Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Japp, kétségtelen hogy szuicid vagyok. Most ez, legközelebb meg egy toronyból fogok halálugrást produkálni egy csinos lánnyal az oldalamon. Persze csak akkor, ha addig Denis nem nyír ki. Vagy ő lesz majd az, aki kihajít a felhőkarcolóból, ki tudja. De tudjátok mit? Cseszettül nem érdekel és inkább csak felizgat a helyzet. Az a méretes fallosz elmehet a fenébe, hisz örökre csak nem védheti a húgát. Példának okául, például most sincs itt. Jaj, mit tenne a csúnya gonosz sárkányos bácsi, ha a rossz Theon véletlenül mondjuk megcsókolná az ártatlan kis Lorint? Há! Semmit, ugyanis most a még az országban sem tartózkodik, szóval azt tehetek, amit csak akarok. Akár meg is rángathatom a lányt. És meg is teszem. Frusztrációmat rajta vezetem le, plusz erre az is rájön, hogy a másik nem ismeri a kedvenc könyvemet és ha még drasztikus módszerekhez is kell folyamodnom, akkor is bele fogom verni a fejébe a saját igazamat. Pont.
- Khmm... köszörülöm majd meg torkomat, amint a lányt is valamint magamat is leültettem az egyik asztalhoz. Szava járásából úgy tűnhet, hogy érdekeli amit mondok, de egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből, hogy Brightmore-vér csordogál az erekében. Egyszerűen képtelen vagyok jót és szépet gondolni róla. Nem, azok után, hogy a bátyja olyan fájóan elutasított. Érted itt a poént. Elutasított. Engem. Mégis ki lehet olyan hülye, hogy ne éljen egy magamhoz hasonló csodával? Na, ugye? Senki.
- Szóval... - teszem a könyvet ismét az asztalra, miközben felállok a széktől, ezzel totálisan semmisé téve előző cselekedetemet. Nem baj. - Akkor gondolom a történettel sem vagy tisztában - nézek rá a másikra, ám nem kell válaszolnia, elveszett tekintetéből és a magabiztosság abszolút nulláját sugárzó tartásából rögtön rájövök, hogy bizony úgy van és a másiknak halvány lila gőze sincs az előttünk heverő olvasmányról.
- Kornyik Bettina írta és egy a húszas éveinek végén járó lányról, nevezetesen Alexis-ról szól. Tudom, eddig uncsinak tűnhet, de csak várj! Szóval hősnőnknek eléggé maradi ősei vannak, akik a 21. századra fittyet hányva, el akarják venni lányuk szabad akaratát. Röviden férjhez akarják adni. Elég gáz, tudom. Szerencsére Alexis sem gondolja másként és lelép otthonról. Pont úgy, ahogy én is tettem, de ez most nem lényeg. Azonban a lány seprűje megbolondul és egy sötét erdőben köt ki ahol végül el is veszti az eszméletét. Amikor megint magához tér, egy régi, ódon háznál ébred fel. Na, és most jön a jó rész, ugyanis a házban egy észveszejtően dögös - nem mellesleg halott - pasi fogadja be a lánykát - fújom ki végül a levegőt, majd foglalok ismét helyet a nemrég magára hagyott ülőalkalmatosságon. Kicsit el tudom magam ragadtatni, ha olyan dolgokról van szó, amit szeretek is. Persze mindenkivel dumálok mindenről, de amikor erről a kötetről kérdezik a véleményem, komolyan mondom, megint szűz kislány leszek.
- Atyám, mit meg nem adnék én is egy jóképű, halott pasiért! Oké, lehet élő is - két kézfejem közé fogom fejemet, majd rázni kezdem azt. Fangirl-özök. Igen, én, Theon Delacroix. Hova fajulhat még ez a világ?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

junipera semmi közepén | grizzlyme | ez csak az intro

A hátsó ülésről még kiveszem a hátizsákomat, az összecsavart bolyhos plédet meg a nagy ezüsttermoszomat, és az ajtót becsapva elindulok hátra, a fényesre suvickolt pickup nyitott platójához. Balommal megtámaszkodok a végében, majd halkan nyögve egyet felugrok rá, és míg a puha takarót kiterítem, lemosolygok a szőkére, akinek bár fogalma sem volt arról, hova jövünk, útközben egyszer sem kapott hisztériás rohamot, hogy ott helyben álljak meg, forduljak vissza, vagy nem is, inkább forduljak fel, vigyem haza, vagy egyszerűen csak tegyem ki, amúgy pedig, ha nem volna világos: soha többé nem akar látni.
- Jól esik, hogy megbíztál bennem - jegyzem meg, és a táskámat meg a termoszt letéve visszalépek Juniperhez, hogy lehajolva a kezemet nyújtsam felé. Ha elfogadja a segítséget, akkor egy mozdulattal felhúzom őt a kocsira, majd tenyereimet összesimítva végigpillantok a kis éjszakai majdnempiknikünk helyszínén. Hát... nem egy ötcsillagos hoteltető, de arra jó, hogy viszonylag kényelmesen bámulhassuk a már rég fekete, tiszta eget. Veszek egy mély levegőt, és lesandítva a kislányra féloldalas mosolyra húzom a számat. - Érezd magad otthon. Van forró tea is, szigorúan cukor nélkül.
Huncut tekintettel nézek a szemébe, majd felpillantok az égre; megszámlálhatatlan sárga pont tündököl odafent. Szemeimben ragyogva tükröződik vissza a végtelen égbolt, ami egyszerre tölt el csodálattal és érzem magam alatta hihetetlenül aprónak, sebezhetőnek és végesnek. Aztán leveszem a dzsekimet, és Juniper kezébe nyomom.
- Párnának - mosolygok rá, majd lefekszem a plató jobb oldalára, és a kettéhajtott hátizsákomat a fejem alá gyűröm. Csak akkor szólalok meg újra, mikor már ő is mellettem fekszik, de akkor sem nézek rá, hiszen pillantásom a mennybolton ragadt; egyenesen magam fölé, a semmibe bámulok, és kezd elfogni az az ismerős érzés, ami ilyenkor mindig: hát ezért érdemes élni. - Imádok sátrazni. A kedvencem az, mikor otthon, nem Angliában, hanem anyukám szülőhazájában, Amerikában, Utah-ban vagy Idaho-ban vagy Arizonában, vagy lényegében bárhol... nemzeti parkokban vagy erdőben verünk sátrat, ahol biztosan tudni és érezni lehet, hogy körülvesz a vadon, medvék, rókák, mókusok. Ahol az lehetsz, aki tényleg vagy. Ember a természetben.
Oldalra fordítom a fejem, Juniper pillantását keresem. Tudom, hogy egy művész egészen másként látja a világot, mint valaki olyan, mint én is vagyok, de ez nem tántorít el attól, hogy őszintén megmutassam neki a saját világom szépségeit - a világot az én szememmel.
- Mikor egy szál sátorral kint vagy a természetben - fűzöm tovább a szót - és rádsötétedik, te meg a tűznél ülsz és az eget nézed, akkor megszáll egy ehhez nagyon hasonló érzés. Nem tudok rá jó szót, ez csak... csak úgy van. Hozzád tesz, megbűvöl, letaglóz. Észreveszed, milyen parányi is vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Egyszer biztos, hogy az fog a sírba vinni, hogy túl keveset kérdezek.  Most sem különösebben hezitáltam, csak felvettem a kabátomat, egy kényelmesebb cipőt és a reggeli edzéstől kissé sajgó izmokkal kiléptem az ajtón, majd nem is sokkal később beszálltam abba a bizonyos autóba. Fogalmam sincs, hogy hová tartottunk, és kicsit talán mondhatom azt is, hogy abban a pillanatban nem is érdekelt.
- Egyszer ezért fogom elveszteni a veséim - nevettem fel halkan, miközben zsebre tett kézzel próbáltam kivenni a sötétben, pontosan hol is lehetünk. Nem segített, sőt, így inkább csak visszapillantottam Jasonre. A tenyerem az övébe simult, hagytam, hogy felhúzzon a platóra, majd el is kényelmesedtem elég hamar, hosszú lábaim kényelmesen kinyújtva. - Milyen figyelmes valaki...
A hangomban viszont nem bújkált gunyor, vagy semmi hasonló, tényleg azt gondoltam, hogy szép tőle, hogy eszébe jutott, hogy nem igazán élek ilyenekkel.
Enyhe zavarodottsággal tekintettem a kezembe nyomott, még meleg kabátra.
- Nem fogsz megfázni? - tettem fel a kérdést reflex-szerűen, az ujjaim a kabát anyagába mélyesztve. Nem teljesen tudtam hová tenni, de értékeltem a gesztust. Végül precízen összehajtottam, majd a fejem alá tettem, el is nyúlva teljesen, kékjeim az égboltra szegezve. Budanekeresd fényei sosem nyomták el annyira a csillagok fényét, mint más, nagy városoké. Azok a helyek nyomasztottak, nem akartam volna fixen egyik helyen sem megmaradni, ilyen szempontból azt hiszem,  sajátos nézeteim voltak.
Érdekes volt a dolgokat az ő perspektívájából meghallgatni, mert a magam részéről sosem voltam a nagy természetjáró típus. Inkább lekötött a gyakorlás, a kis életem rendezgetése, a szenvedés azon, hogy éppen kinek vagyok a legjobb barátja.
- Nem ugyanez, de a táncot is ezért szeretem. Nem a szólót, az nem egészen az én műfajom, jobb szeretek a csoporttal lenni. Ahogy a csillagképeket több apró fénypont rakja össze, a tánc sem teljes, ha akár csak egy ember is hiányzik belőle. - Csak úgy buktak ki a szavak a számon, nem is gondolkoztam rajta túl sokat, csak kint voltak, egyik a másik után. A fejem kissé oldalra billentve tereltem a tekintetem végül a férfira, halvány mosollyal az arcomon. - Tényleg figyeltél arra, amit mondtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Theon
Én

Nem igazán tűnik fel, hogy arrébb somfordál, annyira elmélyülten keresgélek, pedig ha mást nem is, azt azért igazán észrevehetném, hogy pálcájának halvány fénye már nem ragyog látóterem szélén úgy mint eddig. Kicsit össze is húzom a szemem ahogy felpillantva csak a sorok végén látok valami alig kivehető halvány derengést, de nem igazán gondolom tovább a dolgot. Bátran szólalok meg tehát, kikérve véleményét, hiszen azért mégsem illik tök csöndben lenni egy közös szervezett programon... Még akkor sem ha éppenséggel a könyvtárban ejtjük meg azt a bizonyos találkozót. Kérdésemre messzebbről érkezik válasz mint sejtettem volna, így kíváncsian meg is indulok valamerre a hang irányába. Hogy meglepődök-e azon hogy olvasni látom? Kérem alássan, ugyan miért tenném, könyörgöm egy könyvtárban vagyunk! Sőt igazából nem is akarom én beleütni az orrom abba mit olvas - de a borítóra csak rátéved a tekintetem. Úgy fordul felém mint Cody amikor titokban elcsen egy falat kóstolót az asztalról evés előtt, és nem akarja, hogy megszidják, nem csoda hát hogy rögtön keresni kezdem mi hibádzik.
- Fordítva - jegyzem meg kedvesen, utalva arra, hogy a betűket elég nehezen olvashatja így el, és kap egy amolyan "ugye nem gondolod hogy beveszem?" szemöldökfelvonást mindemellé. Ha tippelnem kéne azt mondanám a kötet mögött egy másik is rejtőzik, de ez rögtön meg is cáfolódik ahogy becsapva visszahelyezi a polcra. Tekintetem végigfut zárkózott sziluettjén, majd állom tekintetét - nem értem miért bámul. Tekintetének kereszttüzében ácsorgok kicsit zavartan, majd ahogy kínomban körbefordulok (mondani kéne valamit nem?), szemeim megakadnak egy keresett kifejezésen.
- Ohó - mosolyodok el, majd a szemközti sorhoz lépve leemelem azt a kötetet,  amelynek gerincén "A víz mélyén" cím szerepel. Igazából nekem már annyi elég, hogy víz, és rá is repülök... Picit bűntudatom van amiért korábban jól láthatóan megzavartam, így most igyekszem minél kevésbé zavaró lenni, és szótlanul rápillantok. Ha még mindig néz, a polcoknak döntve a hátam csúszok le törökülésbe, és pálcámat fejem mellett egy könyvre helyezem, hogy fénye rávetüljön a borítóra. Ismét felpillantok Theonra, majd vissza a könyvre, és végül hümmögve kezdem olvasni hangosan a fülszöveget.
- "A várost átszelő folyóból holtan húznak ki egy fiatal nőt. Néhány hónappal korábban egy sérülékeny tinédzser lány végezte ugyanott, ugyanígy. Előttük évszázadokon át asszonyok és lányok hosszú sora lelte halálát a sötét vízben, így a két friss tragédia régen eltemetett titkokat bolygat meg - és hoz felszínre." Miért van olyan érzésem, hogy ez nem egy tankönyv lesz? - nevetem el magam. Fejemet félrebiccentem, kíváncsian várom mit szól zsákmányomhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

junipera semmi közepén | grizzlyme | ez csak az intro

Jóízűen elnevetem magam, aztán a fejemet kissé megingatva, kérdőn sandítok le a szőkére. Bár igyekszem komoly maradni, a szemeim mint mindig, most is lebuktatnak; azokban kacérság csillog már azelőtt, hogy egyáltalán megszólalnék. Vonásaimban játékosság ül, még akkor is, amikor odabent majd megpusztulok azért, hogy ha csak egy pillanatig is, de tanító jellegű komorsággal tudjak ránézni a kislányra. Sóhajtanék, hogy asszem ez veszett fejsze, de inkább...
- Azért remélem, nem ülsz be minden jöttment kocsijába - felelem bujkáló mosollyal, egyértelműen magamra célozva, aztán elhelyezkedem a platón, és míg Juniper csatlakozik, én az eget kezdem kémlelni. Az nem is lehetne tökéletesebb.
- Édes, hogy így aggódsz - fordítom arcomat felé, és rámosolyogva behajlítom a könyököm. Pillantásom kitárt tenyeremre esik, amit éppen úgy tartok, hogy a sajátját ő is könnyedén beleilleszthesse, majd visszanézve rá kérdőn-kihívón felvonom a szemöldököm. Igaz, hogy engem jobban fenyeget a kihűlés veszélye, mint általában bárkit, mégis múlhatatlan vágyat érzek minden olyan helyzet megélésére, mint amilyen ez is. Én épp ugyanúgy szeretem a hűvös éjszakákat, mint a fülledt meleg nyári estéket, talán még választani se tudnék közülük. Tekintetem a kezem irányából arcára vándorol, mély, dörmögős hangom nyugtatóan cseng. - Ha minden kötél szakad, van még egy pokróc a kocsiban.
Mikor beszélni kezd, én elcsendesedek, és az arcát fürkészve figyelem, mit mond. Nem szólok közbe, egyenletesen szuszogva hallgatom végig, majd, mintha az egész nem lett volna érdekes, egészen más irányba terelem a beszélgetést - talán pont azért, mert nagyon is az volt.
- Soha nem szerettél középpontban lenni? - kérdezek rá, és a tekintetét keresve várok. Nem biztos, hogy ez mindenki számára egyszerű kérdés, tudom, hiszen annyi testvérem van, mint égen a csillag - ha ha -, és ha egy kicsit is, de valamiben mindannyian különbözünk a másiktól. Van, aki olyan témáról, ami őt magát érinti, még csak beszélni sem hajlandó, és inkább visszahúzódik a komfortzónájába, mintsem mélyebben érintsük a miérteket. Juniperrel együtt én is elmosolyodom. - Hát... elég hülye, aki nem figyel rád.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Teljesen meg is felejtkezem arról, hogy a tésztát felraktam főni, s ha Carolyne nem pillant rá az általa patronált húsra, én sem veszem észre, hogy a lábasomból a víz lávaként bugyog ki. Ijedten kapok fejemhez, hirtelen felindulásból pedig még a fazék fülét is megfogom. Abban igazat mondtam, hogy sokat főztem a közelmúltban, azonban azt az aprócska részletet elfelejtettem megemlíteni, hogy abszolúte katasztrófa vagyok ezen a téren. Leégetett ételek, tönkrement lábasok és még sok szép más van a repertoáromban, melyeket talán a lány is megcsodálhat nemsokára.
Fájdalmasan szisszenek fel, nem kell ahhoz zseninek lenni, hogy rájöjjön az ember, hogy rosszat cselekedtem. Ám ekkor már késő, az ujjaimba nyilalló fájdalom hatol, én pedig amilyen gyorsan csak tudom, ellököm magamtól, ami a kezeim közt van. Ugyan az edény nem borul ki, de sikerül épp annyira eltaszítanom, hogy a tűzről lekerüljön. Így a metélt megmenekül. Persze attól még a kezem fáj, akármennyi ideig is tartom a hideg víz alá. Bár a fájdalom alábbhagyott, a kellemetlen találkozásnak így is megmarad a nyoma, vörös ujjaimon. Na most aztán szépen bemutatkoztam Carly-nak. Annyi szerencsém azonban akad a mai napban, hogy még képes vagyok leolvasni a az utolsó kérdést a szájáról.
- Lenni nővér, Junko. Én szeretni ő nagyon. Anyuka lenni, apuka nem, így csinálni sok minden együtt - fogom még ép ujjacskáim közé a ceruzát, miközben sérült bal kezemet a pulóverem ujjába rejtem. Majd később meglátogatom vele a Gyógyítót.
- Ikerbáty? - Szemeim felcsillannak, ahogy elhajolok a pultra helyezett könyvecskémtől. Mindig is szerettem volna egy olyan tesót, aki úgy néz ki, mint én. Bár persze itt annak a veszélye is fennáll, hogy esetleg ő is azzal a hibával születik, mint én, ezt pedig senkinek nem kívánnám. Lehetne arra gondolni, hogy legalább akkor lenne valaki, aki megértene, de nem, nem szeretném senkitől sem elvenni a hallás örömét.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Aha, tényleg az... már, ha azt nem vesszük, hogy mu... ltkor is itt volt már - korrigáltam magamat, mert a legtöbb ember nem tudom, mennyire értené vagy venné jó néven a mugli szót magára és vagy a környezetére. Én sem vagyok piskóta, de a csajszi rendesen meresztette rá a szemét, mintha most látna életében először ilyet. Ez persze nem kizárt, vannak szegényebb családok, én nem vagyok elutasító csak... na.
Meg is erősítette az elméletemet, mire bólintottam párszor, igaz nem a teljes figyelmem szenteltem neki... de a nagy részét, az már elég, nem? Én mindent megtettem, hogy figyeljek rá.
- Én meg jó messziről, de a szüleim sose szerették az ilyeneket. Szerintük az olvasás hasznosabb - böktem hanyagul a tévé felé, mert többek között ezért nem lett nekünk otthon soha ilyen csodamasinánk. Anya azt mondta, nem hajlandó semmi ilyesmit a lakásba engedni, mert a muglik dolgai nem minket érintenek, inkább foglalkozzak olyannal, ami tényleg értelmes és kifizetődő. Látszott, hogy valami kínos neki, de nem teljesen értettem, hogy most éppen mi. Nem csináltam semmit, nem éreztem indokoltnak.
- A színi előadásokat kedvelem, elég sokat jártam, főleg... egy időben - zártam rövidre a témát jóval hamarabb, mint ahogy továbbfutott a gondolat a fejemben. Nem kellett ezt még magamban sem tudatosítani, nem igazán lelkesedtem érte. - Nagyon örülök, Pandora... egyedül vagy itt?
Még körbe is pillantottam, de nem nagyon láttam senkit a közelben, csak egy nagy vörös hajtömeg közeledett vagy öt dobozzal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A nevetése ragadós volt, mint a kakaóscsigám tésztája a múlt héten, mikor merő feledékenységből csak fele lisztet öntöttem bele. Felelőtlenség, de utólag javítottam a hibát, most csak nevetésben törtem ki és úgy tettem, mintha nem is számítana.
- Majd igyekszem jobban figyelni a dologra - ingattam meg a fejem, de alapban viszonylag kevésszer utaztam autóval, pláne csak úgy kettesben emberekkel. Mikor mégis, akkor leginkább kifelé bámultam, szerettem nézni a tájat. Jó hamar el is kényelmesedtem, bár tényleg tartottam tőle, hogy meg fog fázni ez a bolond.
- A jellemem része, azt hiszem - nevettem fel halkan, miközben rántottam egyet a vállamon, majd követtem a tekintetét a kezéig, mielőtt a tenyerem az övébe simítottam volna. Mármint, amennyire az én jelentősen kisebb kezem tudtam az övéhez, kicsit komikus érzés volt. - Majd ha látom, hogy kékül a szád, lelöklek a platóról.
Azért látni lehetett az arcomról, hogy csak viccelek és nem halálos komolysággal jelentettem ki, hogy vesznie kell. Nem olyan fajta lány vagyok, meg amúgy sem egy kis darab, nem hiszem, hogy játszi könnyedséggel odébb tenném.
A kérdése váratlanul ért, nem szokták megkérdezni, hogy mit szeretek, vagy hogy mire vágyom, így letaglóz. Pillanatok kérdése mire összekaptam magamat,
- De. Aztán elmúlt, letettem róla egy ideje. A táncban talán majd még teszek próbát rá. - Talán nem is teljesen tudatosan tettem hozzá, hogy a balettben, de ettől még így volt. Nem akartam másban még egyszer akkorát csalódni, mint az előző 3 alkalommal, mikor hagytam magamból teljesen hülyét csinálni. Hagyom, hogy elkapja a tekintetem, még ha nem is a legnagyobb örömmel, ez a szemkontaktus dolog nem az erényem. - Vagy csak mások a prioritásai, ez bárkivel megeshet. Én nem okolom őket.
Inkább csak visszafordítottam a fejem és ismét az égre pillantottam, a szabad kezemmel a hasamon zongorázva csendesen. Nagyon szépek voltak itt a csillagok, rendesen ragyogtak az égen.
- Miért is vagyunk most itt, Jason?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Angelica
November elseje ✦ NesszaFit

Teljesen jogos kérdés lenne, hogy mit keresek én mindenszentek napján a tanáriban, és miért dolgozok. Eddig szerencsére nem nagyon találkoztam senkivel, így nem is kellett megválaszolnom; bár már nem jelent nehézséget, volt jó pár évem arra, hogy begyakoroljam a füllentést. Nem mondanám hazugságnak, csak épp nem szeretem senki orrára kötni, hogy én másképp gyászolok, mint általában az emberek.
Ahogy sejtettem, a tanáriban nincs egy árva lélek sem, így teljesen nyugodtan csüccsentem le a helyemre, hogy belekezdjek a házi feladatok javításába. Szándékosan adtam nagyon hosszú esszét feladatba az összes évfolyamon, így legalább a mai napon teljesen lefoglal majd.
Túl jól haladok a javítással, ekkor érkezik meg Angelica, akinek csak a hangját hallom meg először. Feltartom az ujjamat, hogy várjon egy pillanatot, még lekörmölöm a hibákat Leopold dolgozatára, csak akkor fordulok a lány felé. Ő közben valami dimenziókról magyaráz, amit azonnal megértek, ahogy ránézek.
- Krisztus nevére, mi történt veled Angelica? - sikítok fel röviden. Azt mondja, hogy ne aggódjak, mire higgadtságot erőltetek magamra, de azért nem erre számítottam.
- Szóval akkor csak nincs meg a tested? Vagy az alakult át szellemmé? Beismerem, ilyen... khm... üggyel, még nem találkoztam - vontam össze a szemöldökeim. Ki tehette ezt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Mikhail
Random délelőtt ✦ NesszaFit

Mosolyogva vontam meg a vállamat, de már nem figyeltem a telefonra.
- Sokkal gyorsabb, mint a baglyok, és tökéletes időtöltés - feleltem, közben igyekeztem nem túl sokat fecsegni. Nem a bájcsevej miatt jöttünk most ide, nem is akarom rabolni az idejét.
- Szóval azt hallottam, hogy te is profi illúziómágus vagy. Nem mintha nem bíznék a szóbeszédben, de ha nincs ellenedre, megmutatod, hogy mi is megy?
- tértem rá a lényegre.
A tenyereimet összedörzsölve a plafonra pillantottam, kicsit jobban szemügyre vettem a szobát. Nem mintha számítana, mert ha azonos szinten állunk, bármit el tudunk hitetni a másikkal.
- Hol tanultál? Hol volt a gyakorlatod? Mit szólnál egy látogatásra az esőerdőbe mondjuk? - tovább bombáztam a kérdéseimmel, és itt jött el az idő, hogy visszafogjam magam, és várjak rá.
Furcsa volt nekem ez a helyzet; egyszerre izgultam, türelmetlen és elégedett voltam. Utóbbit még én sem értettem, de ahhoz hasonló volt az érzés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Balić Bandi
Október 4., Délután ✦ NesszaFit

Fél szemöldökömet felvonva hallgattam, még véletlenül sem akartam félbe szakítani. Sokszor beszélgettem illúziókról, de valahogy eddig mindig olyanokat sikerült kifognom, aki velem hasonló véleményen volt. Ezzel szemben András ugyanazt látta, amit én, csak épp a másik oldalról.
- Nagyon szép elgondolás. Biztos vagyok benne, hogy jól fog menni majd a gyakorlat is, pláne, ha ennyire lelkes vagy - a tekintetemet újra elkaptam róla, inkább az égre szegeztem a pillantásom.
Ahogy feldobja a könyvjelzős dolgot, érzem, hogy az arcom kezdett felvenni egy egészen pirosas színt. Lehunytam a szemeimet egy pillanatra, megráztam a fejemet, igyekeztem megnyugodni. Krisztusra, mégis hogyan tud ennyire zavarba hozni?
Szép lassan elengedem a témát, szerencsére folytatja a beszélgetést, így nem annyira feltűnő. Kellemetlen vagy sem, de előveszek egy szál cigarettát, meggyújtom, majd utána egy füzetet is előveszek. A cigit egy tollnak álcázom, mivel nincs kedvem megrovásban részesíteni magamat, Bandira pedig csak félénken mosolygok, hátha nem fog elárulni.
- A feltételek elég egyszerűek. Amikor megbeszéljük a gyakorlás időpontját, akkor legyél ott, és lényegében ennyi. A haladás csak rajtad áll. Leginkább négy szintre tudnám felbontani a képzésemet, de a negyedik opcionális. Például ha a színházban te is olyan illúziókat szeretnél, mint a kollégáid - egy pillanatra megakadtam, mert nem tudtam pontosan, hogy minek tekinti őket. -, szóval igen, akkor neked is a maximumig vinned kell.
Egész egybefüggő lett a mondókám, a végén még egy papírt is felé nyújtottam, amin részletesebb tanterv szerű állt, meg persze minden fajta elérhetőségem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Isten éltessen, Bori ♥

Székesfehérvár, otthon

Fáradt vagy, kisfiam?, kérdezi anya, mire szórakozottan összehúzom a szemöldököm, és homlokomat erősen ráncolva megcsóválom a fejem. Dehogyis, csak mostanában sok minden összejött a rezervátumban, felelem egy könnyed mosollyal, mintha tényleg semmi volna az egész, és az utolsó lufival vacakoló Fanni felé pillantok, aki majd leesik a székről, úgy nyújtózkodik, hogy a rózsaszín léggömb a helyére kerüljön végre.
A ház már órák óta zsong, mióta csak Nelli rábírta valami szégyenletes indokkal a legkisebbet, hogy menjenek be a városba, vagy legalábbis hagyják el a birtokot. Hogy az a zsarnok vásárolni vagy ásni viszi... fogalmam sincs, de teljesen mindegy, Borónak úgyis tetszene mindkét opció.
Az viszont biztos, hogy mi; Fanni és én azóta nem beszéltünk, hogy a nevetgélő húgaim mögött becsukódott az ajtó. A művészlány kerüli a tekintetem, és hiába kezdeményezek, nemcsak szóban, de fizikálisan is elzárkózik előlem. Ahelyett, hogy váltanánk pár szót, hogy viszonozná az érintésem, esetleg visszacsókolna, inkább kitér előlem, és míg lesütött pillantással halkan odadünnyögi, hogy segítenem kell édesanyádnak, már bújik is ki a karomból, és indul anya után. Neheztel; nem kell Levitás észjárással rendelkeznem ahhoz, hogy kitaláljam, az, hogy utoljára több, mint két hónappal ezelőtt jártam otthon, nem tett jót a házasságunknak. Igaz, néhány hete meglátogatott Romániában, az a találkozásunk sem zárult rózsásan. A vita tárgya mindig ugyanaz, és induljon bárhonnan is a beszélgetés, az végül úgyis veszekedésbe torkollik, és mi mindig, de mindig ugyanannál a pontnál kötünk ki. Hogy te akarod, én pedig nem.
Sára közben terít; előkerül az ünnepi étkészlet Bori kedvenc tányérjaival, az ezüst evőeszközökkel meg a legdrágább pezsgőspoharakkal, amiket még apám szüleitől örököltünk, és csak akkor vesszük elő őket, ha fontos eseményt ül a család. Mint például egy esküvő. Már nem az enyém, hiszen édesapám hetekkel előtte úgy határozott, hogy mivel éppen családunk legfontosabb ékét, az aranyvérünket készülök beszennyezni, és nem csak, hogy hagyom, hogy az végül elkerülhetetlen csorbát szenvedjen, de még tiszta akarattal elébe is megyek, ordítja újra meg újra, ezért aztán ne csodálkozzak egy minutumig sem, amiért engem többé nem illet meg semmi, ami a testvéreimet életük végéig és még azon túl is! Ostoba, pökhendi, szemtelen, neveletlen, egy kiégetni való mocskos pondró a tisztavérű családfán, nos, újabban ez vagyok én. Az apám fia.
Az, hogy most egy fedél alatt vagyunk, sem jelenti, hogy beszélünk. Fannira rá sem néz, ha pedig anya kér tőle valamit, ő válaszul csak morog valamit a bajsza alatt, majd leül a kandalló mellé, és elbújik - azaz kizár minket - egy rongyosra olvasott Reggeli Próféta mögé, hogy onnan folytassa véget nem érő zsörtölődését.
Sóhajtva nézünk össze Sacival, akinek a jegyese, Mike, az udvari fényeket intézi, és aki ha nem lenne pont olyan művészbeállítottságú, mint a nővérem, a családom láttán holtbiztos, hogy már rég felbontotta volna a jegyességüket. Mert ez, ami itthon van, téboly. Valóságos őrület.
Anya az összes ételt kihordja, és míg az asztalra pakolja az óriási adagokat, addig apámnak duruzsol, én meg Fannihoz lépve teszek még egy próbát, de mint ahogy anya, úgy én is kudarcot vallok. Megint. Tompán tarkómhoz érek, masszírozom megfeszült izmaimat, miközben visszafordulok az asztal felé, és a nővéremmel éppen szemközt, megtámaszkodom az egyik széktámlában.
Anya rámosolyog Sárára, mire ő, a család legidősebb gyermeke átveszi a családfői szerepet, és az utolsó simítások után behívja Mike-ot az udvarról, majd végignéz rajtunk lélegzetelállító mosolyával és dallamos hangján megkér mindenkit, hogy bújjon el, mert hamarosan visszaér a zsarnok meg az ünnepelt, nem, nem pont így mondja, és azt szeretné, ha Borónak olyan születésnapja lehetne, amit megérdemel. Ellentétek, újság mögötti piszmogás meg házastársi gondok nélkül. Jobbjában tartott pálcáját magasra emeli, és mielőtt kioltaná a birtok összes fényét, rámnéz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Felelősséggel… – némileg hitetlen a hangja, mintha Ábel valami nagyon valószínűtlen és szürreális kijelentést tett volna, kap is a kimondott szó egyfajta már-már rosszalló hangsúlyt. Végül a reakciót egy rövid fejcsóválás követi.
- Még csak az kéne, hogy tényleg felelősnek gondoljam magam, nem én csináltam, amit, az kizárólag a te sarad. Viszont
Ennél a ponton viszont előrébb dől ültében, arcvonásaiban a kíméletlen bizonyosság rajzolódik ki, ahogy folytatja, és kétség sem fér hozzá, az ő elképzeléseiben ez mint valódi, kivitelezhető és valid megoldás él.
- Egyszerűen csak meg kellett volna fogjalak már az elején, és odaszorítani valamihez, amíg nincs kedved mozdulni. – Nagyon is szilárd elképzelései vannak arról, mennyire tevékenyen tudná aszerint alakítani fizikai téren kettőjük dinamikáját, ahogyan ő azt elképzeli. Fizikailag erősebb valamivel, abban egész biztos. Ábel modora ugyan amilyen frontális tud lenni, annyira simulékonyan rá tud érezni pillanatokra bizonyos megszólalásaival – ez viszont nem számít, ha fizikai színtérre viszi akaratának érvényesítését. Talán tudna mit kezdeni a verbális hidegháborúval is, ugyanakkor a fiúval mindig tudatának szegletében toporog a sürgető inger a tettlegességre; hogy mindegy, csak markoljon, szorítson, tapintson, és ez a késztetés csak ezzel lakott jól, mással nem.
Nem mintha tudatában lenne annak, hogyan is hangzik ez valójában – vagy annak, hogy mennyi felszín alatt feszülő szándék hallatszódhat ki egyetlen mondatból. Nem, ez a válasz sokkal ösztönösebb volt annál, minthogy azt latolgatta volna, miként, mennyiféleképp lehetne értelmezni és hogy egyáltalán mi késztette arra, hogy ilyet mondjon.
Még most is, ahogy ültében beszél Ábelhez, azt a benyomást kelti, mintha megdöntött pozíciójából lendületet véve átnyúlhatna az ágy és szék közti távolságot legyűrve. Jobban átgondolva és felülemelkedve a kisugárzása adta következtetéseken azért megállapítható, hogy valójában nem készül ilyesmire, nincsenek megfeszülve az izmai lendületre készen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

November. Tizen. Négy.
Hogy miért olyan fontos ez? Ez a nap rólam szól és ezt mindenki tudja. Már aki fontos vagy kevésbé az. Mondjuk úgy, hogy aki ismer. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy hajnal óta érkeznek a baglyok Franciaországból, Olaszból és persze, Spanyolhonból. Mert ahol én egyszer megjelenek, nem távozok a kellő hatás nélkül. Mindenki nyugodjon meg, biztos vagyok benne, hogy ez a nap, mondjuk úgy... kétszáz év múlva, mikor már csak a lelkem hagyja nyomait a föld felszínén - előbb nem tervezem leengedni a pálcám -, nemzeti ünnepnek lesz nyilvánítva. Ahogy mondtam, ezt mindenki tudja.
Már tegnap este megérkeztem a családi kúriába, mindenki hatalmas örömére, természetesen. A mai órákat egy vállrándítással elhalasztottam, így hátradőlve hagyhatom, hogy körbeujjongjon a család. Egyértelmű volt, hogy így lesz, ha már a legutóbbi két alkalom az ő életükből kimaradt. Megérdemlik most ezt a napot. Na nem mintha hagytam volna őket nyugodtan tevékenykedni.
Annyira édesek, ahogy próbálnak meglepni engem. Engem, aki minden ilyesmit képes egy pillanat alatt kiszagolni. Jókat somolyogtam már este is, ahogy Sára odasúgott anyának, mikor azt hitték, hogy nem figyelek. De a legjobb szórakozást a mai reggel okozta. Annyira görcsösen próbáltak elpaterolni az útból, a szívem repesett, ahogy Nelli a társaságomért könyörög. Jó, kissé erős megfogalmazás, de nála a folyamatos beszéd már annak számít.
Nehezen adtam be a derekam, de mégsem ronthatom el a saját bulimat. Kihúztam a szám a kedvenc rúzsommal, majd a következő pillanatban már a belváros utcáit róttuk, hogy drága nővérem kedvenc elfoglaltságát művelhessük; közösen szidjuk a rohangáló muglikat és fura szokásaikat. Ezért még hajlandó volt egy teljesen hétköznapi kávézóba is beülni, hogy ott az én kedvemre tegyen egy sóskaramellás lattéval és fűszeres keksszel.
Mivel pontosan meg volt adva, hogy meddig kell távol lennünk - amiről nekem persze fogalmam sem volt -, így még akadt idő valami rejtélyes okból egy új ruhát is beszerezni, amiben hazaállíthatok. Természetesen még ekkor sem tudtam semmiről. De a kék ruha olyan gyönyörűen emelt ki mindent, amit lehetett és takart mégis sejtelmesen, hogy egy pillanatra mégis sikerült megfeledkeznem a rám váró hatalmas meglepetésről. Még Nelli is megdicsért benne. Kell ennél jobb ajándék? Jó, hát azért lennének még ötleteim. Mondjuk egy meglepi buli? Várjunk csak...
- Látod Nelli, mondtam, hogy szerezzünk egy önoltót. Megint valaki Nox-ot használt Lumos helyett - mondtam a kelleténél hangosabban. Alig bírtam leplezni a mosolyom, fejben már már azt latolgattam, hogy hogyan lepődjek majd meg. Nelli lemaradt mögöttem a forgatókönyv szerint, én pedig tovább lépkedtem, a cipőm visszhangot vert a padlón. Három, kettő, egy...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

szombat este | o

Nem mozgok túl otthonosan ebben a témában, és ez szerintem azért a kérdéseimből is érezhető. Van valamiféle információ a fejemben erről az egész véleményírósdiról, és azok alapján próbálok boldogulni. Érzem ugyan, hogy ez édeskevés, de szépen majd csak többet fogok tudni erről is. Talán azért is kérdezek és magyarázok ennyit, hogy a válasza alapján tudjam módosítani, kibővíteni azt, amit tudok. Az például már világos, hogy neki nem kell visszaadnia. Lehet, hogy van akinek igen, de ő nem tartozik azok közé. Tessék, már is többet tudok, és nem kérdezek újra ilyen butaságot. Biccentek hát egy aprót, jelezve, hogy értem őt. Vagy legalábbis a fejcsóválását.
Hiába nem végigmér, akkor is a hideg futkos a hátamon. Nem éppen megnyugtató az, hogy az éjszaka közepén egy fura fazon végigpillant rajtam, amikor tulajdonképpen azt kérdeztem tőle, hogy mégis mit akar tőlem. Oké, én se vagyok normális. De komolyan. Mi van akkor, ha pont ezzel adok neki ötleteket? Kissé idegesen várom hát a válaszát, amit nem siet el. Ám, az amit mond … nos hát egy ilyen egyszerű dologra nem számítottam. Pislogok párat, és érzem ahogy megnyugszom a hangjától és a szavaitól is. Az igazság van mindkettőben.
- Jól van – csupán suttogni tudok, ahogy minden ellenérv elillan a fejemből és megtörik az ellenállás bennem. Azzal elég nehéz vitatkozni, hogy a hangszernek jobb, ha nálam van, mint ha nála. Legyen hát, elfogadom. – Köszönöm szépen. Én nagyon … nagyon fogok rá vigyázni – ígérem meg. Gondolom nem kell ennél többet mondanom, megérti ő ebből is, hogy meggyőzött. Van egy olyan sejtésem, hogy ha nem mondtam volna semmit sem is tudná.
Követem a pillantását a papír felé, amiből nekem nem derül ki semmi több, főleg a kérdéseimre a válasz nem. De attól még én is odanézek, majd visszakapom a tekintetem a férfira. Kérdőn nézek rá, talán kicsit zavarodottan is. Neki? Személy szerint neki? Hát, ez fura. Mert ha valamiféle betegségről is beszélünk akkor sem a páciens gyűjti a vért. Ráadásul akármilyet. Újra a pergamenre pillantok, mivel a férfi kerüli a pillantásom így pláne semmi esélyem arra, hogy leolvassak róla valamit. Jó, amúgy se. Nem írják, hogy csak ilyen vagy olyan típust fogadnak el. Miért kell neki vér? Ha elhinném a szóbeszédeket, amiket hallani mindenfelé, akkor valószínűleg már rég rájönnék, vagyis így is, ha eszembe jutna egyáltalán bármi. De nem is kell tovább töprengenem, ugyanis hozzátesz még valamit. Valamit, amitől egy pillanat leforgása alatt sápadok le, és kezd el zakatolni a szívem. Táplálékul. A vér. A tápláléka.
- Tehát igaz – dünnyögöm magam. Nem éppen a legokosabb dolog, hogy ez az első, ami beugrik. És nem az, hogy sikítva meneküljek például. Amúgy nem is tudnék, ugyanis eléggé ledermedtem az információtól. Meg a tudattól, hogy ha akarna, hát, úgy is utolérne, mire én egyet pislognék. Abba a hitbe meg nem ringatom magam, hogy nem is akarna lakmározni belőlem, pusztán azért mert én még mindig itt állok ő meg ott és semmi bajom. Azért ennyire naiv még én se vagyok. Erőnek erejével indítom újra az agytekervényeimet, hogy legalább valamit tudjak csinálni, és ne csak álljak riadtan, vagy mint akit sóbálvány átokkal sújtottak.
- Mindegy milyen? A … donor vércsoportja, neme … évjárata? – szinte fájdalmasan hunyom le a szememet a kérdéseim után. Édes Istenem, valami tényleg nem stimmel velem. Megtudom, hogy aki egy méregdrága hangszert ad nekem csak úgy nem mellesleg vámpír, és miről kezdek el társalogni? Hogy milyen típusú vért szeret. Ráadásul úgy beszélek róla, mintha valamiféle borról lenne szó. Évjárat, te jó ég Laura.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Az a Sára.. - kicsit értetlen a hangja, de annyi baj legyen, ez a lelkesedés legyen a legfurcsább dolog, amivel ebben az iskolában találkozik. Azt már észrevette, hogy itt nagyon sokan, nagyon hirtelen nagyon lelkesek tudnak lenni. Aztán hirtelen senki sem. Utóbbival mondjuk nagyon együtt tud érezni meg élni tudja a teljes apátiát, az sem zavarja hát különösebben.
- A seprűt nehezebb volt irányítani, látni meg hát.. a gyengék fegyvere - jegyzi meg ártatlan szarkazmussal. Persze, az orrukig sem láttak, csoda, hogy a hajtók tudtak bármit kezdeni a kvaffal, de még az is, hogy megfelelően tudták kezelni a gurkót a meccsen.
- A fogók helyében nem lennék leginkább ilyenkor. Ebben az időbebn kiszúrni a cikeszt már majdnem emberfeletti.
Persze nyilván nem annyira az, ha tudták kivitelezni, van ebben a kijelentésben egy kevés költői túlzás, de Sára tényleg esélyesen előbb szállna le a nézőtéren és sétálna haza, hogy hagyják őt békén ezzel a hülyeséggel, minthogy véletlen belefutna a labdába. Igen, ez rá vallana.
Meg kell indulnia jobbra a seprűjével, hogy még jó szögben bele tudjon érni a gurkóba, de nem is baj, legalább nem csak egy helyben lebegnek.
- Mi sem, az az utolsó meccs meg vicc volt. - Így fejezi ki, hogy számára kifejezetten frusztráló és idegesítően semmi sem alakult úgy, ahogy akarta volna. Alig ért bele a labdába, Lilit sem tudta menteni a helyzetéből.
- Nemt'om, nekem nem sok kedvem van a következő idényhez, de azért nem baj, ha az ember legalább edzésben marad. A repülés meccsen kívül is jó testmozgás. - Igazi impulzív eridonos jellem, naná, hogy hamar elvesztette az érdeklődését, amint nem kapta meg a tevékenységből a megfelelő mennyiségű és minőségű adrenalinadagját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

junipera semmi közepén | grizzlyme | ez csak az intro

- Az jó lesz - felelem szigorúnak induló hangon, de mire a gondolat végére érek, már kinyújtott nyelvvel vigyorgok rá. Ha csak egy pillanatra is, de a tekintetét keresem, amit az ide vezető úton alig láttam; a kocsit a szívemnek legkedvesebb zenék járták be, és míg én halkan dúdoltam, ő kifelé bámult, az egyre sötétedő tájat figyelte, amit kár lett volna túl sok beszéddel megzavarnom. Azt szerettem volna, ha élvezi az utazást, ahogy most arra vágyom, hogy élvezze a csillagok látványát.
- Mindig aggódsz valamiért? - kérdezek vissza, míg az enyémhez közeledő kezét figyelem. Az érintése hűvösebb a sajátomnál, és érdekes, mert az érzés egyáltalán nem lep meg. Valamiért erre számítottam, és most elmosolyodva pillantok vissza rá. Váratlan megjegyzése viszont hipp-hopp megtöri idilli nyugalmamat, azonnal hangos röhögésben török ki, és lehunyt szemekkel fordítom fejem a sötét ég felé. - Hát kislány, azt megnézem, ahogy innen lelöksz...
Szabad kezemmel megpaskolom az autó merev oldalát, miközben vetek egy sokat sejtető pillantást Juniperre, mintha csak azt üzenném neki, hogy nem az erejét vitatom - én tudom, hogy könnyűszerrel elbánna velem -, csak hát az van, hogy amit mond, fizikai képtelenség - a plató fala miatt, nyilvánvalóan. Nevetésem hangja elcsendesedik, és bár őt nézem, figyelmemet elválasztom tőle. Azt a szívemben egyre intenzívebben lüktető tűzre irányítom, és ahogy lélegzetvételről-lélegzetvételre jobban belefeledkezem a testemen végigfutó lángoló árba, zöldes árnyalatú tekintetemet úgy vonja bűvkörébe az a jól ismert homály, amit semmi más nem válhat ki belőlem, egyedül a tűz. Egymásba simított tenyereink között fellobban valami langyos, valami egészen ártalmatlan, mégis gyönyörű, a kék minden árnyalatában játszó selymes lángcsokor, ami halvány színeivel lágyan öleli körbe a szőke törékeny kezét.
Pillantásom a langyos tűzben fürdőző kezeinkre esik, majd kíváncsian felsandítok a kislányra, és derűs mosolyra húzom a számat. Ritkán mutatom meg a képességemet minden ok nélkül, most viszont még csak el sem gondolkodtam rajta. Akartam és kész.
- Tudom, hogy nem okolsz senkit - mondom halkan, bólintva egy aprót. A csillagokat nézem, kirajzolódó képek után kutatok, és közben csak úgy mellékesen folytatom. - De ostoba az, akiben nem kelted fel a kíváncsiságot. Éretlen. Fiatal. Nem látja az értékeket, még nem kezeli helyén őket. Folytathatnám, de gondolom, érted.
Én is voltam húszéves meg huszonkettő is, huszonötnél sem éreztem nagy különbséget, mégis, az utóbbi időben változtak dolgok. Rengeteg minden megváltozott, és kár lenne azt állítanom, hogy a világban, hiszen a világban alig változik valami. Ez az egész idebent, bennem történik, az életet én látom másként.
Kérdésére megáll bennem az ütő; nem mozdulok, nem nézek rá, továbbra is az eget figyelem, csupán a szemöldökeim húzódnak összébb és a homlokom szalad ráncokba. Miért is vagyunk most itt, Jason?
- Ideje volt, hogy valaki elhozzon - felelem rekedten, míg arcomat lassan felé fordítom. Nem siettetem, szótlan, néma türelemmel várom, hogy viszonozza a pillantásomat, azután... - Hm?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Csepreghy P.
büntető házifeladat
-----------------------

Hangosan csapódik mögöttem az ajtó. Dühös vagyok magamra, mert lebuktam a puskámmal. Gondosan készítettem, s tudom, ennyi idő alatt meg is tanulhattam volna, de egyszerűen nem érdekel. A legkevésbé sem. Így, a hisztim kellős közepén nem ajánlatos senkinek sem hozzám szólnia. Nevetségesen túl tudom reagálni a dolgokat. És az, hogy most külön házifeladatot kaptam azon felül, amit mindenkinek meg kell csinálnia jövő hétre, elképesztően felidegesít. Gyógynövénytanból kell kipusztult növényfajtákat keresni, amik helyettesítésére kísérletek folynak napjainkban. A könyvtárt már sikeresen feldúltam, s miután magamhoz vettem a köteteket úgy döntöttem, hogy elhagyom a terepet, mert hatalmas a tömeg ilyenkor, délután. Ezért esett a választásom a tanulószobára, ahol úgy hallottam, egész kevesen vannak ilyenkor. Ledobom magam a kanapéra, táskám pedig a földön landol. Dühösen csapom a szőnyegpadlónak, és gyermeteg módon keresztezem karjaimat mellkasom előtt. Mondtam, hogy hiszti van. Felsőajkam jobb oldalra egy félfintort mutat. Nagyot sóhajtva hajolok a táskámhoz. Egy pár másodpercig hezitálok, de végül előveszem Crag Hatchet, A sárkányvár titka című lapozgatós játékkönyvemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Kevés az olyan nap a suliban, amikor egyáltalán nem száll rám senki. Ez a nap sem kivételes. Esik az eső, minden nyirkos és hideg. Itt az ősz, a fenébe is. Nem azért, szeretem én ezt az évszakot is, de ha az évszak erőszakkal párosul, nem vagyok boldog. És ez nyíltan látszik az arcomon, amikor fejet hajt akaratom előtt a tölgyfaajtó, és belépek a tanulószobába. Itt tudok a legjobbakat olvasni a nap ezen szakaszában, és ez ma sem lesz másképpen. Szerelésem a szokásos; farmernadrág, tornacipő, egy bő hoodie és az elhagyhatatlan baseball sapka. És miért ez a keserű ábrázat? Ha esetleg van benn valaki, és veszi a fáradtságot, hogy megnézzen, láthatja, hogy egy hatalmas VESZTES felirat éktelenkedik a sapkám sárga homlokrészén. Lefogtak, kaptam egy gyomrost, és megkaptam a lúzer feliratot mára is. Le sem szarom. Kelletlenül engedem el a kilincset, így becsapódik az ajtó. Bizonyára ugyanúgy, mint az előttem érkező esetében.
Megtorpanok. Hiszen valaki van még idebenn rajtam kívül. Egy lány az.
- Bocs – mutatok zavarban pirulva az ajtóra. – Nem akartam.
Nem is várok, inkább elindulok a másik felé, bele sem gondolva abba, hogy neki biztosan van jobb dolga is, mint velem társalogni. Elvégre olvas. Olvas. És mit olvas? El sem hiszem… Na neee! A lány arca és a könyv között cikáznak meglepett szemeim, szám csodálkozóan tátog.
- Elnézésedet kérem, Kharg fejedelem – hajolok meg mélyen, játékosan. – Nem akartalak megzavarni a Sárkány elleni csatában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nagyon furcsa ez a fiú. Nagyon nagyon. De nem aggódok annyira, mint más tenné, mert nyílt terepen vagyunk, vannak itt mások is, szóval nem tud bántani. Nem tudom, hogy miért pont a bántás jut az eszembe, talán a könyv miatt, amit a legutóbb olvastam. Nem szokásom krimiket olvasni, de nem vettem észre, hogy az a könyv, és mire már rájöttem, addigra érdekelt a vége. Igazából ilyen romantikus krimi volt, szóval félig elérte a célját. Viszont Denis is és Cath is azt mondta, hogy idegenekkel olyan helyekre, amiken más nem jár, ne menjek. Nem megyek. Ezt egy életre megtanultam, hogy nagyon oda kell figyelni, merre járok.
Viszont tudom, hogy valami nem oké vele, és fogalmam sincs, hogy miért éppen engem kapott ki, akit megráz meg lefejelteti vele a polcot. Nyilván, az én bátyám nem dicsekedik nekem olyan dolgokkal, amik történtek, és az a nagy helyzet, hogy ez így van jól, mert az én lelkem ezt nem biztos, hogy nagyon elviselné, sőt. Nagyon nem viselné el, és tudom, hogy teljesen kibuknék, ha ezeket elmondaná nekem. Denis pedig ezt tudja. Sokszor, mikor Cath-tel beszélgetnek, hangosan hallgatok zenét, hogy ne halljam még csak véletlenül se, hogy miről folyik a diskurzus.
- Nem, nem ismerem.
Erősítem meg a feltételezését, mert valóban nem tudom, hogy miről van szó. Ha tudnám, akkor gondolom most nem itt lennénk. Lehet, hogy sokkot kaptam az ütéskor, mert egyelőre még nagyon tompának érzem magam, nagyon olyannak, aki nem tudja hova tenni a dolgokat, és teljesen meg van lassulva. Lehet, hogy el kellett volna futnom. Elszaladni, és keresni valakit, aki megvéd. Vicces vagyok én is, éjjel egy ismeretlen és gyönyörű alaktól nem félek, sőt, feltételezem, hogy ő maga a halál, de nappal, nyílt helyen egy sráctól elég nagy fenntartásaim, sőt, aggodalmaim lesznek.
- Szóval Alexis családja olyan, mint a legtöbb aranyvérű család, például a bátyám is azért házasodott meg, mert a feleségét máshoz akarták férjhez adni, ő meg megjelent és elvette feleségül.
A szívem nagyot dobban, amikor eszembe jut, hogy milyen is volt Denis ott. Ő nagyon önelégült volt, mi meg nagyon boldogok, amiért ez az egész így alakult. Emlékszem, nagyon büszke voltam rá, hogy ott áll, és megteszi ezt, hogy ne veszítsük el Cath-et. Mert az lett volna, elveszítette volna ő is, én is, mindenki is. Csak sajnos nem nagyon könnyű velük, mert így is hajlamosak arra, hogy elveszítsék egymást. De remélem, hogy nem így lesz, hanem a végén szépen majd rájönnek, hogy nekik együtt kell maradniuk, és boldogok lesznek.
- Halott?
Nem tudom, hogy a halottak hogyan lehetnek dögösek, szerintem én sem leszek szép látvány, amikor majd meghalok, még ha most tudom is magamról, hogy nem vagyok csúnya, sőt, amióta ugye különböző öltözködési és sminkpraktikák birtokába jutottam, eléggé széppé avanzsálódtam itt.
- Mit lehet csinálni egy halott pasival?
Nem nagyon értem, mert hát ugye ha meg van halva, akkor oszladozik, vagy szellem, és akkor meg hozzá sem lehet érni. Szóval kicsit értetlenül nézek Theonra, mert hát ő ismeri a könyvet, és látom, hogy eléggé tetszik neki, hát biztos meg is tudja magyarázni akkor, hogy mit lehet vele kezdeni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Csepreghy P.
büntető házifeladat
-----------------------

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Mindenképp - lusta mosollyal biccentek a felszólításra. Igazság szerint van valami végtelenül bájos abban, ahogy Dia a saját térfelén rendezkedik - pontosan tudja, hogy vannak határvonalak, amiken nem léphet túl, ahol nem lehet több beleszólása vagy -folyása bizonyos dolgok menetelébe. De ő nem is akar tovább terjeszkedni, ő azt mondja, ez így, itt, tök jó. Nem kelti az emberben azt az érzetet, hogy elvárásai vannak felé, és azt sem, hogy valamit tennie kell. Dia csak úgy van. Ez pedig a lehető legkényelmesebb dolog, amit adhat egy magamfajtának.
És én pofátlanul kihasználom.
- A kilencvenes évek Johnny Depp stílusom - futólag elhúzom szám szélét, mintha legalábbis érdekelne, hogy mit csinál a hajammal - nagyon is érdekel bizonyos környezetben, bizonyos körülmények között, de annak nem itt van a helye. Tekintetemmel követem a cetli útját, ajkaimon halvány mosoly játszik, ahogy először a fecnit, majd a lány arcát figyelem.  
- Nem mintha neked akadály lenne az ilyesmi - csak mellékes megjegyzés ez - ugyanakkor szent meggyőződésem, hogy valóban nem lenne problémás számára az anyagi háttér. Néha arra gondolok, milyen zseniálisan tud úgy tenni, mintha társadalmi szempontból ugyanolyan lenne mint bárki más, szinte már átlagos (azzal a különbséggel hogy Dia minden, csak nem átlagos). Nekem soha nem ment ez a dolog.
Amíg lehajol, megfontoltan a környezetet figyelem, a még üres pályát meg az idegesítően mormoló-durozsoló embereket. A személyiségfejlődésem bizonyítja, hogy megállom, és nem szólok rá, hogy következőre ezt inkább ne - legalábbis ne itt -, mert.... mert.
Fejem némileg oldalra billen, ahogy hallgatom, szemöldökeim finom ráncokat húzva csúsznak előre, mintha máris gondolkoznék. Valójában pedig
- Tudod, hogy a lepj meg kijelentések után kissé el szoktam vetni a sulykot, szóval azért szabjunk ki egy földrajzi határt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Talán valahol tudat alatt tisztában van azzal ő is, mennyire 'kényelmes' a hozzáállása ilyen téren, de Diána előtt valóban áll egy olyan női, illetve anyakép ebből a szempontból, ahonnan volt mit tanulnia. Az édesanyja az a fajta felsőtízezerbeli asszony, aki bár aktív szociális közösségszervező szerepet tölt be, mondhatni prominens személy a mágustársadalom tehetősebb és befolyásosabb rétegében, mégsem az a filmekben gyakran ábrázolt femme fatale, aki háta mögé utasít minden férfit. Dia anyja feleség, méghozzá szerető és kötelességtudó feleség, ugyanakkor nem a szó szolgai és pejoratív értelmében - az a fajta okos nő, aki tudja, hogy jelen században, jelen társadalom konvenciói szerint az ő pozíciójában meddig terjed a territóriuma, s azt teljes mértékben belakja és kihasználja, ugyanakkor nem hozza olyan kellemetlen helyzetbe a férjét, hogy szemtelenül ét akarjon tolakodni oda, ahol nincs helye.
Lehet öntudatlanul is, de ezt az ügyes lavírozást eltanulta Dia is a maga módján, na nem a mintafeleség képet, hanem azt, hogy lányként-nőként miként maradjon független, önmagát beteljesítő és egyben önazonos, ugyanakkor hogyan kivitelezze ezt úgy, hogy ne nyomjon el másokat. És hogy meghagyja a fiúknak a maguk játékait, ahogy egyszer-egyszer édesanyja kacsintva, mosolyogva megjegyezte neki, miközben átterelgette a szalonból az udvari pavilonhoz.
- Azért sosem árt, ha nem kell mindenre otthonról kapni vagy kérni, tudod, ilyen kis sutyipénz. - Mintha valaha gondja akadt volna azzal, hogy otthonról kapja a költőpénzét, ugyan már. A családja szereti, a legkisebb gyerek rangját és kegyét élvezi, túl sok elvárás nincs már felé sem gyerek, sem hivatás tekintetében, önmegvalósíthat annyira, amennyire csak akar bizonyos kereteken belül. És hát semmi problémája nincs a családjával, amiért büszkeségével szemben menne a családi vagyon rá eső részének elköltése. Attól még azért izgi lehet a gondolat, hogy van egy nagyobb összeg, ami úgy a saját-sajátja.
Mozgolódás támad lenn, elkezdik bevezetni az első futamon résztvevő lovakat a start-karámokhoz. Szélesen oldalra mosolyog Polora, szinte biztos benne, hogy nem fog nyerni, nem akart sok pénzt pakolni semmire, így a lehető legesélytelenebb, szóval legnagyobb szorzós lóra rakott valamennyicskét - ha netán nyerne, akkor még így is szakíthatna, de úgysem fog. Csodák mindenesetre történhetnek!
- Teljesen igaz, legutóbb olyan jetlagem volt Saint Lucia után... - Polo azt mondta, hogy meglepetés lesz, erre a világ másik felén, másik napszakban, mediterrán éghajlaton voltak. Persze, mondta, hogy tegyen fürdőruhát, szóval számított valami ilyesmire, de azért az akkor is vad húzás volt. Igaz, attól még Dia..
- Imádtam! Mármint nem a jetlaget, nyilván. - beleiszik az italába, némelyik ló már elfoglalta a helyét a karámokban. Az "övé" is, kis pöttyös, aranyos, kevésbé magas, mint a többiek, már kezdi érteni, miért nagyobb rá a szorzó.
- De a zsupszkulcs után rögtön pálmafákba, tengerbe, napsütésbe botlani élmény volt. - Szabad kezével szélesen széttárt karok helyett csak tenyérrel felfelé int egyet.
- Akkor maradjunk Nyugat-Európán belül, na? Tudom, hogy tiszta sablonos, de egy jó kis Olaszország? Vagy Prága, az óváros varázslónegyede mindig olyan izgalmas arra.
Kényelmesen elszörfölget a lehetőségek között, ha már Polo felhozta a földrajzi határokat, de összességében mégiscsak lehet tudni, hogy Diának valójában mindegy, sosem a tényleges helyszíneket, inkább az élményeket hajkurássza, az pedig társaságfüggő számára. Egy picit elcsendesetve, némi szünet után már valamivel moderáltabb és dallamosabban békés hangszínen szólal meg, kényelmesen hátradőlve ültében.
- Az is jó, ha csak beülünk a kocsiba és csak úgy elindulunk valamerre és csak megyünk..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Minden új év kezdete ennyire zűrös lesz? Összecsaptak a fejem fölött az utóbbi időben a hullámok és hiába próbáltam a felszínen tartani magam, aligha sikerült. Lex ugyan előkerült, de nagyon lesoványodott és beteg is lett. A gyógyítására ment el a nyaram, meg arra, hogy eladjam a krakkói lakásainkat. Iszonyatos érzés volt felszámolni elhunyt apám életének nyomait. Nem kívánom senkinek. De túl vagyok rajta és az a néhány holmi, amit megőriztem és magammal hoztam ide, örök emlék marad utána. Ezután jött az évnyitó, amire csak benéztem. Még nem igazán éreztem jól magam, így hamar felmentem a lakrészembe. Szerencsére az új igazgató Anton fenntartotta nekem. Jobb, mint a faluban élni. Minden közel van, minden kéznél van. Ha éjjel álmomból riadva eszembe jut, hogy kell valami, akkor itt azonnal megkapom. Ez mostanában nagyon fontos lett számomra. Ugyanis nemrég belefogtam egy kutatásba. Tanított itt egykor egy fiatal gemmológusnő, akinek gyógyító nemes kövek működtették a szívritmus szabályozóját. A halála után viszont a kísérletek abbamaradtak. Úgy tűnt, az iratok alapján legalábbis, hogy a kövek nem működtek megfelelően. De én ebben őszintén megmondva nem hiszek. Nagyon megrendített a története. Ezért elkezdtem nyomozni és tüzetesebben utánajárni egy kicsit a dolognak. Megannyi tanulmányt olvastam a témával kapcsolatban és saját méréseket is végeztem, ám egyelőre zsákutcába jutottam. Az egyik cikk utalást tesz egy bizonyos naplóra, amit ez a kollegina vezetett a szerkezettel és a kristályokkal megélt napjairól, ami azonban nem került elő, amikor a hagyatékát felszámolták. Levélben megkerestem a volt férjét, akinek a nevét abból a gyászmegemlékezésből tudtam meg, amit az itteni újságba írt a nő halála után. Neki nincs tudomása erről vagy másmilyen naplóról, amit a volt neje vezetett volna. Viszont engem valamiért akkor sem hagy nyugodni ez a napló dolog. Ha tényleg létezett, nem nyelhette el a föld. A mai óráimnak már egy ideje vége, az ebédemet pedig futtában ettem meg, mert eszembe jutott, hogy mi van, ha talán valahogy lekerült a könyvtárba az a memoár. A régi könyvek nehéz illatával azonnal megtelik az orrom, ahogy belépek az ajtón. Fehér talárom alatt farmert és laza pulóvert viselek, hajam kusza kontyba fogva fejem tetején inog. Tipikus bohókás, szórakozott professzor benyomását kelthetem, ahogy nagy kék szemeimmel kutatón nézelődöm, míg végül rászánom magam a segítség kérésre. - Jó napot! - lépek oda a könyvtáros asztalához. A férfi új kolléga, még nem volt hozzá szerencsém, csak az évnyitón láttam, azt hiszem. Ez elődjéhez sem jártam gyakran. Tetemes mennyiségű szakirodalmam van és hobbi könyvekből is akad a polcaimon szép számmal. szóval nem is igazán tudom, hogy itt miként is működnek a dolgok. - Segítene nekem kérem? - állok mosolyogva a férfi előtt és nem sokkal magasodom fölé. Apró termetemnek és kislányos vonásaimnak köszönhetően akár diáknak is tűnhetnék, de ez ellen már egy ideje nem harcolok. Vicces helyzetek adódtak már ebből szép számmal, így nagy a gyakorlatom bennük. Általában jót nevetünk miután bemutatkozom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Hát én most jöttem ide elsőre - mondtam ki végül, mert íg is volt. Ahova korábban mentem a cipők miatt, ott kicsi volt a hel, sok polc volt, de semmi hasonló. Ott is lehetett valami gramofon, mert zene az szólt, de más annyira nem tűnt fel, vagy nem figyeltem eléggé. Igazából ültem a kicsi puffon, és próbálgattam, amiket javasolt Bonó.
- Igen, az olvasás az nálunk is népszerű - meg még elég sok dolog, például a növények vagy állatok gondozása, azokban sokat segítettem otthon. Meg az utazás, anya nekem mindig valahogy az volt, egy kirándulás, egy kis vakáció, ahogy sokan nevezik. Egyszerre volt élmény és boldogság, közben meg szomorúság és hiányérzet. De nem akartam rossz dolgokra gondolni, igazából semmit, kicsit kellemetlenül is éreztem magam az egészben, de a doboz nagyon érdekelt, szóval hamar leülve találtam magam és Bonnie cipőkeresését el is felejtettem kicsit. Persze tudtam hol vagyok és miét jöttünk, ettől még valahogy nem tudtam nem a képet figyelni. Még meg is ijedtem kicsit, ahogy hirtelen felhangosodott valamiért.
- Igen? Van kedvenc darabod is? Én apukámmal voltam mindig, nem sok ideje van, de mikor akadt, elvitt - meséltem el kis mosollyal, aztán csak visszaemeltem a szőke lányról a tekintetem a mozgó képekre. - Nem, a barátnőm hozott el, hogy keressünk valami új cipőt - meséltem el röviden, miért is az egész, de odáig nem jutottam, hogy beszámolhassak Bonnieról, mert meg is jelent mellettünk és miközben letette a dobozokat teljesen úgy köszönt a mellettem ülőnek, mintha ismerné, nem is értettem, de elszaladt, mikor látta, hogy túl nagyot hozott egy fekete csizmából, hogy ő most kicseréli. - Szóval a szobatársam és barátnőm, Bonnie. Biztos visszajön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nem az a furcsa, hogy elhívnak - rázom meg a fejem mosolyogva. - Az a furcsa, hogy jógázni hívnak, és el is jövök - fejemet tovább rázom, mert komolyan nem értem mi vitt rá erre az egészre. Jóga. Az volt valaha férfias? Egyáltalán férfiak járnak jógára? Istenem, esküszöm valami gebasz van az agyammal, amiért ezt bevállaltam, és most az a legkisebb gondom, hogy Adyra burkolt kérdése annyira mégsem burkolt. Mert azért, akinek van egy kis gógyija az hamar rájön, hogy mire irányult a kérdés, és bár nem fogom az arcába mondani, hogy túl sok helyre is hívnak, ahova rendszerint nem megyek el, de azért megtenném.
Nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy tekintete megakadt rajtam, de ezt nem verem nagy dobra, mintha nem vettem volna észre, szöszmötölök tovább a táskával, mert a pántja megcsavarodott. Ez nem igaz, de ami a hátam mögött történik azt a nő pont nem látja, szóval adok neki lehetőséget a bámulásra, amíg végre megindulunk. Jól esik a tekintet, jobban esne, ha másik helyzetben kapnám, de beérem a jógával is. A jóganadrággal. Khm, részletkérdés, nem is igazán fontos a jóga. Már csak azért sem, mert a nőn nem is az a standard jóganadrág van, amire számítottam, hanem valami szürkeség, ami... nos maradjunk annyiban, hogy pont megfelelően kiemel mindent, amit az ember látni szeretne, vagy esetleg szívesen látna. Vagy csak rásandítanak, és ott felejtené a tekintetét. Mindegy, innentől az agyamban a jóga a leghátsó zugban van eltemetve, mert ahogy Adyra elindul, csak pár másodperc múlva követem a bejáratig.
- Dehogy érthető! - kerekednek ki a szemeim, ahogy tartom neki az ajtót, majd zavartalan folytatom tovább. - A jóga az nem páros bárhonnan nézem, a páros pózokat meg pontosan azért találták ki, hogy szívassák az embert - egy huncut féloldalas mosoly kerül fel ajkaimra, mert bár valóban így gondolom, de azért Adyra látványa valamelyest jobbá teszi a helyzetet.
Csak egy halk kuncogást engedek meg magamnak arra, hogy rejtett tehetség vagyok. Hogyne, mindenki rejtett tehetség valamiben, csak valószínűleg kurva mélyen van ahhoz, hogy elő is jöjjön a dolog. Csak legyintek egyet, mert ezt ugye egyikünk sem hiszi el. Szó nélkül követem Adyrát a terembe, miután elintézett mindent, és bizony, hogy tényleg ott volt a neve mellett a +1, én meg ezen még meglepődök. Hah! Tényleg itt vagy, Ombozi, ne bomolj, csak élj túl! Megemelkedett szemöldökkel tekintek a nőre.
- Hova futnék? - ha az a bemelegítés akkor rendben van, de Adyra arca nem feltétlen ezt mutatja én meg csak egy mosoly mellett indulok el a megfelelő terem felé, remélve, hogy azért így egyértelmű a helyzet. Ledobok mindent a nő cuccai mellé, kihajtogatom a szivacsot, majd azzal a lendülettel ülök le rá, mint aki vár a csodára.
- Mint egy bot körülbelül - egy határozottat bólintok. Box, érted? Hogy lennék már hajlékony? - Holnapra meg már lehetnék fatörzs is, amennyire be lesz állva mindenem... ettől - mutatok körbe drámaian a termen, utalva arra, hogy meg fogok halni. Valószínűsíthetően. - Te mióta csinálod?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Az ember pénzből él. Akár szőke a haja, akár nem, akár tud ez ellen tenni, akár nem. Nyilván, ha pénzt akarsz, ahhoz dolgoznod kell, és ha dolgozol, akkor nem gubbaszthatsz egy fa törzsében. Komolyan nem, pedig nagyon megpróbálkoztam vele. Hat percig remeteként éltem, aztán vége lett. Pedig még a tea is nagyon finom volt, amit csináltam. Ma erőt vettem magamon, és két napnyi táppénz után bejöttem dolgozni. A hajam szépen felcsavartam a fejem tetejére, de nincs olyan sapkám, amivel el tudnám takarni, meg aztán, ha hetekig ilyen lesz tényleg, akkor essünk túl a bámulási körökön, és lépjünk tovább.
- Szóval, mi is a játék lényege?
Kérdezem a lányaimat az udvaron állva, egy kisebb körben. Az előbb körjátékoztunk, úgy, hogy volt, akinek szuperképessége volt, más féllénnyé vált, megint más sérülést szenvedett, pár gyerek pedig nem kapott semmit. Persze az elején ment a dünnyögés, főleg azért, mert ők senkik voltak, de aztán a játék során szépen lassan összecsiszolódtak, és mindenki megértette a maga részét a játékban.
- Az, hogy segítsünk.
- Az, hogy nem vagyunk különbözőek.
- Az, hogy szeressük egymást mindenhogyan.
Mindegyik válasz helyes, így a zsebemből előhalászok egy marék apró plüsscsigát, és minden válaszadónak két csigát adok. Azoknak, akik nem szóltak hozzá, de részt vettek a játékban pedig egyet. Ez egy barátságosabb formája a versenynek. Mindenkinek van az osztályban egy terráriuma, és az év végéig minden nap másik állatot lehet gyűjteni, berendezni a helyet. Mivel folyamatosan gyűlik az apró sereglet, ezért a kreativitásuk is nő az állandó rendezkedéssel.
- Húsz perc, utána még bent össze kell pakolnunk.
Engedem útjukra a lányokat, akik már szaladnak is szét, hogy játszhassanak egy kicsit, nekem pedig egy fa mögül legyen lehetőségem egy kicsit kukkolni, mivel tudom, hogy Nico most fog elhaladni. Neki még nem jelentem meg így, és valahogy nem is akarok, nem tudom miért, de egyelőre csak a rejtekhelyemről figyelem, ahogy közeledik, majd elsétál a kerítés mellett, miközben magam elé suttogok:
- Szánalmas vagy, Emily