27. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Új téma nyílt a Kalandkérések alfórumában Így éltem meg a mesét címen, aki már kért mesét linkelheti annak teljesítést, kérdezhet vagy éppen írhat róla pár szóban! A Mesélők

Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - összes RPG hozzászólása (38858 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 1295 1296 » Le
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 2355
Írta: 2012. szeptember 27. 20:49 Ugrás a poszthoz



Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 2355
Írta: 2012. szeptember 27. 21:50 Ugrás a poszthoz



Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 2355
Írta: 2012. szeptember 27. 21:50 Ugrás a poszthoz



Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!


A könyvtárosunk jelenleg Gryllus Matilda, akit bármikor felkérhettek játszani a könyvtárban, akár 1-2 hsz erejéig is, azonban ha álmodóilag nincs itt, jelenlétét akkor is állandónak kell tekinteni! Nyugodtan kijátszhatjátok, hogy váltotok vele néhány szót, segít nektek és figyel a könyvtárra.

Könyvtáros-segédek, akik a könyvtárost helyettesíthetik távollétében:
  • Marieanne Isabelle Beauvoir
  • Vitéz Rebeka
  • Kaisch Ráhel
  • Lucy Moonlight
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2017. január 2. 22:20
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 2355
Írta: 2012. szeptember 27. 21:52 Ugrás a poszthoz

Portré
Ez a folyosó talán a legrejtélyesebb, hiszen a lakók gyakran elvándorolnak, egyetlen egy van aki állandó, nem más, mint a Bibircsókos banya aki nem szeret messzire menni, mégis mindent tud az iskolában, minden olyat, melyről talán a többi portrénak még fogalma sincs. Nagyszerű képessége, hogy képes szinte beleolvadni egy-egy tájképbe a körülötte lévő keretek valamelyikében és addig mozdulatlan lenni, amíg az előtte lévő cselekmények le nem folynak. Érdekes egy folyosószakasz ez, hiszen a páncélok végig egymástól azonos távolságra vannak, kivéve a banya eredeti kerete alatti területet, ott ugyanis egy hosszú, kényelmesen elsüppedő kanapé van, melyen a diákok várakozhatnak vagy pihenhetnek, ha éppen nem kell sehova rohanniuk, sokan nem veszik észre, hogy ez csak egy csali annak érdekében, hogy még több pletyka elhangozzon, inkább kihasználják a kényelmes lehetőséget, melyet később súlyosan megbánnak.
Utoljára módosította:Gyarmathi Mihály Ádám, 2015. március 7. 01:40
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 2355
Írta: 2012. szeptember 27. 21:53 Ugrás a poszthoz



A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Chaske Tsosie lakrésze


Kedves Diákság!


1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.
Utoljára módosította:Grósz Anna, 2013. március 24. 17:33
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 2355
Írta: 2012. szeptember 27. 21:55 Ugrás a poszthoz



A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig.
A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve.
Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után.
Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni!
A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 2355
Írta: 2012. szeptember 27. 21:55 Ugrás a poszthoz

dame

Az itt lévő festmények közös jellemzője, hogy mindegyiket nagyon részletesen festették, nagy figyelmet fordítva az arcok tökéletességének és annak, hogy az alakjuk minden egyes vonala tökéletes legyen, legyenek teltkarcsúak vagy nyurgák, a lényeg a megjelenésükön volt. Közös még bennük talán, hogy sohasem tudják befogni a szájukat, még alvás közben is mozog, nem egy közülük még beszél is ami nagyon megnehezíti a csellengőket keresők figyelmét, hiszen az éjszaka csöndjében ez úgy hat, mintha valakik pusmognának. A képek háttere olyan, mintha mindegyik egy porcelánokkal teli, díszes és tökéletes világban készült volna. Talán így is van. Ezek a hölgyek titkolják, hogy mi volt a családi, társadalmi szerepük az életben, mindannyian csak társalkodónő szerepét töltik be egy másik fél oldalán és legyezőjük mögé rejtőznek, ha olyan kérdés kerül elő, melyre nem kívánnak válaszolni. Tökéletes babaarcuk, finom kezük, méregdrága ékszereik mind arra szolgának, hogy jelezzék mennyire elkényeztetett és tökéletesen fényűző életük volt. Többnyire hozzájuk futnak be a keringő pletykák és örömmel indítanak ők maguk is újakat, hiszen egyikük se szeretné, ha az itt élők unatkoznának és könnyű életet élnének. Nehezen engednek maguk közé bárkit is a "pórnép" közül, viszont ha számukra érdekes információkat tud akkor készek áldozatot hozni.
Utoljára módosította:Doléance Arslí na Fírinne, 2014. július 12. 12:58
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gróf Wickler György
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 45
Írta: 2012. október 1. 23:53 Ugrás a poszthoz

A Dolánszky család otthona

El akart jönni azonnal, ahogy azt tapasztalja, hogy rá nincs olyan nagy szükség. Beindult a vizsgaidőszak, mindenki csinálja a dolgát, így a kezdeti döccenők után ő maga is kivehet egy szabadnapot. Igyekezett nagyon mugliasan felöltözni, hiszen ha már itt van, talán sétál is egyet. A vonatról is mugli közlekedési eszközökkel indult tovább, hiszen számára olyan lenyűgöző ez a világ, melyben évek óta nem járt. amióta Zsófi is visszatért hozzá nem látta értelmét, hogy kimozduljon a varázsvilágból.
A megfelelő utcába befordulva, sétabotja kopogásának kíséretében feltűnik ő is. Úgy néz ki, mint egy fitt és fiatalos nagypapa, aki titokban maga a mikulás. A mugli ruhák nála egy fekete nadrágot, fehér inget, fekete mellényt húzott. Nem nézett rá senki furcsán, így érezte, hogy eltalálta az itteni világ öltözködési szokásait. A ruhadarabok Felagund professzornak, pontosabban a feleségének köszönhetőek, aki nagyon jártas ebben a világban.
a megfelelő számnál befordul és némi gondolkodás után meg is találja a megfelelő ajtót, így pálcáját felemelve három határozott koppanással jelzi az ajtón, hogy a lakókhoz vendég érkezett.
Utoljára módosította:Gróf Wickler György, 2012. október 2. 01:36
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. október 1. 23:57 Ugrás a poszthoz

Gróf Wickler György
a 2012. őszi tanév előtt


- Szalagot nem akarsz a hajamba? - kérdezem bosszúsan anyámtól, aki miután zoknit cseréltetett velem, mert az előzőt túl elnyűttnek találta, aztán az ingem mintáját képező kockákat is igyekezett kisimítani rajtam, most a fejem felé közelít egy fésűvel.
- Hagyjááááál - kiáltom, miközben kézbirkózásba kezdünk, hogy ne tudja még jobban lenyalni a hajamat. Szerintem így is tökéletes.
A megmentőm - feltehetőleg gróf Wickler György igazgató úr, akit amúgy "Az Öregnek" szoktunk hívni a suliban, de csak kedveskedve, mert nagyon jó fej - kopogása az én javamra döntötte el a küzdelmet. A séróm maradt, anyám vörös fejjel simogatja le ünnepi szoknyáját, miközben az ajtó felé halad futólépésben.
Nyert. Az Öreg áll az ajtóban. Megkönnyebbülést érzek, hogy ha már az egész élet felfordult körülöttem egy éve, legalább ő a régi. Anyu üdvözli és betessékeli a vendéget.
- Csóko... - anyám szúrósan rám mered.
- Jó napot kívánok? - kérdezem a házi sárkányra pillantva, aki alig láthatóan biccent egyet. Hirtelen belém hasít, hogy arra sem emlékszem, hogyan kell szólítani az igazgatót. Gondolom professzornak, de inkább kihagyom a címzést, mert anyámnak még mindig vörös a feje az izgalomtól, és nem szeretném, ha eldurranna. Amúgy laza nő, csak néha valahogy megbolondul. Pedig ha valaki előtt, az Öreg előtt sosem kellett vigyázba állni meg tisztelegni.
Anyám még mindig zavartan simogatja a szoknyáját, és ülőhellyel meg házi süteménnyel kínálja látogatónkat.
- Mit hozhatok inni?
Én szintén közelebb gurulok az asztalhoz és veszek egy sütit, hogy legyen indokom arra, miért is nem szólalok meg. Mit is mondhatnék? "Légyszi, légyszi, hadd?" Bár az igazgató már megírta a levelében, hogy visszavesznek, de anyámnál nagyon borotvaélen táncolok, alig bír elengedni. Azt remélem, hogy ez lesz az utolsó lökés neki. Ha minden előkészül arra, hogy visszamehessek a Bagolykőbe, már nem mondhat nemet. Türelmetlen vagyok a dologgal kapcsolatban.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gróf Wickler György
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 45
Írta: 2012. október 1. 23:58 Ugrás a poszthoz

Engedelmesen foglal helyet, nagyon egyszerű a helyzet. Az édesanya kicsit ideges, nem tudja, hogy miként viselkedjen az ő jelenlétében, a fiú pedig természetes maradna. Az ő pártján áll rejtve, hiszen nem atyaúristen vagy valami hasonló, hogy idegeskedni kelljen a jelenléte miatt. Épp csak egy egyszerű, átlagos ember, aki történetesen egy halom gyerekre felügyel, hogy a tanárokat és egyéb életformákat, melyek a kastély körül vannak ne is említsünk. Illedelmesen ő is elvesz egyet a süteményből, és végiggondolva a kérdésre adható válaszokat kiválasztja azt, melyet viszonylag a leghosszabb ideig tart előállítani, ha éppen nincs készen egy adag.
- Kávét, ha van persze itthon, ha nincs, akkor bármi nagyszerű lesz, köszönöm.
Mosolyog az édesanyára olyan sármosan, ami talán meglepő egy ilyen öregembertől, és talán ez az a mosoly, ami miatt olyan gyakran összehozzák őt és a levitások fejét. Igaz is, valamelyik nap szívesen meglátogatná a kollegináját. Ahogy a nő távozik, úgy fordul a fiú felé, remélve, hogy a beszélgetésüket csak ketten hallják.
- Minden rendben van? Mármint itthon is, meg úgy egyébként is.
Érdeklődik, majd a válaszra várva jóízűt harap az igazán finom süteményből. Ahhoz képest, hogy csak szívélyességből vette el, ez egy nagyon jó döntés volt.
- Nagyon örültem neki, amikor a leveledet olvastam. Reméltem, hogy nem adod fel.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. október 1. 23:58 Ugrás a poszthoz

Anyu eltisztult a konyhába. Nem tudom, mi van vele, de ahogy elnézem, most jó ideig nem látjuk viszont, mert háromszor fogja lefőzni azt a kávét, hogy igazán tökéletes legyen. És a varázspálcáját is el fogja felejteni használni, úgyhogy még szerencsétlenebbül fog menni az egész. Kicsit sajnálom őt, de most nem követhetem, hogy segítsek neki, mert nekem kell szórakoztatni a látogatónkat. Nem tudom, hogy kezdeményezhetnék beszélgetést. Miről cseveg az ember egy felnőttel? Az ilyesmit mindig ők kezdik. Úgy látom, ezt az Öreg is tudja.
- Én sosem adom fel! - válaszolok harcos tekintettel. - Csak nagyon dühös voltam...
Nem is folytatom. És azt is elhallgatom előle, hogy mennyire nagyon feladtam akkoriban. Milliószor megfordult a fejemben, amikor az ágyamban feküdtem éjjel, vagy amikor segítségre szorultam, mint egy szánalmas, tehetetlen pólyás, hogy inkább a fejemet kellett volna abba az elfuserált zsupszkulcsba dugnom, és akkor rögtön ott is halok meg, mert ez az élet nem élet.
Az már régen volt, és én tudom, hogy meg fogok gyógyulni. Akkor pedig majd ugyanott folytathatom az életemet, ahol abbahagytam egy évvel ezelőtt. Mindent bepótolhatok, azzá válok, amivé csak akarok. És ha a gyógyítók tehetetlenek, majd én segítek magamon a mágiával.
Ezekre a gondolatokra még mindig érzem magamban a fellobbant elszántságot, no meg a türelmetlenséget.
- Most már jól vagyok. Mit kell tennünk? - próbálok a tárgyra térni. Vagy ezzel csak azt érem el, hogy kétségbeesettnek lásson? Ehh, ez is anyám hibája. Átragasztotta rám az idegességet. Pedig már egyenes utam van a suliba. Hiszen letettem az osztályozó vizsgát! Épphogy, de ez nem meglepő. Egy éves kihagyás után azért ez is szép teljesítmény. Nem tudom, ki találta ki, hogy az iskolán kívül tilos a varázslás. Én a őszi szünet alatt képes voltam mindent elfelejteni kémiából, félévkor majdnem meg is húztak belőle. Akkor egy év mit tehet az emberrel? Az elején még egy egyszerű lebegtető bűbájjal is meggyűlt a bajom.
De túl vagyok rajta, és amíg azzal foglalkoztam, hogy varázslatokat próbálgattam és a varázslények besorolásait magoltam, nem is értem rá azzal foglalkozni, hogy vajon miféle előkészületek kellenek a visszatérésemhez, és hogy mit fogok csinálni hetekig az iskolában, még mielőtt a többi gyerek megérkezne oda. Végül is mindegy, csak kerüljek távol itthonról. Anyu aggodalmas beszédeit hallgathatom majd akkor, amikor megvásároljuk a sulis cuccaimat, és azután is minden iskolaszünetben.
Az emlegetett pedig épp most toppan be két csésze kávét egyensúlyozva egy kis tálcán.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gróf Wickler György
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 45
Írta: 2012. október 1. 23:59 Ugrás a poszthoz

- Mindenki dühös lenne a helyedben, így ez teljesen jogos volt, de csak kevesen vannak, akik nem roppannak meg a súly alatt, mely a változással együtt érkezik. Ez olyan dolog, amire nem számít senki, hogy egyszer az élete része lesz, és nem tudja, hogy hogyan kezelje. Te egy nagyon szerencsés fiú vagy, hiszen rengeteg akaraterő és tenni akarás van benned.
Ő maga sem tudott mit kezdeni sem akkor, amikor tudta, hogy a felesége hamarosan elhagyja az élők sorából, hogy a betegsége miatt a lánya magát hibáztatja, és inkább Franciaországig menekül, csakhogy ne kelljen az apjával egy asztalnál ülnie, és beszélgetnie, és bizony nem tudta, hogy mit tegyen akkor, amikor értesült a fiú balesetéről. Oké, fejben megvan mindenkinek, hogy mit kell csinálni, ott a vázlat, a sok elhatározás, hogy miként viselkedik az ember, mennyire erős lesz, mennyire magabiztos, de aztán amikor elkövetkezik a gyakorlat. Ez az, amikor hirtelen szeretne összemenni és áthárítani a feladatot, hiszen rá kell ébrednie, hogy nem is olyan felnőtt még ő ahhoz, hogy mindehhez jól álljon hozzá, és itt most nem számít az, hogy elmúlt már ötven éves vagy sem. Amikor megkapta az első levelet, valljuk be, félve bontotta fel. Félt, hogy mit talál majd a sorokban, melyeket a lapra írtak és félt, hogy milyen lesz a viszontlátás.
- Térjünk a tárgyra.
Érzi ő is, hogy ezt már régóta várja a fiú, így szélesen elmosolyodik a jeleneten. Nem érzi úgy, hogy kétségbeesett lenne, inkább azt a benyomást kelti, hogy majd kiugrik a bőréből, csakhogy végre újra ott lehessen a többiekkel.
- A vizsgáid sikerültek, a tanárok nagyon elégedettek voltak veled, hiszen ennyi kihagyás után nagyon ügyesnek mondható mindegyik. Ezzel nincs is gond, folytathatod onnan, ahonnan amúgy is folytatnád. Viszont jelenleg nem mondhatjuk, hogy átlagos diák vagy.
Igyekszik nem bántóan fogalmazni, de ez az igazság. Nem átlagos, így külön figyelmet érdemel.
- Sokat törtem a fejem, hogy mégis hogyan oldjuk meg a dolgokat, mely számodra és a többiek számára is kényelmes megoldás lenne. Az ötleteim a következőek. Keresünk valakit, a barátaid közül, akinek szinte egyezik az órarendje a tiéddel és segít közlekedni. Vagy kapsz egy manót, aki segít neked. Esetleg Széles professzor javaslata alapján szárnyakat varázsolunk a kerekekre, melyek segítenek a lépcsőknél, azonban, ha van jobb ötleted mondd csak.
A beérkezőre felemeli a tekintetét és csillogó szemmel néz az asszonyra, aki kávét hoz a tálcán, majd felpattanva egy szempillantás alatt át is veszi tőle a tálcát és félreáll, hogy az asszony le tudjon ülni.
- Kérem had segítsek, ön csak foglaljon helyet. Elég fontos döntések ezek most.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. október 2. 00:00 Ugrás a poszthoz

Mondom, hogy nagyon rendes az igazgató. Mintha belém látna. Szúr a szemem - valószínűleg allergia -, de nem törődöm vele, az Öreg szavai elfújják az idegességemet, önbizalmat adnak.
Egészen addig, míg a segítségre nem terelődik a szó. Nekem nem kell segítség - mondanám rögtön, de van annyi eszem, hogy most, hogy célegyenesben vagyok, ne viselkedjek rögtön úgy, mint egy komplett idióta. Óvatosan próbálok fogalmazni.
- Nem szeretnék másnak gondot okozni - most már emlékszem, milyen az igazgató szokásos kedvessége és elnézése, és ez felbátorít, hogy őszintén beszéljek vele. - Tudja, elég nehéz lesz úgy barátot szereznem, aki egyenrangúként kezel, ha folyton engem kell pátyolgatnia. Az elsős haverjaimmal nem tartottam a kapcsolatot az utóbbi egy évben, nem tudom, jóban vagyunk-e még, és nem is kérnék tőlük ilyet.
Elgondolkodom egy kicsit a másik eshetőségen. Látom magam előtt, ahogy egy kis konyhai manó lohol utánam a folyosón. Ez egyből meghozza a döntést.
- És azt sem szeretném, ha mindenhová egy manóval kéne mennem. Félre ne értsen, nagyon aranyosak és rendesek... - Már amelyik, alig egy hónapja voltam a suliban, mikor leejtettem egy üvegcse halfarokdarát az egyik lépcsőfordulóban. Az illető manó, mintha csak erre várt volna, ott termett, és elszidott engem is meg az anyámat is mindennek. Gyorsan felszívódtam, amikor már a dédszüleim ócsárolásánál tartott, mert éreztem, hogy ez egy végtelen folyamattá kezd válni. Ezt persze nem említem az Öregnek, elvégre az ő dolgozóiról van szó.
- Csak szóval... elég gáz lenne egy házimanóval menni mindenhová. Közröhej tárgya lennék, pedig azért annyira nem indokolt a napi huszonnégy órás felügyelet. Tudja, elég jól el tudom látni magam. A lépcsőkkel lesz az egyetlen gondom.
- Repülő kocsi? Királyság - tetszik az ötlet. - De... nem lehetne valami, khm, férfiasabb? Repülő szegecsek, vagy mittudomén - megeresztek egy vigyort a tanár felé.
A visszatérő anyám rosszallóan hümmög a megnyilvánulásomra. Látom az arcán a "hálátlan pimasz" című kifejezést. De nincs ideje hangot adni nemtetszésének, mert az igazgató bá' épp zavarba hozza heves segíteni akarásával. Úgy látom, azért jól esik neki a dolog, talán most már ő is felenged. Én meg hálát adok az égnek, hogy Wickler professzor elég bölcsnek és megnyugtatónak látszik, nem úgy, mint a mugli sulim igazgatója, aki akkora humorherold, hogy senki sem veszi komolyan. Így nőnek az esélyeim.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kurdi Barnabás
INAKTÍV



RPG hsz: 6
Összes hsz: 47
Írta: 2012. október 3. 19:35 Ugrás a poszthoz

Grace


 Nem vagyok komplett, őszintén nem vagyok komplett! Már hetek óta nem vonultam ki a szobámból, kivéve a tanórákra, de amint lehetséges volt vissza is másztam sötét és nyirkos rejtekembe. Őszintén szólva semmi, de semmi kedvem nem volt érintkezni a külvilággal, bár igazából nem történt semmi, ami visszatartott volna, azért mégis rosszul éreztem magam. Igazából nem történt, de valahogy kezdtem teljesen reménytelennek érezni egy bizonyos valakihez való közeledésemet, így inkább a könnyebb, önsanyargató utat választom ahelyett, hogy még jobban ráhajtsak. Emiatt nem is igazán értem, hogy mit keresek itt a nagyteremben, csúnya ruhákban, kócos hajjal és leszegett fejjel egy zsemlét majszolgatva. Szinte mindenki boldog körülöttem, az összes nyomi kis diák boldogan szaladgál ide-oda a fincsi kis vacsorájukkal, fájdalmasan szánalmas. Tolok egyet kezemmel a zsömlén, hogy beljebb menjen számba, elgondolkodom rajta, hogy a fejemet is megcsapkodjam-e, hogy rágásra késztessem azt, de inkább a nemleges válasz mellett döntök, hiszen valljuk be, egész hülyén mutatnék úgy, ehelyett magamtól kezdek el rágni. Amúgy nem igazán érdekel, hogy hova ültem le, felőlem akár a tanári asztal is lehetne, mondjuk akkor lehet, hogy már elküldtek volna... Kezdek olyan lenni mint Britney Spears, komolyan kezdek hasonlítani rá, kivéve azt, hogy az elhízás helyett én krónikusan lefogyok és nem vagyok annyira híres sem. Még.
Utoljára módosította:Kurdi Barnabás, 2012. október 3. 19:39
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
April Violet Grace Hamilton
INAKTÍV


anorEXia.
RPG hsz: 7
Összes hsz: 18
Írta: 2012. október 3. 20:02 Ugrás a poszthoz


A vacsora, ami éppen megjelent az asztalomon, nem igazán érdekelt. Tőlem akár egész ökör is lehetne. Egyszerűen belemerültem a rajzolásba; így még szinte sosem mutatkoztam nyilvánosság előtt. Elvégre minek lássák ők, hogy nekem ehhez tehetségem van? A végén még rendelni akarnának tőlem vagy valami, akkor meg a végén fel találnám őket robbantani egy direkt elszúrt ártással.
Tehát, rajzoltam. Nem nagyon komolyan, igazából egy kis firkantásnak indult, de nem is lett annyira szörnyű. Egy emberi szemet, illetve egy elég bozontos szemöldököt lehetett látni a lapomon. Úgy gondoltam, ez nem lett annyira rossz, hogy félbehagyjam... azonban a vacsora illata - vagy inkább szaga - megütötte az orrom - na meg egy fiú is a kezem, aki épp mellém huppant le.
Felvont szemöldökkel meredtem a fiúra. Egyrészt, meglökött, és majdnem kettészelte a ceruzám a rajzkezdeményt. Egy másodpercen múlott a dolog... másrészt, ahogy végigmértem a fiút, láttam rajta, hogy ő bizony a legkevésbé sem illik a Rellon asztalához. Szétcsapott haja és arckifejezése nem igazán hatott meg - mi közöm van nekem ahhoz, hogy mennyire igénytelenül jelenik meg társaságban? -, szinte észre sem vettem, azonban testalkata némi aggodalomra adhatott okot. Persze, ez sem különösebben az én problémám, de valahogy szúrta a szemem. Lehet valaki vékony, de ez már túlzás egy kicsit. Különben is... mit keres itt? Hiszen ez a Rellon asztala. Még mindig. Ő pedig, ha jól tudom, Levitás - láttam néhány kviddicsmeccsen kék talárban feszíteni, és ütögetni a gurkókat... nekem meg túl jó az arcmemóriám. Bár név szerint nem tudnám elmondani, ki ő...
- Rossz asztal, hacsak nem váltottál házat. - mondtam neki, majd szedtem magamnak egy kis ragut. A rajzomat biztonságos helyre tároltam el ideiglenesen, a bőrtáskámba, közvetlenül a ceruzák és a dugdosott kritikai érzékem mellé.
Utoljára módosította:April Violet Grace Hamilton, 2012. október 3. 20:02
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kurdi Barnabás
INAKTÍV



RPG hsz: 6
Összes hsz: 47
Írta: 2012. október 3. 21:03 Ugrás a poszthoz

Grace


Mikor leülök észre sem veszem azt, hogy nekimegyek valakinek, az érzékszerveim kezdenek kihagyni mostanában, érdekes... Bár mintha papír sercegését hallottam volna, nem igazán tulajdonítok neki nagy jelentőséget, a zsemlét leveszem az asztalról és betömöm a tízedét a számba, nem igazán van most gusztusom az evéshez, de muszáj, különben félő, hogy éhen halnék. Na jó, annyira talán még nem rossz a helyzet, bár a szobatársaim és öcsém szerint nem festek túl jól, mikor ezt szóvá teszik általában annyival válaszolok, hogy "És?". A zsömle majszolásában egy női hang szakít meg, ami mellőlem jön, aljas rágalom, hogy én nem ülök jó asztalnál?
- Nagyot tévedsz - kezdek bele fel sem nézve, továbbra is előre meredve - te ülsz rossz asztalnál, várj, hadd nézzek körbe, hogy biztos legyek - persze az utolsó pár szót teljesen ironikusan mondom, egy kis mozdulatot teszek hozzá a fejemmel, hogy hitelesebb legyek.
Úgy néz ki zsenilialitásom végleg cserben hagyott, ahogy körbenézek Rellonos ismerősöket és ismeretleneket pillantok meg, néhányan bámulnak, néhányakat meg egyáltalán nem érdeklem, igazából az a lényeg, hogy béna vagyok és rossz asztalhoz vetettem le magam mikor beléptem a terembe. Mielőtt befejeztem, azaz módosítottam volna a mondatomat előkaptam a telefonomat és blogoltam egy gyorsat. "FAIL - a Rellonosok asztalához ültem xD". Miközben pötyögöm a rövidke szöveget szinte mindenki furán bámul rám, szívesen használom a menő felrúnázott elektronikus készülékeimet mások előtt. Persze elképzelhető, hogy nem kéne megosztanom a varázsvilág összes titkát, mert még kinyír a kormány vagy ilyesmi, de a Britney-szindrómában szenvedőket - azaz engem - ez elég hidegen hagyja.
- Ja, hát bocs, tényleg nem jó az asztal... Bocsi... - a nyakamhoz nyúlok és megvakarom, a brit tudósok azt mondják, hogy ez a hazugság jele, de ki hisz manapság a brit tudósoknak, őszintén?! Kimutatták, hogy a birkák egoisták, hogy január tizenhatodika az év legszomorúbb napja, hogy a pénz nem boldogít és még azt is, hogy nincs tökéletes férfi. Valószínűleg még nem találkoztak velem.
- Amúgy, nagyon zavarok itt, vagy maradhatok még pár percet?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Zachary Alex Williams Circle
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 563
Írta: 2012. október 4. 21:18 Ugrás a poszthoz

Mira^^


Majdnem két hét telt el azóta, hogy a csinos Amira Loveguarddal összefutottam a kis tavacskánál. Jól elvoltunk ott. Megbeszéltünk mindent, amit csak akartunk, ám pár perc múlva a leányzó a tóba esett. Én utána ugrottam, s kimentettem a nem túl mély állóvízből. Ezek után gyorsan besétáltunk a kastélyba, s a Monsters felé vettük az irányt, ahol azon az éjszakán csak mi voltunk. Mira szépen lezuhanyzott, én pedig átöltöztem pizsamára. Miután a lány végzett, kijött a fürdőből, s adtam neki egy nagy pólót, hogy abban tudjon aludni. Aztán pedig... megcsókoltam. De nem úgy mint mikor Pécsen voltunk. Ott érzelmek nélkül csináltam mindent. Most itt más volt a helyzet. Amira nem állt ellen a dolognak, s visszacsókolt, de aztán hátrébb lépett, s megkérdezte tőlem, hogy mégis mi a francot csinálok. Mire én elmondtam neki, hogy talán többet érzek iránta, mint eddig. Végül azt mondta, hogy kiélvezhetjük az éjszakát, de most nem hagytam magam. Semmi kedvem nem volt vele tovább társalogni. Elegem lett abból, hogy én csak egy bábuja vagyok a lánynak, és ha akar velem játszani, akkor elővesz a kis dobozóból, ha pedig nem, akkor visszadob oda. Szóval másnap reggel már nem volt a szobában Mira. Eltűntek a vizes holmijai, a cipője sem volt az ágyam mellet. Csak egy levél volt az éjjeliszekrényemen. Olyan epres illata volt a pergamennek, éppúgy, mint Mirának. Kibontottam, s elolvastam. Ez állt benne:
Drága Zawi!
Én visszautaztam Olaszországba, de 30-án, vasárnap este hat órakor visszajövök az iskolába.
                                                                          Puszil: Mira


Oké, mindjárt kész vagyok, és még van tíz percem.
Ezalatt a két hét alatt nagyon nem  csináltam semmit. Még kiélveztem az utolsó napokat a szünetből. Elmentem a pubba, sétálgattam a faluban, vagy olvastam a Monstersben. Örültem, hogy nem kell még a tanulással foglalkoznom. Pedig holnap már a nagyteremben a tanévnyitó/záró ünnepség lesz, amire illik megjelennem. Végre hivatalosan is harmadéves lehetek. Aztán még azon is gondolkodtam, hogy mi legyen Mirával meg velem. Végül arra a döntésre jutottam, hogy csakis barátok legyünk. Tehát nincs többé nyakra-puszi, meg ilyenek. Bárcsak újra ismerkedhetnék a lánnyal. Jó lenne ezt az elmúlt két évet elfelejteni. Bár a jó pillanatokat meghagyhatnánk.
Na, indulni kell!
Felhúzom az új tornacipőmet a lábamra, s elindulok a vasútállomáshoz. Gyors léptekkel haladok a folyosókon nem szeretnék leállni beszélgetni senkivel. Meg kell beszélnem ezt a dolgot a lánnyal, míg nem vagyunk a suliban. A falu pedig tökéletes lesz egy kis beszélgetésre. Átvágtatok a nagy tisztáson, kilépek a kapun, s már a falu macskaköves utcáin lépkedem. Határozottan haladok a vasútállomáshoz, ahova pár perc alatt megérkezek. Pont időben, ugyanis épp most áll meg a vonat.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2012. október 4. 21:32 Ugrás a poszthoz

~ Nicholas ~


*Ezer éve nem jártam erre, na jó, azért olyan régen nem, elvégre nap mint nap elmegyek a helyiség ajtaja előtt, hiszen nem egyszer kell járőröznöm meg ilyesmik, de valahogy mostanság sohasem jöttem be, maximum takarodó után benéztem, hogy van-e idebent valaki. Általában nem találtam itt senkit, persze volt egy-két alkalom, hogy szabályszegőkre akadtam. Nem büntettem meg őket, elég büntetés volt, hogy elkísértem őket a hálókörletükig. Hogy most mit csinálok itt? A kandalló elé kuporodva, teásbögrét szorongatva melegszem és bámulok a tűzbe. Nincs valami meleg odakint, s nekem ki kellett szaladnom egy pár percre, ami azt jelenti, hogy sikeresen átfagytam. Ezért ülök most a kandalló előtt. Idehoztam magamnak egy párnát is, csak hogy puhább legyen a talaj, na nem mintha olyan nagyon kemény lenne. Jó itt. Senki nincs rajtam kívül, így csak a tűz pattogását lehet hallani a szobában.*
~Nem szeretem a rossz időt.~*Vajon van olyan, aki szereti? Az esővel semmi bajom, addig, amíg egy kellemes nyári zápor keretein belül esik, elvégre felfrissíti a levegőt, és olyankor az illatát is szeretem. A hóval is ki vagyok békülve, mert olyankor annyira szép a táj, viszont az ilyen nyálkás,hűvös, szeles, szeszélyes környezet nagyon el tud nyomni. Ez egyszerűen borzasztó. Persze a kedvem azért még jó, most is dúdolászva ücsörgök itt, az élet szép dolgain elgondolkozva. Ruházatom az évszakhoz egyezik, olyan szinten, hogy már hosszú ujjú felső és  hosszú nadrág van rajtam. Muszáj, mert nem szeretnék máris beteg lenni.*
~Merre lehet mindenki...~*Pár diákot láttam odakint, a Nap sugaraiban fürdőzni, de már volt egy kis szél is, így egy vastagabb pulcsiban, vagy egy vékonyabb kabátban ajánlatos kimenni. Rajtam ugye egyik sem volt, ezért is siettem annyira vissza. Néha belekortyolok a vegyes gyümölcsös, mézes teámba, ami már langyosra hűlt, de még így is melegít picit.*


Összeállítás
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2012. október 6. 19:07
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amira Loveguard
INAKTÍV


sokgyerekes
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2012. október 4. 21:54 Ugrás a poszthoz

Zawi-bogaram

Táskákkal, ládával, és a háziállatokkal felpakolva utazott vissza az iskolába Amira, a rellonos feketeség. Amilyen rossz volt az első egy-két nap otthon, utána annyira be is lendült. Mivel Mirát meglátogatta Yarista, volt társasága, és egészen jól elvoltak. Aztán ő hazament, meg lassan el is kúszott az idő, és a lány már csak azt vette észre, hogy a vonaton csücsül, és kezdetét veszi az új tanév.
Már korábban írt egy levelet Zacharynek, hogy menjen ki elé a vasútállomásra. A szünetben visszautazott hozzá, és akkor egy eléggé fura estét töltöttek együtt. A lány még mindig nem tudta eldönteni, hogy hányadán állnak, de úgy döntött, hogy ideje lenne kicsit jobb hírnevet szerezni, mint ami eddig volt, és nem a pasis ügyeiről szeretne elhíresülni. Prefektus létére nem túl jó példát mutat.
Mivel tudta, hogy a barátja már nagyon szeretne egy kis állatot, egy kis ajándékkal együtt utazott. Ecset és Leo mellett egy kis kalickában csendesen ücsörgött a kicsi bagolyfióka, aki a Loveguard-család birtokán született. Két testvére még nem talált gazdára, de Mira mikor meglátta a tollas kis csodát, tudta, hogy nagyon jó gazdája lenne Zach.
Már nagyon várta, hogy megérkezzen, és visszaköltözhessen a Sárkányfészekbe a barátnőihez. A szöszi kviddicsest is szerette volna üdvözölni, de első sorban Zawira gondolt, mert már biztosan várta, hogy beérjen a vonat az állomásra.
Mielőtt megállt a vonat, összeszedte a holmiját, és nagy nehezen, a kis oroszlánon és Ecseten majdnem átesve kikászálódott a fülkéből. Megpróbálkozott az egyedüli leszállással, de ez magassarkúban nem jött neki úgy össze, ahogy elképzelte, szóval a közelben álló fiút megkérte, hogy segítsen neki, és egy perc alatt már a táskáit és a ládáját maga után húzva sietett a barátja felé. Egy kis körbenézés után kiszúrta a tömegben. Sokan voltak ott azért, hiszen sokan tértek vissza ugyanebben az időpontban.
-Megjöttem! -mosolygott rá miközben közelebb tipegett hozzá. Egy puszival üdvözölte, és még mielőtt a fiú bármit mondhatott volna, a kezébe vette a kalickát.
-A bébink -nyújtotta felé a pici baglyocskát, és csillogó szemekkel várta a reakciót.

bagolyka
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2012. október 4. 21:58
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gróf Wickler György
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 45
Írta: 2012. október 5. 14:34 Ugrás a poszthoz

- Azért ez más helyzet, mint amikor nem írsz nekik a nyáron, vagy elkerülöd őket a folyosón.
Persze megérti azt, amit a fiú mond, csak szeretné tisztázni vele, hogy ez nem éppen ugyanaz. Azok, akikkel eddig barátkozott nyílván meg fogják érteni a helyzetet és örömmel veszik majd, hogy visszatért, hiszen ő maga, egy egyszerű igazgató, akinek a viszonya a gyerekekhez képest csak felszínesnek számít, is örül, hogy Alex ennyire kitartó.
- A barátságokat nem a közelség, vagy a másikon lógás határozza meg, hanem az, hogy órák, napok, hetek, hónapok vagy évek múltén is képesek vagytok ott és úgy folytatni a beszélgetést, ahogy abbahagytátok.
Ez nem könnyű, ő maga is tisztában van vele, de igyekszik rengeteg pozitív energiát és gondolatot sugározni a fiú felé, hiszen ezzel kicsit önmagát is megerősíti. Ahhoz képest, hogy milyen vén embernek számít már, mégis mindig olyan bizonytalan tud lenni ilyen téren, hogy néha saját magát is meglepi.
- Hm. Igazad van, tényleg…gáz.
Az utolsó szó talán egy kicsit furcsán hangzik az igazgató szájából, aki igyekszik minél jobban elsajátítani a közös hangot, hogy a kommunikáció is könnyebben menjen. A lépcsőkre viszont még mindig nem találtak jó megoldást, pedig ez az egyetlen aprócska gond. Tudta ő, hogy nem felfelé, hanem hosszában kellett volna építkezni, igaz akkor nem lenne udvar, de nem is kellene ezzel bajlódni, viszont azért vannak itt, hogy megoldják a problémát is meg is fogják.
- Férfiasabb?
Neki a szárnyakkal se volt semmi baja, végül is a görögök se panaszkodtak, hogy hírvivőjük nem elég férfias, de hát rendben, legalább elindultak valamilyen irányba.
- Repülő szegecsek. Érdekes elgondolás, csak azon gondolkozom, hogy ezt hogyan kivitelezhetnénk, mármint, hogy elősegítsék a folyamatot. Olyasmi kéne, aminek a mozgása segíti a lendületet és a fent maradást. Esetleg jöhetne egy főnix, amikor kell és felrepítene, de lehet ez sem elég hétköznapi.
Azt érzi, hogy az édesanya talán kezd enyhülni. Igyekszik azon lenni, hogy kedvesnek, és szimpatikusnak tartsa őt, olyan embernek, akivel el meri engedni a gyerekét.
- Esetleg megkérhetnénk az átváltoztatásban és bűbájokban jártasabb kollégákat, hogy valami hiperfiúsat találjanak ki. Lehetnének a szegecsek, láthatatlan szárnyakkal mondjuk, vagy akár az egész láthatatlan lehetne és akkor nem számít, hogy fiús-e vagy lányos.  
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 5. 19:42 Ugrás a poszthoz

Elizabeth

Néha minden hátborzongatóan egyszerűnek tűnik. Ahogy ott álltam a szobám közepén és néztem magam a szemközti tükörben minden tiszta volt és világos. Tudtam, mit kéne tennem, hogyan kéne folytatnom az utam és az is nyilvánvalóvá vált, hogyan védhetném meg azokat, akiket szeretek, akikért az életemet is eldobnám. Még csak kérniük sem kellene, én ott lennék, hogy vigyázzak rájuk.
Mindannyiukra.
Ez természetesen lehetetlen. Ha most David itt állna mellettem, valószínűleg lecsapna és közölné, hogy nem hagyja, hogy megölessem magam. Ez nem játék. Tudom, hogy nem az, de ő is vigyáz rám, nem igaz? Akkor miért nem hagyja, hogy én is ugyanígy tegyek?
Ezek a kérdések követték egymást a fejemben és kezdtem úgy érezni, hogy talán mégsem annyira világos ez az egész ügy. Talán mégiscsak jobban oda kellene figyelnem jelentéktelennek tűnő részletekre. A részletek fontosságát nem lehet eltúlozni, én mégis semmibe veszem őket. Minden aprócska jelnek szerepe van a hatalmas kirakóban, ami az életemet képezi. Meg kell tanulnom bánni velük és a helyükre illeszteni a darabokat.
Azzal a határozott céllal indultam el a szobámból, hogy szívok egy kis friss levegőt. Már napok óta nem voltak rémálmaim, ami több, mint valószínű, hogy a kimerültségnek és az ezernyi apró teendőnek tudható be, amivel lekötöttem a gondolataimat. Megpróbáltam mindig menekülő utat keresni a magány és a csend elől és ez egészen jól működött. Eddig.
A lábaim csak vittek előre és rájöttem, hogy semmi kedvem sincs elhagyni a kastély területét, csupán csak ki akarok lépni egy kicsit a megszokottból; ezért is indultam olyan irányba, amerre azelőtt még sohasem jártam. Aggasztott Jess eltűnése. Kinéztem belőle, hogy fogja magát és elmegy az apámhoz, csak hogy végre egy kicsit megnyugodhassunk; mindketten. Bíztam benne, hogy elég okos, hogy ne keveredjen bajba, de ha mégis megöleti magát, én megfojtom.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. október 5. 20:52 Ugrás a poszthoz

Katherine

 Szabadság. Ennyivel tudom jellemezni az életemet. Legalábbis most. Most, hogy már majdnem egy hónapja szakítottunk Daviddel – újra -, ráadásul a vizsgáimnak is vége, nem törődöm semmivel sem. Nincs senki, aki megakadályozhatna abban, hogy valami hülyeséget csináljak. Néhány napja, újra meglátogattam a szülő városomat, illetve a szüleim sírját. Sosem hittem volna, hogy aki megölte őket, az pont egy olyan bűnöző, akit nekik kellett volna elfogniuk, ráadásul legjobb barátnőm szüleivel együtt. Ám, egyikőjük sem tudta megtenni ezt, ugyanis mindegyikőjüket a halálba sodorta az az ember. Nem tudom, hogy azóta elfogta-e bárki is, de ha igen, másképp néznék a Sorsra. Na jó, rá sosem néznék másképp, csak csúnyán, hiszen Ő rontott el mindent. Nem, igazából nem csak Ő, hanem én is. Még mindig hallom nagyi szavait a fejemben: A te hibád, hogy ez történt anyáddal! A te hibád, hogy meghalt a lányom! Ezt azután vágta a fejemhez, miután felébredtem a kórházban. Ugye milyen kedves? Mindig is magamat hibáztattam a történtek miatt, pedig én nem csináltam semmit. Persze, könnyű másra fogni mindent, de 7 évesen mit tehettem volna? Még a körülöttem lévő dolgokat is alig fogtam fel, nemhogy varázsoljak és megvédjem a szüleimet. Most már mindegy, nem igaz? Ami elmúlt, elmúlt. Ráadásul, nagyi sincs már az élők között, lassan egy éve. Mégsem érzem magam magányosnak, annyira. De csak azóta, mióta megkaptam anya nyakláncát és a képet vele együtt, ami az utolsó rólunk, hármunkról. Apa, anya és én. Mennyivel másabb volt minden akkor még, és soha nem hittük volna, hogy ez lesz a vége, még ők sem.
Ahogy álltam az ablak előtt és kifelé bámultam, rájöttem, hogy most már az ősz közepén járunk, ami azt jelenti, hogy hamarosan itt a szülinapom és egyúttal a szüleim halálának évfordulója. Valahogy mindig frusztrált voltam, amikor erre rájöttem, most mégsem éreztem az elmúlást. Igaz, hogy egyedül voltam, mégsem tudtam szomorkodni, legalábbis ma nem. Kiléptem a szobámból, és mentem, amerre a lábam vitt. Őszintén szólva, voltak olyan helyek a Kastélyban, amiket még nem fedeztem fel, így jól jött, hogy vakon követtem saját magamat. Mikorra föleszméltem végre, fogalmam sem volt arról, hogy hol is vagyok. Hasonlított a Harsogó portrék folyosójára, de mégsem az volt, hiszen csöndesebb volt, sokkal. Nem sok diák sétált errefelé, de meg kellett tudnom, hogy hol is vagyok, így utamat egy szőke hajú lány felé irányítottam. Már majdnem ott voltam, amikor is megcsúsztam. Hogy hogyan? Ne kérdezzétek, nem tudom a választ.
- Aú, ezt meg hogy csináltam? – a sajgó hátsó felemet fogtam, ugyanis sikerült pont rá esnem. Megmondtam, hogy csak én lehetek ilyen szerencsétlen.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Nicholas Brown
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 5. 21:56 Ugrás a poszthoz

Loise

Mostanában teljesen egybeolvadnak a napjaim. Unom már ezt az állandó sablonosságot és szürkeséget. Olyan, mintha nem is történne velem semmi, kivéve két hetente egyszer, amikor valakivel összefutok és egy kicsit eldumálunk. Régebben állandóan a társaság központjában szórakoztam, minden napra volt programom és soha nem unatkoztam. Én most is szívesen folytatnám ezt az életmódot, de valahogy nem jön össze. Tudom, hogy ez nagy részben tőlem függ és el is határoztam, hogy valamit kitalálok.
Mára egy újabb közösségi programot agyaltam ki: elindulok a folyosókon és ha találok valakit, akinek van kedve velem gitározni és énekelni egy jót, akkor a feladatot kipipáltnak tekintem. Már a Nyugati szárnyban járok, amikor beugrik a tökéletes helyszín. Hol is lehetne jobb közönséget és társaságot találni, mint a társalgóban?! Gyorsabbra veszem a lépteimet, de azért figyelek, hogy a lépcsőfordulókban ne essen baja a gitáromnak. Két perc múlva már a helyiség ajtaja előtt állok. Halkan kinyitom azt, de sajnos nem nagyon nyeri el a tetszésemet, amit odabent látok. Össz-vissz egy-két ember lődörög a teremben és egyikőjük se tűnik túl bizalomgerjesztőnek, kivéve egyvalakit. Lépek egyet jobbra, hogy jobban megfigyelhessem a szőkeséget, aki a teáját kortyolgatva üldögél. Ő is mintha kicsit magába lenne fordulva, de sokkal szimpatikusabb, mint a többiek. El is indulok felé határozott léptekkel, majd megállok közvetlenül előtte.
- Szia! Zavarlak? Mielőtt agyamentnek néznél, amiért csak úgy megszólítalak, inkább szólok, hogy tényleg nem vagyok normális, de szerintem jó értelemben. -vigyorogva nézek a szőkére és kíváncsian várom a válaszát. A legrosszabb ami történhet, hogy elküld a fenébe és ma se lesz társaságom... Szerintem megéri próbálkozni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 5. 22:58 Ugrás a poszthoz

Elizabeth

Veszély. Mindenhol. Mégis élvezem.
Tulajdonképpen ez a játszma tanított meg rá, hogy észre vegyek jelentéktelennek tűnő gesztusokat, szavakat, eseményeket, hogy olvasni tudjak másokban. Elég volt csak egy kicsit gyakorolnom, csak egy kicsit hagynom kibontakozni magamat, máris gyorsan ment. Olyan volt, mintha mindig is képes lettem volna rá, csak éppen sohasem foglalkoztam vele. Valószínűleg hasznát vettem volna a régi életemben, azonban akkor senki és semmi nem érdekelt. Csak én voltam és a saját, tökéletesnek titulált világom. Egy hely, ahol én irányítottam; egy baráti kör, akik minden egyes szavamra hallgattak; egy világ, ami csak és kizárólag az enyém volt. Minden fiatal lány álma, nem igaz?
Csakhogy az én álmom darabjaira hullott, mikor a szüleim az iskolába küldtek, majd mikor itt megtaláltam a helyemet kiderült, hogy az egész életem egy hatalmas hazugság volt. Olyan emberekhez ragaszkodtam, akiknek semmit sem jelentettem, azoknak pedig, akiket kicsit is érdeklek nem a lényem, a létezésem a fontos, hanem a megölésem. Vicces. Azt hittem, ilyen csak és kizárólag a filmekben van. Ha nem velem fordul elő, valószínűleg elgondolkozom rajta, hogy a beszélgetőpartnerem teljesen normális-e.
Őszintén szólva, az elmúlt pár hétben ezt a kérdést rendszeresen felteszem magamnak, ha nem Jessie-vel beszélgetek. Ő az egyetlen, akit elfogadok olyannak amilyen, de a többi ember egyszerűen kiszámítható és abszolút nem gondolkodnak. Gyerekjáték megtudni, mi is játszódik le a fejükben, miközben szemközt ülnek veled és édes mosollyal cseverésznek valamilyen jelentéktelen dologról. Nem találkoztam még igazán tehetséges hazudóval. Érdekes lenne.
A lányt már akkor észre veszem, mikor befordul a sarkon, de különösebb figyelmet nem tulajdonítok neki, egészen addig, amíg meg nem indul felém. A testtartása magáért beszél, a mozdulatai ékesebben szólnak, mintha ő maga ejtené ki a szavakat. Ahogy elcsúszik halvány mosoly kúszik az arcomra, ami gyorsan tova is illan, de nem mozdulok.
-Megtippelem! –vetem fel, de nem várok semmiféle reakciót sem. –Eridon és eltévedtél.
Kíváncsian várom a következő lépést. Sohasem próbálkoztam még ilyesmivel. Sohasem mondtam ki nyíltan, hogy mire sikerült rájönnöm. Érdekel, mit is fog kezdeni a helyzettel.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2012. október 5. 22:59
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2012. október 6. 09:18 Ugrás a poszthoz

Loise
Nyugati pályaudvar.


Chuck számára szerencsére sikeresen lezárult a vizsgaidőszak; átment. Ha nem is szín kitűnővel, de akkor is átment, a lényegen nem változtat. Ezzel le is esik egy teher a válláról, már csak kettő maradt; a koncert és a bajnokság. Utóbbira még van egy kis ideje, a koncert viszont sürgősen közeledik. Chuck ezért nem tud annyira aludni az utolsó éjszakán, mert folyamatosan a számokon kattogott az agya, akarva, akaratlanul... Ezért kialvatlanul kel fel reggel, de nem is bírna visszaaludni. Elvégzi a szokásos tisztálkodás procedúrát, fogmosás, fürdés; de csak az erősítés után. Ezek után eljön a felöltözés ideje, még sem flangálhat egész nap egy szál alsógatyában. Nem is mondtam, hogy a napokban kiköltözött a gólyalakból, mert felvették egy hálószobába, ahol a társaságot pár Chuck-hoz alapjába véve hasonló ember alkotja; jó fejek, meg minden, de nem ilyen rózsaszín gyökerek, mint ami sajnos manapság lesz a diákokból... Na de maradjunk a témánál. Szóval, felvesz egy farmert és egy fekete, piros cápával díszített pólót; az egyik kedvence. Már tegnap este felé bepakolta a cuccait, hogy ne ma kelljen kómás fejjel gondolkodnia. Tehát csak felkapja bőröndjét és gitárját, körülnéz utoljára a szobában, majd elhagyja a helyiséget. A kh-tól már tegnap elbúcsúzott, eléggé hozzá nőtt az a hely; sok időt töltött ott. Szomorú a búcsú, de hát túl kell esni rajta. A félreértések elkerülése végett, nem morzsolt el egy könnycseppet sem és még csak nem is szomorkodott, hanem örült, hogy végre hazamehet; nemsokára úgyis visszajön. Komótosan elsétál a Bogolyfalvai Vasútállomásra, tíz perccel indulás előtt érkezik. Felül a vonatra és gyorsan le is csap egy fülkére, ahol egyedül lehet; becsukja maga mögött az ajtót és elhúzza a függönyt, jelezvén, hogy nem kíváncsi már társaságára. Jelenleg csak Loise-szal utazna szívesen, meg talán Elizabeth-tel beszélgetne el. Gábor horkol, Laura pedig túl sokat dumál... Előveszi MP3-ját és zenét hallgat fülhallgatón keresztül. A kastély területén meg sem próbálta használni, mert tudta, hogy nem fog működni, mert ez mugli cucc.
Pár óra múlva Chuck arra ocsúd fel a zombiskodásból, hogy a vonat el kezd lassítani. Kinéz az ablakon és megállapítja, hogy ez bizony Budapest és a Nyugati pályaudvar. Elrakja a zenelejátszót, megfogja gitárját és a bőröndjét; nagy erőlködések árán végül le tud szállni a vonatról.
És most várunk... Úgy volt megbeszélve, hogy Loise-szal itt fog találkozni, ezért lerakja bőröndjét és ráül, fogva kezében a gitárt, majd el kezd ismét zenét hallgatni fülhallgatóval és közben a piercingével szórakozik.
Nem is említettem, hogy Chuck plakátokat fog kirakni meg hirdetéseket, melyben az áll, hogy keresnek egy ritmusgitárost ég még egy szólóst. Úgy gondolták, hogy így lenne a legjobb. Aztán, hogy mi lesz ebből...
póló
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2012. október 6. 12:22 Ugrás a poszthoz

~ Nicholas ~


*Fogalmam sincs merre járhatnak az Eridonos ismerőseim, így az élet nagy dolgain gondolkodva melegszem a kandalló előtt. Néha belekortyolok a teámba, s van amikor hátra pillantok egy-egy hangosabb szónál. Nem valami vidám társaság van itt, pedig általában kacagásoktól és szavaktól hangos a társalgó.*
~Biztosan az idő teszi.~*Minden bizonnyal az én hangulatom is ezért ilyen semmilyen. Persze érdekes is lenne ha itt nevetgélnék magamban Prefektus létemre. Egészen biztos, hogy őrültnek nyilvánítanának érte. Így hát nincs más választásom, mint a tűzbe bámulva merengeni. Szerencsére olyan negyed óra telik el így, mélabúsan, mert társaságot kapok. Egy fiú hang szólal meg mellettem, s én kissé bizonytalanul, de felpillantok.*
~Egész biztos, hogy nem hozzám jött, elvégre nem ismerős a hangja.~*Ám amikor felpillantok meglepve tapasztalom, hogy de bizony, én kaptam társaságot, méghozzá egy eridonos személyében. Látásból ismerem a srácot, azt is tudom, hogy Nicholasnak hívják, elvégre nekem úgymond ismernem kell szinte mindenkit házon belül. Még jó, hogy jó a memóriám. A srác bemutatkozás helyett valami ismerkedős szöveget nyom le arról, hogy ő milyen is önmeglátása szerint. Szimpatikus. Mosolyogva nyitom hát szólásra ajkaimat, s lágy, kedves hangon szólalok meg.*
- Nem zavarsz, nyugodtan foglalj helyet*Jól megnézem őt és a hangszerét is. Imádom a gitárokat, úgyhogy még egy plusz pont Nichnek.*
- Loise vagyok, téged hogy szólíthatlak?*Nem mondom neki, hogy tudom hogy hívják, elvégre lehet, hogy valami mániákusnak nézne, akinek az a heppje, hogy mindenkit megjegyez magának.*
- Mióta gitározol?*Nyilván nem azért hurcolja magával, mert most akar megtanulni, hiszen akkor nem társasággal teli helyre ment volna, legalábbis én a kezdetekben vagy a szüleimmel, vagy valahova elvonulva gyakorolgattam. Nem most volt már, az egészen biztos.*
- Játszol nekem valamit?*Lehet, hogy korai megkérnem ilyesmire, de nem bírom ki. Imádom a hangszer hangját és kíváncsi vagyok arra is mennyire megy neki a pengetés. Remélem énekelni is fog hozzá, persze ahhoz is gyakorlás kell, nem is kevés, elvégre nehéz hangszer mellé énekelni, pláne úgy, ha te játszol rajta közben. Tudom magamról, hogy nehéz volt megtanulni, hiába ment az éneklés már előtte...*

Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2012. október 6. 19:08
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2012. október 6. 12:27 Ugrás a poszthoz

~ Chuck ~
Nyugati pályaudvar
Szept. 20.


*Már alig vártam a mai napot, igaz nagyon jó volt végre itthon, de ma végre újra találkozom Chuckkal és megláthatom mit is alkotnak a színpadon. Reggel nem kellett korán kelnem, elvégre nem olyan nagy táv ez egy varázslónak. London jó hely, és jól éreztem magam nagyon, ismét körbejártam a kedvenc részeimet és találkoztam a haverjaimmal, de ugye nem azért járok Bagolykőre, hogy itt legyek. Most utazok tehát vissza, éppen a vonaton ülök. Természetesen a muglik erre nem ülhetnek fel, de ugyanoda érkezik ez is, mint ahová az övék, csak nem tudnak róla csak a vezetőik. Éppen a Nyugatira tartok az egyik kedvenc ruhámban. Szerencsére még jó idő van, így öltözködhetek nyáriasan. Hajam egyik fele fel van tűzve, s egy közepes méretű köves liliom díszeleg benne. Hogy mit hozok magammal? Csak egy nagyobb méretű gurulós bőröndöt ami tértágító bűbájjal van ellátva és a gitáromat. A helyem kényelmes, összesen hárman vagyunk a fülkében, egy párocska és én. Szerencsére nincsenek folyamatosan összeragadva, így kellemes az út. Nézem a tájat és zenét hallgatok. Nemsokára beérünk a Nyugatira, úgyhogy megigazítom magamon az enyhe sminket, meg a hajamat, mert kicsit összetúrtam a nagy helyezkedésbe. Remélem, hogy Chuck már ott lesz, mert nem szeretek várakozni, de persze úgyis nemsokára odaér, hiszen nem szoktak ezek a járművek sokat késni. Kíváncsi vagyok hogy fog alakulni az este, és hogy hogyan fogadnak a bandatagok, illetve a szülei. Izgulok. Ritkán van ilyen velem, de tudom mennyire fontos az első benyomás. Amikor begördülünk az állomásra, már meg is pillantom a fiút a peron szélén. Össze szedem a cuccomat, még befújom magam egy kis parfümmel, majd elindulok ki a kupéból, át a folyosón az ajtó irányába. Vagyunk egy páran, úgyhogy nem megy ez olyan gyorsan, pláne nem cuccal ugye. Még jó, hogy van egy udvarias fiú, aki kiveszi kezemből a bőröndöt, s leviszi nekem azt a lépcsőn.
- Köszönöm*Rámosolygok bájosan, majd átvéve a cuccomat elindulok Chuck felé, ragyogó mosollyal az arcomon. Látszik, hogy örülök a találkozásnak, meg mindannak ami ránk vár. Odaérve nyomok az arcára három puszit.*
- Szia! Sokat kellett várnod?*Kérdem mosolyogva, miközben körbetekintek a helyen. Jártam már itt, de nem túl sokat, így megfigyelek majd mindent út közben.*

Ruha
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2012. október 6. 19:06
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. október 6. 17:45 Ugrás a poszthoz

Katherine

 Egész életemben mindig azzal voltam elfoglalva, hogy másoknak jó legyen. Arra sosem gondoltam, hogy magamnak örömet okozzak. Egyszerűen nem volt rá szükségem, ugyanis már az is mosolyt csalt az arcomra, ha másnak segíthettem. Közben persze mindig ott volt a fejemben a kép, hogy az én hibám az egész gyilkosság. Talán ezért is menekültem ebbe az irányba. Így legalább megnyugodhattam és nem volt rossz a lelkiismeretem. Na jó, ez az egész egy nagy badarság. Ebből talán csak az igaz, hogy egész életemben segítettem másoknak, amit szerettem. Olyan nehéz mindennap úgy a tükörbe nézni, hogy ne a bűnbakot lássam magamban, hanem egy egyszerű lányt, aki tehetetlen volt akkor. Annyira, de annyira irritáló ez az egész, hogy legszívesebben kiállnék egy szakadék szélére azt kiabálva, hogy: Elég volt! Jó is lenne, szép is lenne, csak éppen ezzel semmit sem tudnék megoldani. Nem baj, most már olyan mindegy, hiszen nem tudok mit tenni az ellen, ami a múltban történt, nem igaz?
Valahogy ez a gondolatmenet mégsem szegte kedvem, mert ez a nap, annyira más volt, mint a többi. Hogy miért? Nem tudom, de más volt és kész, fogadjátok el. Széles mosoly terült szét az arcomon, mint mindig. Tudniillik, én még akkor is mosolygok, amikor legbelül már rég sikítanék. Ez egy igen jó képesség, mert ezzel legalább nem kell elárulnom az igazat, úgyis mindenki beveszi. Nem mondhatnám, hogy ezzel hazudok a barátimnak, inkább csak elhallgatom a bajom. Sosem tudtam az ilyenekről beszélgetni, és nem is fogom ezt elkezdeni, legalábbis most nem. Most úgy is minden rendben van, azt hiszem. Hiszen, nincs senki, aki megmondhatná, hogy mit tegyek és mit ne. Nem kell még egyszer végig szenvednem, hogy olyasvalakit veszítek el, akit igazán szeretek és szabad vagyok. Ugyan, mit kívánhatok még? Bah... sok mindent. Igaz, hogy a barátok mindenben mellettem állnak, de mégis szükségem van egy családra, A családomra. Mit tehetnék? Az ég világon semmit, és ebbe belenyugodtam, most már tényleg.
Ahogy ez az egész gondolatmenet végigpörgött a fejemben, észre se vettem, hogy teljesen eltévedtem. Megakartam kérdezni egy lányt, ám még oda sem értem hozzá és máris elestem. Hogy miben, azt nem tudom, de amint megvizsgáltam, rögtön rájöttem a "titokra". Egy igen nagy tócsa terült szét a padlón és nekem sikerült pont ezen elcsúsznom. Kezdők hibája, illetve az én szerencsétlenségem.
- Jól tippeltél! El kéne járnod lottózni - mondtam, és rögtön folytattam is mondandóm. - Ha esetleg nem tudnád, az egy mugli találmány.
Hangomban semmi ellenszenv nem volt, egyszerűen csak tudattam a lánnyal, hogy igen ügyes a tippelésben.
- Te meg Rellonos vagy, ha jól sejtem. Nem tudod véletlenül, hogy hol a búbánatba vagyok? - kérdeztem tőle, miközben föltápászkodtam. Komolyan, ennél a folyosónál még a Harsogó is jobb és ez igen nagy dicséret tőlem.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. október 6. 18:00 Ugrás a poszthoz

Hát ki vagyok én ahhoz, hogy felülírjam ennek a bölcs öregembernek a gondolatait? Értem, amit mond, de akkor sem hiszem, hogy egy év alatt olyan jó barátokat szereztem volna a Bagolykőn, mint mondjuk itt Pesten kiskorom óta. Na, ők megértenek engem. Segítenek, ha bénázom, de nem átallanak jól megszívatni, amikor csak alkalmuk adódik, ahogy persze én sem kímélem őket. Semmi sem változott a balesetem óta. Nem éreztetik velem folyton azt, hogy szánandó nyomorék vagyok. Biztosan segítenék a bagolykövesek is, meg örülnének nekem meg minden, de nem akarok rájuk szorulni. Menni fog ez egyedül is. Ha meg nem, néha-néha megkérek valakit. Kis családias csoportban az emberek segítőkészek, csak a nagy budapesti tömeg olyan, hogy ritka az elnéző járókelő. Elhessegetem a gondolatot. Eddig nem aggódtam annyira azon, hogy mit szólnak hozzám a többiek a suliban, de most már kezdek.
- Főnix! Az Eridon ház megsárgulna az irigységtől! - röhögök a gondolaton. A szemem sarkából látom, hogy anya is elmosolyodik, ami szerintem csak a betetőzése annak a mozdulatnak, ami akkor indult a szája szegletében, amikor az Öregtől meghallotta a "gáz" kifejezést. Szerintem is vicces volt, vagyis inkább szokatlan, de mégsem röhöghetek szembe egy tanárt, úgyhogy vágtam a fapofát. Meg aztán díjazom is az igyekezetét.
Anyám egész eddig nem szólt bele az egyezkedésébe, de már várom, mikor közli velem, hogy ne osztozkodjak, hanem köszönjem meg szépen a bácsinak, hogy ennyi energiát pazarol rám.
- Oké - egyezem bele az utolsó verzióba. - Jöhetnek a láthatatlan szárnyak. Így, hogy sokáig ragoztuk a témát, kicsit cikinek érzem az ódzkodásomat a szárnyaktól, de már mindegy, ezt elszúrtam.
- De ne szóljon senkinek róluk, jó? - teszem még hozzá.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Pongrácz Norina Vanessa
INAKTÍV


Szeszi
RPG hsz: 4
Összes hsz: 13
Írta: 2012. október 6. 18:37 Ugrás a poszthoz

Amira Loveguard
~ 2012. október 4. - 22:00 körül



Átmentem az összes vizsgámon!
Amint az utolsó eredmény is megjött, akkora kő esett le a szívemről, hogy szerintem még az épp mellettem álló lányka is hallhatta a csattanást, mellyel földet ért. Vagy ha azt nem is a hatalmas mosolyt, és a megkönnyebbült fellélegzést. Attól a pillanattól kezdve a tudatos Szeszi helyét átvette az önfeledt énem, és szerintem előreláthatólag a szünet végéig nem is fogja visszafoglalni a tudatosság és előregondolkodás.
Végre teljes egészében megismertem a kastélyt, felfedeztem minden kis zugát és még olvasgatni is bőven akadt időm. Egyetlen egy dolog hiányzott az életemből, az adrenalin. Imádom a csendet, a nyugalmat, de csak ha megfelelő mennyiségben keveredik az izgalmas és talán kicsit veszélyes időtöltéssel. Így október felé szoktak lenni a Ridehouse táborok, a legnagyobb születésnapi bulik, és ez most mind- mind hiányzik az életemből, így ezt a lyukat sürgősen pótolni kellene. De valószínűleg csak a téli szünetben utazhatok haza, tehát egyelőre a témát ejthetem, mert hiába is vágyódom most az Alpok havas lankáira, nem lehet, esélytelen.
De valamit muszáj volt csináljak, mert a fölös energiáim már nagyon kezdtek elszaporodni, így a mindig bevált módot választva elkezdtem rendet rakni a szekrényemben. Már vége a vénasszonyok nyarának is, így sortnadrágok ki, őszi kiskabátok és pulóverek be! Mire mindent átválogattam, és bepakoltam a szekrényembe, már bőven takarodó után járhatott az idő, de mégsem voltam fáradt.
Friss levegő kell, egy kis testmozgás! Tekintve, hogy úgyis régen vittem le Ebit sétálni, logikusnak tűnt, hogy egyből húztam a barna bokacsizmám és útnak is indultam a Navine körletéből a kastély parkja felé.
Amint kiértem a szabadba pórázra kötöttem a kis állatot, letettem a fűre és hagytam, hogy menjen, amerre szeretne. Furcsa páros lehettünk... egy vörös hajú kócos lány, hatalmas kötött pulóverben és farmernadrágban és egy fekete pórázra kötött sündisznó, éjjel háromnegyed 10 körül a kastély parkjában. Ha most valaki meglát, akkor azt hiszem, egyből mehetek is haza, és hiába volt minden magolás. De őszintén szólva, ennek nem teljesen voltam tudatában, valahogy apró kis részletnek tűnt.
Utoljára módosította:Pongrácz Norina Vanessa, 2012. október 6. 19:06
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bagolykő Mágustanoda Fórum - összes RPG hozzászólása (38858 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 1295 1296 » Fel