Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nagyon megviselt, hogy az elmúlt időszakban Benett hanyagolt, s nem kereste a társaságom. Nem osztotta meg velem a problémáit, ami most utólag kiderült, s ez is nagyon rosszul esett. A legjobb barátomnak tartottam, meghallgattam volna, ő azonban nem bízott meg bennem, s még a bálra sem hívott meg. Ha elmondja , hogy ennek mi az oka, talán megértettem volna, ő azonban hozzám vágta Márkot, amitől persze ideges lettem. Fogalmam sem volt arról, hogy a fiú mit tud, vagy miket hallhatott, de annak örültem volna a leginkább, ha semmit, mert rettentően szégyelltem azt az éjszakát. Ő azonban azt mondta, hogy pletykáltak rólunk, ami csak még inkább szította bennem a feszültséget. S bár még nem tudtuk megbeszélni, hogy ő miért fordult el tőlem, muszáj voltam egy félreeső sarokba húzni magammal, hogy megtudjam, mégis mi az, amit tud.
- De hát odajöhettél volna...- kezdtem bele, a fiú azonban úgy reagált, mintha féltékeny lenne. Értetlenül ráncoltam a homlokom, s nem is tudtam mire vélni az indulatos kijelentését.
- Benett! Miért beszélsz velem így? Én nem csináltam semmit...én...neked el kellett volna hívnod engem, mint barátodat! De nem tetted meg! És láttalak, és rosszul esett, hogy láttam, hogy ott vagy, de még csak felém sem bagóztál-nagyot sóhajtottam, miközben egyik kezemmel próbáltam eltörölni a könnyeket a szemem sarkából. Nem szokásom veszekedni, soha nem voltam még ennyire magam alatt, mint akkor, de ez történt, ha olyas valaki bántott meg, aki közel állt hozzám.
- Igen, többet ittam, de nem direkt! Én csak...kíváncsi voltam, hogy mit szolgálok fel másoknak. Te nem lettél volna az? - dobtam vissza a kérdést, de aztán folytattam. - Jöttek azok a rellonos fiúk, és whiskeyt kértek. De én még soha nem kóstoltam, fura volt a szaga, hát belekortyoltam - azt nem meséltem el, hogy a kóstolás helyett egy ujjnyit kapásból felhajtottam, mert akkor megbélyegzett volna azzal, hogy túl mohó vagyok.
- Aztán...nem tudom, Márk szerint sokat ittam, de nem tudom, hogy miért és azt sem, hogyan jutottam hozzá. Kész zűrzavar volt az egész. Elmesélte, hogy rosszul lettem, ő pedig csak segített. Tudod? Nem akarta, hogy mindenki rajtam röhögjön, ezért vitt el magukhoz, és náluk aludtam. De semmi nem történt - állítottam, mert a többi dolog már számomra volt kellemetlen, s azokról nem szívesen beszéltem senkinek sem. Ahogy Benire pillantottam, védekezően vontam össze testem előtt a karjaimat.
- Azt hittem, hogy barátok vagyunk Beni. És ha láttad, hogy nem voltam jól..te is odajöhettél volna hozzám - szúrtam oda kicsit, mert rosszul esett, ami történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ő is csendben ül. Én is csendben ülök. Mint a körülöttünk lévő táj. Csendben van minden, kint repkednek a mínuszok, csak néha-néha hallom, ahogy a közeli istállóból a lovak prüszkölnek egyet-egyet. Az ablakban állok jó ideje, ajtóm résnyire nyitva van, hogy anélkül mehessek ki, hogy nyikorogna. Mert még mindig nyikorog. Ugyanabba a szobába költöztünk, amikor megérkeztünk, automatikusan indultam az emeletre, Lorin pedig a saját lakrészébe, de ugye már mindenki tudja, hogy él, így megkapta azt a szobát, ahol akkor élt volna, ha velem nő fel. Csak erre nem került sor. Mélyet sóhajtva hunyom le szemeimet, amikor meghallom a jellegzetes ajtónyikorgást. Pontosan ugyanolyan a hangja, mint az enyémnek. A csikket elpöckölöm, még a levegőben foszlik semmivé, miközben elfordulok az ablaktól és az ajtóhoz indulok. Rendesen kinyitom azt, majd ki is lépek, figyelve arra, hogy a nyikorgó deszkára ne lépjek rá. Mosolyogva követem végig, ahogy a folyosó végére megy a telefonja fényének segítségével. Egész végig ott volt. Pár lépésre tőlem rejtegették előlem a húgomat. Anyámmal és apámmal a mai napig nem vagyok hajlandó beszélni a dologról, lehet mondani gyerekesnek ezt a viselkedést, de az ő érdekükben. Tudom, hogyha nagyon mélyen belemennénk a témába, ha ki lennének mondva az okok ismét, csak most az arcomba, nem bírnám türtőztetni magam. Hangtalan lépkedek húgom után, majd az ajtóban megállva, csendben nézem végig, ahogy elhelyezkedik, majd az ajtótól pár méterre direkt lépek rá egy recsegő deszkára. Arcát nyugalom szállja meg, így az én szívem sem ver olyan hevesen, pedig nagyon tiltakozott, hogy eljöjjünk. De nem volt rossz ötlet. Ez kellett neki. Elutaztunk.
- Tényleg nincs vattacukor illat – mosolyodom el halványan bajszom alatt, miközben beljebb lépek a szobába. – Megbántad? – csak remélhetem, hogy a kérdés nem szorul magyarázatra. Kellemetlenül érzem magam. Életidegen, mégis, mintha én is itt éltem volna éveket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Nem.
Felelem csendesen, a szemem még sokáig legeltetve a növekvő holdon. Olykor egész közel van, szinte fényessé téve a helyet, máskor fohászkodok, hogy csak egy kicsit kapjak belőle. Ahogy Denisből is. Néha azt érzem, olyan, mintha ő meg én egyek lennénk, máskor meg azt, hogy egy kis szelet is jó, Aztán beárnyékolja a sötétség. Fáradt vagyok, de nem álmos. Kedvetlen és szótlan. Mégis tudom, hogy nem akarom, hogy mindent a fejemből szedjen ki, és tudom, hogy ő sem ezt akarja.
- Gyere, ülj le.
Nyújtom ki felé a hűvös, nyirkos kezem, hogy érezze, valóban szeretném, ha csatlakozna hozzám, hogy megosztom vele a kiülőt, a takarómat, a párnákat, melyeket anya készített. Minden születésnapomra egyet. Minden párna egy-egy túlélt év, így bármennyire is vigyáztam rájuk, vannak elnyűttebbek is. Szeretem a párnáimat, és remélem, hogy ha eljön a végtisztesség napja, akkor párnáim is elkísérnek majd az utolsó utamra. Anya tudja, hogy így szeretném, már megbeszéltem vele, régebben egy rohamom után.
- Itt szoktam veled beszélgetni. Vagyis, régebben itt beszélgettem. Mikor még nem tudtam, hogy milyen a hangod, milyen az illatod, amikor még csak minden a képzeletemben létezett. Mindent elmeséltem neked, nem voltak titkaim előtted. Te hallgattál, többnyire. De néha meséltél, arról, hogy milyen lovagolni, hogy mennyire nehéz egy-egy nap. Hogy szerelmes vagy, de a lány nem képes felvállalni titeket, mert a barátnői nem szívlelnek. A tetoválásaid miatt.
Rámosolygok, halványan, de biztatóan.
- Mesélnél nekem? A dolgokról, amik most benned vannak. Az iskoláról, a lányokról, hogy reggel mész-e lovagolni?
Nem gondoltam volna, hogy egyszer itt kötünk ki, hogy tényleg itt van, a szobámban, az életemben, és mégis. Most itt van, a hús és vér testvérem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Alexnek egész életében szélsőséges élményei voltak más emberekkel. Vagy nagyon pozitív hatással voltak rá, mint például az édesanyja, vagy az a lány, akinek lényegében a barátságról kialakított képét és fogalmát köszönheti, vagy pedig fájdalmat okoztak neki, mint... lényegében a legtöbb ember a mugli világból, most már az apjával az élen. Most, hogy kicsit megnyugodott, már az eddig szomorúság által háttérbe szorított érzelmei is utat nyertek. Egyik közülük pedig a harag volt. Sosem volt egy igazán indulatos típus. Az egyszerűbb magyarázat erre az, hogy ez egyszerűen csak nem az ő természete, ami nagyjából még fedi is a valóságot. Az igazsághoz viszont hozzá tartozik, hogy esetenként haragját már csak azért sem mutatta ki, mert érezte, hogy nem igazán vennék komolyan, hisz sosem tették. Elvégre egy másfél méternél alig magasabb, vékony tinédzser nemigen kelt rettenetet egy ember szívében. Így hát ezeket magában tartotta, amíg a felgyülemlett őrjöngés bánattá alakul át, amit aztán kisírt, ha senki sem látta. Ám most erre kevés esély látszott. Nem csak az apjára, hanem a muglikra összességében. Miért okoznak annyi fájdalmat? Miért élvezik, hogy bánthatnak másokat? Ez annyira kiábrándító.
Ekkor az édesanyja fotóiról kérdezték. Alex megtörölte az eddigiektől már rózsaszínesre dörzsölt szemeit és aggodalmas arccal meredt maga elé a földre, miközben még jobban magára húzta a kapott kabátot.
- Én azt hiszem, igen. Én tárolom őket a szobámban, anyukám gyönyörű dobozában az összes kis dologgal, amiket ő hátra hagyott. - kúszott kicsit felfelé a szája csücske fájdalmasan - Én a legtöbbet a cuccomból elhoztam ide az év elején, de van, amit én otthon hagytam. Ah, hogyan tudtam én otthon hagyni? És most kit tudja, mi fog történni velük? - kapott a fejéhez kétségbeesetten. Hihetetlen bűntudat vette át a harag helyét. Hogy is hagyhatta a számára legértékesebb dolgokat otthon, amikor indulás előtt pont összevesztek az apjával. Érezhette volna, hogy nem lesznek ott biztonságban. Szóval csak ott meredt maga elé és csak fél füllel hallotta, amit mondtak neki. Ám amikor megütötte a fülét a felajánlás, hogy elkísérik, villám sebességgel vigasztalója felé fordult, álla pedig a földön hevert, szemei pedig tágabbra nyíltak, mint a Nagyterem bejárata.
- Komoly vagy? Te megtennéd ezt értem? Like.... valóban? - teljesen meg volt hatódva az egész felajánlástól. Olyannyira, hogy minden eddigi, emberektől való félelmét és magánszférához való ragaszkodását félredobva jótevője nyakába ugrott, kis híján le is rántotta a padról.Soha sem hitte volna, hogy idegenek lehetnek ilyen kedvesek és aranyosak. Talán többet kéne velük beszélgetnie. Ekkor vette észre, hogy a nagy ölelkezésben a kabát lerepült a válláról, szóval elengedve megmentőjét, ismét magára tekerte a meleg ruhadarabot.
- Hát... Nekem volt egy gyerekkori barátom, de ő elköltözött, én nem tudom, mi történt vele. Aztán én nekem lett egy barátom itt, de ő is elköltözött messzire el, de levelezünk. Ez az. - sóhajtott fájdalmasan maga elé Alex. Magára húzta a kabátot és szépen, lassan egyre lejjebb csúszott a padon. Eléggé nagy slamasztikába került.Eléggé esélytelen, hogy itt, a kastélyban lakhat egészen addig, ameddig a saját lábára nem áll. Eléggé kilátástalanak és reménytelennek érezte a jövőjét. Szomorúan, tanácstalanul felnézett a lányra, hátha neki támad valami ötlete, mert hősünket jelenleg lebénította a tanácstalanság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Halványan elmosolyodom a válaszra. Ezek szerint mégsem rontok el mindent, ami a körülöttem lévőekkel kapcsolatos. Melegség jár át, behunyom a szemeimet pár pillanat erejéig csak, mert folyamatosan ide-oda jár a tekintetem, hogy mindent lássak, ami itt van. Itt élt éveken át, a tudtom nélkül. Pár lépésre volt csak tőlem, egyetlen egy szoba választott el minket egymástól, és nekem még csak sejtésem sem volt róla. Kékjeim a felém nyújtott kézre vándorolnak, óvatosan fogom meg a kezet, de nem ülök le mellé, csak mögé állok, kezét egy pillanatra sem engedve el. Kifelé bámulok, és ahogy az én szobámból is, úgy Lorinéból is - mert ez az ő szobája - csak a semmi látszik. Mert semmi nincs kint. Nincs szél, mozgás, hangok. Csak a semmi, amit a majdnem kiteljesedett hold fénye világít be.
Kikerekednek a szemeim, ahogy beszélni kezd, de végül csak a féloldalas mosoly marad meg ajkaimon. Emlékszem a lányra. Mennyi is lehettem? Tizennégy? És akkor még bőven kevesebb tetoválásom volt, mint most van, a lány barátnői meg állandóan frászt kaptak tőlem, pedig akkor egy gyerek voltam még. Mit gondolnának most rólam? Mintha érdekelne egyáltalán, mert a csaj tényleg a barátnői miatt dobott. Mélyet sóhajtok, ahogy jön a kérés. Meséljek. Mit mesélhetnék? Hogy milyen az egyetem? Hogy szívem szakadt meg, amikor elrohant a bálról? Hogy nincs senki az életemben rajta, Cath-en és Beliánon kívül? Hogy majdnem Olaszországba mentem? Hogy bármit megadnék azért, hogy normális bátyja legyen? Olyan, akit megérdemel, aki mindennap hercegnőként kezeli, sőt! Királynőként. Királynőként kezeli mindennap, mert annál kevesebbet nem is érdemel.
- Nem tudom mit mesélhetnék - felelem halkan kifelé bámulva az ablakon. - Nem megyek reggel lovagolni, mert... - mosolyodom el szélesen, ahogy kicsit rászorítok a kezére. - Mert arra gondoltam, hogy most mehetnénk - végül is, majdnem reggel van. Hajnali három, az valakinek már reggel, nemde?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Bármit.
Éppen ez a mese lényege, hogy bármit elmondhatsz, ami a szívedben van, hogy mindent, ami neked lényeges, egy másik ember tudtára adhatod, hogy minden tökéletessé válik, csak mert ő apró dolgokat is megoszt. Mivel nem ül le, homlokomat továbbra is a hideg üvegnek nyomom, és nem tudom, hogy lehet egyetlen test ennyi féle hővel. A fejem forró, szinte ég, a nyakammal együtt, onnantól lefelé azonban minden hűvös, minden fázik. Mintha nem is egyetlen ember lennék.
- Te és én?
Kérdezem csendesen, még ha ez egy teljesen felesleges kérdés is volna, hiszen valljuk be, pont erről van szó, és én tudom is. Javasolták már a lovakat, terápiás célzattal, de nem mertem sosem belekezdeni. a terápiás célzat is csak valami, ami hitet ad, reményt, de igazából nem azért mert javulna az állapotom. Az én állapotom olyat már nem tud.
- Ha nem zavar, hogy én csak hátráltató erő vagyok, akkor rendben.
Velem nem haladhat a saját tempójában, velem nem mehet akárhogy, és én nem akarok teher lenni. Senki sem érezteti velem, hogy teher lennék, az elején úgy bántak velem a Payne-ek is, mint a hímes tojással, aztán idővel az én dolgaim miatt is fel-felemelték a hangjukat, pont annyira, mint egymás felé. Kellett, mert így ismertem meg a határaimat. Nem karok tehet lenni. Egyszerűen nem. ÉS ha nem is kezelnek úgy, ha nem is mondja senki, mégis azt érzem, hogy az vagyok. Hogy nem úgy vannak a dolgok, ahogy egy átlagos lánynál lehetne, és a környezetem is elfárad, nem csak én.
- Idefelé nem beszélgettünk Cath-tel. Egy szót se. Egy napon át, teljesen csendben jöttünk. Jobb vagyok, mint te, én el tudom hallgattatni.
Nem mintha ez most olyan jó háttérrel rendelkező tény lenne, de gondoltam, ha ő nem, akkor én mesélek valamit. Valamit, ami talán mosolyt csal az arcára, talán nem. Fogalmam sincs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Megvonom vállamat, tekintetemben tudatlanság villan, mert tényleg nem tudom mit mondhatnék. Túl sok minden van bennem ahhoz, hogy azt valahol elkezdhessem, még akkor is, ha tudom, most lenne itt a lehetőség, hogy megbeszéljük azt, ami a bálon történt. Vagy előtte. Utána. Ez a lehetőségünk arra, hogy mint testvér a testvérrel kommunikáljunk egymással mindenről, ami bennünk van, amit érzünk, ami történt velünk, valamiért mégis képtelen vagyok szavakba önteni azt, így csak mélyet sóhajtok, miközben rászorítok jéghideg kezére és letérdelek mögé. Államat vállán pihentetem.
- Te és én - felelem a kérdésre, mert mégis ki más? Tökéletes idő van ahhoz, hogy egy kis éjszakai kiruccanást tegyünk a lovakkal, még akkor is, ha egyáltalán nem volt tervben. De mintha feketém megérezte volna, és erre fel a hangoskodása. - Nem vagy hátráltató erő. Egy lóval menjünk, vagy külön szeretnél? - másik kezem is mozdul, hogy átöleljem hátulról, miközben a szavak elhagyják ajkaimat. Mindkettőt bemerem vállalni, mert bár évek óta nem ültem lovon, így is biztos vagyok magamban, ha pedig külön szeretne menni, akkor is tökéletesen biztos vagyok a döntésemben. És ebben senki nem tántoríthat el.
Megemelkedik szemöldököm, ahogy hallgatom, kékjeim Lorin tükörképéről az ablakban tovább vándorolnak a holdra. Ismét. Cath csendben volt. Meglepő fordulat, ámbár ennek most cseppet sem tudok örülni, mégis elmosolyodom. Halványan, de ha nagyon jól megnézzük, akkor látszik az a mosoly. Oka van annak, amiért Payne csöndben volt, és én éppen az okot ölelgetem. Vagy kapaszkodom belé. Arcon csókolom, óvatosan megszorongatom, majd felpattanok.
- Öltözz fel melegen, lent várlak - csókolom még egyszer arcon, majd mutatóujjammal simítom végig arcát, hogy végül hátráljak pár lépést, végül hátat fordítva húgomnak lépjek ki a szobából, le a lépcsőn az előtérbe. Ott kapom magamra bőrdzsekimet, ami nem elég jó egy ilyen túrához, de most megfelel. Farmerem meg csak túlél egy alkalmat a lovon.
Ujjamból tör fel a láng, cigarettám vége felizzik. Az első füstfelhő a hold felé távozik, miközben várok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Egy kicsit azért elbizonytalanodom abban, hogy Denis érti-e, hogy mit is jelent az, hogy hátráltató erő, mert ha valaki, akkor én, aki sosem ültem lovon, és sokszor még az egyensúlyom se teljesen biztos, éjjel lovagoljak ki vele. Végül is, a birtokhatár és vissza se egy rövid táv, de azért remélem, hogy tovább is megy, ha már ezt szeretné. Irigylem a tettvágyát, bennem ez nincs meg. Én inkább csak ülök és figyelem a világot. Csak nézem mindazt, ami körülöttem van, és kortyolom a teámat.
- Legyen.
Egyezek bele végül, és fogalmam sincs, hogy miért kérdezi meg, hogy külön lóval szeretnék-e menni, hiszen az lenne a logikus lépés, ha egy lovon mennénk, a tapasztalt meg a tudatlan. Mégis, valahogy ez szöget üt a fejemben, és összehúzom kicsit a szemöldökeimet.
- Külön.
Talán így akar elhagyni az erdőben? Azt mondani, hogy ő próbált meggyőzni, de én makacs voltam? Mondjuk nem rossz ötlet, az erdőig úgyis megfagyok kétszer. Mindenesetre bólogatok, hogy rendben, legyen így, és amikor kilép, még mindig zavartan nézek utána, mivel nem értem a helyzetet. A párnát - ő volt a hatodik - megsimogatom, és ahogy felkelek, a helyemre ültetem. Lassan lépek ki, majd visszapillantva még egyszer, fogadalmat teszek.
- Visszajövök.
Pedig ha valamit, akkor jövőbeli dolgokat nem fogadok meg, mégis, még van itt dolgom. Ez a szoba az itteni otthonom, és nekem itt kell laknom, tudom, mert a másikban képtelen vagyok. Annyira idegen ott minden. Ezek itt az én holmijaim, az én emlékeim. A ruháim azonban a másikban vannak, így visszasétálok oda, és próbálok minél gyorsabban és praktikusabban öltözködni, noha nem tudom, hogy egy lovagláshoz mi kell. Egy fekete nadrágot húzok végül, ami bűbájjal van kezelve, így a derekam  és a medencém védve van, az egész nadrág meleg, mintha egy kandalló mellett ülnék. Húzok hozzá egy fehér ujjatlant, arra egy zöld hosszú ujjút, és egy nagy zöld pulóvert is. Talán ez elég lesz. Lent felhúzom a csizmám, a sálat, sapkát és kesztyűt, meg a hófehér kabátom, és abban lépek ki, hogy végül odasétáljak Denishez, és kicsit megrökönyödve nézzek rá.
- A dohányzás öli a spermákat. Csak szólok. Veszélyes.
Olvastam nyugi, nem ilyen jól tájékozott vagyok, csak egy dobozon láttam. Szörnyű milyen képek vannak egy-egy olyan dobozon. A tüdő meg a halott férfi. Nem értem, hogy ezeket hogyan engedhetik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Már jó ideje átköltöztem ide, mármint ami a papírmunkát illeti, de... nos voltaképp csak megvásároltam a házat és előadtam, hogy leköltözök. Aztán rájöttem, hogy a ház sehogy sem áll és sürgős felújításokra szorul, így a 2019 háromnegyede azzal telt, hogy renováltattam. Most pedig azt kellene elintézzem, hogy hivatalosan is itt lakhassak, tehát szükségem van a lakcímkártyám egy új példányára, de nem mellesleg a személyim is lejárt, úgy hogy kettő az egyben felkiáltással kénytelen-kelletlen, de el kellett jönnöm ide, a Mágikus Okmányok Részlegére, hogy gyorsan túlessek a procedúrán.
Aha, eljöttem. Fogalmam sincs, mi merre lehet, sosem jártam itt. A budapesti minisztériumban hamarabb megtalálom a sufnikat, mint itt egy feltehetőleg jellegtelen és unott arcokkal telezsúfolt okmányirodát. Földrengető sóhaj szakad fel a tüdőmből.
Őszintén? Évek óta egyre fogy és fogy a türelmem, az emberkompatibilitásom, a problémamegoldókészségem konvergál a nullához, és az emberi kapcsolataim majdnem nemlétezőre zsugorodtak. A szüleimmel tartom a kapcsolatot, és nagyjából ennyi. Lassan beszélni is el fogok felejteni, ha így haladok. A hangom már most is sokszor sokkal rekedtebb, mint régen, mert effektíve van, hogy napokon keresztül meg sem szólalok. Kivel beszélgessek? A négy fallal? Ha válaszolnának, az jelentene nagyobb bajt.
A portás rendkívül kedves bácsika, segített eltájékozódni, csak azzal nem számolt, hogy így sem fogom kiismerni magam. Jelenleg már tizedik perce bolyongok a második emeleten és nem tudom eldönteni, hova is kell bemennem. Ha két percen belül nem jutok dűlőre, hagyom az egészet a fenébe és majd máskor visszajövök, ha sikerül valakivel összeismerkednem, de nekem ehhez az idegöléshez egyáltalán nincs most kedvem, ahogy az ideges toporgásomat sem akarom tovább hallgatni. Mindjárt elkezdem rágni a körmöm!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Felér egy kínzással, amit most át kell éljek, és az a legrosszabb, hogy pont a legjobb barátomat látom szenvedni. Miattam. Próbálom menteni a menthetőt, ahogy kifújom a levegőt és nagy nehezen elkezdem neki megmagyarázni az igazságot, de mintha nem sokra mennék vele. Valószínűleg ő teljesen másképpen élte meg azt az estét, így nem érem el a kívánt hatást a beszédemmel. Az is elképzelhető, hogy csak rontok vele a helyzetemen. De mit tegyek, hogy ne veszítsem el őt, és újra bízni tudjon bennem? Hogy minden olyan legyen, mint régen volt? Mindketten nehéz időszakunkat éljük, úgy gondolom, hogy részben Márk hatása miatt viselkedik velem így. Feltűnt a semmiből, körülbelül mikor beléptünk a DÖK-be, és már el is marja mellőlem Karolát.
- Hogyan beszélek?! - vágok közbe hirtelen a kérdésemmel, mert fogalmam sincs, miről zagyvál itt össze, de megijeszt az indulatosságával. Összezavarodva hallgatom végig az érvelését, hogy szerinte mit és hol rontottam el, de nyilván nem tudok igazat adni neki annál a résznél, amikor a kígyózó sorokban elvárta volna, hogy odamenjek zavarni. Se beszélgetni nem tudtam volna vele, se semmi. Nem volt kedvem az emberekhez, hát miért nem tudja megérteni? Jól tudja rólam, hogy nem maradok sokáig tömegben, pláne nem egyedül. A bál további része másképp alakult, nem várhatja el tőlem, hogy máskor hagyjam ott a beszélgetőtársamat és induljak a keresésének, ha amúgy is megvan a táncpartnere.
- De hát miért nem mondtad, hogy hívjalak el?! Tudod, hogy alapból féltem a báltól, meg hogy nekem ez az egész rohadtul nem megy! Ha nem állsz be a pultba, megkerestelek volna, csak egy kis időre lett volna még szükségem... Sajnálom, hogy ilyen vagyok, de igen, ez a legjobb barátod, egy gyáva és szánalmas alak, miért nem veszed már észre? - zihálok az idegességtől, ahogy egymás után darálom el neki a szavakat. Itt már egyikünk se bírja tovább, lassan nálam is eltörik a mécses, de nem érdekel, hogy ki hallja, ezeket nem tudom magamban tartani. Ilyen az, ha felhúznak... Két ujjammal összeszorítom az orrnyergemet, mintha azzal meg tudnám valamennyire állítani a sírást, de egy-két könnycsepp még így is kiszalad. Nem valami fiús viselkedés ez.
- Mit tudom én, hogy mit csináltam volna a helyedben. De ne haragudj már rám! - tiltakozom és kérlelem egyúttal, előbb duzzogva rántva meg a vállam, majd szipogva párat. - Nincs egy zsepid véletlenül? - kérdezem mellékesen.
Nem érzem jogosnak, hogy ennyire engem tesz felelőssé a történtekért. A fejemben úgy kapcsolom össze, hogy ha elhívom, nem lesz rosszul és nincs semmi baj. Már azt is el tudom képzelni, hogy bánatában itta le magát, de egyszerűen bele se gondoltam, hogy neki ez ilyen sokat jelent. Úgy tűnik, sosem fogom megérteni a lányokat.
- Csak a DÖK tud róla, és azon belül se mindenki. De nem hiszem, hogy pletykálni fognak rólad... Mindegy, Karola, én elszúrtam, és most nagyon mérges vagyok, de fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Tudod jól, hogy a barátod vagyok, de volt egy szar szentestém a családommal, napokig hallgattam otthon, hogy én tehetek mindenről, nem volt kedvem szomorúan mutatkozni veled, hogy még a te kedvedet is elvegyem... De ha ennyire megsértettelek, akkor utálj nyugodtan! - sóhajtok fel, ahogy a falnak dőlök és az elvarázsolt mennyezetre nézek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Ezt a lebőgést! A fene egye meg! Woodynak tényleg igaza van, mindent elcseszek mostanság. De ennyire?! Elámulok magamtól...Lehet mégsem kellene aurorként dolgoznom. Visszaigazolhatnék a vívószövetségbe valahogy. Vagy mondjuk folytathatnám a félbehagyott egyetememet. Vagy bármi mást, csak ekkora égést ne kelljen elszenvednem még egyszer. Ezek a gondolatok kószálnak kietlen belsejűnek tűnő koponyámban, miközben kezem és szám szinte automatikusan mozog. Míg kis barátom és apja tisztázzák a személyem körül kialakult félreértést inkább bölcsen hallgattam. - Ophelia Donovan - rázok kezet a férfival és mosolygok Leora, de magamban legszívesebben a föld alá süllyednék el szégyenemben - A tisztelet inkább az önöké, hogy bíznak bennünk - próbálom menteni a menthetőt. Ha van még mit egyáltalán. Olyan hülye helyzetbe hoztam magam megint, hogy csak pislogok mint hal a szatyorban. Már megint az állomáson. Múltkor Ambrózy előtt is itt sikerült idiótát csinálnom magamból. Kerülni fogom ezt a helyet az hét szentség! Pörögnek a kerekeim, driftel az agyam és porzik a velőm, de még mindig totális zavarban vagyok. Aztán jön a "Deus ex sas", ahogy Sean nevezi az Isteni közbeavatkozást, mióta láttuk a Gyűrűk Urát - Igazából épp beépültem és egy nagyon fontos személy biztonságára ügyeltem - felelem a hirtelen megváltó ötlettől vezérelve miután letérdelek Leo elé, hogy arcom egy magasságba kerüljön az övével - A tiédre - mondatom után felegyenesedem és az apjához fordulok - Sajnálom, hogy úgy magára dörrentem, csak tudja sok eltűnés aktáját voltam szerencsétlen olvasni - mentegetőzöm szomorkásan. Remélem megért és nem fog neheztelni rám. Már így is elegen utálnak és annyi ember szemében lettem zakkant tyúk, hogy két kezem kevés hozzá, hogy megszámoljam. Valahogy kezdem azt érezni, hogy meghasonlottam és életem kizökkent medréből. A folyó szabályozásoknak sosem voltam híve. Itt az ideje kikérnem látnok anyám tanácsát és belepillantatnom vele a jövőmbe. Semmi kétség, a változás szele megcsapott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Túl van tolva ez az új év, új én dolog, ebben egészen biztos vagyok. Abban mondjuk még inkább, ha szarban vagy, egy évszám váltás nem fogja kijavítani azt a gombócot, amit felhordtál magad elé, és mint valami macska játszani tudsz vele, de megkeresni benne, ami kell is, azt nem. Nekem nincs kedvem ezen agyalni, igazából én túl sokszor akartam már ezen túlesni, és valami sosem stimmelt. Azt hiszem ideje leszek hagyni, hogy vigyen a sodrás. Vagy ilyesmi. Talán ennek a feszültsége tombolt bennem akkor is, mikor leléptem kicsit előbb Hattie engedelmével, majd összefutottam a pubos lányokkal és ők is forrtak, amin már többeket hallottam az itteni ismerőseim közül. Gyakorlatilag egy jó 50%-ot tuti. Ami már nem magyarázza meg nekem, mi is történt. Azaz de. BUNDA.
Bedobtunk pár italt, aztán ott találtam magam a cukrászda raktárában ismét, majd kint az utcán. A hajamba túrva ingattam a fejem, ahogy a kamrából kikapott nem teli papírdobozt szorongatva a hónom alatt megindultam a téren és nagyon egyetértettem a forrongó két hölggyel, akik azt mondták, még van reményük a fiatalságban, miután azt kiabáltam igazságot a falunak! Jogokat az ittlakóknak!
Nem tudom nekik pontosan mihez kéne, de az erőt azt éreztem, a hideget még nem, szar lesz holnap. Az egyik kint maradt művházas hirdetésre a nálam lévő alkoholos filccel ráírtam hogy "ELSZÁMOLTATÁS", majd fogtam magam és a hivatalig hajtottam,a  szökőkutat nem felejtve megbámulni.
- Hol van a gyerekes muksó? - visítottam bele a csendbe, aztán belenyúltam a kerek izéért és megreptettem a már kinézett ablak irányába. Nem érte el, de semmi gond, trágyázva van a növényzet. Annak legalább jó. A falu meg mit kap? programok helyett jön majd a falunéző kisvasút? Eddig azt hittem legenda, hogy a  falu saját kviddicspályát akar, de a változások a sok új emberrel nem erre utalnak...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Biccentek egy aprót arra, hogy külön, majd lerobogok, felöltözök és rágyújtok. Meglepően hamar ér ki húgom, a mondatára csak felnevetek, szám szegletébe tolom cigarettámat, ahogy vállánál fogva vonom magamhoz közelebb, és lassan indulok el az istálló felé. Mázli, hogy nincs messze, szinte már az ajtóban éreztem a szalma és széna megnyugtató illatát, de ahogy közeledünk csak erősödik, engem pedig megszáll a mérhetetlen nyugalom. Ahogy mindig is. Ahogy gyerekkoromban. A csikket az istálló előtt égetem el, majd elengedve Lorint feszülök az ajtónak, hogy elhúzzam azt, hogy végül a meleg megcsaphassa arcomat, beljebb terelem húgomat, végül behúzom magunk után az ajtót.
- Nem úszod meg, segítened kell – mosolyodom el, ahogy elhúzom az állás reteszeit, majd kitárom az ajtót. Frederick prüszkölve lépked kijjebb, fejét rázva lép oda hozzám, fejét vállamnak nyomja, míg én megcirógatom fülének tövét. Halványan elmosolyodom, majd Lorinhoz fordulok. – Gyere – indulok el a nyerges felé. Az ajtó még mindig szorul, egy nagyobb rántással nyitom azt ki, hogy bemehessünk, és mélyen beszívhassam az igazi bőr illatát. Mélyet szívok belőle, majd két kantárt lekapva nyomom azokat Lorin kezébe, végül a nyergek felé fordulok és kettőt egymásra pakolva emelem meg őket. Lovam felé lépkedek, aki türelmesen várja, hogy végre elinduljunk, fekete szemeiből süt az őszinte öröm, ahogy az enyémből is. Megbabonáz, nyugalma átragad rám is, attól függetlenül, hogy van bennem félsz amiatt, hogy Lorinnal lovagolok ki a sötétben, bármennyire is bízok benne. És most nem Lorinban. Az alsó nyerget a földre teszem, a felsőt dobom rá lovam hátára, és mielőtt bárki megijedne van alatta pokróc. Az összes nyereghez tartozik egy, automatikusan emeled fel a nyereggel. Eligazgatom, a hevedert meghúzom, majd húgom felé fordulok.
- Felteszed rá a kantárt? – mosolyodom el felé, majd magam elé terelem. Frederick érdeklődő pillantással pillant húgomra, lehajol hozzá, orrával böködi meg arcát, majd visszaegyenesedik. A szárat füle mögé teszem, majd óvatosan, de határozottan kezdem el lefelé húzni, hogy Lorin elérhesse. Mögé lépek, majd megfogva jéghideg ujjait segítem beleigazítani a zablát a ló szájába, végül a fejére húzni a szíjakat. Beállítok mindent, visszalépek a nyereghez és még egyet húzok a hevederen. Hah, meg vagy te kis fasz! Nem baszol át megint, hogy laza legyen a heveder, és essünk-keljünk ismét. Túl jól ismerlek.
- Jó lesz – pillantok Lorin felé mosolyogva, odalépve hozzá simítom meg arcát. – Készen állsz? – ha nem, akkor sincs baj, Frederick éppen türelmes hangulatában van, én sehova nem sietek, így jelenleg a világ összes ideje a mienk. És amennyire Lorinnak szüksége van, addig fogunk itt állni, mert ha nem érzi magát késznek, akkor nem megyünk. Ez ilyen egyszerű.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Én nem tudom mi lenne velem nélküle. De komolyan. Bármikor rosszkedvű vagyok, csak rá kell nézem az asztalomon lévő fotókra - ahol bohóckodik, vagy a másikra, ahol átváltozik makivá és integet -, mindjárt jó kedvem lesz. Néha még becipelem magamhoz az ágyba is, mintha ott lenne. Jó, néha ott is van, de ez nem tartozik másra...
- Nem baj, egyszer hagy élvezzem ki, ahogy kipengeted a lovettát - egy csomó mugli filmet láttam már, szóval fejlődök, mint az állat mugliból. Persze nevetve menekülök és természetesen elkapom, de még természetesebben hagyom, hogy ő kerüljön felülre. Egyébként is ez az egészségesebb, mert ha jégszobrot csinálok belőle, nem annyira vicces.
- Hiába, eltanultad a mesterséget a maki énedtől, úgy könnyű - úgy csinálok, mintha kicsit bántana a dolog, holott, csak élvezem az egészet. Zihálva nevetek, ahogy mutogatja a bicepszét a terelők gyöngye. Azért még nem is számoltunk, hogy Ambrózy profot kihívta párbajozni. Nooormális? Legalább hívott volna engem is, hogy lepetrifikus-ozzam! Akkor nyerhetett volna, amúgy nem hiszem! De azért szurkoltam volna és biztosan megpróbáltam volna megverni a profot. Haha, hát értékelni kell a próbálkozást is.
- Szerintem meg maximum - nevetek és hirtelen cserélünk, amúgy sem értem, miért akar betemetni, hiszen továbbra sincs rajtam kabát és jelentősen hidegedni kezdett a hátam, ahogy elszórakoztunk. Most én vagyok felül, és csak mosolygok rá, majd lehajolok és kap egy leheletnyi csókot. Aztán felállok róla és felhúzom.
- Micsoda hóembert lehetne belőled csinálni... ijesztgethetnéd az erre járokat, imádnám! - lelkesedek be, de a hideg miatt kicsit el is megy a kedvem. - Masu, bemegyünk a faházba? Át kéne melegednem - nézek rá kiskutya szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nem is igazán arról van szó, hogy Ábel hogyan tud a szituáció felszínén maradni, nem, az már régen odaveszett, nagyjából akkor, mikor egy amúgy is pattanásig feszülő pillanatban nyúlt a vélamágiájához. Onnantól kezdve nem az a kérdés, hogy fenn tud-e maradni, hanem az, hogy a fenébe fog visszaúszni? Bizonyos szempontból akár rémisztő is lehet, sőt, tulajdonképpen mélyebben belegondolva valóban rémisztő az az erő, amellyel leszorítja a másikat. Ez nem óvatos, udvarias vagy tapogatózó gesztus, amely kikéri a másik véleményét - és jó kérdés, vajon elengedné-e Ábelt, ha az megpróbálna ellenállni. Tartásából és megfeszülő izmaiból ítélve: nem.
Nem engedi feljebb emelkedni Ábelt, legalábbis az első mozdulatát még csírájában elfojtja, mikor könyökével feltámaszkodna. Bár tiszta szavakként, tudatos gondolatként nem fut át a fején, de színtiszta szándéka szerint a fiú mostmár megeszi amit főzött magának. Ezt aztán rögtön elégedettség kíséri, ahogy érzi a negyedvélát ellazulni maga alatt, majdhogynem megadóan. Nem ringatja magát tévképzetekbe mégsem, Dante nem enged a fogásán. Épp csak annyira ereszkedik lejjebb, hogy ezzel még közelebb kerüljön Ábelhez, de még mindig megtartsa mind az egyensúlyát, mind a fizikai kontrollját.
Ha Ábel ki akar bontakozni abból a korlátozott helyzetből, amibe saját magát sodorta, az, hogy még rá is harap Dante alsó ajkára, kétség kívül az egyik legrosszabb döntésnek bizonyul, mert nemhogy elengednék, de a csuklóját körbefogó ujjak mintha még szorosabbra fűződnének. Ahogy felnéz Dante tekintetébe, az meglepően tudatosnak tűnik, szó sincs vörös ködről, ugyanakkor egyértelmű, hogy az ösztönök súgta érvek és indíttatások sokkal meggyőzőbbek lehetnek most, mint eddig valaha. Ahelyett, hogy elhajolna, még előrébb dől, könyökével majd alkarjával Ábel válla mellett az ágyra támaszkodik. Lélegzetét érezni a fülcimpán és a nyakhajlat felső ívén, olyan közel hajol.
- Kellemetlen meglepetés fog érni, ha azt hiszed, hogy ezek a játékok mindig neked megfelelően fognak alakulni. - A hangja tónusokkal mélyebb, szavaiból pedig kiérezni, hogy amúgy esze ágában sincs eleget tenni a "kérésnek". A fizikai fölénye is megvan, minden adott ahhoz, hogy ennek a jelenetnek valami igazán csúnya vége legyen, aminek köze sincs igazi konszenzushoz. Légzése lassan visszaáll lassú, egyenletes ritmusra, ugyan nem zihált feltűnően amúgy sem, de messze volt a szabályos ritmustól.
Egyetlen határozott és gyors mozdulattal tolja fel magát, mielőtt még meggondolná az elhatározást. Nem tudja, hogy a vélamágia az oka vagy sem, de egy kicsit még mélyen, annyira mélyen, hogy magának sem ismeri be, de még őt is megijeszti az az ösztönös szándék, amit Ábel vált ki belőle. Ha pedig még ezt fokozva provokálják, csak nehezebb lesz valamiféle képzeletbeli palackba elzárni mindezt. Fenyegetésnek hangzik, a szavainak azonban inkább figyelmeztető szerepe. Merev, feszes mozdulatokkal egyenesedik ki és lép el az ágytól. Annak kezének ujjait, amellyel Ábel csuklóját fogta megmozgatja, a stabil tartástól egy kicsit elzsibbadtak. Vet még egy utolsó pillantást a másik rellonosra, mielőtt a hajába túrna hátraigazítva a szálakat és valamivel összeszedettebb megjelenést kölcsönözve magának, végül további magyarázat vagy szó nélkül visszatér a saját ágyához és helyéhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

És mintha ez az ártatlan, véletlenül kicsúszó reakcióm törné meg a jeget, vagy oszlatná el a fiú feje köré gyűlt borús fellegeket. Mindig büszke vagyok magamra, hogyha mosolyt tudok csalni valakinek az arcára, akár szándékosan tettem, akár nem. Alapvetően csendesnek tartanak. Sokat tudok beszélni, ha úgy érzem, hogy megkapom az ahhoz szükséges figyelmet. Szükségem van némi időre, hogy felmérjem a terepet, és elmúljon a kezdeti lámpaláz, hogy aztán egyre jobban feloldódva lassan kibontakozzak. Aki ismeri az igazi Benettet, az tudja, hogy nem olyan unalmas személyiség, mint amilyennek elsőre hinnék, állandóan a következő órájára sietve, vagy éppen a tananyagot magolva egy vastag könyv lapjaiból. Nem, ennél azért több szorult belém, de túlmisztifikálni sem szeretném magam.
- Azokat még nem próbáltam, ami azt illeti... - motyogom megszeppenten, ami a srác lelkesedésének a következménye. Ugyanannyit mondanak nekem ezek a nevek, mint bárki másnak, annyi különbséggel, hogy minimális fogalmam még van a kalandkönyvekről, hisz egyetlen egy azért valami véletlenszerű folytán mégiscsak a kezembe akadt. Ki tudja, lehet elhibáztam anno, hogy nem orientálódtam feléjük, hiszen biztos jól ellettem volna az unalmas nyári szünetek alatt a galériás ágyamban hanyatt feküdve, amikor épp a tesóm foglalta be a gépet arra az órára. Sosem lett végül laptopom, a Bagolykő közbeszólt...
- Kár, hogy nincs benne több logika - gondolkodom el magamban, ahogy kipillantok a folyosó ablakán. - Viszont ha most ráérsz, akkor szétnézhetünk, éés... közben pedig magyarázhatsz, hogy hogyan is néz ki egy ilyen, mit csináltam rosszul, meg ilyenek - vonok vállat szerényen, majd egy búcsúpillantást véve az elégett könyv hűlt helyére, elindulok a kastély kijárata felé. Kétlem, hogy pont ugyanezt megtalálnánk lenn, hisz eleve a varázstalan világ kevésbé felkapott irodalmáról van szó, de talán kompenzálhatjuk a veszteségét, és végleg elmúlna a rosszkedve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Ennyi sikerélmény azért bőven rám fér a szóbeli inzultusok közepette, amiket hetente vagyok kénytelen elszenvedni valamilyen formában. Sovány vigasz, hogy az ezelőtti évek sokkal szörnyűbbek voltak. Egyszer muszáj lesz kezdenem valamit magammal, némi határozottsággal sokkal többre mennék szerintem, minthogy némán tűrjem a különféle támadásokat abban bízva, hogy egyszer csak megunják és továbbállnak. Valami hasonló volt a szándékom azzal, hogy magyarázkodni kezdek, és bár nem valószínű, hogy érdemben védekeztem volna a készülő fizikai támadása elől, ezúttal a szerencse engem is megsegített valamilyen formában. Ne várja, hogy a legjobb barátommá fogadom, főleg ezek után, és nem ilyen hamar tenném amúgy se, de mintha még szimpatikus is lenne a személyisége. A külseje nem, az még mindig ijesztő, maximum nem szabad hangoztatnom előtte, ahogy rájövök, hogy érzékeny pont számára. Nos, engem is tudnak kritizálni, méghozzá elég jól, ha úgy adódik alkalom, szóval ne mondjak inkább semmit, igaz?
- Hogy mit? - ugrik ráncba a szemöldököm a kérdésétől, de amilyen esetlenül néz rám, valahogy nem tudom azt feltételezni, hogy hátsó szándékai lennének. Ha meg akart volna ütni, már megtette volna, itt nem hiszem, hogy trükk van a dologban. - Na jó, gyere, de inkább csak tényleg felejtsük el az egészet - erősítem meg ismét a véleményem, majd hagyom, hogy adjon egy amolyan baráti ölelést, ha tényleg komolyan gondolja.
Sajnálom őt, hogy a stílusa miatt ilyen kis számkivetett lehet a suliban, pedig rendesnek tűnik az eddigiek alapján. Meglepődök, hogy nem engedi el a füle mellett a megjegyzésem, hanem nagyon is tudja, hogy mi áll mögötte. Talán pontosan azokon ment keresztül, amiken én. Viszont, az azért fura lenne, ha most egy nagyobb levegővétel után kitárulkoznék egy ismeretlennek.
- Köszi tényleg, de mostanra már jó a helyzet. Csak a szokásos iskolai szekálások, tudod... Egyik se volt annyira durva szerencsére - korábban sem regéltem erről senkinek, féltem a következményektől, meg hogy árulkodósnak tartanának a többiek. - Inkább mutasd, hogy milyen kütyüd van. Sokféle zenét hallgatsz? - teszem fel a kérdést, ahogy az eszköz után kezdek leskelődni, ami korábban felkeltette a figyelmem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A rellonos kifejezetten érdekes legilimencia-tanulmányként szolgálhat mágiája által elfojtott érzelmei apropóján. Semmi nehézségbe nem ütközik az, aki bármilyen elvont ötlettől vezérelve úgy határoz, tesz egy rövid kiruccanást elméjében. Azonban hogy mit kezd abban a szokatlanul üres, csupán gyenge impulzusokkal tarkított sivatagban, amihez hasonlítani lehetne tudata küszöbét… Nos, az ugye már más kérdés.
Nem kizárt, hogy a normálistól merőben eltérő közeg elsőre kifejezetten elrettentő lehet. Általánosságban elmondható, hogy nem azzal kezdi a bemutatkozást, hogy „helló, klinikai értelemben tulajdonképpen pszichopata vagyok, wanna hook up?”, sőt, orvosain túl elég ritka, hogy ez a téma kerüljön terítékre, így Eszter számára is mindenképp váratlan tapasztalat volt első alkalommal.
És talán sokadikra sem kellemesebb.

Tudja, hogy állítanak róla egyet s mást; a Bagolykő igazából egy iskolának csúfolt pletykafészek, ahová csúnya embereket nem vesznek fel, egy rakás szélsőségesen családcentrikus és helyenként apakomplexusos tinilánnyal, és egyéb stikkel küszködők kompániája. Lásd, prefektusi jelvényt adtak a kezébe. És azóta sem vették el…
Egészen szórakoztatónak találja egyébként a szóbeszédeket, és ha nagyon unatkozik, előszeretettel adja is mások alá a lovat. Nyilván ezért szeretik annyian. Oh. Mindegy.
 - Mit is mondhatnék, feláldozom magam a szent cél érdekében – bólint, lubickolva további két pillanat erejéig a mártír szerepkörben. Helyet foglal a bárszékek egyikén, míg elkészül a kért koktél. Ha tartják magukat a tervezethez és úgyis továbbállnak, felesleges elkényelmesedni és az alkoholellátó ponttól túl messzire húzódni sem lenne bölcs döntés. Felespoharát koccintja Eszter koktéljához lusta mozdulattal és le is húzza annak tartalmát. Felrezzen felsőajka a szesz maró íze nyomán; nem fintorog kirívóan, de azért ez nem is a legenyhébb indítás.
 - Mindent bele akkor hát! – Nagy az egyetértés, szóval baj már nem lehet. Talán egy kissé el is puhult, túl könnyen hagyja magát belerángatni mindenféle balhéba.
Mint például a kviddics volt. Cinikusan nevet fel. – Kviddics? Az éppenséggel nincs, úgy fest, elég volt velünk egy idény. Úgy általában véve is csak a szokásos, emberek jönnek-mennek, és mindenki a karácsonyi bálra nyáladzik már most.
Égnek emeli tekintetét olyan becsmérlőn, ahogy csak tőle telik. Bár pár percig megfeledkezett az ünnepek létezéséről is, most megint teljes erőbedobással utálja.
 -  Az aurortanonci valahogy sokkal izgalmasabban hangzik… - félmosollyal arcán les fel, át is adva a stafétabotot valamikori csapatkapitányának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Igazából nekem nem sok okom van itt lenni, én csak jöttem. Seprűn kóboroltam magányosan, és azt mondták, hogy jöjjek, hát jöttem. Mert rosszalkodni mindig jó, és legalább így nem unatkozom otthon. Vagy éppen azon morfondírozok, hogy mivel lephetem meg az én édes mindenségemet. Vékony kötélen táncol Edith, az a nagy helyzet, mert amikor ez az egész eljegyzési kiderült, úgy terveztem, hogy eltántorítom magamtól a nőt, legyen bármilyen is. Mit nőt, kislányt! Aztán most meg nézzenek oda, eljutottunk oda, hogy szívesen töltök vele időt, képes elrángatni ilyen barom bálokra, meg fogadalmat íratni velem. Hát mi van itt?
Szóval összekavarodtam a néppel, és jöttem velük, viszont, ha apám ezt megtudja, nagyon ki fog nyírni. Ebben is biztos vagyok. Mert úgyis meg fogja tudni, mert az apám. Olyan, mint Orwell 1984 című művében a nagy testvér. Egyszerűen mindent lát. Mindent. Komolyan, szerintem azt is meg tudná mondani, hogy szerda és csütörtök összehasonlításában hányszor vettem levegőt. Talán nem kellett volna eljönnöm? Talán, de most már itt vagyok, jól beazonosíthatóan, lebegek a kis Nimbus2000-resen. Hogy lehetne jobb seprűm? Minden bizonnyal igen, de ez a bátyámé volt, szóval teljesen természetes, hogy ezt használom. Gyakorlatilag egy önbeteljesítő jóslat vagyok.
- Túl nagy lendülettel kezded, és a végére ezért csapódik le korán. Megmutatom.
Kapok ki egy tojást, és jól megcélozva az ablakot, ami a fiú által kinézett mellett van, az előbbi mondandóm gyakorlati szemléltetése végett indítom el a kis tojást, hogy pár pillanattal később valóban be is csapódjon. Ha válogatott nem is lehetek, de legalább valamire használni tudom a tehetségemet. Tojással megdobálni egy minisztériumi épületet. Hm. Meséltem már, hogy apukám a minisztérium egyik vezető tisztségét betöltő embere, akiről azt suttogják, hogy még a következő miniszter is lehet? Nos tudom, a saját sírom ásom, és még nevetek is hozzá. Istenem, már érzem is a tekintetét. Lehet, hogy ma itt van? Hát akkor már úgyis olyan mindegy. Így hát persze még egy tojás repül az épület felé.
- Amúgy, ki is lett a polgármester?
Mert azt tudom, hogy már nem Wittner, de, hogy ki az új. Hát én azt nem tudom. Mert Wittnerre szavaztam. Bár azt hiszem, nem rá kellett volna, vagy mi. Nem tudom, apám valamit magyarázott, én meg néztem ki a fejemből. Kedvelem Wittnert, szerintem menő, hogy elvette az évfolyamtársam, de ennyi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Mi a franc? – nézek először teljesen hitetlenül barátnőmre, amíg engedek a belső kényszernek és kitör belőlem a nevetés. Rendben, ez az egész teljesen meg van előttem vizuálisan, és abban is szinte biztos vagyok, hogy Ilián rögtön meg is jelenne, mert valamiért ezekhez érzéke van. Ott van és akkor, amikor nem kell. Lehet levédetem különleges képességnek és neki adom a címet, még kitűzőt is csinálok neki, esetleg baseball sapkát. Vagy igazából mindent, amit csak el lehet adni, meggazdagszom és elmegyek a Kanári-szigetekre lakni, mert ott csak nem talál már meg. Amilyen mázlista vagyok, tuti ott nyaralna már az első nyaramon a férfi, esélyt sem adva annak, hogy elkerüljem. Mondom, hogy érzéke van rá!
- Ez az a mondat – iszom ki egyszerre a bort a pohárból. – Amit meg sem hallottam. Tudom, hogy imádod a ”különleges” embereket, de ő nem az – ujjaimmal is szemléltetem a macskakörmöket a levegőben beszéd közben. Lehet különleges Ilián, csak nem nekem, és ha Kori ennyire látni szeretné, akkor nem tudom. Tényleg kirakom a pizzázó elé mondjuk egy bikiniben és énekelhet egyedül, én pedig messzebbről támogatom morálisan, kisírva a szemeimet a röhögéstől és végig kamerázva. Ha ez megtörténik, akkor mindenképpen meg kell örökíteni az utókornak, kár lenne, ha kárba veszne. Csak előre gondolkodom, oké?
- Mindent kinézek belőle – vonom meg vállaimat, miközben tekintettemmel végig követem, ahogy Kori befekszik az ágyba. Célzásértékű, mert az én barátnőm ennyire diszkrét is tud lenni, így a poharat felveszem a padlóról, feltápászkodom, leteszem az asztalra, majd bevágódom Kori mellé, miután ledobtam magamról köntösömet. A saját ágyamba mellé. Nem úgy mellé, jó? Akkor rendben. – Én is örülök Korinna Everleigh – mosolyodom el szélesen, miközben helyezkedem még kicsit, majd magamra rántom a takarót, és Kori felé fordulok. – Ha fizetnél sem tudnál lekoppintani, úgyhogy kénytelen vagy elviselni a baromságaimat még vagy, hát, körülbelül száz évig. Az úgy belefér még, nem?  - kuncogok fel halkan, ahogy arcom alá teszem tenyeremet. - Te is hiányoztál nekem kismadár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

- He? - ennyire figyelek fel a harmadik dobásom körül, ami legalább épületet ért. Ha az irány jó, valahogy a célzás nem. Lehet nem kellett volna az a macifröccs? Aligha, de ha igazam is van, ez nem tartozik ide. Őszintén szólva csak felidegesít a világban a korrupció. Már várjuk a nokiás dobozokat és reméljük az oktatásra is jó embert talál reformálni! De még milyet! Istenem, de jó, hogy hamarosan végzek!
- Te ilyen tojásdobó-világbajnok szerzet vagy? Bocs má', nem ez a munkám - emeltem meg a kezem a vállam is felhúzva, hogy aztán nézzem, mit is művel. Leginkább azt hiszem bemutatja, hogy kéne rendesen tenni, ha már akarok. Fel is röhögök a második dobásnál, majd átkarolva a vállát, mint valami régi cimbinek, folytatom.
- Hát hallod, faszom sem tudja. De az biztos, hogy nem rá szavaztam, meg a Gergő és a Zsolt se, Uli meg pláne. ÉS akitől csak hallottam. Hogy kerül valaki ide, ha senki nem akarta? - néztem rá teljesen értetlenül, hogy aztán elengedve megpróbáljam megcsillogtatni a tőle lesett taktikát és megsorozzam az irodát tojásokkal. Ha nyitva van az ablak, amilyen balfaszul nyomom, még be is fog repülni egy. Nagyobb meglepetés? Beköszönő ajándék!
- Amúgy nem tudom mi ez az ember, de megérdemli a sorsát - legyintettem is az épületre, ahogy a közös megosztással lassan elfogytak a tojásaim. Még a Művelődési ház hirdetéseiből letépett és feliratozott lapokat felnyomogattam a  tojásmaradékkal a falra, hátha ott marad, aztán ezzel a mozdulattal undorodva ráztam is le a kesztyűm, mert eddig nem basztam össze. Most már igen. De kurva hideg van, hogy levegyem. Fintorogva inkább arrébb is álltam, majd az emberre néztem.
- Örültem, remélem még összefutunk - azzal megveregettem - kicsit tojásosan - a vállát, majd azzal a lendülettel futásnak is indultam a kis porfészek felé, ahol kimosakodhatok ebből a dzsuvából és haza hoppanálhatok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bólintok a férfival együtt, mert ha valóban ezt akarta elérni, akkor sikerült neki. A helynek pontosan meg van az a varázsa, hogyha csendesebb helyen szeretnél belemerülni a gondolataidba, mondjuk egy könyv társaságában, amikor éppen nem magaddal veszekszel, akkor tökéletes. A pub túl hangos, majdnem mindig tele van emberrel, de a csárda erre megfelel. Talán, ha nagyon unom magam munka közben otthon, akkor felkapok mindent és eljövök ide dolgozni. Nem is rossz ötlet!
- Mindenképpen - ismét egy apró kortyot iszok, majd a székről kissé oldalvást fordulva állapodik meg tekintetem hosszabb ideig egy-egy részleten a csárdában. Ízléses, megnyugtató a szememnek, amit látok. Visszafordulok a férfihoz, amikor beszélni kezd, érdeklődő tekintettel fürkészem az arcát, ajkaim ó-t formálnak, miközben kicsit megrázom közben a fejem. Hát honnan tudnám? Nem vagyok én akkora befektető vagy business man, hogy értsek ezekhez vagy tudjam mit merre kell csinálni, hogy megszerezz egy ilyen helyet. Mondjuk talán a megszerzéssel még nem is lenne akkora probléma, mint a megtartással, végül a fenntartásával. Mert ugye, egy ilyen helyet fenn is kell tartani, meg meg is. Ah, engedjük el.
- Bár nem tudom, de értem miről beszélsz - nevetek fel halkan, nem fogok hazudni. Tökéletesen nincs elképzelésem milyen érzés lehet ez, de valóban értem, amit mondd, mert talán apám is így van ezzel az újságnál. Bár ő átadja másnak a vezetést, de mégis a lányának. Akkor az olyan, mintha megtartotta volna, hiszen családban marad, nemde? Vagy lehet ez nem is ennyire összetett, csak megint feleslegesen gondolkodom.
- Ó - lepődök meg, majd borospoharamat tenyereim közé fogom pár pillanatra, a benne csillanó italt figyelem, míg végül felpillantok Nikolaira. - Tudod, apám a WoMen igazgatója, szóval talán már tollal a kezemben születtem. Van diplomám másból is, de valahogy ez vonzz jobban. Mondjuk, hogy a véremben van - vonom meg vállaimat, oldalra billentett fejjel mosolygok folyamatosan felé. Most vagy tényleg ilyen jó kedvem van, vagy kezd beütni az első pohárka bor. Ha az utóbbi, akkor az nagyon kellemetlen, és le kellene állni, mert ha becsiccsentek, akkor az, nos... még kellemetlenebb. Számat elhúzva iszom meg az utolsó kortyot, majd a poharat kissé eltolom magamtól. - Te honnan tudtad, hogy ezt szeretnéd csinálni? - mutatok körbe a csárdán, érdeklődéssel teli barnáimat emelem Nikolaira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bólintok párat, mert arra a bukásra én is emlékszem, a WoMen is hozott le róla egy igen csak terjedelmes cikket. Azok után, simán megértem és el is hiszem, hogyha a kaszinó fel is sül Bagolyfalván, akkor azt valóban aprópénznek titulálja el, és nem érinti majd olyan mélyen, mint a pár éve elbukott milliók. Bólintok még egyet, utoljára, csak megerősítésképpen, hogy felfogtam a dolgot és meg is értem, de a téma részemről itt lezártnak tekintendő, mert bár érdekelne az akkori bukása is mélyebbe menőbben, ám nem köthető a mostani témánkhoz, én pedig utálok eltérni a tárgytól.
- Gyakran hagyatkozol a megérzéseidre? – emelkedik meg szemöldököm kérdőn. Furcsa, hogy egy ember a megérzéseire hagyatkozva dönt ekkora mértékű dolgokról, de nem az én tisztem ezt eldönteni igazából. Egyszerűen meglepő. – Mert ha igen, akkor általában bejönnek gondolom – ismét megengedek magamnak egy félmosolyt, a csésze fülébe csúsztatom ujjamat, hogy ajkaimhoz emeljem azt, aprót kortyoljak, végül visszahelyezzem a kis tányérra. Érdeklődve figyelem, ahogy ajkai közé biggyeszti a cigarettát, majd a kezébe veszi a fémet és a gyufát. Szemöldököm enyhén megemelkedik, ahogy figyelem a mozdulatot, majd amikor beszélni kezd, egy pillanatra arcára tekintek, végül vissza a kezére. Kissé szkeptikusan emésztem a hallottakat, de végül határozottat bólintok.
- De, valószínűleg meglépném, főleg így, hogy már értem is miről beszélsz – bökök mutatóujjammal a cigarettatartóra és tartozékaira, majd szélesen elmosolyodom a férfi felé. Csészémet veszem kezembe, hogy határozottabban döntsem a poharat ajkaim közé, hogy kiigyam az utolsó kortyot, majd az üreset letegyem és eltoljam kissé magamtól. – Ha jól értelmeztem az eddigieket, akkor igazából fifty-fifty alapon mentél bele ebbe az egészbe, de egyelőre úgy tűnik, hogy felfelé vezet az út, igaz? – tekintetem az óra számlapjára csúszik a csészéről, majd vissza Eugén arcára, kinek válaszát türelmesen várom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Január első pár napja nagyon sűrűn telt, kezdve azzal a "nem iszom többet" fogadalommal, folytatva az ideggel, hogy a spongyás ágyneműn túl tök üres Uli szobája+ És akkor velem bassza össze a port, hogy miért nem beszélek vele rendesen. Még van arca megkérdezni! Talán részben ezért is vállaltam be több napot, meg mert így fel se tűnik senkinek a pár napja letolt tojásos eksön a polgármesterinél. Miért tenné egy szorgos dolgozó? Huh, a real troublemaker.
- Megoldom, tényleg.
Harriet gyanúsan sietős volt már fél hat körül, így feldobtam, hogy tökre szívesen bezárok, úgyis héttől van majd programom legkorábban. Belement, bár azt mondta nem akar semmi "fennforgást". Nem tudom mire gondolhat, mit okozhatnék? Azon túl, hogy majdnem kicseszett a hátsó udvarrészre, mikor meglátta, hogy behoztam a volt "lakásába" egy kismacskát. Nem egy nagy fanatikus. De odaadta a kulcsokat és megmutatta hogy kell aktiválni a riasztót a pálcával, aztán ment is a dolgára. Még hatig tett-vett, de egy órája már hűlt helye van. Az utolsó vendég is elment én pedig bezártam az ajtót elől. A bűbájokkal elkezdtem a takarítást, ami még vissza volt és nem csináltam meg eddig, aztán szépen elkezdtem tálcára tenni a két személyes, előkészített süteményeket és italokat. Az idő pont elég volt, hogy hátra menjek előhozva a macskát a hordozóval, aztán pedig erősen koncentráljak, hogy a műanyag lassan kezdjen új formát ölteni, hála az elmémnek. A lényeg az lett volna, hogy az ajándékdoboz kiformázódjon, de pont olyan jól volt csomagolva, mint általában az ajándékaim. Hozott anyagból dolgozom, ezt ismerem, na!
Még ellenőriztem az ingem, letűrtem a felhajtást, majd felvettem a zakót és a pultnak dőlve figyeltem, ahogy a mutató elhagyta a hetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kellemest a hasznossal alapon beutaztam Budapestre a faluból. Nem ismerem jól a helyet, így merőben új élmény volt, de legalább itt minden egy helyen van. Beszerző körútnak indult, hiszen várok pár különlegesen értékes növényt, amiknek a megfelelő tápláláshoz különleges dolgok kellenek. ezeket a mágikus piacon és a muglin egyaránt beszerezhetem, de be kell térnem pár bio boltba is, hogy biztos legyek magamban. Listát vezetek nem csak arról, mire van szükségem a boltba, de arról is, hogy mi várható, így vagyok kellően felkészült.
Az idő ellenére nem öltöztem túl, egy viszonylag vékony kabátot vettem a pulóverem fölé, de a sál nem hiányozhatott. Nem érzem úgy, hogy különösen aggódnom kell majd azon, eltévedek-e, de ha mégis így lenne, hát vállalom a felelősséget és állok elébe. Térképem ugyan nincs, de mikor arról van szó úgyis leszólíthatok valakit. Bárkit.
Ilyenkor el szoktam tűnődni azon, hogy vajon azok, akiket megismertem az évek alatt, részei lennének-e az életemnek, ha tudnám igazából ki vagyok. És azon is, hogy az idegenek valójában ismernek-e. Egy tél végi időszak hozta el azt a nagy eseményt az életemben, ami mindent megváltoztatott, azóta ilyenkor gyakran kap el ez és a bőröm alatt érzem a libabőrt folyamatosan.
Talán sosem fogom igazán feldolgozni a velem történteket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Ez most komoly Benett? - kifakadt belőlem a kérdés, mert egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek, hogy képes volt ilyet kérdezni. - Miért kellett volna mondanom, hogy meghívj? A fiúknak illik meghívni a lányokat, és egyébként meg...barátok vagyunk, akkor ebben mi nem megy? - értetlenül tártam szét előtte a kezeimet, nagyon felmérgesített a különféle indokaival, amiket nem tartottam megfelelőeknek. Már év eleje óta együtt tanultunk, együtt főztük a bájitalokat, cserélgettük a könyveinket és tényleg nagyon jó barátok lettünk. Akkor mégis miért lett volna olyan nehéz megkérdeznie, hogy nem-e megyünk el közösen a bálra? Cikinek tartotta volna? Vagy attól félt, hogy mit gondolnának mások?
Tengernyi kérdés árasztotta el az elmémet, miközben a mellkasom elnehezedett a szomorúságtól, amit Beni miatt éreztem. Annyira rosszul estek a szavai, hogy el is sírtam magam előtte.
- Észrevettem, tényleg egy gyáva alak vagy Benett! - tört ki belőlem sírás közben a szó, amivel talán sikerült is megbántanom őt. Pedig nem akartam, soha nem bántottam volna, még sem tudtam parancsolni magamnak, s ami a szívemen, az a számon, így nem tudtam megfékezni a nyelvemet.
Sírtam én, aztán már sírt ő is, legalábbis néhány könnycsepp az ő arcán is végig futott, ami persze újra felzaklatott, mert bármennyire is haragudtam rá, azért nem akartam azt, hogy sírjon.
- Te meg ne sírj már...most én akarok sírni - szipogtam, miközben kézfejemmel továbbra is törölgettem a szemeimet. Ha valaki távolról figyelt minket, valószínűleg azt gondolhatta, hogy ezeknek vagy elmentek otthonról, vagy épp átbeszélték azt, hogyan süllyedt el Jack Dawson a fagyos tengerben.
- Nem tudom - szívtam meg az orromat, miközben turkálni kezdtem a zsebemben, ott azonban csak egy szál zsebkendőt találtam.
- Jó...felezzük el - motyogtam, s ketté téptem a zsepit, majd az egyik felét odaadtam a fiúnak.
- De ez nem jelenti azt, hogy már nem haragszok, azért mert adtam a zsepimből...attól még rosszul esik, hogy nem kerestél - vallottam be őszintén, s szipogva kezdtem megtörölgetni az orromat.
Ezután azért jól esett, hogy Beni elismerte, hogy talán nem viselkedett a legmegfelelőbben.
- De..én nem utállak! Csak...olyan hülye vagy! - csúszott ki belőlem, s nem tudtam megállni, hogy ne öleljem magamhoz a lüke fejét. Képtelen voltam rá hosszútávon haragudni, s bár még voltak bennem sebek, azért megölelgettem őt.
- Én sem akartam, hogy azt érezd, nem foglalkozom veled. És ami a bál estéjén történt, annak köze sincs ehhez, attól mi még barátok vagyunk. - mondtam őszintén, s komolyan is gondoltam. Bár, ezzel mégis csak elárultam, hogy valami mégis csak történt, amit nem meséltem el neki.  
- Elmeséled most már, hogy mi történt veled és a családoddal? - pislogtam rá, még mindig könnyes szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

- Fogalmam sincs, hogy' kezdjünk neki, haver – mondom vállamat megvonva, ahogyan kilépünk az öltözőből. Viszonylag hangos muzsika szól, és eléggé sokan vannak. Attól félek, hogy nem fogunk odaférni egy géphez sem. Nem tudom, hogy mennyire baj ez. Saját súllyal is lehet edzeni. Nagyon elszánt vagyok, de elnézve a bent lévő sportolókat, azonnal ínamba száll a bátorság. Végig nézek erőtlen kis karomon, dudorodó pocakomon, majd Benettre emelem kékes szemeimet. Tanácstalanság és félelem, amit felfedezhet bennük. Noha a felszerelésem eléggé profinak tűnhet, közel sem így van. A sport mindig nagyon távolállt tőlem, de a karácsonyi szünet alatt nagybátyám is megjegyezte, hogy december hatodikán, hogyha szakállat adtak volna rám, akkor simán elmehettem volna Mikulásnak. Adjunk hálát a rokonainkért.
- Szerinted? – vakarom meg fejem búbját, és közelebb lépek Benetthez. Úgy nézhetünk ki, mint egy eltévedt gazellapáros az oroszlánok között. Néhány srác elsétál mellettünk, és mosolyogva szedik tovább lábaikat. Ha többen jönnek, összesúgnak, nevetnek, majd még vissza is fordulnak, hogy kétségünk sem legyen afelől, hogy a csevegés róluk, a nevetés meg nekünk szól. Az öltöző felé pillantok. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy inkább visszamegyek, felveszem a cuccomat, és elhúzok a vérbe. De nem. Ez az év másról fog szólni. Ez az év a megújulás éve lesz. Soha nem fogadtam még meg semmit Újévkor. Ezért szuper, hogy Benettel eldöntöttük, hogy megmutatjuk; az Ivanich-Csepreghy párosnak elege van a bokszzsák szerepből. Sőt tagadhatatlan, hogy részemről a lányoknak való tetszelgés is közre játszik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Esküszöm, hogy nem szoktam lopni. Tényleg nem. Soha nem volt rá szükségem, ahogyan most sem volt, de figyelmetlen voltam. Ezért pedig nagyon csúnyán megüthetem a bokámat. Hiszen nem elég, hogy automatikusan a táskámba tettem az órai fiolakészletet, még a kastélyból is kivittem. Csapzott hajjal rohanok végig az alagsor folyosóján. A jéghideg, nyirkos levegő egészen a tüdőmig hatol, érzem, ahogyan belsőszerveim elfagynak, s már az orromat is egy apróbb mozdulattal le lehetne törni arcomról, olyan mértékben fagyott jégcsappá. Kissé jobbra húz felsőtestem, mintha én magam lennék a notre dame-i toronyőr. Ez nem csoda, elvégre olyan nehéz oldaltáskám, hogyha röfögne azt hihetné az ember, hogy malacot loptam valahonnan. Veszek egy erős jobbost a következő lehetőségnél, és már lassan el is érem a labort, amikor néhány rellonos diák nagyokat kacarászva elsétál mellettem. Nem is törődnek velem. Miért is tennék? Nem ismernek. Ahogyan én sem ismerem őket. Természetesen arcomat takarva fordulok a hideget ontó falak irányába, hogy még esélyük sem legyen felismerni. Ujjaim közül nézek ki, mintha egy ijesztőbb filmet néznék, és nagyot sóhajtva megállapíthatom, hogy jelenleg egyedül tartózkodok a folyosón.
A labor ajtaját elérve, ujjaimat a jéghideg, girbegurba kilincsre fonom, és óvatosan benyitok. Szombat késő délután van. Ilyenkor biztosan nincsen óra. Éééés így is lesz. Attól félve, hogy nem marad több levegő a tüdőmben, csak egy apróbb, megkönnyebbült sóhajka hagyja el vastag ajkaimat. Amikbe bele is harapok, majd a szertár felé veszem az irányt. Lépteim akkurátusak, óvatosak. Nagyon szégyellem magam, hogy akaratomon kívül megloptam egy napra az iskolát, de… már nem tudjuk visszaforgatni az idő kerekét. Hacsaaaak. Nem, nem. Csak rosszabbá tenném a helyzetet, ha ellopnám az egyik negyedéves csaj időnyerőjét. Valamelyik nap láttam a nyakában lógni. Egészen biztosan az volt.
A szertár ajtajában megállok, és kutakodni kezdek súlyos táskámban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Zavarba hoz. Rögtön, egyetlen pillantásától zavarba jövök és érzem az arcomra felkúszni az olyan gyakran ott tanyázó halványpiros ragyogást. És néz. Engem néz, de ami talán még ennél is fontosabb - és azt hiszem ez az a pillanat, amikor ezt tényleg megértem - , hogy nemcsak néz, hanem lát is. Engem lát, és nem csak valakit. Nem pusztán egy édességet kérő nő vagyok a szemében, hanem én. Nem csoda, ha mindezek hatására össze-vissza kezdek beszélni mindenféle süteményről és hirtelen azt is elfelejtem miért jöttem.
Bosszant, hogy rögtön összezavar és én nem szeretek zavarodott lenni. Azt szeretem, ha a kezemben van az irányítás, ha miden a helyén van és most, amikor újra visszaállnának a dolgok a régi kerékvágásba, jön Noel és téli szellőként felkavarja a csillogó havat ott, ahol nem kéne. Beleborzongok.
- Hol lenne az izgalom, ha nem lennének egy kicsit hamisak? - vonom meg a vállam leheletnyit félrebillentve a fejem, majd már indulok is kezemben a friss szerzeményekkel a helyek felé. Éppen letenném a tányért egy középső asztalhoz, amikor átnyúl a vállam fölött. A mozdulat megkavarja a levegőt és orromba lágyan lopja be magát az illata. A mutatott irányba nézek és egy kicsit elhúzom a számat. Ez pont olyan romantikus kis saroknak tűnik, amit vele inkább elkerülnék, mert.. mert ő az, aki. Ösztönösen húzódom kicsit arrébb, mikor megszólal. Nem hiheti azt, hogy egy karácsonyi vásáros kellemes-kellemetlen beszélgetés feljogosítja, hogy ennyire közel hajoljon. Amíg azonban mindez keresztül fut a fejemen a karom libabőrös lesz attól a közelségtől, amit megenged magának.
- Pedig biztosan rengetegen élveznék a műsort - felelek, de nem nézek rá, csak szemeimmel még egyszer lemondóan pillantok az elsőre kinézett asztalra. Hihetetlen, hogy Ombozi mindig eléri, amit akar. Megadóan sóhajtok, majd lépteimet a sarokban álldogáló asztal felé veszem. A remény, hogy addig valaki elfoglalja, szertefoszlik, a tányér koppan az asztalon és mellé teszem a dobozt is.
- Nos, kedves varangy úr, ha véletlenül nem sikerült az átváltozás a süteménytől kénytelen leszek pálcával rásegíteni, ha már ebben az eldugott kis sarokban kell üldögélnünk - nézek végre a zöld szemekbe, amikor helyet foglalva magam elé húzom a málnahabot. Ajkaimon csalóka mosoly játszik és akármennyire is tagadnám, nem annyira zavaró Noel társasága, mint hittem. Bár ha még egyszer véletlenül belébotlok kénytelen leszek meggyanúsítani, hogy szándékosan követ…