Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

- Eddig nem tudtam róla, mondjuk nem vagyok oda érte, hogy baglyok hullajtják az arcomba a tollaikat, meg egyéb dolgaikat - jegyeztem meg némi fintorral, s bele se akartam gondolni abba, hogy mikor trónol majd egyik a fejünkre, vagy mikor érkezik majd a következő égi áldás. A srácok azért jobb helyre is vihettek volna, de ez van, ezt kellett szeretni, s ahhoz, hogy az egész kis játék hiteles legyen, nekem is be kellett vállalnom ezt a szituációt.
A helyzetünk nem volt túl rózsás, egymásnak háttal ülve, összekötözve nem sok esélyünk volt arra, hogy innen kijussunk.
- Áh igen...rohadt szoros - tényleg nem egy lányos masni volt, bárki is kötötte ezt ránk, jó erősen meghúzta a kötelet, nehogy könnyebb legyen a helyzetünk. A csaj ötlete - akiről közben kiderült, hogy Daryanak hívják - egész jól hangzott, magam se tudtam volna kitalálni ennél használhatóbb kiutat.
- Oké, ez jó ötlet, és amúgy Soma - magam is bemutatkoztam neki, aztán ahogy visszaszámolt, összeszedtem magam, s a háromhoz érve erősen toltam magam a hátához.
- Toljad - nyögtem erőlködés közben, ami lehet hogy kissé bizarrnak hangozhatott, de kellett egy kis plusz ahhoz, hogy mindketten összekapjuk magunkat. S ha az első próbálkozásra nem is sikerült, talán a második, vagy a harmadik erőlködésre összejött a dolog, s nagy nehezen sikerült talpra állnunk a koszfészek kellős közepén, éppen akkor, amikor az egyik bagoly úgy döntött, megszenteli kettősünket égi ajándékával. Plötty.
Nekem a vállamra jutott belőle, Daryanak ha szerencséje volt, még az is lehet, hogy sikeresen elkerülte a tollas áldását.
- Baszki...pedig én csípem a madarakat, miért csináljátok? - kissé morcosan emeltem a tekintetem a velem szemben ücsörgő huhogóra, bár őt talán pont annyira nem érdekelte ez az egész, ahogy a társait. Amúgy is, mi sértettük meg a felségterületüket, s ez talán bosszúért kiáltott.
- Nem, nincsen, elvették - mondtam a lánynak, majd próbáltunk visszaemlékezni arra, hogy egész pontosan mi is történhetett, s hogyan kerülhettünk ide.
- Az ivás része azért jó volt - jegyeztem meg egy mosollyal, mert azért akadt ott finom itóka is.
- Hol? - pillantásommal magam is keresni kezdtem az élesebb tárgyat, ez továbbra is használható ötletnek tűnt, egész okos volt ez a csaj, azt kell mondanom.
- Menjünk - ha megindult, követtem őt, majd az éles tárgyhoz érve úgy próbáltam irányítani a kezemet, hogy ezzel az övét is odavezessem.
- Kezdjünk el mozgatni a kezünket egyszerre fel és le, remélem hogy bejön és elreszeli - tényleg jó ötlet volt, más lehetőségünk meg amúgy sem akadt a pálcák nélkül, így ha Darya készen állt, ez nem rajtam múlt.
- Egyébként honnan jöttél? Olyan furán beszélsz - nem volt semmi gond a szavajárásával, de ha tippelnem kellett volna, akkor azt mondom, hogy orosz.
A kötél közben gyötrő lassúsággal ugyan, de úgy tűnt, hogy a munkának hála elszakadt, így néhány perccel később sikerült kiszabadulnunk egymás fogságából.
A csuklóim baromira fájtak, de legalább már nem voltak hátul, s tudtam őket mozgatni. Némi tekergetés után a nyakamat is megropogtattam, s csak ezután fordultam meg, hogy szemügyre vegyem a zárkatársam.
- Nahát, szóval te vagy, örvendek így is - ezúttal már a kezemet nyújtottam kézfogásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

nade tényleg kérdezzen más is, ha gondolja

Mr. M
- megeszed az udvariatlanokat és egy mágus doktor ellensége is voltál?
- nem akarod, hogy Argentína érted sírjon?
- voltál Halál és azt is kérted, hogy Szabadítsanak fel?
- van egy hetero élettársad?
- te lettél az apukája az elmúlt hónapok legcukibbjának?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Megmagyarázhatnám, hogy miért, de nem tudom. Nico is nehéz eset és én is nehéz eset vagyok. Abban a pillanatban, hogy letisztáztuk, egymást akarjuk, nagyon hamar ugrottunk át olyan szinteket, amiken emberek hetekig vagy hónapokig dolgoznak, és igen, tudom, hogy egymásnak lettünk teremtve, ahogy azt is, hogy ezt lehetne könnyen és jól csinálni, de mi állandóan megbonyolítjuk. Sosem unatkozunk, sem ő, sem én, mert ha szeretjük egymást, akkor igazán szeretjük, ha veszekszünk, igazán veszekszünk, ha haragszunk, igazán haragszunk. Olyanok vagyunk egymással, mintha száz ember érzelmi világa lenne belecsomagolva a testünkbe, de csak egymással vagyunk képesek ennyire vadul és szélsőségesen, mégis állandó intenzitással viselkedni. Hogy miért nehéz mégis ez? Talán mert nehéz elismerni, hogy a másik tényleg tökéletes nekünk, hogy tényleg szerencsések vagyunk. Az ember mindig ezt ismeri el a legnehezebben, mert ez olyan, amit nem kellene túlagyalni.
- A bátyám is ezt mondta, hogy ahelyett, hogy elvesszük egymástól a közös időt, inkább szeressük egymást.
Ez megdönthetetlen, ahogy az is, hogy csodálatos lenne, ha az apukája eljönne elmesélni a történeteiket. Tudom, hogy ez nem mindenkihez áll olyan közel, de tudom azt is, hogy a gyerekek imádnák, hogyha egy ilyen zárása lenne a dolognak. Még minden olyan képlékeny, tudom, de nagyon próbálom jóra összerakni.
- Tanár.
Nem is örülnék neki, ha más lenne, mert nem szeretném, ha baja esne. Tudom, mások imádják a hősöket, azt, ha mindenféle sebet ápolhatnak a férfin, de én annak örülök, ha csak szimplán hazajön, és fáradtan bújik oda hozzám, hogy addig simogassam a haját, amíg álomba nem merül. Tudom, hogy nem valami sok, de nekem az ilyen pillanatok is a világot jelentik vele kapcsolatban, és bár tudom, hogy képtelen a gondolat, de nálam ez teljesen normális, mert nekem sokszor ilyen nagyon elrugaszkodott, kicsit talán meseszerű gondolataim vannak.
- Igazad van.
Ezt el kell ismernem, mert valóban, így kezdik az emberek, hogy egymásra hangolódva azokat hozzák elő, amikben hasonítanak egymásra, és hogy mi a legszebb? Nekem ezt éveken át tanították, és teljesen alapvetőnek kellene lennie, ahelyett, hogy igazán elrugaszkodott ötletekkel állok elő. De nem is én lennék, ha nem így tennék. A kérdésre bólogatok, hogy még csak olyannal próbáltam ki a gyűrűt, akin volt gyűrű. De tényleg csak nagyon ritkán használom, már a pálcámat is többet, pedig én a boszorkányok legszerencsétlenebb fajtája vagyok, az, aki kvibli szintű mágiával rendelkezett, majd hirtelen elindult a folyamat, és akkor aztán annyit varázsolt a különórákon, hogy az életkedve is elment tőle. De örülök, hogy tudok varázsolni, mert a konyhában például igen nagy hasznát veszem a dolognak.
- Huh, hát azt én is, mert nagyon tetszik így most elképzelve az egész.
A másik ötletre, hogy véletlenül pont egy helyen legyünk egy időben, szélesen elvigyorodom, és kicsit el is pirulok, mert tetszik a dolog, és szeretném, ha tényleg minden rendben lenne. Lassan, de biztosan haladnánk előre, és jutnánk el oda, hogy mi hivatalosan és maximálisan egy pár vagyunk. Tudom, hogy ez egy hosszú út, ha az ember a normális tempóban csinálja, de rendben, megpróbálhatjuk így is.
- Persze, hogy meghívlak, és persze, hogy utazhatsz.
Mosolyodom el, és felkelve elé guggolok, hogy kényelmesen fel tudjon mászni a hátamra. A pálcámmal intek a felnagyított lámáknak és unikornisoknak, akik mögöttünk ügetve folyamatosan mennek össze, és amikor már egész picik, a zsebembe ugranak, hogy ott mozdulatlanra dermedjenek. Én sosem leszek nagy boszorka, de ezeket a kis varázslatokat imádom. A cukrászdába érve már egészen rendben vagyunk, belépve a pult felé veszem az irányt, és egyáltalán nem zavar, hogy páran csodálkozva néznek a kettősünk felé.
- Mit ennél?
Én a magam részéről a láva sütire és az áfonyás sajttortára szavazok egy nagy bögre forró étcsokival, amit kikérek, amint Piroska is eldönti, mit szeretne, majd egy középtájon lévő, ablak melletti asztalhoz sodródom, ahol előbb segítek neki leszállni, majd helyet foglalok én is.
- Ez a kedvenc helyem a faluban. Meg a falatozó, isteni a kaja ott. Persze a manók is nagyon jól főznek, szóval őszintén csodálkozom, hogy nem gurulunk.
Mesélem neki vigyorogva, miközben körbenézek, hogy kik is tértek be ma ide. Mindig jó ismerős arcokat látni.
- Nézd, azzal a három nénivel vigyázni kell, ők a falu hírmondói, jobban ismernek, mint te magadat, és néha nagyon furcsa dolgokat hallhatsz vissza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

- Vagy küldje el valami alapítványnak - javaslom, ha meg akar válni a pénzétől tegye valami értelmes módon. Én is azt csinálom. Csak nem kötöm az orrára, de a bevételem az nem az én számlámra íródik, hanem mindenféle művészetis ösztöndíjakra, meg beteg gyerekek támogatására. De egy ilyen edényt nem  adhatok el a boltomban. Nem ezzel foglalkozom. Szóval nem is fogadhatok el érte pénzt. A kérdésre, pedig hogy miért tenném, elmosolyodom.
- Azt mondta boldoggá tenné - válaszolom, mert az hogy szeretném ha visszajönne, lehet túl korai, és egyébként sem tudom miért szeretném, szóval majd ha rájöttem, akkor talán elmesélem neki. De lehet megijedne. - Nem mintha elhinném, hogy ez kell a boldogságához... De egy próbát megér - magyarázom nem teljesen értve saját magam. Jó mindig is naivan, mindenki kedvében próbáltam járni, meg segíteni. Meg ott volt a mosoly projekt, amit sosem fejeztem be... de lehet újra neki kéne állni. Hmm. Meggondolandó.
Nem tűnik úgy, hogy érti mit gondolok. Szerintem az alkotás egy kikapcsolódási forma. Nem feltétlenül kell mutogatni, vagy mások elé kiállítani. Persze én szerettem volna kiállítást, de amióta nem mozognak a képeim, annyira nem buli a dolog. Vagyis, nyilván a mulgik között elmenne még, de nem ahhoz vagyok szokva, és idő kell, amíg ezt el tudom fogadni.
- Hátul - biccentek a fejemmel a raktár részleg felé, ha referenciát akar, ott van egy két kép. Némelyik befejezetlen, mert... mert festés közben jöttem rá, hogy nem fog menni. Mert belőlem kiveszett a varázslat. Kellemetlen. De azért van egy-kettő jobb is. Na meg ott van egy kép Beckyről, de őt inkább nem mutogatom, egyébként sem bírom elviselni, amikor magyaráz.
- Soha - húzom el a számat, miközben a könyvemet megfordítva a pultra helyezem, és felállok, hogy közelebb menjek Martinhoz és megnézzem, mit nézett ki magának. Lepillantok a könyvre, aztán megcsóválom a fejem. Egy másikért nyúlok, és a kezében levőt elveszem - Ez sokkal jobb - nyújtom át azt, amelyiket én választottam, s ha elsőre nem is tűnik jobbnak, remélem, hogy hisz nekem, s amikor belelapoz látja majd, mire is gondolok.
- Hmm. És te észrevetted volna, ha nem nézel ki a minisztériumi nyilvántartásból? - állok meg a polcnak támaszkodva, ismét összefűzve a karjaimat a mellkasomon, oldalra döntött fejjel. - Időnként meglepnek az emberek. Olyanok, akikről a legkevésbé feltételezném rögtön levágják. Mások, meg, azt hiszem, azt gondolják, hogy van más magyarázat. - Elnézek az ajtó felé, aztán visszapillantok a férfira magam mellett - Szóval én vagyok az új állatkerti látványosság? - mert nem tudom mit ért az alatt, hogy ilyen a természete. De nincs bennem semmi gúny már. Inkább egy fajta szomorúság. A mosoly persze ott van az arcomon, de nem a korábbi vidámság sugárzik belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Tetszett neki, hogy a lány is ugyanúgy benne van a csipkelődésben, mint ahogy ő. Nem olyan volt, mint a többi, akit megismert.
- Kihívás vagy nem, le foglak győzni - mondta ki egyszerűen egy vállrándítás kíséretében. Alapjáraton nem evett sokat, általában nem volt hozzá kedve, amikor más is ott volt. Gyakrabban járt le a konyhába, ami tudta, hogy teljesen szabályellenes, de mikor csak rágondolt a sok diákra, elfogta a rosszullét. Viszont egy olyan ember társaságában, mint Rara, el tudta képzelni, hogy felfaljon egy jó adag ételt. Csak hogy legyőzze őt, természetesen, semmi más célja nem volt vele.
- Látod, akkor már ez sem volt hazugság. Ha itt vagy, egészen belejövök az igazságba - vigyorgott rá Zsombor, mint a tejbetök. Ez úgy hangzott, mintha annyit hazudott volna életébe, pedig nem. Igazság szerint akkor tanulta meg manipulálni az embereket, amikor először került az intézetbe. Kirill idején többnyire ezt nem gyakorolta, viszont az elmúlt másfél évben Márton tökélyre fejlesztette. Onnan maradt meg ez benne. De ezt nem tudhatta senki. Ahogy azt sem, milyen nehéz is elfogadni, mikor kiderül, hogy soha nem vagy egyedül.
- Nekem bármelyik megfelel, akár adhatsz nekem egyedi nevet is, ha már te is megengedted nekem - ezúttal ő kacsintott egyet. Kíváncsi volt, hogy mégis milyen kreatív dologgal fog előállni a lány.
Egy hosszú másodpercig csak néztek egymásra, érezték, hogy valami akkor ott történt, de nem akarták bevallani. Nem lehet. Tudta, hogy nem szabad semmi ilyesmiben bíznia. Mindig átverik, elhagyják. Az eszére kell hallgatnia.
- Nem tudod? Ez esetben muszáj lesz nekem kitalálnom - kezdte el igazgatni nem létező szakállát, hogy ezzel is bizonyítsa mennyire gondolkodik.
- Megvan! - pattant fel. - Milady? - nyújtotta kezét, hogy felsegítse a lányt. Aztán elengedte. - Oh egy pillanat, a zene - emelte fel mutatóujját, hogy várjon a lány, és az ablakhoz lépve újra zongorázni kezdett. Ezúttal nem egy klasszikust választott, hanem a 'Million Dreams'-t a kedvenc musicaléből. Eljátszott egy refrént, majd a lányhoz lépve először jól megforgatta, és megragadva a kezét elkezdett vele erre-arra dülöngélni, és forogni közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Finoman elmosolyodom, amikor megköszöni a dolgot, habár ez egyáltalán nem szükséges, hiszen komolyan gondoltam azt, amit mondtam. Én nem az a fajta levegőbe beszélő alkat vagyok, aki nem csinál mást, csak olyan nagy kijelentéseket tesz, hogy az ember azt se tudja, merre van az előre, és még ő sértődik meg, ha a másik fél esetleg felhozza neki, hogy igazán lehetne akkor az a rész most már, amit megígért. Egy csomó ilyen figura van a világban, tudom, mert nagyon sokkal találkoztam én is. Eléggé elítélő vagyok, ami azt illeti, nagyon könnyen tudok bepörögni egy-egy negatív megmozdulás kapcsán. És nem, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy akkor most örök harag, és csak mert valami nem klappolt, nem kellesz, de tény, hogy odabent, a kis lelkemben, elkezdem figyelni azt a részt egy kicsit jobban, és vagy csalódok, sajnos, vagy szerencsére rájövök, hogy az nem volt más, csak a véletlenek furcsa összjátéka.
- Mondták már, hogy nagyon bájos vagy?
Kérdezem kedvesen, de a kérdésben megbújik az őszinte érdeklődés is. Mert imádom, hogy ennyire próbálkozik ő is azon, hogy ez az egész kettőnkről szóljon, hogy tényleg ketten legyünk benne. Fogalmam sincs, hogy mikor fog bekövetkezni a tény, hogy Edith Payne a feleségem lesz, de már nem félek tőle. Mert féltem, bevallom férfiasan, az első találkozásunktól kezdve, ahogy a fekete szemekbe mélyedtek a zöldjeim. Mert volt valami azokban a szemekben, amik, még ha sosem vallanám be, de elindítottak bennem valamit. Mára pedig már tudom, hogy érzelmi téren én sokkal mélyebben benne vagyok ebben, mint ő, ha úgy tetszik, a szerelem irányába én indultam meg korábban. Hogy ez valaha kiderül-e? Nem tudom. Talán egy pár év múlva, ha megkérdezi, hogy mikor lett ez több, akkor el merem majd mondani neki, hogy részemről mikor. Viszont ez még nem az, de halad afelé, hogy azzá váljon, ami két embert normál körülmények között összeköt, és őszintén remélem, hogy egy nap majd ő is így tekint majd ránk. Egy olyan érzés birtokában, ami kettőnket köt össze, ami házasságunk szilárdítója lesz.
Tehát féltem. Mostanáig. Féltem, mert valami olyat láttam meg benne, amit korábban talán csak egy emberben, valakiben, aki egykor a világomat jelentette, de sosem tudott róla, és már sosem tudhatja meg. Ebben biztos vagyok, hiszen a tisztelet, ami bennem van Edith iránt erősebb, mint az, hogy eláruljam őt. Még ha engedné is – sokan csinálják ezt mostanában – nekem akkor sem kellene más, nem lennék képes mással lenni úgy, hogy ő a társam, még ha nem is én választottam őt, hanem kaptam. Nem bánom, hogy így lett, már nem.
- Rendben, ezt mindenképpen eljátszom egyszer.
Nem is olyan rossz dolog ez, nem? Tervezni, elképzelni a jövőt. Hogy nekünk egy nap lesznek gyerekeink, vagyis egy nap eljutunk majd arra a pontra, amikor máshogy nézünk egymásra, amikor máshogy érzünk majd egymás iránt. Az első lépést pedig ma tesszük meg, ahogy a hangok kiszakítanak minket, és ahogy én mozdulok, majd ő mozdul, és történik közöttünk valami. Egy apró csók. Egy olyan mozzanat, mellyel az új évbe érkezünk. Egy olyan évbe, ami tele lesz meglepetéssel, kiszámíthatatlan pillanatokkal. Mozdul, és én hagyom neki, engedek, kivárok, nem követelek. Lehet, hogy mondjuk Bianchi proftól kellene magánórákat vennem, mert ahogy elhúzódik, észreveszem, hogy a tanáraink már nem foglalkoznak azzal, hogy itt kiskorúak is vannak. Hiszem, hogy a versem segítette őket ahhoz, hogy egymás szájában kössenek ki. Elmosolyodom, próbálom a gondolataimat Edith-en tartani, és arra törekedni, hogy a másik oldalon zajló események miatt ne legyen pofátlan a vigyorom.
- Boldog új évet.
Suttogom én is, mert ez egy olyan pillanat, amibe egyikünk se szeretne mást belevonni, ez most csak a miénk, és ha le is hajtja a fejét, ha arrébb is húzódik, tudom, hogy az apró lépéseink után most gyakorlatilag csináltunk egy távolugrást, és egy nagyon új helyzetbe hoztuk magunkat. Haladunk, de lassan, és nem is akarok kapkodni. Ahogy a páros pukkanva eltűnik, megjelenik a kaján mosoly az arcomon, mert nem tudom tovább türtőztetni magam. Ez már igen.
- Um, elkísérlek a Navinéig. Azt hiszem, most ránk fér a pihenés.
Döntöm el hirtelen, és kelek is fel, hogy a kezem nyújtsam felé. Nem akarom, hogy ezek után kínban üljön mellettem, én meg toljam a hülységeimet, hátha megmenthetem a helyzetet. Inkább sétáljunk vissza, hiszem még rengeteg időnk lesz együtt. Még akkor is, ha mások gyerekeit cipelem haza az iskolából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Emlékszik ám, minden pontra. Arra is, amit akkor mondott, mikor nem sodorta el annyira az egész, hogy nem volt képes összetett, értelmes mondatokat alkotni. Mert az igaz volt és talán igaz a mai napig is, hogy megismerné, hogy látni szeretné azt, aki hibázott és aki ott hagyta, hogy mi vitte erre, miért és aki azt mondta, egyedül van. Azt felelte rá, nem kell egyedül lennie, ő mégis azt választotta és választja talán most is. Jogos a kérdés, ezek után neki kellene-e bármit is tennie, mondania? Egyáltalán, lenne értelme annak, hogy bármit is akarna mondani? Nem tudja. Valahol a sértett fél elutasítja, de ő az az ember, aki nem akar haragot táplálni, mert nem tört az életébe, annyira át sem verte és nem is tud olyanról, hogy ártott volna valakinek, valakiknek annyira, hogy megérdemelné. Sok mindent nem tud, rájön, hogy semmit sem nagyon, ő kiterítette mindenét, ami van, minden, ami önmaga. Mert ezen kívül nincs más, nincs mély és sötét múlt, nincs szövevényes kapcsolatháló, nincs semmi, csak a farkas, aki előbújt és megmutatta magát, holott nem kellett volna, sosem engedte neki. Csak az erdő magányában enged neki szabadságot, úgy börtönzi be minden más alkalommal, ahogy saját magát tette a csendbe és magányba hosszú évekig. Mert ha neki sem jó, annak se legyen, értitek. Mintha direkt és igazából mégis, csupa véletlen minden. Az nem, hogy akkor ott volt, ott akart lenni, hogy a kis „kihallgatás” után maradt és igazándiból ott lépett a csapdába. Nem, nem várta azt, nem várt semmit. Mégis kapott, majd el is vette. Hullámzó gondolatok, nem is érti őket, miért vannak ennyire felkorbácsolva. Nem kellene, mert nem. Volt a mágia által létrehozott valami, amelyből kialakult az, hogy beszéltek, hogy együtt dolgoztak, hogy az elején segítette valamiben, amit nem értett és amit amúgy egy szempillantás alatt dobott el, mintha csak álca lett volna. Egy újabb pókháló? Vajon már akkor is akart valamit, vagy tényleg minden a véletlen és a játék? Egy biztos, válaszokat szeretne, mert nem követelőzik, nem tud, hogy nyugodtabban léphessen akármerre. Tovább. Nem segített rá, hogy valami a házuk tornyában nem kerek, hogy valami rányomja mindenkire a bélyeget és minden csak sötétebb tőle és ridegebb. Hogy ez se tett jót az idegeinek, de a mostan, a mostani történések emellett már talán jobban kiélesednek. Ne haragudj, de muszáj. Valahogy le kell rendezni, ha fáj, ha nem, mert továbbra sem tudja, mit érez a másik. Csak amit lát.
Követi a tekintetével, ahogy moccan és a falhoz vándorolva dől neki. Mintha támasz kellene az egész miatt, vagy csak megszokás, fene se tudja, hogyan szokás az ilyet tárgyalni. Nincs tapasztalata, ő azt is elhinné, ha törökülés lenne erre a legjobb, azonban nem moccan, továbbra is ott ácsorog és vár a csodára, amely nem akar jönni. Pedig jöhetne. Már el is engedné a dolgot, majdnem kicsúszik belőle egy „hagyjuk” és egy köszönés és indulna. De az se könnyebb, ahogy a másik tesz. Mintha elgondolkodna, szégyellné magát? Kissé oldalra billen a feje, kérdőn pillant felé, így kaphatja el a tekintetét. Így fúrja bele magát megint és ő akaratlanul rezdül össze erre. Most ne. Most ne vegye elő, engedje meg neki, hogy józanul gondolkodjon. Csak ennyit, utána meg... meg vagy elmenekül az egész elől, vagy, ha végre valami választ kap, már biztosabban dönt. A saját nyelvét harapja, a saját nevét hallja és beleborzong. Ne, ne kezd. Ne kapj el még.
- Mindkettő – feleli őszintén, majd szinte meglepi a kérdés. Mit vár tőle. Mintha úgy szegezné neki a dolgot, hogy oldja is meg, ha már felhozta, kész válaszokat. Mintha csak... nem érdekelné, csak legyenek túl rajta. Kihúzza magát, mint aki most kapna erőre, de ugyanolyan tanácstalan, mint eddig. Többször nyílik ajka szólásra, de többször be is zárja azt, mire elkapja a fonalat.
- Nem vártam semmit, tudod? Se választ, se cselekedetet. Aztán jössz, jöttél és most szeretnék. Mert... lehet neked totál megszokott, hogy ezek történnek veled, de nekem... nekem nem. Összezavar, és nem az, mert tudom és emlékszem arra, amiket mondtál, hogy hogyan hat és bla, bla bla – megered a nyelve, de hangja bátortalan, mintha tini lenne, aki most tanulja. Lélekben az is, tanul is. Nem lép nagyon közelebb, csak a tipikus, beszéld közbeni lépés sikerül, hogy ne kelljen hangosnak lenni.
- Szóval nem tudom. Végét, elejét, pontot, hogy ne legyen kellemetlen. Mert nem vagyok naiv fruska, aki arra vár, hogy na, enyém és kész, csak... nem akarok folyton ezen gondolkodni, hogy... hogy nem tudom. Én tényleg meg akartam ismeri azt, aki a maszk mögött van, de neked muszáj bebújni a mágia mögé, amivel nem tudok mit kezdeni, amivel ellöksz. Vagy mit művelsz. Én nem hazudtam, de nem tudom, hogy fordítva... hogy fordítva mennyire. Úr isten, mekkora szerencsétlenül hangzok magamnak is – utóbbit már csak magának morogja és a plafonra szegezi a tekintetét. Elég ebből. Kimondta, még ha hülyeség is az egész. Lesz, ami lesz. Más nem elküldi a francba és az is egy válasz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- Esetleg a legszebb álmaidban... Vagy ott sem. Evésben is verhetetlen vagyok - vigyorgott rá fölényesen. Néha úgy érezte, sokkal inkább illene a Rellonba, mint az Eridonba, de jól érezte magát a pirosak között, szóval igazából nem volt oka reklamációra vagy elégedetlenkedésre.
- Szóval most érezzem magam különlegesnek? Micsoda megtiszteltetés! - Drámaian legyezgetni kezdte magát a zsebéből sietve előkapott jegyével, mint egy tizenkilencedik századi úrihölgy. Igazán nevetséges látvány volt, ahogy egy cseppet sem nőies pozícióban egy vonatjeggyel teljesen átszellemült arccal legyezgeti magát, mintha tényleg lenne valaki. Pocsék színész volt, csak akkor sikerült jól játszania a szerepét, ha bajban volt és ki kellett másznia belőle, egyébként inkább volt nevetséges mintsem komolyanvehető.
- Akkor maradjunk a Zsombinál, a olyan aranyosan hangzik. De ne aggódj, kitalálok neked valami egyedit is, csak kis idő kérdése. - A fogaskerekek közben folyamatosan kattogtak agyában, de semmi használható nem ugrott be. Rengeteg haszontalan ötletet pörgetett át, végül feladta a próbálkozást és hagyta a dolgot.
Nem tudta mi történt, de érezte, hogy a védőfalak leomlottak. Azok a bástyák, amik eddig minden kitartó ostromnak ellenálltak most egyetlen szempillantás alatt lettek porrá. Nem akarta, hogy ez történjen. Mikor legutóbb ennyire közel engedett valakit magához csúnya vége lett a történetnek. Ugyanakkor ott motoszkált benne, hogy nem küzdhet örökké egy régi emlékkel. Muszáj újra megtanulnia bízni. És ha Zsombor lesz az aki megtanítja hát ő bizony nem hátrál meg. Ezúttal nem.
- Mire készülsz? - kulcsolta össze mosolyogva ujjaikat ahogy állásba tornázta magát. Lehunyt szemmel hallgatta a fiú kopogását az ablakon, álmából felébredve is felismerte volna a másik által játszott dalt. Az egyik kedvenc musicalje volt, az összes betétdalt fejből tudta.
Átadta magát a fiú akaratának, ellazulva követte annak minden mozdulatát. Hazai pályán érezte magát a tánc miatt, ez sosem esett nehezére és mindig ellazította. Már amennyire ezt táncnak lehetett hívni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

  Hogy lehetek ekkora idióta? De komolyan, az agyam a sok kávéhoz csatlakozva csak egyszerűen folyékony állapotúra váltva elhagyta a szervezetemet, vagy mi? Nem is tudom, mit gondoltam, amikor feliratkoztam arra a retkes "aukcióra". Lehet, hogy akkor még nem állt minden ennyire feje tetején az életemben. Igen, ekkor még az az eldörrentett este sem történt azzal a Theon gyerekkel, illetve az a zavaros, fura, zavarba ejtő, de valahogy mégis izgalmas eset Mihail-lal az erdőben, amiről még azt se tudom, hogy egyáltalán megtörtént-e. Vagy csak álmodtam volna? De miért álmodnék akár azokhoz közelítő dolgokat is, mint amik történtek? Vagy ez tényleg megtörtént? Nem is tudom, melyiket kívánom inkább. De már legalább Fanni nem jut annyit az eszembe. Akadt más emocionális krízisem is, amivel foglalkoznom kell.
  A randira való készülődésem úgy nézett ki, hogy az esedékes nap kora délutánját a szobámban töltöttem, egy szál alsóban fel-alá körözve, pánikolva. Lemondani nem mondhatom, hisz mégiscsak fizetett értem. Eh, beletörődvén sorsomba, lerogytam az ágyra és pár perc chill után magamra kaptam pár göncöt, a hátamra csaptam a hátizsákom és megindultam a Máguscsárda felé. Út közben próbáltam kicsit nyugtatni magam. Lehet nem is lesz olyan rossz. Lehet, hogy épp ez lesz az egyik legfontosabb találkozás az életemben. Ah, megint túlzásba viszem önmagam hitegetését. Nah, nagy idegességemben csak 10 perccel előbb fogok odaérni. Ez nemigen rám vall, de legalább ez egy pozitívum. Már messziről meglátom, ám kicsit közelebb érek hozzá, mielőtt köszönnék.
- Hát, ahm... hello. - állok meg előtte, kínosan intve párat. Hangomon enyhén szólva érződött a félénkség és a szorongás. Amíg válaszra várok, végigmérem partneremet. Eddig még nem vizsgáltam át részletekig menően arcát, illetve küllemét. Szép kerek arc, barna szemek, fekete loknik. Olyan tipikus szép lány, kis természetes. Még nem kommunikáltunk sokat, kíváncsi vagyok, hogy a belsője is ezt rejti-e magában.
- Szóval... itt vagyunk. - bököm ki végül, miközben gyorsan, karba tetté kézzel szemügyre veszem a közvetlen környezetem, s mielőtt válaszolhatna, tekintetem vissza is ér az arcára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Alapítványnak? Felröhögtem... Nem kértem tanácsot. Az a pénz nem azért van, hogy másokra bízzam. Sosem felejtem el azt az érzést, amikor mestertanonci éveim utolsó, vizsga előtti napjaiban jöttek értem az aurorok, hogy bevigyenek egy kis elbeszélgetésre. Emiatt csúsztam a végzéssel. Akkor még nem a Minisztériumban dolgoztam. Nem aurorok voltak a kirendelt munkatársaim, de még a svájci gyakorlati éveimről se álmodtam. Mit tudtam én, hogy milyen ez az egész, törvénytisztelő, becsületes aranyvérűként. Aztán ott találtam magam a söpredékkel, aljas és nevetséges vádakkal. Mit tudott ez a szerencsétlen fiú a Romberg Alapítványról. Nem mai ügy, ez tény, s nyilván kevés olyan ember van itt rajtam kívül, akinek beleégett volna a tudatába. A nemzetközi sajtóban nagyobb volt a visszhangja, talán ezért kötött később is annyi kedves emlék ehhez a kelet-európai országhoz, hogy a skandináv tanulóévek után, amíg az egész cirkusz elült, visszatérjek. Ejtették a vádat, és bár biztos vagyok benne, hogy volt vaj a füle mögött, s jó viszonyt apámmal előtte sem ápoltam, azért mégiscsak az utolsó szög volt viharos kapcsolatunk koporsójába, ami az utolsó, formaiságokon alapuló találkozásoknak is véget vetett. A levelekre se válaszolok. Az én felfogásom szerint gyanúba kevert, ami megbocsáthatatlan bűnnek számít.
Csak bámultam magam elé. Mert végül is, mi kellett a boldogságomhoz? Tudás, információ, kapcsolatok. Siker. Azt tenné, amit mondok. Igen, azt hiszem ez állt volna a legközelebb az igazsághoz. De olyan régen gondolkodtam el ezen utoljára... Gyerekként még könnyű volt, az alpesi levegőt szívva. Tudtam, hogy el akarok onnan kerülni, változtatni a környezetemen. Most, elnézve Tobit és a kialakított itteni életemet, néha fel kellett tegyem azt a kérdést, hogy jól van-e így minden körülöttem...
- Hát, jó próbálkozást - és azzal idegesen megigazítottam a galléromat. Nem azért válaszoltam sejtelmesen, mert ehhez volt kedvem, hanem egyszerűen nem tudtam jobbat mondani. Őszintén reméltem, hogy képes beszerezni egy ilyet, s úgy fogtam fel, hogy legalább többet beszélgethettem vele. Érdeklődve nyújtogattam a nyakam az imént említett hátsó részleg felé, mintha bármit is láthattam volna a pulttól, de nem akartam odavezettetni magam, mert az már túlment volna az általában elvárható magatartásformán. - Soha... Akkor ezt itt teljesen a saját erődből hoztad létre? - most, hogy nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ő a tulajdonosa is egyben, ámulattal és elismeréssel mértem végig a helyet magamnak. Mindenkit saját magához képest mérek, és természetesen tekintettel vagyok a körülményeire, hisz nem egyenlő feltételekkel indulunk. Már pedig jól tudom, milyen az, ha mindenki ellened dolgozik, de neked továbbra is előre fele kell törnöd. Elsápadtam a közeledésétől, mégis derekasan húztam ki magam előtte. Nem sokban különbözött a magasságunk, ahogy mellém érve jobban összemérhettem. A kezemben lévő könyv borítóját készségesen felé fordítottam, majd engedtem, hogy kivegye a kezemből. Helyette elvettem tőle az általa ajánlottat úgy, hogy ujjam egy pillanatra véletlenül hozzáért az övéhez. Bősz lapozgatásba kezdtem, mint akit tényleg érdekel, és ért hozzá. Igenlően hümmögtem és bólogattam, hogy ezt hangosan is a tudtára adjam, mintegy megköszönve a javaslatát. De persze rajta tartottam a szemem, nem tudván elvonatkoztatni attól, hogy ki-mi mellett is álltam.
- Hallottam ezt-azt, hogy létezel. Mármint a falunkban. Csak biztosra akartam menni - beszéltem félre, hisz valószínűleg nem ismertem volna fel egykönnyen, majd egy nagyot sóhajtva lehajtottam a fejem. Talán most először láthatott szomorúnak. - Ne haragudj. Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni... - ezt a hazugságomból is összerakhatta talán.
- Magam sem tudom, hogy miért érdekelt, de nem azért, amiért gondolnád. Ez csak... bonyolultabb ennél - túrtam bele a hajamba. Ritkán beszélek őszintén valamiről, most mégis megtettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Szerintem eljött az ideje, hogy a pizzéria végre olyan embert kapjon az élére, aki ért is hozzá - néz a nőre, miközben nyújtja át neki a kávét.
- Szóval a hónap végétől valószínűleg már nem én leszek a főnök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Szóval elveszed tőlem a kedvezményes kajálás jogát. Értem.
Bólintok egyet, miközben átveszem a kávét. Nem szeretek kávét inni, csak ha muszáj, de szerintem iszonyatosan nézek ki, és úgy is érzem magam. Egész éjjel csak javítottam és javítottam.
- Te egy bátor és bolond ember vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

- Óóó, hát olvastam, hogy a divatipar válságban van, és már kábé bárki jó nekik, de reméltem, hogy ez nem igaz.
Még az ajkaimat is lebiggyesztem egy kicsit, mert hát szomorú ez. Szegény, szegény modellek. Anno ugye ők egy külön kategória voltak, rengeteg tanulással és áldozatvállalással. Most meg... tényleg mindenkit berángatnak az utcáról. Igazán szomorú, ahogy a világ süllyed.
- Én lehet, hogy nem leszek, de téged egy életre eltiltanak mindentől, aztán a Calvin helyett lehetsz a börtön arca. Azt hiszem, ők megválogathatják, hogy kik lesznek a ribancai, de azt nem válogathatják meg, hogy ki keféli meg őket a börtönőrök közül. Ez amolyan ötven százalék siker.
A börtönben már az is valami, nem? Az elején biztos kiemelkedő jelenség lesz, de ahogy mindenkinek megvolt egyszer, nem hiszem, hogy sokáig képes lesz megőrizni a koronáját. Én a Calvin arca vagyok, hát oda ne rohanjak, én meg holnap átváltozok bazd meg, és megeszlek. Bár nem, a franc akar gyomorrontást egy frigid picsától.
- És ha nem pattanok?
Hú, ha ilyen az, amikor valakit szépen kér, akkor már értem, hogy miért olyan lelkinyomorultak azok a kölykök odakint. Még jó, hogy nekem sosem voltak tanáraim, most meg olyan cukorpofákkal vagyok körülvéve, mint Mikhail Kazanov, alias Kazi mester. Az ilyen eseteket nagyon tudom értékelni. Szóval azt hiszem, ha gyerek lennék most, akkor felnőttként ő lenne az első, akit rohadtul beperelnék.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Mennyi?
Kérdezek vissza, mert remélem, hogy ezzel azt szeretné sugallmazni, hogy az élete kezd pozitív irányt venni. Igen, én most nagyon pozitív vagyok, szóval mindenkinek az életébe rózsaszín ködöt kívánok.
- Hogy megvonod tőlem a kaját. Szóval marad a tanítás vagy megszöksz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Barni

- Ha azt szeretnéd, hogy Nico megint szakítson velem, hangosabban kiabáld, hogy aki gyakran eszik nálad, azt megfekteted.
Nevetem el magam, mert ezek a nénik ha otthon alszanak is, hallják és átformálják az információkat. A nénik veszélyesek.
- Helyes, tudtam én, hogy a kislány még hasznos lesz. Nem szeretném, hogy megint elmenj, a menekülés nem megoldás.
Napi bölcselet Emily Coelho-tól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Istenem, és tényleg nem. Szóval ezért hagyod abba?
Esküszöm, hogy a pizzéria el van átkozva, és nem tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy az átok lehulljon róla.
- Lassan haladunk, az alapoktól. De azt hiszem, lassan talán felvállaljuk már magunkat. Szilveszterkor sokat ittunk, reggel megpróbáltam kiosonni, de rajtakapott, szóval most próbálkozunk. Nehéz dolog ez a szerelem.
Mi meg még meg is bonyolítjuk Nico-val, szóval lehet nekünk tapsolni, de tényleg. Éppen folytatnám a dolgot, de akkor olyat mond, amitől megakad a torkomon a szó.
- Mi? Mármint a vérszerinti?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Nem sajnálod?
Érdeklődöm kedvesen, mert azért furcsa, ha valaki képes belátni, hoy tévedett. Ez is olyan felnőtt dolog, amit jó lenne, ha képes lennék megtanulni.
- Kicsit sok minden volt mostanában. Ezért barátkozunk most, vége a tanévnek, a vizsgáknak, a pályázatoknak, most csak a nyugi van, és végre beszélgethetünk.
Alig vártam, hogy ez az időszak eljöjjön. Idén végezni fognak a gyerekeim, nem tudom, hogy lesz-e új osztályom vagy sem, ahogy azt sem, hogy a lányok mindegyike a Bagolykövet választja-e majd.
- Szóval. Beszélgessünk a lelkedről. Hogyan élted meg? Milyen? Milyen érzés tudni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Barni

- A pizzériára gondoltam.
Persze én azért sajnálom, mert nagyon drukkoltam nekik. Olyan jó lett volna. Barni és Ophelia meg Nico és én. Eljártunk volna négyesben, grilleztünk volna a kertben, mint egy mini baráti társaság. Aztán, amikor belépünk a szülői korba, akkor meg összeeresztjük a kölyköket, és folytatjuk a grillezést. Vannak ilyen egyszerű, kertvárosi álmaim, na.
- A felnőttek is szoktak lelkizni, és jól esik nekik.
Jó, én nem mindig tudok felnőtt lenni, és nem is nagyon szeretnék. Mármint az a morcos felnőtt, aki azt mondja, hogy nincs szüksége lelkizésre. Borzalmas.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Minden? Úgy érzem, hogy te most húzod az agyam.
Sőt biztos vagyok benne, hogy húzza. Hát a húgáról se mond semmit, meg jön itt a többesszámmal. Nem szeretem, amikor ennyire kis hamiskártyás.
- Fedd fel a lapjaidat Bánki Barnabás!
Utasítom nevetve, az útját állva.
- Alvás, evés, barátkozás. Pár napra elmegyek, vigyáznom kell apa házára, amíg elutazik, megkértem Nico-t, hogy jöjjön velem. Tudod, kicsit kiszakadni innen. Távol Bözsi nénitől. Te mit csinálsz a sok szabadidőddel?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nem tudom mi ütött belém, de ha jobban bele lovalom magam, akkor engem is megijesztenek azok a reakciók, amiket Quinn vált ki belőlem. Igazából semmi extra nem lenne, de olyan rejtélyes és különleges, hogy képtelen vagyok távol tartani magam tőlem, amikor az lenne a legindokoltabb, hiszen semmit nem tudok róla a nevén kívül. Tény, hogy kölcsönös, ő sem tud rólam többet, ámbár ez valamiért nem zavar. Most nem. Ha tehetném, örökre a pillanatban ragadnék és csak élvezném, ahogy keze derekamon pihen, mert ennél több nem is kell. Jó lenne, de ha csak ennyi, akkor én bőven beérem ennyivel.
- Elnézem - dobom hajamat hátra vállam felett, kendőzetlenül viselkedem úgy, mint egy díva, aki éppen szívességet tesz a mellette álló férfinak, pedig erről szó sincs. Nem bántott meg, nem sértődtem meg, egyszerűen szeretem minél előbb letisztázni a kétértelmű helyzeteket, mert ha ezen csúszunk el, azt soha nem bocsátanám meg magamnak. Még akkor sem, ha a többesszám még mindig indokolatlan. Nagyon is az.
- Nem is tudnám elképzelni azt, hogy ártasz másoknak - mosolyodom el őszintén, majd arcomra tutira kiül a megilletődöttség. Hogy is volt az, hogy semmit nem tudok róla? Nem tud verekedni, de ha logikusan gondolkodom, akkor párbajban kiváló és van egy testvére, aki házas. Oké, lassan, de biztosan jönnek az információk. - Ijj, de menő! Látom összeérnek a szálak. Akkor ez azt jelenti, hogy én kapok kedvezményt, mert elkaptam az egyik tulajdonos testvérét? - ráncolom a szemöldököm pár másodpercig, amíg visszagondolok, majd helyrerakom azt, amit mondtam, végül egy szemtelen vigyort villantok a férfire. Ugyan, nem kell a kedvezménye senkinek semmire, amikor Quinn markolja a derekamat és úgy játszik velem, ahogy nem szégyelli. Ki gondol ilyenkor holmi kedvezményekre?
Ahogy elpillant az ajtó felé, egy pillanatra megáll bennem az ütő. A visszakérdezés talán nem volt a legjobb ötlet, a reakció pedig arra ad okot, hogy szívem hevesebben kezdjen el dobogni. Már-már elfogadom, hogy akkor itt és most vége az egész kalandnak, játéknak, amikor válaszol. Pillantásom visszaemelem rá, megkönnyebbülten mosolyodom el, majd halkan fel is nevetek, ahogy megemelt hanggal ejti ki a szavakat száján. Lassan rázom meg fejemet. Nincs időm felfogni, hogy mi történik, egy halk sikkantással hagyom, hogy húzzon maga után az egyik szoba felé. Csak akkor szólalok meg, amikor az ajtó már becsukódott mögöttünk.
- Milyen kis takaros - teszem hátam mögé kezem, ahogy tekintetem végig járatom a szobán. Miért hagyom ezt neki?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Jóóó, akkor mivel töltöd a nem szabadidőd?
Ha ez kell neki, akkor így kérdezem.