Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Tippelj, Andrej... Ez a te pillanatod. Hozd helyre a dolgokat.
Egyik ötletemet sem érzem biztosnak. Amennyire ismerem őt, nem fogom tudni kitalálni egykönnyen a trükkjeit. Nem véletlenül tart ott, ahol tart. Hosszú évek gyakorlata van mögötte. Nekem ehhez nincs jó szemem. Csalódottan biggyesztem le a fejem. Nyilván megzavar egy sokadik opcióval. Nem láttam semmi gyanúsat, ezért amiket tippelek, valamilyen szinten logikusnak gondolt feltételezések csupán. Fogalmam sincs, melyik áll a legközelebb a valósághoz, ha pedig többet dobok be neki, azzal bukom a fogadást. Sajnos nem erről volt szó.
- Jól figyelj, mert ezentúl rajtad tartom a szemem. Egy esetleges szabályszegésért kirótt büntetőmunkát már nehezebb lesz kitrükközni - jegyzem meg rosszallóan, szúrós szemekkel. Ha régebb óta ismerne, akkor tudná, hogy alapvetően nem ilyen vagyok, esetleg a hangom árulkodik arról, hogy most ugratásról van szó. Persze ettől függetlenül igaz, amit mondtam. Mindent megfigyelek, és nem szeretek kivételezni, mert ezzel sok barátságomat veszélybe sodornám a kastélyban, nem mellesleg a házvezetőséggel gyűlne meg a bajom. A srác pedig veszélyes, mert tud valamit. Miután kisimulnak arcvonásaim, a hónom alá kapom a megvásárolandó könyvet.
- A cukrászdát tudom ajánlani, hacsak nem azt várod tőlem, hogy az Eridon konyháján facsarjam ki neked személyesen egy ezüsttálcára tett pohárba, Houdini - kacsintok rá vigyorogva. - Beszéljünk meg egy alkalmat. Egyébként mióta is foglalkozol ezzel?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

IX. Thomas Middleton


Apró, malacszerű szemeimmel a másik tekintete után kutakodok, és amikor megtalálom, barátságosan elmosolyodok. Ilyenkor még kisebbnek tűnik a szemem, és a szám is fogatlan hatású mosolyra húzódik. Thomas szintén jámboran csillogó szempárral fogadja el a kezemet, így végre mindketten talpon vagyunk. Igaz, nem vagyunk topposak, de azért ez a pár perc pihegés a földön valamivel több életet lehelt belénk. Legalábbis belém, navinés iskolatársam nevében nem tudok beszélni.
- Nagyon szívesen – teszem végül hozzá jó kedélyűen az egész felsegítős sztorihoz, majd fordulok egyet a tengelyem körül, hátha megpillantom a csillogó prefektus jelvényt. Egyelőre nem nagyon találom sehol sem, ezért éppen nyúlnék a farzsebemhez, hogy előkapjam varázspálcámat, amikor több dolgot is észre kell vennem; Thomas is ugyanarra gondol, amire én és én pedig nem tudom, hová tettem a pálcámat. Ő nagyon boldog, hogy végül előkerül a becses jelvény, de én a diadalmas mosolyra csak fanyar grimasszal tudok válaszolni.
- Nekem a pálcám szívódott fel – motyogom az orrom alatt, az sem biztos, hogy a másik először érti, hogy mire gondolok. Ezért egy túljátszott pálcamozdulatot utánzó mozzanattal a levegőben mutatom meg, ha esetleg nem értette volna a pusmogásomat. Ekkor, Thomas kérdésére lepillantok hű paripámra. Szemeim elkerekednek, és haldokló hátasom mellé telepedek. Leveszem a sapkámat, és mellkasomhoz szorítom.
- Nem tudom – sóhajtok. – Visszatolom a kastélyhoz, és meglátjuk – gyászoló tekintetemet Thomaséba fúrom. – Segítesz megkeresni a pálcámat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Igazság szerint rosszabb volt a helyzet annál, mint ahogy felmérte a helyzetet odafenn a tanteremnél, amikor visszament. A varázslatnak köszönhetően, amivel védte magát, több kémiai reakcióból származó mérgező kipárolgást ugyan már nem lélegzett be, de az a kis dózis is elég volt ahhoz, hogy megterhelje a szervezetét. Muszáj volt viszont értesítenie egy tanárt, akinek elmagyarázta a helyzetet - miután légtisztító bűbájjal eltakarította a mocskot, amit a csúnya 'baleset' hagyott. Egy üres fiolába elzárt egy keveset, csak abból a célból, hogy idelenn a gyógyítók tudjanak majd valamilyen minta alapján dolgozni. Saját maga sajnálatos módon aligha tudott volna bármit tenni, bármilyen egészségügyi vagy gyógyító bűbáj a mágikus tehetségének hatáskörén kívül esik, olyannyira, hogy hiába próbálkozott évek alatt a végrehajtásukkal, sosem működtek. Még csak fel sem kavarja a körülötte lévő manát, nemhogy valódi hatást érjen el.
Ez is az alkimista hibája - szerinte, a kísértet maga is elismerte, hogy életében sem volt nagy hódolója e mágiaágnak.
Nyilvánvalóan a számonkérés őt súlytotta és kell majd némi plusz munkát végeznie a bájital szertárban (ezzel egyébként nincs problémája, hozzászokott a környezethez és vele járó teendőkhöz), végeredményben pedig az egész el lett könyvelve felelőtlenségből származó balesetnek.
Félreértés ne essék, nem jó szándékból mondta, amit, mindössze el akarta kerülni, hogy harmadjára is összeültessék a Machay fiúval, főleg ezek után. Ha a bájital és a nikotin reakciója nem lett volna olyan drasztikus, amilyen, akkor ezúttal biztosan olyan átokkal vagy erővel esett volna neki, hogy itt kössön ki. Hát, mindegy. A végeredmény ugyanaz, csak épp nem ő okozta, hanem Ábel saját maga. Amiatt viszont már megfedték Dantét, hogy miért nem segített lejönni a másiknak.
Vajon miért? Ahhoz már nem volt idegrendszere, hogy a probléma nagyon gyors megoldása mellett még 'lovagias' is legyen. Legrosszabb esetben, ha eszméletétvesztette volna, valamelyik arra járó összekaparja és leviszi. Mire saját maga lejött, addigra Ábelt már befektették egy ágyra itt lenn.

Második napja voltak benntartva, ebből az első napon Ábel vagy eszméletlen volt - vagy lázasan forgolódott az ágyában, valamiféle delíriumos félálomban; annak sem a jobb fajtájából. Dante ezen nem csodálkozott, a fiú állt közvetlenül az üst mellett, tovább és nagyobb mértékben lélegezte be a keletkező mágikus gázd, ami leülepedett a szervezetében. A gyógyítók komolyan dolgoztak rajta, hogy elkezdjen kiürülni, bár az azért elhangzott, hogy életveszélyes állapotban semmiképp sincs, már csak azért sem, mert időben ki lett rángatva.

- Fordulj körbe lassan. A karjaid tarsd el magadtól - érkezik az utasítás gyógyítói részről, Dante pedig eleget tesz a kérésnek, alsónadrágban fordul úgy körbe lassan, hogy körben a gyógyító fel tudja mérni a bőrének állapotát, lát-e valahol elváltozást. Ez már csak az utolsó ellenőrzést mostanra, előtte megnézte a szemét is, mértek lázat (még mindig van némi hőemelkedése), végigzongorázták a rutinvizsgálatokat.
- Rendben, egyelőre nem látok semmit. - Első kontroll nap pipa, bár megmondták, hogy nem fogják 48 órán belül kiengedni, amíg úgy nem látják, hogy lappangó tünetek sem kerülnek elő.
Miközben épp a gyengélkedőn viselt bő inghez hasonlatos felsőt gombolja vissza, hirtelen ötlettől vezérelve pillant át Ábel ágyára. Eddig legfeljebb kizárólag hallotta, mi van vele, de tüntetőleg próbálta kizárni, most sem éppen szándékos.. mondhatni csak megfeledkezett magáról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


Egyértelmű, hogy mennyire nem értem, hogy mi történik. Van bennem egy érzés, ami arra int, hogy fordulj meg és menekülj. De ez csak az újságok sorai miatt vannak, amit egyre inkább kezdek elengedni, mert ez az ember valami teljesen más. Ő nem lehet gyilkos. Teljesen felfoghatatlan számomra, hogyan is keveredett ő, aztán most én ebbe a helyzetbe. Frusztrációtól dobogó mellkassal, alsó ajkamat rágcsálva nézek Henrikre. Sőt, bámulom őt. Látszik kék szemeimből, hogy nagyon is nyitott vagyok a dolgaira, és borzasztóan kíváncsi. Már nincsen az a fajta „megvetés” benne, ami eddig volt. Eltűnt. Csupán egészséges távolságtartás maradt bennem, miközben azt vizslatom, hogyan válaszol a kérdéseimre.
- Hát, nem tudom – mondom végül megmosolyogtató felnőttséget erőltetve magamra, miközben eddig összefont karjaimat szélesen széttárom. – Jó dolog a pénz meg minden – folytatom bólogatva saját igazamra. – De utána nem érzik úgy magukat este, mint akik egy egész üstnyi csokibékát benyomtak? – gondolok itt arra, hogy émelygés, rosszullét. Ennyi hazugság után nem aludhat jól az ember, hiszen ezzel valakinek rosszat csinált. Nem is értem az egészet. Én mindig borzasztóan rosszul aludtam, amikor kamuztam anyunak vagy akárki másnak. Még annak is, aki nem fontos. Megér a pénz ennyi rossz éjszakát? I guess not. Kiskutya módjára kapom el tekintetemet a férfiról, amikor a csúnya beszédem kerül a porondra. Nem tudom, hogy miért csinálom. Minden zavart, feszült gyereknek van valamilyen nemű fixációja; körömrágás, dührohamok, sírás, etc. Nekem egyszerűen ez a káromkodás.
- Elnézést, Ambrózy bács… úr – húzódik megbánó fintorra az ajkam.
És ezután jön az érdekes rész. Észre sem veszem, ahogyan egy majd két lépést teszek a férfi felé, hogy még közelebbről hallhassam, ami történt, amit az újságot írtak, amit a Minisztérium hisz és így tovább. Túl sok mindent nem értek ma, jó lesz mihamarabb ágyba bújni egy jó kis képregénnyel. Fürödni sem fogok ma. Amúgy is csak teher minden este. Annyi mindent lehet csinálni fürdés helyett.
- Ennyire sok köze van a fekete mágiához? – kérdem félelem nélkül. Most már teljesen megbarátkoztam a helyzettel. – Megölni a szüleit… - motyogom ezt már csak magamnak. – Én nem hiszem el, hogy ilyet tenne – teszem hozzá nagyon komolyan a férfi szemeibe nézve. És most már tényleg nem gondolom.
- Mennyasszony? - dugom zsebre a kezeimet, majd szélesen vigyorogva bólogatok arra, hogy elmegyünk a cukrászdába. Látszik, hogy valamin nagyon töröm a fejem. Ekkor a levegőbe emelem aprócska mutatóujjam, ezzel szeretném jelezni, hogy van egy ötletem, és mindjárt jövök. A falu irányába kezdek el szaladni, majd egy pár perc múlva újra megjelenek, de a férfi másik oldalán, mintha nem is a faluba indultam volna.
- Anyukám azt mondta, hogy virág nélkül nem várunk hölgyet – mondom még mindig szélesen mosolyogva, miközben egy kissé megtépázott sziromú, de mégis gyönyörű vörös színű rózsacsokrot nyújtok Henrik felé. – Óvatosan! A tövisek… - nem szedtem még le a szárakról őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Mondjuk biztos meghallgatná az akadékoskodást is, ha lenne, legfeljebb nem venné végül figyelembe és elkenné valami lowkey flegma megjegyzéssel. Na nem azért, mert Masa különösebben antipatikus lenne számára, mert nem, csak.. nincs érzéke ehhez, azt mondják. Folyton sikerül valakit megbántania, pedig mindössze mond valamit - az ő szemszögéből legalábbis ez történik. Mikor a levitás lány beleegyezik, bólint és úgy kanyarodik a seprűvel, hogy valamivel arrébb, szemben legyen vele.
- Oké. Nem vagyok amúgy valami nagy kviddicszseni, szóval meglátjuk. - Az ütőereje azért jó, kifejezetten, mondthatni kiváló, de minden más.. meh. Főleg a csapatmunkája, azt az idényben fel is hozták neki, de.. akkor sem ez lesz a legelőnyösebb tulajdonsága. "Ha valamit jól akarsz csinálni, csináld magad" - ezt vallja, és nem szerencsés hozzáállás egy csapatjátékban.
Ha úgy vesszük, nem is rossz, hogy Masa efutott, így legalább tudja gyakorolni a célzást a gurkóval, nem úgy, hogy megsebezni akarja a másikat, hanem hogy hogyan passzolhatna a terelőtársának.
A visszaérkező gurkót útjára indítja, megpróbálja minél könnyebben és minél jobban visszapasszolható szögben tenni ezt több kevesebb sikerrel.
- És amúgy te? Be akarsz kerülni a csapatba?
Tessék. Ennyire tájékozott, de hát ő már csak a levita meccs után érkezett, nem is érezte szükségét annak, hogy utánanézzen egy csapatnak, akikkel nem is fog játszani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

 Nevet és szemével figyeli, ahogyan táncol be a pult mögé. Nem, lehet nem kellene engedni, de hát ki állítaná meg ezt az őrült figurát? Ha Samu beállna a pult mellé,ő még képes, és átmászik hozzá. Anna simán elhitte volna.
 Egészen furcsa volt hallani a nevét. A leánykori nevét. Talán Boritól hallotta utoljára, mikor megjelent az ajtajában.Az is lassan már egy éve volt.
 - Nekem is kell abból a gombából, amit szedsz - állította talpra a meglehetősen romantikusra vett férfit. Vicc ide vagy oda, azért a határokat meg kellene tartania még neki is.
 - Na kifelé a pult mögül, ez itt az én helyem - tessékelte ki a diákot, de a virágot még a kezébe vette, mielőtt nyúlt volna a söröskorsóért. Ha már lúd, akkor legyen kövér. Ha tényleg ilyen sületlenségeket hord össze, akkor legyen is indoka a lovagnak.
 - Egyébként is, már régen nem használom azt a nevet. - Csapolta az arany levet, miközben rásandított a pultra leejtett virágra. Elmosolyodott és már nyújtotta is a sört a váratlan vendégnek.
 - A virágért cserébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

új tanév első hétvégéjén |o

Egy pillanatra összeszűkül a szemem a váratlan érintéstől, ám gyorsan elsimulnak a vonásaim. Valószínűleg csak azért reagáltam most így, mert mélységesen elborzaszt a tény, hogy fellöktem egy olyan embert, aki iránt tisztelettel kell viselkedni. A tanároknak kijár a tisztelet, meg az időseknek is. Így neveltek. Erre tessék. Na mindegy, nem tudom meg nem történté tenni, és látszólag már elege is van a tanárnőnek a mentegetőzésemből.
Egyébként én is egész jól megúsztam ám a dolgot, a fenekem fáj egy csöppet, ahogy ráérkeztem, de majd helyrejön. Ennyi belefér. A kosz meg, hát lényegtelen jelenleg. Igazából nem csupán a baleset miatt hívom meg teázni, bár ezt még én sem tudatosítom magamban. Csak annyit tudok, hogy jó ötlet a részemről, és szívesen töltök el egy kis időt a teázóban vele.
Jártam már itt párszor és őszintén örülök, hogy szabad az egyik legjobb hely a teremben. Annak meg még jobban, hogy pont arra is esik a választása a tanárnőnek. Fülig érő szájjal bólogatok hát, elhadarva egy hát persze-t, és hamarosan már kényelmesen üldögélünk az asztalunknál. Kinézek az utcára, majd a felszolgálót kezdem el figyelni, ahogy közelít hozzánk. Nem szükséges a lista nekem sem, tudom, hogy áfonyás rooibost szeretnék.
Aztán érdeklődve figyelem a tanáromat, nem azért, mert a kastélyon kívül még nem igazán futottam vele össze, hanem a zöld tea miatt. Őszintén szólva valahogy az nekem olyan furcsa. Biztosan amiatt, mert ugye egy rakás dolog éretlen ha zöld. Szóval valamiféle kesernyés, savanykás, nem kellemes ízt társítok ehhez a névhez. És nem sok kedvem volt még megkóstolni, hátha tévednék. Majd egyszer biztos megteszem, végül is ha céklás levest is képes voltam enni, akkor mit nekem egy éretlen tea?!
- Viszonylag igen. Igyekszem kétnaponta kijárni, de nem tudom, hogy lesz-e időm vagy energiám majd a munka mellett. Mert ugye ott a suli is, és nem szeretném ha romlana a teljesítményem – bólintok egyet válaszadás közben, ezzel is alátámasztva a szavaim. Szeretek futni, kitisztítja a fejemet, jó testmozgásnak is, állóképességet is növel, szóval tök hasznos. Mondjuk most, hogy végiggondolom rájövök, hogy igazából a munkába is jöhetek úgy, hogy lefutok ide a kastélyból. Hazafelé már nem biztos, hogy menni fog, de majd meglátjuk. – Általában nem a faluban szoktam amúgy, a kastély körül szoktam maradni.
Teszem még hozzá elmosolyodva. Nem kell attól tartani, hogy gyakran fogok fellökni gyanútlan járókelőket az utcán. Mire befejezem a kis történetem ismét megjelenik a pincér, leteszi elénk a két bögrét, meg a teázáshoz szükséges kellékeket, cukor, kanál, méz. Oké, még tejszínt is. Hm. Oké. Majd magunkra hagy minket ismét. Egy kevés cukrot szórok a sajátomba, ám mielőtt belekortyolnék egy icipicit hűtök a folyadékon. Csak ez után emelem a számhoz a bögrémet.
- A tanárnő mindig tudta, hogy tanítani szeretne? – érkezik a kérdésem a pohár pereme felett rápillantva a velem szemben ülőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

El sem hiszem! Megkaptam a munkát! Természetesen igent mondtam az ajánlatra. És ahogy kimondtam ezt a bizonyos sorsdöntő igent - ami arra emlékeztetett, amit sok éve egy teljesen más szituáció végén mondtam ki - és ő rá is bólintott a gyomrom, ami eddig az aggodalomtól bukfencezett, most a boldogságtól hányt cigánykereket. Nagyon elégedett és büszke vagyok, de ez az arcomon csak egy, az eddigieknél jobban látható mosoly formájában jelenik csak meg. Nem volna jó azzal elrontanom az interjú végét, hogy átmegyek infantilis kurjongató tinibe, bár most legszívesebben tényleg felkiáltanék, hogy: Ez az! Megcsináltam! Wittner úr még mond néhány dolgot, amiket figyelmesen végighallgatok, majd elbúcsúzunk. Főnökömmel újra kezet fogunk, amit én ismét olyan röviden teszek meg, ahogyan csak a helyzet engedi. - Viszont látásra hétfőn! - búcsúzom el tőle, majd kilépek irodája ajtaján. Ahogy a nehéz fa nyílászáró becsukódik mögöttem akkorát sóhajtok, hogy talán még ő is hallja odabentről. Lassú, szinte hitetlen pillantásokkal nézek körül új munkahelyemen, hogy ezután komótos léptekkel de annál szorgosabban járó aggyal induljak el lakásom felé. Rengeteg a dolgom. El kell mennem egy orvosi szűrővizsgálatra. Ez a rutin ahogy a férfi nem sokkal ezelőtt fogalmazott. Emiatt kicsit aggódom, de remélem minden rendben lesz. Eddig a sorsom alakulása nem lehet panaszom. Bízom benne, hogy ez így is marad. Minden esetre a betevő megszerzése miatt már nem kell idegeskednem és ezért hálás vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délután tanév második hetében |o
 

Már megint ezt csinálom. Már megint fájdalmat okozok neki, már megint szomorúvá tettem. Mert az, végtelenül szomorú. Elfojtok egy nyögést, amit a gondolat vált ki belőlem, semmi szükség most arra, hogy tovább rontsak a helyzeten. Inkább figyelem őt csöndesen, ahogy mellém telepszik. Mégis úgy érzem, mintha fényévekre lenne tőlem.
Semmi baj? Ezt most mégis úgy kinek szánja? Mert én ugyan nem mondanám azt, hogy nincsen semmi baj. Van. Szóval nem kifejezettebben nyugszom meg ettől a két szótól. Mintha más lenne itt a fő gond jelenleg, nem pedig az, hogy mit láttam, vagy minden ami ebből fakadóan végigfutott a fejemben. Ez igazából nekem sem baj, a bizonytalanság, na az már inkább volt az. De Thomas nem így reagálna ha maga a kérdést tartaná akkora nagy problémának. Kicsit kiakadna vagy valami hasonló, nem pedig teljesen összetörne. És főleg nem fakadna ki olyan frusztráltan, mint a meg nem értett emberek. De lehet, hogy rosszul látom a dolgot.
Továbbra is ölelem a térdemet, arcomat rájuk támasztva, így fordítva tekintetemet a barátom felé. Csak pislogok végül a nyugtatónak szánt szavaira, nem tudnék rájuk úgy igazán mit felelni. A kérdésére már annál inkább, bár erőnek erejével kell ezekre a gondolatokra fókuszálnom, ugyanis már máson töprengek. Egy hipotézisen, ami sok mindent világossá tehetne nekem, amennyiben igaznak bizonyulna.
- Ezért. Eléggé összezavarodtam, és … hát csak az zavart, hogy nem tudtam, hogy mi is a helyzet. De hiába jutottam el egész hamar odáig, hogy megkérdezlek, akkor sem tudtam már elaludni – súgom halkan. A végeláthatatlan tűnő perceket, amik elvezettek eddig az elhatározásig inkább nem is említem külön. Az összezavarodottság is tökéletesen kifejezi azt. Elfordítom tőle a fejemet, a semmibe meredve, mialatt újra végigpörgetek magamban mindent. – Még sose láttalak így senkivel se, eléggé fura élmény volt. De … - szólalok meg újra halkan, újra felé fordulva, tekintetét keresve. - … neked ez természetes, igaz? Hogy ennyire, hogy ilyen intenzíven létesítesz fizikai kapcsolatot azokkal, akiket szeretsz – az utolsó szót már angolul mondom, valahogy nem szeretnék belefutni egy félrefordításba. A magyarok ugyanazt a szót használják arra, amire az angoloknak kettő külön kifejezésük van. Jobb inkább biztosra menni. A hangsúlyom is kérdőnek hat, bár inkább megerősítést keresek. Nagyon jóban van Rileyval, a fizikai kontaktusok teljesen megszokottak voltak az árvaházban, bár a bunyó nem éppen a legjobb, de ez most mellékes. Ez így adná magát. És most inkább itt álljon is meg a gondolatmenetem, mielőtt már megint totál hülyeség felé indulna el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Ne haragudj, nem azért mondtam, csak… szóval ezen a helyen a normális lányokat olyan gyorsan elkapkodják, hogy időd sincs kimondani, hogy “helló”.
Ezzel pedig szerintem senki se vitatkozhat, mert valóban így van. Egyrészt, nagyon kevés lány van, akinek nincs valami szembetűnő defektje, az ilyen példányokat azonnal el is viszik, ami teljesen érthető. Én is, ha kikapnék egy ilyen példányt, lehet, hogy a pincében tartanám, nehogy valaki lecsapjon rá. És tarthat bárki morbidnak, mondjuk ki, a gondolatnak van alapja. Ráadásul, aki ismeri az elmúlt hónapok eseményeit, vagy akár az elmúlt évekét, csak bólogatna, hogy teljesen jogos a gondolat tőlem, hogy így cselekszem.
- Én is, mert komolyan mondom, hogy ilyen őszinte örömet se láttam mostanában senki arcán.
Sokminden megjelenik a fejemben, hogy mennyire bájos, mennyire gyermeki, mennyire ártatlan, mennyire szép és mennyire kívánatos. Szívem szerint a karjaimba zárnám, és óvnám őt a világtól, hogy mindig ilyen maradjon. Mindenféle szexualitástól mentesen, színtisztán azért, mert csodálatos. Igen, mint minden nő, ő is tetszik, de tudom, hogy nem kellene a magamfajtával kezdenie, mert én régen pont arra vágytam, ami ő, de jelenleg annyira nem vagyok egyben lelkileg, hogy nem tudnám elképzelni, hogy kezdjünk egymással. Mert ő sérülne. Én egy sérült ember vagyok, akivel ha most bárki kezd, csak sebeket ejt, karcolásokat. Nem szeretném bántani, érzem, hogy őt semmiképpen sem, és csak remélni merem, hogy bárkit is zár majd a szívébe, az is annyira fogja látni az értékeit, mint most én, és nem akarja majd őt bántani. Csak ne, simán csak ne bántsa meg, ne formálja át, ne akarja, hogy más legyen, mint aki. Mert most igazán csodálatos.
- Frank Arie Martin.
Fogom meg a kezét gyorsan és finoman, hogy ne sérüljön, ne érezze kényelmetlenül magát. Viszont az, hogy ide járt meglep, reméltem, hogy nem, és akkor tovább gondolkozunk, hogy hol találkozhattunk.
- Levita. A tizennégyesekkel. Leonie Rohr, Andretzky Kori, Keith Coltrane. És te?
Szeretem az évfolyamtársaimat, igazán jó évfolyam volt a miénk, összetartó, tele szerelmekkel, kalandokkal. Kiváló diákéveket tudhatunk mind magunk mögött. A neve is ismerős valahonnan, de nem tudom, hogy honnan. Talán tényleg az iskolából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Édes, ahogy próbálkozik, nem is állítom le, gonosz vagyok tudom, de nagyon élvezem, hogy szenved. Részben az alkoholtól, részben pedig attól, hogy egy cseppet sem figyelt arra, amit a srác magarázott neki, mert ha valakinek a teremben üveges tekintete volt, akkor az Nadine Rohr kérem szépen. Engem megmosolyogtat a szerencsétlensége, tudom, hogy nem szép dolog, elvégre nagyon kellemetlen helyzetbe került, de mégis, kicsit kiélvezem, szigorúan a mellkasom alatt, hogy szerencsétlen. Az arcomon más van, a hős lovag, aki megmenti a hercegkisasszonyt a sárkánytól. A páncélom fényes, éppen most fényesítettem, amíg ő dumcsizott a sárkányával.
Most viszont már biztonságban van, hiszen én állok az oldalán, az én karom fogja át, és az én tenyerem pihen a derekán. Márk pedig, látványosan megilletődött. Ha nem sérteném meg Nadine jó hírét vele, még egy kacsintással azt is odaszúrnám, hogy: “Na szerinted, miért hoztam magammal az egyik diákomat? Egész éjjel keményen fogunk _dolgozni_.” De nem teszem, hiszen nyilván, nem szeretnék Nadine-nak ártani, így inkább lenyelem a nyelvem, és csak úgy csinálok, mint aki igyekszik felvenni a fonalat azzal kapcsolatban, hogy miről is van szó.
- Áh, igen, az egyiptomi tekercsek!
Oké, megvan, és éppen szólásra nyitnám a számat, amikor a kisasszony ajkai is elnyílnak, és valami egészen mást mond, valami olyasmit, amitől Márk arcán vívódás jelenik meg, és látszik rajta, hogy menne is, de maradna is. Én pedig csak megértően elmosolyodom, hogy megértem a helyzetet.
- Csak nyugodtan, holnap a reggelinél megvitatjuk. Büféreggeli héttől kilencig. Ha hét tízre megyünk, egész kellemesen elüthetjük az időt kilencig.
Vetem fel neki az opciót, hogy ha gondolja, akkor én ráérek, és gondolja, mert elköszönve el is indul a professzor felé, én pedig Nadine-t felé fordítom, hogy lássuk a találkozást. Lopva közelebb húzom magamhoz a nőt, és a kezéből az üres poharat is kifordítom.
- Nézd, milyen zabszem van a fenekében. Nem rossz arc, de nem illik hozzád. Jobbat érdemelsz.
A poharat el elhaladó tálcára teszem, és lejebb hajolva a fülébe suttogok.
- De amíg nincs jobb, addig sétálhatnál velem egyet.
Túl sok alkoholt ivott, kellene neki a friss levegő, ebben határozottan biztos vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Tisztelem Brightmore minden állatát, de azért most finoman bekaphatja, hogy éppen akkor, amikor hajnalban a legszebb álmomat álmodom jelenik meg az óriási madara az ablakomban. Mivel jó idő volt éjjel, persze, hogy nyitva volt az ablak, Niamey pedig nem ismeri a párkányhatár fogalmát, így amikor te arra kelsz, hajnali nééééégy órakor, hogy valaki néz, de tudod, hogy egyedül vagy, eleve beparázol.
Aztán azért hajt a kíváncsiság, meg, hogy kicsit megnyugodjál, hogy nincs akkora vész, nincs is ott semmi, csak hülyeséget álmodtál, akkor jön a második felvonás, hogy kinyitod a szemed, és egy hatalmas madár, hatalmas csőre és hatalmas szemei néznek rád. Aztán azt hiszed, hogy álmodban keltél fel, visszacsukod a szemed, és akkor rád vijjog, te meg ordítva ugrasz ki az ágyból.
Vagyis, csak ugranál, mert az éjjel azért szépet álmodtál egy szép lánnyal, és annyira bele vagy már gabalyodva a saját takaródba, hogy nem tudsz felkelni, csak szó szerint, leesni az ágyról, de úgy, hogy a lábad azért fent marad, te meg pofával előre érkezel a földre, és akkor adj hálát a lélekjelenlétednek, hogy az arcodat ösztönösen védted, így az nem sérül, csak a mellkasod, és első gondolatod az, hogy a széttört bordáid átfúrták a szíved, a tüdőd, és olyan mindegy már minden, nem zavar már a reggeli merevedés sem, mert halott vagy. Majd mire rád találnak, addigra úgyse lesz már belőled sok, mert Niamey úgyis felzabál. Tökéletes jövőkép egy tökéletlen ember számára.
Aztán persze nem halok meg, mert miért is lenne ilyen könnyű a dolgom, és Niamey se zabálhat fel csak úgy. Nem. Én, Frank Arie Martin, mint egy szerencsétlen nyomorult, félig a földön, lábaim az ágyon, fenekem az égnek meredve, nyögök, és próbálom eldönteni, hogy akkor most felfelé vagy lefelé jobb-e haladni, és ebbe a pillanatnyi gondolkodási időbe érkezik a megmentőm, Chleo, aki felüget a hátamon, ami alig megalázó, és néz szembe Niamey-jel, a levgőt rezegtetve a madár hangját utánzó visítást mímelve. Azt hittem, maga a tény, hogy nyomorult vagyok, nem lehet már kínosabb, de a fenekemen egyensúlyozó Chleo azért tesz róla. Köszi, édes vagy.
Ezek után, látva, hogy szerencsétlen Denisnek milyen életképtelen barátai vannak, csak kicsit szivat meg a levél megszerzésével, így majdnem, hogy barátok leszünk, de legalább semmiképpen sem ellenségek, és Chleo is életben van, bár egyszer a kis szőrpamacs vészesen közel került a csőréhez. De szerintem rájött, hogy túl hangos, túl idegesítő, és nagyon kevés rajta a hús, így inkább csak elengedte.
Szóval ez az előzménye annak, hogy most itt vagyok, a csempészett itallal a táskámban, felhorzsolt állal - a nagy része azért ép maradt -, napszemüvegben, mint valami igazi maffiózó, és lépek ki a csodás rezervátumban. Ennyi átszállással se hoppanáltam még, nem nem is fogok.
- Eljössz kicsit az asszonytól, és máris kiderül, hogy meleg vagy?
Teszem fel a kérdést, hogy ne azt kérdezze tőlem, milyen volt Niamey érkezése, és hogy mennyire ment zökkenőmentesen a dolog. Mert ha kell, akkor persze kitör belőlem a “bazd meg a hülye ötleteidet!” rész is, és nagyon nem kellene.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Merő túlzás lenne azt állítani, hogy voltam már hasonló állapotban, összességében egy ilyen mértékű túladagolásnak még csak a közelében sem jártam eddigi életem során - mégis, mintha felfedeznék valami furcsán és megmagyarázhatatlanul ismerőst a helyzetben.
Az elmúlt huszonnégy órából lényegében semmire nem emlékszem. Ha azt vesszük alapul, hogy most képes vagyok józanul gondolkodni - vagy egyáltalán gondolkodni -, mindenképp arra a megállapodásra jutunk, hogy valami egészen jó munkát végeztek rajtam ebben a kómaszerű állapotban. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy teljes, emberi lényként esélyesen nem viselt volna meg ekkora mértékben. Minden bizonnyal hasonló hatása lett volna, valami gyengébb, elviselhető mértékben, viszont ezt a furcsa fél-negyed-háromnegyed hibridet, ami én lennék - mert valljuk be, bármeddig is vizsgáljuk a genetikám, arra az eredményre fogunk jutni, hogy, ugyan erőből lényegesen kevesebb jutott nekem, mint az normális lenne, ez még nem jelenti azt, hogy a negatívumokat ne kaptam volna meg - meglehetősen... Kiütötte.
Ha pedig mindez nem lenne elég, öntudatom legelső perceiben már rá kell jönnöm, hogy Weiler Dante lénye valamiféle hozzám kötött élő kísértetként üldöz. Még itt sem szabadulok meg tőle. A vékony idegszálakon átszalad az állkapcsaim megszorító inger, az épp csak arra elég, hogy az izmok érezzék, valamit tenniük kéne, ahhoz viszont már túl kevés, hogy valóban működésbe lépjenek. Átfut a fejemen, milyen lenne a kép, amiben drámaian átfordulnék a másik oldalamra, és roppant szenvedéseimről tanúbizonyságot téve nyöszörögve magzatpózba gömbölyödjek, amire majd mindketten felém fognak nézni és Weiler Dante fejében meg fog fordulni, hogy ez az ő hibája, de... Nincsenek tévképzeteim. Különben is túl sok fáradtságba kerülne mindezt végrehajtani, hát marad az, amit eddig is észrevétlenül csináltam: félig leszegett állal, összeszűkülő szemekkel nézem, ahogy vele foglalkoznak. Rámarkolva a gyengélkedő meglehetősen vékony takarójára húzom azt fel egészen államig, rövid szusszanással fészkelem bele magam a testem által felmelegített puha felületbe, befúrva orrom a fehér, klórszagú anyagba.
Kicsit lehunyom szemeim, élvezem ezt az átmeneti kényelmet két hőhullám és az egész elbaszódó tripp-közeli élmény között. Ajkaimon halvány mosoly bizsergető érzése tapad meg, végigszalad a gerincemen, majd amilyen hamar jött, olyan hamar távozik is. Valami gyenge, lemondó sóhajtásfélét hallatok, mielőtt elkapna a hányinger már fel is ébredek az előbbi milliőből - hogy aztán az első inger, amivel találkozom, ismét Weiler Dante legyen, ezúttal a figyelő tekintetével karöltve. Halk pfffff szakad fel torkomból, ahogy megforgatom szemeim, a mozdulattal már fordítva is arcom a párnába. Ssodálatos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A levél rövid volt és lényegre törő. Baszki, még azt is beleírtam, hogy esélye sincs, mert Niamey addig nem jön vissza hozzám, amíg nem látja, hogy Arie elindul a hopponálási pont felé minden cuccával. Táskám a lábamnál huppan, Cortez a nyakamban foglalja el méltó helyét, és szinte érzem a belőle áradó vibráló feszültséget, mintha tudná, hogy ki fog jönni. És valószínűleg érzi is, hogy egy olyan személy, akit ki nem állhat, és itt most nem Frankre gondolok. Niamey napok múlva ér csak vissza, így Cortez nem számíthat még jó ideig a védelmére, mint ahogy eddig mindennap számított rá és meg is kapta. Na igen, nem véletlen él még az én drága elemi állatom, mert Niamey állandóan ott volt és kimentette a szarból, amikor a többi és sokkal nagyobb elemi állat éppen azon volt, hogy véletlen meghaljon. De madaramnak hála ez nem történt meg.
Türelmetlenül sandítok órámra, mélyet szívok blázomból, majd ismét az órára pillantok. A másodpercek, mintha csak vánszorognának, és elképzelésem sincs mégis mi a faszom tarthat eddig. 14:01 és Frank sehol, én pedig érzem magamon a pillantásokat, mert itt túl gyorsan terjednek a hírek a dolgozók között. Nem olyan, mint egy falu, hanem sokkal rosszabb, mert amint megkaptam a szabadságomat, kezet ráztam az igazgatóval, már mindenki tudta, hogy az egyik kis semmitérő tanonc elmehet két napra minden ok nélkül. Az mondjuk ne érdekeljen senkit, hogy ez alatt a kilenc nap alatt kétszer annyit dolgoztam, mind terepen, mind az irodában, mint ők az eddig eltöltött itteni éveik alatt, mert ugye ez kurvára nem fontos és ezzel senkinek nem kell foglalkozni.
Cigarettámat kiveszem ajkaim közül, miután mélyet szívtam belőle, a füst az ég felé száll, amikor meghallom Frank hangját. Szám szegletébe biggyesztem a cigit, majd kegyetlen mosolyomat felé küldve lököm el magam a faltól, felveszem a táskámat, és indulok meg felé.
- Niamey-jel jól kijöttetek? - hunyorogva nézem Frank állát, de a vigyoromat lehetetlen nem észrevenni közben, és nagyon-nagyon rákérdeznék, de úgy vagyok vele, hogy jobb, ha nem tudom. Lehet az egyik domina, akit éppen sikerült összeszednie túlságosan ledominálta, és ezek pontosan olyan részletek és információk, amiket nem akarok tudni. Tartsa meg magának, és ha kell dobjon már nekem egy telefonszámot.
- Az a meleg, aki egy levél miatt átutazza fél Európát - nevetek fel hangosan, ahogy elindulok felé, és vállára téve kezemet fordítom vissza a hopp-pont felé. - Megyünk tovább, haverom, ne örülj. Foglaltam nekünk KÜLÖN szobát egy hotelben, szóval ne bomolj, de éjszaka átjöhetsz - kacsintok rá szemtelenül, majd cigarettámat kiköpve égetem el a levegőben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



Lesütöm a szemem. Nem tudta, mi a helyzet. Miket hihetett, atya ég. Megkérdezhetett volna. Rám írhatott volna. Vagy elküldhette volna Sutrát. De talán nem is azzal volt a gond, hogy módot nem talált, hanem nem állt rá készen. Mindegy, csak remélni merem, hogy nem lesz ilyesmi újra.
- Sajnálom - suttogom a kialvatlansága miatt. Nem akartam ebbe sodorni, még ha akaratlanul is történt. Még ha nem is tehetek róla. Nem szabadna ilyet okoznom. Mégis okozok néha. Mintha sehogy nem tudnám ezt kivédeni. Talán nem is lehet. Talán nem állok efölött.
Rátekintek és csak figyelmesen hallgatom. Nyelek egyet arra, hogy fura élmény volt neki így látnia engem valakivel. Nagyon várom, mi jön a de után. Hála csillan a tekintetemben és gyorsan bólogatni kezdek.
- Igen. Nekem igen - erősítem meg az elképzelését és végtelenül örülök, hogy nem nekem kellett ezt elmekegnem. Nem akartam, hogy valami idétlen magyarázkodásnak tűnjön, azonban valami hasonlót szerettem volna a tudtára hozni. Emiatt szomorodtam el annyira az előbb. Hogy az, ami számomra természetes és ami olyan fontos nekem, az őt elborzasztotta. Az benne rossz dolgokat szült. És nem voltam benne biztos, vajon ki tudom-e fejezni, mit jelent mindez számomra és hogy nincs ebben semmi. Vagyis ó, dehogynincs. Rengeteg minden. Csak semmi olyan, amit ő hitt. Már nyitnám a szám, hogy beszéljek még erről tovább, de vissza is csukom, mert rájövök, nem kell ezt ragozni. Érti ő. Ismer engem. Tudja, hogy nyílt színen nem gabalyodok össze így senkivel. Vele sem. Viszont most beláthatott abba, milyen vagyok valaki mással kettesben. Nyilván, naív dolog egy ilyen kis beugrót valami meghitt zugnak érezni, dehát mind tudjuk, hogy végtelenül naív vagyok.
Eszembe ötlik kisvártatva a másik dolog, amit mondott. Az otthon. Hátradőlök és kezeimet karba fonom. Elég kényelmetlen vonásokkal pislogok magam elé.
- Nem tetszett nekem, amit csináltak - mondom csöndesen, ám hangomban idegen éllel. Tőlem idegen éllel. Mintha egyenesen kikérném magamnak még a feltételezést is. Meglehet, bánt engem, hogy ezt felhozta. Nem tudom. Csak hát eleve nem jó emlékek és ezt belekeverni abba, hova vonzódom vagy sem... Igazából nem is teljesen értem az összefüggést. Attól még, mert valaki olyan erőlteti rád magát, aki abba a nembe tartozik, ami tetszik neked, még nem lesz feltétlen az ínyedre. Sőt. Bár lehet, hogy van, akinek igen. Van, akinek könnyít. Én ezt nem tudom. De rájövök, nem kell ennek logikusnak lennie. A barátnőm meglátott engem valakivel összebújva és rögtön megrohanta mindaz, amit tud rólam, aztán valami bizarr masszává állt össze, amiben ez is egy jogos pontnak tűnt. De nincs köze semmihez pedig. Összehúzom magam és egy szusszanással elnézek az egyik üres puff irányába, arcom kissé elfordítva Lautól, miközben próbálom az árvaházbeli társaim kegyetlenkedéseit visszaszorítani magamban oda, ahová ezek az élmények valók: a jótékony homályba. Mert bár bizonyos részeik, azok a hormonoktól tűlfűtött, ízléstelen baromkodások nem hagytak bennem olyan nyomot, amit elvárnának, hogy hagyjon egy ilyen tapasztalás, maga az, hogy ártottak nekem, igenis fájó pont. Persze, hogy az. A pár nappal ezelőttiek fényében főleg. Most talán kicsit még nehezebb is visszahessegetnem őket. De meglesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőt tanév második hetében |o
 

Csak egyféleképpen tudtam elképzelni ezt a beszélgetést, mégpedig személyesen. Nem telefonon, nem Sutrán keresztül, nem bagolyban. Személyesen. Hogy miket hittem, miket gondoltam, az már másik kérdés. Nem érzem szükségét annak, hogy ez most így napvilágra kerüljön. Ha mást válaszolt volna, akkor igen, akkor elmondanám. De így? A lényeg, hogy ezt megbeszéltük, és ha valaha hasonló helyzetben találom valakivel, legyen az férfi vagy nő, vagy akár csak hallok bárkit is ilyenről pletykálkodni már képben leszek. Ez az, amire szükségem volt. Hogy tudjam, hogy tőle tudjam, hogy ne más rosszindulatú marhaságaiból kelljen értesülnöm arról, ami vele kapcsolatos. Így nem lesz semmi gond, semmi hülye gondolat, semmi. Mert már tudom.
Csak a fejemet rázom finoman mosolyogva, amikor elnézést kér. Nem tehet róla. Hiába őrajta töprengtem a fél éjjel, akkor sem tehet arról, hogy nem tudtam elaludni. Legalábbis én így gondolom, érzem. De inkább nem ezt a gondolatot osztom meg vele, hanem a feltételezésemet, ami igaznak bizonyul. Azt azonban látom, hogy kicsit másképp értelmezi azt a furát, mint ahogy én gondoltam.
- Ezért kérdezi ezt mindenki, mert sok embernek az, ami neked természetes, az nekik mást jelent. Én … nem tudtam, hogy mit gondoljak. Meg tényleg még soha nem láttalak így. Ezért mondtam, hogy fura volt.  Szóval, csak, tudni szerettem volna. Nem … nem gondoltam rosszra. De, most már tudom, és értelek, értem – megpróbálom elmagyarázni neki, hogy nem borzadtam el attól, amit láttam, nem gondoltam én róla semmi rosszat.
Egészen megnyugszom, már nem támasztom a fejemet, hanem felemelem, de még nem engedem el a lábamat, és hamarosan kiderül, hogy milyen jól teszem. Megdöbbenve fordítom arcomat az irányába, amikor újra szóba jön az árvaház. Nyelek egy nagyot hiszen rögtön tudom, hogy nagyon nem örül annak, hogy egyáltalán felhoztam a témát.
- Nem … nem is kifejezetten arra gondoltam, hogy tetszett volna. Hanem, inkább arra, hogy az úgy olyan megszokott volt, és talán amiatt, meg hogy sok fiú egy rakáson, állandó fizikai kontaktusok, bunyók meg ilyenek … hogy esetleg, hatással lehettek rád o-olyan téren. Ez eléggé egy hülye gondolat volt. Bocsánat, hogy egyáltalán felhoztam. Tudnom … tudnom kellett volna – ha valakinek, hát nekem aztán tényleg tudnom kellett volna. Jézusom, hogy lehetek ilyen buta? Elhallgatok és csak a légzésemre koncentrálok. Lassan beszív, kifúj, beszív, kifúj. Egy idő után azonban már nem bírom elviselni a csendet, így próbálok valami kellemesebb témát előhozni, hátha.
- Szóval, állandó találka, hm? Nagyon jól hangzik, és majd igyekszem nem elrontani ilyen marhaságokkal – jegyzem meg újra láthatóvá téve az arcomat, egy óvatos, ámde reménykedő mosoly kíséretében. Még mindig áll az az állandó találka ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Lena Felagund

Rosszkedvűnek éreztem magamat. Nade mi az, ami mindig felvidít? Megszívatni egy diákot. Lehetőleg egy levitást. Benyitottam a Nagyterembe, megfagyott a levegő, mindenki bekussolt. Csak egy valaki csámcsogását hallottam messziről, a tanári asztaltól. Intettem, mire az alapzaj visszatért, megnyugodtak, hogy nem őket választottam célpontnak.
- Áh, Felagund professzor! Látom jó étvágya van. - leültem mellé, persze a hangsúlyomból lehetett érezni, hogy ironizálok. Pontosan tudtam, hogy az öreg unokája volt az a merész, aki ideült a tanári asztalhoz. Lena Felagund. Azt mondták sokra hivatott, érdemes lesz rá odafigyelni. Szegénykém a Levitába került, de a helyzete így sem volt reménytelen. Az ambíciói feltétlenül megvoltak ahhoz, hogy kiemelkedjen az egyszerű stréberek szürke tömegéből, különben nem jelentkezett volna tanársegédemnek. Annyit mindenesetre elért, hogy higgyjek a csiripelő madárkáknak, és tényleg odafigyeljek rá. Például most egy büntetéssel.
- A nagyapád megengedte, hogy a helyén étkezz? - tettem fel a kérdést. Még ha meg is engedte, a házirendet nem sértheti meg senki. Vannak szabályok, be kell tartatni őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

Dinát hallgatom, közben bólintok egyet. Ő és a rombadöntés összefonódott, de ezt szoktuk meg tőle. Aztán rámkacsint, én pedig egy halovány mosolyt engedek meg magamnak.
- Hát ha tudnád, hogy mennyire rámfért már ez.. - Sóhajtok, majd úszok kicsit és jön a versenyes ötletem. Elhelyezkedem kényelmesen, majd újra bólintok, és számolok.
- Egy... Kettő... Három! - mondom hangosan, majd elrúgom magam a faltól. Elég jól úszok, így gyorsúszásban közelítem meg a szemben lévő falat. Időm sincs nézni, hogy hol járok, csak suhanok a vízben. Mikor a kezemmel megérzem a falat, felbukkanok a víz alól és az arcom megtörölve nézem Dinát.
- Hú, ez jó kör volt. Figyelj... kérdezhetek valamit? - Rápillantok, majd veszek egy nagy levegőt és elmondom.
- Tudod nemcsak a rengeteg különfeladatom miatt van ilyen szörnyű kedvem mostanában. Szakítottunk Bencével és eléggé kész vagyok. Ezért jött jól a kérdésed, hogy ráérek-e. Mostanában nem tudom, hogy kinek mondhatnám el ezeket a dolgokat. De fogalmam sincs, miért vagy kedves velem, hisz prefiként párszor agybajt kaptam tőled és simán rádhívtam kedvenc apunkat. Szóval induljunk tiszta lappal?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



De nem csak ezért kérdezi mindenki, nem igaz? Mármint nem is tehetik, hiszen ahogy a lány nem, úgy ők se látnak így másokkal. Szóval nem hogy nem csak emiatt, hanem egyáltalán nem emiatt kérdezik. És szerintem barátnőmben sem csak ezek a tényezők játszottak szerepet. Elég sokat töprengtem már mindezen. Kénytelen voltam. Igazából egész konkrétan azon, vajon igaz-e. Vajon meleg vagyok-e. Mert valahogy újra és újra mindenki ezzel jön. Viszont akárhogy vizsgáltam magam ilyen szempontból, akárhogy agyaltam azon, érzek-e bármit fiúk iránt, mindig arra jutottam, hogy nem. Bár nem csak erre. Nade a lényeg, hogy persze, tudom, baromi érzékeny srác vagyok meg érzelmes is és barátságos. Igen. Meg talán néha sokaknak túlzsokba menően udvarias, és nem bámulom meg a lányokat és nem mondok róluk olyanokat, amiket a többiek. Se szembe, se a hátuk mögött. Igen. Ugyanolyan kedves vagyok egy csinos lánnyal, mint egy akármilyen fiúval, vagy mint egy olyan lánnyal, aki mások szerint nem olyan csinos. Igen. Meg nem nézegetem úgy a másik nem tagjait, nem legeltetem a szemem sehol. Igen, tudom. De ez... ettől még nem vagyok meleg. Erre jutottam. Nem, én csak ilyen vagyok. Mások viszont egyből másra gondolnak. Téves dolgokra. És nem az a bajom, hogy melegnek hisznek, hanem az, hogy annak hisznek, ami nem vagyok. Egy ideig még elengedem ezeket, viszont amikor a barátnőm is ezzel jön, azt hiszem, az az a pont, amikor érthető, hogy besokallok. A lényeg, hogy szerintem mindezek, amiket felsoroltam, szintén megbújhattak Launál is. Ha a fiúk tetszenének, az igazán sok mindent megmagyarázna. Igazán sok mindent. Akár a mi kettőnk kapcsolatában is. Csakhogy nem a fiúk tetszenek.
- Jobb, hogy megkérdezted, mintha csak forgatod magadban. Jobb, ha tudom, miért feltételezted - vonok vállat, továbbra se nézve rá, és mozdulatom laza bár, hangom sírásra álló. Ja, erről az érzékenységről beszéltem. Ha nem abban a vidám, felhőtlen állapotban vagyok, ami az életem nagy részét jellemzi, akkor máris gyűlnek a könnyek. Sőt, néha ugye a boldogságtól is. De ennek aztán igazán semmi köze semmilyen irányultsághoz, dehát sokan összekötik. Ez van. Mindegy.
Találka? Milyen találka? Ja, igen. Rándítok egy mosolyt a számra, de ennyi. Sajnos nem tudok váltani most erről. Még túl sok minden van bennem. Őt egy éjszakán át tartotta fenn, amit nem tudott, nekem nem fog két perc alatt mindaz eloszlani, amiket biztosan tudok és amik most itt kavarognak bennem, körülöttem, mindenütt. Mondani akarok valamit. Tisztázni akarok valamit, csak egyszerűen nem áll össze még. Rázni kezdem a lábam megint, ahogy továbbra is karba tett kézzel ülök. Tekintetem ide-oda jár a társalgó különféle pontjain, ahogy próblom összeszedni magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Épp a Nagyteremben agyaltam rajta, mivel is lehetne feldobni a napomat, mikor baglyom érkezett. Izgatottan olvastam az üzenetet, amely végül arról szólt, hogy Várffy tanár úr vár a tanáriban. Nem is tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Beadtam a tanársegédi pályázatomat, mert a tárgy, amit tanított, mindig is érdekelt, de nem voltam biztos benne, hogy emiatt hívat. Talán rájött, hogy valami rossz fát tettem a tűzre? Pedig mióta prefektus vagyok, könnyebben mászkálhatok mindenfelé, este se kell úgy izgulnom a lebukás miatt. Vagy valaki beköpött volna minket Bencével, hogy elpostáztuk Las Vegas-ba a bibircsókos banyát? Az pedig mindenkinek áldás, csupán a jó szándék vezérelt minket, legalább nem kell elviselnie többé senkinek azt a vén pletykafészket. De biztos voltam benne, hogy egy lélek se volt a folyosón az akciónk alatt, bár sosem lehetett tudni. Mondjuk nem ez volt az egyetlen kihágásom, így esélytelen lett volna eldönteni, hogy mi miatt bűnhődhetnék. Mondjuk, mikor elkaptak, kiszabták rám a "jól megérdemelt" büntetőmunkát, amelyet mindig elvégeztem. Pedig dehogy volt hozzá kedvem... ráadásul annyira se voltak topon a prefik, hogy valami kreatív büntit szabjanak ki rám, mert például a takarítás részemről egyáltalán nem számított annak. Egyedül Masa volt az, aki ötletes feladatot adott, miután elkötöttem egyik este a seprűt és repkedtem a kviddicspályán kicsit. Azt a büntetést még élveztem is, ugyanis verset kellett írnom az egyik tantárgyról, amit legjobban gyűlöltem. Gyorsan el is végeztem a feladatot, persze nem kötöttem az orrára, hogy egész jó móka volt. Visszatérve jelen helyzetembe, tudtam, hogy indulnom kell, nem ajánlatos megváratnom a tanárt, mert ha rossz passzba kerül, akkor jaj nekem. Érdekes, hogy pont az ő tárgyára jelentkeztem, bár tudtam, mivel jár, de bevállaltam a dolgot, mindig is szerettem veszélyesen élni. Azonban azt is tudtam, hogy nem emberevő, az előző tanársegédje is él és virul, ez pedig valamennyire megnyugtatott. Másrészt nagy tekintélynek örvendett, sajátos tanítási módszerei voltak, és azokat becsülte, akik egyediek és szorgalmasak voltak. Na meg kreatívak. Egyre közeledtem a tanárihoz, majd illedelmesen bekopogtam az ajtón, persze jó hangosan, hogy azért hallja az illető, hogy jött valaki. Kicsit éreztem, hogy gombóc van a torkomban, magamhoz képest jobban izgultam a kelleténél, hogy mi fog történni. Miután úgy hallottam, hogy bemehetek, óvatos léptekkel mentem be a helyiségbe, majd becsuktam magam mögött halkan az ajtót.
- Jó napot, tanár úr. Hívatott, hát itt vagyok - mondtam neki nagy szemeket meresztve rá, majd kíváncsian vártam a fejleményeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőtt tanév második hetében |o
 

Jó, igazából fogalmam sincs, hogy miért kérdezgetik tőle. Ahogy arról se voltam fogalmam, hogy egyáltalán kérdezgetnek tőle ilyeneket. Ezt tudom elképzelni, még ha nem is látják, hogy összeborul valakivel, nem tudom, leszűrhetnek valamit. Rosszindulatúan egy tüsszögésből is lehet kihozni azt, hogy leprás az illető, vagy bármit. És pont az, hogy ő érzékeny, érzelmes meg barátságos meg közkedvelt, oh, meg miegymás, szóval ezek pont olyan dolgok, amiket nagyon szeretek benne. Úristen, dehogy feltételeztem én ezek miatt azt, hogy ő vonzódna a fiúkhoz. Amíg meg nem láttam Rileyval, addig nem gondoltam én semmi ilyesmire. Oké, talán tudat alatt felmerült az erdei menedékes beszélgetés után, de. nem. ezek. miatt.
- Az nem vezetett volna semmi jóra – na nem mintha az, ami éppen most van, az olyan hű de jó lenne. Viszont még vezethet, és remélem is, hogy fog.  Majd egyszer, mert hogy még nagyon nem haladunk előrefelé az is biztos. Nem tudom, hogy mégis mit mondhatnék még ezek után úgy őszintén. Fejemben rögtön felcsendül egy kis hangocska, hogy semmit. Hogy ne is mondjak inkább semmit. Már így is attól tartok, hogy Thomas sértőnek találja, hogy a saját barátnője olyat feltételez róla, hogy esetleg vonzódna a fiúk felé. Szóval tényleg jobb ha csöndben maradok. Nem lehet egyszerű neki feldolgozni ezt a tényt, és csak remélni tudom, hogy nem gondol semmiféle, nem is tudom. Nem gondol rosszra? Ezek után? Hiszen ez most tök olyan, mintha azt közöltem volna, hogy igazából nem is ismerem őt, nem értem őt. Ritka szar egy helyzet ez.
Egy ideig pislogok felé, aztán feladom ezt is, homlokomat nekitámasztom a térdemnek, szememet is lecsukom. Hogy közbe ő már mindenfelé tekintget, hát én erről lemaradok, talán jobb is. Csak várok. Valamire, akármire, bármire. Várok és reménykedek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem vagyok korán fekvő típus, de most már viszonylag késő van még nekem is. Aludni szeretnék, nem itt kint vacogni egy szál pólóban. Örülnék ha hamar elintéznék azt, amiért ide jöttünk, nincs ínyemre a dolog egyáltalán. Arcomon a meglepetés - már amennyi látszik belőle a sötétben - megduplázódik, mikor mindkettőnk tekintete a batyuba csomagolt valamire (vagy valakire) és vissza. Hirtelen nem is tudom hova tenni az egészet, lábammal piszkálni kezdem, mikor Masa ledobja azt a földre, hogy megnézzem mozog-e. Ha mozog, akkor nagyon para.
- Mi van ben... - ...ne. Kérdezném, de szavaim hirtelen belém szorulnak, indokolatlan nevetési kényszerem támad ahogy Masát szépen fejen is találja a hirtelen többszörösére nőtt szerszám, bár végül beérem egy széles mosollyal is. Csóri lányt eleget bántja a sors, kegyelem lenne számára ha valaki elásná.
- Kedves Mase-Masa - nézek rá én is csábító szemeimmel, na meg mosolyommal egy mély sóhaj kíséretében. Van annyira hideg, hogy látszódjon már halványan a kifújt levegő. Fázom.
Rendkívül kényelmetlenül érezném magamat ebben a meghitt szemezgetős szituációban ha nem tudnám, hogy milyen bolondos a lány ki velem szemben áll. Meg aztán szépen néznénk ki, jelenleg egy bármilyen ágy plusz egy párna vonzóbbnak ígérkezik, mint egy háztársam barátnője akivel kb lehetetlen a lépést tartani. Fejben. Szegény Bencét is sajnálom ám, minimum kétszeresen gyorsabban kell, hogy pusztuljanak az agysejtjei mellette. Szép dolog is a szerelem.
- Mi van? - Kérdezem az elmúlt két percben immáron másodszor nemes őszinteséggel. Pont erről beszéltem. Lehetetlen követni a csajt. L e h e t e t l e n. Hirtelen teljesen leblokkolok, nem tudom hová tenni a dolgot. A két ásó a rejtélyes csomaggal illetve a legilimencia valahogy nagyon de nagyon nem fér össze. Külön külön is ritka furának találom, főleg így az éjszaka közepén (aludni akarok).
Egy szó nem hagyja el a számat döbbenetemben, ami nem mellesleg tovább gyarapszik mikor Masa hozzáér, mi több, megragadja az alkaromat. Melegséget érzek, a lánynak jóval magasabb a test-hőmérséklete, talán tényleg a kalandvágy az okozója.
Nem telik bele egy pillanatba se, mire megérzem a már korábban tapasztalt, enyhén kényelmetlen érzést. Benne van a fejemben, csak tudnám mit akar. Az arcom mindent elárul. Ha eddig döbbenetet láttál rajta, akkor képzeld el most! Összevont szemöldökkel meredek a lány szemébe, némán kérdezve tőle, mégis mit csinál. Mindenesetre nem lököm el magamtól, hagyom, hogy a kapcsolat fenn maradjon. Ne húzzuk az időt, hadd mutassa meg mit akar, és hagyjon aludni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Az emberek egyik nagy, alapvető hibája, hogy nem fogják fel, mikor kell egyedül hagyniuk. Szent meggyőződésem, hogy már nincs semmi bajom, és elég lenne csak kialudnom az egészet, amit képes lennék megtenni otthon is - a gyógyítók persze teljesen más véleményen vannak erről, de hát mit tudhatják ők, én hogy érzem magam? Persze, tök sápadt vagyok, pár órája még vérben forogtak a szemeim a hőemelkedéstől, most pedig, a szervezet intoxikációs folyamataként izzadok, de... Hát, mindenki átesik ezen egyszer?
Jó, ideális esetben ezen pont nem, de hasonlón, és nem kell napokig egy iskolai gyengélkedőben rohadnia, hanem hazaküldik, felírnak egy-két dolgot ami beszerezhető a sarki patikából, és már meg is vagyunk!
Lassan már magamat is idegesíteni kezdem.
Ülő helyzetbe tolom magam az ágyban, a helyenként átnedvesedett párnát betuszkolom a hátam és fal közé, az átlagnál kissé hűvösebbnek ható kezeimmel hátrasimítom szintén nedvesnek ható hajam. Vetek egy fél pillantást az éjjeliszekrényen gőzölgő, tálnyi folyadékra - túlzás lenne levesnek nevezni, elvégre a gyomrom esélyesen nem birkózna meg egy emelt tápértékű élelemmel, így marad ez a... lé, meg a pirított kenyér -, elhúzom szám, a gyógyítói iroda felé fordítva fejem pedig arra a döntésre jutok, hogy ez végül is ráér addig, amíg nem köteleznek rá. Helyette kézbe veszem az Anna Karenina kissé már elhasznált első kötetét - ezt még Mihail dobta be két óra között -, a könyvjelzőhöz lapozok, majd felvéve egy olyan kényelmes testhelyzetet, amiben megtámaszthatom a fejem is, olvasni kezdem.
Ebben talán már nem fognak megzavarni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Csodálatos volt. Életem nője.
Nem, hazudok, mert nem volt az, nem az, és nem is lesz soha az. Az államon a seb rendes lekezelésére se volt időm, mert inkább jöttem, minthogy komolyabb bajom essen még, amiért nem iparkodom. Nem kell nekem itt a feszkó. Meg a sebek, mert lehet, hogy macsósabbá tesznek, de nem értékelem.
- Nem a levél miatt jöttem.
Mondom teljes nyugalomban, mert valóban ez történt. Jöttem volna, de nem biztos, hogy olyan tempóban, hogy csak mindent odadobok Alexnek, hogy oldja meg, aztán én meg majd jövök, hanem szépen kényelmesen átadtam volna neki a dolgokat. Mégis, jó érzés itt lenni, jó érzés, hogy engem hívott, és jó érzés, hogy egyben van, mégiscsak a haverom.
- Nem kell itt kiemelgetni, hogy csak az ágyakat kell összetolni.
Vigyorgok rá, hogy még kicsit égessem a fejét. Az a meleg, aki ennyire nagyon hangoztatja, hogy nem meleg. Mi tudjuk, hogy nem vagyunk azok, de a kollégái egészen biztosan nem, így hát aztán csak még adok neki egy kis löketet, hogy érezze a törődést, meg azt, hogy egy kicsit pletyka legyen úgy is, hogy közben nincs is itt.
- Veled ellentétben, nincs hiányom.
Jelentem ki kényelmesen, miközben megtorpanunk a hopp pont előtt, és érzem, ahogy Chleo a nyakamon közelebb araszol Cortezhez. Nem tesz szerencsére semmit, csak nézi őt, aztán egy váratlan pillanatban úgy dönt, hogy inkább bemászik a mellkasomhoz, én meg az apró tappancsok hirtelen jött érintésével nem számolva felnyögök. A mellkasom is tiszta folt, mert akkorát sikerült esnem az ágyról.
- Na és milyen kis fogadóban rejtőzünk el a világ elől, nyuszikám?
Pillantok oldalasan egy mocskos és szemét mosoly kíséretében Denisre, mert igazán megérdemli, hogy ennyire nagyon kedves vagyok vele. Mindent, amit Niamey tett, rajta bosszulok meg most így szóban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Fújok egy nagyot, majd megborzolom barna tincseimet, ahogy lecsúszok az imént átkutatott szekrény mentén. Felnézek a szobában lévő egyetlen fényforrásra, egy ütött-kopott kis viharlámpára, mely gyéren pislákol minden egyes eltelt percben egyet. Gyakorlatilag sötét van a helyiségben, hisz a kis szerszám nem sok mit ér. Kezem sajog, agyam pedig totálisa ki van fáradva, szóval kurvára nincs kedvem szórakozni itt bárkivel is. Jöjjön elő, mondja mit akar, aztán tűnjön el a fenébe.
- Bonjour – veszem elő a franciát, hátha valami káromkodásnak érti köszönésem és megsértődve eltűnik innen. Tudom, hogy nem emberrel van dolgom, hülye azért én sem vagyok. Túlságosan egyértelmű, egy diák már rég elpucolt volna innen, vagy elém állt volna, hogy szívózzon velem egy sort. Ennek az izének viszont annyi vér sincs a pucájában, hogy teljes mivoltában mutatkozzon előttem. A lámpa pislákol egyet, ezzel halványan láthatóvá téve társam körvonalait, mire feltör belőlem valami undorral fűszerezett pökhendi nevetés.
- Manó vagy, vettem. Nem kell itt bújócskázni – biztatom, bár hangomban semmi nemű kedvesség sincs. Gazdag család sarja vagyok, rengeteg kis léhűtőnk van és meg tanultam már kezelni ezeket a kis trükk mestereket. Azért barátságosak csak veled, hogy aztán adj nekik valami ruhát, ők meg szabadok lehessenek, aztán úgy húznak el a házadból, mint a pinty. Semmi köszönöm, hogy eddig eltartottál, semmi. Kétszínű szemétláda mind, a felszínen aranyos és kedvesek, azonban belül romlott az összes. Ilyenkor szokták mondani, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, igaz? Jól van na, talán van bennünk egy ici-pici hasonlóság, de tényleg csak egy cseppnyi! Én nem vagyok olyan ronda, mint ezek.
Felkelek helyemről, miközben felszisszenek a kezembe nyilalló fájdalomtól. Odakapom tekintetem; átvéreztem a kötést. Szuper. Zsebre dugom sérült végtagom, majd pár lépéssel közelebb kerülök a kis naplopóhoz. A villany még mindig ki-be kapcsol, így nagyjából látom, hol is áll célpontom. Belépek a személyes terébe. Tényleg nagyon alacsony, hisz félelmetesen tornyosulok föléje, még ezzel az elsős termetemmel is. Bántani nincs szándékom, nem vagyok annyira tapló, hogy egy nálam kisebbel kezdjek ki, így ettől nem kell tartania, még ha közelségem másról is árulkodik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Alapvetően egy türelmes emberként jellemezném magam. Ha sorba kell állnom, akkor felesleges kommentárok nélkül állok sorba, mielőtt felszállnék a villamosra, megvárom, hogy lelépjenek a leszállók, és előre engedem a néniket - még ha a viselkedésük erre nem is adna erre okot. A legtöbbször nem is éri meg az energiát és ez elhaló agysejteket a pár perces rage-party, azt pedig, hogy rányomja az egész napomra a bélyegét egy ilyen, egyenesen elfogadhatatlannak tartom.
Azt viszont kifejezetten nehezen tűröm el, amikor valaki munka közben szarja el az időt. Ha egyedül ő függene tőle, csak legyintenék, az ő dolga, majd elszámol magában a következményekkel - esetünkben viszont nem csak én, de egy egész csapatnyi ember munkáját veszi semmibe, tulajdonképpen.... miért is? Az embernek nem kell feltétlenül ebben a szakmában élnie ahhoz, hogy rájöjjön: egy helyére legjobb esetben is csak húszan állnak sorba. Ha nem becsülőd meg magad, ha nem veszed komolyan, ha egyszerűen csak nem teszel meg mindent, ami kitelik tőled, hívnak mást. Tök mindegy, ki vagy, tök mindegy, mennyi ideje csinálod, sőt, az sem jelent semmit, mennyire nézel ki jól vagy egyedin: valaki mindig a helyedbe fog lépni.
Emir pedig elég nemtörődöm módon játszik épp az állásával, elvégre, elég a megfelelő névnek kiejtenie, hogy érdektelen, megbízhatatlan, és máris üresen fog állni a naptára, hiszen senki nem akar majd dolgozni vele. És hogy mi a legszomorúbb ebben? Senkit nem fog meghatni.
Én például kifejezetten örülnék, ha most már inkább elkezdenénk Emir nélkül, már így is túl nagy csúszást okoz, mire ideális esetben végzünk, már mindenkinek máshol kéne lennie, ami persze őt nyilván nem érdekli, hiszen lefoglalja az, hogy szopogassa a kóláját. Ilyen esetekre alapvetően kitérnek a szerződések is - ha nem tartod be a pontokat, mehetsz is haza, senki nem fog a segged után ülni. Én pedig, több évnyi tapasztalattal a hátam mögött legalább vagyok olyan kompetens, hogy egyedül is letoljam ezt, ha időben kezdtünk volna, még tolás nélkül is.
- Ennyi erővel akár haza is mehetnél, mindenki munkáját megkönnyítenéd - indulásból nem jelentene egy hátráltató tényezőt. Ugyan arcomon bájos mosoly vesz erőt, egy mindenképpen lesújtó pillantással mérem végig.