Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Amikor lekerül pár ruhadarab Myraról egy sokat sejtető mosoly kúszik az arcomra, melyet nem tudok visszafogni, se elrejteni. A földön heverő felsőkre pillantok, majd tekintetem azonnal Myrara terelődik. Élvezem a lány érintését, ahogy beletúr a hajamba, ahogy megsimogat, ahogy csókol. Hirtelen teljesen kikapcsol az agyam és rajta kívül semmi másra nem tudok koncentrálni. Az előbbi düh is gyorsan elszállt és már semmi mást nem akarok, csak az előttem álló leányzót. Hát igen, én ilyen vagyok… Nem tudok sokáig dühös lenni, nem tudok haragot tartani, vajból van a szívem, ami néha komoly probléma.  Az elhangzottakra nem reagálok, csak biccentek egyet. Felpillantok, majd apránként vizsgálom végig őt, míg nem a tetoválásánál egy kissé tovább elidőzök. Ujjaimmal megsimítom a kis mozgó cikeszt, majd elkönyvelem, hogy erre még vissza kellene kanyarodni, de nem most… Mondjuk könnyen megeshet, hogy gyorsan el fogom felejteni aztán majd örök homály fedi a dolgot, de annyi baj legyen. Egy óvatos, de hirtelen mozdulattal az ölembe húzom a lányt, majd belemarkolok kissé a hajába és gyengéden közelebb húzom magamhoz. Megcsókolom, de szenvedélyesebben, mint a bódé mellett, egyre hevesebbnek érzem magam és tudom, innen már csak akkor lesz visszaút, ha a lány megálljt parancsol. Gáz vagy nem gáz, de nem ő lesz az első, sem a második egy éjszakás kalandom. Egyszer élünk és én ezt az életet teljes mértékben ki szeretném élvezni, ha pedig a sors ilyen lehetőségeket kínál fel, akkor hülye lennék nem elfogadni. Mondjuk azért ezzel az ember fia nem dicsekszik, de valamelyest jó érzésekkel tölt el, hogy megpróbálom kiélvezni minden percét ennek a laza kb. 80 évnek ami talán vár rám. Csók közben Myra ruhájának egyik pántját lehúzom, majd a szájáról lassacskán áttérek a nyakára,fülére, vállára, kulcscsontjára….

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Kitör belőlem a nevetés, mert legalább a humora megmaradt a srácnak, még ha szívből gyűlöli is az egészet. Mindent megértek én, de tenni elenne a bájitallal tud, amit rendszeresen megiszik, és amíg ezt tart, addig nincs mitől félnie, nem kellene miért aggódnia. Mégis aggódik, és ahelyett, hogy azt élvezné, ül rajta és sír. Nos, nem vagyok se az anyja, se az apja, hogy kiszedjem a szarságaiból, de azért a véleményemet elmondhatom, még ha nem is kérdezte, vagy éppenséggel kurvára nem érdekli.
- De iszod - mutatok rá a lényegre gyorsan, mielőtt elszáll a pillanat, és a beszélgetés tovább folyik. - És ez a lényeg. Mert teszel ellene, és ha ennyit, akkor ennyit, többet nem is tudnál - tárom szét kissé karjaimat, miután cigarettámat szám szegletébe biggyesztem. Mélyet szívok belőle, a füst orromon keresztül távozik a kis felhőbe, ahova kell neki. Követem pillantásommal, pár másodpercig megbabonázva nézem, ahogy bevágódik a füst közé és rögtön elkeveredik velük. Mennyivel egyszerűbb lenne nekem is, ha csak elkeveredhetnék a tömegben anélkül, hogy félnem kéne a pániktól, ami minden egyes nap belülről mardos, és tudom, hogy bármikor kitörhet, mert nem én döntök. Mostanában nem, ahogy a düh felett sem.
- Nem fognak megszívatni - vonom meg vállamat visszaemelve tekintetemet Balázsra. A srác érdekes. Felkeltette az érdeklődésemet, de nem mindig tudok kezdeni akármit is a szavakkal, amik elhagyják a száját. Lehet siránkozni a megtörtént dolgokon, csak kibaszott felesleges, mert attól még nem lesz nem megtörtént, attól még ugyanúgy szívsz, attól még ugyanúgy szar lesz tőle, csak még siránkozol is rajta és hagyod, hogy megbélyegezzék a napodat, a hetedet, éveidet, talán az egész életedet.
- Nem kell a sajnálatod és a részvéted - rázom meg a fejemet mosolyogva. - De ha ezt kaptad, meg kell tanulnod élni vele, különben az egész életed szar lesz és baszhatod - égetem el a cigarettám maradékát, amit egy lágy szellő visz a felettünk gomolygó füst felhőbe. Valóban nincs szükségem a sajnálatára, és nem is kioktatni szeretném őt, távol álljon tőlem, mert mint mondtam, nem vagyok az apja, de attól még felbaszhat, hogy felnőtt emberként ilyen gyerekesen áll a dolgokhoz. Mint én sok szempontból, de legalább ezt megtanultam kezelni, ha már másban egy semmitérő retek vagyok. Ez az önkritika, kérem! Megtartom ezt a jó szokást, másnak nem kell szidnia, kösz. Gonoszan elvigyorodom. Mondhatom én hangosabban is, de csak legyintek egy aprót felé, és lenyelem, hogy elkezdjem kiabálni az információkat.
- Az én nyakamon egyelőre az elemi tanárom van, majd a Minisztérium lesz, ha nem szedem össze magam, és amiért eddig küzdöttem elaltatják a picsába - megvonom a vállamat. - Tudom, miről beszélsz - talán egy hangyányi megértés és együttérzés csillan meg szemeimben, ahogy az előttem ülőre emelem szemeimet, de rögtön átváltja a kíváncsiság, mert végre beszélni kezd. És olyan dolgokról, amik tényleg érdekelnek, amiért ebbe az egészbe belementem. Érdeklődve könyökölök fel az asztalra, és helyezem államat összekulcsolt ujjaimra.
- Ez nem mese. Ez a való világ, amibe belekerültél és már nem tudsz kimászni belőle. Jobban jársz, ha elfogadod - konstatálom a tényeket egy apró vállrándítással. - Nem tudod mi az elemi mágus? - emelem meg egyik szemöldököm kérdőn, majd mélyet sóhajtok. - A négy főelemből kettőt uralok. A levegőt - látványosan felmutatok a plafonra. - És a tüzet - a felhőben hirtelen apró lángok tűnnek fel, majd szállnak tova, mintha ott sem lettek volna. - Nekem is sok volt, főleg miután előjöttek az emlékek, de kiváltságnak élem meg, hiába ölhet meg. Ajánlom figyelmedbe - tekintetem a mellettünk állóra esik, aki készségesen leteszi elénk a kaját, majd távozik.
- Hajrá - mutatok a pizzára, majd hátradőlök, fejemet a széktámlának támasztom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |a szobámban |o


 

Úgy van, nem közös a vacsi. Alap esetben semmilyen étkezés sem az mifelénk. Már így is alaposan kitettek magukért a szüleim, és még normálisan is viselkedtek! Rosszabbra számítottam, sokkal rosszabbra úgy igazából. Bólintok egyet tudomásul véve, hogy akkor hideget eszünk. Utánanéztem ám pár dolognak az angol szokásokat illetően, javarészt ugyan tudtam is őket, de azért nem árt felfrissíteni az emlékezetemet, ha már egyszer angol barátom van és vendégül látom. Egy dologról feledkeztem meg teljesen, és ez most jut eszembe: a tea. Teljesen kiment a fejemből, hogy megkérdezzem kér-e esetleg teát. Gondolom már késő van hozzá.
Ó hogy az a… hát persze, hogy már megint elfelejtettem, hogy van ám egyszerűbb módja is annak a cipelésnek: a varázslat. Jellemző, de tényleg. Annak mondjuk örülök, hogy apuék nem voltak tanúi a dolognak. Nem ijedtek volna meg, de túlságosan is tetszett volna nekik a dolog. Ezen nem lepődtem volna meg. Azon viszont igen, hogy anyám odajött hozzám aggódva. Teljesen olyan érzésem is lett, hogy na így viselkedik egy igazi szülő. Aggódik azért, hogy vajon tényleg biztonságban fogom-e érezni magam a szobámban, ha egy légtérben alszom a barátommal. De teljesen megnyugtatta a válaszom, én meg boldogan térek vissza a vackomba.
- Nem szükséges, nem szoktunk – nyugtatom meg a barátomat. Amúgy meg nem szoktak vendégeink lenni, a rokonok nem számítanak vendégeknek. De ők sem köszöngetnek el. Rendben van így mindenki, nem kell aggódnia. De végül úgy alakul, hogy mégis el tud köszönni, szóval úgy meg pláne oké minden. Anyám sugárzó mosollyal viszonozza a gesztust, amin megint meglepődök. Még fürdés közben is ezen jár az agyam, hogy mennyire más most nálunk minden, hogy a fiú is itt van. Jó értelemben más. Hinnye, ha ezt tudom …
Amíg a barátom a fürdőbe van, addig én nekiveselkedek az ágynemű behúzásának, persze segítséggel. De valljuk be őszintén: a sárkányleopárd inkább hátráltat semmint segítene. Hamarosan léptek zajára leszek figyelmes, automatikusan kapom is fel a fejemet egy mosollyal az arcomon, mialatt Benitoból éppen csak a mancsai látszanak ki a párnahuzatból. Már csak ezzel kell valahogy megbirkóznom, és kész is leszek az egész hadművelettel.
De megakadok a mozdulatban, amibe belekezdtem és teljesen ledermedve nézem a fiút. Oké, nem kéne néznem, el kéne fordulnom, mondom nem nézni, elfordulni. Szemeim lassan elkerekednek, a szám is eltátom és úgy nézek tovább egyenesen magam elé, oda, ahol az imént még a állt. A barátom, a szobámban, egy szál törölközőben. Thomas, a szobámban, egy törölközővel. Egy törölközőben. A szobámban. Thomas. Egek. Hölgyem és uraim, a ma esti játékunkban az áldozat Lau ép elméje. A megfejtés pedig: Thomas, a lány szobájában, egy törölközővel. A legjobb Cluedo játszma, amibe valaha részem volt. És őszintén? Szerintem ez a kép beleégett a retinámba. Te jó ég! Ha már égésről beszélünk, miért van itt ilyen meleg? De komolyan, szauna van a szobában!
Mint egy lassított felvételen úgy mozdulok meg, és kászálódok le az ágyamról. A félig mosolygós félig döbbent arckifejezés az le se akar kerülni az arcomról ahogy az ablakhoz vánszorgok, hogy teljesen kitárjam azt. Mi a fene van ezzel is már? Miért nem lehet kinyitni? Párszor megrángatom, hátha csak beszorult, majd inkább egyszerűen csak nekitámasztom a homlokomat a hideg üvegnek. Az eszembe sem jut, hogy megnézzem hátha a másik irányba kellene tekernem azt az átkozott kilincset. Ahhoz már gondolkodni kéne, az pedig … hát most valahogy nem megy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Valamiért megkedveltem ezt a helyet... nem szeretnék az utolsó évemen újra váltani - húzom el a szám, látszólag vacillálva, talán némi félelemnek tűnő valamit is sikerül kicsikarnom magamból, de Lilivel ellentétben, én sosem voltam színjátszós, így hát nem biztos, hogy teljes átéléssel tudom azt a hatást adni, amit a rellonos vélhetően vár tőlem.
Nem, ez a sarokbaszorítósdi nálam nem működik, sem a hűvös tényközlés. Ettől én nem tudok félni, hisz mégis mi történik? Megölni egy bájital miatt nem fog. Maximum lesz pár csontnövesztő társaságában eltöltött gyönyörködtető éjszakám. És pont ez az, ha belenézek a szemeibe, van egy halvány fogalmam arra, mire számíthatok tőle, ez nem ijeszt meg. Viszont az, akivel tölthetek együtt akármennyi időt, se fogom megtudni, hogyan állunk, mire számítsak, na ettől viszont rendesen tudok parázni. De hát kinek mi.
- Felerősíti az épp domináló érzelmet, tényleg nem nagy szám. Nem vállalod be mégis? Engem tökre érdekel, hogy mit érzel - könyökömmel támaszkodok az asztalan, és a tenyerembe hajtom a fejem. Halványan mosolygok csak, de eltitkolni nem is tudnám azt, hogy nem érzek fenyegetést a levegőben. Mert egyszerűen tényleg nem érzem.
- Biztos vagyok benne, hogy olyan, amilyennek lennie kell - elég határozottan vágom ezt hozzá, ugyan megindokolni nem fogom, nem kell, hogy tudjon ő bármit is. Nem mondhatom, hogy nem voltunk jóban - legalább is mostanáig - azt se, hogy jóban voltunk, tökéletesen megfértünk mi egymás mellett, minden kontakt nélkül. Én tudtam, hogy ő a Weiler Dante, ő meg tudta, hogy én meg a Felagund, és nem is értem különösebben, miért nem volt ez nekem elég, és miért szántam rá magam arra, hogy bemutatkozzak. Jól nem gondoltam bele abba, hogy ez a bemutatkozás, milyen következménnyel járhat - már ha jár -, de hát jó pap holtáig tanul, nem?
- Igen Dante. Voltaképp meg akartalak mérgezni, és erre nem találtam megfelelőbb helyet egy zsúfolt nagyteremnél... bár kétségkívül ebben is van némi potenciál - közben már szinte ösztönösen hajolok én is közelebb, na nem azért, amiért itt most bárki befeszülne, nyugi csajok. Ez ösztönös, ő szerintem ösztönösen teszi, hogy sarokba szorítva érezzem magam, én meg ösztönösen adom tudtára, hogy nálam ez nem jön be... se a vörös rózsa, ha itt tartunk. Nyugi, csak protipp, ha épp bárki azután nyomozna, hogy szedjen fel.
- Hát, lehetett ez volna másképp is - az a sóhaj tényleg szomorú, és az a mozdulat, amivel lelököm a szomszédom villáját sem biztos, hogy véletlen. Csak annyi idő, míg lehajol érte... a poharak cserélődnek, s erre többen felvonják a szemöldököket a közelünkben. Lehet azt hiszik, most fogunk itt a piros-hol a pirost játszani? Nem nem fogunk.
- Ő most dühös, mert a barátnője megcsalta. Izzad, szóval még azelőtt felfogja hajtani a pohár tartalmát, mielőtt rájönne, mi történt. Szerencsémre nem sokan olyan okosak itt, mint te - mosolygok, hisz egy aprócska bók belefér nem?
- A többit már sejted, ugye? - azért közelebb hajolok újfent, hogy végig tartva vele a szemkontaktust, felvázoljam, mi fog történni.
- Tombolni fog, lehet lesz székröptetés, meg tányérdobálás is, adja isten, hogy így legyen. Ez pedig annál az asztalnál - bökök a fejemmel ezzel a tanári felé.
- Feltűnést fog kelteni. Ott a buzgó Strakhova, olyan gyorsan fog idepattanni, hogy esély sem lesz arra, hogy a poharat eltüntesse valaki - közben az épp szerzett poharammal játszok, lötyögtetem a benne lévő tök levet elmélázva, ha gusztustalan lennék, talán még bele is kortyolnék, de úgy gondolom, bőven elég teátrális vagyok így is, nem kell több rájátszás.
- Én innen szépen felállok, és sajnos nem fogom tudni legyűrni a mosolyom, amit a nagyapám meglát. Bármennyire is nem szeretne, az öreg azt a mosolyt ismeri annyira, hogy tudja, közöm van ehhez... na de... tegyük fel ő is idejön, körbenéz, látja a pohárban lévő löttyön azt a furcsa árnyalatot, mert hiába öreg, sasszeme van... bármit észrevesz... felveszi megszagolja és hoppá....  rám innentől nem fog gyanakodni, hisz épp most rugdosott át bájitaltanból, bár azért megerőltető volt elcseszni olyan könnyű kérdéseket... na ez mindegy is. Körbe fog nézni, és kit lát meg? Ki itt az egyetlen nyilvános kotyvasztó? - szemtelen mosolyra húzom a szám, és tudom, nem kell sok idő neki ahhoz, hogy választ tudjon adni a kérdésre.
- És három... kettő... egy ... - igen, a mellettünk ülő tényleg felhajtotta a pohár tartalmát, így most fájdalmas, és érzékeny búcsút vagyok kénytelen venni, hacsak ő nem tesz ellene valamit, mert ki tudja. Ez benne az izgi.
- Majd meséld, mennyire igazolódott be - kacsintok rá kacéran, bár sok esélyt nem látok arra, hogy ezek után, mi majd vidáman sztorizgatunk. Viszont a nagytermet tényleg elhagyom, már ha... mint mondtam, nem tesz ellene semmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | este Juhászéknál | x



Mivel én még sehogy máshogy nem láttam ezt a családot, mint most, én nem észlelem a változást, amit a jelenlétem előidéz. Mivel pedig a jelenlétem idézi elő, soha nem is fogom. Tudjátok, a megfigyelt kísérlet.
Nyilván szeretem a teát és Liam bácsival meg Rileyval elég sokat iszom, viszont a nevelőotthonban nem volt divat az ötórai szertartás, hisz örültek, ha a három étkezésre össze tudtak lapátolni minket, úgyhogy nem álltam rá annyira, mint ráállhattam volna. Ettől függetlenül persze akármikor szívesen fogyasztom. Szóval, ha kínálnak, mindenképpen kérek. Hiányolni viszont nem hiányolom. Csak pár nap után.
Igazán remélem, hogy nem baj, hogy így kicsattogtam törölközőben. Hiszen látott már így, nem egyszer. Oké, mármint fürdőgatyában. De ez szinte ugyanolyan, nem? Hm. Mindegy, szerintem elég jól megoldottam.
Megint megérkezem, ezúttal viszont már valamivel több holmiban: fehér póló, kockás boxer. A törölközőt odarakom száradni valahova, aztán ahogy ruháimat szépen a székre teregetem, amin táskámat is tartom, oda-odapillantok az ablaknál álló lányra. Mosolyogva összevonom kicsit a szemöldököm. Nem igazán értem, mit csinál. Ez is valami elemi mágusos dolog? Elképzelésem sincs. Levigyorgok a csodacicára, aki a megvetett ágyneműnkben idétlenkedik, aztán újra barátnőmre tekintek. Ahogy itt áll előttem pár lépésnyire, ösztönösen mennék felé. Mindig ösztönösen mennék felé. De tétovázok még kicsit, pótcselekvésül pólómat igazgatva, nedves hajam hátratúrva. Végül összenyomom ajkaimat és engedek a kísértésnek.
Odalépdelek mögé, kezeimet derekára csúsztatom és belecsókolok hajába, majd orromat szusszanva neki simítom. Olyan jó illata van! Mondjuk nem panaszkodhatom én sem. Két finom illatú, ha találkozik. Jobbomat előrébb vonom, tenyerem lapos hasára simul topján át. Adok még egy puszit tarkója fölé, majd lehajtom fejem. Számat meztelen vállára nyomom és kisvártatva nekisimogatom, csókkal illetve itt is. Figyelek bár rezdüléseire, hiszen nem is tudnék nem figyelni rá, mozdulatfolyamom meggondolatlanul hömpölyög. Teszem, amiben kedvem lelem. Bár lehet, ez túlzás. Inkább kóstolgatok. Mint a fagyit, amiből nincsen sok, ezért lassan, kiélvezve nyalogatod. Engeded, hogy ez adjon teljes élményt, és nem is vágysz habzsolásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Akkor ebben egyezünk, nekem sem szokásom késni - néztem rá mosolyogva. Bizony az arcmimikája, a vonásai elárulták, hogy kicsit izgult, mikor meglátott, hogy vajon elkésett-e vagy túl sokáig vártam-e rá, de végül megnyugtattam, hogy nem történt semmi, csupán én érkeztem ide korábban. Mindenesetre aranyos volt tőle, hogy foglalkoztatta a dolog, ez azt jelentette, hogy volt felelősségtudata és odafigyelt másokra, legalábbis az én szótáramban.
- Ó, szuper, akkor ezek szerint te is megúsztad a bünti-áradatot - válaszoltam neki rögvest. Nekem is szerencsém volt, hogy mostanság nem kaptak el, pedig lett volna rá alkalmuk, de idáig megúsztam.
- Ezt örömmel hallom. Én is imádok úszni - néztem rá mosolyogva, egy újabb közös vonást felfedezve bennünk. Ezek szerint lehet, hogy vevő lenne egy éjszakai úszkálásra a medencében? Végül is benne van mindenféle kihágásos dologban, miért is ne kérdezhetném meg tőle, hogy társulna-e egy esti fürdőzéshez?
- Esténként a legjobb... - néztem rá sejtelmesen, majd folytattam:
- A víz tiszta, senkivel sem kell osztozkodni a medencén, csend van és nyugalom.
Egyszerűen felvázoltam neki a helyzetet, mondhatni, lényegre törően, remélhetőleg kapni fog az alkalmon, hogy ezt ki is használja.
- Mondd csak, van kedved velem tartani az egyik alkalommal? Tök jó buli - érdeklődtem meg tőle boci szemeket rámeresztve, bár volt egy olyan belső megérzésem, hogy nem nagyon kell őt győzködni.
- Képzeld, a jóslástan nekem is simán ment. Pedig nem is készültem rá. Összevissza beszéltem mindenféle zöldségeket a tanárnak, és átengedett! Sose gondoltam volna, hogy sikerül, ráadásul K-t kaptam! - lelkendeztem a srácnak, bár ahogy hallottam, ő is megkapta a kiváló érdemjegyet, viszont amennyire idáig ismertem, ő tett is érte.
- Ó, szuper! Az ígéret  szép szó, ha betartják úgy jó - mosolyogtam rá. Tetszett, hogy Márk betartotta az ígéretét, de reméltem, hogy nem csak a versek miatt találkozott velem, ugyanis jobban meg szerettem volna ismerni. Úgy tűnt, hogy ő is szeret tilosban járni meg sok közös volt bennünk, kár lett volna, ha nem találkoztunk volna többet. Ismertem már pár emberkét a kastélyban, akik közel álltak hozzám, de mindig is szívesen tettem szert új kapcsolatokra, persze csak olyanokkal, akikkel közös hullámhosszon voltam. Egyébként pedig nagyon kíváncsi voltam a fiú verseire.
- Szuper, én is elég sikeresen túlvagyok már a vizsgáimon - mondtam neki, bár a sikertelen Gemmonológiát nem hoztam szóba, talán, mert szégyelltem egy részről, más részről pedig így is évfolyamot tudtam lépni, mert a többi a vártnál is jobban sikerült.
- Ebben tökéletesen igazad van - állapítottam meg nagy mosollyal az arcomon, miután Márkra emeltem a tekintetemet, bizony, még jobban állt neki az eredeti állapota, mint az a furi sárga szín.
- Nos, elhoztam az én béna verseimet. Ha már színt vallasz, csináljuk együtt. Említettem neked, hogy én is szoktam írni, több-kevesebb sikerrel, hát most megmutatom mikkel próbálkozom érvényesülni. De előtt lássuk a tiéd! - vettem magam elé a verses kötetemet, majd kíváncsian a fiúra néztem. Már alig vártam, hogy megismerhessem a verseit, bár az enyémeknél tutira nem lehetettek gyengébb minőségűek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Sajnos a fenomenális szólóról lemaradtam, pedig ha legalább csak egy taktust elcsípek belőle ahelyett, hogy teljesen a gondolataimban vagyok, most nem itt lennénk. Nem itt a fűben. Olyan gyorsan történik minden, hogy mikor már a földön heverünk, még akkor sem áll össze, pontosan hogyan zajlott ez.
- Úh... - nyöszörgöm, felülve, megrándult nyakamat masszírozva. Még ha csak ott rándultam volna meg. Karom, oldalam, alig maradhatott ki bármi a felsőtestemből.
- Megvagyok. Azt hiszem - felelem fájdalmas hangon. - Te? - kérdezek vissza rögtön. Ahogy körbenézek magunkon, próbálom felmérni, tényleg mi történt. Elrántott magával iskolatársam, az tuti. Nem messze elnyúlt hátizsákomra pillantok. Pántja elszakadt. Ó, igen, tényleg, így történt. Abba akadt bele. Fintorogva dörzsölöm lüktető vállamat.
- Sajnálom, kerestem valamit a táskámban és nem figyeltem - szabadkozom a nekem jött bringásnak, ai elé olyan gyönyörűen kisétáltam. Meglátom közben szegény, félig megrágott almámat is pár fűcsomónyira. Kár érte. Mondjuk legalább nem akadt a torkomon. Simán kirepült a számból.
- Szerintem ne nagyon ugráljunk egyelőre - javaslom neki, hiszen ez igazán szép zakó volt, ilyenkor legjobb nem pattogni, hanem időt kell hagyni felmérni a károkat. Olyan sérülésünk szerencsére nincs, ami sürgősségi ellátást igényelne. Legalábbis nekem nem tűnik fel ilyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |a szobámban |o


 oo

Ó nem baj, ugyan dehogy baj! Már hogy lenne baj ha Thomas egy szál törölközőben van a szobámban? Egyáltalán nem baj az. Szinte ugyanolyan, mint fürdőgatyában??? Ó nem, á-á, a legkevésbé sem. Mármint a ruházati részét nézve, hogy van rajta valami és az takarja az ugyanolyan. De, ó nem-nem. Közel sem ugyanolyan. Hát nem véletlenül vagyok én ilyen remek állapotban, hogy az ablakot sem bírom kinyitni. Igaz, már nem is próbálkozom vele úgy őszintén. Feladtam, elromlott, nem működik, kész. De legalább az ablaküveg hideg, vagyis csak volt, mert körülbelül két másodperc alatt felmelegítettem. Eszembe jut-e hogy ja amúgy varázsló vagyok ám, sőt mi több elemi mágus és tudnék magamon segíteni? Nem, pedig nagyon jó lenne! Édes Istenem de jó lenne!
Nem veszem észre, hogy mikor lép be ismét a szobámba, nem hallok én semmit sem. Látni sem látok semmit, pedig akár a tükörképét is láthatnám az ablakból. Egyedül a légzésemre próbálok figyelni, arra hogy valahogy visszakormányozzam magam az épelméjűség felé. Nagyon nehezen megy, és nagyon lassan. De lépésről lépésre terelgetem magam a helyes út felé. Aztán megdermedek, benn rekesztve ezzel a levegőt a tüdőmben. Egy pillanat sem telik el és máris feloldódok, az érintés ismerős melegsége, puhasága eljut a tudatomig. Váratlanul ért így hogy nem hallottam közeledni. Ennyi az egész. Elmosolyodok azon, ahogy az ajkai a hajamat érik. Nem számítok többre, nem számítok másra. Pedig itt nem állnak meg az események sőt!
Amint a kezét a hasamra csúsztatja ösztönösen behúzom egy picit egy hangos sóhajtással kísérve. A szívem össze-vissza kezd el kalimpálni attól, hogy ez mennyire új. Ezt szoknom kell. Felemelem a fejemet, azzal a céllal, hogy az üvegen át lássam őt de nem sikerül elkapnom a tekintetét mielőtt beborítja a vállamat csókokkal. Jóleső borzongás fut végig rajtam, és egy pillanatra bevillan a gondolat, hogy kitöröm ezt a nyavalyás üveget, mert túlságosan is meleg van itt benn. Szerintem legalábbis.
Aztán kiürül teljesen az agyam és már csak az ösztönök maradnak meg. Lehunyom a szememet, úgy figyelek arra, hogy lélegezzek és arra ahogy a szája a bőrömnek simul, ami kellemesen meleg érzés, majd amikor elemeli az ajkát hogy egy másik kis területet is felfedezzen akkor pedig hirtelen túl hidegnek érzem a levegőt. Kezdek teljesen megzavarodni ettől a kettősségtől, így nekidőlök a mögöttem álló fiúnak.
- Thomas – nyögöm ki a nevét egy sóhajba ágyazva, többre most igazán nem futja tőlem. Nem tudnám megmondani, hogy miért dőlök neki vagy hogy miért szólítom meg. Azért hogy ne férhessen úgy hozzám? Vagy azért hogy még közelebb érezzem magamhoz? Azért hogy abbahagyja? Vagy pont azért hogy folytassa? Jézusom, fogalmam sincs. Mindenesetre lassan felemelem a jobb kezemet, és a fiú kezére teszem azt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | este Juhászéknál | x



Arcomon szelíd mosollyal puszilgatom a vállát. Akkor emelem csak fel fejemet, mikor nevemet sóhajtva nekem dől. Hüvelykujjammal megsimogatom hasát, ahogy keze az enyémre kerül és másik karommal is teljesen átölelem, örülve, hogy így hozzám bújt. Egészen nekisimulok hátulról, mellkasom hátának, hasam derekának, ágyékom csípőjének. Fejem feje mellé kerül, halántékon csókolom, boldogan szusszanva. Arcom arcának simítom, az ablaküvegbe nézve magunkra mosolygok, majd lehunyom a szemem és csak ölelem ragaszkodón. Nem tudom, meddig maradok így, ám elkezdek eszméletemre térni lassan és arra, hogy nem akarom túlfeszíteni a húrt. Meg valamikor kénytelenek leszünk úgyis elválni. Sajnos.
Vontatottan húzódom vissza, kiélvezve még azokat a simító érintéseket is, amelyekkel elengedem. Mellé lépek, egyik kezem azért még derekán hagyva és lemosolygok rá. Odahajolok, finom puszit hintek a szájára és tovalépek tőle. Megyek a behozott innivalók felé. Rémesen szomjas lettem.
- Tölthetek neked valamit? - kérdezem, visszapillantva rá, amitől olyan abszurd érzésem támad. Hiába vagyok már egy-két méter távolságban barátnőmtől, mintha még mindig ott lennék. Érzem a testemet, ahogy az ő teste mellett van. Pislogok pár jelentőset, hogy elmúljon ez a fura élmény. Mert akármilyen kellemes, tisztára megzavarodok tőle. Én most itt állok. Itt matatok az innivalókkal. Hamarosan már kortyolok is nagyokat, ezeke a nyeléseket a falu másik végén is hallani szerintem. Utána meg végtelenül jólesőt sóhajtok, tiszta üdítő reklám. Olyan, mint amilyet Füreden láttunk a televízióban. Füred. Az a helyzet, ott csókoltam meg Laut utoljára. Azóta nem igazán voltunk ténylegesen kettesben. Elmentünk ide-oda, beültünk helyekre, sétálgattunk, rendezvényeken voltunk. Azok meg nem olyan alkalmak. Nem ilyenek. A suliban sem lesz ilyen. Ez itt ilyen. A szobám ilyen. Az ő szobája ilyen. A majdani kis bérleménye lesz ilyen. Ilyen meghitt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Túl gyorsan történik minden. A csipa még lóg a szememből, a kávémat megint elhagytam, érzem, ahogy Henrik keze a derekamra fonódik, a mosoly levakarhatatlan arcomról, és amilyen gyorsan elkezdődött a kirohanásom, olyan gyorsan ér is véget. Már trappolok ki a rezervátumból, ahol elkap pár dolgozó. Az előcsarnok bejáratában írom alá a megfelelő papírokat, még szerencse, hogy Mihail átadta nekem ebben az ügyben teljes mértékűen a stafétát, ha most kergetnem kéne pár vacak papír miatt, akkor tuti szívinfarktust kapnék. Mosolyogva eresztem útjára a lányt, aki hálásan köszöni meg, majd a fel s le rohangáló rezervátumi dolgozókra nézek, amikor feltűnik, hogy a férfi felénk közeledik. Szavait Henrik felé intézi, és nem is különösebben zavar. Gondolataim akörül járnak, hogyha minden jól megy, akkor ez az utolsó alkalom, hogy a sárkányokat el kell kábítani, és utána mehet mindenki a saját területére, a saját egyedeihez. Nem kell tőlük elvenni a tojásokat, élhetik az életüket, ahogy a katasztrófa bekövetkeztéig tették. Egy megkönnyebbült mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy követem az eseményeket, ahogy bűbájjal eresztik le az elkábult Romániai Hosszúszarvút. Veszélyes munka ez, tisztában vagyok vele, de mielőtt azt hinné mindenki, hogy én az irodám ablakából néztem végig, ahogy a többiek güriznek; téved. Mindvégig mellettük álltam, csináltam velük, koordináltam őket, rohantam, ha segítség kellett. A segítségem hege még mindig látszik alkaromon, nem is fog elmúlni, ami nem probléma, legalább életem végéig emlékezni fogok azokra az emberekre, akik mindvégig helytálltak ebben az egész szarságban. Nevem hallatára kapom fel fejemet.
- Üdvözlöm nálunk - nyújtom felé jobb kezemet egy halvány mosoly kíséretében. - Ophelia Carolina Brown. Nem lehetek elég hálás, amiért eljött - szinte hallom, ahogy a szívemet és lelkemet nyomó mázsás súlyú sziklák legörögnek. Túl sok volt ez a pár hónap, és most végre itt áll előttem a lehetőség, hogy megszabadítsuk a sárkányokat. Szó nélkül indulok el a Romániai Hosszúszarvú felé, reménykedve, hogy a két férfi követ és nem bámészkodnak, mert nincs sok időnk.
- Helena - fogom meg a lány vállát, hogy kicsit hátrébb húzzam. - Nyugodj meg. Menj pihenj le, de előtte kérlek szólj a többieknek is, hogy innen átveszem az összeset - biztatóan mosolygok a lányra, aki szerencsére egy mély sóhaj után elindul, majd a férfi felé fordulok.
- Ő a legrégebben megfertőzött - simítom meg a sárkány fejét óvatosan. - A másikat elvesztettük - nagyot nyelek és pár pillanatra le kell hunynom a szemeimet. Az elemi mágus gyönyörűen végzi a munkáját, a sárkány testhőmérséklete megfelelő, a szívverése egyenletes. Csak tartsd melegen, amíg megoldja a problémát, kérlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bunkó bácsi

Mielőtt kilépnék az öltöző ajtaján, még veszek egy mély, remegős lélegzetet, amit megpróbálok addig benntartani amíg csak tudom. Így mikor végül kinyitom az ajtót, enyhén kábán, de legalább parázni kevésbé képes fejjel lépdelek ki a pályához, nyirkos kezeim között egy seprűt, és egy ütőt szorongatva. Ujjaim elfehérednek, ahogy szorításom fokozódik, öntudatlanul így próbálva megakadályozni, hogy fülem-farkam behúzva futásnak eredjek. A kellemes szédülés túl hamar hagy alább, és amint meglátom a férfit, gyomorgörcs lép helyébe. Egy pillanatra megtorpanok, ahogy a sötét folyosó után a fénybe érkezem. Nem esik, nincs forróság, nem fúj erős szél, és a felhők miatt szemembe sem süt a nap, igazából kívánhatni sem kívánhatnék jobb időjárást magunknak. Idegességemet leplezendő kihúzom magam, úgy indulok meg Henrik (remélem Elle néninek tényleg igaza volt, és így hívják) felé. Utolsó életképes neuronjaim sikítoznak, hogy menjek vissza és legalább plusz védelmet vegyek magamra, de vakmerően nem figyelek oda ezekre a sugallatokra, és köpenyt leszámítva teljes edzőszerkómban állok meg a másik előtt.
- Szia - nézek fel rá, jóval magasabb hangon mint az egyébként tőlem megszokott lenne. Nem állok neki torkot köszörülni, csak egy furcsa félrepillantás árulkodik meglepettségemről. Reménykedem benne, hogy nem tűnik fel neki, elvégre alig találkoztunk, nem hiszem, hogy megismerné a hangomat. Nem, abban a hitben szeretném ringatni magam, hogy nem fordított rám ekkora figyelmet. Megállom, hogy megremegjek, de ez nem olyan egyszerű, főleg azok után amilyen rémségeket végül a kviddicses könyvben olvastam. Valahogy úgy voltam eddig vele, hogy csak egy labdajáték, iskolai, veszélytelen, majd leállítja JV bácsi ha valami komoly baj történne, menjünk, csináljuk! Most azonban... elbizonytalanodtam a sok rémtörténetet olvasva. Korábban szándékosan kerültem az ilyeneket, azonban a terelőpárbajok rendszerint pont olyan dolgok, amik tragédiába torkollanak, így... meg kell mondjam, kicsit megrendültem. Tudom, hogy varázslók vagyunk, és szinte bármit (jó, ez erős eufemizmus) meg tudunk gyógytani, de a fájdalmat nem tudjuk semmissé tenni, és én ezt eddig nem akartam végiggondolni, nem akartam tudomásul venni. Most kénytelen vagyok. De hiába a hirtelen jött józan ész, nem fogom csak azért visszavonni a szavam, mert immár rájöttem, hogy veszélyes, hiszen akkor pont azt veszteném el, amit kikérek magamnak: a hitelemet mint játékos.
Nem szóltam senkinek, hogy ma találkozunk végül, nem akartam látni a pillantásaikat, nem akartam, hogy velem tartsanak. Majd utólag elmesélem mi volt, és remélem, hogy közben nem egy ágyban fogok feküdni a gyengélkedőn, felpolcolt végtagokkal, szívószálas almalötyit szürcsölgetve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kivárta, hogy a lány megkeresse és ez meg is történt. Őszintén úgy gondolta, hogy Zippzhar majd gyáva nyúl lesz és nem mer majd eljönni a terelőpárbajra, amit egyébként ő maga kezdeményezett botor módon. Persze Henrik pontosan jól tudja, hogy a levitásnak halvány sejtése sem volt arról, mire vállalkozik, mikor könnyelműen közölte, hogy felőle mehet a menet. Lilla persze azonnal próbált hatni a férfira, hogy ugyan legyen már annyi esze, hogy nem áll ki egy kislány ellen, csakhogy ennyi esze neki is volt, nem kellett győzködni. Ő csak annyit akart, hogy valóban kihívja a lány, valóban megjelenjen, aztán sértetlenül hazamenjen. Mert bármennyire is hinné el, hogy Masa profi abban, amit csinál, pusztán kettejük alkatából és erejéből fogva garantált a győzelem. És persze sütkérezhetne a dicsőség fényében, de egyrészt a gyengébbet elverni nem erény, másrészt nem is nagy teljesítmény. Ha például Tristan hívná ki, az is más felállás lenne - ami meglepő, hogy végül nem törte be az orrát, pedig kétszer sodorta életveszélyes szituba a rellonost. De hát, ha egyszer mindenki megúszta épségben, kit érdekel a többi?
Kedélyesen készülődik az öltözőben, szinte már lomhán veszi magára a védőfelszerelést. Úgysem fognak seprűre ülni, meg ugye azért, mert jött egy bagoly a helyszínnel és az időponttal, még közel sem biztos, hogy Masa valóban itt lesz. Nem akar persze rosszmájú lenni, látva, mennyire kiakadt a becsmérlő szavakon, a levitás akkor sem hagyná ki ezt a párbajt, ha az élete függne tőle. Egyébként, ha valóban sor kerülne az összecsapásra, ez pontosan így lenne. Úgyhogy mikor elkészül, kicsit átmozgatja magát, majd felkapja seprűjét és ütőjét, hogy kilépjen a kellemes őszi időbe. Nem tűz már úgy a nap, mint pár hete, de szerencsére nem is esik az eső, a szél csendesen, ráérősen fújdogál. Bár Zippzhar nem egy dromedár, mégsem nehéz kiszúrnia a néptelen kviddicspályán, így minden lépéssel egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Henrik arcán kaján mosoly bujkál. Elégedett. Neki csak ennyi kellett, hogy a szájhős ne csak szájhős legyen.
- Szia - kinyújtja a kezét a lány felé és várja, hogy az megrázza. Fél szemöldökét még fel is húzza, mert ő már tudja, mi következik, ellenben a levitásról süt, hogy teljesen be van szarva. Minden bizonnyal az elmúlt időszakot szorgos kutatással töltötte, hogy mi is az a terelőpárbaj, amikor pedig rájött, megfogalmazta a végrendeletét és a koszorút is előre megrendelte, biztos, ami tuti. - Készen állsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Szemernyit sem változik sem a viselkedése sem gesztusainak éles jellege, pusztán azon egyszerű okból kifolyólag, hogy sosem fáradt a tudatos megfélemlítéssel. Ha a lány arra számít, hogy érdektelensége bármilyen változást vált majd ki, messze félreérti a fiú természetének jellegét. Amennyiben tudatos vagy stratégiailag megtervezettek lennének a mozdulatai, még dönthetne is úgy, hogy meghátrál, esetleg változtat, ám ez nála nem döntés kérdése. Ezt az übermensch tervezettséget meghagyja a ”hanyatló nyugatnak”, ahogy Charlotte makacs kérlelhetetlenségét is. Csak nem érdekli. Az érdekli, hogy mit akartak neki adni és az, hogy ezt lehetőleg az ”elkövető” fogyassza el.
- Kedvenc elfoglaltságom befolyásolófőzeteket fogyasztani. – Elhúzza a száját. Még jó, hogy nem itta meg, mert bár most nincs hidegfront, hogy különösen rossz legyen a helyzet, nem vállalná el a teljes kontrollvesztést így sem. Legutóbb valakinek a nyaka kötött ki az ujjai között, de kétli, hogy bájital hatása alatt olyan könyörületes lenne vagy habozna annyit, mint akkor.
Bár eddig nem volt különösebben ideges, de még csak mosts sem nevezhető igazán annak, átfut a fején egy halvány gondolat, hogyan rakja a helyére a lányt, aki most közelebb hajol, óvatlanul kartávolságon belülre. Cseppet sem udvarias, még annyira sem etikus, és legkevésbé sem egészséges gondolat az, milyen könnyű lenne megragadni a tarkóját és egyszerűen az asztallapnak szorítani, amíg a szája sarkán le nem csorgatja a bájitalt. DE, csak egy futó gondolat, egyetlen századmásodpercnyi bevillanás, mint lehetőség, nem több. Az valójában fel sem merül benne, hogy tényleg megtegye, de tartsa fel a kezét, akinek sosem ugrott be ilyesmi egy adott helyzetben.. még csak hasonló sem.
Végighallgatja az okfejtést a lány szájából, csak épp.. de még előtte a pohárcserét is végignézte, viszont, akárhogy is csűri-csavarja a mesteri tervet, valahogy mégsem tűnik számára olyan mesterinek.
- Remélem tudod, hogy éppen most vezetted le magad ellen a bizonyítékot hangosan, érthetően.. – Körbenéz a körülöttük ülőkön, akik már eddig is figyelték a párbeszédüket. – … öt háztársad előtt. – Nem is egészen érti, hogy gondolta ezt a diszkréció dolgot Charlotte azzal együtt, hogy kifejtette nyilvánosan, miként kívánja rákenni Dantéra az esetet. Mikor a lány hátrahajolna az előbbi testarttásából, ezúttal Dante tényleg kihasználja azt, hogy kartávolságon belül van és átnyúlva az asztalon, a vállánál fogva határozottan visszanyomja a székébe, mielőtt felpattanhatna. A lendülettől, ahogy visszapuhhan, megcsikordul alatta a szék lába. Használhatna átkot vagy bűbájt is, hogy mozdulatlanná tegye, de olyan nagy jelentőséget nem tulajdonít ennek a közjátéknak, hogy mágiát alkalmazzon.
- Inkább várjuk ki együtt, hogyan sikerült. – Máris hallani némi elnyomott káromkodást a Charlie melletti széken. A gondolat, hogy a saját maga által generált érzelmi kitörést közvetlenül a maga mellett ülőben váltotta ki, így nagy az esélye, hogy rajta csattanjon az ostor végül annyira ironikus, annyira.. karma, még ha nem is hisz benne, hogy valódi szórakozott mosolyt vált ki Dantéból. Hatalmas csörömböléssel csattan és reped meg a tányér centikkel a lány jobb karja mellett, ahol a kiválasztott tesztalany ül. Az A hÜlYe KuRvA! – hangzik el, immáron emelt hangszínen, a másik asztaltól is feléjük fordul már erre néhány szempár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Már jó néhány perce a hivatal előtti padon görnyedek, egyik kezemben telefon, a másikban egy szál cigi, és Miami Heat-Utah Jazz meccset nézek felvételről. Igaz, láttam már párszor, de ha van időm, szívesen visszajátszom egy-egy meccs kedvenc pillanatait, mint most Dragić vagy Meyers Leonard alázását. A nagy hármas - amúgy teljesen érthető - eligazolása óta persze már nem az igazi a csapatmorál, de én azóta is minden meccsüket online streamen követem. Néztem már NBA-döntőt Felagund óráján, lagziban és randi közben is, elmondom, valójában semmit sem befolyásol a dolog. Mondjuk ha a Miami Heat nő lenne, már elvettem volna.
Felemelem a szálat, és ajkaim közé csiptetve azt kotorászni kezdek a dzsekim zsebében. Kell egy rágó, nem mintha Wittner úr, akit épp az előbb láttam kinézni az ablakon, ne tudná, hogy rendelkezem néhány káros szenvedéllyel, de azért nem fogok kátrányt lehelni az arcába, ha nem muszáj. Egyik zseb, másik zseb, közben felpillantok a hivatal épületére, majd ellenőrzöm az órámat, és ahogy visszafordulnék a telefonomhoz, a szemem sarkából meglátom az utca túloldalán siető legjobb haveromat.
Csak idő kérdése volt, nemde?, érkezik is az első gondolat, míg halkan morranva felnevetek. Ez káprázatos! Akármennyire is szeretné a Minisztérium, Bogolyfalva még nem elég nagy ahhoz, hogy az ember ne fusson lépten-nyomon kellemetlen személyekbe, meg olyanokba, akikkel a csaja szabadidejében csókolózgat. Üdítő találkozás. Ja, hogy nem az, én kérek elnézést.
Szűkülő szemekkel harapok rá a cigaretta végére, míg a kezemben tartott telefon képernyője elsötétül. Aztán visszagörnyedek, könyökeimet észrevétlen támasztva meg combjaimon. A pillantásom követi a srácot, bár a nyakam mintha befeszült volna egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A csere megtörténik, és látom, hogy nem vágja hanyatt magát az általam felvázolt helyzetről, és még figyelmeztet is egy aprócska részletre, ami nekem se kerülte el a figyelmem, pusztán azért, mert rajta kívül szinte mindegyikükkel rajtakapott egy tanár a folyosón diskurálni, vagy a szőke gyereknek, mikor lekevertem egyet. Velük megvan a kontakt, tehát...
- Óóó, csak figyelj... - azzal minden megjátszott lelkesedésem latba dobva pattanok fel, bár a csuklóm ezt megsínyli, de hát... menteni kell a menthetőt, nem? Amúgy is volt egy sanda gyanúm afelől, hogy ő aztán nem akarja learatni az én babéraim.
- Én voltam..... kajakra csináltam egy bájitalt, és beleöntöttem a töklevébe, először Weilernek szántam, ugye Dante? - pislogok rá, kellően hangosan ejtve ki a szavakat, hogy biztos mindenki meghallja a tanári asztalnál. Azok a tekintetek... csihadj Felagund, és társai... Piszok nagy szerencsém amúgy, hogy az évek alatt SVKból meg Bűbájtanból voltam K. Jogosan, mert azok érdekeltek, és azt akartam, hogy lássák, hogy érdekel. A többit nemes egyszerűséggel leszartam, így a nagyapám rengeteg kreatív vizsgamegoldást olvashatott tőlem, talán nem egyszer alá is kellett támasztania, hogy tényleg az unokája vagyok, nem egy útról felszedett kölyök.
- Ugye? Még ti is hallottátok - nézek a többiekre, akik persze bólogatnak is, hisz ez az igazság.
- Na ne szórakozz Felagund - a tanár pontos nevét nem tudom, de a reflexei kiválóak, hisz sikerül elhajolnia a pohár elől, amit a már tajtékzó háztársam felé dob. Persze nem tudatosan, látszik rajta, hogy ki van fordulva magából.
Ezt a pillanatot választom arra, hogy lefejtsem Dante kezét az enyémről, és szépen mellé üljek. Ott nagyobb biztonságban lehetek, mint itt. Egyébként sem hiszek a karmában.
- Na, erről van szó kérlek... - a tanár kissé likvidálja a társunkat, hogy aztán a tarkójánál fogva, vihesse el onnan, tehát még csak látszatja sincs annak, hogy elhitte volna azt, amit mondok. Nagyapa viszont néz, és én csak egy pillanatra vagyok képes a szemébe nézni, mert félő... ő rájönne, hogy minden kibaszott szó igaz volt, és akkor komolyan mondom, inkább töltsem a jövő évem büntetőmunkával, semmint ő rójon meg.
- Elmondtam.... nem hisznek nekem - ártatlan tekintettel nézek rá, még vállat is vonok, mintha tényleg letaglózna a dolog, de mint párszor már ecseteltem. Pontosan ezért szeretek a bájitalokkal pepecselni, mert így még izgalmas.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ez a búcsú dolog kettőnk között tényleg kezd olyan mértékű kellemetlenséget okozni, hogy én is érzem. Pedig isten látja lelkemet, én ezeket pont nem szoktam érezni, de nekem is feltűnt. Túl sokszor kellett elbúcsúznunk, és az ezelőtti alkalom pont olyan volt, ahol nem volt biztos; élve visszatérek. Mert nem akartam, hogy biztos legyen. Azt akartam, hogy még én se tudjak arról élve visszatérek-e bárhova. Az élni akarás akkor dőlt el, amikor egy neccesebb szituból az elemem rángatott ki minket. Mi volt a hálám? Hazatértem élve, de drogfüggő lettem, az elemim irányítását teljesen elhagyva. A gyógyszerek még meg vannak - muszáj nekik -, de már igyekszem tartani az adagot, hiába remegek érte. Az elemeim kezdenek magukhoz térni, a stabilitás talán lassan helyreáll, és ebben ez a walesi kiruccanás segíthet a legtöbbet.
Megtorpanok az út közepén, zsebemből előturkálom cigarettámat, majd könnyedén meggyújtom azt. Pár másodpercig játszok csak a lánggal, csodálattal nézem, ahogy tényleg olyan, amilyennek én akarom, ahogy meghajlik az akaratom előtt, ahogy azt teszi, amit kérek tőle. Engedelmeskedik nekem ismét. Mélyet szívok az égő cigarettából, amikor beüt az érzés. Néznek. Nem kell sokáig keresnek a tekintet tulajdonosát, rögtön szembe tűnik, ahogy cigarettájára harapva görnyed a padon, akár egy ugrásra kész ragadozó. Akkor játszunk, bárki is vagy, hiszen nem véletlen nézel, nemde? Mosolyogva indulok meg felé, táskáimat a földre dobom. Nem sietek, Cath-nek hazudtam, a vonat indulásáig még van vagy másfél órám.
- Kiafaszomvagyte-szettes srác - biggyesztem ajkaim közé cigarettámat, hogy jobb kezemet felé nyújthassam. - Denis Brightmore - rögtön folytatnám, ha nem lennék kíváncsi arra, amiért néz. Nem hiszem, hogy sokáig magában tudná tartani, így türelmesen, kezemet felé nyújtva mosolygok le rá, mintha legjobb barik lennénk. Kivéve, hogy fogalmam sincs ki ő, pedig biztos láttam már valahol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A lelki béke és a düh olyan párhuzamát, olyan aranyközépútját keresem, ami segíthet az itt létemben. Otthon elkezdtem már lelkem egyensúlyát helyre rakni, mert tudom, ha nem kattannak a dolgok a helyükre, akkor elaltatják az erőmet, elveszik tőlem, a semmiért küzdöttem eddig. Nem fogom hagyni, így is túlságosan a bögyömben van már a Minisztérium a legilimencia vizsga óta. Lorin arca lebeg szemeim előtt, ahogy a rezervátumba vezető út mellett ülök a tisztáson. Ő a megnyugvásom kulcsa a gyógyszerek rendszeres szedése mellett. A napi adag meg volt, és bár remegek a nagyobb adagért, nem hagyom magam befolyásolni. Elég volt ebből, igenis ki fogok jönni a szarságból, és ha visszatérek, tudom kihez vezet első utam.
Lorin mosolyog, nevet, ami engem is mosolygásra késztet. Szívem lassan dobban, egyenletesen, megnyugtatóan. A távolról egy sárkány üvöltése hallatszik, ami még inkább szívem nyugodalmas verését idézi elő, mosolyom szélesebb lesz. A rezervátum vezetője, és a magizoológus, akinek kellek mindennap elengednek két órára, hogy gyakoroljak. Az ő érdekük is, ha engem akarnak, mert a tűz nélkül nekem sem egyszerűbb a sárkányok közelébe kerülnöm. Kezeimet oldalirányba kitárom, hallom, ahogy tőlem nem messze, lobban a láng. Kinyitom szemeimet és a fehér margaréta, aminek helyére a lángot képzeltem az enyészeté lesz. Táplálja azt, és lassan elég. Egy gondolatfoszlány elég, hogy a láng eltűnjön. Amióta itt vagyok - ami nem sok, valljuk be - mindennap kicsiben kezdem. Két liter víz bekészítve, és hamar elfáradok, ez tény, mivel túl régen használtam tudatosan az elemeket, de csinálom. Ma már nagyobb dolgokat akarok, nem elégetni egy margarétát, mert a legmagasabb szinten már csak többre is képes vagyok. Gyakorlat teszi a mestert, és talán egy hét már elég volt az apróbb dolgok eléréséhez, amik biztonságosan mennek már. A vizes palackot ajkaimhoz emelve iszom le a vízmennyiség felét. Ha meghalok, legalább ne itt tegyem azt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Egy sürgős munkára invitálták eredetileg Angliába, ami egybe is csengett azon óhajával, hogy a következő pár napot Aiden társaságában töltse. Igen ám, csakhogy a hirtelen jött idillbe belezavart, hogy az ispotályba érve egyenesen Wales-be irányították, miszerint ők csak közvetítők, valójában Skóciában a helye. Nem is tudta volna palástolni rossz kedvét, ahogy hazaérve tudatta a hírt kedvesével, úgyhogy adott neki egy "nem tudom, mikor látlak legközelebb" csókot és már ott sem volt. A dolog nem tűrt halasztást, így hát nem késlekedett, az első hopp állomáshoz ment és könnyedén Wales-be jutott, ahonnan már nem kellett sokat menni, hogy eljusson az ispotályba. Egész álló nap robotolt, még arra sem volt ideje, hogy egy kicsit leüljön. Állítólag a rezervátumban történt egy kis probléma az egyik sárkánnyal, aki rátámadt a dolgozókra, többen súlyosan, néhányan könnyebben sérültek. Ez persze alapjába véve még nem volna gond, csakhogy a nap végén, mikor már alig állt a lábán és csak egy pihe-puha ágyra vágyott, közölték vele, hogy el kell mennie a helyszínre és kihallgatni a dolgozókat, illetve adott esetben, bár nem pszichológus, támogatásukról biztosítania az ottaniakat.
Így hát hajnali kettőkor hazaérve bezuhant az ágyba és potom három óra alvás után már ismét talpon volt. Nem is érti, minek feküdt le. Korgó gyomrával nem törődve készülődik, elvégre volt elég ideje rá, hogy megszokja a maró éhséget. Épp csak magára kapva, ami a keze ügyébe akad indul útnak és már csak az utcára lépve konstatálja, hogy ezeket is kifogyta. Volt is erről egy beszélgetése Aidennel, mondanom sem kell, nem túl jó hangulatban. Miután ezredszerre is megígérte, hogy nem fog tovább fogyni egy grammot sem, végre áttértek más témára. Hozzáteszem, ez kivételesen nem is állt szándékában, hanem az elmúlt időszak sok stressze tehetett az egészről, de mindegy. Betartván szavát útközben megáll egy árusnál és az éhségtől remegő kézzel veszi át a kért péksüteményt egy mosoly kíséretében és, ahogy folytatja útját, rögtön bele is harap. A vércukra sikított egy kis ételért, most pedig megkapja a magáét. Nem eszi meg az egészet, csupán pár falatot, a többit kabátja zsebébe rejti, hogy később pusztíthassa el. Ki tudja, mennyi időt kell majd a helyszínen töltenie.
A rezervátumhoz érve, gyorsan útba igazítják, így leteheti táskáját és immáron könnyedén indulhat neki a hatalmas területnek. Mivel pontos utasítást nem kap, kit keressen vagy mit csináljon, így elindul a vakvilágba, természetesen tisztes távolságban mindenféle vadállattól. Már egy ideje gyalogolhat, mikor megpillant egy fiút ücsörögni a fűben. Fejben már dörzsöli is a tenyerét, mint aki számított rá, hogy ő lesz az első alany. Olyan közel megy, hogy már hallótávolságon belül legyen, bár őszintén szólva nem áll szándékában megzavarni az ismeretlent.
- Öhm, hello, Shayleen Black vagyok, az ispotályból jöttem. Tudunk esetleg... váltani pár szót? - idegességében füle mögé tűr egy tincset és csontos ujjait nyújtja egy kézfogásra. Nem jó ő ebben, nem szeret embereket megszólítani és bájcsevegni velük. Amúgy is, melyik marhának jutott eszébe, hogy egy anorexiás lányt küldjenek ki pszichológust játszani? Nevetséges, és valahol jogos. Az majd kiderül, hogy erről az ismeretlen mit gondol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bár gondolatok százai cikáznak a fejemben, jelenleg nem olyanok, amik kizökkenthetnek ebből a kellemes, és igen meglepő, nyugalmi állapotból. Túl sokat szenvedtem ezért, hogy most adjam fel, hiába hallom vérem lüktetését a fülemben. Cortez jelenléte, aki ölemben gubózott össze, sokat segít, szinte ő az egyetlen, akinek most itt kell lennie. Hallom hangját, ahogy szinte dorombol. Simogatja dobhártyámat, kezeimet tarkómra téve koncentrálok a tőlünk balra lévő bokorra, ami rögtön kigyullad, majd elalszik. Szemeimet kinyitom, megdörzsölöm azokat, majd Cortezt a nyakamba téve pattanok fel. Kezeimet összecsapom, mélyeket lélegzem, hogy szívemnek ritmusa rendben legyen, senki és semmi ne zökkentsen ki.
Lehunyom ismét pilláimat. Kezeimet magam mellé helyezem. Érzem, ahogy ujjaim meg-megremegnek, miközben a szél körülöttünk felerősödik, szinte már orkánszerű. A szél adta erőből merítve minden koncentrációm - és komolyan úgy érzem, hogy lelkem egy darabja is - a tűzre koncentrálódik, ami rögtön megjelenik a forgószélben. Nem kell látnom ahhoz, hogy tudjam, érzem a hőséget, érzem magamban, hogy ott van. Felpillantok és a látvány olyannyira lenyűgöz, hogy egy otromba vigyor kerül fel ajkaimra, ahogy nézem a tűz és a levegő keringőjét a talajtól pár centiméterre. Fejemet ingatva mozog a kreálmányom is, és meglepő, de gondolnom sem kell már arra, hogy eltűnjön, egyszerűen szertefoszlik, mintha soha nem lett volna. Mennyivel egyszerűbb és könnyebb az erőkorlátozó karkötő nélkül, amit az iskolában kell hordanom. Itt nem kell félnem, hogy felgyújtok valamit, hogy rám szólnak, mert rajtam kívül három bejegyzett elemi mágus tartózkodik a rezervátum területén, és bármi gebasz lenne, futnak ide. Hát mi ez, ha nem szabadság?
Régen éreztem ilyet, és olyannyira feltölt, érzem a tűz pezsgését véremben, a levegő erejét a testemben. Kezeimet kitárom oldalra, majd tenyeremet összecsapom, és amikor két tenyerem találkozik, egy hatalmas dörgés hallatszik a kék színű égből, majd egy villám követi, ami pontosan lábaim elé csapódik be. Túlfűtöttségemre tekintettel mennék tovább, amikor megszólalnak a hátam mögött. Hitetlenkedő tekintetemet járatom körbe a környéken, hátha nem nekem beszél, csak rám néz. Véletlenül. Nincs ekkora szerencsém.
- Üdv Shayleen - vágom zsebre kezeimet rögtön. Cortez elhelyezkedik a nyakamban, hogy megint, mint olyan sokszor a segítségemre siessen; elaludjon. - Mi kéne? - emelem meg szemöldökömet kérdőn. Engem itt leginkább senki nem ismer, kivéve pár rezervátumi dolgozót, és ez így is van jól, úgyhogy nem feltétlen értem miről is tudnánk mi váltani pár szót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Adrian
Éééééén

Egy pillanatig habozok, mielőtt végleg kinevezném a lángost tulajdonomnak. Mármint persze, nem tervezek semmiféle drasztikus hódítást, nem akarom körbepisilni mint a kutyák, se hasonlók, de tekintetemben megcsillan a "biztos?" kérdés. Aztán úgy vagyok vele, hogy hiszek a mondásnak, ami nem véletlenül nem úgy szól, hogy szaladjunk el ha adnak (vagy valami ilyesmi), szóval végül csak elmosolyodok, és biccentek. Rögtön le is csípek még egy falatot, most egy hangyányit nagyobbat, amivel picit össze is tejfölözöm az orromat. - Köszönöm akkor - hálálkodok újra, majd "észrevétlenül" letörlöm nózim hegyét.
Csak bólintok egy újjabbat, hogy nem kér a palacsintákból, így eszegetek tovább, szépen, kultúráltan. Najó, itt-ott kicsit összekenem magam mindennel, szóval csak olyan énesen.
Igyekszem gyorsan túlesni a kínos sztorin, így belepirulok amikor visszakérdez. Mármint... számíthattam volna rá, de hümm. Ez egy övön aluli ütés volt.
- Hát - kezdek bele egy elnyújtott sóhajjal - nem igazán, de - de egy kicsit azért mégis - mondjuk úgy, hogy nehezen tudok nemet mondani, ha játékokra invitálnak, legyen az ivós, vagy sem. - Azzal köhintek egy aprót, és Adrian példáját követve én is meghúzom italomat. AMI NEM ALKOHOLOS UGYE.

Nem firtatom tovább én sem a témát, elvégre minek is hánytorgatni miért nem megy a parti, ha egyszer nem megy hát nem megy. Van ilyen, nem kell erőltetni. Hű, hát ez elmehetne viagra-ellenes reklámnak.
Számat elhúzom, és egy "nem egészen úgy van az" féle eee-t hallatok (esküszöm van ilyen!!), mert nem arról van szó, hogy ne szeretném, csak... idegesít, hogy kidőltek és nem jöttek velem felfedezősdit játszani. Szóval végül csak megrántom a vállam, megrázom a fejem, majd bólintok is, számat pedig betömöm egy falat lángossal. Öh, lehet ezzel nem adtam túl egyértelmű választ, de elhangzik következő kérdése, és inkább nem fejtem ki jobban az elsőre adott reakcióimat.
- Apa az - jegyzem meg még félig rágás közben, így miután észreveszem magam, gyorsan le is nyelem a falatot, és egy rövidke bocsi után folytatom amit elkezdtem. - Szóval Apa varázsló, csak anya varázstalan, és ezért általában olyan megoldásokat választunk, ami neki is kényelmes. Meg mellette Apa is tökre jól megtanulta kezelni a mugli kütyüket, szóval...
Vállat vonok a témára, igazából oda sem figyeltem rá, hogy vissza kéne fogni magamat, hátha valaki meghallja miről beszélünk. Lehet, hogy még át kell majd néznem a dolgokat mugliismeret vizsga előtt. Whoops.

- Ez most épp lángos - vágom rá somolyogva, ahogy bekapok egy újabb falatot.  Csak hogy kipróbáljam milyen érzés lehet, feltartom (az egyébként tejfölös) mutatóujjam, és egy diós palacsintába harapok bele, nagyon elgondolkodó arcot vágva.
- Hmm, nem tudom, továbbra sem érzem cikinek - vigyorgok rá, majd igazából tökre elengedve a tanár-diák szerepeket húzni kezdem - bár lehet ez ilyen tudod, ilyen generációs szakadék? Nem tudom, hogy tetszik ezzel lenni Tanár Úr? - még egy apró nyelvöltést is kap, pedig igazán igyekeztem visszafogni magam (fenét), hogy ne legyek túl szemtelen. Felpörögtem, sajnálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bunkó bácsi

Az a bizonyos kaján mosoly számomra csak az, ami. Egy kaján mosoly. Talán picit rosszmájúnak is hat, de őszintén megvallom, leginkább azért, mert jelenleg nincs túl jó véleményem az előttem állóról. Ahogy fölém magasodik, kiakolbólint a valóság, amit annyira de annyira igyekeztem tagadni a napokban. Az emlékeim napról napra fakultak, és mint egy napon hagyott jégkocka, úgy lett Henrik is egyre kisebb és kisebb a szememben. Mármint, most nem erkölcsileg értem, szimplán fizikailag. Nem azt mondom, felismertem volna az utcán, de fejben már alacsonyabbnak és kevésbé megtermettnek képzeltem, akárhányszor csak előrevetítettem magamnak ezt a találkozót. Meglep egy pillanatra a kinyújtott kéz, de igyekszem gyorsan kapcsolni, jobb kezemben lévő ütőmet bal hónom alá dugom, hogy nyirkos kezemet tenyerébe fonhassam. A francba is, hogy ilyen izzadós lettem mostanában, mi van velem? Megrázom ugyan kezét, de nem szorítok rá igazán. Nem is próbálok úgy tenni, mintha le akarnám nyomni erőben, sőt, még a csuklóm is leheletnyit kifelé fordul, engedve, hogy az övé kerüljön domináns pozícióba.
- Henrik ugye? - kérdezek rá azért a biztonság kedvéért, hiszen szeretném tudni kire kell majd gondolnom a halálom előtti utolsó pillanatban. Bár csak pletyka, de azt hallottam, ha elég erősen koncentrálok rá, kísérthetem, és omg, igen, ha meg kell halnom, hát legalább azt az örömöt had kapjam meg, hogy a nap bármely szakában átlebeghessek rajta, kellemetlen érzések sorozatát okozva ezzel benne. Kicsinyes bosszú, tudom. Én is kicsi vagyok.
- Készen. Hozzam a gurkót, vagy majd te? - szegem fel dacosan államat, miközben verejtékező tenyeremet gyorsan a nadrágomba törlöm. Fogaimat picit összeszorítom, hogy ne kezdjenek el vacogni, majd hátrébb is lépek egy picit, kivonva ezzel magam az aurájából. Ha nem is sokkal, de egy hangyányit könnyebben lélegzek így. Továbbra sem igazán vagyok képben a róla szóló pletykákkal, hallottam én innen-onnan, hogy hűűű de rossz dolgokat tett, meg hajjajj de nagy sötét mágus, de őszintén? Ezt még belőle sem nézném ki, vagyok annyira naiv. Nem is olvastam el a cikkeket róla, se a jót se a rosszakat, és amikor szívem idegességében dobol össze-vissza, ezek eszembe sem jutnak, csakis az előttem álló megmérettetésre tudok koncentrálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Sára

Sára. Sára, Sára, Sára - ismételgetem magamban hangosan a nevet amit kiabálnom kell, ha mégis beijednék, és meg kéne mentenie a vastól. Ez egyelőre nem következik be, a lila meccs óta először ér vasat az ütőm és talán engem lep meg legjobban, de nem zuhanok hattyú halálával az aréna fenekére. Jó, ez így nem teljesen igaz, mert ért vasat az ütőm... Például hozzávágtam az ágy lábához, a ládám csatjához, meg úgy ilyesmikhez. Ó, és arról se feledkezzünk el, amikor véletlenül szétporlasztottam vele egy elsős vastablettáját. Aaaz mondjuk ciki volt. Elmosolyodok a lány szókimondásán, és csak biccentgetek, hogy igen, értem, és ne haragudjon amiért ilyen sületlenségeket kérdezgetek itt. Csak hát no, kicsit izgulós is vagyok, amiben most már az is szerepet játszik, hogy egy olyan lánnyal készülök gyakorolni, akiről amúgy az égegyadta világon semmit sem tudok. Azaz persze, az előbb figyeltem ahogy ütöget, de nekem az vajmi kevés, hiszen se edző nem vagyok, se tapasztalt, nem igazán vágom én le, hogy kinek mennyire jó a technikája.
A bocsánatkérő mosoly remélem célt ér, a gurkó legalábbis megtette. Az egyik bábura állt rá a szerencsétlenje, és most annak megy neki újra és újra, mint valamiféle rossz szerelmes, aki nem ért a nemből, vagy abból ha kiteszik a szűrét a házból.
- Felőlem okés - bólogatok serényen, hagyva kicsit, hogy a másik irányítsa a dolog menetét. Gondolkodás nélkül helyezem magam a háttérbe, húzódok meg picit, hiába volt az én nevemen a gurkó, ez nem igazán számít most már, hisz éppen ő tesz nekem szívességet. Persze ez nem jelenti azt, hogy kevésbé lelkes volnék, mint eddig, inkább semmiképpen sem szeretném őt elnyomni, vagy tönkretenni a játékélményét. Amíg rá nem érzek, hogy milyen is ő, azt hiszem háttérben fogok kicsit maradni.
- Akkor hátrébb megyek, és passzolhatsz ha úgy gondolod - vetem fel a javaslatom, majd ha bólint, vagy máshogy beleegyezik, megfordítom seprűmet, és egy olyan bő tizenöt méteres távolságot megtéve fordulok vissza, vele nagyjából egy szinten, felőle nézve kicsit jobbrább, hogy jobb kezemre érkezhessen az ütés (meg ahogy én azt elképzeltem, ugye). Ő is mozoghat messzebb, vagy jöhet közelebb ha gondolja, nem tudom neki mi a kényelmes távolság, nekem most hirtelen így tűnt kellemesnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Lehet jobban dolgozik bennem a vendéglátási ismeretség, mint mondjuk a rosszindulat, de azért az arcom mimikája a szavaimon túl is elég árulkodó a pincér és az egész jelenség felé. Egy apró sóhajjal nyugtáztam végül, hogy a rendelésünk igyekszik teljesíteni aztán csak felnéztem Emir-re. Érdekelt is a válasza, de kellemetlen, mikor beszélsz valakivel és figyelmet se szentelsz neki. Ha versenyezne valószínűleg ismerném, nyilván a feltörekvőkben nem vagyok otthon, de legalább a nevét biztos láttam volna már. Ezért is kérdeztem ilyen bő lére eresztve, de végül ki is derült.
- Áh, felsőbb körök - mosolyodtam el, kínosan kicsit. Mármint lássuk be, most fejtegettem ki éppen, hogy mennyire belsősök és itt mindenki mindenkinek a mindenkije, és szerintem ez uncsi. Kellemetlen, de ettől még nem szeretek hazudni róla, ha rossza tapasztalatom, hát akkor az. - Modellkedés? Ruhák? Magazinok? Mindenféle? Vagy valami más...?
Nem vagyok teljesen ismeretlen, vagyis hallottam már a világról, így relevánsan próbálok kérdezni is. A legközelebbi tapasztalatom a dologgal elég friss, mert csináltak rólunk Bonnieval pár képet, mert szerették volna, ha a kaszinóba kikerül pár szép, de sikeres sportoló is. Ha engem kérdezünk - ki mást tennénk? -, elég jól mutattunk ott, de én ezt nem tudnám csinálni. Nem érzem magaménak ezt a fotózás dolgot, nyűg volt és stressz. Persze az életben mi nem tud olyan lenni? A sportról is így gondolják sokan, meg szerintem a jelen helyzetről is, amiben úgy nézem a velem szemben álló is jól áll - vagy tartja magát. Lehet nem is gondolta annyira komolyan, így azért teljesen megnyugodtam, hogy senki lelke nem bánta, maximum utólag az enyém tudja, ha úgy járok, ahogy. Mert ugye miért csak rajtam múlna? Bremzay amúgy is fura szerzet, gondolom. Én biztos az vagyok, és a nyakkendőt is egy harc volt ráadatni.
- Ühhüm - vontam pár aprót a vállamon lenézve a ruhámra, de megnyugtatott, hogy nem merült ki ebben a beszélgetésünk, sőt! - Szinte tényleg mióta az eszemet tudom. Elég korán volt lehetőségem lóra kerülni, szárnyasra is. De a versenyszintet, még ha kategóriákkal alacsonyabban is 15 évesen kezdtem - meséltem jóval lelkesebben és intenzívebben, mint még az imént tűnhettem. Ebben inkább vagyok otthon, mint más helyzetben.
- Talán kicsit elnyomásban élünk a kviddics miatt, pedig szerintem presztízsben messze verjük néha az ottanit. Meg azért nekünk vannak lovaink! - Mert szerintem ez érv. - Nem tudom mennyire ismered a játék alapjait, de ez tipikusan az a csapatsport, ahol ha egyénileg nem villantasz, nincs összteljesítmény. Inkább északon van jobban kiépülve, de elég erősek újabban az olasz csapatok is. Ültél már szárnyaslovakon? Vagy úgy... lovakon?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Laura a ma ura
a lila kviddicsmeccs után pár nappal

Csak hümmögve bólogatok, hogy jól vagyok, persze, nincs itt semmi gond. Mármint... ezt a gondolatmenetet nem fogom most kifejteni, ha nem haragszik meg. Magam miatt sem, de valahogy nem látom, hogy ő szívesen válaszolna egy "mikor láttad te alsónadrágban" kérdésre. Én sem tenném, jobb a békesség.
Mondanom sem kell, Laurával együtt mélyül a pír árnyalata az én arcomon is, ahogy belemegy a részletekbe. Kezeimet arcom elé kapom, és csupán ujjaim résén át nézek rá.
- Jujj - nyikkanok meg - én tuti ott estem volna össze zavaromban.
Tenyerem helyett kézfejemet forgatom arcomnak, így próbálva hűteni magam, de nem egyszerű a helyzet, ha még csuklótól lefelé is el vagyok vörösödve.

Eléggé úgy érzem magam mint valamiféle hullámvasúton, ahogy hol nevetünk, hol pirulgatva zavaroskodunk egymással szemben ülve, mint fáziskéséses tükörképek. Mese mesét, történtet történetet, élménybeszámoló élménybeszámolót követ, és egészen elfáradok a sok ingerben ami ér. Nekem is jól esik tehát az a kis pihenés, merengés amíg ő gondolkozik, nem is kell igazán megerőltetnem magam, hogy csendben maradjak. Ami azért valljuk be, nálam ritka.
- Tudod - kezdek bele lassan, miközben én sem igazán tudom merre akarok tartani ezzel a mondattal - igazán öröm hallani, hogy mennyire boldog vagy.
Kivételesen nem is pirulok el, ez egy sima, őszinte kis mosoly, amivel megajándékozom őt is, és a pillanat varázsát sem űzöm el. Reményeim szerint, ugyebár.

Ahogy belekezd hogy leírja a helyzetet, nem tudok nem egyetérteni vele. Boldogsággal tölt el, hogy megtisztelt a bizalmával, bár én ezt nyilván nem fogalmazom meg így magamban, csak az érzést élem át erősen.
- Jó volt egy kicsit... beszélni valakivel, aki hasonlókon megy át - teszem hozzá a magam gondolatait, megpróbálva megfogalmazni amit érzek. Nem megy olyan jól, mert fáradok is, meg tényleg érzelmileg is kiszívott ez a nagy őszinte beszélgetés, de az biztos, hogy meg, nem bántam.
- És annak is nagyon örülök - jut eszembe honnan kanyarodtunk el idáig - hogy tisztázni tudtam magamban, és veled a kis félreértésemet. Tudod, Bencéről.
Olyan régre utalok vissza, mintha egy örökkévalósággal ezelőtt lenne, így szükségét érzem, hogy kicsit konkretizáljak, hátha épp neki sem jutna eszébe mire gondolok. Szavaimnak van egy nosztalgikus, szomorkás felhangja is, ez részben köszönhető annak is, hogy felvillan bennem, nem kellene-e visszamennünk a dolgunkra, járőrözni. Ezt azonban nem vetem fel, most épp kicsit szeretnék még ebben az őszinte, varázslatos, boldog burokban rejtőzködni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Kialvatlan vagyok, éhes és még nem tudom hol fogok aludni. Minden nehezítő körülményt összevetve is elég szofisztikáltan reagáltam. Az ugrás talán furcsa lehetett, ezt be kell látnom. Minden esetre annyira nem keltettem vele nagy feltűnést. Ettől függetlenül szerettem volna mielőbb eltűnni innen, de a fiatal nő tovább mentegetőzik - Semmi gond - felelem szűkszavúan, majd bólintok indoklásár és már fordulnék ismét elfelé, hogy kámforrá váljak. Szeretném folytatni a megfelelő szállás felkutatását és ez úgy nehéz, ha nem indul el az ember valamerre. Az viszont egyelőre még nem opció, hogy módosítsak a jelenlegi küllememen. Elvégre ilyen véletlenek adódhatnak. Ha eddig nem voltam paranoiás, nem most szeretném elkezdeni. Közben tovább beszél hozzám a nő, de hála az égnek megtartja a három lépés távolságot. Mielőtt felelnék a kérdésére hosszan mérlegelek. Felmerül bennem, hogy Károly küldte, de ennek azért még őt ismerve is kicsi az esélye. Eszembe jut az is, hogy ha valóban szembe akarok szállni vele, akkor itt kell olyan emberekkel kapcsolatot teremtenem, akik könnyíthetnek a helyzetemen. A dilemmámat fejben játszom le, amiből ő talán csak azt veheti észre, hogy ég kék szemeim soká időznek magam elé bámulva. - Kiadó lakást és munkát keresek, ebben tudna segíteni? - kérdezem lényegre törően és megigazítom hátizsákom pántjait, mert húzzák már kicsit a vállaimat. Ha a férjem rám talált sem fogok tovább futni előle. Ha pedig nem, akkor talán délutánra már egy ágyban pihenhetem ki a hosszú utam fáradalmait. A remény szikrája felcsillan lelki szemeim előtt, így megengedem, hogy egy mosoly árnyéka suhanjon át ajkamon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Elgondolkodom a szavain. Van benne valami, bár nekem más értelmezésem van a jót tevésről. De részben engem is ez motivál, hogy gyógyító legyek. Szóval azt hiszem, átérzem, még ha más szinten is.
- Értem - felelem végül a manónak is. Megeszem az utolsó falat sütit is, aztán sóhajtok egy nagyot.
- Nem... akarlak untatni... - kezdek bele kissé vontatottan. - Hmm... - tényleg nem akarom untatni, de azt is érzem, hogy ki kívánkozik belőlem a dolog. Csak nehéz belekezdeni. - Szóval... van egy lány, akivel jegyben járok. Már sok-sok éve. Együtt élünk. Többnyire. Kedves, szép, odaadó, a világon nincs nála elbűvölőbb teremtés, és kívánni se kívánhatnék nála jobbat - Írom körbe Szírát, aki tényleg egy angyal, egyszerűen tökéletes és mindig mindenben támogat. Még ha olykor vannak vitáink is, a végén mindig megbékél. - Csakhogy... - nyelek egy nagyot, majd nagy levegőt veszek - csakhogy... valamiért én nem... nem érzem azt, amit éreznem kéne. Az idő nagy részében más valaki jár a fejemben. Egy olyan lány, akit évek óta nem is láttam. És nem tudom, mit kéne tennem.
Megvonom a vállam. Ennyi a rövid sztori. Nem megyek túlzottan részletekbe, mert nem éri meg. Valószínűleg szegény manónak, amúgy is bonyolult lenne ha mély lélektani elemzést folytatnék. Vissza is dőlök a korábbi fekvő pozíciómba. Toporogni lenne kedvem, mint egy hisztis tininek. De helyette csak újabb mély sóhajt eresztek ki, majd a tenyereimbe temetem az arcomat. Nem, nem sírok, csak az arcomat gyűröm tehetetlenségemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |a szobámban |o


 oo

Bármi is az oka a mozdulatomnak egy biztos, nagyon jól esik. Eszembe jut a balatoni erkélyjelenet, már akkor is neki szerettem volna dőlni, de végül nem tettem. Akkor még nem mertem, most már igen. Egy apró rándulással fogadom a pocisimit, miközben már készülök fel arra, hogy hamarosan elhúzódunk egymástól. Mert ez is egy új, óvatos kis határátlépdelés a részünkről, és Thomas figyel annyira, hogy tényleg csak apránként haladjunk előrefele. Hogy ne legyen egyszerre túl sok. Legalábbis szerintem figyel rá, hiszen még egyszer sem fordult az elő, hogy nekem kellett elhúzódnom, megálljt parancsolni.
Szemem egy picit kerekedik ki csak, amikor éppen az ellenkezője történik annak, amire számítok. Nem elhúzódik, hanem szorosabban ölel. Ezek szerint akkor nem figyelmeztetésnek vagy ilyesminek értelmezte a dolgokat, hanem inkább bátorításnak. Hamar átváltanak a vonásaim az enyhe meglepődöttségből valamiféle derűs, nyugodt, mérhetetlenül boldog kifejezésbe. A szabad kezemet is megmozdítom, ráhelyezem az övére és a karjai között teljesen ellazulok. Megilletődötten nézem a tükörképünket, a boldog vonásokat, a csukott szemű fiút, a lányt, ahogy elengedi a fiú egyik kezét és óvatosan annak az arcához emeli, hogy megsimogathassa. Ahogy a lány finoman beletúr a fiú hajába, majd leengedve a kezét még ujjai végigszaladnak a füle előtt. Annyira meseszerű ez az egész. Annyira idilli. Annyira … olyan mintha most lenne minden a helyén ezen a világon. Most hogy ilyen szorosan ölel, ennyire nekem simulva. Rémisztőnek kéne lennie? Hát nem az. Pont ellenkezőleg, úgy érzem, hogy most vagyok a helyemen, most van minden rendben. Így, itt, vele, a karjaiban. Sóhajtok egy nagyot, ahogy visszateszem a kezem az övére, szemeimet lehunyom, fejemet pedig finomam megmozdítom, mintha egy hozzádörgölőző macska lennék. Nem kell látnom ahhoz, hogy pontosan tudjam, hogy az ablaküvegen lassan jégkristályok jelennek meg, keretbe foglalva … hát minket. Boldog vagyok, persze, hogy valami történik körülöttem.
Azonnal kinyitom szemeimet, amikor érzem, hogy lazul a szorítás, és kezd távolodni tőlem. Automatikusan mozdulok utána, de megtorpanok végül. Igaza van. A fene egye meg, igaza van. Igyekszem jó képet hát ahhoz, hogy hirtelen jéghideg levegő zúdul rám, de a kis apró puszi segít a leginkább, hogy el is tudjak rendesen mosolyodni. Lassan fordulok csak meg, hogy ne az üvegen át lássam, amit csinál. Az italokkal babrál.
- Nem, köszönöm. Én az … - köszörülöm meg a torkomat, mert valami határozottan nem stimmel a hangommal. Jó, lehet, hogy mégis jó ötlet lenne inni valamit. De még mindig ott tartok, hogy ablak. – Ki akartam nyitni az ablakot, de nem tudtam. De már nem fontos.
Nyögöm ki nagy nehezen, tekintetemet le sem véve a barátomról. Őszintén szólva egyáltalán nem érdekel most az ablak, totál hidegen hagy. Ott is hagyom inkább, a fiú mellé sétálok és nekitámaszkodom az asztalomnak. Csak figyelem őt, tekintetem ide-oda járkál a vonásain, a kusza haján. Megszemlélem a pólóját is, és bármilyen furán is hangzik, de ekkor tudatosul bennem az, hogy immáron fel van öltözve rendesen. Halvány pír jelenik meg az arcomon, ahogy felidézem magamban az előbbi jelenetet, és gyorsan az ágy felé pislogok, Benitot keresve. Majd hogy eltereljem a gondolataimat kimondom az első biztonságosabbnak tűnő dolgot, ami az eszembe jut.
- Elférünk az ágyamon amúgy, nem muszáj a matracon aludnod, hacsak nem szeretnél – túl sok minden jár most a fejemben, egyszerűen túl sok. Megnedvesítem a kiszáradt ajkaimat, majd újra ránézek a barátomra. Esélytelen bármiféle elterelés.