Amira! Zach!

HALLOWEEN!
Ez Samu kedvenc ünnepe. A kedvence! Haha! Valaki meglepődött? Úgy érzi, ez legalább annyira az ő napja, mint az összes többi tisztességes kimúlté, és ilyenkor kétszeresen kötelességének érzi, hogy kifogástalanul (vagy éppen jó sok kifogással) teljesítsen kopogószellemi feladatkörében. A körülmények tökéletesek; ilyenkor sokkal nagyobb a tömeg, a tömeg pedig mágnesként vonzza Samut. Euforikus örömében visongva repdes a folyosókon, úton-útfélen káoszt és zűrzavart kelt; a mai napja például azzal kezdődött, hogy az este kirakott tököket rádobta a kába diákokra, akik megzavarodva császkáltak az elvarázsolt kastélyban, aztán gondos kutatómunka után elárasztotta pókkal az egyik lányvécét. Délután menetrendszerűen lement, és kiborította a leveseket, amiket a manók az ünnepi lakomára főztek, majd dolga végeztével úgy döntött, hogy a bálban is tiszteletét teszi. Egyébként is eljött volna, de most, hogy néhány szellempajtása csúnyán legorombította állítólagos szemtelenségéért, a bál már egyszerűen kihagyhatatlan eseménnyé lépett elő az életében, hiszen az említett kollégák is jelen lesznek. Majd meglátják, milyen is az, ha Samu igazán szemtelen!
Menet közben durcásan megzavart még két szerelmespárt egy sötét sarokban, és legalább négy lány, a bálra gondosan elrendezett hajkoronáját tette tönkre a töklével, amit a nagyteremből cipelt egy hatalmas bólés tálban. Aztán egyszerre kireppent a kastélyból, és a hatalmas, gonoszan vigyorgó töksátor felé vette az irányt. Még kevesen értek le a bálba; a legtöbben még a jelmezükkel bajlódnak, vagy az ünnepi vacsorát ülik örülve, hogy Samu végre továbbhaladt. No de azért akadnak játszópajtások; ilyen például az a szépséges menyasszonyruhába bújt lány, aki a jelek szerint nagyon szeretné elnyerni a bálkirálynői címet, meg a vele táncikáló úrfi.  
- HAHHÓ! Szépségem, hát ilyen rút férjecskét választottunk magunknak? Sok boldogságot az ifjú párnak! - Üvölti felettük, miközben egy nagy adag rizsszerű anyagot szór ki a zsákjából; a pici rizsszerű izék esés közben 5-6 centisre nőnek, és a diákokra érkezve életre nyomban kelnek, hogy megcsikizve őket vidáman bekússzanak a ruhájukba és a hajukba. Ezek egyébként elvarázsolt cukorkák, 5-10 perc múlva elmúlik a virgoncságuk, de utána meg egyenletes, kesernyés szagot kezdenek árasztani. Az ilyen nyalánkságok pont az olyanoknak valók, mint Samu! Nem árt, ha mielőbb eltüntetik őket, a szag nehezen múlik el.
- Táncoljatok, bolondgombák! - Visítja gonoszan nevetve a szellem, majd sietve átszáll a zenészek felé. Ma még rengeteg dolga lesz.

Amira! Zawimawi!

Milyen csodás egyszerű, vidám szellemként lebegni a hátul, középen berendezkedett zenekar fölött s nézni, ahogyan minél több és több játszópajtás érkezik! Rengeteg szétrombolható frizura, tönkretehető jelmez, ilyen jó társaságban Samu igazán elemében érzi magát. Úgy dülöngnél előre-hátra a levegőben, mintha ő lenne a bál Királya, és tulajdonképpen az is előfordulhat, hogy ma még megkoronázza magát - mikor elér eddig a gondolatig, gyanúsan körbe is pillant a teremben, hátha meglátja a koronát. Sajnos a DÖK-ös kis bolondgombák számítottak Samu jelenlétére is, így egyelőre eldugták valahová a fejdíszeket.  
Ám ebben a nagy nézelődésben kedvenc házaspárja ismét magára vonja a figyelmét.
- Hát nem tudnak élni nélkülem! - Ordít fel vidáman, és már száguld is a táncparkett felé. Láthatóan nagyon tetszik neki Zachary kiszolgáltatott helyzete, a legkevésbé se aggódik az egészségéért.
- Nicsak! - Szól vidoran, miközben figyeli Amirát, ahogy éppen családon belüli erőszakot követ el. Sajnos mire odaér, addigra a kicsilány felpattan s már félúton jár a kijárathoz. Samu nem rohan rögtön utána, elvégre előtte segítenie kell bajba jutott honfitársán, Billyn.
- Nicsak! - Másodjára már sokkal több gúnnyal és visítással kiált fel. Nagyjából 3 másodpercébe kerül ellopnia az egyik versenyre készített bájitalt, hogy aztán azt az aggódó emberek felett egyenesen a fiú arcába borítsa. Az üst szerencsére újratölti magát, de Samu csak kétszer árasztja el a diákokat a lével. Őszintén, fogalma sincs milyen anyaggal szórakozik, de talán nem lesz belőle gond. Aztán majd meglátjuk.
- Szerelmem! - Trillázza fars hangon, elhajítva az üstöt, nehogy túl könnyű célpontjává váljon valakinek a tömegből. Nem várja meg, hogy magához tér-e a kis ficsúr, a kiáltás után rögtön Amira után rebben.

A szabadban légnemű szellemalakján a Hold különös fényben törik meg; olyan, mintha egy kicsit csillogna. Ám ha egy fa árnyékába húzódik, szinte alig látszik, és Samu már mestere az álcázásnak.
- Hopp...Bolondgomba! - Suttogja, miközben megtalálja a rikító kis menyasszonyt és könnyedén átlibben rajta. Ez bizony nála se párosul kellemesebb érzéssel, mint minden más szellemnél.
- Hát így ott hagyni a férjecskénket...Szegény Samu gondjaira. Szegény Samunak kellett ápolnia. - Mondja tettetett sajnálkozással, egészen közel a lányhoz.
- Persze Samu mindent elkövetett. - Biztosítja kincstári vigyorral, szemtelen hangon, majd elővigyázatosságból a lány felé lebeg. Ma este nem akarja békén hagyni őt.

//A hajlékonysági főzetet öntöttem Zach-re, ő dönti el, hogy a bájital belement-e a szájába, lenyelte-e, hogy egyáltalán hatásos lesz-e//

Tolland Clotan

 - Unatkozom, UNATKOZOOOOOM!
Rikácsolva lebeg végig az egy emelettel lejjebbi folyosón. Láthatatlan, így nyomát  a csörömpölve felboruló páncélok jelzik. A képek egymás után ferdülnek el a falon, melyeknek lakói szitkozódva csúsznak le keretük mentén.
Unatkozik, nagyon, szörnyen és kiábrándítóan unatkozik. Annyira, hogy azt elképzelni sem lehet ép ésszel.
Vihogva bukfencezik a levegőben, majd átsuhan a plafonon át, az egy emelettel fölötte húzódó folyosóra. Most már q Banya híres-neves folyosóján járunk.
Továbbra is láthatatlanul úszik a levegőben, háton, mintha egy láthatatlan tóban lubickolna. Magában dúdolgat, morfondírozik.
Hohó! Egy fiú!
Szélesen vigyorogva ereszkedik lejjebb azonnal, ahogy meglátja a csukott szemmel heverésző diákot. Hangtalanul lopakodik oda, egészen addig, amíg az szellem-orra alig pár centire kerül a fiúétól. Ekkor válik csak láthatóvá.
 - BÚÚÚÚÚ! Hétalvóóóó!

Tolland Clotan

 - Víhíhíhíhíhíhí!
Vihogva hőköl hátra, rikácsoló nevetése nyomán az ablakok üvegei is megremegnek. Most már szinte remekül szórakozik.
Vízszintesen elfekszik a levegőben háton, ismét kényelmetlen közelségbe lebeg a fiú arcához.
 - Psssszt, te... - egészen lehalkítja a hangját, így fejjel lefelé bizalmaskodón hajol a diák füléhez - Te most bepisiltél, ugye? UGYE? VÍHÍHÍHÍHÍHÍHÍ!

Tolland Clotan

Ilyet ő még nem látott.
Várná a hisztériát, a kiabálós, csapkodós kiborulást, amit az élők szoktak rendezni ilyenkor. Az szórakoztatná igazán, ó, az lenne ám a móka!
De nem.
Nem.
Ez a gyerek hogy képzeli, hogy megfossza őt ettől a szórakozástól? Hogy képzeli?
Döbbenetében olyasmi történik, ami több száz éve nem: néhány pillanatra csendben marad. Meghökkenve ereszkedik le az ismét fekvő fiú fölé. Az arcára ismét rendellenesen széles vigyor telepedik.
 - Csak nem fééééélsz, kicsi fiú? VIHIHIHIHIHIHIHÍ, hát féééél! Bújj elő a rejtekedből, úgysem menekülhetsz Samu elől!
Hiába fogja be a fülét, ezt a hangot talán még az igazi holtak is hallják.

Tolland Clotan

 - Légy szíves hagyd abba, amit csinálsz!
Utánozza a fiút elvékonyított hangon, amit természetesen követ az elmaradhatatlan vihogás. Karba is teszi a kezét, felhúzott orral utánoz egy duzzogó, sértődött háromévest, hátha ezzel sikerül kihoznia a diákot igazán a sodrából. A passzív sértődés nem szórakoztatja, neki igazi móka kell!
 - Alexandra Flaviu tanárnő portréja ha jól sejtem, kissé lerobbant mostanában.
Kuncog a portréra sandítva. Nem bírja a tanárnőt, ó, egyáltalán nem, mindig elkergeti szegény Samut, pedig ő csak megviccelné a gyerekeket.
 - Ááááá, uncsi vagy!
Egy pillanat alatt eltűnik. Pár másodpercig gyanús, néma csönd van, majd a kanapé fölött függő, páfránnyal teli virágcserép magától a fejére fordul: jócskán földdel  és levelekkel borítva be a fiút, mintegy búcsúzóul.
Hamarosan pedig a páncélok csörömpölnek ismét, egyre távolabbról és hallatszik a "VIHIHIHIHIHI".
A Kopogószellem tovaszállt.

Színjátszós bagázs!

Elena és Sophie


Milyen egy unalmas hely ez a kastély! Ezek a kis diákocskák alig csinálnak egész nap valamit, csak órákra járnak, és lézengenek a folyosókon, mint valami zombisereg - semmi móka és kacagás. Pedig viccelni jó! Márpedig Samu barátunk ma nagyon huncut hangulatában van, és ezt be is fogja bizonyítani, csak néhány kedves gyermeket kell találnia, akik értékelni fogják a próbálkozását. Hangosan vihogva, és sivítva suhan végig a folyosókon, hatalmas zajt csapva maga körül, hogy még a holtakat is felébressze álmukból. Háhh. Hiszen ő bizony nem alszik! Az ördög maga sosem. S ha eddig még azt gondoltuk volna, valami kedves játékon töri a fejét, nagyot tévedtünk, ugyanis útközben sikerül beszereznie egy vödörnyi folyékony ragasztót. Ugyan mi mindent talál a szellem, ha kicsit körbenéz a szertárban? Egyből bevillant a világmegváltó ötlet: neki most be kell kennie az összes padot a kastély területén, hogy mindenki beleragadjon, aki le merészelne ülni pihenni valahova.
Hangos hahotázástól kísérve kezd ülőalkamatosságokat keresni, már most maga előtt látja a sok szerencsétlent, amint megpróbálnak majd felállni, aztán rá kell döbbenniük, hogy maximum akkor tudnak szabadulni, ha nekivetkőznek, vagy rájönnek, mi semlegesíti a ragasztót. Menet közben a legkevésbé sem zavarja, hogy a folyosókra is kilötyögteti zsákmányát. Már a kastélyból is kijutott, s csak akkor torpan meg, mikor egy leányzót pillant meg az erdő felé haladva. Hoppácska! B terv! Észrevétlenül követi Elenát egészen a faházig, s megvárja, míg a lány felér a lépcsőkön, s szóba elegyedik az ott tartózkodó másik kisdiákkal. Már magában kuncog saját poénján.
Nagyjából három percig bírja ki, hogy ne lépjen közbe, s a következő pillanatban beront a faházba.
-SZABÁLYSZEGŐŐŐK! – kiabálja hisztérikusan, s meglendíti a vödröt, aminek tartalma a faház kis méreteit tekintve mindent beterít.
-Esti lófrálókat fogtaaam! Háháááhá! – elhajítja a vödröt, és bukfencezve körbesuhan a két lány körül. Gyönyörűségében természetesen tovább üvöltözik.
-Ilyenkor kijárunk!? Most megvagytok ti huncutok! Prefektusooook! Ide! Prefektusoook, lógósok ragadtak a faházban! – gonosz vigyort villant a diákokra, majd hangosan röhögcsélve elsuhan vissza a kastélyba, mielőtt bármit reagálhatnának kedves áldozatai. Bár a gyorsan száradó ragasztónak köszönhetően nagyon kell vigyázniuk, hova mozdulnak egyáltalán, ha nem szeretnének tökéletesen összeragadni mindennel, és itt maradni, amíg rájuk nem talál valaki.

A BETOLAKODÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ, vagyis Gwen

 Az utóbbi napokban annyira unatkozott. Rá lett szólva, hogy hagyja békén a diákokat. Nem mintha különösebben érdekelné, hogy a diri bácsi mit mond  neki, de most elég komolyan meg lett fenyegetve, hogy kiteszik a szűrét. Hát szabad ilyet kérem szépen? Egy tiszteletben álló szellemmel, igen?!  Nagyon el vannak már szemtelenedve az élők a kastélyban, cöh! Majd beszélni fog Kittinával, hogy árasszák el a kastélyt mérgező csigákkal, és akkor kezdődhet a játék. Meg fogja kérdezni az összes kísértet arról, hogy szerintük jól van-e így, hogy az élők mindenbe beleszólnak.
Az elmúlt héten csak összefonta két elsős navinés haját, meg eldugított néhány vécét a harmadikon… és betört pár ablakot a tetőtérben. Nem mondhatják, hogy nem viselkedett jól, mindent megtett azért, hogy eleget tegyen a vén félnótás marhaságainak.  
A nyugati szárnyban dalolászva riogatja a diákokat. Ilyenkor már nincsenek túl sokan a folyosókon, mert behúzódnak a klubhelyiségeikbe, meg néhányan már a vacsorához készülnek. Óóóó, a vacsoraaa. Mintha Wickler azt mondta volna, hogy a diákokat ne piszkálja. Hohó!  A kis tapsifüles gülüszemű manócskákról nem szólt a fáma. Csontig hatoló hangerőre vált és úgy kacarászik-vihorászik, mialatt leér a földszintre. Ahogy halad pár diák már futva menekül, ismerik már milyen az, amikor Samu akciózni készül.  A konyha közelében elhalkul, meg fogja lepni a kis csicskásokat.  Robbanásszerűen libben át a falon, és derűs hangon elkiáltja magát.*
 - TAPSIFÜLESEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEK! Na, ki jött meglátogatni titekeeet?
 Kérdezi ijesztő vigyorral a képén, a tőle telhető legélesebb hangon. A lármától néhány manó elejti az épp kezében lévő tálat, ami darabokra törik, az egyikük pedig még a pult alá is bemászik.
- Nem örültök Samu bácsinaaak?
Teszi fel az újabb kérdését, amikor megpillant egy oda nem illő obijektumot. Szúrós tekintettel fut végig a lányon. Nem kéne itt lennie. Vajon egy kicsit elégedettebb lenne vele a tata, hogy ha segítene elkapni a kis komiszokat?
- BETOLAKODÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ! A konyhában!!!!! Neked nem szabadna itt lenni kisanyáááám, BETOLAKODÓÓT FOGTAAM!
Rikkantja jó nagyokat dobolva a hozzá legközelebb lévő asztalon.  Már eszében sincsenek a manócskák, talán velük majd a következő alkalommal fog szórakozni. Ez egy sokkal jobb lehetőségnek ígérkezik.

Szendrei Ella

Evelin

Evelin

Cat cica

Miután ráunt arra a mufurc tanárra a keleti szárnyban, kellemesebb személyek és hely után szeretett volna nézni. Körberepült két szárnyat és legalább 3 emelet minden szobáját, mire kilyukadt az északi szárny tornyában. Nem igazán szereti ezt a részét a kastélynak, főleg mivel Szendrei meg Markovits itt laknak, és, főleg a férfi, kifejezetten nem nézi jó szemmel az ügyködését. Pedig ő csak jót akar a kastélylakóknak, lelke rajta, szenvedélye a szórakoztatás.
Huhogva libben be a baglyok közé, akik kissé ijedten pislognak rá, hogy ugyan ki lehet ez a furcsa szerzet, aki még a nyelvüket is beszéli. Kacarászva repked ide-oda az állatok között, majd mikor hallja nyikordulni az ajtót, villámgyorsan az egyik gerendába rejtőzködik el. Nocsak, egy hölgy! Sokkal kellemesebb társaságnak ígérkezik, mint az a pasas, aki még énekelni sem volt hajlandó vele, pedig ő milyen lelkesen bemutatta a tudását neki, cöh... Hová halad ez a világ.
Tüsszentenie kell, amit szerencsére sikerül hang nélkül kiviteleznie, viszont ennek hatására elriasztja az összes madarat a gerendáról. Nem bánja igazán, utálja, ha ülnek rajta. Bár ehhez képes sokszor bújik ülőalkalmatosságokba.
Figyeli, ahogy a lány a madárral beszélget, majd finoman rázkódni kezd a gerenda, mert Samut elkapja a röhögőgörcs. Annyira jó terve van, azonnal meg is akarja valósítani, már csak egy bagoly kell neki a keze ügyébe. Kezét kidugja a gerendából, elkap egy pórul járt példányt, majd teljes egészében kibújik a rejtekhelyéről.
- Bagolyágyú! - üvölti, majd elhajítja szerencsétlen tollast Catherine felé, aki ha nem vigyáz, bizony simán letarolhatja a szárnyas fenevad.

Cat cica

Tökéletes volt a dobása, elképesztően jól csinálta, és még csak le sem bukott, mert háttal állt neki szerencsétlen áldozata. Meg aztán milyen szépet vetődik a kis Rellonos, még egy profi rugby játékos sem tudná jobban csinálni a manővert, amit Catherine végre hajtott. A szárnyasnak természetesen semmi baja nem esett, ő fel van szerelve landolást segítő készülékkel, ami ugyanez Catről nem mondható el, így tiszta mocsok lesz az egész lány. Még egyszer hangosan felröhög, majd villámgyorsan a padló alá költözködik.
Követi minden egyes lépését a lánynak, közben röhög halkan, alig tudja visszafogni a hangját, és igyekszik vigyázni arra, hogy ne lógjon át az alattuk levő helyiségbe. Fogalma sincs, hogy kinek a lakosztálya vagy tanterme lehet alattuk, de nincs kedve "belógni" a vámpírfajzathoz vagy ahhoz a bogaras gondnokfazonhoz. Megkímélné magát ezektől a kellemetlen találkozásoktól.
Élvezettel hallgatja, ahogy átokkal fenyegetőznek, ez a kedvenc része, a hasát fogva suhan előrébb a padlódeszkákban, néhány méterrel Cat előtt lefékez, majd kidugja a fejét, csak azt, és semmi mást a padlóból.
- Milyen kár, hogy nem fognak az átkok... - sóhajtja némi csalódottsággal a hangjában, de az arcán kint ül a komisz vigyora. Rémisztő egy látvány lehet, ahogy kikandikál a feje az aljzatból.

Cat cica

Szegény-szegény kis Rellonos lányka, úgy tűnik, valahogy a közelében megnövekszik a Föld tömegvonzása, mert állandóan magához szólítja a vízszintes felület, és valamilyen módon ott köt ki az aljzaton, a piszokban. Samunak ez kifejezetten tetszik, nem is próbálja meg palástolni elégedett vigyorát, hogy ráhozta a szívbajt szerencsétlen Catherine-re és az újfent a földön kötött ki miatta.
- Neeem, csak Samu - kacag elégedetten, ahogy közvetlen közelről figyeli a lányt. - Tudod nagyon nagy kár, hogy ma nem szoknyát húztál - jelenti ki pofátlanul tárgyilagos hangon, miközben szemével végigméri Catet. Hiába, na, csak férfiből van ő is, a szellem mivolta ellenére.
- Átokálló vagyok - vigyorogja Catherine-nek, majd kiálló fejével közelebb suhan a Rellonoshoz. Van benne némi igazság, mert próbálták már leteríteni Reductoval nagyobb majmok, de sikertelenül. Ő meg röhögve beleszállt a szerencsétlen pálcájába, és felrepítette az egyik plafonhoz közeli párkányra azt. Jaj, azok a régi szép idők...
- Eszemben sem volt megölni. Egy bagollyal nem lehet ölni, butus - Samu elkezdett kedveskedni, ajaj, itt valami készül. A szellemnek terve van minden bizonnyal, máskülönben nem taktikázik így, hanem képen röhög mindenkit. Úgyis mindjárt felfedi a kártyáit, képtelen titkolózni.
- Tudod, rajtam csak egyetlen átok fogott, de az egy életre ehhez a padlóhoz szegezett... - kezdi el a meséjét, és közben igyekszik, nagyon-nagyon igyekszik megszeppent fejet vágni, már amennyire kitelik tőle. Belül természetesen majd felrobban az őt nyomó, visongó röhögéstől. De még nem szabad... Még nem.

Cat cica

Rettentően élvezi az egész helyzetet Samu drága, imád rémisztgetni és mellé még lelkileg terrorizálni is a nagyérdeműt. Bár szerinte ez nem lelkiterror, ez csak a lehengerlő előadás-művészetének a csúcspontja. Azt a felháborodást is kifejezetten élvezte, amit a szoknyás megszólalásáért kapott, az meg végképp a netovább, hogy Cat még el is kezd hátrafelé csúszni, mikor közelíteni próbál hozzá, röhögni bír csak, de azt valami borzasztó hangerővel teszi.
- Haallooooom - trillázza, miközben még közelebb csúszik a Rellonoshoz. Egyszer el fog fogyni ez a terem is, nem hátrálhat meg előle örökké a lány, lassan falba kell ütköznie. És igen, puff, durran is egy finomat a hát, innen már nincs hova kúszni-mászni, Samu csak megkockáztatja, hogy 3 méteren belül kerüljön Cathez.
- De nem talált el - fújja tovább a saját kis mondókáját a kopogószellem, és úgy érzi, mindjárt meggajdul, annyira szeretné kiengedné a fulldokló hahotáját, de vissza kell magát fognia egy kicsit.
- Nem sajnos... - igyekszik a lehető legártatlanabb, legszomorúbb fejével felpislantani Catherine-re, de a szemein keresztül lassan elkezd távozni a belül uralkodó nyomás, patakzó könnyek formájában. Ez van, ha nem engedi ki a röhögését. Kikönnyezi.
- Az nem én voltam. Él itt egy másik szellem is. Egy gonosz varázsló volt, ő szegezett engem a padlóhoz, a halála után meg itt maradt kísérteni engem. Megtöröd az átkot kérlek? Csak annyit kell tenned, hogy megcsókolsz - sípolva veszi a levegőt már, mindjárt szétdurran a szellemteste, annyira a határán van annak, hogy lebuktassa magát, de nem, kibírja, erős, tud magán uralkodni. Igyekszik segélykérően felpislogni a lányra, de ki fog pukkanni rövid időn belül, ha ez így megy tovább.

Cat cica - aki, remélem, "kihúz a padlóból"

Cat eget rengető meglepődése még tovább fokozza a szellem vágyát az iránt, hogy most azonnal vihogva körberepkedje a lányt, és közölje vele, hogy semmi ilyesmiről szó sincs, csak szórakozik. De minél erősebb a késztetés, ő annál jobban igyekszik megacélozni a kirobbanni készülő indulatait, hogy kitartsanak még egy darabig. Nem buktathatja le magát, egyszerűen annyira jó mókát eszelt ki, nem ronthatja el pont ő maga a tulajdon szórakozását.
- Pedig mindennél komolyabban gondoltam - jelenti ki tárgyilagosan, remélhetőleg komoly arckifejezéssel pislogva fel Catherine-re. Nem remélte, hogy ennyire könnyen beveszik majd a sztoriját, hogy itt ragadt a padlóban, de a gólyákkal mindig könnyebb. Nem ismerik még.
Végre egy kicsit ki bír ereszteni abból a felhalmozódott röhögés mennyiségből, persze csak óvatosan, hogy ne döntse dugába a tervét, mikor Cat hebegni-habogni kezd. Szereti ezeket a megrökönyödött arcokat, hát még a zavar, amit kelt a fejekben. Annál szebb kevés van ezen a létsíkon.
- Pedig képesek voltak a padlóhoz láncolni. Valamennyire van - próbál érvelni amellett, hogy igenis lehetséges a kontakt kettejük között. - Amíg még szabadon repkedhettem, addig meg tudtam fogni kisebb tárgyakat - eszeveszettül próbálkozik meggyőzni Catherine-t, és mellé még olyan kifejezést ölteni az arcára, amitől remélhetőleg hisznek neki. Nehéz ártatlannak tűnni, mikor nyakig, de inkább fejtetőig sáros az ember/szellem.
- Annak a fajankónak nincs már varázsereje - igyekszik felháborodottnak hatni, hát végül is ő most éppen a talaj rabja, akit nem tud elengedni az, aki odaszögezte. Mondjuk abban nem hazudik, hogy a varázslóknak a haláluk után nincs már erejük, ezt tapasztalta már.
- Mindig mindenki csak elszalad előlem... - hüppögi, de megint érzi, hogy össze kell szorítania a fogait, hogy ne jöjjön ki belőle semmilyen kétes hang, ami rombolóan hathat. Kitalál ő bármit, a csillagokat is lehazudja az égről, ha az kell egy kis szórakozáshoz.

Cat cica - eszemben sem volt ilyen galádság

Látja a hitetlenkedést még mindig a Rellonos arcán, pedig annyira meggyőző, mint még sosem! Lassan már nem tudja, hogy mit kellene tennie, hogy a lány teljesen bekapja a csalit. Elkezd türelmetlenkedni magában, ami nem jó, mert ilyenkor hajlamos elszúrni a dolgokat. Igyekszik lehiggadni, már ami a tűkön ülést illeti, a heveny, kitörni akaró röhögéssel sajnos nem tud mit kezdeni, az olyan neki, mint az embereknek a lélegzetvétel: nem tud nélküle élni.
- Én ártatlan vagyok - már majdnem kidugja a kezeit a padlóból, hogy gesztusaival is bizonyítsa a dolgot, csak még mielőtt az ujjhegyei kikandikálnának a talajból, megállítja őket. Helyette csak szánom-bánom pofát vág, az megy neki, Wicklernek is mindig azt csinált, aztán az meg hagyta, had randalírozzon tovább az iskolában. Kell egy kis mulatság mindenkinek.
- Próbáltak már segíteni átoktörők, de látod... - egy nagy sóhajjal körbefordítja a fejét a padlón, hogy megmutassa, hogy igen, még mindig az aljzat rabja. Pedig mennyieeeeeen próbálták már kihúzni innen... Inkább mennyien próbálták már meg átküldeni a túlvilágra ezt a szerencsétlen flótást, akinek a kastély a játszótere, és nem nézték jó szemmel a ténykedését. Nem érti, hogy mi bajuk lehetett.
Cat végre hajlandó visszajönni az ő jelenlegi szintjére, most már úgy ítéli, hogy talán nem akarják agyontaposni vagy sikítva elmenekülni előle, így a lány lábaihoz csúszik, és nem sokkal előtte megáll, onnan szemléli a Rellonost.
- A muglik buták - jelenti ki, és megrándítja a vállát padló alatt. Mondjuk ez tényleg igaz, egyszer annyira szívesen belebegne egy családi vacsorára hozzájuk, kajacsatára, hajj... - Nem verlek át - pislog fel Catre, de rájuk fog zuhanni a tető, meg ez a marha sok bagoly. Ráadásul még mindig küzd azzal, hogy képes legyen magában tartani a röhögését, de nem húzza már sokáig.

Cat cica - ez velem jár kedves

- Az bizony! - bólogat hevesen Catherine-nek. Érzi, hogy lépésről lépésre egyre közelebb kerül a kis kitűzött céljához, és rettenetesen izgatott lesz ettől. Csak bírja kivárni a végét.
Figyeli a felé kinyújtott kezet, normális esetben már rég megpróbált volna ráharapni a végtagra (mert megy neki valamennyire), de most kivételes alkalom van, most nem viháncolhat össze-vissza. Majd nemsokára... Mikor a terve beválik... Meg lányokat nem harapdál. Rajtuk csak átlebeg, átnyúl, vagy rájuk hozza a gyenge frászt. Teljesen kegyes egy figura.
- Miiit? - kérdezi hahotázva, miközben még egyszer körbefordítja a fejét. Nem szándéka kivételesen elriasztani a lányt, de valahogy muszáj apró darabokban megszabadulnia az őt kínzó röhögéstől, mert egyszer csak szétdurran, aztán volt Samu, nincs Samu. És minden ilyen alkalmat megragad.
- Mégis kinek mondanám el? - kérdezi megrökönyödve. Mintha nem az lenne majd a szabadulás után az első dolga, hogy teleüvölti a kastélyt ezzel a nagyszerű hírrel. Nem áll szándékában. Egyáltalán. Dehogy.
Abban legalább mind a ketten egyetértenek, hogy a muglik túlságosan együgyű lények. Samu lényegében egy varázslény, ha úgy vesszük, szerencsére még életében nem látott teljesen varázstalan embert, ha a kvibliket nem számoljuk bele. Csak azért vágyna egy ilyen találkozásra, hogy a sok buta ember megtudja, hogy szellemek igenis léteznek, és némelyiküknek katasztrófa jár a lába nyomában.
- Mit kéne kitalálnom? - érdeklődi meg az ártatlanabbik arcával. - Nem hibáztatlak semmiért, ha nem sikerül - majdnem megint felemeli megadóan a kezeit, de idejében kattan a szellemagya, hogy nem szabad. Helyette inkább csak megrázza a loboncát, ezzel mintegy megerősítve azt, hogy nem lesz semmi, ha nem megy a szabadulás. "A szabadulás".
- Ide ni egy cuppanósat! - vágja rá, miközben lelkesen csücsörít az ajkaival Cat felé. Tarts még ki egy kicsit Samu, nemsokára szabadon kiröhögheted magadat!

Cat cica - aki bárhogy próbálkozik, nem fog megúszni

Samu tűréshatáron van, most már úgy igazán és tényleg. Cat nagyon sokáig elhúzza ezt az egészet, pedig sokkal gyorsabban is túleshettek volna már ezen, akkor már kacarászva repkedhetne a lány felett önfeledt boldogságában, de nem, helyette itt akar kipukkadni a padlóba "szorulva". De már őszintén nem tudja, hogy melyik a jobb módszer.
A második kérésnél már leáll a fejének forgatásával, mert félő, hogy az alany eliszkol innét, neki meg lőttek a mókájának. Bár ha szegény Rellonos ilyen sokáig kibírta vele egy légtérben, akkor most már talán nem szaladna el hanyatt-homlok menekülve előle. De nem akar kockáztatni.
- Jónak hívtál... - jelenti ki totálisan megrökönyödve, ezúttal őszintén. Hirtelen még azt is elfelejti, hogy az előbb még alig bírta megállni, hogy képen ne röhögje Catherine-t. Nem képes eldönteni, hogy ezt most bóknak jegyezze fel, vagy sértésnek. Kevés olyan földi halandó van, aki a "jó" melléknévvel illette volna eddig. Szám szerint nulla.
Úgy tűnik, végre sikerül teljesen leküzdenie Catnek a benne levő kétségeket, és lassacskán megindul Samu felé a fejével. A szellemen ismét úrrá lesz a nehezen kordában tartható vihogás, de most aztán végképp nem szabad, hogy elszúrja. Jön a lány, egyre közeledik, ő meg mindjárt kiugrik a szellembőréből, hogy ennyire nem sikerülhetett jól a terve. Igen ám, de a Rellonosban mégis fordul egyet valami, és mielőtt még odaérne a szájához, visszahúzódik. Nem megy mi? Hah, kis válogatós, ha szellem, akkor már nem akaródzik a dolog? Samu felfortyan magában, de mielőtt kijönne a padlóból Cat elesik és béka módjára elvágódik a földön. Gyerünk, sose lesz jobb alkalom, amíg a feje a földön van! Samu előrelendül a kilógó felével, és még mielőtt a lány észbe kaphatna, valami hideget tapasztalhat az ajkainál. A kopogószellem nem hagyja félbe a munkáját, amit elkezdett, azt be is fejezi.
- Szabadsááááág! - rikkantja, ahogy kitenyészedik az aljzatból, és körberepül néhány riadt baglyot. Rettenetesen elgémberedett a nyaka, pedig nem is volt olyan sokat a talajban.

Cat cica - senki sem mondta, hogy bennem bármikor lehetett.

Samu most boldog. Annyira igazán nagyon, hogy azt képtelen lenne szavak formájába önteni. Eddig ez volt talán az egyik legkomolyabb húzása egy gólyával, és a legelején még ő maga sem hitte volna, hogy sikerül ennyire megszívatni szerencsétlent. Ó, pedig még mennyire sikerült, olyan tisztes Windows fagyást lök Catherine, hogy még a szellem is odarepül hozzá.
- Halihóóóó! - néhányszor körbekerüli a lányt, aki visszacsúszott a földre a felállását követően, és most ott ül megint. Samu még nem meri teljesen kiröhögni magát, csak szakaszokban ereszti ki magából a felgyűlt érzéseket. Ha most mindent kiadna, akkor elfogyna, mert az összes levegő kimenne belőle.
Nagyon élvezi, hogy sikerült egy ilyen szintű sokkot okoznia Catnek ezzel a számára apró dologgal. Tisztában volt vele, hogy a lányok kényesek a csókokra, na de a fene se tudta, hogy ennyire. Nem egy szakértő a srác, lássuk be.
- Vészhelyzet volt - közli egy nemes vállrándítás mellett a tényállást a Rellonossal. Hát hogyne lett volna az, mikor már majdnem szétvetette a kínzó érzelemkitörése! Egyelőre még mindig nem röhögi ki magát, nagyon még fel se fogta azt, hogy tényleg bevált a terve. De amint lekoppan neki a dolog, valószínűleg még a jövőhéten is tőle lesz hangos az iskola. Ilyen jó szórakozást még nem élt meg.
- Most megyek, és felfedezem a kastélyt! Köszi a segítséget, Cat! - elégedetten körberepkedi még kétszer a lányt, majd teljes természetességgel át is lebeg rajta, és vihogva átlibben a bagolyház falán. Ezt azonnal el kell mesélnie a Banyának. Ez a hír nem maradhat meg nála, túlságosan mókás.