Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Különös érzés csak ülni a csillagok alatt és beszélgetni. Mármint eddig leginkább Lucas tette ezt meg, de amíg ő beszél, addig nekem nem kell, így kicsit elveszhetek a helyzet normálisságában. Régen volt ilyen. Mindent felemésztett a gyász körülöttem, majd a tény, hogy anyámat is elvesztettem huzamosabb időre, de most valahogy úgy érzem, hogy én is visszatérhetek, a számomra normális élethez. Oldalvást pillantok Lucasra, halványan mosolyodom el. Erre nem gondolt. Persze, hogy nem, amikor a velem egy idős lányok már mindent megtapasztaltak, amit az élet tolt eléjük, én pedig a helyzetek magaslatán valószínűleg soha nem voltam és nem is leszek, főleg nem az ahhoz hasonlóakban.
- Én sem számítottam rá - kellemes mosolyt küldök felé. Légzésem lesz szaporább, ahogy megfogan bennem a gondolat. Bátorság kell. Bátrabbnak kell lennem, hogy a körülöttem lévők számíthassanak rám. Lehunyom a szemeimet pár másodpercre, mély lélegzetet veszek, amit halkan engedek ki, végül felhúzom lábaimat, Lucas felé fordulok és törökülésbe helyezkedem. Apa büszke lenne rám. Megnyíltam. Megpróbáltam, és sikerült! De talán a bátorságom tartott eddig. Felém nyújtott kezére siklik tekintetem, majd vissza arcára, végül megint kezére. Jobbom aprót ráng meg akaratlan, végül meg is mozdítom. Ahogy kezem mozdul, azzal egyszerre sütöm le tekintetemet és rázom meg a felém nyújtott kezet. Félve pillantok fel rá, zavarban vagyok, szinte azonnal el is engedem kezét. Alsó ajkamba harapok, miközben ölembe ejtem kezemet, mellé teszem a másikat, majd morzsolgatni kezdem ujjaimat, miközben hallgatom Lucast. Akaratlan mosoly kerül fel ajkaimra ismét, a zavar mellett jól látszik az is, de most egyáltalán nem zavar.
- En... engem is megnyugtat a tudat - szólalok meg halkan, pár másodperc hallgatás után. - Legalább már tudom, hogy te tudod mi az a porszívó, meg a mosogatógép - oldalra biccentett fejjel mosolyodom el szélesen felé. Találkoztam már itt mugli származású boszorkányokkal és varázslókkal, de Lucasnak igaza van, a neves mágussarjak sokkalta gyakrabban előfordulnak itt, mintsem a mi fajtánk. Ajkaim formálnak ó-t a kérdésre, amit feltesz, lesütöm tekintetem.
- Segít nekem kicsit kiszakadni a valóságos gondolataimból, másért nem kell - felelem akaratlan a kérdésre. Helyes út vagy sem, nincs más oka. - Szeretek a kastélyban lenni, de a környékén még jobban. Megnyugtató hatással bír valamiért. Amikor itt ülök el is felejtem alkalomadtán, hogy vannak problémák az életben... - ismét alsó ajkamba harapok, hogy csendben maradjak végre, megint zavartan sütöm le pillantásomat, és állok neki morzsolgatni ujjaimat. Talán túl sokat beszélek, nem is biztos, hogy érdekli, még zavarom ellenére is fel kell emelnem a fejemet, amikor meghallom a félmondatot, amit elereszt. Oldalra biccentett fejjel fürkészem az arcát, mert a kezdeti jókedv, valahogy lankadni látszik. Mondanom kell valamit, valamit, ami segíthet, ami... bármit.
- Szerintem neked mindig van társaságod - az első gondolat, ami megfogant, el is hagyja vékony ajkaimat. Amikor a szavak értelmet nyernek, kerekednek ki a szemeim, áll el a lélegzetem és kapom el Lucasról a pillantásom. Zavarba ejtő, mert én nem úgy gondoltam, ahogy elsőre hangzott. Én esküszöm, hogy nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Kuncogva csóválom meg kicsit a fejem, ahogy ő védekezik, és most azt mondom, hogy ezt a légkört szeretném és elviselném örök életemre. Most elhiszem, hogy nem utál, hogy akár még kedvelhetne is, és ha kedvel, idővel talán szerethetne is. Annyira tökéletes és egyszerű lenne, nem? De, pont ezért nem fog ez így, ebben a formában megvalósulni, tudom én. Mert körülöttem semmi sem egyszerű vagy könnyű, hiszen, ha csak arra gondolok, hogy mi mindennek nézett Lucas is, hivatalossá válhat, hogy én semmit sem tudok egyszerűen csinálni, mert ha nem én, akkor a másik, a világ, a szomszéd Piroska néni, valaki megnehezíti.
- Szeretem.
Felocsúdva a nyilvánvaló bámulásból, zavartan és halkan, kicsit talán erőtlenül jelentem ki. Tényleg szeretem a pizzát, csak ez most nem jött át, de az a fajta lány vagyok, aki képes hajnalban, hidegen is megenni, csak, hogy ehessen, szóval ezzel nincs baj. Természetesen odafigyelek a kalóriabevitelre meg arra, hogy ne egyek túl sokat, túl egészségtelent, de szeretek jókat enni, szeretek finom ételeket enni, nem sok mindenre vagyok finnyás, például tökfőzeléket sosem ennék, de sültkolbászt bármikor, így a pizza is teljesen rendben van.
- Nem eheted meg a gyerekünket.
Csapom asszonyosan csípőre a kezem, hogy most már aztán tudja, hogy merre van a helye, mert komolyan mondom, megharapom. Nem vagyunk mi állatok, sem kannibálok, noha annak kicsi az esélye, hogy egy embergyerek van benne, de bevallom, ha kikel belőle egy ember, akkor sikítva ütöm agyon, és valahol Lucasnak is itt járhatnak a gondolatai, bár azt hiszem, ő egy kicsit vadabbra vette a figurát a predátorral. Szeretnék neki válaszolni, hogy csak mert boszorkány vagyok, azért tudom, hogy mi az a mozi, és nem állok tátott szájjal előtte, folyó nyállal, hogy "aztaaaa, ez mozooog", a nyálam eddig se jött ki, bár ha nem szólal meg az előbb, akkor lehet, hogy egy kis elcsöppenős baleset keletkezik. Viszont nem tudok nem nevetni, jóízűen kacagni vele, ahogy azzal viccel, hogy mi fog kimászni belőle. Még illusztrálja is, nekem pedig már a hasamat kell fognom, annyira nevetek, és még a könnyem is kicsit kicsordul.
- Simán odavetnél elé? Nem valami lovagias tett. De rendben, ha egy demagorgon születik a tojásunkból, akkor majd elismerem, hogy igazad volt.
Arra, hogy mit üzent a tanárnő, bólogattam egy aprót, mentségemre szóljon, hogy tényleg így volt, jelezte, hogy a megfigyeléseket együtt kell prezentálnunk, és hogy szeretné látni, hogy tényleg mind a ketten foglalkoztunk vele. A mosolyom egészen odáig megvan, amíg fel nem veti, hogy töltsük együtt az éjszakát és gyakorlatilag szexeljünk. Egy kicsit azért megriaszt a gondolat, hogy most ez csak vicc, vagy azért mondja, mert azt gondolja, hogy nem volt igaz amit az ártatlanságomról mondtam, és ahogy fogalmazott, elvinne egy körre? Vagy, talán én is tetszem neki, de a mai fiúk csak akkor tudnak egy lánnyal együtt lenni, ha feltétlenül van testiség is? Azonnal kell csinálni? Mármint ha azt mondom, hogy rendben, akkor ő elvárja, hogy ma megtörténjen? És ha rossz lesz? Ha nem úgy csinálom, akkor kinevet? Ő biztos, hogy sokkal tapasztaltabb, biztos, hogy sok barátnője volt már, sok okos, szép és tehetséges lány, akik értették, hogy mit kell csinálni egy fiúval. Miközben én ezen pánikolok az agyam egy hátsó szegletében a hangok azt mondják, hogy menjek, éljek, csináljam, mert rá fogok érezni, és akarom, nem? Hát akkor meg? Lucas benne lenne, én pedig vele szeretném, mi baj lehet?
Megint vagy egy pillanatunk, egy olyan különös, mint a színházban, mint a pofon után. Olyan pillanatok, amikor ő meg én mintha a magunk kis világában, elfelejtve a kellemetlenségeket, úgy nézünk egymás szemébe, mintha kötelék lenne közöttünk. Elveszek ezekben a pillanatokban, és a szívem szakad meg, amikor véget érnek. Viszont most kivételesen nem azért lesz vége, mert valamit elrontott valamelyikünk, épp ellenkezőleg, azért, mert valami olyan történik, ami a fejemben már lejátszódott. Engedelmesen lépek közé és a pult közé, élvezem, hogy hozzámér, hogy irányt, hogy mögém áll, a testünk összesimul és a gyomromban a megannyi pillangó megint szárnyalni kezd, a szívem már boldogan dobog a torkomban. Halványan elpirulok, de nem leszek olyan gázos rákvörös, szerencsére. Teljesen ellazulok, biztonságban érzem magam, sőt, sosem éreztem még ennyire jól, mint ahogy a kezével a kezeimet mozgatja. Nem ellenkezem, nem bénázom, figyelek mindenre, amit mond, és segítve a mozdulatokat, gyorsan tanulva ültetem át a gyakorlatba is a megszerzett tudást, elveszve a ténybe, hogy gyakorlatilag átölel. Érzem, ahogy libabőrössé válok a közös tésztanyújtástól, összesimuló testünktől, és attól is, amikor a kezem helyett a derekamra teszi a kezét, mintha ott lenne a helye, tökéletes. Éppen ezért is lesz hirtelen hiányérzetem, amikor ellép mellőlem, és ahelyett, hogy tovább tanítana, leül a tojással, én pedig gyakorlatilag átveszem a munkáját. Mosolyogva pillantok felé, ahogy a tojás Tóbiásunkkal van elfoglalva.
- Bolond vagy! Lehet, hogy csak szeplőz az orra, mint az anyjáé.
Közlöm vele nevetve, miközben sajtot csempészek a tészta szélébe. Így szeretem, és remélem, hogy valójában így is készítik. Utána nekiállok szószozni, szépen eligazgatva, majd megpakolni minden földi jóval. Még, hogy tojásjegyes a gyerek!
- Nem tojásjegyes, hanem tökéletes. Vigyázz, hogy mit mondasz rá, mert ha megsérted, akkor amíg fel nem nő, nem engedi majd, hogy a szülei papás-mamást játszanak.
Ha rám pillant, még rá is kacsintok, de túl ezen inkább visszafordulok a pizzámhoz, mert szeretnék tisztességes ételt tenni az én sárkányuram elé. Még a végén fogja magát, és itt megcsal engem egy unikornismacával, amit nem hagyhatok! Felpillantva, amikor megszólít, mosolyom csakhamar vált át hápogásba, látva, hogy mit művelt a tojással. Kiskutyásan oldalra döntött fejjel végül elvigyorodva indultam meg felé, lopva a lisztbe nyomva a jobb tenyerem.
- Tiszta apja ez a gyerek!
Ölelem át a nyakát, ügyelve arra, hogy ne vegye észre a lisztes mancsomat, és orromat az orrának simítva, egész közel került megint az ajkunk egymáshoz. Mélyen a szemébe nézve, gyakorlatilag a lábai közlé lépve vontam kettőnket megint abba a bizonyos bűvkörbe, hátha lépünk egyet előre. Legalábbis elsőre úgy tűnik, ám másodikra már tenyerem az arcának nyomva, lisztes lenyomatot hagyok arcán, és ha van lehetőségem, nevetve menekülök arrébb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Hiába az évek meg a rutin kiütközött. Valóban nem először csinált ilyet és minden bizonnyal nem is utoljára, egyelőre azonban bőven elég volt a következő egy évre. Mármint abból, hogy összetöri ártatlan lányok szívét, nem a csókolózásból. Eddig is azon a véleményen volt, hogy ez a világ egyik legjobb dolga, de csak akkor, ha valaki olyannal történik, akivel megvan az a bensőséges kapcsolat, vagy ritkább esetben ha első látásra működik a kémia. A felszínes, csak úgy elcsattanó csókok semmiféle nyomot nem hagytak az eridonosban, pedig abból is akadt nem egy, nem kettő.
- Nem úgy, te buta, ügyes voltál meg minden. Csak tudod... - elgondolkodott, hogy hogyan kéne megfogalmaznia, hogy az ne hangzzon szimpla lepattintásnak, ne ecsetelgesse sokkal hosszasabban mint kellene és ne hangozzon úgy, hogy ebben a helyzetben is ő a áldozat. - Szóval tudod nekem ott van Zsombor. Hiába vagyunk most ilyen fura kapcsolatban, képtelen lennék elfelejteni - sütötte le tekintetét szégyellősen. Sosem kellett még eddig valakit ilyen okból visszautasítania, ráadásul nem gyakran beszélt a fiúról másoknak. Úgy gondolta, hogy a bonyolult kapcsolatukat bőven elég, ha megtartja maguknak, így azon sem csodálkozott volna, a szőkeség megkérdezi, mégis ki a fene az a Zsombor.
- Ne haragudj, de ez így nem... - fog menni, mondhatta volna még egyszer, de addig nem jutott a mondatban. Ahogy visszatért a rideg valóságba a hideg ismét átvette az uralmat gondolatai felett. Az eső odakint csillapodni látszott, így reménykedett benne, hogy hamarosan a Nap is kisüt majd és megszárítja, míg visszafelé megy. Mit meg nem adott volna egy kis napsütésért!
Közben szorgosan szorongatta a lány kezét, hogy biztosítsa a támogatásáról. Ha már máshogyan nem tudott, legalább így megpróbált segíteni. Bár sejtette, hogy ez annyit ér, mint halottnak a csók, de azért próbálkozott legalább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Igen, utánanéztem. Még jó. Ez nem olyan dolog, hogy a kishugom úgy döntött ezentúl barbie-kat fog gyűjteni, vagy átalakul pillangóvá. Ez egy veleszületett dolog, amivel foglalkoznia kell. Ha tetszik neki, ha nem. Nem gondolom azt, hogy nagy nehézséget jelentene neki az irányítása, igazából gőzöm sincs, hogy így van-e. Egyszerűen csak tudom, hogy nem éppen a legkönnyebb ága ez a mágiának. És most jöhetne jogosan a kérdés, hogy akkor melyik az. De, én, mint nem képességbirtokos szerintem igenis hogy mondhatom azt, hogy nehéz az elemi mágia. Nekem baromira az, mert lövésem sincs, hogy milyen együtt élni ezzel, meg kezelni meg akármi.
- Abban biztos vagyok. A saját kis módodon, tempódban de megteszel mindent – bólintok egyet, hiszen ez így is van. Nem tudom milyen gyorsan halad, vagy hogy kéne neki, de Edit mindig is a maga feje után ment. Mondhatták neki, hogy kört jobbról balra rajzolunk, de ha neki egyszer a másik irányba volt jobb, akkor ő úgy tette. Dunsztom sincs, hogy rajzol kört egyébként. Nem érdekelt sose. De példának megteszi, nem?
- Szóval, nem kerülgetitek kínosan egymást, nem beszélgettek politikáról, nem kell kirakatbábuként vigyorognod – hát ez aztán eléggé egy nesze semmi fogd meg jól válasz volt kedves Edith. Elégedetlen vonásaim hűen tükrözik is ezt a gondolatom. Nem várom, hogy részletesen beszámoljon nekem mindenrről. Merlin szakállára, ugyan dehogy! Kíméljen meg az olyanoktól. De azért ennél többet kell mondania, és szerintem ezt ő is tudja. – Akkor mi van?  Jól kijöttök? Vagy csak éltek egymás mellett, mint két idegen?
Egy pillanatra megállok, mert már majdnem túllőttem a célon és olyat kérdeztem, amit nem biztos, hogy kellene. Aztán el is terel a kérdésével. Pont arra a fószerre nem akartam volna most gondolni.
- Sejtettem, hogy rá gondoltál. De javíts ki ha tévedek, apánk kényszerített bele ebbe az egészbe, vagy nem? Még jó, hogy nem békéltem meg az öreggel. Bercike … amíg nem ad rá okot addig igyekszem jól viselkedni, ez így megfelel? – dehogy fogom neki azt mondani, hogy nem haragszom a férjére, sem pedig azt, hogy vele már beszéltem. Nem mondom, hogy jóbarátok vagyunk, talán nem is leszünk soha, de képesek vagyunk totál normálisan viselkedni egymás társaságában. De figyelem, ha megbántja a húgomat, akkor neki vége. És ezt ő is tudja. Edit még ráér megtudni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Furcsa módon most, hogy a kíváncsisága erősebb, mint az érzékenysége, nem annyira borítja ki ez az éles hang. Valószínű azért, mert a távolból, egészen halkan találkozott először ezzel a zavaró zajjal, volt ideje tolerálni, sőt még a felfokozott figyelmét átirányítani az ismeretlen megismerésére, nem pedig a szorongásnak átadnia magát. Ez ritkán szokott előfordulni vele, évek óta ezen dolgoznak, hogy az átlagos ember számára kellemetlen, de tolerálható dolgot kezelhetővé tegyék Pollinak is.
- Nagyon hívja szegény… - Sóhajtja kezeivel betapasztva a fülét egy hangosabb tündér sikoly után, hiszen az ő kíváncsisága sem végtelen annyira, hogy a bántó hangokat korlátlanul elviselje. – Remélem nincs baja a családjának. – Folytatja zavartan szétnézve, hátha egy mérges, vöröslő arcú tündérmama közelít feléjük furkósbottal a kezében, mögötte pedig a tündérhadsereg áll készen arra, hogy a két galád embertől megmentsék az apróságot. Szerencsére nincs semmi ilyen, de balszerencsére olyan sincs, hogy a féltő anyuka széttárt karral száll a kicsi felé, hogy tovaszálljanak együtt az otthonuk biztonságába.
- Igen, vigyázok.  – Helyesel, ahogy próbál manőverezni a tüskék között, ám hamar elveszíti a kicsit még azelőtt, hogy megérinthette volna, így jobb híján kihúzza karját a belátás javítása érdekében. Ez nem sikerült tökéletesen, az egyik tüske néhány centi hosszan felületesen belekarcol a hüvelyujjába, amit egy hal sziszegéssel díjaz. Egy futó pillantást még vet az égő sebre, de folyó vér híján elintézi egy vállrántással, újból a mentési akcióra koncentrál.
- Ugye nem tőlem fél? Már akkor sírt, amikor idejöttem. – Ő semennyire nem érzi magát nyestnek, macskának egy kicsit esetleg, a testvérével szoktak macskafújást utánozni, amikor játékból ellenkeznek egymással vagy a szüleik olyat kérnek tőlük, amit nem akarnak megcsinálni. Jó, lehet egy kicsit jobban macska, mint kéne. De most csendben volt.
Huss! Mint egy szempillantás, úgy iszkol el az apró szárnyas lény, ettől Polli is hátralép ijedtében, mert váratlanul érte. Bólogatva helyesel, szerinte is fél tőlük. Mondjuk, ezt nem is csodálja, tőle a legtöbb ember csak 1-2 fejjel magasabb, mégis tudja zavarni a látványuk. – Túl hangos voltam? – Kérdi suttogva, kicsit összébb húzva magát. Polka csak segíteni akart, nem rémisztgetni ártatlan gyerek tündéreket. – De, nem rég jöttem. Szerintem én is láttalak már valahol. Polli vagyok, eridonos. – Mutatkozik be Karola bal fülének egy bizonytalan mosoly keretében. Már megtanulta, hogy a háza egyfajta identitást ad neki, a rellonos az ijesztő emberek háza, ha nem nézzük Olcsit. – Te melyik házban vagy? – Még egészen újdonság neki ez a házasdi, minden érdekli ezzel kapcsolatban, de legalábbis az, hogy kell-e félnie az illetőtől.
Egy újabbat sóhajtva rázza meg a fejét. Ő sem látott még sok tündért, fogalma nincs, hogy milyen hangokat adnak ki magukból, amivel hívni lehet őket magukhoz. Elsa módszerét ismeri, de abban biztos, hogy az nem fog működni itt és most. – Valahogy csapdába kéne csalni, hogy nehogy megsérüljön. Remélem őt nem karcolta meg a rózsa. – Nem tudja, hogy mennyire lehet puha és érzékeny a bőre egy ilyen lénynek, főleg, ha még mini. – A tündéreknek nem kedveskedni kell? Ő vajon megérti már? – Kérdezi halkan elhúzva a száját. Mintha valami olyat olvasott volna, hogy beképzeltek és dicsérgetni kell őket. – Egyáltalán honnan tudnak emberül? – Ráadásul mi van, ha külföldről jött ide a tündér egy vándorcirkusszal vagy ilyesmi? Mi van, ha török? Nem nézett annyi Szulejmánt, hogy meg tudja dicsérni törökül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A kezdeti ridegség ellenére a tojástéma valahogy közelebb sodort minket, mert a sok dumálás közben azt vettem észre, hogy nem csak fizikálisan került hozzám közelebb, de a beszélgetésünk lassan áthajlott poénkodásba, amiből aztán sok nevetés kerekedett. Tényleg elengedtem magam, pedig korábban tűzzel-vassal harcoltam volna ellene, most viszont nem tudom, miért váltottam át haverkodósba, egyszerűen csak jól esett.
- Simán, még sóval is megkínálnám, hogy ízletes legyél - vágtam rá nevetve, aztán egy pillanat erejéig meglepődtem a szó hallatán, de a következő másodpercben elnevettem magam. - Ismered a Stranger Thingst? Tudood, turn around look at what you seeeeeeeeeeee - elkezdtem énekelni a dalt, hátha beugrik neki a rész, és tovább nevettem. - Van is a suliban egy csávó, na az kiköpött Dusti! - mondtam lelkesen, ezt követően viszont sikerült zavarba hoznia, s jöhetett a pizzamesterség elsajátítása.
A franc se gondolta volna, hogy ma még vele együtt fogom gyúrni a tésztát, meg együtt nevetünk, de volt benne valami, ami tetszett. Még magamnak is nehéz volt beismerni, bár lehet csak a külsőségek voltak azok, amikre rákaptam. Mindenesetre, mielőtt még hülyeséget csináltlam volna, inkább elcsusszantam mögüle, hogy kissé távolabb kerülve a lánytól egy kicsit a tojással bajlódjak, ha már ennyi ideig nem láthattam. El is szórakoztam vele, s felnevettem, amikor Olívia magához hasonlította a tojást.
- Szóval szerinted az anyjára van? - egy hümmentéssel kezdtem méregetni, s újra röhögtem a lány megjegyzésén. - Abba se lesz beleszólása, majd beadom valami tojásnevelő intézetbe - teljes komolysággal közöltem a hírt, mintha be akarnám pánikoltatni az anyát, meg a kezemben tartott tojást, ám azon még csak egy hajszálrepedés sem keletkezett, s még csak meg sem moccant. Ennyit arról, hogy ér a fenyegetés.
Míg Olívia a pizzát pakolta, tovább szórakoztam a kiskrapekkal, s végül diadalittasan mutattam meg a művemet, ami még a lánynak is tetszett. Szuper! Más már lehet, hogy visított volna, ha ilyen rajzot lát.
- Ugye? Apa büszkesége - mondtam vigyorogva a lánynak, majd ismét a tojásra pillantottam büszkén, s látványosan megsimítottam a kölyök képzeletbeli haját. Arra viszont nem számítottam, hogy Olívia majd ilyen közel lép, s nem csak hogy beáll a lábaim közé, de még meg is érint! Atyaég.
Megéreztem ujjait a tarkómon, s ahogy felemeltem az arcom, már az övé is ott volt, közvetlenül előttem. Egy pillanatra még az élet is megállt bennem, mint sarki róka a vederben, éreztem, hogy bevörösödik a fejem, s hogy talán még a pulzusom is szaporábban ver. Ajkai szinte az enyémeket érintették, szinte már sóvárogva vágytam, hogy ne fogja vissza magát, csókoljon csak meg, ám a következő percben csók helyett csak egy tenyér csúszott az arcomra, s némi lisztfelleg vett körbe, s ő már tovább is lépett...volna!
Ugyanis megemelkedve a székről, balommal fogva hónom alá a tojást, jobbommal elkaptam a karját, visszarántottam magamhoz, s ösztönszerűen megcsókoltam úgy igazán, nem bénázva, nem fogkocogtatóan, hanem úgy, ahogy eddig még nem. S ha nem lökött el, karjáról engedve kezem a csípőjére csúszott, hogy úgy húzzam magamhoz közelebb, ám ekkor szinte berobbant az ajtó, s az egyik szobatársam dugta be rajta a fejét, nem zavartatva magát.
- Lucas...óh, ne már...menjetek szobára. Ezt a szart meg ne hagyd fent máskor, mert egész délután csörög, és rohadt idegesítő! Vedd már fel ember! - morogta, s levágta a konyhapult szélére, majd mérgesen csapta be maga mögött az ajtót.
- Na ő a szobatársam volt...- mondtam zavart mosollyal, közben feltűnt, hogy a sütő füstöl.
- Basszus! Ezt fogd meg! - a lány kezébe nyomtam a tojást, majd odarohantam a sütőhöz, mert elfelejtettem, hogy már egy ideje bekapcsoltam, s elképzelhető, hogy valami korábbról benne maradt. A helyiséget pillanatok alatt betöltötte az égett szag, a telefonom meg újra megrezzent az érkező sms-től.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

A tanórák mind ugyanúgy telnek; a professzor hangja kivehetetlenül mosódik össze a diákok halk sutyorgásával, a táblán megjelenő képletek és magyarázaton érthetetlen zagyvaságnak és lényegtelennek tűnnek. Kezében serceg a penna, ahogy cél nélkül szánkázik az előtte heverő pergamenen, azt a kósza illúziót keltve, hogy figyel, hogy a többiekkel együtt dolgozik és tanul. De őszintén szólva, alig képes bármi is felkelteni a figyelmét. Minden órán csupán
a maga előtt lévő üres padra bámul, próbálja odaképzelni öccsének talárba öltöztetett testét, piszkos szőke tincseit és a mosolyát, aminek jelentését csakis Domi tudhatta az adott pillanatban. De a szék üres volt.
Valamiféle kimondatlan egyezség született évfolyamtársai között, hogy szabadon hagyják azt a helyet. Kedves gesztusnak tartja, de szükségtelennek. Hisz már sosem foglalhatja el Teó azt a helyet, csak a hiánya szorítja össze a szívét és mar a húsába minduntalan, mikor rápillant az ablakon beszűrődő aranyos fénycsík által megvilágított helyre. Mintha angyali glóriát próbálna rajzolni fivére szőke fejére. Elviselhetetlen.
A saját életedet éld Dom, ne az enyémet kutasd.
Órák után kirobbant a kastély fullasztó tömegéből és fejhallgatóval a fején indult el a közös helyük felé. A zongora éles és egyszerre lágy hangja kiűzött minden gondolatot a fejéből, csak a gyász csontig hatoló hidege volt kéretlen útitársa. Lépteit zaját elnyomta a fülében doboló zene ritmusa, ajkai között lehelete is némán járt-kelt. A faház elé érve megtorpant és úgy nézett fel a magasban az épület roskatag falaira, mintha épp az imént dobták volna ki onnan és visszavágyna a kellemes melegbe. Az emlékek úgy szaggatják a bensőjét, mint vitorlát az ordító orkán. Elviselhetetlen.
Halkan zihálva lépked felfelé, egyre közelebb és közelebb a nevetések és a közösen eltöltött percek színhelyére. Az ajtó végül panaszos sóhajjal engedi útjára és Domi nagyot nyelve lép a napfény áztatta kis térbe. Tekintete egyből a barna kobakra siklik, amit a nap sugarai arany glóriába vonnak. Egy tünékeny pillanatra megáll az idő, lélegzete bennreked, ami gátat vet a hömpölygő érzelmek összemosódó árjának. A pillanat hamar tovatűnik, a valóság a lelkébe mar. Feketéi alig időznek a lányon, csupán némán biccent, ha ránéz, majd a falnak dőlve áll neki keresni valamit a tekintetével. Valamit a falakon, a beléjük vésett emlékekben. Valami, ami csak az övék. Az övék volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Hogy te milyen rendes vagy, de tényleg, pedig már majdnem megkedveltelek!
Csattanok fel álsértődötten, de azért kedves Olívia, legyünk őszinték egymással, nem majdnem kedveled ezt a szerencsétlen Lucast, hanem bele vagy esve, mint vak ló a gödörbe. Szegény szerek pont úgy néz ki, akivel te mocskos kis gondolatokat álmodsz, illetve egy ideje már mocskos kis álmaid főszereplője ez a fiú. Kár is tagadnod, a vak is látja, hogy totálisan bele vagy esődve.
- In her face the mirror of your dream...
Szálltam be én is, pedig ha valamit, hát énekelni soha, de soha, senki előtt. Pedig amúgy szép hangom van, gyerekként sokat foglalkoztak vele, szeretek is énekelni, miközben elfoglalom magam, talán ezért is nem tűnik fel, hogy Lucas-szal együtt énekelek. Azt hiszem, most először érzem magam teljesen és száz százalékosan jól a kastélyban, és szeretném, ha tényleg minden helyrebillenne, mert valahogy semmi sem úgy alakult, ahogy terveztem. És mondhatnánk, hogy ott a kviddics csapatkapitányság, az elég nagy dolog, nem? De igazándiból az meg már túl nagy, viszont itt és most tökéletesnek gondolom. Most, ha bárki megkérdezne, akkor azt mondanám, hogy igen, én Vajda Olívia tökéletesen jó helyen, jó időben vagyok. Hogy én, Vajda Olívia nem is lehetnék most boldogabb.
- Ha elküldöd a gyerekemet bentlakásos iskolába, akkor kell csinálnod nekem egy másikat.
Na ez aztán az igazán szörnyű hozzáállás, mert mint anya, körmömszakadtáig védenem kellene a gyerekemet. Még ki se bújt a tojásból és már azon gondolkozik, hogy elszakítja tőlem. Így is olyan furcsa lesz az este, hiányozni fog a kis héja, ami nem ér a bőrömhöz, és lehet, hogy tényleg valahogy ki kéne alkudnom vele egy közös alvást. Alvást, szigorúan. A tojás érdekében persze. Hát hogyne. Érzem, hogy már zsibbad az arcom a sok mosolygástól, eddig mindig csak üvöltöztünk egymással, és nem mondom, annak is megvolt a maga vonzalma, de így most még jobb, hogy boldogan vagyunk együtt, hogy tudunk nevetni, és azt hiszem, ha ösztönösen csinálom, elég jól megy a flörtölés is. Bizony! Flörtölök! Én! Vigyorogva nézem, ahogy büszkélkedik a tojással, és hát most már tagadhatatlanul hasonlít az apjára is, én is megkaptam a magam részét belőle, ő is a magáét, ilyen a tökéletes gyermek, ugyebár. De azért remélem, hogy nem demagorgon lesz belőle. Nevetve húzódom el tőle, még akkor is, ha vágyom a csókját, de nem akarom, hogy elromoljon közöttünk a dolog, még akkor sem, ha úgy veszem ki a jelzéseiből, hogy ő is akarja, és ahogy visszaránt, hirtelen az én pulzusom is az egekbe szökken, és végre, életem első, igazi csókja is megtörténik. Legalább arra jó volt az egy heti megalázottság, hogy már tudtam, hogyan kell rendesen csókolózni, így ajkaimon egy halvány mosollyal mélyítettem el, testemmel közelebb simulva hozzá, lisztes és nem lisztes kezemet is az arcára csúsztatva, kiélvezve minden pillanatot, amit végre átélhettünk. Ám, ahogy lenni szokott, a legnagyobb tökéletességbe robban be a legrosszabb hír, és a szobás javaslatra csillogó szemekkel, kuncogva, elpirulva pillantottam a srácra, majd vissza Lucasra, és már indultam volna, hogy újabb csókot váltsunk, ám ő még azelőtt meglépett, hogy ez megtörtént volna, zavart énem automatikusan két kézzel fogva a tojást fordult utána. Újabb hangjelzés.
- Valakinek nagyon hiányozhatsz, csak nem a barátnőd?
Kérdezem vicceskedve, de nagyon remélem, hogy nincs olyan, és hogy esetleg én lennék az, akit annak szeretne nevezni. Még együtt is alhatnánk, de komolyan. Még egy hang, és bár tudom, hogy nem szép dolog, nehéz ellenállnom, hogy ne nézzek bele. Nem teszem, inkább a tojást helyezem le biztonságosan, nehogy véletlenül összetörjön. Felvillan a képernyő, és óhatatlanul észreveszem a húgom képét. A. Húgom. Képét. Az ő neve, az ő száma, az ő összetéveszthetetlen stílusa. Ajkaim pengevékonyra húzódnak a hirtelen rám törő dühtől, amint megint felvillan a neve, az arca.
- Én olyan hülye vagyok...
Még a fejem is megrázom, ahogy ellököm magam a pulttól, és hátrálva az ajtó felé indulok.
- Jól átvertél, remélem jót nevettek majd.
Tudom, hogy Hanna milyen, hogy mennyire könnyen csavar bárkit az ujjai köré, és úgy érzem, Lucas is egy az áldozatai közül, én pedig kettejük áldozata lettem. A táskámat felkapva sietősen indulok meg a kijárat felé, hogy minél messzebb lehessek innen. Hogy én milyen ostoba vagyok!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

LIAM BÁCSI
egyelőre még a BUD reptéren reggel | a nagy kaland | #securitycheckGIF


London. Mintha egy élet telt volna el, mióta utoljára ott jártam és egyúttal, mintha tegnap lett volna. Tegnap szálltam vonatra, hogy apa felé robogjak és -jóságos ég- mennyire izgatott voltam és boldog és mennyire féltem. Reméltem, hogy minden klassz lesz nála, viszont hogy így egy csapásra a családommá lesz, azt nem hittem volna! Most meg itt vagyunk. Fura belegondolni ebbe. Amikor utoljára ott jártam, ahová most visszatérek, még nem ismertem apát. Oké, London csak egy megálló most, de akkor is. A szülőföldemre lépünk. Egy helyre, ami örökké az otthonom marad.
- Rakodótere? Hol a repülő rakodótere? - kérdezgetek tovább, meg persze nagyon figyelek is közben. Azt hiszem, értem. Nem férnénk ott el nagyobb csomagokkal, a mienk meg kívülről kicsi szerencsére.
- A reptéri biztonsági ellenőrzés... - lehelem úgy, mint egy rejtélyes könyv címét, ahogy révetegen elnézek a kígyózó sorok felé. Nagyon próbáltam mindent megjegyezni, hogy miket kell csinálnom, levennem, a tálcába raknom, viszont most, hogy itt vagyok, úgy érzem, mindent kiszívtak a fejemből. Úgyhogy elkezdem leutánozni Liam bácsit. Öv, oké. Zsebem kiürít, oké. Meg kell válnom a nyakláncomtól is, talán ez a legnehezebb. Ráadásul így hirtelen elkezdem nem érteni, amiket beszélnek körülöttem. De megpróbálok most nem törődni ezzel. Nekiállok tapogatni magam, nincs-e rajtam semmi más, amit le kell adnom. Hamarosan már haladnak el tőlem a dolgaim, követve apa cókmókját. A reptéri alkalmazott int nekem, hogy álljak meg. Szinte vigyázzba vágom magam. Aztán meg mutatja, hogy jöhetek. Átsétálok a fémkereten, ami nem kezd sipákolni. Ez jót jelent, ugye? Már lépnék apa után, amikor megkérnek, hogy húzódjak félre. Legalábbis gondolom.
- Excuse me? - kérdezek rá így, kicsit aggódó tekintettel, mit csináljak meg mi történik, ám szerencsére elmondják angolul is: ez csak egy ilyen szúrópróba szerű átvilágítás. Be kell állnom egy nyitott dobozba, ahol a falon egy emberalak rajza mutatja, hogyan helyezkedjek el. Innen kilépve megkeresem apa tekintetét és rámosolygok, hogy jól vagyok. Utána egy ilyen hosszú fémkütyüt húznak fel és le előttem. Sercegő hangot ad. Végül utámra bocsátanak. Nem mondom, azért eléggé megkönnyebbülök, bár nem volt titkolnivalóm. Rajtam legalábbis nem, a tértágítós bőröndömben annál inkább. Vidáman bandukolok Liam bácsihoz és szerzem vissza a cuccaimat. A nyakláncomat veszem fel legelsőként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Amikor belekezdtem az éneklésbe, tesztelni akartam, hogy tényleg ismeri-e a sorozatot, arra viszont nem számítottam, hogy majd ezt úgy bizonyítja be, hogy folytatja utánam a sorokat, és tovább énekli a dalt. Nagyon meglepett, s főleg azért, mert tök szép hangja volt. - Wow, ez baromi jó volt! Csinálhatnánk zenekart is - dobtam be nevetve az ötletet, mert egy ideje már gitározgattam, s ugyan énekelgettem is hozzá, de a saját hangomat nem tartottam elég jónak.
- Hogy miii? Szeretnél még egy gyereket? Tehát kettőt akarsz? - nevetve vontam kérdőre, s már magam sem tudtam, hogyan is keveredtünk ehhez a témához egy szimpla tojásmegőrzésből. Mindenesetre egyre jobb lett a hangulat, s nem is hittem volna, hogy Olívia tud jófej is lenné, ha épp nem csattan a tenyere az arcomon. Lehet, hogy félreismertem őt?
Ezen egy kicsit elgondolkodtam, miközben figyeltem őt, majd tovább viccelődtünk, s olyan jókedvűen teltek ezek a percek, hogy észre sem vettem, mennyi ideje tartózkodtunk a konyhában. A sütő már több, mint húsz perce be volt kapcsolva, az égett szagot előbb kellett volna megéreznem, de a közelsége teljesen elvette az eszem, s hülye lettem volna, ha nem élek a lehetőséggel. Korábban mindig ő csókolt meg, azt hittem, hogy csak hülyít, vagy félre akar vezetni, most viszont furcsa mód efféle dolog még csak eszembe sem jutott. Most először éreztem úgy, hogy talán tényleg tetszek neki, s ki akartam élvezni ezt a pillanatot. Az ösztöneimmel sem tudtam mit tenni, azok csak úgy sodortak magukkal, s azt hiszem, hogy az agyamra telepedett valami vágyakkal teli köd, mert se kép, se hang csókoltam volna tovább, ha nem nyitják ránk az ajtót.
A szobatárs viszont a legrosszabbkor zavart meg, bár lehet, hogy mégis jókor érkezett, hisz ebből még akár egy komolyabb tűzvész is lehetett volna. Sietnem kellett, a sütőt nyitva egy konyharuhával kezdtem legyezni a kiáramló füstfelleget, hogy a belsejébe pillantva ellenőrizzem, tényleg kigyulladt-e valami, van-e nyílt láng, vagy csak valami maradék odakozmált.
- Nincs barátnőm - szóltam oda , de nem fordítottam felé a fejem, mert még mindig a füstöt hajkurásztam azzal az átkozott konyharuhával. Aztán hirtelen bevillant, hogy előtte épp a húga hívogatott, s ahogy ráeszméltem, hogy valószínűleg még mindig Hanna próbált elérni, sietve pattantam fel a guggolásból, hogy gyorsan elnémítsam a készüléket.
Késő volt. Mihelyst megfordultam, láttam hogy Olívia ott áll közvetlen a mobil felett, s hogy eltorzul az arca, nem épp úgy, mint ami a korábbi pozitív hangulatát tükrözni. S még mielőtt bármit is szóltam volna, hallottam, hogy mit mond.
- Nem, ez félreértés Olívia, nem vertelek át - én aztán mondhattam, mert addigra már ki is penderült az ajtón, olyan hévvel hagyta maga mögött a konyhát. A francba is, hülye Hanna. Dühös lettem a kiscsajra, aki már napok óta zargatott, közben sietve még elzártam a sütőt, s csak azután rohantam Olívia után.
- Várj meg, Olívia! - kiabáltam utána, felgyorsítottam lépteimet, szinte már loholtam, hogy utolérjem, így a folyosó sarkán sikerült is beérnem, s megelőzve őt, megtorpantam előtte, majd a karjainál fogva megállítottam.
- Nem értem, most mi a bajod? - nem igazán értettem, hogy miért gondolta azt, hogy esetleg átverjük, vagy miért érezte magát hülyének, igazából a reakcióját sem értettem annyira, éppen ezért tudni akartam, hogy mégis miért rohant el dúvad módjára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A szemerkélő eső kopog az ereszen, elnyomva a bemondó hangját. Az ég fehér takaróba vonta a világot, azzal fenyegetve, hogy soha többé nem enged újra utat a napsugaraknak meleg fényének. A vízfüggöny szürkére festi a vonatok sorát, az épület masszív falait és Domonkos színtelen alakját. A magányosan ásítozó állomáson ő az egyetlen utas. Utaskezdemény.
Az esőtől védve, az egyik épület előtti padon ül, a kapucni alól nem látszik más, csak pár kósza szőke tincs. Ruhája nedves, mintha csak nemrég érkezett volna, a felsőjén csillog pár csepp, mint apró gyémántok, amiknek még nem sikerült eggyé válnia a szövettel. Ujjai között cigaretta, füstje csigavonalban nyújtózkodik az ég felé. Azt, hogy hanyadik szál nyújtózik az ujjai között, már nem tudná megmondani.
Balja a padon pihen, ujjai néha megindulnak, hogy egy néma dallamot játszanak le a láthatatlan billentyűkön, majd hirtelen válnak mozdulatlanná, mintha csak akkor eszmélne rá, hogy mit is művel. Mielőtt kihúzták volna a talajt a lába alól, a zene olyan volt számára, mint a lélegzetvétel. Nehéz a megszokott elhagyása, de még nehezebb annak folytatása. Most mégis itt van...
Tekintete a pad lábánál heverő vékony hátizsákra siklik, majd ismét a vízfátyolba bámul. Figyeli a peron eső áztatta szegletét, a vonatok útját. Indulnia kéne, de még nem született meg a tényleges elhatározás. A kastélyból jószerivel menekülve távozott, szűkek voltak már a falak, a levegő terhes és büdös a hazug együttérzésektől. Senkinek se szólt, Zsombi kérdésére is csak annyi válasz jutott, hogy "el". És most itt van. Itt, az esőfüggönnyel határolt állomáson, egyedül. Pontosan ott van, ahol most lennie kell. Teó értené, ha senki más is, ő értené. Megértené.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Miért van az, hogy mindig jön valami, ami miatt nem működik a dolog? Amíg végül is, bólintok és szóban is megerősítem, hogy a két gyerek rendben van, amíg énekelünk, pizzát sütünk, csókolózunk, addig minden jó, aztán jön valami, ami elront mindent. Jelenleg az, hogy a húgommal beszélget, aki olyanokat ír neki, hogy "ne lógj egész nap a béna nővéremmel" meg "hiányzik a mosolyod". Ezek után az ember hogyan akarja elhinni, hogy ez nem az, aminek látszik, és tovább folytatni azt, ami jó volt? Mert az elmúlt percek, talán egy óra is jó volt, érzéki, boldog, de aztán az egész véget ért azzal, hogy jöttek az sms-ek. Hát megkönnyítem én a dolgát, hogy ne kelljen azon gondolkoznia, hogyan koptasson le, miután ennyire sikerült magába bolondítania. Vajon azért gondolta, hogy megfigyelem, mert igazából ő tette? Vajon réges-rég eltervezték az egészet? Legyen valami móka, vicceljük meg Olcsit? Nem volt vicces, és most, amikor könnyes szemekkel távozom, akkor sem érzem azt, hogy nagyon nevetni lenne kedvem. De nem sírjatok, mert én egy Vajda vagyok, nem láthatnak gyengének, nem láthatják a könnyeimet. Csak el akarok tűnni, lemenni a rellonba, ki a faluba, mindegy, csak ne itt legyek.
Mégsem tudok elég gyors lenni, mert nagyon nehéz egyszerre nem sírni és haladni előre, az egyikre muszáj jobban koncentrálni, így persze, hogy a sétálás megy lassabban. Vagyis Lucas simán beérhetett, és megtorpanásra kényszeríthetett. Riadtan próbálom meg kihúzni a karom a kezéből, de nem figyelek magamra, mert ezzel együtt a könnyeim is nekiállnak folyni. Utálom, ha gyengének látszom, és a dühös pillantás után el is fordítom a tekintetem róla, hogy inkább a földet nézzem, de az sem jó, mert ott meg nem látok mást, csak, hogy milyen közel van a lábunk.
- Miért ír neked a húgom percenként négy üzenetet, ha ez nem egy átverés? Ő találta ki és te belementél? Én nem tettem ellened semmit, én őszinte voltam veled, és te az első perctől nem hittél nekem. Miatta? Mit mondott neked, amiért ebbe belementél?
Már nem is érdekel, hogy folynak a könnyeim, mint az első alkalommal, most is a mellkasát ütöm, hogy elálljon az utamból. Miért kellett ezt? Miért vicces elhitetni valakivel, hogy joga lehet a boldogságra, ha aztán kiderül, hogy az egész csak egy vicc? Miért velem szórakoznak?
- Menj az utamból, edzésre kell mennem.
Elférnék mellette, de én azt akarom, hogy elálljon az utamból, hogy ne legyen itt, hogy hagyjon békén, és én is békén fogom őt tartani. Meghagyom a húgomnak, aki pontosan tudja, hogy tetszik nekem, hiszen fél este arról beszélt, hogy milyen feltűnő vagyok, és hogy a srác jobbat keres nálam. Ezek szerint megtalálta, és most kicsit elmókáztak. Gratulálok hozzá!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Csak a testem van a kis erdei faházban, az agyam meg valahol teljesen máshol. Gondolatban messze, Nagy-Britanniában járok, valamikor a 19. század végén. Fejemben éppen egy átok által ketté törött fa reccsenése hangzik. A hanghoz viszont valami más is társul. Valami sokkal hangosabb, élethűbb. Beletelik pár másodpercbe, míg rájövök, hogy az a hang bizony nem a fejemben szólt, hanem a valóságban. Visszatérek a jelenbe, és lassan felemelem a fejem. A létra nagyokat reccsenve küzd, hogy meg tudja tartani azt aki éppen igyekszik fel rajta. Az ajtóban egy szőke kobak jelenik meg, majd lassan a hozzá tartozó test is. A fiú szörnyen ismerősnek tűnik, de nem jut eszembe honnan.
- Szia - válaszolok a biccentésre csendesen.
Majd ismét a papíromra nézek, és folytatom az írást. Nem úgy tűnik, mint aki beszélgetni kíván, így nem is zargatom. Eltelik 5-10 perc, míg csenben ülünk egymás mellett, és mindenki csinálja a maga dolgát. A gondolataimat azonban nem tudom teljesen visszafordítani az íródó történetemre, és visszakalauzolni Skóciába. Egyre csak azon gondolkodom, ki lehet a srác, miért annyira ismerős. Persze ebben a kastélyban éjjel-nappal össze vagyunk zárva, így könnyedén meglehet, hogy elmentünk már egymás mellett, egymás mellett ültünk reggelinél, közösen várakoztunk egy tanárra. De nem. Egyik szituációra sem emlékszem, ahol ez a szőkeség lett volna mellettem. Talán levitás és a klubhelyiségben találkoztunk. Igen, ez már ismerősebb. Hogy is hívják? Mintha valami "T" betűs neve lenne. Tomi? Vagy Tivadar? Nem, nem, valami más volt. Teó! Ez az!
Ekkor, mint villám hasít belém a felismerés. Természetesen hozzám is eljutott a hír, hogy a múlt nyáron elvesztettünk egy levitást. A gyomrom egészen apróra szűkül össze, ahogy rájövök, hogy ez a fiú bizony Teó egyedül maradt ikertestére. Pár percig csak ülök ott, a szemem sarkából a srácot figyelem. Nem ismertem nagyon a testvérét, de emlékszem, egyszer kisegített egy házi dolgozatban, mikor elakadtam azzal. Mindig nagyon kedvesen mosolygott mindenkire, és akik ismerték, igen bátornak is mondták.
Hirtelen felállok. Lassan leteszem a holmimat, és óvatosan a fiú mellé sétálok.
- Szia - köszönök rá ismét, most már beszélgetés indító jelleggel. Intek is egyet, hogy felfedezzen, ha esetleg nem hallana a zenétől. - Én Betti vagyok, levitás másodéves. És te? - kérdezősködöm csak, hogy ne a semmiből induljunk. De aztán rátérek a lényegre, mert úgy érzem, nincs értelme tovább hárítani. - Te vagy Teó testvére, igaz? - próbálok tapintatos lenni, de egy ilyen téma nehéz, akárhonnan közelíti is meg az ember. Ha pedig valaki tudja, mi a gyász, az én vagyok. Na meg sokan mások is ebben az iskolában. A varázslótársadalomnak sajnos sok veszteséggel kellett szembenéznie az idők során, és még most sem teljesen veszélytelen mágiával élni, még ha most már nem is a mugliktól kell félnünk. Abban reménykedem, hogy tudok beszélni a fiúval, és esetleg tudok segíteni neki. Talán egy másik diák jobb hallgatóság, mint egy terapeuta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Valószínűleg szerezne magának egy újabb ellenséget, ha itt lapulna TéHá az erkélyen ejtőzők között.  Lássuk be, ezzel nem is mehetne sírni senkihez, mert ezt a múltkori vécés incidenssel ellentétben magának csinálta, joggal haragudna rá akár a hősszerelmes, akár Dorottya, mert valószínűleg egyikük sem szeretné, hogy kislányok olvassák ezeket a sorokat. Az elképzelhetetlenül hangzik, hogy ő ilyet írjon valaha valakinek, de ha mégis megtörténne, akkor nagyon mérges volna.
- Igen, az a legrosszabb benne. – Forgatja a szemeit finoman mosolyogva. Ha külföldi, akkor nagyon jól megtanulta a szórendet, mert nem magyartalanok a mondatok, csak a régi romantikus könyvekből vett bókok ne lennének. – Remélem a könyvtár nem tart olyan könyvet, amiből szedte. – Lehet, hogy valaha romantikusnak meg szépnek hatottak ezek a sorok, de mai szemmel nézve valószínűleg a legtöbb embernek sok. Egy régimódi fiút képzel el, sovány, szemüveges, kócos a haja, mindig jól vasalt fehér ing van rajta és ha lehet, akkor mellényt vagy zakót húz fölé. Ha behunyja a szemét, szinte már élő emberként elevenedik meg előtte Hódító Hód alakja. Picit el is mosolyodna a saját kis viccén meg a mesén, amit szeretett régen, amikor rájön, hogy látott már ilyen srácot. Rémülten nyitja ki a szemét és úgy monitorozza a környezetét. Nem innen, ugye nem innen emlékszik rá? Megkönnyebbülten nyugtázza, hogy nem. Igaz, ez nem jelenti azt, hogy nincs itt, de senkin nem lát gyanús viselkedést. Ettől még lehet ez a fiú TéHá… mármint, ha nem egy filmből emlékszik rá. – Neem, ez aranybarna. – Helyesbíti ki felemelve a mutatóujját. Túl sok szőkenős viccet mesélt nekik a nagybátyja, amikor átment hozzájuk, úgyhogy köszöni, ő aranybarna, nem szőke. Sajnos Panna haja világosabb, mint az övé, tagadhatatlanul szőke, de őt elnevezte mézes hajúnak, mert az kedvesebb szó. – Nem mindegy. – Folytatja félig komolyan, félig mosolyogva. Mindenki szőkének nevezi őt először, pedig ő nem látja ezt magán. Biztosan ilyen lenne az arany, ha bebarnulna valamiért. – Én elsős vagyok. Nem sok mindenkit ismerek még, de én sem tudok Dorottyáról. – Rázza meg a fejét, de a szeme felcsillan Betti szavaira. – Ismered? Olyan vékony meg régies meg szemüveges? – Hadarja belelkesedve, bár ez inkább csak az ő képzelgése. – Miről ismerted fel a szövegből? – Folytatja a lelkes kérdezést, ahogy ujjaival „morzsoló mozdulatokat” tesz az izgalomtól. Milyen klassz lenne, ha tudnák, hogy ki az! – Jaj, én… igen. Én Polli vagyok, Eridon...os – Pollika mindig elfelejt bemutatkozni, jobban leköti az, hogy mit csinál az emberekkel, mint az, hogy kivel csinálja. Az arcát megjegyzi, hiába nem néz a szemükbe.
A papírra vet egy utolsó, diadalmas pillantást, hogy aztán megpróbálja az eredeti állapotába visszahajtogatni. A lap tele van sok kis négyzetnyommal, annyi felé volt hajtva, bonyolultabb lesz, mint elsőre gondolta. – Először kettéé.- Motyogja a fejét oldalra biccentve, nyelve hegyét finoman kinyújtva első fogai között. Precízen Polka, csak precízen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Ahogy megpillantotta a faágak között kikandikáló deszkákat, először fogta el valami, amit legjobban lehetett hasonlítani az otthon érzéshez. Nem volt teljesen olyan, mégis kissé megmelengette a szívét. Érezte ahogy a lány közelebb bújik hozzá, és arra gondolt vajon megérdemli-e ezt az egészet. Mikor legutóbb járt itt, még szét volt esve. Az elméje megborult, volt egy nevelőapja, aki végül becsapta. Semmi biztos az életében. Most pedig van egy választott családja. Rara, Tom és még Laura is. Nem is kellett neki több.
- Ha szeretnéd - mosolygott a lányra, és elkezdett mászni. A tetején megvárta Rarát, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse a végén. Végül bemehettek a kis egyszobás bunkerbe.
- Nem sok, de legalább itt senki sem fog zavarni minket. Különleges dologgal készültem neked - nézett titokzatosan, majd az egyetlen kis asztalhoz sétált. A méretéből kiindulva valószínűleg nem is azért volt itt, amire a göndör készült, de ez őt természetesen nem állította meg. Leült a földre, ugyanis így volt rendes magasságban nekik, és levette az összehajtogatott takarót a tetejéről. Így felfedve a titkot. Egy hatalmas pizzás dobozt. Azt már tudta, hogy a lány tud enni, és szeret is.
- Bon appetit, madmoiselle - vigyorgott, és ahogy kinyitotta a dobozt egy ezerszínű pizza tárult fel. - Minden szelet már ízű, mert nem tudtam milyet szeretsz - magyarázta meg a különleges helyzetet és vállrándítás kíséretében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem egészen vagyok tisztában azzal amit az előbb mondtam. Annyira hevesen daráltam le, hogy nem egészen vagyok tudatába minden egyes szavamnak amit zavaromba elhebegtem. Ahogy vége csend áll be közénk. Nem felel. Talán még fel kell dolgoznia az információkat. Aztán sírni kezd. Megdöbbenve hőkölök hátra. Nem tudom mire számítottam. Odáig nem gondoltam át, hogy mi lesz a reakciója. Vagy az enyém ha sírni kezd. Öleljem meg? Veregessem meg a vállát. Fussak el? Annyi de annyi rossz válasz van amik közül ha megmoccanok biztos az egyiket bejátszanám. Ezért csak ülök. Várok, hátha abbahagyja, vagy kommunikálva jelzi, hogy melyik vigasztaló opció lenne számára a legalkalmasabb.
Végül a cirkusz felé tereli a beszélgetést. Arra, hogy régi barátom vodkára vár elmosolyodom.
- Az volt a cirkusz rémálma, amikor mi ketten leültünk vodkázni. A két legtöbbet bíró férfi. Mindig sok kellett ahhoz, hogy hatni kezdjen, aztán szedhettek össze minket az erdőben. Valamiért részegen mindig nyulat akartunk fogni, mert Ivan elhitte, hogy puszta kézzel el tud egyet kapni - bolond félnótás volt mindig is. Ezért találtunk egymásra annyira hamar és tartott olyan sokáig a barátságunk. De Katya halálát ez a kapcsolat sem bírta ki, ugyanúgy félbetört mind minden Oroszországi szál.
A következő kérés meglep. Arcomon teljes páni félelem uralkodik el.
- A cirkuszba? - kérdezek rá. - Én nem tudom...visszamenni...én...nem hiszem...hogy ez jó ötlet lenne... - hebegek-habogok értelmes mondatnak még a közelében sem vagyok feltehetőleg.
- Még nem...nem állok készen visszamnni - próbálom kicsit értelmesebben kinyögni a dolgokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

  - Hát, a "tudok" erős kifejezés, mindent megpróbálok. - mosolygok egy felhangosat a saját poénomon - Jah, én megrajzolom, te meg leméred, jó business lenne. - biggyesztem fel a szám sarkát. Merész álom lenne. Művészettel pénzt keresni. Illetve nem is álom, sokan csinálják, csak az a baj, hogy az alkotás nem egy olyan műfaj, ami megkönnyíti a számlák befizetését. Mondjuk meg lehet oldani, csupán csak annyi kell, hogy felkaroljanak. De azt hogy oldod meg? A mugliknál már egyre egyszerűbb. Naponta válik egy kölyök híres a YouTube-on, mondjuk ahhoz, hogy mindig megduplázd azt az öt percet, amit az emberek rágott csontként vágnak a fejedhez, valamit jól, vagy okosan kell csinálnod. Még nem hiszem, hogy ott tartok, hogy olyan egyedit tudnék nyújtani, ami megfogja akár csak a muglikat is. Szerintem hogy valaki pl. zenészként befusson a varázsvilágban a Holdig kell mennie, ott élni pár hónapig, aztán visszajönni. Mondjuk mi Danával az alkotó művészetről beszélünk, de ah, abból még a mugliknál is nehéz kiépíteni valamit.
  Összeboronált ujjaimat a combjaim közé téve hallgatom a lányt, lágyan bólogatva, mintha a kihagyott vesszőket bólintanék a mondataira.
- A kettő még elég jóságos, én mondjuk jogtalanul pofázok, tőlem kiköltözött az egyetlen srác is egy ideje. Kicsit hiányzik, már épp összeszoktunk, de mi tagadás, egyedül az igazi. - nézek a messzeségbe ábrándozva - Az ciki, ha a család nem értékel úgy, ahogy vagy, mondjuk velem nem volt ilyen probléma, jófejek otthon, mondjuk a nővérem kicsit kitaposta előttem az utat. - rántom meg a vállamat magam elé meredve. Nem tudom őt milyen aspektusból nem fogadták el, de nem tűnik olyannak, mint pl én, aki... kicsit extrában, piercinggel, meg mindennel tolja a mindennapokban is. Habár ki tudja?
  - A krumplilevest? Shame, én a krumpli legtöbb felhasznosítását szeretem. Talán kivéve a rakott krumplit. A tökfőzelékben meg csak a kapor, az ami kikerget a világból. - fintorodok el finoman. Amúgy nem vagyok nagy fűszerkirály, de a kapor kifejezetten irritál. Lehet, ha jártas lennék a konyhában, akkor talán el tudnám nyomni, vagy helyettesíteni őt a tökfőzelékben és akkor nem lenne probléma.
  Nagyon jól esik a kis felhatalmazó monológja. Igen, sokszor esek abba, hogy korlátozom magam, mert nem akarok felhúzni másokat. Csak azt is figyelembe kéne vennem, hogy nem háborús bűnök elkövetését fontolgatom. Már éppen nyitnám a számat, hogy válaszoljak, amikor meglátok egy távoli, de felénk közelítő manót egy tálcával a kezében, a tartalma pedig pont úgy nézett ki, mint amit kértem. Jap, az ám! Odaér hozzánk, én fejet biccentve megköszönöm a fáradozásait, utána csillogó szemekkel végignézem a kései vacsorámon.
  - Hallod... - fordulok Dana felé - ... ha már a menésnél tartunk, lehet becsavarom ezt a drágaságot egy szalvétába, felkapom a teát, aztán elkísérlek egy darabon, huh? - húzom közelebb a dolgokat magamhoz. Elvégre tiltott zónában vagyok és egyikünknek se jó, ha rajtakapnak minket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Kellett nekem már megint Ivett-állapotba kerülni, és oktalan a folyosón mászkálni éjszaka… meg ismételten bagózni. Az utóbbi időben egyszer többször produkálok olyan dolgokat, amiket egy évvel ezelőtt még biztosan nem tettem volna meg. Mélyet sóhajtok önostorozásom közben, majd halkan káromkodva nézek fel a könyvből, miután elolvastam azt a bizonyos, semmit-nem-segítő mondatot. Nem vagyok túl jó az ilyenekben. Talán előtte egyeztetnem kellett volna Beliánnal, elvégre ő a nagy botanikus géniusz a szemeimben, de mégsem tettem, ezért tessék; csináld úgy Drinóczi, ahogyan gondolod. Maximum heteken belül kirohad az össze fa, ami az udvarban található, aztán küldhetnek még egy büntetőre, s végül azt sem zárnám ki, hogy még Gyógynövénytanból is megbuktatnak, amiért ennyire béna vagyok egy fametszéshez.
Az ágakat vizslatva teszem karba kezeimet, így sikeresen meg is szúrom magam a metszőolló hegyével, amire egy újabb, csatakiáltásnak megfelelő „argh” hagyja el idegességtől pirosló ajkaimat. Ám ekkor összeugrik a gyomrom. Nem csupán a hirtelen jött hangtól – hiszen a lépteket nem is hallottam – hanem leginkább attól, hogy agyamba hatol az ismerős hang. Az ismerős hang, amit oly’ régóta szakszerűen kerülök, elvégre ez Masához tartozik, akinek… akinek igazán tartoznék egy vallomással. Vagy nem tartoznék? A fene se tudja. Mondanom kellett volna már régen? És mégis mit mondanék? Szia Masa, ne haragudj, de belehabarodtam a volt fiúdba? Merlinre!
Így veszek egy mély levegőt, majd azt kifújom, s úgy fordulok egy erőltetett mosollyal a lány irányába. – Hát, hellóbelló! – ezt a fajta köszönésiformát sem használtam még életemben sem, s az, hogy ennyire megörülök neki, szinte egy lúzer feliratot varázsol izzadó homlokomra. – A-aha – válaszolok végül, majd esetlenül felé mutatom a metszőszerszámot. Ám amikor érzem, hogy egyre gázabb vagyok, inkább leengedem magam mellé, és a már megkínzott fára emelem zöldjeimet. – Értesz hozzá? – bizonyára. – Mert nekem halvány fogalmam sincsen, hogy mihez kezdjek vele – egy jól megtépázott ágra nézek, majd lelkiismeret-furdalással teli szemeimet Masára emelem. – Te amúgy… ööö… mi járatban? – kérdem végül, hiszen ha a mészárlásomra érkezett volna, akkor nem csevegne velem ennyire kedvesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Arcom egyre vidámabb. A legutóbbi találkozáskor is megbizonyosodtam arról, hogy Dana egy hihetetlen aranyos lány, de most kezdem érezni igazán, mennyire tetszik a stílusa. Csacsogó és életvidám, ami mellém kifejezetten kellett és most azt veszem észre, hogy eléggé jó úton haladok ahhoz, hogy még jobban kibújjak a csigaházamból. Ivett az elején még kevés volt, aztán jött Bence, aki teljesen felforgatta a kis világomat, és most egyre több ember felé nyitok. Jó úton haladok a felnőtté válás útján – legalábbis jelen pillanatban úgy gondolom. S amikor Dana a varázslósakkról is úgy vélekedik, mint én, akkor mosolyom a lehető legszélesebbre vált. Azonban előtte keserédes ez a mosoly, amikor a kimozdulást említi. Talán ő pont lehet egy olyan barát, akivel meg tudom ezeket tenni. Ott van Ivett, persze. De ő azért képes átesni a ló túl oldalára, és nem mindig tudom akkor megkülönböztetni, hogy mi a jó és mi a rossz. Vagy nincs is egyáltalán ilyenről szó… nem tudom. A lényeg az, hogy most nagyon jól érzem magam, ahogyan beleszippantok a labor dohos levegőjébe.
– Szuper lenne! – mondom boldogan és serényen bólogatni kezdek. – Nem sokan játszanak már. Olyan, mintha kezdene kissé kimenni a divatból – húzom el ajkaimat, majd az asztalra pakolt felszerelésekre tekintek. Folyamatosan jár a fejem, miközben Dana ismerteti velem az elképzeléseit. Teljesen egyetértek, mert egyébként sem vagyok biztos abban, hogyan is kellene a hajszálak arányát megosztani a főzetben. A lány a legjobb beszerző, ez az első pillanatban bizonyossá vált számomra, ezért nem is tartottam attól, hogy nem úgy fog sikerülni a dolog, ahogyan elképzeltük. Sőt, egyre inkább látom a végkifejletet szemeim előtt. Sikerülni fog. És végre egy olyan sajátos főzettel állhatunk elő, ami a korosztályunkban korszakalkotó is lehet akár.
– Hűha – mondom haloványan mosolyogva, amikor meghallom, hogy csapjunk bele. – Először is kerítenünk kellene egy üstöt meg mérőszerszámokat – emelem vékonyka ujjaimat ajkaim elé, és elgondolkodva tekintek körbe a helyiségben. – A jegyzetfüzetemet ott tartom, jó? – mutatok az asztalka szélére, ahová időközben letettem. – Te is nyugodtan irkálj bele – vonom meg egyszerűen vállaimat.
– De jól hangzik! – örvendezek. Éppen annyira, hogy majdnem tapsikolni kezdek a levegőben mellkasom előtt. Előveszem pálcámat, és egy halk varázsige segítségével lelebegtetem a felső polcról a mérőeszközöket. – Üstöt látsz? Mármint akkorát, ami nekünk kellene… Mekkora is az?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

A fények játéka teljesen leköti figyelmemet, miközben fejemet oldalra döntve sóhajtozok. Olyanokat, hogy szerintem magasan megnyerném a Szánalmas Sóhajok versenyét. Nem tudom, hogy mit gondoljak, de már nem is nagyon szeretnék gondolkodni. Egy biztos; Bence Karolát választotta, én pedig egyedül maradtam. Ugyan nem teljesen, de annyi energiát fektettem abba, hogy jól csináljam – még ha ez sokszor nem is úgy tűnt – azonban minden olyan új volt számomra, hogy bizonyára mégsem reagáltam mindenre jól. Bence pedig megunta. Vagy talán sosem gondolta igazán komolyan, és a duma a távoli unokatestvérről csak szemfényvesztés volt, hogy… miért is? Na, jó. Mégsem tudták kiölni a butábbnál butább gondolatokat a fejemből az éjszakai fények. Inkább lehunyom szemem, és azon veszem észre magam, hogy egyre erősebbet szorítom a hideg vasat. Szinte már annyira, hogy felforrósodik az egész, majd a végén egyszer csak Shehulk módjára letöröm a helyéről. Noha még mielőtt teljesen elfajulnának a depresszív gondolatok és tettek, valaki megjelenik mögöttem. Ismerősen cseng az „opsz”-ot kiadó orgánum, ezért septiben megfordulok, hogy megbizonyosodjak arról, ami először átsuhant agyamon; bajban vagyok. S amikor szemben találom magam Beliánnal fájdalmas grimaszra vált eddig szomorkás arckifejezésem.
– Szia – köszönésem bátortalan. Elvégre egy prefektus az, aki előttem áll, és nagyon jól tudjuk, hogy ilyenkor mi is szokott történni; büntetés. Még egy? Gerda le fogja harapni most már a fejemet, mert amióta ismét ilyen közel vagyunk egymáshoz, ő az, aki hamarabb tud mindenről, még anyáék előtt. Torkot köszörülök. – Én csak… - kezdenék a feleslegesnek érzett magyarázatba, amikor ő kérdez. Szemeim meglepettségről árulkodva düllednek, majd bólintok egyet egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében. – Pe-persze – válaszom ugyan kissé dadogósra sikeredett, de már kevésbé tartok a büntetéstől valamiért, noha semmi garancia nincsen rá, hogy egyik pillanatról a másikra nem nyom a kezembe egy cetlit, amin a megrovás fog szerepelni. Ekkor a füle mögül elővarázsolt cigarettára esik a tekintetem. Nyelek egyet, majd vállamat vonva dőlök neki fenekemmel a korlát szélének. – Nem, dehogy. Csak nyugodtan… - ekkor ajkamba harapok. – Kaphatok egyet? – meglehet, hogy ezzel írom alá a büntetőcédulámat, de ha már így is kihágáson kapnak, akkor legalább egy-két slukkot hadd vegyek le egy cigiből. Most stresszes vagyok, lehet.
– És amúgy csak most jöttem – kezdek mégis magyarázkodni. – Baromi rossz napom van, kellett egy kis szellőztetés – mutatok kobakomra együttérzésben reménykedve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hiába sikerült őt megállítanom, úgy viselkedett, mint az űzött vad, aki menekül a vadász elől. Próbált szabadulni szorításomból, igaz nem volt olyan erős a fogásom, így könnyű szerrel ránthatta ki karját a tenyerem fogságából. Sírt is, pedig semmi rosszat nem tettem, még csak a hangomat sem emeltem meg, és most nem is szóltam be neki semmi dühítőt, mint legutóbb. Akkor mégis miért sírt? Nehéz volt megérteni ilyen szempontból a lányokat, mert mindig volt valami okuk arra, hogy az egereket itassák.
- Most nem nézel rám? - próbáltam arra ösztönözni, hogy mégis inkább engem bámuljon, egyelőre azonban úgy tűnt, hogy szívesebben szemezett a padlóval, mint sem velem. Talán még a színházban sem tűnt ennyire dühösnek, pedig a kamuhirdetésem az tényleg megérdemelt volna egy ilyen dühöt, s könnyeket. Most viszont csak a telefonom csörgött, de hogy a húga sms ekkora port kavart volna? Fenébe, meg kellett volna néznem, hogy mit írt.
- Nanana megállj! Nincs itt semmilyen átverés Olívia, miért akarnék én átverést? Már a múltkori is durva volt részemről - őrület, hogy miket képzelhetett, pedig tényleg nem volt semmi szövetség, még csak nem is ismertem a húgát igazán, aki amúgy kezdett nagyon a bögyömben lenni.
- Olívia, figyelj már rám, az előbb mondtam, hogy semmit. Honnan tudjam, hogy minek írogat? Ott a színházban a büfében váltottunk pár szót, ő írta be a számát az enyémbe, és megcsörgette a sajátját, azóta meg írogat és hívogat. Honnan tudjam, hogy mit akar? A te húgod! Neked kéne tudnod, hogy minek hív...és amúgy meg, honnan tudjam, hogy ez nem-e inkább a ti átverésetek felém? Mindig felbukkansz ahol én, és mostanában a húgod is folyton keres. Lehet, hogy a családotok akar magának, lehet hogy szervkereskedők vagytok! Vagy franc tudja - egy kicsit a végén talán elveszítettem a súlykot, de már ez a baromság is megfordult a fejemben, mert tényleg nem tudtam eligazodni a két lányon, s ez roppant mód dühített.
- Áúhh, állj le - sikerült kihúznom a gyufát, vagy ez talán már az utóhatása volt valaminek, mert Olívia sírva kezdte ütlegelni a mellkasomat, s legnagyobb meglepetésemre, ahhoz képest hogy lány, ütni azért tudott. Ekkor viszont már bennem sem volt semmi tolerancia, nem akart meghallgatni, s már bennem is kétségek merültek fel vele kapcsolatban, így inkább elálltam az útjából, s hagytam, hogy menjen, ha akar. A franc essen a csajokba!
Morogtam dühösen magam elé, majd sarkon fordulva visszamentem, hogy rendet tegyek a konyhában, s közben írtam egy kissé erős hangvételű üzenetet a húgának, amiben arra kértem, hogy szálljon le rólam, s többé ne keressen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Margaréta meglehetősen félénknek tűnt, s azt hiszem erre csak most jöttem rá, hogy nem bódította el az elmémet semmilyen fű. Akkor mintha beszédesebb lett volna, de az is lehet, hogy csak nekem tűnt annak, most viszont egész más volt, azt hiszem. Nem tűnt bőbeszédűnek sem, viszont nem zavart el, és mivel volt pillanat amikor felém fordult, sőt még rám is mosolygott, abból valahogy úgy vettem le, hogy talán még haverkodna is velem. Legutóbb is egész jól ment, s ki tudja, talán a sors akarta azt, hogy itt is egymásra találjunk.
-  Jó erős kézfogásod van amúgy - jegyeztem meg mosolyogva, s tényleg örültem annak, hogy hasonló körökből származunk. Végre azt éreztem, hogy nem kell igazán viselkednem, nem kell kihúznom magam, és nem kell arra figyelnem, hogy ne dumáljak túl sok mugli dologról.
- Hogy tudom-e? Még használni is tudom, porszívózó világbajnokságot nyertem kétszer is! - mutattam ujjaimmal a kettest, s újra felnevettem, próbáltam széthülyéskedni a témát, csak mert láthatóan a csaj még mindig eléggé zavarban volt. Furcsa, pedig külsőre elég vagánynak tűnt, mégis, mintha titkolt volna valamit.
- Oh...ismerős - válasza nem lepett meg, sajnos túl sokat tudtam ezekről a holmikról, s valahogy nem tudtam rá mosolyogva bólogatni, mert akaratlanul is a szüleim ugrottak be, s az életünk, ami állandóan csak erről szólt.
- Néha lehet, hogy jobb, de ha elfogadsz egy tanácsot, keményebbet nem próbálsz - nem is tudom, hogy miért mondtam ezt, nem akartam neki okoskodni, sem atyáskodni felette, csak...kár lett volna érte, nem akartam elképzelni úgy, mint anyát.
- Áh, ismerős az érzés, a természetet én is emiatt bírom, főleg ez a vidék, elég jó. Boston környékén is volt ilyen erdős terület, néha kimentünk a haverokkal, de sajnos csak ritkán. Nagyon beszippantott minket a város - mondtam, ahogy halovány emlékképek ugrottak be elém azokról a kirándulásokról. Közben pillantásom Margaréta felé emeltem, mert mondott valamit, ami elgondolkodtatott. Az élet valós problémái. Vajon ő milyen problémákkal küzdhetett?
- És ezt a következtetést miből vontad le? - egy kicsit meglepett, hogy ő ennyire bízik a képességeimben, mert magam már kevésbé voltam ezzel így. Nem ismert, mégis úgy gondolta, hogy menő arc lehetek, pedig azt hiszem, ez nem volt igaz.
- Most kerültem ide, és eddig nem sok embert sikerült megismernem, akiket meg igen, azokkal sem a legjobb a viszonyom. Előtte meg fél évig nagyjából csak a falat láttam, vagy a parkot. Voltak barátaim, de őket ott kellett hagynom Bostonban, itt senki nincs, és szerintem elég nehéz barátkozni. Jó, veled mondjuk nem, mert te érted, hogy miről beszélek. De aki ebben a világban élt kölyökkora óta, azzal elég nehéz mit kezdenem... - próbáltam egy kicsit felvázolni előtte, hogy mi a problémám, közben egy kicsit felé fordultam, s ujjaimmal a cipőm orrát kezdtem babrálni, mert úgy tűnt, egy helyen eléggé megkopott.
- Na de veled mi a helyzet, említettél valami valós problémát. Te mi elől menekülsz? - kíváncsian pillantottam rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Vacsoraidő van, és talán ennem is kellene, de egyáltalán nem vagyok éhes, napok óta egy falat se megy le a torkomon. Részben azért, mert átverve érzem magam Hanna és Lucas által, részben meg azért, mert közeledik az első meccs, és a csapatfelálláson, taktikán gondolkozom állandóan. Hogyan kellene ezt úgy csinálni, hogy jó legyen.
Céltalan bolyongva a folyosón bukkanok rá a társalgóra, ami most üres és meglepetősen rendetlen. Az ajtó is akad, mintha egy minitroll rárúgta volna az ajtót a bent tartózkodókra, így most ahelyett, hogy becsuknám magam mögött, csak behajtom. Nincs nálam pálca, így ha becsapódna, akkor valószínűleg bent ragadnék, és az nem lenne vicces egy cseppet sem, mert fogalmam sincs, hogy vacsora után még hány ember jön ide, lehet, hogy senki, és akkor egész éjszakára, vagy amíg egy prefektus vagy tanár rám nem talál, itt ragadok.
Viszont a túl sok gondolatom miatt valahogy le kell foglalnom magam, így nekiállok kitakarítani a helyiséget. Visszapakolom a párnákat, visszaforgatom az asztalt, elpakolom a szétszórva hagyott magazinokat, egy pár cikk eléggé szimpatikus is, szóval lehet, hogy kikapcsolódásként bele is olvasok. Egy zacskó cukorka az eldőlt kék párna alatt, egy másiknál sós ropi. Ezeket az asztalra dobom, és már majdnem elégedett vagyok magammal, amikor a szemem sarkából látom, hogy néhány ropi begurul a két párna közé. Mondanám, hogy majd a manók megcsinálják, de valljuk be, engem ez a tény mindennél is jobban bosszant, így mi sem természetes, mint, hogy feltérdelek a kanapéra, a sarkaimat megtámasztom az asztallapon, és mint a kígyó vagy a macska, úgy siklok be a párnák közé, hogy kiszedjem az eltévelyedő darabokat.
Ez persze azt eredményezi, hogy amíg a felsőtestem finoman az ülőrészhez simul, miközben én bal alkaromon támaszkodom, jobbommal elsüllyedve az anyagok között, kitapogatva a ropikat, addig a fenekem gyakorlatilag az égnek mered. Azt hiszem, a most belépő személy igencsak érdekes látványt fog tapasztalni, de remélem, hogy nem csapja be az ajtót, míg én egyre kócosabban merülök el a takarításban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Elég vacak hetem volt, a kedvem is valahol a béka segge alatt lehetett, amihez egész biztos, hogy köze volt annak a Vajda lánynak. Utáltam másokkal rosszban lenni, amúgy sem volt túl sok ismerősöm, de jó lett volna valakivel dumálni az érzéseimről, vagy szimplán csak bármilyen ökörségről. Még sem volt senki, akivel megoszthattam volna a gondolataimat, s még Olíviával is volt az a baromság, pedig szinte már kezdett rendeződni a viszonyunk. Valószínűleg csak manipulált, igen lehet, hogy az volt a cél, s talán azok a könnyek is csak műkönnyek voltak, mert ilyesmi is létezett ám. Egyszer egy magazinban olvastam arról, hogy a színésznők képesek csak úgy sírni, ha kedvük szottyan, szóval ezt akár még Olívia is megtehette. Csak tudnám, hogy miért engem pécéztek ki erre a húgával.
Ahogy a vacsoraasztalnál körbenéztem, valahogy mindenki jókedvűnek tűnt, mindenki mellett ült valaki, akivel válthatott pár szót, s valahogy olyan elégedett feje volt legtöbbjüknek. Talán a lány nem mert volna újat húzni olyan diákkal, aki már régóta jár ide, s az is lehet, hogy kimondottan egy sárvérűvel akartak szórakozni. Jó lett volna, ha itt van valahol Margaréta, mert akkor legalább kikérhettem volna a véleményét az Olíviás sztoriról. Ám nem volt sehol, s arra eszméltem, hogy már megint a rellonos lányon jár az eszem, ahelyett, hogy mondjuk másokkal foglalkoznék. Ott volt például az a Dana nevű csaj, akit még az évnyitón ismertem meg. Vele egész biztos, hogy jól telt volna a napom, egész barátságosnak tűnt, meg jól is nézett ki. Vagy ott volt az a fura sárkányos lány, aki sellőnek nézett. Még ő is barátságosabb volt, mint ez a rellonos lány.
Gondolkodás közben pillantásom akaratlanul is a zöldek asztalát fürkészte, keresve Vajdát. Őt azonban nem láttam, csak más, számomra még ismeretlen rellonos lányokat és srácokat. A lányok közt akadt egy-két csinos forma, néhány másodpercig megakadt rajtuk a tekintetem, de aztán egyből arra gondoltam, hogy talán közülük valaki még benne lehet ebben a szívassuk meg jól Lucast című programban. Ennek gondolatára már a kaja sem esett jól, így a felénél befejeztem, ittam még egy nagy pohár vizet, majd felállva megindultam a szobám felé, de eszembe jutott, hogy a gitáromat a lélek szobájában felejtettem. Emiatt sietve fordultam, s tempósan haladtam a terem felé, majd belépve a nyitott ajtón, legnagyobb meglepetésemre egy formás hátsóval találtam szemben magam. Efféle látványra mondjuk nem voltam felkészülve, néhány másodperc erejéig még a mosoly is kiült az arcomra, s elfeledtette velem a negatív gondolatokat.
- Ugye nem zavartalak meg semmiben, amihez ilyen pozícióban dekkolsz a kanapén? - fogalmam sem volt, hogy kinek címzem a szavaimat, közben becsuktam magam mögött az ajtót, számomra fel sem tűnt az, hogy valami gond lenne vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Imádom a navinés lánykákat. Azokat az igazi, ízig-vérig sárga gyerkőcöket,akik úgy aggódnak házukból való társukért, hogy mint a pipik rohannak hozzám, körbefogva, ha bármi rosszat sejtető ügy történni készül. Mintha éreznék. Egy lát valamit, másik csekkol, harmadik már fut oda hozzám, hogy aztán pironkodva, ruhát markolászva mondja el, mi nyomja gyermeki szívét s mi botránkoztatja meg érzékeny, tiszta lelkecskéjét. Mindig hálás vagyok az ilyen közbelépésekért, mert így időben tudok cselekedni, mielőtt tényleg történne valami olyan, ami után én is sírni fogok, meg az elveszett bárányka is.
Jelen esetben nem egy hölgy után kajtató kaszanovát vagy órákat mulasztó csibészt kell fülön csípnem. Egy hercegről van szó, aki úgy tűnik elszökött a kastélyából. Az eső esik, drámai időt választott a gyermek. Azonban ha csak erre kellett, kérhette volna tőlem is illúzióba, akkor nem ázok bőrig, amíg rohanok végig a faluba vezető úton. Nyilván a pálcámat használhattam volna. Nyilván... csak nem jutott eszembe. A varázsvilág csak akkor marha hasznos, ha gondolsz rá, hogy használd.
A terv fejemben már teljesen kész. Első a vasútállomás. Hiszen aki bőrönddel távozik, annál esélyes ez a csodaremek helyecske. Ezután a tereket, közterületek. Azután a vendéglátó részleg. Bárok, kocsmák. Végül a szülőket értesíteni,ha szükséges átadni az ügyet az arra kijelölt egységnek.
Szerencsémre nem kell végignyálazni egész Bogolyfalvát. A szőke fiú ott ül a peron melletti padon. Megnyugodok, első ránézésre épségben van, nincs nyoma testi sérülésnek. Veszek néhány mély lélegzetet, összeszedem magam, öreg derekam kicsit megmozgatom, aztán majd komótosan sétálok oda hozzá és ülök le mellé a padra.
- Vacak idő - jegyzem meg mély, dörmögő hangon. Azonban alapszigorúság mellett, nincs megrovó él. Minthacsak itt hozott volna minket össze az Isten teljesen véletlenül és nem lenne szó maratonfutásról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | - megjelenésem -



| #noplaceiratherbeGIF



Elgondolkozva vonom össze szemöldököm.
- Nem szokott gondja lenni. Szerintem csak ez a lépcső fura neki - felelem morfondírozva. Ezek a fokok nem tűnnek túl stabilnak neki, gondolom. Barátnőm csigalépcsője az tömörebb, masszívabb. Ez meg csak úgy vezet a szabadban felfele, vékonyan. Persze, nem tudhatom, mi jár a kutyus okos fejében, de én ilyenekre tippelnék. Különben viszont jól jön most Benito közbelépése, az is eltereli állatkám figyelmét. Viszont hamarosan már indulásra kész a lelkes, hármas csapat.
- Klassz - lehelem éteri mosollyal, mikor a lány egyből lecsap a csillagnézős ötletemre. Már alig várom! Na jó, mindent alig várok, ami előttünk áll a következő pár napban.
Egyenesen a központ felé ballagunk. Büszkén igazítok egyet napszemüvegemen, ahogy Lau megdicséri. Ahogy egyre több emberrel futunk össze, állítok megint a pórázon és közelebb irányítom magunkhoz Herceget. Nem kell, hogy bárki ijedezzen.
- Ó, nem hoztam zsákot - húzom el a számat a bevásárlás említésére. - De persze, lehet azt. Jó ötlet - bólogatok, hogy egyébként benne vagyok ám, csak sajnálom, hogy nincs, amiben könnyen el tudnánk vinni haza. Nem szeretek mindig új készséget venni ehhez. Hozhattam volna a hátitáskám.
- Nem, egyelőre nem láttam még - nézelődöm sötét lencséimben a boltok között. - Mehetünk, persze - megyek bele ebbe is könnyedén. Hiszen úgyis barátnőm fog oda is hoppanálni minket, ha mugli településre ruccanunk. - Ja, én nem is hittem - nyugtatom meg őt mosolyogva afelől, hogy eszembe se jutott, hogy most hirtelen akarna ilyenekbe vágni. - Semmi baj - rázom a fejem elnézését kérésére, viszont arra már nem futja, hogy kifejtsem, hogy nem hogy nem baj, hanem teljesen rendben van és hogy örülök, hogy boldog és hogy én is az vagyok. Túlságosan leköti az energiáimat az, hogy befogadjam, ami körülvesz minket. Figyelem a házikókat, a kirakatokat, az ittenieket, a nyaralókat, ügyelek a kutyusomra, közben pedig teljesen meg vagyok illetődve és oda meg vissza vagyok, csak arra már nem jut, hogy ez egyelőre napvilágra kerüljön. Már ha azt nem számoljuk, hogy a szám azóta nyitva, hogy kiléptünk a kertből. Akkor ez csak fokozódik, mikor ki-kibukkan a tenger a házak közül, ahogy sétálunk. Az egyik ilyennél egyszerűen arra kanyarodom. Persze, nézelődöm vissza Lau felé, ugye ő is jön-e. Áthaladok egy kis utcán és kiérünk egy amolyan kiugróra, apróbb magaslatra, ahonnan lelátni a tengerre.



Még egy pad is van ott, hogy le lehessen ülni, csodálni a kristálytiszta vizet, a fehér sziklákat.
- Azta - susogom ámulón. Élvezem, ahogy belekap a szél a hajamba, hozva felém a tenger illatát. Megfogom Lau kezét, oldalra nézek rá napszemüvegem takarásából, aztán vissza a tájra. Jól esik most itt megállni kicsit, kisszellőztetni a fejem és hagyni elmélyülni ezt a csomó élményt magamban, amik már értek és megágyazni azoknak, amik még fognak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Ha jól láttam, összesen öt szál esett le, amiből kettő simán megvan, egy félbetört, ahogy rátenyereltem, de mind a két felét ki tudom szedni, szóval maradt kettő. Egy kicsit bosszant, de tudom, hogy ha ott hagyom, akkor meg azért fog bosszantani. Szóval egy kicsit mélyebbre nyúlok, vagyis a fenekem megemelkedni, éééés sikeeeer! Megtalálom a másik kettőt, egybe ki is jönnek, és ahogy szusszanok egyet a nagy műveletben, úgy hallom meg a hangot. A hangját. Mondanám, hogy nem ismerem fel, de ellentétben azzal, hogy ő mennyit tapasztalt a fenekemből, elég sokat hallottam a hangjából, így én erről be tudom azonosítani. Sóhajtva nyomom a homlokom a hátrészhez, miközben a magasba emelem a ropikat.
- Beleestek.
Nem tudom, hogy ő felismeri-e a hangom, és talán elmenekül, mire felállok, és bár titkon remélem, hogy igen, a másik felemben meg az van, hogy látni szeretném őt. Nem tudom, hogy ő látni szeretne-e engem, mostanra már biztos jól kibeszélték a húgommal, hogy mennyire szerencsétlen vagyok, és hogy Lucas mennyire sajnálatra méltó. Nos, a helyzet az, hogy én megpróbáltam nem szeretni őt, még a könyvtárba is elmentem, hátha lesz valami válasz arra, hogyan szeressünk ki egy fiúból, de a helyzet az, hogy semmit sem találtam, ami akár csak hajazott volna rá, az ilyen tini gondok könyvek borítói meg ordítanak arról, hogy miről is szólnak, szóval olyat csak egy eldugott sarokban olvastam, amíg nem jött egy párocska, hogy ott enyelegjen.
Na de szóval, jóóó lassan kelek fel, megadom neki a lehetőséget, hogy a nyitott ajtón át távozzon, ám ahogy megfordulva hátradobom összekócolódott hajam, úgy nyílik tágja a szemem. Ránézek az ajtóra, majd Lucasra, aki nagyon jól néz ki, a fene egye meg, majd vissza az ajtóra, és érzem, ahogy zsibbadni kezd az agyam. Nem hiszem el, hogy az univerzum szerint ez vicces.
- Becsuktad az ajtót!
Nem, nem hiszem, hogy szexuális utalása lenne annak, ha ezt az ajtót becsukják, de ha csak nincs nála pálca vagy nem profi zárfeltörő, akkor bizony beragadtunk. Istenem, legalább a pálcája legyen nála! Mi a fenét fogunk mi kezdeni egymással, ha itt kell töltenünk együtt az éjszakát? Nem hiszem, hogy bármelyikünknek is kedve lenne ahhoz a papás-mamáshoz, ráadásul a tojás sincs nála. Közelebb lépve azért meghúzom az ajtót, de csak fújtatni tudok, csípőre csapott kezekkel.
- Bezáródtunk, Deighton. Kellene a pálcád.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Fél szemmel oda-odasandít a levitás lány ismerősei irányába. Némelyiküket látta már korábban valaha, de lényegében mindenki ismeretlen volt a számára, hiszen mind nagyobbak voltak, mint ő. Minden szempontból nagyobbak… ő meg nem olyan nagyon szocializálódott nála feltűnően nagyobb emberekkel, mellettük nem volt túl sok önbizalma. Esetleg, ha egy kicsit már kifigyelte a viselkedésüket a klubhelyiségben, akkor mert hozzájuk szólni pár szót, de alapvetően ő inkább a kisebb, fiatalabb diákokkal volt kezdeményező, ha a barátkozásról volt szó.
- Nem szabad. – Rázza a fejét mosolyogva. – Az a dolgotok, hogy cukik legyetek. – Magyarázza Domcáéhoz hasonló, kioktató hangon. Vakítja ugyan a nap, de nagy szemekkel, hangosan nevetve figyeli, ahogy a levitás előadást tart a csöppségeknek. Néhány jószág, akik Karenkendni jöttek, hiszen a szolgáltatás nem volt megfelelő, ettől úgy megijedt, hogy a vízben nagyokat pocsolva eliszkol a közvetlen közelükből. – Óóóó…- Nyugtázza csalódottan pislogva a kacsák után. Teljes mértékben megérti a kis lelküket, ő sem szereti azt, ha valaki a semmiből hangzavart kelt a közelben, de azért akkor is szomorú, hogy messzebb mentek. – Etessük őket együtt, hogy visszajöjjenek! – Oldja meg a problémát. Ujjacskái gépként szedik le a szemeket a csőről, hogy aztán a vízbe hajíthassa a finom eledelt az éhes kacsoknak. Reméli, hogy bemutatott áldozata kiengeszteli a haragos madarakat. – Fagyii… köszii. Itt ettem a múltkor olyat, amit fel lehetett fújni a nyelvedről, mint egy rágót. Azt próbáltad már? – Darálja csillogó szemekkel. Számára ez egy hatalmas élmény volt, mert evett már különleges ízű fagylaltokat, jégkrémeket, sőt még tölcsért is, meg nyelvfestőset is próbált már több színben. Ez két, számára különösen kedves dolgot ötvözött össze, bár felfújni eléggé ritkán szokta a rágót, ha mégis, akkor viszonylag kicsire és a száján belül harapja szét a buborékot, mert úgy halkabb.
- Akkor jó. – Mosolyog a lányra finoman rugdosódva a hűs tóban. Szétnyitja lábujjait, mint a sült szalonna és úgy élvezi, ahogy a kellemes víz átfolyik az ujjai között, ezáltal még jobban lehűtve ebben a melegben. – Legszívesebben belemennék a kacsákhoz, de akkor is észre vennének, ha csak a fejem lógna ki. – Vajon fura lenne egy nádat a szájába venni és a víz alatt lopakodva úszni. Egy mozgó nádtól csak nem félnének. És ha ki tudná nyitni a szemét olyan mélyen, akkor láthatna alulról kacsát. – De ha a víz alatt lopakodom és lemegy alá, mint ő most, az lebuktat a náddal is, nem? – Annyira belemerül már a nézelődésbe meg az automatizált etetésbe, hogy fel sem tűnik neki, hogy Domca meg sem kapta a gondolatmenete felét. Hátha így is megérti. Vagy legalábbis nem fogja túl furának tartani – már ha eddig nem tette. – A múltkor zsömikét hoztam ki, amit a vacsoráról loptam ki. – Mondja kihúzva magát. Jól tartja itt a vadvilágot, hogy ennyit jár ki közéjük. – Polli vagyok. – Pollika meg a bemutatkozás az két külön dolog, de azért előbb-utóbb mindenki megtudja a nevét -ha megkérdi. – Ez az igazi neved? Nagyon tetszik. – Nekik ilyen becenév jellegű keresztnév jutott a húgával, így minden becenévről azt feltételezi, hogy anyakönyvezett név. Rendesen megdöbbent, hogy Panna lehetne Anna, ő meg Mária – ami végképp furcsa, mert abban nincs is P. Ha eléggé megvariálják, akkor a Polli az Molli az meg Mária.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Már nem is mertem remélni azt, hogy ebben a pocsék napban lesz egyetlen perc, mely mosolyt csalhat az arcomra, de kinek ne tetszett volna, ha ilyen fogadtatás várja? Még a gitáromról is megfeledkeztem, míg pillantásom megakadt a hátsón, ajkaimra mosoly szökött, s nagyon is kíváncsi lettem, hogy kihez párosulhat ez a tompor. Aztán amint meghallottam a lány hangját, abban a pillanatban lefagyott a képemről a mosoly, mert azonnal felismertem, hogy ez bizony nem más lesz, mint Olívia, aki épp ropi után kutakodik. Legalábbis azt hiszem, hogy ropit lóbált fel a magasba nekem. Ennyit a jókedvről, s arról, hogy talán megismertem volna egy új lányt, akivel még cseveghettem volna egy kicsit lefekvés előtt.
Máris megbántam azt, hogy beugrottam a gitáromért, mert ha tudom, hogy Olívia itt dekkol, akarom mondani négykézláb kutat a kanapé mélyén, akkor valószínűleg még a folyosóra sem tettem volna be a lábamat. Pedig jó lett volna beszélgetni, úgy mint ott a konyhában, még mielőtt elszaladt volna. Eszembe jutott az a csók is, azt sem sikerült kivernem a fejemből, s erre tessék, most éppen belé kellett botlanom.
- És így várod a haverjaidat ilyen lenge cuccban? - akarom mondani pózban, mert hát tényleg bárki láthatta volna a hátsó fertáját, s most hogy tudom, ő az, azért volt bennem némi bosszúság. Egyáltalán kinek öltözött ki már megint ennyire? Biztos lehetett valaki, s talán csak hozzám nem jutottak még el az infók.
- Mindegy, kutakodj tovább, nem akartam zavarni - menni akartam, minél előbb lelépni, s nem őt nézni, így már fordultam is az ajtó felé, addigra viszont már Olívia is odaért, s nagyon úgy tűnt, hogy hiába próbálja kinyitni, az meg sem mozdul. Erre össze is ráncoltam a homlokom, főleg amiatt, amiért úgy rám rivallt, s magam is közelebb léptem a kilincshez.
- Persze, hogy becsukom, nem vagyok tirpák, hogy nyitva hagyjam, miért kellett volna nyitva hagyni? Hogy aki a folyosón elhalad, láthassa a hátsódat? - kérdeztem mogorván, majd én is a kilincs után nyúltam, s miután ő sikertelenül próbálkozott, ki akartam nyitni az ajtót. A zár viszont tényleg beragadt, mert hiába mozgattam a kilincset, s hiába rángattam az ajtót, az meg sem mozdult.
- Én is látom, hogy bezáródtunk. Nincs nálam a pálcám - haragos pillantással fúrtam tekintetem a kékjeibe, mert egyáltalán nem tetszett a hangnem, amit velem szemben megütött. S amúgy is, mióta szólított a vezetéknevemen? Még ilyet! Dühös lettem, így visszalépve az ajtóhoz, újra próbálkoztam, s immár két kézzel feszültem neki, hogy talán mégis csak sikerül kinyitnom. Azonban hiába volt az erőlködés, az ajtó még csak meg sem nyikkant.
- A rohadt életbe, ez egy mágikus kastély, miért ilyen szarok a zárak? Magától meg kéne javulnia, ennél még egy mugli ajtó is jobb - dünnyögtem, bár a haragom nem az ajtónak szólt, sokkal inkább a helyzetnek, ami feszélyezett, hisz így most kénytelen voltam egy zárt térben egy levegőt szívni valakivel, aki talán egész végig csak szívatott.
- Oké Vajda, kimész az ablakon, vagy kimész az ablakon? - kérdeztem, miközben ellépdelve mellőle próbáltam minél távolabb kerülni tőle, s az ablakhoz sétálva azt méricskéltem, hogy milyen magason lehetünk.
- Amilyen nagy boszorka vagy, szerintem seprű nélkül is le tudsz szállni - szóltam be neki, s egyértelműen sérteni próbáltam őt a megjegyzésemmel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Akkor az még kibírható. – Helyesel pont úgy, mintha számára nem lett volna néhány héttel ezelőttig elképzelhetetlen, tragikus és elviselhetetlen, ha két-három napig nem zongorázhat. Teljesen a mindennapjai részévéve vált, gyakorlatilag azóta zongorázik, amióta emlékei vannak. Gyerekkorában kezdődött ez a szerelem, amikor egy játék szintetizátorral órákon át lekötötte magát minden egyes nap onnantól kezdve, hogy megkapta szülinapjára. Néhány hét után az elalvásához sokszor elénekelt egyszerű gyerekdalocskára kísértetiesen hasonlító dallamot kezdett játszani a csöppnyi hangszeren. Polli és a zene onanntól kezdve elválaszthatatlanok. Erre itt meg 1.5 hétig nem fért hangszerhez, mert a víz alattitól kiverte a frász. Jó a zongora, jó a víz, de nem együtt. A teába sem tesz az ember ketchupot méz helyett. –  De azért vigyázz! Nehogy legközelebb egy hét is legyen. - Hiába új élet, új én, azért ennek az új, türelmesebbnek mondható énjének is sok már hét nap, a fölött pedig még mindig elfogadhatatlan.
Hálásan mosolyogva pillant Sárira, ahogy a lány egy újabb virágot tűz a hajába. Minek is neki koszorú, ha már most tele pakolják mindenféle földi jóval. – Neked is! – Sikkantja nevetve, majd a lány ölében található virágtömeg közül kiválaszt egy szép lilát, ami csak egy virágból áll és barátnője hajába teszi. Alsó ajkába harapva mereng el egy rövid időre, ahogy tekintete a nem túl távolban focizó fiúkra téved – igazából csak kinézett egy pontot. Panna is biztosan örülne egy virágnak a hajába. Az övébe valamilyen sárga illene. Ha hazamennek, biztosan fognak együtt is ilyet csinálni, akkor már Polli is gyakorlott nagytesóként fogja tudni vezetni húgát ebben a csodaszép műveletben.
Polli egyszínű alapot képzelt el, így kiválaszt három sárgát Pannának, amiknek elég hosszú a szára ahhoz, hogy össze tudja fonni. Picit bénázik azzal, hogy elég feszes legyen a fonás, sosem dolgozott még ilyen növénnyel, de egy-két lebontott rész után lassan összeállt egy szép, tojásdad valami, amit utólag próbál még helyrehozni, finoman a nyelvére harap közben, annyira koncentrál. Amilyen precízek az ujjai a zongoránál, most olyan kis esetlenek.
Amint sikerült kerekíteni a formán Sárié mellé teszi, hogy összenézzék. – Nekem a tied jobban tetszik. – Mondja kicsit csalódottan, ahogy egy félig leszakadt levelet leszed a sajátjáról. Nem hiába, nem tett jót a fon-bont-fon váltakozás. Sandított ő többször is Sári munkájára, de nem sikerült jól követnie a lány taktikáját. - Neked milyen a következő sor? - Kérdi ujjacskáit a virágok között jártatva, végül megakad a tekintete egy hosszú szárú piroson. - Nézd, Eridon! - Teszi össze az eddig kész valamit a -még- ép virággal, majd igyekszik ügyesen áttekerni rajta. A fonást ezen a soron kihagyja inkább.
Ahogy csinosítgatja – menti a menthetőt- a koszorúját, a közeli virágoknál egy hangosan zúgó darázs jelenik meg, gyorsan cikázik egyik virágról a másikra. Polli kicsit összehúzza magát az éles zúgástól, de egyelőre elég távol érzi a kis lényt, nem kezd el pánikolni.