Révay Lili Athalie
INAKTÍV
A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
|
CharliePécs KinézetNagyon megtisztelőnek érzem, hogy Charlie megkért, hogy kísérjem el erre a próbajátékra, és nagyon remélem, hogy sikerül neki, mert végre újra látom benne a vágyat, hogy ezt csinálja, hogy jól érzi magát, miközben zenél. A múltkor, miután végighallgattam egy délutánon át, ahogy készül, hazamentem, és elővettem az oboámat. Azzal nem számoltam, hogy Ricsi hazaér normális időben, úgyhogy miután kipoénkodta magát az oboázási képességeimmel kapcsolatban, még vacsorázni is elvihetett. Biztos nagyon boldog volt attól, hogy ezt kell csinálnia, de azért előtte természetesen kamatoztattam a tudásomat, szóval belegondolva, annyira nem panaszkodhat mégsem. Chalie azonban inspirál, és ujjaimat keresztbe téve szorítok, hogy igent mondjanak rá. Tudom, az eredmény még heteket várat majd magára, mégis már most, amikor belép az ajtón, és amikor utoljára megölelem, megkezdem a drukkolást a sikeres bemutatkozó érdekében.
Természetesen a kinti monitoron végig figyelem, hogy mit művel bent, mert csak nagyon kevés hang szűrődik ki alapból, de gondoltak ránk is, az izguló kísérőkre, így a pécsi Püspöki Magtárban állva, újra inspirálódom, ahogy a lány játszani kezd. Csodálatos a játéka, és szerintem most az eddiginél is jobban belead mindent. Észre se veszem, hogy mikor került oda, de a szemembe férkőző könnycseppek bizony ott vannak, hiszen az egyik elindul az arcomon lefelé, én pedig csak hagyom, had suhanjon végig az arcomon. Ez a játék most leginkább a nagymamájának szól, annak, amit ő képviselt, és amiben ő motiválta Charlie-t. Ez a játék nem csak tökéletes, de olyan érzelmeket vonultat fel, amit az ember nem hitt, hogy valaha hall. A dallamok kicsit nekem is szólnak, és mindenkinek, aki már komoly veszteséget élt meg az életében. Kicsit most bennem is feltör minden.
Ezután nem tudom megmondani, hogy még mennyi idő, mire vége, és előttem van, de akkor már legalább az arcomon rendezett vonásokkal fogadom, mosolyogva, és átölelve őt, szorosan magamhoz húzom, simogatom a haját, nyakát és arcát nyugtatóan puszilom, miközben halkan suttogom, hogy “gyönyörű volt”.
- Merre szeretnél menni? Elviszlek bárhova.
|
|
|
|
|
Kapitány Fortuna Cinna
INAKTÍV
Szultána | K.F.C.
RPG hsz: 70
Összes hsz: 99
|
D.A.D.dy
Dress | ♪ | Szeptember 27, 02:46
Lehunyt szemmel megrázom a fejem, de csak lassan, kimérten, nem akarom felkavarni a gyomromat. Nem tesz semmit, én állítok be hozzá hívatlanul, aztán még ő kér tőlem elnézést, amiért dolga van.
- Nem kellett volna ide jönnöm. Engedd el - legyintek fáradtan, még mindig csukott szemmel, miközben nagyon mély levegőt veszek, majd kifújom. Hallom a hangján, hogy olyan nem is tudom, feszültebb attól, hogy itt mondom a magamét. Felsóhajtok kicsit, meg bólintok, de csak egyet, nem akarom jobban felkavarni a gyomromat.
- Látni akartalak. Baj? - kérdezem végül fáradtan, kicsit felé is nyúlva, az ujjaim a karjára szorítom, közelebb csúszva hozzá. A fejem végül a vállának döntöm, nem érdekel, hogy akar valamit, így messzebb tessékelne, vagy nem, csak mélyen beszívom az illatát, kicsit el is mosolyodom. - Aha. Mármint... találkozhatnánk. Ha te is szeretnél. Úgy... ketten, tudod.
Nagyon rosszul hangzik ez az egész, nekem kell az ember, akkor is, ha ocsmány a cipője. Tudom, hogy Fannika is kedvelné, mert nagyon szép férfi. Én úgy szeretném, ha még ő is szeretne látni!
- Igen. Aha. Megölelhetlek? Kicsit szédülök - bököm ki, de igazából meg sem várom a választ, csak az ölébe mászom, a fejemet a nyakába tolva, át is ölelve a vállát, ha akarja, ha nem.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Winnifred Adyra Rossouw x júliusi Pécs, p.m. x me
Soha életemben nem voltam ilyen pontos, és fogalmam sincs ez most miért változott meg. Baszki még a helyszínekre is minimum tíz perc késéssel érkezem és nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez a minimum idő. Valamiért a kezdeti döbbenet átcsapott abba, nyilván miután elolvastam a biztonság kedvéért párszor a levelet, hogy akkor most vagy soha, itt a lehetőség arra, életemben egyszer ne késsek. Valamiért mégis úgy érzem, ezt a jó szokást nem fogom megtartani sokáig.
- Mindkettővel - vonom meg vállaimat a kérdésre. Valóban így van, nem jutott volna eszembe, hogy valaha be lesz rajtam hajtva a páros jóga. Egyáltalán mióta csinálják a jógát párban? Azt hittem ez ilyen egyedüli dolog, mindenki lemegy alfába, valami japán zene szól közben a háttérből, és boldogság. Mondjuk, mindezek alapján, nem voltam jól tájékozott a jógával kapcsolatban. Biccentve veszem el tőle a polifoamot, miközben vállamra dobom a sporttáskát, indulásra készen állva. Elképzelésem sincs mire vállalkoztam, életemben nem jógáztam, mert valahogy nem volt összeegyeztethető a box edzésekkel, de ha már eljöttem idáig csak nem ülök be valahova elszlopálgatni egy kávét. Először; nem lenne illendő, másodszor; totálisan megérdemlem, hogy lássam Adyrát minden kibaszott jóga pózban, ami csak létezik, és ha az oktató egyet is kihagy a mai órán, isten látja lelkemet, megfogom tudni.
Szó nélkül követem, azonban, amikor megtorpan, egy mindennek, csak éppen kecsesnek nem mondható mozdulattal kerülöm ki, egy oldalra lépéssel, ha egyetlen mód van rá, akkor ne taroljam már le a lendülettel. Megilletődve pillantok rá, majd vonásaimat rendezve figyelek arra is, amit mondd.
- Igen, számomra is elég érthetetlen - vonom meg vállaimat, komoly értetlenséggel a szememben. Na ugye, hogy ő sem érti? Akkor mégsem vagyok foggyos jógából. Kösz, köszi, jár a keksz! - Egyet tippelhetsz csajom, kettőre megmondom - csettintek nyelvemmel egyet, ahogy mutatóujjammal felé bökök vidáman. A kezdeti feszültség és aggodalom kezd eltűnni belőlem, mert legrosszabb esetben csak ülnöm kell és néznem ki a fejemből, mert látják rajtam a szenvedést.
|
|
|
|
|
Cameron Blanc
INAKTÍV
Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
|
 Élvezettel nézem, ahogy a kérdés tovább őrlődik a fiúban. Nincs tapasztalatom a legilimenciában - még - de abban szinte biztos vagyok, hogy a "hogyan csinálhatta" kérdés minimum háromszor már átfutott a fejében. Egyszer biztos elárulom Andrej, esküszöm. Nem. Hirtelen meglepettségemet zabolázhatatlan nevetés váltja át mikor Andrej tippelés helyett fenyegetésbe kezd. - Nem áll neked jól a fenyegető stílus drága barátom - reagálom le, a nevetéstől könnyes szemeimet törölgetve. - Abszolút nem. De majd belejössz. Bízom benned - veregetem meg a vállát. Fontos dolog ám, hogy megfélemlíthetetlennek és szigorúnak találjanak az emberek ha prefektus vagy. Szerintem. Mindenesetre ráfér egy kis gyakorlás a srácra. Ha már felmerült a legilimencia, megpillantok egy kötetet aminek gerincén többek között ez a szó is szerepel. Kihúzom, hogy jobban szemügyre vegyem figyelmem új középpontját. Elméletileg csupa elméleti cucc van benne az alapoktól így hát nincs ellenemre letenni érte két-három galleont az asztalra. Hasznos olvasmány lehet a tanévvégi szünet alatt, különösen, ha jövőre gyakorlati szinten is tanulni fogom a dolgot. - Hát ami azt illeti - nézek rá pimaszul, a szememet rebesgetve, mint valami elsős lány, akit éppen randira hívnak. Abszolút nincs ellenemre a saját kézzel kifacsart narancslé ötlete, a Houdini megnevezés végképp. - Nem amúgy, csak ugratlak - kacsintok vissza. - Megteszi a cukrászda is, legalább megeszünk mellé valamit. Ami azt illeti szabad vagyok szinte minden nap a szünetig. - Már egész gyerekkorom óta érdekel a bűvészet, meg a szerencsejátékok. Szám szerint körülbelül olyan négy, vagy öt éves koromban kezdődött minden - felelem miközben lassan a pulthoz érünk, hogy fizethessünk az újonnan akasztott könyveinkért, már ha Andrej is talált magának valamit ami leköti.
|
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4909
|
.munkanap, kettétört cigiszünet.
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤Legalább nevet, ez már egy jó jel? Beszélni tud, ennyi. Az, hogy mi tódul kifele, már más dolog. Ezek szerint vicces, ez megmaradt. Valami olyasmi volt annak idején, a vicces figura. Laza. - Ja. Teszek hát, meg mert belém beszélték, hogy ezt akkor is innom kell, ha a világnak épp vége. Lehetne tenni, de olyan mélyre sosem mentem. Ha megveszek, majd kilőnek – von vállat, nem tudja befolyásolni, hogy ha a szar el akarja tényleg érni, ő biztos kiússzon. Nem tud többet, ebben igaza van, talán kicsit egyet is ért és lehet ez volt a mai nap célja, semmi több. Aztán talán több is, de még szűken lát és közelre, egyszer talán, amikor a hűs hajnalon a fűben ücsörög, lehet akkor jön majd meg az esze és rágja át idegenek szavait, ha elméjéről lemászik a köd. Mókás lesz. Ahogy az is, ahogy tekintetével követi ő is a füstöt és most már ketten bámulják azt a gömböt odafent. Ez még mókásabb, csak hangot nem ad neki. Egy pillanatra érez kényszert, hogy belenyomja az ujját, de aztán elveti. Ki tudja, mennyire árasztaná el a helyet a füsttel meg na, már nincs abban a korban. - Beszéljen belőled a próféta – szakad el a látványosságtól kicsit késve, így csak állát nézheti egy ideig, majd végül arcát is, amelyen nem ütközik ki semmi harag, annyira nem szállt el. Jó, aztán nem is a legjobb, kicsit élces és recsegős a hangulat csak, emberi. Aztán szemeit forgatja, persze, hogy nem kér belőle, miért is kérne, senki csak csupán, egy vonás az életben, amelyből vagy kikopik vagy nem, senkinek nem kötelezi, hogy egy hét múlva akár felismerje és ez mindig is így volt. Aki menni akar, annak ott a kabát, mégis, csak vállát vonja meg apró mozdulattal, nem ezen fog most aztán vitatkozni. - Azt csinálom, tanulom – bár kissé szárazabban sikerült közölnie, mint akarta. Tanulja már egy ideje és mégis újra és újra keserű, nem lesz attól jobb, hogy már olyan, mint a levegővétel. Aztán ő is elmosolyodik végül – Az már szar ezzel együtt egy ideje, oda se neki – már nem akarja megfojtani, ez határozott fejlődés is lehet akár, még ha nehezebben is megy, mint illene. Igazából talán az az egészben a fura, hogy valaki végre kimond egy véleményt, amely nem a lelke megnyugtatására való, hanem inkább egy olyan hideg zuhany, amely felrázza a rémálomvilágból. Ezért nem tudja hova tenni és kezelni, vagy épp köszönömöt rebegni és felnyílt szemmel távozni, leülni meditálni és minden egyéb. Nincs vattacukor lelke, hogy ne történhessen meg ilyen, nem fog sírni vagy épp őrjöngeni, de hazudna, ha valaha nem volt így. A kellemetlen időszak emléke rázza ki, hideglelés, majd el is röppen, mint a csikk maradéka. Koncentrál inkább arra, amit mond, szemöldöke lágyan emelkedik meg. - Elaltatják? - érdekesen hangzik, meg persze az is, hogy küzdött érte. - De miért? Veszélyes vagy vagy mi a fenét látnak? - nem érti, vagyis csak sejtése halovány erről, bár aztán nem is köteles belemennie. Nem lesz ő lelki tanácsadó, de tény, ha dolgozott érte, rossz lenne elengedni. - Az én kínom gondolom nem lehet altatni – mormog inkább magának, ismeri a tényállást, amelyet az ital mellett a fejébe vertek. Ehh. Talán majd egyszer. - Na erre már rájöttem – ezt már könnyebben mondja persze, nem lecseszés, a mese már rég nem itt kezdődik és tart. Mégis olyan. Neki mindig is az lesz. - Nem tudok? Ha mondjuk otthon a kis kotyogósban is le tudom már főzni a bájitalt se engednek el? - ez mondjuk most jobban zavarja, mint bármi, mert hát ő ezért gürizik, munkálkodik. És akkor most ez is az igazság pofonja lesz? Ó komolyan... ma vett volna ki inkább szabadságot. - Nem maradok ebben a gedvás faluban életem végéig – tiltakozik is, nem neki való ez, túl nyugodt, rosszabb, mint a kis világvége helyei. Nem, onnan el kellett jönni, szép volt, de ha már mennie kellett... Aztán rájön, hogy fogalma sincs igazából, mit akart. De ezt már nem mondja ki hangosan, örül is annak, hogy másra terelődik a szó. - Lehet tudom, olvastam elég vacakot, de egy nagy massza az egész, hadd ne kelljen itt órákig agyalnom a válaszon – amúgy is, a varázslás részével még annyira sem, úgyse érinti. Így mint a kisdiák, úgy figyel a jelekre, a dolgokra és világosodik meg. - Áhh! Vágom, mint az az Avataros mese – bólogat. Kulturált ő, csak másképp. - Van, amire nem akarok emlékezni. A többi lényegtelen, szóval marad ez... - a jelen. Kelletlen nyúl a pizzaszelet után és harap bele, mint a durcás gyerek, aki nem ezt akarta enni, de amúgy éhes, tehát, eszik. Egy intéssel köszöni meg a pincérnek, mivel tele szájjal nem illik és a fele hamar el is tűnik a szeletnek. - Egyél te is – nem utasítás, inkább gesztus.
|
|
|
|
|
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV
RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
|
LiliPécs Charfit azene
Fáj. Nagyon fáj, és tudom, hogy ezzel most nem csak a sajátom, de mások szívét is rendesen kifacsarom. Tizenöt perc. Ennyi ideje van itt egy embernek. Tizenöt percen múlik, hogy ráléphet-e az ugródeszkára, vagy megy mindenével együtt a süllyesztőbe. Nem hiába nem jelentkeztem előbb, pedig minden évben, ahogy kikerül a hirdetés, ott lebeg a szemem előtt, de eddig sose éreztem magam késznek rá.
Alapból nehéz azt leküzdenem, hogy idegen emberek meg ítélnek meg tizenötperc után. Ők határozzák meg, hogy van-e egyáltalán jövőm ebben, és bizony ők tehetik tönkre ezt az egész világot is nekem. De hiszek Diniben, apuban, Liliben és a nagyiban. Nem tartom őket annyira elfogultnak, hogy hagyják, az egész életem leéljem, álmokat, célokat építsek fel a nagy büdös semmire, mert hiába a fáradozás. Persze, a Grosserliebbe se kerülhettem volna be tehetség nélkül... tudom.
De a billentyűkre figyelve is érzem magamon a tekinteteket, amik aztán mindent alaposan figyelnek. A legapróbb lélegzetvételem is, és ha tudom, ha egy pillanatra is megingok, vége. Hisz hány embertől hallottam már... tökéletes játék, őstehetség, ezen a színpadon meg mégis elvérzett, mert nem bírta a rá nehezedő nyomást.
Nem, ők nem azok a bírák, akik kedves mosollyal az arcukon vizet adnak, ha látják, összeesni készülsz. Ők profik, olyan emberek, akik jogosan mondják, feleslegesen nem vesztegetik az idejüket senkire, akiknél hiába szerepelsz tökéletesen három percig, ha a negyedikben elcsúszik egy hang...
Kotta nélkül jelentem meg... nekem ez mindennél fontosabb, hisz... ez saját. Soha, a négy falon kívül senki nem hallhatta még azt/azokat a zenét/zenéket, amiket magam raktam össze. A többségük már ígyis feledésbe merült. Ez viszont fontos. Ez az enyém, ez én vagyok. Sose tudtam igazán beszélni arról, milyen érzés, hogy érzem magam, hogy viselem... csak a sablonszavak, de igazából értelmes szavakba öntve megformálni mindazt, amit érzek naponta, talán sose leszek képes, viszont ez a dal....
S nem is csak a dal mond el mindent, hanem az azt kísérő percnyi néma csend. Négyen ülnek az asztalnál, s jó pár másodpercig egyikük se néz rám, pedig minden létező mozdulattal jelzem, hogy végeztem. És igen... várok valamit, bármit a maguk elé meredésen kívül.
- Köszönjük - hangzik el, de még abból se tudok leszűrni semmit, hisz ugyanolyan monoton, mint ahogy az előttem lévőknek mondják.
Kint Lili egyből megölel, és én is szorosan viszonzom. Akkor már nem tudom tovább tartani magam, és utat engedek a könnyeknek, mert ez van, ha az ember lánya több mindent érez egyszerre... sírni kezd.
- Csak el, kávézni, fagyizni, vagy kajálni... mindegy - percek telnek el, mire képes vagyok megszólalni.
- Szerinted? Bukhatom? - kérdezem, hisz ő láthatta az arcukat, miközben engem a billentyűk kötöttek le.
|
|
|
|
|
Bremzay A. Eugén
INAKTÍV
Lovardatulaj
RPG hsz: 68
Összes hsz: 78
|
HaltyTermékbemutató | Sopron, Frei Café >> A Zayongó Fogadóiroda büszkén prezentálja...
Elég könnyedén ledobta magát, én meg csak figyeltem a nőt, ahogy kényelmesen helyezkedik. Nem teljesen értettem, mire fel a nagy igazgatódás, meg az elkényelmeskedés. Kissé szokatlan volt, hogy azt kérte tegezzem, a szakmabeliek általában nem akartak ennyire közvetlenek lenni. Hát... jó.
- Persze, nem látom akadályát - intettem le, majd mélyet szívtam a cigarettámból, mielőtt még lehamuztam volna a kis fém tálcán. Ezért szerettem a kerthelyiségeket, meg azért, mert olyan sok lehetőség volt rá, hogy felkelhess és elsétálj magyarázat nélkül.
- Igen, ezt mintha említette volna. Ha nem így lenne, most nem ülnénk itt - közöltem higgadtan, talán nem is túl hangosan, de teljesen őszinte voltam. Elegem volt az olyan firkászokból, akik az én magánéletemen akartak csámcsogni. Mintha bármi közük lett volna hozzá! Figyeltem, ahogy visszacsukta az itallapot, majd hátradőltem, elkényelmesedve kicsit, de a tartásom továbbra is megmaradt.
- A félreértések elkerülése végett: a kaszinó nem az én fejemből pattant ki, mint ötlet. Engem már konkrét tervekkel keresett meg Ms Santos, mint befektetőt. Természetesen azért, mert tudja, hogy elég komoly kapcsolatom van a szerencsejátékkal. Szeretem a jó befektetéseket- még bólintottam is, miközben elnyomtam a cigarettámat. Közben megjött a pincérnő, én pedig rendeltem magamnak egy feketeteát. - Erre a válaszra számított?
|
|
|
|
|
Damien Achille DiAngelo
INAKTÍV
RPG hsz: 37
Összes hsz: 39
|
- Mit is? - kérdeztem vissza összevont szemöldökkel, mert nem teljesen értettem a reflex reakcióját. Vendégem van, akit én hívtam be a lakásba, erre csörög a telefon, amit bár mindenki leszarna, az én életemben nem tehetem meg, hogy nem veszem fel, akár közel hajnali háromkor. Arról meg ő sem tehet, hogy az ügyvédemnek éjjel elég alkalmas, mert úgyis ébren van. Mondjuk legalább elkötelezetten dolgozik, fél vállon gyerekkel. Értem miért volt foltos a legutóbbi papír. Nyál.
- Nem - a hangsúlyom kijelentő maradt, mégis inkább kérdés volt. Magam felé, nem értettem a lányt, mit keresett pontosan az udvarban, ebben a ruhában, ebben az állapotban. Az egész homályos foltokban volt jelen a tudatomban, pedig egy kortyot sem ittam. - Nem pont erre gondoltam, inkább a... megszólításra - nyomatékosítottam a szót egy sokatmondó tekintettel, majd végighallgattam a dolgot. Kvázi randevúra lettem hívva. Túl hagyományos, vagy túl öreg vagyok, ha szerintem ez nincs így rendben? A nők előjoga a nem adás és a válogatás, ezért ami tisztünk ezeket a lépéseket megtenni. Hozzáteszem, ezer évnek tűnik, mióta csak hosszabban beszéltem nővel üzleten kívül. Aztán ott volt, félig rajtam, úgy rám fordult, nem igazán értettem egy pillanatra de átkaroltam kicsit zavartan.
- Beszélhetünk találkozóról, mondjuk reggel, kétlem, hogy ezzel ma már foglalkoznod kéne - próbáltam nézni rá le, de a nyakam pillanatnyilag túl foglalt volt ehhez, így egy sóhajjal végigsimítottam a haján. - Nem vagy fáradt?
De, nyilván az, rosszul is van, ráférne a fürdő is, de azt hiszem még én is érzem, hogy ez jobban. Nem tudom megmondani mi vezérelt, talán valami régi, kikopóban lévő ösztön, ahogy átkarolva közelebb húztam és csókot adtam a feje tetejére a hátán végigsimítva párszor.
|
|
|
|
|
Révay Lili Athalie
INAKTÍV
A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
|
Charlie Pécs
Ölelem Charlie-t ameddig csak meg nem nyugszik annyira, hogy már tudjon beszélni, vagy megállni a saját lábán. Az első pillanattól fogva tudtam, hogy miért engem választott, mert én vagyok az aki érti azt a veszteséget, amit ő játszik. Nem azt a fájdalmat éltem, meg, amit ő, de ismerem a veszteséget, amit elszenvedett, és tudom, hogy most senki más nem lenne olyan támasza, mint én voltam.
Nyáron jártam egy temetésen. Akkor láttam ezt az arcot, akkor értettem meg ezt a veszteséget, csak én az öcsém arcán. Sosem tudtam igazán elengedni őt. Nem a szüleimet, hiszen az apukáim csodás emberek, akik olyan felnőtté neveltek, akire büszkék, hanem az öcsémet. Amióta egyszer Ricsivel láttam őt, ahogy alig néhány méterrel előttem kutyát sétáltatott, elkezdtem megkeresni őt. Nem beszéltem vele sosem, csak tisztes távolból figyeltem élete minden eseményét. Ezért tudtam azt is, hogy a nagypapánk meghalt. Vagyis, már csak az ő nagypapája, mert az emlékezetükben én már nem léteztem. Eltelt tíz év, de úgy halt meg, hogy már csak egyetlen unokájára emlékezett. Az öcsémet viszont szívének minden szeretetével szerette, ezt a Bence arcán jelentkezett mély fájdalom árulta el. A távolból néztem őket, a misét, a gyászmenetet, ahogy részvétet nyilvánítanak. Meg akartam őt érinteni, átölelni, és azt suttogni, hogy mindent megoldunk, hogy nem kell félnie, vigyázok rá. Éppen ezért, a vágy miatt nem léptem közelebb a gyászolókhoz, és nem vártam meg a menet végét, hanem az elsőkkel együtt elsétáltam én is.
Nem ismerem a fájdalmat, csak közvetetten, de tudom, hogy ahogy az öcsémet nem volt lehetőségem megölelni, úgy ölelhetem át most Charlie-t, mintha ő lenne a testvérem. Mintha kaphattam volna egy második esélyt arra, hogy átadjam a neki szánt szeretetet, mintha egy másik lélekbe csepegtethettem volna erőt a karjaimmal.
- Sosem játszottál még így, mint most.
Törlöm le a könnyeit mosolyogva, biztatóan, kedvesen. Szerencsére nem kell sokat igazítani az arcán, hogy ne bámulják meg, így homlokát csókolom meg büszkén, és egy zsebkendővel nekiállok, helyrehozni.
- Legyen mind. Ebédeljünk, kávézzunk és együnk egy fagyit is. Gyere.
Tenyerébe csúsztatom a kezem, és elindulok fele kifelé, hogy pár perces sétával találjunk egy jó helyet, ahova érdemes beülni.
- Szükséged volt erre.
|
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4909
|
.középdélután.
ℙ𝕖𝕥𝕪𝕒Nincs semmi gond a véletlenekkel és azért most így egy kisdiákot látva nem annyira tűnik ufónak az sem, hogy nekik minden természetes, amely e helyet jellemzi. Talán rosszabbra számított, talán neki is feltűnnek majd, hogy mennyi olyan dolog lesz majd itt, ami neki is ismerős és majd úgy beszélhet róla, hogy minden szava értelmes és biztos. Nem tudhatja, sejti csupán, minél tovább lesz az iskola falai között, annál jobban kiderül majd: menni vagy maradni. Ez lesz a nagy lépés, nem a falu, ott elbújhat a lakásba, de a sok egy helyre pakolt ember között majd megismerheti ismét a pezsgést. Rázza a hideg is emiatt, annyira idegen és be kell vallania, félelmetes is ez az egész, hogy nem tudja eldönteni jó vagy rossz alkalom, hogy kompatibilis-e. Mély levegőt kell majd vennie, az idő fogy és fogy a dátum közeleg. Akaratlan kúszik agyába más szavai, ez már az élete része. És valahol mélyen szomorú, amit érdeklődő arca nem mutat. Ez nem ő, mintha meghasadt volna és lenne egy fiatal felnőtt, akinek mágiáról kell tanulnia, miközben bestia lakik benne és van önmaga, aki szorong ettől és aki ember, varázstalan és a Csodák Palotájában akarja elhinni a lebegés és más mágia mögötti optikai csalódást. Ennek kell találkoznia, ezeknek a feleknek és majd ha egy lesz, győzött. Addig viszont... - Tizennégy... - ismétli, mintha ő maga sosem lett volna annyi, vagy csak olyan régen, hogy arra már csak poros könyvek emlékeznek. - Én huszonhat. Jól hallod – kicsit meg is vakarja a tarkóját. Ez már több infó és több kérdés alapja, mint kellene. Lehet le kéne tagadnia legalább hatot és akkor hihető, hogy ő most itt mi a francot akar itt pontosan. Így meg sokkal szánalmasabb, mint aki annyit bukott, hogy már kegyelemből rúgták be valamelyik helyre és boldoguljon. Ehh. Vagy csak realizálja, hogy repül az idő. - Valami olyasmi, igen. Mint a goth-ok, mármint olyan puccparádé, de volt ott minden, sokszor baj a fejben inkább. Inkább volt divat, mint mondjuk tényleges stílus – és akkor az egyéb hülyeségeket kihagyja, nem azért, mert kicsi, hanem mert annyira abszurd, hogy mindig is viszolygott tőle. Akár a kacsaszájas képektől, meg ilyenektől. Egy ideig csak néz rá, amint kimondja, baromi tehetséges, mintha tényleg csoda lenne. Kedve lenne nevetni, aztán sírni, aztán mindkettőt hisztérikusan művelni. De csak megrázza a fejét. - Nem, nem, nem – és akkor megint a valóság. - Más miatt vagyok itt, nem vagyok tehetséges. Én... most tettem le az alapvizsgát úgymond, ha klappol, akkor megyek az iskolába. De nem, nem tehetség... - kelletlen kimondani, aztán majd kapcsol egyszer, elvégre karján ül pár árulkodó jel, de jó hülye is, nem mindenki véli a karcolásokat egyből átokhegnek. Mindegy is. Azért mégis enged egy szomorú mosolyt. - A szüleim vasutasok. Apa vonatokat vezet, anya a pénztári részt vezeti, ilyen irodai munka. A húgom pedig irányít. Igazából csak én lógok ki a sorból, mert nem mentem ilyen iskolába. Mérnök akartam lenni, de aztán az nem sikerült és elkezdtem a tanári képzést helyette. Ezek pesti iskolák voltak, csak ki kellett iratkoznom onnan és egy ideig sehol sem. Magánképzésben és magamtól kezdtem el azt, amit ti tanultok alapnak és ja, elértünk a jelenhez – magyarázza kicsit lólépésben, de nem is várja el, hogy tudja, mit takar a gépészmérnök, vagy épp bármi mást. De ha kérdez, szívesen magyaráz. Tessék, ragadt rá valami a tanáriból. - Mug... ööö várj. Muglik, ugye? Így hívjátok? - szúrja közbe, itt ez úgy néz ki általános szó. Meg kell szoknia, hogy nem ember és ember. Apró nevetés szakad ki belőle közben, mert baromi aranyos, ahogy bakiz. Még neki is. - Nem nevetés óra, testnevelés. Lényegében mozgást takar, tehát egy olyan óra, ahol hát... változó. Van ahol úszni vittek, vagy valamilyen sportot erőltettek, vagy csak tornagyakorlatokat, és a többi. A futás is benne volt, kislabdadobás, távolugrás, minden olyan vacak, amit nagyon kevesen szeretnek, de elvileg jó nekünk mégis. Mármint vicces felmászni egy kötélre, de nem akkor ha közben ott a tériszony, meg ilyenek. Sok dolgot kellett, lehetett ott csinálni, a lényeg a mozgás. Itt nincs ilyen egyáltalán?
|
|
|
|
|
Kapitány Fortuna Cinna
INAKTÍV
Szultána | K.F.C.
RPG hsz: 70
Összes hsz: 99
|
D.A.D.dy
Dress | ♪ | Szeptember 27, 02:59
- Megvan a magad dolga, én csak becsöppentem - intem le, mert nem vagyok én olyan fontos tényező. Végül is, ha tudnám, merre van a haza, talán el is indulhatnék, mert az első vonatra már úgysem találok ki. De ez is nehezen ment, nem hiszem, hogy még visszatalálnék most oda, anélkül, hogy elalszom, vagy behányok. Undorító lenne így is, úgy is.
- Nem győztél meg - mosolyodom el egy pillanatra, de aztán el is múlik, csak fogom a karját, mintha az életem múlna rajta, miközben mély levegőket veszek, hátha attól jobb lesz majd. Legalább már nem émelygek annyira, lehet, hogy jót tesz, hogy leültem. - Hm? Azt mondtam Dad. Ez a monogramod, nem? Daddy.
Kicsit el is mosolyodom megint, olyan daddy az egész ember, csak dobja magából az érzést. De ezen kívül azt hiszem csak belezavartam a mai estével az egész világképébe is, mert nagyon ezt látom most az arcán. Inkább ismét megtörlöm az enyémet, mert valamitől folyton nedves lesz. Undorító.
- Mi az, hogy nem kéne? De... de Damien! - tiltakozom kicsit, hogy de ne söpörje már az egész idejövetelemet a sarokba, csak azért, mert ittam egy pár felest. Nekem szükségem van a válaszra. - Nem... csak maradjunk még így kicsit, ez jó.
Aztán közelebb húz, de nem olyan akaratosan, egész óvatos, ahogy a keze finoman súrolja a hátam, én meg beleborzongok. Rendesen égnek mered minden egyes pihe a karomon, a tarkómon, ahogy az ajkai a buksimhoz érnek, az ujjai pedig továbbra is cirógatnak.
- Nem maradok itt, ha nem akarod. Nem... akarok a útban lenni. Csak nagyon látni akartalak, még ki is öltöztem, láttad ugye? - felszusszanok, ahogy a kezem a tarkójára csúszik, végig is simítva rajta párszor, mielőtt a hajába futtattam volna. Hogy lehet ennyire jó illata? Az ajkam a nyakának préselem pár pillanatra. - Még ilyen csúnya levehetetlen cipőm is van, akkora vagyok benne, mint egy vombat.
|
|
|
|
|
Dana Straw Berry
INAKTÍV
°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
|
Óvatos léptekkel foglaltam helyet a széken, majd kíváncsian vártam, hogy végül mit takart a "meghívóm" tárgya. Azonban, ahelyett, hogy erre választ kaptam volna, Várffy a tettek mezejére lépett szó szerint, és összehozott nekem egy randit egy mumussal. Hú, hát erre aztán igazán nem számítottam. Legszívesebben faképnél hagytam volna a másik félt, mert egyszerűen nem jött be a megjelenése, azaz nem működött részemről az a bizonyos "kémia", de úgy láttam, hogy a "partnerem" is ezen a véleményen volt, mert egyre csak közeledett, ráadásul nem volt túl bizalomgerjesztő a látványa. A mumusom egy élőhalott volt, azaz egy zombi, aki kiváló szereplője lett volna valamilyen horrorfilmnek, de a mi műsorunk cseppet eltért ettől a műfajtól, amolyan fantasy-thriller szerűség volt az egész számomra. A mumus talán épp azért szerepelt ebben az alakban a legnagyobb félelmem jeléül, mert sose szerettem volna újjáéledni ebben a ronda formában. Egyébként sem akartam a halálom után temetést, hogy majd aztán a kukacok és egyéb dögevők között végezzem a földben, inkább a hamvasztást részesítettem előnyben. Egyszóval szó szerint nem akartam döglődni, pláne nem egy ilyen visszataszító testben. Szóval visszatérve a tények mezejére, nem volt semmi esélyem arra, hogy elszabaduljak a székem fogságából, ugyanis a tanárom volt olyan jó fej, hogy odaragasztott, nehogy lelépjek idő előtt. Mondjuk így visszagondolva lehet, hogy én is így csináltam volna a dolgokat, igazán ötletes volt részéről ez a kis műsor, ámde egyben rém ijesztő is. Először fizikálisan próbálkoztam megszabadulni a szék fogságából, de gyorsan rájöttem, hogy erre semmi esélyem sincs, ráadásul a rondaság egyre csak közeledett felém, így elkapott a frász is, azonban engem kemény fából faragtak. Bizonyos nézeteltéréseket vagy szorult helyzeteket úgy kezeltem, hogy foggal-körömmel védtem magam, drasztikusabb esetben a pálcámmal és a tudásommal védtem magam. Most rájöttem arra, hogy fizikálisan semmire sem jutok a másikkal szemben, így előhúztam gyorsan a pálcámat a taláromból, majd egy határozott mozdulattal a mumusra irányítottam azt. Közben minden energiámmal a lényre koncentráltam, erős képzelőerőmnek hála, na meg annak, hogy mikor megkaptuk a tankönyveket, elolvastam a harmadikos művet érdeklődés gyanánt, hogy hogyan védekezhetünk a mumus ellen, elképzeltem a "szörnyet" egy vicces változatban. A képzeletemben babarózsaszín ruhát viselt, fehér görkorcsolya jelent meg a lábán, hosszú, szőke haja nőtt, műszempillái voltak, és óriási piros szája lett, és egész vicces képet vágott. Ennek fényében mondtam ki határozott hangnemben a varázsigét is:
– Comikulissimus!
Miután a mumus az általam elképzelt kinézetet öltötte fel, nagyot kacagtam, majd abban a pillanatban szerte is foszlott. Lélegzet-visszafojtva vártam, hogy most mi fog történni... Ha a "randi" nem is sült el jól, reméltem, hogy a "karrierem" annál jobban fog alakulni.
|
|
|
|
|
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
 ♔ | ♪ | ☞ Cake & Talk Kicsit ejti egyelőre ezt a Bonnie-s témát. Nem mintha kevésbé érdekelné, csupán nem tud itt ragadni örök időkre, limitált az ideje. És úgy érzi, ezt már sikerült kivesézni.
- Ms. Africa? - most rajta volt a sor, hogy visszakérdezzen, majd kuncogjon. Idejét sem tudta, mikor kuncogott utoljára. - Bár a diákoktól is hallottam hasonló becenevet, csak nem tudtam, hogy rá gondolnak. Remélem nem veszi sértésnek - nézett oldalra egy pillanatra. Nem így ismerte meg Winnie-t, de hát ki tudja. Mostanában amúgy is érzékeny, igyekszik mindenre odafigyelni. Azt pedig minden vendéglátós tudja, hogy a jó dolgozó majdnem egyenlő a jó bevétellel.
- Ühüm - bólogatott, és nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon. - Eleinte furcsa érzés volt, most meg imádom. Bár amikor este neki boxolni van kedve, én pedig aludnék, szeretek elbeszélgetni vele. Vannak azért határok - ismerte be. Sok helyen olvasta, hogy nem szabad lekicsinylően kezelni a babákat, mert akkor nem lesznek olyan értelmesek. Ellie így is, úgy is szeretni fogja, de ha már lehet, szeretné kihozni a legjobb oldalát a picinek.
- Tanfolyam? - azonnal felcsillant a szeme. - Lehet akkor majd elküldöm hozzád a bátyámat. Chris amúgy is szokott otthon néha főzni, de ha még sütne is... - nem fejezte be, helyette csak sejtelmesen mosolygott. Isteni lenne, ha lenne egy külön bejáratú cukrásza otthon.
Az órára pillantott, mire kicsit elszomorodott. Ideje volt indulni, megígérte a kaszinósoknak, hogy a most induló krupié képzésre be fog nézni.
- Hát, köszönöm a sütit, tényleg isteni volt - még a kezeivel is imitálta, hogy mennyire volt finom. - De most mennem kell a kaszinóba, az élet sosem áll meg. Majd jövök még azért.
Az utóbbi időben ez volt a legkönnyebben betartható ígéret, amit szívesen meg is fogad.
|
|
|
|
|
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
♔ | ♪ | ☞ BP; Wait for it Most egy picit megfogta ezzel Eugén, nem igazán tudja, hogyan írhatná körbe a játékfelkéréseket. Maga sem használta túlzottan, már ha lehet használásnak nevezni azt, hogy egyszer kipróbálta, amikor reggeli műszakot tolt a pubban.
- Hasztalan funkció, már ha van valakinek rendes élete - vonta meg a vállát.
Fejét oldalra billentve nézett mélyen Eugén szemeibe, ahogy elgondolkozott a mondanivalóján. Ritka kincs az ilyen ember, és Ellie ez egyszer nem szeretné elmarni magától a barátságát.
- Köszönöm - jelentette ki őszintén, már nem is volt olyan heves. - Több ilyen férfira lenne szüksége a világnak - fűzte még hozzá. Komolyan gondolta, az őszinte ember mostanság eléggé hiánycikk lett az életben.
Amikor ide hívta Eugént, olyan tipikus nőies okokból tette; legyen valaki független mellette, akinek elsírhatja a bajait. De a férfi rávilágított, hogy csak akkor baj, ha Ellie úgy áll hozzá, ezen pedig bármikor változtatni lehet. Ha az egy évvel korábbi énje szembejönne vele, bizonyára kinevetné. Akkor még ambiciózus volt, magabiztos és független másoktól. Denis olyan lett neki mint egy drog; szép lassan lerombolta az egykor felépített értékeit, a helyébe pedig valami teljes mást tett, ami függővé tette Elliet. Sosem tudna emiatt dühös lenni a fiúra, mert egy teljesen új világot mutatott neki. Csak nélküle ez a világ összeomlik, és ez az igazán félelmetes a nőnek.
Válasz gyanánt csak megvonta a vállát, réveteg mosoly ült ki az arcára. Még mindig védeni szerette volna, hiába beszélte már ezt meg ezerszer Stellával is.
- Nagyon örülnék neki - bólintott egyet vidáman. Nagyszerű témaváltás volt, és ahogy az órájára nézett, végszó is egyben. - Szeretnék menni, majd esetleg el tudod küldeni a részleteket? Nem szeretnélek tovább lefoglalni, meg nekem is órám lesz nemsokára - forgatta meg a szemeit játékosan. Imádott az egyetemen tanítani, pláne, hogy már meg vannak számlálva az ottani napjai is. Azt biztosan tudta, hogy a baba mellett nem szeretne tanítani, az AMS-en legalábbis biztosan.
Megvárta Eugén válaszát, a búcsúzásnál legszívesebben átölelte volna, annyira hálás volt neki ezért a kis beszélgetésért.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Szexi olasz kujon - komolyanitt? - stiló - amúgymeg- Örülnék én, de csalj meg egy szebb nevű nővel légy szíves - forgatom meg szemeimet elég látványosan. Hogyha már megcsal, akkor ne egy Esmeraldával, mert falnak megyek. Ki váltana le egy Opheliát, egy Esmeraldára, főleg, hogy egyik Esmi sem lehet szebb nálam. Ez köztudott tény, nem kell túlzásba esni, tudom én, de akkor is értékelném a gesztust. - Mondjuk egy Lorával - ráncolom össze szemöldökömet pár pillanatra, szemeimet is összehúzom, hogy a hatalmas koncentrálásokba mondogassam magamban a Nico és a Lora nevet folyamatosan. Igen, tetszik, Lorával megcsalhat, bárki is legyen az, de majd kitaláljuk, mert ugye a szakítás rész rajtam múlik leginkább. Annyi a szerencsém, hogy Jason még nem tűnt fel a színen, így talán megúszom azt, hogy el legyen terelve a figyelmem.
- Rendben - bólintok egy aprót felé, lábaimat keresztbe vetem, mielőtt folytatnám. - Szerintem ez elég ok lesz arra, hogy leszálljanak a témáról - mutatom végig magamon nem diszkréten, majd a mozdulat végén halkan felnevetek, kezeimet ölembe ejtem. Tisztában vagyok vele, hogy jól nézek ki, és szoktam is vele poénkodni, na de ezen is van a hangsúly; poén. Soha nem voltam egoista, és nem mondanám, hogy nagyra vagyok magammal, lenéző meg végképp nem voltam, hiszen nem is volt mire annak lennem. Ezek nagyon jó poénok, ha olyannak mondod, aki érti a viccet, és nem hiszi el rólad, hogy egy egomán picsa vagy, aki csak magával foglalkozik. És Nico pontosan ezen emberek közé tartozik.
Mutatóujjam álla alá kerül, és a csók végére legalább ő is észhez tér, viszonozza azt és nem is rosszul. Hát ha így állunk, akkor nem is lesz olyan nehéz elhitetni az emberekkel, hogy együtt vagyunk, és mégis milyen hiperszupermega boldogok is vagyunk mellé. Legboldogabb párkapcsolat evör. Gondolataimba merülve érzem meg az újabb csókot Nicotól, reagálni sincs időm előbbi mondatára, mert ajkaink ismét eggyé válnak, nyelveink rögtön táncot járnak, miközben ujjai tincseim között szánkáznak. Jobb kezem automatikusan mozdul, hogy tarkójára csúsztathassam tenyeremet, annak érdekében, hogy közelebb vonhassam magamhoz. Kipirultan válok el tőle csak egyetlen egy pillanat erejéig.
- Jól megy a diszkréció - motyogom ajkaiba, még egy mosolyra is van időm, mielőtt ismét magamhoz húznám és úgy folytatnám, mintha abba sem hagytuk volna. Ha ez egy álbarátnő dolga, akkor eddig nagyon jó vagyok benne, és nem is olyan rossz, mint amilyennek elsőre gondoltam.
|
|
|
|
|
Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 131
Összes hsz: 188
|
Rózsa osztogatós férfi
#hogy_mi? #ohGod #helpmepls
 - Neked volt - vonom meg vállaimat mosolyogva. Csak felsandítani merek rá, azért mert ügyesen reagáltam, még nem lettem bátrabb a kérdéssel kapcsolatban, főleg, hogy elég kényes témát érintettünk. Egy faluban nem kellene meglepődnöm azon, hogy ennyire hamar "elkapkodják" a normálisabb lányokat, mégis meg vagyok. Egy azért, mert ezt ilyen nyíltan közli, és kettő, mert ezek szerint én is normálisnak minősülök, ami igen jól esik a lelkemnek, valamint három az előttem álló férfi nőtlen. A harmadikat azért ilyen nehéz elhinnem, mert, aki ilyen kedves az mégis hogy lehet egyedül? Virágot osztogat egy tér közepén, mindenféle ok nélkül, és ha van is oka, akkor sem kell tudnom róla.
- Ezt örömmel hallom - szorongatom a csokrot kezemben. - És azt is, hogy feldobtalak - mosolyodom el halványan. A rózsa illata tölti meg tüdőmet minden lélegzetvételnél. Nem is volt olyan rossz döntés kijönni sétálni egyet, bármennyire is ijesztő és zavarba ejtő volt a helyzet az elején, mostanra kellemes csevejjé alakult az egész, amit nem is bánok. Erre van most szükségem, társaságra. Talán nem is kívánhatnék magamnak jobbat, mint az előttem álló, aki nem erőltet semmit, bocsánatot kér, ha úgy van, udvarias, és mérhetetlenül aranyos. Komolyan. Borzasztóan cuki. Nem is értem, hogy az itteni nők esetleg vakok? Első benyomásra ebben a férfiban minden meg van, ami egy nőnek kellhet az életében.
A névre, mintha megmozdulna valami agyamban, de rögtön tovább is illan, esélyem sincs megfogni és tovább csűrni-csavarni, hogy vajon miért olyan ismerős. Egészen addig tart ez az állapot, amíg nem folytatja, és a nevek, amiket felsorol, nekem is éppoly ismerősek, mint ahogy ezek szerint neki.
- Navine, tizennégy - engedem el melegséget áraszót kezét a kézfogás után, majd orr ráncolva emelem rá pillantásomat és egy halvány mosollyal tekintek fel rá. - Nincs kedved átjönni egy kávéra, esetleg teára? Szeretném ezeket vízbe tenni, mielőtt a kezeim között halnak meg, amíg el tudom őket ültetni - emelem meg kissé a csokrot felé, hogy egyértelmű legyen. Nem szívesen szakítanám meg a beszélgetést, és jobb nem jutott eszembe, minthogy átugorjon pár órácskára, így legalább a beszélgetést sem kell megszakítanunk, de lehet... - Nem muszáj, csak gondoltam... - ahogy bele kezdek a magyarázkodásba, úgy hagyom abba rögtön is azt, alsó ajkamra ráharapva. Ennél kellemetlenebb úgysem lehet, csak csendben lesütöm tekintetemet, hogy ismét a macskaköveket számolgassam.
|
|
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
|
Lena Felagund
Ha valaki, akkor én pontosan tudtam, hogy melyek azok a dolgok, amelyek elviselhetetlenül zavarni tudtak egy levitást. Kínok kínját élték át például, ha meghagytam őket a tudatlanságban, és rájuk hagytam, hogy önálló kutatómunkával keressék meg a választ. Persze ehhez a megoldáshoz csak olyankor szoktam folyamodni, amikor már elvesznek a részletekben, és egy amúgy teljesen lényegtelen dologról érdeklődnek.
- Abban a bizonyos vaskos kötetben erre is megtalálod a választ, ha bizonytalan vagy. - jegyeztem meg, hadd furdalja csak a kíváncsiság. Lena ezután már lépne is le, de nem engedhettem el ilyen könnyen.
- Egyél-igyál tovább csak nyugodtan, semmi feltűnés, de közben figyelj arra, amit mondok. - szóltam, hogy az asztalnál tartsam.
- Örültem, hogy jelentkeztél tanársegédnek, még ha nem is téged választottalak. - váltottam bizalmasabb hangnemre.
- Van benned tehetség, és nem akarom, hogy elpazarold. - közben én is úgy tettem, mintha ennék, a kívülállók nem igazán észlelhettek, hogy társalgunk.
- Én tudok segíteni abban, hogy kihozd magadból a maximumot. - tettem hozzá. Akárki azért nem kapna ilyen ajánlatot tőlem, de a végső szó a lányé volt, eldönthette, hogy él-e a lehetőséggel.
- Te pedig segíthetsz abban, hogy az egész iskolának megmutassuk a helyes utat. Terelgesd és segítsd a társaidat, hogy a mágusvilág megbecsült tagjaivá válhassanak. - szükségem volt bizalmi emberekre, főleg a Levitában. Lena pedig volt annyira eszes, hogy rájöjjön magától, mit jelentett ez a feladat. Az iskola érdekében diszkréten jelentenie kellett volna nekem minden rendellenességet, ami tudomására jutott.
- Számíthatok rád? - kérdeztem rá.
|
|
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
|
Dana ügyesen reagált, a pillanatnyi zavara után gyorsan összeszedte a gondolatait, és sikeresen teljesítette a próbát.
- Bravó! Szinte tökéletes, nem is tudom, hogy sikerült-e mostanában valakinek elsőre ilyen magabiztosan. - szóltam elismerően.
- Határozottabb pálcamozdulat és artikuláltabb kiejtés, ennyit lehet még finomítani. - tettem hozzá, mert hittem, hogy mindig van feljebb. Kivéve, ha valaki Várffy-Zoller Róbert, mert én már elértem a legek legjét. Úgyhogy gondoltam be is mutatom, hogy miről beszélek, most én álltam oda a láda elé. Nem számítottam semmi meglepőre, a mumusaim a legváltozatosabb formákat szokták felölteni, de ezek kivétel nélkül a varázserőm, a hírnevem elvesztésére szoktak utalni. Ezúttal azonban nem így történt. Egy halott nő teste feküdt előttem. Rögtön felismertem, hogy ki az. És valószínűleg Dana is, ha találkozott az új átváltoztatástan tanárnővel. Nyeltem egy nagyot, de aztán szempillantás alatt cselekedtem, tökéletesen lepleztem, hogy váratlan helyzetbe kerültem. Ettől profi a profi. Egy régi ellenlábasom, sőt ellenségem képét képzeltem a halott helyére, és ugyan nem szép dolog más halálán nevetni, de az övén tudtam. Nem véletlenül tartottam úgy, hogy a könyörtelenség olykor szükségszerű.
- Pontosan így. - konstatáltam a mumus sikeres elűzését.
- De most szusszanjunk egyet! Frissítőt? - suhintásomra némi üdítő jelent meg az asztalon, a lány szabadon válogathatott.
- Mégis mi a francért hívtalak ide? Feltételezem ez jár a fejedben most, hogy túlestél az első sokkon. - nevettem, szerettem volna, hogy oldódjon a hangulat. Gyakorlatilag mostantól napi munkakapcsolatban leszünk, nem árt, ha felszabadultabbak tudunk lenni egymás társaságában.
- Kinevezlek tanársegédemnek. A pályázatod kiváló volt, és az iménti sikeres helytállásoddal együtt ki kell mondanom, hogy lenyűgöztél. Kevesen képesek erre. Gratulálok! - tényleg csak dicsérettel tudtam illetni Danát. Magasra tette a mércét, de biztos voltam benne, hogy nem csak tartani fogja tudni ezt a szintet, hanem még fejlődik is.
- Tisztában vagy vele, hogy milyen feladatai vannak a tanársegédemnek? - tettem fel az elsőre nyilvánvaló kérdést, ha a mumusra nem is, erre biztos számított.
|
|
|
|
|
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror
RPG hsz: 284
Összes hsz: 560
|
Rileydrága
meglepi - hohó, de még milyen! - betoppanás Zsebrevágott kézzel baktatok végig ezen az idétlen folyosón. A fejetlenség folyosója, azt hiszem. Tisztára lavírozni kell az átkok közt. Látom ám a szemem sarkából, hogy az egyik festmény kísértet rám sikoltani készül, szóval rászegezem pálcámat és megrázom a fejemet. Nem, nem, átlátszó barátom, nem. Aztán egy tócsa terem előttem, amit kecsesen kikerülök. Megnézném, ahogy a szépség nap, mint nap megkűzd ezekkel az elemekkel. Lassítva látom magam előtt az egészet: libben a haja, miközben átszökell egy akkor a padlón keletkező repedésen. Ép bőrrel érkezem a pszichológusi iroda ajtaja elé, ahol különben még nem jártam. Bekopogtatok, aztán nekidöntöm a vállám a falnak, miközben a bebocsájtásra várok. Remélem, nem egy agyban turkál épp! Szeret, azt tudom. Viszont most kénytelen lesz felhagyni vele. Rámosolygok pár diákra, aki elsétál a folyosón. Tétován rám köszönnek, lazán visszaköszönök, aztán még vissza-vissza néznek rám, ahogy kullognak elfele. Nem tudják, mire vélni, ki ez az ijesztő csóka itt a suliban és miért üdvözli őket ilyen lelkesen. Majd nemsokára megtudják! Meg a kedves is, ha már itt tartunk. Mármint, ő tudja, hogy ki vagyok. Ó, tudja. Azonban még ő sem tud mindent...
|
|
|
|
|
Ulreich Henrik Márk
INAKTÍV
RPG hsz: 39
Összes hsz: 51
|
Édes vagy a magad arrogáns módján. Néha csak szeretném letépni az arcomat tőled, de attól még nagyon is kedvellek. Jobban, mint terveztem, reméltem is, hogy mostanság újra láthatlak, de nem gondoltam volna, hogy pont itt foglak. Komolyan nem számítottam rá, hogy itt fogsz felbukkanni.
- Talán - felelem neked kis mosollyal, miközben az arcodat figyelem hatalmas szemekkel.
A közelben álló csávó rád néz és szeretném, ha most azonnal meghalna. Nem azért, mert úgy teszi, vagy méregetne, egész egyszerűen a puszta ténytől, hogy rád mer nézni felmegy a pulzusom. Ez elég kiakasztó, nagyon rég óta nem éreztem már így senkivel, nem is hozza ki belőlem a legjobbat, nem vagyok büszke rád ezért.
- Így is mondhatjuk - bólintok egyet feléd, mert könnyebben átlátod a dolgot, mint mondjuk az igazgatóság bármelyike. Ez pedig szomorú kéne legyen, de ugyanott meg lenyűgöző is.
- Igen, persze - bólogatok kicsit, miközben a kezed után nyúlok, akár akarod, akár nem, a kezem az végigcsúszik a csuklódon, majd a kezedre fogok. Jól esik érezni a bőrödet. Találkoznom kellett veled és jóval könnyebben megkönnyíted a dolgomat, nem nekem kellett utánad menni, magadtól jöttél ide. - VéLeTlENeK. Akarsz inni egy kávét? Vagy teát? Tudod, hogy nem ezen van a hangsúly.
|
|
|
|
|
Dana Straw Berry
INAKTÍV
°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
|
- Ó, köszönöm! - feleltem mosolyogva, kissé pironkodva. Te jó ég! Most vajon álmodom vagy Várffy valóban megdicsért? Ha már ő elismerő szavakkal illet valakit, az már csak jelenthet valamit. Kavarogtak a különböző gondolatok a fejemben, szinte fel sem fogtam, hogy sikerült jól szerepelnem előtte. Persze messze nem volt tökéletes, amit csináltam, ezzel pedig tisztában is voltam, a tanárom pedig volt olyan előrelátó, hogy megmutassa, hogyan kell pontosan elvégezni a varázslatot egy mumuson. Tudtam, hogy fejlődnöm kell még ezen a téren is, ezzel pedig semmi gondom nem volt, mert érdekelt a téma, ami pedig lekötötte a figyelmemet, azt szívesen tanultam, továbbá annál nagyobb energiabefektetéssel fejlődtem azon a területen tovább. Közben figyeltem a tanárt, hogy hogyan old meg egy mumusos helyzetet egyszerűen és nagyszerűen. A halott átváltoztatás tanárnő látványán eléggé elcsodálkoztam, de nem firtattam a dolgot, nem is akartam túlgondolni semmit sem, meg láttam, hogy Várffy egyáltalán nem lepődött meg a dolgon, hiszen mégiscsak az ő mumusa volt. Végül egy másik személy került a halott nő helyébe, akit a férfi egyáltalán nem sajnált, mert villámgyorsan és sikeresen lereagálta a helyzetet. Hát ha van kitől, tőle aztán érdemes tanulni!
- Bravó! - néztem rá elismerően. Talán még tapsikoltam is volna mellé, ha mindezt egy haverom vagy barátnőm csinálta volna, de mégiscsak más volt a stájsz.
- Köszönöm, ez most jól fog esni - vettem el egy narancslevet az asztalról, majd rögtön bele is kortyoltam, hiszen sok volt most az izgalom és rettentően szomjas is voltam.
- Nos igen, ez a kérdés különösképp foglalkoztat - feleltem neki mosolyogva. Végiggondolva nem volt veszíteni valóm, ugyanis, ha valamiért megbüntetett, hát azt elég frappánsan megoldotta, ha pedig más oka volt az ittlétemnek, arra kíváncsian vártam a választ.
- Ez aztán a megtiszteltetés, remek hír! Köszönöm! - kaptam a kezem a szám elé, meghatottságomból vagy csodálkozásomból kifolyólag, mikor megtudtam, hogy miért is vagyok itt. Erre aztán tényleg nem számítottam, hogy pont én fogom megnyerni a tanár kegyeit, már ami a pályázatomat illette, úgyhogy iszonyúan boldog voltam. Ez rá is volt írva az arcomra, hiszen nehezen tudtam leplezni az érzéseimet, de nem is bántam, hiszen nagyon jól estek az elismerő szavak, amelyek elhagyták a száját. Teljesen fel sem fogtam még a történteket, ám kaptam is egy újabb kérdést tőle, amelyen kicsit elgondolkodtam.
- Tervezés, szervezés, megvalósítás a sablonosság teljessége nélkül - vágtam rá röviden, majd folytattam:
- Véleményem szerint a tanársegéd pozíció azt jelenti, hogy a tanár jobb keze az ember, mindenben segíti. Például órákat tart, részt vesz a tanulmányi dolgok szervezésében, emellett kreatív, úgyhogy ötletel, és követi a tanár utasításait. Emellett fejleszti önmagát, a tudását és igyekszik kihozni magából a maximumot, és persze felelősségteljes.
Kíváncsian vártam Várffy válaszát, hogy is hasonlóképp vélekedett-e erről a dologról, vagy némi módosításra szorult az elképzelésem, illetve teljesen másra gondolt a téma kapcsán. Éreztem, hogy kezd kiszáradni a torkom, úgyhogy ittam egy újabb kortyot az italomból, majd rá emeltem a tekintetemet, mely kíváncsiságot sugallt.
|
|
|
|
|
Egervári Zalán
INAKTÍV
Princess
RPG hsz: 141
Összes hsz: 261
|
Gerda
A lány reakcióját teljesen meg tudta érteni, sőt fejben még fel is rótta magának, hogy lehetett ilyen. - Sajnálom - mondta őszintén, bár fogalma sem volt róla mit kellett volna még tennie. Hiszen csak nem hagyhatta elesni Gerdát. Szegény teremtés már így is túl sokszor találkozott a padlóval élete során.
- Tudod hogy megy ez, mi mindig összeveszünk - vont vállat a férfi. Közben elindultak a lépcsőn, ami pillanatnyilag jó választásnak tűnt, hiszen a lány vissza nem rángatta volna őt a liftekhez újra. - Egy élmény, amikor beszállok a liftbe és csak megyünk fel-le, hogy ne mondja senki, hogy nem dolgozik. Próbáljon az ember így varázslóügyeket megbeszélni vele - horkant fel. Nemhogy itt nem lehet, de sehol sem. Kész csoda, hogy Léda egyáltalán az előkészítőbe járhat. No nem mintha ő lenne apa kicsi szeme fénye. Pláne azóta, hogy kiderült, hogy benne is öröklődött a varázslás. Mintha csak az öreg orra alá akarnák vetni a fentiek.
- A te ügyed hogy halad? - kérdezte, és reménykedett benne, hogy most valami biztatót fog hallani. Közben felszaladtak egy pár emeletet, és befordultak egy sarkon is. Most pedig egy újabb lépcsősor következett. Ez a minisztérium olyan volt, mint egy útvesztő.
- Tudod, ha bármikor szükséged van két fülre, hogy meghallgassanak, akkor itt vagyok. Nem kell mindig itt bent találkoznunk. Sőt, egészen felemelőnek tartanám a tényt, hogy nem fél szavakban tudok csak veled beszélgetni - fejtette ki véleményét Zalán, de mosolya a téma ellenére sem apadt el.
|
|
|
|
|
Harriet O. Wallace
INAKTÍV
RPG hsz: 53
Összes hsz: 73
|
Emir
- az állófogadás -
#Nem volt egyértelmű a válasza, kicsit mindig reméltem, hogy jön majd egy ilyen fordulat ezeken a partikon, meg valahol meg is nyugtat, hogy tényleg járnak még ide olyanok, akiket magával tud ragadni ez az egész. Kicsi voltam, de velem is így történt. A nevelőanyukám vitt magával, mert egy ismerőse lovat akart venni, és egy ilyen mérkőzés jó üzletkötő hely. Én meg csak figyeltem kis tizenéves fejjel a pályát, és szerelembe estem. Olyan kiábrándíthatatlanul. Se a sérülések, se a modorok, se az évek nem rontottak ezen.
- Tartalmas lehet - próbáltam jól reagálni, de aztán csak elnevettem magam. - Ne haragudj, fogalmam sincs hogy megy, kicsit olyan butának is érzem ebben magam. Azt hittem ezek külön vannak. Igazából csak a reklámos-fotózósat ismerem testközelből.
A vallomásom őszinte volt, mert tényleg, és ezzel is csak nem olyan régen találkoztam, mikor Bonnieval kellett pár fotóhoz pózolnunk. Kampányarcok vagyunk, vagy ilyesmi. Tény, hogy ő egy nagyon belevaló vörös, én meg tudok nagyon bájos lenni. Értem mit akartak velünk.
Azt kevésbé, mikor elkap a hév, hogy nem ütnek agyon egy kézre eső pezsgősüveggel. Most is csak elindult és a póló meg a ló, és így megszűnt minden, cső látás, fel sem tűnt, hogy az én baracklevem kicsit késik. Most már mindkettő, de egyelőre csak beszélek, mert jól esik; mert szeretek, és kicsit az is, hogy valakit érdekel is. Sokszor találkozom unott és érdektelen arcokkal, az meg tökre lelombozó. Vagy tudsz lelkesedi a másikkal, vagy a beszélgetést halálra ítélték.
- Nagyon kezesek tudnak lenni bizonyos idő után, de nem egyszerű velük - szögeztem le, ha már újdonságként kell jellemezni. - Bár szerintem egyes lófajokban is megvan ez a vadság, nagyon szeretem őket is, tüneményes és hihetetlenül okos állatok, sokszor én sem tudom mit kezdenék az enyém nélkül. Van hogy előrébb jár, mint én fejben - kocogtattam meg a halántékom jelképesen, hogy aztán vigyorogva visszadőljek az asztal szélének a testemmel.
- Oh, nem - ingattam meg a fejem kicsit zavartan és értetlenül is. Mármint elve valahol nagyon rendes, hogy szól - ilyennel se találkozom sűrűn -, másfelől nem teljesen értem. Nyilván nem a legnagyobb parti ez, meg ugye van baj a hangulattal is, de furcsa. Kicsit elgondolkodtató nem-e én tapostam már megint valaki lelkébe, szóval csak kutattam a szememmel egy darabig, majd elnéztem Emir után így megint az asztallal maradtam kettesben. Here we are Karen. Talán nem kéne erőltetnem a társas érintkezést.... már látom, hogy le leszek cseszve, hogy "nEm vAgY eLég SZocIálIs". Duh.
|
|
|
|
|
Cassandra McNeilly
INAKTÍV
RPG hsz: 61
Összes hsz: 78
|
×××
Talán. Az egy tökéletes szó lehetne az egész életre, az életemre, talán az övére is, de közben ott van az a ki nem mondott határozottság, benne is láttam már. Tisztában vagyok ezzel is. Ha nem így lenne, biztosan nem maradok csak egy percre, csak egy cigarettára, csak egy sírgyalázásra. Nem mintha amorális egészségemnek vagy az etikai épségemnek ártott volna, annak nagyon régen nem sok minden tud. Pedig nem indultam én ennyire elbaszottnak, kérdezzünk meg bárkit. Bárkit, aki számít.
- A reformok nem az én asztalom, de elég elkeserítő. Ezer éve nem jártam színházban, de ez nem tette vonzóbbá - pillantottam még félre, srégen hátra, de el is engedtem ezt az egészet. Menjen, amerre lát az indulat, a kedv. Igazság szerint nem is tudtam erre figyelni. A tekintetét kerestem, a kezem pedig a nyakát, akkor is, ha azon nem volt mit elsimítani a saját érintésemen túl. Idegborzoló a kezemen innen lenni is, de aligha lehet közömbös onnan sem, vannak dolgok, amikről ha ő nem is akarna árulkodni, a test megteszi. Ki is szélesedik a mosolyom, aztán amint a kezemre fog még sóhajtok is egyet. A másik karom is megemelkedik, lassan fogok az állára és húzom közelebb, de az ujjbegyeim végül erősen szorítják, ahogy az ajkaim az övére találnak, akaratosan, nem kopogtatnak a házba; betörtek. Majd azzal az elégedettséggel, amivel az utolsó leheletfoszlány is kivész elhajolok.
- Véletlenül innék egyet, bár kibaszottul nem tudom pontosan mi van itt, mert nem vagyok helyi - nevettem el magam végül, aztán a kezem elhúzva, de csak azt, ami az arcához vándorolt, néztem rá, megvárva merre tovább. Én véletlenül pont szerettem volna a hangsúlya nélkül is folytatni a napot, délutánt, estét. Mennyi is az idő? - Az egyetlen jóslatom az emberiség bukása nem mellesleg.
|
|
|
|
|
Lena Felagund
INAKTÍV
Iskolasokadik
RPG hsz: 87
Összes hsz: 461
|
Várffy-Zoller ProfesszorVajon a kérdéseivel most teszteli a nemlétező tudásomat? Valami alapján döntenie kell, ezzel tisztában vagyok, és érzésem szerint most buktam el a tanársegédséget. Nagyon akartam, nagyon rágörcsöltem, nagyon készültem, már amennyire erre lehet készülni. - Igen, hogyne, meg fogom nézni - rebegem lehajtott fejjel, az előttem fekvő maszatos tányérra bámulva. Persze, hogy utánajárok, egyértelmű. Addig le sem fekszem ma, míg meg nem találom a választ, de gazából egyre megy. Ha a nevezett igazgató fiai nem jártak a Bagolykőbe, akkor...Na, jó, nem rágódom ezen. Indulnék is, hogy megbizonyosodjam a válaszról, de a prof még visszatart. Eleinte csodálkozom is a dolgon, mert azt hittem, rövid úton kipenderít innen, úgyhogy figyelek, kicsit közelebb hajolva az asztalhoz, mintha éppen azt nézném, melyik szelet húst tűzzem a villámra, pedig nem is vagyok éhes. Nem tagadom, megremegek, mikor kimondja, nem engem választott. Egy Világ omlik össze bennem. Egy gyönyörű szépen felépített jövő képe esik szét darabokra. Fájdalom mardos, még a dicséret, ami a tanerőtől nagy ritkaság, még az sem derít jobb kedvre, de aztán hallgatva szavait megnyugszom lassan. Az étvágyam is visszatér, ahogy újra felcsillan a reménysugár. Visszhangzott fejemben a főnyeremény mondat: "Én tudok segíteni abban, hogy kihozd magadból a maximumot." Ezen annyira elábrándozom, hogy az utána következő kijelentés nem jut el a tudatomig teljes részletességében, mégis a zsigereimbe talál. El is csendesedtem rögvest. A kezdeti vagány csacsogás, hallgatag, filozofálgatássá szelídül. Várffy választ vár, de bennem a válaszok helyett csak kérdések vannak. Amit kapnék, roppantul csábító, de talán az ára kicsit sok. Erre nem számítottam. Előadom a hitem szerinti legnagyobb akadályt, ami könnyen orvosolható lenn, ha akarnám. És lehet, hogy akarom majd. - Bár még a suliban lakom, de minden valószínűség szerint beköltözöm a faluba, a családi házunkba. Lizi már ott lakik. Tartok tőle, hogy nem jutna minden dolog a tudomásomra, amire kíváncsi. - Nyelek egy óriásit, mert ahogy felcsillant az a bizonyos remény, úgy halt azonnal hamvába. Őrlődtem, mint csacska csacsi, hogy a bal oldali répát válassza vagy a jobb oldalit. A mézesmadzagot Várffy belógatta az orrom elé, és tényleg csak rajtam állt, hogy szaladok-e utána. Megéri-e a tudás a nyilvánvalót, amit elvár tőlem cserébe? A kérdés itt nem az, hogy lesz-e elég infóm, hanem inkább az, hogy tudok-e majd tükörbe nézni. - Mielőtt igent mondanék vagy nemet, szeretném, tisztán látni a részleteket! Mi az pontosan, amit el kell mondanom, amit figyelnem, tennem kell? - Bár erős a vágy bennem, hogy egy olyan embertől tanuljak, mint Várffy, és a jövőm múlik rajta, vannak határok. Azt szerettem volna megtudni, hogy nála hol húzódnak ezek. - Kér még teát? - érdeklődöm udvariasan, majd ki is szolgálom, ha igényli, ez is az elterelés része. Bármi is legyen a válasza, nem szeretném az egész iskola orrára kötni az egyezségünket. Biztos akarok lenni benne, hogy a szolgálatom megfizeti majd, és azt kapom, amire számítok, de ő is. Tisztelem, mint a tanáromat, bízom is benne, de legyen egy kimondott szó legalább.
|
|
|
|
|
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV
#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
|
Dana Straw Berry eltévedtem / segítesz? Hevesen bólogatok arra, hogy megértettem. Csak annak jár a puszi, akit régóta ismerek és, aki megengedi, szóval idegeneknek semmiképpen sem kéne cuppanóst nyomnom az arcára. Nem tudom ki hogy van ezzel, de én örülnék, ha én akarnám megpuszilni magam, mindenféle elfogultság nélkül, mert ha még nem tenne rá a vélaság akkor sem lenne okom panaszkodni. Az alapvetően szőke haj és kék szem vélaság nélkül is megmarad az emberben, így a vélalét csak ad egy kis pluszt, ami kiemeli mindenemet konkrétan. De ugye, semmi elfogultság.
A csók csak őt érte váratlanul, nem mondhatom, hogy mindvégig ez volt a tervem, de eszembe jutott már egyszer-kétszer a beszélgetés alatt, hogy lopok tőle egy csókot, és láss csodát! Végül sikerült is, amit a legnagyobb örömmel fogadott, pedig isten látja lelkemet, nem használtam vélamágiát, egyszerűen kapott egy csókot, amelyet időben sikerült tökéletessé tennem, és megkapta a megfelelő lezárást is. Mondjuk arra nem számítottam, hogy kihajol az ablakon, bár arcának pirosságából ez érthető.
- Örülni - mosolyodom el kedvesen, de csak rásandítok, mert tudom, hogy nem lehetett rossz, hiszen rólam van szó. A tetoválás is megtekintésre kerül. Igazán egyszerű okai vannak annak, amiért a megbűvölt tetoválás mellett döntöttem. Először is nem hordok ékszert, és csak azért, hogy megértsem azt, amit nekem beszélnek nem is fogok, nyilvánvalóan, másodszor pedig mindennemű ékszer hordása egyelőre a karkötőn kívül eszembe sem jutna, mert mindig elhagyom őket. Így ezen okok eléggé kizárják az ékszerhordást szerény véleményem szerint, ráadásul a tetoválás a fülem mögött még jól is néz ki. Nem nyúlhattam mellé vele.
Lehunyom szememet pár pillanatra, csak bólintok egyet. Olyan szinten nem hatolt be sehová, mint valószínűleg szeretett volna, de ezek olyan dolgok, amikről nem szívesen beszélek. Nem hogy egy idegennel, de még a saját anyám sem tud kicsikarni belőlem rendes feleleteket a kérdésekre ezzel kapcsolatban. Elmondtam nekik is mindent, ami ezzel kapcsolatban a szívemet nyomja, ha változás lesz, mindenképpen szólok. Hogyne...
- Rossz fa tűzre? - ráncolom szemöldökömet értetlenül, miközben mosolyogva nézem, ahogy ismét elpirul érintésemre. - Nem érteni, de hajrá! - vonom meg vállaimat, karjaimat keresztbe fonom magam előtt. Lehunyt szemekkel hallgatom Dana szóáradatát, majd amikor befejezi nyitom csak ki pilláimat, hogy elkapjam tekintetét.
- Minden - felelem szűkszavúan. - Író sem lenni fontos, csak érdekes legyen leírva - könyvek terén vagyok talán a legjobban elfogadó, mert valóban mindent olvasok, ami jól van megírva teljesen mindegy milyen kategóriájú könyvről beszélünk.
- Szeretem gyümölcs - szinte észrevétlen nyalom meg alsó ajkamat nyelvem hegyével, hogy mindennemű gátlás nélkül nézzek végig a lányon, majd egy simlis mosoly mellett folytassam onnan, ahonnan eredetileg is indultunk.
- Szóval Rellon vezető lenni alagsor? - emelem meg egyik szemöldököm kérdőn Danát fürkészve közben.
|
|
|
|
|
Csepreghy Péter
INAKTÍV
a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
|
IX. Thomas Middleton
 Érzem, ahogyan elkezd „hangyásodni” mindkét lábfejem ebben a térdelő pozícióban. Egy ilyen jellegű esés után nem volt a legjobb ötlet térdepelni, de hát c’est la vie, ahogy’ a művelt román mondja. Szemeim még mindig Thomas arcát vizsglatják, és a mosolyból hamarosan fájdalmas fintor lesz, amihez alkalmazkodnak összehúzott szemeim is. Levegőbe emelt jobb kezem mutatóujjával mutatom a másiknak, hogy várjon egy pillanatot, és egy jó hangos nyögés szántja végig torkomat, miközben öregapó módjára felegyenesedek a fűből. - Sajnos a bringákon kívül nem értek semmihez – jegyzem meg vállamat vonva. Persze ez nem igaz. Nagyon jó vagyok Heartstone-ban, World of Warcraftban, D&D-ben, mindenféle kaland- és szerepjátékban. Igen, stratégiai is jöhet, komám. Dobd ide! Igazából csak ahhoz értek, ami igazán érdekel. Tipikus kölyök vagyok. Ha már valami nem foglal le, akkor abból nem lesz Nobel-díj. Láttátok a Star Warst? Nem? De… Nem baj. Van egy rész a Birodalom visszavágban, amikor Yoda mester kiemeli az idióta Skywalker gyerek X-szárnyúját a mocsárból, mert csóri gyerek nem képes rá? Na, ez is most egy hasonló jelenet. Én csapni való vagyok bűbájokból. Annak ellenére, hogy varázslógyerek vagyok. Ezért várnám, hogy Thomas mester segítsen valamit, de igaz, ami igaz; ő nem fogja tudni invitoval ide teremteni az én pálcámat. Ezért megvonom a vállam, majd elkezdek sétálgatni a füvet vizsgálva, hátha meglátom a pálcát. - Meglátjuk – teszem hozzá diplomatikusan, és zsebembe vágom kezeimet. Picit sántikálva keresek, miközben egy pillanatra Thomasra emelem kék szemeimet. – És – kezdem szokatlanul magas hangon. – Mi járatban voltál… vagy errefelé? – normalizálódik hangszínem, és kezdek egy kedélyes csevegésbe újdonsült pajtásommal.
|
|
|
|
|
Damien Achille DiAngelo
INAKTÍV
RPG hsz: 37
Összes hsz: 39
|
Nem, nem lenne meg, normál esetben már rég elengedhettem volna ezt az egész üzletet, de természetesen pont most kellett jönnie a Mitzinger szerinti kis bukkanónak. Megérezzük, de nem törik bele a tengely. Ajánlom is, mert nekem se kedvem, se időm több alkalmat pazarolni egy veszett ügybe.
- Igen, a meggyőzésben úgy látom te állsz jobban - néztem végig a ruháin, mert Istenemre mondom, szerintem ezeket erőszakkal sem lenne hajlandó hordani, erre elég nagy befektetési alapokat tennék, és itt vagyunk. Még jó, hogy a szerencsejáték nem ivódott a vénáimba, most rosszul állnék gondolom. Mindenesetre tényleg nem éreztem helyesnek az ittlétét, és ennek az oka nem az akarata vagy vágya volt, inkább az, amit ezért tett magával. - Dada - javítottam ki, már ha pontosak akarunk lenni, és igazából otthon még csak jelentésben sem tér ez el. Vannak kifürkészhetetlen dolgok, ilyen anyám vagy apám humora, vagy akár mindkettőé. Bár előbbi nem hiszem, hogy valaha észrevette, utóbbit pedig nem is érdekelte. DE velem sincs ez másként, azaz sokat gondoltam így, most viszont csak mosolyogtam azon a hanglejtésen, ide éreztem a saját magában vívott harcot, közben pedig nem éppen volt rá oka.
- Oh, szó sincs róla, hogy ne kellene neked a válasz vagy bármi, arról annál inkább, hogy én az üzlet után a magánéletet is szeretem tiszta fejjel kezelni - vontam volna a vállamon, de ez fizikailag akadályozott volt, így csak hagytam az egészet. Nem akartam, közel sem éreztem úgy, hogy helyes lenne élni a helyzettel, még ha édes is a nő és igencsak imponáló, ahogy beesett ide. Sok rossz döntést hoztam az életben és korrigálni sosem egyszerű. de egy dologban évek óta biztos vagyok, bántani nem akarok senkit, tudom milyen a szar oldalon maradni. Csak átkaroltam, le akartam venni a válláról a saját terhét, talán az egész estéét és tényét, még ha ez merész is. Nem állt neki ez jól, sokkal szebb volt a fellengző mosoly vagy a kifigurázó stílustanács.
- Az nem volt kérdés, maradsz-e - néztem rá ráncolt homlokkal, mert azt hiszem félreértett, pedig semmi hasonló nem hangzott el a számból. - Azt látom, fogalmam sincs honnan vetted ezt mind, és őszintén szólva borzalmas. Vombat?
|
|
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
|
Dana Straw Berry
Bólogattam, amikor Dana felsorolta egy tanársegéd lehetséges feladatait, jól összefoglalta a lényeget. Volt azonban még valami, ami nálam különös jelentőséggel bírt.
- Látszik, hogy felkészültél, el fogom várni, hogy ezeket a feladatokat teljesítsd. De ami még fontosabb, az a szellemiség. Ugyanazt kell képviselned, amit nekem. Világunk legszebb hagyományait szem előtt tartva a Bagolykő Mágustanoda naggyá tételén kell dolgoznunk. - ez volt a végső cél. Szerettem volna elérni, hogy a mi iskolánkat is minimum egy lapon emlegessék például a Roxforttal, és a varázsvilág legelismertebb oktatási intézményei között emlegessék.
- A származásod kifogástalan, bevallom ez is szempont volt, amikor kiválasztottalak. Nekünk kell utat mutatnunk a kevésbé szerencsés, ám a mágiahasználat képességével mégis megáldott társainknak. - köztudott volt, hogy büszke voltam az aranyvérűségemre, de a múltban történt sajnálatos események miatt ezt sokan hibának tartották. Pedig mi vagyunk azok, akiknek az élre kell állni, és alakítani a mágusvilág jövőjét. Viszont nem a vegyes származásúak kizárásával, hanem velük együttműködve. Mindenki hasznos tagja lehet a társadalmunknak.
- Szóval össze kell tartanunk. - összegeztem az elmondottakat. Ha bármilyen észrevétele, ellenvetése volt Danának, természetesen most megtehette ezeket, de szerintem ő is magáénak tudta tenni az elhangzott gondolatokat. A diákok - de felnőtt emberek is - maguktól nem mindig képesek megfogalmazni ilyen magasztos gondolatokat. Vezérre van szükségük, olyan született vezetőkre, mint én. Én pedig azért tértem vissza a tanodába, hogy kijelöljem az irányt mindenkinek, akik hajlandóak követni.
- Miért van az például, hogy alig hallani a régi diákjaink felől? Volt már valaha öregdiák találkozó? Pedig nagy szükség lenne példaképekre, sikeres személyiségekre, akik egykor ugyanazokat a padokat koptatták, mint most ti. Én ugyan itt vagyok, de belátom, hogy nem lehetek mindenkinek én a példakép, nem tud mindenki azonosulni velem. Meg ne is akarjon minden jöttment. - tettem hozzá nevetve.
- Szeretném amúgy megszólítani a volt diákjainkat. Tudod mit? Legyen ez az első feladatod. Nézz utána, hogy kik azok, akik egy-egy szakterületen kiemelkedő eredményeket értek el. Legyen szó a bájitalfőzés mesteréről, kalandos életű magizoológusról, híres kviddicssztárról, akárki jöhet, aki a gyakorlati életben lett sikeres. - persze nekem voltak már jelöltjeim, de Dankának hasznára fog válni, ha megismerkedik nagy egyéniségekkel, akik a Bagolykőben kezdték bontogatni a szárnyaikat.
- Én meg majd meghívom őket vendégelőadóként az óráimra. Nem fognak nemet mondani, ha Várffy-Zoller Róbert hívja őket. - szóltam lelkesen.
|
|
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
|
Lena Felagund
Éreztem a lányon a bizonytalanságot. Pedig semmi oka nem volt a félelemre. Sőt, nagyon is megtisztelő feladatot kínáltam fel neki.
- Ne gondolj semmi bonyolultra. Ha a faluban laksz, az sem kizáró ok. De te mégis többet mozogsz a diákok között, és olyanról is tudomást szerezhetsz, amiről én nem. - a jó érdekében volt szükségem információkra, nem azért, hogy megkeserítsem bárki életét is.
- Mit gondolnak a tantárgyamról, készülnek-e rendesen, kinek van szüksége korrepetálásra, ilyesmikről szeretnék elsősorban tudni. Nem kérdezhetem meg ezeket mindenkitől, és még ha meg is kérdezném, előttem nem mindenki nyílik meg olyan könnyen. Segíteni viszont mindenkinek szeretnék. - úgy gondoltam, hogy ezzel az érveléssel biztosan meggyőzőm Lenát. Aztán, hogy ténylegesen hogyan alakulna a feladatköre, majd kialakul a jövőben. A teát közben elfogadtam, nagyot kortyoltam belőle.
- Te lennél a titkos jobb kezem. A tanársegédemről mindenki tudja, hogy nekem dolgozik, éppen ezért óvatosabbak vele is. - a titkosság tényleg csak azért kellett, hogy őszintébbek legyenek a diákok.
- Nos, így már világos, hogy mit szeretnék? - kérdeztem rá. Ennél részletesebb magyarázatot szerintem szükségtelen volt adnom. Ha vállalja a feladatot, akkor ezután már fogja vállalni, ha meg nem vállalja, akkor hiába szövegelek többet, nem fog változni az elhatározása úgysem.
|
|
|
|
|
