Úgy gondoltam, hogy teszek egy kis sétát az intézmény falai között, hiszen mióta itt vagyok, nem sok területet ismertem meg a kastélyból, pedig bőven lett volna mit felfedezni. Egyelőre még nem volt saját szobám, így nem igazán szerettem a közös hálókörletben lenni, ezért inkább tettem-vettem vagy mászkáltam, oda pedig csak aludni tértem vissza. Persze Kloéról sem feledkeztem meg, minden nap adtam neki enni és friss vizet, játszottam is vele, a nap többi részét pedig nyugodtan átaludta. Utam egyenesen egy folyosóhoz vezetett, ahol számos mozgó portré volt elhelyezve a falakon, tekintetemmel végigpásztáztam őket, de nem időztem el egyiknél sem, nehogy leszóljanak vagy megszólítsanak, ugyanis idáig a sima képekhez szoktam hozzá, melyek csak épp egy adott pillanatot örökítettek meg a portré alanyáról az utókor számára, tehát azok se nem beszéltek, se nem mozogtak. Itt még minden idegen volt számomra, kicsit zavaros volt az egész, noha Timi már megpróbált felkészíteni, hogy mivel számoljak itt, hiszen a varázsvilág nagyban különbözik az általam megszokott muglivilágtól. A folyosón továbbmenve páncélosok sora fogadott, olyan érzésem lett hirtelen, mintha visszatértem volna a középkorba, mivel az egész helyiség olyan hangulatot árasztott magából. Ahogyan előrehaladtam észrevettem, hogy egy kényelemesnek tűnő kanapé van a helyiségben, így gondolkodás nélkül belehuppantam és valóban kellemes volt rajta üldögélni, ezért úgy döntöttem, hogy elidőzöm itt egy kicsit. Jó volt megpihenni, végre hátrahagyhattam a gondjaimat és csupán a jelen pillanatra koncentráltam teljes erőmből. Maga a helyiség is tetszett minden bizarr dolgával összevetve, szerencsére a festmények is el voltak foglalva egymással a falakon, így nem fenyegetett az a veszély, hogy esetleg megszólítanak, tehát nyugodtság vett körül, melyért nagyon hálás voltam.

Gondolataimból visszatérve egy fiú hangjára lettem figyelmes, aki hirtelen itt termett a helyiségben, akinek viszonoztam a bemutatkozást:
- Szia! Semmi gond, Széplaki Alíz vagyok, szintén elsős Navinés. Persze, foglalj helyet!
A napokban jó pár háztársamat sikerült megismerni, nagyon örültem, hogy egyre több diákot ismerek és idáig egyikük sem volt szemtelen, rossz indulatú, azok az emberek egyébként sem hiányoztak.
- Nem is tudtam, hogy pont egy pletykafészek alatt ülök. Nekem egyelőre furcsa ez az egész, a beszélő portrék, a sok mágia, a tantárgyak. -válaszoltam Benedeknek, hiszen nem tudhatta, hogy én csak nemrégiben ismertem meg a varázserőmet és előtte fogalmam sem volt erről a világról, éltem a muglik megszokott életét mindenféle varázslás nélkül.
- Hogyan tudank így létezni ezek a festmények? Nagyon természetfeletti az egész...-mondtam neki eltűnődve, hiszen ha valakit megfestettek, nem tudtam elképzelni, hogy utána a képmása valahogy tovább éljen bármilyen formában is, de ezek szerint itt semmi sem volt lehetetlen.
~ Vajon léteznek vámpírok is? ~ -gondolkodtam el magamban, mert mugliként az is egy mendemonda volt számos filmes adaptációval megízesítve. Nem akartam, hogy a fiú bolondnak nézzen, úgyhogy egyelőre nem tettem fel ezt a kérdést, de nagyon érdekelt, hogy milyen lények léteznek még ebben az univerzumban. Igaz tanultam már néhányról LLG-n is, mágikus állatokról és bestiákról, egyelőre még azt is nehéz volt feldolgozni számomra, de ahogy tapasztaltam, mindenhez idő kell, úgyhogy később biztosan minden természetes lesz számomra és egyre többet fogok tudni ezzel a varázslatos világgal kapcsolatban.

Figyelmesen hallgattam a fiú történetét, aki elmesélte, hogy hasonló életkörülmények között ismerte meg a varázslók világát. Valamennyire megnyugtató volt az a tény, hogy másnak is meglepetést okozott sok dolog és nem csak én álltam értetlenül például a mozgó festmények láttán, amit egyelőre egyáltalán nem tudtam hova tenni.
- Köszi, a Navine házba tényleg jó fej emberek járnak, legalábbis idáig akiket megismertem mind azok voltak. -feleltem Benedeknek, és reméltem, hogy mindez a jövőben is így lesz és nem hozza össze a sors szívtelen emberekkel, bár sejtettem, hogy ezt nem lehet elkerülni, de igyekeztem messziről kerülni az effajta személyeket.
- Ó, még szellemek is vannak? Hurrá! -kerekedett ki a szemem, hiszen ettől nagyobb képtelenséget senkitől sem hallottam, bár jelen pillanatban úgy gondoltam, hogy jobb ha hiszek a fiúnak, hiszen ő van már itt régebb óta, szóval biztosan igazat mond. Nagyon elcsodálkoztam ezeken a dolgokon, hiszen a mugliknál a szellemvilág ismert fogalom, csak nem mindenki hisz benne és még nekem se volt alkalmam kísértetekkel találkozni, de ami késik, nem múlik, úgy látszik, hogy a kastélyban ez is elkerülhetetlen lesz, ha itt kísértenek.
- Egyelőre a gólyalakban vagyok, bevallom, nem igazán csípem azt a helyet, nagyon átmeneti jellegű és nem érzem a sajátomnak, de úgy néz ki, hogy év vége után beköltözhetek egy lányszobába, ahol egy Nati és egy Nyeste nevű lány lakik. Remélem, hogy jól kijövünk majd, idáig az előbbit ismerem, nagyon kedves lány, de állítólag a másik is nagyon barátságos, szóval remek lesz! Van egy cicám is, ő is velem költözik, Natinak pedig egy kutyája, vele már összeismerkedtem, aranyos eb. -válaszoltam kissé elnyújtva mondandómat és közben én is feltettem egy kérdést:
- Hogy jössz ki a háztársaiddal? Milyenek a többiek?

Megnyugodtam, mikor a fiú elmondta, hogy a kísértetek itt nem rossz szándékúak, szóval szellemjárástól nem kell tartanom és ezek szerint ritkán jelennek meg, ami nagy örömködésre adott okot, mert például a sötétben nem szívesen futnék össze egy ilyen lénnyel, tuti, hogy a frászt hozná rám.
- Akkor jó! Vannak még itt olyan lények, amikkel esetleg még összefuthatok? -egyenesen rákérdeztem, mert sosem lehet tudni, hogy mire számíthat itt az ember, minden olyan rejtélyes és annyira más...
- Milyen kicsi a világ! Ennek örülök, Nati is dicsérte Nyestét, ő is pozitív dolgokat mondott róla. Már várom, hogy megismerjem! -mondtam a fiúnak lelkesen, mert akiről ennyi jót hallani, az bizony rossz ember nem lehet.
- Tudod már mivel akarsz később foglalkozni, vagy milyen irányban szeretnél továbbtanulni? -érdeklődtem Benedektől, mert sok diáknak már megvolt arról az elképzelése, hogy mi szeretne lenni a későbbiekben, én egyelőre még nem készültem fel erre, jelenleg ott tartottam, hogy megszokjam ezt az egész varázsdolgot.
Tekintetem közben a festményekre tévedt, melyek folyamatosan mozogtak, csevegtek egymással, igazi társadalmi életet éltek, kicsit vicces és egyben meghökkentő látvány volt az egész. Az intézményben, ahonnan jöttem nem sok képet raktak ki, nagyon kopár volt az összhatás, csupán néhány helyiségben volt a régi nevelőkről, a vezetőségről és magáról az épületről néhány komoly kép kifüggesztve, ami valljuk be, egyáltalán nem dobta fel a szobák hangulatát. Miután Timihez költöztem már sokkal otthonosabban éreztem magam, a saját ízlésem szerint rendezhettem be a szobámat és ezt a lehetőséget ki is használtam, a végeredménnyel pedig nagyon elégedett voltam.

Örömmel hallgattam, hogy más lénnyel itt nem igazán lehet találkozni, a veszélyesebb egyedek pedig az erdő mélyén élnek.
- Ez megnyugtató. Voltál már az erdőben, vagy az tiltott terület? -érdeklődtem, mert kíváncsi voltam, hogy lehet -e ott sétálni, nézelődni, mert szeretem a természetet és ha legalább egy része biztonságos a helynek, akkor egyszer el fogok oda látogatni.
- Az a fontos, hogy jó ember, a beszédhiba egyáltalán nem zavar, jobban zavar, ha valaki rossz indulatú. -fejtettem ki röviden a véleményemet, most már teljes megerősítést nyert számomra, hogy Nyeste tényleg egy jó lélek.
- Ezzel én is így vagyok, hogy még ráérek gondolkodni rajta, milyen irányba szeretnék továbbtanulni. Egyelőre az állatok érdekelnek a legjobban és a varázslás. -fejtettem ki Benedeknek az álláspontomat, mert úgy éreztem, hogy rengeteg időm van még ezen gondolkodni, egyáltalán nem hajt a tatár.
- Túlestél már a vizsgákon? Nekem már megvan mind, nagyon örülök, hogy végre letudtam a tanulási időszakot és egy kicsit fellélegezhetek, mert túl vagyok a nehezén. -mondtam boldogan, mert nagy kő esett le a szívemről, hogy évfolyamot léphetek és legalább nem kell amiatt aggódnom, hogy esetleg évet kell ismételnem. Timi ebben nem volt túl szigorú, nem dorgált volna meg ezért, de bennem volt azért a hajrá és a bizonyítási vágy is a jövőmről nem is beszélve. Szerettem a helyén kezelni a dolgokat, ha minden rendben van, ezért is könnyebbültem meg ennyire, mert tudtam, hogy jó úton haladok tanulmányaimban és esetleg valóban lehet még belőlem valami, ahogyan Tímea mondaná.

A kastély környéke maga volt számomra a Kánaán, ugyanis ha jó idő volt időm nagy részét a szabadban töltöttem, mindig is jobban szerettem kinn lenni a friss levegőn mint benn. Az intézményben is inkább az udvaron tartózkodtam, ott nem volt meg az a bizonyos bezártságérzetem és egyébként sem szerettem az épületben lenni, minden zord volt és barátságtalan, nemcsak az emberek.
- Ez jól hangzik, akkor ezek szerint Nyeste is szeret a szabadban lenni, ez klassz! -mondtam lelkesen, mert legalább akkor nem mindig egyedül megyek ki, hanem lesz aki elkísér és legalább lehet jókat beszélgetni.
- Gratulálok a sikeres vizsgáidhoz! Azért elég sok tárgyad van, én ötöt vettem fel, ebből négy vizsga volt, ebből három K lett, egy pedig elfogadható, de önhibámon kívül, mert a Sudokura egyáltalán nem áll rá az agyam, sose ment, másban viszont jobb vagyok. Felvettem még a BBT, az LLG és a Mugliismeret tárgyakat, Repüléstanból pedig nem tettek fel vizsgaanyagot. -válaszoltam Benedeknek megkönnyebbülve, nagyon örültem, hogy túl vagyok minden megpróbáltatáson.
- Milyen tárgyakat vettél fel? -érdeklődtem, mert kíváncsi voltam, mely tárgyak érdeklik a fiút, mivel mindenkit más érdekel, én egyelőre megmaradtam az öt tárgynál, aztán év közben úgyis lesz lehetőség felvenni még akármennyit, ha úgy döntenék, hogy elbírok még néhánnyal vagy érdekelni kezd más is.
- Van itt házi kedvenced az iskolában? Én magammal hoztam a cicámat, Kloénak hívják, nagyon barátságos jószág, vörös házimacska. -vetettem fel az újabb témát, hiszen sok diákot láttam itt kis kedvenccel mászkálni, a legtöbbjük otthonról hozta őket, vagy a faluban vásárolta a kifejezetten erre szakosodott üzletben.

Egy raktár szerű helyiségben kötöttem ki egy kis bolyongás után a kastélyban. Az ódon hangulatot árasztó hely rejtélyesnek tűnt, még sosem jártam itt, csak véletlenül keveredtem ide. Volt itt minden, amit az idők során felhalmoztak az emberek: megsárgult pergamenek, elhasználódott ketrecek, fiolák és egyéb érdekességek. Próbáltam nem hozzáérni ezekhez a cuccokhoz, mert eléggé poros volt minden, már régóta álltak itt ezek az eszközök, melyek többsége hasznavehetetlenség miatt került ide. Az olajmécses nem adott túl nagy fényt, körbenéztem és számos pókhálót találtam, ezen meg sem lepődtem, hiszen az egész hely a pókok Mekkája volt, itt nem piszkálta őket senki és nyugodtan vadászhattak. Nem féltem tőlük, mert ártalmatlan lények voltak, de a környezetemben sok lány undorítónak tartotta őket, pedig nem tehetnek arról, hogy így néznek ki. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ebben a világban kötök ki, valahogy jobban hozzászoktam a muglik világához, ami nem csoda, hiszen abban nevelkedtem. Tetszett a sok újdonság, de még nagyon kívülállónak éreztem magam a varázsolni tudó emberek között, bár egyre több dolgot tanultam az iskolában, ami még később itt hasznomra válhat. Nem igazán voltam tisztában vele, hogy mihez fogok kezdeni, ha kijárom az iskolát, de úgy véltem, hogy lesz még bőven időm ezen gondolkodni és idő közben biztosan megjön majd az ihletem ez ügyben. Úgy tűnt, hogy egyedül voltam a helyiségben, mert rajtam kívül csak a pókok mozgolódtak körülöttem, ami egyáltalán nem zavart, csak az nem nyerte el a tetszésemet, hogy maga a levegő kissé száraz volt és dohos, de egyébként semmi bajom nem volt az egésszel. Körbelestem, de nem nyúltam egyelőre semmihez, amit tudtam, azt megszemléltem, ezzel ütöttem el az időmet, bár egyelőre semmi érdekeset nem találtam.

- Rendben, felőlem mehetünk! Szeretek a természetben lenni! -mondtam neki vidáman, és már el is képzeltem gondolatban, hogy milyen jól fogjuk magunkat érezni az szabadban négyesben a ragyogó napsütésben. Legalábbis mertem remélni, hogy addigra kisüt a nap is és közben megismerem majd Nyestét is és minden szuper lesz.
- Érdekes, hogy neked is a Sudokuval gyűlt meg a bajod. Simán el tudom képzelni, hogy másnak is ez okozott gondot. -tettem hozzá komolyan, hiszen sajnos sehogy sem jöttem rá a megoldásra, akárhogy is gondolkodtam rajta, végül feladtam.
Benedek kijelentette, hogy gyorsan letette a vizsgákat, ezzel én is így voltam, mert kis idő alatt letudtam mindent legnagyobb örömömre.
- Biztosan aranyos a macskád, egészséges egyébként? -érdeklődtem, hiszen az idősebb macskák nem mind tartják jól magukat, van amelyiknek a fogai hiányoznak, van amelyik már nem képes rendesen koordinálni magát, de persze akadnak kivételek is.
- Remélem, hogy gyorsan eljön a jó idő, szívesebben lennék most kinn, mint benn. -mondtam mosolyogva a fiúnak, ugyanis nagyon kikívánkoztam már, de tudtam, hogy még várnom kell kicsit, mert nem szerettem volna megfázni.
- Beszéltél már egyébként valamelyik portréval? Mennyire intelligensek? -kérdeztem kíváncsian, mert nem tudtam elgondolni, hogy vajon mennyi ész szorulhatott beléjük, igaz mindenféle dologról csevegtek, de nem lehetett igazán érteni, amit mondanak, mert sokan beszéltek egyszerre és sokszor egymás szavába vágtak. Ezt udvariatlanságnak tartottam, de mit jövök én ahhoz, hogy felülbíráljam a viselkedésüket, ők biztosan más szabályok között élnek, mint mi és ez a viselkedésükön is meglátszott.

Megbeszéltem Natival, hogy találkozzunk a Czukorvarázs Cukrászdában egy sütizés erejéig és hozza magával Nyestét is, hogy megismerhessem, hiszen ő is a szobatársam lesz. Elsőként értem oda, ezért tüzetesen megnéztem a pultban lévő süteménykínálatot, végül egy francia krémest rendeletem mogyorós forró csokival, amely tökéletes párosítás volt számomra. Leültem az egyik asztalhoz az ablak mellé és vártam, amíg megérkeznek a többiek, addig el sem kezdtem enni, mert úgy gondoltam, hogy megvárom őket, az italomat viszont elkezdtem kortyolgatni, mert hidegen már nem az igazi és ki tudja, mikor érnek ide a lányok. Örültem, hogy az összes vizsgám sikerült és máris évfolyamot léphetek, egész jól elsajátítottam az órákon tanult dolgokat, egyedül a Sudoku feladatot nem sikerült megoldanom, de több diáktól hallottam, hogy nekik is nagy fejtörést okozott ez a feladat, ezáltal nem éreztem magamat annyira reménytelen esetnek, mert nem csak nekem nem ment, hanem másnak sem. Kíváncsian vártam, hogy milyen lesz másodévesnek lenni, milyen újdonságok lesznek, milyen hatások fognak érni, remélhetőleg nem sok negatívumban lesz részem, de majd elválik, hogy mit hoz a jövő. Szívesen elhoztam volna magammal Kloét is, de kevés hely állatbarát és egyébként sem tudtam volna itt hova tenni, mert ez mégiscsak egy cukrászda. Most valószínűleg az ágyamban szundikál, mivel a nap nagy részét mindig átaludta, este pedig időnként jobban felélénkült. A forró csoki nagyon finom volt, nehéz volt megállni, hogy ne igyam meg rögtön az egészet, egyedül a hőmérséklete tartott vissza ettől a mozzanattól. Reméltem, hogy a lányok hamarosan megérkeznek, mert már szívesen megkóstoltam volna a sütimet, de nem akartam illetlen lenni, megvártam, amíg ők is rendelnek maguknak és együtt eszünk beszélgetés közben, újabb édességet pedig nem szerettem volna rendelni, bőven elég volt nekem ez az egy is a finom itallal. Kinéztem az ablakon és messzebbről láttam két alakot közeledni, az egyikük hasonlított Natira, de korai lett volna még megállapítanom, hogy valóban ő az vagy nem, ahhoz túl távol járt, Nyestét pedig még sosem láttam, csak hallottam róla, szóval őt nem ismertem volna fel, de most legalább lesz alkalmam megismerni.

Kicsit el szerettem volna vonulni a világtól, de az utam mégis a társalgóba vezetett, amit nem bántam, mivel csak néhány ember lézengett arra. Tetszett maga a hely, barátságosan volt kialakítva, bár a berendezésen valamennyit alakítottam volna személy szerint, mert pöttyet eltért az ízlésvilágomtól. Természetesen a bútorok tökéletesen megfeleltek arra a funkcióra, amire szánták őket, emiatt nem panaszkodhattam, bele is vágódtam az egyik fotelba, amely nem egy mai darab volt, de legalább a kényelmemet szolgálta. Elégedettséggel töltött el, hogy sikeresen évfolyamot léptem és kineveztek házsegítőnek, valamint pásztornak. Szimpatikus házba kerültem, a diákok többsége barátságos volt és végre lett saját szobám is, így nem kellett már a közös hálóban aludnom. Szerettem volna, hogyha minden ilyen idilli marad, de tudtam, hogy az élet általában mást hoz, mint amit várt az ember és tele van kemény megpróbáltatásokkal. Nagyon örültem, hogy végre sikerült beilleszkednem a Navine házba, egyelőre innen ismertem a legtöbb embert, amit egyáltalán nem bántam. Sok gondolat foglalkoztatott egyszerre, de próbáltam kicsit lazítani és kikapcsolódni, hogy ne kattogjon folyamatosan az agyam. Igazság szerint hozhattam volna magammal egy izgalmas könyvet, hogy leköthessem magam vele, de szerencsétlenségemre üres kézzel távoztam a szobámból. Valamennyire nyugodtsággal töltött el, hogy alig vannak a társalgóban, de azért egy-két ismerős arcot szívesen fogadtam volna, bár ahogy körbenéztem elégedetlenül nyugtáztam, hogy sehol senki, akivel beszédbe elegyedhetnék. Egyelőre be kellett érnem azzal, hogy üldögélek a kényelmes fotelban és üres tekintettel bámulok magam elé, ez is több, mint a semmi.

Gondolataimból egy ismerős hang térített vissza a valóságba, aki nem volt más, mint az én aranyos kiscsikóm Lucy, akinek a pásztora voltam. Örültem, hogy találkoztunk, mert mióta a felügyeletem alatt állt a szívemen viseltem a sorsát, szerencsére a lány gyorsan tanult és szépen fejlődött, már egész jól megismerte az iskola egyes részeit és még a színjátszókörbe is belépett.
- Szia Lucy! Hogy vagy? Beilleszkedtél már nagyjából közénk? Remélem, hogy jól érzed magad itt! -válaszoltam neki kedvesen és viszonoztam a kéznyújtását, majd intettem neki jelezvén, hogy üljön le az egyik fotelba és nyugodtan helyezze kényelembe magát, hiszen úgy kellemesebb beszélgetni mint állva.
Szemeztem az asztalokon lévő aprósüteményekkel, de nem voltam annyira éhes, hogy elmenjek odáig, igazából belustultam kicsit, nagyon jól elücsörögtem ott a helyemen, szóval eszem ágában sem volt akár egy lépést is tenni az édességek felé. Szerencsére nemrég ettem, úgyhogy nem is bírtam volna többet falni, amit egyáltalán nem bántam, mert mindig is próbáltam odafigyelni az alakomra, bár olyan típus voltam, hogy akármennyit ehettem, nem szaladtak fel rám gyorsan a kilók.
~ Biztosan a közös hálóban helyezték el Lucy-t, de ha összebarátkozik néhány diákkal, akkor lehet saját szobája is üresedés esetén. Még nagyon új itt, de biztos vagyok benne, hogy hamar beilleszkedik és megszokja ezt a helyet.~
Biztatóan mosolyogtam a lányra, mert nekem is jólesett ha kedvesek voltak velem a többiek és tudtam, hogy egy újoncnak sosincs egyszerű dolga, de szerencsére remek házba került, ahol a diákok többsége barátságos és szívélyes, szóval mindenki a segítségére volt.

- Örömmel hallom, hogy rendes veled mindenki. Ne tartsd magad bénának, az elején én sem ismertem ki magam az iskolában. Sőt, minden teljesen új volt a számomra, mivel muglik között nőttem fel, szóval majd beletanulsz a dolgokba idővel. Szerintem talpraesett vagy, megállod a helyedet és segítséget is kapsz hozzá. -feleltem neki, nem értettem, hogy miért tartja magát ennyire kishitűnek, mert egyáltalán nem tűnt bénának. Nem látszott rajta az sem, hogy ne lenne kellő önbizalma, de ki tudja, hogy mit rejt belül a határozottságot sugalló felszín.
- Szerintem teljesen normális. Nekem is vannak olyan napjaim, amikor elfog a farkaséhség és szinte mindent felfalnék, ami csak az utamba kerül. Sokszor érzem én is azt, hogy hiába eszem, egy kis idő elteltével újra éhes vagyok. Furcsa, nemdebár? -kérdeztem vissza mosolyogva, miközben kedvesen a lányra néztem. Valóban sokszor megtapasztaltam ezt a dolgot, de szerencsére tudtam magamon uralkodni, mert erős önuralommal rendelkeztem és megálltam, hogy ilyenkor ne faljak fel mindent. Erre büszke voltam, mert legalább figyeltem az alakomra és ez ügyben nagyon határozott voltam, reméltem, hogyha idősebb leszek, akkor is ilyen alakom lesz. Persze tisztában voltam vele, hogy ezért a későbbiekben tenni is kell, de szerettem a sportot és majdnem mindennap tornáztam, úgyhogy ezzel nem volt gond, világéletemben örökmozgó típus voltam. Szép időben is inkább kinn szerettem lenni, mint a négy fal között, télen pedig szerettem hógolyózni és hóembert építeni.
Láttam, hogy közben Lucy is eltűnődött valamin, nem firtattam a dolgot, hagytam, hogy magától visszatérjen a valóságba, nem akartam megzavarni a gondolatmenetét. Mikor hirtelen megszólalt, hogy felejtsem el a dolgot, megint csak mosolyogtam, aranyosnak tartottam, hogy zavarban volt kicsit, mert saját magamra emlékeztetett.
- Hogy megy a tanulás? Milyen tárgyakat vettél fel? -kérdeztem tőle érdeklődve, mert kíváncsi voltam, hogy mi iránt érdeklődik tanulás terén. Én is felvettem jó pár tárgyat, úgyhogy lesz mit tanulnom, de egyáltalán nem bánom, mert mindegyik érdekel.

- Ugyan, ne mondj ilyeneket! Minden új diáknak kell némi bátorítás és hidd el, hogy elsőre senki nincs tisztában pontosan az itt zajló dolgokkal. Idő kell mindenhez, később te is tapasztaltabb leszel. -válaszoltam megnyugtatásul a lánynak, hiszen mindenkinek jól esett egy kis támogatás, igaz még én is kezdőnek számítottam valamilyen szinten, hiszen a mugli világ után számomra itt minden újdonság volt. Már egész sok dolgot megismertem az iskola falai között, ráadásul sikeresen le is vizsgáztam, szóval elégedett voltam az eredményemmel, mert tényleg beleadtam mindenbe apait-anyait.
- Az igen! Jó sok tárgyat vettél fel! Ügyes vagy! Hajrá és írj sok szorgalmit, hogy megnyerhessük az idei házversenyt! -bátorítottam Lucy-t lelkesen, majd folytattam a mondandómat:
- Én ezeket a tárgyakat vettem fel idén: Bűbájtan, Repüléstan, LLG, Mugliismeret, Művészetek.
Ennyi tárgy egyelőre elég volt, mert még más teendőim is voltak a tanulás mellett és ezen felül még mindig ismerkednem kellett a varázsvilággal, de már egyre több dolgot tudtam meg róla, úgyhogy nem okozott különösebb gondot ez az egész procedúra.
- Én heti öt alkalommal szoktam aerobic-ot és fegyencedzést űzni, azaz saját testsúlyos edzést. Részben ennek köszönhetem az alakomat, de nagyobb részben annak, hogy odafigyelek mindig, hogy mit és mennyit eszek. Ez a legfontosabb, hiszen a sport formál, de a tiszta étkezés tartja fenn az ideális testsúlyt, szóval életmódváltás szükséges ehhez, nem pedig fogyókúra, mert onnan gyorsan vissza lehet zuhanni a mélypontra. -válaszoltam a lánynak határozottan, mert ebben a témában nagyon otthon voltam és örültem, hogy megoszthatom a tudásomat vele.
- Tehát figyelj oda az étkezésre, ne egészségtelen ételekből tevődjön össze a napi menüd, legyen elég szénhidrát, fehérje és vacsoraidőben pedig nyugodtan étkezhetsz, de a szénhidrátot olyankor már hagyd ki, vagyis ehetsz túrót, joghurtot, tojást, húst, zöldséget, de hagyd ki a súlygyarapító ételeket. -válaszoltam neki és ránéztem biztatóan, hittem benne, hogyha változtatni akar az életmódján, akkor kellő kitartással és elszántsággal sikerülni fog neki idővel szép eredményt elérnie.

- Köszi, hát igyekszem! -húztam ki magam büszkén, ugyanis jól estek a lány elismerő szavai és örültem, hogy segíthettem neki. Már évek óta űztem az aerobic-ot, úgyhogy otthon voltam a témában, reméltem, hogy Lucy-nak is tetszeni fog ez a fajta sportág, emellett pedig futottam is időnként.
- Szívesen segítek az aerobic-ban, de kitartónak kell lenned, ha szeretnél némi változást elérni, az nem elég, ha csak az elején vagy lelkes. -válaszoltam őszintén a lánynak, hiszen számos embert láttam az órákon, akik az elején aktívan jártak sportolni, de amikor elfogyott a lelkesedés, vagy rövid időn belül nem értek el semmilyen eredményt, akkor feladták, nem várták ki, hogy megtörténjen idővel a változás, ugyanis nem minden megy vezényszóra. A sikerért igenis meg kell küzdeni, nem jön csak úgy magától és nem adja magát könnyen, meg kell érte szenvedni és mindez időbe telik. Aki nem tudja kivárni, az lemorzsolódik és ugyanúgy tengeti az életét mint előtte, sose fogja elérni a célját ezzel a mentalitással. Nem akartam elszomorítani Lucy-t, bíztam benne, hogy érett már annyira, hogy megérste a dolog lényegét és reméltem, hogy nem fogja feladni már az elején és ki fog tartani, hogy elérhesse a célját. Legalábbis én nagyon drukkoltam neki, de tisztában voltam vele, hogy rajta múlik az egész.
- Minden hétköznap edzeni fogunk, tehát heti öt alkalommal. Háromszori aerobic és kétszeri futás. Ez nagyon jó kondit ad és erősíti az állóképességedet, de ha tartósan fogyni is szeretnél, akkor oda kell figyelned a tiszta étkezésre. Ha gondolod, akkor majd átrághatjuk, hogy mit ehetsz és mit nem, de írhatok neked egy enyhébb diétát is kezdésnek, hogy ne legyen olyan nehéz átállni az új étrendre. -ajánlottam fel a segítségemet Lucy-nek, hiszen szerettem volna, ha eredményesen zárul az edzésünk és eléri a végén a célját, tehát nem csak jó állóképességet szerez, hanem mellette megtarthatja a karcsú alakot is.

Örültem, hogy megpillanthattam mindkét leendő szobatársamat, akik egyelőre a pultnál álltak és megvárták, míg megkapják a leadott rendelésüket, majd az asztalomhoz ültek.
- Sziasztok! Szia Nyeste, örülök, hogy megismerhetlek! -üdvözöltem mindkettőjüket, majd kezet nyújtottam az új lánynak, hiszen vele még csak most találkoztam először.
~ Kedves lánynak néz ki, kissé félénk, de jó indulatúnak tűnik. ~ -nyugtáztam magamban az észrevételeimet vele kapcsolatban. Nati pont az ellentettje volt, inkább rámenős, pörgős nyelvű, belevaló csajnak ismertem meg, Nyeste pedig inkább halk szavú, visszahúzódó lánynak tűnt, és itt is megmutatkozott az, hogy az ellentétek vonzzák egymást.
- Jó étvágyat! -mondtam a többieknek, mikor odaértek az aszatalomhoz, majd elkezdtem eszegetni a süteményemen, ami nagyon finom volt.
- Hová valós vagy, Nyeste? -kérdeztem a lánytól kedvesen, majd néhány falat elfogyasztása utána Natihoz fordultam:
- Hogy vagy? Ízlik a sütemény? -kérdeztem tőle, majd ittam pár kortyot az italomból, ami isteni finom volt.
~ Úgy látom, hogy jó napnak nézünk elébe! Szerencsére mindkét lány nagyon jó indulatúnak tűnik és szerintem remekül megleszünk majd! Ennél jobban nem is alakulhatott volna a dolog! ~ -gondoltam magamban, miközben élvezettel fogyasztottam el a süteményemet, de úgy láttam, hogy a leendő szobatársaimnak is ízlik az étel, nem hiába jöttünk ide, hiszen ez egy jónevű cukrászda és nem igazán volt még rájuk panasz, amit nem is csodáltam, hiszen ilyen finom ételek mellett nem nagyon lehet sopánkodni, mert itt tényleg finom minden.

Csodálkoztam, amikor Nyeste egy lakcímkártyát tolt elém, mert nem erre számítottam, de próbáltam gyorsan visszazökkenni a normális kerékvágásba, nehogy megsértődjön a lány a meglepettségemen. Felemeltem az asztalról a műanyag kártyát és elolvastam a helység nevét, ami rajta állt.
- Értem, köszönöm, hogy megmutattad. -toltam vissza neki rámosolyogva, majd Natit szólítottam meg:
- Na, hogy ízlik a puding?
Éreztem Nyestén, hogy most inkább a háttérbe akar vonulni, tiszteletben tartottam a döntését, hiszen, úgy láttam, hogy inkább introvertált típus, bár ezt így elsőre korai lett volna megállapítani, szóval egyelőre nem találgattam, nem is lett volna értelme, hiszen úgyis jobban megismerem idővel.
- Mindjárt jövök, hozok egy narancslevet! -szóltam oda a lányoknak, miután megittam forró italomat és elindultam a pult felé, hogy kérdjek egy frissen facsart gyümölcslevet.
Miután visszaértem, levágtam magamat a székre, de túl nagy lendülettel ültem le, mert megcsúszott a kezemben a pohár és az italom fele kifolyt a terítőre.
- Na, ezt jól megcsináltam, bocsánat! -szabadkoztam piros fejjel Natinak és Nyestének, majd megtöröltem a kezemet zsebkendővel, aztán azon gondolkodtam, hogy hogyan tüntessem el a foltot az asztalról. Nem örültem ennek a félresikerült akciónak, de nem gondoltam volna, hogy így járok, bár úgy véltem, hogy ez bárkivel megeshet, csak nem szedik le a fejemet a többiek. Zavarban voltam és kissé tanácstalanul néztem a két lányra, nem tudtam hirtelen, hogy mit csináljak, azon gondolkodtam, hogy majd mosogatószeres szivaccsal megpróbálom kiszedni a terítőből a narancslevet, bár lehet, hogy ezt el sem várnák a cukrászda vezetői, igazából nem tudtam, hogy ennek milyen következménye lesz, de legbelül sejtettem, hogy eléggé túlreagáltam a dolgot.

- Nincs mit, örülök, hogy segíthettem. Remélem, hogy valóban kitartó leszel majd az edzések folyamán, mert sokan az elején adják fel a dolgot, hiszen nem egyszerű belezökkenni az egészbe és kitartónak lenni, ráadásul ez nagyon igaz az étkezés részére is. -feleltem boldogan, valamint reméltem, hogy a lány valóban kitartó lesz majd a sport és az életmódváltás alatt.
Miután megbeszéltük a témát, Lucy egy újabb érdekes kérdést tett fel, hogy vajon jó kviddecsező válna -e előle.
- Hát ez nehéz kérdés. Nem láttalak még játszani, de az a helyzet, hogy túl sok fogalmam nincs is a szabályokról és úgy az egészről, mert én muglik között nőttem fel, tulajdonképpen nemrégiben jöttem rá, hogy van varázserőm, szóval ebben sajnos nem tudok tanácsot adni. Szerintem próbáld ki magad, jelentkezz a csapatba, ezzel semmit sem veszítesz! -bátorítottam a lányt, hiszen, ha ennyire érdekelte a kviddics, akkor a puding próbája az evés alapon kipróbálhatja magát benne, aztán lehet, hogy megtetszik neki ez a fajta sport is, vagy az is elképzelhető, hogy nem jön be neki, de ha már kipróbálta magát benne, akkor könnyen eldöntheti majd, hogy mit akar.
- Visszatérve a fogyásra, összeállítok neked egy étrendet és elküldöm bagolyban, aztán ugye nem lehetek folyton ott, hogy ellenőrizzem, betartod -e a leírtakat. Szóval bízom benne, de ha már majdnem feladnád, gondolj arra, hogy ez a siker kulcsa a szép alakhoz, és ezzel saját magadnak teszel jót, valamint csak a kezdet nehéz, utána már természetes lesz az új életmód, csak kellő elszántság, akarat kérdése az egész. Bízom benned! -mondtam neki kedvesen, majd folytattam a mondandómat:
- Tanítás után egy órával pedig sportolni fogunk minden hétköznap, a hétvége pedig a pihenésé és a kikapcsolódásé.
Reméltem, hogy Lucy be fogja tartani a tanácsaimat, én átadom neki fontosabb információkat, az pedig már csak tőle függ, hogy betartja -e, amit tanácsolok neki, vagy sem, de az biztos, hogy lemondások és nehézségek nélkül nincs fejlődés.

Nem igazán volt szerencsém ma, mivel éppen most vesztettem el egy fogadást, amit az egyik diáktársammal kötöttem. Abban fogadtunk, hogy Emma tanárnő milyen frizurát fog viselni a mai LLG órán, én arra tippeltem, hogy lófarokba fogja a haját, a diáktársam pedig arra, hogy kiengedve hagyja, és pechemre ő nyert. Ha én nyertem volna, akkor egy hétig ő írta volna meg a házijaimat, ami iszonyat nagy segítség lett volna részéről. Sajnos azonban ez nem így történt, úgyhogy buktam a dolgot és megnyertem magamnak azt, hogy valakitől el kell csennem valamit úgy, hogy közbe ne vegye észre. Nem igazán mertem ilyen merész dolgokat megtenni, de most muszáj volt, hiszen én maradtam alul a fogadásban. Nem igazán értettem, hogy ez miért volt hasznára a diáktársamnak, hiszen ha lebukok, akkor talán velem együtt bukna ő is. Valamiért élvezte, hogy most szívathat és esze ágában sem volt megváltoztatni a véleményét ez ügyben, ragaszkodott hozzá, hogy megtegyem, amit kért tőlem, akkor is, ha az egyáltalán nem volt az ínyemre. Nem volt mit tenni, cselekednem kellett... úgy gondoltam, hogy az udvaron sok ember megfordul, kiválasztok majd egy célpontot magamnak és megpróbálom elcsenni tőle, ami a közelében van. Persze a diáktársam messziről figyelt, mert biztos akart lenni benne, hogy valóban megteszem azt, amit kért tőlem. Örültem volna, ha nem figyel rám ennyire, mert akkor valószínűleg talán megúszhattam volna a dolgot azzal, hogy elviszek neki valamit a szobámból és odaadom azzal a szöveggel, hogy ezt tulajdonítottam el. Persze jogos volt tőle, hogy végignézze az akciómat, mivel csakis így kísérheti nyomon a történéseket és azt, hogy nem futamodok meg a megpróbáltatás elől. Megálltam a szökőkút közelében és várakozó álláspontba helyeztem magam, kerestem azt a személyt, akitől a lehető leggyorsabban és legkönnyebben elhozhatok valamit észrevétlenül, de egyelőre nem találtam senkit, aki alkalmas lett volna erre a szerepre.

Azon gondolkodtam, hogy talán máskorra halasztom az akciómat, mert egyetlen olyan diák sem volt, aki könnyű célpontnak ígérkezett volna, mindenki vagy a táskájában tartotta a cuccait, vagy szorosan a kezében fogta, de akadtak olyanok is, akiknél nem volt semmi. Már majdnem megindultam a szobám felé, de hirtelen arra kaptam fel a fejemet, hogy egy barna hajú lány tart a szökőkúthoz és leül a szélére. Nem tudtam innen kihámozni, hogy melyik házba járhatott, de reméltem, hogy nem egy Rellonossal lesz dolgom, mert róluk idáig elég meredek sztorikat hallottam másoktól. A lány idősebbnek nézett ki nálam, de ez nem akadályozott meg abban, hogy véghez vigyem a tervemet, mivel tökéletes célpontnak tűnt, amiért lefoglalta magával. Egy papírfecnit vagy levelet kezdett el olvasgatni, a közelében pedig ott hevert néhány könyv a tetejükön egy csillogó bigyóval. Már előre elszégyelltem magamat, amiért néhány percen belül enyveskezűvé fogok válni, de azzal nyugtatgattam magamat, hogy tulajdonképpen ez mégsem az én hibám, mert csupán egy fogadás miatt történik az egész. Elviszem a megszerzett "zsákmányt" a diáktársamnak, nem is kell messzire mennem, mivel távolabbról figyelemmel kíséri az eseményeket, aztán majd visszacsenem a gazdájához, azt mondjuk még nem tudom, hogy hogyan. Talán meghirdetem a diákok hirdetőjébe, hogy keresi a gazdáját ez a bigyula, aztán biztos megismeri majd, és jelentkezik érte. Sőt, még hálás is lesz, hogy visszakaphatja az eltulajdonított dolgát. Miközben ezen az egészen agyaltam úgy döntöttem, hogy óvatosan megközelítem az áldozatomat és egy körültekintő és egyben gyors mozdulattal elveszem a könyvek tetejéről azt az izét. Minden bátorságomat összeszedve megindultam a lány felé, nagyon izgultam, hogy ne vegyen észre, hátulról közelítettem meg, szerencsémre teljesen belemélyedt az olvasnivalójába. Már nagyon közel volt a csillogó tárgyhoz, miközben egyre jobban dobogott a szívem, úgy, hogy majd kiesett a helyéről, de nem akartam megtorpanni a cél előtt, úgyhogy felé nyúltam és gyorsan megmarkoltam, de szerencsétlenségemre a könyvek is vele együtt borultak. Nem lehetett nem észrevenni a balul elsült akciómat, úgyhogy most annak örültem volna a legszívesebben, ha elsüllyedek a földdel együtt. Nem tudtam, hogy észrevette-e már a lány, hogy eltűnt az ékköve, talán volt még rá remény, hogy azt mondjam, hogy a könyvekkel együtt leeset és elgurult valahova, mert én csak nekiütköztem a műveinek. Nem voltam tisztában vele, hogy kamuzzak vagy az igazat mondjam-e, de elfutni se volt már lelki erőm, talán a helyzet majd adja, hogy mi történjen.

Remek, napsütéses verőfényes idő volt kinn, szóval egy percig sem akartam tovább a szobámban tartózkodni, hanem úgy döntöttem, hogy ellátogatok a rétre. Mindig is jobban szerettem a természetben lenni, mint a négy fal között, szóval ez most sem volt másképp. Egy rózsaszín egyberészes hosszabb, nyári ruhát vettem fel, hozzá egy lapos talpú szandált, volt egy szalmakalapom is, azt is magamra aggattam, aztán nekiindultam a rétnek. Egy kis kosárkába bepakoltam indulás előtt pár aprósüteményt, ha megéheznék és egy flakon ásványvizet, hogy ne száradjak ki a hőségben. Persze a plédről sem feledkeztem el, na meg a könyvemről is, amit nemrég kezdtem el olvasni. Minden tökéletesen adott volt egy egyszemélyes piknikhez. Viszonylag gyorsan odaértem a rétre, ahol az első dolgom az volt, hogy egy árnyékos helyet keressek, ahová leteríthetem a pokrócomat. Meg is találtam a tökéletes helyszínt egy árnyat adó hatalmas fa társaságában. Leterítettem a plédet, kivettem a könyvet a táskámból és elkezdtem olvasgatni. Nagyon élveztem a nyugalmat és azt is, hogy nem piszkál senki, bár sosem volt ellenemre a jó társaság, de a barátnőim most nem értek rá, hogy velem tartsanak. Annyira nem izgattam magam emiatt, egyedül is mindig feltaláltam magamat az intézetnek köszönhetően, és most is tudtam azt, hogy mi a legmegfelelőbb kikapcsolódás számomra, amire most éppen szükségem van. A réten elég sok piknikező diák volt, általában többen összeverődve ültek egy-egy pokrócon, de láttam néhány magányos embert is, akik szintén egy könyv társaságában ütötték el a szabad délutánjukat, bár volt olyan is, aki semmit sem vitt ki, csak azért jött ki, hogy nyugodtan elmélázhasson a természet lágy ölén.

Szerencsére Nati gyorsan lereagálta a dolgot, így nem kellett mosogatószeres szivacsért mennem. Persze a varázslat seperc alatt mindent megold, de én még mindig nem szoktam hozzá teljesen, hogy ezzel az erővel is rendelkezem, úgyhogy egyelőre még mindig mugliként gondolkodtam.
- Bocsi, én is letakaríthattam volna, persze a varázslat nem jutott az eszembe! - szabadkoztam Natinak, mivel ő tüntette el a foltot a terítőről.
- Jó lenne, hogyha nem kéne ennyit tanulni, jobb lenne szórakozni. - sóhajtottam feléjük, mert kissé ki akartam ereszteni a gőzt, majd egyenesen rákérdeztem:
- Nincs a faluban olyan hely, ahol kicsit szórakozhatnák?
Nem is tudom, hogy komolyan gondoltam-e ezt az egészet, de már untam azt, hogy minden csak a megfelelésről szól, hiszen mindig is a jóság mintaképe voltam, az intézményben másnak nem volt helye, és talán pont emiatt szerettem volna kiereszteni a gőzt. Nem tudtam, hogy ez mennyire lehetséges az adott keretek között, de szerettem volna egy kicsit szórakozni.
- Nyeste, neked mi a hobbid? Szoktál időnként bulizni, vagy táncolni? - fordultam a lányhoz újra, mivel idáig főként Natira koncentráltam, és kíváncsi voltam, hogy vajon a csendesebb lánytársam miképp reagálja le a dolgot. Nem néztem ki belőle, hogy nagyokat bulizik, de nem akartam előítéletes lenni, mert sok esetben találkoztam már azzal, amikor a látszat csalt. Natiról tudtam, hogy szinte mindenben benne volt, de jó lett volna, ha másik szobatársam is csatlakozik hozzánk, úgyhogy megadtam neki az esélyt, hogy ő is bulizhasson majd egy jót, aztán a többi rajta állt, már az ő térfelén pattogott a labda.

Szörnyen restelltem a történteket, persze csak velem fordulhatott elő, hogy ilyen balul sült el az egész és rögtön rajta is kaptak "akció" közben. Szerencsére a másik egész nyugodt maradt, pedig azt hittem, hogy az lesz az első dolga, hogy megtépjen vagy lepofozzon, de végül nem így történt.
- Tessék. - nyújtottam felé, egyelőre már szó nem jött ki a torkomon, tulajdonképpen köpni-nyelni nem tudtam a kialakult kellemetlen helyzet miatt.
Tudtam, hogy a társam látta messzebbről, hogy mi történt, persze nem tolta volna ide a képét, hogy kimagyarázzon a helyzetből, bár lehet, hogy az ő helyébe én is így tettem volna. Elég, ha én bajba keveredek, nem kell másnak is, ebben végül is igaza volt. Már bántam az egész hülye fogadást, de nem volt mit tenni, mert megtörtént a baj. Reméltem, hogy nem kerülök ki ebből a helyzetből teljesen vesztesen és a lányba szorult némi empátia. Igaz, nem tudhatta, hogy egy fogadás miatt történt az egész, joggal gondolhatta, hogy egy kleptomániással van dolga, pedig én aztán nem szenvedtem semmi ilyen betegségben.
- Bocsánat, nem akartam. - motyogtam a lány felé, miközben a földet bámultam és arra gondoltam, hogy milyen ostobaság szaladt ki a számon, mivel pont az ellenkezőjét tettem annak, amit mondtam. Szép óvatosan feltápászkodtam a földről és lassú mozdulatokkal elkezdtem összeszedni a lány könyveit, miután átadtam neki a "zsákmányt", hogy legalább azt jóvá tegyem és ne neki kelljen összegyűjtögetnie. Reméltem, hogy nem lesz nagyon pipa, amiért ezt tettem, bár igazából én is az lettem volna, szóval nem is tudom, hogy mit várhattam volna ettől a kínos helyzettől.

Megírtam a leckéimet és úgy gondoltam, hogy mivel nagyon szép idő van odakinn, érdemes lenne sétálnom egy kicsit. Egyébként sem voltam az a típus, aki jól érzi magát odabenn, úgyhogy örültem, hogy kicsit kiszabadulhattam a természetbe. Nagyon élvezetem azt, hogy végre nem voltam csupa gonosz emberrel körülvéve, mint anno a intézményben, szóval egyáltalán nem hiányoztak a rossz akaró emberek. Rózsaszín színű egész alakos ruhát vettem fel egy fehér szandállal, szőke hajamat pedig kiengedve hagytam, így indultam neki az udvarnak. Szép, napsütéses idő volt, pont kellemes volt egy kis séta erejéig, de sajnos nem igazán élvezhettem ki felhőtlen örömmel ezt a lehetőséget. Néhány diáknak a fülébe jutott, hogy nevelőintézetben nőttem fel muglik között és rögtön odajöttek körbeállni, hogy csúfolódhassanak rajtam. Nagyon rosszul esett a pimaszkodásuk, hiszen nem hagytak békén és folyton becsmérlő szavakkal vádoltak, pedig próbáltam mozgásban maradni, de sajnos ez sikertelennek bizonyult. Legszívesebben hazarohantam volna, de volt bennem annyi lélekjelenlét, hogy ne hagyjam itt az egész iskolát, mert valamennyire már hozzászoktam ezekhez a dolgokhoz. Az egyik vöröshajú lány különösképp élvezte, hogy illetlen szavakat vághat hozzám. Próbáltam kilépni és minél messzebb kerülni tőlük, de ők ugyanolyan gyorsasággal jöttek, hogy folytathassák a gúnyolódást. Már kezdtem azon gondolkodni, hogy gyorsan a szobámba futok és bezárom magam mögött az ajtót, de nem akartam előttük gyengének mutatkozni, úgyhogy folytattam az utamat azzal, hogy látszólag mit sem törődve velük tovább folytattam az utamat, persze azért nem volt könnyű elviselni azokat a trágárságokat, amiket közben hozzám intéztek.

Úgy tűnt, hogy a lánycsapat igencsak kitartó, mert csupán néhányan döntöttek úgy, hogy megunva a banánt visszamennek a körletükbe vagy a dolgukra, de sajnos a "sereg" nagy része velem tartott, hogy tovább piszkálhasson. Legszívesebben elvarázsoltam volna őket a pokolba, de pont nem volt nálam a pálcám és egyébként sem akartam rajtuk használni, mert bár a varázslás egész jól ment már, azért nem bíztam magamban, és nem akartam olyat csinálni, ami maradandó károsodást okozhatna számukra, akármilyen rossz indulatúak is voltak. Örültem, amikor eljöttem az intézetből, mert ott is tele volt a hely ugyanilyen gúnyolódó emberekkel, csak akkor nem pont a származásomon lovagoltak, hanem más volt a téma. Igazából ezek az emberek mindig találtak maguknak áldozatokat, akiket kispécizhettek maguknak és mindig volt rá valami okuk, hogy másokon kiélhessék frusztrált életük kudarcait. Szerencséjére nem kellet sokáig elviselnem a becsmérlő szavakat, mert hirtelen egy morgó hang ütötte meg a fülemet, aztán pedig sikítás, majd egy fiú hangja törte meg a csendet, aki elég határozott hangnemben küldte el a nem éppen kedves lányokat melegebb éghajlatra. Gyorsan feloszlott a tömeg én pedig ott maradtam egyedül, még fel sem eszméltem teljesen, olyan gyorsan történek egymás után a dolgok, hirtelen a lényre emeltem a tekintetemet, majd gyorsan hátrahőköltem tőle. Imádtam az állatokat, a pókokat és a békákat is beleértve, de ilyen teremtménnyel még sosem találkoztam élőben, úgyhogy jobbnak láttam ha egy helyben maradok és nem teszek semmilyen gyanús mozdulatot az irányába. Karomat összefonva a fiúra néztem, majd egy kis idő után végre sikerült megszólalnom:
- Öhm.... azt hiszem, hogy most már igen.
Újra a lényre néztem, a történteket átgondolva rájöttem, hogy a védelmemre kelt, de még mindig nem mertem egy lépést se tenni semerre, mert nem voltam tisztában vele, hogy pontosan milyen teremtménnyel van dolgom, bár gyanítottam, hogy a srác nem tarthat az iskolában nagyon veszélyes kategóriájú állatot, legalábbis ezt megtanultam a rövid ittlétem alatt, de így is inkább megvártam, hogy mit fog reagálni az állat. Gondolataimból felocsúdva újra a fiúra néztem és rájöttem, hogy milyen bunkónak tűnhetek, hogy meg sem köszöntem a "mentőakciót", bár nem szerettem más fejével gondolkodni, így találgatni sem akartam feleslegesen, hogy hogy jött le ez az egész a fiúnak.
- Köszönöm, hogy közbeléptél! - mondtam mosolyogva, miközben próbáltam összeszedni magamat, közben azon tanakodtam magamban, hogy megkérdezem a sráctól, hogy milyen állat ez, de lehet, hogy túl hülyén hangzott volna, úgyhogy egyelőre jobbnak láttam csendben maradni, hátha választ kapok tőle erre a kérdésre.

A furcsa lény a fiú lába mellett ücsörgött már, onnan méregetett időnként, amit egyáltalán nem bántam, mert ezek szerint kíváncsi volt rám. Idővel a megmentőm is bemutatkozott, ezért én is így tettem:
- Alíznak hívnak és Navinés vagyok. Én sem értem, hogy miért jó ez nekik, de már igazán hozzászokhattam volna ehhez. Azért itt legalább kevesebb a rosszakaró. - haraptam el a számat, mert közben belegondoltam, hogy úgyse teljesen érti a srác, hogy mit mondok neki, ugyanis nem járt abban az intézményben, ahol nevelkedtem, igaz jobban járt mindenképp. Ki akarna egy árvaházban élni? Minden nap reménykedett az ember, hogy egy nap rendes, szerető családja lehet, de úgy tűnt, hogy nekem sose jön el ez az idő. Aztán szerencsére jött Timi és minden megváltozott. Gondolataim végén elmosolyodtam, hiszen mindig szeretettel gondoltam a nevelőanyámra, akit tulajdonképpen igazi anyának tekintettem, de mindig a keresztnevén neveztem. Sose felejtem el azt a napot, amikor megjelent a varázserőm és akaratlanul is jól ráijesztettem a rossz indulatú, csúfolódó lányseregre. Megint azon vettem észre magam, hogy elkalandoznak a gondolataim, ez pedig rettentő nagy udvariatlanság volt Ádámmal szemben, úgyhogy próbáltam inkább a valóságban maradni.
- Milyen lényed van?  - tettem fel azt a kérdést, amit a fiútól valószínűleg már rengetegen megkérdeztek és biztos voltam benne, hogy gépiesen fog rá felelni, hiszen valószínűleg számtalanszor megválaszolta már ezt a kérdést. Életem során sokkal több muglivilágbeli állattal találkoztam mint varázslénnyel, de ez egyáltalán nem zavart, mert tudtam, hogy idővel még több teremtményt ismerhetek majd meg élőben is, plusz hasznos ismereteket sajátíthatok el róluk, éppen ezért lettem LLG tanársegéd.
Óvatosan közelítettem Noah felé, majd egy karnyújtásnyira megálltam tőle és leguggoltam vele szemben, aztán vártam, hogy vajon odajön-e hozzám vagy támadásnak veszi a közelségemet, bár reméltem, hogy barátságos lesz velem.

Nem igazán szerettem a négy fal között lenni, nekem mindig börtön hatást keltett az, ha nem szabadulhattam ki a természetbe. Sokkal jobban éreztem magamat a levegőn, mint benn, a sötét szobában, ezért is látogattam el a rétre, hogy végre kiszabaduljak az iskola falai közül. Fehér nyári egyberészes ruhát viseltem, mert fülledt, meleg idő volt kinn, hajamat kiengedve hagytam és fehér balerinacipőt vettem fel a szerelésemhez. Nagyon élveztem a kinti levegőt, mindig is szerettem a természetet, szóval az első dolgom az volt, hogy leheveredjek egy fa alá. Mindig eszembe jutott Timi az itt létem alatt, hiszen számos dolgot neki köszönhettem az életemben, mint például azt is, hogy befogadott és azóta békességben élhetek. Az intézmény falai között sosem éreztem magam jól, mindig voltak rosszindulatú diákok, akik örömmel piszkálódtak és sosem volt nyugtom tőlük. A nevelőnők sem volt különbek kivéve Timit, aki egy áldott, jó lélek volt. Sajnos az életem nagy részét azzal töltöttem el, hogy vártam azt, aki eljön értem és végre örökbe fogad, de úgy tűnt mindhiába. Reméltem, hogy egyszer kiszabadulhatok ebből a rémálomból, de sajnos ez sokáig nem következett be, és amikor már majdnem feladtam, akkor jött a megmentőm egy új nevelőnő személyében. Timi befogadott és a szárnyai alá vett, önzetlenül nevelt fel és még a varázsvilágról is elhintett néhány fontosabb információt. Most meg kellett szoknom az új környezetemet, a szobatársaimon kívül pedig nemigen találkoztam olyan emberrel, akiben teljesen megbízhattam volna, úgyhogy egyelőre óvatosan közelítettem mások felé, nehogy rosszul jöjjek ki a dolgokból.

Gondolatmenetemet egy felém tartó srác szakította meg, aki nagyon határozott fellépésű volt így első blikkre. Kiderült, hogy egy fémdobozkát keres, amit valószínűleg elhagyhatott nemrégiben, aztán gondolta, hogy hátha én láttam valahol.
- Nem láttam. Ha gondolod segítek megkeresni - válaszoltam neki, mivel más dolgom jelenleg úgy sem volt és egyébként is szívesen segítettem másoknak, nekem ez természetes volt. A fiú be is mutatkozott, így megtudtam, hogy Adrian-nak hívják és még kezet is nyújtott.
- Alíz - viszonoztam a kézfogást, miután felálltam ülőhelyemből egy mosoly kíséretében. Erős fogása volt a srácnak, mely markáns jellemre utal, bár ezt már akkor észrevételeztem, amikor megpillantottam őt. Általában jó emberismerő voltam, hiszen volt szerencsém többféle jellemű emberrel is találkozni eddigi életem során, bár a legtöbbjük ezeknek vagy lelki sérült volt, vagy pont az ellenkezője túlzott önbizalommal megspékelve. Nem kérdeztem meg Adrian-tól, hogy merre keressem, mármint, hogy emlékszik-e arra, hogy merre hagyhatta el, mert hülye kérdés lett volna, szerintem ő se tudta ezt, hiszen akkor nem kérdezte meg volna tőlem, hogy találkoztam-e a fémdobozzal.
- Remélhetőleg meglesz, hacsak nem vitte el valaki - mondtam neki miközben szétnéztem a környéken, hátha rátalálok, bár ha díszes volt és stílusos, akkor esélyes, hogy valakinek megtetszett, de hátha szerencséje lesz. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű megtalálni a fűben, mert voltak olyan területek, amelyek már rég nem láttak fűnyírót, és azért sem gondolkodtam e téren varázslatban, mert elsősorban mindig mugli szemmel néztem a világot, és még mindig szokatlan volt számomra, hogy mennyi mindent el lehet intézni varázslattal.

Karina

Mivel nem tettem az ittlétem alatt túl nagy szert ismeretségekre, ezért egymagam indultam el a fesztiválra. Nem akartam a szobában ücsörögni és egyébként is kedveltem a különféle rendezvényeket, az évek során pedig már feltaláltam magamat egyedül is, úgyhogy jókedvűen indultam el erre az eseményre. Egy egyberészes, halovány rózsaszín ruhát vettem fel fekete övvel és fekete cipőt, aminek csak egy pici sarka volt, nehogy kényelmetlen legyen a lábamnak, hiszen órákon át ebben leszek. Hajamat begöndörítettem, hogy ne csak úgy lógjon, aztán felkaptam a retikülömet és útra keltem. Még a macskámnak se fogok hiányozni, amíg távol leszek, mert úgy tűnt, hogy ma szundi üzemmódban működik egész nap, szóval nem igazán vágyott társaságra. Kellemes, nyári meleg volt kinn, ilyenkor az ember szívesen iszik hideg italokat. Sokan eljöttek a fesztiválra, bár nem láttam semmilyen ismerős arcot, akivel meg már váltottam pár szót, azoknak megvolt a saját maguk társasága. Hirtelen egy igényes ruhában megjelenő lány szólított meg.
- Helló!
Köszöntem neki vissza, majd az itókákat elnézve gyorsan leesett, hogy kóstolásról van szó. Egyáltalán nem bántam, mert szerettem új ételeket és italokat kóstolgatni, úgyhogy elfogadtam az ajánlatát:
- Remekül hangzik! Bízom az ízlésedben és szívesen megkóstolnám az éjszaka titka nevű vajsört. Te mikor ittál ilyet először? - kérdeztem tőle mosolyogva, és kíváncsian vártam, hogy hogyan fog ízleni ez a fajta itóka.

- Nagyjából megedződtem már az idők során, de sajnos úgy látszik, hogy sosem úszom meg a rossz megjegyzéseket. Szerintem mindenki megkapja az életben ami jár neki, csak más formában. - mosolyodtam el, miután kinyilatkoztattam gondolataimat a fiú felé, arra pedig nem szerettem volna megjegyzést tenni, hogy elárulta a siketségét, mert nem lett volna túl udvarias vele szemben, így is nagy őszinteségre vallt, hogy egyáltalán elárulta. Viszont ezek szerint őt is csúfolták, mivel már tapasztalt volt a témában, amit nem félt megosztani velem.
- Szóval te is átélted már ezt... igazán sajnálom - válaszoltam a fiúnak lesütött szemekkel, hiszen senki sem szolgált rá erre, csupán néhány vadóc diák áldozatai voltunk, akik nem tudták más formában kitölteni a mérgüket, vagy ettől csupán menőbbnek képzelték magukat. Pedig mekkora tévedésben éltek...
- Ó, sárkánytigris? - kérdeztem nagy mosollyal az arcomon, hiszen még sosem hallottam erről a teremtményről, sőt, ha jobban belegondolok, még erről a dimágus dologról sem hallottam.
- Pontosan mit jelent a dimágusság? - kérdeztem kissé elpirulva, mert nagyon érdekelt ez a téma, de kicsit szégyelltem, hogy ennyire tudatlan vagyok, legalábbis ami a mágusvilágot illeti.
Ádám pozitív megerősítésére tovább közelítettem a lény felé, aki meglepően barátságosan fogadta a közeledésemet. Ezután a fiú kijelentette, hogy szerinte kedvel engem, erre újra elmosolyodtam, majd megint a teremtményre összpontosítottam. Lassan közelített felém, óvatos léptekkel, majd a tenyerembe fúrta a fejét, ami igazán nagy élmény volt, mert még sosem simogattam ehhez hasonló lényt. Nagyon puha szőrzettel rendelkezett, szinte élvezet volt végigsimítani rajta, és úgy éreztem, hogy teljes mértékben megbízhatok benne, hiszen barátságos szándékkal közeledett felém.

Karina

- Nos, ebben igazad van, a friss itóka az igazi! - mondtam lelkesen a lánynak, majd megkóstoltam az italomat, amit az előbb töltött ki nekem.
- Hmm... ez nagyon finom! - feleltem elégedetten, majd felhajtottam és kértem még repetát.
- Tudtom szerint nincs benne alkohol, szóval légy szíves tölts még egy pohárkával, mert nagyon ízlik - válaszoltam neki, majd kedvesen rámosolyogva nyújtottam oda a poharamat. Valóban igaza volt, érdemes volt megkóstolni ezt az italt, hiszen isteni finom volt, még azon is elgondolkodtam, hogy veszek belőle magamnak egy palackkal.
- Ki egyébként a főnököd? - érdeklődtem tőle, bár nem voltam biztos benne, hogy ismerem, de sosem lehet tudni.
- Egész végig dolgozni fogsz a fesztivál alatt vagy azért ki tudsz kapcsolódni egy kicsit? - kérdeztem mosolyogva a lánytól, mert azért húzós lett volna végigrobotolni ezt az időszakot, meg aztán beleképzeltem magamat a helyébe és tudtam, hogyha én lennék ott, akkor azért belegondolnék abba, hogy szívesen szórakoznék egy kicsit, ha már itt vagyok. Nem tudtam, hogy mi ennek a menete, de reméltem, hogy azért ő is ki tud kapcsolódni kicsit, ha már itt van. Maga a rendezvény nagyon tetszett, szépen ki volt dekorálva minden és sok érdeklődő vett részt rajta, szóval megadták az egésznek a módját.