Kumagoro ^^


Mostanában olyan elveszettnek, és magányosnak érzem magam. Eddig csak a szobámban kuksoltam, és nézegettem azt a fotóalbumot, amit én készítettem. Sok kép volt benne a szüleimről, a nagymamámról, és akadt még egy-kettő Loláról is. Szinte minden este elejtettem pár könnycseppet a szeretteimért. Olyan elfuserált sorsom van, hogy ilyen szerintem senkinek sincs. Amint egy kicsit is megszabadulok egy rossz dologtól, jön a következő. Hosszútávon ezt nem nagyon fogom bírni, hiszen még olyan kicsi vagyok. Csupa jó dolognak kéne történnie velem. Mellesleg mostanában ki sem mozdultam Janey házából. Néha-néha lementem a boltba, de amúgy bezárkóztam a szobámba, és inkább olvastam, feküdtem, játszottam. Vagy épp Stark-kal, Janey kutyusával foglalkoztam. Ezért nincs is barátom. Hogy is lenne? Mindenki idősebb nálam, és gondolom senki sem szeretne egy 12 évessel barátkozni. Ezért alig várom, hogy bekerüljek a Bagolykőbe. Akkor biztos lesznek haverjaim, akikkel jól ellehetek.
Most éppen a konyhában ülök, és a kakaós-csigámat eszem. Az előttem lévő bögrében pedig kakaó található. A csigának már csak a külseje maradt, amit nem annyira szeretek, ezért otthagyom a tányéromon. Viszont a kakaót megiszom. A mai nap folyamán ki akarok menni a faluba, ugyanis elég régóta nem dugtam ki az orrom, és itt az ideje, hogy végre járjak egyet. Felmegyek a szobámba, s a szekrényemből előhúzok egy sima kék színű pólót, egy kockás inget, és egy sötét farmert. Ezeket mind magamra öltöm, s lemegyek az emeletről. Megkeresem a tornacipőm, s miután azt is felveszem, kimegyek az ajtón. Szívok egy nagyot a friss levegőből, s elindulok a Boglyas tér felé. Csak pár embert látok az utcákon, akik sietve igyekeznek valahová. Én pedig lazán lépkedek a járdán. Pár perc alatt meg is érkezem a kijelölt helyre. Helyet foglalok az egyik padon, s a szökőkutat bámulom.

Vizes plüssnyuszi ^.^



Lassan, nyugodtan lépkedek a macskaköves úton, hiszen teljesen ráérek. Minek sietni? Olyan furcsa, hogy a legtöbb ember annyit mond, hogy: Heló, és aztán megy tovább. Nem áll le beszélgetni senkivel sem. Biztos nincs olyan fontos dolga, hogy otthagyja az ismerősét, és ne kérdezze meg tőle, hogy: Mi újság? vagy: Hogy vagy? Nem. Az emberek mindig sietnek, és a legtöbbjük türelmetlen. Legalábbis én az évek során ezt tapasztaltam. Ekkor meg is érkezek a Bogylas térre. Körbe nézek, hogy történt-e itt valami változást, s miután látom, hogy minden maradt a régi, leülök az egyik padra.
A nap ugyan látható a horizonton, de a sugarai már nem sütnek annyira, mint nyáron, így nincs is olyan jó idő. Sőt. Hamarosan itt a november, ami ugyebár azt jelenti, hogy jönnek a hidegebb napok. Mellesleg már nagyon várom azt a hónapot, mert 22-én lesz a születésnapom. Mindig is imádtam azt a napot, hiszen akkor tényleg minden rólam szólt. Ezen kívül még a karácsonyt, és a Mikulást szeretem. Bár inkább a karácsonyt. Mert emlékszem, hogy olyankor mindig összegyűlt a család. Bontogattuk az ajándékainkat, és mindenki nagyon jól érezte magát. Itt még nem karácsonyoztam, ezért kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. Biztos Janey is fog venni a boltjába csupa karácsony hangulatú dolgokat.
Ám mielőtt tovább elmélkedhetnék ezekről a dolgokról, kiabálást hallok a szökőkútból. Felkelek a padról, s kíváncsian odasétálok a furcsa alakzatú kúthoz. Belenézek, s egy plüssnyuszit pillantok meg. Rögtön kiveszem a hideg vízből, s magamhoz szorítom.
 - Hát mi történt veled? - kérdezem a kis játéktól. Akik erre sétálnak biztos hülyének néznek, hogy egy rózsaszín plüssnyulacskához beszélek, hiszen egy ennyi idős gyereknek már nem kéne játékokkal beszélgetnie.

Kumagoroo <3 *.*

Miután megérkezek a Boglyas térre, helyet foglalok egy padon, amely pont a szökőkút előtt van. A karácsonyról, meg a szülinapromról kezdek gondolkodni. Ámde ez nem tart olyan sokáig, ugyanis egy nagy placcsanást hallok. Felkapom a fejem, majd felállok, s a szökőkúthoz sietek, ugyanis valakinek a hangját vélem felfedezni a vízben. Mikor odaérek, meg is látom, hogy ki, vagyis inkább mi esett a szökőkútba. Egy rózsaszín nagy fülű kis játéknyuszi. Rögtön kiemelem a vízből, s megkérdezem a nyúltól, hogy mi történt. A kis rózsaszín nyuszi először megköszöni, hogy kimentettem. Először kicsit megrémülök, hogy egy plüssállat beszél, de aztán eszembe jut, hogy ez egy varázsvilág. Itt bármi megtörténhet. Lehet, hogy holnap a pocsolya fog visszabeszélni hozzám. Na jó, az már tényleg fura lenne. Megsimogatom a nyuszi vizes fejét, majd megszólalok.
 - Jaj, még nem vagyok úr- nevetek. - Egyelőre egy kisfiú vagyok. A nevem Lasch Gergely. 12 éves vagyok, bár következő hónapban végre 13 leszek- mondom. - Bocsi, nem kéne ennyit beszélnem. Téged hogy hívnak? És mégis hogy kerültél a vízbe? - teszem fel a kérdéseim. A rózsaszín plüss hozzám bújik, gondolom azért, mert fázik. Nem is engedem el. Magamhoz szorítom, persze úgy, hogy ne fájjon a nyúlnak. A kabátom egy kicsit vizes lesz, de nem zavar. Otthon úgy is megtudjuk szárítani.
Ekkor a nyuszi tüsszent egy nagyot, ezért ránézek.
 - Egészségedre.
Ekkor a nyúl azt mondja, hogy hazaszeretne menni. Ránézek a kis nyúlra, s megint magamhoz ölelem.
 - Hát persze - mosolygok rá. Engedek egy kicsit az ölelésből, majd újra szóra nyitom a szám. - Csak mondd meg, hogy hol laksz és én hazaviszlek.

Nicol néni
Szabad hétvégén

Mióta találkoztam a Boglyas téren azzal a kis nyuszival, egyre többször járkálok az utcákon. Hátha megint összefutok vele, mert szeretnék vele beszélgetni. Bár nem hiszem, hogy ő ide jönne, mert szerintem megfázott. Halottam, hogy milyen nagyokat tüsszentett. Szegény nyúl.
Mivel egyre többet járok ki az utcára, találkozok ismerősökkel, akikkel még beszélgetek is. Azt hiszem kezd visszatérni a régi Gergő. A mindig vidám, mosolygós, aranyos kisfiú, aki bárkivel szóba áll. Legyen fiú, lány, akár egy plüss. Vagy kedves, esetleg kedvetlen. Szőke hajú, barna hajú... teljesen mindegy, csak beszéljek valakivel. Most nem akarom újra átélni azt az időszakot, mikor a szobámba zárkózva sírtam a szüleim után. Évekbe telt, mire újra tudtam mosolyogni. Pedig a nagymama mindig próbált vigasztalni. De én nem hagytam magam. Tovább sírtam, s beszélgettem a kis játékaimmal, amit nyolc évesen már nem kellett volna. Aztán sok idő elteltével végre tudtam az osztálytársaimmal játszani. Aztán a Erzsi is meghalt, utána pedig Loveday. Remélem Janey nem fog itt hagyni. Nem akarom, hogy ő is...
Veszek egy mély levegőt, s felhúzom a lábamra a zoknim. Ugyanis itt az idő, hogy megint kerüljek egyet. Most a játszótérre szeretnék eljutni, mert már rég ültem bele a hintába ami már kissé hiányzik. Leszaladok a lépcsőn, s pár perc alatt már a cipőmet húzom a lábamra. Megkötöm a cipőfűzőt s felállok, majd kinyitom az ajtót. Janey-nek nem szoktam szólni, hogy elmegyek, hiszen tudja, hogy a faluban biztonságban vagyok. Vagy legalábbis még nem szólt érte, hogy jelezzem, ha elakarok menni. Azért jobban tetszik ez a szabadság, nem úgy, mint Loveday-nál volt. Ő sokszor kiakadt rám azért, mert elmentem otthonról.
Beletúrok a hajamba, miközben gyors léptekkel haladok a macskaköves utcán. A játszótérrel az az egy gond van, hogy a falu másik végén található, így sokat kell gyalogolni. Ám most ennek ellenére, elég gyorsan megérkezem a játszótérre. Rögtön beleülök a hintába, s hajtani kezdem magam.

Nicol néni *.*


Miután leszaladok a lépcsőről, egyenesen a cipős szekrényhez megyek. Ott megkeresem a kék színű cipőmet, amit rögtön a lábamra húzok. Megkötöm a cipőfűzőt s mielőtt még elmennék, bemegyek a konyhába, ahol egy kis gumicukor után kutatok. Végül megtalálom a zacskót, amit zsebre vágok. Na, most már indulhatok. Kinyitom az ajtót, s kilépek az utcára. Már szürkület van, így csak a lámpák világítják Bogolyfalva utcáit. Gyors léptekkel haladok a macskaköves úton. Farmernadrágom zsebébe mélyesztem a kezeim, mert kissé fáznak. Hajam megint úgy néz ki, mint a szénaboglya. Mivel sosem fésülködök, feláll a hajam, ami engem nem zavar különösebben. Persze ha ünnepek vannak, vagy fontosabb események, akkor megfésülködöm, de amúgy nem.
Az utcán senkit sem látok, pedig nyáron jó sokan bolyongtak itt. A legtöbb mondjuk diák volt, de lakosokat is lehetett látni. Na mindegy... Mivel egész gyorsan haladok, pár percen belül meg is érkezhetek a játszótérre. Sajnos csak egyedül tudok ide lejönni, hiszen velem egykorú nincs a közelben, az idősebbek pedig biztos nem arra vágynak, hogy egy 12 éves fiúval hintázzanak.
Na, meg is érkezek a helyszínre. Nem lett se több, se kevesebb a játék a játszótéren. Szinte minden játékot kipróbáltam már, de a kedvencem mégis a hinta lett. Olyan jó bele ülni és csak hajtani magam. Mintha repülnék. Most is így teszek. Kényelmesen elhelyezkedem a hintában, s hajtani kezdem magam. Miközben hajtom magam, észreveszem, hogy valaki figyel engem. Érdeklődve nézem én is a lány, vagyis a nőt. Annyi idős lehet, mint Janey. Vagy egy kicsit fiatalabb. A leányzó idejön hozzám, s leül a mellettem lévő hintába.
 - Játszani sosincs késő - mondom mosolyogva. Kicsit lassítok a hintán, hogy rendesen tudjunk beszélni. Végigmérem a lányt.
 - Te még diák vagy? - kérdezem. Lehet, hogy ezt nem kellett volna megkérdeznem, hiszen nem is rám tartozik, hogy még diák-e vagy nem.
 - Mellesleg Gergő vagyok. Lasch Gergely. Téged hogy hívnak? -

Nicol néni *_*

Mikor megérkezek a játszótérre, rögtön odamegyek a hintához s kényelmesen elhelyezkedek a játékon. Hajtani kezdem magam, előre-hátra. Egyre magasabbra és magasabbra repülök. A hajamat még jobban felborzolja a szél. A füleim kicsit fázni kezdenek, de nem zavar. Ekkor meglátom, hogy valaki néz, persze nem annyira feltűnően. Ekkor a nő mellém jön, s leül a mellettem lévő hintába. Lassítani kezdek, mert gondolom, hogy valamit szeretne tőlem, ha már idejött. A lábammal megállítom a hintát és ránézek a nőre. Miután válaszolok a kérdésére, újabb kérdést tesz fel. Rámosolygok, majd megszólalok:
 - Nem. Mostanában már nem. Olyan nyugodt ez a falu, semmi rossz nem történhet, azt hiszem...-
Bizony ám. Valamiért itt, Bogolyfalván nem félek. Pedig talán itt jobban kéne, hiszen itt gonosz mágusok is lehetnek, akikkel szemben én semmit sem érek. Talán meg kéne kérnem Janey-t, hogy vegyen nekem egy pálcát. Bár nem biztos, hogy 12 évesen lehet varázspálcám. De hamarosan eljön az új tanév, amikor már én is mehetek a Bagolykőbe. Legalábbis remélem, hogy kapok levelet, hogy felvételt nyertem. Milyen jó is lesz...
A lány felé fordulok s én is felteszek egy kérdést, amit talán nem kellett volna.
 - Ami azt illeti, igen... - mondom lesütött szemekkel. Talán nem kéne ennyire őszintének lennem, mert lehet, hogy megbántom. Ugyanis az is előfordulhat, hogy a lány megbukott. - A nevelőanyám Janey is kb. annyi idős mint te. -
Bizony, bizony. Janey még nagyon fiatal és az emberek néha meg is néznek minket, hogy egy 22 éves lánynak, hogy lehet egy ekkor fia. Bár már az egész falu tudja a mi életünket, szóval ennyit erről.
Kicsit meglököm a hintát, de ekkor a nő újra megszólal.
 - Aha. A faluba fogsz költözni egyedül? Vagy valakivel fogsz itt lakni? Esetleg nem is ide fogsz költözni? - teszem fel a kérdéseim. Nem kéne ennyit kérdeznem, hiszen alig ismerem a lányt. Csodálkoznék azon, hogyha válaszolna a kérdéseimre. Néha olyan hülye vagyok...
 - Ne haragudj a kérdések miatt... Tudod én nagyon kíváncsi vagyok. Néha túlságosan is az vagyok... -
Ekkor megtörténik a bemutatkozás. Elárulom neki a nevemet, mire ő is az övét.
 - Melyiket használod? Scarlett-et, a Nicolt, vagy az Emily-t?

Halloween *-*



Sokan beszéltek már arról az iskolai rendezvényről, amelynek egy része a faluban lesz megtartva. Ez pedig nem más mint a: Halloween. Bizony. Itt Magyarországon nem nagyon terjedt el ez az ünnep, mert itt halottak napjának hívják. Ha jól tudom, Amerikában szokták ezt az ünnepet tartani. Mivel én magyar vagyok, még sosem volt részem ilyenben. Ezért is gondoltam arra, hogy megnézem ezt az egészet. Igaz, Janey nem nagyon örül az ötletemnek, de végül megengedte. Bár nem egyedül, hanem Abonyi Szelina Bogárkával megyek. Egy ideje ismerem a lányt és nagyon megkedveltem. Gondolom Janey-nek úgy nyugodtabb a lelke, ha más is mellettem van. Aztán valamelyik nap  vettünk is - szerintem - egy nagyon vagány Snoopy jelmezt.
Már alig vártam, hogy végre eljöjjön ez a nap. Biztos nagyon jól fogom érezni magam Szelinával. Meg amúgyis nagyon jónak ígérkezik ez az egész. Felveszem a jelmezem s lemegyek az emeltről. Lenn a jelmezem cipő részét is felveszem, majd megvárom, hogy Janey elköszönjön tőlem. Még mond pár jó tanácsot, aztán mikor végez a mondandójával, kimegyek a házból. Még sehol sem látok egy diákot sem. Biztos még az iskolában vannak, mert úgy emlékszem, mintha azt mondták volna, hogy az igazgató még mond egy-két dolgot a Halloween-ről. Én türelmes vagyok, szóval megvárom, míg ideérnek. Nem kell sok időt a ház előtt töltenem, ugyanis pár percen belül megjön pár diák. Én közéjük csapódok, hogy tudjam merre is kell menni. Egész gyorsan haladunk az utcán. Szemeimmel Szelinát keresem, de sehol sem találom. Majd meglesz... Ekkor a temetőhöz érünk. Nyelek egy nagyot, ugyanis ez a hely már önmagában félelmetes. Ám ilyen díszítéssel még félelmetesebb. Amint áthaladok a kapun, sikolyt hallok. Úristen! Mi történt? Körbenézek, hogy ugyan ki sikoltott, de nem látok senkit. Oké, biztos valaki csak szórakozott. Követem a többi gyereket, nehogy rossz irányba menjek. Ekkor megjelenik mellettem egy szellem. Megijedek s véletlenül neki megyek az egyik diáknak.
 - Hupsz, bocsi - mondom furcsa mosollyal. Ekkor megérkezek egy nagy asztalhoz, amely mögött az a lány áll, aki ott volt Loveday halálának napján. Menyasszonyi ruha van rajta, amelyen vérvörös foltok vannak. Körbenézek, hogy kin milyen jelmez van. Sajnos meg kell hogy állapítsam, rajtam van a legbénább jelmez. Ugyanis mindenki valami ijesztő ruhába bújt, én pedig egy aranyos kutya cuccban állok. Ha lesz jelmezverseny, biztosan nem én fogom megnyerni... Ekkor a lány elmagyarázza az első feladatot. Miután mindent elmond, rögtön odamegyek az ásókhoz, hogy elvegyek egyet. Mikor megszerzem a tárgyat, rögtön a sírokhoz megyek. Sajnos nekem nincs varázspálcám, így csak a holdfény és a töklápások világítása segít nekem abban, hogy egy számos sírt találjak. Miközben járkálok, meg kell hogy állapítsam, nagyon sokan haltak meg. Ez olyan szomorú.
Szóval egy ideig csak olyat látok, amin név van, de aztán megpillantok egy sírt, melyen a 2-es szám áll. Ez az! Jó erősen megfogom az ásót, s próbálok ásni, kisebb sikerrel. Ugyanis ez az ásó csak egy kicsivel kisebb mint én, meg aztán nincs is bennem annyi erő, hogy felássam ezt a helyet. De nekem szükségem van arra a meglepetésre! Így hát újra megpróbálkozok a földtúrásával. Minden erőmet beleadom. Lassan ugyan, de sikerül annyit ásnom, hogy meglássam a ládát. Leveszem a fejemről a Snoopy jelmez fejét, s letörlöm a homlokomról a verítékeket. Ez igazán fárasztó munka! Most már a kezeimmel kezdem kaparni a földet. Igaz, hogy a körmöm alá is kerül pár darab föld, de nem érdekel. A lényeg az, hogy megszerezzem a ládát. Végül nagy nehezen sikerül kiszednem a föld alá temetett ládikót. Rögtön ki is nyitom a tárgyat. Meglátom, hogy a ládában 6 szelet csoki lapul. Juhéé! Visszateszem a csokikat, aztán visszafutok a nagy asztalhoz. Várom a következő feladatot.

Jelmez

Scarlett *.*

Először egy kicsit elgondolkodom azon, hogy beszélgessek-e egy vadidegen nővel. De aztán csak legyintek egyet. Mi bajom lehetne?
 - Bár néha lehet látni sötét alakokat. Tudod van itt egy kísértetház, Bogolyfalva szégyenfoltja. Amikor megérkeztem ide, akkor ott akartam tölteni az éjszakámat. De aztán Loveday megtalált.
Talán nem kéne ezeket elmondanom ennek a nőnek, hiszen alig ismerem. Sőt, lehet, hogy nem is érdekli őt igazán. De majd csendre int, ha azt akarja, hogy elhallgassak. Ezután megkérdezem a nőtől, hogy még az iskolába jár-e. Mert nem tudom megállapítani, hogy most diák, vagy lakos. De biztos nem itt lakik, mert akkor már találkoztam volna vele. Szóval ezért kérdeztem meg.
 - Értem. És szeretted a bagolykőt? Melyik házban voltál? - teszem fel megint a bugyuta kérdéseim. Erről a nagy kíváncsiskodásomról le kéne szoknom, mert lehet, hogy a másikat ez idegesíti. Aztán felhozom, hogy Janey is kb. annyi idős mint ő. Erre a nő azt mondja, hogy csak egy év van köztük.
 - Tényleg?-
Janey még sosem említtette ezt a lányt, de biztos azért meg nem kérdeztem, hogy kik a barátai. Vagy csak egyszerűen nem akart beszélni róla.
Aztán újabb kérdésekkel halmoztam el a lányt. Mégpedig most azt kérdeztem tőle, hogy kivel fog ideköltözni.
 - Nagyon szívesen megismerkednék a férjeddel is. Sőt. Ha meg lesz a házatok, azt is megnézném - mosolygok rá. Nagyon kedves ez a nő, akkor gondolom, hogy a férje is az. Bár elég korán házasodtak, de biztos nagy köztük a szerelem.
Ezután megtörténik a bemutatkozás is. Kiderül, hogy a lánynak három neve is van, így tudok választani.
 - Hm... Nem szeretnék az agyadra menni, de a Scarlett-et választanám. Ez olyan szép név, szerintem - mondom ezt is mosolyogva. - Szóval lehet?
Ekkor ránézek a karomon lévő órára, s látom, hogy már fél hét van. Janye egy kicsit biztos ki fog akadni.
 - Ne haragudj Scarlett, de nekem mennem kell. Gondolom Janey halára aggódta már magát. Vagy nem - nevetek egyet, majd felállok. - Szia! Remélem még összefutunk - elköszönök tőle és gyors léptekkel elhagyom a játszóteret.

Amira

A reggelek mindig is nehezen indultak nálam. Amikor még iskolába jártam, utáltam felkelni csak azért, hogy elmenjek a suliba. Ám szerencsére most sehova sem kell sietnem, így addig fekszem az ágyamban, amíg csak tudok. Szemeim nyitva vannak s bámulom az ajtót. Ám mégsem maradok olyan sokáig az ágyamban, ugyanis a hasam korogni kezd. Ha éhes vagyok, akkor ennem kell. Így hát felkelek és kinyitom az ajtót. A házban nagy a csend, nem tudom, hol lehetnek a többiek. Jó, Brigitte biztos a suliban van, hiszen nem szeret elkésni az óráiról. Janey vagy a boltban van, vagy fut. De inkább a boltban, ugyanis ilyenkor senki sem tudja őt helyettesíteni. Mert az alkalmazottai a suliban vannak. Vincent pedig… Tudja a fene, hogy hol lehet. Furcsa egy férfi, az biztos. Igaz, hogy kedves, meg minden, de nem nagyon bízom benne. Na, mindegy… Janey szereti őt, szóval nekem is kedvelnem kell.
Az asztalon friss kakaós csigát látok. Leülök, és magam elé veszek. A közepével kezdem, hiszen az a legfinomabb. Pár perc alatt el is pusztítom az ételt. Visszamegyek az emeletre és bemegyek a szobámba. Elhúzom a sötétítőfüggöny, hogy egy kis fény is jusson be a szobába. Beágyazok, majd felöltözök. Egy kék farmert és zöld pólót húzok magamra. A pólómra ráveszek egy kék pulcsit és lesétálok a lépcsőn. A lábamra húzom a bakancsomat. Gyorsan felkapom magamra a fekete színű kabátomat és a nyakamba tekerem a sálam.
Készen vagyok. Kinyitom az ajtót és kimegyek. Eléggé hideg van itt kinn. Mondjuk, már november van, szóval ezen nem is kell, hogy csodálkozzak. Nyugodtan lépkedek az úton, ám mikor a Boglyas térre érek, megállok. Ugyanis meglátom azt a lányt, aki Lola halálának napján ott volt. Odamegyek hozzá és megszólítom.
 - Szia!

Endre ^^

3 nap. Összesen 3-at kell aludnom ahhoz, hogy eljöjjön a karácsony. Az ünnep, amit legjobban szeretek az összes közül. Az a nap, amikor együtt van a család, eszünk, iszunk, ajándékot bontunk. Ajándék. Még mindig nem vettem semmit sem Janey-nek karácsonyra. Bár Vincentnek sem meg Brigitte-nek sem. Szóval holnap, vagy holnapután el kéne mennem valahova. Ám az ajándékboltban sajnos nem vehetek nekik semmit. Ezért arra gondoltam, hogy Janey-nek meg Brigitte-nek a Leányálomban vásárolok, Vincentnek meg… Nem tudom. Neki az is jó lesz, ha Janey boltjában veszek, hiszen akkor a segítségét tudom kérni. Elvégre ő jobban ismeri Vincentet, mint én. Vagy csinálok neki olyan ajándékot, amit én készítek. De az nem lesz olyan jó, mint a boltban vett… Na mindegy. A lényeg, hogy vásárolnom kell, amit utálok. Minden egyes polcot végig nézni, aztán pedig eldönteni, hogy az a tárgy jó, vagy sem. Ez inkább olyan női dolog. A férfiaknak nincs türelme a vásárláshoz, ahogy nekem sem. Pedig még csak 13 éves kisfiú vagy. Bár… a következő tanévben már megyek a suliba, szóval hamarosan férfivá érek. Tök jó lesz. Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy a süveg hova oszt be. Remélem Eridonos leszek. Ők olyan bátrak, meg minden. Róluk legalábbis ezt hallottam. De én nem vagyok annyira bátor… A kísértetházban nem tűntem annak. Elég ijesztő az a hely.
Felállok az íróasztalomról és befejezem a karácsonyi listámat. Minden évben írok egyet a Jézuskának, még akkor is, ha nem létezik. Most például ezek a dolgok állnak rajta: Varázspálca, zokni, pulóver, pergamen ééés világbéke. Igaz, a világbékét a szépségkirálynők szokták kérni, de az a szó mindig rákerül a listámra. Ezek közül lehet, hogy a varázspálcát nem kapom meg. Ahhoz még éretlen vagyok, meg biztos elrontanék mindent.
Tehát felkelek az íróasztalomtól és gyorsan leszaladok az emeltről. Már be van sötétedve, de én azt tervezem, hogy elmegyek sétálni. Ezért szólok Janey-nek, hogy egy kicsit kimozdulok. Felhúzom a lábamra a bakancsot, felveszem a fekete kabátomat, sálamat és sapkámat, aztán ki is lépek a házból. Bogolyfalván most sincs sötét, hiszen ki van világítva az egész falu. Néhány ablakban karácsonyi díszeket vélek felfedezni, mikor pedig a faluközpontjába érek, a kirakatokban angyalkákat, mikulásokat kis fenyőfákat pillantok meg. Persze ezeken kívül még jó sok karácsonyi cucc van kirakva.
Tovább haladok a macskaköves utcán és ekkor meglátom a Csárdát. A hely, ahol még sosem jártam, mert még nyáron Lola megtiltotta. Ugyanis azt mondta, hogy ott olyan emberek vannak, akikkel nem kéne megismerkednem. Mindenkinek vörös a feje, csak iszik és iszik. Néha Benji is bement oda, s mikor hazaért teljesen részeg volt. Amúgy sem szimpatikus az a hely, de egyszer mindent meg kell nézni, nem igaz? Ezért csárda felé veszem az irányt. Mikor kinyitnám az ajtót, egy büdös, vörös fejé duci ember jön ki. Ránézek, s mielőtt még megszólítana, belépek a kocsmába. Körbe nézek. Mindenhol sok piás ember és sokkal nagyobbak nálam. Mit keresek én itt?

Endre, a rossz

Este van, sötét van. A falu ilyenkor részeg alakokkal van tele. Ám én most mégis itt vagyok a faluközpontjában. Pedig mikor még Lolánál laktam TILOS volt kimozdulnom az éjszaka a házból. De mióta Janey-nél vagyok – szerencsére – változtak a szabályok. Nem vagyok pórázra kötve, szinte azt csinálok, amit akarok. Örülök, hogy nem akar annyira anyáskodni fölöttem, mint Lola. Bár azért hiányolom Loveday-t, de ha választanom kéne kettejük közül, Janey-t választanám. Már az első találkozásunkkor megvoltunk egymással. Ha Lola mérges volt, bála voltam. Ha Lola nem volt otthon, nála voltam. Ha valami bajom volt, Janey ott volt, például mikor beleestem a tóba. Imádom Janey-t de most remélem, nem fog utánam jönni, ugyanis olyasmire készülök, amit még ő sem nézne jó szemmel. Bemegyek a kocsmába, ahol mindenféle veszélyes alakkal találkozhatok. Elrabolhatnak, kínozhatnak, bármit csinálhatnak velem, hiszen nem tudom magam megvédeni. Az összes varázsló és olyan hatalommal bírnak, amivel én nem. Pedig kértem Janey-t, hogy lehessen egy olya ˝botom˝ de nem engedte. Akkor ez azt jelenti, hogy nem az én hibám. Ugye? Legalábbis ezt mondogatom magamnak, amíg be nem lépek a kocsmába. Mikor beljebb lépek, körbenézek a csárdában. Mindenhol pia szagú dagadt csávókat látok, akik hangosan nevetnek, vagy épp a poharukat törik szét. Talán Benjamin is ezt tette itt. Lola miatta lett öngyilkos. Azért, mert nem foglalkozott velem és csak ivott meg ivott. Legalábbis ebben reménykedem. Nagyon nagyon rosszul érezném magam, ha miattam végzett volna az életével. De ezt sajnos (vagy szerencsére?) sosem tudhatjuk meg.
Akik elhaladnak, mellett neki mennek a vállamnak, vagy ˝véletlenül˝ rálépnek a lábamra. Elég meleg van idebenn. Hiszen kicsi egy a helyiség és sok az ember. Eléggé büdös van és ahogy látom piszkos is. Ekkor nyílik az ajtó és belépek egy fiú. Akarom mondani férfi. Bár nem néz ki olyan idősnek, mint a többiek. És ahogy elhalad, mellett megérzem az illatát is. Nem is olyan büdös. Talán ő még normális, vagy ez csak látszat? Ah, itt sosem lehet tudni. Most jobb lenne, ha inkább elhúznám a csíkot. Még a végén tényleg bajba kerülök. Ám nem tudok kimenni innen, ugyanis a férfi, megszólít, majd az egyik asztalhoz terel. Mit akar ez tőlem? Most kéne futni? Nem, nem… akkor biztos utána jönne. A legjobb, ha maradok.
 - Öhm… izé. Szia! Nem, csak… kíváncsi voltam, hogy milyen lehet itt… - mondom közömbösen. Ez elég fura. Egy vadidegen emberrel leülök egy kocsmában beszélgetni. Úgy tűnik nem akar nekem rosszat, szóval nem megyek el. A férfi leteszi az asztalra az italt. Gondolom inni akart belőle, azért vette.
 - Nyugodtan igyál. A régi nevelőapámat sokszor láttam inni, ő is ebben a kocsmába járt. – mondom egy halvány mosoly kíséretében. Talán nem kellett volna beszélnem neki Benjiről, mert lehet, hogy nem is érdekli, de nem is rátartozik. Ekkor meg kérdezi, hogy kérek-e vajsört. Még soha nem ittam olyat. De kíváncsi vagyok rá, hogy milyen és most itt van ez a férfi, aki felajánlja, hogy vesz nekem. Miért ne?
 - Ha nincs benne alkohol, akkor igen. Anya otthon megöl, ha alkoholos cuccot iszok. – mondom halál komolyan.
Ránézek a férfire és végül felteszem azt a kérdést, ami érdekel.
 - Te hány éves vagy?

Az Anyatigris és a Rossz

A kocsma nem nekem való hely, abban biztos vagyok. Én sosem fogok inni… na jó, talán egyszer-kétszer, de annyira nem, hogy berúgjak. Olyan rossz látni ezeket az embereket. Nevetnek a nagy semmin vörös arccal és csak isznak, isznak és isznak. Nem akarom, hogy az alkohol majd elpusztítsa az agysejtjeim. Szükségem van és még lesz is rájuk. Ha hülye leszek nem lesz belőlem semmi, csak olyan, mint az a sok dagadt csávó. Igen, ott, pontosan annál az asztalnál. Kezdem kellemetlenül érezni magam. Itt állok szinte a kocsma közepén és nézem az emberek arcát. Megvakarom a nyakam és már épp elindulnék a kijárat felé, mikor egy férfi lép be. Miután rendel magának – gondolom – egy szeszes italt, megfogja a vállam és az egyik asztalhoz terel. Oda, ahol nincs vörös fejű férfi és nincs is annyira büdös. A férfi sem büdös. Sőt… érezni lehet rajta a kölni illatát. Lehet, hogy egy lánnyal lesz találkozója, azért használt ilyen jó illatú kölnit. De ha tényleg találkozna valakivel, akkor nem is figyelt volna rám. Vagy ő tényleg figyelmes, nem úgy, mint azok ott.
Szóval leülünk az asztalhoz és beszélgetni kezdünk. Mintha az olyan természetes lenne, hogy egy 13 éves gyerek egy sokkal idősebb emberrel a kocsmában beszélget. Ebben a csárdában  - általában – nincs józan ember.
 - Hogy mit gondolok róla? Khm… mocskos, büdös és tele van részeg és fura fazonokkal. Bár mit is várhatnék egy kocsmától? – mondom teljesen őszintén. Hiába, a gyermekek nagyon őszinték, ahogy én is. – Te hogyhogy józan vagy? Igaz, még csak most jöttél... De egyáltalán hogy szúrtál ki engem? Senkinek nem jutott volna eszébe idejönnie hozzám. Mindenki el volt foglalva a magitalával. Túl sokat beszélek. Bocsi. -
Igen, jellemző rám, hogy túl sokat csacsogok, amiről le kéne szoknom. Az emberek nem nagyon szeretik az olyanokat, akiknek be nem áll a szájuk. Az órákon meg csöndben kéne maradnom.
 - Már nem a nevelőapám, de amúgy igen... legalábbis sokat iszik, vagyis ivott. Már egy másik családnál lakom, mert az előző nevelőanyám öngyilkos lett. – miután ezt kimondom, nagyot nyelek. Próbálom visszatartani a könnyeimet, hiszen itt és most nem sírhatok. Végülis sikerül. – Szóval most Janeynél lakok, aki nagyon kedves. És velünk lakik még a férje, aki nemrég került be a családba, Vincent. Igazából nincs bajom Vincenttel, de szerintem sokszor hazudik. Túlságosan kedves a nőkkel. – mondom mosolyogva. Na jó, tényleg abbahagyhatnám már a beszédet, mert a családi dolgok nem rá taroznak és ha Janey tudná, hogy miket osztok meg egy idegennel, lehet kitekerné a nyakam. De most nincs itt és szerintem ez a férfi nem fogja tovább adni senkinek az én kis titkaimat. Legalábbis én bízok benne.
Végül megkínál egy kis vajsörrel. Végül úgy döntök, hogy elfogadom az italt, aztán a nevemet is elárulom.
 - Gergő vagyok. Lasch Gergely. – mondom mosolyogva. Amíg Endre elmegy a sörért, addig én továbbra is azokat a férfiakat nézem, akik már kissé be vannak csípve. Ám mikor ők is rám néznek, gyorsan elkapom a tekintetem. Pár perc múlva megérkezik a férfi és leteszi elém a vajsört.
 - Köszönöm. Még sosem ittam ilyet. Fura íze lesz? – kérdezem kíváncsian. Végül nem várom meg a válaszát, inkább lehúzok az italból egy keveset. Fura íze van… nem tudom leírni, mert még én sem tudom eldönteni. Remélem tényleg nincs benne alkohol. Leteszem a korsót, majd megszólalok.
 - Fura, de nem rossz. – vigyorok. A férfi válaszol a kérdésemre. – Hú, kinéztelek volna 20-nak is. Legalábbis a külsőd ezt mutatta. – nevetek. – Amúgy téged hogy hívnak? – kérdezem és megint iszok a vajsörből.
Ekkor hallom meg, hogy az ajtó kitárul. Hátrafordulok és meglátom Janey-t. Úristen!
 - Bakker, ez a nevelőanyám. – mondom halkan, hogy csak az előttem lévő hallja. Már épp az asztal alá akarok bújni, mikor Janey a hátam mögé áll. A francba!
- Öhm... szóval az történt, hogy... - nem tudom befejezni a mondatomat, ugyanis Janey rögtön nekiesik az előttem lévőnek. Mármint nem bántja, csak kérdőre vonja.
 - Janey, nem ő tehet róla, én fogadtam el a vajsört. Ebbe amúgy sincs alkohol, legalábbis nekem azt mondta.
Próbálom magamra vállalni az egészet, hiszen nem akarom, hogy Endre megutáljon Janey miatt. Az első olyan ember, akivel tök jól elbeszélgettem. Nekem igazából senkim sincs, és ez a férfi, pont jó lenne egy barátnak. Ekkor Janey azzal fenyegeti meg Endrét, hogy megöli. Egy percig sem hiszem el, hogy Janey megölné, de azért kicsit félek, hogy megteszi. Mindent kinézek belőle, főleg, ha a szeretteiről van szó.
 - Janey. – s megszorítom a kezét, ezzel akarom azt jelezni, hogy tegye el a pálcát. Ránézek az előttem lévőre. Remélem sikerül neki kimagyaráznia magát.

Hella^^

Endre!
Sajnálom azt, ami a múltkor történt a kocsmában. Azóta nem is láttalak a faluban, ezért döntöttem úgy, hogy írok neked levelet. Pedig élőben szerettem volna elmondani, de ez lényegtelen. Szóval még egyszer ne haragudj. Nem tudtam, hogy Janey utánam jön. Ha tudtam volna, akkor biztos nem megyek be a kocsmába. De örülj neki, hogy ennyivel elintézte ezt az egészet. Tudod neki a család a legfontosabb, és ha valakinek baja esik, akkor az megviseli őt. Velem is azóta bán így, hogy Lola meghalt. Tudta, hogy milyen szomorú voltam, de az óta már jobban vagyok. Tehát a lényeg, hogy Janey próbál rám nagyon vigyázni. Gondolom, nem szeretné, hogy rossz legyen nekem, ezért is szólt bele az iszogatásba. Azért remélem nem haragszol ránk, annyira. Szeretném veled tartani a kapcsolatot. Őszinte leszek. Te vagy az egyetlen, aki tényleg megért. Tudod, nem nagyon vannak barátaim és a legtöbb diák nem nagyon szeretne egy 13 éves gyerekkel beszélgetni. De örülök, hogy te legalább 18 évesen odajöttél hozzám. Ha te nem vagy ott, akkor lehet, hogy az egész tényleg rosszul végződik és egy gonosz mágustól fogadok el vajsört. Amúgy tényleg finom volt a vajsör. Olyan mézes. Na de visszatérve a lényeghez. Örülnék annak, ha többet találkoznánk. Úgy érzem, te megértesz, és mindig van valami hozzáfűzni valód a mondataimhoz. És elfelejtettem megköszönni a sört, szóval köszönöm. Alig várom, hogy diák legyek. Akkor mindennap találkozhatunk, és nem kell két hetet várni arra, hogy újra lejöhess. Még egyszer szeretnék elnézést kérni. De ha jól szétnézel a faluban, akkor megláthatsz egy pub-ot. Ott is tudsz inni. Oda majd úgy menj, hogy Janey ne vegyen észre. Még a végén onnan is kitiltana.

Gergő, a kissrác

Beleteszem a borítékba az összehajtott levelet, aztán Janey baglya szájába rakom. Szerencsére használhatom azt az állatot. Sajnos nincs még baglyom, de nincs is rá szükségem. Hiszen az összes rokonom halott, ezért nekik már nem kell küldenem levelet. Janey-nek meg nem kell levél, hiszen ő bármikor bejöhet meglátogatni és én is hazamehetek. Mert azt mondta, hogyha gondolom, akkor még ott lakhatok a házában. Amit annyira nem szeretnék, mert inkább a háztársaimmal lennék egy szobában. De majd még kiderül, hogy hogyan lesz. Kinyitom az ablakom és újtára eresztem a baglyot. Remélem, eltalál Endréig.
Kimegyek az ajtón és lemegyek a lépcsőn. Mostanában mindennap szoktam sétálgatni este. A mai nap sem maradhat kivétel. Mikor leérek, felveszem a bakancsomat, a kabátomat és a sapkámat. Mielőtt még kilépnék, az ajtón megmondom Janey-éknek, hogy elmentem a kis tavacskához. Ami szerencsére közel van a házunkhoz, ezért nem kell annyit sétálni. Mellesleg elég hideg van kinn. Még mindig van hó. De már nem sokáig. Hamarosan szép virágok fognak megjelenni a pázsiton, a fák pedig zöldelleni fognak. Tavasz lesz, végre, ami azt is jelenti, hogy bekerülök a suliba. Nagyon reménykedem, hogy Navines leszek, hiszen abba a házba jár Endre is.
Az úton nem találkozok senkivel. Ilyenkor mindenki be szokott zárkózni. Lassan odaérek a tavacskához. Sajnos nincs befagyva, pedig csúszkáltam volna a jégen. Na, mindegy. Ekkor látok meg egy szőke hajú lányt, aki nem lehet sokkal idősebb nálam. Odamegyek hozzá és megszólítom.
 - Szia!

Hella, aki olyan sokat beszél mint én *-*

Odakinn még a leheletem is meglátszik, annyira hideg van. Mikor kisebb voltam mindig azt játszottam, hogy a számból füst jön, ezért mindig jó sokat leheltem. Olyan jó volt még nyolc évesen. Csak anyáékkal lenni. Nem kellett sokat gondolkodni, nem történt velem semmi baj. De most itt sétálok 13 évesen Bogolyfalva utcáin. Ám hamarosan a Bagolykő Mágustanodába fogok járni, ahol jó sokat kell majd gondolkodnom. Végülis nekem könnyebb lesz, mint a többi diáknak, mert nekem itt lesz a pótanyukám, aki bármiben tud segíteni. De más diákoknak nincsenek itt a szülei. Ők magukra vannak hagyva, egyedül kell megoldaniuk a problémájukat. Azért én szerencsésnek mondhatom magam. Bár… azért néha jó lenne, ha nem lenne Janey és azt csinálni, amit akarok. Igaz, most is csinálhatnám, de nem akarom kivívni Janey haragját, aki tényleg szeret engem. Amúgy a mérges oldalát még nem is ismerem. De nem is szeretném megismerni.
Ezekkel a gondolatokkal érek oda a tavacskához. A kastély felé pillantok és egy repülő állatot vélek felfedezni, Biztos a bagoly az. Akkor lehet, hogy Endre meg is kapta a levelem. Remélem azért válaszolni fog nekem. Ám ekkor megpillantok egy lányt. Elég csinos és még szőke haja is van. Bár ezen még nem járhatna az agyam… Tehát ráköszönök a leányzóra, aki észre sem vesz engem, hanem nekem jön. Furcsán ránézek, aztán bocsánatot kér. Köszönöm nekem, aztán feltesz pár kérdést. Nagyon oda kell figyelnem, hogy mit mond, mert elég gyorsan beszél. Végülis megértem, hogy mit mond. De mire válaszolnék, magával húz, hogy megkeressük a kesztyűjét. Miközben magával vonszol, válaszolok a kérdéseire.
 - Nem, nem láttam, de persze, segítek megkeresni. – mosolygok. Nem árt, ha az embernek lány barátai is vannak, nem igaz? Akkor is, ha az a lány egy kicsit… khm…. gyors. – Gergő vagyok, Lasch Gergely, itt lakom Bogolyfalván, de a következő tanévtől már a Bagolykőbe fogok járni, remélhetőleg a Navine-be. – újabb mosoly. Tök jó, hogy rajtam kívül is vannak olyan emberek, akik sokat beszélnek és néha hülyeséget. De a koripályán találkoztam Leonie-vel, aki szintén sokat és hülyeséget beszélt, akárcsak én. – Nincs semmi baj. Vagyis egy kicsi… Képzeld, van egy srác, Endre, akivel söröztem a kocsmában, de aztán jött anyukám és az óta nem találkoztam Endrével, pedig ő normális. – mondom szomorúan. Már megint olyan dolgot kötök egy ismeretlen orrára, amihez semmi köze. De nem zavar. Azt mondta tud titkot tartani és meghallgat.
Ekkor jut eszébe Hellának, hogy ő éhes, de nem akar visszamenni a suliba, ezért tőlem kér kaját.
 - Nem tudom, hogy van-e, de mindjárt megnézem a zsebeimet.
Miközben én keresek valami kis nasit, a lány felsikít. Rögtön felkapom a fejem, de aztán meglátom, hogy csak a kesztyűjét találta meg. Hú, pedig már azt hittem, hogy valami baj történt. Szó szerint visszaszökdel hozzám és megkérdezi, hogy hol is tartottunk.
 - Szóval az a bajom, hogy találkoztam egy nálam sokkal, idősebb sráccal, akivel sörözni kezdtem és tök jól elbeszélgettem. De aztán jött anyukám és mindent elrontott. Tehát Endrét az óta nem is láttam itt a faluban, pedig beszélgetnék még vele. – mondom újra szomorúan. – Mellesleg míg elmentél a kesztyűdért, találtam a zsebemben egy csokit, tessék. – azzal beleteszem a kezébe az édességet. – Hány éves is vagy?

Hella ^^

Örülök neki, hogy ez nem egy átlagos séta lett. Szeretek új emberekkel ismerkedni, főleg, ha az illető lány. Valójában eddig egy lánnyal sem találkoztam, kivéve Bogárral, Janey-vel és Lolával. Jó, persze az utcán látok lányokat, de rajtuk kívül még senkivel sem beszéltem. És nem árt, ha az embernek vannak lány barátai. Mert annak a lánynak biztos van több barátnője és így lehet ismerkedni. Vagy valami ilyesmi.
Gyorsan megtörténik a bemutatkozás, de ahogy látom, ezzel a Hella nem nagyon törődik, hiszen a kesztyűjét keresi. Én még sosem vesztettem el semmimet. Na jó… egyszer eltüntettem apa szemüvegét, de azon kívül nem hagytam el semmit. Mindig vigyáztam a dolgaimra, úgy tettem mintha csak az az egy lenne belőle, így sosem veszítettem el. Végül válaszolok a lány kérdéseire, aki érdekes módon figyelt a mondanivalómra, pedig azt hittem, hogy a kesztyűjével van elfoglalva. Meg kell tanulnom. A lányok egyszerre több dologra is tudnak koncentrálni.
 - Amúgy nekem ő a nevelőanyám, mert a vérszerinti sajnos meghalt. Aztán a nagymamámnál laktam, de ő is sajnos meghalt rákban. Eztán itt a faluban találtam rá az első nevelőanyukámra, akit Lolának hívtak. A teljes neve Loveday O. L. Alvar. Nem tudom, hogy ismerted-e. Ő is a suliba járt, csak ő rellonban volt mestertanonc. Szóval ő öngyilkos lett, nem bírta az életet. Volt egy alkoholista pasija, voltam neki én, meg a kisfia, Daniel. És ő ezt nem bírta. Csak 21 éves volt. Most meg Janey-nél lakom, tudod az ajándékboltosnál, ő vigyáz rám. Ne érts félre, nagyon szeretem őt, csak szerintem igazságtalanul viselkedett a kocsmában. Csak egy vajsört ittam. Az nem olyan vészes, ugye?
Már megint olyat mondtam, ami nem tartozik egy idegenre. De sajnos ilyen vagyok. Be sem áll a szám. Lehet, sőt biztos vagyok benne, hogy nem volt kíváncsi az élettörténetemre, de én elmeséltem.
 - Bocsi, hogy ezt elmondtam, de a szavak csak úgy jöttek. –
Miután bocsánatot kérek, Hella megkérdezi, hogy van-e valami kajám. Én rögtön keresgélni kezdek a zsebeimben. Ha már végig hallgatta a történetem, akkor adjak már én is neki valamit. Bár nem valószínű, hogy találni fogok bármilyen édességet a nadrágomban, vagy a kabátomban. Hiszen mikor Janey kimossa a ruháimat, mindent kivesz belőle. Ám nagy szerencsémre találok egy kis csokit. Már éppen mondanám neki, hogy van kajám, ám Hella felsikít. Rögtön felkapom a fejem és körbenézek. Azt hiszem, hogy van itt valaki, pedig a lány csak annak örül, hogy megtalálta a kesztyűjét. Hála a jó égnek! Már azt hittem, hogy egy gonosz, sötét mágus ólálkodik itt. Akkor nem tudom, hogy mit csináltam volna. Verekedni nem annyira tudok, de azért tanultam pár fogást. A pálcámat meg nem tudom még használni, meg amúgy sincs itt.
A lány visszajön – a kesztyűjével együtt – és átadom neki a csokit. Először szabadkozik, aztán elfogadja az édességet és még egy puszit is nyom az arcomra. Azt hiszem egy kicsit elpirultam… Aztán Hella válaszol a kérdésemre, amit illetlenség volt feltenni. Azt mondták nekem, hogy sosem szabad rákérdezni senkinek sem a korára, de én megtettem. Bocsi anyu.
 - Én csak 13 vagyok. És már mondtam az előbb, hogy a következő tanévben már a Bagolykőbe fogok járni. Már nagyon várom. – mondom. Ám ekkor hagyom, hogy Hella beszéljen tovább. Arról kezd dumálni, hogy nem ért ezekhez a fizikus dolgokhoz, meg a kastélyról és arról is beszél, hogy melyik az én házam.
 - Persze, hogy megmutatom. Szerintem senki sincs otthon, mert anyukám dolgozik, Vincent pedig nem tudom, merre van ilyenkor. – mosolygok. Meg fogja a kezem és a lakósor felé kezd húzni. De nem kell már engem húzni, magamtól is megyek. De azért a kezét nem engedem el. Mikor megböki a hasamat én is nevetek. Elég vicces ez a Hella.
 - Hmm… nem tudom miről meséljek.
Útközben beszélgetünk egy kicsit és pár perc alatt meg is érkezünk.
 - Itt a házam, tessék, menj be. - és kinyitom az ajtót.

Bizony, bizony már csak egy hónap és már az iskolába fogok járni, ami egyben azt is fogja jelenteni, hogy 14 leszek. Az már olyan nagy szám. Már nem leszek kisgyerek, és ezt mindenki érezni és tapasztalni is fogja. Nem fogok sírni semmin, könnyen veszem majd az élet akadályait, mint egy nagy gyerek.  Bár azért remélem segíteni fognak a barátim, meg Janey és Vincent és Wood is. A barátokról jut eszembe, Endre küldött nekem vissza választ a baglyomra. Annyira, de annyira boldog voltam. Woodnak szerencsére ne volt igaza és Endre nem felejtkezett el rólam, aminek tényleg nagyon örülök és örültem. Remélem ha navines leszek, akkor egy szobába kerülünk, mert akkor nagyon sokat beszélgethetünk és én szeretek vele sokat beszélni. Szóval visszatérve a levélre. Nem – sajnos – nem írt túl hosszú választ Endre, csak annyit, hogy mikor találkozzunk. Én pedig leírtam, hogy hova jöjjön: Gyere a 27-es házba, ott lakom én.
Hát igen. Ez sem volt túl hosszú válasz, de hát erre mit írhatnék? Ebben a levélben – amit Endre remélhetőleg már meg is kapott – nem kértem újra bocsánatot, mert úgy voltam vele, hogyha válaszolt, akkor az azt jelenti, hogy minden rendben. Legalábbis nagyon remélem.
Amúgy mostanában egyre többet mozdulok ki. Már annyira nincs is hideg és egyre több ismerősre teszek szert. Ezért úgy gondoltam, hogy a mai nap sem maradhat ki a hintázás. Hátha találkozom véletlenül Hellával és beszélgethetek vele, ahogy Wood javasolta. Bár mostanában nem nagyon gondolok rá és nem érzem úgy, mintha szerelmes lennék. De szívesen találkoznék vele. Eddig amúgy sem volt lány barátom. Legalább most lenne. Tehát le is megyek az emeltről és felveszem a cipőmet. Szerintem nem fogok fázni, mert egy vastag pulóver van rajtam és arra még veszek egy kabátot is. A lábam meg amúgy sem szokott fázni, szóval nem kell harisnya. Meg milyen gáz lenne már, ha fiú létemre harisnyát húznék. Nem? Ez lényegtelen. Tehát felhúzom a bakancsomat és még mielőtt kilépnék a házból, közlöm Janey-ékkel, hogy elmentem. Kinyitom az ajtót, aztán iránya játszótér. Az a nagy szerencsém, hogy nincs túl messze innen a játékok világa, ezért nem is kell sokat gyalogolnom. Pár perc alatt már meg is érkezem a helyszínre és rögtön megpillantok egy lányt a mászókánál. Odamegyek hozzá és megállapítom, hogy annyi idős, mint én, szuper!
 - Szia!

Megigazítom a fejemen a sapkámat, mert úgy éreztem, hogy nem jól áll. A nyakamban lévő sálat pedig szorosabban kötöm össze, mert nem akarok megfázni. Utálok betegnek lenni, mert akkor nem tudok játszani, vagy normális kajákat enni. És egész nap feküdhetek az ágyamban. Vagy Janey könyveit bújhatom, ami annyira nem is rossz. De lehet, hogyha suliba járnék, akkor minden nap azt szeretném, hogy lázam legyen, meg minden. Bár én régebben is szerettem iskolába járni, most meg hogy varázslatokról tanulok, biztos jobb is lesz. Vagy rosszabb, mert lehet, hogy ez a suli sokkal nehezebb, mint egy átlagos mugli iskola. De majd kiderül.
Ekkor már meg is érkezek arra a helyre, ahol szerintem nyár óta itt voltam a legtöbbet. A játszótérre. Itt mindig találtam játszópajtit, úgyhogy remélem, hogy most sem lesz másképp. Mikor közelebb megy a játékokhoz, a mászókán egy lányt pillantok meg. Méghozzá annyi időset, mint én. De jó, hogy vannak itt olyan „kicsik” mint én. Még sosem láttam őt errefelé, biztos új. Tehát ezért meg is szólítom. Ám ő nem figyel oda, ezért leesik a mászókáról. Én rögtön odarohanok hozzá.
 - Jól vagy? – kérdezem kissé aggodalmas hangon. Eléggé megijeszthettem, ha már így leesett. Na, tessék, ez is az én hibám. Bárkit megismerek, azzal történik valami. De most erre inkább nem szeretnék kitérni, mert nem akarom elrontani ezt a napomat is. Ekkor a lány megszólal, nagyon aranyos, kislány hangon.
 - Gondolom. – felnevetek, aztán ránézek a lányra. Gyönyörű szökésbarna haja van és a szeme pedig kék színű. Akár a tenger. Tényleg szép lány, akárcsak Hella. Bár én eddig mindegyikre ezt mondtam. Mindegy. Remélem amilyen szép, olyan okos is. Feláll a lány és leporolja magát, aztán bemutatkozik. Kezet fogok vele, nagyon puha a kezecskéje.
- Engem Gergőnek hívnak. – mosolygok rá. Eddig szinte mindenkinek a teljesen nevemet árultam el, de most arra gondoltam, hogy minek? Csak egy nevem van, az pedig a Gergely. De úgy biztos nem szólítana. Mindenki a becenevén hívja a másikat, nem?
 - Persze, szívesen játszok, csak mit. Fogócskázzunk, hintázzunk? – kérdezem tőle kedvesen. Tényleg nagyon örülök, hogy rajtam kívül is vannak „kicsik.” Legalább vele tudok játszani, meg minden olyat csinálni, mint egy 12-13 éves. Igaz, hogy Wood is benne van a játékokban, de az nem ugyanolyan.
 - Igen, Janey Forerst-nél. Övé az ajándékbolt. És te? Nem láttalak még erre? Amúgy te mikor mész majd a Bagolykőbe? – teszem fel a kérdéseim.

Biancám <3 ^^

Szeretek új emberekkel találkozni, megismerkedni. Főleg akkor, ha az illető velem egykorú és lány. Ugyanis az összes barátom mind fiú. Vagy legalábbis eddig csak fiúkkal találkoztam. Kivéve Hellát és List. Bár velük csak egyszer futottam össze, de szerintem Hellával azért többet fogok beszélni, mint mondjuk Lissel. Vele, sokkal viccesebb minden, meg jókat is nevetünk és nagyon aranyos. Majdnem olyan, mint én, csak lány. Ugyanolyan sokat beszél, sokat mosolyog és vicces is. Szeretem őt, de csak barátilag, azt hiszem. Most pedig itt van ez a leányzó, aki szép is és aranyosnak is tűnik. Meg… a földön csücsül, ugyanis az előbb leesett a mászókáról. Én persze rögtön odasietek hozzá.
 - Hú, akkor jó. Én is sokszor leestem már erről a mászókáról. – nevetek. Ahogy látom tényleg nincs semmi baja, mert nem fájlalja semmiét. Meg ha valami gondja lenne, akkor biztos mondaná és akkor elmennénk hozzánk, vagy hazakísérném. Bár lehet, hogy a szülei lekapnának mind a 10 körömről és lehet, azt hinnék, hogy miattam esett le a lány. Ami részben igaz is, hiszen én ijesztettem meg. Ekkor bemutatkozunk egymásnak és a lány megjegyzi, hogy szép a nevem. Rámosolygok és én is megszólalok:
 - Köszönöm. Neked pedig nagyon szép mosolyod van. –
Mit dumálok én?! Azt hiszem én bókoltam neki, ahogy ő is tette. Pedig én nem nagyon értek az ilyen dolgokhoz. Igaz, Vincent már tanított egy-két dolgot, de még soha nem használtam őket egészen mostanáig. Nem gondoltam volna, hogy most jön el az a nap, mikor egy lánynak udvarolni kezdek. Elvégre még csak 13 vagyok… de ki tiltja meg, hogy akkor az embernek ne legyen kedvese? Hiszen nemsokára 14 leszek, ami már nagy szám.
Eztán arról kérdezzük egymást, hogy melyikünk kinél és hol is lakik.
 - Akkor biztos elkerültük egymást. Én nyár óta vagyok itt, mert a nagyanyám ideküldött. Hosszú történet, hogy miért. Ha máskor is találkozunk, elmesélem. - mondom mosolyogva. Egyszerűen nem akar eltűnni az a mosoly. Nem tudom miért.
 - Óh, értem. Igen, én most fogok menni és már nagyon várom. Hú, ha apukád itt tanít a Bagolykőben, akkor lehet, hogy én is a diákja leszek. Biztos nagyon kedves ember. –
Bár Janey azt mondta, hogy az a tanár bácsi szigorú, de lehet, hogy kedves, majd kiderül. Mindenestre én remélem, hogy nem fog majd engem utálni. Ezért nem kéne majd nekem bajba kerülnöm. De ha Endrével fogok lógni, akkor lehet, hogy néha-néha elkövetek egy-két dolgot.
 - Hát... Szerintem Levtiás vagy Navines leszek. Eridonos azért nem, mert én nem vagyok nagyon, de nagyon bátor, Rellonos pedig azért nem, mert nem vagyok olyan, mint ők. Tudod, olyan gonoszak, legalábbis azt mondják, hogy ők olyanok. Igaz, hogy Janey is odajárt és ő mégsem gonosz, de eredetileg a Levitában kezdte. Azért remélem, hogy én Navines leszek, mert akkor együtt lehetek a legjobb barátommal, Araczki Endrével. – mesélek a lánynak. Megint túl sokat járt a szám, pedig nem kellett volna. Látom Biancán, hogy valamin gondolkodik. Szerintem azon, hogy mit is játszunk. Ám ekkor gyorsan megböki a vállam és azt mondja, hogy én vagyok a fogó. Elvigyorodom és futásnak eredek. Arra, amerre ő is megy.
- Mindjárt utolérlek! – nevetek.

Maxie bátyus ^^

Mostanában nagyon fellendült az életem, bizony ám. Endrével levelezünk, ugyanis nem mindig tud lejönni a faluba velem beszélgetni, hisz’ tanulnia kell. Meg ott van neki a barátnője Bea akit szívesen megismernék. És hát őt sem hanyagolhatja el. Hellával sajnos nem sikerült újra találkoznom, pedig szívesen beszélnék még vele, de már nem gondolok annyit rá, mint pár héttel ezelőtt. Mostanában a fejemben csakis Bianca jár. Annyira kedves és szép is volt. Nagyon jól éreztem vele magam, többet játszanék vele. És azt hiszem, tetszik, de ez titok, nem tudom, hogy neki én bejövök-e. Bár mikor ott voltunk a játszótéren bókolt nekem, vagy mi a szösz, szóval azért nem utálhat engem. Meg olyan jól elvoltunk. Ezt még nem mondtam el Woodnak, de majd feltétlen el kell neki mesélnem. Mert múltkor is ő hallgatta meg a gondjaimat és ez is rátartozik. De lehet, hogy már unja a mondandóimat, mert mindig csak rólam van szó. Ő szinte sosem beszél. Na, majd legközelebb én is kérdezgetem őt. Mert neki is biztos van problémája, mint minden embernek. Mellesleg arról, hogy én találkoztam Biancával, még senki sem tud. De lehet, hogy Vincentnek mesélnem kéne róla, mert ő biztos ellátna jó tanácsokkal és most meg megbízok benne. Karácsony óta úgy érzem, mintha tényleg az apukám lenne. Azt hiszem ő a példaképem. A hegedűn – amit tőle kaptam – minden nap gyakorlok.  Szeretnék nagyon ügyes lenni, mert szerintem én zenész leszek. Ugyanis Endrével pedig néha-néha zongorázok, amit ugyanúgy szeretek, mint a hegedűt. Amúgy azt hallottam, hogy a suliban van egy melodimágia nevű tantárgy, ami ugyebár biztos a zenével foglalkozik. Az tuti, hogy fel fogom venni és remélem, hogy a tanár bácsi majd meglátja, hogy milyen tehetséges vagyok.
Mivel semmi kedvem tovább ücsörögnöm az ágyamon, felkelek és leballagok a lépcsőről. Már sötétedik, szóval nem kéne nekem elhagyni a házat, de itt nem tudom, mit csináljak. Tehát felveszem a kabátomat, a sapkámat és a sálamat, meg persze a bakancsomat. Mielőtt elindulnék, megmondom Vincentnek, hogy elmentem és nem sokára jövök. Mikor kilépek, megcsapja az arcomat a hideg. Kezeimet rögtön a kabátzsebébe mélyesztem, hogy ne fázzon. Ilyenkor már tényleg nem jó mászkálni, de hátha találkozok Biancával, vagy Hellával. Vagy csak egy új emberrel, akivel még barátok is lehetnénk. Ekkor meg is érkezem a falu központjába, és meg pillantom a kocsmát. Azt a helyet, ahol először találkoztam Endrével. Talán most is ott van, csak nem szólt nekem. De nem mehetek be, Janey nagyon mérges lenne. De ha ott van Endre, akkor újra tudnék vele beszélni… A franc, megint a kisördögre hallgatok! Ugyanis belépek a kocsmába. Megint sok alkoholista embert pillantok meg, de Endrét nem látom köztük.

Max bátyó ^^

Nagyon szeretem a telet, tényleg, olyan jókat lehet ilyenkor játszani, meg hóangyalkát csinálni, meg minden, csak az a baj, hogy hideg van. Azt nem szeretem, nagyon nem. Akkor mindig rétegesen fel kel öltözni, pedig én ki nem állhatom, ha sok ruhát kell magamra húznom. Akkor inkább nyár, mert ott elég csak egy rövidnadrágot meg egy pólót felvenni és kész. Ilyenkor meg fagyoskodhat az ember és nagy esély van arra, hogy meg is fázzunk. Ami nem jó, mert akkor nem tudok játszani Biancával. Bianca. Már megint ő jut eszembe, szinte mindig rágondolok, ami nagyon furi, mert eddig nem volt velem még ilyen. És jó érzés, vagyis… nem tudom. Furcsán jó. A lényeg, hogy alig várom, hogy újra találkozhassak vele. Azt beszéltük, hogy akkor fogunk az életünkről mesélni egymásnak, amint iszonyúan várok. Bár remélem, nem fogok könnyezni, mikor a szüleim, a nagymamám és Loveday haláláról fogok mesélni. Tudjátok, mindig a sírás kerülget, ha róluk van szó, mert fáj az, hogy már nincsenek többé, csak az emlékezetemben. Mert nagyon szerettem őket és nagyon hiányoznak. Na, inkább most nem gondolok rájuk, mert a végén még most is kicsordul a szememből egy két könnycsepp. Inkább haladok tovább a macskaköves, havas úton. A talpam alatt ropog a hó, aminek tök jó hangja van. Útközben nem találkozom egy ismerős arccal sem, ezért nem álltam le beszélgetni. Ám mikor a falu központjába érek, akkor megállok egy pillanatra, ugyanis meglátom a kocsmát, ahol ott lehet Endre. Igaz, azt mondtam Janey-nek, hogy nem  nagyon fogok odajárni, de most az egyszer még benézhetek, nem? Lehet, szerencsével járok. Tehát a kocsma bejárata elé lépek, ahol leverem a cipőmről a havat, mert nem akarom bevinni a fehér cuccot. Mikor belépek, megcsap a jellegzetes büdös szag. Odabenn a férfiak hangoskodnak, egy-egy pohár pedig még össze is törik. Szemeimmel Endrét kutatom, ám nem veszem észre, hogy valaki be akar jönni, de nem tud, ugyanis én elállom a bejáratot. Én hülye. Kicsit elvörösödök, mikor arrébb állok.
 - Bocsánat. – azért ennyit kinyögök. Kicsit beljebb lépek, hogy másnak ne kelljen megkocogtatni a vállam. Egy pillanatra ránézek a fiúra és megállapítom, hogy ő nem az a beszédes fajta lehet. A fején ott van a kapucni, ami azt is jelentheti, hogy „ne ülj mellém, nincs kedvem hozzád”, vagy csak egyszerűen ez a mai divat. Ekkor látom meg, hogy a fiú felém int, tehát azt akarja, hogy menjek oda hozzá. Én így is teszek. Bele sem gondolok abba, hogy talán ez a fiú valami rosszat akar velem csinálni. Igen, ezt Wooddal már megállapítottuk. És sosem gondolkodom, csak cselekszem. Bár azt mondtam neki, hogy én azért megyek oda vadidegen emberekhez, mert látom bennük a jót, a jóindulatot. De egyszer pofára is eshetek. Nos, remélhetőleg ez nem pont most fog eljönni. Szóval leülök elé és megszólalok.
 - Khm... - köszörülöm meg a torkom. – Hát... köszi, hogy magad mellé hívtál, tudod megint elveszettnek éreztem itt magam. Képzeld, egyszer már jártam itt és tök jó volt, mert... - egy pillanatra elhallgatok. – Bocsi, én mindig ennyit beszélek. Az sem biztos, hogy ez téged érdekel. Lasch Gergő vagyok, téged hogy hívnak? – a kezemet felé nyújtom, hogy kezet rázhassunk, mint férfi a férifival.

Biancám <3

A kezdettől fogva szimpatikus volt ez a lány. A szépsége elvarázsolt. De tényleg, gyönyörű, azt hiszem. A haja szép szőkésbarna, kék szemei, pedig mint a tenger. Akár egy tündér. Remélem, nagyon sokat fogok vele találkozni, mert úgy érzem, hogy jó barátok lehetünk. Ekkor Bianca megdicséri a nevemet, mire én az ő mosolyát. És nem is gondolkodtam azon, hogy mondjak neki valami kedveset, ami tényleg furcsa. Hiszen azért magamtól nem jönnek az ilyen dolgok, most meg… Mi van velem?! Ugye nem? Vagy mégis? Nem, az nem lehet, ennyi idősen nem érezhetek ilyet…
 - Nekem pedig a szemeid. Olyanok, mint a tenger. – mosolygok rá egy kicsit félénken, lesütött szemmel. A lábaimmal a földön köröket írok le. És mielőtt ezt kimondtam volna, nem gondolkodtam, ahogy az előbb sem. Ez tényleg csakúgy jön... Komolyan el kell beszélgetnem Vincenttel.
 - Rendben. De előre szólok, hogy az enyém nem valami szép. – biggyesztem le a szájam. Ha Bianca helyébe lennék, akkor tuti, hogy valami szépet akarnék hallgatni az új barátomtól, nem pedig olyat, ahol – szinte – nincs is semmi boldog dolog.  - Ugyanitt, vagy valahol máshol? Mondjuk a tavacskánál, vagy a cukrászdában, esetleg a teaházban? – kérdezem mosolyogva. Elég sok lehetőséget felajánlottam neki, ami nem igen vall rám. Általában ha találkozok valakivel, nem beszélem meg vele, hogy máskor is fussunk össze. Persze itt kivétel Endre, már tudjátok miért. Szóval ez tényleg nagyon furi. És ha már egy fiú meg egy lány elmegy együtt sütizni, akkor az randinak is számíthat nem? Főleg azért, mert én kérdeztem meg a leányzótól, hogy hova is menjünk. Talán rátaláltam életem első és nagy szerelmére? Nos, igen, ez előfordulhat.
 - Óh, na majd megismerem. A bájitaltant biztosan fel fogom venni, mert az fontos tantárgy, nem? Amúgy úgy emlékszem, mintha Janey egyszer már említette volna a nevét, de nem vagyok benne biztos.
Eztán megemlítem neki Endrét.
 - Ő jófiú. – mosolygok rá. – Vagyis nem tudom. Janey azt mondta, hogy neki nem túl szimpatikus, mert a kocsmába jár. De szerintem már nem. Azt hiszem, már van egy barátnője, aki kezdi leszoktatni arról, hogy oda menjen. Pedig az az a hely, ahol megismertük egymást és tényleg jó barátok lettünk, szerintem. De biztos van neki rajtam kívül is haverja, aki annyi idős, mint ő. Talán azzal a fiúval, sokkal több dologról tud beszélni. Na, mindegy. A lényeg, hogy örülök annak, hogy találkoztam vele, különben nem lenne egy barátom se.  – fejem be a kis monológom. Ahh, túl sokat beszélek, pedig nem kéne. Így csak untatom a társamat. Vagy nem biztos. Lehet, örül annak, hogy nyílt vagyok. – És te? Neked vannak már itt barátaid? –
Oké, ez lehet, hogy hülye kérdés volt, hiszen ő már rég itt van és biztos talált már magának olyan embereket, akiket a barátainak nevezhet. Ekkor a lány megböki a vállam és futásnak ered, közben pedig azt mondja, hogy én vagyok a fogó. Elmosolyodom. Ebben a játékban mindig én nyertem, szóval biztos, hogy most sem lesz másképp. Ám az is lehet, hogy a leányzó gyorsabban és jobban fut, mint én. Na, majd kiderül. Ám ekkor Bianca megáll. Mi?! Most feladja? Vagy másik játékot játszunk? Már épp megkérdezném tőle, hogy mi a baj, ám ekkor egy puszit nyom az arcomra, ami jól esett. Először elvörösödöm, majd az arcomon megtapintom azt a helyet, ahol ajkait odanyomta. Ekkor kijelenti, hogy én vagyok a megfelelő. Csak nézek.
 - Tessék? Nem értem... - mondom összevont szemöldökkel. Ekkor áttér még az előző kérdésemre, hogy melyik házba fog kerülni.
 - Majd meglátogatjuk egymást? – kérdezem félénken. Ekkor ránézek az órámra. – Hajaj, nekem haza kéne mennem. Megyünk együtt? Mikor találkozzunk újra?

Bianca <3
A randi 2013. 01. 18. délután

Az íróasztalomon a kis órám csipogni kezd. Ez azt jelzi, hogy már indulhatok is a Pillangó-varázsba. Tök jó lesz ez a randi. Vagyis a találkozás, amit randevúnak is lehetne mondani. De nem egészen az, mert valójában egyáltalán nem vagyok tisztában ennek a szónak a jelentésével. Jó, nem vagyok hülye, tudom, hogy mit jelent, csak azt nem, hogy hány éves kortól tekinthető randinak egy olyan esemény, ahol csak egy lány meg egy fiú találkozik, akik komolyabban érdeklődnek egymás iránt. A lényeg az, hogy már nagyon várom, hogy újra találkozzak Biancával. Mostanában elég sokat gondolok rá, szóval még az is lehet, hogy gyengéd érzelmeket táplálok iránta… Ki tudja…? Mostanában nem nagyon értem magam. Na, tehát a lényeg az, hogy már el kéne indulnom. Mellesleg kikértem Vincent véleményét, hogy hogyan jelenjek meg Bianca előtt. Nem szeretnék szakadtnak kinézni. Igaz, nincs is olyan ruhám. Szóval a nevelőapám a kékkockás ingemet ajánlotta, ami teljesen simára van vasalva. És a kék szín pont illik hozzám, szerintem. Nagyon nadrágot nem néztünk a szekrényben, megegyeztünk, abban, hogy jó lesz egy sima kékszínű farmernadrág. A cipő sem volt túl nehéz választás, hiszen télen csak bakancsba érdemes járkálni. De délelőtt még azt is megtakarítottuk, hogy egy kis apró szutyok se legyen rajta. Ám a legnagyobb gond a hajammal volt. Vincent szerint meg kellett volna fésülködnöm, de szerintem meg jó vagyok én borzos hajjal. Végül meggyőzött. A hajamat oldalra fésültük, olyan jófiúsra, ami nem is állt olyan gázul. De azt eldöntöttem, hogy nem nagyon fogom így hordani a hajamat. Szeretem, ha olyan, mint egy madárfészek.
Szóval cipőstül lerohanok a lépcsőn. Gyorsan felveszem a sötét színű kabátomat, sapkámat és sálamat, aztán el is indulok. A nap egy kicsit süt, de a melege egyáltalán nem árasztja el Bogolyfalvát. Ugyanolyan hideg van, mint decemberben. Miközben haladok, az úton egy ismerőssel vagy ismeretlennel nem állok beszélgetni, mert még a végén elkésnék. Ami azért elég gáz lenne. Hisz’ én hívtam meg őt a teaházba és még én késnék el. Pár perc múlva már ki is nyitom a Pillangó-varázs ajtaját és be is lépek az étterem részébe. Úgy beszéltük meg, hogy majd sütizünk egyet, amit természetesen én fogok állni, ugyanis Vincenttől most kaptam egy kicsivel több pénzt e kelleténél. Leülök az egyik székre és várom, hogy befusson Bianca.

Bianca <3

Nem gondoltam volna, hogy most fog eljönni ez a nap. Az első randevúm napja, ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni. Én azt hittem, hogy csak évekkel később fogok elhívni egy lányt sütizni. Most meg… Nem tudom mi ütött belé? Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá. Woodarn szerint ezt a szerelem jele, de én nem vagyok benne biztos, hogy 13 évesen érezhetek ilyet. De még nincs olyan szabály, hogy egy fiatal fiúra ne találjon rá élete szerelme. Jó, lehet, hogy nem is sokáig fog nekem tetszeni Bianca. Na, mindegy, ráérek később is gondolkodni ezeken a dolgokon, mert a végén még elkések a randiról. Miután kilépek a házból, szinte futni kezdek. Az macskaköves úton egy ismerősömmel sem találkozok, ezért nem állok le beszélgetni. Amúgy sem tenném, hiszen tényleg elkésnék a teaházból. Pár perc alatt a Pillangó-varázs ajtaja elé érek. Mielőtt még belépnék, próbálom leszedni a havat a cipőmről. Miután végzek, belépek, és a leülök az egyik székre, ami épp az ablak mellett van. Innen legalább jól látom, hogy mikor fog megjönni Bianca. Tehát helyet foglalok és leveszem a kabátomat. Ujjaimmal megigazítom a hajamat, ahogy Vincent szokta. Ezt tőle lestem el. Eztán a kezeimet leteszem az asztalra és a szívem egyre hevesebben kezd dobogni. Már nagyon izgulok, hogy hogyan fog alakulni a randi. Nem szeretném elrontani. Az arcomon lévő mosolyt pedig alig tudom eltüntetni. Annyira, de annyira boldog vagyok, hogy újra láthatom Bianca két szép szemét és édes mosolyát.
Kifelé bámulok az ablakon, és várom, hogy mikor fog befutni. Lábaimmal közben kicsit dobolok az izgatottság miatt. Olyan mintha órák teltek volna már el. Miért nem jön? Lehet elfelejtette… Vagy nem is akar jönni? Ah, még várok egy kicsit, de ha… Ez az! Itt van! Gyorsan elkapom a tekintetem az ablakról és előre nézek. A dobolást befejezem és várom, hogy mikor fog idejönni. Nos, ekkor ki is nyitja az ajtót. Amint ránézek, elmosolyodom és mikor mellém ér, összeborzolja a hajam.
 - Szerintem is jobb így. – újabb mosoly. Óh, de jó, hogy végre így is állhat a hajam. Örülök, hogy jobban teszik neki az a fajta hajviseletem, nem pedig a „lenyalt.”
 - Igen, nagyon jól összeöltöztünk. – nevetek. Felállok és odalépek a lány székéhez, majd kihúzom.
 - Foglalj helyet. – mondom kedvesen. Azt mondta Vincent, hogy a lányok szeretik, ha kihúzzuk nekik a széket, mert azt úgy illik. Amúgy is. A legtöbb filmben a fiúk mindig hellyel kínálják a lányokat. Tehát ha Bianca leül, akkor én is.
 - Amíg nem jön ide az egyik pincér, mesélj magadról. Tudod, a titkodról, aztán én is mesélek magamról. – vigyorgok. Ekkor egy kicsit megrázkódom. Olyan, mintha valami beleszállt volna a nyakamba. Na mindegy…

Thomas bácsi

Már tényleg nem kell sok ahhoz, hogy végre bekerüljek a suliba. De ha már oda fogok járni, akkor lehet, hogy meg fogok változni. Már nem biztos, hogy ennyire bízni fogok az idegenekben, mint most. Lehet, hogy már nem leszek ilyen "unalmas." Lehet, sok őrültséget fogok elkövetni. Legalábbis nagyon remélem, hogy egy nyugodt napom sem lesz. Bár ha ugyanabban a házba kerülök, ahol Endre lakik, akkor biztos, hogy nem fogok unatkozni. De mivel neki – is – van barátnője, gondolom sok időt fog vele eltölteni. Én meg szerintem olyankor vagy hazalátogatok, vagy a kastélyban csatangolok és új ismerősöket keresek. Tényleg annyira jó lesz! Azért biztos hiányozni fog a régi ágyam és Janey-ék, de csak pár lépésnyire lesznek tőlem. Mellesleg nem sokára el kéne indulnom, ugyanis egy találkozóm lesz Thomas bácsival, Janey unokatesójával a cukrászdában. Nem nagyon ismerjük egymást, csak egy-két családi összejövetelen találkoztunk, de akkor nem nagyon tudtunk beszélni. Ám mivel már itt lakik Bogolyfalván, jobban megismerhetjük egymást. Egy kicsit izgulok, hogy milyen lesz. De mikor egyszer-kétszer találkoztunk, akkor mindig kedves volt velem és sokat mosolygott. Biztos jól megleszünk. Kíváncsi vagyok rá, de tényleg. Lehet, hogy majd sokat fogunk együtt lógni.
Tehát a kedvenc farmeremben és ingemben lesétálok az emeltről, hogy felhúzhassam a cipőmet. Janey tud róla, hogy most fogok találkozni Thomassal, szóval nem szólok neki még egyszer, hogy hová is megyek. Szóval felveszem a kabátom is és már szedem a lábam. Kicsit késésben vagyok, úgyhogy gyorsítok a tempómon. Pár perc alatt már a cukrászdához is érek. Milyen szerencse, hogy Bogolyfalva kicsi és nem kell sokat sétálni ahhoz, hogy az egyik helyről a másikra jussak. Ekkor megpillantom Thomast. Rávigyorgok és integetni kezdek, aztán odafutok hozzá.
 - Szia, Thomas bácsi! Mehetünk? – kérdezem és már nyitom is az ajtót.

Andrew (bácsi ) *-*

Jaj, remélem, nem nagyon fogok késni, ez nem jellemző rám. Mindig mindenhova én érek oda elsőnek. Ám most kicsit be vagyok lassulva, ugyanis már kb. tíz perce el kellett volna, indulom. Pedig ez egy nagyon fontos találkozás lesz. Végre közelebbről is megismerhetem Janey egyik családtagját. Igaz, már párszor találkoztam Thomas bácsival, de sosem volt rá időnk, hogy jobban megismerkedjünk. És mondjuk a karácsony sem arra való, hogy ott arról kezdjünk beszélgetni, hogy például Tom bácsinak mi a kedvenc kajája. Egy pillanat. Talán nem kéne bácsiznom, hiszen még Janey-nél is fiatalabb és én nem akarom leöregíteni. De nem is 16 éves, hogy csak simám azt mondjam neki, hogy Tom. Szóval nem is tudom, hogy szólítsam, majd megkérdezem tőle.
Mivel tényleg késében vagyok, futni kezdek, nehogy sok időt kelljen rám várni. Mikor már a Czukorvarázs utcájába érek, megállok, kifújom magam és szemeimmel Andrew-t keresem. Pár perc múlva meg is látom. Nagy vigyorral a képemen integetni kezdek felé, hátha észrevesz. Így is történik. Igazán filmbeillő a jelenet. Olyan, mintha életemben most láttam volna először az apukámat. De jó is lenne találkozni velem, mármint az igazival. Szóval gyorsan szedem a lábam és mikor megérkezek Andrew elé, rámosolygok, majd újra kifújom magam. Köszönünk egymásnak és rögtön megmondja nekem, hogy ne hívjam bácsinak én pedig csak bólintok. Látom rajta, hogy kicsit elgondolkodik valamin, ám pár másodperc múlva megragadja a kezem és kezet rázunk, mint az igazi férfiak. Először azt hittem, hogy puszit fog adni, mert karácsonykor azt csináltuk. Na, mindegy. Eztán megkérdezem, hogy mehetünk-e, de Ő megállít.
 - Egy órát maradhatok. – mosolygok. – Hát... végül is egyedül is hazatalálok, de ha gondolod, hazakísérhetsz. Legalább akkor is tudunk beszélgetni. Óh, oké. – mikor Andrew kinyitja az ajtót, befáradok és megvárom, amíg Ő is bejön. Tom odaköszön a felszolgálónak, ezért én is így teszek.
 - Amúgy szerintem jó apuka lennél. Mármint érted. Úgy érdeklődtél az iránt, hogy hogy s mint fogok hazamenni és meddig vagyok elengedve, akár Vincent. – újabb mosoly. Körbenézek valahová, hogy mégis hova tudnánk leülni, de egy szabad helyet sem látok. Telt ház van. Ám Andrewnak jó szeme, így Ő meg is lát egy szabad asztalt.
 - Oké. –
Elindulok Andrew után és én is leveszem a kabátomat, a sapkámat és a sálamat. Helyet foglalok és ránézek Tomra.
 - Elég, ha később rendelünk. Most inkább beszélgessünk. Egy kicsit mesélj magadról! Aztán majd én is.

Maxie tesó *-*

Mostanában tényleg nem tartom be a szabályokat. Vagy nem…. Nem, ez nem így van. Inkább meggondolatlanul viselkedem, ami nem jó. Egyáltalán nem jó. Ezzel kihívom Janey és Vincent haragját és bajba is kerülhetek. De szerencsére már van pálcám, ami megvéd. Vagyis… még sem, hiszen egy varázsigét sem ismerek. Sajnos. Jó, Janey és Lola is már mesélt egy-kettőről, de még nem tudom őket alkalmazni, használni. Szóval az a kis „bot” inkább dísznek van. De áprilisban végre meg fogják nekem tanítani, hogyan kell használni. Bár ha Janey lesz olyan kedves és felkészít, akkor már előbb fogom tudni a dolgokat, mint a többiek. Márpedig ha valamire megkérem Janey-t, akkor Ő teljesíti. Persze csak azokat a dolgokat, amik nem túl nagyok. Ha meg mégsem magyarázná el, akkor majd Vincent, vagy Endre. Na, ez teljesen lényegtelen. Inkább várok még két hónapot.
Szóval a mostani cselekedetem, amit ugyebár meggondolatlanul tettem, az az, hogy újra beléptem a kocsmába. Valójában a küszöbön állok, szóval még nem léptem be, de már majdnem. Sőt, pont ebben a pillanatban teszem be a lábam, ugyanis egy fiú nem fér el tőlem. Kicsit elvörösödve kérek tőle bocsánatot és továbbra is Endrét keresem a szemeimmel. De nem látom sehol. Kezdem kicsit kényelmetlenül érezni magam, ugyanis megint mindenki engem bámul, mint mikor először jöttem ide. Olyan rossz. Igaz, nem mindennap lehet látni egy 13 éves gyereket egy kocsmában. Megvakarom a fejem és azon gondolkodom, hogy ki kéne innen menni. De még a végén megállítanak. A francba! Rápillantok a fiúra, aki az előbb nekem jött. Felém int, ezzel azt jelzi, hogy üljek oda. Én mosolyogva odamegyek és leülök elé. Rögtön beszélni kezdek, de aztán abba is hagyom, mert lehet, hogy furcsa lesz neki, az, hogy be nem áll a szám.
 - Hát igen. – kicsit közelebb hajolok a fiúhoz, hogy csak Ő hallja azt, amit mondok. – És mindegyik olyan furcsa és hideg. Nem szeretem őket. Azt hiszem a kígyókon kívül az ittas emberektől félek még. – kimászok a srác aurájából és válaszolok a kérdésére. 13 vagyok. Sajnos még nem járok az iskolába, így nem tudom megvédeni magamat. –
Egy kicsit furcsa ez a fiú, nem bőbeszédű, az egyszer biztos. De miért nem? Akikkel eddig találkoztam, azok mind vidámak voltak és szerettek fecsegni. De Ő más. Vajon miért? Ki kell derítenem!
 - Miért nem szeretnél beszélni? Mi a baj? – kérdezem tőle. Ekkor bemutatkozunk egymásnak, majd folytatom. – Úgy tűnik nem szeretsz beszélgetni. Tudod, nekem lenne egy csomó okom, hogy ne mosolyogjak, hogy ne beszéljek ennyit. Elmondom neked, hogy miért. Ha nem baj. Szóval én nyolc éves koromig egy nagyon szerető családban laktam. Meg volt mindenünk, ami kellett. Ám egy nagy autóbalesetet szenvedtünk, amit csak én éltem túl. Egyedül. A szüleim elmentek a Mennyországba. Sokáig el sem tudtam hinni, hogy mi történt és hogy anyut meg aput már csak képeken láthatom viszont. A baleset után a nagyanyámnál laktam kb. 3 évig, de aztán rákos lett és Ő is elhagyott. Azt mondta, hogy jöjjek ide, mert varázsló vagyok és majd a Bagolykőbe fogok járni. Felültem a vonatra és Őt sem láttam soha többé. Loveday O. L. Alvar örökbefogadott, egész nyáron vele laktam, nagyon boldogok voltunk. Volt neki egy pasija, aki sokszor járt itt. Ez volt az egyik ok azért, hogy idejöttem. Szerettem volna látni, hogy mikor nem a suliban és nem is otthon volt, akkor hol töltötte az idejét. De ez lényegtelen. Lola szült egy gyereket Benjinek még augusztus elején. Ám mikor elkezdődött volna a szeptember Loveday öngyilkos lett. Nem bírt folyton a kis babájára és rámfigyelni. Benji miatt pedig mindig szomorú volt, mert nem nagyon foglalkozott velünk. – egy könnycsepp gördül le az arcomon, de nem törlöm le. – Szóval Janeyhez költöztem, akinél még most is lakok. Nagyon sokáig a szobámba voltam bezárkózva, mert én sem tudtam már elviselni azt a sok rosszat, ami velem történt. Egyszerűen képtelen voltam feldolgozni, hogy négy szerettem és elhagyott engem. Örökre. Ám mégis tudok mosolyogni, hiszen majdnem egy olyan családban lakom, mint régen. Érted? Na, most te jössz? Neked is meghalt valakid? Vagy mi a baj?

Andrew

Tényleg úgy örülök Andrew bácsinak, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Mert olyan gyorsan és mosolyogva futok oda hozzá, mintha valóban az apám lenne. De hát én ilyen vagyok. Szinte bárkinek tudok örülni. Tehát mikor megérkezem Andrew elé, már nyitnék is be a cukrászdába, ám Ő megállít. Megkérdezi, hogy meddig maradhatok, stb.
 - Sajnos. De lehet, ha szépen megkérem, akkor majd még elmehetünk a mai nap folyamán máshova is. – kedvesen rámosolygok. – De jó! Ha hazakísérsz, akkor ugye bejössz? Megmutatom neked a szobámat, meg az egész házat! Janey biztos örülni fog neked. – mondom lelkesen. – Na, mit szólsz? – kérdezem a válaszát várva. Tökre örülnék neki, ha elfogadná a meghívásomat. Azt hiszem Ő lenne a második vendég a szobámban. Szeretem, ha vendégek jönnek, főleg akkor, ha hozzám. Tehát be is lépünk a cukrászdába, ahol nagyon finom süti illat csapja meg az orrom. Mivel Andrew ráköszön a felszolgálókra, én is így teszek. Eztán megjegyzem, hogy tök jó apuka lenne, mert tőlem is rögtön azt kérdezte, hogy meddig maradhatok, stb.
 - Jaj, dehogy. Csak megjegyeztem. – eközben a szemeimmel egy üres asztal után kezdek kémkedni. De alig látok szabad helyet, telt ház van. Rápillantok Andrew-ra, de látom, hogy kicsit elgondolkodott azon, amit mondtam. Kíváncsi vagyok, hogy mégis mire gondolhat, de mielőtt bármit is mondhatnék, azt kérdezi, hogy Vincent milyen.
 - Ő? Hát... Őszinte leszek. Mikor először kezdett Janey-vel randizni, nagyon nem volt szimpatikus. Volt benne valami. A szemében, a mosolyában. Úgy éreztem, hogy nem csak Janey-vel találkozgat. De most már biztos vagyok abban, hogy nem így van. – mondom mosolyogva. Ekkor Andrew talál egy üres helyet, - pedig telt ház van – ahova el is indul. Én utána megyek. Leveszem a kabátomat, meg a többi meleg cuccot és megkérem, hogy meséljen kicsit magáról.
 - Óh, ugye egyszer elviszel Londonba? – kérdezem nagy, boci szemekkel. – Sok szépet hallottam már róla. Igaz, annyira nem tudok angolul, de majd megtaníthatnál. A testvéreidet is megismerném. Hmm... Azt hiszem már mindent elmondtál, amit tudni szerettem rólad. Akkor most én jövök. Nem tudom, hogy Janey mennyit mondott rólam. Szóval én egy nagyon kedves, szerető családban nőttem fel. Édesanyámat Ildikónak, apukámat pedig Gábornak hívták. Mindent megkaptam tőlük, amit csak akartam, ám mikor egy szép napon elmentünk volna kocsikázni, balesetet szenvedtünk. Egyedül csak én éltem túl az egészet. Mindez nyolc éves koromban történt. Tizenegy éves koromig a nagymamámnál laktam, Erzsébetnél. Ő úgy szeretett ahogy anyu és apu, de sokáig sírtam és nem tudtam mosolyogni. Mikor már minden rendben ment volna, közölte velem, hogy el kell utaznom, de azt nem árulta el, miért. Ezért tavaly nyár elején megérkeztem ide. Később kiderült, hogy a nagymamám meghalt rákban, amiatt megint csak szomorú lettem. Loveday fogadott örökbe, akinek volt egy pasija Benji. Őt nem szerettem. Sokszor volt a kocsmában és mindig cigi szaga volt. Végül nyár végén lett egy gyermekük, ám Lolát Benji sokszor megbántotta és Loveday nem bírt már se rám, sem a kis Daniel-re vigyázni, ezért öngyilkos lett. Így kerültem Janey-hez, aki hónapokon át vígasztalt. Ám most már nagyon vidám vagyok és imádom Janey-t és Vincentet. Szeretnél még valamiről tudni? – kérdezem, miközben egy könnycseppet kitörölök a szememből.

Beush *-*

Igen, igen és igeeeeeen!!!
Még délelőtt jött egy levél az iskolától, hogy felvételt nyertem, a Bagolykő Mágustanodába és a Navine házba fogok járni. Bizooony!! Így hát biztos nagyon sok időt fogok eltölteni Endrével és Hellával. Sajnos Biancával csak hétvégenként tudok találkozni és Janey-ékkel is. Csak ez az egy dolog rossz abban, hogy sulis leszek. De legalább sok-sok diákkal ismerkedek meg és biztos szerzek egy csomó barátot. A Navinesek pedig biztos aranyosak lesznek. Mondjuk, azt nem tudom, hogy a tanárok milyenek lesznek, de biztos Ők is nagyon kedvesek. Még nem tudom, hogy milyen tantárgyakat szeretnék fölvenni, de a Melodimágia biztos köztük lesz.
Amúgy Endrével megbeszéltem még délelőtt, hogy eljön értem és együtt megyünk be a suliba. Útközben majd megkérdezem, hogy milyen az ottani élet és mindent kitudok tőle. Tényleg annyira várom már. Egész álló nap csak az iskolára gondoltam és Janeyéket is ezzel untattam. Mellesleg még délben bepakoltam a bőröndömbe, hogy nehogy kimaradjon valami.
Ó, már ennyi az idő, indulnom kell. Megfogom a két nagy bőröndömet és kihúzom a szobámból, aztán le a lépcsőn. Janeyt jól megpuszilgatom, Vincenttel kezet fogok és kilépek az ajtón. Még integetek nekik, aztán tényleg elindulok. A nap rásüt az arcomra, de azért nincs meleg. Sajnos a tél utolsó hónapja van, aztán elolvad az összes hó és minden csupa vizes és sáros lesz. Nem szeretem a tavaszt, latyakos. Ám a mosolyom – ami egésznap kinn ült az arcomon - nem tud leolvadni. Aki szembe jön velem, biztos azt gondolja, hogy mi történt a számmal. Talán úgy ragadt? Szinte ugrálva közeledek a tér felé, mert úgy beszéltem meg Endrével, hogy ott fogunk találkozni. Nem kell sokat ugrálnom/gyalogolnom, pár perc alatt meg is érkezem. Helyet foglalok az egyik padon és várom Endrét, hogy együtt bemenjünk a suliba.

Andris bácsi *-*

Egy teljesen átlagos, szokványos napnak indult a mai. Reggel kilenc körül felkeltem, kicsit nyújtózkodtam, aztán elmentem felöltözni. Miután rendbe tettem magam elmentem reggelizni a nagyterembe. Ott beszélgettem egy kicsit a háztársaimmal és természetesen ettem tükörtojást, amit tejjel öblítettem le. Eztán befejeztem a reggelim és visszavonultam a Kan kéglibe. Leültem az ágyamra és azon kezdtem el gondolkodni, hogy ma mit is csináljak. Itt maradjak, vagy ne? Járjak egyet, vagy ne? Felfedező körútra induljak, vagy ne? Nem tudtam dönteni. Ám egy kis idő után elhatároztam, hogy felkeresem Rédey tanárurat, - aki mellesleg a mugliismeretet tanítja - és elhívom magammal sütizni. Tehát gyorsan felpattantam az ágyamról és már rohantam is a rezidenciájához. Bekopogtam és mikor ajtót nyitott, megkérdeztem tőle, hogy nem lenne-e kedve sütizni a Czukorvarázsban. Szerencsére a válasz igen volt, úgyhogy megegyeztünk, hogy 11-kor találkozunk ott. Boldogan ugráltam vissza a szobámba. Mellesleg a tanár úrral a cukrászdában ismerkedtem meg még régebben. Az ősszel. Mentem sütizni és Ő is ott volt. Letelepedtem mell és beszélgetni kezdtünk. Leginkább én fecsegtem, hisz’ nekem be sem áll a szám. Azóta ha találkozunk váltunk egy-két szót, de az iskolában nekem is tanár bácsi.
Hamar eltelt az az egy óra, hiszen kihasználtam az időt és hegedültem. Még mindig járok a tanáromhoz, aki nagyon rendes velem és egyszer sem szeretnék felkészületlenül elmenni az órára.
Szóval belebújok a tornacipőmbe, az ingemre veszek egy tavaszi kabátot és már megyek is ki a szobából. Már bátran járkálok a folyosókon, tudom, hogy mi merre vezet. Hamar kitalálok a kastélyból. Mikor már a füvön lépkedek, az órám háromnegyed 11-et mutat. Szapora léptekkel haladok tovább, hiszen nem illik elkésni. Útközben egy ismerőssel sem állok le beszélgetni, mert sietek. Nem kell sok idő, hogy benyissak a cukrászda ajtaján, hiszen olyan kicsi ez a falu, hogy 5 perc alatt meg lehet tenni egy ilyen távot. Tehát belépek az ajtón és a szemeimmel egy üres asztal után kutatok. Hamar találok egyet. Oda letelepszek és várom, hogy megjöjjön András bácsi.

Biush
zene<3

Mostanában nem vagyok jó passzban. Endrével összevesztem, már vagy két hete ki se dugtam az orrom a hálóból és Biussal is rég találkoztam már, pedig ő biztos megértene. Már gondoltam arra, hogy küldök neki egy üzit, de Bianca ma felkeresett és arra kért, hogy találkozzunk. Arcán sem dühöt, sem kedvességet nem láttam. Olyan rideg volt, akár egy igazi rellonos. Pedig pár hónappal ezelőtt még csakúgy mosolygott a mászókán. Most meg...? Nem értem, de majd biztos elmagyarázza nekem. Talán ezért szeretne velem beszélni. Nos, pár perc múlva erre megkapom a választ, ugyanis hamarosan tíz óra. Berontok a fürdőszobába és megfésülködöm. Ha Biancával találkozom, akkor mindig szép rendbe szedem magam. Nem szeretek "szakadtan" elé állni. Miután a hajam normálisan áll, megmosom a fogam. Még egyszer végig nézek a ruházatomon. Farmer, egy egyszerű póló, arra pedig egy kötött pulcsi. Tökéletes. Még felhúzom a cipőmet és készen is vagyok. Kilépek a szobából és gyors léptekkel végig haladok a folyosókon. Alig várom, hogy láthassam Biancát, jó lesz vele. Igaz, tíz óra után nem szabadna kinn járnom, mert akkor már takarodó van, de Bianca miatt még egy büntetőmunkát is elvállalok. Tehát egy kicsit csendesebben megyek, hogy azért ne szúrjon ki egy prefi.
Nem kell sok idő, hogy megérkezzek. Nagy a csend és alig van fény. Már elő venném a pálcám, hogy fényt teremtsek, de meglátom Biát. Elmosolyodom és rögtön odamegyek hozzá.
 - Szia! - köszönök kedvesen. Már épp puszit adnék az arcára, mikor meglátom, hogy mi van a pólójára írva. Kérdőn nézek Biusra.
 - Ez mégis mit jelentsen?