Rhédey I. Pandora
INAKTÍV
× Panda ×
RPG hsz: 86
Összes hsz: 184
|
¤ ¤ ¤Jót cselekedni nagyon szép dolog, ebben biztos vagyok és abban is, hogy aki így dönt, az sokat tesz másokért. Legalábbis valahogy így lenne a logikai sorrend, én most kicsit jobban érdeklődtem afelől, hogy mikor kerülök a kapun túl, és így vagy úgy, de lassan vissza a kastélyba. Nem vagyok oda egyébként sem ezért a rengeteg emberrel lakásért, de azért pláne, mikor kinéznek, mert későn érek fel. Egyébként is kiköltöztek a lányok, most már Bonnie is és bár még egyedül vagyok a szobában, már látom, ahogy jönnek újak én meg már ide se akarok hazajárni. "Haza."
- Bájital, férges paciknak - vontam vállat. Eredetileg ezért jöttem, még ha meg is néztem mondjuk a harmat merre és hogyan éri itt a földet. Egyébként sem hiszem, ha pontosabbat mondok azt tudja vagy egyáltalán érdekli őt, így megtartva ezt magamnak álltam és néztem tovább, hogy mit is csinál. Fura egy dolgok jártak a kezében, el is akadt ezen a tekintetem, így kicsit késve reagáltam a kérdésére. - De, persze - mondtam szinte azonnal, tulajdonképpen nem hazudva, ott van Bonbon, ha ismerősnek számít még, akkor Olivér is, Blue, vagy mondjuk Dávid, aki a tetkóm csinálta. Vannak ilyenjeim. Egy-egy mindenképpen. Bár nem egészen értem ennek mi köze a virágszedéshez, vagy őt miért érdekli. Furcsán akar mindenképpen társat keresni nekem a gyűjtéshez. De minek?
- Biztosan - tettem hozzá olyan félvárról, úgyse lát belőlem sokat, ahogy vonogatom a vállam, de aztán csak a kezeim magam köré fonva sóhajtottam. - De, persze. Viszont. Ez nem pont így működik, én csinálhatok amit akarok, ez akkor sem megy. Én nem vagyok pálcakompatibilis - mondtam végül, de nyilván ezzel aztán senki nincs ki a vízből, nem mintha bárkire tartozna a nyomorom. Elméletileg vélavérem is arra van, hogy tönkretegye a képességeim - nyilván nem, de én erre jutottam, mert másként nem ismerem. Még egy darabig álldogáltam, aztán a nyíló kapura meredtem és mikor szólt fel is kaptam, ami még hozzám tartozott és ki is csúsztam közte meg a kerítés között. Nem hiányzott, hogy visszacsukja rám. Meg úgy semmi, az se amit ő mondott. Nem mintha én rosszat akarnék. Szerintem nem is néz ki ez itt, nem vagyok rossz szándékú. Akkor se, ha a furcsa fiú meggyanúsított pár hónapja a lopásokkal is. Undorító volt. - Zsírkréta? Az mi? - néztem rá oldalra döntve a fejem, mert nem sok ismeretem van ugyan tény, de általában legalább a szlenget értem. Ezt nem egészen. A kréta rész még nekem is érthető volt, de zsírkréta? Az valami szétkenős, színes vagy poros kaja?
|
|
|
|
|
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 213
Összes hsz: 844
|
Azért arra, hogy nem lett volna tehetetlen a másik, felszalad a szemöldöke, már csak azért is, mert akkor és ott semmit sem vett észre. Nem látta Ábel keze ügyében az üveget, ahogy azt sem, lett volna lehetősége még idejében fejbevágni vele. Ugyanakkor, még ha ki is szúrta volna abból a lehetetlen szögből, akkor sem biztos, hogy egyetértően bólintana erre. Elvégre, végeredményban nem tett semmit. Lehet, hogy Dante szorítása lazult a torkán, de még mindig nem engedte el - és valójában maga Dante sem tudta, hogy el fogja-e vagy meggondolja magát és végigviszi a mozdulatsort, egészen az utolsó pillanatig. Ha tényleg bántani akarta volna, az a hezitálás talán végzetes hiba lett volna. Még jó, hogy nem volt.
Ahogyan ő látja, ott és akkor Ábel teljesen átadta magát a pillanatnak, ugyanakkor így utólag veszekedni ezen már nem látja értelmét, így csak hümment egyet. Hagyja, hogy a fiú megmaradjon ebben a hitben - ahogy ő egyébként megmarad szintén a saját magáéban és nem firtatja tovább, mégis volt-e ott megadás vagy sem. Részéről nagyon is emlékszik az érzésre, milyen volt, mikor Ábel ellazult a tenyere alatt. Az emlékkép némileg kellemetlenül érinti, de félresöpri, mielőtt irritálttá válna tőle. Határozottan nem akar emlékezni ilyen részletekre.
- De nem mondtál - fűzi hozzá ő is szinte rögtön, amit Ábel csak magában mond ki. Nem gondolatolvasó, mindössze neki is ez az, ami először a szájára jön. A fiú nem azt mondta, hogy álljon meg, nem átkozódott, könyörögni sem könyörgött. A könyörgés hervasztó és taszító lett volna, az a felajánlás viszont valamiért nagyon is ösztönző volt. És legszívesebben dementorcsóknak vetné alá magát, csak ne kelljen elismernie ezt, hanem nyugodtan mondhassa arra is, hogy taszítónak érezte. De nem. Az a felajánlás, bár egyáltalán nem volt meghunyászkodó, mégis elégedettséggel töltötte el arra a pillanatra, míg engedte tombolni az ösztöneit a józan tudata helyett.
Szívesen megkérdezné, hogy akkor miért pont azt mondta, amit. Miért nem mást? Aztán mindig eszébe jut, hogy mennyire nem akarja tudni azt valójában, ez olyasmi, ami úgy érzi, ha megfejtenék, az számára túl ingoványos, veszélyes terep lenne. Ábel utolsó mondatára nincs cáfolata, olyannyira nem, hogy még egyetértően biccent is. Józanul visszanézve tényleg kétségtelenül Dante volt az, aki az első ellenséges lépést megtette, majd a másodikat és harmadikat is. Annyira azért még ő sem elvakultan makacs, hogy ezt le lássa át már.
- Ezért aztán, látván, hogy "minden érthető ok nélkül" is megütnek, jó ötletnek tartottad második alkalommal már szándékosan kiprovokálni.
Ez hangosan kimondva és összefoglalva olyan szürreálisan hangzik! Pedig érthető amúgy, még Dante számára is: a sértettség, a feszélyezettség, az ellenszenv kiváltja azt az ingert, hogy csak látni akarod a másikat idegesen, te szeretnél lenni a következő gondjának, fájdalmának, kényelmetlenségének forrása; ez a késztetés pedig nagy úr. Ettől függetlenül maga a mondat az előzmények ismeretében mégis komikusan hangzik. Nem vidám humor ugyan, de elég ahhoz, hogy Dante szája sarkába egy halvány mosoly árnyéka költözzön.
Ezt pár másodperc elteltével ő maga is észreveheti, mert gyorsan leolvad arcáról a gesztus, helyét ismét átveszi a semleges érdektelenség. Felkel, ideje lesz letudni a főzet befejezéséhez hiányzó utolsó lépéseket.
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
|
Ophelia Donovan
Orpheus a színen | ELME, a támadás után pár nappalLátja a teljes ürességet a nő szemében, ami megrémíti. Hiszen az egy dolog, hogy Orpheust nem ismeri fel, de Önmagát sem? Ilyen nagy lenne a baj? Igyekszik leplezni érzéseit, így ismét egy halvány mosolyra húzza a száját. Testvére mindig kissé távolságtartó volt az idegenekkel szemben, így Orph úgy dönt, nem húzódik túl közel. Egy széket vesz el, hogy leülhessen rá, tisztes távolságban az ágytól, melyben ikre fekszik.
- A testvéred. Kétpetéjű ikrek vagyunk, Orpheusnak hívnak - tudja, hogy mit sem jelent ez a másiknak és még akár azt is hiheti, hogy valami szélhámos át akarja verni, épp ezért igyekszik minél türelmesebb és nyugodtabb maradni. Hiszen ő együtt rezeg testvérével, minden gondolatuk egy és az esetek többségében megérzi, ha gond van. Most miért nem tette? Talán azért, mert akármit is tettek a nővel, az befolyásolta a kapcsolatát mindenkivel, így ikrével is. Furcsán hangozhat, de Orpheus már nem érzi annyira ikrét, ami pedig még ijesztőbb és magának sem meri bevallani, hogy igazából már egyáltalán nem érzi. Retteg. - A te neved pedig Ophelia. Ophelia Donovan - lehet nem az ő feladata volna ezeket az információkat megosztani testvérével, elvégre ő nem orvos. Illetve de, de mondjuk a sebészet az amnéziával nem igen függ össze, nem tudja, mivel tesz jót és rosszat. Pánikot sem szeretne kelteni azzal, hogy túl sok mindent oszt meg a beteggel.
- Emlékszel egyáltalán valamire? Bármire? - csak egy kis reménysugár kell neki. Egy aprócska fénycsóva, hogy igen, ott van még benne a régi Ophelia és egyszer visszatér hozzá.
|
|
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
|
Zippzhar Mária Stella
Furcsa volt egy csapatban szerepelni a diákjaimmal. Ez nem egy tanóra volt, itt eltűnt a hierarchia, a mindenki egyért, egy mindenkiért elv érvényesült. A drága csapatkapitány-helyettes ezt tökéletesen demonstrálta is, amikor kényszerített, hogy megegyek egy sütit, pedig határozottan kijelentettem, hogy nem kérek belőle. Ezért még számolni fogok vele a meccs után. Azért csak meccs után, mert nem akartam rombolni a csapatmorált, ideiglenesen elnéző maradtam. De aztán kinéz számára egy akkora büntetőfeladat, amekkorát még nem látott a Bagolykő.
A süti nekem amúgy ízlett, a hatás viszont annál kevésbé tetszett. Besárgultam. Így nem léphettem a nézők elé, úgyhogy rögtön megszüntetettem a hatást egy egyszerű ellenvarázslattal. Fancsali képpel egy fityiszt mindenesetre odamutattam Masának. Ahhoz még sok vajsört kell innia, hogy túljárjon az eszemen.
|
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
|
Laura a ma uraa kviddicsmeccs után pár nappalNem veszem észre, hogy szemével figyelmeztetni próbál, szóval anélkül simítok rajta végig, hogy a mozdulat közben viszakoznék. Szavaim után felpillantva azonban már látom az értetlenséget az arcán, így hát sietek is, hogy eloszlassam kételyeit. Nem tudtam, hogy nem tudja, hogy Bence legilimenciát tanul, de igazából ha úgy lett volna sem hiszem, hogy enélkül a kis infó nélkül el tudtam volna mondani amit szeretnék. - Én is vacilláltam - mosolygok bólogatva - ott áltam érted a kérdés után vagy egy fél percig, és csak kattogtak a fejemben a gondolatok - kezeimmel fejem körül körözök, mintha valami fürge szúnyogot akarnék elhessegetni, pedig esküszöm a mozdulat csak ösztönösen jött az emlékre. A mondat végére kezeim közé is temetem kipirult arcomat, utólag is zavarba jőve amiatt a rövid idő miatt, ami nekem akkor és ott óráknak tűnt. - Pont rájövök mit érzek, aztán bekapok egy kérdést, hogy gyakorolhat-e rajtam, jézusom, hirtelen azt sem tudtam ki vagyok, közben felült elém egy kiszögellésre, szóval még azzal is elvonta a figyelmem, hogy hát na, a fürdőruha nem takar annyit mint egy talár, és... najó, ezt inkább abba hagyom, mielőtt még kínosabb lesz - utolsó szavaimat már félig-meddig csak motyogom, de nevetek közben saját magamon, és a helyzeten is. Persze már örülök, hogy minden úgy történt ahogy, de ezt akkor és ott hirtelen elég nehéz volt belátni. Könnyebbnek tűnt engedni hogy megnézzen mindent, mintsem irányítottan kibökni amit gondolok, de lelkileg megterhelt azért. Hát, nem csinálnám meg minden nap, az is biztos. Vissza sem, örülök, hogy megtörtént, de jéézus kicsi szívem menten kiszakad a helyéről. Széles vigyorral kezdek heves bólogatásba kérdése hallatán. Ó, de még mennyire, hogy beleláttam! Igaz, hogy csak azért, mert még nem tudta jól kontrollálni, és valami félresikerült, de ó, nagyon is sokmindent láttam én ott - utólag visszagondolva azért is volt bátorságom hozzá, hogy még egyszer megmutassam neki az érzéseimet, mert amit láttam, az reményt adott, hogy talán... talán ő is érez valamit. - Nem úgy mint ő, mert én nem tudom irányítani a dolgot, de amikor rágondolt valamire, azt láttam én is igen - egészen hétköznapi apróságokat, egy vitát valami erkélyféleségen, és persze magamat az ő szemszögéből. - Így mutatta meg azt is, hogy mit érez, meg, hát hogy szeretne megcsókolni - számat rágcsálva babrálom pucsim ujját, oda sem igazán figyelve mi szalad ki a számon. Arcom gyorsan váltakozik a normális és az elpirult között, gondolataim pedig újra és újra visszakalandoznak ahhoz a délutánhoz.
|
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
|
LauraMasaTipikus reakciót vágok le a bébifóka hasonlatra, szemem elkerekednek, szám pedig olyan bárgyú vigyorra húzódik, hogy egy nevető babapofi hozzám képest smafu. Ha a sebességet nem számítjuk, akkor Villámra is hasonlít az arckifejezésem (Zootropolis), úgyhogy a lánynak nincs nehéz dolga ha szórakozni kíván rajtam. - Okés - vigyorizok fel rá, legyűrve a késztetést, hogy brummogjak is egy sort. Nem Masa, azt majd legközelebb, egyszerre elég ennyi állat ide. Kifejezéstelen arccal pillantok fel rá lassan. Bár úgy tűnhet, nem, nem ideges vagyok amiért ki akarja önteni a harmatot, és összeszedetni velem, de igazából még tényleg, csak ideges sem, egyszerűen csak... - Laura... - kezdek bele megfontoltan, baljósló hanghordozással - Juhász Laura - tetézzük a dolgot kérem, úgy minden viccesebb - te... - itt megtorpanok, fejem ingatva kezembe hajtom, majd hirtelen felpattanva lépek közelebb. - Tudunk ilyet játszani, és ezt csak most mondod?! - hangerőm egyre fokozóik, ahogy izgatottságom és jókedvem végre engedem, hogy arcomra is kiüljön. Ez jobb mint amikor a buborékfújó kis bubijait kell elkapkodni, szent leprikón! És eeerről nekem nem szólt? Úgy ugrálnék itt neki mint Aang Momója a legyek után, és neeem mondja? Na szép, na szép. Gondosan becsomagolom az üvegcsét, és csak állok meredten. Reflexből válaszolgatok mindenre, kérdezgetek, az elemi mágiás fejtegetésére meg bólogatok. Igen, megértem, én is valmi ilyesmire akartam utalni azt hiszem. - A levegő jó, olyan lennél mint Aang és Katara egy személyben - még mindig le vagyok kicsit ragadva mióta Momo ugrál a gondolataim között. Megrázom a fejem, hátrálok egy lépést, kisterpeszbe állok, karjaimat kitárom, eszelős vigyorral az arcomon. - Kérek olyan vízgömböcöket - igen, jól sejti mindenki, nem tudtam túltenni magam a dolgon.
|
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
|
Rizibizi
Boldogan ölelem vissza, kezeim végigsimítanak a hátán, arcomat hajába temetem, miközben hümmögve viszonzom a köszönést. Vöröses tincsek úsznak be látómezőmbe, és nekem ugyan nem sürgős az elszakadás, szeretek odabújni másokhoz. Végül aztán csak szétválunk, hiszen dolog van ám, fiatal még a mai nap, de nekünk sok teendőnk van hátra.
Félrebillentett fejjel figyelem a bátortalan kis füllentéseket, de nem szólok semmit. Nem zavar, hiszen egyértelműen látszik mi az igazság, és tudom, hogy nem változna attól ha tovább győzködném, így inkább kénytelen leszek megmutatni neki, hogy nincs mitől tartania.
Magammal húzom hát le, be a szertárba ahol felkapok két seprűt, majd ki a szertárból, egész a pálya széléhez. Tiszta az ég, bár fúj a szél, de alig vannak a pályán, jóformán miénk az egész.
- Persze, nem doblak be a mélyvízbe - mosolygok rá, majd a falnak támasztom a seprűket, Rizának pedig intek, hogy jöjjön beljebb pár lépéssel, el a faltól. - Nem hiszem, hogy a magasság lenne a legfélelmetesebb, de ne aggódj, egyelőre még nem megyünk fel. - Zsebemból előhúzok egy apróra zsugorított gumilabdát, majd egy pálcaintéssel és a megfelelő varázslattal hipp-hopp eredeti méretére növesztem. Kényelmesen meg lehet markolni, nincs keményre fújva, így a fogása is jó. Piros, fehér pöttyökkel, kis aranyos, otthonról hoztam magammal. Fejem felé emelem, majd ha úgy látom, hogy felkészült rá, hogy felé fogok dobni, megcélzom, és átpasszolom hozzá a lasztit. Nem erősen, igazából szép íve van. - Innentől csak fél kézzel - szólok rá, ha kettővel kapja el, majd példát mutatva gyengébbik karom hátam mögé rejtem, miközben másikat megemelem, kérve a passzt. Hátrálok pár lépést, ezzel tovább növelve a távolságot.
|
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4909
|
.munkanap, kettétört cigiszünet.
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤Általában ezek azok a percek, amik döntenek arról, mi is az a bizonyos benyomás, milyennek is látszik most, itt. Hát talán egy rakás szerencsétlenségnek, ez azonban még mindig békésebb, mint bármi más. Van az úgy, hogy nem érdekli az, mennyire már a valóság és az, mi és a másik fejében. Mert nem számít, hiszen itt annyian jönnek és mennek, hogy mire ő itt kiér, már lehet el is felejti. A véletlenek meg pont nem itt fognak végbemenni, tehet bármit, ameddig nem a kávét önti a fejére, nincs különösebb probléma. A többit meg majd túléli. Hát így hagyja rá az ültetést, a pillantást, bármit. Mert nem számol vele, mert nem gondolkodik ismét, csak hagyja magát sodródni. Talán üvölt róla, hogy neki a rendelés felvételéig tartanak a kontaktok, hogy talán a borravalón még nem esik zavarba, vagy bármibe, de tovább nem gondolkodik, hogy igazából akármennyien veszik körbe, ő akkor is egyedül van, kivéve, amikor betolakodnak oda, akármivel. Lehet az, hogy ráhagynak mindent, lehet az, hogy beszéltetik. Azt meg nem mondhatja meg senkinek sem, hogy miképp ítélje meg épp akkor, amikor kényelmesen dől hátra. Tetézhetné, cipelhetne magának is egy kávét, elnyomhatna még egy cigarettát is, de mégsem merész. Két külön lap és fejezet az életből, ahogy rápillant, és ahogy követi az utolsó füstcsomó útját. Még mindig túl zavaros némely dolog, azonban már nem szólal fel, nem hirdeti hátrányát és mivoltát, nem valami felvonulás ez, hogy kikönyörögje a jóindulatot. Időközben egy még vissza is merészkedik, így felé pillant, semmi több, se a fölényes mosoly, csak nézi, hagyja, hogy a tekintetek találkozzanak, majd már fordul is vissza. Nem szán rá több időt, talán amaz sem, nem itt fogja meglelni a tökéletes alapokat a barátsághoz. Kérdés, hogy egyáltalán menne-e az, rozsdás mindene. - Nos, ők majd megkapják a hétvégéket, illetve, mikor a diákok ismét ellepik a helyet – von vállat, úgyis oda fog esni nem is egy alkalom, amikor el kell kerülnie a helyet, vagy épp semmi ereje sem lesz, így aztán ez nem is igazán bosszú, neki előny, és mégis, annak adhatja el, hogy ő sem teljes mértékben jámbor, inkább alattomos és sunyi, hogy valami ilyesmivel vág vissza. Vagy tényleg reménytelen. Mit számít. Ha azt veszi ki a szavaiból, akkor itt fog ülni még egy darabig, és akaratlan le fogja pakolni a kártyáit. Kicsit több, mint amire eddig vállalkozott, de a hátárok arra vannak, hogy tologassák. Vagy mi. - Bár minden bizonnyal erre az ajánlatra mind ideülne – utalok azokra, akik miatt ő lett a szerencsés, és még valami apró vigyort is a szája szélébe ültet. Aztán persze nem hülye, ezek a dolgok addig igazak, míg kimondják, így mindenre számíthat majd, semmin nem fog meglepődni. Néha kapar vissza kicsit, a múltba, mintha más lenne ott és azt kívánná másolni, műanyagíz azonban az egész, semmi több, csak kapálózás és kényszer. Le kellene szoknia róla, de talán ha még többet mozog a tömegben, elképzelhető. - Mondhatnám, hogy kedves tőled, de fogalmam sincs, mit miért teszel. De tőlem, ha így jó – mert valóban, mi játék ez, csak ő tudja. Nem olvas a sorok között, ahhoz tapasztalatlan. Akaratlan járnak ujjai, nem dobol, nem csap zajt, inkább körmeit piszkálja, mintha mániákusan koszt keresne, amely nincs és mégis. - A mestere – hümmög egy sort, lehet ehhez bármit társítani, a kettejük dolga. - Mondjuk ez nekem nem mondd többet, ha valakihez nevet kell társítanom. Vagy talán titok övezi? - mert inkább volt kérdése személyes, hogy mégis, ha már ő adott nevet, akkor a másik is. Aztán mégis megszegi a dolgát, kezével jelezve áll fel és megy tölteni magának egy adag kávét, ha már az előzőtől el kellett búcsúznia. Nem az, hogy felbátorították erre, talán kicsit táncol csak a fütyülésre és amúgy nem a kedvence ez a lötty, mégis, valami cselekvés kell. Így ül vissza, ízesíti be és kortyol aprót. Idő lesz rá. - Alapvetően nem szokásom az ilyesmi, szóval nézd el nekem, ha egy idiótának nézek ki.
|
|
|
|
|
Theon Delacroix
INAKTÍV
"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
|
Fürtös kishaver
Nem véletlenül vagyok én a Rellon hivatalos éjjeli pillangója, értek a szakmához. Tudom mi kell az embereknek, legalább is az engem átlagosságban körülvevő bumfordi idiótáknak. Én pedig megadom nekik, hisz nincs rá okom, amiért ne tenném meg. Az élet unalmas e cselekedet nélkül, meg amúgy is, csak egyszer vagyunk ezen a földön, hát használjuk ki minden percét. Igen, elég szabad szellemű egyed vagyok, de szerintem erre Petya is rájött röpke találkozásunk során. Ő viszont a legbegyepesedettebb tizenéves, akivel valaha is összehozott az élet. Minden szavamra megrezzen, amikor pedig ujjaim érintik ruhával fedett bőrét, úgy ugrik el tőlem, minthogyha legalább ezer wattos áram zubogna ereimben. Élvezem ahogy tart tőlem, tetszik, hogy ez alkalommal én vagyok a helyzet magaslatán. Ugyan keménykedni próbál azzal, hogy ellök magától, ám a próbálkozás olyan gyenge, hogy egy nevetésen kívül mást nem sikerül kicsikarnia belőlem. Kacajom harsány, ahogyan ujjaimmal eljátszadozom a fiú kitüremkedő csigolyáin. Egy… kettő… három, számolgatom a csontokat elmémben, minden egyes darabnál körkörös mozdulatot végzek. Végül elengedem Pétert. Meguntam őt. Én szeretem, ha szenvednek kezeim között, ő viszont nagylelkűségemet csúnyán visszautasította és további felhozatala sem áll másból, minthogy értelmetlenül vinnyog. Szavaiban érezni lehet az elfojtott agresszió első jeleit, s bár tudom, hogy megverni nyilvánvalóan nem tudna, mégis visszább veszem kezeim közt azt a képzeletbeli gyeplőszárat.
- Amúgy sem vagy az esetem – arcom fintorba torzul, miközben vállamon rántok egyet. Hihetetlen milyen gyorsan tudja elrontani a kedvemet egy-egy papucsalak. A másodpercek töredéke alatt távozik testemből a játékosság minden cseppje, közömbösséget hagyva maga után. Ebből társam persze mit sem láthat, egyedül talán annyiban változhat meg kinézetem, hogy szememből kialszik a csintalanság lángja.
- Hát itt vagy, Kis girnyó! – Mordul fel hátam mögött egy robusztus férfihang. Testemen azonnal felágaskodik az összes létező szőr, ám egyáltalán nem azért, mert megmozgatott bennem e pár szó valamit. Vagyis de, viszont egyáltalán nem jó értelemben. Robotikus mozgással fordulok meg, lábam a földbegyökerezett. Federico. A férfi nagy, izmoktól düledező teste vészesen magasodik fölém. A feszültség és a meleg hatására patakokból csorog a víz róla, persze az egész az én hófehér tincseimre.
- Federico, Drágám! De rég nem láttuk egymást! Talán tíz perce? – Bokszolok bele játékosan a pasas hatalmas vállaiba, azonban azonnal meg is bánom tettem, mert gyenge kis mancsaim fájdalmasan sajdulnak fel az ütés hatására. Kínosan elnevetem magam, mire ő vészjóslóan felmordul.
- Megbocsájtanál egy kicsit? – Tolom arrébb Petit a szabadulásomra alkalmas egyetlen út elől, majd mondhatni rakéta sebességbe kapcsolok, ugyanis az egyetlen dolog, amelyet a két alak észlelhet, az egy hatalmas porfelhő, amit pár perccel ezelőtti tartózkodási helyemen hagyok.
|
|
|
|
|
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
|
Helvey Belián Balázs - nem is hozzád jöttem - mindegyTalán fel kéne állnom és elmennem a picsába, mert egyelőre a két barom, aki bejött és meg is látták, hogy Balázs az új haverom, azoknak a gondolatai nem voltak kielégítőek számomra. Valami nagyobb volumenű kimenetelre számítottam, de egyelőre ezzel kitörölhetem a seggem. Mélyet sóhajtva döntöm hátra a fejemet a széktámlának ismét. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha Frank itt lenne, elmennénk valahova és berúgnánk. Ez a nap lenne a legtökéletesebb az eddigi szarokhoz képest, de nyilvánvaló, hogy Frank pont ma nincs itt, amikor a legnagyobb szükségem lenne az elesettségére.
- Cseles - pillantok elismerően az immár előttem ülőre, még biccentek is egyet felé. Talán mégsem annyira jámbor, mint amilyennek tűnik vagy mutatja magát, egyszerűen taktikus, és én ezt annyira szeretem, hogy szavakba sem tudom önteni. Szeretem, ha valaki taktikus, ha nem kiszámítható, és Balázs eddig kiszámíthatónak hatott, de meglepett, így meg is cáfolta az egészet. Talán annyira mégsem lesz unalmas ez a nap, mint amilyennek ígérkezik, és talán - hatalmas talán -, még jól is fogom magam érezni. Balázs eddig nem tűnt valami nagy számnak, de felkeltette az érdeklődésem, ami manapság nagyon ritka, főleg, ha egy férfi egyedről beszélünk. Változnak az idők, ezt szokták mondani, nem?
- Leszarom - vonok vállat semlegesen, mert valóban nem érdekel, hogy rajta kívül még ki ülne ide. Ő lett a szerencsés, mert a többi gyökér idegesítő, és csak az jár a fejükben, hogy melyik munkát tudnák lepasszolni Balázsnak, amitől áll a szőr a hátamon. Ennél gusztustalanabb viselkedés a világon nincs. - Furcsa magamat egy mondatban hallani a kedves szóval - hunyorítok pár pillanatig. - De kösz - lábamat felhúzva ülök fel rendesen a széken, akár egy ember, hogy normálisabb körülmények között tudjuk folytatni a beszélgetést. Bólintok egyet, mert bizony én vagyok Arie mestere, hiába nem hívhat így, mert okádok tőle, de ez akkor is így van, és ha minden jól megy, akkor előbb is fog levizsgázni, mint én. Ah, olyan büszke vagyok rá. Milyen hamar felnőnek, bassza meg!
Szememmel követem Balázst csak, amíg elmegy kiönteni magának egy kávét, majd visszatér hozzám. Amint leül kapom el egy kollégáját, hogy leadjam a magam rendelését, majd kérdő pillantással forduljak felé. Nem fogok helyette rendelni, nem vagyok az apja, így azért ezt talán meg tudja oldani egyedül. Érzem a szúrós tekintetet, amit kapok a pincértől, de engem ez csak még jobban feldob, így már mosolyogva várom Balázs válaszát.
- Lökjed már - sürgetem meg kicsit. - Úgyis én fizetek, mit szűzieskedsz? - nézek rá értetlen egy pillanatra, majd ha leadja a rendelést, vagy nem, mittudomén, a pincért útjára eresztem, és még mindig vigyorogva nézek rá.
- Elnézem - rakom rá jobb lábamat bal térdemre. - Denis vagyok - turkálom ki a fellazult zsebből cigarettámat és dobom az asztalra zavartalan. Mennyivel kényelmesebb, hogy nem nyomja még a vesémet is.
|
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
|
AdrianÉééééénElgondolkodtam pedig a csókolomon, valahol nagyon mélyen nagyon belül. Vicces lett volna, de nem akarok én most itt sokkolni senkit szóval örülünk, hogy nem tettem. Csillogó szemekkel csípek le egy darabot a lángos széléből, majd adom vissza, miközben hangosan nyammogni kezdek a zsákmányomon. - Hát, most imádlak - közlöm, miközben lenyalom az utolsó darabka reszelt sajtot az ujjamról, és visszatérek a palikhoz. Mármint... a palacsintákhoz, css Fraud, css. - Köszönetképpen egy kis palacsintát? - nézek vissza, majd gyorsan elmutogatva felsorolom melyik melyik az étlapról. Igen, ennél a mennyiségnél nem is azt mondom, hogy melyik milyen, mert minden is van. Ha választ, szívesen adok belőle, elvégre ha egyszer valaki megkezdi az étel-megosztást, onnantól szíves örömest állok én is bele a dologba. A gyomrom pedig olyan mint egy féktelen gödör, sosem telik meg, szóval eggyel több vagy kevesebb, nem számít. - Üh-üm - rázom meg a fejem az ajánlatra, mert nem is igazán kívánom az ilyet. A múltkor úgyis kicsit túlzásba estem, meg is lett a böjtje, és tudooom, a kortyolj bele a sörömbe nem azt jelenti, hogy húzz le fél liter tátrateát, de nem nehéz tiltakoznom az ajánlat ellen. - Nem köszönöm - teszem azért hozzá egy apró fintorral az arcomon, és a mondat végére picit meg is rázkódok. Bwá, rossz emlékek, rossz emlékek, hess hess hess. Ilyenkor jönnek a fogadalmak? De nem vagyok azokhoz még fiatal? Elvigyorodok reakcióján, a jelek szerint ő sem örülne annyira, ha a tanári kar további tagjai kezdenének el beszállingózni. Néma óra keredkedik a szám a legénybúcsú hallatán, lelki szemeim előtt azonnal a filmes bulizós látvány elevenedik meg. - De hát még késő este sincs - vonom össze szemöldökömet értetlenül. Mondjuk, nem az én dolgom, ezért is csak motyogva fűzöm hozzá a kommentet, két mondata között. Felhorkanok ahogy visszakérdez, közben szisszen is a kezemben lévő doboz. Akaratlanul húzom kicsit hátrébb a fejem, szemeim enyhén összeszorítom, de no para, nem ráztam fel, meg semmi, szépen kinyílik, csak... fő az elővigyázatosság. - Családi nyaralás - mondom olyan hangsúllyal amiből rögtön lejön, hogy épp nekem sem a szívem csücske a program. Amúgy imádom, tényleg, de az utazás... bwah, na az kiakasztott. - Élvezet volt végigszenvedni az utat a kocsiban nyomorogva, ráadásul mindenki belustult ahogy beértünk a klímás szobába, úgyhogy eljöttem egyedül - vállat vonva kortyolok italomból, majd egy picit hátrébb dőlve könyökölök fel az asztalra, picit szünetetltetve a palacsintaevést. - De így is akadt társaságom, szóval teljesen megérte - billentem felé fejem egy mosollyal.
|
|
|
|
|
Ophelia Donovan
INAKTÍV
Elmezáró | Kardos menyecske
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
|
Orpheus?Az idegen leül mellém, vagyis nem egészen mellém, mert némi távolságot tartva húzza oda az ágyam közelébe a székét. Fél tőlem, vagyis inkább aggódik talán? Nem tudom eldönteni. Fáj a fejem, sajog ahogy egyre próbálok találni valami fogódzót, bármiről. - Az ikertestvérem? Orpheus? - ismétlem el lassan, tűnődőn amiket mond nekem. Tekintetemben tudattalanomból a felismerés fénye csillan meg, majd amilyen gyorsan megjelent úgy tova is illan. Hitetlenkedve nézek rá ezután és kicsit feljebb tornázom magam az ágyban. Azt minden esetre jó jelnek veszem, hogy a körülmények ellenére nem vagyok sem lekötözve sem leszedálva. - Engem Cholenak hívnak... - mondom ki és szemeim gyanakvón szűkülnek össze saját szavaimtól. Honnan vettem ezt a nevet? Egyáltalán mi az igazság? Az amit tőle vagy amit az előbb magamtól hallottam? Csak nézek rá, a szobára, saját magam elé és közben kínzom az elmémet egyetlen emlékfoszlányért, ami igazolja vagy cáfolja bármelyikünket, de egyelőre semmi nem jut eszembe. Eluralkodik rajtam a pánik - Semmire sem emlékszem! Ki vagyok én? Ki vagy te? Miért kerültem ide és miért nem tudom ezeket a dolgokat? - hangom előbb megemelkedik, majd elcsuklik, hogy keserves zokogásnak adja át helyét, ami már a torkomat fojtogatta egy ideje. Amikor behoztak ide kaptam szereket, bájitalokat, de mintha ezek csak még nagyobb sötétségbe taszítottak volna. Most sem tisztább a kép, pedig valahol a zsigereim mélyén érzem, hogy a mellettem ülő férfi igazat mond. Hasonlít rám. Férfias vonásai módosítanak karakterén, de a tekintete, a mozdulatai valahogy arra késztetnek, hogy próbáljak megnyugodni. - Úgy sajnálom, ne haragudj...Nagyon félek... - ösztönösen beszélek és váltok át tegeződésbe, sőt belsőséges hangnemre. Nem vagyok tudatában, hogy azt amit az elmém és a memóriám nem, azt a lelkem és a testem felismer. A vér, a gének kötelékét, az ikerség titkos rezgését, amit csak annak tagjai élhetik meg igazán.
|
|
|
|
|
Machay Ábel Alexander
INAKTÍV
elite
RPG hsz: 69
Összes hsz: 184
|
 Különösebben nem lep meg a reakciója. Ha látta volna az üveget, egészen biztosan reagált is volna, hogy még csak lehetőségem se legyen, ellenben ez elmaradt - bár nem lennék abban sem biztos, hogy az összefolyó események között nem csúsztam el néhány részlet felett, Dante viselkedésének gondos kielemzése volt az utolsó dolog, amire épp figyelni akartam. Az érlelődő, majd hirtelen kirobbanó düh valóban képes elvakítani, nem csak átvitt értelemben. A környezet csupán másodlagossá válik, a beszűkülő pupillák csupán egyetlen célpontot látnak a leereszkedő vörös ködön keresztül, ez pedig lehet ugyanolyan végzetes, mint a hezitálás, azt viszont kétlem, hogy Danténak szüksége lenne ilyen fajta kioktatásra. Nem is az én dolgom ilyenekre tanítani őt.
Bólintok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy azóta eszembe jutott más is, vagy, hogy az ugyanennyire hatásos lett volna. A pengeélen táncolás ilyen mélységeiből, ahol már nem csak költői túlzás azt mondani, hogy minden egyetlen hajszálvékony cérnán függőt, már nem volt hová lépni, a kihátrálás pedig eleve veszett opció lett volna, hát tettem az egyetlen, megoldásnak tűnő dolgot. Bevált. - De nem is kerültem a gyengélkedőre. - Az nyilván még csak meg sem fordul a fejemben - itt szeretnék kitérni arra, hogy a sértettségben eltúlzó gyanúsítgatások és a valóban komoly gondolatok még csak össze sem férhetnek egymással egy lapon -, hogy ennél végzetesebb kimenetele is lehetett volna. Az ember, érthető okokból, nem feltételezi indulásból a másikról, hogy potenciális gyilkos. Nem valami orgyilkos iskolába járunk, ahol egymás hegyén hátán gyűjtik a pszichopatákat.
Széles mosolyra húzódnak ajkaim a megjegyzése hallatán. Beszívva alsó ajkam, nyelvem hegyével benedvesítve a kiszáradó bőrt próbálom elharapni az így ugyan nem megjelenő, mégis nyilvánvaló gesztus élét.
- Szeretek veszélyesen élni - magam elé húzva az egyik komponenst simítok végig hajamon, a göndör tincsek először ujjaim köré kunkorodnak, majd megadva magukat simulnak kezem alá, hogy végül visszacsússzanak eredeti helyükre a mozdulat végén. - Tulajdonképpen bevált - mintegy utolsó ellenőrzésként helyezem a fiolát a mérlegre, miközben féloldalasan vállat vonok. Szavaim nyomán rövid csend áll be, amíg a másik tálcára felhelyezem az ellensúlyokat - ennyi idő alatt pedig már én is rájövök a mondat kétélűségére. - Mármint, elég ideges lettél tőle. Erre gondoltam.
|
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4909
|
.munkanap, kettétört cigiszünet.
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤Ezért még szívni fogják a vérét és kicsit zavarja is a figyelem, ami rá vetül, mintha akaratlan tolta volna a srác ki középre, a székkel együtt és tessék, most jól meg lehet bámulni. Akaratlan nyakát vakarja meg, mintha épp oda égne a rosszalló vagy épp meglepett pillantások bármelyike, végül is, az nem tilos, hogy bárki nézze vagy épp megítélje, ez már csak olyan védekező mechanizmus a magafajtáknak. Aztán leereszti merev vállait, ha túlfeszeng, itt szemben vele is csak a feszültséget keveri, aztán akkor talán szétzúz valamit, akaratlan. Áhh. Nem éri meg. Mégsem sikerül a leglazábban, de már haladt egy sort. - Nem vagyok totál hülye – csak elharap dolgokat, amik a javát szolgálják. Mégis, a ténye annak, hogy megússza az egy-két hétvégét a zsibogás nélkül, megér ennyi cselességet. Nekik meg több fejfájást. Bár gyanítja, ők is lesznek majd hasonlóan cselesek, egyenesen szemetek és hasonlók, azonban nem aggódik. Ugyan velük már semmit nem osztott meg nagyon magáról, más az, miket lehet akár hallani. Ez egy falu, nemigen van sok lehetőség semmire sem, határolt és elég sokan ismernek majdnem mindenkit. Egy idő után felüti a fejét minden, akár vele is, így kellemetlen meglepetések még akadhatnak, talán ha nem is ül időzített bombán. Van elég idő mindenre, nem tervez örökké itt maradni. Csak amennyit szükséges, semmi többet. Viszont, hogy hova megy, az már egy jó kérdés. Minek előre gondolkodni, ennyire, úgyis úgy fog változni minden, ahogy nem akarja. Mégis, a furán felcsapó gondolatokat félresöpörve arca békés. Ez már nagyon jól megy. - Annyira csak nem lehetetlen. De ha ezzel aláásom a hírneved, ki se mondtam – sejtése sincs továbbra sem, annyira rosszul ismer ki bármit, hogy az fájó. Mindenki olyan könnyedén olvas másokból és ő is tudna, de a szöveg kínaiul van, így aztán előtte ő egy rejtvény, amit kinyitott, megnézett és most a toll végét rágva – képletes – csak bámulja, honnan kezdjen neki. - Semmi – mert valóban. Végtére is, apróságokon múlik a legtöbb dolog, akár csak a könnyebb lélek. Vagy a kellemesebb. Ennek ellenére tűnik el mégis egy szösszenetnyi időre lelép, mást azonban megtalál, így furcsa érzet, ahogy ül és önnön kollégájára pillant fel, még nem tért be ide civilben, ha kellett valami, elvitte melegében, inkább otthonevős típus. Így persze, hogy elsőre nem kapcsol, hogy mit várnak tőle. Pislogva néz a másikra, majd megint a kollégára, hogy mi a francra várnak. Aztán persze. - Hű, leesett, ne nézz így rám – tényleg lassan. Meg hát, ezt már nem gondolta, eddig csak ülésről volt szó. Kicsit sután kap az étlap után, persze, minek kéne az, tudja fejből, mégis, kicsit a kusza fejét húzza rendbe. Aha, szűzieskedik. - A pásztorosból kérek, köszi – ó, hát szép tekintetet már nem. Munkaidőben mi. Még vigyort is ereszt, de inkább annak szól, lehetőleg ne köpj rá, mielőtt kihozod címmel. Ha megtudja, akkor lehet belenyomja a sajtok közé a fejét. A köcsögösködést nem szereti, akármennyire békés. - Oké, Denis. Így már könnyebb – fordul vissza. - Ez még vissza fog ütni, de köszönöm – annyira nem volt éhes, neki azonban ezzel nincs gondja, a maradék meg elfér majd ebédre is. Továbbra is az étlappal szórakozik, de túl sutának és csendesnek érzi a helyzetet. - Fogalmam sincs, milyen témával tudnálak lekötni, így... hát felőlem mesélj bármiről.
|
|
|
|
|
Theon Delacroix
INAKTÍV
"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
|
Mint kecske a kést
Fintorgok egy sort, ahogy a körém gyűlt csapat lassan szétszóródik, és valósággal menekülni kezd előlem. Körülbelül, mintha leprás lennék. Vagy nemi beteg. Mit is mondott Charlotte Françoisról? Hogy az Ispotályban van és épp… Áh, balsors!
- Szerintem nálad már a születésedkor elbaszódtak a dolgok – jegyzem meg, hatalmas, tenyérbe mászó vigyorral az arcomon. Pukkadjon meg, hülye liba! Nem mondhatja, hogy nem ajánlottam fel semmit a szolgáltatásaiért. Én bőkezű voltam, adtam volna neki egy csomó pénzt. Az már az ő gondja, hogy nem élt a helyzettel.
- Nekem lehet nem, de szerintem már elég sokan jártak benned – tolom még egy fokozattal feljebb a pimaszságmérőt. Mondjuk abban igaza van, hogy egyáltalán nem értek a házimunkához. Soha életemben nem fogtam egy felmosót sem, hisz gazdag aranyvérűként sosem kellett ilyenekkel foglalkoznom. Megvoltak erre a cselédek, akiket ráadásul még apám is pumpált elég rendesen, szóval jól meg voltak fizetve.
Arcomról hamarosan leolvad a mosoly, ahogy a hajam bekerül a veszekedésbe. Ilyenkor örülök neki, hogy nem legilimentor a kicsike, mert akkor megtudná, hogy a hajkoronám a mindenem. De tényleg, milliókat vagyok képes arra költeni, hogy mindig csinos és ápolt legyen. Durcásan összefogom a vita tárgyát, majd előre húzom magamhoz. A hajamat ne! Valószínűleg nagyon benne lehetek Charlotte bögyében, mivel nem csak a loboncomat, de a méreteimet is kritizálja. Ez alkalommal én lépek egy lépéssel közelebb hozzá, majd barna íriszeimet az ő kékjébe fúrom.
- Miért nem nézed meg te magad, hogy igazad van e? – Azzal megfogom csuklóját és az említett testrészemre helyezem azt. Koromhoz képest szerintem elég érett vagyok, ne tévesszen meg senkit a feminin külső.
|
|
|
|
|
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
|
Helvey Belián Balázs - nem is hozzád jöttem - mindegyHogy nem totál hülye? A gondolat sem merült fel bennem, így megemelkedett szemöldökkel nézek vissza a srácra. Oké, én elhiszek mindent, így csak egy halkat kuncogva, fonom keresztbe ismét kezeimet, amikor a pincér is végre eltakarodik. Nem esett le neki valami korán, de a lényeg, hogy megtörtént, én pedig ugyebár sehova nem sietek. Talán felrontok megkukkantani Franket, hátha van ekkora mázlim és éppen valami csajjal van. Úristen, mennyire jó lenne! Fejemet kissé megrázva vetem el a gondolatot, mert jelenleg az előttem ülő sokkal érdekesebbnek bizonyul, mint kellemetlen helyzetbe hozni Franket, és ha már elértem, hogy leüljön, csak nem hagyom hoppon. Gátlástalan megtenném, de tényleg felkeltette az érdeklődésemet, akár egy új könyv.
- Hírnév? - őszintén felnevetek. Mégis miféle hírnév? - Te egy nagyon vicces gyerek vagy - konstatálom még mindig nevetve a dolgot, de eskü igyekszem moderálni magam. Eszembe sem jutott, hogy nekem van olyanom, mint hírnév. Nem tagadom, sokan ismerik a nevemet, de az, hogy hírnevem legyen enyhe túlzásnak érzem. Soha nem vágytam figyelemre, egyszerűen megtaláltak az emberek, akiknek nem tetszett a stílusom, mégis a közelemben akartak maradni, és az a legszomorúbb, hogy nem egy ilyen van a közelemben, leginkább alsóbb évesek. Valahogy nem értik meg, hogy a könyveim társaságán kívül nagyon kevés ember közelségét vagyok hajlandó elviselni.
- Örülök, hogy megkönnyítettem - pöckölök ki egy szálat a dobozból, majd Balázs elé hajítom. - Csak nyugodtan, megérdemled - intek felé egyet, hogy gyújtson rá, mert ráfér. Láttam, amikor a cigaretta felét elnyomta és jött is, hogy kiszolgáljon, a parasztok meg simán cseverészve tovább szívták. Szórakoztassam én őt? Hah, tényleg vicces srác ez a Balázs.
- Vérfarkas vagy, nem? - gyújtom meg a szálat, mélyet szívok belőle, majd pár másodpercig bent tartom, hogy a plafon felé fújjam a füstöt. - Szerintem neked több mesélni valód lenne, mint nekem - hogy tolakodó lennék? Lehetséges. Amióta a feneke érintette a velem szemben lévő széket matatok az agyában, szóval igen, mondhatjuk, hogy tolakodó vagyok.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
LAU
éjszakai fürdőzés | a szünetben Balatonfüreden | x
fürdőgatyám KATT
Haladunk egyre beljebb az iszapos talajon, ám hamarosan már mintha valami máson járnék. A vízen? Most tényleg a vízen sétálunk tovább annak felszíne alatt? Lenyűgözött mosollyal bandukolok, próbálva lenézni, milyen mély van alattunk, azonban ez nyilván nem a tenger, nem az a tisztaság, és ha az is lenne, ehhez azért túl sötét van. Befurakszik valami furcsa félelem ekkor a gyomromba, remegőn szorongatva azt kicsit, ám nem sokáig tudok foglalkozni vele, hiszen Lau egy lemerüléssel megmutatja nekem, milyen szintekkel is van dolgunk. - Hú - adok hangot ámulatomnak, amikor felbtűnik ismét. - Hát... érhet a vállamig - felelek egy kis gondolkodás után. Igen, az úgy még klasszabb lenne. Szeretem, ha érdemben igazából csak a fejem van kint. - Azta - kerekedik el a szemem, miket lennénk képesek megtenni a képességeivel. - De te azért elfáradsz ettől valamennyire, nem? - pillantok végig rajta kicsit, hiszen beszéltünk erről. Meg annyit még én is tudok, hogy semmi sem vész el, csak átalakul. Nincs olyan, hogy nekem semmit nem kell csinálnom és ez máshonnan nem vesz el energiát. Valaminek vagy valakinek biztosítania kell azt. - Nem baj - rázom a fejem arra, hogy a vízen járni viszont nem tud - - Az úgyis Krisztus kiváltsága - mosolygok, igazából megkönnyebbülten. Fogalmam sincs, hogyan fogadnám, ha megtennénk ezt. Oké, tudom, lebegtetéssel vagy hasonló módon lehet, viszont az nem ugyanaz. Annyi biztos, úgysem tenném meg és azt sem akarnám, hogy ő megtegye. Lehet, hogy tiszteletlenségnek érezném. Nem tudom. Hiába gyakorlom már egy-két éve aktívan a hitemet, sok minden ismeretlen még a számomra. Körbenézek, el a távoli part felé, utána figyelem kicsit a hihetetlen jól szórakozó Benitot, végül vizes hajú barátnőmre nézek. Én még be se mártottam a fejemet. Egy nagy levegőt követően lebukom hát, akkor már elrugaszkodva az általajról és úszva is a felszín alatt egy keveset, majd kibukkanok, lehunyt szemmel és lejjebb ereszkedem, hogy letegyem megint a lábam.
|
|
|
|
|
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 213
Összes hsz: 844
|
Charlotte Elisabeth FelagundMármint az, hogy tőle sréhen hangzik el egy ilyen utasítás, meglehetősen feltűnő, hát még hogy külön a nevét is említették - annyira nem szélesek ezek az asztalok, hogy a vele majdnem szemben ülő társaság párbeszéde, főleg a "Weiler" szó után ne üsse meg a fülét. Pedig nem ígérkezett ez a vacsora különösebben mozgalmasnak, ahogy általában a többi sem az.
Az arca a legenyhébb kifejezéssel élve sem tükrőzi bármifajta lenyűgözöttséget a fantasztikus ötlet miatt. Mégis honnan a fenéből jönnek ezeknek az ostoba ötletek? Hol vannak? Valami átkozott előkészítőben? Rossz épületbe tért be? Csak mert ő tudtával egy olyan oktatási intézménybe érkezett vissza, ahol már az elsőévesek is tizennégy évesen kezdik a tanulmányaikat. Erre egy háztársa unszolására úgy térdel előtte egy öngyilkos szerencsecsomag énekelve, mintha az élete függene tőle.
Az egész különösebben nem érdekelné, és ignorálva a jeletet vacsorázna tovább, de kinyúl felé egy kéz és a vállára csúszik. A villa és kés fémes hanggal találkozik a tányér szélével, ahogy lerakja az evőeszközöket. Megragadja a rajta pihenő kézfejet az ujjaknál, és hallani, ahogy az izületek (egyelőre nem a csontok) megropannak a rájuk kifejtett erőtől. Ezen a ponton fordul a fiú felé. Miközben még tartja a kezét, fokozatosan egyre nagyobb nyomást kifejtve rá, lassan vontatottan pakolja egymás után a szavakat, látszólag érdektelen hangszínen.
- Miután elengedtem a kezed, öt másodpercet kapsz eltakarodni. Ha azután is kartávolságon belül talállak, az estét csontforrasztó társaságában fogod tölteni a gyengélkedőn.
Fájdalmas nyögés a válasz, az ujjak rendezetlenül préselődnek egymáshoz; megérti, hogy fájdalmas, pont azért csinálja. Kivárja, míg a másik szemében felcsillan a felismerés szikrája, mennyire érdemes is komolyan venni a tanácsát, ezután viszont elengedi.
Semmi meglepő sincs abban, hogy tartozását letudva a diák farkát behúzva iszkol minél messzebb a rellonos fiútól. Dolga végeztével visszafordul a vacsorájához, nyúl is a poharáért, hogy igyon belőle, már a pereménél van a szája is, mikor..
Állj.
Automatikusan megáll a mozdulatban, bár külső szemmel nézve lehet úgy tűnt, mintha már kortyolt volna belőle egy keveset.
Szagolj bele még egyszer, mielőtt beleiszol. - Ismét a szájához emeli, valójában csak eleget tesz az utasításnak, és indeed, már érzi azt az enyhe szulfurra emlékeztető szagot, épp csak leheletnyi, de naponta bájitalokkal foglalkozik: ellenőriz, szagol, néha kóstol. Ezzel a gyakorlattal természetes, hogy feltűnik neki, valami hibádzik.
Így már mindjárt logikusabbnak tűnik, mire fel volt ez az egész nevetséges jelenet, és miért is biztatta ilyesmire Charlotte (nagyjából csak azért tudja a nevét, mert a bájitaltanáruk rokona, egyébiránt sosem beszéltek futó köszönésen túl) a másik diákot. Anélkül, hogy különösebben szélsőséges érzelmeket mutatna, felkel a helyéről és a Charlotte-al szemben ülő diákot rövid tőszavakban arrébb tessékeli, így a lány egyszer csak arra eszmélhet, hogy Weiler Dante vele szemben ül, mocsárzöld, metsző tekintete az övébe mélyed, kezében az italával, amelybe nemrég sikeresen belecsöpögtette a bájitalát. A pohár talpa koppan az asztal közepén közöttük, a fiú pedig egyelőre még nem engedte el.
- Azt hiszem, ezt magadnak szántad eredetileg. Nincs rossz kedvem, - ez a kijelentés mondjuk kissé hidegrázós az előbbi után - ezért meghagyom a választást, hogy te iszod meg magadtól vagy én itatom meg veled.
Weiler módszereit ismerve az utóbbi nem kedves dédelgetés lenne, de nem fenyegeti meg explicit módon, merthát mint mondta is: nem ideges egyelőre.
|
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4909
|
.munkanap, kettétört cigiszünet.
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤Legyint egyet a pillantásra, felesleges tovább húzni a dolgot, hiszen nem fontos, az időbeosztás olyan dolog, amivel egyedül kell megtanulnia bánni, senki orrára nem kell kötni és főleg nem elpanaszolni, ha esetleg szarul vagy épp jól csinálja. Akkor aztán végképp olyan elveszett anyámasszony katonája lenne, hogy kár rá pazarolni a perceket is, odáig meg nincs lesüllyedve, vagy már nincs részletkérdés. A gödör mélyének a mélye, viszont nem várhatja mindenkitől, hogy létrát vagy kezet nyújtson. Attól nem fél, hogy elcseszi a munkalehetőséget, ha valóban ilyen a kapcsolat, az meg már más, hogy ami eddig alakult a többiekkel, annak totál más lesz a vége. Mindegy is, hiszen nem haverkodni jár be ide, bár most épp az ellenkezőjét műveli. Ilyenek a véletlenek. A kávéba nagyobbat kortyol, most már teljesen elűzte a reggeli kótyagosságot, még ha nemrég még volt is belőle akármi. A többi innentől a maga hülyesége. - Vicces? Szar a humorom újabban – mondjuk ki, nincs. Vagy lassú. Pedig előtte élt vele, a morbiddal, a kellemessel, akármivel. Hogy most inkább szánalmas nyekergés, az már más. - Honnan tudhatom, hogy van-e. Azt viszont biztosra, hogy régebb óta vagy itt, így valami csak akad. A rossz is az, ha úgy nézzük – akaratlan ragad rá az emberre, hiszen ez az, amit nem kér és kap, előbbiért meg jobban meg kell dolgozni. De ha nincs, hát nincs, elvégre csak szófordulat, semmi több. Próbálkozik, mondja, ami először felötlik ott, ahol másnak a régi ismeretség kútja fakad és a tudás, hogy legalább megkérdezze, hogy van, mint működik manapság. Ha nincs, akkor ezek egyelőre feleslegesek. - Erre már tényleg azt kell mondanom, hogy elkényeztetsz – pillant le a dobozra, aztán odanyúl. A bagózás kifejezetten tökéletes cselekvés a magafajtáknak, látszik, hogy nem tudja letenni. Zsebéből előkerül a gyújtója, majd már szívja is, a dicséretre pironkodhatna, de nem teszi, fogalma sincs, mit érdemel, az élet úgyis megkínálja majd vele. Már épp azon van, hogy valami hamunak valót is beszerez most már, ha ennyire el kell engednie magát, de a kövér slukk úgy csusszan félre, mint máskor egy korty víz. Prüszkölve, köhögve dől előre, de nem a friss bagósok gondjával, hanem mint akire most nyomták rá a bélyeget. Vagyis éppen letépték a ragtapaszt, amivel takarta. A jóságos. Az. - Arie mondta, gondolom – szűri ki fogai között, miközben visszadől, és talán egy árnyalattal feszültebben de most aztán totál hálásan szív bele a cigarettába. Persze, ő a naiv, hova gondolná ő ki és hol matat, még ha érezni is lehet, csak a gerincén futkározik fel és alá, nem tudja betájolni. Ebben valóban szűz volt, az elméje legalább csak az ő terepe. - Több? Mind ugyanúgy kezdődik és végződik. Bemész, kimész, ha nem pusztulsz bele, akkor pedig van ez, hogy meghúzod magad és köntörfalazol. Nem épp kellemes – nem sértett, nem áll fel és rúgja rá az asztalt, csupán valóban kínos kimondani az igazat.
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Adamszombat este | | o
 Utam ismét errefele vezet, a csodaboltba. Én legalábbis annak hívom, amióta legelőször betévedtem ida, ahol mindenféle mugli- meg varázsketyere van. Ha jól számolom, most vagyok itt talán… harmadszor? Nem, negyedszer. Először ugyebár csak körbenéztem, másodszor hoztam egy tabletet rúnáztatni, amit aztán elajándékoztam. Harmadszor pár hete jöttem, csupán érdeklődni, hogy egyáltalán lehetséges-e olyat beszereztetni, amit szeretnék. Az alkalmazott hölgy, hát … fogalmazzunk úgy, hogy éppen nem volt a kedves eladók mintapéldánya. Sőt. Gyorsan tudtomra adta, hogy jöjjek vissza este, mert akkor lesz benn az, aki nagyobb eséllyel tud információt adni, mint ő és már lépett is tovább a következő érdeklődő felé. Megköszöntem kedvesen a segítségét – udvarias vagyok, na – és biztosítottam róla, hogy így fogok tenni.
Azt nem mondom, hogy könnyen vettem rá magam, hogy sötétedés után elhagyjam a kastélyt. Hiába tehetem már meg, főleg ezen a hétvégén, mégis nehezen vesznek ki az évek alatt berögződött szokások. Igyekszem hát a lehető leggyorsabban elérni az úticélom, olyan hosszúra nyújtva a lépéseimet amennyire csak lehet. Mindezt elég megfeszített tempóban. Futni azért talán mégsem fogok, bár napok óta nem kocogtam. De az már lehet, hogy gyanús lenne, hogy egy fruska így lohol este az utcákon. Hiszen nagyjából senki nem mondja meg rólam, hogy nagykorú vagyok; még én sem. De ez mellékes most, csak az a fontos, hogy végre magam mögött hagyhassam a kivilágított utcákat.
Az utolsó métereket már-már kocogva teszem meg, majd hirtelen lefékezek az ajtóban. Kicsit megtámaszkodom a térdeimen, ez a gyors gyaloglás sokkal fárasztóbb, mint a futás, de komolyan. Lihegek pár sort, bár gyanítom, hogy inkább az adrenalin a tüneteim okozója. Mintha tilosban járnék. Majd felegyenesedve megigazítom a táskám pántjait a vállamon, és erőteljesen, határozottan bekopogok. Ha minden igaz, akkor tényleg tud róla a tulaj, hogy jövök, de ebben az órában azért mégsem rontok be egy üzletbe. Végül is hivatalosan zárva van ilyenkor. Egyik lábamról a másikra álldogálva, szám sarkát rágcsálva várom, hogy bebocsájtást nyerhessek, eltűnve az esetleges kíváncsi szemek elől.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
Juhász Laura
szombat este | az ajtóban | x
 Tegnap éjjel ki sem mozdultam a házamból, ezért úgy gondoltam, ma esetleg a boltba elfáradhatnék legalább, ha már rendszeresen ilyenkor szoktam. Ezzel talán már számolnak Ilosvai úrék is, legalábbis mindig vár rám valami üzenet vagy egyéb érdekesség. Ezért jó kötelességekre kényszeríteni magad, hogy legyen, ami akkor is kicsal a lanyha semmitevésből, amikor semmi kedved kilábalni belőle. Ami nálam ugye elég általános. Az élet viszont nem habos torta, többszáz évnyi főleg nem, bár engem ugyebár az se villanyozna fel, ha az lenne. Ismerős árnyalak veszi hosszú lépteit személyemben a falu esti békéjében, mígnem elnyel a bolt. Felnyomom a varázslat hajtotta lámpákat, noha nekem nincsen szükségem rájuk, ezzel jelzem a külvilágnak, hogy itt van valaki, szabad a bejövetel. Hiába régi, nyikorgós a parketta, nem nyög bakancsom alatt, ahogy a pulthoz sétálok. Előveszem alóla a papírokat, átnézem, mik történtek az elmúlt napokban, van-e bármilyen új, különleges az árukészletünkben, vagy olyan vevői igény, amibe beletört még szakavatott mestereink bicskája is. Valaki nagyon siet odakint, pulzusa és légzése mindennél jobban árulkodik erről. Nem egy könnyed, éjjeli futásról van szó. Az illetőnek célja van. Az üzlet előtt lelassít, kifújja magát. Ide jött volna? Felpillantok az ajtó felé a bőrkötéses jegyzetekből és hamarosan érkezik a kopogás. Becsukom szépen a vaskos füzetet és indulok a bejárathoz. Nem sietem el, magas, sötét formám viszont hamar kivehetővé válik odakintről. Nemsokára nyitom az ajtót és megfoghatatlan, hátborzongatóan nyugtató tekintetemmel végigmérem a fiatal lányt. Nem mondok semmit, csak félreállok az útból és élettelenül lendítem hosszú, fehér kezem, groteszk komornyikként invitálva beljebb a kedves érdeklődőt, bármi hozta is ide.
|
|
|
|
|
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 213
Összes hsz: 844
|
FarkasA ragyogó napsütésben a legtöbben menedéket keresnek a meleg és nap elől, ezzel szemben neki eszében sincs így tenni. Habár van mellette nemsokkal egy fa, szándékosan nem úgy helyezkedett, hogy annak árnyéka ráessen, így most egy napvédő bűbáj hathatós közreműködésével "töltekezik" úgymond. A nyár már nem tart sokáig, Dante pedig tudja, hogy a tél kellemetlen lesz és hosszú, sokáig nem számíthat majd ismét ennyi melegre és napfényre, így egyelőre addig élvezi ki a dolgot, míg teheti. Törökülésben ül a fűben, napszemüvege most épp a feje tetejére feltolva, míg egy nagyobb felhő el nem vonul a nap elől. Addig is cigerattájának meggyújtásával foglalatoskodik. A szál vége narancsosan felparázslik, a rellonos fiú pedig elégedetten fújja ki a füstöt.
- Még mindig nem jelentetted a minisztériumnak, fiú. - A megszólaló alkimista hangja inkább elégedetten cseng mintsem felháborodottan vagy aggódóan. Neki csak jó, ha nem számolnak be mindenről, mindig is idegesítette, hogy egy idő után mindent a saját kezükbe akarnak venni velük kapcsolatban.
- Nem is fogom egyelőre. Meglátjuk, mire jutok magamtól. Semmi kedvem egy soron kívüli kontrollt végigcsinálni.
- És mit akarsz tenni, megint megkéred a kölyköt, hogy beszéljen hozzád?
- Biztos nem. - Dante kedvetlenül összeráncolja a homlokát. Egyáltalán nem csengett kellemetlenül a fülének Ábel szavai, de pont emiatt a tény miatt nem akarta megismételni.
Összességében átlagos varázslónövendéknek néz ki az iskola falain belül, semmi meglepő, sokkal komolyabb és markánsabb arcok is vannak itt nála. - De nem egy szellemlátó szemével nézve. Úgy már más a dolog fekvése, mondhatni kifejezetten riasztó látvány, és nem azért, mert annak akarna látszani, hanem azért, mert nemes egyszerűséggel kellemetlen még az elképzelés is, mi szülhet ilyen vizuális megjelenést egy kísértett személy esetében.
Ahelyett, hogy természetes és szokásos módon a kísértet valahol mellette vagy a közelében tartózkodni inkább olyan, mintha egy Danténál valamivel magasabb és szélesvállúbb személy venné körbe áttetsző auraként. Valamennyire ugyan kivehető arcának jellege, ám ezt megnehezíti a tény, hogy vonásaik helyenként összemosódnak, máshol szétválnak a különbségek mentén. Ha mindez nem tűnne egészségtelenül káros fúziónak a kéretlen "aurát" néhol fekete cérnavékony szálak futják körbe látszólag a fiú testéhez kötve őket. Valamennyire el tudja ugyanmozdítani magát, de néhéhány centiméternék nem engedik messzebb a fekete "béklyók". Nem is tűnik úgy, mint egy megszokott, önálló entitás, inkább mintha konkrétan a rellonos fiúban lenne, s mindössze a szellemlátói készség az, amely valamiféleképp értelmezhető vizuális élménnyé konvertálja a jelenséget.
A kísértet szavait hallani, ám mivel Dante csak gondolatban válaszol neki, legilimencia híján olyan a társalgásukat hallgatni, mint egy telefonbeszélgetés egyik oldalát.
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Thomas Balatonfüred, augusztus 19 |este a vízben | o
strandramenős
fürdőruha
Nem tűnik ijedtnek vagy riadtnak, hogy már nem annyira biztos talajon sétálgatunk. Vagyis hát biztosnak biztos, csak éppen nem talaj. Elkapom a pillantását, amit a mélybe vet, és egy apró kis bocsánatkérő mosoly suhan át az arcomon. Hát igen, így este nem tudok mit kezdeni ezzel, apró lámpákat nem tudok a víz alá irányítani, hogy lássunk is. A tisztaság részét megoldanám. Mondjuk, ha lenne nálunk pálca akkor világítással sem lenne baj. De ki fürdik pálcával? Egy mugliktól hemzsegő helyen?
- Gondoltam szeretnéd tudni, hogy azért nem olyan mély még a víz – jaj nagyon örülök, hogy tetszik neki a dolog, és nem pánikol tőle. Elég lenne egy aprócska jelet adnia a diszkomfort érzésének és már mennénk is kijjebb, hogy letehesse a lábát. Csupán biccentek egyet, amikor felel, és máris lejjebb süllyesztem a víztalajunkat. Apránként persze, nem úgy, hogy azonnal a kívánt magasságba érjenek az enyhe hullámok. A sajátomat is igazítom akkor már az övéhez, hogy egy szintbe legyünk. Ha már megtehetem, miért ne?
- De. Ettől még annyira nem, a többitől viszont már jobban. Viszont elő tudnám hívni Sutrát, hogy segítsen és nem merülnék ki – nyugtatom meg, hogy tényleg szuper elővigyázatos vagyok jelenleg. Még erre is gondoltam, ahogy egy hangyányi kis fáradtságot érzékelnék magamban, már meg is jelenne a vidám kis vidrakölyök, kapnék az energiájából és nem valami kórházban kötnék ki. Jobb esetben csupán eszméletlenül.
- Megtanulható egyébként, talán mesterszinten vagy min – árulom el Thomasnak, bár a kiegészítés miatt már most eldöntöm, hogy ha meg is tanulom ezt a képességet, előtte nem nagyon fogom bemutatni. Nem fogok beletrappogni a hite dolgaiba, hogy megszentségtelenítsem azt. De lehet, hogy nem is erőltetem a dolgot, majd meglátjuk.
Derűsen figyelem, ahogy eltűnik a szemem elől, és még derűsebben követem végig a tekintetemmel ahogy úszik. Nem látom ugyan, viszont érzékelem merre halad. Pedig nem ér hozzám, sőt. De az elememben vagyunk, ha odafigyelnék a halak mozgását is észlelném. Persze nem akarom, csak a barátomra na meg a néha el-eltünedező macskámra szeretnék figyelni. Oké, még sem. Igazából csak Thomasra figyelnék. Hamarosan a feje áttöri a víz felszínt, megvárom amíg teljesen függőleges helyzetbe hozza magát, és már tolom is a lába alá rögtönzött talaját. Felesleges lejjebb ereszkednie, megoldanám én azt is, de hálás vagyok érte, hogy nem nekem kell.
Persze megint korrigálnom kell a távolságon, csukott szemmel elég nehéz megállapítani, hogy merre is vagyok pontosan; de hamarosan megint előtte vagyok. Arcáról lefolyatom a vizet, hogy ne kelljen dörgölnie a szemét, majd mosolyogva figyelem, hogy végre vizes a haja! Ami persze, hogy a homlokába lóg, szóval odanyúlok, hogy hátratúrjam. Ez lesz az új kedvenc mozdulatom. Szótlanul nézem a vonásait, amíg ki nem nyitja a szemét. Ekkor elmosolyodom, de nem érzem úgy, hogy rajtakapott volna azon, hogy bámulom. Mármint dehogynem, de nincsen ebben semmi rossz. Mindeközben lótuszok jelennek meg körülöttünk a víz tetején, a hatalmas levelükön egy-egy parányi kis békával. Persze mindent vízből, és persze fogalmam sincs, hogy miért pont ezek. Nem figyelek oda. Benito viszont nagyon megörül ezeknek a kreálmányoknak, és nekiáll buborékba zárni a kis jószágokat. Vagy legalábbis próbálja őket. A célt tévesztett golyóbisok karnyújtásra landolnak tőlünk a vízbe, lágy permetet szórva ránk. Erre sem figyelek.
- Mihez lenne kedved? Mit szeretnél csinálni? - kérdezem meg halkan, visszautalva a korábban elhangzottakra. Bár persze, kitalálhat mást is, nem muszáj lebegni, vagy úszkálni.
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Adamszombat este | | o
 Egyre nyugtalanabbul toporgok az ajtóban, pedig hát tényleg nincsen abban semmi sem, hogy éjszaka egy zárt bolt előtt ácsorgok. Oké, hivatalosan van csak zárva, mert lámpa fénye világlik odabenn. És hamarosan már egy közeledő sziluett is látszódik. Hangosan fújom ki a levegőt megkönnyebbülésemben. Bevallom őszintén tartottam tőle, hogy az a lány csak felültetett és nincs is itt senki. Szóval határozottan örülök annak, hogy feltárul az ajtó, el is mosolyodom hát gyorsan.
Nem tudom mire vélni azonban azt, ami történik. A mosoly lassan eltűnik és rossz előérzetem lesz, már csupán attól is, hogy a hórihorgas alak mindenféle látható érzelem nélkül végigpillant rajtam. Nyelek egyet, igyekszem leküzdeni egyrészt a hirtelen rám törő vágyat, hogy azonnal fordítsak hátat és meneküljek el innen; másrészt pedig próbálom elérni, hogy ez ne látszódjon rajtam. Csupán biccentek egyet az invitálásra, vetek még egy pillantást a kihalt utcára és belépek a boltba. Érdekes, hogy eddig mennyire örültem annak, hogy egy lélek sem járt errefelé; most pedig azt kívánom, hogy bár zsúfolásig tele lenne, méghozzá fényes nappal. Teszek pár lépést, hogy az általam biztonságos(abb)nak tartott távolságba kerüljek a férfitól, majd hirtelen felé perdülök.
- Elnézést a késői zavarásért Mr. Kensington – szólítom meg udvariasan a tulajdonost. A nap nagy részében a nevét motyogtam, hogy ne felejtsem el, ha már ilyenkor török rá. Kicsit zavarodottan babrálok a táskám pántjával, enyhén rémisztő nekem ez a helyzet. És valljuk be a velem szemben álló férfi sem éppen öhm, szokványos kinézetű. – Az alkalmazottja mondta, hogy esetleg Ön tud segíteni, meg, hogy jöjjek bátran, szól Önnek.
Legalábbis mintha valami ilyesmit motyorgott volna a lány, miután én elköszöntem tőle. Mindenesetre inkább elhallgatok, mielőtt hadarva előadnám a jövetelem okát. Talán megerősítést várok, hogy tudja ki vagyok, tudja miért jöttem. Talán, hogy el sem kell mondanom, hogy mit szeretnék, már rögtön elmondja, hogy lehet-e vagy sem. Igen, ennek örülnék. Akkor hamar végeznénk. Vetek egy pillantást az ajtó felé önkéntelenül, de ha tudatában is lennék tettemnek sem tudnám a miértjét. Csak … szeretnék megint odakint lenni. Vagy még inkább a kastélyban, a szobámban.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
LAU
éjszakai fürdőzés | a szünetben Balatonfüreden | x
fürdőgatyám KATT
Megnyugodva bólogatok. Nem akarnám, hogy míg itt elszórakozunk, kifárassza magát. Figyelem a csodacica röpködő vízbuborékait, aztán megint Laura nézek, ahogy kiderül, mégis megy a hydromágusoknak ez a vízen sétálás. Csak egy "ó"-val adom tudtára, hogy értem és inkább nem is gondolom tovább a dolgot, mert komolyan elképzelésem sincs, mit érezzek ezzel kapcsolatban. Azt hiszem, nem csoda, hogy ilyen kevés varázsló gyakorolja a keresztény hitet. Bele lehet bonyolódni. Viszont Liam bácsit ez egyáltalán nem tántorítja el és nem talál ebben nehézséget. Nekem sem szabad. Nem is igazán teszem. Megfér bennem. Csak néha akad egy-egy ilyen furcsa pont. Puhán érkezek megint a víztalajra. Hiába tünteti el azonban a nedvességet arcomról, már reflexszerűen mozdul a kezem, hogy letöröljem, főleg szemeimről, melyeket most a kis segédletének köszönhetően könnyebben nyitok ki, azonban ténylegesen ezt nem igazán veszem észre. Rámosolygok és már nyúlnék a hajamhoz is, ám beelőz. Leeresztem hát kezem és hagyom, hogy hátratúrja. Önfeledt derűvel figyelem őt ebben az újabb, minden tekintetben varázslatos pillanatban. Szemem sarkából észlelem, micsoda jelenségek tűnnek fel körülöttünk. Körebpillantok kicsit elbűvölve. Lótuszok. Mint amit tőlem kapott. Benito meg tovább bohóckodik. Szusszanva nevetek egy aprót rajta, hogy aztán ismét barátnőmre nézzek, mikor kérdez engem. Tekintetem elkalandozik arcán, végigfutva szemein, haján, orrán, száján. Nyelek egy nagyot, lesimítom tarkómon hajam és közben elkapom róla pillantásom, lesütve a mélységbe. Túl sok mindent gondolok és érzek most egyszerre, ám az egyik legelemim emelkedik most mindegyik fölé: a félelem. De talán jól teszi. Igen, talán ez most még jól is jön, bár ez ennyire világosan nem fogalmazódik meg bennem. - Esetleg... kijjebb mehetnénk kicsit? Oda, ahol tényleg eddig ér nekünk a víz? - kérdezem, ismét megremegő gyomorral. Borzalmasan fura nekem, hogy nem hogy nem látok magam alá, fogalmam sem lehet, mi történik alattam. Ostoba egy rémület ez, ettől még azonban nem lesz kevésbé létező. - Vagy... úszhatunk előtte egyet még beljebb és majd utána - vetem fel ezt, hiszen rájövök, jól esne most egy kis eféle mozgás. Ő persze nem kell, hogy ússzon, tudom, hogy neki az nem annyira megy, mint inkább a víz segítségével haladnia. Viszont én szeretnék. Nyilván fura, mitől jobb úszva nem enni képben, mi van alattad, mint egy helyben állva. Igazából semmitől, attól is rajtam lesz az enyhe frász, viszont muszáj ezeken ennyire legalább felülemelkedni. Szemeimben egy kis bocsánatkérés fénylik, hiszen sajnálom, hogy rámtört ez az iszony, meg hogy ilyen unalmas és fantáziátlan vagyok, holott lehetőségeink itt a lánynak köszönhetően határtalanok. Azonban az is hozzátartozik, hogy pontosan tudom, ő és a cicája úgyis gondoskodnak arról, hogy kivételes mágikus események részesei legyünk a lubickolásunk ideje alatt.
|
|
|
|
|
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 213
Összes hsz: 844
|
- Azt nézve, hogy mennyire próbálkoztál, ez tulajdonképpen kész csoda. - És amúgy jó érzékkel húzta fel, kiválasztott egy legalább annyira törékeny pillanatot, mint amilyen az az üveg volt, amelynek aztán a szilánkjai beborították a padlót. azt el kell ismernie, hogy akár intuíció, akár emberismeret volt az alapja, de a momentumot elkapta.
Nem mintha ez érdem lenne! Ugyan most egészen kulturáltan elbeszélgetnek, még ki is merné jelenteni, hogy nem idegesíti, de ha felidézi azt a pillanatot, azt a szemtelenkedést, szájalást és nyilvánvaló lázadást, még mindig enyhén tikkelni kezd a szeme alatti izom.
- Észrevettem. - Csak futólag kapja el a gesztust, nem is tudja eldönteni, hogy valóban mosoly volt-e vagy csak annak a mozdulatsornak a lezárása, amelyet Ábel láttatni engedett, ennek ellenére véleménye szerint még így is messze túl hosszab időzik el a tekintete az újra felbukkanó alsó ajakon. Csak néhány századmásodperc, de ez pont néhány századmásodperccel több, mint ideális lenne. Valami mindig arra készteti, hogy a pillantása vissza-visszavándoroljon a másikra. Nem azzal a filmes gyakorisággal és egyértelműséggel, mint mikor a hős vagy hősnő a szomszéd asztalnál oda-odales a másik főszereplőre, annál ez sokkal diszkrétebb és észrevétlenebb, gyakorinak sem olyan gyakori. Ahhoz azonban elég, hogy regisztrálja magában az ingert és meg akarjon tőle szabadulni. A "beváltra" valóban homlokráncolva, ezúttal egyértelműen Ábelre néz, míg az nem pontosít a megfogalmazáson. Érdekes lett volna, ha eredetileg is az a célja, mint amivel végeredményben zárult. Közben már az utolsó grammokat söpri bele a maradék hozzávalók rá eső részéből, miután kimérte.
- Igen, elég ideges. Úgy tűnik, ebben tehetséges vagy. - Hát ez azért erősen megkérdőjelezhető, hogy bók lenne. Támadásnak sem támadás, de a megállapítás mögül kikukucskáló cinizmus összetéveszthetetlen.
- A következő 6 órában így kell állnia, szóval ezzel végeztünk. - Elpakolja a megmaradt kellékeket és egy nedves ronggyal épp csak futólag áttörli az asztalt, utóbbi nagyjából fél perces mozdulatsor csak, nagyon túlzásba nem viszi, amúgy is fognak még itt járni a manók is.
Rövid csend áll be, már-már úgy tűnhet vagy megfeledkezett vagy szándékosan nem vesz tudomást a korábbi ígéretéről, miszerint visszatérnek erre a párszaszó dologra, de végül csak felhozza. Elvégre, ha már kimondta, nevetséges lenne kihátrálni belőle, ráadásul tagadhatatlanul érdekli őt is.
- Azt hiszem, említettem, hogy van egy egyáltalán nem megerősített sejtésem, még szerintem is gyenge lábakon álló tézis, viszont más lehetőséget sem nagyon tudnék mondani.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x
 A bagolyköves kétszer is meggondolja, bejöjjön-e. Ez mondjuk elég szokatlan a fajtájától. A Mágustanoda lakóit már a kezdetektől egy külön kategóriaként kezelem. Jellemzőjük a meggondolatlan, önveszélyes, merész viselkedés. Nála kivételesen nincs szó ilyesmiről. Viszonylag kevés ilyen akad köztük, ám minden alkalom becsülendő. Nem azért, mert imádom, ha rettegnek tőlem, hanem mert hasznosnak tartom, ha így tesznek. A saját érdekükben. Berakom mögötte az ajtót és komótosan lépek utána. Finoman megrázom a fejem, jelezve, hogy ebből ne csináljon gondot, nem zavar. A mozdulattól hosszú hajam kicsit még jobban arcomba sodródik. Elsétálok mellette nesztelen járásommal, vissza a pulthoz, behúzódva mögé, miközben hallgatom. Kifejezéstelen, sima vonásokkal veszem tudomásul, miért érkezett, aztán ismét felnyitom a bőrkötéses jegyzetfüzetet. Nem szólt ugyanis Szilvia nekem, legalábbis nem láttam üzenetet tőle sehol, evégett lapozok a legfrissebb oldalra, hátha csak elkerülte valami a figyelmem. Vékony, sápadt ujjamat az írásra bököm és húzom rajta végig, így tallózva. Semmi. - Miben tudok segíteni? - szólalok meg végre monoton, rekedtes baritonomon, vetek egy pillantást a lányra, aztán magamhoz veszek egy darab papírt, rákörmölve zseniális, ám alapvetően pokróc alkalmazottamnak, hogy legyen szíves jobban figyelni az üzenetek átadására, mert itt van éppen egy vevő, akinek nem tudtam a jöttéről, pedig kellett volna; ezt a lapot pedig becsúsztatom a vaskos jegyzetkötetbe és lezárom. A kis boszorkánynak nem fogom az orrára kötni Szilvia bakiját. Mindenkivel szemtől szemben vagyok kemény, a hátuk mögött pedig védem őket. Megerősítést tehát nem kap tőlem bár a lány, viszont állok szolgálatára. Fél tőlem. Szerintem ugyan nem tudja, kivel is van pontosan dolga, ám félni fél tőlem, valószínáleg egyszerűen miattam, mint jelenség miatt, másfelől pedig a szokatlan légkör miatt, ami övez engem és amiatt a -valószínűleg számára még ismeretlen- fény miatt, ami régi tekintetemben ül. Látom, hallom, érzem rajta. Szíve fülemben kalapál, vére buzgón áramlik. Nincs mit tennem ez ellen. Ha nyugtatni próbálnám, csak jobban felizgatnám. Mit mondhatnék? Ne izguljon, nem harapok? Ez egy részt nem helytálló, másrészt semmit nem javítana a helyzeten. Úgyhogy csak lassan pislogva, türelmesen szemlélem őt, várva, hogy megtudjam, miért tért be hozzánk. Kétlem ugyan, hogy többet tudnék tenni érte, mint Szilvia vagy Ilosvai úr, ám kolléganőmnek biztos megvolt rá az oka, hogy hozzám hajtotta.
|
|
|
|
|
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
HeRNik | naGIGÁThor
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
|
Tulajdonképpen élvezi, hogy minden egyes alkalommal Masa torkára forrasztja a szót. Nem mintha ő ilyen forrasztós gyerek lenne, mert alapvetően tényleg úriember, csak amikor leskelődnek utána és megpróbálják kihallgatni, azt annyira nem csípi. Mert oké, a levitás most hallott egy tök ártatlan beszélgetést, de itt lehetett volna szó akármiről és kiköthetne a dolog a bulvárlapoknál. Ezért is van az, hogy a férfi roppant elővigyázatos, már ami a kimondott szavait illeti.
- Úgy gondolod? - felvonja fél szemöldökét és gúnyos mosolyra húzza száját. - Fogod te még siratni ezt az információt - nagyképűnek hangozhat, amit mond és... Jó, igazából az is. Egyébként szinte leolvassa a lány arcáról a gondolatait, hiszen képtelen elrejteni őket. Megvan a véleménye Henrikről, de hála istennek ez viszont sincs másképp: senki sem szereti a tizennégy éves ugrándozó csimaszokat, akik azt hiszik, bármit megtehetnek csak úgy. Mert ez nekik jár. Ez a mai szabadelvű nevelés legnagyobb hátránya: a gyerekek nem tanulnak meg viselkedni. Nincs ez másképp a lefülelt alannyal sem, azonban hősünk nem érzi úgy, hogy az ő feladata volna eme hiányosságot korrigálni. Ha a szülők nem tették, nem az ő felelőssége lesz.
- És mi is a különbség közted és James Bond között? - mintha csak elgondolkodna ezen a roppant nehéz kérdésen, végül egy lesújtó pillantás kíséretében folytatja is mondandóját. - Ja igen, hogy Te nem vagy James Bond. Ő valószínűleg nem vetkőző srácok után próbált leskelődni, lehet ez is némileg komolyabbá teszi a kémszakmát - mondta volna, hogy férfiak után, de mivel csapattársai a legjobb indulattal is csak srácok, így nem óhajtott ezzel a kifejezéssel támadási felületet adni. Merthogy ezúttal Masa jogosan oltotta volna őket ronggyá - amit persze Henriknek eszébe sem lett volna magára venni. Közben terítékre kerül a terelőpárbaj is, ami rendkívüli módon mulattatja Ambrózy-t. Mi több, szíve szerint hangosan kacagna a gondolatra. A Roxfort-ban egyébként szokás volt ilyesmit tartani, bár tény és való, hogy csak a profibb terelők vállaltak be hasonlót, így is nem egyszer lett csúnya baleset a vége. Ezt azok számára találták ki, akikre igaz volt az "amelyik kutya ugat, az nem harap" kifejezés, így könnyedén tudatosíthatták a nagyszájú fiúkákkal, hogy hol is van a helyük azon a bizonyos képzeletbeli polcon.
- Te hívtál ki tulajdonképpen, nem értem, mi az értetlenkedésed tárgya - hozzáteszem, Henriknek eszébe sem jut, hogy a Bagolykőben ilyen veszélyes dolog nem szokás. A Durmstrang is jeleskedik hasonlóval, ott állítólag egyszer haláleset is történt, ezért az utóbbi időben nem nagyon volt precedens ilyesmire. Mondjuk nem meglepő.
Hallgatja a lányt és hirtelen nem tudja, mit is gondoljon róla. Újabb szájhős. A kínos pillanatok számára mit sem jelentenek, így hát akkor elkezd valóban öltözni - tényleg otthon fog csak zuhanyozni, a fenébe is -, közben pedig kérdő tekintettel pillantgat Masa felé, aki ontja magából a szót. - Egy terelő, aki fél seprűre ülni. Érdekes párbajnak nézünk elébe - felvonja fél szemöldökét, hangjában azonban nem fedezhető sem gúny, sem szarkazmus. Éppenséggel döbbenet és hitetlenség árad szavaiból, miszerint nem hiszi el, hogy a lány képes lenne egy öngyilkossági merényletet végrehajtani. Merthogy egy terelőpárbaj számára az lenne. Igazából nem is az ő dolga, valószínűleg, ha tényleg megejtik, neki csak annyi a lényeg, hogy a másiknak legyen vér a pucájában és álljon ki ellene. Soha nem fogják elengedni a gurkót, mert Henrik tisztában van vele, hogy a lánynak esélye sem lenne és mindenképp súlyos balesetet szenvedne. Noha dolgozik benne a tanítási vágy (a móresre tanítása - a szerk.), semmiképp sem akarna szándékosan ártani a levitásnak. Legalább egyiküknek legyen ennyi esze. - Na mindegy, akkor hamarosan. Jó gyakorlást, stöpszli - ahogy elmegy mellette, megborzolja a haját és egy laza mozdulattal kilöki az ajtót, hogy magára hagyja Masát a gondolataival. Ha minden igaz, akad belőle bőséggel.
|
|
|
|
|
Csepreghy Péter
INAKTÍV
a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
|
VII. Helvey Belián BalázsA kedvemet nem szeretném elrontani, de azért keserű íz telepedik meg a számban, amikor az iskolatársakra gondolok. Kevesen vannak, akik mellett baráti biztonságban érezhetem magam, de nem is a szám számít, igaz? Ott van például, Eli, aki világi spanom, és ha csak egy órát tudunk együtt tölteni, már az olyan lelki feltöltődés, hogy aznapra ki van pipálva minden jó érzés. Akaratlanul húzom mosolyra duzzadt ajkaimat, majd a vállamat vonom amolyan gondolataimban szórakozott módon, és újra a másikra emelem tekintetemet. Hallgatom, sőt szinte iszom a szavait. Úgy, mintha ő valami tanító lenne, én pedig a tudásra szomjas tanítványa. „ Majd rájövök” Mondogatom magamban, és megint visszatér a keserű íz a számba. Tudom én, tudom én. Ha nagyobb leszek, akkor okosabb is és tapasztaltabb is. És majd akkor újra ennyi idős szeretnék majd lenni. De most meg – ugye – felnőtt lennék legszívesebben. Női szíveket hódítanék, olyan törnék össze. Nem. Az utóbbit nem tenném. Menőn hangzik, de a szívvel nem játszunk. Nagyon sérülékeny. És az enyémen lévő néhány öltés is fel-felszakad olykor. Teljesen meggyógyulni soha nem fog. „ Ne akarjak mindenkinek megfelelni” Teszem el az egyik aktába ezt a tanácsot is. Ilyenkor mindig komolyan bólogatok Balázs szavaira. Felfogom, értem, de… - És azt hogyan kell? – szökik ki a gyermeteg kérdés, miközben mélyebbre szúrom szemeimet a másikéba. Eléggé érdekel, hogy mégis mi a módja. – Lehetetlen – suttogom, mintha most hallanám először a szót, és nem érteném. Nem mondom, hogy annyira próbálkozok megfelelni mindenkinek, de azért na. Szereti az ember, hogyha szeretik. És… á! Ki akarok becsapni? Kétségbeesetten próbálok néha egy mosolyt kicsalni a beszélgetőpartnerből vagy csak valami olyat mondani, amivel kicsit több lehetek a szemében, mint egy pösze kis elsős. Ez megfelelni akarás lenne? Bizonyára. - Tudod, én amolyan céltáblának születtem – teszem hozzá zárásképpen vállamat vonva, mert igazán nem szeretnék többet beszélni erről. A legszánalmasabb tinédzsernek érzem magamat ilyenkor, ez az érzés pedig nem szükségszerű a nap egyik pillanatában sem. - És azt hogyan kell? – nem akarok reklám-Ábellé válni, de tényleg nagyon érdekel. Ő nagyfiú, én főnixkölyök. Szeretném elsajátítani ezt a két dolgot, hogy boldogabban éljem a hétköznapokat. Pesten. Hú, de cseszettül menő. Mindig fel akartam jutni Budapestre, de Anyu csitított, hogy oda nem szabad, mert Sin City meg miegyéb. Jó nekünk az eldugott mágusfaluban, ahová a kutya nem jár. Nem szabad feltűnőnek lenni, mert fatális hibát követhetek el, amivel az egész életünk kárba vész. Igen; Anyu ilyen. Borúlátó és mugli-félő. - Akkor te rendesen láttad az állatkertet, a Citadellát meg mindent? – sétálok hozzá közelebb, és leülök a fűbe. Kicsit nedves, és hűvös, de mintha nem is érezném emelem kíváncsi szemeimet Balázsra. – Úgy mennék, bakker – csóválom meg lemondóan a fejem, majd átváltom bólogatásba. – Bent lakok, aha. De sokan járnak be Bogolyfalváról is. Már nem olyan szigorúan bentlakásos, mint régebben. Én két havonta járok haza Talárosra.
|
|
|
|
|
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
HeRNik | naGIGÁThor
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
|
Hercegh Kriszpin Valamelyest megnyugtató tény, hogy kellően impozáns anyagot sikerült összeszednie, amely nagyjából-egészéből lefedi az alapkövetelményeket. Így hát Kriszpin mondandójára csak biccent és így, hogy érzi, a megbeszélés a végéhez ért, szinte hallja aláhullni a sziklákat. Megkönnyebbült. Kár is tagadnia, be volt rezelve, mert rengeteg dolog függött ettől a találkozótól, ami ha nem is kitörő sikerrel, de lényegesen pozitívabban zárul, mint amire számított.
- Köszönöm a lehetőséget és, hogy fogadott. Számomra megtiszteltetés - végre képes őszintén elmosolyodni ő is, vállai kiengednek és láthatóan lazábbá válik. Mivel érzi, hogy innentől kezdve nincs már mit mondjon és a továbbiakat úgyis az irodavezetővel kell elintéznie, így feláll és kezet nyújt az igazgatónak. - Még egyszer köszönöm, örültem a szerencsének - kezet fognak és a férfi még elkíséri az ajtóig, ahol elválnak útjaik.
Egyébként az irodavezető legalább olyan készséges, mint Kriszpin volt, átnyújtja az anyagokat, sőt, ő már át is nézte, mi hiányzik még a pályázat teljességéhez és bejelölte azokat a pontokat Henrik számára. Úgy érzi, jól döntött, hogy ide jelentkezett és a Bagolykövet nézte ki magának, hogy az évek alatt megszerzett tudását átadhassa. Persze hatalmas kérdés, hogy végül a tárgyát elfogadják-e és milyen sikerességgel fogja tudni megfékezni a jövendőbeli baleseteket néhány elméleti órával, de hiszi, hogy a következmények tudatában a diákok kétszer is átgondolják, mitévők legyenek egy adott szituációban. Amikor végeznek, elindul hazafelé és végre, hosszú idő óta először tényleg őszinte mosoly ül arcán.
|
|
|
|
|
