Megpróbálom lenyelni a gombócot a torkomban, és újra visszanézek rá.
- Arie, én... mi nem lehetünk férj és feleség. Nemcsak azért, mert egyikünk sem akarja, hanem mert... még egy elrendezett házasság sem épülhet hazugságokra. - A hangom elcsuklik, a szemem pedig nem tudom hányadszor homályosodik el ma. Többször egy napon belül, mint hosszú évek óta összesen. De a hangom nyugodt, az arcom pedig komoly.

Utoljára módosította:Ariana Roxanne Payne , 2018. december 26. 11:01
Ariana Roxanne Payne
Egyetemi hallgató, Rellon Vezetőségi Segítő


Payne 5.0 | pultoslány | önző dög
RPG hsz: 37
Összes hsz: 325
Írta: 2019. január 1. 17:20 Ugrás a poszthoz

Frank Arie Martin
Payne családi ház, Westminster

- Akkor viszont, pont tökéletes nekünk - motyogom magam elé. Nem, ez így nincs rendben. Régen úgy gondoltam, hogy egy házasságban nem lehetnek titkok, a két félnek muszáj tisztán látnia a másikat, mielőtt egy komolyabb lépésre szánnák magukat, és éppen ezért rettegek most. A titkaim súlyosabbak, mint amiket kezelni tudok, lassan teljesen felemésztenek. Ezt a súlyt lehetetlen egyedül cipelni a sírig, ezt mindig tudtam. Ott voltak a kiskapuim, Helena, aki elsőként tudta meg, véletlenül, és sokáig úgy volt, hogy ő is marad az egyetlen, aztán ott van Lexa, akinek már a saját akaratomból mondtam el, és a rövid sornak itt vége is szakad. Két ember. Ők ketten könnyítettek, és néha nehezítettek a titok súlyán, de mégis mindig egyedül éreztem magam benne. És most itt vége. Úgy érzem képtelen vagyok tovább csinálni.
- Arie, én már el akartam mondani, hogy... - pillantok fel, épp akkor, amikor ő belehuppanni készül Max bőrfoteljébe. A szavaim rögvest megakadnak a torkomon, és még az ajkaim is elnyílnak egymástól egy kis időre, olyan meglepetten nézek Arie Bondra. Tényleg megváltoztunk felnőtt korunkra. A régi Arie biztos nem turkálna Maxwell Payne fiókjaiban.
A meglepettségtől kissé lassacskán eszmélek fel rá, hogy keringőre hívtak, de én is az asztal felé veszem az irányt, és kirántom a középső fiókot. Meglep, hogy nyitva van. A fontos dokumentumokat senki sem nyitott fiókok mögött rejtegeti, még akkor is, ha olyan rendetlen tud lenni, mint az apám néhanapján. Újabb kilincsért nyúlok. Nyílik, nyílik, nyílik, zárt. Az egyetlen lezárt fiók az asztalban.
A szemem sarkában megcsillanni látok valamit, és amikor odakapom a fejem, Ariet látom, a kezében a dédnagyanyám gyűrűjével. Felém tartja. Egy pillanat alatt ver le a víz, ahogy remegő kézzel nyúlok érte, és mióta ez a kis ékszer a jegygyűrűmmé avanzsált, most először érek hozzá. Megforgatom az kezeim között, és egy aprót sóhajtva felhúzom a gyűrűsujjamra, és ugyanebben a pillanatban a dolgozószoba ajtaja kitárul. Hát tényleg ez volt a kulcs.
- A kandallónál van egy piszkavas, azzal ki tudjuk feszíteni a fiókot - mondom halkan, ezzel a kifogással palástolva az igazságot, hogy legyőztek. Kisietek a dolgozó fullasztó légköréből, és a nappaliban a kandalló mellett megállva megtámaszkodom a falnál. Aprókat lélegzem, igyekszem lelassítani a szívverésemet normál tempóra, aztán a vasért nyúlok, és lassan visszasétálok a dolgozóba.
Utoljára módosította:Ariana Roxanne Payne , 2019. január 1. 17:23
Ariana Roxanne Payne
Egyetemi hallgató, Rellon Vezetőségi Segítő


Payne 5.0 | pultoslány | önző dög
RPG hsz: 37
Összes hsz: 325
Írta: 2019. március 22. 19:40 Ugrás a poszthoz

Hugica
x ariana

- Még mindig furcsa téged idekint látni, egészen megszoktam a punnyadás szagodat - vigyorgok féloldalasan a húgomra, és gyengéden taszajtok egyet rajta a könyökömmel, hogy érezze a törődést. Imádom Cathyt, jobban, mint bárkit, és ezzel ő is tisztában van. Egyszerre mozdulnak a lábaink, ahogy kikanyarodunk Willék háza elől, és céltalan sétára indulnak a falu központja felé. Általában gyűlölök minden indok nélkül sétálgatni, mert unalmasnak és feleslegesnek tartom, a legtöbb esetben ki is kerülöm hoppanálással, de ez most egy teljesen más alkalom. Cath napokon belül férjhez megy. A bűvös dátum egyre közeledik, tudom jól, hiszen eredetileg az én esküvőm időpontja lett volna ez a bizonyos március 30, és ezért még mindig bűntudatom van. Főleg azok után, hogy valami megmagyarázhatatlan oknál fogva Max az enyémet már kétszer is eltolta, de Merlinért sem akarta elárulni, hogy minek köszönhetem ezt a hirtelen jött csodát.
- Hogy vagy? - Az arcom pillanatok alatt sötétül el, a hangom pedig még mindig inkább dühvel cseng az apánk iránt, mintsem kétségbeeséssel.
Ariana Roxanne Payne
Egyetemi hallgató, Rellon Vezetőségi Segítő


Payne 5.0 | pultoslány | önző dög
RPG hsz: 37
Összes hsz: 325
Írta: 2019. március 22. 19:46 Ugrás a poszthoz

Hugica

- Remélem a tieid jobbak lettek, mint az én átoktörés vizsgám... Az egyik gyakorlaton a puffasztó átok a vizsgabiztost találta el, gondolhatod... - nevetek fel, ahogy eszembe jut a robosztus nő arca, amikor a nyelve háromszorosára dagadt a szájában. Végül is nem tudta elmondani, hogy megbuktam, de Eleonore nem találta olyan viccesnek, mint én. - Mit? Ezt a kihalt falut? - nézek rá, miközben a szemöldökeim a magasba szöknek meglepettségemben - Azt hittem, jobban szereted a pezsgést.
Én legalábbis biztosan nem cserélném el Pécset Bogolyfalvára, még akkor sem, ha Max venne itt egy olyan szép házat, mint Willéké, tökéletesen megvagyok a kolesz koedukált emeletén. Bár, mióta gyakran összefutok Faith-tel, azóta kevésbé élvezetes az egyetemi élet.
A mi lett volna ha kérdésre némán bólintok.
- De ugye tudod, hogy ettől még továbbtanulhatsz? Nem kell háziasszonynak lenned - rázom meg a fejem, undorodva mondva ki a háziasszony szót. Nem. Ennél a húgom sokkal többre hivatott.
- Még mindig elszöketünk gogo táncosnak, én a helyedben megfontolnám - forgatom a szemeim.
Ariana Roxanne Payne
Egyetemi hallgató, Rellon Vezetőségi Segítő


Payne 5.0 | pultoslány | önző dög
RPG hsz: 37
Összes hsz: 325
Írta: 2019. március 22. 19:48 Ugrás a poszthoz

Hugica

- Jó, mondjuk van benne valami. De az, hogy a legnagyobb szenzáció a pubban, hogy Döme bá megcsalta a feleségét Klári nénivel, az nekem egy kicsit sok a jóból - nevetek fel. Döme bá egyébként jófej pasas, szeret őrültségeket mesélni a fiatal koráról, meg a varázslóháborúról, de nem tudom elképzelni, hogy megcsalja Manci nénit. Ahhoz túl papucs az öreg.
A kezem ökölbe szorul, ahogy elképzelem a húgomat azzal a trottyos kimondhatatlannevű negyvenessel.
- Ha gyerekeitek lesznek, remélem tőled örököl majd mindent - mondom halkan, magam elé bámulva. Én már eljátszottam a lehetőségeimet Arie-nál, ha addig nem találunk ki valamit, és tényleg összeházasodunk, biztos vagyok benne, hogy sosem lesznek gyerekeink. Még a vak is látja, hogy van valakije, vagy legalábbis szeretné, ha az a valaki vele lenne. Megmondtam neki, hogy nem zavar, és ha arra kerül a sor, inkább nyitott kapcsolatban akarok élni, mintsem szenvedni, és őt is szenvedni látni egész életemben.
Lassan rázom meg a fejem a kérdésére.
- Elloptam a laptopját, átnéztem az emailjeit, Arie-val feltörtük az íróasztal fiókját, de semmi. Azon kívül, hogy havonta utalt pénzt az ikreknek, semmi. Mintha nem is lenne oka ennek az egész hülyeségnek.
Ariana Roxanne Payne
Egyetemi hallgató, Rellon Vezetőségi Segítő


Payne 5.0 | pultoslány | önző dög
RPG hsz: 37
Összes hsz: 325
Írta: 2019. március 22. 19:51 Ugrás a poszthoz

Hugica

- Kizárt, hogy megcsalta, csak rá kell nézni. Manci nénit nem lehet csak úgy elhagyni - rázom meg a fejemet. Régen mindig olyan akartam lenni, mint Manci néni. Erős, talpraesett nő, aki tudja, hogy kell viselni a nadrágot egy kapcsolatban. De már egyáltalán nem akarok szerelmes lenni egy Döme bácsiba se. Már inkább Klári néni lennék. Mondjuk ő meg özvegy, szóval ez sehogy sem akar összejönni nekem.
- Megmondtam Maxnak, hogy ha ezen múlik, én köszönöm, nem kérek semmilyen örökségből, de hallani sem akart róla. Én meg már azt hittem jogom van ilyesmit tenni ebben az átkozott családban - forgatom a szemeimet, miközben lassan a Fő utczára érünk, a boltok kirakatában pedig végignézek magunkon. Két testvér egymásba karolva. Micsoda idilli kép. Ha most valaki ránk néz, biztos nem gondolja, hogy az életünk rég romokban hever.
- Nem fogom fel, miért voltam mindig a kedvence, hiszen sosem tettem érte semmit. Amikor bejelentette, hogy Arie meg én összeházasodunk, majdnem a torkának ugrottam.
És ott van még dédi is, akitől ezt a csodát örököltem, itt ni, a gyűrűs ujjamon. A fiatal képeit nézve, akár egy az egyben lehetnék én is a fotóin, a személyisége pedig anyu szerint pontosan olyan elviselhetetlen volt, mint az enyém.
- Ja, szétverni - húzom össze a szememet. Bár még sosem találkoztam vele, ha Faith ikre, akkor biztos pont olyan kiállhatatlan, mint ő. Vagy még rosszabb - Pont az a szerencséje, hogy még nem tolta ide a képét.
Ariana Roxanne Payne
Egyetemi hallgató, Rellon Vezetőségi Segítő


Payne 5.0 | pultoslány | önző dög
RPG hsz: 37
Összes hsz: 325
Írta: 2019. április 20. 22:49 Ugrás a poszthoz

Zalán

Bizonytalan lépésekkel közeledek a csónakház felé. Az arcom leginkább nyugtalanságról árulkodhat, ami a bagoly érkezése óta szorítja a gyomromat. A hálószobán kívül akar találkozni, ami azt jelenti, hogy randizunk. A randi pedig minden, csak nem egy olyan kapcsolat velejárója, mint a miénk. Ha úgy vesszük, mi megállapodtunk abban, hogy kihasználjuk a másikat. Szeretkezünk, örülünk, egy ideig úgy érezzük, hogy az életünk mások véleménye szerint normális kerékvágásban halad, aztán kisétálunk az ajtón, legközelebb pedig akkor találkozunk, amikor újra magányosnak érezzük magunkat. Tökéletes megállapodás egy olyan nőnek, mint én vagyok. Aki ha megnyílik, mindent és mindenkit elront maga körül. A randi sehogy sem illik a képbe.
A napsugarak utolsó narancssárga sugarai megcsillannak a csónakház hatalmas üvegablakain, egy pillanatra elvakítva engem. A szemem elé kapom a balomat, és nagyokat pislogva próbálom eltüntetni a pupillám előtt táncoló színes foltokat, amikor megérzem a derekam köré fonódó izmos kart. A meglepetéstől felsikkantok, és hirtelen fordulok meg az ölelésben, szembetalálva magam Zalán fürkésző, barna bociszemeivel. Belekuncogok az üdvözlő csókba. Olyan dolgok, amik számomra mindig idegennek tűntek, Zalánnal mégis olyan hétköznapinak érződik. Jól hétköznapinak, mintha mindig is így lett volna. És ez az az érzés, ami megrémít. Lassan megszokássá válnak a csókok, a bókok, a kedveskedés. Mi lesz velem, amikor ő eltűnik, és vele együtt mindez? Eltűnik, tudom. Mind eltűnnek. És legtöbbször az én hibámból.
Ariana Roxanne Payne
Egyetemi hallgató, Rellon Vezetőségi Segítő


Payne 5.0 | pultoslány | önző dög
RPG hsz: 37
Összes hsz: 325
Írta: 2019. április 20. 23:49 Ugrás a poszthoz

Zalán

A lábaim egy pillanatra mintha össze akarnának csuklani, Zalánba kell kapaszkodnom, hogy ne terüljek el a fűben. Imádom, és egyszerre gyűlölöm, hogy ezt teszi velem. Hogy ezt váltja ki belőlem az ajkai érintése a bőrömön. Gyengévé és sebezhetővé tesz, szinte érzem, ahogy a milliméterről milliméterre repedezik bennem valami, ami idáig a védelmemet szolgálta. Minden egyes érintésével közelebb kerül hozzám. Az igazi hozzám. Akarom én ezt? Talán ezúttal olyannak nyílnék meg, aki megérdemli, aki tényleg hozzám való. De azok lennénk egyáltalán? Egymáshoz valóak? Néhány hete még olyan biztosan állítottam, hogy nem akarok kapcsolatot, mintha csak azt mondtam volna, hogy a vodkát krumpliból készítik... Legalábbis némelyik fajtát.
Megszédülve követem a csónakház bejárata felé, ahol csak jó sokára ocsúdok fel a furcsa érzésből. Végighúzom az ujjamat a helyiség falán, és lassan minden berendezési tárgyat szemügyre veszek, a tárolókon pihenő csónakoktól kezdve a falnak támasztott lapátokon át mindenen. A levegő nehéz, talán egy kicsit dohos is, jó régen nem szellőztettek itt.
- Csónakázunk? - pillantok fel rá, szemeim meglepettséget tükröznek - Nem is tudom mikor voltam utoljára. Talán apa vitt el egyszer, amikor még kicsi voltam - suttogom, és közelebb lépve a tárolóhoz, megérintem a hajótest oldalát - Tudsz evezni? - fordulok vissza Zalán felé, szememben csalafinta fény csillan.
Utoljára módosította:Ariana Roxanne Payne , 2019. április 20. 23:54
Ariana Roxanne Payne
Egyetemi hallgató, Rellon Vezetőségi Segítő


Payne 5.0 | pultoslány | önző dög
RPG hsz: 37
Összes hsz: 325
Írta: 2019. április 22. 22:10 Ugrás a poszthoz

Zalán

- Jóban voltunk. Már nem - A vonásaim megkeményednek. Max kedvenc gyereke vagyok, ebből sosem csinált titkot, és én is rajongásig szerettem őt, mert mindig korrekt ember volt, aki imádott minket. Mind a tizenhármunkat, külön külön. De aztán minden megváltozott, amikor úgy döntött, hogy fontosabb neki a pénze, mint a lányai boldogsága. Onnantól kezdve nemcsak velem, hanem az összes felnőtt gyerekével megromlott a kapcsolata, talán örökre. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ezt a ballépését jóvá teheti valaha. Gondolkozás nélkül végigvitte volna a tervét, csak az állította meg benne, hogy Faith idióta ikre közbeszólt.
Minden méreg ellenére, amit a kérdése váltott ki belőlem, elmosolyodom a cukkolására, és fejcsóválva bokszolok bele a vállába. A szemöldököm a magasba emelkedik, amikor azt mondja, hogy mutassak a szívem választottjára. Ha vicces akarnék lenni, akkor most biztos Zalánra mutatnék, de nem akarom, hogy félreértse. Mindent tisztáztunk, amikor belementünk ebbe a kapcsolatba.
- Legyen ez - paskolom meg a mellettem lévő csónak oldalát, és magamhoz veszem a két evezőlapátot, ami Zalán útjában állt.
- Férfi vagy, erős vagy - kuncogok fel, szememmel a csónak irányába pislogva. Le akar nyűgözni, ő mondta. Hát hajrá.
A csónakház tóra néző kijáratához lépek a két evezővel, és kitárom, hogy kényelmesen kiférjen rajta.
Ariana Roxanne Payne
Egyetemi hallgató, Rellon Vezetőségi Segítő


Payne 5.0 | pultoslány | önző dög
RPG hsz: 37
Összes hsz: 325
Írta: 2019. április 22. 23:42 Ugrás a poszthoz

Zalán

Zalán karjába kapaszkodva lépek be a csónakba. Max szerint nem borulhat fel olyan könnyen, legalábbis gyerekkoromban ezzel nyugtatott, de azért óvatosan mozdulok. Apró lépésekkel fordulok vissza Zalán felé, és a kezemet nyújtom, hogy könnyen beszállhasson. Alig lep meg, hogy elsőre nem fogadja el a segítségemet. A szám sarkában apró mosoly jelenik meg, de kérész életűnek bizonyul, mert amint a testsúlyát áthelyezi a már csónakban lévő lábára, az egész hajótest oldalra billen, én pedig kis híján a vízben landolok. Rövid kiáltás kíséretében keresek kapaszkodót, és sikerül is elkapnom a csónak szélét, így visszanyerem az egyensúlyomat annyira, hogy biztonságban leüljek. A deszkába kapaszkodva várom meg, amíg Zalán leül velem szemben.
- Hát, először is - nézek végig magunkon - helyet kellene cserélnünk. Ha te evezel, akkor a hajóorrnak háttal kell ülnöd - magyarázom - És ugyebár te evezel - vonom fel a szemöldökömet, és nem tudom elrejteni az arcomon bujkáló mosolyt.
Lassan és biztosan felállok, hogy egy másodperc múlva Zalán mellett foglaljak helyet, szabadon hagyva neki az utat.
- Vagy akár így is maradhatunk, és akkor feleslegesen cipelted ki egészen idáig a csónakot - suttogom, egészen közel hajolva az arcához, ajkaimmal az övét súrolva. Cath-tel úgyis volt múltkor egy érdekes beszélgetésünk, a ki csinálta már extrémebb helyen címszóval. Azt hiszem akkor ő nyert, de a csónak még felvehetné vele a versenyt.
- De tudod... kíváncsi vagyok rá, hogyan evezel. Úgyhogy ennek most annyi - vonom meg a vállamat, és vigyorogva, lassan eltávolodom az arcától.  
Ariana Roxanne Payne
Egyetemi hallgató, Rellon Vezetőségi Segítő


Payne 5.0 | pultoslány | önző dög
RPG hsz: 37
Összes hsz: 325
Írta: 2019. május 12. 16:57 Ugrás a poszthoz

Zalán

- Ugyan kérlek. Ha még egy csónakot sem tudsz elvezetni, hogyan bízzam rád a fele királyságomat? - csóválom meg a fejemet én is, tettetett csalódottsággal az arcomon. Nem, szó sincs ilyesmiről. Tudomásom szerint nem öröklök se királyságot, se semmilyen velejáró címet, bár ha az apámról, a nagy Maxwell Payne-ről van szó, akkor bizony sose lehet tudni. De nem, számoljunk csak egy hatalmas angliai birtok egytizenharmadával, vagy egytizennegyedével, vagy ki tudja hányadával - ezt ugyebár szintén sose lehet tudni az apám esetében - a ki tudja mekkora vagyonának a ki tudja hányadával, és az egy-két palotájával nyaralójával. Wow, hát csoda hogy mindenki a pénzedet akarja, apuci? Még a saját lányod is megzsarolt.
Az arcomon lassan végighúzódik egy csalafinta mosoly, ahogy megérzem Zalán motozását mellettem. Mielőtt még leülhetne velem szemben, jobbommal elkapom a felsőjét a mellkasán, és az anyagot az öklömbe szorítva magamhoz húzom őt. Az ajkam eggyéválik az ajkával, a pólóját szorító kezem pedig lassan kienged, felkúszik a nyakára egészen a tarkójáig, ahol olyan finom puha a bőre. Egy ideig megszűnik körülöttünk minden, nem hallom a madarak énekét, a fák susogását, sem a víz csobogását, csak Zalán halk lélegzetvételeit.
- Most már talán túléled - suttogom, még mindig nem engedve az ajkaink közé nagyobb távolságot két milliméternél. Hallom, ahogy a szívem nyughatatlanul dobog a fülemben, és most nem érdekel a szorító érzés sem a mellkasomban. Tudom, hogy nem szabadna ilyen érzéseket kiváltania belőlem, de ebben a pillanatban pont lesz*rom.
Olyan ez, mintha mindig így lett volna. Mintha mi mindig együtt lettünk volna.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ariana Roxanne Payne összes RPG hozzászólása (17 darab)

Oldalak: [1] Fel