36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - összes RPG hozzászólása (37206 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 1230 ... 1238 1239 [1240] 1241 » Le
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 13. 22:31 Ugrás a poszthoz

LAURA
kedd délután | a padon | x

Veszettül izgultam én is ám a vizsgálat előtt, pedig nem is értem, mit hittem, mit fognak tenni velem. Mostmár persze adom itt a nagy bátrat, dehát már tényleg furának tűnik, mennyire tartottam az ispotálylátogatástól.
- Nem, nem fényképalbumot, azt hiszem. Mondjuk az is jó ötlet. Hiszen vannak olyan fotóim, amik mondjuk ugyanakkor készültek, azokat nem kell mind kirakni. Nade nem, ő valami ilyen felakaszthatós akármit tervez - magyarázom ilyen végtelenül szakszerűen, közben kicsit felemelem a kezem, valami ilyen felcsiptető mozdulatot téve. Madzagot vagy zsinórt emlegetett, amin lógnának. Na majd kiderül. Már alig várom!
Hamarosan viszont minden tervezgetés, egyeztetés, elmélkedés háttérbe szorul. Távol már az előadásban való segédkezés, a látásom kérdése, meg minden. Csak ez van, amiért megszólítottam őt. Csak ez és minden, ami vele jár. Márpedig olybá tűnik, ezzel minden jár. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ideges vagyok. Zaklatott, izgulós, ilyenek. Az pedig, hogy hozzám szól, igazából jól jön. Igazából nagyon jól. Kizökkent. Eléggé ahhoz, hogy rájöjjek, ha húzom az időt, azzal nem csak magamnak okozok rosszat és sodrom magam egyre durvább stresszelésbe, hanem szegény Laut is várakoztatom, akinek meg fogalma sincs, mit akarok. Aki biztos, ezerféle dologra gondol már, miközben én látványosan kerülök veszélyes önkívületbe. Nem csinálhatom ezt vele. Vagy most azt mondom, hogy hagyjuk és akkor tényleg hagyom, vagy pedig beleállok abba, aminek nekiveselkedtem. Ahogy visszanézek rá, ráébredek, ezt kell tennem. Akármi legyen is a vége. Hiszen nem tudnám hagyni. Nem tudnám titkolni, nem is akarnám. Nem menne. Úgyhogy nincs más hátra, mint előre. Picit jobban felé fordulok, ahogy ülök mellette. Szinte görcsösen fogom a pad szélét két oldalamon. Mintha oda vezetném le feszültségem, abba a szorításba.
- Arra gondoltam... szóval... - állok neki nyökögni, de legalább végre beszélek. Közben a lány tekintetét, arcát figyelem. Ahogy így ráemeltem pillantásom, kócom egy része ráhullik a homlokomra. Ezt gyorsan hátratúrom, aztán visszafogok a padra. Nem mintha a mozdulat sokat segítene.
- Azt akartam kérdezni, hogy... - folytatom és csodálom, hogy a szívem nem ugrott még ki a helyéről, átszakítva ingemet és berepülve a szökűkútba egy nagy placcsanással. Lüktet a fejem tőle. De már nincs visszaút. Elfutni nem fogok, akkor meg muszáj lesz kiböknöm.
- Esetleg szeretnél... lennél a... lennél a barátnőm? - lehelem szinte csak utolsó szavaimat, ami kérdésemnek szinte kérés ízt ad, ám mindenképp őszinte, tiszta vágyódást. Istenem. Kimondtam. Megkérdeztem. Egyszerre szabadulok fel és nehezednek rám újabb súlyok. Biztos jó volt ez így? Nem lett volna stílusosabb randira hívni? De milyen lett volna az? Feszengtünk volna szerintem. Ezután is lehet randizni, ha úgy alakul. Az meg fel se merült bennem, hogy esetleg megcsókoljam. Hiszen mi van, ha kiakasztom vele? Ráadásul, Jézusom, csak ha rágondolok, berezelek. Nincs nekem ehhez bátorságom. Ha viszont már úgy gondoltam, inkább megbeszéljük, nem úgy kellett volna kérdezni, akar-e járni velem? De az furább. Miért, az, hogy legyél a barátnőm, nem az? Hányszor átpörgettem már pedig magamban az elmúlt napokban, de sejthettem, hogy amint itt leszek, nem fogom tudni úgy mondani, mint terveztem. Mindegy, a lényeg megvolt.
- Erre nem kell most felelned - szögezem le gyorsan, felemelve kicsit kezem, azzal is nyomatékosítva, hogy tényleg nem kell sietnie. Sehova se.
- És... és tudnod kell, hogy akármit is mondasz, én... szóval mi maradunk mi - mutogatok egyikünkről másikunkra, miközben visszatér belém az élet és szokásos önmagam. Noha egy olyan szerepben, amire még nem volt példa. - Ha nem, akkor nem. Semmi baj nincs, ha nem - rázom a fejem, próbálva efelől megnyugtatni őt, noha mellkasom megsajdul erre az eshetőségre. Hiszen bár komolyan mondom, amit mondok, az biztos, hogy ha nemet mond, kell majd idő nekem, rendbeszedni magam. De meg fogom tenni. Hiszen fontos nekem és nem akarom elveszíteni. Viszont, hé, várjunk már, még nem mondott nemet! Különben is, elég a dumából. Nem állok neki magyarázni semmi mást, hagyom, hogy megeméssze a kérdésem és mindent. Hagyok neki teret, miközben persze veszettül izgulok, mi lesz. De csak ülök mellette és figyelem őt, reménykedőn, várakozón.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Theory Delacroix
INAKTÍV



RPG hsz: 30
Összes hsz: 36
Írta: 2019. július 13. 23:03 Ugrás a poszthoz

„Drága” bátyám
~ aki valójában nem más, mint egy ogre ~

Mély lélegzetet vettem, majd lassan kifújtam a levegőt. A szám akarva-akaratlanul féloldalas mosolyra húzódott, a szemeimbe pedig beleköltözött a jól megszokott dac. Egy kósza, fehér tincset a fülem mögé söpörtem. Menten felfordult a gyomrom a Theon arcán éktelenkedő, fogkrém reklámba illő vigyor láttán, és éppen ezért kedvem támadt letörölni azt. Ha harc, hát legyen harc!
─ Szamár, mi? Akkor ezt azt jelenti, hogy te vagy Shrek, ami rengeteg dolgot megmagyaráz. Kezdve a képeddel. A szobádban lévő állandó disznóólat, meg az evési szokásidat. Csak hogy tudd, Edgar és én leszavaznánk téged. Egy patkány fél fogunkra se lenne elég, ahogyan egy törpe lány sem, és mivel te vagy az idősebb hármunk közül, többet éltél már nálunk, így téged ennénk meg. Igaz, ami igaz, férfi létedre eléggé csontos vagy, de legalább lenne fogpiszkálónk. Amúgy is… tudod, hogy Edgar mennyire szeret csontokkal játszani, és koptatni velük a pici, pengeéles fogacskáit. ─ ezzel belekapaszkodtam a bátyám lófarkába, majd alaposan megrángattam, és a kívánt irányba húztam vele. ─ Ha nem jössz magadtól, így foglak elvonszolni az iskoláig, ezt a legjobb lesz, a fejedben lévő káposztalébe mártogatod! Mert, hogy ott nincs semmi más, az biztos! Miért kell úgy viselkedned, mint egy… áhh, hagyjuk… ─ szusszantam egyet, majd újra a kezeimbe vettem minden tartozékom.
─ Olyan jó lesz végre nem veled lenni... ─ pördültem meg az úton bőröndöstől. Amióta csak az eszemet tudtam, azt a pillanatot vártam, hogy megszabaduljak a bátyámtól. Néha úgy éreztem, és érzem most is, hogy bele tudnám fojtani egy kanál vízbe, de anyuék ennek az említésétől is mérgesek lettek.
Utoljára módosította:Theory Delacroix, 2019. augusztus 7. 20:07
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kreßler Stella
INAKTÍV



RPG hsz: 202
Összes hsz: 514
Írta: 2019. július 13. 23:48 Ugrás a poszthoz

Erik apus
július 11., csütörtök délután ¤ #PrincesStellawithLittlePrinceCharming


Türüptütürü. Dúdolgatva cipeltem kifelé a 2 és fél éves David-et, ahogy máshogy nem akart ez működni. Vége volt a foglalkozásomnak, így az ovisoknál segítettem be, ma éppen Emma picijeinél. Figyeltem, ahogy a legkisebb kislány Bojarska éppen beszánkázik a homokozóba két másik kislánnyal,d e azt hiszem a "kóstoljuk meg" vészhelyzetet elhárította Ezra dingje. Tulajdonképpen az, ha tagadni akarná is bárki, de ezen csak elmosolyodtam, örültem, hogy sínen vannak a körülöttem lévők, még ha nem is teljesen. Ami a Bubum illeti, és nem a négylábút, érte kicsit aggódtam, azaz értük, reméltem, hogy nincs akkora baj, mint ami a lengyel lányra meg rá volt írva, vagy amit láttam. Szerintem Bogna még sosem tett fel nekem kérdést, általában azok nekem vannak, neki meg mindenre is akad felelete.
- Szimi, gyere ide, ne fuss a hintához - kiabáltam a kislány felé, bár nem akartam megijeszteni, kicsit talán mégis sikerült. Persze hatott, mert felénk lépdelt, aztán ahogy leültem a cipőallergiás kisfiúval és az ölembe ültettem kifelé fordítva, hogy nézelődhessen, megkérdezte a törpi játszunk-e. Szóval ezen fel is buzdulva fogtam meg a kezeit és vigyorogtam rá Szimikére. - Emlékszel a tegnapi játékra? Hogy is volt? Apacuka, fundaluka... - kezdtem lassan a kisfiú kezeivel a tapsot és a pacsiváltást, a kislány pedig mondta is a mondókát utánam, legalább mindketten élvezték. Én meg örültem, hogy kis boldogok, édes kis teremtések ezek a gyerekek, és szeretem, milyen kis tanulékonyak és őszinték. Akkor néztem csak fel, mikor vesztettünk a lányka ellen, mert elrontottunk egy keresztezést és el is nevettem magam a "még egyszer" kijelentésre. De ott volt Erik. Láttam, biztos Hannahnál volt, azért intettem felé, bár nem csak a saját kezemmel. Hónapok óta minden kimondatlan és kusza. Nem jó ez így.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 13. 23:51 Ugrás a poszthoz

Thomas

kedd délután a szökőkútnál|o


Elcsodálkozom a fénykép elrendezési ötleten ami Riley fejéből pattant ki. Igazából, egész jól hangzik. Bár elképzelni persze nem tudom rendesen, hiszen a kép felakasztásról nekem vagy egy bekeretezett kép jut az eszembe, vagy pedig a sötétkamrás megoldás, amikor a madzagra vannak felcsiptetve a száradó képek, amik korábban az előhívó folyadékban áztak. Vagy miben.
- Ó! Az is jó! Akkor tényleg tele lesz az egész szobád képekkel! – lelkesedek én is vele együtt. Ez még szuperebb mint a fényképalbum. Csak elég belépnie és máris ott látja maga körül az életének minden boldog pillanatát. Ekkor jövök rá arra, hogy mennyire igaza van. Tényleg kell rólunk közös kép. Legalább egy. Hiszen annyi mindent élünk át közösen. Kicsit sajnálom, hogy annyi pillanat elveszett, vagyis az emlékezetünkben őrizzük őket, de azok idővel kifakulnak, feledésbe merülnek majd. Milyen kár értük.
A feszült pillanat pedig egyre csak nyúlik, én már tényleg rémeket látok, a lehető legrosszabb is megfordult már a fejemben. Hogy rájött én mit érzek, és ő ezt így nem akarja, inkább ne is legyünk barátok. Figyelem őt némán, próbálva meggyőzni magam, hogy nincsen semmi baj, de nem megy. Küzdök azzal, hogy ne lábadjon könnybe a szemem, hogy valahogy megerősítsem magamat, ha mégis olyat mondana, amitől összeomlik a világ körülöttem. Még azt is próbálom bemesélni magamnak, hogy valami totál átlagos dologról lesz szó, és csak én festem az ördögöt a falra; de ezt képtelen vagyok elhinni.
Végre rám pillant, ami jó, ez már egy változás. A szívem vadul kalapál, szerintem már a kastélyban is hallani lehet. Aggódva nézek rá, szinte kétségbeesetten. Amint felém fordul észreveszem, ahogy erősen megmarkolja a fát, szinte belekapaszkodik. Nem, én ezt nem bírom tovább. Lehajtom a fejemet és becsukott szemmel várok tovább. Beszív-kifúj-beszív-kifúj. Erre a ritmusra próbálok koncentrálni. Ha ezt eltévesztem, akkor szétesek. Akkor megszűnök. Nem veszem észre, hogy ez valamiféle morbid ellentétje a pánikrohamaimnak. Ahogy az első hangfoszlány elhagyja a száját felkapom a fejemet és egyenesen a szemeibe pillantok. Felvonom a szemöldökömet egy kicsit, ami csupán annyit akar kifejezni, hogy folytassa. Minden egyes mozdulatára figyelek, ahogy visszarendezi a haját, ahogy furán veszi a levegőt. Az mondjuk eléggé hasonlít arra, ahogy én teszem. Tuti szívrohamunk lesz. A másodszori nekifutásnál is megakad, én pedig nagyot nyelek. Nemsokára elmondja. Egy nagy levegő, benntart, ugorjunk akkor fejest abba tátongó szakadékba, ami darabjaira cincálja a világomat.
Tévedtem, nem omlott össze a világ. Megállt, megdermedt minden. Pislogok egyet, majd még egyet, csak azért, hogy megtudjam ez még megy-e. A szívem az kihagy pár ütemet, majd furcsán kezd el verni, lassabban, mint korábban. Mintha azt se tudná, hogy mi is a feladata. Hangosan fújom ki a levegőt, már eléggé égett a tüdőm, de persze nem veszem észre. Hallucinálok? Vagy merjem elhinni, amit hallottam? Enyhén szétnyílnak az ajkaim, de nem tudok megszólalni, csak fürkészem a tekintetét, megerősítést keresve, hogy tényleg az történt-e ami.
- Én … - próbálok megszólalni,de a suttogásnál is kevesebb hang jön ki a számon. Inkább tátogás. Ó te jó ég! Tényleg azt kérdezi, hogy szeretnék-e a barátnője lenni. Akkor … akkor, nem csak én érzek így, hanem ő is. Ettől kimondhatatlanul boldognak érzem magam, annyira, hogy a két tenyeremen meg is jelenik egy kis vízréteg. Gyorsan odakapok megint a kőhöz, most még vissza tudom fogni valahogy. Már csak le kéne nyugodni annyira, hogy meg tudjak szólalni. Az arckifejezésem már egész nyugodt, a tekintetem is kitisztult, a kétségbeesésnek nyoma sincs. Inkább enyhe csodálkozás, meglepődés van benne. Mintha nem merném elhinni, amit hallottam.
Kicsit megkésve veszem észre, ahogy megmozdul, mintha arról akarna biztosítani a mozdulataival hogy nem kell féljek. Mitől is? Miért is kéne félnem bármitől vele kapcsolatban? Na várjunk, most próbál megnyugtatni, hogy semmi baj ha én nem így érzek? De hát én … Tényleg ideje lenne már megszólalnom, mielőtt megint rosszul lesz valamelyikünk. De, úristen! Jaj, Laura koncentrálj.
- Én … , én … - tehetetlenül rázom meg a fejemet egy árnyalatnyi bosszúsággal az arcomon. Veszek egy nagy levegőt, majd nekifutok újra, máshonnan megközelítve a mondandómat.
- Igen – felelem végül egyszerűen. Oldalra fordítom a fejem, vetek egy gyors pillantást az udvarra, majd mosolyogva nézek vissza Thomasra. – Persze, hogy szeretnék. Leszek a barátnőd.
Úgy érzem magam, mintha repülnék most. Gondolkodás nélkül dőlök picit előre, hogy a karjaimat a nyaka köré fűzzem, megöleljem, hiszen most már szabad, most már nem jön ki furán a dolog. Annyira hihetetlenül boldog vagyok, hogy már nem tudom visszatartani a mágiámat sem. Eső áztatja hát az udvart, egyedül az a hely marad szárazon, ahol mi vagyunk. Ennyit tudok csak kontrollálni rajta. Ez hihetetlen! Fantasztikus! Hihetetlenül fantasztikus!
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. július 14. 00:16
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. július 14. 07:47 Ugrás a poszthoz

Kislányom, Stella Love


Ha megkérdeznék most, hogy mi a boldogság, nem biztos, hogy tudnék rá felelni. Csak állnék, és habognék, összehoznék valamit persze, de tudom, hogy a kérdés, hogy "boldog-e ön", végleg kitaszítana az amúgy sem stabil komfortzónámból. Túl sokat dolgozom mostanában, és a sikerek elégedettséggel töltenek el, de nem vagyok boldog. A legkevésbé sem. Ezt pedig egészen addig nem merem bevallani, amíg meg nem látom a magasba nyújtott, felém integető kezeket. Visszaintek, egy szélesedő, de nem feltétlen őszinte mosollyal. A gyerekeim kerülnek egy ideje, és ez az ösztön valahogy bennem is feléled, én is kerülni kezdtem őket. Széthullottunk, mint család, akkor, amikor az anyjuk kitalálta, hogy végleg vége. Sokszor voltunk külön napokra, olykor hetekre, ám most már évek óta tartunk ott, hogy csak a gyerekeink miatt beszélünk, minimálisan. Ez sem egészséges.
Nem indulok meg feléjük, mert a Hannah-val bájolgó férfi még csatlakozni fog hozzám, csak a búcsú után léphetek. A férfi egy magas, idősebb úr, jó kiállású. Azért jött, hogy adjon, játszóterek tervezésével és építésével foglalkozik, emellett jó viszonyt ápolt az iskola alapítójával, a jelenlegi játszóteret is ő tervezte. Átépítené, ingyen, hogy így adózzon az itt folyó kiemelkedő munkáért.
Felpillantok az ajtóban álló nőre, aki hihetetlenül jól kezeli a bájolgást, aztán vissza Stellára, majd megint Hannah-ra. Végül ösztönösen indulok el a padon üldögélők felé, nincs olyan messze, hogy ne venném észre, ha a férfi indulna. Odaérve csókot nyomok a lányom homlokára, és leülve mellé nézek végig a két gyereken.
- Jól áll.
Most már őszinte a mosolyom, szeretem a gyerekeket, és tényleg jól néz ki, ahogy Stella felelősségteljesen foglalkozik velük. Az igazság az, hogy mindig szerettem volna olyan korban nagypapa lenni, amikor még a testem is engedi, hogy kiélvezzek minden játékot, lehessek a lelőtt bandita, a lovacska, kommandózzunk a földön. Aztán Gergő azt mondta, hogy ő auror akar lenni, és bevetésekre járni. Zsebemből egy csomag zsebkendőt húzok elő, kettőt kivéve ledobom magam mellé a maradékot, egy-egy tenyerembe gyűröm őket, majd megrázva kinyitom, és a zsebkendő helyén már egy-egy kis plüss rája fekszik, mosolyra álló szájjal. A legegyszerűbb trükk, amivel a saját gyerekeimet is szórakoztattam.
- Gyakorolnom kellene, mert kutyát akartam csinálni. Hogy vagy?
Pillantok fel végül az egyszem lányomra, életem legnagyobb lázadójára, aki miatt nem egyszer dagadt meg az ér a homlokomon. Hiányzik, hogy bosszantson.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2019. július 14. 07:57 Ugrás a poszthoz

Thomas

Átérzem az örömét és a csendes fájdalmat is, ami mögötte húzódik meg; sosem érthetem meg, milyen szülők, család nélkül nőni fel, de ismerem a magányt és azt is, milyen úgy élni, hogy folyamatosan hiányzik egy darabod. Talán megszokásból, talán csak mert ez most nem rólam szól, némán pityergek egy sort, ahogy a nyakamba bújik és remeg. Tovább simogatom, hol a fejét, hol a hátát, nagy körökben.
Na igen, ha a balesetin játszódik le ugyanez, inkább együttérző, semmint zavarodott pillantásokat zsebelhetnénk be; azonban jobbnak látom nemes egyszerűséggel ignorálni a ránk irányuló figyelmet. Akinek kényelmetlen, ne nézze, ezt a pár percet nem művészet kibírni.
Thomas elenged és mielőtt még visszatérne a képekhez, gyorsan adok zsepit, hogy rendbe szedhesse magát valamelyest, mert piszok kellemetlen a szörtyögés meg a folyó orr. Én is inkább erre voksolok, mint a szipogásra, ha már így megríkattuk egymást.*
- Jó kép,-*helyeselek, aztán rábökök a mellette lévőre, ahol Freud úgy döntött, eleget foglalkoztunk már ezzel a hülyeséggel és igazán visszatérhetnénk az ő imádatához, ergó a party közepén ráfeküdt a táblára, betűstül. Csak a négy sarok látszik ki alóla, meg az értetlen (de roppant önelégült) fej, miért nevetik körbe.*- Kár, hogy soha nem tudjuk meg, ki nyert.
Ahogy Thomas megnyugodni látszik, előhalászok egy törlőkendőt is, sanda gyanú által vezérelve, ami be is igazolódik, ahogy a szemem alatti részt megtörölve fekete pacákat hagyok. Elsírtam a szemfestékem, elvégre nem sejtettem, hogy vízállónak kellene lennie. Oh well.
- Örömmel!-*Mosolygok olyan intenzitással, amitől szélesvásznúnak tűnik az arcom. Kapok még egy puszit és egy grátisz ölelést, amit lelkesen viszonzok. Ha szeretné, hagyom, hogy nézegesse még egy kicsit a képeket, aztán átmenetileg visszaveszem a borítékot, hogy táskám biztonságában vészelje át a küszöbön álló fagyizást.*
- Gyere, Maszatka, keressünk egy mosdót!-*javaslom, mert a saját bűbájaim mindig kétesélyesek, jobb lesz manuálisan eltüntetni a sírás nyomait. Arról nem is beszélve, hogy az elfolyt sminket szerintem a legprofibb varázslat sem tudná helyrehozni, pandaként viszont talán mégsem szeretné most sétálni a városban. Kell egy tükör.
Tíz perccel később már újra szalonképesen sétálunk ki az ispotályból, karöltve, hogy ha netalán Thomas megszédülne az új szemüvegtől vagy a mélységérzetének szoknia kellene, ne történjen baj.*
- És most megmutatom neked a Duna ezen oldalának legjobb fagyizóját,-*konferálom fel a következő programpontot. Azért nem egész Budapestét mondtam, mert még nem volt lehetőségem végigkóstolni az összes fagyizót, pedig Merlin a tanúm, minden alkalmat megragadok rá, de ha egyszer olyan sok van belőlük!*
- Van valamid még később? Őrjárat, gyűlés, edzés?-*kíváncsiskodom, miközben a kacsaringós kis utcán felé vesszük az irányt és navigálok.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 14. 11:00 Ugrás a poszthoz

LAURA
kedd délután | a padon | x

Milyen jó, hogy nekem eszembe sem jut, hogy az eddig nem megörökített pillanatok elvesznek. Ha ez felmerülne bennem, valószínűleg alaposan nekikeserednék. Viszont szerintem szerencsére nem fog ilyen belém villanni, amíg nem mondja valaki nekem. Márpedig ki és miért mondaná? Addig meg örülök azoknak a képeknek, amik vannak. Nagyon örülök!
A jelenlegi pillanatot se lenne semmi megőrizni az utókornak. Egy részt igazán izgalmasan festhetünk mindketten a szívroham szélén, másrészt úgy talán felfedeznék később olyan részleteket, amik most elkerülök a figyelmem. Például, ahogy a szöszi lehunyja a szemét és mélyeket lélegzik. Hiába van előttem, hiába látom, nem fogom fel, ezt vajon miért csinálja. Túlságosan elvagyok már azzal, miként adjam elő, amit akarok.
Elképzelésem sincs, mit szól ahhoz, amit végre megkérdeztem. Nem lehet leolvasni róla semmit. Mármint annyit, hogy meglepődött. Dehát sokféle képpen lehet meglepődni. Talán azért is állok neki magyarázni többek közt, mert el akarom terelni a figyelmem arról, hogy mindenfélét feltételezni kezdjek. Viszont végül csak hagynom kell magunk közt a csendet. Hagynom kell őt levegőhöz jutni. Neki is áll válaszolni. Ugyanúgy hebeg, mint én. Finoman megemelt szemöldökkel, végtelen türelemmel várok. Ha évekig ismételgetné azt, hogy "én", akkor is ugyanígy ülnék és néznék rá. Csak sajnos közben lassan beindulnak a fogaskerekek a fejemben és olyanokat nyikorognak rozogán, hogy "én nem szeretném" vagy "nekem más tetszik" vagy "én még átgondolom". Szinte már rimánkodom magamban az utolsóért, azonban inkább kiürítem a fejem és csak nézem őt, csak rá koncentrálok. A békés, kedves arcára, válasz előtti, helyes feszültségére.
Igen. Azt mondja, igen. Bólogatok. Szóval igen... Igen?? Mi az, hogy igen? Elkerekedik a szemem és szám rögvest egy mámoros mosolyra húzódik, pedig az agyamig még nem jutott el. Ám esélyem sincs félreérteni, variálni, hogy várjunk csak, mi is volt a kérdésem és vajon nem arra mondott-e igent, hogy ezen még elmorfondírozik. Nem, mert egyszerűen kimondja. Nekem pedig fogalmam sincs, hallottam-e már életemben ilyen gyönyörű mondatot.
Amint megölel, rögtön körbefonom rajta karjaimat, erősen lehunyom a szemem, lágyan magamhoz szorítom őt és számat vállára nyomom, beleszusszanva leomló hajába, felsője anyagába. Ha ő nem hajol így hozzám, én tettem volna, szóval most úgy érzem, megkaptam valamit, hamarabb, mint hogy egyáltalán én tudtam volna, hogy ezt szeretném. Fel kell kicsit tekintsek aztán, mikor esni kezd. El persze nem engedem. Főleg, hogy nagy csodálatomra, mintha ránk nem potyognának cseppek. Ráncolom kicsit homlokom, aztán rájövök: ez Lau. Ezt akarva-akaratnul, de ő csinálja. Elvigyorodom és visszatámasztom orromat vállára, szemem visszahunyva. Karjaim fogása folyamatosan enyhül, csak azért, hogy aztán kellemesen visszafoghassak rá ismét újra meg újra. Egyik kezem hátán, a másik derekán pihen.
Majd' kiugrok a bőrömből. Nagyon-nagyon boldog vagyok. Amennyire ködösek és tompák voltak az elmúlt napok, ez most annyira fényes és friss. Laura a barátnőm. Ez már hivatalos. Édes Istenem! Annyira reméltem, hogy ez lesz, viszont most annyira hihetetlen, tényleg. Hm. Nem nagyon akarom őt elengedni. Kész. Idült, csaknem idióta mosollyal a képemen ölelem őt, bár ezt a mosolyt nem látni, hiszen válla rejti, viszont arcom többi részéből kikövetkeztethető.
Pedig nyilván az lenne a menő, ha csak röviden megszorongattam volna, aztán elengedem azzal, hogy klassz, akkor megbeszéltük. Tudjátok, mintha nem is annyira izgatna, hiszen nem nagy dolog. Na ez az, amire olyannyira nem volnék képes, hogy eszembe se ötlik. Mármint oké, amikor a fejemben pörgettem ezt a pillanatot, volt a 3000 közt ilyen forgatókönyv is, hogy vajon hogy reagáljak, ez a változat viszont tiszta röhejesnek tűnt. Aranyos mondjuk tőlem, hogy azt hiszem, szabályozhattam volna ezt. Minek is tenném? Teljes ökörség.
Elengedem a szöszit lassan, de tényleg csak sokára. Felemelem a fejem és átható, színtiszta örömmel pislogok rá. Sehol a sápadtság, sehol a zsibbadás. Mintha nem is volna testem. Pedig van és a kezeim továbbra is rajta nyugszanak, jobbom a karján, balom a combján hever. Odakerültek, ahogy nem húzódtam távolabb tőle ennél. Nem tudom, kéne-e mondanom valamit. Nem tudom, mit mondhatnék egyáltalán. Viszont, ahogy itt ülünk ebben a gyönyörű udvarban, virágillattól, vízcsobogástól és a lányféle esőtől övezve, úgy érzem, akármilyen tökéletlennek is tűnt és akármilyen bénáskodó volt a pillanat részemről, egyszerűen tökéletes lett.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kreßler Stella
INAKTÍV



RPG hsz: 202
Összes hsz: 514
Írta: 2019. július 14. 15:19 Ugrás a poszthoz

Erik apus
július 11., csütörtök délután ¤ #PrincesStellawithLittlePrinceCharming


Néha elgondolkodom, hogy én is ilyen veszélyesnek tűntem - vagy tűnök, mert ahogy rászóltam a kislányra magamat láttam, mikor legutóbb Gabe rám szólt, hogy ha még egyszer átmászok egy poké miatt az emeleti ablakon, berácsozza -, de mindig arra jutok, hogy lehet nem szeretnék a saját felvigyázottam lenni. Kicsit hintáztattam a lábaimmal az ölemben ülőt, amíg megérkezett hozzánk a kislány, de aztán már nem volt megállj. Azaz addig nem, még fel nem figyeltek ők is Erikre, ha már integettünk. A kislány még nézett is ránk. - Ki a báci?
Nagyon édes volt, de nem akartam kinevetni a szóhiba miatt és mert a válasz is hát, több, mint nem mókás. Mindenesetre csak megsimogattam a fejét. - Ő a polgármester, Erik a neve - mutattam be végül, mire ki is húzta magát a kislány. Talán a polgármester dolgot otthon már hallotta, nem lepne meg.
- Ez? Ugyan, Gabe reggel fél órát győzködött hogy - ha már úgyis belemásznak a melltartómba, legalább most vegyek fel olyat, ami nem olyan, mintha csak az lenne rajtam. - Ez munkabarát és jól áll - és cserébe kijön elém és nem megy el egyedül sétálni a macskákkal. Így csak vontam egyet a vállamon egyszerűen. Mert mi másra célzott volna Erik? Na ugye, csak a felsőm lehetett. A naci elég régi darab, mindegy is.
A kislány nagy szemeket meresztett, így abba is maradt a játék, de David-et kicsit sem zavarta, kapaszkodott belém, a hajamba, kicsit a felsőmbe ahogy nézelődött, én meg figyeltem mi történik a zsebkendővel.
- Hát, pár láb, fülek, a farok még elkélne. Talán tovább kell rázni - billentettem oldalra a fejem elgondolkodóan. Fogalmam sincs hogy csinálta. Én ha ezt csinálom, jó esetben nem vágok orrba vele senkit. Már a rázogatással, a többit elő se hozom! - Jól, nemsokára vége a napnak is és még süt a nap, szép ez így - bólintottam is párat, mert szerettem, hogy nem sötétben érek haza, sőt, még csomó sok időm van, főleg mióta a suliba csak párszor kell bent lennem. - Veled mi újság? Beszéltél a többiekkel?
Nyilván nem véletlen a kérdés, és most nem pont a "jaj de régen volt" az alapja, volt mit mindenkitől, mindenkinek. Vagy itt csak én figyelek oda mindenkire?!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. július 14. 15:49 Ugrás a poszthoz

Kislányom, Stella


- Milyen hivatalos. A polgármester.
Pillantok oldalra, de az ajkaimon egy halvány mosoly ül, ahogy a gyerek kihúzza magát. Néha azt hiszem, hogy senki se tudja ki vagyok, máskor meg meglep, hogy milyen kis emberek is tisztában vannak vele, mit is jelent ez.
- Stella a kislányom, mint te az apukádé. Neki én vagyok az apukája.
Magyarázom, és próbálom gyerek nyelven elmagyarázni, ami nem könnyű, mert mostanában a legfiatalabb gyerek a közelemben Vajda Richárd volt, és ő sem mondható már sem gyereknek, sem naivnak, szóval vele is úgy kell beszélnem, mint egy felnőttel, pedig karon ülő volt még, amikor először találkoztam vele. Most meg... politikusi babérokra tör.
- A kisfiú.
Pontosítok, mert tudom, hogy egyből a ruhára gondol, pedig már amikor kimondtam, akkor tudtam, hogy muszáj pontosabban megfogalmaznom, hogy mire is gondolok, amikor az mondom, jól áll. Bár tény, azt tudnám a legnehezebben elfogadni, ha a lányom jelentené be, hogy terhes. Az első pillanattól, ahogy megláttam, szerelmes voltam belé. Szeretem a fiaimat, ehhez kétség sem fér, de ő a kislányom, akiért ölni is képes lennék.
- Azt mondod?
Előveszek még egy zsebkendőt, és a tenyerembe gyűrve, az előbbinél hosszabban rázom meg, mire egy egészen macskaformájú plüss lesz belőle, csak valahogy a farka marad el.
- Azt hiszem, én lehetnék az egyenlő bánásmód oktatója. Két rája, akik kutyának képzelik magukat, és egy macska, akinek nincsen farka.
Még a végén könyvet írok belőle. Gyerekkönyvet. Nem, vicceltem, ez a művészeti ág nekem sosem ment, én csak festek. Viszont ha már ennyi zsebkendőt elhasználtam, ne vesszen kárba, a kislánynak és a kisfiúnak is adok. Amikor lázadtam a rendszer ellen, akkor tanultam meg ezeket a trükköket. Nem nagy ördöngösség, de tényleg.
- Kicsit, furcsa az idő, egyszer meleg, egyszer hideg. Félek, úgy telik majd el a nyár, hogy nem is éreztük meg igazán.
Mondjuk én minimálisan vagyok csak az igazi nyár híve, de ez a változékony idő, borongóssá tesz, és néha a munkámra is kihatással van. Hátradőlök, hogy rendesen Stellára tudjak nézni.
- Anyáddal pár szót, nem kedvelem az új pasiját, erőszakos. Sokkal jobb volt, amikor a szomszédunkkal kavart össze.
Nem mindenki mond ilyet nyilván, akit kidobtak, de valóban, kedveltem a szomszédunkat, és hát az éremnek mindig két oldala van, a megcsaláshoz is mindig két ember kell.
- Gergő fél évet még aláírt az egyiptomi hivatalnál, így nem biztos, hogy karácsonyra hazajön, Dávid meg... egyszerűbb lenne, ha bejelentkeznék hozzá tetoválásra. Gondolkoztam egy skorpióban a nyakamra.
Mondom teljesen komolyan, de nem, eszemben sem volt skorpiót tetováltatni, viszont tényleg elgondolkoztam azon, hogy időpontot foglalok nála, és kifizetem a velem töltött időt, csak kicsit szánalmasnak élem meg ezt.
- Miért?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kreßler Stella
INAKTÍV



RPG hsz: 202
Összes hsz: 514
Írta: 2019. július 14. 16:20 Ugrás a poszthoz

Erik apus
július 11., csütörtök délután ¤ #PrincesStellawithLittlePrinceCharming


- Úgy tudom mindenki így mutat be - vontam aprót a vállamon. Hivatalos, vagy sem, sokszor tapasztaltam, hogy így elérhető, hogy tudják kiről beszélek.
Hát a mondókának nem értünk rendesen a végére, de legalább az elmondható, hogy jó sokat mosolyognak így is. A gyerekek sok mindenek, csak hálátlannak nem mondhatóak, ezt pedig nagyon szeretem bennük. Nagyon sok olyan ember vett körül már életemben, akinek a köszönöm, a sajnálom vagy éppen a kérem szépen nehezére estek. Én is akaratos típus vagyok, ennek ellenére a nagyon kicsi korom leszámítva igyekeztem és sokat használtam is. Mióta eladó vagyok a cukorkaboltban láttam furcsa vásárlókat, azután az itteni munka álom másnap.
- Remélem nem pont úgy - dörmögtem kicsit még sóhajtva is egyet, mert helyben voltunk, kezdtem érteni miért van mindenki csendben körülöttem és éli a maga dolgait. Fel is néztem Emma felé, szerintem volt valami megérzése mert elindult, ekkor egy pillanat türelmet kérve jeleztem, hogy mindjárt majd én odaviszem a piciket még beszélgetek. - Oh - néztem vissza, majd az ölemben ülő törpére meg is mosolyogtam, de azt hiszem ennek se ideje, se helye a világomban. Minden ding-pár máshogy csinálja, azt hiszem erre ez a jó válasz. Bólogattam a hiányosságok mellé, aztán mikor megjött a cica nem tudtam nem felnevetni. Teljesen igaza volt, de ki vagyok én, hogy megállítsam ebben? Biztos jó lenne a munkájában, ha szereti. Ez lehet az alapja annak, hogy neki is ilyen különböző területeken vannak végzettségei. Ebbe sosem gondoltam még rendesen bele. Aztán megvártam még a reakciót a mondandóm elejére, majd kis türelmet kérve felkeltem és elvittem Emma kezébe adva David-et, majd Szimihez leguggolva bekötöttem a cipőit és mondtam, hogy menjen homokozni és építsen egy szép várat, majd együtt feldíszítjük. Így volt szerencsém visszaérni időben a folytatásra, kicsit szomorkásan blogattam.
- De ő szereti, ideje lenne mindenkinek megfelelő dinggel élni, mert anélkül lenni nem jó - ingattam is meg a fejem, mert az elméleteim éppen anyukám döntögette meg sorra arról hogy van ding baba és hogy nincs. - Én azt a bácsit kedveltem, akit a fesztiválról hozott haza. Ő is szerette a köveket - közöltem egyszerűen, mintha tök természetes lenne egy ilyen beszélgetés. Azt hiszem a kellemetlen szó ebben a családban csak van, mert még hol vagyunk attól, ami igazán az. - Gergővel szerintem valami régi szülinap óta nem beszéltem, ott sem érdekeltem különösebben, fontos a munkája, tudjuk - meg ő ügyes meg nagy karriert csinált. Mindenki büszke lehet rá, de én nem hinném, hogy ezért megéri, szerinte mégis a távolság. Furcsák ezek.
- Hát... nem tudom mennyire dolgozik Dávid. Tudod mióta van ez a baba dolog náluk, kicsit szerintem pánikol. Ja, izé - fordultam felé, mert azt hiszem ez hozzá nem ért el, mivel nincs min pletykáljanak a faluban erre nem járnak, itt maximum én hozom a híreket. - A Bubu apuka lesz, de nekem se szóltak volna, ha Bogna nem kérdezget meg nem történik az a bumm, szörnyű, mint mikor a gyűrűt is csak mert kérdeztem tőlük mondták meg - ingattam is rosszallóan a fejem. Most hogy ezekről mennyit tudott, azt viszont nem ismerem, de itt vagyok, kész nagykönyv. - Meg Ezra és anya is megkeresett engem még korábban, de ezek szerint velük sem beszéltél rólam.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. július 14. 17:05 Ugrás a poszthoz

Kislányom, Stella Love


Összevont szemöldökkel pillantok rá a megjegyzése következtében, de nem szólok egy szót sem, mert látom, hogy mennie kell, biccentek csak, hogy vigye nyugodtan a kisgyereket, és még akkor sem enyhülnek a vonásaim, amíg azt nézem, ahogy beköti a cipőket. Nem teljesen értem, hogy a nevelésének melyik része nem tetszett, hiszen ha valakinek, neki mindig mindent megadtunk. Talán túlontúl elkényeztettük? Nem értem.
- A megfelelő dinggel. Ez egy nehéz terep, de segíthetnél rajtam. Szóval vagyok én. Aki két évtizedik azt hittem, hogy anyád a megfelelő ding, de mint a mellékelt ábra mutatja, nem az. Honnan tudnám bárkiről is, hogy ő már a megfelelő ding?
Nem akarok váltogatni, sem alkalmi partnereket, nem egyedül lenni, valahogy egyik sem az én asztalom, de nem akarom azt megint eljátszani, ami valóban az elmúlt több, mint húsz évem volt. És bár talán sokan furcsán néznek rám emiatt, de terveim között szerepel megállapodni, és nem csak egy tetőtérben lakó árny lenni.
- Csak arról tud beszélni. Most is csak azért beszéltünk, mert úgy volt, hazalátogat, de nem tette, ezért rákérdeztem.
A vállaimat is megvonom kicsit, mintha nem számítana. Szeretem a gyerekemet, igazán szeretném már látni, magamhoz szorítani, de nem szeretném azt, hogy ne érezze jól magát. Neki ez az élete, ezt szereti csinálni, én pedig tiszteletben tartom, hogy erre vágyik. A következő mondatokra azonban úgy nézek rá, mint amikor valaki először lát mozgófilmet. Csak nézem őt, és még pislogni is elfelejtek. Nem tudom, hogy milyen hosszan, aztán azért csak kell, mert elég rendesen kiszárad a szemem. Megköszörülöm a torkom és:
- Baba dolog? Bogna terhes?!
Egy picivel talán hangosabban mondom ki a kérdésem, mint terveztem, gyakorlatilag rákiabálok szegényre, pedig nem így terveztem, és ezt remélem ő is tudja, hiszen az arcomon hihetetlen boldogság tükröződik. Terhes. Nagypapa leszek. Ez csodálatos hír. Mosolygok, mint egy rendes hülye, de nem érdekel, mert hetek óta nem éreztem ilyen boldogságot.
- Ezra? Nem. Miért, kellett volna?
Nem tudom, hogy miért kellett volna Ezrának beszélnie velem, és nem, most túl boldog vagyok ahhoz, hogy összerakjam ezt azzal, hogy vissza akartam kérdezni, miért nem tetszik neki az, ahogy neveltem.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kreßler Stella
INAKTÍV



RPG hsz: 202
Összes hsz: 514
Írta: 2019. július 14. 17:53 Ugrás a poszthoz

Erik apus
július 11., csütörtök délután ¤ #PrincesStellawithLittlePrinceCharming


Van az az érzés, mikor háttal vagy, de tudod, hogy egy tekintet a tarkódba ég, valami ilyesmi volt ez is, Emma szavai nélkül is tudtam, hogy Erik furán meredhet, de ebben ő is csak megerősített kedvesen megkérdezve minden rendben-e. Persze igen, egyelőre, de ezt most nem fogjuk megdumálni, de így legalább Ezrához is előbb jut el az infó, minthogy össze kelljen futnunk. Bár ha csinál olyan recés szélű, töltött tésztás kajcsit, akkor még akár ma is meglátogatom. De azt hiszem erre keresztet vethetünk. Éhes lettem. Érdekes a mama humora ezzel a sok E-vel.
- Ő is ezt gondolta szerintem, de nekem is azt mondták, hogy néha hibázunk. Van aki rájön időben, van aki nem. De mikor megvan az igazi ding, az olyan más. Őt nem csak szereti az ember vagy szépnek tartja, az a ding olyan... minden egyben. Tudod akit szeretsz, mikor felkelsz, még ha furán is áll a haja, vagy akkor, mikor mérges, akitől azért kérsz bocsánatot, mert úgy is gondolod. Akinek nem megszokásból mondod, hogy szeretlek, hanem mert éppen eszedbe jut, mert érzed, mert okot adsz rá - ültem és néztem magam elé ahogy mondtam. Kicsit elkeserített, hogy arra jöttem rá, hogy a szüleim sem találták meg azt, amiben én hittem, amire azt mondtam volna, ebből lesznek a ding babák. Persze ahogy nagylány lettem, erre rá kellett jönnöm, a világban nagyon máshogy megy. Itt van Ellie is. Bár hiszek benne, hogy így is ding baba a javából a leendő keresztbabám. Még meg is kell tudakolnom keresztanyu vagy keresztapu leszek-e. Édes lány és a lehető legjobb döntés, hogy vigyáz egy kis életre odabent a pocijában, nem is értem Mariot a korábbi dingtagadót. Azt hiszem erre mondják, hogy valaki nem nőtt fel ahhoz, amit az izéjével csinálni tud. És engem kicsiznek le!
- Szereti, láttam már ilyet. Mármint itt van Hannah is, ő is olyan, aki a munkájának tud élni. Bármelyiknek - és valahogy talán ez volt az a pont, ahol láttam a két szélsőséget. Akinek a család tud az élete lenni, mint a főnökeimnek, Majának és Lewynek, vagy az itteninek a munka, Hannah személyében.
Lecsaptam a biztosítékot. Értitek, mindezt úgy, hogy most nem csukattam le magam - hála az égnek, azoknak nem is ment híre otthon, így marad az én titkom -, nem kerültem bajba, nem ment híre semmilyen tettemnek, nem csaptak ki a suliból és még csak hírbe se jöttem mint új tiniterhes. Tökre angyali ez a hónap.
- Ha ezt előbb tudom, tényleg rendesen szedem a gyógyszereim - borzongtam meg, még ha nem is nekem szolt a sipítás. Ezt azt hiszem nem szeretném többet hallani. Senkitől leginkább ijesztő és nem túl bizalomgerjesztő. Ha jól tudom Bubu se simogató hangon és boldogan reagált, ezért is beszélt velem Bogna, de ettől még eddig nem volt elképzelésem róla, miért lehetne baj egy babából. Azt hiszem ilyen élményekre nincs szükségem nekem. - Baba dolog, igen, eléggé. Már így kerekedik kicsit tudod - mutogattam a hasamnál, ha nem lenne egyértelmű, hogy miről is beszélünk. Mondjuk az a lány olyan négy sajtburi után is, nem csodálom, hogy látszik rajta. Nincs hova elférjen benne egy minibulba. - Bár el még nem vette addig, legalább már volt gyűrűje mire összehozta, szóval eléggé ügyes volt a Bubu. Mindenesetre azért nem dicsértem meg, de örülök neki, helyette is.
Én ilyen jótét családi manó is lehetnék. Mindenkinél, mindennek is. Kivéve mikor én is csak ültem otthon, vártam Gabe-et, hogy ráborítsam Ezra mit mesélt el. Erre közölte, hogy tudta. Utálom, mikor minden hivatalos papír miatt előbb tudnak nálam dolgokat. Bár nála azt sem zárom ki, hogy anyától vagy Ezrától tudta a találkánkat.
- Azt hiszem igen, papírja van rólam, olyan elég pozitív - bólogattam is nagyokat rajzolva a kis plusz jeleket amik a papíron is voltak egyezésjelként. - Tudod, kevés embernek jut ilyen magas homlok, mint nekem meg neki.
Amúgy nagyon utálom a homlokom, mások is, de eléggé megoldom a frizuimmal, hogy ne legyen előtérben. Most meg kicsit másként tekintek rá.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2019. július 14. 17:55 Ugrás a poszthoz

Larcsi
hengület

- Jól van, azért elfogadom, no, vállrángatós - huncut vigyor, mert azért tényleg szeretném. Sőt, akarom azt a tabletet. Nekem nagyon fontos, és ha túlél nálam három napot, akkor az azt jelenti, hogy nem szedtem szét és szórakoztató. Márpedig annak kell lennie, hiszen ez egy mugli t-a-b-l-e-t! Hú, de várom már, hogy a kezembe nyomja unott arccal! Annyira imádni fogom érte!
Hú, hát nem tudom, hogyan jutottunk el ilyen elméleti magasságokba, de azért még kétszer átgondolom, mire válaszolnék, amit mondani akarok igen.
- Értem. Tehát, ha te besétálsz az Eridonba, mert pont nyitva van az ajtó és szórakozunk egy kicsit, meg miegymás és nem vesznek észre. akkor nem bűn! Király - vigyorgok rá, mert természetesen az ő okfejtése is hibás. Mivel kiskorú partyra tilos bevinni alkoholt. Ha isznak belőle, ha nem. Sajátos elgondolás az övé, de igencsak tetszik. Ha lesz alkalmam, majd használom is!
- Ilyen finnyás vagy? A golymók tök cukik és hasznosak - jó is az, ha meg vagy fázva. Sosem jutott eszembe, hogy ez gusztustalan lenne. Sosem néztem magam ilyenkor tükörben, mást meg nem vizsgáltam meg ilyen esetben. A tesóm meg is ölt volna, hehe.
- Ó, akkor te szerencsés vagy, jól néz ki a hajad. Úgy tudom a lányok ezzel többet törődnek, mint... sok minden mással -  húzom el a számat, mert nem vagyok valami nagy lány-szakértő, hogy bármi igazat mondjak ezzel kapcsolatban. Vagy hasznosat, vagy okosat. Szóval maradjunk annyiban, hogy boszorkamagazinok helyett, a srácok pletykáiból táplálkozom nagyrészt.
- Aha, jó. Remélem sokaknál volt ez - az új ötlete, miután majdnem itt halt meg és én bűnrészese lettem a halálának az, hogy próbáljuk meg szándékosan. Csakhogy én tudom, hogy mi történhet vele, és így márt nem olyan jó móka. De mivel elég elszánt - lelkesnek nem mondanám - az ügyben, szívesen segítek az újdonsült húgomnak. Jó, most már az oszt kész, nem kell ezt úgy ragozni. Márpedig milyen cuki lenne, ha egyszer megölelhetném, ha mondjuk sírhatnékja van. Tudom, hogy van hatása, a húgom is egyszer a karomba vetődött és, mielőtt megszólalhattam volna, hogy mi ez, a szemeiből azt olvastam ki: "kussolj és ölelj". Hát megtettem, de most más a helyzet. Mármint most is megteszem, de csak mert segíteni akarok. A pillantására megállítom a kezemet és rohadtul izgulok, még a falon a színek is változni kezdenek mindenfélévé kevervén önmagukat. Lüktetnek, ahogy a szívem ver az akció közben. Igen, most egy kézfogásról beszélünk basszus! Hirtelen kimegy minden vér az arcából, majd visszarántja a remegő kezét, ami egyelőre nem is marad abban.
- Jó volt? Mi lett volna, ha rossz? - akadok, ki, mint az otthoni ingaóra, amikor a kis kerti törpe beleköltözik. - De jó, végül is nem ájultál el. Minden oké... amúgy? - kérdezem elhúzva a számat, és úgy ülök ott, mint egy felhúzott rugó. Se közelebb, se messzebb menni nem tudok tőle. - Csoki? Sajnos nincs. Az jót tenne? Hozhatok, van a ládámban! - szinte felkiáltok izgalmamban, még lehet jót is tenne neki, ha itt hagynám egy kicsit egyedül. vagy nem? Izgatottan várom a válaszát.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. július 14. 18:14 Ugrás a poszthoz

Kislányom, Stella Love


Nem hittem volna, hogy egyszer ide lyukadunk ki, hogy ő mondja el, hogy milyen is az, amikor a másik az igazi, és mennyire könnyen le lehet vetíteni, mi az anyjával miért nem voltunk egymáshoz valók. Sosem beszéltük meg, csak továbbléptünk, és ritkán mondtuk ki, hogy szeretjük a másikat. Szeretjük, de nem úgy. A megszokás tartott minket össze.
- Haragudnál rám, ha lenne nekem is valaki az életemben?
A gyerekeim miatt nem akartam ebbe jobban belegondolni, de ahogy beszél róla, vágyok rá, hogy legyen, hogy tényleg elkezdjem elölről. Tudom, hogy nem vagyok már fiatal, de nem akarok magányosan élni, és a gyerekeim kirepülnek, olyan gyorsan, hogy észre sem veszem. Én pedig reménykedem benne, hogy még van lehetőség a számomra. Egy próbát megér tényleg így nézni ezt.
- Szedd rendesen a gyógyszereidet.
Mondom teljesen komolyan, mert elfogadtam azt, hogy kivel van, elfogadom azt is, ha gyereket akar, de akarja azt a gyereket. Én abban voltam csak mindig biztos, hogy akarom a gyerekeimet. Jobban örültem, mint a nejem, amikor megtudtam, hogy vannak, és igazán örülök annak is, hogy nagyszülő leszek. Ott akarok lenni. Talán tényleg ideje volna visszavonulnom a nyilvánosságtól, és egy nyugodtabb életet élni, hogy részese lehessek az unokáim életének. Meg hát ott van ez a ding-kérdés is, nem ártana akkor erre is ráfókuszálni.
- Nem kell házasság ahhoz, hogy gyerekük legyen. De a szándék fontos.
Mondom én, ugyebár. Nálunk sosem volt esküvő, egyszer rákérdeztem, azt mondta nem akarja, aztán ennyiben maradtunk. Jöttek a gyerekek, teltek az évek. Valahogy nem hiányzott, hogy házasok legyünk, és esetünkben ez jól is jött ki, hiszen rengeteg kellemetlenségtől megkíméltük magunkat.
- Pozitív?
Kicsit megint csodálkozok, homlokráncolva nézek rá, aztán megvonom a vállam azon, amit mond.
- Igen ez ilyen genetika dolog. Ezrának is magas, meg a nagyapádnak is.
A végére kicsit lehalkul a hangom, mert pontosan tudom, hogy Ezra nem az anyánktól örökölte a homlokát és azt is, hogy a "nagyapád" nem az én apám, hanem Ezráé. Ezráé. A fejem hirtelen kezd el lüktetni, ahogy az ér, ami mindig megdagadt, ha hülyeséget csinált, most megint láthatóan előjön. A tenyerem rá helyezve kezdem el masszírozni.
- Mire szeretnél kilyukadni?
Tudja, hogy tudom, hogy képes vagyok összerakni, és azt is, hogy próbálom olyan szinten kilökni a sejtett tényt a fejemből, amennyire csak lehet. Csak nem. Egyszerűen csak nem akarom tudomásul venni. Nem és kész.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. július 14. 18:59 Ugrás a poszthoz

A pióca a vállamon
- csacsi a családban -

- Ez azt jelenti, hogy én megtalálom a saját elátkozott hercegnőmet, míg neked marad egy ronda sárkány - folytatja gyerekes eszmecseréjüket, megkoronázva mindazt egy laza nyelvnyújtással. Bizonyára lehetett valami abban a vízben, amit a vonaton ittak, hisz Theory teljesen önmagából kivetkőzve viselkedik. Félre ne értessék, mindig is egy kiállhatatlan fráter volt, de most valamivel az átlagosnál is borzalmasabb. Talán megveszett a patkánytól... Bizonyára, mivel az a kis féreg olyan disznóólat hagy mindenhol a lakásban, mint amelyről a lány is beszélt a közös hálórészükben. Így igaz, mikor a lány a "szobájában lévő sertéseket megszégyenítő állapotról" papolt, akkor az ő részéről is beszélt. Szóval ki is csinálja most a kupit? Theon nem szól rá semmit, csak az ajkaival némán megformázza a közös szót, majd egy újabb százwattos mosolyt villant. Sokat kell még tanulni a kicsi lánynak, hogy felülmúlhassa őt.
- Emlékszel rá, mikor nagyi házában bújócskáztunk és te beszorultál egy ládába? Igazán maradhattál volna még ott... mondjuk úgy... örökre - szisszen fel ahogy Theory fehér pókfonalakra emlékeztető loboncánál fogva próbálja ráerőltetni az akaratát. Ilyenek ezek a nők, mindig azt és akkor kell csinálni, mikor ők akarják. Áh, színtiszta felüdülés lesz végre nélküle élnie az életét, s ha több dologért nem is, azért az egyért hálát at a szüleiknek, hogy nem azonos neműek lettek, mert akkor még a hálóban sem lenne nyugta. Így viszont lesz egy egész emelete teljességben mentes bárminemű Theory nevű élőlénytől.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kreßler Stella
INAKTÍV



RPG hsz: 202
Összes hsz: 514
Írta: 2019. július 14. 19:04 Ugrás a poszthoz

Erik apus
július 11., csütörtök délután ¤ #PrincesStellawithLittlePrinceCharming


- A családban senki sem szent, de az álszentség sem szép dolog - ingattam meg a fejem, még ha nem is konkrét válasz volt elsőre, nagyon is sokatmondó. Nem hittem hogy nekem jogom van ebbe beleszólni, ahogy tartottam magam fordítva is hozzá, hogy bármit mondjon a közvélemény, a család, Gabe családja. Én vele akartam lenni, és az egyetlen, aki ezt meg tudta volna gátolni, az ma már a közös tetoválásunkkal él velem és a nevét is viselem. Igazából az ő anyukája se biztos hogy kedvelt vagy a tesói, én mégis ott voltam, azt hiszem ha valamiért megéri küzdeni, bárki küzd, akkor pedig nem is éri meg közbeszólni.
- Nem. Ha dinged lenne, abba amúgy sem szólhat közbe senki, és semmi - mert ez bizony ilyen dolog, azért küzd bárki, bármeddig. Ellenben mondjuk a hasonló helyzetekért, ijesztő volt kicsit, de próbáltam úgy tenni, mint aki csak meg van lepődve, a válaszra azért csak húztam a szám.
- Szoktam - általában időben, rendesen és mindig, mikor kell is. Kivéve, ha az egyik cica játszik a dobozzal és megy a lefolyóba pár darab. Olyankor szűkösen osztom be, de minden másnapra jut, vagy harmadikra. Múltkor az utolsó hétre kettő szem maradt. De jól kiszámoltam hogy szerda meg szombat jó lesz rá.
- Én sem azt mondom, hogy most rögtön ezt kéne tegye. Csak... nekünk volt régen egy ilyenünk. Dáviddal mikor kisebbek voltunk beszélgettünk erről. Persze csak viccesen, meg olyan minden nélkül. De mi jól akartuk csinálni, olyan helyes sorrendben, amiben biztos nem esik szét egy dinges család. Szerelem, gyűrű, esküvő aztán babák. Vagy baba, kinek és mi. Én például szeretem, hogy vannak testvéreim, és nem vagyok egyedül, mikor megyek Ezrához Liával is szeretek lenni, kicsit már ő is ilyen rokon - vontam a vállamon, mintha ez tök természetes lenne egy napokon belül 18 éves és házas lány szájából. Én is tudom, hogy kicsit elkeseredetten hangzik, de én nem éreztem jól magam a szétmenős-összejövős viszonyukat látva anyával, Dávid sem. Csak ő nagy és fiú és csendes. Nekem nagy a szám és rinyás lány vagyok, ezt dobta a gép.
- Igen, csináltak egy tesztet, miután anya szólt, hogy szerinte több közünk van egymáshoz, mint ez a sok bácsikázás - néztem rá végül, nem voltam a nem egyenes fajta lány, akkor sem, mikor éppen nyakig ér a kaki és hullámozni akar. Nem szeretek sumákolni, mi értelme lenne? Már ebben az esetben, vannak dolgok, amikről jobb, ha nem tud valaki. Mint az elnyelt bogyóim.
- Igen? Ezt nem tudtam - reflektáltam a nagyapás részre, valahogy eddig sosem terjedt bennem a láncolat, vagy át sem gondoltam.
- Elmentünk sütizni pár hónapja - mondjuk lassan sok hónapja, de mindegy - és elmesélte, hogy kopp-kopp, ő az apu - néztem rá megint vissza, igazából jobban érdekelt az, hogy most tényleg nem értett meg, vagy csak ennyire ledöbbent, mint az, hogy már mennyire összeszedetten beszéltem, ahhoz képest, hogy aznap én is lesírtam a vízálló sminkem a cukrászdában. De olyan vegyes volt, tudjátok, mikor tudsz örülni, mert nem idegen, nem egy olyan ember, akit ne szeretnél, de közben jön, hogy mi a fene történik körülötted. Igazából nem haragudtam senkire, még csak rosszul sem éreztem magam, jó, kicsit arra igen, hogy a nagyi vicceit senki nem vette komolyan a ki kire hasonlítos vacsimegbeszéléseken.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 14. 20:32 Ugrás a poszthoz

Thomas

kedd délután a padon|o


Egy dolgot biztosan megállapíthatunk: a filmekbe valahogy nem így zajlanak ezek a dolgok. Minden olyan egyszerűen, olyan zökkenőmentesen zajlik, kellemes háttérzene meg ilyesmi. De egy olyan film nincs, amiben a jelenet résztvevői szinte az eszméletüket vesztik, még a kérdés elhangzása előtt. Egy árva szó sem zajlik arról, hogy mennyire zakatol a szívük, hogy szinte fáj minden lélegzetvétel. Annyiban talán egyeznek a dolgok, hogy egy külső szemlélő már előre tudta volna, hogy mi a helyzet, mi fog következni. Látta volna a jeleket, minden apróságot, amik a mi figyelmünket elkerüli. Mert elkerüli.
Amikor a szavak a torkomon akadnak, ő ugyanúgy reagál, ahogy az előbb én is tettem. Valószínűleg, hogy ha nem az lenne a helyzet, ami, akkor biztos sokáig is tartott volna továbblendülni az „én”eken és hasonlókon. Mert teljesen meglepődtem volna. Te jó ég így is! Tényleg mindenre számítottam, csak erre nem. Nem gondoltam volna, hogy ő is érezhet úgy irántam, mint én iránta.Az már tényleg túl mesébe illő lett volna. Istenem, még most se tudom teljesen elhinni.
Annak az egyetlen szónak a kimondása viszont egy pillanat alatt száműzi a feszültséget, ami árad belőlünk. De azt azért érzem, hogy nem feltétlenül fogja pontosan érteni, hogy végül is mi igen, mert bár csak egy kérdést tett fel, de ha én képes vagyok egy normális szituációban félreérteni egy egy szavas választ, hát akkor egy ilyenben tiszta sor, hogy nem egyértelmű. A többit már könnyű kimondani, látva ahogy tágra nyílnak a szemei, és szinte sugárzik a boldogságtól. Jó, ez mindkettőnkre igaz.
Nem tudom, hogy mit csinálok tulajdonképpen, így azért egy picit meglepődöm, amikor az ölelésében találom magam és már nem csak a karjaim érnek hozzá. Az agyam egy távoli zugában halványan felsejlik az információ, hogy ez új, ez közeli, ez más. De nem félek, nem akadok ki, mert tudom, hogy elég egy apró mozdulat és már el is enged. Azt nem tudom, hogy meddig tarthat ez a pillanat, de remélem sokáig élvezhetem ahogy finoman hozzám ér, ahogy néha megcsiklandoz a szuszogásával. Lehajtom a fejemet a vállára, az orromat a nyakához érintem, így lélegzem be az illatát. Ahogy lehunyom a szemem lassan sóhajtok egy nagyot. Ez nagyon jó érzés. És végül csak megkapjuk azt a zenei aláfestést, ahogy a vízcseppek kopogni kezdenek körülöttünk. Először csak lassan, aztán egyre sűrűbben, kezd az egész úgy festeni, mint egy erős felhőszakadás. Kinyitom a szemem, amikor megmozdul, és rögtön tudom, hogy összerakja a dolgokat. Igen, ez én vagyok, ezt én csinálom. Fránya hydromágia. Ha akarnám sem tudnám titkolni, hogy mennyire boldog vagyok most. Bár nem is akarom.
Ez a kis változás viszont picit visszaránt a valóságba annyira, hogy észrevegyem, hogy hol is fog engem pontosan. Kellemesnek találom az érintését, a váltakozó intenzitását a fogásának, csak éppen … ez kicsit sok. Nem, nem úgy, hogy kezdek pánikba esni. Hanem úgy, hogy tényleg nagyon nagy bajban leszünk lassan. De nem akarom elengedni őt. Ugye ez most a valóság és nem csak álmodom? Erre a gondolatra egy picit erősebben szorítom a fiút, az egyik kezemmel beletúrok a hajába és nem foglalkozom azzal, hogy könnyek lepik el a szememet. Sóhajtok ismét egyet, majd lassan lazítok a tartásomon, a fejemet is megmozdítom. Hogy tudatosan vagy sem, de azonnal reagál. Elenged, én könnyes szemmel mosolyogva viszonzom a pillantását, amíg fel nem tűnik, hogy már megint máshol vannak a kezei. Te jó ég, ezt mégis hogy csinálta? Nem kellett volna esetleg észrevennem? Óvatosabbá válik a tekintetem, veszek pár mélyebb levegőt, mialatt a jobbommal az után az ominózus bal kéz után nyúlok. Összefűzöm az ujjainkat, így kicsit enyhül a szorító érzés a mellkasomban. Nem akarom elvetetni vele a kezét, egyrészt mert tényleg nem vagyok pánikban, szóval nem fogom feleslegesen a frászt hozni rá, másrészt meg, mert jó érzés. A legnagyobb gondunk most amúgy sem ez.
- Gondolom nem szeretnél tonnányi vizet a nyakunkba, vagy majd úszva távozni innen – mondom neki finoman mosolyogva fejemmel a szökőkút felé biccentve. Egy ideje már nem hallatszott vízcsepegés, ennek pedig az az oka, hogy az összes általam idézett víz csatlakozott a többihez, amit talált és most egy szép magas vízfal remeg finoman a kút előtt. Nagy nehézségek árán tudom csak megszüntetni az egészet. Remélem, hogy jó darabig még maradunk itt, mert ha most meg kellene mozdulnom elájulnék a kimerüléstől, a hőmérsékletem is kúszik felfelé, mondhatni enyhén belázasodom. Sajnos ez előfordul. De ugyan kit érdekel ez most? Thomas a barátom! ?aj, ennek a kifejezésére tényleg nem a magyar a legjobb nyelv. És bármilyen hihetetlennek is hangozzon, de ez az egész pont így volt jó, ahogy. Pont azokkal a szavakkal, pont azzal a hebegéssel, az ájulás-közeli állapotokkal. Soha nem fogom elfelejteni ezt a délutánt, minden egyes pillanatát örökre az emlékezetembe vésem.
- Úgy tűnik ezekhez az incidensekhez kénytelen leszel hozzászokni, amíg nem tanulom meg tökéletesen uralni ilyen helyzetekben. Be fog köpni a mágiám – nevetek rá a fiúra. Kicsit furcsa azért ez a szituáció annyiban, hogy fogalmam sincs, hogy ilyenkor mi van. Meg kéne beszélni még valamit, vagy ennyivel minden el is van rendezve? De majd úgy is kialakul, a lényeg, hogy együtt vagyunk. Áh, nem tudom elhinni! Te jó ég!
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. július 14. 20:32
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Theory Delacroix
INAKTÍV



RPG hsz: 30
Összes hsz: 36
Írta: 2019. július 14. 20:33 Ugrás a poszthoz

„Drága” bátyám
~ azért tudd, hogy valahol mélyen szeretlek ~

─ A te esetedben herceg, és amúgy sem választana téged, ha van egy csepp esze. Nem átkozná el magát örökre veled, mint ahogyan én tettem évekkel ezelőtt. ─ hunyorogtam a nyelvét nyújtogató Theonra. Gyerekkori rossz szokása volt, hamarabb tudta ezt, mint beszélni. Mindig is utáltam, ha ezt csinálta, ahogyan a szüleink is, de mindegy hányszor volt leszidva miatta, vagy büntetésben, nem szokott le róla. Ez is remekül árulkodott arról, hogy a felfogóképessége egyenlő a nullával, makacs, mint az öszvér, és csak magával képes foglalkozni.
Annyira jólesett hallani, ahogyan sziszegett, miközben útbaigazítottam a hajánál fogva. Ez pedig az én rossz szokásom volt, nem volt mit tenni, ilyennek születtünk. Ő kényszerített rá, hogy ezt tegyem, máskülönben nem figyelt volna oda rám, főleg nem arra, amit mondtam, ha az ellentmondott az ő elképzeléseinek.
─ Tisztán emlékszem. Hidd el, ha tudom, hogy számodra már nincs remény, hogy valaha is normális legyél, kétszer is átgondolom, kiabáljak-e. Szívesebben maradtam volna ott, mint hogy egy fél életen át miattad szenvedjek. De tudod mit, jó testvérhez mérten reménykedem benne továbbra is, és nem adom fel, hogy értelmet verjek a fejedbe. Még fiatalok vagyunk, hátha sikerül megkomolyodnod, bátyus. ─ bár erősen kétlem. Van, ami nem változik. Ilyen a tény is, hogy Theon a testvérem. És az is, hogy emiatt valahol mélyen, legbelül szeretem, és merem feltételezni, hogy Ő is engem, bár néha erősen kételkedem ebben.
Utoljára módosította:Theory Delacroix, 2019. augusztus 7. 20:07
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. július 14. 21:27 Ugrás a poszthoz


| |



Kissé talán tanácstalanul bámult vissza Denisre. Talán sejtette, de megérteni akkor is nehezen tudja. Szívtelen egy barátnő, pedig csak túlzottan logikusan közelíti meg a dolgot újfent. Lassan kifújta az addig bent tartott levegőt, ahogy visszagondolt arra a napra.
- Semmit nem változtat ezen, nem vagy rosszabb - rázta meg a fejét. - Nem így kellene magadat látnod - szomorkásan villant a tekintete. Hiába a vallomások, úgy érezte, hogy egyre távolabb sodródnak egymástól. Kinyújthatná a kezét és megérinthetné Denist, de amint kilépnek ezen az ajtón, meddig lesz ez elmondható?
Nem is folytatja a Lorinos dolgot, hamar beismeri, hogy eléggé mellélőtt ezzel. Tekintete az üvegre tapadt, ahogy darabjaira tört. A szagtól azonnal émelyegni kezdett, ha nem vezetne pubot, valószínűleg most kért volna műsorszünetet. Nem tudta mennyire tudatosan, de Denis annyira közel került hozzá, hogy már nem érzi annyira a tömény whiskey szagot, csak a fiú kellemes illatát. Egy fokkal jobb, már ha eltekint attól az aprócska ténytől, hogy csapdába került.
- Hogy... micsoda? - kérdezett vissza lassan. Szabad kezével felnyúlt, hogy nem épp szerelmesekhez méltó módon fogjon rá az állára. Eszébe jutott Catherine figyelmeztetése, és most kellene eljönnie a pillanatnak, amikor félni kezd, de teljesen máshogy reagált.  
- A végét meg sem hallottam, mert nincs más opció, nem is volt. Nem lenne a gyermekem kevesebb vagy több, ha tőled lenne, így is egy csoda lesz. Megsértettem a büszkeségedet? Nagy ügy, majd kihevered. De ha még egyszer azt kívánod, bár ne lenne, te nem fogsz tovább létezni.
Holmi szekrényekkel fenyegetőzni egy dolog, most viszont talán kicsit messzire ment Elle. Kedvesen akart idejönni, gyorsan távozni, folytatni az életét ott, ahol abbahagyta. Ehelyett tudatosan tépte fel a fiú sebeit, szándékosan bántotta.
Dacosan nézett bele Denis szemeibe, még pislogni sem akart. Tisztán látta, hogy ami a legboldogabbá tette Elliet, elvette tőle a szerelmét. Számára mégsem volt opció, hogy szó nélkül lelép és félbehagy mindent. A keze lassan csúszott le Denis nyakára, már nem szorította, csak finoman érintette a meleg bőrét.
- Pécsen is elmondtam neked, hogy két lehetőségünk van. Vagy elfogadod a babám, vagy nem találkozunk többet. Köztes lehetőség nincs, arra nem lennék képes. De nem ezért vagyok itt, csak miattad jöttem ilyen messzire. Denis nem tehetsz kárt magadban, nem dobhatod el az eddigi életedet - szemeit lesütve rázta meg újra a fejét, mielőtt még pityeregni kezdene. 20 hete először átkozta a terhes hangulatingadozását.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. július 14. 21:53 Ugrás a poszthoz


| |



Tisztán érezte, hogy egy kicsit túltolta a témát, így egyelőre annyiban hagyta. Ezt a részét egyébként is kimerítettnek ítélte, inkább hallgatta volna még, hogyan élték meg ezt az egészet, mi minden történt ott. Valószínűleg nem sokat értett volna a mondandójából a kötőszavakon kívül, ez mégsem vett volna el az élményből.
- Persze, a baglyom szerintem már bekötött szemmel is megtalál - nevetett fel röviden. Később leesett neki, hogy egy egészen parányit creepy volt, de igazából felesleges lett volna letagadni ezt az egyszerű tényt.
Szeretné azt hinni, hogy soha nem fogja kitalálni, ki az igazi apa, annyira magát akarja a gyerekben látni. Egyfajta önzés dominált benne; ha már egyedül fogja felnevelni, látszódjon mindenki számára, hogy Elle babája.
- Nem tudom - felelte őszintén, egy darabig még állta is azt az átható tekintetet. Pislogott végül egyet, előbb a plafonra szegezte a tekintetét, majd újra maga elé meredt. - Te vagy az egyetlen férfi az életemben, aki képes önámítás és szépítés nélkül bevallani az igazat. - Nem akart túl messzire menni, kicsit félt, hogy ezek után Eugén teljesen megszakítja vele a munkán kívüli kapcsolatot. De még csak varázsolnia sem kellett a férfinak, Ellie úgy dalolt, mint egy kismadár. - Nem mintha bátorításra lenne szükségem, vagy bármi. Csak jó tudni, hogy mellettem is vannak, nem csak ellenem. Ellenünk - sóhajtott egy aprót.
Egy egész pillanatra azt kívánta, bárcsak Eugén lenne a pici apukája. Ha félretesszük a kék szem mániáját, az egyenessége és céltudata is irigylésre méltó.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 14. 22:20 Ugrás a poszthoz

LAURA
kedd délután | a padon | x

A szemei könnyben állnak. Nem ijedek meg, hiszen tudom, hogy az örömtől van. Awh. Ez az awh az arcomra is kiül. Szeretettel mosolygok a lányra, és csak azért nem homályosodik el nekem is a tekintetem, mert most éppen a túl feldobott, megkönnyebbült fázisban vagyok, ez viszont egyáltalán nem zárja ki, hogy nagy magányomban férfiasan könnyhullassak kicsit, alkalom adtán. Nem azért, mert nem akarom, hogy bárki lásson, csak mert akkor fog szerintem ténylegesen koppanni, amikor egyedül maradok a gondolataimmal.
Mintha azonban változna arca. Nem mondom, hogy baj van, csak... nem tudom. Lepillantok összefűződő ujjainkra, jobban elmosolyodva. Nem áll bennem össze, hogy ez egy taktikus húzás a részéről. Talán ez jobb is így, mert lehet, inkább eltávolodnék tőle, ha akár csak megneszelném, hogy bármi gond van. Mivel azonban ez egyébként se jellemző rám, hogy beazonosítsam ezeket, most meg alapból a felhők felett járok, seprű nélkül, így tök elképzelhetetlen.
- Hogy mi...? - pislogok értetlenül, aztán elnézek a szökőkút felé én is. - Ó - adok hangot annak, hogy már világos. Legalábbis kezdem kapizsgálni, mit mond. Csak azt nem tudom teljesen, ez ellen hogy kéne tenni. Enyhén eltátott szájjal ámulom a vízfalat, aztán várakozva tekintek vissza Laurára.
Ilyen helyzetekben? Hogy megölelem? Akkor mostantól komolyan lesznek ilyen helyzetek? Mármint gyakran? Ha lesznek, tőlem rám szakadhat az ég, nem izgat túlzottan. Simán megéri, semmi bajom egy kis vízzel. - gondolom én, nem tudván, hogy amit látok, az csak a jéghegy csúcsa.
Beköpi a mágiája. Akkor tehát ilyen boldoggá teszem, hogy amiatt ez történik vele? Hiszen tudom, olyankor esnek meg vele ezek a vízjelenségek. Tehát, amit magunk körül tapasztalok, az mind az örömének kivetülése most is. Annyira szép! Odapillantok megint a vízfalra. El sem tudom mondani, mennyit jelent, hogy mindezt én váltom ki.
- Jól van - nyugtázom hát csak ennyivel, hogy erre számíthatok. Mindenféle vízjelenségekre, amikor ilyen helyzetekben vagyunk. Mondjuk eddig is megestek már ilyesmik. Cseppek tűntek elő a semmiből meg hasonlók. Na álljon meg a menet... akkor is beköpte a mágiája? Ugyanilyesmi oka volt azoknak is? Nem, az nem ilyen volt. Vagy de? Jó ég, annyi mindent kérdeznék tőle meg mondanék neki, csak nem akarom lerohanni. Így is már túlcsordultunk, a szó minden értelmében, nem?
- Várj, te... - kezdek egy homlokráncoló megállapítást, feljebb simítva a karján, meg jelentősebben kezére fogva, majd jobbom homlokához emelem, kézfejem odanyomom - Mintha lázas lennél - érkezik gyógyítói diagnózisom. - Jól vagy? - kérdezem aggódón, fürkészve őt.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bremzay A. Eugén
INAKTÍV


Lovardatulaj
RPG hsz: 68
Összes hsz: 78
Írta: 2019. július 14. 22:46 Ugrás a poszthoz

Ellie
Termékbemutató | BP; WarmCup kávéház >>A Zayongó Fogadóiroda büszkén prezentálja...


Azt hiszem, hogy ez az, amire egyesek már a bizarr jelzővel reagálnának. Nem azért, mert Eleonore ne lenne jó nő, kifejezetten az, kedveltem is, mert mindemellé okos is volt. De azért az a határ, mikor a bagoly rezzenéstelenül talál meg sötétben is, csukott szemmel, mégis túl van egy szinten.
- Lassan azt hiszem, egyszerűbb és kevésbé ijesztő lenne, ha szereznék egy mobiltelefont. - Nem mintha értenék hozzá. Persze, Bonnie folyton nyomogatta, képeket készített vele, meg nyavalygott, hogy Olivér nem ért hozzá és megint az asztallapot látja, de ettől nem lettem sokkal okosabb. A dolgok technikai része nem az én asztalom volt.
- Nem tudom eldönteni, hogy ez inkább imponáló, vagy neked szomorú. - Annyi biztos, hogy kellemetlen. Ahogy a tekintetét kapkodja ide-oda, biztos voltam benne, hogy ő sem különösebben van oda ezért a felállásért, de az élet most épp ezeket a lapokat osztotta. A legtöbb, amit tehet, hogy azokból a kártyákból épít várat, amik épp a kezében vannak. Vagy jól blöfföl. A legjobban. - Ha nem így lenne, most nem lennék itt.
Odéb is toltam a kötetet magam elől, a tekintetemet a nőre függesztve tartósan, majd egy apróbb sóhajt elnyomva dőltem hátra. A kezeim összefűztem a mellkasom előtt, hogy ne nyúljak az övé után az asztallap felett.
- Csak azért, mert egy hisztis p.csa, aki férfinak hiszi magát, nem tudja kezelni a kialakult helyzetet, még nem áll meg a világ, Ellie. Csak rá kell jönnöd, merre tovább - ráztam meg a fejem végül, kifejezéstelen arccal. Erre már magától is rá kellett jönnie. - Mit csinálsz két hét múlva, szombaton?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mei Watts
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. július 14. 22:55 Ugrás a poszthoz


Endgame; nyitóhétvége ღ Zalaegerszeg ღ Épp Most


Tudom, hogy nekem kellene kimondanom azt, hogy igen, de nem hazudok, ha azt mondom, hogy ez életem legszebb pillanata. Minden egyes másodperc szent, ha vele lehetek, de ez akkor sem egyszerű. Fura elhinnem, hogy ő, akit annyira tökéletesnek látok, csak engem akar és senki mást.
- Soha senkivel, csak velem - ráztam meg a fejemet hevesen. Vannak párok, akik képesek lennének mással látni az egykori szerelmüket, na én pont nem ez vagyok. Még ha azt is mondaná, hogy vége, biztosan olyan akcióba kezdenék más lány esetén, mint Timon és Pumba az Oroszlánkirály harmadik részében. Ahol csak lehet, borsot törnék az orruk alá, mert Geri az enyém és senki másé nem lehet. Nekem mutathatja meg a képregényeit, velem próbálhatja ki az új játékokat.
És akkor jöttem rá, hogy nem számít, hogy lesz-e papír vagy sem. Nem az a lényeg, hanem hogy tényleg teljes szívemből szeretem és ez már sosem fog változni.
- Három ezerszeresen biztosan - bólintottam mosolyogva, közben felé tarottam a bal kezemet. A pillanat hevében nem is voltam benne biztos, hogy azt kell, de megnyugodtam, hogy ezt legalább ösztönösen jól csinálom.
- Ez a legszebb gyűrű az egész univerzumban - jelentettem ki vidáman, ahogy jobban megnéztem. Fogalmam sincs, hogy hol találta, vagy csináltatta, de nekem csak a végeredmény számított. Mellette én is ugyanúgy harcolhatok tovább az igazságért, a szerelemért és a barátságért.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2019. július 14. 23:21 Ugrás a poszthoz

Annamari és a négy kismacska
éjjel | a nappaliban | x

Mások meg szívrohamot kapnának, ha meglátnának egy ilyen törékeny kisállatot vagy egy embergyereket hosszú, vékony vámpírujjaim közt. Vagy akármit és akárkit. Hiszen rögtön az a kép társul nekik ehhez, ahogy a szerencsétlenből kiszökik az élet, miközben én véres szájjal lakmározom belőle. Ugyanezen személyek vélik úgy, hogy a meleg párok gyermekei fertőben élnek és hogy a fekete emberek szíve is fekete. Hiszen ezek a dolgok tudvalevők. Arról már ne is beszéljünk, hogy a föld lapos. Oké, elbagatelizálom kicsit, hiszen különben ez a mostani helyzet tényleg meredek és fajomból adódóan jóval több alap van aggodalomra és feltételezésekre, mint az említett esetekben, ám ilyenkor jön be az "általánosítani baromság" hangzatú bölcsesség. A bölcsesség, mely a kis navinésnek a napnál is világosabb, akármilyen butácska. A józan paraszti esze megvan, ami szerintem sokkal többet ér.
Ahogy mondja tehát, mindez így van rendben, ahogy van. Itt ma nem lakik jól a kiscicákkal senki, hanem a kiscicák laknak jól, de nagyon. Mikor pedig mindenki túl van evészeten, ivászaton, egyéb fontosságokon, Annamari visszarakosgatja őket a dobozba. Adok neki egy kisebb paplant, amit oda begyűrkélhet nekik, hogy puhában legyenek. Odaülök melléjük a kanapéra.
- Nem, köszönöm - rázom a fejem a felkínált csokira. Kár belém. Figyelem az egymáson átmászkáló, dobozban helyezkedő népséget. Úgy tűnik, nyugodni térnek. Tele a has, teljes a boldogság. Békésen nézegetem, milyen nevetségesen fekszenek el. Páran egész konszolidáld gombócformát öltenek, míg mások teljesen kényelmetlennek tűnően keresztül hevernek a testvérükön. Igazán szórakoztató banda.
- Arra gondoltam, hogy megtarthatnám őket - közlöm unott, mély hangomon ezt az egyáltalán nem mindennapi hirt a kis boszorkánnyal, a macsekokról lassan ráemelve kék tekintetem, figyelve, mit szól.

* * *
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 14. 23:28 Ugrás a poszthoz

Thomas

kedd délután a padon|o


Persze ez is csak később jut ám eszembe, hogy milyen furán jöhet ki ez az egész neki. Mármint, hogy jól összeölelkezünk, meg lebegünk a felhők felett, én meg próbálok nem sírva fakadni. Még jó, hogy nem hozom rá a frászt, hogy nekem mégis mi bajom van most. Így is épp elég dologgal tudom megijeszteni, akár akarom akár nem. Miért nincs egy sima gyors varázslat pánikbetegségre? Egy suhintás és máris rendbe jön a páciens agya, szuper lenne.
Szóval szerencsére továbbra is mosolyog rám, lágyan, kedvesen. És úgy néz rám, mintha nem is tudom, én lennék a világ közepe. Hihetetlenül intenzív ez az érzés, nem is tudom értelmezni se, hogy mik vannak bennem. Hogyan lehetséges egyre jobban és jobban fokozni az érzelmek mennyiségét, amik elöntenek?
Sikerül nem megijesztenem, amikor próbálom visszanyerni valamelyest az uralmat az érzelmeim felett. És bár lehet, hogy csak taktikus húzásnak tűnik, amit teszek, de ez nem teljesen igaz. Persze az is benne van a pakliban, hogy kicsit összeszedettebb vagyok és jobban tudok koncentrálni ha nem érzem a meleg tenyerét a combomon. Viszont tényleg nem szeretném megszakítani az érintkezést, azt meg pláne nem, hogy eltávolodjon tőlem. A figyelmét pedig pont azért hívom fel a „kis” gondunkra, mert ez az oka annak, hogy óvatosabb leszek. És, hogy ezt ő is tudja, és ne gondoljon a legrosszabbra.
Felkuncogok egy kicsit, egyrészt a meglepett arcán, másrészt pedig azon, hogy tőlem várja a megoldást. Oké, persze én csináltam ezt, akkor meg is kell tudnom szüntetni. De eszébe se jut, hogy esetleg képtelen vagyok rá? Hogy túlnőtt rajtam az, amit lát? Ez egyszerre jó és rossz.
Mi? Miért ne lehetnének ilyen helyzetek? Vagy hasonlóak. Nem csak ölelésre aktiválódik magától az elemem. Ha nagyon boldog leszek tőle akkor akár egy szó vagy mondat vagy igazából bármi kiválthatja. De, de ez baj? Biztos hozzá-hozzá érünk a másikhoz, eddig is tettük, csak most már többet jelent, mást jelent.
Kérdőn nézek rá, amikor teljesen nyugodtan közli, hogy persze semmi gond, ha kicsúszik a lábam alól a talaj. Mintha olyan mindennapos lenne az ilyesmi. Pedig, eléggé ritka. Miért is lettem én pozitív kitöréses? Valaki nagyon jót röhöghet odafenn rajtam. Arról meg fogalmam sincs, hogy most az ő feje van tele kérdésekkel. Ami nem gond, csak előbb mégis csak meg kéne szüntetni ezt a vízfalat, meg lenyugodni – részemről legalábbis -, aztán persze átbeszélhetünk mindent. Időnk, mint a tenger.
- Én? – kérdezem egy kicsit tompán, teljesen kimerülve az iménti nem tervezett mutatványoktól. De sikerült, megszüntettem. Megérte, megéri. Nagyokat pislogok, amikor kicsit fáziskéséssel veszem észre, hogy a hőmérsékletemet csekkolja le. Most hűvösnek érzem a kezét, pedig neki mindig olyan kellemesen meleg az érintése. Mindig az én bőröm a hidegebb.
- Helytálló megállapítás doktorúr – mosolyodom el halványan, egek de fáradt vagyok. És csak sikerült elérnem, hogy aggódni kezdjen. Pedig nem szerettem volna. De tényleg nem. – Igen, mindjárt jobban leszek, csak kimerítettem magam. Ha túl sokat vagy túl hirtelen bocsájtok ki, akkor eléggé pórul lehet járni – válaszolom neki lehunyt szemmel, mélyeket lélegezve. Nem most fogom részletezni, hogy ez még a jobbik eset, ennél csak rosszabbak történhetnek.
Ha időben észrevettem volna, hogy mi történik, hívhattam volna az elementálomat is, hogy segítsen – vagy nem hagytam volna idáig fajulni, az még jobb lett volna. Sóhajtok egy nagyot majd kinyitom a szememet és a kezeinkre pillantok. Mintha máris egy picit kevésbé forogna úgy velem a világ.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 15. 09:51 Ugrás a poszthoz

Dana
takarodó után, őrjáraton

Fa, fa, fa, felhő, hold, árnyék a réten, fa, fa, fa... Várjunk csak? Mi a szösz? Felhúzott szemöldökkel fordulok vissza a külvilág felé az első emeleti ablak mögül, és az ablakra tapadva próbálom eldönteni, hogy csak a szemem káprázik-e, vagy tényleg valaki a kviddicspálya felé tart. Egy kis tétovázás után megindulok a lépcsők felé, miközben tekintetemet igyekszem az alakon tartani, kihasználva, hogy a folyosó szinte teljes hosszán sorakoznak ablakok.

Mire kilépek a nagy kapun, az alak már sehol. Gyorsítok lépteimen, így pár perc múlva meg is érkezem a pálya széléhez, ahol az árnyak közt megbújva kezdek hallgatódzni. Suhanást hallok felülről, éleset, süvítőt, ami annyira a seprűk sajátja. Felnézek, de a rossz fényviszonyok miatt csak egy elsuhanó foltot látok, amint a levegőben kanyarodik át egyik alakzatból a másikba. Vágyakozva nézem, majd megacélozva a lelkem, egy rövid arccsípkedés után kilépdelek a pályára. Várok, de nem indul el felém, úgyhogy elkiáltom magam.
- Hahó! - se ideges, se fenyegető él nincs a hangomban, egyetlen célom vele az, hogy felkeltsem a figyelmét, és lecsaljam magamhoz. Felemelem jobb kezem, és integetni kezdek, a balomban pedig a pálcát tartom, biztos ami biztos.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 15. 15:20 Ugrás a poszthoz

LAURA
kedd délután | a padon | x

Ja én nem azért nézek rá ilyen várakozva, mert azt sürgetném, hogy szűntesse meg a jelenséget. Csak amikor jön ezzel a tonnányi vízzel meg úszással és hogy biztos nem szeretném, arra következtetek, hogy valahogy ennek tehát elejét lehet venni. Hiszen mi másért számítana akarom-e vagy sem? Biztos lehet kezelni valahogy. Ám csak ezt követően áll bennem össze, hogy pontosan milyen lépéseket kell tennie ennek érdekében. Ezért mondta. Miután beszél a vízjelenségekről, amik majd felütik a fejüket, már világos lesz. Jó, azt nem mondom, hogy arra ráébredek, hogy ezért húzta el a combjáról a kezem. Igazából szerintem észre se vettem, hogy honnan vette el. Vagyok én olyan állapotban, hogy tudjam, melyik kezem éppen hol van abból a rengetegből? Hát nem.
Lassan leengedem jobbom homlokától és csak hallgatom őt. Körbenézek az immár elcsendesült udvarban. Se vízfal, se eső, csak a csobogó szökűkút. Ketten éppen elsétálnak a túloldalt és tanakodnak is bőszen, ez mégis mi lehetett. Az egyiküktől pedig érkeznek szófoszlányok arról, hogy a lány szerinte vízelemis, ő csinálhatta. Ebben meg is nyugszanak és haladnak tovább. Részemről latolgatva, gondolkozva pislogok körbe a kertben, aztán visszanézek Laurára.
- Hozhatok neked valamit? Vagy tudok segíteni valahogy? - kérdezek rá lágy hangon, figyelmesen fürkészőn, lehet-e bármivel javítani az állapotán, meggyorsítani, hogy visszanyerje az erejét. Miért is hittem, hogy az, amiket ilyenkor megidéz, nem igényel tőle energiákat? Jó, nem hittem én semmit. Mármint azt tudtam, ha direkt csinálja, koncentrálnia kell. Akkor viszont miért merült az fel bennem, hogy amikor akaratlanul van vele ilyen, az nem vesz ki belőle?
- Sajnálom, én nem hittem, hogy... - rázom a fejem, de nem tudom befejezni sehogy ezt a mondatot. Már megint mit nem hittem? Mindig kihagyok valamit a képletből. Hiába próbálok mindenre odafigyelni, mindenre és mindenkire tekintettel lenni, soha nem sikerül, mert nincs meg az agyam ehhez. Pedig, amikor már így tudom, tiszta sor. Akkor már nem nehéz. Viszont, ami tény és való, azt legfeljebb csak álmaimban reméltem, hogy a szőkeség egyszerűen igent mond nekem és hogy ő is láthatóan olyan boldog lesz ettől, mint én. Úgyhogy főleg ez az, amit nem hittem. Jó kimenetelre számítottam, ám nem ennyire eszméletlenül jóra.
- Ó, akkor a legbölcsebb az lesz, ha mindig veled tart a csodacica. Legalábbis, mikor találkozunk. Bár nem lehet tudni, mikor futunk össze - mosolyodom el, felhúzva vállaimat. Szememben némi cinkosság csillog, hiszen ugyan legeslegelsősorban nyilván azért javaslom ezt, hogy ne kerüljön ilyen bajba, Benito segíthessen neki, azonban mind jól tudjuk, hogy én nem csak a lány érdekei miatt örülök, ha az elementálja a közelben van. Ettől függetlenül magától értetődő, hogy akkor is ezt kezdeményezném, ha különben rühellnénk egymást a kis sárkányleopárddal. Mondjuk ezt még elképzelni is nevetséges.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Riley Hope Wayne
INAKTÍV


Little AJ
RPG hsz: 13
Összes hsz: 132
Írta: 2019. július 15. 15:22 Ugrás a poszthoz

Daliah

– Soha jobban –széles vigyorral az arcomon válaszoltam a lány feltett kérdésére. Megszereztem azt, amiért jöttem… miért ne lennék jól? Oké, hogy lezúgtam és beütöttem a nemesebbik felem, meg a fejemen landolt egy tubus festék, de azt hiszem ez elenyésző fájdalom ahhoz, hogy rosszul legyek. Közben, még mielőtt talpra álltam volna, óvatosan letettem a vödröt és a pulcsim levétele után, letöröltem magamról a festéket. Egy újabb pulcsim bánta ezt az akciót, de annyi baj legyen.
– Kell hozzá ez –böktem a festékes vödörre, amit időközben felkaptam a földről. – Ez épp fekete szín, de még kellene már sötétebb. Hannus néni asztala olyan… uncsi színű és szerintem örülne ~vagy nem~ annak, ha átfestenénk. –Reményeim szerint benne lesz a tréfában, de ha nem, akkor ajánlom neki, hogy ne mondja el senkinek sem. Mondjuk Hannus néni úgy is tudni fogja, hogy az én mancsaim vannak benne a dologban, mert ha valami csíny történik, ott az én nevem nem maradhat ki. Nem is értem, honnan ez a gonosz feltételezés… Jó mégis. Apci se volt egy szent lélek, és mindig hallgatnom kellett azt: ~ Le se tagadhatod, hogy Elliot az apád!~ Kérdem én: ki akarta? Én büszke vagyok apcira és boldogan viselem a nevét. Hupsz, elkalandoztam…
– Öhm, nem… de elfogyott az osztályunkban a festék és ez volt a legközelebbi hely, ahonnan szerezhettem. Jössz, vagy maradsz? –Minél tovább szöszmötölünk itt, annál kevesebb idő marad a művészi alkotáshoz. Már pedig szörnyecskéket festeni nem kevés időbe telik.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. július 15. 16:54 Ugrás a poszthoz



- KIKÖPTEM!
Ezzel a kiemelkedő eredményt felvonultató kijelentéssel léptem be a keszthelyi házamba, ahova előzőleg már jól elküldtem Opheliát. Nekem még volt egy kis dolgom előtte, így csak később találkoztunk ott, de azt mégsem akartam, hogy a csajos hétvége előtt a cuccaival egy kávézó teraszán üldögéljen. Nem mondhattam neki semmit, főleg azt nem, hogy lejárt az életem megkeserítése, hogy végre szabad a szám. Igen, tudom, ez nagyon perverzen hangzik, és az is. Az egész egy hónap iszonytatóan perverz volt. De vége van. Tényleg vége van. A szájpadlásom szerintem gyűlöl emiatt.
- Esküszöm neked, ha csak egy nyomorult bárányfelhő is lett volna teliholdkor, és felmegyek az égre, és széjjel verem!
Hihetetlen méreg önt el még mindig a gondolatra, hogy komolyan végigsz*ptam egy hónapot, és mivel párkapcsolatban vagyok, ráadásul mi ugyebár most lendültünk bele Jack-kel a dolgokba, és ilyenkor eléggé furcsa, ha van a szádban egy levél. Viszont vége van, megcsináltam, a megfelelő helyen, időben és üvegcsében kiköptem, és végre szabadon ehetek, ihatok, csókolózhatok. Utána amúgy vagy fél órán át alaposan fogat mostam. Addig is persze napi háromszor, becsülettel, de vigyázva, most viszont úgy, mint akinek éppen most szabadították meg a száját a fogszabályzótól. Szabadság! Imádok szabad lenni.
- Hoztam egy könyvet, csak el kellett még mennem érte egy ismerőshöz. Az átváltozásról ír benne, ez a legjobb könyv állítólag a témában.
Lepakolva a cuccomat Feli cuccai mellé, kipakolok, és felnyitva a táskámat, kiveszem a közepesen vastag könyvet, hogy aztán a dohányzóasztalra tegyem.
- Hoztam bort is, meg gyrost a sarokról. Elég jó ez a cucc.
Miközben magyarázok, az apró lakásban fel s alá járkálok, tányérokat és villákat veszek elő, meg borospoharat. A bor nagyon hiányzott, mert megpróbálkoztam vele mandragórásan, de nem volt olyan jó élmény. kipakolva, lepakolva magam egy nagy, kerek párnára a földre, nézek rá izgatottan.
- Keressük meg, hogy milyen állatok leszünk!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. július 15. 17:01 Ugrás a poszthoz

Csajom - outfit


A kis keszthelyi lakásnak már minden egyes szegletét körbejártam, és mindent megnéztem magamnak jól, ahogy azt kell, amikor a barátnőd iderendel, de ő maga nincs itt, mert valamit el kell még intéznie. Azt mondta azért jövünk ma össze, hogy egy kis tudást rakjunk a fejünkbe az animágiával kapcsolatban, így elég sok könyvet hoztam magammal, amik segíthetnek, és nagyon remélem, hogy ő is így tesz. Egészen addig remélhetem csak, amíg be nem robban egy olyan szóhasználattal, ami miatt visszaköpöm feketémet a csészébe, és hangosan felnevetek.
- Üdv neked is itt, baszki! - elveszek egy szalvétát az asztal sarkáról, ahova tuti, ami fix alapon bekészítettem párat - és milyen jól tettem -, majd letörölgetem vele a foltokat. Ahogy Kori fel s alá mászkál egyszer csak két villa és két borospohár kerül az asztalra. Kicsit megrázom a fejem, hogy észhez térjek, majd pilláimat barátnőmre emelem.
- Egyetértek - bólogatok mellé pár határozottat is. - Hatalmas szívás volt végig szenvedni ezt az egészet, de miután találkoztunk kaptam egy jó tippet; szívószállal kell inni. Amint ezt megtudtam benyomtam egy üveg bort az arcomba, üvegestül - biccentek párat mellé, és halálosan komoly arccal mondom mindezt Korinak, ahogy kell. Jobban szemügyre veszem a vaskosabb példányt az animágiáról, és elégedetten konstatálom magamban, hogy bizony lesz miből információkat szereznünk, efelől immár kétségem sem lehet, mivel Kori is eléggé felszerelve jött. Főleg a bor miatt. Csak a bor miatt.
- Jól jön a kaja, éhen halok! - teszem le, eddig magam alá húzott lábaimat a kanapéról, hogy kényelmesebben tudjak a gyros felé nyúlni, és egy villa-tányér kombinációt is kaparintsak mellé. Türelmesen megvárom, amíg Kori helyet foglal, csak utána kezdem el tömni a fejembe az ételt. Nyammogok párat, meg hümmögök, még a plafon felé is felnézek kicsit megrázva mind a két kezemet. Isteni! És mennyire jól esik. Mikor is ettem utoljára gyrost? Idejét sem tudom, de nem probléma, mert Kori megszakította ezt a folyamatot, hála az égnek.
- Alapból állatok vagyunk - mutatok felé villámmal mosolyogva. - Engem jobban érdekel a gyűrű az ujjadon - emelem meg szemöldököm, fejemet is kicsit jobbra biccentem. - Mivel természetesen mindent tudni akarok - bólogatok megint párat behunyt szemekkel. Oké, nyilván nem mondta el, így is elég sok minden történt velem is, meg vele is az elmúlt hónapban, és lehet nem is tud róla. Na, király, akkor tudunk miről beszélgetni legalább.
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. július 15. 17:02
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bagolykő Mágustanoda Fórum - összes RPG hozzászólása (37206 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 1230 ... 1238 1239 [1240] 1241 » Fel