27. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!


Kedves kavicsok,
kérünk mindenkit, hogy a gyorsabb és félreértések elkerülésére okot adó karanténból szabadulás és bekerülés, emlékezés érdekében levében vagy a témában tüntessétek fel a neveket, amennyiben több karakterről van szó. (Leírásban is szerepel.)
Navigátorok
Bagolykő Mágustanoda Fórum - összes RPG hozzászólása (38858 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 1276 ... 1284 1285 [1286] 1287 1288 ... 1295 1296 » Le
Eleonore Santos
Házvezető Levita, Egyetemi tanár, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós


Elle, a felfedező
RPG hsz: 126
Összes hsz: 710
Írta: 2019. április 3. 17:58 Ugrás a poszthoz


| |



Elég a bólintás, már nem kételkedik többet. Talán egyszer meg fogja bánni a döntését, a ragaszkodását, de addig egészen biztosan nem, míg így néz rá Denis, mikor így érinti meg. Már nem akar mást kérdezni, elég neki, hogy minden aggályát elveszi csókokkal. Az első alkalommal mondta, hogy nagy játékos Brightmore, de akkor még nem is sejtette, hogy mennyire igaza van. Volt esélye mást választani? Nem igazán, bár nem is akart.
Ugyanott folytatják a konyhában, aminek kifejezetten örül. Még ha kicsit hűvösnek érződik elsőre a pult, a sárkány mellett sosem fázott sokáig. Kezeit finoman a nyaka köré fonja, nem is nagyon akarja elengedni.
- Úgy van, omlett - ha a katonák hasonló kedvvel indultak volna harcba, ahogy Ellie főzni készült, egy háború sem tartott volna sokáig. - De ha itt üldögélek, nem fog elkészülni.
Nem mintha annyira menni akarna. Ujjaival lágyan simít végig Denis karján, tekintetével követi egészen a kézfejéig. Az ilyen pillanatokban szokott elgondolkozni, hogy talán túl sokat kér, még ha szavak nélkül is.
- Mirelit pizza jó lesz? - felszegi a fejét, egész vidámnak érzi magát. Elég titok vár még leleplezésre, Ellie szakács analfabéta léte pedig ne legyen közte.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
South West
Független varázsló


Annelie tulajdona | Délnyugat
RPG hsz: 205
Összes hsz: 582
Írta: 2019. április 3. 19:28 Ugrás a poszthoz

Q U I N N, a jelenség

Elmosolyodott a nő megjegyzésén és a kicsit sem hozzá illő arckifejezésén. A férfi először fel sem fogta, mit mondott neki a vörös. Ugyanolyan idiótán vigyorgott rá azzal az opálos tekintetével, ami elárulta, abban sem teljesen biztos, éppen hol van most. Aztán egyik pillanatról a másikra eltűnt a vigyor a képéről, és tágra nyílt szemekkel meredt az eőtte állóra.
Körülbelül ebben a pillanatban ért oda az asztalhoz South. A nő felé emelte a pohár whiskey-t, hogy elvegye South-tól, majd az idegen férfi felé nézett.
- Azt hiszem, ez egy félreérthetetlen visszautasítás volt - vázolta fel nyugodtan, egy apró mosollyal a szája szegletében, jelezvén, hogy talán ideje lenne lelépnie. Samu már készenlétben figyelte a jelenetet, de a férfi felemelte a kezét, legyintett egyet, egy-két trágár szónál még össze is akadt a nyelve, majd visszatért az asztaltársaságához. South csak a fejével intett Samunak, hogy igen, lehet rájuk kéne majd nézni a közeljövőben, de amíg nem okoztak nagyobb galibát, addig fizető vendégei voltak a csárdának.
- Bocs a kellemetlenségért. Általában ilyenkorra már vagy kidőlnek, vagy valaki hazaviszi őket. - A mondat közben letörölte az asztalra löttyintgetett sört. Mindent, amit maga mögött hagyott a részeg férfi.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Maja Bojarska
Független boszorkány, Navigátor, Staff


méhecske° | mom, the bee°| Queen-bee°
RPG hsz: 1219
Összes hsz: 4537
Írta: 2019. április 3. 21:38 Ugrás a poszthoz

Mei
#Maja | Budapest | március 26.


Óvatos voltam az esetek többségében és vigyáztam is magamra, magunkra. Persze tudtam azért, mert már tapasztaltam, hogy egy dolog, ha én figyelek, és más, mikor külső történés is lehet. Ütközhetnek a pocimnak, aztán ha rosszul érik még jól be is kékülhet. Tudom, mert sajnos a játszótéren jártunk így még januárban, de semmi baj. Jól bírják a pici Lewyk a strapát.
- Igazából ahogy hallottam, egész minimális mennyiségből is szép, csak rövid frizurás, csodát tudnak művelni. Sok kislány választ rövid hajat, mert olyan, mintha csak levágták volna. A kisfiúk meg eleve - billegtettem a fejem, mert bizony utánanéztem, nekik is csinálnak, mert köztük is akad, aki nehezen viseli, persze van aki erős és bátor. De mindenképpen szomorú szerintem, hogy erre van szükségük. Az is, hogy ezek a betegségek nem válogatnak. Nem is tudom mit tennék, ha bármelyik kicsi kincsünkkel történne valami. Azt hiszem nagyon rosszul érintene. Meg is akadt a torkomban egy gombóc és a pocim alját fogva ültem már le az üzletben. Ez a Petra se tűnt olyan ijesztőnek, így inkább megérdeklődtem a lányt, mi a pontos terve.
- Bátor vagy, de én is a vállamat néztem ki, az még talán nem lesz annyira... nem tudom, kicsit azért félek - vallottam be a számra harapva és le nézve. Nem lenne boldog ha egészen addig, még megint szebb, hosszabb nem lesz, nem tetszenék mondjuk a férjecskének. Rengeteg gyönyörű, hosszú hajú lány ugrál a pálya mellett is nap mint nap, aztán itt leszek én, így is akkora vagyok, mint egy elefánt, meg még ez is. De szeretném, annyira szeretném, ha egy breki, akinek erre van szüksége, boldogabb lenne. Tudom, hogy ha az enyémekért tenné valaki hasonló esetben is örülnék, ha lenne ilyen ember.
- Őszintén szólva, nem annyira tudják, ez olyan meglepetés. Beszélgettünk róla sokat már Lewyvel régebben, jártunk kórházakban is együtt, ő nagyon sok pénzt szokott adni is, ha van hely, ami megbízható, és biztos nem teszik rossz helyre. Ez ilyen saját, hogy én is tehessek, úgy pluszban - vonogattam a vállam, mikor a lány megszólított minket és megkérdezte ki lesz az első, majd a székre mutatott. - Szeretnél vagy menjek?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Helena Amanda Payne
Mestertanonc Levita (H), Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 11
Összes hsz: 32
Írta: 2019. április 3. 21:56 Ugrás a poszthoz

Kolos

A mondatára csak bólintok egyet, majd elmosolyodok. Hát eddig mindent úgy csinál, mint Will, amikor dolgozik, így kedvenc bátyámnak biztos mesélek Kolosról, persze csak jót.
- Ja értem, és az angyalgyökér melyik része van benne? A gyökere, a levele, vagy a termése? A gyökere tartalmazza a legtöbb hatóanyagot, de a levelét és a termését is használják. A sötétben látás elixírjéhez használják az őrleményét, de ha a teáját túl hosszú ideig fogyasztod, akkor napérzékenységet okozhat - idézem fel a bájitaltan tananyagot, pont tegnap olvastam át ezt a részt. Nem nehéz, csak a víz hőfokát kell pontosan 80 fokra beállítani, de már rég készítettem, itt az ideje.
A jó hír hallatán elmosolyodva sóhajtok egyet, ez egy jó hír mára. Aztán elmesélem neki a Cath-et ért történéseket, ő pedig figyelmesen hallgat, majd kérdez. Én meg természetesen válaszolok, hiszen nincs ezen semmi titkolnivaló.
-Igen, Willnél lakik. Szegény Will nagyon kiakadt, mikor majdnem a kezei közt halt meg Cath. azóta se heverte ki, nem tudom, mikor jön el az idő, mikor nem hibáztatja végre magát - elszomorodom és pár könnycseppet törlök ki szemeimből. Itt nem kéne sírni, majd esetleg olyan helyen lehet, ahol Cath nem láthat, meg persze senki más.
- Hogy én? Mikor meghallottam, legszívesebben egyszerre sírtam és dühöngtem. Hogy történhet ilyen pont vele? Még mindig nem fogtam fel teljesen, néha azt hiszem, hogy ez csak egy rossz vicc és mindjárt felébredek. De nem, sajnos még mindig nincs jól. - Kiöntöm a szívem, de hogy miért pont neki, arról fogalmam sincs. Ja hát igen, ő kívülálló és így kicsit könnyebb elmondani az érzéseimet.
Újabb könnyeket törlök ki szemeimből, majd a plafon felé nézve próbálok nem sírni. Na még pár varázslat és nyugodt leszek, hogy jól vagyok. Sóhajtok egyet, majd Kolos szemeibe nézek.
- Na jó, folytassuk. Mi a következő lépés?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mikecz Emese
Mestertanonc Rellon (H), Másodikos mestertanonc


#köszönjükemese
RPG hsz: 31
Összes hsz: 57
Írta: 2019. április 3. 22:20 Ugrás a poszthoz

A. Black

Ha bárkinek eszébe jut megkérdezni fél órával és négy cigivel ezelőtt, hogy mi bajom van (bár nem értem miért is kérdezne tőlem valaki ilyet), azt hiszem fel tudom sorolni azt a világmindenséget, ami éppen rám szakadt. Kezdve azzal a kicseszett beadandóval, amibe időt és energiát is fektettem, mégsem lett elég jó, így befigyel egy újraírás.
Szóval nem mondom azt, hogy ez a megszokott rejtekhelyem a zugdohányzásra, de csak azért nem, mert ezt nem igazán nevezhetjük rejtettnek, amennyiben bárki megtalálhat itt. Mint ahogy ez most is történt.
A cigimből csavarodó füstöt figyelem, és tudod van az az fura pillanat, mikor felfogod, hogy hozzád beszélnek, de nem jut el az agyadig, hogy mit. Szóval bocs Black, de meg nem tudnám mondani, miről volt szó az elmúlt három per öt percben. Vagy, hogy egyáltalán mondtál-e valamit. Slukkolok egyet, majd megrázom a fejem.
- Nem. Nem nagyon szokott érdekelni - egészen pontosan fogalmam sincs arról, hogy ezt mire feleltem, de valljuk be, hogy amiről az emberek nyolcvankettő százalékban beszélni szoktak, arra részemről ez átlagos reakció. Az arcodra nézek, enyhén összeszűkülő szemekkel, majd elfordulva inkább közelebb rángatom az egyik fotelt a korláthoz (valljuk be, ez azért az én testalkatommal már tényleg teljesítmény, de a világért se segíts!); levetem magam és hátradőlve egy újabb szálat illesztek az ajkaim közé. Egy gyors piroinitio után már fel is izzik a cigi vége, én meg várakozásteljesen pillantok fel. Hogy tulajdonképpen mit várok, talán magam sem tudom, de határozottan több maradt abból a régi kényelmetlenségből mint szeretném.
Utoljára módosította:Mikecz Emese, 2019. április 7. 19:30
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Cassandra McNeilly
Független boszorkány, Egyetemi tanár, Minisztériumi dolgozó



RPG hsz: 44
Összes hsz: 58
Írta: 2019. április 4. 15:28 Ugrás a poszthoz


×××

Egyszerre tudnék nagyon nevetni és képedek el a tényen, hogy kik veszik körül őt jelenleg. Gabe nem feltétlenül a túlzások embere, amikor még nem célt érve kell valakit elkapáltasson. Sorsok, munkák, életek... mikor és mit. Így kicsit ugyan nyugtalanító egy ilyen patika, legalább elég esze van, hogy többet ne próbálkozzon.
- Olyan régen monopolyztunk már - biggyesztettem le az ajkaim válasz nélkül hagyva. Egyikünk se volt a nagy ígéretek tételéről híres, de ő is tudta mit jelent az előbbi felszólalásom. Kevés emberért tenném meg azt, amit tudok, és az orvosi lapomon szereplő csekély listához őt is hozzátolhatjuk. Húzta már ki a hátsóm meleg helyzetből. Kicsit el is kalandoztam, még ő italt rendelt, még egy egész szokatlan, szép mosolyt is megengedtem magamnak egy laza hajigazítással mielőtt visszaült velem szemben. Igen, köszi, jól szórakozom.
- Akár hiszed, akár nem, aki mellett így bemelegedik egy faszi, nem is érdemelte - húzom el a számat, majd még kipillantok oldalra, majd Gabere egy nem rossz elismerésen belül. Mert így már én is felfedeztem a gyűrű nyomát az ujján, láthatóan eltűnt. Az apróságok, ez nem az én munkám.
- Mint mindig. Van aki téged valaha nem érdekelt annyira, hogy utána is nézz? - költői kérdés, de már meg sem lepne, ha lenne méltán kielégítő válasza. Aztán lássuk is, mivel lep ma meg, a csésze fölé hajolva éreztem az illatot, még el is mosolyodtam. Nem egy rossz döntés. - A fene nagy tér meg emberek - forgattam meg a szemem, de kicsit sem voltam lehangolt, biztos voltam benne, hogy ha érdekes dolog jön, tudni fogom. Nekem ilyen skilljeim vannak, kinek és mi jutott ugye.
- Beszélnek dolgokat, főleg a titkárok egy kis vállsimítás és szép mosoly után - vontam vállat, majd belekortyoltam a kávékülönlegességbe, mielőtt még folytattam volna - éppen ezért tudom, hogy kapsz társaságot a következő hónapban. Azt nem, kit. Még.
Persze ez sokat nem jelent, mert ha akarom, holnap tudhatok egy nevet, de kettőnk közül ez őt érdekli, engem inkább az mikor lesz vége a cirkusznak és áll helyre a rend. Marhára felcsesz, hogy lassan mindenki lelép csipcsup okokkal. Ez meghalt, az sáros... és akkor? Láttátok engem kik vesznek körül? Mindenki csak magára gondol; bezzeg én. Ezzel a lendülettel a besétáló kékszemű öltönyös palira emelem a tekintetem, aki egyből kedélyesen jelzi csatlakozhatnék én meg legszebb mosolyommal állok fel lehúzva a maradék italt és megveregetve Gabe vállát.
- Holnap délben, ha még érdekel, most pedig... Szép napot, Beni. - Megyek, látok és győzök. Reményeim szerint.



// Love Love Love//
Utoljára módosította:Maja Bojarska, 2019. május 8. 13:51
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bornemissza Luca
Bogolyfalvi lakos, Független boszorkány


Kutyamama
RPG hsz: 78
Összes hsz: 330
Írta: 2019. április 4. 17:21 Ugrás a poszthoz

Szekrényes csevely


Fel-felnyög hangosan Luca, ahogy jól megtapossák és meghúzogatják a hosszúra nőtt tincseit.
- Hűha, te még Bencénél is fájdalmasabba tudod megrángatni mások haját -közben próbálja azért kihúzni a tappancskák alól  a vörös szálakat, ám nem igazán jönnek azok, amannak meg különös tehetsége van ahhoz, hogy ne engedje. Pláne azután, hogy itt előre és hátra dülöngélt a szerencsétlen kölyke, mint valami kelj fel Jancsi.
Míg Léda kifújja magát, addig Luca is megemészti a haja ellen tett terrorcselekményt  és inkább minden megmaradt szálat az ölébe gyűjt, mert kezd természetes ellenségévé válni a másik lába.
- Nem, teljességgel tévedsz! Nem nyomozunk, bujkálunk! - javítja ki a félreértést, miközben magukra csukja a szerkényt, épp csak hagyva egy kis rést ami bevilágítja kettejük arcát derengőn. Hangja halk, suttogó és titokzatos.
- Aki elől bújkálunk pedig nagyon veszélyes. Ha megtalál végünk. Kaput. Kanyec, ki leszünk nyúlva, mint a palacsinta. A rossz ízű palacsinta - kicsit előrébb dől,hogy még halkabbra tudja venni, majd hirtelen felnyög, amikor léptek zaja üti meg fülét.
- Hallgass! Most meg ne szólalj, ő az. Felismerem a hangot - legalábbis nagyon elhiszi, hogy felismerte, mutatóujját átteszi a lány szája elé, hogy biztosan ne szólaljon meg, addig pedig le se veszi, amíg el nem halt a hang.
- Jajajaj csak egy hajszálon múlt
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Celestyna M. Czerny
Előkészítős tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos


Babydoll || Property of Daddy Westwood
RPG hsz: 177
Összes hsz: 263
Írta: 2019. április 4. 17:25 Ugrás a poszthoz

Alyz

Szerencsére a lány nem haragudott meg rám, amiért megint sikerült elkalandoznom. pedig már egy kicsit tartottam tőle, hogy majd mérges lesz, vagy esetleg meg sem vár. Nem akartam én senkinek sem rossz napot okozni, ezért is csináltam a kicsi virágot.
- Tényleg szép időnk van - bólintottam rá, bár én nem ehhez voltam szokva, nálunk annyira nem volt meleg Poznanban, a nyáron is max 25-30 fokok voltak, semmi ijesztő negyvenes, mint itt. Trusia persze jól elvolt, érdeklődve szaglászott a lány felé, de én csak kicsit rátettem a kezemet.
- Tán egy kicsit később - jegyeztem meg visszafogottan, mert bár aranyos lány és nem támadó jelleggel lépett fel, a kis kék a vállamon nem mindig viselte jól, mikor valaki meg akarta taperászni, aki nem én vagyok. Ez egy elég jó kompromisszumnak tűnt, úgysem hiszem, hogy csak emiatt van most itt. jobb esetben. Lassan elmerültem a táskámban, leginkább könyékig a kis doboz után. Közben persze figyeltem rá, ahogy a szőke lányból ömlik mellettem a szó.
- Hű ez nehéz. Inkább az állatokkal szeretnél kapcsolatban lenni, vagy a tudásod róluk megosztani másokkal? Mert ugye ez sem mindegy - vontam meg a vállamat kicsit, majd kivettem végre a dobozt és a lányka felé nyújtottam. Ne nagyon hagyd nyitva az ajtaját, vagy vedd ki, mert hamar elolvad. Nem tudtam milyen virágot szeretsz, de a gyöngyvirágról még senki nem mondta, hogy nem szereti.
Amúgy egészen élethű színei voltak, csak kissé hegyesebb formákkal rendelkezett és meg-megcsillant rajta a fény, mintha kristály lenne.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vajda Richárd
KARANTÉN


kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés
RPG hsz: 141
Összes hsz: 449
Írta: 2019. április 4. 19:10 Ugrás a poszthoz

Itt a vége
Vajda Richárd


Csak néhány perce ülünk itt, a ház mögötti kisebb házikóban, amit azért építettek anyáék, hogy a Vajda birtokon a személyzetnek is legyen saját, különálló privát tere, végül azonban, mikor a botrány betetőzött, és Eszterrel hazatértünk a Durmstrangból, már nem találtunk itt senkit. Se egy takarítónőt, se egy szakácsot. Egyedül Szivar várt minket haza, a házimanó, aki a nevét nekem köszönheti - előtte ugyanis Eperkének hívták szerencsétlent.
Óvatosan végigsimítok Lili jobbjának élén, és szemtelen, széles mosollyal megkerülve őt leülök a fekete bőrkanapéra. Jó lenne rágyújtani, és a lábaimat az asztalra dobva szakítani, ahhoz azonban túlzottan is izgatott vagyok. Előredőlök, és a combjaimra könyökölve pillantok át a drágámra. A tekintetem csillog, a gyomromban hányingerszínű pillangók csapkodnak az icikepicike, szaggatnivaló szárnyaikkal. Mielőtt megszólalnék, még vetek egy pillantást az órámra. Várakozás közben még a nyelvem hegyét is kidugom, úgy követem a másodpercmutatót.
19:00.
Kiszélesedő, önfeledt vigyorral nézek fel a mellettem ülő lányra. Fel sem tűnik, hogy az arcom egészen kipirult féktelen izgalmamban. A pezsgő egyetlen pálcaintésre pukkan, az üveg megemelkedik, és a két pohár aranyló, jócskán habzó száraz pezsgővel telik meg.
 - Hét óra - nyújtom át az egyik poharat Lilinek, és míg a sajátomat koccintásra emelem, le sem veszem róla a szemem. A hangomat rezegteti az odabent tomboló izgalom, a zúgolódó vértől cseng a bal fülem. - Drágám - sóhajtok egy aprót - képzeld, végeztünk. Soha többé nem érezzük azt a szaros esküt a csuklónkon... el sem hiszem!
Elfordítom az arcom, vigyorgok, úgy érzem, újjászülettem. Megcsóválom a fejem, nevetve iszok bele a pezsgőbe. Nem hiszem el! Ráadásul mindketten élünk. Megcsináltuk...
Utoljára módosította:Vajda Richárd, 2019. április 4. 19:16
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Révay Lili Athalie
Diák Navine (H), Színjátszós, Előkészítős tanár, Ötödikes diák



RPG hsz: 252
Összes hsz: 689
Írta: 2019. április 4. 19:48 Ugrás a poszthoz


Öltözet

Ezt a ruhát az eskü letételekor vettem, azon a napon, és azóta a szekrényben állt. Tegnap kimostam, kikészítettem a mai napra. Egész nap próbáltam nem erre gondolni, de nem tudtam, mert az idő lassan telt, mindenről ez jutott eszembe, hogy ma megtörténik. Itt vagyunk. Csak ő és én. Nem beszélünk, nem tudom, hogy mit mondhatnék, hogyan mondhatnék bármit is. Mi lesz most? Az utóbbi időben többször összekaptunk, többször előkerült az, hogy csak a mai napig kell kibírnunk egymással. De nem akarom, hogy valóban vége legyen.
Viszont ma reggel, a csípős napkelte a teraszon ért, éreztem, ahogy a bőrömbe kap, ahogy csontig hatol, de igyekezetem kizárni, ahogy mindent mást is, és csak Ricsire koncentráltam. Arra, hogy ma este hétkor mondhatja azt is, hogy ennyi volt, hogy nem teszünk jót egymásnak. Hogy nem fogjuk tudni megoldani. Az elmúlt időszakra gondoltam. Háromszázhuszonhat napot töltöttünk együtt, mint az "álompár". Elmélkedtem az elmúlt napon. Azokon a pillanatokon, amikor Ricsi a kanapén ült, lába a dohányzóasztalon, újság a kezében, én pedig ellentétesen feküdtem, lábaim a háttámlán lógtak, fejem az ülőrészen, és néha kérdeztem tőle valamit. Aztán, egyszer olyan fáradt volt, hogy nálam aludt, az ágy szélére húzódva, fél éjjel hallgattam a szuszogását, arra gondolva, hogy életemben most először fekszek egy ágyban egy fiúval alvás címén. Másnap Manci néni már jött is, "diszkréten" kérdezni, hogy csak nem itt aludt a Vajda fiú. Aztán eszembe jutott az is, ahogy próbáltam az ízlését kiismerni, hogy ha már velem van, ne érezze, hogy kényszer tartja ott, megismertem, hogy miket szeret, miket nem, mi az, ami kikapcsolja. Észrevétlenül próbáltam tökéletes barátnő lenni, pedig a szerep, amit el kellett játszanom, már az enyém volt, önmagam lehettem. Elmélkedtem azon, hogy ennyire figyeltem a mondataira, az elejtett megjegyzéseire, hogy mennyire sok mindent próbáltam megjegyezni. Az első csókunkra, az őszinteségre, ahogy észrevétlen szerettünk egymásba. Én tudom, mikor volt a pont, amikor már szerelmet éreztem, de sosem kérdeztem, hogy ő mikor, pedig nagyon érdekelt, hogy egy magamfajta lány, hogyan képes szerelembe ejteni egy olyan fiút, mint ő.
Az érintése libabőrössé tesz, nem is tűnt fel, hogy magam elé bámulok, hogy újra átélem a reggeli képeket. Hogy eszembe jut, éppen ma reggel volt az első olyan alkalom, hogy Mimi Ricsi mellé bújt, a közelébe ment, sőt, együtt aludt vele. Éppen ma. Érzem, ahogy könnyek szöknek a szemembe, elfordulva, lopva letörlöm őket. Vége lesz. Valamiért ezt érzem, hogy vége lesz. A feszültség, a csend felemészt. A pukkanással együtt varázsolok mosolyt az arcomra, és fogadom el a poharat.
- Soha többet.
Nem éreztem semmit abban a pillanatban, amikor megszűnt az egész, pedig azt hittem, fogok. Azt hittem, feloldódik majd, érzem, ahogy kiold, ahogy a lánc lehullik, ám semmi. Csak ülünk ott tovább.
- Hitted volna? Hogy végigcsináljuk. Megcsináltuk. Vége van.
~ Vége van? ~
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vajda Richárd
KARANTÉN


kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés
RPG hsz: 141
Összes hsz: 449
Írta: 2019. április 4. 20:10 Ugrás a poszthoz

Itt a vége
Vajda Richárd


Nem vagyok vak, sem érzéketlen pöcs, ahogy azt az engem megelőző hírem tartja; látom, hogy Lili nem épp azzal a felhőtlen örömmel viseltetik a mai nap iránt, mint amivel én. Úgy tűnik, az, hogy feloldozást nyerünk a megszeghetetlen eskünk alól, számára egyet jelent a kapcsolatunk biztonságának megingásával is. Nyilván, hiszen mostanáig nem tehettem semmit, amivel fájdalmat okoztam volna neki - mármint olyasmivel, ami a múltban a hétköznapjaim részét képezték, és a személyiségemből fakadtak. Szavakkal persze... stílussal meg viselkedéssel, nos, azzal bántottam eleget. De nem nőztem és nem mentem félre, a csuklómon láthatatlanul feszülő lánc minden pillanatban kötött.
- Azt hiszed, meg foglak csalni - pillantok át rá egy halvány mosollyal. A hangom magabiztosan cseng, kétségem sincs afelől, hogy ettől tart. Szinte látom a gondolatait, most is azon kattog, vajon mikor fogom más nő társaságát keresni. Kortyolok egyet a habzó, buborékoktól csípős pezsgőből, majd a poharat az asztalra téve hátradőlök a kanapén, jobbomat végignyújtom a támla tetején. Egy percig csendben figyelem Lilit, majd sóhajtva kipillantok a kis ház ablakán. - Amúgy voltak kétségeim. Egyszer-egyszer - lassan, vontatottan beszélek, majd visszafordulok, és Lili tekintetét kezdem keresni. - Hogy végigcsináljuk. De soha nem akartam mással lenni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kárpáti Damian
Egyetemi hallgató


there's a flaw in my code | elektromágus
RPG hsz: 18
Összes hsz: 143
Írta: 2019. április 4. 20:25 Ugrás a poszthoz




- Mi? - kérdezek vissza szórakozottan. Hogy visszajött-e? Azt gondolja, hogy ez egy ilyen sztori, rám néz és érzi a hepiendet tükröződni a szememben? - Vissza. Az esti hírek után, két sörrel később. - Megvonom a vállam. Annyira nem rossz ám egy gyereknek végre megérezni a szabadság ízét. Szürkületig ott ültem a parkolóban, az egyik eladó hozott egy dobozos narancslevet és ott ült velem a cigiszünete végéig. Az jó volt. Nem akarta tudni, hogy jó gyerek vagyok-e, hogy a szüleim miért nem jönnek utánam. Csak adott egy üdítőt s velem számolta az úton elhaladó piros autókat egy darabig.
Már csak arra is jó ez a kólás-lefejelős malőr, hogy elterelődik a téma s nem kell többet nosztalgiázzak. Kifejezetten hálás vagyok, ha jobban belegondolok. S utána meg úgy néz rám, mint aki azt várja, hogy most fogok lelépni, most lesz elegem. Nem vagyok ilyen jó emberismerő, csak ezt a nézést jól ismerem. Az én arcomon szokott lenni.
Végül eljutunk oda is, hogy játszani kezdjünk, ami, úgy érzem, minden randinak része kéne legyen. Úgysem tudunk egy normális beszélgetést összehozni, az egész olyan awkward és béna, akkor legalább játsszunk s ne foglalkozzunk olyan hülyeségekkel, mint érzések vagy gyerekkori emlékek.
Elég hamar belejön a lány a játékba - mondtam, hogy nem nehéz -, s mire az első bosshoz érünk, már profin dobálja a hógolyókat. Persze elsőre kinyír minket a főrossz, de ez már csak ilyen szokott lenni. Nehogy már egyből végignyomjuk a teljes játékot, egy zsetonnal. Hol van abban a biznisz?
- Jól megy ez neked - jegyzem meg kicsit mosolyogva, mikor benyomom az újabb zsetont és felburrog megint a gép. Ha nem állít le, zárásig itt ülök. Szürcsölök egyet az üdítőmből, közben felé pillantok, hogy lássam, még élvezi-e. Körülbelül úgy nézhetek ki, mint egy szívószálra rácuppant hörcsög. Adoniszi jelenség, kérlek.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Révay Lili Athalie
Diák Navine (H), Színjátszós, Előkészítős tanár, Ötödikes diák



RPG hsz: 252
Összes hsz: 689
Írta: 2019. április 4. 20:27 Ugrás a poszthoz



- Olyasmi.
Nem pont attól, hogy megcsal, hozzám képest úgy tűnik, kevésbé drámai. Mi lenne, ha mással lenne? Gyűlölném, de el lennék képes hagyni őt? Nem vagyok benne biztos. Ez lehet a függősség egy nagyon komoly jele, hogy én vele akarnék maradni. Féloldalasan felé fordulok, kicsúszok a magassarkúból, és felhúzva magam mellé a lábaimat, bokánál keresztezem őket.
- A szakításon gondolkoztam. Hogy vajon, megtennéd-e, akarnál-e szakítani. És ezt nem azért gondolom, mert nem hiszem, hogy szeretsz, tudom, hogy igen, de ha vissza akarnál térni az előző életedhez, nem akarnál nekem fájdalmat okozni.
Bár, az sem biztos, hogy szakítana velem, hiszen ő maga mondta, hogy ha megcsalna, sosem jönnék rá, hogy megtette, hogy neki ehhez van tehetsége. Nem akarok ezen hosszabban gondolkozni, nézem őt, ahogy kipillant az ablakon, belekortyolok a pezsgőbe. Igazán hozzászoktam már ehhez, hogy így élek, ahogy ő él, és egy pillanat alatt az Őből, Mi lettünk.
- Egyszer-egyszer? Nekem is.
Főleg olyan pillanatokban, amikor jól éreztem magam vele, amikor minden túl tökéletes volt, és amikor, többnyire szavakkal elrontottam, felmérgesítettem. Nagyon sok önuralmat kellett gyakorolnia, hogy velem legyen, hogy türelmes maradjon olyankor is, amikor már szinte szándékosan húztam fel. Tudni akartam a határokat, és úgy érzem, miattam sokkal tágabbak lettek az ő határai.
- Te választottál. Két előadás alapján. Tudtad, hogy az volt az egyetlen alkalom, amikor két egymást követő este is ugyanazt a szerepet játszottam el?
Ez még mindig megmosolyogtat. Soha eddig nem játszottam zsinórban több este ugyanazt az szerepet. Ő pedig pont akkor nézett meg. Végzet? Nincs kizárva.
- Sehogy? Mármint, nem bántad? Hogy le kell mondanod az életedről, és el kell viselned engem? Hónapokon át. Csak engem.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vajda Richárd
KARANTÉN


kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés
RPG hsz: 141
Összes hsz: 449
Írta: 2019. április 4. 20:54 Ugrás a poszthoz

Itt a vége
Vajda Richárd


Összébb húzom a szemeimet, és a fejemet enyhén oldalra billentve végigfuttatom nyelvem az alsóajkamon, majd elgondolkodva be is harapom azt. Jó a kérdés, amiért hirtelen fogalmam sincs, mit válaszolnék akkor, ha egyáltalán válaszolni akarnék rá. Főleg, ha őszintén.
Nem szokásom kertelni, hazudni sem szeretek - az egyéjszakásoknak se hazudtam soha, miért pont Lilivel tenném? Azért, mert vele egészen másba, valami szokatlanba, valami furcsán kellemesbe bonyolódtam? Nem, nekem az idő nem meghatározó tényező, ha őszinteségről van szó. Bárhogy is hangzik, de igaz: a gazfickóként elkönyvelt emberek sokszor egyenesebbek, mint azok, akik finom kis mosollyal az ajkukon, mindig szépeket mondanak.
- Szakítanunk kellene - arcomat felemelve pillantok oldalra, Lili tekintetét keresem. A szemem, a vonásaim, de még a hangom is komoly. Tényleg így gondolom. Most, hogy az eskü megszűnt, mielőbb le kell zárnunk a múltat. - Nem akarok így együtt lenni veled. Elvégre... fizettem neked.
Felnevetek, de az korántsem boldog, sőt. Tele van keserűséggel, amit némi hitetlen ámulat színez tovább. Nem mondom, hogy nehéz elhinni, mert nem az, de azért nem tesz boldoggá a tudat, hogy valóban megtettem. Az apám és én - közösen vásároltuk meg a Révay lányt. Azt akartuk, hogy szerepet játsszon azért, hogy általa az emberek szemében én jobb színben tűnjek fel. És bejött. Hiszen egyik napról a másikra változott a köz- és az újságírók véleménye rólam.
- Nem tudtam - mosolyodom el; az ajkaim kiszélesednek, ahogy visszagondolok a mozdulataival és hangjával az egész színpadot betöltő lányra. A vonásaimba nosztalgikus boldogság költözik. Aztán balommal az arcomhoz kapok, és tenyeremet úgy húzom végig a bőrömön, mintha a mozdulattal akarnám lemarni azt a helyéről. - Áh, ez nehéz.
Hátamat ismét a kanapé támlájának döntöm, azt a tarkóm követi. A szívem erősen ver, de tekintetemet le sem veszem a plafonról. Ez most kurva nehéz.
- Lili - sóhajtok fel, és jobbommal a keze után nyúlok, hogy vékony ujjait sajátjaim közé vegyem. Csak később pillantok fel, hogy a tekintetünk találkozzon. - Én tényleg szakítani akarok.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Révay Lili Athalie
Diák Navine (H), Színjátszós, Előkészítős tanár, Ötödikes diák



RPG hsz: 252
Összes hsz: 689
Írta: 2019. április 4. 21:17 Ugrás a poszthoz



- Fizettél, mert ragaszkodtál hozzá, pedig én nem kértem tőled pénzt. Segítettem volna csak úgy.
Nem is tartottam meg, az utolsó knútig mind a két részletet eljótékonykodtam, pontosabban együtt tettük, mert nem akartam megtartani a pénzt, nem akartam olyan ember lenni, akit meg lehet vásárolni. Engem sem akkor, sem most nem tud megvenni senki, ő sem. Nézem a vonásait, ahogy változnak, ahogy észre se veszi, hogy mennyire sok minden átsuhan rajta. Hónapok óta nézem ezt az arcot, nap, mint nap, és tudom, szinte megbékélten jöttem ma el ide vele.
- Csak mondd ki.
Felelem halkan, mert tudom, hogy mit akar mondani, és kimondhatnám én is, de nem fogom megtenni. Ezt az egészet ő kezdte el, neki is kell befejeznie. Történt köztünk bármi, alakult az életünk, az érzelmünk bárhogy, véget fog érni. Tudom, egész nap tudtam. Mint mikor elfogadod a halált, és nem rettegsz tőle, hanem nyugodtan várod, mint a legifjabb testvér, a három közül. Engedem, hogy közelebb húzza az kezem, hogy ujjaim még most az ujjai közé férkőzzenek. Hidegek, de nem kérek bocsánatot, egész nap ez van, rettenetesen hideg minden végtagom.
- Tudom Ricsi. Megértem.
Furcsa, de tényleg meg. Nem vagyok mérges, nem vagyok szomorú, nem érzek semmit. Most nem. Majd talán pár óra múlva, amikor a mondatot felfogom, akkor mérges leszek, sírni fogok, de most nem. Miatta nem. Védeni akarom őt, magamtól.
- De a gyűrűt megtartom.
A pillantásom kettőnk közé siklik, ujjaimra az ujjai között. Mindig rajtam van, a kabalámmá vált, és nem lennék képes lemondani róla.
- Köszönöm, hogy én lehettem.
A tekintetem az arcára siklik, és halvány mosolyt küldök felé, ujjaimmal rászorítok az ujjaira, hogy érezze, nincs baj.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vajda Richárd
KARANTÉN


kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés
RPG hsz: 141
Összes hsz: 449
Írta: 2019. április 4. 21:36 Ugrás a poszthoz

Itt a vége
Vajda Richárd


Nehéz néznem most őt, a pillantásom el-elvándorol az ablak felé. A kinti világ még csak most sötétedik. Mondanék valamit, szavak helyett azonban csak egy-egy nyögés szökik ki az ajkaim közül, és a vállaimat vonom meg tétován. Végül visszafordítom arcomat a lány felé, és komor vonásokkal, a szemöldökeimet összevonva nyújtom felé a kezem.
- Megérted? - kérdezem, és futólag megsimítom tökéletes arcának finom, puha élét. Fogalmam sincs, értheti-e, úgy, igazán, vagy csak mondja, mert szokás mondani. Nem szakítottam még, így amit most a szívem körül érzek, egészen meglep. A kezdeti boldogság, hogy a csuklónkról egyszerre letört a rablánc, már sehol sincs, helyét zavarodottság vette át. Mintha nem találnám a helyem. Pedig itthon vagyok, és Lili is mellettem van.
Csak...
Valahogy máshogy. Innentől más minőségben.
Visszahajtom a fejem a támlára, és a levegőt hangosan szedve csattogtatom a nyelvem. A számat ide-oda mozgatom, néha beharapom az ajkam. Szabad kezemmel olykor megvakarom az állam, de hiába, a bőröm ugyanúgy viszket.
- Nem miattad - mondom a semmiből, miközben a dohányzóasztalt bámulom. Csak azután fordulok felé. - Magam miatt. Tudod.
Ismer. Mostanra talán már jobban, mint bárki a világon. Tudnia kell, hogy nincs más, nincsenek terveim vagy kiszemeltjeim. Még csak másra sem vágyom, viszont...
- Tudni akarom, mit jelentesz nekem - folytatom rekedten, majd megköszörülöm a torkom. Közben lepillantok a csuklómra. - ...kötél nélkül.
Mintegy ígéret gyanánt szorítok vissza az ujjaira. Ki tudja, egy nap talán újra bekopogtatok az ajtaján. Egy nap, mikor már biztosan tudom, hogy nem kell más.
Előtte viszont ismét ki kell lépnem a világba, vissza a játéktérre, hogy megláthassam, nincs még egy olyan nő, mint a mellettem ülő Lili.

Tudom, hogy nincs.

De bizonyosságot akarok.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Zippzhar Mária Stella
Prefektus Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Levita úrhölgy, Harmadikos diák


Masa | Zippmancs | kiscica
RPG hsz: 171
Összes hsz: 2528
Írta: 2019. április 4. 21:37 Ugrás a poszthoz

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Furcsán érzem magam, ahogy mugli ruhában cikázok végig a folyosón az emberek között. Félvállra vett hátizsákom teng-leng mögöttem, ahogy jó szokásomhoz híven gyerekes ugrándozással közlekedek a folyosón, rá se pillantva a „Ne szaladj!” táblára. Jókedvemnek az sem szabhat gátat, hogy a pocakomban elkezd kavarogni a frissen elfogyasztott árnyékfeketére sült pirítós és a körtelé.
Csak a napsütésre kiérve lassítok le, és két karomat kicsit magam elé tartva sétálok tovább csukott szemmel, miközben a hirtelen jött világosságtól pár csepp könny folyik ki szorosan lezárt szemhéjaim alól.
- Egyszer élünk egyszer nem – mondaná a belső hangom, de lelövöm számára a poént, és hangosan is elmotyogom. Két kő, egy virágágyás, és egy combnak ütköző pad után merem csak megkockáztatni a pislogást, de azért egy teljes fogsoros grimasz még mindig csücsül az arcomon.

És ekkor látom meg őket. A grimasz csodálkozó tátogássá szelídül, a szemem meg már nagyon nem csak a könnyektől csillog. Akaratlanul is megbámulom, úgy ahogy még soha senkit, és miközben felé veszem az irányt, alig figyelek oda a talajra a lábam alatt. Meg igazából úgy bármi másra. A fekete bőr szinte hívogat, hogy simítsak végig rajta, és alig bírok magammal az izgatottságtól ahogy melléérek.

- Azta – suttogom elhűlve, ahogy kinyújtom felé a kezem. A modorom azért még mindig nem hagyott el teljesen, így a megzaklatni készült motor mellett álló Dimi bácsi felé fordulok.
- Komolyan nem viccelt, és én is mehetek vele?! – majd gyorsan oda-vissza pillantva kettejük között, kibököm ami régóta kikívánkozik – megfoghatom?
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. április 4. 22:01
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Révay Lili Athalie
Diák Navine (H), Színjátszós, Előkészítős tanár, Ötödikes diák



RPG hsz: 252
Összes hsz: 689
Írta: 2019. április 4. 22:03 Ugrás a poszthoz



- Meg.
Felelem könnyedén, de mégis komolyan. Közelebb húzódom hozzá, hogy könnyebben elérjen, már ismerem a mozdulatait, mintha tudnám, mi után mi következik, pedig tud még meglepetést okozni, hiszen szeretkeztünk, úgy mint soha, tényleg egybeforrt akkor a lelkünk, hazataláltunk. A mi otthonunk egymásban van.
- Tényleg megértem. Nem téged nyugtatlak. Én ezt már reggel tényként kezeltem. Ma máshogy mozdultunk egymás felé.
Nem csak ő, én is. Mind a ketten feszültek voltunk ma, hiszen a mai egy nagy nap, ma megszabadulunk, ma kimondhatunk mindent. És igen, ma szakíthatunk. Ma, most nem leszek szomorú. Előtte nem, nem fogom elbizonytalanítani, nem fogom magam mellett tartani, nem fogom követelni, hogy ha szeret, tartson maga mellett. Nem fogom elárulni őt, a bizalmát, az érzéseit, magát Ricsit. Sosem lennék rá képes.
- Én is szeretném tudni. Nincs értelme folytatnunk, ha nem igazi a dolog, ha ez csak társas magány volt, és nem valóság. Nem akarok hazudni magunknak, egymásnak.
Bár én tudom, hogy szeretem őt, hogy rá van szükségem, én nem abból az életmódból jövök, amiből ő, én nem áldoztam be ezért annyit, amennyit Ricsit, sőt, szinte semmit. Vele ellentétben, aki mindent. Mégsincs szívem azt mondani neki, hogy találja ki, mit akar, nem akarom, hogy azt érezze, egyedül hagyom a bizonytalanságban. Nem akarom, hogy emiatt rosszul érezze magát, sem azt, hogyha számára ez tényleg csak a magán és az ösztönök vezérelte tett volt, bűntudata legyen. Túlságosan szeretem őt ahhoz, hogy képes legyek megsebezni. Akkor legyünk együtt bizonytalanok, érte bevállalom, hogy én is az vagyok.
- Élvezd az életet.
Közelebb hajolok hozzá, homlokon csókolom, hosszan, hogy érezze, szeretem őt, hogy érezze, nincs kettőnk között fal. Felkelve a ruha rejtett zsebébe nyúlok, és egy összehajtogatott papírt húzok elő belőle, amit az inge zsebébe csúsztatok.
- Ha szükséged lenne rám.
Az eredeti levelet Valentin napon adtam oda neki, amit ide terveztem, és talán ez nincs is olyan jól megfogalmazva, nem is olyan tartalmas, de a lényeg benne van. Ujjaimat kihúzom az ujjai közül, ellépve mellőle lépek vissza a cipőmbe, és veszem fel a kabátom, csak aztán lépek vissza hozzá, és nyújtom ki felé a kezem, hogy ahogy indítottunk, úgy zárjunk, és ha kezet fog velem, kisétálok az ajtón. Most nem maradhatok itt vele, a gondolatait, érzéseit nem akadályozhatom meg a jelenlétemmel.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lóránt Bence
Diák Eridon (H), Red Squadron csapattag, Legilimentor, Harmadikos diák


Birdie
RPG hsz: 171
Összes hsz: 732
Írta: 2019. április 5. 12:58 Ugrás a poszthoz


Kellett nekem keménykedni. Legalább megtudtam, hogy nem vagyok még elég pro ahhoz, hogy ilyenekkel próbálkozzak. Pedig milyen szépen indult! Az első próbálkozásom olyan tökéletes lett, hogy el is hittem, hogy milyen egyszerű is ez. Vajon mi lehetett a hiba? Szél, vagy látási viszonyok? Nyilván az, hogy még nem vagyok tökéletesen ura a seprűnek.Szegény lányból meg palacsintát csinálok, így nem csak én kerülhetek be a gyengélkedőre, hanem más is. Mindig a vétlen áldozat szívja meg jobban, ez esetben a szerencse kivételt tett. kezd helyreállni a látásom, miközben felhúz Nóri. Mert hát persze, ki más is lehetne? Én már nem hiszek a véletlenekben, és a fülem nem sérült meg, nagyon is emlékszem a hangjára, főleg a legutóbbi beszélgetésünkre az erkélyen. Mondhatnám, hogy nem volt kínos, de nem igazán szoktam hazudni. Azóta nem is találkoztunk és nem is volt lehetőségünk sem beszélni. Igaz, valahogy nem is akartam, mert úgy jobb, ha nem zaklatjuk a másikat, ha már én voltam az, aki miatt az egész helyzet kialakult.
- Megmaradok. Örülök, hogy neked nem lett komolyabb bajod - mondom őszintén, de nem sokáig őszintézhetek, mert megsimítja az arcomat. Természetes, hogy elpirulok, ég a Bence ég, főleg, hogy még a szemeimbe is fúrja a tekintetét.
- Komolyan minden oké - talán azt nézi, hogy hazudok-e, pedig igen. Eléggé fáj sok helyen, de a szívem jobban szorít most, minthogy a fizikai részeimmel komolyabban tudjak foglalkozni. Aztán olyat kérdez, hogy megáll az a bizonyos ütő a szívemben. Ha ez nem lenne elég, még megfogja a kezeimet is, így esélyem sincs mondjuk gyorsan elrohanni. Nyilván ez lehet az oka a kézfogásnak is, gondolom.
- Márhogy izé, úgy? - őszintén megmondva az igazat, az utolsó eset óta én nem gondolkozom már kettőnkben. Elég pofátlanság lett volna mondjuk másnap odaállítani részemről, hogy "akkor minden oké, igaz?". Sóhajtok egy hangosat és lassan kihúzom a kezeim az övéi közül.
- Hát, a múltkori után én úgy voltam, hogy lezártuk és már nem akarod, amit tökre megértek, de lehet, hogy tévedtem? - harapom be most már én is az ajkaim. Ekkor eszembe jut Masa, hogy talán, ha ő itt lenne, biztos ki tudna segíteni okos dolgokkal, meg tanácsokkal. Jaja, ő még a lyukat is kibeszéli a fekete lyukból és csak egy fekete... marad. Most jó lenne, ha itt lenne, de még jobb, ha én nem lennék itt. Biztos jól el tudnának beszélgetni egymással. Karba fonom a kezeimet és szomorúan nézek Nórira.
- Szerintem nem lenne jó ötlet folytatni, vagy ilyesmi, én nem tudnék teljesen felszabadulni az előzmények miatt. De szerinted van értelme? Vagy csak miattam kérdezed? Biztos van már egy csomó pasid, olvastam az Edictumban valami ilyesmit... - vonok vállat és terelek, mint egy nagyon skilles juhász. Olyan menő juhász, aki három falu juhait egy kutyával terelgeti libasorba. Szóval nagyon.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Krushnic Dimitri
Házvezető-helyettes Levita, Független prefektus, Egyetemi tanár, Vendégelőadó, Szavazásfelelős


Árminné | Alfred Pennyworth | dárdás nádtippin
RPG hsz: 153
Összes hsz: 2263
Írta: 2019. április 5. 13:30 Ugrás a poszthoz

MosoMasa


A faluból a kastélyig vezető utat általában gyalog teszem meg, mert nem vagyok lusta dög, de ezúttal jó okom van Shadowra pattanni és felébreszteni az egész környéket a hangos burrogással. Egy 85-ös járgány nem lesz már ennél csendesebb. Illetve lehetne, mágiával, de az olyan, mintha kasztrálnám szegényt, azt meg nem tenném meg vele, hiába próbál heti rendszerességgel megölni.

Sisakomat a hónom alatt szorongatva nézelődök, seggel az ülés oldalának dőlve. Jó időnk lesz. Még akár a kertbe is kimehetünk egy csapat egészségesebb bentlakóval. Focizhatunk vagy jógázhatunk is akár. Bár a farmer nem épp a galamb-pózra lett kitalálva, de majd csinálunk egyszerűbb dolgokat, amik nem igényelnek nagy lábmozgást.
Áhh, itt is van. Úgy közeledik felém, mint egy sokkos állapotban lévő aranyhal. Zavartan nézek le magamra. Értem én, hogy vonzó vagyok, de a múltkor egészen normálisan viselkedett a csaj. Ahogy odaér hozzám, rájövök, hogy én csak útban voltam. Shadow volt rá ilyen hatással. Hát persze.
- Amíg én vezetem és hordod a sisakot, mehetsz vele, igen - bólintok a hitetlen-boldog kérdésére. - Csak semmi szoknya alá nyúlás - állok félre, hogy jobban odaférjen a járgányhoz.
Remélem, hamar túlteszi magát ezen, hogy indulni tudjunk. Az egyetemistáim zsupszkulccsal érkeznek oda tízkor, s nekünk még egy kis időbe fog telni, mire átszeljük az ország egy részét. Feltéve, hogy a motor jól viselkedik, körülbelül tízkor mi is ott kéne legyünk, csak ahhoz el is kéne indulni.
- Tessék - nyomom a kezébe a másik sisakot, aztán az enyémet felcsatolom a fejemre. Felteszem a napszemüveget is, ráküldök egy vízállósító bűbájt, s pattanhatunk is fel a szárnyas paripámra.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 57
Összes hsz: 152
Írta: 2019. április 5. 16:39 Ugrás a poszthoz

Maja & Ania
- Szép napot! - mosolyodtam el halványan a hölgy és a pöttöm jelenlétére. Sosem tudtam, hogy helyettesítésnél külön ki kell-e emelnem, hogy nem a megszokott néni vagyok, amellett, hogy az ajtóra kifüggesztettük. Amúgy is nagy ötlet a gyerekosztályra kiírni valamit, a célközönség úgysem tudja elolvasni, a szülőknek pedig szinte mindegy, ki vizsgál, csak minden gördülékenyen menjen. Végül ezt nem kellett elmondanom, ahogy arra sem kellett rákérdeznem, hogy mi a panasz, már meg is kaptam az instrukciókat.
- Rendben - vettem át a receptet és próbáltam minél gyorsabban átfutni, hogy felfogjam a helyzetet. - Akkor a torka fáj, ugye? - pillantottam az idősebbikre, majd a picire is. Azért annyira nem voltam fáradt, hogy ilyet ne tudtam volna megállapítani, ennél több kell, hogy engem megállítsanak. Az adag valóban nagy volt egy ilyen kicsi szervezet számára. A vizsgálat elkerülhető lett volna, de nem szeretek analízis hiányában gyógyszert felírni, ez alól pedig a mai nap sem volt kivétel.
- Egen, ez esetben fel kellene pattanni az ágyra - mutattam a mögöttem lévő vizsgálóágyra, míg lábammal elé húztam egy sámlit, ha Ania esetleg maga szeretne felmászni. A gyakorlat szerint én csak akkor emelgetek pöttömöket, ha már ismernek engem, addig ez a szülők feladata, de az anyuka láthatóan nem volt olyan helyzetben, úgyhogy meghagytam, hogy a kislány döntsön, hogyan kerül fel oda.
- Már nem sok van vissza, ugye? - néztem az anyuka hasára. Egészen végstádiumnak tűnt, bár láttam már egypár nagy babát.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Zippzhar Mária Stella
Prefektus Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Levita úrhölgy, Harmadikos diák


Masa | Zippmancs | kiscica
RPG hsz: 171
Összes hsz: 2528
Írta: 2019. április 5. 18:51 Ugrás a poszthoz

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Bármit megígérnék neki, annyira elvarázsol a motor. Apropó, lehet, hogy eddig eszembe se jutott, hogy akár én is vezethetnék, de ahogy megtiltja... Nem Masa, nem szabad.
Ha lenne bakancslistám, most felírnám rá, hogy szerezni egy motorosjogsit, de mivel nincs (és ha lenne is elhagynám) csak kiélvezem a pillanatot, és vigyorogva szalutálok.
- Kivételesen nincs rajtam szoknya - nézek Dimi bácsira, miközben körbeszaladok a motor körül, szinte folyamatosan rajta tartva a kezem.
Teljesen bezsongva állok meg végül, és veszem át a felém nyújtott bukósisakot, miközben valahogy úgy nézhetek a tanáromra mint egy a bot elhajítására váró kiskutya a gazdájára.

- Mit csináljak, hová üljek, merre megyünk, egy eldugott kis földúton sem kormányozhatok egy kicsit? - zúdítom rá a kérdésáradatomat, miközben a fejembe nyomom a kulupot, és a szíjjával babrálok. Fel sem tűnik, hogy kimondtam olyan gondolatokat amiket csak magamnak szántam, helyette lesem Dimi bácsi utasításait, mint egy... Oké, visszatértünk a kutyás hasonlathoz. Hát, akkor nagy levegő, kutyaszemek, és... - Egy iciri-picirit?

Belebújok és begombolom a farmerdzsekimet, és a táskát visszaveszem a hátamra, immár rendesen, nem csak félvállról. A mozdulatsor közben a réten ücsörgők felé pillantok, és látom, hogy bámulnak minket, mire újult erőre kap a vigyor az arcomon. Bámuljatok csak, ugye hogy nekem milyen jó?!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Quinn Ashwood
Házvezető Rellon, Vendégelőadó, Auror, Minisztériumi dolgozó


apnyu | a másik Szombat lány
RPG hsz: 35
Összes hsz: 237
Írta: 2019. április 5. 18:53 Ugrás a poszthoz

a rejtélyes | aktuális kinézet | zene

Egyszerre utálja és kedveli az ilyen embereket. Az az orrfacsaró bűz és a megjelenés összeadva a stílusával arra készteti, hogy beverje az orrát, közben azonban ott van az az érzés is, hogy legalább nem unatkozik, még ha csak egy néhány percre is.
Egyébként nagy valószínűséggel elintézné az embert, nincs olyan állapotban, hogy akár észrevegye, ha valaki pálcát szegez rá, nem, hogy ki is védje. Ha pedig nem ő, helyette még elég sokan érzékenyek az ilyesmire. Nem hülye, pontosan tudja, hogy magukra vonják a figyelmet.
- Köszönöm - egy pillanatra néz csak fel a férfira, majd bele is kortyol az italba míg a másik kettő ott mellette "átbeszéli" a konfliktust. Quinn megkocogtatja körmeivel a poharat és tekintetével követi az eseményeket. Egy kis kíváncsiság azért van benne, hogy mi lett volna, ha eljátssza a szende kislányt, akit nagyon zavar az idegen fickó jelenléte. Talán meglett volna a mosdós d.gás?
Nem néz a távolodó férfi után, csak a pultosra. Kicsit jobban tanulmányozza vonásait, nem leplezve érdeklődését két korty között.
- Azért köszi. Ki tudja, mi lett volna, ha ki akarja próbálni és nem lépsz közbe - homlokát ráncolva adja egy kicsit az ártatlant. - Mikor jár le a műszakod? - tereli el a szót, erre azonban gondosan ügyel, hogy tekintetéből ne az legyen kiolvasható, hogy arra utazik. Kivételesen nem. Csak hát ha már van egy dolog, ami ebben a kis porfészekben érdekli, azt nem engedheti el.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mei Watts
Prefektus Levita, Levitás blogger, Avatarfelelős, Másodikos mestertanonc


Kis CHIbe
RPG hsz: 55
Összes hsz: 262
Írta: 2019. április 5. 21:33 Ugrás a poszthoz

Maja Bojarska
#adományozzunk || #fodrásznál || #before



Sosem gondoltam volna, hogy fiúknak is készülnek parókák, pedig tényleg olyan evidens. De Maja megnyugtatott ezzel, mert sokkal szívesebben adnám a hajam a piciknek, mint valami divatmániás csajoknak. Ez az egész adakozósdi kényes téma, mindig félek, hogy rossz helyre rosszat adok. Elsőre felszínesnek tűnhetek, mert csak meghallom ezt a szót és azonnal beindulok, gondolkodás nélkül belemegyek bármibe. Igen, én vagyok az, akit mindig lehúznak a pályaudvarok előtt beteg gyerekek képeit mutogató emberek.
De végre nem nyúltam mellé, végre találtam egy olyan körülményes embert, amilyen én is szeretnék egyszer lenni.
- Nem érdemes félned - ráztam meg a fejem enyhén. - Nagyon szép az arcod formája, lehet, hogy még jobban is fog állni a rövid. Az olyan különleges, szerintem kevesen tudják csak hordani - egyszerre győzködtem őt is, meg magamat is. Hiába határoztuk el a gyerekek kedvéért, azért nehéz döntés lemondani valamiről, ami évek óta ugyanolyan.
Halványan mosolyogva dőltem hátra, miközben Maja mesélt, lopva lepillantottam megint a hasára. Óriási. Egy nagyon nem helyzethez illő film jut eszembe, mire kicsit félteni kezdem a lányt. Meg úgy magamat is, mert talán egyszer ugyanúgy végig kell szenvedi ezt a herce-hurcát.
Csak bólogattam, de válaszolni már nem tudtam, mivel eljött a mi időnk. Felpattantam, még egyszer hátradobtam a hajam a vállam mögé.
- Megyek én, most érzem az erőt - zongoráztam végig a levegőn, aztán lecsüccsentem a másik székbe.
Petrának is megmutattam, mit szeretnék, ő is mondott pár aranyos dolgot, de akármennyire próbáltam, nem tudtam tökéletesen figyelni. Szerintem nem lepte meg a dolog a fodrászt, egész gyorsan nekilátott a munkának Összefogta a hajamat, és az a nyissz szerintem még egy darabig kísérteni fog.
Talán észrevette, hogy fogalmam sincs melyik feladat után melyik jön, vagy már csak megszokásból, de végig mondogatta, mit fog csinálni. A végső simításoknál már nem figyeltem, egyben akartam látni az új frizurát. Amikor levette rólam a fodrász köpenyt, pislogás nélkül meredtem magamra a tükörben.
- Köszönöm - habogtam, aztán szélesen mosolyogva álltam fel.
Szerintem mestermunka lett, különösen imádtam ezt a fazont, de azért érdekelt más véleménye is.
- Szerinted? - kérdeztem Maját, mielőtt ő következett volna.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ballay Bálint
INAKTÍV


Mr. TOkéletes
RPG hsz: 17
Összes hsz: 35
Írta: 2019. április 6. 07:26 Ugrás a poszthoz

Az állítólagos szeretőm  Rolleyes


- Kedvemre való vagy, mikor ilyeneket mondasz Ellie.
Meg amúgy is, mondanám, de hát azért ez is bőven túlmegy szerintem az iskola etikai kódexén, bár ahogy hallottam, ez az utolsó dolog, amiért itt aggódnom kell. Mondjuk a szoba tényleg sok próbálkozó szellemet megöl, főleg a túl lelkes tizenöt évesek lelkesedését, amit annyira nem bánok, mert amikor én tizenöt voltam, nos, lett egy gyerekem, kell ezt ragozni? Krisztusi korba lépve van egy nagykorú fiam, szerintem teljesen jól körbejárhattuk, milyen az, amikor valaki egy irodalmár családban rebelliskedik.
- Nem olvasol Edictumot, te nő? Az ujjaid köré csavartál és én vagyok a kiskutyád. Na várjál csak!
Kigurulok a csodaszékemmel az asztal mögül, felkelve, ellépek mellette, majd ki a gazdaságiba, ahol mindig van egy példány az elmúlt hónapok Edictumjaiból, Szombati Boszorkányaiból, meg ki tudja még, mi mindenből, amit az emberek szeretnek olvasni. Visszalépve belelapozok az újságba, úgy csinálok, mint aki nem tudja, hogy hányadik oldalon feltételezték, hogy bizony, bizony több is van közöttünk, mint csak kollegialitás.
- Rózsaszín románc.
Olvasom fel a címet hangosan, az előadói hangomon. Igen, van olyanom, köszönöm, a családom tett róla, hogy legyen, mert addig nyúztak, amíg ki nem alakult egy beszédhangomnál mélyebb, mégis szépen érthető már-már simogatóan férfias hang. Nem vicc, ezt a nagyanyám fogalmazta meg egy három oldalas véleményben. Minden családban vannak furcsaságok.
- Új tanulmányi ügyintéző költözött a régi, rózsaszín irodába. A jó megjelenésű férfi családneve ismerős a máguscsaládok körében, az egyik legrégebbi irodalmár család leszármazottja, aki most valami másba fogna Shaespeare helyett, méghozzá órarendekbe és vizsgaidőpontokba. Jó megjelenésű, bizony ám.
Kommentálom a kijelentéseket, amiket a pletyka írója tett, felpillantok Ellie-re és a mosolyom kiszélesedik. Az ajtófélfának támaszkodva, újsággal a kezemben fényezem magam, remek lesz ez az év is, úgy érzem.
- Blablabla nem lényeges, áh igen! Eleonore Santos pedig kifejezetten sok időt tölt a rózsaszín irodában, zárt ajtók mögött, majd széles mosollyal és kipirult arccal távozik onnan. Hogy mi az oka a nagy vidámságnak, a diákok szerint az, hogy a tanerő a sok teendője mellett végre tud kellő időt szakítani a házra is - pedig így is rengeteget fordít rá - és minden másra is, azonban szimatunk inkább azt érzi, hogy valami alakul a rózsaszín falak között. Biztos azt feltételezik, hogy sakkozunk.
Dehogy azt, inkább minden mást, de mondjuk kifejezetten megmosolyogtató a gondolat. Az újságot összehajtva dobom ki az egyik várakozó székre, majd visszalépve, behúzom az ajtót, és még látványosan be is zárom. Na ha kell a pletyka, akkor tessék.
- Egyetértek, a srác arca, meg, ahogy ott terem mögötted, hát Merlin mentsen meg tőle, hogy a közelében legyek. A portugál borban benne vagyok, nézek hozzá valami receptet.
Ahogy beszél, arról, hogy mit csinálok, amikor nem itt vagyok, bólogatok, mert pontosan ez történik.
- Igen, jó a kötelező oltásokat elintézem, de igen, olyan helyekre megyek, ahol tényleges tapasztalatokat szerezhetek. Egyszer még verset is tanítottam gyerekeknek, körjátékot.
Ez nem könnyű és nem is hálás feladat, de úgy érzem, hogy azzal szemben, amit egy tanév alatt itt kapok én, adnom kell valamit másoknak, és ilyenkor nem nézem, hogy milyen erőfeszítésbe kerül. A tanítás a könnyebb, de építettem már iskolát, vettem részt olyan szertartásokon, amiket azok, akik egy-egy turistaparadicsomban élnek, sosem tapasztalnak meg.
- Csak ha végeztem? Mi lesz, ha megesz egy oroszlán? Akkor elbukok egy ingyen sört? Végtelenül szomorú gondolat.
Ejj Bálintka, de kis aljas vagy, szégyelld el magad.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Denis A. Brightmore
Prefektus Rellon, Rellonos mentor, DÖK elnökhelyettes, Harmadikos mestertanonc


Fél-gyilkos | Prince | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 217
Összes hsz: 2292
Írta: 2019. április 6. 09:10 Ugrás a poszthoz

Ivana
újra velem

Hátam fájdalma mosolyodtól, érintésedtől egycsapásra elmúlik. Könnyedén cipellek magammal mindenhova, könnyedén emelgetlek, mert ilyenkor - melletted - a fájdalom elszégyelli magát és eltűnik. Majdnem. Érzem és tudom, hogy ott van, de annyira más érzelmek dominálnak ilyenkor, Ivana, hogy a fájdalom elenyésző.
Óvatosan felnevetek, kicsit erősebben harapok alsó ajkadba, amikor karjaid nyakam köré fonod. Szeretem ezt. Szeretlek érezni, szeretem érezni, hogy vágysz rám, hogy akarsz.
- Reméltem, hogy tényleg nem állsz neki főzni - nevetek fel vidáman, ellépek tőled, pár centit, hogy szemedbe nézhessek. - Tökéletes lesz - intek egyet kezemmel, cigarettám száll felénk könnyedén. Kiveszek belőle egy szálat, szám szegletébe dugom azt, ujjammal pillanatok alatt meggyújtom. Kicsit hunyorogva nézek rád, ahogy cigarettám füstje száll a plafon felé. Lassan, óvatosan, megfontoltan, ahogy nekem kell bánnom veled. Ironikus.
- Elviszlek randizni - mosolyodom el féloldalasan. - De addig is - pillantok körbe gyorsan a konyhában. - Nincs véletlenül nyers húsod? - emelem meg feléd egyik szemöldököm kérdőn, arcomon halálos komolysággal. Ha valaki kitalálja miért kell, és elküldi nekem, kap egy éjszakát velem. Természetesen velem jött, nem lehetek elég biztos a dolgomban, amióta egy Payne beházasodott a Brightmore családba, ő pedig mindent tud, mindent lát. Ha már eljött idáig, legalább kapjon valamit, bár azt hozzá kell tennem, hogy senki nem hívta. Felszálltam a vonatra és simán jött velem. Istenem! Nők...
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dr. William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 176
Összes hsz: 609
Írta: 2019. április 6. 10:13 Ugrás a poszthoz

Norinka Love
Will most

A telefonom egy ponton megadta magát, lemerült, így sejtelmem sem volt arról, hogy bármi is történik otthon. Ez a három nap volt minden, amit egy magamfajta valaha is kívánhatott. Szaktekintélyekkel értekezhettem, felfigyeltek rám, és ha kérdeztem valamit, feleltek. A kísérleti elgondolásomat pontosították, hozzájárultak tudásuk felhasználásához. Az életmentést közösen hajtottuk végre. Pontosabban az első lépést, de ha ez megtörténik a későbbiekben, ha ténylegesen kihúzhatom egy ember, esetünkben Annie életfonalát, akkor azt nem csak én, de mi együtt tesszük. Minden csodálatos, és Merlinre mondom, ha ez nem történik meg velem - akkor is boldog ember lennék -, egyszerűen olyan löketet érzek magamban, ami talán örök életemre kitart.
Aztán kiérek a reptérre, és akkor szembesülök a ténnyel, hogy minden vagyok, csak jó ember nem, hiszen hoztam egy döntést, ami számomra és a karrierem számára jó, a családom számára azonban kevésbé, hiszen, ameddig én itt voltam, és kapcsolatokat építettem, a nejem életet adott a második gyermekünknek, én pedig az első kép, amit meglátok, hogy a bátyám tartja a kezemben. Bárki más lehetett volna, de éppen a bátyámnak kellett lennie.
Különös apátia az, ami bennem van. Egyrészt alig vártam, hogy elújságoljam, mennyire a pályán vagyok, milyen csodás eredményeket és visszajelzéseket kaptam, hogy mennyi segítséget azért, hogy Annie élhessen, és a szakma elismer, ennyi idősen igazán elismer. A másik részről azonban ott van az, hogy a gyermekem úgy született meg, hogy nem voltam ott. Pedig megígértem, hogy hazaérek, hogy én viszem be az ispotályba és én fogom majd a kezét. Semmibe se került volna talán, hogy itt legyen, mégsem tudtam ideérni. Elbuktam, mint férj és mint apa. Mégis, milyen szerencsés, hogy van nekem egy bátyám, ugye? Majd ő jól elintéz mindent.
Az ablaknál állok, kifelé bámulok, nézem az udvaron mászkálókat. Nézem, ahogy a világ nyugodtan zajlik, míg mi itt bent, talán örökre összetörünk.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vajda Richárd
KARANTÉN


kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés
RPG hsz: 141
Összes hsz: 449
Írta: 2019. április 6. 14:41 Ugrás a poszthoz

Itt a vége
Vajda Richárd


Mikor már a cipőit húzza, én is felállok, és zsebre tett kezekkel, félredobbanó szívvel kezdem őt figyelni. Nem az arcát, hanem a mozdulatait nézem, a ruhája szegélyét meg az alóla előbukkanó combjait. Tekintetem végigfut a lábán, követi kezeit, majd visszaszánkázik vékony karjain. Nem akarok a szemébe nézni, mert nem akarom látni a lelkét.
Végül, mikor tesz egy lépést felém, és a kezét nyújtja, mégis engedek az illemnek. A pillantásunk találkozik, mire az arcom azonnal megfeszül, és úgy nyújtok kezet, hogy egyszer sem nézek el oldalra.
Azt hiszem, ez az a tisztelet, amire az édesapám tanított, csak eddig még soha nem éreztem a lényegét. Értettem a fogalmat, hogyne, mindig, csak épp senki sem váltotta ki belőlem.
Lilit tisztelem.
Az ujjai lassan kicsúsznak az enyémek közül; a búcsú szent, keserű pillanata a végéhez közeledik. Szinte látom magam előtt, ahogy a kapcsolatunk színes emlékképei gyors egymásutánban peregnek le közöttünk. A boldog pillanataink emlékről emlékre halványodnak és szürkülnek el, a foszlányok hol hangosabb, hol csendesebb hangjai mintha áthatolhatatlan, végtelen víz alól szólnának. Egyszerre visszafelé látom magunkat, aztán meg olyan, mintha ez az egész meg sem történt volna, fogalmam sincs hol vagyok.
A pillanat véget ér, és Lili elfordulva tőlem kilép az ajtón. Az halkan csukódik mögötte, és én, akárha az utolsó volna, a lélegzetemet megfeszült mellkassal tartom bent.
Aztán hátat fordítok a kis ház bejáratának, és kezeimet tarkóm mögött összefűzve elindulok a terasz felé. Nehéz a mellkasom, a fejemben pedig se eleje, se vége gondolatok zúgolódnak, mégis... talán, mert hosszú és nehéz hónapokat tudhatok magam mögött, de úgy érzem, megkönnyebbültem.

// Love //
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mikecz Emese
Mestertanonc Rellon (H), Másodikos mestertanonc


#köszönjükemese
RPG hsz: 31
Összes hsz: 57
valaholBudán. valamikoréjszaka
Írta: 2019. április 6. 14:56
Ugrás a poszthoz

A Vajda srác | csak így | birds flying high

it’s a new life for me…
Amikor már tényleg azt érzem, hogy nem tekerhetem feljebb a hangerőt, na igen, akkor megteszik helyettem! És az egész átjár, és beleborzongok a hangba. Persze az izzadt csőcselék egy része csak fújjol, mert hát ennél mindig csak a pörgősebb kell, a menőbb, de ezúttal a zsigereimben érzem a dallamot, belém mászik és ott zeng tovább az ereimben.
it’s a new dawn…
Ma este ez már legalább a harmadik vendéglátóipari egység, amibe beteszem a lábam, és legyek mandragóra az üvegházban, ha tudom, hogy mi a neve. Egy dologban vagyok biztos egyelőre, hogy egyrészt hatalmas a hely, vannak beszélgetősarkok, táncparkettek.. másrészt pedig maximálisan varázstalan. Így legalább elég biztos lehetek benne, hogy nem botlok ismerősbe. Vagy hát közel biztos. Na ez mondjuk pont az a hely, ahol a csillogó flitteres ruhák között az egyszerű minimalista feketém eléggé elüt, de amíg nincs hivatalos dresscode, addig nagy baj nem lehet.
…and i’m feeling good!
A tökéletesen vörösre rúzsozott ajkaim egy gúnyos vigyorra húzódnak ahogy megpillantom. Nem tudom mit kereshet itt, de átcsusszanva a tömegen érkezem meg mellé a pulthoz.
- Na mi van Vajda, ide is jelentkeztél mosdót takarítani? - kérdezem utalva a múltbeli undorító wcvakarós délutánunkra. Eléggé rossz emlék, de ha egyszer hozzá ez kötődik. A pultos fiú kegyesen észrevesz, mikor kérek még két rövidet, és az elbűvölő mosolyomnak köszönhetően egészen gyorsan elém is rakja a tequilákat. Ricsire pillantok.
- Meg neki is még kettőt lécci - bökök az előtte lévő pohárra. Nem tudom mennyit ihatott vagy mennyit nem, de én nekem minden porcikám vibrál és a számban érzem a szabadság és névtelenség édes ízét. Na meg a tequiláét.
Utoljára módosította:Mikecz Emese, 2019. április 6. 23:25
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dr. Várkonyi Zoltán
Tanár


Asztrológia és Csillagászat tanár, Illúziómágus
RPG hsz: 195
Összes hsz: 470
Asztrológia szabaduló óra
Írta: 2019. április 6. 20:50
Ugrás a poszthoz

Vakmerő társaság


A szabaduló óra elnevezés kicsit félrevezető, mert az órától nem szabadul senki, sőt azt is csak remélni lehet, hogy nem esik nagyobb baja. A szerencse keze leosztotta a párokat, innentől csak egymásra számíthatnak. Rejtélyesen hangzik, de semmi nincs kőbe vésve. A tanerő reméli a legjobbakat, mossa kezeit és még a felelősséget sem vállalja. Az órához kicsit át kell alakítania a termet, de az alakításokat csak akkor teszi láthatóvá, ha mindenki megérkezett. Ravaszkás mosollyal ténykedik. A teret két egyenlő részre osztja egy fallal, mindkettőbe egy izolált, de átlátszó üvegkalitkát varázsol. Látni engedi a bent lévőt, de hang nem hatol át rajta, legalábbis egyelőre. Mindkét csapatnak lesz egy segítője, akitől a feladatokat kapják. Ő nem lesz látható, csak hallható. A feladat, hogy ki kell szabadulni. Mily meglepő! Az akadályok és a megoldások is asztrológia jellegűek lesznek.
Egyelőre még egyedül van, de nem sokára talán megérkeznek a nebulók, akik még nem sejtik, hogy mi vár rájuk. Leül egy székre, és várakozik.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bagolykő Mágustanoda Fórum - összes RPG hozzászólása (38858 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 1276 ... 1284 1285 [1286] 1287 1288 ... 1295 1296 » Fel