Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

LAU
másnap délelőtt a folyosón | az új tanév elején | x



A Rileynál lógás már megint fantasztikus volt. Még annál is fantasztikusabb! Teázgatás, nassolás, Freuddal szerelmeskedés és ráadásul hihetetlen klasszul elbeszélgettünk mindenféléről. El sem tudom mondani, mennyire jól esett. Ezekben a napokban, amikor sajnos még mindig oda kell járuljak olykor egy-egy tanerőhöz a megverésem kapcsán, igazán üdítő volt egy ilyen délután. Meglehetősen vidáman baktatok hát, megint ezen a folyosón áthaladva. Mellettem elesik valak a saját orrában. Ez itt a fejetlenségek birodalmában megszokott. Ettől függetlenül persze odalépek hozzá, segíteni. Megyek aztán tovább, csakhamar összerezzenve egy hirtelen felrikkantó festménytől. Utána nevetve kapok a mellkasomhoz. Őrület, mi van itt folyton. Éppen csak leengedem a kezem, amikor valamivel előrébb meglátom barátnőmet. Sugárzón mosolyodom el, figyelve, amint épp elköszön valakitől.
- Lau! - szólok oda neki, magasan intve, aztán lépdelek is felé lendületesen.
- Szia - állok elé, igazítva egyet táskámon.
- Most van neked is lyukasórád? - kérdezek rá, összeszűkített szemmel, hiszen nekem az van és úgy rémlik, azt beszéltük, neki is. Irtó jó volna, akkor ilyenkor mindig találkozhatnánk ebben a tanévben. Persze, próbálok nem ennyire előre szaladni, hátha nem is így van, vagy ha igen, betervezett ő már más programokat ekkorra. Viszont mivel immáron dolgozó lány és így a héten több délutánja is teljesen foglalt, valószínűleg érdemesebb lesz ilyen alkalmakat is találnunk az összefutásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

másnap délelőtt |o
 

Nem tudom tegnap hogy jutottam vissza a hálókörletbe, se azt, hogy mikor. Mintha valamiféle álomba csöppentem volna, egy rémálomba ráadásul, amiből bármennyire is szerettem volna, nem tudtam felébredni. Este meg, bármennyire is szerettem volna képtelen voltam elaludni. Ezerrel pörgött az agyam, próbálta feldolgozni a látottakat, a történteket. Eleinte elkönyveltem magamban, hogy csupán nagyon jóban van a barátom azzal a rejtélyes idegennel és ennyi. Aztán, aztán elkezdtek elkalandozni a gondolataim, visszaidézve beszélgetéseinket. Egészen pontosan egy beszélgetésünket. És ekkor, ami felmerült bennem, már nem hagyott nyugodni. Szóval ugrott az alvás.
Ma pont, hogy hosszú napom van, és magam sem értem, hogy nem aludtam még el egyik órán sem. Mindenesetre nagyon örülök ennek a lyukasórának. Gyorsan el is köszönök a padtársamtól, alig várva, hogy bevetődhessek az ágyamba és egy keveset szunyókáljak a következő óráig. De az is lehet, hogy csak a társalgóig, vagy valami hasonló helyig jutok el. Mindegy, csak le tudjak feküdni egy kicsit.
Ám mielőtt elindulhatnék egy hang hasít keresztül a folyosó hangzavarán. Egy hang, amit bármikor megismernék. Egy hang, ami most összezavar, amivel most nem tudok mit kezdeni.
- Szia – köszönök vissza egy halvány mosolyra húzva a számat. Testsúlyomat áthelyezem a másik lábamra, és úgy nézem őt, nagy szomorkás szemekkel. – Igen, az van.
Bólintok egyet, megerősítve ezzel a felettébb szűkszavú mondatomat. Figyelem a szeretett vonásokat, mialatt várom, hogy mondjon valamit, hogy miért kérdezi. Vagy, hogy elmagyarázza mégis mi volt az tegnap. De hát nem is tudja, hogy tanúja voltam annak, ugye? Várhatnék itt ítéletnapig. Végül sóhajtok egy nagyot.
- Mi újság? Milyen volt a tegnapi napod?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Fontos volt kiemelnem az oldalszámot, hogy Andrejnek mindenképpen leessen miről is van itt szó. Ezek után tényleg nincs már más dolgom, mint, hogy gyönyörködjek a zavart tekintetében, mikor csattan az a bizonyos csattanó. Halljam zakatolni azokat a képzeletbeli fogaskerekeket, ahogy lázasan próbálja megfejteni a titkot, amit nyilván nem fogok csak úgy magamtól elárulni.
Nem is marad el az öröm amire vártam, Andrej valóban meglepődik, egy pillanatra mintha teljesen le is fagyna, belőlem pedig kitör a nevetés. Ezt imádom a bűvészetben. Úgy okozol örömet, úgy lepsz meg embereket, hogy közben nem árulsz el semmit. Nem tudják mit csinálsz, nem tudják, hogyan csinálod, mégis élvezik.
- Na várom az ötleteket - tárom szét a karomat, még mindig nevetgélve. Andrej arca teljesen vörösbe borul, csak úgy pörög az agya jelenleg, feltételezem igyekszik rájönni, hogy mégis hogyan vertem át. Hisz ezt tettem. Mindig ezt teszem. Átverek embereket. Elmondom nekik, hogy átfogom őket verni és akkor meg is teszem.
- Vaagy, az is lehet, hogy ráerőltettem ezt a lapot. Hogy valójában nem akkor állítottál meg amikor akartál, hanem amikor én akartam, hogy megállíts - felelem nemes egyszerűséggel. Ezzel adok neki egy harmadik opciót amin gondolkozhat, s ezzel reményeim szerint végképp összezavarom. Szegény, ha tudná, hogy csak szívatom ezzel. Azt azért hiába reméli, hogy elárulom számára, mit és hogyan csináltam. Még ha valójában ki is találja, akkor se bólinthatok rá, ilyen ez. Viszont egyelőre nem kell ezen aggódni, messze jár a valóságtól.
- Szeretem a narancslét. Frissen facsarva - adom szemtelen válaszomat egy kacsintás kíséretében arra a kérdésre, hogy ki hív meg kit. Úgy néz ki te állod az üdítőt drága barátom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

LAU
délelőtt a folyosó közepén | az új tanév elején | x



Közelebb érve még egyből ugyan nem, ám válasza után, ahogy már végre túlvagyok az első örömön, hogy megláttam, van érkezésem észrevenni, hogy... nem is tudom. Nincs jó bőrben? Picit végigpillantok rajta.
- És... van kedved mondjuk sétálni? Vagy csak leülni kicsit beszélgetni? -  nézek körbe, ezt az utóbbit hol lehetne megejteni. Valamivel arrébb tudom, hogy van egy ilyen társalgórész féle, már a folyosó végén, amire azt mondják, oda nem mindig jut el a fejetlenség átka. Bárpedig valamiért az a sanda gyanúm, inkább csak láblógatna most a lány, mintsem caplatna.
- Ó, csodás! - kerekedik el a szemem, mint mindig, amikor lázba jövök.
- Átmentem Rileyhoz. Heverésztünk, zenét hallgattunk, cicáztunk... elvoltunk - bólogatok derűsen, aztán elém kúszik, mikről társalogtunk, amitől gyorsan be kell nedvesítenem kiszáradó számat és picit fixíroznom kell a márványlapokat. - Igen, ez... ez volt tegnap - bólogatok, ismét barátnőm szemébe nézve, félszegen zárva kissé a történetet. S míg enyhe zavartságom, izgatott vibrálásom a jámborszarvassal eltöltött idő és a felmerült témák okozzák, másnak is hathat. Viszont mivel nekem sejtésem sincs semmiről, fel sem merül ez bennem.
- És veled? - kérdezek vissza, remélve, hogy ezzel választ kapok arra is, miért tűnik olyan kimerültnek. Igen, azt hiszem, annak tűnik. Kimerültnek. Talán csak amiatt, mert elkezdődött a suli, ő meg még melózik is mellette? Rá kell még állnia?
- Figyelj, ha ilyenkor mindkettőnknek lyukasórája van mindig, talán... ez lehetne valami állandó találka alkalom - csúsztatom zsebembe kezeimet és mosolyogva vállat vonok. - Mit szólsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nézem a listát, amit Cath adott, és ehhez kötődően keresek könyveket, olyanokat, melyeknek érdekes a címe. Aztán persze hol bejön a dolog, hol meg nem, mert azért az ajánló sokat elárul, ahogy a random beleolvasás is. Állítólag utóbbit nem szabad csinálni, mert sokszor már kiderül a könyv egyik fő cselekményének későbbi szakasza is. Megértem azokat, akik ezt mondják, de engem meg pont ez kezd el izgatni, hogy megtudjam, hogyan jutottak el idáig.
Viszont abban biztos vagyok, hogy nem akarok sok könyvet vinni, maximum kettőt, mert az idő nagy részében menni fogunk. Igazi csajos nyaralás lesz, csak mi ketten, lányok, amíg Denis Walesben van és sárkányozik. Nagyon várom már, hogy egy párizsi teraszon ülve, kortyolgassak kávét, és hogy vásároljunk, ruhákat, ajándékokat. Sosem nyaraltam még úgy igazán, csak akkor, amikor a Payne birtokra vittek. Mondjuk az egy érdekes nyaralás volt, az is igaz.
Éppen egy újabb borítóról és ajánlóról próbálom eldönteni, hogy kell-e nekem az útra, amikor hirtelen lökést érzek, és valahogy túl nagy a másik fél lendülete, mert mire megállíthatnám a dolgot, már le is fejeltem a könyvespolcot. Fájdalmas nyögéssel kapok a homlokomhoz, és masszírozva azt csúszik ki a számon:
- Szent szalamandra!
Nem szoktam káromkodni, úgy ez a maximum képességem ezen a téren, de ez a kis szösszenet egyre többször bukik ki belőlem, legutóbb az önismeret vizsgán, de legalább a tanárnőt megnevetettem vele. Ez vagyok én, helló. Azt mondják lehetetlen, de léteznek még kedves Brightmore-ok is.
- De, tudok. Nem mintha én mentem volna neki másnak.
Javítom ki, mert én eddig is itt álltam, ő jött nekem. De legalább nem vérzik a homlokom, nagy pozitívum a másik fél számára, hogy egyik rokonom vagy barátom se akarja ezért megölni.
- Odafigyelhetnél egy kicsit jobban, hiszen elég szűkek itt a folyosók.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Végre kezdem úgy érezni, hogy ha nem is teljesen, de mindenképpen kezdem megérteni a magyarok viselkedését. Na meg, ha minden lánynak puszit kell adnom, akkor abban biztos vagyok, hogy nagyon hamar bekerülök a top3 srác közé mindenkinél. Főleg a baromság listában, de ha náluk ez így szokás, akkor rendben, legalább itt menjen hamarabb a beilleszkedés, mint eddig máshol. Kezdek hozzászokni a kitaszítottsághoz, nem arról van szó, de azért bele-beleunhatok néha én is nem? Mert valóban hozzászokok, de elfogadni nem akarom, túl sokat voltam eddig magamban, főleg most, hogy anyámék is visszamentek Finnországba. Kissé elkalandozott gondolataimból a lány ismételt szóáradata riaszt fel, megilletődve nézek rá, mert megint elvesztettem a fonalat szerintem.
- Neked puszi - szemöldökömet ráncolva mutatok rá Danára. - Többieknek pedig csak később? - de ha neki adhatok most, akkor a többieknek miért csak később, amikor megengedik? Mert meg kell nekik, hiszen Dana azt mondta, hogyha jól ismerem már őket, de akkor őt is jól ismerem már? Nem mondom, nagyon cuki arca van és eszembe is jutott, hogy megszerzem magamnak. Valószínűnek tartom, elég lenne egy pöppet erősebb vélamágia, mint ami alapvetően körülöttem van és már a karjaimba omlana, mint egy engedelmes kislány. Elmosolyodom a gondolatra, mert régebben ezen még csak gondolkodnom sem kellett, hiszen csak csináltam, megtörtént, én boldog voltam, aztán mindenki ment tovább pár betörött orral.
Fejemet elfordítva kapom arcom helyett a puszit, ajkaimra. Nos, még csak vélamágia sem kellett hozzá, elég ha taktikus vagyok. Lágyan érintem ajkait ajkaimmal, kezem arcára csúszik óvatosan. A csók ilyen marad, kis szemérmes, nem mélyítem el, egyszerűen kíváncsivá tett, és most, hogy megkaptam rajtam már nem múlik. Csókja is ugyanolyan kedves és visszafogott, mint maga a lány. Még egy utolsó puszit lehelek ajkaira, majd eltávolodom tőle, és csípőmet visszatámasztom az ablakpárkánynak.
- Kicsit ebből, kicsit abból - billegtetem meg kezemet kissé jobbra, majd balra, majd fülemet enyhén előre tolva mutatom meg neki a headset fejet, ami segít megértenem a többi nyelvet. - Olasz szép. Sok szerencsét tanuláshoz - rengeteg kérdés következik ezután, és próbálom összetenni a fejembe, mégis miről van szó, amikor leesik, hogy az érdekli miért költöztünk Finnországba.
- Nincs közöd hozzá - szűröm fogaim között a választ, ami nem is válasz, de talán elérem azt, hogy ne kérdezgessen többet. A családi viszály a mai napig olyan téma, amiről nem szívesen beszélek, főleg nem olyanoknak, akiknek semmi közük nincsen hozzá. Az élet kurva szar, ha elköltözöl valahova, majd a nagyszüleid elérik azt, hogy visszaköltözz oda, ahonnan eredetileg származol, de soha nem töltöttél ott elég időt. Nem csoda, hogy minden nyelvhez fordító kell, egyik helyen sem töltöttem el elég időt ahhoz, hogy megtanuljak beszélni. Érteni értem a nyelveket, de kommunikálni nem tudok velük.
- Szeret olvasni és futni - mosolyodom el, amikor végre egy kevésbé kellemetlen témát érintünk. - Te? - nyúlok arca mellé, hogy egy rakoncátlan tincset válla mögé dobjak. Nem szeretem, ha valami nincs egybe, és az a tincs nagyon sokat rontott az összképen.
- Oké - bólintok egyet arra, hogy hogyan hívhatom és ő hogy hív engem. Meg kell hagyni, bármennyire is aranyos a csaj, rengeteget beszél, amit nem mindig tudok követni. - Áfonya is szeretem. Kedvenc gyümölcs, főleg vörösáfonya Finnországból - csúsztatom tarkómra kezemet, miközben fejemet hátravetem és nyakamat megfeszítve próbálom kiropogtatni a megfeszült és beékelődött inakat.
- Úgy hallani apámtól Mestertanoncok kérhetnek saját szoba - ráncolom a szemöldökömet értetlen, és csak remélhetem, hogy apámnak lesz igaza, nem pedig az előttem állónak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Csendben figyelem, miközben azért kihúzom a sárkányszarv-őrlemény szót átlósan a jobb sarokból a bal felé haladva. Bár a férfiak nem nagyon tudnak egynél több felé figyelni, mégis vannak társaik, mint én is, akik legilimentorként és egy pszichológus férjeként elsajátították azt a nagyszerű képességet, ahogy több síkon is tökéletesen helyt állnak. Rengetegszer fejtettem már játszi könnyedséggel rejtvényt, miközben a családom gondolatait hallgattam, észrevétlen járva egyik fejből a másikba.
- Nem, nem tudja.
Ingatom végül meg a fejem, ahogy kihúzom még gyorsan a piócát is, majd felpillantva rá a szemébe nézek, és remélem, hogy ő is megtisztel azzal, hogy viszonozza a pillantásomat.
- Nézd, Charlotte, elveszítettél egy fontos embert az életedben, egy meghatározó személyt, egy ölelő kart. De te hazamész a családodhoz, ahol vidám emlékeket hoztok fel, ahol próbáljátok egyben tartani az emlékét. Az édesapád az anyját veszítette el, de ott van a felesége, a támasza, a világa, aki átöleli, és megnyugszik a világ.
Szintek vannak egy halálnál, és próbálom a lehető legfinomabban, de mégis nyomatékosan elmagyarázni neki, hogy ez mit is jelent. A halál, veszteség, megérteni meg lehet a fájdalom szintjét, elfogadni is el lehet, de tudni, hogy mit érez a másik fél, azt nem.
- A nagyapád már soha többet nem fogja maga körül érezni ezt a kart, mert meghalt, elment és nem jön vissza többet. Ő hazamegy egy házba, ahol a csend és a némaság fogadja. Haza az ürességbe. Lehet bármennyire erős, bunkó, önző egy ember, a felszín alatt nem tudhatod mi van. Sosem érthetsz meg igazán egy embert sem, mert ő nem te vagy, nem úgy éled meg az érzéseket, mint ő. Ezt tanuld meg tiszteletben tartani, és ha szereted a nagyapádat, ha szeretnél neki segíteni, akkor engedj az önzésből, értsd meg az ő gyászfolyamatát, engedd, hogy a maga tempójában dolgozza fel. Légy ott neki, légy támasz, és légy türelmes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

A lányok nagyon kreatívak, komolyan mondom. Van, ahol a srácok jobbak, de van, ahol a lányok verhetetlenek. A kamu dumákban szerintem a csajok sokkal ügyesebben otthon vannak, és szenzációsan tudják forgatni a kitalált sztorit. Hihetően, és ha kell, még egy kést forgatnak meg benned. Sok lesz már ez a forgatás, pedig még kamera sincs nálam. Szerencsére most nem ez a helyzet, viszont, ahogy kapcsolt Dana, az valami hihetetlen penge volt. Úgy andalgunk, mint egy szerelmespár, ami számomra rohadt kényelmetlen, még akkor is, ha Danába bármelyik fiú bele tudna esni és bárki cserélne most velem. Nekem viszont most ott van Masa és szerencsére a kiülő pirosságot nem csak ez a kis szerepjáték okozza, hanem egy kis szégyenpír is fokozza. Na, mindegy, Dana csúcs csaj, szóval... hagyjuk. EBből már nem nagyon tudok kijönni jobban. Viszont elégedett leszek, hogy mikor eljátszom, hogy meg fogom csókolni, akkor azért meglepődik. Hála a magasságos Merlin agyonfésült szakállának.
- Bizony véget, vele szemben is tiszteletlenség lenne. Talán már így is az - Amit mondok ráadásul erre a szituációra is igaz kissé, bár még nem érzem úgy, hogy a határt átléptem volna. Remélem, majd, ha egyszer elmesélem Masának, ő sem fogja úgy érzeni. Megkezdjük a Bagolyköpet Las Vegasba akciónkat és... tökéletesen sikerül! Na, ez már igen! A kárörvendő vigyorom nem is lehetne szélesebb, legalább annyira intenzív, mint Dana lelkesedése. Lepacsizom vele, sőt még meg is ölelem és megpörgetem.
- Zseniális vagy Erica - röhögöm felé, majd szépen odasétálok Danába karolva a festményen szenvedő banya felé.
- Sajnálatos ügy ez, de lesz egy pár hetünk, hónapunk nyugodtan. Tudja banya, egy kis nyugalom így év elejére - aztán Dana, aki ezek szerint "józanabb", mint én, máris a terv véglegesítése felé siettet. Milyen jó, hogy itt van, nem?
- Reducio - suhintok és a kép összemegy nagyjából egy korbaeli ikon méretére. Sajnos a hatás nem tudom mennyi ideig tart, de mivel elkezd zunhanni a kép - jó, mindenre én sem gondolhatok, cselekednem kell.
- Vingardium leviosa - mielőtt lepottyanna a festmény és nem túl szimpatikus lakosa éppen elkapok és Dana kezébe lebegtetem.
- Nálad van a csomagolópapír? Meg a cím? - kérdezem a lányt, miután magához veszi a festményt. Remélem igenlő a válasz és amint elkészülünk, mehetünk a bagolyházba. vagy saját bagollyal is lehetne, de jobb az, ha egy általános viszi, ehehe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Nem igen tudja azt sem, hogy egy rendes kapcsolat hogy működik, hát még egy olyan, ami… Nem rendes? Kamu? Ál? Akárhogy is, most együtt kell megfejtsék, hogyan viselkednek a normális, hétköznapi párok, miközben analfabetizmusukról a múlt által jótékonyan elfedett bukásaik árulkodnak. Nico legalábbis a megszámlálhatatlan vakrandit mindenképp kudarcnak és nem tanulságnak ítéli. Ez olyan dolog, hogy ha egyszer elesel, véletlen, ha kétszer, elgondolkodsz, ha háromszor, már teszel ellene, a férfi meg vagy háromszázszor és most itt ül a csőd szélén, homoszexuálisnak kikiáltva, álbarátnőért fohászkodva. Viccesnek ugyan vicces, azonban semmiképp sem fenntartható állapot, úgyhogy ideje sürgősen összeszednie magát.
- Annak is örülni kell, ami van - meggyötörten sóhajt, bár egy mosolyt azért így is megereszt. Az Esmeralda olyan latinosan hangzott, tudjátok, mintha egy Opheliánál is szexibb, heves vérmérsékletű, vad szexet imádó spanyol pipi rugdosná le a szőkét trónjáról - azaz a barátnői székről. De felőle aztán Orália is lehet, ha a nevéhez hűek a valóságban végrehajtott cselekedetei. Értitek… - De egyébként tényleg mindegy, szóval ráérünk kitalálni, hogyan megyünk szét, csak szálljanak le a meleg kérdésről - most látszik csak igazán, mennyire meggyötört. Bár szavaiból nem lehet kihallani, szemei megtörten, fakón kémlelik a nőét. Így lehet egy ember mindennapjait romba dönteni és, bár Dia nagyon sokat segített neki, hiszen a pletyka jórészt visszaszorult, jó volna teljesen eloszlatni azt. Így talán Emily-hez el se jutna, vagy ha eljut, nem hinne neki… Abba bele sem gondol, hogy esetleg ezzel megbántja majd a lányt, hiszen nem tudhatja, hogy Adrian valójában nincs, vagy legalábbis nem olyan minőségében van, ahogy ő elképzeli.
- Így van - helyeslően bólint és már épp nyugalomba helyezkedne, mikor Ophelia elkezd valamit. Nico egyetlen másodperc alatt fagy le az érintéstől, amikor pedig megérzi a nő ajkait sajátján, egyszerre árad szét melegség a testében és érez borzasztó bűntudatot. Emily-nek kéne itt lennie, neki kéne csókolnia, Emily kéne hogy… De a gondolatai megakadnak és végül még épp marad ideje lehunyni szemeit és viszonozni a lágy csókot. A kérdésre megrebbennek pillái és egy szolid, ámde kaján mosoly kúszik fel arcára. - Nem vagyok biztos benne. Szerintem még gyakorolnunk kell - megtámaszkodik balján és könnyedén hajol a szőkéhez újabb csókért, míg jobbja a sűrű tincsekbe vándorol. Bár finomnak indul a csók, egyik pillanatról a másikra lesz heves és birtokló, ellentmondást nem tűrően kér nyelvével bebocsátást és mélyíti el a csókot. Megbeszélték, hogy diszkrétek lesznek. De csak közönség előtt...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Az ütközés ereje csak arra elég, hogy egy pillanatra egyensúlyát veszítse, azonban ahelyett, hogy egy nagyot esne, csak megtántorodik, s Zalán már el is kapja, míg ő másik lábával megtámasztja magát. Nem meglepő módon, ahogy ismét visszanyeri az irányítást teste felett, egy elegáns mozdulattal hámozza ki magát a könnyed szorításból. Ez amolyan múltbéli ártalom, jobb szereti, ha a szükségesnél jobban és többet nem érintkezik senkivel, vagy esetleg még annyit sem. Ez a férfinak persze nem lesz meglepő, pontosan jól tudja, hogy Gerda milyen ügyben érkezhetett, mégha a mai látogatás konkrét indokára esetleg nem is derül fény a beszélgetésük során.
Ha össze akarja zavarni, akkor sikerül. Milyen válasz az, hogy pontosan? Homlokráncolva méregeti az aurortanoncot, mert sejti, hogy valami nincs rendjén, ekkor ötlik eszébe, hogy valószínűleg a kedves papa lehet az oka ennek a szűkszavúságnak. Nem sokat tud a férfi családi hátteréről, de egyszer kibukott, hogy Zalán édesapja a Minisztériumban dolgozik liftkezelőként. A nő megígérte, hogy a sírba is magával viszi a titkot, ha szükséges, így ennek megfelelően hangját lehalkítja, mikor válaszra nyílnak ajkai.
- Én csak pár papír miatt jöttem, de ti összevesztetek? - biztos abban, hogy ennyiből senki nem jön majd rá a mondat alanyára, ellenben a másik érteni fogja a célzást. Ahogy pár ember hangosan nevetve próbál elférni mellettük, arrébb lép, helyet adva nekik, majd komótosan megindul a lépcső felé, megvárva, hogy Zalán is vele tartson. Szívesen beszélget ő órákon keresztül, de közben dolga is van. - Mi történt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőtt tanév második hetében |o
 

Teljesen helytálló a megállapítás, nem vagyok jó bőrben. A zavarodottságom még semmi lenne, nem is látszódna úgy igazán rajtam, de az alvás hiány? Hát azt kevésbé viselem jól. Eggyel több ok arra, hogy miért is nem bulizok. Mondjuk valószínűleg kicsit másképp, jobban tűrné a szervezetem, mint az egész éjszakányi álmatlan forgolódást, kínzó gondolatok közepette. Mire megvirradt már pár dolgot biztosan állíthattam, ennyi jót tudok elkönyvelni.
- A leülés jól hangzik – bólogatok, elmosolyodva a gondolatra, hogy a fekvés még jobban hangzana, de nyilván olyan hely nincs ezen a folyosón ahol el lehetne heverni. Rábízom magam a fiúra, fogalmam sincs, hogy hol lehet az ötletét kivitelezni. És nem, most nem gondolok arra a helyre, a beugróra. Csak remélni tudom, hogy nem oda szándékozik menni. Bár már kezdek tényleg abba az állapotba kerülni, hogy teljesen mindegy, én itt a folyosó közepén is leülök, csak ne kelljen már állnom. Teszek egy tétova lépést előre, jelezve, hogy mehetünk ám, mutassa azt a pihihelyet.
Vidáman adja elő a tegnapi napját, igazából nem is számítottam másra. Nyilvánvalóan jól érezte magát. A nevet meghallva viszont felszalad a szemöldököm. Riley? Vajon az a fazon az Riley volt? Még sose láttam a dokit a másik alakjában, így sajnos elképzelésem sincs hogy is néz ki. De, változtat egyáltalán bármin is az, ha Rileyval láttam? Nem, nem igazán, a gyanú, a sejtés az ugyanaz marad. A suta befejezése a sztorinak ismét felkelti a figyelmemet, kérdő tekintettel nézek rá vissza. Miért van zavarban? Mármint, jó, azért lehet. De … áh, válaszokat szeretnék. Nem találgatni, nem tippelgetni, nem töprengeni, tudni szeretném mi a helyzet. A többi majd jön utána szépen sorban.
- Ühüm, értem. Ott is aludtál nála? – érdeklődök kedvesen, hiszen végülis miért ne tehette volna meg? Nem mintha ez jelentene bármit is, csak kíváncsi vagyok. És bizonytalan, nagyon bizonytalan. Fejemben már meg is kezdem a végigpörgetését a különféle variációknak, ahogy majd felhozom a konkrét kérdésem, amikor kizökkent.
- Velem? Hát, nem volt túl jó éjszakám. Nem tudtam aludni – felelek lassan, egyelőre nem részletezve ennek okát. Ez a kimerültségem oka, nem a suli, és nem a munka. Bármennyire is fárasztó ez a kettő együtt, azért ennyire nem készítenek ki. Ennél több újsággal meg nem igazán szolgálhatok magammal kapcsolatban. Mind a hangsúlyom, mind a testbeszédem arról árulkodik, hogy ne feszegesse a témát, ne kérdezzen rá. Úgy is meg fogja tudni az okát, ahogy összeszedem magam annyira, hogy felhozzam a témát.
- Ahha, jó, persze – bólintok ismét, és bár nem látszik rajtam, de örülök a javaslatnak. De tényleg, nagyon örülök neki. Rásandítok a lezser pózt felvevő barátomra, a mosolyára, amit úgy szeretek, és anélkül, hogy bármit is újra átgondolnék szólásra nyitom a számat. – Tudod, tegnap is errefelé sétáltam délután. És láttam két emberkét nagyon örülni egymásnak. Mintha te lettél volna valakivel, de lehet, hogy képzelődtem csak.
Nincs itt semmi feltételes mód, semmi képzelődés, semmi talán. Biztos. De nem rontok ajtóstul a házba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem igazán értem milyen nyelven mit kiabál felém, de az ilyen nyelvi akadályokat könnyedén át tudom hidalni - egy jól időzített csitító szólammal. Az elég nemzetközinek számít ahhoz, hogy a tanoda minden diákja megértse, előkelő helyen áll hát a repertoáromban. Igen, a kártyákkal nem igazán törődök, bár mivel tudom, hogy mennyire fontosak a fiúnak nem, ismétlem NEM, azaz en em e, nem lépek rá egyikre sem. Rosszul láttad, a pikk hármas mellett volt a cipőm sarka, nem rajta, és az apró foltocska sem miattam került rá. Üh-üm, bizony.
Boldogan, nagyon boldogan vezénylem ki magunkat a tervezetteknek megfelelően. Hadvezéri elégedettség csillogtatja szélesre húzott mosolyomat a mögülem érkező csendes engedelmesség hallatán, miközben úgy lépem át a bejárati ajtó küszöbét mint Caesar a Rubicon folyót. Fűt az izgatottság, a kíváncsiság és a tettvágy, így nekem fel sem tűnik a hőmérsékletkülönbség, annyira meg nem vagyok tapintatos (bármilyen rosszul is hangzik ez így), hogy a fiú megremegése feltűnjön. Hideeg, hol? Hát Camcam, fűtsön téged is a kalandvágy!

- C-c-c - ingatom meg a fejemet elégedetlenül ciccegve, mikor nekiáll megfenyegetni. - Nem úgy van az, nem úgy van az, őt kell itt - bökök tekintetemmel a batyu felé, "véletlenül" megszemélyisítve, nem pedig tárgyként hivatkozva rá. Bűbájos mosoly csücsükél az arcomon miközben a csomag a földre ejtódik, és két jól kivitelezett bűbáj után az ásók eredeti méretükben hevernek a tenyeremen. Azaz csak hevertek, mert természetesen nem vagyok egy zsonglőr, így ketten kétfelé gurlnak-billennek le karomból, így hiába kapálódzom utánuk, csak rásegítek a potyogásukra. Az egyik homlokon is csap, úgyhogy egy fintorral dörzsölöm meg fejem, mikor már minden biztonságosan a földön hever. Semmi sem esik már innen tovább, biztonságban vagyunk. Remélem.
- Szóóóval kedves Cam-cam - vetem be összes meggyőzőerőm egy bűbájos mosolyba amit minden véla megirigyelhetne (nem), majd először rá, magamra, az ásókra és a batyura mutatok. - Te is legilimencia tanonc vagy, én is, igazam van? - kérdezek rá egy olyan dologra ami a helyzetből amúgy TÖKRE NEM lenne következő, majd egy pillanatnyi hatásszünet után (hiszen nem megerősítésre várok, mert tudom, hogy így van) folytatom. - Így tehát nem lesz ebből gond, fogd fel gyakorlásként - vigyorodok el, és mielőtt bármit tehetne, kinyúlok felé, ujjaim csupasz alkarjára fonódnak (nana, azért csak finoman, semmi erőszak, nem kell félni), és mereven szemeibe bámulva ejtem ki a varázsszót.
- Legilimens!
Elképzelem, hogy én vagyok Anna, aki megáll Elsa ajtaja előtt és finoman besutyorog a kulcslyukon Elsához. Öhm igen, bocsi Cameron, de most szőke kislány leszel, jó? Elképzelem, hogy közelebb hajolok, hogy egyik szememet a képzeletbeli kulcslyukhoz tapasztva kukucskálok be a fiú gondolatai közé, azonban amikor úgy érzem létrejön a kapcsolat, nem nézek körül, csak várakozok, hogy kidobhasson, ha mondjuk olyan 100-150 százaléknyira is kiakasztottam. Één türelmes vagyok, max megpróbáljuk úhjra, akkor már negyed-beleegyezéses helyett háromnegyed-beleegyezéses is lehet amit csinálok. Igazából most csak megmutatni szeretném neki gyorsan miért vagyunk itt, mit is akarunk elásni - de bolond volnék lelőni a poént, így már egy tök jó kis forgatókönyvet találtam ki eltűnt diákokról, akik bizonyos batyukba csomagolva végzik, hogy aztán az éjszaka közepén elássák őket. Persze a sztori sok helyen sántít, tisztán látszik hogy nem igazi, de... Vicces. Izé, nekem legalábbis az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Dante kérdései meglepően helytállóak - amíg pontosan tudom, hogy mit csinálok, sőt, még ő is láthatja, addig magam sem tudnám egészen pontosan megmondani, mi bajom van. Már azon kívül, hogy a beszélgetés ezen pontjára minden.

Mindenki tapasztalhatta már, hogy a vér oxigéntartalmának esésével fordítottan arányosan kezd egyre gyorsabban verni a szív. Eredménytelen, elkeseredett, ám technikailag felesleges igyekezet ez tőle arra, hogy táplálja a test és az agy sejtjeit - az emelkedő pulzussal sajnos nem nő a koncentráció, sőt.
Sajnos, mire az ember általában felfogja, hogy valami nincs rendben, már aligha van esélye reagálni. A teste hasonlóan eredménytelen, a szimpatikus idegrendszer által életmentőnek ítélt reakciókat produkál. A légzőizmok kontrakciójával kitágul a tüdő, a környezet levegője szűretlenül tölti meg a tüdőhólyagocskákat, a pár miniméteres hártyán átszívódva pedig a vörös vértestek lekötik a levegő elemeit - azok milyenségétől függetlenül.
Az ájulás már a központi idegrendszer védekező mechanizmusa. Gyakorlatilag egy kóma közeli állapotról beszélünk, az életfunkciók minimalizálásával az agy próbálja a súlyos problémák felé fordítani a test tartalékait. Az intoxikáció tüneteként először az érrendszer omlik össze, nagyon túlzó terminusokkal élve a vénák falai egymáshoz tapadnak, ezzel is minimálisra csökkentve a toxinok sejtekhez való jutását.
Dante hirtelen feltűnő jelenléte valóban visszaránt a valóságba - ám nem kell semmilyen drámai fellélegzést, hördülést, vagy fejemhez kapást elképzelni. Felakadó szemgolyóimban egy pillanatra átsuhan némi tudatosság, gyenge fókuszt nyernek egy nagyon távoli tárgyon. A következő mozdulat, ami megvan lényegében az, hogy valahonnan tiszta levegő tágítja ki a mellkasom. Köhögve görnyedek össze, oldalamra fordulva köpök ki magam elé, a hasogató, szorító-feszítő fejfájás először csak gyanúsan kis mértékben jelentkezik.

Fogalmam sincs, hogy és mennyi idő alatt jutok el a gyengélkedőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Hallgatja a történteket és egy széles mosoly kúszik fel lassanként az arcára. Érezte ő, hogy valami turpisság van a dologban és lám, igaza is lett. Narára mondjuk senki sem mondhatja, hogy égetnivalóan rossz, nem zavar túl nagy vizet és jól tanul, szóval csak néhány elvétett gyermeki csintalanság fordul elő. Meg néha ilyenek.
- És milyen bájital volt fontosabb, mint egy kihagyhatatlan, roppant izgalmas reptan? - érezni lehet a hangjában, hogy szavai ironikusak. Sosem szerette, ráadásul a kviddicstől is világ életében ódzkodott. Nem is csoda, vasággyal együtt negyvenöt-ötven kilósan sem gurkót ütögetni, sem a megütött vasak elől menekülni nem volt humora. Így is minden alkalommal rosszul volt, mikor Adriant vagy Aident látta játszani, pedig egyiküket sem nevezhetjük ügyetlennek a maguk posztján. - Egyébként nem jutott még eszedbe, hogy te is kviddicsezz? Mostanában megint aranykorát éli - persze hallott a kialakult feszültségről, meg ott volt Masa is, aki belerepült a saját gurkójába. Vagy magára ütötte? Akárhogy, semmiképp sem áll jól a játékosok szénája, arról nem beszélve, hogy az Unikornis-Squadron meccsen Panda baját is csúnyán ellátták, ahogyan Lili sem menekülhetett a gurkó elől. A nő szerint be kéne tiltani ezt a sportot az iskolákban, de ezzel ugye egyedül van.
A lelkesedés hallatán önkéntelenül is felnevet, mert valahogy el tudja képzelni az eridonost, ahogy áll a sok finomság előtt és vég nélkül válogat, mindenből kér egy keveset, de van, amiből egészen sokat és el sem bírja majd a kezében, hanem inkább bevásárlókosárban tolja maga előtt a hatalmas mennyiséget. Igen, ez a kép abszolút reális Shayleen szerint is. - Óóó, jó dolgok ezek. Én annyira nem vagyok vásárolgatós, de néhány új darab mindig fel tud dobni egy kicsit. Meg néha mást is... - észre sem veszi, hogy míg ezt kimondja, rákvörösre pirul. A legutóbbi meglepetése igen jóra sikerült és, bár nem sokáig maradt rajta a ruha, azért emlékezetes volt. Lehet megint be kéne újítania valamit és meglepni kedvesét egy merészebb darabbal. Talán később elmegy vásárolni. - Semmiképp se hagyd ki, állítólag nagyon finomak. Meg persze lehet, hogy a háztársaid is örülnének egy kis édességnek, nem tudom, kivel vagy igazán jóba, de mindenki szereti a finomságokat - eközben a bájital egyetlen elvesztegetett csepp nélkül kerül át Nara palackjába és már készen is vannak. Illetve csak majdnem, hiszen emellé mindig jár egy kis extra beszélgetés. A legutóbb vagy fél órát ücsörögtek, köszönhetően a Gyengélkedőn uralkodó csendnek és hullaszagnak. Na jó, hullaszag nem volt.
- Nem vagy semmi. Gratulálok! - elismerően biccent, miközben az üvegeket a lány felé nyújtja. - Valószínűleg Angliába megyek és hívtak Wales-be is. Ezen kívül... Azt hiszem elkísérem a páromat ide-oda, néhány jótékonysági vagy politikai estre, csupa hivatalos esemény - könnyedén huppan le az egyik székre és dobja át egyik lábát a másikon. Egyébként eszében sincs elhagyni a Bagolykövet, ahhoz valami nagyon nagy és nagyon megtisztelő felkérésnek kéne érkeznie, de ez nem valószínű. Vannak nála kiválóbb mágusok a földön, akik megváltják a világot, ő nem biztos, hogy valaha közéjük fog tartozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Laura
Én

Márpedig az ilyen baleseteknek sosem csak egy ember az oka, én sem figyeltem, ő sem, nincs ezen mit szépíteni. Csak megrázom fejem, így próbálva megnyugtatni a lányt, hogy nem történt semmi olyan amiért aggódnia kellene. Tudom, hogy az sem javít a helyzeten, hogy a tanára vagyok, valószínűleg az is aggaszthatja kicsit, pedig még ha nem is tudja, de nincs rá semmi oka. Se feleltetni nem fogom, se rosszabb jegyet nem kap emiatt, pletykákat sem fogok elindítani, mert ez csak egy kis baleset, amit igazán nem olyan nehéz a helyén kezelni. Fordított esetben persze én is ideges lennék (egyszer leöntöttem egy professzoromat kávéval az egyetemen - ő nem volt a rendes fajta), de pont mivel tudom milyen a másik oldalon állni, kérdés nélkül segítem fel és mosolygok rá, hogy megnyugtassam amennyire csak lehet. Gondolataim vissza-visszacsúsznának a lakáshoz, de nem engedem, állapotát csak egy bólintással nyugtázom, majd lesöprök egy kis port, ami felkarjára tapadt esés közben.
- Semmi baj, tényleg - ismétlem meg nyomatákosan, de nem úgy mint amikor a síró feleség férje arcába kiabálja hogy "semmi", hanem úgy amiből könnyen kihallható, hogy egyáltalán nem zavarnak a történtek. Lassan átmozgatom magam, apró, finom változtatásokal próbálom megérezni esett-e bármi bajom, de továbbra is csak a csuklómat érzem enyhén kellemetlennek, szóval nem aggódom feleslegesen. A kis feszülés valószínűleg csak az ütés hozadéka, pár perc múlva olyan lesz mintha sose ért volna talajhoz.
Meglepetten nézek a lányra mikor meginvitál, és egy pillanatra habozok. Úgy érzem, hogy azért kér erre, mert rosszul érzi magát a baleset miatt, így ha visszautasítom valószínűleg csak további aggodalmat okoznék neki. Ezt egyértelműen nem szeretném, így hát a rövid döbbenet után beleegyezően bólintok.
- Örömmel Laura - lágyul el tekintetem, majd vele együtt megindulok a teázó felé, és belépünk a helyiségbe. Odabent érzem meg igazán milyen hűvössé is kezd már válni az idő, egészen kellemes a finom illatokkal átszőtt, meleg levegő. - Itt jó lesz? - kérem ki véleményét egy ablak melletti kisasztalról, majd ha beleegyezik, helyet foglalunk. Én anélkül is tudom mit szeretnék inni, hogy megnézném a kínálatot, így amint megejelenik mellettünk valaki, már ki is kérek egy zöld teát. Várakozóan nézek a lányra, hogy mondja ő is mit inna, majd ha magunkra maradunk, két kezemet az asztallapra támasztom, összefűzött tenyereimre támasztva államat.
- Gyakran szoktál futni? - kezdeményezek egy lazább beszélgetést, nehogy beférkőzhessen közénk a kínos csend. Bár alapból nem vagyok valami beszédes típus, mindig igyekszem nem kellemetlen helyzetbe kerülni - most pedig eleve abból indultunk, így ha lehet, nem fokoznám ezt tovább a hallgatással.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

LAU
délelőtt a folyosó végén | az új tanév kezdetén | x



Már lépek is ki a kis társalgórész féleség felé.
- Nem - rázom a fejem, egyszerűen felelve az ottalvós kérdésre. Talán egy picit összevonom a szemöldököm, mert közben elgondolkozom, aludtam-e valaha Rileyval. Úgy értem, azt tudom, hogy ott nála nem aludtam. Mármint éjszakázni nem éjszakáztam nála, nappal bedobtam már egy-kétszer a szunyát a kanapéján, az igaz. Ő sem aludt nálunk. Nem, nem volt még ilyen.
- Ó - pillantok barátnőmre magam mellett, ahogy haladunk a folyosó vége felé, ezzel a kis hanggal fejezve ki együttérzésemet a kialvatlanság miatt. Sajnálom a dolgot. Akkor jól látom rajta, hogy fáradt. Valószínűleg emiatt nem olyan túlzottan lelkes az ötletemet illetően. Egyetért meg minden, viszont máskor sokkal kicsattanóbb szokott lenni. Mindegy betudom tényleg a kimerültségnek és csak bólogatva mosolygok rá, zsebrevágott kézzel. Akkor ezt megbeszéltük.
Miközben hallgatom, amit ecsetelget, megérkezünk a kis kanapés, puffos pihenőrészre. Klassz, mert tök üres. Jól elfoglalhatjuk. Le is dobom a táskám a kanapéra és lehuppanok rá, megemelve aztán a szemöldököm.
- Én? - kérdezek vissza és elmerengek, mire gondolhat.
- Hm. Nem tudom - rázom meg végül a fejem mosolyogva, ugyanis tökre nem emlékszem arra, hogy ezen a folyosón voltunk Rileyval és bennem különben sem úgy maradt meg a találkozás, hogy "nagyon örültünk egymásnak". Csak a szokásos formánkat hoztuk, ráadásul egy elszigetelt részen, amivel kapcsolatban bennem fel sem merült, hogy ott bárki látott minket. Pedig miért ne tette volna? Ahogy azt tudjuk, ez meg is történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Szóval ha még beugrik a hamburgerezőbe, akkor még talán lenne ideje ott enni óra előtt. Persze akkor nem, ha Réka van bent. Nála mindig lassú a kiszolgálás. Mondjuk úgy, hogy nem a tehetségéért vették fel. Legtöbbször nem is bánta ezt Kolos, most viszont, hogy cirka fél órája van megvárni azt a burgert, kicsit bánná, ha Réka lenne mára beosztva. Persze az is lehet, hogy pár szép szó Kolostól és előre veszi a sorban. Egyszer már megtörtént, miért ne lehetne még egyszer?
Ilyen és ehhez hasonló létfontosságú problémákon járt az agya, mikor meghallotta először a nevét. Aztán a tudatáig eljutott a ments meg is. Aztán egy instant szívroham után már leesett neki az is, hogy nincs semmiféle életmentésről szó - szép kis gyógyítótanonc.
Nagy szemekkel bámult az előtte állóra, és próbáld felocsúdni a döbbenetből. Egy: ez a lány ismeri őt. Kettő: ez eddig nem is olyan meglepő az ellenkező nemnél. Három: még ismerős is volt neki. Na meg a ráadás: még segítséget is kér. Ami azt jelenti, hogy még a nevét sem kell tudnia.
- Csááá - nyújtotta el a köszönést, amíg villámsebességgel futott le az agyában a fentebbi gondolatsor. - Csak lassíts egy picit le, oké? - emelte fel két kezét védekezésképp, miközben megejtette azt a tipikus félmosolyát.
- Nyugi, jó kezekben vagy. Rosszul érzed magad? Szédülsz? - Hosszú karjával a közelben lévő pad felé mutatott, miközben odakísérte a hölgyeményt. Tuti, hogy bagolyköves. Biztosan ott találkozott vele!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Egyáltalán nem szimpatikus neki a srác, de ha azon múlna minden egyes beteg ellátása, hogy valakit kedvel vagy sem, valószínűleg a Bagolykő fele hiába fordulna hozzá. Persze ez egy kis túlzás, de ne felejtsük el, hogy a nő nem egyszerű eset. Túl sok gát van benne, amiket fel kell oldania minden egyes szociális eseménynél és munkája már önmagában annak számít. Éppen ezért, amikor esetlegesen sikerül neki, akkor szívesen venné, ha nem bunkóznának vele. Merthogy arra viszont nem szolgált rá.
- Tehát nem kábították el az állatot? - szemei elkerekednek, mert így viszont értelmet nyer minden. Vagy valaki rosszul végezte a munkáját, vagy éppenséggel el sem végezte. Meg is lepődött, elvégre ebben a rezervátumban szinte soha nem történik ilyesmi, a legjobb szakemberekkel dolgoznak, amire szükség is van, ha sárkányok között élnek. Ha lenne nála jegyzetfüzet, bizonyára felírná ezt magának oltári nagy betűkkel, így csak elhűlve nézi a fiú kezén lévő forradást. Nos, akármi is történt egészen pontosan, nem lehetett szép látvány - de ezt tudták is, elvégre az egyik dolgozó épp hajnalban halt bele a sérüléseibe, nem tudták megmenteni.
- Igen, beszélgetni - úgy ismétli el, mintha legalábbis Denis értelmi fogyatékos lenne. Bármennyire is hihetetlen, egy sárkánytámadás alapvetően tökéletes táptalaja lehet egy komoly traumának, amiből simán kialakulhat PTSD, ami egyáltalán nem vicces dolog. Úgyhogy bármennyire is mókás így elsőre, nem az. - Nem és ez így a legjobb mindenkinek - persze a rellonosnak nyilván fogalma sincs, miért mondja ezt a nő, de nem is kell tudnia. Mindenesetre nehéz volna elképzelni, ahogy egy ex-anorexiás, néha vissza-visszaeső ember majd lelki támasztékot és segítséget nyújt a szerencsétlen, szintén lelki sérült embereknek. Láttunk mi már karón varjút, de én amondó vagyok - és szerencsére Shayleen is -, hogy csak olyasvalaki kezdjen karriert egy ilyen pályán, aki rendben van önmagával. - Szóval szeretnél róla beszélni, vagy nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőtt tanév második hetében |o
 

Nem igazán tudom, hogy mit is kellene reagálnom, vagy éreznem ezzel kapcsolatban. Nem aludt nála. Pedig teljesen el tudnám képzelni, hogy tényleg tök jól elvannak, későre jár az idő és egyszerűen csak ott marad. Úgyis jóba vannak, nem? Na mindegy is.
Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, amikor a kényelmes pihenőhelyre érünk. Nem csupán azért, mert végre leülhetek. Hanem mert ez a hely nem az a hely. Furcsa módon ettől nagyon megkönnyebbülök. Nem is sokat teketóriázok, helyet foglalok én is a kanapén, Thomas felé fordulva. Egyik lábamat felhúzom az ülőalkalmatosságra, karom a háttámlán pihen, majd lejjebb csúszom egy picit, hogy a fejemet is megtámasszam ott. Ó, ez remek. Félig ülni félig feküdni a kanapén, fantasztikusan pihentető érzés.
- Nem tudod – ismételem el a szavait meghökkenve. Ezzel alaposan összezavar. Hiszen akkor vagy nem ő volt – kizárt, ő volt, ennyire őrült nem vagyok -, vagy nem emlékszik arra, hogy hol és mit csinált. És főleg, hogy kivel. Az az eshetőség fel sem merül bennem, hogy ne mondana igazat. Thomas sose hazudik, szóval ez ki is van zárva. Elgondolkodva figyelem őt, egyre bizonytalanabbul. Nem támadhatom le azzal, hogy kivel volt és mit csinált, nem kérhetem számon. Nem is akarom ezt tenni, hiszen jézusom, ő egy szabad ember, azt csinál, amit akar. Nem szabok én meg neki semmit sem. És féltékenykedő zakkant lány sem vagyok. Simán zakkant az igen, de nem olyan.
– Oké. Akkor biztos nem téged láttalak egy eldugott kis zugban ölelkezni egy pasival – vonom meg a vállamat, mintha semmiség lenne az egész. Biztos mindenkinek az lenne, tényleg, csak nekem nem. – Nem a te tarkódon voltak kezek, nem a te hajadba túrtak bele és nem te …. oké. Ez … igazán megnyugtató. Leszámítva a tényt, hogy már képzelődöm is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



Mosolyogva nézek végig rajta, ahogy elkényelmesedik. Remélem, kipiheni most itt magát egy kicsit. Ráfér. Örülök, hogy eszembe jutott ez és nem citáltam sétálni. Hátradőlök én is, eléggé lecsúszva ülvén, könnyed terpeszben, egyik kezem a karfán, a másik combomon hever. Egyre jobban összevonom szemöldököm, ahogy részletezi, mit látott. Hú, ez nagyon ismerős. Félreeső rész, ölelkezés, hajba túrás... hát persze!
- De, engem láttál! - jelentem is be neki lendületes derűvel, ahogy végre képbe kerülök. Még el is emelkedem a háttámlától és jobban Lau felé fordulok.
- Igen, már emlékszem, Rileyval összefutottunk a folyosón, ami tök jól jött, mert úgyis hozzá akartam menni - taglalom neki akkor már, miként zajlott pontosan. Rám jellemző módon pedig nem veszem észre a lány ezzel kapcsolatos zaklatottságát. Viszont érzek valami kellemetlenséget azért. Csak nem tudnám meghatározni. Az azonban megint morfondírozásra késztet, miért pasinak hívja őt. Hiszen ismeri, ő a pszichológusa. Vagy... á... értem már...
- Jaaa, te nem szoktad őt ebben az alakjában látni, igaz? - osztom is meg vele rögtön a gondolatomat. Így már minden világos. De akkor miért érzem úgy, hogy mégsem az? Várjunk csak... hogy értette, hogy megnyugtató? Mi megnyugtató? Kezd zavar költözni belém, ami minden bizonnyal ki is ül az ábrázatomra. Nyelek egyet és inkább elpillantok a nyüzsgő folyosó irányába Még lábamat is enyhén neki állok rázni. Haragszik rám valamiért?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

 Hetek teltek el, ő pedig abban a biztos tudatban próbálta túlélni a napokat, hogy az a férfi, akihez az életét hozzákötötte, már nem az övé. Hogy ez a férfi egy olyan útra lépett, egy olyan életet élt, amiben ő, Anna nem fért bele. Úgy élt, mintha kiszakítottak volna egy darabot belőle. Elvesztette a részét.
 Egyszerre mozdultak Nikoval. Úgy ölelték egymást, mintha bármelyik pillanatban elszakíthatnák őket a másiktól. Szorosan kapaszkodott bele. Beszívta az illatát, érezte kezei alatt a megfeszülő izmokat. Abban a pillanatban minden rendben volt. Abban a pillanatban megszűnt az elmúlt hetek gyötrő bizonytalansága.
 Úgy csókolta, mintha ez lenne az utolsó csókjuk. Megálltak az addig cikázó gondolatok a fejében. Nem volt más, csak ő. Ő, aki kitöltötte azt az ürességet, ami egyre csak nőtt benne. A kétely és a tudatlanság emésztette a határait. Aztán jött Niko, és csak egy pillanatába, csak egy mosolyába, egy apró lépésébe és mozdulatába került, hogy a haldokló részeit újra élettel töltse meg.
 Az asztal felé hátráltak. Nem akart beszélni. Nem akarta tudni, hogy mi történt vele. Csak érezni akarta. Annyi idő után végre érezni akarta ismét őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőtt tanév második hetében |o
 

Most tuti mindjárt közli, hogy én tényleg nem vagyok normális. A fejemben ezzel a mondattal kezdődő események láncolatát inkább nem is állok neki részletezni. Nem túl kellemes az elképzelés. Oké, miért képzelgek már megint összevissza?
A hirtelen felvidulása rángat vissza a valóság talajára, és tényleg annyira váratlanul ér a reakciója, hogy fel sem fogom, hogy mit mond. De hamarosan már meséli is tovább, én pedig megnyugodva sóhajtok egyet. Na, mondtam én, hogy őt láttam. Így már minden világos, minden rendben. Vagyis, várjunk, dehogyis.
- Nem, még sose láttam férfiként. Beszéltünk róla még az elején, hogy csak akkor változik át, ha én kérem. Vagy ha szükséges lesz. Eddig még nem tartottuk annak – magyarázom el neki hogy is történhetett az, hogy nem ismertem fel Rileyt. Még el is mosolyodom, hiszen elég hamar összerakta magában ezt a tényt, meg mert így akkor most mindketten tényleg ugyanarról beszélünk. Szóval Riley volt az. Tényleg megnyugtató, mert tudom, hogy mennyire jóban vannak. És közben mégsem az.
Követem Thomas tekintetét, miközben észreveszem a zavarodottság jeleit rajta. Érzi, hogy valami van, hogy valami nem stimmel. De hogy haragudnék-e rá? Jézusom dehogy is!
- Thomas? – hangzik fel a már jól ismert felvezetés. Az időhúzás, a felkészülés, a hangsúly, amitől azonnal görcsbe ugrik mindkettőnk gyomra. Pulzusom is megemelkedik, kénytelen is vagyok több mély lélegzetet venni, mialatt bátorságot gyűjtök. Ez nem lesz fáklyás menet…
- Tudom, hogy érzel velem kapcsolatban, de … esetleg … vonzódsz Rileyhoz? Vagy van olyan fiú, esetleg férfi aki tetszik neked? – halkítom le a hangomat automatikusan, hogy még jobban belevesszen a folyosó zajába a beszélgetésünknek ezen fordulata. Mi halljuk egymást, hiszen azért elég közel vagyunk; de más csak akkor hallgathatna ki, ha közvetlenül itt állna mellettünk. Azt meg azért észrevesszük. Hangsúlyom semmi jelét nem adja elítélésnek, neheztelésnek, hiszen csupán óvatosan puhatolózom. Azt sem kérdőjelezem meg, hogy én vajon tényleg tetszenék-e neki. Tudom, hogy így van. De az simán benne lehet a pakliban, hogy nem csak a lányok tetszenek neki, hanem a fiúk is. Végül is … fiúotthon, meg minden. Kérlelő tekintettel nézek rá, talán, hogy ne akadjon ki a feltevés miatt, vagy hogy válaszoljon, vagy nem is tudom. Az biztos, hogy szinte lélegzetvisszafojtva várom mit reagál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ő még csak megközelítőleg sem olyan interaktív, mint Belián, ami nem meglepő, nem szokott hozzá, hogy a minisztériumi fejesek behívassák és feladatot adjanak neki. Hogy ez jó dolog, vagy rossz, nehéz lenne megmondani. Egyrészről pozitív, mert bőven elég neki, hogy Aiden miatt felsőbb körökben is meg kell fordulnia, másrészt viszont negatív, mert pontosan tudja, hogy az MM sohasem oszt ilyen komoly eseteket zöldfülűre. Azért egy vérfarkasra vigyázni nem épp feleltethető meg mondjuk azzal, hogy kiscsoportos óvodásokat elvigyen színházba. Egyetlen baki elegendő lehet ahhoz, hogy mindketten megüssék a bokájukat, bár arról egyelőre fogalma sincs, mit tehetnének vele. Sem befolyása, sem vagyona nincs, viszont Aident ellehetetleníthetik, vagy akár Shayleent is kirúghatják a kastélyból, elintézve, hogy sehol se kapjon munkát. Nos, akkor mégis csak tudnak vele mit kezdeni.
Kiérve a fullasztó közegből végre ismét megtelik tüdeje oxigénnel. Úgy utálja az ilyen megbeszéléseket és láthatóan a fiú sem rajong értük, úgyhogy az első közös pont, a mumus már meg is van. Ha csak ezen a vonalon indulnak el, már jók. Éppen ezért bizakodó mosollyal nyújtja kezét, hogy pályafutásukat megalapozhassa. - Nos, akkor Belián - igen különleges név és meg is kérdezné, hogyan kaphatta, de tudva a fiú háttér történetét, nem biztos, hogy jó ötlet rákérdezni erre. Ki tudja, ha tényleg jóba lesznek és összebarátkoznak, ilyesmiről is esik majd szó, de addig nem akarja feszegetni sem a család, sem a vérfarkas témát. Amúgy is van egy olyan sejtése, hogy az aktában mindent megtalál róla, még azt is, egy nap hányszor jár WC-re.
- Óóó, én nem... Nem gondoltam, hogy... - attól, hogy a fiú zavarba jött, vele is ez történt, így már ketten hebegnek. Nem is csoda, hogy a friss levegő ötletére azonnal egyetértően biccent és gyors léptekkel jut ki a szabadba. A Hivatal előtt állva már valamivel távolabbinak tűnnek az elmúlt fél óra eseményei. Vesz pár mély lélegzetet és ismét a sráchoz fordul, aki immáron az ő felelősségére van bízva. Nem biztos, hogy készen áll erre. - Figyelj, nem szeretnék a terhedre lenni. Bízom benned egészen addig, míg okot nem adsz az ellenkezőjére - kedvesen mosolyog Beliánra, aki érezheti, hogy a vasszigor egészen addig nem fog eljönni, míg nem tesznek egymás alá. Tulajdonképpen egyiküknek sem érdeke, hogy a másiknak baja essék vagy netán belekeveredjen valamibe, hiszen rántja vele saját magát is. Egymásra vannak utalva az elkövetkezendő időkben, ezt jobb, ha már most tudatosítják magukban.
- Merrefelé laksz? Veszünk neked pár dolgot és akár beszélgethetnénk is, ha nincs nagyon más dolgod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



Ajaj. Ez nem az a vidám, engem meglátva elmosolyodós thomas, nem is a meghatott thomas, sem pedig a jólesően sóhajtott thomas. Nem. Ez a beszélnünk kell valami komoly dologról thomas. Tudtam. Basszus, tudtam. Viszont elképzelésem sincs, mi lehet a baj, úgyhogy inkább beszívok egy mély levegőt, liftező gyomorral és nagy szemekkel barátnőmre nézek. Igen?
Minden szava mintha kétszer olyan hosszan tartana, mint amilyen igazából. Fogalmam sincs, mi lesz a folytatás azután, hogy tudja, mit érzek iránta. Örülök, hogy tudja. És remélem, hogy jól tudja. Aztán elér ahhoz a részhez, érdeklődéshez, vonzódom-e Rileyhoz. Eddig is hatalmas szemeim még jobban elkerekednek és számat is eltátom. Arcom így is marad a második kérdés nyomán is. Éppen csak pislogok egyet. Szívem a koponyámban lüktet, teljes lesz a káosz. Tudattalanul markolok rá a karfára és kezdem idegesen masszírozni combon, amit újfent rázni kezdek. Az imént a döbbenettől leálltam vele. Magam elé kapom tekintetem a kis asztalkára.
- Nem. N-nem. Nincs. Nem - ismételgetem elhalón, fejemet rázva.
- Miért kérdezi ezt mindenki? - nyögöm kétségbeesetten, ártatlan vonásaimat kínlódó, bizonytalan fintorba húzva és hevesen felpattanok a kanapéről. Nem tudatos, amit csinálok, csak egyszerűen nem tudtam ülni már. Járkálni kezdek, mély levegők sorát véve, konokul magam elé meredve. Közben egyik kezemmel szorongatom, markolgatom a másikat. Az igazság egyébként az, hogy nem kérdezi ezt mindenki. A legtöbben nem kérdezik, hanem mondják, utalgatnak rá. Az nevelőotthonban számtalanszor megkaptam ezeket a jelzőket, itt a Bagolykőben meg többek közt egyszer Zsombival hoztak össze minket, ám ez tényleg csak egyetlen a számtalan eset közül. Egyik sem nagy szám, azonban így összeadódva, főleg ennek a mostani beszélgetésnek a fényében már zavaróak. Akkor még nem is beszéltünk a bácsikámról ugye és hát Riley... jó ég, olyan furán érzem magam.
- Miért kérdezed ezt? - állok meg végre és nézek le a lányra, megviselten, tanácstalanul pislogva rá, várakozón. Mi ez az egész?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

 Hangosan felnevetett a Samu által előadott viccre. Nem is volt sok dolga, egyedül ácsorgott a pultban, miközben próbálták valahogy elütni az időt a nagydarab munkatársával.
 - Nem, biztos vagyok benne, hogy a másik csajjal lépett le múltkor... - közölte fennhangon véleményét, miszerint Mr. Pénzeszsák melyik alkalmi partnerét vitte el legutóbb. Volt néhány jól bejáratott nő is, akik azért többször megfordultak, de az utolsó szőke biztosan nem volt köztük.
 - 10 galleon rá, hogy nem fogjuk azt a csajt még egyszer látni a csávóval - már emelte a kezét a fogadásra, mikor berobbant az őrült srác. Anna csak megdermedt egy pillanatra, majd széles mosolyra húzódtak ajkai, ahogyan figyelte azt a csípőmozgást. Legalább olyan kimeredt szemekkel bámultak rá a korai törzsvendégek is.
 Felnevetett, miközben karbatette a kezét és várta, hogy közelebb érjen a pulthoz.
 - Nahowsky Valentin. Te már megint mit vettél be, hogy ilyen bolond vagy? - Tény, hogy jól kijöttek egymással. Az őrült feje folyton nevetésre késztette Annát. Olyan jókedv sugárzott belőle, hogy azt képtelenség lett volna nem átvenni.
 A srác kapott pár füttyöt és tapsot a vendégektől, miközben produkálta magát. Anna is tapsra emelte a kezét. Szépen lassan érintette össze a tenyerét, miközben mosollyal az arcán várta, vajon most mit tervezett a másik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Bizony, jól mondod. Többieknek csak akkor puszi, ha megengedik már - feleltem neki vígan. Nem mindenki díjazná, ha így kezdené el az üdvözési formát ami teljesen érthető volt a kultúrát tekintve. Bezzeg, ha Olaszországban lennénk, ott lazábbak lennének az íratlan szabályok is, ugyanis ott imádnak pusziszkodni az emberek. Ami ezután következett, arra bizony nem készültem fel. Mikor az orcájára szerettem volna puszit adni, hirtelen elfordította a fejét, így az ajkára sikerült cuppanóst adnom. Azonban ez nem egy villámgyors akció volt, mert ő is viszonozta, ráadásul még a kezével is megérintette az arcomat. A csókja egyszerűen csodálatos volt, iszonyat jól esett, mikor a puha ajkai megérintették az enyémet. Legszívesebben örökre ebben a helyzeten maradtam volna, de ahogy mondani szokás, egyszer minden véget ér. Szívesen vettem volna még egy kis repetát, végül pedig kaptam tőle még egy utolsó ajakcsókot. Szinte a fellegekben jártam, annyira megérintett ez az egész, ráadásul ez volt életem első csókja, ami nagy dolog volt számomra. Igazán szerencsésnek mondhattam magam, hiszen a fiú rém helyes volt, és tudta, mi a dörgés. Most teljesen elpirultam, hirtelen melegem is lett, úgyhogy gyorsan kidugtam a fejem az ablakon, hogy javuljon a helyzet.
- Hú, hát ez... ez fantasztikus volt! - közöltem vele nagy vigyorral az arcomon, mikor újra feléje fordultam.
- Szuper! Приятно познакомиться(örülök a találkozásnak) - ennyit tudtam oroszul, meg néhány szót még, anyáméktól kaptam régen egy képeskönyvet, amelyben mindenféle vicces ábra volt oroszul feltüntetve. Sokat persze nem tudtam, de ezzel az alapvető dologgal tisztában voltam. Anyám tanulgatta kicsit a nyelvet, de később felhagyott vele. Közben megszemléltem a headsetjét, amely segített neki felismerni a nyelveket. Elismerően bólintottam, nem volt rossz ötlet, hogy magánál tartotta, hiszen elég színes volt a Bagolykő társasága nemzetiségeket illetően.
- Bocsánat, nem akartam belehatolni a magánszférádba - vágtam rá gyorsan a szemeimet lesütve. Valóban illetlen kérdés volt tőlem ez... sajnos jellemző volt rám az, hogy előbb beszéltem, mint gondolkodtam volna. Reméltem, hogy nem orrolt rám meg emiatt a fiú. Közben egy kellemesebb témára, azaz a hobbikra terelődött a szó. Meglepett, hogy mennyi közös volt bennünk. Közben Mihail a vállam mögé helyezett egy hajtincset, ami által újra sikerült elpirulnom, szinte beleborzongtam az érintésébe.
- Ez nagyon jó, én is szeretek olvasni és futni is. Imádok olaszul tanulni, úszni, verseket írni és játszani a tűzzel. Vagy rossz fát tenni a tűzre, szóval tilosban járni, mikor nem szabadna - magyaráztam neki mosolyogva.
- Milyen könyveket szeretsz olvasni? - kérdeztem tőle a szemébe nézve kedvesen.
- Én mindent szeretek műfajtól függetlenül, az a lényeg, hogy lekössön és izgalmas legyen - tettem hozzá ezt a fontos információt.
- Én is szeretem az áfonyát, meg az epret, málnát is. Kissé vicces, hogy pont gyümölcsökről neveztek el minket a szüleim - nevettem el magam, eléggé ironikus helyzet volt ez.
- Tényleg? Ez remek hír, remélem igaza lesz - igazgattam a hajamat, miközben rá koncentráltam teljes energiámból. Nagyon élveztem a társaságát, reméltem, hogy nem ez volt az első és utolsó alkalom, hogy találkoztunk. Valamilyen megmagyarázhatatlan dologból teljesen elbűvölt, marha szerencsés lesz az, aki majd a barátnője lesz. Persze kérdés, hogy akar-e majd komoly kapcsolatot, de ez az ő saját döntése volt, mindenesetre örültem, hogy tőle kaptam meg életem első csókját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőtt tanév második hetében |o
 

Megdöbbentem a kérdésemmel. Nem is kicsit. Ez még egyik irányba sem billenti el a mérleg nyelvét azonban, csupán annyit jelez számomra, hogy nem számított erre. De úgy őszintén mégis ki a fene számít ilyen kérdésekre? Ez nem olyan, amiről úgy szívesen elbeszélget az ember egy bögre forró tea meg süti társaságában. És nálunk épp egyik sincs, szóval.
Hiába keresem a tekintetét, ő szinte a semmibe meredve ismételgeti a nemleges válaszait. Megnyugszom, hiszen most már tudom a választ a kérdésemre. Mondanám, hogy most már nyugodtan aludhatnék is, de most meg az ereimben futótűzként terjedő adrenalin miatt nem tudnék. Ciki téma … jobb mint a kávé. Morbid humor, tudom.
Amint felugrik a kérdése után, azonnal felkapom a másik lábamat is, hátammal támasztva a továbbiakban a támlát, talpamat az ülőhely szélének támasztva karjaimmal szorosan átölelem a térdeimet. Igyekszem összehúzni magam minél kisebbre, ahogy halálsápadtan figyelem járkálását, és a fájdalmas arckifejezését. Ó a fenébe, ezt aztán jól megcsináltam, már megint. Szemeimmel követem a mozgását, bár egyre kevésbé látom már őt tisztán, élesen. Egy ingerült mozdulattal törlöm le a könnyréteget, ami elhomályosítja a látásomat, csak hogy szinte azonnal újra megtehessem ugyanezt. Mélyeket lélegzem hát, ami végre segít egy picit. Mire megáll velem szemben már csak furcsán csillog a szemem, de nincs nyoma egy apró könnycseppnek se. Félénken nézek rá, nem tudva, hogy mégis mire számítsak most. Teljesen érthető a kérdés, amit feltesz, mégsem tudok rögtön válaszolni rá.
- Mert … mert … - mély levegő. – Láttalak ugye tegnap Rileyval, és hát, nagyon meghitt volt az a pillanat. Tudom-tudom, hogy jóban vagytok, nagyon jóban – emelem fel a kezeimet védekezőn, mielőtt esetleg közbevágna, majd amikor folytatom a magyarázatot már újfent a térdeimet ölelem át. – És, ugye ott van az, ami az otthonban történt. Ami nem viselt meg úgy annyira. Szóval megfordult a fejemben ez az eshetőség is, mint egy nagy talán.
Elhallgatok és nyelek egy aprót, majd beharapom az alsó ajkamat. Ez úgy egész értelmesen hangzott, vagy nem?  Jézusom, de pocsékul érzem magam, hogy egyáltalán megkérdeztem. Jobban teszem, ha inkább csendben maradok most, hogy feldolgozhassa mindazt, ami elhangzott. Hogy mennyire tiszta neki az, hogy nekem mi az álláspontom ez ügyben, azt nem tudom. Bár jelenleg szerintem az se teljesen tiszta, amit elmondok. Hogy lenne hát akkor az, amit nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



Már miközben felteszem neki a kérdésem, elkezd befurakodni egy válasz zavaros gondolataim közé. Egy egyértelmű válasz, csak még nem akarok tudomást venni róla. Ám ez ugyanaz a felelet, amit végül ő meg is oszt velem. Amiatt hiszi ezt, amit tegnap látott. Amiatt, ahogyan öleltük egymást Rileyval. Szomorúak lesznek vonásaim. Nagyon szomorúak. Hiszen én is az leszek. Az sem segít sokat, hogy meglátom, a lány is odavan. Aztán felhozza az árvaházat. Azt, amit elmeséltem neki az erdei menedékben. Azt, hogy miket csináltak velem és hogy rám milyen hatással voltak ezek. Vagyis inkább nem voltak. Erre egyenesen elhűlök. Gyorsan folytatom a légzést, amit véletlen abbahagytam. Lehunyom a szemem és markolgatom tovább enyhén zsibbadó ujjaimat. Meg kell nyugodnom. Meg kell nyugodnom. Egy mélyebb belégzés után hosszan fújom ki a levegőt, visszasétálok Lauhoz és leülök mellé, előre dőlve, combjaimra könyökölve, egymásba simítva kezeimet.
- Semmi baj - suttogom, és ez először úgy hathat, mintha magamat nyugtatnám.
- Semmi baj - ismétlem meg aztán hangosabban, immáron a szemébe nézve, hiszen igazából őt akarom nyugtatni. Szavaim pedig őszinték bár, tekintetem ellent mond annak, amit állítok. Dehát van ez így, hogy több dolog igaz egyszerre. Nyelek egyet és búsan pillantok végig rajta.
- Ezért nem aludtál? - kérdezem meg csöndesen. Újrajátszottam magamban most mindent, ami az iménti találkozásunk óta történt és így már egészen más színben látom a tekintetét, a fáradtságát, az egészet.