37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - összes RPG hozzászólása (40600 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 1344 ... 1352 1353 [1354] Le
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. január 24. 23:52 Ugrás a poszthoz

Bencus bratyó
megjelenés

Amióta összefutottam Bencével, s kiderült, hogy rokonok vagyunk, napról napra jobb lett a viszonyunk. Lassan már tényleg kezdtem úgy érezni, hogy régóta ismerjük egymást, pedig alig néhány hónapja még csak azt sem tudtam, hogy létezik. Nagyapa temetése azonban kicsit közelebb hozott az új rokonokhoz, jó volt tudni, hogy az iskolában is számíthatok rájuk, ha úgy hozza a szükség. Ez persze kölcsönösen is így volt, ezen a mai napon azonban én szorultam a fiú segítségére, aki korábban már mesélt nekem a mobilketyerékről, s mivel mindig is vágytam arra, hogy jobban megismerjem a muglikat, így kedvet kaptam ahhoz, hogy nekem is legyen egy teletávketyerészeti eszközöm, amivel még üzenetet is küldhetek a többieknek, s talán még képet is lehet vele készíteni, sőt, mozgóképet is felvesz. Már csak emiatt is nagyon izgatott voltam, s talán ez meg is látszott rajtam, olyan csillogó szemekkel léptem át a Kins&Kens küszöbét.
- Látszik, nem? Borzasztóan izgulok, hát végre lesz nekem is egy ilyen...mugliizém - mondtam izgatott mosollyal, miközben tenyereim még mindig a kabátzsebemben lapultak, mert odakint elég hűvös szél fújt, s kellett még néhány perc, mire felmelegszem. Még a sapkát sem vettem le magamról, hogy melegítse az átfagyott füleimet.
- Nahát mennyi minden van itt - csúszott ki közben a számon, s várakozás közben kíváncsian vezettem körbe a pillantásom az üzlet polcain.
- Hűűűű - egy pillanatra elámultam, amikor megláttam valami furcsaságot, de éppen akkor szólított meg minket az eladó, így kénytelen voltam egy kicsit koncentrálni a célra, amiért érkeztünk.
- Öh, szia - köszöntem kedvesen, de inkább ráhagytam Bencére a dolgot, hisz mégis csak ő tudta azt, hogy most pontosan mit is akarunk venni nekem.
- Wow - a lány sietve csúsztatott elénk hat készüléket, egyik szebb volt, mint a másik, a pillantásom meg is akadt az egyiken.
- Nem is tudom, mind szép hm - a vérre felkaptam a fejem, s kicsit össze is szűkítettem a szemöldököm, majd közelebb hajoltam Bencéhez és a fülébe súgtam. - Minek ajánlgatod neki a véred?- mivel nem jártam itt korábban, s nem is olvastam el alaposan a kirakati leírást, így fogalmam sem volt arról, hogy kié lehet az üzlet.
- Ez a rózsaszín mondjuk szép - először a színt választottam, mielőtt azonban felmarkolhattam volna a készüléket, Bence rögvest mondta is, hogy az inkább ne legyen. Nem tudtam, hogy a színe miatt mondta-e ezt esetleg ,vagy valami más okból kifolyólag, de úgy éreztem, hogy megbízhatok a döntésében, amúgy is, ő jobban ismerte ezeket a készülékeket.
- Hm hm - hümmentve ácsorogtam, s tovább válogattam a három ajánlott készülékből , majd némi habozás után kiválasztottam az ezüstöset. - Legyen ez, nekem ez tetszik, feketét nem szeretnék - mutattam a fiúnak. - Amúgy ötven galleon van nálam, az elég lesz? - elvileg magas összeget rejtett a tárcám, de fogalmam sem volt arról, hogy mennyibe is kerülhet egy ilyen teletávketyerészeti kütyü. Közben valami sistergésre kaptam fel a fejem, s ahogy oldalra pillantottam, az egyik dobozban mozgó kép hirtelen eltűnt, és szemcséssé vált. Az eladó lány meg odalépett, és elkezdte gyengéden püfölni az oldalát.
- Ez micsoda? Hogy kerültek bele az emberek abba a dobozba? - ismét csak súgtam Bencének a kérdést, nem akartam teljesen ostobának tűnni, de a szüleim annyira nem akarták, hogy megismerjem a muglik világát, hogy sok dologról nem volt nagyon fogalmam.
Utoljára módosította:Bossányi Karola, 2020. január 24. 23:57
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 284
Összes hsz: 560
Írta: 2020. január 25. 00:12 Ugrás a poszthoz

Rileydrága
meglepi betoppanás még tanévkezdés előtt

És milyen csodás almafa lehet az, aminek ilyen termése van! Igen, ha a lányom nem lenne, ki kéne találni. Ám szerencsére van, mindünk nagy örömére, így nem kell ezzel vesződnünk. Ha belegondolok, pimasz fehérnépek közt telik el az életem. Szurkálnak állandóan, amit talán még a lelkemre is vennék, ám a rossznyelvek szerint nem lenne, mire. Meg hát még ha nem is feltétlen én kezdem a szadizást ott és akkor, egyszer régen valamikor én kezdtem el az egészet. Meg én is fejezem be, mint a mellékelt ábra mutatja. Repül a kesztyű, ki tudja, hol áll meg?
Megemelt szemöldökkel várom, mi a nagy helyezkedés vége. Mer. Ő is mer gratulálni. Hüvelykujjam megsimítja a kis gördröcskét szája szélén. Ez a köszönöm. Akármilyen rideg fráter vagyok, azért hiányzott volna, ha nem gratulál. Ha nem fejezi ki valahogy.
- Ártani nem árthat. De egyelőre még szabad vagyok. Hova megyünk? - térek is rá a lényegi részre. Mondjuk, ha rajtam múlik, tök nem fog változni semmi sem a viszonyunkban, sem abban, mit hogy osztok. Nem szokásom másképp bánni az emberekkel azért, mert a főnökük vagyok mostantól vagy mert bárhogy változik a rangsor. Miért pont a kedvesemmel kezdeném ezt az alakoskodást? Az meg, hogy mire jut majd időm: amire teremtek. Nem áll nekem semmiből lepasszolni a sok kis hülye feladatot. Én úgysem hiszem, hogy ez lenne egy igazgató feladata. Az igazgató feladata, hogy összefogja az iskolát. Márpedig mi késztetne nagyobb összetartásra, mint egy közös ellenség? Ezt a munkát nekem találták ki.
Turbékolunk még kicsit, aztán búcsút intünk estig.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 126
Összes hsz: 183
Írta: 2020. január 25. 00:13 Ugrás a poszthoz

Nikolai Weißling
#nyilván_nincs_szerencsém #my_smile

- Annyira talán nem is nagy – húzom össze szemeimet kicsit, még ajkaimat is csücsörítem pár másodpercig, végül vállat vonok és ugyanolyan jó kedvvel pillantok Nikora. – Pszichológus vagyok. Vagyis nem vagyok, csak meg van a végzettségem, de kötelezőkön kívül nem praktizáltam soha. Pár visszatérőm van csupán – mesélem lelkesen az amúgy elég meglepő B tervet, mert soha nem értette senki, hogy hogy jön össze az újságírás a pszichológiával, de most elárulom akkor; sehogy. Mindkettő érdekelt, mindkettőt szeretem csinálni, így tényleg az volt a terv, hogyha felsülök, mint újságírónő, akkor a pszichológusi végzettségem majd megment az éhezéstől. Ez így eléggé le van sarkítva, mert anyámék támogattak volna, de ki szeretne huszonhét évesen a családjával lakni, és anyukája főztjét várni minden délben? Ugye, hogy ugye?
- Akkor jó, mert nem tudtam volna elmagyarázni – kuncogok fel halkan, majd jobb kezembe fogom az új poharat és ajkaimhoz emelem azt egy óvatos mosollyal. Nekem tényleg hatalmas szerencsém van azzal, hogy amit a jövőmnek képzeltem el, bejött, és szeretem csinálni, még akkor is, ha ez a munkám. Nem sokan mondhatják el ezt, az élet körforgása, pedig nagyon sok embert bedarál, nem hagyják őket kikerülni ebből a mókuskerékből. Szerencsés vagyok, és ahogy ez tudatosul bennem, szélesen mosolyogva pillantok vendéglátómra.
- Úúú – lelkesülök fel rögtön. – Kapunk köpenyt is? Az lenne az igazán hősös – a legfontosabb kérdés, mert bár van az a mondás, hogy nem minden hős visel köpenyt, de azért egy köpennyel mindenki sokkal menőbb hős lehetne, nem? – De nyugi, ne foglalkozz vele, lemondtam az interjúról, nem is olyan fontos igazából – vonom meg vállaimat zavartan, ismét kortyolok egy aprót, majd felkönyökölök az asztalra, karjaim közé helyezem a poharat, ahogy Nikot fürkészem.
Utoljára módosította:Dr. Halty L. Zaina, 2020. január 25. 00:16
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
RPG hsz: 414
Összes hsz: 580
Írta: 2020. január 25. 03:44 Ugrás a poszthoz


Gyanakvóan ráncolom össze a szemöldökömet, ahogy vállammal a hideg falnak dőlve hallgatni kezdem a magyarázkodását. Nagyon sajnálnám, ha neki is meggyűlne a baja a zöldekkel, úgy látszik számos diák mindennapjait megkeseríti az az átkozott ház, és hiába távolodtunk el egy kicsit egymástól Karolával, nekem ugyanolyan fontos maradt a biztonsága, függetlenül a viselkedésétől. Ha megvédeni nem is tudom, vigasztalni még jó vagyok szerintem. Látom rajta, hogy megérintette a helyzetem, végtelennek tűnő hetek után végre élvezem a figyelmét, na meg hogy fontos vagyok neki. Az aggodalma most nagyon jólesik, mert egy kicsit kevésbé érzem magam egyedül a problémáimmal. Főleg amiért egy hozzám közel állóval is megoszthatom, akinek nagyon kíváncsi vagyok a meglátásaira. Helyén van az esze, csakúgy mint a szíve. Ezt annak ellenére is így gondoltam, hogy kicsit felkaptam miatta a vizet. Már-már vallatónak hathat azonban, ahogy az ő testbeszédét felvéve én is összefonom magam előtt a karjaimat. A sóhajtásával azonban csak jobban felcsigáz, nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly lenne a helyzet.
- Csak nyugodtan. Tudod, hogy köztünk marad - mosolyodom el bátorítólag, ahogy legyintek egyet a kézfejemmel, még mielőtt bármi érdemlegeset mondana. Maximálisan a diszkréciómat élvezi, nyugodtan megnyílhat előttem, ahogy én is teszem. Azt hiszem jobb lesz csiszolnunk a kommunikációnkon a jövőben. Korábban igaz, hogy sokat beszéltünk már magunkról, illetve a családi helyzetünkről, de úgy látszik naprakészebbnek kell tartanunk a híreket, ha nem akarunk konfliktust egymással. Mert talán az volt a gond legutóbb, hogy sokáig inkább magamban őrlődtem, egyre inkább elzárkózva előle. Attól tartottam, hogy őt ez nem fogja érdekelni, és inkább megtartottam az érzéseimet, viszont így csak még nagyobb kárt okoztam később. Lehet, hogy megéri mindent elmondani neki, ha amúgy is majdhogynem napi szinten találkozunk, akkor is ha szerintem felesleges és unalmas információról van szó.
Észreveheti rajtam, ahogy a története alatt többször is elkerekedik a szemem. Nagyokat pislogok, olykor hátrahőkölök, máskor zavartan sütöm le a szemeimet a padlóra. Az idegességtől ökölbe szorulnak a kezeim, ahogy magamat kezdem el hibáztatni mindenért. Még nem kérdeztem meg tőle, hogy mégis miért csinálta ezt. Valószínűleg azért, mert ezidáig nem voltam felkészülve az esetleges válaszára. Na jó, most sem vagyok teljesen, de a kíváncsiság úrrá lesz rajtam. Szóval lehetséges, hogy miattam itta le magát? Nem tudnám magamnak megbocsátani, ha a gyávaságom miatt baja esne. Belegondolok, hogy mennyivel nagyobb biztonságban lett volna velem. Talán nem került volna sor sem a lerészegedésére, sem a fiú zaklatására. Nagyon megérint a történet, a csattanóig pedig feszülten figyelek, hiszen lélekben már a legrosszabbra számítok. De aztán szerencsére megtudom, hogy Márk valóban nagyon jó fej volt. Kicsit sajnálom, hogy az elején túlreagáltam a megalakulásukat. Ha ő nincs, akkor el se merem képzelni, hogy hogyan végződhetett volna az az este. Őszintén sajnálom Karolát, nagyon rossz nézni, ahogy mintha szégyellné magát. Elhiszem, hogy nehéz erről beszélnie, és hogy mások ezért kinevetnék, naiv kislánynak tartanák. De azt hiszem hasonlóan tapasztalatlan lennék ezekben az ő helyében, egyáltalán nem hibáztatom. Nagyon csinos lánynak gondolom, sajnos érthető, hogy ilyen-olyan módon megtalálják.
- Te jó ég! Ez nagyon durván is végződhetett volna... Jelentened kellene valakinek - javaslom indulatosan. - Nem te tehetsz róla, hogy megtalált, sajnos ilyenek ezek a rendezvények, aztán majd elfelejtik. Márk viszont tényleg rendes volt. De mondd csak - lépek egy kicsit közelebb hozzá, és az eddigieknél is halkabban folytatom. - Miért kezdtél el iszogatni? Ugye nem rám haragudtál meg?
Félve, már-már remegő hangon teszem fel neki a kérdést, még az ajkaimat is elharapom az aggodalomtól. Karola okos lány, tudja a határait. Belőle nem nézném ki, hogy ilyen felelőtlenségre vetemedjen, kellett legyen valamilyen kiváltó oka a cselekedetének.
- Az! - vigyorodom el elégedetten, amikor lebunkózza a bátyámat. Ha hallaná, most biztos nagyon bosszantaná ez a kijelentés, legfeljebb jót csuklik otthon, hogy emlegetjük. Tudom, hogy ő a hunyó ebben, de amikor napokig bánt vele, akkor nehéz tartanom magam. Ha pedig beárulom, gyáva leszek. Ördögi kör ez. - Jó, megpróbálom. Csak annyira fáj a reakciójuk... Tudod eddig én voltam otthon a jó fiú, és most úgy érzem, mintha valami baj lenne velem, és szégyellnének. Olyat is mondtak már, hogy bárcsak normális maradtam volna, mert akkor nem forgatom fel a mindennapjaikat. Nehéz, hogy velük nem oszthatom meg úgy a varázsvilágban történteket. Viszont én is abban bízom, hogy idővel valahogy elfogadják, talán még apa is szembenéz a tényekkel - sóhajtok fel, majd elnevetem magam Karola fenyegetésén.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Alex T. Rainbow
INAKTÍV


cicanyelvű halacska
RPG hsz: 25
Összes hsz: 85
Írta: 2020. január 25. 11:38 Ugrás a poszthoz

Alíz


Olyan szürreálisnak tűnt az egész szituáció. Alex lassacskán elkezdett azon gondolkodni, hogy megcsípje magát, meg megbizonyosodjon róla, hogy az a levél és ez a beszélgetés ezzel a végtelenül  kedves lánnyal mind csak a fejében született és ott is fog maradni, s miután felébred, szerte foszlik majd. De nem, ez mind valóság. Alex lassacskán érezni kezdte, hogy egy új fejezet közeleg, sőt, már meg is nyílt, el is kezdődött. Egy fejezet, amiben fel kell nőnie az élethez, s maga mögött kell hagynia minden rosszat, ami volt. Azt kívánta, bár ne fájna annyira a múlt. Bár ne tűnne ennyire nagynak és ijesztőnek a jövő. De belátta, hogy a legjobb, ami tehet, ha a jelent veszi irányítás alá.
- Oh, az a férfi egy igazi leejtett vajas kenyér. Avas vajjal! - tette durcásan karba a kezét hősünk, elég nagy hangsúlyt téve a tényre, hogy avas a vaj az apja lelkében - Megromlott cukor, savanyú tej. Én nem akarok semmi csinálni vele! Én elvágom a kontaktust! Én még az én nevemet is megváltoztatom! Én nem akarom tovább vinni az ő nevét! - gondolkodott hangosan, morcosan nézve most már maga elé. Habár hirtelen felindulásból mondta ezeket, utólag nem is tűntek akkora ostobaságnak. Mindig is szerette édesanyja nevét. Erőt és magabiztosságot sugallt a neve, ami hű volt a legerősebb, legjólelkűbb  asszonyhoz. De, amit most hallott, nem hitte el. Ez egyszerűen nem lehet igaz. Egy versenyautó gyorsaságával fordította beszélgetőpartnere felé a fejét, csodálkozásában akkorára tátva száját, hogy egy bowlinglabda is könnyű szerrel kipottyanhatott volna rajta.
- Komoly vagy? Én... Én... Te vagy a legjobb, legszuperebb, legkedvesebb, legcsobásabb lány, akivel valaha találkoztam! - hadarta, boldogságtól sugárzóan, majd felpattant a padról - Huuh, ez annyira izgalmas lesz, nekem még soha sem volt szobatársam! Én majd festek neked és csinálni fogok barátságkarkötőt! Szeretek takarítani! Neked nem kell aggódnod! - járkált fel, s alá a pad előtt. Aki eddig többször látta Alexet,jogosan gondolhatta, hogy elrabolták és ez csak valami gyenge imposztor. Valami váltás talán tényleg történt benne.
- A te neved Alíz, igaz? Te vagy a napfény, ami életet hoz a földhöz! - állt meg a lány előtt és nézett a szemébe hálától csorduló tekintettel.
Utoljára módosította:Alex T. Rainbow, 2020. február 8. 15:13
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. január 25. 12:14 Ugrás a poszthoz

Karola, Mihail és Belián
január eleji kivégzés megbeszélés

Vagyok annyira naiv, hogy higgyek benne, az igazság győz minden felett. Legalábbis most ezzel a rellonossal szemben, aki talán egy évvel ha idősebb és azt képzeli, mert DÖK-elnök, kiabálhat meg pattoghat velem szemben. De egyelőre nem tett semmit, amiért tisztelnem kéne, amiért máshogy kéne vele viselkednem. Az hogy "rangban" felettem áll, ehhez édes kevés. Persze alapvetően tisztelettudó vagyok, de ha valaki, rögtön úgy indít, hogy idegesen kérdez és érezteti, hogy neki hatalma van, nos... az nálam nem működik.
Állom a tekintetét, és figyelem, ahogy idegesebb lesz attól, ahogy beszélek vele. Ijesztgetni akar. S nem fogok hazudni meg is lep, ahogy közelebb lép, de épp csak összerezzenek a hirtelen mozdulat hatására, de állom a tekintetét. Ahogy azt említi hazudok a cetlit illetően, ökölbe szorulnak a kezeim, de nem teszek semmit. Már csak azért sem, mert Karola hangja, ahogy ijedten közbe szól, teljesen váratlanul ér. Elfordítom a fejem Mihailról és a lányra nézek. A nagy farkasszem nézésében azt is elfelejtettem, hogy itt van.
- Karola, erre semmi szükség - mondom a lánynak nagyon komolyan, de nem hiszem hogy ez működik. Elvégre mikor hallgatott rám? Soha. Hosszú beszédbe kezd és mindent magára vállal, én pedig hitetlenkedve nézek rá. Semmi értelme. Persze fiatal, mit tud ő még a szabályokról a felelősségről? Nyilván semmit. Meg is csóválom a fejem, aztán Mihailhoz fordulok.
- Te is diák vagy, ami meg a többit illeti. Te döntöttél úgy, hogy egy tzenöt éves lányt állítasz egy alkoholt is felszolgáló pultba. Igaz a törvény nem tiltja, de a legtöbben nem javasolják, pont azért, ami történt. Tegyük fel jót feltételeztél róla. Tévedtél. Akkor lehet az én felelősségem lett volna figyelni rá? Egy tömött eseményen, ahol arra nem volt időm, hogy egy pohár vizet igyak, mert folyamatosan jöttek a rendelések? De oké. Elbasztam. Nem figyeltem rá. Ez nem változtat azon ami történt. Azt hiszel, amit akarsz. Tudod van az a mondás, hogy mindenki magából indul ki. Ha nem láttad az üzenetem az sajnálatos. Ez nem jelenti, hogy nem volt meg bennem a szándék.
Amúgy meg. Tudtad, hogy tizennyolc éven aluli nem dolgozhat nyolc óránál többet és pláne nem éjszakai műszakban? Mert oké, hogy ez önkéntes volt, de attól még munka. Ha valakit okolni akarsz, akkor nézz magadba. Karolának remek ötletei voltak a rendezvényhez, sokat segített a megvalósításban, és így is, hogy a pult bezárt, sikeres volt. Szóval nyögd ki, hogy mit akarsz és engedd el. Semmit nem érsz el ezzel a gyerekes viselkedéssel -
Hosszú monológom közben újra és újra ökölbe szorul a kezem, így próbálom a hangom a stílusom moderálni, hogy ne menjen át a nagyon ideges-mérgesbe, amit valójában érzek. Nem szimpatikus, hogy úgy állítja be a helyzetet, mintha a világ vége lenne, holott talán az egyik legjobb bál volt évek óta. Legalábbis amiket én hallottam az alapján annak tűnt. Egy másodpercre a pillantásom Karolára esik, szeretném, ha megnyugodna, ha tudná nem kell magát vádolnia. De aztán rögtön Mihailra nézek újra. Nagyot nyelek, így várva a reakciót, ami valószínűleg robbanni fog. De nem érdekel. Igazam van. Ha neki ez fáj. Az az ő baja.
Utoljára módosította:Zippzhar Márk Stefan, 2020. január 25. 12:14
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2020. január 25. 13:44 Ugrás a poszthoz

Bálint


Minden idegszálam megfeszül, ahogy a tenyereimben lévő sebekbe bele-belenyilall a fájdalom. De tűröm hősiesen. Láttam én már ennél a két vágásnál sokkal rosszabbat is annak idején. Ezután a kollégám odajön hozzám és én lépésről lépésre elmagyarázom neki a varázslat menetét, amivel a még mindig vérző sérülésekbe láthatatlan varratokat bűvölhet. Ezek a manaszálak egyben tartják a bőrt, melyet rétegenként zárnak. Megakadályozzák a további vérvesztést. Persze az én esetemben a vámpírnyál miatt kicsit szivárog majd a vér a szálak közötti részekből, de ez töredéke annak, amit már elvesztettem. Megfelelő kezelés után pedig a sebek is eltűnnek szinte nyomtalanul. - Pontosan így - bólintok mosolyogva a remekül kivitelezett bűbáj láttán. A fájdalom megszűnik, a vérzés múlóban és így már minden figyelmemet a férfira tudom fordítani. Vonásai szemem számára különlegesek, mégis jól esik nézni. Az általam készíteni próbált bájital ugyan kárba veszett, megmenteni nem lehet azért mégsem bánom, hogy így esett. - Igazából ugyanazért jöttem én is mint te, szóval..Mondhatjuk egyre járt az agyunk - jegyzem meg miközben fejemmel követem a ténykedését. Gyakorlott mozdulatain látszik nem ma kezdte a szakmát, bár előbbi elismerő szavaiból ítélve ő nem volt járművön. Igaz nekem meg kórházi gyakorlatom nincsen, csak annyi amennyit képzésem alatt kötelezően le kellett töltenem. - Igaz, a kesztyűt valóban elfelejtettem. Mostanság valahogy szétszórt vagyok - mondom feddésére számat enyhén elhúzva félig-meddig magamnak. Az utóbbi napokban valóban kicsit több felé kellett figyelnem. Ott van a kutatásom, a tanítás és most még az a bizonyos verseskötet kiadás is a levegőben lóg, míg az özvegy férj engedélyét meg nem kapom hozzá. Mindezek mellett próbálok a gyengélkedőn is teljesíteni. Azt hiszem jót tenne egy energia pótló bájital vagy legalább egy jó kávé. - Mindig is gyógyító akartál lenni? - kérdezem igyekezvén beszélgetésbe elegyedni a kollégámmal. Nem szeretném zavarni, de ha már itt vagyunk mind a ketten a sors vezérlete által, talán megpróbálhatnánk összeismerkedni egymással egy kicsit jobban.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. január 25. 16:08 Ugrás a poszthoz



A rokon csajszit annyi meglepetés érte már, hogy jobb is, ha veszünk neki egy telefont. Így bármikor el tud majd érni, meg én is őt, nem beszélve a barátairól. Majd jól eldugja otthon, úgyis kisméretű. De legalább nem lesz elveszve, ahogy szokott és én pedig lehetek neki jó fej unokatesója is. Kinek ne érné meg ez?
- Látszik hát! De ne izguld túl magad, mert szívreccsenésben meghósz, aztán adhatom el a telódat – kacsintok rá mosolyogva, majd be is megyünk Morci Kapitányékhoz. Imádom, amikor valaki felfedezi magának a mugli dolgokat és még érdekesnek is találja! Karola, mi nagyon jóba leszünk ám!
- Ó, hát ez még semmi, de tényleg sok minden – mondom neki, majd elkérem az mufurc eladótól a telcsiket. Az a baj, hogy nincs sok pénzem, lehet, hogy megvenném mindet. Tök jól mutatnának a polcomon, te jó Merlinnnn! Karola ámul bámul, egyszavas verseket mond, én meg büszke vagyok rá, hogy ilyen kis érdeklődő és az unokatesóm. Meg magamra is, hogy elhoztam.
- Ja, ha vért vesznek tőled, kevesebbe kerül a cucc. Valami jótékonysági dolog lehet – valójában gőzöm sincs, nem néztem még meg. De, hogy az RH+ vérből nekik elég sok van már, az tuti, mert néhányszor voltam már itt. Anyámék megölnének, ha látnák a szobámat!
- Az a legbénább, de amúgy csajos lenne – bólogatok, és nem fog ránk sózni mindenféle Nokiákat Morcikám. Fel is pillantok rá, de igazából, csak karba tett kézzel várja, hogy válasszunk és láthatóan unja az egészet és ha lehet, kidobna minket mert más dolga van.
- Na, ez jó, nem lesz olcsó, a rúnázás miatt, de megéri – bólogatok. – Hogy mennyid van? Honnan van neked ennyid? – úgy elképedek, mint Dumbledore a Roxfort-i megnyitókon, amikor meglátott egy galambot. – Jó, akkor ezt szeretnénk rúnázva és, mint mondtam vér is lesz – mosolygok rá, ő meg int a fejével, hogy tegyem be a kütyübe a kezem. Gyorsan berakom, az pedig viszonylag fájdalommentesen egy perc alatt megcsapol. Közben Karola a tévé után érdeklődik, hát milyen cuki már!
- Ez kérlek televízió. És nincsenek benne, csaaak… huh, mindjárt elmondom – egy kicsit masszírozom a vénámat, majd odaintem Karolát a fizető helyre, a pulthoz. – Harminc galleon és a véred, az utóbbi már rendben van. Idd meg – ad nekem egy kis fapohárkát, azzal a rossz ízű lével. Hogy utálom! De kell, mert jobban leszek tőle és a fájdalom is enyhülni szokott. Gyorsan kiiszom és visszaadom a kupát.
- Köszönöm. Karola, harminc galleon lesz – ez milyen már? El kellett volna kérni tőle a pénzt, égek, mint a rongy. Idegesen várom, hogy kifizesse, Morci K. pedig elviszi megrúnázni a cuccost.
- Szóval a televízióban csak odavetítik a képet, miután felvették a filmet. Na, várj. Fényképezőgép tudod milyen, nekünk is van – itt a varázslótársadalomra gondolok, persze. Megvárom a reakcióját, majd folytatom. – Szóval nekik vannak olyan fényképezőgépeik, amik mozgást is felvesznek, de jó sokáig, nem úgy, mint a mieink. Aztán ezt összeállítják valahogy, lesz belőle egy film, vagy valami és azt kilövik az űrbe, onnan meg vissza a tévékbe. Hát nem okosak? – a pontos mechanikáját nem tudom a dolognak, de el-ké-pesz-tő! Közben Kapitányunk visszatér, és megvárom, míg a lány becsomagolja és bezacskózza a készüléket, aztán azt odaadja Karcsinknak.
- Köszönjük a vásárlást – apró mosolyt küld Karolának, aztán tenni-venni kezd. – Gyere, menjünk. Viszlát – mondom Karolának és a nőnek, majd befűzöm a jobb kezem az ő bal alkarjába és finoman kihúzom a boltból.
- Hűűű, be kéne ülni valahova és kipróbálni, mit szólsz?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. január 25. 16:45 Ugrás a poszthoz

Bencus bratyó

- Szívreccsenés, ez jó, ne nevettess - mosolyogva, gyengéden veregettem vállon Bencét, és úgy forogtam körbe a boltban, mintha kisgyerek lennék egy óriási játékboltban. Tényleg lenyűgöző ketyerék ácsingóztak a polcokon, a nevüket sem tudtam, csak azt, hogy nagy valószínűséggel mugli cuccok lehetnek, legalábbis részben.
- Ha ezt tudom, akkor ide már rég besétáltam volna - jegyeztem meg halk nevetéssel, s csak akkor erőltettem magamra mosolyt, amikor a morcos eladó elénk került a választékkal. Az persze kicsit meglepett, hogy vérrel is lehet fizetni, mert Tihanyban nem volt ilyen üzlet, de végül is, volt benne némi logika, s ha jótékony célra ment esetleg a Ragálykúrálóknak, akkor valóban ötletes módszernek bizonyult.
Elérkezett a választás pillanata, ráadásul az eladó is sürgetőnek tűnt, hisz úgy nézett ránk, mintha megzavartuk volna őt a pihenésében. Egy kicsit bevallom, hogy frusztrált is a pillantása, s el nem tudtam képzelni, hogy mi járhat a fejében, de igazából nem is szívesen gondoltam ebbe bele. Megfordult a fejemben azért, hogy kérhetném Bence segítségét, mert ő talán még bele is látna, ha nagyon akarna, de ezt a gondolatot inkább elhessegettem. A végén még kiderülne, hogy ez a morcos eladó szíve szerint elátkozna bennünket.
- Tényleg? Na örülök, hogy neked is tetszik - mosolyogva fogadtam, hogy Bence szerint is jól választottam, pedig tényleg nem értettem hozzá, egyszerűen csak azt figyeltem, hogy szép ezüstös, és vékony. Sokkal szebb volt, mint az a fekete, meg az az óriási méretű. Az még a táskámba sem férne bele talán.
- Anyáéktól - egy kicsit meglepett, hogy Bence ennyire elcsodálkozott az összegen, de aztán elgondolkodtam azon, hogy neki talán nem adtak ilyen sok költőpénzt a szülei. Mondjuk igaz, hogy nekem sem azért adták, hogy csak úgy elszórjam, s ami azt illeti, nem is akartam, hogy megtudják, mugli ketyerére költöm egy részét.
- Ó ne, ezt inkább nem nézem - a vért nem bírtam túlságosan elviselni magam körül, s mivel láttam, hogy mire készül Bence, inkább el is fordítottam a fejemet. Így akadt meg pillantásom a mugli ketyerén, s csodálkozva fürkésztem az egymás mellett sorakozó készülékeket.
- Tele vízió? - még emésztenem kellett a szavakat, mert a vízió szó jelentésével tisztában voltam, azt viszont nem értettem, hogyan kerülhettek bele ilyen kisemberek a dobozokba.
- Oh, jövök, máris - nehezen szakadtam el a bámészkodásból, még oda-oda pillantottam, de a fizetésnél mégis csak koncentráltam, s előhúzva a tárcámat, ki is vettem a harminc galleont, amit a pulton átcsúsztattam az eladónak.
- Tényleg nem olcsó, de még mindig maradt húsz galleonom - meséltem mosolyogva, aztán némi aggódással pillantottam a srácra. - Jól vagy? - utaltam ezzel a vérvételre, mert egyrészt nem volt egy kellemes dolog, másrészt amikor tőlem vettek, akkor abba igen csak beleszédültem. Nem is kívántam visszaemlékezni arra az évre, amiért egy évvel csak később kezdhettem a sulit, inkább a televíziókkal kapcsolatos magyarázatra figyeltem.
- Aha, fényképező, a miénk tudom, hogyan működik - bólogattam, s tovább hallgattam Bencét, még a szemöldököm is feljebb szökkent, olyan érdekességeket mesélt a mugli eszközről.
- Hú ez nagyon jól hangzik! Film? Azt hiszem a bálon vetítettek filmeket, fél szemmel láttam is egyet, hjajj. Annyira klassz lehet ilyet készíteni. Egy kicsit irigylem Benit...tudod, ő az egyik legjobb barátom, és benne van a színjátszókörben. Talán már csináltak ilyesmit...- elgondolkodtam, mert ebben persze nem lehettem biztos.
- De, nagyon okosak a muglik, hihetetlen! - bólintottam egyetértően, amikor az eladó visszaérkezett a felrúnázott készülékkel, amit egy mosollyal vettem át tőle, aztán Bencével magunk mögött hagytuk ezt a csodaboltot.
- Wáá, van egy telefonom! - odakint az örömtől ugrabugráltam egyet mellette, majd egyetértően bólintottam.
- Jó ötlet, beülhetnénk a pizzériába, meghívnálak egy pizzára! Múltkor a fagyit amúgy is te fizetted - jegyeztem meg egy mosollyal. - Amúgy tényleg köszi, hogy elkísértél, és segítettél megvenni ezt nekem. Mostanában kicsit összekaptam Benivel, így őt nem is nagyon akartam nyúzni ilyesmivel - vallottam be, s kicsit el is komolyodtak az arcvonásaim.
- A múltkorit meg...sajnálom, ha kellemetlenséget okoztam neked és Masának - mindezt arra a reggelre értettem, ami miatt még mindig rettentően szégyelltem magam előttük. - Most biztosan meg van rólam a véleményetek - sóhajtottam magam elé, miközben ide-oda csüngött kezemen a szatyor, s benne a csodás készülék.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2020. január 25. 17:04 Ugrás a poszthoz

Mr. Kens

Sokszor nem kellenek szavak, hogy megértsük egymást, és tudom, hogy érti most is, hogy mit szeretnék pontosan kifejezni, sőt a válasza megmosolyogtat. Nos igen, ez a szó szerintem tökéletesen leírja azt, hogy milyen is ő. Furcsa ismerni. Mármint életem első tizenkét évében semmit semmit sem tudtam róla, azt sem, hogy igaz-e, amit anya mond, hogy ő egy szuperhős. Semmit. Aztán egyszer csak, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, ott állt az ajtóban, nézett engem, én is őt, és elindult valami. Akkor még csak sejtettem, hogy ő egy szuperhős, később pedig kiderült, hogy az apukám.
Más nem tartaná annak Dwayne Warrent, de nekem életem első tíz évében a szuperhősökkel azonosították, és talán nem olyan, mint Vasember vagy Hulk, nekem mégis a hősöm maradt, annak ellenére is, hogy az érdekes szóval tudom csak illetni. Az apám és szeretem őt, közelebb van a jellememhez, amint anya, és talán egy jó ideje már a szívemnek is ő a kedvesebb szülőm. Anya nekem túl sok, túl drámai, túl érzékeny, apával sokkal egyszerűbb ilyen szempontból.
- Szóval, mivel hivatalosan is megállapítottuk, hogy nem Isten.
Kezdek neki a dolognak, mert hát úgy tűnik ebben az egészben én vagyok a kezdeményező fél, és amilyen izgatott vagyok, nem is nagyon akarom kerülgetni a dolgot. Vidáman kapok elő egy hajgumit a zsebemből, szakmai ártalom, hogy mindig van nálam egy, és fogom össze a mostanra már váll alá nőtt hajamat. Lassan megint el kell mennem fodrászhoz, de ahogy láttam, az itteni megszűnt, pedig nagyon rákészültem, hogy egyik nap, munka után bemegyek, és legalább magamba szívom az összes érdekes információt a helyiekről. Nagy most a változás, amióta elmentem már a második polgármester irányítja a helyet, a hrmadik igazgató az iskolát, talán a második az előkészítőt, és azért nem volt olyan hosszú idő az a néhány év. Ráadásul szinte mindenki ismeretlen, fel kell vennem a helyi ritmust, mert mint mindig, most is kezd elkapni a pánik, hogy kívülálló vagyok.
- Hogyan csináljuk? Van valami rituáléd előtte, vagy csak úgy bele a közepébe?
Őszinte érdeklődéssel és lelkesedéssel kérdezem, mert bár nem ezzel a szándékkal érkeztem ma ide, de annyira izgalmas, hogy most egy vámpír fog inni belőlem, hogy csak na. Sőt, itt a vámpír személye is nagyon izgalmas, hiszen egészen kicsi korom óta ismerem, és már akkor azon gondolkoztam, hogy vajon amikor idősebb leszek, akkor megtörténik-e az, hogy az én véremet is kiszívja, és most itt állok vele szemben, izgatottan csillogó szemekkel, mint a kisgyerekek, amikor karácsonykor az ajándékbontás következik.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. január 25. 17:25 Ugrás a poszthoz

Dana

- De tényleg nincs nagy baj Dana, ez csak egy kis zúzódás, majd teszek rá jeget, ha visszaérünk a kastélyba - nem igazán akartam gyengélkedőre menni, még akkor sem, ha fájt. Ért már ennél súlyosabb sérülés is, s amúgy is, az előző évem óta utáltam még a gyengélkedő közelébe is menni. Pár hónapja mégis muszáj volt, a bokám miatt, ezúttal azonban szerettem volna elkerülni ezt a helyzetet, amúgy is sokkal fontosabbnak tartottam azt, hogy feljelentést tegyünk a tolvaj ellen.
- Azt elhiszem, szinte azonnal utána vetetted magad, nagyon meglepődtem - vallottam be, még egy mosoly is az arcomra szökött, mert volt ebben némi elismerés is, annak ellenére, hogy magam részéről kicsit veszélyesnek tartottam ezt a hirtelenséget részéről.
Ha a segítségével feltápászkodtam, az épp kezemmel leporoltam magamról a koszt, ami esés közben rám ragadhatott, s csak ezt követően emeltem meg a másik kezemet, hogy ne lógjon, mert úgy nagyon sajgott a fájdalomtól.
- Ugyan, nem kell bocsánatot kérned, mert az, hogy megsérültem, egyáltalán nem a te hibád. Aki itt felelős, az a szemtelen tolvaj, aki képes volt így kifigyelni, és lecsapni ránk! Mindenképp fel kell őt jelentenünk, én jól emlékszem az arcára is - mondtam a lánynak, s vele együtt meg is indultam a kihelyezett aurorparancsnokság felé.
- Ajj az épp elég, az irataidra még szükséged lehet. Ezt is mindenképp jeleznünk kellene, hogy nehogy visszaéljenek a személyes adataiddal. Remélem, hogy nem tartottál túl sok pénzt a tárcádban - kicsit aggódtam azért, hogy Dana minden pénzét elveszítette, mert nem voltam biztos abban, hogy ha el is kapják ezt a fiút, addig nem költi-e el a rabolt pénzt.  
- Egyébként te tuti, hogy jól vagy? Láttam, hogy futás közben elestél. Jó gyorsan futsz amúgy, szerintem megijedt tőled ez a tolvaj - jegyeztem meg egy mosollyal, hogy oldjam az idegességét, a Hivatal épülete pedig egyre közelebbinek tűnt.
- Kicsit izgulok egyébként, még soha nem beszéltem aurorokkal, szerinted milyen lesz? - kíváncsian pillantottam a lányra, s hagytam, hogy előre menjen majd az épületben.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. január 25. 17:41 Ugrás a poszthoz

Benett

- Hogy a fenébe ne hallottam volna? Pont ezért zavar, hogy mindenki a legrosszabbat feltételezi rögtön - felelek Benettnek, enyhe túlzással, hiszen nem mindenki gondolt rögtön rosszra, ebben is biztos vagyok. De ettől még zavar, ha megvádolnak valamivel, amit nem csináltam. Ha csak gondolják, hogy megtörtént az más. De Benettől most azt éreztem, hogy ő el is ítél kicsit, és mindezt teljesen alaptalanul. Vagyis, nagyon minimális alappal.
Aztán persze szóba kerül egy másik téma, amin el is gondolkodom, de hamar megállapítom, hogy valószínűséggel a lányok azok akik érdekelnek, ha esetleg a fiúk lennének, akkor még nagyon nem láttam megfelelőt. De utóbbit inkább kizárom. Ezt szerencsére Beni is elhiszi, így a dolog tisztázva van.
- Nem báloztam. Dolgoztam - húzom el a számat. Bár valószínűleg jobb így. Vagy nem is tudom. Persze érdekes lett volna, ha valóban bálozni megyek... De akkor már inkább otthon maradtam volna. Benett is megnyugszik a válaszomtól, sőt még meg is köszöni. Ez utóbbi kicsit meglep.
- Nincs mit - komolyan gondolom. - Ez volt a normális. - Azért a rellonosra felszalad a szemöldököm, hiszen ha Karolán múlik elment volna eggyel, de ezt inkább nem említem. Örülök, hogy Benett elengedte a témát és én is hagyom.
- De! Mondott! - nevetem el magam - Tudom, hogy az olvasás jó nála. Te meg a legjobb barátja vagy és meg tudod mondani, hogy nem hülye, meg olvasott is - sorolom, ami eszembe jut Karolától Benett kapcsán, és el is nevetem magam - Szerintem akkor is zakkant. - szögezem le, s ezzel a témát is zárom. Mert mit mondhatnék? Megvádol, hogy csináltam vele valamit, aztán kiakad, hogy emlékszik valami csókra, amikor elmesélem, amiatt akad ki, aztán megcsókol újra? Ez hol normális? Főleg, hogy aztán magára zárta az ajtót. Egyszerűen nem tudom felfogni.
- A varázslósakk az elme sportja. Tök hasznos, és egy-egy lépés még izgalmas is lehet. Ne írd le. Nekem mondjuk nincs türelmem hozzá. - Ezzel pedig a sport téma is kivesézve. S mivel azt mondja semminek sincs konkrét helye, fejemet vakarva, indulok meg a cuccokkal az akasztóhoz, s felpakolok mindent. Közben pedig jön egy kissé suta bocsánat kérés is, de mosoly kúszik tőle az arcomra.
- Semmi gond. Előfordul - vonom meg a vállam, és részemről a téma letudva. Sosem voltam haragtartó típus. Nem most válok majd azzá.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Isaac Matthew Philips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. január 25. 18:13 Ugrás a poszthoz

Zippzhar Márk Stefan
Soundtrack / 3:30 pm


  Az idő tél derekához képest elég jó volt. A nap már lebukóban volt, de a fénye még csempészett egy kis meleget a földre. Még a sálamat se kellett megkötnöm, illetve a kabátomat becipzároznom. Csak ott vártam, helyezgettem testsúlyom egyik lábamról a másikra. Megint korán jöttem. De nem is baj, legalább nem keltek rossz benyomást. Elvégre együtt kell dolgozzunk a DÖK-ben. Márk cool srácnak tűnt, jó ötletekkel. És ennyi. Többet nem tudok róla. Most, hogy megint benne vagyok a közösségben, meg minden, rájöttem, hogy meg kell ismernem az embereket körülöttem. Vagy legalább is megpróbálhatom. Éppen ezért hívtam el kajálni a srácot, hátha összehaverkodhatok vele.
  Ha már Márknál tartunk, lassan ide kell érnie. Hacsak nem ő is olyan, hogy a megbeszélt időpont előtt öt perccel lép ki a házból. Mondjuk bemehettem és rendelhettem volna valamit, ahogy az amcsi filmekben szokták, de ez pizza. Jómagam szeretem az ananásszal a tetején fogyasztani, szóval ha bárki, én tudom, hogy igazi háborúk alakulnak ki egy feltétként szereplő hozzávalók miatt. Szóval inkább kint várok. Elvégre ráérek. Amúgy még sosem ettem itt, vajon milyen pizzát adnak? Mondjuk ez az az étel, amit nem lehet elrontani.  Kíváncsi vagyok, miről fogunk beszélni. Remélem, lesz közös téma. Esetleg lehet van valami érdekes pletykája, vagy mi? Mármint nem szoktam ezeket tovább adni, de azért jó csámcsogni rajta. Ja Márk, hol vagy?
  A távolban, mintha egy rá hasonlító alak közeledne a Pizzéria felé. Remélem, ő az. Azért akármennyire is jó idő van, mégis elkezd az ember fázni egy idő után.
Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2020. február 13. 22:19
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ian Fraser Kilmister
INAKTÍV



RPG hsz: 74
Összes hsz: 91
Írta: 2020. január 25. 20:13 Ugrás a poszthoz

Nakahara Daisuke


  Itt van újra a hétvége, és arra kell ráébrednem, nem voltam felfedező úton a kastélyban. Eljött ennek is az ideje. Fogalmam sincs, merre kezdjem, vagy hova is menjek. Melyik az a hely, ahova a legérdemesebb lenne mennem. Megkérdezettem volna idősebbeket erről, de ez legyen az én hibám. Kilépek a házam területéről, megy néhány lépcsőfokot, és találomra az egyik folyosóra lépek. Elmegyek balra, hátha kilyukadok valami érdemes helyre. A kastély azon része már ismerős, amelyiken a tantermek vannak, pontosabban azok a tantermek, ahova nekem kell mennem. Itt az idő arra, hogy ismeretlent is megismerjem. Mikor ideérkeztem, abban a hitben voltam, hogy egy héten belül találok olyan társat, akivel ezt a felfedezőutat megteszem, nem kell egyedül császkálnom. Nem így alakult, magamra maradtam, de nem lehetek mindig a szobámban, és házamban. Így magányomban kell megtennem a kastély megismerését. Egy egyszerű ajtóra vagyok figyelmes, amin a társalgó felírat díszeleg. Fel is kelti az érdeklődésemet. Nem is gondolkozom azon, mit tegyek. Lenyomom a kilincset, és már bent is vagyok a helyiségben. Meg vagyok lepve. Ellentéte a nyílászárónak a helyiség. Nagy, ami gondolom annak tudható be, hogy mind a négy ház tagjai látogathatják. Persze a falak itt is tele vannak festményekkel, amiben ide oda mennek a portrék. Borzasztó nehéz lesz ezt megszokni. Vannak itt páran, de szombat este ne is csodálkozzon ezen senki Nem is toporgok sokáig, az egy kanapéra ülök, ami a kandallónál helyezkedik el. Csodálkozom azon, hogy itt nem ül senki. Lehet nemrég mentek el innen. A ropogó tűznél kellemes érzés üldögélni. Látom, több kis sziget van kialakítva, ahol a diákok egyes csoportjai diskurálhatnak. Kellemes hely, tetszik így pár perc alatt is. Most már csak egy beszélgető társ kellene, remélem nem sokáig leszek egyedül.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. január 25. 20:30 Ugrás a poszthoz

*sigh* Lacika - otthon

Ha olyan alkat lenne, érdekelné az, mennyire telnek a nap, hetek, ezen az isten háta mögötti helyen, de szerencsére folyton mozgásban fel sem tűnik neki, hogy majd' egy hónapja ideette a fene. Mondhatni, hogy nem lenne ezzel semmi gond, de igenis akad, azonban az ő véleményére ezen téren, még mindig nem kíváncsi senki sem. Azonban, legalább ez a sziget, a ház az, amely olyan elviselhető kényelmes és hangulatot teremt, amelybe már szívesebben felejtkezik bele, tény, itt sem lel meg mindent, nos, attól még akadnak érdekességek.
Lustán elnyújtózva kecmereg ki a fotelből, legutóbb forgatott újságot dobja a többi tetejére, a halomra és egy mozdulattal roppantja ki elgémberedett tagját. A világ dolgaival néha törődve, vagy célzott keresgéléssel eltöltött idő most semmi újat nem hozott, fogalma sincs, hogy a világuk unalmas manapság vagy nem mernek mindenről beszámolni, legnagyobb bánatára. A cenzúrázatlan, kendőzetlen igazságot papírra vetni ugyan nem a legkifizetődőbb, de relevánsabb lenne, mint pár szép szó arról, hogy mi a gáz. Bár tény, a varázstalan világ szépen forrong vagy épp pusztul, nem lepi meg, ott valahogy ez olyan mindennapos – még ha ezek most szélsőséges esetek, történetek -, hogy meglepettsége elő sem mászik. A ház most csendes, mindenkinek van dolga, magának is kellene találnia. Egy pohárért sétál, aranyló italt tölt belé és lustán kortyol belé, ahogy az italtálaló pultnak dőlve gyújt rá, ha már szabad program van, szabadon is tesz, ezt a levegőt egyelőre csak ő szívja. Az órára tekint, apró hümmentve realizálja az időt, most már legalább hozzászokott az ittenihez, de az óralap másodlapocskája, az az apró azt mutatja, amelybe beleszokott. Nos, túl sok az eltérés, még mindig. Mindegy. Neszt hall, nem a macska az, legjobb tudomása szerint az még csak a másik oldalára sem fordul, pláne nem kintről, vagy fene tudja honnan befelé mászva. Újabb korttyal pillant a forrás felé és ereszti le poharát végül.
- Téged is hazaesz a fene, ha kiszórakoztad magad? - horkan fel, nem tetszése nem újdonság, nem is az első. Nem fontos.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2020. január 25. 21:18 Ugrás a poszthoz

ANNIE
délutáni teázás az ajándékbeszerző körút közben | #justchatinGIF

Szemöldökösszevonva pislogok a véleményére.
- Hm. Nem, nem igazán - töprengek el ezen, más-e így az, amikor Lau nálunk alszik. Más-e, hogy a kedvesemként tölti nálunk az estét. De nem az. Nyilván, amikor magunkra maradunk, igen. Akkor összebújunk meg ilyenek. Viszont tényleg csak akkor. Különben egyáltalán nem. Úgyhogy, amikor apával vacsorázunk meg elvagyunk mind a nappaliban, az ugyanolyan élmény mindenkinek, mint amilyen bármikor volt. A szobámba pedig nem nyitna be soha Liam bácsi, ha becsukom az ajtót.
- Mármint... értem, hogy érted. És... oké, kicsit talán más - teszem azért hozzá, mert ha belegondolok, akkor nyilván izgi. Olykor észreveszem például, ahogy apa nézeget minket és látom rajta, hogy nem úgy néz minket, mintha egy barátommal figyelne engem éppen. Ilyenek vannak. Ez igaz. És olyankor bennem is tudatosul. Különben viszont egyszerűen csak csodás és természetes.
- Persze, hogy szeretném. De... már mondtam neked, hogy örülnék, ha átjönnél, nem? - fürkészem őt, immáron kételkedve abban, hogy megtettem ezt. - Akarni akartam, igazából már rég, csak ezek szerint elfelejtettem - vallom meg, bocsánatkérő mosollyal. Dehogy azért mondom, hogy nehogy rosszul érezze magát! Csak erről jutott most eszembe. Egyszerűen a nálam alvásról. Jól sejti, hogy én nem állnék elő ilyennel mindössze azért, hogy megfeleljek valaminek. Meg semmivel nem állnék elő ezért. Hanem mert szeretném.
- Igen, az úgy nagyon klassz lenne - bólogatok az időpont latolgatására, némi gondolkodás után. Az ünnepek lecsengését követően tökéletes. - Pompás évkezdés - vigyorgok, hiszen lelkesít az elképzelés, hogy végre vendégként köszönthetem majd az otthononban, amit annyira szeretek. Ja és én teljesen abban vagyok, hogy nálam is alszik. Viszont ezt valószínűleg nem mondtam így egyértelműen. Nem tudom.
Előítélet, bizony. Elhúzom a szám, hiszen így van. Most, hogy mondja, a kisebb termetű ebektől én is jobban tartanék. Már ha tartanék én bármelyiktől. Ezt még jól átbeszéljük, és mivel kiderül, hogy mára vége a shoppingolásnak, így fizetünk, felkerekedünk és megyünk az én édes kutyusomhoz, bemutatni neki Anniet.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Myra Blackburn
Független boszorkány


Magyar Mennydörgő | anya
RPG hsz: 479
Összes hsz: 5688
Írta: 2020. január 25. 21:56 Ugrás a poszthoz

Soma

Két fotózást és egy hosszú, fárasztó edzést tud maga mögött így kora estére a fővárosban. Láthatóan elfáradt és semmi kedve még innen bulizni menni, vagy egy kviddics edzést betuszkolni az idejébe, inkább hazamenne és egy forró fürdő után aludna egy pár hosszú órát.
Hát a vágyak általában azok is maradnak és nem teljesülnek be. Méghozzá azért, mert a stúdióból kifelé menet kap pár üzenetet a barátaitól - akikkel megéri jobban lenni -, miszerint várják őt is vacsorára az egyik legfelkapottabb belvárosi étterembe, ahol kibérelték a teljes felső szintet egész estére. Nem mondhat rá nemet, hogy is nézne az ki?
Szóval gyalog kel útra, szüksége van némi friss levegőre és a hidegre, hogy lehűljenek a gondolatai és fel is frissüljön. Nem szereti a várost, főleg az embereket nem. Sokan megismerik, megbámulják, de csak páran merik leszólítani. Szívesen beszélget velük felszínesen, a modellkedésről és arról, mivel tartja karban a testét és bőrét, na meg a hosszú haját. Semmi komoly, semmi igazság. Persze mugliknak nem beszél a kviddicsről és a másik világról, ahonnan idegenként csöppent ide.
Annak az embernek viszont már a hajápolási rutinjáról sem beszél szívesen, aki két utcával odébb kezdte el követni és egyre közelebb ért. Aztán leszólította. Kedves volt első körben, de aki a harmadik elutasításra sem érti meg, hogy nem ér rá és kedve sincs hozzá, hogy megigyon vele valamit, annak már nagy szeretettel tolná az arcába a terelőütőt.
- Nem, köszönöm. Tényleg mennem kell. Nem szeretnék veled... Mondom, nem - ismétli el negyedjére is, egy kissé már hangosabban.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Márton László
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 191
Összes hsz: 309
Írta: 2020. január 25. 22:31 Ugrás a poszthoz

Ruben bácsi

Hosszú nap volt ez is, volt egy kedves diáklány a közeli varázslóiskolából, aki nemrég cikket készített vele az iskolaújságba. Vele! Nagyon tetszett neki az ötlet, azonnal ugrott is rá, mostanra pedig Gerda csak azért ugrott le a faluba, hogy adjon egy példányt a kissrácnak is. Egész hazáig ezt böngészte, néha kiszélesedő vigyorral olvasgatva a korábban adott válaszait, és Gerda azokhoz írt körítését. Ez irtó jó, alig várja, hogy a többieknek is megmutassa.
A teraszra felsétálva érzi a mágia bizsergését a bőrén, ahogy a hely védővarázslatai felismerik és átengedik. Anélkül halad tovább az előszobán, hogy megválna a cipőjétől és a kis hátizsákjától, ragyogó, sugárzó mosollyal libben be a lakásba, hogy aztán szembetalálkozzon az iszogató Rubennel.
- Szia, Ruben báácsi. - Enyhén elnyújtja az 'á'-t, csak annyira, hogy az még természetesnek és ne karikaturisztikusnak hasson. Széttárja a kezeit, majd rövid nekifutást követően gyermeki lelkesedéssel megöleli kedvenc bácsiját. Ruben jobb, ha vigyáz, mert ha a férfinak nem elég jók a reflexei, lehet az itala is kilöttyen.
- Mit iszol? Én is kapok?
Utoljára módosította:Márton László, 2020. január 25. 22:32
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Nikolai Weißling
INAKTÍV


Csárdavezető
RPG hsz: 304
Összes hsz: 2171
Írta: 2020. január 25. 22:33 Ugrás a poszthoz

Zaina
ez meg az enyém

- Pszichológia - vonja össze szemöldökét, erre innia kell.
Sosem értette, miért akar valaki ezzel foglalkozni. Mások agyában turkálni, kiszedni belőle a gondolatait és elkérni azért a pénzt, mert egy órán keresztül beszélt. Anno a javítóban neki is kötelező volt látogatnia a nőt, de már a nevére sem emlékszik. Teljesen felesleges hülyeségnek tartja, ezért inkább nem is fűz hozzá túl sokat.
Egy ideig csendben figyeli tovább a nőt, minden vonását és a mosolyát is megjegyzi. Nem tartja akkora tragédiának a történteket, mint ahogy azt ő látja, de az máris simogatja az egóját, hogy valamennyire sikerült elfeledtetnie vele az egészet.
- Persze. De csak akkor, ha kívülre húzzátok a bugyit - kacsint rá kicsit a határokat feszegetve.
Csak az arca mutatja az érdeklődést, egyébként unottan ül ott. Persze elképzeli őt is meg a feleségét is szuperhős ruhában, olyan szexiben, amiben mindenük szépen formálódik, mégsem látszik szinte semmi...
- Rendben, ahogy gondolod. Viszont ha ezt megittuk, nekem vissza kellene mennem dolgozni - ujjbegyeivel megkocogtatja a poharát, amibe épp csak belekortyolt.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. január 25. 22:51 Ugrás a poszthoz

*sigh* Lacika - otthon

Az egy dolog, hogy holmi jött-ment alakok nem járhatnak csak úgy ide be, de néha kicsit még jobban rányomna arra a szelektációra, amelyet a bűbáj művel, csak akkor még ő lenne a szemét dög. Így is, csak akkor jobban. A sűrű léptek apró lábakhoz tartoznak, szemeit némán hunyja le, pár pillanatig kiélvezi még a társas magányt, meg inkább erőt gyűjt, mert sok minden van, amit ő nem bír, nem szeret, amire fintorog és azok között ott van az apró lábak gazdái. Ha valami, amivel végképp el lehet kergetni, az egy gyerek. Minél kisebb, annál rosszabb. Ezer kérdés, hangos, szagos, napestig sorolhatná, neki a türelme pedig nem erre van, szóval... Azt tudja, hogy a közelben van egy iskola, meg a faluban még egy, ahol az igazi apró népség lakozik, mindeddig a közelükbe se ment, és, ha valami biztos biztonságban van tőle, az ezen helyek egyike. Parancsra más cselekedni, szép, kérlelő szavakra is, de ez nem fenyegeti, vagyis de, az előszoba felől, és bár érti, miért történik, ezzel látványosan nem hajlandó békélni. Nem jobban, mint a helyzettel. Sosem békés.
- Bácsi – nyög fel fájdalmasan, inkább kést nyomjanak a combjába, tövig, de ez a hanglejtés és maga a szó... Orra rögtön ráncolódik, tekintetével megkeresi őt, lefelé pillant és erőltetett mosolyt ereszt. Látványosan nem tetszik neki az, akit lát. És biztosan tudja. Mire azonban bármit hozzáfűzne, még rohan is, ha nem lenne a segge mögött a pult, hátrálna, csapódjon a falnak felőle, majd koppan a feje, de így csak őt tudja eltalálni, koccan egyet a bútorral, dereka fájdalmasan nyomódik az élének, torkából pedig mordulás tör elő, más, ekkor indokolt kedveskedő nevetése helyett.
- Hogyne, kakaót, vagy langyos tejet esetleg, hogy aztán ledőlj délutáni sziesztára. Nem kéne neked napköziben lenni? - fog a poharára, szusszant türelmetlen, hessegeti is, amikor kiszúrja a lapot nála.
- Az meg mi? - nem szokása kérni, így veszi is el tőle és olvassa a címlapot. - Mivan? Edictum? Minek ez neked, nem is vagy iskolás. Vagy de? Franc tudja – legyinti el a dolgot, az most tök mellékes.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Márton László
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 191
Összes hsz: 309
Írta: 2020. január 25. 23:10 Ugrás a poszthoz

Ruben bácsi

Pedig Ruben igazán tudhatná már, hogy Leo elől egyszerűen nincs menekvés. Ez a mosoly, ezek az apró lábak, a kezek, a gyermeki lelkedés mindenkit elér. Mégha áthatni nem is hatja át, a férfi például elég immunisnak bizonyult a bájával szemben, de szerencsére ezzel egy viszonylag szűk kör részét képezi. A szurkálódásra, sőt, ne álszerénykedjünk, a nyilvánvaló sértésekre csak úgy tűnik, mintha még jókedvűbb lenne - az embernek az az érzése, hogy nagyon is tudja, érzi, mennyire irritálja a másikat. Hiába, Ruben reakciója tényleg rajzfilmbe illő, olyan tipikus morcos nagybácsi.
- Egy kakaó vagy forró csoki nem is lenne rossz. Betakargatsz a délutáni alváshoz? A szieszta elég jól hangzik.
Meg se rezzen, ugyan már. Elengedi Rubent, amikor a férfi megszemléli az Edictum címlapot, sőt, büszkén kihúzza magát és összefonja a kezeit maga előtt.
- Benne vagyok a suliújságban, ami van itt a szomszédban varázslóiskola. Én leszek a következő Pulitzer-díjas újságíró, tudtad?
Fogja magát és Ruben mellett beáll a pulthoz, a két kezét megtámaszja a szélén, majd fellöki magát és kisebb mászómutatványt követően felül a pult tetejére, így ő is rálát rendesen a lapra, amit Ruben a kezében forgat.
- Sztár vagyok.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Quinn Ashwood
INAKTÍV


apnyu | a másik Szombat lány
RPG hsz: 98
Összes hsz: 525
Írta: 2020. január 25. 23:16 Ugrás a poszthoz

Ká

Élvezi az esőt, a szabadságot. Épp, mint egy fesztivál, ahol kötetlenül élheti ki a vágyait. Igaz, Quinn a mindennapokban is egy saját fesztiválban él, a sajátjában, ahol a határok egészen ki vannak tolva, talán nem is léteznek. És hogy ez jó-e? Kinek mi, ugyebár. Az esetek nagy százalékában az egyszerű kattantsága miatt teljesen jól érzi magát és annak ellenére, hogy eleinte mennyire nem akart egy ilyen pici faluba költözni, megszerette.
Minden nap megismerkedhet itt is új emberekkel, ahogy teszi azt ezzel a nővel. Nem érdekli a neve, sem a származása, sokkal inkább a lazasága. A mozgása. A tűz, ami egy rövid időre gyúl kettejük között. Igazi szívtipró mosollyal pillant a karjai közt tartott nőre és csak óvatosan közeledik. Épp annyira, hogy az még ne tűnjön tolakodónak.
Amikor arcát felé fordítja, Quinn halvány mosollyal belehajol a nyakába. Orrát húzza végig bőrén egészen a füle tövéig, ahová nyom egy apró csókot. Csak egy aprót, talán meg sem érzi.
Ahogy a lassuló dallam újra gyorsulni kezd, ő azzal a lendülettel pörgeti ki a nőt és engedi el. Arcába hulló hosszú, fekete tincseit rázni kezdi, majd hátrasimítja, félig lebillentett fejjel közelíti meg újra Őt. Körbetáncolja, eladja magát, és csak egy-két perc elteltével veszi észre, hogy már nem csak ketten táncolnak a téren. Nevetve pörget meg egy esernyős nénit, majd egy gumicsizmában és esőkabátban bulizó kislányt, de tekintete végig a nőre tapad. Rá mosolyog.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. január 25. 23:30 Ugrás a poszthoz

*sigh* Lacika - otthon

Minél hevesebben tiltakozik, annál rosszabb és erősebb az, hogy tapad és próbálkozik. Ahelyett, hogy mogorva arca elijesztené, még inkább marad. Ez a taktika elsőre sem sikerült, sőt, eréjes szavai sem, semmi, amitől más kölykök talán sikítva futnak az anyjuk szoknyája mögé, hogy megvédje őket a gonosz embertől. Mert bácsi... koránt sem az. De olaj kell a parázsra is, hát még a tűzre, nem is kell külön kérni. Fújtat egy sort, mint a kitörni készülő dühös bika, szabad kezét lógatja, majd a pultra támasztva kocogtat körmével türelmetlen, mire a kezek szorítása enged és ellép tőle. Nemhiába, többet van házon kívül, ha a másoknak oly aranyosnak tartott arcocska is itt van. Woody-val többet lóg a kölyök, ez biztos, neki van gusztusa hozzá. Nem csodálja.
- Majd anyád betakargat, nem vagyok én arra szerződtetve. Tudod hol a hűtő is ugye – int színpadiasan a konyha felé, lám, kedvessége most mutatkozik be igazán. Íme, pont tökéletes. - Jól hát, az összes ötletem jó – mormogja, majd figyelmét szerencsére hamar leköti az újság, átfutja a címszavakat, a küllemet, egészen komolynak néz ki, látszik, hogy időt töltenek vele, de hogy mégsem hivatalos. Szemöldöke megemelkedik a pöttöm szavaira, talán ritkaságba megy az, ahogy így tekint rá – sőt, biztos -, de tekintete egyszerre érdeklődő és meglepett.
- Mi a szart vagy te egy iskolaújságban? - erről nem volt szó, tudomása szerint. Ha hülyeséget csinál, oké, ő szív érte, de ha mindenkinek... Szinte már-már úgy tépi fel az oldalakat, hogy kikeresse azt, ami róla szól és falja a szavakat. Még a poharat is leteszi, némán futja át és értelmezi, ahogy egyre előrébb jut, úgy húzódik az arca. Vigyorra. Aztán röhögni kezd, nem tudja bent tartani. Igen, ezek komoly dolgok és... mégsem. Még meg-megrázkódó vállal pillant rá.
- Sztár... meg oknyomozó riporter – egyelőre nem forgatja tovább a lapot, ezen még ki kell mulatnia magát. - Mondanám, hogy nem illik hazudni... - a pult másik felére helyezi a lapot, a fejét megcsóválva ereszti el a sorokat. Komédia.
- Jó atyád mit szólt? Remélem őt jobban mulattatod, mint engem... - sztár. Lenyeli a gondolatát, egyelőre.
Utoljára módosította:Weiss Arion Ruben, 2020. január 25. 23:31
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Márton László
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 191
Összes hsz: 309
Írta: 2020. január 26. 00:15 Ugrás a poszthoz

Ruben bácsi

- Olyan izé vagy. Kicsit se vagy kedves... - ráncolja a homlokát némileg rosszallóan mostanra, mert hát Ruben egyre kevésbé válogatja meg a szavait és egyre nyersebben viselkedik vele. Nem mintha nem tudná, hogy ki nem állhatja a gyerekeket, az sem biztos, hogy ez a rosszallás teljesen őszinte, merthát.. nos, ki tudja.
A férfi ott "teszi jóvá" a dolgokat, amikor az Edictumos cikket olvasva nem finnyázik, hanem láthatóan ő is legalább annyira jól szórakozik, mint amennyire Leo szórakozott, miközben Gerdával beszélgetett. A cikkbe illesztett képek is tiszta előnyösek, tetszetősen összerakott.
- Ő még nem tud róla, meglepetés lesz. De na, gyere már ide..
Először csupán a fejével int, ám hamar belátja, Ruben teljesen immunis, sőt, ellentétes pólust képvisel mindennel szemben, ami Leo. Először úgy tűnik, mintha a kisfiú bőréről fura, sötét kipárolgás indulna meg, majd ahogy telnek a századmásodpercek, úgy sűrűsödik fekete füstté, mely bevonja az apró testet.. bevonni? Sokkal inkább mintha maga a matéria foszlana szét, a levegőben az enyhén épp csak érezhető szulfur illata elveszik a füstölők aromájában. A folyamat furcsán követhetetlen, nehéz lenne megmondani, mikor tűnik el teljesen Leo alakja, mikor formálódik új sziluett az amorf formátlan füstből, s veszi át a tíz éves kisfiú helyét egy másik alak.
A pulton ülő "személy" valójában távolról sem hat embernek, még ha megjelenése többé-kevésbé antropomorf is. A vékony, szálkás alkatú férfi(?) bőre levendulatszínűnek tetszik, félhosszú, enyhén göndör fürtjeiben is a sötétlila árnyalatai köszönnek vissza. Mégis, a leginkább feltűnő a koponyájának két oldalán tekeredő szarv, illetve az átváltozás után érdeklődően lendülő villás farok. A lény vigyorában villanó két szemfog mintha élesebb lenne, de még nem vámpírszerűek. Márton Lacika kisiskolás ruhája is a múlté, a hátizsák már sehol,  a szépen vasalt kis méretű ing is, helyüket színes mintás, laza kimono szerű, de szabásában inkább távolkeleti hangulatú köpeny veszi át, amely épphogy csak körbeöleli az alakját. Szarvait csillogó drága ékszerek díszítik.
- Mostmár jobb? - Kezeit kinyújtja Ruben felé, hívogatva, hogy lépjen közelebb a pulthoz, melyen még mindig ül.

Utoljára módosította:Márton László, 2020. január 26. 00:15
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. január 26. 00:54 Ugrás a poszthoz

Lacika Yezebel - otthon

Gúnyosan horkan fel, mint aki jól szórakozik e szavakon és valóban. Nem, nem fogja vissza magát, ezen falak között nem kell, innen semmi sem megy ki, még az ablakon bekukucskálók elé táruló látvány is bőven az illúzió műve, nem hagyta meg még a kulcslyukat sem, így aztán semmit sem kell szégyellnie, a szavakat lenyelni főképp nem, undormányosabban hatna az, ha mézes-mázos szólamban szólna a gyerekhez, ha becézné, karácsonykor épp elég kedves volt, csomagot is kapott, többet is, ezek után egy évre bőven elég is, sőt mi több, a gyereket nézve véglegesen elég, nem egyszer fejezte ezt már ki, de... láthatóan, még mindig Lacika homloka ráncolódik. Tény, hogy a cikk javít a renoméján, jó pont arra, hogy amúgy nagyszerűen mulatságos olvasni és értelmezni a sorokat, mögéjük látni, látni, hogy azok a kis gyermeki vágyak mennyire... álszentek. Csoda, hogy a plafon a fejük fölött maradt, némán ismeri el csupán, hogy egy tényleg zseniálisan elhúzott mézed madzag volt, körbe is tekerte vele a nőt, meg aki csak olvassa, de félő, ha kimondja, elbízza magát, amelyből így sincs hiány. Az a lényeg, hogy ebben a családban senkinek nincs gondja ezzel. Minden tökéletes.
- Azt a meglepett arcot látnom kell. Előttem add oda azt neki – szinte már-már parancsoló, mégis, tényleg vágyik a látványra, a szavakra, amelyek először el fogják hagyni az ajkait, ő pedig csak majd ül, áll, valamit tesz a háttérben és talán ugyanúgy fog kacagni, mint az előbb. Nem biztos, hogy a címzettnek is ugyanúgy tetszeni fog, bár sosem tudni. Vannak dolgok, amelyek előtte is rejtettek és annak is kell maradniuk. Neki is kell meglepetés, nem? - Mondom nem ringatlak álomba – ezen képpel biztos nem reagál holmi csalogatásra, ösztönös és direkt, igen, talán kicsit még rá is tapos arra, hogy mennyire nem akarja a közelében tudni azokat az apró ujjakat, amelyekről még most, csak látványától borsódzik, a nem jó értelemben. A poharáért nyúl hát, eltökélt terve, hogy nem tesz mást, csak áll, egy karnyújtásnyira, gebedjen bele, de mire a pohár az ajkaihoz érne, pontosabban megemelve áll meg ott, megérti a csendes és a jelenséget. A változást.
A normál reakció egy öblös üvöltés lenne, néha még a varázsvilágban is lehet megrökönyödés és ijedtség, azonban minden, ami ide képzelhető, hogy történik az apró gyermekkel, hogy talán meg kellene illetődni, az most hiányzik. Cserébe széles és őszinte vigyor ül ki képére, láthatóan nem először kíséri ezt végig és az is biztos, hogy a pokróc viselkedés talán végig erre ment ki. Nem most, hanem mióta Lacika. A kísérő illatot szívja be, mélyen, ahogy a kortyot önti le torkán, és mire a pohár üresen koccan a pult lapján, az egész véget is ér. Mintha a gyerek sosem lett volna ott, vagy mintha az ő egyik olcsó illúziója lenne, de nem, ehhez neki semmi köze sincs.
- Már akartam kérni, hogy tedd meg. De megint az én fejemben élsz – cisszeg rosszallóan, de cseppet sem komolyan. Valóban. - Itthon abban vagy, amiben kényelmes. Nem, neked a „cuki” kell – mordul rá és egy öles lépéssel kerül hozzá végleg közelebb, teljesen, ahogy eddig szinte menekült, most úgy súrolja a lelógó lábakat és combokat testével.
- Szóval, most, hogy sztár lettél... – forgat szemet, mert hát... hagyjuk is, és megtámaszkodik mellette. Egy kósza tincsért nyúl és löki félre, mintha az átalakulás során ez elkallódott volna.  - ...legalább szóba állsz velem. Unalmas voltál eddig – ő meg kegyetlen őszinte. Mindig.
Utoljára módosította:Weiss Arion Ruben, 2020. január 26. 01:00
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Yezebel
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 191
Összes hsz: 309
Írta: 2020. január 26. 01:49 Ugrás a poszthoz

Ruben

Habár az ifritet személy szerint nem zavarja ennyi idő után, talán sosem zavarta igazán, de valahol szomorú a tény, mennyire álságos és hamis Leo 'karaktere'. Túlzás ugyan azt mondani, hogy tényleg minden hazugság, amely elhangzik a szájából, mikor nem önmaga,  ám a maszk nem hiába maszk, funkcióját, célját tekintve más miatt létezik, nem azért, hogy reprezentálja az általa rejtett, valódi arcot. László, akárhogy is nézzük, valójában nem létezik, gyermeki, őszinte lelkesedése, naivitása és esetlensége hosszú évek alatt csiszolt allűr, egy szerep, amit mondjuk Yezebel indokolatlanul élvez még mindig. A gyerekekkel mindenki bizalmasabban bánik, könnyebben nyerik el az ember szimpátiáját, és úgy alapvetően nem tekint senki rájuk valódi veszélyforrásként, de még csak kockázati tényezőként is. Volt idő, a boszorkányüldözések idején, mikor a "jó" keresztény inkvizítorok, kutatták a mágiahasználókat. Akkor a gyerekeket isten teremtményeinek tekintették, akiket még nem szennyeztek be olyan földi bűnök, mint álszentség, épp ezért, ha valakivel kapcsolatban egy gyermek állította, hogy boszorkány, mindenféle per nélkül, azonnal bitófán végezte. A szélsőségeket azóta a társadalom konvenciói lekerekítették, de alapvetően a gyermekek megítélése nem változott az idők folyamán.
- Azt hiszem, nem lesz túl boldog. Amikor legutóbb egy aurorral ismertettem meg, tudod mi lett belőle. - Messze jobban szórakozik mindezen, mint amennyire indokolt lenne, de megszokhatták már tőle, hogy az unalmának elűzése érdekében Yezebel hajlamos.. játékokra. Ezeket a játékokat nem mindig élvezik a többiek is, de alapvetően ártalmatlanok.
- Ez csak egy sejtés, de mintha nem kedvelnéd annyira Leot. - Sejtés, nyilván, nem mintha nem tette volna Ruban elég egyértelművé, hogy a háta közepére sem kívánja ezt az alakot. A kamasz Fruzsina még átesik a rostán valahogy, de László teljesen kívül esik az ingerküszöbén. A megjegyzésre felkapja a fejét és álmeglepettséggel-felháborodással eltátja a száját.
- Unalmaaaas? Leo az egyik legjobb aktom, ezt a sértést jobb, ha minél előbb jóvá teszed valamivel. - Egyik kezével kinyúl a poharak felé és elvesz egy másikat pultról, odateszi Rubené mellé. A talpa jelzésértékűen koppan a felületen.
- Tölts nekem is, ha már kakaó és meleg tej nincs.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Éjféli Veréna
INAKTÍV


Phoenix
RPG hsz: 211
Összes hsz: 268
Írta: 2020. január 26. 09:49 Ugrás a poszthoz

Polgármester úr


Különös lény az ember. Ha bánat sújtja, vész terheli, lelke akkor mutatkozik meg legőszintébb valójában. Azokban az időkben láthatóak gyengeségei, de erősségei is egyúttal. Számomra nem a menekülés és bujkálás évei, mint inkább az eltelt néhány hét jelentették ezt az időszakot. A munkaalkoholizmusba menekülés és olyan tulajdonságok felfedezését magamban, melyekről mindeddig azt hittem nem részeim. Azonban amiknek eddig is birtokában voltam még jobban felerősödtek bennem. Ilyen az állhatatosság, de főleg a gyanakvás. Így amikor a férfi kedvesen biztosít, hogy rám szánja idejét, elmémben már viharfelhők gyűlnek az eddig sem épp ragyogó kék égre. Talán szemem össze is szűkül, de ez a kifejezés a másodperc tört részén át látható csupán. - Köszönöm - biccentem meg finoman felé fejem, majd Daróczy úr folytatja. Szavai megértést sugallnak az első pár mondatban, ám mintha mégis valójában már ítéletet mondana felettem. - Forrásai bizonyára azt is elmondták önnek, hogy az üggyel kapcsolatban egy legilimenciára specializálódott aurornak már vallomást tettem - reagálok szomorúan. Porcelán-fehér arcom komor-szép vonásai még hangsúlyosabbakká válnak. Szinte tudtam, hogy ez az egész ügy nem úgy jut napvilágra, ahogyan valójában történt. Az elferdített hírek, a félinformációk csapdájában vergődik az Igazság. Ideje rendet tennem - A férjem évekig bántalmazott engem - kezem magyarázatomat és ugyan egyszerűbb lenne a jegyzőkönyvet a kezébe adnom, amit magammal hoztam, inkább szóban adom tudtára mi is történt azon a pár héttel ezelőtti havas napon a temetőben - Megszöktem tőle és álneveken életem annak tudatában, hogy kutat utánam szüntelen, felhasználva minden eszközt, mely a rendelkezésére áll - mélyet sóhajtok, ahogy egymás után szakítom fel a szívemen alig hegedő sebeket - Itt, Bogolyfalván rám talált. Próbáltam megértetni vele, hogy el akarok válni és, hogy hagyjon engem békében élni, de ő csak azt hajtogatta, hogy nem és nem. Mert az övé vagyok és soha nem szabadulok meg tőle...Mivel neki teremtettek, a tulajdona vagyok és örüljek, hogy megbocsátja a szökésemet - a súlyos szavak, mint gyöngyök peregnek természet által vöröses árnylatú ajkaim közül, hiszen könnyeim már nincsenek, mik ezt megtehetnék - Kétségbeesésemben nem láttam más kiutat, mint kikényszeríteni a rólam való lemondást azzal, hogy... - elakad a szavam. Útját állja a magamtól való elborzadás, ám mégis beszélnem kell tovább - Alkut ajánlottam neki. Életért életet. Leszúrtam a férjemet, de végül ő magát ölte meg - nem tudom folytatni. Ennél több hang már nem tud átjutni kiszáradt torkomon. Lelki szemeim előtt leperegnek újra annak a borzalmas néhány percnek a képei. A rettegés szülte mozdulat, ahogy erőmnek erejével beledöföm a mellkasába a késemet...Az ütés, amivel ellökött magától, hogy azután kihúzza a pengét és letörölje a markolatot...A megannyi hasztalanul elzokogott varázsige amivel annak ellenére meg akartam menteni, hogy az volt az utolsó szava, hogy "Fuss!". Legszívesebben most futnék, de már nem lehet. nincs hová és nincs miért. Kettőnk története körbe, ádáz fogócskánk véget ért. Csak abban bízhatok, hogy a legilimentor által látottak elegek lesznek ahhoz, hogy mások számára értelmet nyerjen az amit tettem. Vállalom a veritaszérumos kihallgatást is, ha a sors úgy hozza. Azonban a saját magamnak való megbocsátás sosem fog menni és sohasem leszek már ugyanaz többé.
  
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mester Adrián Dominik
Független varázsló, Bogolyfalvi Tanács tag



RPG hsz: 29
Összes hsz: 40
Írta: 2020. január 26. 15:21 Ugrás a poszthoz


- Igazán kedves gondolat – megereszt egy félmosolyt, miközben Leopold tincseivel játszik szórakozottan egy pillanat erejéig, szinte dicsérőn, amiért ilyen példásan és édesen viselkedik a felnőttek jelenlétében. Szimpatikus, hogy a nő szerényen reagál a magasztalásra, egész biztos benne, hogy a legtöbben mellkasukat düllesztve fürdőznének a dicsfényben, amit az apróság tanúsít feléjük.
Épp csak legyűri a késztetést, hogy égnek emelje tekintetét a méltatlankodást hallva, helyette megbocsátó mosollyal finoman megcsóválja fejét. Gyerekek.
 - Hát legközelebb mondjuk megkímélhetsz mindkettőnket a túrázástól, és akkor nincs szükség ilyen jelenetekre – fojtott hangon válaszol, a fiúhoz hasonlóan kézfeje hátuljával takarva száját, bár nincs olyan mértékű háttérzaj, hogy elnyomja és érthetetlenné tegye a kívülről biztosan aranyosnak ható szituációt Ophelia számára. Egész játékosan rávilágító a hangnem, nem kioktató és nem is szemrehányó, még egy leheletnyi kérdő él is érzékelhető a mondatvégi hiányzó „ugye?” helyén, szemöldökét érdeklődőn felvonja.
Halvány mosollyal pillant a nőre, amikor tulajdonképp melléáll az érvelésben; hálás gesztus, értékeli a próbálkozást, még ha a fiúcskát nehéz is kibillenteni saját elképzeléseinek makacs magabiztosságából.
De lehetett volna. Nem mondja ki, hisz nem akarja tovább adni Leo alá a lovat, erősíteni a csakazértsem hozzáállást. És nyilván nem is az a cél, hogy a kisfiú ne érezze magát biztonságban új lakhelyükön.
 - Remekül hangzik, köszönjük – bólint mosolyogva a meghívásra. – Szintúgy – nyújtja is jobbját, hogy határozottan, de semmiképp sem udvariatlanul erőszakosan kezet fogjon a nővel. Utóbbit csak kisebbségi komplexusok hadával rendelkező csődtömegek csinálják, akik ezáltal igyekeznek bizonygatni nemlétező erőfölényüket.
 - Akkor hát, a viszontlátásra – jókedvűen mosolyogva búcsúzik, aztán nyúl Leo kezéért, hogy az ellenkező irányba indulva mihamarabb haza tudjanak hoppanálni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. január 26. 15:44 Ugrás a poszthoz



Csak bólintok fintorogva, hogy 50 galleont kapott Karola a szüleitől. De most tényleg, ha féltik, meg egy dobozban tartották két lyukkal, ahonnan kileshetett, minek adnak a kezébe fegyvert. Mármint pénzt, amikor amúgy „ingyen” lakik a kastélyban és ingyen ehet. Jó, talán kell a presztízs miatt? Gőzöm sincs, hogy milyen gazdagok, vagy ilyesmi, de mivel hallatlanul maradiak, teljesen logikátlan ennyi pénzt adni neki. Na, de nem baj, mert így legalább lesz új telóóóó, jeej!
- Igen, csak egyben. televízió, vagy röviden TV – bólogatok, ahogy olyan cuki érdeklődően nézegeti sapkában a tévét, mintha valami új állatfajta lenne LLG-n. Végül is, így elsőre tényleg az lehet, de nekem már nem újdonság. Biztos vagyok benne, hogy a félvéreken és a mugliszületésűeken kívül, én vagyok a legtájékozottabb a suliban ezekben a cuccokban. Gyorsan vért adok, amíg letisztázzuk a dolgokat és vigyorogva mutatok egy oké jelet hüvelykujjal felfelé. – Húsz galleonnal megveheted a világot… öhm... majdnem – vigyorgok, mert a napokban pont beszéltünk Marissal ilyesmit. Kár, hogy nincs itt, segíthetne Karolának. Ö… vagy csak összezavarná, de azért hiányzik egy kicsit. Nagyon. Miközben a kedves eladónőnk összekészíti a dolgot, meg megrúnázza, addig Karcsinak elmondom a TV működést varázsló-kompatibilisen.
- Beni a legjobb barátod? Nem is meséltél - emelgetem fel a szemöldököm, mivel azt hittem, hogy Márkó a legjobb barátja. De hát lehet több legjobb barátja is, nem? Szerencsére a rúnázás viszonylag gyorsan megtörtént és már kint is vagyunk a boltból, mire észrevennénk, hogy mi az a repülőgép! Volt ott egy kisméretű, lehet, hogy repült is?! Vissza kell majd jönnöm valamelyik nap…
- Bizony, büszke vagyok rád! Rácsatlakozol végre a BK lüktető pletyka és aszociális hálójára – vigyorgok és élvezettel nézem, ahogy ugrándozik örömében. A legcukibb unokatesóm ever! Gyorsan felajánlom, hogy megtanítom használni, de azt valami melegebb helyen kellene megtennünk, és máris ad egy jó ötletet.
- Oké, elfogadom, most az egyszer – ma, tenném még hozzá, de nem akarom. Bírom, hogy a csajszik mára már nem várják el, hogy a srácok fizessenek mindig, és most még meg is dolgoztam érte. Csak kicsit sajnálom, hogy tovább csapoljuk a pénztárcáját. Kukorica jövüüüünk!
- Pedig az ilyen esetekkel lehetne békülgetni – kacsintok Karcsira, aki éppen elfordul, és a cipővizslatásba kezd. Az enyém jobb, csak nem akarom megzavarni a gondolkodásba.
- Nekem és Masának? – nézek rá csodálkozva, egyáltalán nem értem, hogy nekünk miért volt volna kellemetlenség. Mi jól elszórakoztunk rajtuk, főleg Márkón, aki nagyon össze volt zavarodva, Karola pedig azt sem tudta mit csinál, de az is édes volt. Szóval nem mondanám, hogy hű, de kellemetlen volt.
- Meg bizony. Egy őrült vagy - mondom nevetve, de gyorsan hozzáteszem, mielőtt túlságosan magára venné rossz értelemben, hogy: - de mi így szeretünk. És nem kell félned, senki sem hibáztat, vagy ítél el, mert berúgtál. Legalábbis mi nem, viszont otthon ne mondd el – mosolygok rendületlenül, majd megelőzvén elé állok, és jól megölelem. Szerintem ez a legjobb módszer a fájdalmak elmulasztására, mármint a szívfájdalmakéra. – Mondjuk nem tudom Márk ezt hogy élte meg, de szerintem ő kedvel téged, legalábbis nagyon igyekezett, hogy ne bántódj meg. Szóval mindenki szeret Karcsi – mondom neki vidáman és elengedem őt, majd intek neki a fejemmel, hogy most már induljunk, mert kihűl a pizzánk. Igen, úgy is tudok inteni a fejemmel, igazi fejintő bajnok vagyok. Masától tanultam. Szerintem ez hihető.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mester Adrián Dominik
Független varázsló, Bogolyfalvi Tanács tag



RPG hsz: 29
Összes hsz: 40
Írta: 2020. január 26. 15:44 Ugrás a poszthoz


V. kerületi lakás | ready or not

A fiú kezét fogva hoppanál a fővárosi lakásuk előszobájába, ahol egyelőre szótlanul kezdi egészen kimért mozdulatokkal megszabadítani magát a plusz rétegektől. Halvány mosolya töretlen, bár mintha némileg más színezetet vett volna fel, egész lényéből egyértelműen érzékelhető, hogy lesz hozzáfűznivalója, a feszültség azonban egyelőre egész lustán pislákol csupán, fokozatos nyomást gyakorolva.
 - Nem hinném, hogy különösebben tartanunk kéne tőle – konstatálja hangosan, majd miután felakasztotta kabátját is, a nappali felé irányulnak léptei. Már nem cirógatja büszkélkedve a kisfiút és nem is vezetgeti féltőn.
Minden bizonnyal teljesen egyértelmű, hogy Donovanre gondol, hisz a legutóbbi kérdés is a nő jellemére irányult. Rideg, tényszerű megállapítás ez a részéről. És még kifejezetten finoman is fogalmazta meg az első benyomásra alapuló véleményt, távol álljon tőle ugyan, hogy elhamarkodottan ítélkezzen vagy alábecsüljön bárkit is. Hisz tulajdonképp semmit sem jelent, ha valaki egy kisgyermek rajongása láttán elérzékenyül, ettől még lehet kiemelkedően tehetséges párbajban. Végül is.
Egy szál cigarettát helyez ajkai közé és rá is gyújt, majd ráérősen fia felé fordul.
 - Áruld el, kérlek – kezdi, a dohányfüst szavai nyomán távozik tüdejéből. – Mégis miből gondoltad, hogy jó ötlet felhívni magadra a figyelmet a többszöri egyedül kószálással?
Érdeklődő, testbeszéde nyitott, egyáltalán nem az, amit az ember ismeretlenül fenyegetőnek vélne, mégis van benne valami… Épp csak észrevehető, árnyalatnyi jelzés; mindenképp megfontolná a választ, ha a másik helyében volna.
Utoljára módosította:Mester Adrián Dominik, 2020. január 26. 15:44
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bagolykő Mágustanoda Fórum - összes RPG hozzászólása (40600 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 1344 ... 1352 1353 [1354] Fel