Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Üres lap vagyok, pár rápöttyentett tintapacával. Még ennyi kezelés után is, csak a családom tagjaira emlékszem és rájuk is nagyon halványan. Pedig tényleg kitettek magukért. Meséltek, fotókat mutogattak. Igen, olyan pucér babafotókat meg maszatos tortaevősöket is, amiktől inkább a röhögés kapott el mint, hogy emlékeztem volna bármire. Mindig mellettem volt egyikük. Orpheus vitt a kezelésekre, addig a többiek főztek meg mostak rám, ami nagyon ciki, de nem utasítottam vissza, mert jól jött a segítség. Apám birkákat megszégyenítő türelemmel mesélt az aurorságomról, és bármekkora baromságot kérdeztem válaszolt. Anyám a "látnok" pedig - úristen, hogy nőttünk mi fel mellette ép elmével, na mindegy - szóval ő megjósolta, hogy minden eszembe fog jutni és olyan leszek, mint régen. Ahha, csak épp a mikort nem látta. Na igen, a lényeg marad ki mindig. Pár hétig bírtam a családi körülrajongást. A természetem nem változott, ezt is anyám mondta, amikor a lehető legkedvesebben kitettem őket a lakrészemből. Most arra vágyom, hogy újra magamra találja a szó minden értelmében és ehhez nyugalomra van szükségem és csendre. Most épp sétálgatok, hogy hátha beugrik valami az itteni életemről, amikor is valaki a nevemen - amit szoknom kell még - megszólít. Odafordulok és egy nagyon szép vörös hajú lányt pillantok meg, aki kedvesen mosolyog rám. Basszus, ki lehet?- Öhmm, szia! - köszönök rá tétován és kerülöm el ezzel nevének kimondását. Hiába kutatok a gondolataim zagyvaságai közt nem villan be más csak egy matrjoska baba képe. Vicces mert ilyesmim szerintem sosem volt és nagyon nem is illik a mostani helyzethez. Mindegy, ugorjunk. Ő megtette, mert arról kérdez, hogy felépültem-e már. Ez bizarr. Ismer engem és tudja mi történt velem. - Lassan de biztosan haladok vele - válaszolom megint kicsit bizonytalanul. Arcomra kiül szerintem minden. Főleg az, hogy lilám sincs kicsoda is ő igazából. Jó lenne tudni, mert akkor nem érezném magam ilyen idiótának. Bárki miatt is vesztettem el az emlékezetemet, az jól kicseszett velem és most biztos nagyon elégedett. Én meg bámulhatok mindenkire, mint borjú az új kapura. Még jó, hogy a nyálam nem csöpög.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Egyelőre nemigen van senki az életemben - nevetek fel halkan, hogy saját zavaromat, és számomra a szituáció kellemetlenségét leplezzem. Ez a szingliség kezd egyre kellemetlenebb lenni, főleg mióta nem csak anyám és apám kérdezgeti folyamatosan, hogy van-e valaki az életemben, hanem mindenki más is, akivel valaha összefutok. Pedig, és mivel őszinte típusnak tartom magam, elmondom, hogy elég jól meg vagyok egyedül is, jelenleg nem hiszem, hogy szükségem lenne bárkire magam mellé. Rendben, néha érzem a magány súlyát a vállaimon, de ez elenyésző és mindig fel is találom magam. Van időm olvasni, Spike-ra, magamra. És az utolsó a legfontosabb. Végre van egy kis pihi az életemben, amit jelenleg és egyelőre semmi pénzért nem adnék oda senkinek.
- Húha - párat toporogva, szemeimet lesütve latolgatom az esélyeimet, majd egy féloldalas mosollyal nézek fel a férfira. - Köszönöm - nyúlok a rózsákért, hogy azt az egyetlen egy szálat hozzájuk illesztve szagoljak bele. Mélyet szívok illatukból, ami megtölti tüdőmet. Pár másodpercig lehunyt szemekkel élvezem az illatokat, majd belemosolygok a rózsákba, mielőtt pillantásomat a férfira emelném, aki folytatja. Ha elültem őket, akkor megerednek?
- Azta! - csapom össze tenyereimet, mint egy kislány, szemeim csillogása biztos elárul mennyire örülök is ennek az ajándéknak. Amint haza érek első dolgom lesz elültetni őket, és már azt is tudom, hogy hova. A bejárati ajtóig vezető út mellé fogom elosztani a rózsákat, szépen, egyenlő távolságra egymástól, ahogy azt illik, és ha megjön a tavasz, akkor - remélhetőleg - rögtön szólnak is majd nekem. - Ez nagyon klassz! Remélem a néni igazat mondott - komorodom el egy pillanatra, de hamar elmúlik, mert csak arra tudok gondolni mennyire szép lesz az út mellett, amikor erejük teljében virágba borítják az ajtóm felé vezető utat.
- Az voltam - összeszűkölő szemeimet a férfi arcára emelem, hogy meg tudjam magamnak nézni még jobban. Ismerős, ismerős, oké, és talán már azt is tudhatom, hogy a Bagolykőről, de akkor miért nem ugrik be? - Halty Lianna Zaina. Üdv - nyújtom felé jobb kezemet mosolyogva, nagyon figyelve arra, hogy másik kezemből egyetlen rózsa se csússzon ki. - Melyik házba jártál? - ha erre a kérdésre kapok választ, talán könnyebben be tudom azonosítani, a név után meg főleg. Mert ha ismerjük egymást régebbről, akkor ez egy csodálatos nap és talán nem leszek olyan egyedül, mint a kisujjam. Ami ugye nem probléma, de azért az ember mégis csak társas lény, na!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Tisztelem az olyan embereket, akik nem nézik le azokat, akik kemény munkával töltik az életüket. A polgármester reakciója pontosan ilyennek tűnt. Ennek örülök. Szívesen dolgoznék neki, most már egyre biztosabban érzem. Főleg, hogy azon sem botránkozott meg, ami kicsúszott a számon a szív szükségességét illetően. Minden esetre egy halvány mosoly megjelent ajkam szegletében, egyetértésem jeleként. Van nekem szívem, csak tüskés páncél védi. Csendben hallgatom tovább, ahogy azt ecseteli, hogy kiket kell csak úgy beengednem hozzá. Ez azt jelentené, hogy sikerült? A bizalom körében lennék? Vajon minden jelöltnek ennyi információt ad meg? Gondolom megint túl az elhangzottakat. Megjelöli a fizetést, ami tökéletes összeg. Túlórát bármikor vállalhatok, hiszen nincs kihez és miért haza sietnem, de ezt persze neki felesleges tudnia. Csak a könyvem vár haza mindig, amit olvasok. Gyors fejszámolással készítek egy költségvetést, és elégedetten nézek a férfire, aki nekem szegezi az interjú eddigi legfontosabb, mondhatni sorsdöntő kérdését. - Mikor kezdhetek? - felelek rá olyan egyszerűen, mintha naponta tennék fel nekem és megengedek magamnak ismét egy halvány mosolyt. Nincs mit szégyellnem. Tényleg kell a munka és a pénz. Jobban meggondolva pedig, hol is lehetnék nagyobb biztonságban pálca nélküli, üldözött boszorkányként, mint egy hivatalban, amit bűbájok és képzett őrmágusok védenek. Tökéletes hely számomra. Ettől függetlenül a késem továbbra is a táskámban marad és a magassarkú felejtős. Kivéve, ha olyan esemény lesz, ami megkívánja. De egy pálcát mindenképp be kell szereznem! Ez lesz az új célom. Hiszen a fedél a fejem felett és a kenyérre való a zsebemben már úgy tűnik megvan. Legalább is remélem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Lélegzetemet visszafojtva nézem, ahogy a lány közelebb lép, majd ráfog a kezemre és megrázza az. Csodálkozásom kiül az arcomra, ebben biztos vagyok, majdnem százszázalékig, de igyekszem gyorsan rendezni vonásaimat, majd én, ahogy ő rázza kezemet engedelmesen követem a mozgását sajátommal, végül elengedem. Szóval ez egy bemutatkozás féle itt? Az összefüggés még mindig nincs meg, de talán összeáll majd a kép egy kis idő múlva, hiába erősít meg benne az előttem álló is. Dana beszélni kezd én pedig szemöldökráncolva hallgatom, ahogy ontja magából a szót, és meg kell mondanom, nemigen értem miről beszél. Akkor most nekem puszit kell neki adnom, mert úgy illik és mert ő lány én pedig fiú vagyok? Nos, én ne legyek semminek az elrontója, így kicsit megvonva vállaimat, vonásaimat ismét csodálatosba rendezve lépek közelebb hozzá, simítom rá arcára kezemet, és csókolom meg másik orcáját.
- Én adok neked puszi, mert te lány vagy - mosolygok rá, miközben visszaállok eredeti helyemre, arcáról elveszem a kezemet. Nem tudom ez miért szükséges, soha nem is gondoltam volna, hogy a magyarok ennyire közvetlenek, de az biztos, hogyha fiúval találkozom, akkor pacsiznunk kell. Oké, majd ehhez tartom magam, ha lehetséges akkor nemigen szeretnék kitűnni innen, már amennyire ez lehetséges.
- Akkor téged tegezhet én? - ráncolom össze a szemöldököm ismét, miközben kezeimet zsebeimbe csúsztatom. Nem egészen világos, fogalmam sincs mi a különbség, vagy hogy az első mondatom és a mostaniak között egyáltalán van-e bármilyen más vonzat, de mindezek alapján nagyon is van. Beszélnem kell a magyartanárommal, minél előbb, és ha bele megy akkor alapvető etikai dolgokat is bevehetnénk a nyelvtanulás mellé, mert ez így egyelőre hallatlan. Nagyom furcsák a magyarok, az sem segít, hogy Dana olyan mérhetetlenül sok információt zúdított rám, amit nyilván meg fogok jegyezni, de az, hogy értem is, egy teljesen más lapra tartozik.
- Jönni Finnország, születni Oroszország - óvatosan lépek el mellette, hogy ahogy az előbb ő, úgy most én is felkönyököljek az ablakpárkányra és kifelé szemlélődve nézelődjek. - Izland szép, sokat járni oda szüleimmel - régen. Azóta túl sok év telt el, amiket nemigen tudunk már bepótolni, és részben, még ha nem is mondja az arcomba senki, ez az én hibám. Ha nem kellett volna elmennem az RJ-be, akkor talán a mai napig járnánk olyan helyekre, ahova régebben. Amikor gyerek voltam, és nem kellett félniük anyáméknak attól, hogy miattam veri szét egy srác a másiknak az arcát. Jaj, a régi szép idők.
- Amelyik neked oké - vonom meg vállaimat kicsit, vállam fölött a lányra pillantva. Soha nem érdekel ki hogy hívott, általában választásom sem volt, mert nemigen hívtak a nevemen. Kivéve az RJ-ben, ott kezdődött az, amikor én is embernek érezhettem magam. - Eperke? Szeretem epret. Finom - egy féloldalas mosoly kerül fel ajkaimra, és rögtön érzem, ahogy vélamágiám indulásnak ered ereimben, a vérem minden egyes cseppjét behálózva, de talán még időben elkapom. A karkötő, ami folyton folyvást csuklómat ékesíti nem szól bele a mágia használatba, de a Minisztériumot annál inkább értesíti. Nem akarom.
- Ezért akar megtalálni - bólintok felé egy aprót. A párkánynak hátat fordítva támasztom csípőmet neki, kezeimet keresztbe fonom magam előtt. - Külön szoba lenne legjobb nekem, ahol csak én lenni - egy kissé mélyebb sóhaj hagyja el ajkaimat, mert lehetséges, hogy az ötletet már most elvethetem. Az RJ-ben is csak azért kaptam külön szobát, nehogy véletlen levetessem valakivel a karkötőt és kihasználjam a kiszolgáltatottságát. De legalább külön voltam, ami annyira nem rossz. Nem kerüli el a figyelmemet arcára felkerülő vörösebb színárnyalat, ami automatikusan mosolygásra késztet, de nem pazarlok erre több szót. Így is ahelyett, hogy keresném azt, akit kellene, itt ácsorgok és beszélgetek, mintha nem lenne jobb dolgom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nos, lassan kezdek elérni arra a pontra, ahol fel kell tennem a kérdést, vajon Márkot a szakmai Nadine vagy a nő érdekli? Valószínűleg mindenki más egy pillantásból meg tudná ezt állapítani, de hát én olyan vak tudok lenni az ilyen jelekre, Merlinre, lehet, hogy nem kéne túl kedvesnek lennem mindenkivel.. De amúgy ez mikortól minősül zaklatásnak?
Egy cseppet megnyugodva veszem tudomásul, hogy Arie vette az adást, és el is indul. Persze miért is tenné ezt gyorsan, úgyhogy míg ideér élvezheti a sürgető pillantásaim kereszttüzét, mert ez nem fair, és miért szórakozik ilyen jól az én szerencsétlenségemen?
Aztán érkezik a megmentőm, és ahogy keze a derekamra csúszik ösztönösen húzódok hozzá közelebb, szemeimet még mindig Márkon nyugtatva, és meglepetten konstatálva, hogy Arie szavaira csendben maradt. Újabb kortyot iszom a rozéból, és valahol tudom, hogy most már minden rendben lesz, vagy csak remélem? Hm.. kezdek összezavarodni.
- Nos éppen azt vitattuk meg, hogy… öhm, Márk azt kérdezte, hogy.. - oké, határozottan nem emlékszem, hogy mit mondott, ami arra késztet, hogy összeráncolt homlokkal kérjek segítséget Márktól, aki úgyis olyan szívesen beszél, szóval most kihasználhatná ezt és elmesélhetné miről jártatta a száját az elmúlt órák alatt. A kelleténél pont egy kínos perccel többe telik, mire leesik neki, hogy arra várok, hogy folytassa a mondandómat.
- Szóval azt magyaráztam, hogy Rohr kisasszonnyal milyen hasonló elképzeléseink vannak a nemrég feltárt egyiptomi tekercseket illetően, ugyanis a múlt héten megjelent cikkemben éppen azt a dilemmát feszegettem, amit… - és akkor megint kezdi, de Arie előző mondatába (meg a jelenlétébe) kapaszkodva félbeszakítom.
- Arie éppen Wright professzort emlegette, ha ilyen nagyra tartja az ön munkáját Márk, udvariatlan lenne, ha nem köszöntené őt - bökök poharammal a professzor irányába, remélve, hogy ha Márk figyelmét akár csak egy pillanatra is leköti az öreg, akkor lehetőségünk nyílik lelépni. Igen, ezen a ponton már azt a felettébb udvariatlan dolgot is képes lennék megcselekedni, hogy köszönés nélkül távozok. (Gyorsan ki is hörpintem a maradék italom.) Szóval készülj Arie, mert lehet, hogy nem lesz több lehetőségünk!!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A szünidő eseménytelenül, mondhatni gyorsan elszállt. Elég passzívan pihentem otthon, Franciaországban, nagyjából minden nap felét teljesen átaludva. Fárasztó volt ám a vizsgaidőszak, életemben nem tanultam még ilyen intenzíven, rám fért egy kis pihenés, na. Mindenesetre nem bánom, hogy már vége is. Megszerettem Magyarországot, sok mindenkivel megismerkedtem itt, már-már vártam, hogy visszajöhessek és megkezdhessem a következő, immáron teljes tanévemet. Azt kifejezetten vártam, hogy ismét elkápráztathassak mindenkit is, vadonatúj trükkjeimmel. Merthogy ha valamit csináltam a nyári szünet alatt, akkor új trükköket biztosan tanultam!
Nem is kellett sokáig várnom, a klubhelyiségben maguktól keresett meg pár másodikos lányka, akik múlt tanév óta azon rágódnak, hogy vajon hogy került a karórám az egyikük farmerjének zsebébe mikor pár pillanattal korábban még a csuklómon pihent. Innentől viszont nem volt nyugtom, beindult a biznisz a hógolyó effektusnak köszönhetően. Nem bántam, sosem unatkoztam esténként, ha a klubhelyiségben tartózkodtam.
A mai nap sem történt másképp, el is fáradtam mire kiüresedett a helyiség. Egyedül maradtam , legalábbis azt hittem. Még maradtam gyakorolgatni pár nehezebb keverést, néha-néha nagyokat ásítva, szaporán pislogva. Látásom homályosodni kezdett, ideje volt nekem is felcuccolni a hálókörletembe, még mielőtt bealszok a kanapén. Épp az utolsó keverésnél tartok, utána már tényleg abbahagyom és felmegyek aludni, mikor... Masa.
- Quoi! - Kiáltok fel a férfiasnál egy magasabb oktávon. Ijedtemben a kezeimben tartott kártyalapokat is eldobom, s azok úgy hullanak szerteszét, akár csak a konfetti. Ha bármi álmosság volt bennem, az erre a hirtelen pulzusemelkedésre fixen távozott. Mindkét kezemmel megdörzsölöm a korábbi ásítások véget még mindig könnyes szemeimet, úgy nézek végül vissza a lányra, remélve, hogy már nincs is ott, csupán álmodtam a dolgot. Ott van, és bizonyára fültanúja volt férfiasnak nem igazán mondható megnyilvánulásomnak.
- Az... - ...okat csak úgy otthagyjuk? Mondanám a földön szanaszét heverő kártyák felé bökve, ám a lány lepisszeg. Nem is tudom, hogy min lepődtem meg jobban. Masa hirtelen felbukkanásán, vagy azon, hogy szó nélkül követem.
Csendben haladunk végig a folyosókon, egy árva hang nem hagyja el a számat. Nincs rajta az egyenruháján a prefektusi jelvénye, ebből feltételezem, hogy amit most teszünk, arról nem fog szólni semmilyen prefektusi jelentés. Az övé legalábbis biztosan nem. Nem kell rángatnia, haladok szépen mellette, közben alaposan elgondolkozom azon, hogy mégis mi a retkes fenét keresünk itt és miért. Az előre odakészített táskából adódóan merem állítani, hogy nem spontán ötlet vezéreli. Mindig is tudtam, hogy kattant valamennyire a csaj, de hát így szeretjük.
Kiérünk az épületből, eddig teljesen észrevétlen. A hőmérsékleten megérződik, hogy a nyár már rég elaludt, hideg szél borzong át rajtam és nem segít az sem, hogy egy szál pólóban vagyok. Well, kis idő és hozzászokik a testem a hőmérséklethez, vagy megfázok. Ez a kettő.
Mire az erdős rész elé érünk teljes mértékben kifogyok minden ötletből, továbbra sem tudom elképzelni ittlétünk okát. Megállunk, én pedig kérdően nézek Masára, ám végül csak egy "Mi van?" fér ki a számon, mikor jelzi, ismét beszélhetek. Meglepettségemet fokozza a két miniatűr ásócska amit a táskájából húz elő.
- Az attól függ. Téged nagyon szívesen eláslak, ha nem adsz egy jó indokot arra, hogy miért rángattál ide - felelem cinikusan a szememet forgatva. Igazán megérdemelné. Esküszöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Ártatlan angyali pislogásommal kamillázok Dimi bácsi felé, és a színjáték látszólag olyan jól sikerül, hogy asztaltársaságunk teljesen belezavarodik a témába.

A felhozott témákba lelkesen vonódok bele, nem vagyok rest saját magammal példálózni, van pár jó kis sztorim alkalmakról amikor valami - muglik számára egyébként triviális - dolgot rontottam el. Nem felejtem el azért hozzátenni, hogy a sok beadandó, szorgalmi és vizsga sokat segít a fogalmazásunkon, de azért nem tehetek mindenki kedvére. Összességében nem válik túl komollyá a hangulat, könnyed marad a kis csevej, ha egyet nem is ért mindenki mindenkivel. No meg azért meg kell valljam, hogy az egyik történetem nagy sikert arat. Miközben lepakolok egy követ magam elé bevallom, hogy egyszer egy egész hónapig dobálódott a szobám közepén egy fél pár zokni. Maja megfenyegetett hogy ha nem viszem el kimosni, vagy rakom át a tiszták közé, akkor bizony ő teszi meg, és abban nekem nem lesz köszönet. Ollllyan szívhezszóló levelet írtam neki, hogy az megszólalt, én mondom, az megszólalt! Na meg egy tanár is feljajdult volna ha látja a helyesírási hibáimat... Hupszikácska? Jót nevetek a saját bolondságomon (Maja végül elvitte a zoknimat, szip-szip), majd a véget érő játék után felpattanva rukkolok elő a mentőötlettel.

Mikor mindannyian bólintanak majdnem felzokogok megkönnyebbülésemben, MERLINRE, hát végre egy játék amit érteni fogok! Szerencsére mindenki tudja mi is ez, így miután eldöntjük a párokat - Zsombor, velem szemben egy Zsombor ül, így őt kaptam - nekiállunk kitalálni a jelünket is.

Felpattanva húzódunk kicsit arrébb, és egyezünk meg, hogy a könyökvakargatás lesz az egyezményes mozdulat, majd ha Dimi bácsiék is végeznek, visszamasírozunk az asztalhoz. Kézbe veszem a helyzetet (nagyon látszik rajtam, hogy élvezem, hogy olyat játszunk amihez értek), keverek, osztok, fordítok, és kezdetét is veheti a játszma. Van már két hármasom, így gyűjteni kezdem őket, de csak nehezen bukkannak fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Kiolvastam... nincs több oldal. - bámulta reggel a kezében tartott könyvet. Lehet már hetedszerre olvasta el, de mindig így reagálta le. Aztán kijelentette saját magának, hogy ő bizony nyolcadszorra is kiolvassa, de nem ma, sok még amit ki akar olvasni. Így történt, hogy délután a jó időt kihasználva a rétre sietett, hóna alatt az első kezébe akadt olvasnivalójával.
Elkezdett volna keresni egy helyet ahová letelepedhet, mikor észre vette a síró Angelicát. Persze hogy egyből, nem arra gondolt, mi lehet pontosan majd a könyvben. Elindult a lány felé, miközben a zsebében zsebkendő után kutatott.
- Hé, mi a baj? - kérdezte, mikor már mellette volt. A zsepi kutató akciót elvetette, mert valószínűleg nem volt nála, vagy csak nem talált. Oké, alig ismerik egymást, lehet nem fog válaszolni a kérdésére, de azért jól eshet az embernek ha valaki rákérdez ilyenre mikor látja hogy baj van.
- Tudok valamiben segíteni? - és ez se biztos, de azért egy kérdést megér. Inkább, minthogy egyszerűen itt hagyja. Akkor se hagyja ott, mikor pár negyedikes rájuk néz, és hangosan uuu-zni kezdenek. Higgyenek amit akarnak, nem ismerik őket, vagyis Paithoon-t biztos nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Határozottan dühít a fiú viselkedése. Nem csupán az, hogy itt eregeti a füstöt a könyvtárban, hanem még ráadásul úgy is tesz, mintha meg se hallott volna. Márpedig az ki van zárva, hogy ne hallott volna, hiszen az összes itt tartózkodó úgy pislog felénk, mintha kötelező lenne. Lehet, hogy az is, ritkán fakad ki egy prefektus szabályt szegve. Hiszen, itt nem szabad kiabálni, és ezt nekem kéne a legjobban tudnom. És betartatnom.
Csak szeretnéd! Ez a taktikád? Halálra bosszantani a lányokat, hogy észrevegyenek?
Aztán, végre valahára megfordul, de ettől nem lesz jobb. Egy paraszthajszálnyit sem. Most az van, hogy a hangnem miatt nekem meg kellene hunyászkodnom és elpucolni innen de sürgősen. Legalábbis így szoktam reagálni. Így teszek-e most? Hát nem, nagyon nem.
- Az alvást nem tiltja egy szabály sem a könyvtárban, ellenben dohányozni tilos. Nem csak itt, hanem az egész épületben. Szóval jobban tennéd ha eloltanád, méghozzá sürgősen – sziszegem vissza visszább véve a hangerőmön. A rikácsolásra nem is reagálok, és ez egy nagyon jó ötlet tőlem. Azt ugyan valóban nem tudom, hogy ez a cigi nem olyan cigi, de szerintem ezt csak ő tudhatja. Mit fognak látni a kis elsősök? Hogy itt egy prefektus és vidáman pöfékel, anélkül, hogy bármi gond lenne belőle. Tehát, ők is ezt fogják tenni. Nem-nem, nem mentség egyáltalán hát ez a mentolos füst.
- Hé! – szólok a fiú után, aki nemes egyszerűséggel otthagy a polcok között. Ez meg már pláne túl megy minden határon. Bosszant, nagyon de nagyon bosszant. Ha őszinte lennék magamhoz akkor tudnám, hogy nem is annyira az ő személye miatt akadtam ám ki, sokkal inkább amiatt, hogy bealudtam a könyvön, pedig nem akartam. Hogy rendre elterelődnek a gondolataim egy bizonyos valaki felé, pedig nem akarom. De nem tudok tenni ellene, valahogy mindig ott kötök ki. De nem agyalok még ezen, szóval marad az, hogy feldúltan követem a pöfékelő srácot az asztalhoz. Levágom magam egy üres székre, karba teszem a kezemet és összepréselt ajkakkal figyelem ügyködését.
Eloltod azt a vackot, vagy mi lesz?
- Fú, ezek elég gusztustalanul festenek – jegyzem meg, az egyik illusztráció felé bökve az állammal. Mert hát bármilyen ingerült is legyek, azért az állatos dolgok így is eljutnak a tudatomig. – Minek kellenek ezek neked?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

új tanév első hétvégéjén |o

Az első megrázkódtatás után, miszerint elgázoltam egy gyanútlan járókelőt az utcán, felemelem a fejemet, és az igazi sokkhatás csak most ér, amikor fel is ismerem az arcot. Ó igen, ismerem az illetőt. És ami még rosszabb: az egyik tanárom az. Abba most ne menjünk bele, hogy miért is jobb vadidegennel összeütközni, de úgy érzem határozottan, hogy nekem most jobb lenne sokkal jobb. Vagy ha már feltétlen ismerősnek és feltétlen tanerőnek kell lennie, akkor legyen valaki olyan, aki nem tanít, vagy akit amúgy sem kedvelek annyira. Vagy aki nem kedvel engem, akkor meg már aztán teljesen mindegy, nemde?
Ám nincs nagyon választási lehetőségem, szóval ebből kell most a legjobbat kihozni. A tanárnő előbb felkel, mint én, és már segítően nyúl is utánam, amit gondolkodás nélkül fogadok el. Csak miután talpra kecmeredtem az után esik le a dolog, így kissé döbbenten meredek magam elé. Ezt az érzést meg csak tetézi az, hogy úgy kér bocsánatot, mintha ő okozta volna a koccanást.
- De hát … én ütöttem el a tanárnőt! Én nem figyeltem, igazából … azt se tudom, hogy kerültem ide pontosan. Mármint futva, de … na mindegy. Jól vagyok – bólogatva erősítem meg az állításomat. Igen, fizikailag semmi bajom. És lehet, hogy úgy tűnik, de nem az ütközés miatt beszélek ám össze-vissza. És bűntudatom is van. Kellene valamit mondanom, vagy tennem, vagy nem is tudom. Mert, te jó ég, fellöktem a tanáromat az utcán! Ez, borzalmas!
- Öhm, tényleg nagyon sajnálom. Esetleg … - nézek körbe lázasan, hogy mit tudnék kihozni a helyzetből, valami jóvátétel szerűséget keresgélek. Ó, tudom hol vagyunk. Ebbe az étterembe randiztunk Thomasszal! De a teaházuk is szuper. Tea? Ez nem is olyan rossz ötlet. – Esetleg nincs kedve a tanárnőnek csatlakozni hozzám egy teára? Ha már így összefutottunk?
Nem fejtem ki, hogy úgy megbizonyosodhatnánk róla, hogy egyikünknek sincs agyrázkódása például, vagy fel nyugodtan fel tudnánk dolgozni az esetet. Vagy csak úgy szimplán nyugodtan békésen elfogyasztani egy finom teát. Mindig jó az idő a teázásra, és az alkalom is. Oké, mióta állok én így a teázáshoz? Ha jó a kedvem: teázok. Ha rossz a kedvem: teázok. Ha elgázolom a kedvenc tanárnőmet: teázok. Vagyis, meghívom teázni.  Anélkül, hogy belegondolnék talán nem annyira megszokott dolog ez a gesztus. Legalábbis idehaza nem. De tőlem teljesen őszintén, és mindenféle hátsó gondolatok nélkül jön az invitálás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Van valami, amiért azt mondanám, hogy nem akarom őt, de nem tudom megmondani, hogy miért nem. Minden elvárásnak megfelel, talán a neve zavar a leginkább ez a név nekem annyira nem hiteles, hogy érzem, ha kimondom, borsódzni kezd tőle a hátam. De nem minden rossz előjel valóban rossz is, nem kizárt, hogy elmém csupáncsak megtéveszteni kíván, és valójában nincs semmi a név mögött, csak egy nő, aki élete minden knútjáért keményen megdolgozott. Ez a valószínűbb, így ezt a bizonytalanságot nem is szeretném közvetíteni. Nekem munkaerőre van szükségem, olyanra, aki tud és akar is dolgozni, és aki nem azt várja el, hogy majd hozzá igazodjanak az elvárások. Ez a nő pedig ilyen. Egyetlen ponttal sem szállt vitába. Ezt pedig nem tudom figyelmen kívül hagyni.
- Hétfőn reggel. Még előttünk a hétvége, élvezze ki.
De hétfőn már mindenképpen szükségünk van rá, most nem is vesztegetném az idejét olyasmivel, hogy még áthívom Richárdot, majd elmondom neki a jó hírt, és hétfőn amúgy is találkoznak majd, akkor ha van kedve, akár beszélgethet is az új kolléganővel, bár valljuk be, nem az a fajta ember, akinek ez szokása. Szóval nem kellenek a felesleges körök, különben is, ma még vacsorára kell mennem az anyósomékhoz. Már majdnem elfelejtettem, hogy ma van a napja annak, hogy ebben a minőségben is bemutatkozzam. Igazán érdekes élmény lesz azt hiszem.
- Akkor ezek szerint igent mond az ajánlatra?
Azért még mindenképpen rákérdezek, hogy biztos-e, mert akkor nem csak úgy kikísérem és meglepődök, ha hétfőn nem jön be. Hátfőn még a hr-es is kell, aki elkészíti a szerződését, el ne felejtsek neki is szólni, hogy jönnie kell. Ha nincs több kérdése, és elégedett a válasszal, valamint igent mondott, felállok, és az ajtóhoz kísérem.
- Örülök, hogy megismertem, és akkor hétfőn találkozunk.
Nyújtom búcsúra a kezem, hogy egy gyors kézfogással válljunk el. Nem tudom, hogy mi nem tetszik benne, talán tényleg csak ideges vagyok a vacsora miatt, vagy fáradt, és rémeket látok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Úgy tűnt, hogy a fiú nagyon koncentrált arra, amit mondok neki. Reméltem, hogy nem zavartam össze a sok-sok információval. Épp előtte álltam, mikor hirtelen megindult felém, majd az arcomra simítva a kezét, arcon csókolt. Hú, te jó ég! Totál beleborzongtam az egészbe, annyira megérintett, valahogy mélyebb volt az egész egy egyszerű arcpuszinál, de hogy miért, azt én se tudtam megmagyarázni. Talán azért, mert nagyon vonzó volt a másik, talán a pillanat heve miatt... jó kérdés. Miközben még az előbb megtörtént dolog hatása alatt álltam, a srác közölte, hogy mindezt azért tette, mert hogy én lány vagyok, majd visszalépett az eredeti helyére. Válaszul széles mosolyra húztam a számat, legbelül kicsit sajnáltam, hogy véget ért az egész. Kicsit kidugtam a fejem az ablakon, hogy friss levegőhöz jussak, és leplezzem az arcpírt, amely megjelent rajtam. Kicsit kitisztult a fejem a légmozgás hatására, majd felfogtam, hogy mit is mondott a fiú. Te jó ég! Most azt hiszi, hogy üdvözlésképp meg kell puszilnia a lányokat! Ajajjj, ez akár még rosszul is elsülhet!
- Figyelj csak, hú, hát ez remek bemutató volt, de nem puszilhatsz meg minden lányt, akivel szóba elegyedsz és üdvözölni akarod. Szóval a puszi azokra vonatkozik, akiket már jól ismersz, akikkel többször találkoztál már, és valamiféle erősebb kötődés alakul ki köztetek. Akiket nem ismersz még, maradj meg a kézfogásnál - magyaráztam neki, nehogy később bajba kerüljön. Nem egy olyan lányt ismertem, akinek féltékeny volt a fiúja. Mondjuk én olyannal sose kezdtem volna, aki az egészséges határokon kívül mozog, például, ha alaptalanul is gyanúsítgatja a másikat.
- Persze én már kivételt képzek, mert megpusziltál, szóval mindig így fogjuk üdvözölni egymást ezentúl, ha találkozunk - fordítottam előnyömre a helyzetet egy huncut mosollyal az arcomon. Közben közelebb léptem hozzá, majd lábujjhegyre emelkedve én is adtam egy puszit az orcájára, ha már tartottam magam a szabályokhoz. Mégpedig azt mondtam, hogy fiú és lány puszit is adhat egymásnak, szóval kölcsönkenyér visszajár. Hát nem mondom, hogy nem élveztem a helyzetet.
- Igen-igen, nyugodtan tegeződhetünk - helyeseltem neki nagyokat bólogatva, hogy hangsúlyozzam a helyeslésemet.
- Wow, az klassz! Akkor feltételezem tudsz oroszul, meg finnül is. Én olaszul tanulok épp. Az annyira tetszik, mert dallamos nyelv - mondtam neki mosolyogva, majd én is kikönyököltem az ablakon friss levegőt szívva magamba.
- Örülök, hogy tetszik Izland, én is imádom. Na, és mikor költöztetek Finnországba, hány éves voltál? És miért? - érdeklődtem meg tőle. Akiket ismertem és költözködtek, azok főként azért tették ezt, mert a szüleik jobb állást kaptak egy másik helyen, de voltak kivételek is, melyek mint jól tudjuk, csak erősítették a szabályt.
- Mit szoktál csinálni szabadidődben? - tettem fel neki egy újabb kérdést, az egyik hajtincsemmel játszva. Nagyon megnőtt már a hajam, ideje volt kicsit vágatni a végéből, hogy ne töredezzen.
- Rendben, akkor Mihail-nak foglak hívni. Engem hívhatsz Dana-nak vagy Eperkének, amelyik jobban tetszik - közöltem vele vidáman.
- Bizony, finom ám az eper. Imádom én is! A tesómat meg áfonyának hívják - mondtam neki nevetve. Bizony, mi már csak ilyen gyümölcsös család voltunk. Azt még meg sem említettem neki, hogy rajtunk kívül még 4 fiútestvérünk is volt.
- Igen, egy saját szoba lenne a legjobb! Az maga az álom. De itt szerintem nem jár senkinek sem külön lakosztály, de azért egy próbát megér! - feleltem neki a szemébe nézve, reméltem, hogy meg fogja találni itt a számításait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Különben eszembe jutott. Eszembe jutott az, hogy megkérném a lányt, beszéljen ő Liam bácsival. Ő jobban ért a telefonáláshoz. Aztán rögtön rájöttem, hogy ez viszont vagy kellemetlen helyzetet vagy hazugságot szülne, én pedig egyiket sem akarom. Marad az, hogy megteszem, amit meg kell tennem.
Magamra maradván már kapom is le a hálóinget.
- Minden rendben? - vonom a levetett ruhadarabot hasamhoz, belógatva boxerem elé és reflexszerűen lépek a hallott nyögés irányába, ám maradok a paraván mögött. Kapok tőle egy igenlő választ, amitől megnyugszom és nem próbálok meg egy szál semmiben a segítségére sietni. Folytatom az öltözködést. Nem kapkodom el, tudom és érzem, hogy nem szabad hirtelenkednem.
Érkeznek még furcsa hangok barátnőm felől a takarás túlfeléről, amik miatt néha meg is állok a készülődésben, figyelni, ám arra jutok, hogy nincs semmi vész, mintha csak csuklana. Nemsokára megjelenek. Ugyanaz az uniformis van rajtam, amiben elláták a bajomat, azonban immáron nyoma sincs földnek, kosznak, vérfoltoknak. Ha valahol, a gyengélkedőn értenek a tisztításhoz.
Odalépek még a javashölgyhöz, ismét a lelkemre köt mindent, megköszönöm neki, amit értem tett és kisétálunk a folyosóra. Barátnőm persze úgy dönt, mellettem marad a délután további részére, aminek én nagyon örülök. A legfontosabbat pedig nem halogathatom tovább: kezembe veszem mobiltelefonom, kikeresem bácsikám számát a mindössze három elérhetőséget tartalmazó címjegyzékből, mély levegőt veszek, majd bólintok Launak. Készen állok. Fülemhez emelem hát a készüléket és arrébb sétálok kicsit, megejteni a hívást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délután tanév második hetében |o
 

Végre egész összeszedettnek érzem magam, az elmúlt napok mintha egy véget nem érő vidámparki szabadesést utánzó játékon teltek volna. Ami folyton meg-megáll, és amikor már azt hiszed, hogy végre földet érsz kiderül, hogy még bőven van hova zuhannod lefelé. Mindezt persze anélkül, hogy be lennél kötve, vagy lenne rajtad egy nyamvadt ejtőernyő. Ó, bár a mágusoknak más módszerük is van az ilyenekre, nem? Na mindegy. A lényeg a lényeg, hogy hosszú kihagyás után volt végre volt alkalmam egy jó kis beszélgetésre a dokival. Szóval most egész jól helyrekerültek a dolgok, és látom a fényt az alagút végén. Ennek pedig nagyon örülök.
Azt mondjuk nem igazán tudom, hogy mégis mit keresek itt ezen a folyosón, az óráimnak már vége mára – bárki is állította össze az idei órarendem elég fura munkát végzett, egyik nap reggeltől estig órán vagyok;  másik nap meg szinte alig van valami -, dolgoznom se kell ma menni, szóval csinálhatnék, amit csak akarnék. Ehelyett össze-vissza lófrálok a kastélyban, mosolyogva, dúdolva. Mondanám, hogy ezt akarom csinálni, de nem igazán. Eszembe jut viszont, hogy mit kellene csinálnom: baglyot kéne küldenem a biológiai anyámnak. Legyen hát!
Sietősebbé válnak a lépteim, ahogy végre megvan a célom és már nem állok meg a különféle festményeket nézegetve. Táskám a vállamon átvetve ütögeti az uniformisos derekamat, de nem foglalkozom vele. Mosolyogva folyatom az utamat a folyosón, eldöntve, hogy amint elküldtem a levelet kimegyek a szabadba, hogy kiélvezzem az őszi napsütést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

LAU
hétköznap kora délután egy beugróban | az új tanév elején | x



Pompás nap lesz ez a mai! Tökre régen voltam már Rileynál, úgyhogy megfenyegettem, hogy beugrom hozzá. Gondolhatjátok, mennyire megijedt. Aztán, ahogy az imént bandukoltam itt a folyosón, tervezgetve, vajon beállítsak-e már most hozzá az otthonába, egyáltalán ott lelem-e már, vagy előbb még lófráljak el valamerre, mikoris megláttam nyakigláb valóját az irodája előtt. Vigyorogva a nyomába eredtem, megszólítottam. Jókedvűen üdvözöltük egymást, aztán bejelentettem, hogy igazából nekem vége a napnak, úgyhogy hozzá indultam épp. Kiderült, neki sincs már más mára, eldöntöttük tehát, hogy együtt indulunk haza hozzá. Mielőtt viszont ezt megtehettük volna, megtorpantam, zsebeimet tapogatva. Nem találtam a kulcsom. Az a helyzet, folyton ezt csinálom. Mindig azt hiszem, hogy elvesztettem a dolgaimat, ám állandóan előkerülnek valahonnan. Abban a reményben, hogy ez most is így lesz, kértem a dokit, várjon egy pillanatot. Ekkor húzódtam be ebbe a beugróba, ahol most is vagyunk. Itt van egy asztal, amire rárakhatom a hátizsákom és kutathatok benne, ő meg addig a hátsóját teszi le rá, várva engem és a kutakodásomat.
Hála Istennek, meglelem a kulcsomat. Megkönnyebbült sóhajjal veszem elő az egyik oldalzseb mélyéről. Viszont más is a kezem ügyébe akad, ahogy belenyúlok: a cukorka karkötő, amit még Candylandben készítettem a férfinak. Az se ma volt. Én pedig mit össze kerestem, hova raktam az ajándékát. Viszont most megvan. Pont jókor! Átadom hát neki, elmesélve, hogy én készítettem. Csupaszín kis édes körök vannak felfűzve a szintén ehető madzagra. Felpróbálja, megköszöni, aztán visszarakja a zacskójába, nehogy hirtelen megegye. Odahajol és megölel engem. Jó, hogy ül az asztalon, így egy magasságban vagyunk. Kellemes szusszanással magamhoz szorítom, hátát simogatom mososolyogva. Hosszú kezét tarkómra csúsztatja lágyan, beleborzol hajamba. Csöndeset nevetek és megcsókolom borostás arcát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Fordulj fel.
Kétszer hangzott el ez a mondat a számból, ugyanannak az embernek címezve. Először, mikor úgy döntött, hogy megy a tengeren túlra, nem elég epic neki Bagolykő - akkor roppant felnőttesen a fejéhez vágva, még nyelvet is nyújtottam, hogy ezzel is jelezzem a vita végét - és most, hogy ennek ellenére se hagy békén.
Igen hihetném én azt, hogy csak hallucinálok, de egyrészt nem szoktam, másrészt meg teljesen intenzíven hatott rám a hangja, és miatta ment tönkre valami, amit már hetek óta tervezgettem. Na, ezért a fordulj fel.
Az meg csak mellékes, hogy simán kinézem én belőle, hogy hagy ilyesmi búcsú ajándékot, bár... tulajdonképp meg miért tenné?
Óóóó, hogy a franc essen beléd Madarász....  Kevés nála kiborítóbb emberrel találkoztam még életem során.
Na de, mielőtt önként dalolva mennék be az ELME-be, azért csak megkérdezek valakit, aki mondhatni professzor ebben a témában. Tény, nem én vagyok a kedvence, az is tény, ha figyeltem volna az óráin, akkor lehet, magamtól is rájöttem volna - vagy legalább nem a gulyásleves receptjét kellett volna leírnom a vizsgalapra, de hát Husztynál bevált -, de így...
Kopogok kettőt a tanári ajtaján, miután elcsíptem egy eridonost, és megkérdeztem tőle, hol találom.
- Nem házat váltani szeretnék - két kezem feltéve, lépek be, hogy gyorsan elejét vegyem ennek.
- Csak lenne itt egy kérdés... van ideje?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Arcomon komoly összpontosítással, nézem az elméleti transzfigurációs könyvet, amit a kezemben tartok. Hazudok, persze, hiszen a könyvben egy sudoku van, amit szépen méretre hajtogattam, így a nagy tudásbővítés igazából csak keresztrejtvény fejtés, semmi több. Túl sok az ötösöm, és nem értem, hol ment félre, de még nem akarom elolvasni a megoldást, én akarok rájönni, mi lett elszúrva.
- Hála Merlinnek!
A kezem a szívemre teszem, és egy ripacskodó, eltúlzott sóhajjal veszem tudomásul, hogy nem akar a házamba járni. Pedig valljuk be, amióta Dia is ott van, nem mondhatom egy szóval se, hogy nem a legjobb arcok gyűjtőhelye. Áh tényleg, meg is kell dicsérnem Diuskát, hogy jól áll neki a piros, és megkérdni, hogy ne bombázza az elmémet pénteken hat után, mert az asszony lassan kiakad.
- Van.
Biccentek, aztán elmosolyodva felnézek rá.
- Ez jó buli volt. Elégedett?
Pillantok fel rá kérdőn, és remélem értékeli, mennyire odafigyelek á, meg egyéb igényelt női maszlagok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Nem állna jól a piros se - biccentek, mintha ez lenne az oka annak, hogy én nem leszek eridonos. Meg én úgy gondolom, hogy nem hiába osztott oda a süveg, ahová. Na meg, már kölyökként megmondta a Lili rellonos leszek.
- Mármint melyik? - mert az a helyzet, ha egy tanerő mondja nekem, hogy ez jó buli volt, akkor én egyszerre nagyon sok mindenre gondolok, ami tényleg jó buli volt, csak... nem hiszem, hogy a jelentés egy számunkra. Aprót rázok a fejemen, és ha már itt vagyok, a közelébe tolom nagyapám székét, és leülök rá.
- Jó a vizsgát azt sajnálom, de... - hát csak nem mondom ki, hogy engem mások fejében való turkálás egyáltalán nem érdekel, noha most irtózatosan szeretnék bejutni valaki fejébe, hogy elküldjem a francba. Sőt, vannak kastélylakók, akiknek kimondottan örülök, hogy nem kell a fejükbe néznem.
Meg amúgy is, nekem ez a legilimentorság tökre nem férne bele a komfortzónámba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Akadnak kétségeim afelől, hogy anno Elisa tényleg erre az unokájára mondta-e, hogy kiemelkedően okos és éleselméjű. A vicc halála a magyarázat, először csak hagyni akarom, és nem mondani semmit, mert tényleg megölném vele a dolgot, mégis elnyílnak az ajkaim, és összerakom neki, hogy min kellett volna nevetnie, és mi is volt az a bizonyos jó buli:
- Azt kérdezte, lehet-e egy kérdése, majd megkérdezte, hogy van-e időm, én pedig azt feleltem, hogy van. Haha, jó poén. Érti?
Mert nem tudom, hogy érti-e, de abban biztos vagyok, hogy ez a lány se Levivel, se Lexával nincs jóban, de Kincsővel se beszélt sokat, mert az én gyerekeim már megedződtek arra, hogy az apjuk lecsapja a labdákat. Sőt, vannak páran, akik már megszokták ezt a stílust tőlem, és ha nem így beszélek, akkor azt hiszik beteg vagyok. És tényleg, bár szerintem amikor elér a férfinátha, én akkor is éppen ennyire vagyok bunkó. Sokak szerint viccelek csak. Pedig nem. Apró dráma, hogy engem senki sem ért meg, de nem drámázok. Gondnélkül lehetek paraszt, mert mindenki azt hiszi, hogy vicces a tanárbácsi. Pedig nem. Vagyis de, de inkább bántó. Mindegy, engedjük el.  
- Ha magának jól esett receptet írni, akkor egészségére.
Nekem meg jól esett a buktatás, maradjunk ennyiben. Viszont látom rajta, hogy azért komoly nyígja van, hát csak sóhajtok egyet, és engedek annak a lágy szívemnek, hátha ő is rám szavazott az év házvezetője szavazáson.
- Na, mondja, mit akar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Döbbenten, sőőőőt pislogás nélkül meredek rá, mert hogy... ez most így komoly? Tényleg? Aztán elnevetem magam.
- Hát ez fájt - jó tudom, hogy így nem beszélünk, de Norbi bá' is laza, akkor én meg miért kéne, hogy ne önmagam legyek?
- Maga legilimentor... mondja csak, lehet valami mód arra, hogy valaki, aki baromi messze van, mégis bele tudjon túrni a fejembe, és halljam a hangját? Nem... nem vagyok dilis, de komolyan, csak... és nem is hallucináció volt, mert tényleg úgy hatott, mintha csak mögöttem lett volna - tényleg hát gyorsan a tárgyra. Hisz ez az, amiért jöttem. Nagyon frusztrál ez a dolog, és hamar le akarom tudni. Nekem marhára nem hiányzik, hogy életem végéig Madarász hangját halljam a fejemben, mint valami elfuserált lelkiismeret. Az viszont tény, hogy azért kicsit jól esik, hogy még a távozása előtt gondolt rám, hisz szinte biztos vagyok benne, hogy csinált valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- A reakciója is.
Olcsó poén volt pedig, de ha nem, hát nem, kár is róla többet beszélni, vérzik a szívem ilyenkor. Viszont nem lehet mindenki olyan kis pofátlan, mint én, meg nem lehet mindenkinek ugyanolyan a humora, mert ha így volna, akkor simán csak nem lennénk humorosak, aztán megint ki kellene találni valamit, hogy miért vagyunk mégiscsak viccesebbek, mint mások, de előfordul olyan is, hogy egy idő után már nem lehet ezt fokozni. Tudom, durván hangzik, de én már láttam, sőt tapasztaltam is ilyet. Meg kell állni egy ponton, mert könnyen kínossá válhatunk, és azt senki sem szereti.
- Japp, az vagyok.
Értek vele bölcsen egyet, a bölcsességem jeleként pedig még bólintok is egyet. Milyen okos kislány, aztán mégis azt hitte, hogy majd elég lesz nekem egy könnyű recept. Legalább valami olyat írt volna, amivel szivathatom az asszonyt, hogy márpedig nekem azt meg kell kóstolnom, ami a papírra van írva, de neeeeem. Utálom, ha valaki még csak nem is kreatív.
- Nem. A legilimenciának is van egy egészséges korláta, a legkiválóbbak se tudnak bárhonnan a másik fejébe lenni.
Feladom a sudokut, egyelőre és lapozva egyet látatlanul, inkább egy szókeresőnek esek neki. Tudom, ez nem akkora agytorna, de be kell vallanom, imádom, és nagyon tudok dünnyögni, amikor Alexandra kisajátítja, és csak úgy megfejti. Az kérem szépen apuka rejtvényújságja, vegyen magának a kisasszony, ha annyira fejtegetne. Ezen sokat nevet, kinevet konkrétan, bezzeg, amikor pávát lop és el kell tusolni, akkor jaaaj apuci így meg jaaaaj apuci úgy. Mocsok kölykeim vannak.
- Miért, hangokat hall?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Majd fejlesztem - biccentek, mert egyébként én ezeket le szoktam vágni ám, de szerintem ezt már buktam. Késő van, szét is vagyok esve, meg mostanában faviccekkel nem találkoztam. Meg a családunk nem ilyen poénos család, ahol apuka az ebéd közepén bedob valami baromságot, amin aztán az egész család napokig fogja a fejét. Anyu meg ha poénkodik is komolyan vesszük, és hát... neki sötét a humora, na.
- De valahogy csak tudnak... valami... bűbáj, vagy valami? - nem, én ezt nem akarom feladni. Kell, hogy legyen valami megoldás, de komolyan.
- Nem hangokat... egyet... párszor... mikor baromságra készülök... és olyan, amilyen szokott lenni... ja Madarászét... - mert most már nem kell itt profoznom meg ilyenek, hisz már nincs a kastélyban... nagyon remélem.
- És ez ijesztő, és belőle meg kinézem, hogy csinált valamit, hogy még akkor is frászt kapjak tőle, mikor nincs itt... - sóhajtok fel, bár tudom, ezzel talán a pszichológust, vagy a házvezetőmet kellene felkeresnem, de azok csak felesleges körök, sokkal egyszerűbb ahhoz menni, akinek van köze az ilyesmihez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Nem. Ha nem hiszi el, miért kérdezi?
Türelmet kéne tanulnom, azt hiszem, mert valahogy mindig kicsit felpörgök ezeken a megmagyarázásokon. És akkor még jönnek nekem azzal, hogy nem szép dolog kedvenceket választani. Tényleg nem, de sem Denis, sem Adrian, sem Dia nem cáfol meg, ha egyszer már azt mondtam, hogy nem. Ne ezért ők a kedvenceim, mert normálisan is tudunk kommunikálni. Persze, elméleti kérdéseik, vagy elméleti kutatásaik és határsúrolásaik nekik is vannak, de azok mások. Nem, ezt nem azért mondom, mert a kedvenceim, hanem mert olyan dolgokat kérdeznek, vagy próbálnak, amik az én érdeklődésemet is felkeltik, és itt most elsődlegesen arra gondolok, hogy Dia a könyvtárban kreatív volt, nem arra, hogy az elmémbe tolja a mocskos - és igen hízelgő - gondolatait.
- Legilimenciával nem lehetséges. Varázstárgyakkal igen. Például ikertükrökkel, és mágiával átitatott ékszerekkel. Mondjuk ha mind a kettejüknek van egy-egy gyűrűje, akkor lehetséges ezt a kapcsolatot létrehozni.
Tudom, hogy a Brightmore-ok között is van valami ilyesmi dolog, a két lány között, de annyira nem ismerem a részleteket, csak nagy vonalakban tudom a funkcióját, mert Catherine ennek köszönhetően bármikor kisétálhat bármelyik órájáról, ha úgy van. Engedélyeznem kellett.
- De azt hiszem, jelen kell lennie mind a két félnek a mágikus kötelék megkötésekor. Bár lehet, hogy nem, nem tudom.
De most már kezd érdekelni a dolog, majd utánanézek.
- Madarász? Loool. Akkor ő biztos, hogy elintézte, hogy szemmel tartsa magát. El kéne kezdeni viselkedni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Mert eddig csak anyám hangjától kaptam frászt.. és ha rájövök, ez hogy lehet, akkor utána arra is, hogy lehet megszüntetni... Nem magának nem hiszek, egyszerűen pánikba vagyok esve. Egyébként meg, nem fogok megkárdőjelezni egy aurort, akire apám felnéz - túrok a hajamba idegesen, és fel se fogom, hogy talán olyasmit is mondtam, amit nem kellett volna, de na...
- Köszönöm... akkor ennek utána is fogok járni - felállok, hisz ha nem is sokat, de megtudtam.
- Prof... most olyat fogok tenni, amit itt létem alatt még sose... megyek könyvátrba - vagyis, előbb megtudom valahogy, hol van... utána megyek.
- Óóóó neeeeeem, rájövök, hogy csinálta, megszüntetem, és elmegyek amerikába, megkeresem, és.... és... na jó, előtte még tanulok picit, hogy tudjak vele bármit is kezdeni - sóhajtok fel teljesen elcsüggedve. Aztán odamegyek a nagyapám asztalához, és elveszem a kis dobozt... láttam, hogy kinyitotta.
- Komolyan... csak üvöltene velem, vagy vágná megint a fejemhez, hogy mekkora szemétség az élettől, hogy vagyok, és az apám is egy méretes idióta... azt a Felát szerettem... de a nagyi óta...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Nos, az ember nem válogathatja meg a családját. Hogy ön fél az anyjától, az egy teljesen természetes dolog, igen durván tud para lenni a nő.
Ismerem, hiszen a férje a tanoncom volt, ahogy most a gyereke is, kedvelem, mert határozott, és mert jó hatással van a férjére is. Nem ismerem persze olyan jól, de amit láttam belőle, kielégítő.
- Reméljük a könyvtár nem omlik össze és a könyvtárosnő nem lesz mentálisan sérült, hogy meglátja magát ott.
Aggódom, annyi minden dőlt már romba itt, ha ez a lány beteszi oda a lábát, talán annak a helynek is vége. Válaszolnék neki valami csípőset, de fogalmam sincs, hogy helyes volna-e, így inkább csak mutatóujjammal megsimogatom a bajszom.
- Elveszítette a társát, ne várja el tőle, hogy a régi legyen.
Csendesen, de határozottan jegyzem meg neki, hogy érezze, ennek komoly súlya van. Ha valaki, én láttam kétségbeesett embereket. Láttam Cath szemében a félelmet mindahányszor úgy volt, hogy Denis nem lesz már többé az élete része, láttam a saját lányomnál a félelmet, hogy mi van, ha elítéljük a választását. Én még nem ismerem a veszteséget, csak azt tudom, hogy egy nap én leszek a veszteség, és a feleségemnek kell ezt elviselnie, mert ő erős, én viszont, bár nem mutatom, de gyengülök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Ugye? Imádom - a vigyorom őszinte, ahogy az ahogy ezt kiejtem. Soha nem fogom elrejteni azt, amit a családom iránt érzek, hiába lehet gyerekes, hiába röhögnek azon, ha meglátom a folyosón Sebit, úgy ugrok a nyakába, mintha évek óta nem láttam volna, vagy meglátom Lencsit és csak úgy odamegyek, hogy egy puszit adjak neki. Igen, ez teljesen eltér attól, amit eddig láttak belőlem, de a testvéreim nem voltak itt... most meg itt vannak.
- Ha mégis... akkor tudja, kit kell utána keresni - vállat vonok, amennyi minden itt már történt, csoda, hogy még egyben a van a kóceráj.
És a számomra kellemes légkörnek már annyi is. Csak behunyom a szemem.
- Elveszítettem a nőt aki hitt bennem, bármit is tettem, akinek mindenhogy tökéletes voltam, és aki akkor is büszkén mesélt rólam, mikor épp kirúgtak egy iskolából.... - halkan erőtlenül, beszélek, mert nem szoktam. Erről nem, mert gyengeség, mert látszik rajtam, és mert baromira fáj a hiánya.
- De pont ő volt az, aki puhánynak nevezte apámat, és gyengének az öcsémet... ő erős embereket akart, erős lelkeket. Mégis mi hogy legyünk azok, ha ő nem? Hogy tartsam magam minden fotózáson, az összes kérdésnél, amit a nagyiról tesznek fel, ha ő csak elküldi őket a francba? Mi ahogy tudjuk, összeszedjük magunkat, nem engedhetjük meg, hogy szét essünk. Én Lenáék miatt, apu miattunk, és ő? Nem beszél velünk, nem csinál semmit... értem én, hogy elvesztette a világát, tudom, mit érez, de... nem csak a nagyi van... tarthat bunkónak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délután tanév második hetében |o
 

Hamarosan újrakezdem a dúdolgatást is, először csak halkan hümmögve, majd picit hangosabban, ahogy egyre jobban beleélem magam a ritmusába. Fejemmel bólogatva, ruganyos léptekkel haladok tovább a folyosón. Határozottan felvillanyoz a gondolat, hogy nemsokára odakinn leszek a szabadban. Mondtam már, hogy az ősz a kedvenc évszakom? Még nem elégszer, igaz?
A folyosó amúgy teljesen kihalt, talán pont azért is merek fennhangon dalolgatni. Na nem mintha a festmények bunyójától bárki is hallhatná a hangom. Maximum akkor, amikor éppen elmegyek mellettük. Maximum. De hát sehol senki, bár ott mintha távolabb mocorogna két ember. Egy kis eldugott zugban, hát jó. Majd gyorsan elsietek mellettük, nehogy megzavarjam őket. Ehhez az elhatározáshoz igazodva kicsit gyorsítok, és hamarosan már ki is tudom venni a nekem háttal lévő srác körvonalait. Még pár lépés és már azt is látom, hogy a velem szemben ücsörgő illető egy férfi. Ó, oké. Ez … fura. Nagyon fura. De hát ugye, semmi közöm sincs hozzá, bármennyire is közel legyenek egymáshoz. Mereven magam elé nézve közelítem meg őket egyre jobban, de nem tudom elkerülni, hogy még több részlet jusson el a tudatomig. A fiú alakja, a kusza haja. Gyorsan megrázom a fejemet, mintha ezzel meg tudnám győzni magam arról, hogy képzelődök. Aztán az események váratlan fordulatot vesznek. Összeölelkeznek a vadidegennel, aki, hogy mi? Mi a fene folyik itt?
Megtorpanok egy pillanatra, a barátom mögött, és teljesen elsápadva figyelem, ahogy a férfi arcához hajol, teljesen láthatóvá téve ezzel a profilját. Ennyit a képzelődésről, ilyen nevetése, ilyen arca csak és kizárólag egy embernek van. Még ha valaki le is koppintaná a testalkatát, meg a haját, de ezeket nem tudná. Pislogok párat, majd felnyögök, hangosabban, mint szeretném, és ettől a hangtól megriadva végre kizökkenek a mozdulatlanság láthatatlan béklyóiból, és szinte futva indulok meg a folyosó vége felé. Csak akkor lassítok, amikor már eléggé messze vagyok tőlük. Ám még ez sem ment meg a gondolataimtól. Kifulladva megtámaszkodom a fal felé fordulva teljesen. Ki ez az ember? És miért, miért viselkedik úgy a barátommal, ahogy … nos, ahogy én szoktam? És ő? Ő miért? Én ezt nem értem. Mi van itt? Az nem lehet, hogy … hogy … nem. Kizárt. Vagy … mégse?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Ha már úgyis...
Hangzik el főnökömtől a bűvös mondat, miután tudom, lesz egy kisebb kitérőm. Nem bánom persze, imádok csak úgy menni, nem csak sulitól suliig, és Korinna erre bőven ad nekem lehetőséget. Most is az egyik kosztümét kell elhoznom, mert valami baromi fontos vacsorára megy. Nem részletezte, nem kérdeztem. Imádok az asszisztense lenni. Nekem jórészt kikapcsolódás, apuéknak megnyugvás, és még ő is a hasznom veszi. Bár így zsúfoltak a napjaim, egészen idáig sose tudtam, milyen az, amikor valaki tényleg úgy beesik az ágyba.
Gondoltam nagy bátran, most kipróbálom a zsupszkulcsot, hát nem kellett volna. Sőt.. nekem kimondottan a mugli közlekedést találták ki, mert vonattól, repülőtől, busztól még sose voltam rosszul, bezzeg most a gyomrom megint vet egy bukfencet.
Ráadásul azt se tudom, hol vagyok. Mindegy, elindulok egy irányba, hátha itt is úgy van, hogy minden út ahhoz a térhez vezet, ahová mennem kell.
Persze ez sem válik be, de akkor meglátok valakit. Ismerem őt, hisz sokszor néztem Lilit próba közben, mikor épp nem volt jobb dolgom. Sokszor néztem, valahogy mégse öntött el a kényszer, hogy belépjek a színjátszóba. Jó, harmadik végén csupán Kolos miatt már majdnem megfontoltam, aztán rájöttem, csak azok a hülye hormonok.
- Kolos, ments meg - ahogy a közelébe érek, nagy szemeimmel pislogok rá.
- Keresem ezt a boltot, de rosszul is vagyok, meg az a hülye zsupszkulcs is nem tudom, hová rakott le... Áldjuk a barmot, aki feltalálta - igen, ez az én számból hangzott, és még a szemem is megforgatom.