Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nem kifejezetten ezt a reakciót szerettem volna elérni. Tekintetemben rövid ideig bizonytalanság ütköződik, ahogy közeledő ujjait látva megrezzennek arcán az addig beton biztosan odatapadó, világosbarna íriszek - majd, amilyen rövid időre van szüksége a távolság átszeléséhez, olyan hamar múlik el a jelenet. Fogaim között szívom be kiszáradó alsó ajkam, ahogy az érintés akadályt gördít légutaim elé, és megakadályozza a levegő ki- és be áramlását. Arcizmaim megszilárdulnak, szemhéjaim félárbócra ereszkednek, ahogy végigtanulmányozom a nyakam tartó kart - így lassan vissza is térve a hozzá tartozó archoz. Nairobi lustán megemeli fejét kezemen, majd úgy dönt, ehhez neki nincs most sem türelme, sem humora - ezzel egy időben mintha felszisszenne tudatom peremén, az értelme viszont elveszik valahol félúton a figyelmem iránya között. Állkapcsom tartása némileg enged, ahogy lassú, széles mosolyra húzódnak szám szélei. Tudatában vagyok annak, hogy én magam teremtettem ezt a szituációt, ugyanakkor egész szórakoztató a tény, hogy, amennyiben valaki felpiszkál egy bizonyos parazsat, félelmetes pontossággal vagyok képes olyan reakciókat produkálni, amik kifejezetten az apám sajátjai.
Még mókásabb a tény, hogy néha kifejezetten gyűlölöm őt.
A nyakam tartó izmok érezhetően engednek fel bőre alatt, ahogy már-már beledőlök az érintésbe, és látszólag zéró ellenállást mutatok. Ha valaki megkérdezné, esélyesen én sem tudnék őszintén felelni arra, hogy ez még a játék része-e, vagy a felületes hatalmat szeretném átpasszolni ujjai közé, hogy aztán ugyanúgy akasszam ki toleranciájának határait, ahogy a legutóbb. Igazság szerint én sem tudom, mit szeretnék elérni, leginkább semmit vagy mindent. Igazság szerint végtelen izgalmas, hogy fogalmam sincs, mi fog következni.
- Gondoltál már arra, hogy mi van, ha csak szórakozom veled?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Szép vagy nem szép, megvonja a vállát. Tényleg az itt a legnagyobb baj, hogy rémesen kettős ez a szituáció. A nő is némileg meghasonlott, mert míg egyik fele hálás és felszabadult, a másikat gúzsba köti a gyilkosság ténye. Mert bármennyire is szépítjük, akárhogy polírozzuk önvédelemmé, egy ember halálát okozta akarva-akaratlanul. Az eleme önkéntelenül, mintha csak tudatalattijának kivetülése lett volna, közbelépett és megmentette, csak éppenséggel nem úgy sült el a dolog, ahogy kellett volna.
- Nem mintha bárkinek bármi köze lenne ahhoz, hogy mit miért teszek. Különben sem beszélek erről senkinek, Ön pedig úgyis tudott róla, nem osztott, nem szorzott - végszónak tökéletes, így hát inkább az irathalmazra koncentrál és gyorsított tempóban kezd el pakolni, végül, mikor már eltűnne egy kupac, rájön, hogy a másik is ahhoz az egyhez tartozik. Ez az a pont, ahol mély levegőt vesz és elhatározza, hogy innentől varázsolni fog. Ha jobban belegondol, Anton sohasem mondta, hogy ne használhatná a pálcáját, így viszont könnyedén túllendülhet a feladat nagy részén. Épp előveszi, mikor érkezik felé a kérdés, hogy amúgy mi a stájsz.
- Rosszul, de büszkén - ennek egyébként a nem hivatalos formája a "szarul", de talán az igazgatóddal szemben nem engedsz meg magadnak ilyen hangnemet. Int a pálcájával, hogy a mellette lévő két dobozból kikerüljenek az iratok, majd ahogy látja, hogy mindegyik nagyjából ugyanazt tartalmazza, ABC rendbe rendezteti őket. Az a helyzet, hogy mivel úgysem kíváncsi arra, mi áll bennük, neki tényleg nem nagy érvágás, hogy nem látja. - Mondja csak, miért van itt ekkora kupi? Kriszpin olyan embernek tűnt, aki pedáns és mindent rendben tart maga körül. Kicsit meglep ez a káosz - körbemutat a szobán, miközben az elrendezett papírokat lassanként elhelyezi egyetlen dobozban és gondosan lezárja. Archiválás, pakolás, unalom, ez a mai napja, de ha már itt van, akkor beszélget. Hátha az új igi nem is olyan ijesztő, mint azt elsőre gondolnánk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Féligmeddig meglepi, hogy semmiféle ellenállást nem mutat a másik. Számított rá, hogy a fenyegető mozdulatra netán majd kihátrál belőle: a lehetősége ugyanis meglenne rá. Nem tartja olyan erősen, alapvetően kettejük pozíciója is Ábel számára előnyösebb ebben a pillanatban. Mégis helyette azt a megadó súly érzi a kezére nehezedni, amellyel Ábel beledől a fogásába. Egy pillanatra megfeszül az állkapcsa, ahogy fogait egymáshoz préseli, azt is lehetne gondolni, hogy pillanatnyi dühe horgadt fel megint a fiú iránt valamiért - valójában egy kicsit megfoghatatlanabb a helyzet, legalábbis számára. Ábel megadása, még ha csak látszólagos is, a megadó gesztust érezni az ujjbebegyein, egyben az, tenyere alatt érzi lüktetni a fiú pulzusát, eltölti egyfajta nehezen meghatározható sürgetéssel, ugyanakkor elégedettséggel is. Ez az elégedettség az, ami talán leginkább meglepi vagy amit legalábbis nem tud hova tenni.
Ábel megjegyzésére csak felvonja az egyik szemöldökét, arral a fajta arckifejezéssel néz rá vissza, mint mikor valaki valami igazán magától értetődő információval rukkol elő.
- Szinte biztos vagyok benne, hogy szórakozol velem. - Nincsenek kétségei afelől, hogy Ábelt nem drámaian mély motiváció hajtja a vele való szenvtelenségre. Pont úgy tűnik inkább, mint aki a maga impulzív módján játszik, és mindig épp azt csinálja, amitől a legnagyobb elégtételt várja. Érdekes módon, bár nem mindennapi, hogy így tartson bárkit, pláne nem egy fiút az ujjai szorításában, nem hat természetellenesnek még ez a mostani különösen bizalmas pozíció sem.
- Amit nem értek, hogy miért tetszene, ha komolyan venném.
Márpedig Ábel jelen pillanatban is erről tesz tanúbizonyságot. Erről tett akkor is, mikor megszólalt párszaszájul. Jelleméből adódóan Dante egyébként is nehezen kapható a hagyományos, egyszerű évődésre, sőt, mikor Ábel messzire megy és valóban felpiszkálja az indulatait, az ember ösztönei mindig is a szélsőségek skáláján mozogtak.
- Ha pedig nem, akkor mi értelme van próbálgatni a toleranciám? - Enyhén szólva sem volt kedves Ábellel már az elejétől kezdve, a fiú pontosan tudja, hogy Dante természetétől nem áll messze az erőszakosság, sem az, hogy azt fizikai formába öntse.
- Az is szórakoztatni fog, ha a végére érek? - Még ő sem biztos benne, mit tenne akkor.. vagy egyáltalán milyen messze vagy milyen közel is van ehhez az emlegetett képzeletbeli határvonalhoz. Néha úgy gondolja, bőven bírja még, máskor biztos benne, hogy egyetlen hang vagy gesztus választja el attól, hogy elpattanjanak türelmének utolsó szálai is. Beszéd közben lassan megmozdítja a mutatóujját, jobb fogást találva, ujjai alatt a súrlódó bőr tapintása ismét emlékezteti, milyen közel vannak már megint, sőt arra is ráébreszti, hogy valahol út közben ő maga is előrébb dőlt. Majdhogynem bántó az a teljes szókimondás, amivel rákérdez a dolgokra, de mindig is egyszerbb volt a maguk valóságában artikulálni a kérdéseket. Tisztább, kevesebb nyűggel jár és a maga módján effektív tud lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mitzingerrel nem egyszerű az élet. Na, nem azért, mert ne lenne meg, az egy másik tagja a családnak, illetve egy másik nő problémája, én még csak nem is foglalkoztam vele. Sokkal inkább folyton itt van, lassan már érdekelne, hogy amúgy ő mikor dolgozik és miért kapja a pénzét. Ezt persze nem teszem szóvá, soha, mert lehet, hogy vérig sértődne, hogy én nem akarom itthon látni. Nem erről van szó.
Panna meg én már jól összeszoktunk, már nagyon gyorsan éés hatékonyan tudunk indulásra készen állni, egyes anyukákkal ellentétben.
- Nem tudom, megvan? - kérdezek vissza, rezzenéstelen arccal, felvont szemöldökkel, miközben megigazítom a kabátomat, majd Panna cipzárját is felhúzom. Ő cserébe fúj egy nagy nyálbubit, én meg elvigyorodok.
Aztán kint vagyunk az ajtón, én meg nézek Bencére bizonytalanul, meg vissza, miközben zárom az ajtót.
- Nem kellett volna hozni egy babakocsit? Mármint, ja, tudom, neked alacsony, meg fáj a derekad tőle - ne próbálj meg hazudni nekem! -, de azért... na - nézek a rá a kis kiszólásnál meglehetősen szigorúan, nekem ne próbáljo meg kamuzni. De persze, nem erőltetem, ha azt mondja nem, mert a múltkor is égig szorongatta a lányunkat, mintha muszáj lenne.
Pár pillanatig fontolgatom a dolgot, majd bólintok aprókat, hogy persze, biztos vagyok a dolgomban.
- Aha. Ihatunk, ha szeretnél. Most vezetni sem kell, nem kárhoztatlak gyerekpuncsra - nevetek fel, ráncolva az orrom, de aztán csak megigazítom a lányunk kapucniját. - Oda menjünk előbb, vagy nézelődni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Milyen nem a te szinted? Jézusom, ember - homlokát dörzsölve nevet fel kínosan, miközben rájön, hogy mi is a helyzet valójában. Mindenkitől szeretnék itt és most elnézést kérni, de Nico szemében Emily a legjobb nő, inkább Ophelia-tól kéne tanácsot kérni, hogy őt hogyan lehetne megszerezni - az olasz egyébként pontosan ezt tette, de mindegy. Szeretném azt is leszögezni, hogy Brown egy olyan bombanő, ami nem terem minden utcasarkon, de még csak a legszebb gyümölcsfákon sem. Szóval jah, de akkor is. Annyi embernek lemehetett volna kutyába a mi Bánkink, mégis a legjobb barátjának kedvesével tette.
- Szóltál neki, hogy nem jó ötlet, de végül is belementél. Ez ám a logika - megforgatja szemeit és a változatosság kedvéért arcát dörzsöli meg. Ha legalább egyiküknek lett volna annyi esze, hogy ebbe nem mennek bele, akkor most nem itt tartanának. Sajgó állkapcsához nyúl és arca fájdalmasan torzul el, ahogy picit megmozgatja azt. Ajkából még mindig enyhén szivárog a vér, de nem zavarja különösebben. - Mint azt láthatod, nem rajtam múlt. És már nem is fog, azt csinál, amit akar - szája fájdalmas mosolyra görbül, azonban, hogy az ütés nyoma, vagy a nővel folytatott kapcsolatának viharos lezárása készteti-e erre, az nem egyértelmű.
- Nem is voltam gyökér, ő nézett melegnek! - azonnal kikéri magának, nem is akármennyire felháborodottan. Még hogy ő, Francesco Nico Bianchi meleg legyen, egyszerűen a gondolat is nevetséges! Mindenhogy, ahogy férfi kimutathatja a vonzalmát illendő keretek közt, ő megtette, de hát ugye ott volt Adrian, meg a tény, hogy durván homoszexuálisnak titulálták. - Amúgy meg Ophelia egy nagyon rendes csaj, megfogtad vele az isten lábát - mint utóbb kiderült, a szőkével ezerszer jobban járt volna, ha nem csak álbarátnőnek kéri fel. De hát, ilyen az élet. A pletykák ellenére ő az egyik legnormálisabb és legtöbb tartással rendelkező nőszemély, akit ismer. Azt hitte, a legjobb Emily. Aztán lett, ami lett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Néha egészen félelmetes, mennyi apró, mégis ordító részlet képes meglapulni egyetlen múló pillanatban - az ember pedig, ha nem figyel elég közelről, esélyesen soha többé nem kapja őket vissza. A választ hallva elégedett árnyékot kap mosolyom, mellkasomból hullámokban csuklik fel a halk kuncogás. Az alattomosan növekvő közelségtől, a fojtott beszélgetés hordozta rejtélyes éltől az agyam hirtelen kezdi termelni a dopamint, véremben meglódul az adrenalin, a pulzusom hirtelen ugrik meg tartása alatt. Tüdőm nehezebben telik meg oxigénnel és karomon halvány libabőr nyomaiban áll fel a szőr. Vállaim árulkodón ereszkednek meg, mielőtt még megszólalhatnék.
- Talán ez a szórakozás lényege - szemöldököm megemelkedik, ajkaim újra mosolyra húzódnak, majd mintegy elismerően görbülnek le. Az indirekt feltett kérdés maga jó, bár ha tudnám a választ sem kötném az orrára. - Csak úgy, beugrani az ismeretlenbe és nem tudni, hogy túléled-e vagy sem - a magunk helyzete nyilván nem ilyen drámai, a végkimenetel viszont legalább ennyire a sötétségbe veszik. Olyan ez, mintha a saját határai széle felé rugdosnám őt, csak látni szeretném, mi történik amikor átesik egy bizonytalan, idegen talajra - az igazság viszont az, hogy Weilert nem kell rugdosni, és valószínűleg engem is magával fog húzni.
Még ha ezt ő maga még nem is ismerte el magában.

Ugyanakkor, ha az ember figyelmét túlságosan lekötik ezek a részletek, hajlamos túlsiklani más, talán fontosabb rezzenéseken. Érzem a arcomon visszacsapódó leheletét, beszűkült pupilláimon keresztül pedig mintha csak látnám, hogy saját perifériája alig terjed tovább az arcomnál - bár, mindez, csak feltételezés. Azt sem tudnám megmondani, mennyire lehet tudatában annak, hogy ezzel az intimnek számító tolakodással milyen mértékben tette magát is sebezhetővé - kifejezetten nem is érdekel, amíg kedvemre kihasználhatom. Végig a mocsárzöld íriszek mozgását követve emelkedik meg bal kezem, hogy aztán, amennyiben nem ütközik különösebb akadályba, ujjaim közé fogjam állát. Hüvelykem az ő tartásánál némileg erősebben vág az állkapocs élébe, míg a másik négy ujj végignyúl ellenkező oldalt, jobbom pedig finoman igyekszik lefejteni nyakamról az ő tagjait. Lehetnék ennél sokkal aljasabb is. A fülébe suttoghatnék, hogy a párszaszó behálózza utolsó tudatosan megfogalmazódó akaratát is, ahogy azt eddig is tette. Ez viszont még tőlem is megkérdőjelezhető lépés lenne.
- Azt majd meglátjuk, ha eljutunk oda.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Fáradt. Nemhogy a pizzázó átalakítását és az azt követő evés-ivást nem pihente ki, de még az utazást se. Jót tett neki, hiába volt az idő katasztrofális, hiába nem tudott olyan nagyokat túrázni, mint tervezte, a levegőváltozást, igenis meghozta a várt visszatalálást. Talán.
Barnabás személyisége még mindig ugyanaz az egyszerű lélek, aki mindenkiben a jót akarja meglátni, ugyanakkor a két hét alatt rá kellett ébrednie, hogy nem lehet annyira szerencsétlen, főleg, ha be akarja bizonyítani, hogy képes egy éttermet irányítani. Így hát az ember visszajött, egy kevéske változás ment benne végig, de ez egyáltalán nem fogja a hétköznapjait nagyban befolyásolni. Főleg úgy, ha a családtagjai hallani se akarnak arról, hogy pihenne, s míg távol van, elfoglalják páran az otthonát.
A Fő utcát rója éppen, Karolina társaságában. A kislány annyit van mostanában vele (kivéve ugye ezt a két hetet), hogy lassan már kezdi azt érezni, hogy hétvégi apuka lett belőle. Pedig abban aztán teljesen biztos, hogy Ő senkinek se a faterja.. Ahhoz akciózni is kellene néha..
Na, de a lényeg, a kislány toporog, mert kis csülkeivel még nem tud olyan gyorsan menni. Bánki éppen koffein adagot vesz, hogy míg sétálnak valami erő megszállja és lehessen ismét a jó fej nagybácsi, aki az aranykecskét is lehozza a csillagos égről. Fordul, mosolyog a lányra, fizet, fordul és hopp, volt Karolina, nincs Karolina. A kisasszony kihasználva azt a röpke pillanatot, míg Barnabás a galleonokat számlálta, elfutott méghozzá nem máshova, mint egy másik szőkeséghez.
- Sájjjkáááánnnnny - ad hangot a leányzó, hogy természetesen figyeljen rá mindenki, miközben még mindig vágtat, mint valami táltos paripa, egészen a végzet asszonyának nem titulálható Opheliához. Hogy biztos mindenki hallja merre tart, a sárkány szót, saját kis nyelvén folyamatosan ismételgeti egészen addig, míg a nőhöz nem ér. Bánki meg csak mosolyog a szemüvege alatt, mert lássuk be, ez aztán nem a legnagyobb bók egy nőnek. Természetesen, szép, lassú léptekkel, mintegy kiélvezve azt, ahogy a lányka kiabál, Ő is megérkezik hozzájuk és bűnbánó tekintettel néz a nőre.
- Bocs - leguggol a kisebbik szőkéhez, hogy magához vonja, de Ő aztán megmakacsolja magát és Ophelia mögé bújik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Zsebébe csúsztatott kezei ökölbe szorulnak és szinte már feszíti az anyagot, ahogy igyekszik nyugodtnak látszani. Ideges és nyugtalan, amit nem könnyű palástolnia, mikor Emily mindenáron próbál kedves lenni. Nico most haragudni akar, dühöngeni, veszekedni, megélni a sértettségét, ami belülről szedi darabokra. De nem, mert a nő még ebben a pillanatban sem hazudtolja meg magát. Leteszi az edényeket egy padra és egy cetlivel hagyja ott őket. A férfi tekintete akaratlanul is ellágyul, ahogy kezei is engednek - nem mintha nem lenne mindegy, hiszen körmei már rég tenyerébe vájtak, a nyomuk pedig ott díszeleg. Mivel a látottak után hirtelen nem tudja, mit felelhetne, hát csendben marad, marcona arckifejezése azonban enyhülni látszik. Kár, hogy ez az állapot nem tarthat örökké.
- Nálad sosem lehet tudni - hogy e pillanatban azt mondta volna, hogy a másik kiszámíthatatlan? Nos, igen. Mert tulajdonképpen az is. A férfi nem gondolta volna, hogy miután végre megszerzi Fishert, ilyen és ehhez hasonló problémákkal kell majd megküzdenie. Hogy a legjobb barátja elárulja, ráadásul ilyen rútul, meg persze a kedvese is becsapja majd. Mert attól függetlenül, hogy semmi sem történt köztük, ez az affér megbocsájthatatlan.
- Tapasztalat? - felvonja fél szemöldökét, ahogy Emily arcát fürkészi. Talán csak nem mentegetni akarja magát egy egyszerű, általános jellemleírással, amiből tizenkettő egy tucat és bármikor szembejöhetnek az utcán? Tán csak nem mentesítő tényező az, hogy képtelen volt ezidáig felnőni, impulzív és a megérzéseire hagyatkozva gondolkodás nélkül cselekszik? Vannak dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni azzal, hogy "bocs, ilyen vagyok". A viselkedésünk minden esetben döntés kérdése, mert mondhatom azt, hogy az indulataimat legyűröm, hogy bár vágyom valamire, mert az ösztönöm hajt, mégis másképp cselekszem. Azért, mert valakinek hevesebb személyisége van, még nem jelenti azt, hogy mindent megmagyarázhat vele.
- És te kinek szurkoltál? - gúnyos mosolyra húzz ajkát. Ahogy visszaemlékszik arra a napra, ismét sajogni kezd állkapcsa. Nem csinálná másképp, mert néha még a legjobb barátoknak is össze kell veszniük, hogy helyretegyék, amit helyre kell. Nyilván könnyebb lenne - és kevésbé fájdalmas -, ha mindezt egy korsó sör mellett tennék meg, azonban ők nem lányok, hogy ilyen puhány módon oldják meg konfliktusaikat. Ilyenkor oda kell baszni.
- Nem értem, miért kellett ezt csinálnod - megcsóválja fejét, de csak csalódottság van hangjában, a rosszallás már elpárolgott belőle. Ha akkor nem teszi azt, amit, vagy legalább szól, hogy egy jót nevessenek rajta - és aztán Nico nemet mondjon erre a baromságra -, most nem így állnának. Kézen fogva sétálhatnának a karácsonyi vásárba, elvinné korcsolyázni és a fa alatt egymást átölelve néznék az izzók játékos fényeit. Ennek így kellene lennie, de Emily mindent tönkretett a felelőtlenségével és a hazudozásával. Legalábbis ezt érzi a férfi. - Egyáltalán azt sem értem, miért változtál meg. Szőke lettél, harsány, meggondolatlan, egyszerűen... Kifordultál önmagadból. Ha nem akartál velem lenni, sokkal könnyebb lett volna megmondanod - persze, hogy szenved ő is. Mindketten pocsékul vannak, mert egy szakítás sohasem könnyű, de ez most valahogy meglepően nehéznek bizonyul. Mert bármennyire is bizonygatja, hogy jól van, hogy erős és simán túl lesz ezen, ez valójában nincs így. És hiába mondja a nő, hogy szerette és mennyire összetört a szíve, az utolsó napokban, vagy inkább hetekben nem ez látszott rajta.
- Barátok... - maga elé meredve ejti ki ezt a szót. Összefacsarodik a szíve, hiszen ennél sokkal többet akar, vagy inkább semmit. Mégis, abból nem lehet baj, ha még egy kicsit közelebbi viszonyban maradnak, így majd szépen átalakul a kapcsolatuk nem? Végtére is Emily nem rossz ember, csak rossz döntéseket hoz, de attól még működhet, nem? Fogalma sincs. Létezik szakítás után barátság? Egyáltalán milyen az? - Én sem szeretném, hogy haragban váljunk el - végül egy aprócska mosoly jelenik meg arcán, görcsössége is enyhülni látszik. Mintha csak megadná magát az ünnepeknek és minden másnak. Haragudhat, de azon túl, hogy butaságot csinált, tulajdonképpen nem lett semmi egyéb. Talán azért feldúlt még most is, mert együtt lehetnének, ha Fisher nem szúrja el. De megtette. - Nem tudom, hogy oldjuk meg, de majd kitalálunk rá valamit. Gyere ide - félszegen kinyújtja egyik karját, hogy megölelhesse a másikat. Békeölelés. Semmi több.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Elégedett mosolyra húzódott a szám, ahogy elnéztem őt az iratokkal bajlódni. Úgy tűnhetett, hogy valóban fontos anyagról volt szó, ezért természetesen hagytam neki elég időt ahhoz, hogy összeszedje magát. Türelmes és megértő tudok lenni, ha a szakmámról van szó, különösen azokkal szemben, akik összeszedetten érkeznek hozzám. Az iménti malőrt úgy döntöttem, hogy nem rovom fel a számlájára, helyette izgatottan pillantottam végig a betűkön. Reméltem, hogy ha csak egy pillanatra is, de el tudok kapni néhány sort a papírról.
Rezzenéstelen arccal hallgattam a mondandóját, mint aki a nagy csattanót várja az átlagos kijelentés után. Fogalmam sincs igazából, hogy mennyire változatos ügyeket kapnak a Kártevőügyön, de sajnáltam volna, ha bagatell ügyekben is közvetlenül a minisztériumot zargatják, és nem a helyi kirendeltségeken mennek elébe a jelenségeknek. Megvakartam viszkető orrom, de továbbra is elmélyülten figyeltem.
- Szabad? - vettem kézbe a papírt azelőtt, hogy bármit is válaszolhatott volna. Gyanítom, hogy nem dugta volna az orrom elé a bizalmas aktákat, s ha már egyszer a segítségemet kérte, jobban szerettem átlátni a tényállást, és nem kizárólag az elmondásokra hagyatkozni. Azok ugyanis csúfosan szubjektívek és sarkítottak szoktak lenni. De hát nem is kell, hogy mindenkinek az erőssége legyen a verbális tájékoztatás.
- Ez így már érdekes - dünnyögtem magam elé, ahogy megtorpantam az olvasásban és összeráncolt homlokkal felé fordultam. - De miért nem a szokásos módon tájékoztatják az osztályunkat? Vagy miért pont engem sikerült megtalálni ezzel a problémával? - szegeztem neki a hirtelen jött, nem épp finom kérdéseimet, egyúttal élveztem is a helyzetet, hiszen őt valószínűleg a felettese ugráltatja mint ügyintézőt, aki pedig tudja, hogy volt már hasonló üggyel dolgom, rutinosnak számítok az osztályon. Csak hát jó lenne visszahallani ezt a dolgozóktól, hogy jó hírem van máshol, ha már a negyedévi bónusznál elfelejti a saját hivatalom, hogy mit tettem le az asztalra.
- Magánszemély? Mennyire sürgős? Kérjenek engedélyt a házkutatáshoz... Visszajelzést várok, aztán felírom a naptáramba és elintézem - dőlök hátra, mint aki jól végezte dolgát, holott nem nagyon csináltam még semmit.
- Tehetek még bármit érted? - kérdeztem némi gúnnyal, mielőtt újból felütötte volna fejét a zűrzavar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Hosszú volt azaz idő, amit távol töltöttem Magyarországtól, de az sajnos ilyen. Ha az ember fia Amerikában kap jól fizető munkát, akkor oda megy dolgozni… Most is pontosan így történt a dolog, csak annyi csavarral, hogy az eredetileg 1 hónaposra tervezett kint tartózkodás kitolódott majdnem háromra. Igazából egy percig se bánom, sőt! Igen csak fontolóra vettem, hogy kiköltözzek Amerikába végleg. Az a világ, ami ott fogadott ismét… rá kell jönnöm, hogy arra van szükségem most. De ebből már csak úgyis jövőre lesz valami. Első után Magyarországra vezetett, de rövid időn belül utazok is haza. Az alatt a pár nap alatt amit itt töltök rengeteg emberrel kell összefutnom, többek között Myraval is, akit már néhány perce várok  a megbeszélt helyen. Szövetkabátom zsebébe süllyesztett kezekkel, nyakam körül sállal várom, mivel estefelé már igencsak lehűl az idő. Lábammal egy követ rugdosok jobbra és balra egészen addig, míg Myra meg nem ölel. Természetesen viszonozom ölelését és a puszit is. Kérdését hallva csak egy sunyi mosoly kúszik arcomra.
- Nem. – válaszolok, mivel hülye kérdésre hülye válasz dukál. Óvatosan átkarolom vállánál, majd magamhoz húzom és egy puszit nyomok a fejére, végül őt el nem engedve indulok el a kori pálya irányába. – Előbb igyunk valamit, vagy csapjunk a lovak közé? – kérdem. Sok esetben furcsa lehetne egy ilyen találkozó, de vele valahogy nem az. Többször is lefeküdtünk egymással, mindegyik igen csak jó volt, bár én leszögeztem mindjárt az elején, hogy nem keresek kapcsolatot, amit ő tiszteletben is tartott eddig. Szerencsére nincs rám kattanva, és ezek a kis találkák sem kínosak még annak ellenére sem, hogy mindketten sejtjük, mi lesz az este vége. De ez számomra pont így, pont ettől jő, érdekes és izgató.
- Na és mi a helyzet Myracska? Hogy bírtad nélkülem 3 hónapig? Ugye jó kislány voltál? Ha érted, hogy értem…- egy sokat sejtető és eléggé rám jellemző mosoly fut végig arcomon, majd érdeklődő tekintettel vizsgálom őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem tudja. Mindig a Nő az aki még csak visszaszalad ezért, meg ezt otthon hagytam, ezt azt hittem te teszed el és még sorolhatnám. Ha lennének idegeim - de pár évtizede nincsenek -, bizonyosan megtépázná és négyszer elgondolkodnék egy családi sétán, mégsem teszem, csak ignorálva a visszakérdést összecsatoltam magamon ezt a szart, ahogy a papír írta. Párszor már volt rajtam, mi baj lehet belőle? Semmi. Közel van a gyerek, nem esik ki, nem nyúlnak hozzá - mert hozzám nem mernek, nincs szemben az éggel, lát is valamit és nem kell kényszeresen feküdnie. Minek száműzik a kölyköket a guruló veszedelembe?
- Nem a derekam fáj, a gerincem akar ketté törni a színes hajú, abból a meséből való trolloknak csinált szénhordó sza... szerkezettől - mosolyogtam rá a rám szemeit rebegtető kislányomra. Meglepődünk mit mondtam mi? Még én is, de nem is vettem észre, pedig túl sokat esik meg mostanában, már majdnem úgy érzem magam, mintha az eddigi tizennyolckarikás életem jelzését letoltuk volna kölyökbarátra.
- Utálom a puncsot, és erről nem az alkohol hiánya tehet - néztem rá oldalra, mert így van. Mindennel, aminek abnormális a színe vagy az állaga igen szkeptikus vagyok, a legtöbb koktél sem való nekem. Van a sör, az egyértelmű. Nem csalódsz a színben, állagban vagy ízben. De ezek? Hol van ez egy jó gintől? Ugye, öcsi?
- Ahogy szeretnétek, de most még ébren van, talán menjünk kicsit, aztán meglátjuk. Vagy mégsem érdekel? - vontam fel a szemöldököm értetlenül. Korábban túl sokat hallgattam, jó, nem mindig úgy, hogy tudott is róla hogy hallom, hogy ezt megnézné. De most nem igen értettem, hogy került vissza a programirányítás hozzám. Nem értem az asszonyt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Inkább nem is reagálok arra, hogy nálam sosem lehet tudni, mert tudnék vele vitatkozni, de valahogy ha arra gondolok, hogy megint összeveszünk valamin, akkor megint el kezd sajogni a szívem, és elég neki az alap sajgása azért, mert itt áll velem szemben, hallom a hangját, látom a tekintetét, érzem az illatát. Mégsem érinthetem, nem csókolhatom, nem kuncoghatok felszabadultan, mert borostás arca csikizi a nyakamat.
- Szerinted? Ha megálltam volna, és gondolkoztam volna, most nem egy falat építenél gondosan kettőnk közé.
Mert ez történik, ott a fal, ha tetszik, ha nem, és ezt csak magamnak köszönhetem, annak, hogy nem voltam tekintettel rá, legalábbis szerinte, az én nézőpontom szerint erősebbnek hittem a kapcsolatunkat, mint, hogy akárcsak egy apró kis pletykamorzsát is készpénznek vegyen. Valahogy máshogy gondolkozom a kapcsolatokban lévő dolgokon, és ehhez tudom, hogy a tapasztalatlanságomnak is köze van. De hát így járnak azok a lányok, akik tanulással és nem pasizással viszik végig az iskoláikat.
- Igazából... nekünk. Hogy onnantól, hogy Barnabásnak legalább elhiszed, hogy tényleg semmi sem történt, beszélsz velem, és ha meg is büntetsz, adsz nekem egy esélyt. De mások vagyunk, Nico.
Mosolyodom el szomorúan, hiszen nekem elképzelnem se kell, hogy milyen érzés vagy milyen látvány egy másik nővel látni, én a nagy szerelmi jelenetét premier plan láttam, és jó néhány alkalommal felrémlett előttem, hogy milyen is az, amikor Nico mással van. Hogy el fogom-e viselni ezt valaha? Azt hiszem, nem. Nála nem fogom tudni azt mondani, hogy rendben van, hogy boldog vagyok, mert boldog. Önző vagyok, tudom, de most először életemben azt mondom, hogy nem érdekel. Nem tud boldoggá tenni a tény, hogy ő mással boldog, még az elképzelés is összefacsarja a szívem.
- Szőke lettem, mert nagyon sok alkohol ittam egy lánybúcsún, és az egyik barátnőm megbűvölte, így kellett keresnem valakit, aki le tudja szedni a színt, mert még mindig szinte kvibli vagyok, a hajamon meg nyilván nem fogok kísérletezni.
Tárom szét a karjaimat, mert a fene se gondolta volna, hogy ennyire számít a hajszínem, de jó, hogy ezt tudom, mert már gondolkoztam rajta, hogy valentin napon meglepem, és a vörös parókámmal meg egy kis szerepjátékkal meglepem. Vagyis, anno a múltban, felmerült bennem, ugyebár, mert hát most már nem igen aktuális. Legalább nem bőgtem le, és költöttem vagyonokat egy túlságosan rövid nővérke jelmezre.
- Hát te hülye vagy, Nico, és ezt most komolyan mondom. Veled akartam lenni, az első pillanattól.
De ha ilyeneket mond, akkor nyilván nem jelentett neki semmit az, amit a szertárban mondtam, én pedig jó nagy hülye voltam, hogy annyira megnyíltam neki. Pont ezért nem tudok könnyen beszélni az érzéseimről, mert valahogy ez lesz. Cole kinevetett, Adrian nem találta meg bennem, akit keres, Nico pedig, ő talán mégsem azt láttam, amit én hittem, hogy lát ebben az egészben. Ha azt látta volna, nem itt lennénk, mert akkor egy irányba tartanánk még mindig.
- Barátok.
Felemen csendesen, miközben hirtelen megint nagyon érdekesnek találom, hogy a cipőinket vizslassuk, és elmondani sem tudom, hogy mennyire szomorú vagyok, hogy mennyire fáj kimondani ezt. Több akarok lenni, mint csak barát, a mindene, hogy nekem is ő a mindenem. De erre már nem hiszem, hogy valaha is lesz lehetőségem.
- Ha se Ezra, se Anton nem gondolkozik bennem, akkor nagyon könnyen meg fogjuk oldani, mert évközbeni nyitott pozíciók csak a Jacinthe-ben és a Loch-Beinne-ben vannak.
Nem mintha annyira vonzana bármelyik is. A franciáknál kötelező lenne kicsikarnom magamból többet, mint az alap és minden nappal rohamosan romló nyelvismeretem, Anglia meg nem sok jó emlékkel kecsegtet. Viszont, ha itt maradok, akkor idővel szembe kell néznem a ténnyel, hogy barátok vagyunk. Ilyen hülye ötleteim is csak nekem lehetnek. Ahogy az is nagyon nagy hülyeség, hogy belemegyek az ölelésbe, mert pontosan tudom, hogy ez mit fog okozni. Balommal átölelem, jobb kezem azonban a mellkasára simítom, és a fülem úgy helyezem, hogy halljam szívének dobbanását. Illatát, bár nem felejtettem még, mélyen magamba szívom, kiélvezem a kósza ábrándot, mely ezzel jön, a megrohamozó emlékeket.
- Sajnálom, hogy elcsesztem.
Nem szoktam káromkodni, de ez az a szint, amikor már nem tudok mást mondani, mint ami a valós, nálam a káromkodás a fokmérték. Felpillantok rá, amikor már érzem, hogy ha most nem engedem el, akkor hülyét csinálok magamból. Jobb kezem ujjaival óvatosan arcához érek, megérintem, megsimítom, és érezni őt, mosolyra késztet, a szívem hevesebben ver, és most nem összefacsarodik, hanem reménnyel telivé válik. Nem értem, mit hisz, hiszen a vesztes oldalon állunk.
- Mennem kell, nem szeretnék az állomáson éjszakázni.
Pipiskedve magasabbra kúszok, és ha engedi, adok egy puszit az arcára, vigyázva, hogy ne az ajkai közelébe tegyem ezt, majd finoman ellépek tőle, és zsebre dugva a kezeimet, felpillantok rá.
- Köszönöm. Tényleg. Beszélünk majd. Hamarosan.
Mindenképpen, és társai. Még fokozhatnám a dolgot, rengeteg szóval, de csak hülyévé tenném magam előttem még inkább, és nem nagyon hiszem, hogy kellene még fokoznom. Inkább csak még egyszer jól megnézem őt, mintha máris elkezdeném az elmémbe vésni minden vonását, és rávéve magam, hogy elszakadjak a tekintetétől, elindulok az állomás felé. Nem mintha ne maradnék, ha marasztalna, szóval azért annyira nem rohanok, de tudom, hogy nem szabad telhetetlennek lennem. Ha szeretné, maradok, de lehet, hogy jobb lenne most, ha nem. Örülök már ennek is, hogy legalább tudtunk egymás szemébe nézve beszélgetni. Nem kaphatok meg mindent, főleg, ha ennek nem tudok szívből örülni, és én örülök, mindennél jobban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

péntek délután| o
  | oo

Valami hihetetlen, hogy mennyire nagyon izgatott vagyok. Teljesen be vagyok zsongva. Annyira, hogy suli után nem hazakocogtam – ahogy szoktam- hanem hoppanáltam, hogy minél előbb elkezdhessek készülődni az esti programra. Persze azt mondanom sem kell, hogy rekord idő alatt kész lettem, még saját magamhoz képest is, pedig alapból nem szoktam órákig pepecselni azzal, hogy mit veszek fel meg ilyesmi. Szóval egy ideig otthon róttam a köröket, és percenként néztem az órára, hogy mikor indulhatok már el. Tuti megátkozták, mert vagy tíz percen keresztül mutatta azt, hogy nem telt el egy perc sem. Amikor már végképp nem bírtam mit kezdeni magammal akkor inkább elhagytam a házat és igyekeztem a lehető legkisebb léptekkel ténferegni a faluban. Mosollyal az arcomon fedezem fel az újabb díszeket, ebből már afféle megszokást csináltam. Nap mint nap látom ezeket a kirakatokat, végigjárom az utcákat, keresve az újdonságot. Az egyik ablakban táncoló hóember előtt különösen sok időt töltök, nagyon mókás darab.
Végül – mivel nem szeretném ha a  barátomnak várnia kellene rám – jóval a megbeszélt idő előtt lecövekelek a könyvesbolt előtt. Vagyis jóval azelőtt, hogy Thomas ideérhetne, hiszen mindig korábban érkezik. Pompás választás volt ez a hely, hiszen örömmel nézegetem a kirakatba kiállított könyveket. Van is olyan, amit megjegyzek magamnak, hogy talán megveszem. Kesztyűbe bújtatott kezem a piros szövetkabátom zsebébe mélyesztve, sálba bugyolálva, sapival a fejemen nézelődöm egy darabig, majd hátat fordítok az üvegnek és az embereket kezdem el figyelni. Megállás nélkül karácsonyi dalokat dúdolok, nem is csoda. Mondtam már, hogy be vagyok zsongva hogy nemsokára már a karácsonyi vásárban fogunk kóvályogni a barátommal? Meg attól, hogy nemsokára karácsony? Az első karácsonyom az új helyemen, csoda izgalmas. Már alig várom, hogy beszerezzek még pár díszt meg miegymást. Meg apróságokat. Aj, csoda klassz lesz!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mi mást is csinálhatna az ünnepek közeledtével annak érdekében, hogy messziről elkerülje a minden sarkon kialakuló őrültekházát, minthogy megragadjon minden alkalmat a menekülésre – és nyilván a kocsmázás sem utolsó motivációnak, pláne, ha olyan kivételes társaságban tehet ilyesmit, mint korábbi csapatkapitánya. Nagyot slukkol tekert cigijéből, az orrán fújja ki a füstöt, hogy közvetlen utána még egyet beleszívjon, hiába égeti már az ujját a parázs melege a szűrő közelében, majd hanyag mozdulattal elhajítja a csikket és kabátzsebébe csúsztatja meghűlt kezét.
Nem kedveli ezt az időszakot. Őszintén megvallva nem a Karácsonnyal magával van problémája, mert tök jó, tök szép, whatever, még csak nem is azzal, hogy az emberek többsége a saját képébe hazudik, amikor azt állítja, hogy jaj, nem azért vett ajándékot, hát ez csak egy kis semmiség, nem erről szól! (Még el is fintorodik, ahogy torzított nyájas hangon elhangzanak ezek a szavak a fejében.) Dehogynem. Materialista világ, presztízskérdés, hogy a szeretet ünnepén ki mire és mennyit költ. De nem. Őt ilyenkor egyedül az irritálja, ha valamelyik kis takony (igen, diáktársairól van szó) képtelen felfogni, hogy hidegen hagyja a dolog és nem fog megkergült kertitörpe módjára ugrándozva szaloncukrot dobálni, mert valaki komolyan elhiszi, hogy ez cuki. Csinálják, még meg is veregeti a hátukat, hogy hát persze. Csak hagyják ki őt ebből.  
 - A javaslatom: kocsmatúra – fordul Eszterhez, bedobva az ötletet, ami eldönthetné az állandó vitát szülő kérdést, miszerint hova menjenek. – Beülünk, megiszunk valamit és ha nem tetszik, tovább állunk. Ha tetszik, talán két valamit is ihatunk. De ha mocsok drága, te fizetsz.
Közli feltételeit; vitathatatlan úriember a tag, én mondom. A főváros ezen részén párméterenként sorakoznak a bárok, így hát a túra része sem lenne túl megterhelő történet. Hogy hogy jutnak majd haza, az egy olyan problémakör, amivel majd aktualitásában ráérnek foglalkozni.
 - Tessék, kezdetnek ez jónak is tűnik – biccent fejével egy középszerűnek tűnő hely irányába, majd úgy lépdel, hogy a bejárat felé navigálja a lányt. – Mit iszunk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Pontosan. Ismerem milyen ez, milyen, amikor azt mondják, megértik, és igazából tudom, hogy nem. Én éppen ezért nem mondom olyan dolgokra, hogy megértem, amiket nem ismerek. Meghazudtolnám magam.
Sosem mondom, hogy megértek valakit, akivel éppen szakítanak, vagy éppen szerelmessé válik. Aki már bukott meg vizsgán, vagy nyomást helyeznek rá a szülei. Én szerencsés vagyok, hiszen az életem jó része szabad, még ha ezt a szót másként is értelmezzük mi ketten. Az életem jelen állás szerint nem rossz. Olyan, amilyet csak élni akarok. Szerencsés vagyok, mert hagynak élni, tudva, hogy ez akár a halálomat is okozhatja. Nyilván, mindenki másként gondolkozik az én határaimról, és bár nem akarom, de ez képes ellentéteket szülni, mégis, hálás vagyok, mikor egy-egy nyertes csata után a keletkezett korlátok oldódnak. Persze így is vannak kötelezettségeim, a valamit valamiért elv alapján élek, és a szabadságom meg az, hogy Cathnél élhetek, a kötelezettségeim betartásával járnak. Fogalmam sincs, hogy mi lesz a válás után, hiszen akárhányszor a gyűrűre pillantok, eszembe jut a március, amikor ők ketten már nem lesznek házasok. Noha Cath korábban is segített már nekem, még mielőtt ők egy családnevet kezdtek el viselni, nem tudom, hogy mennyire lesz elvárt, hogy utána is, amikor már elköszönnek egymástól, rólam gondoskodjon. Nyilván nem szeretnék teher lenni, azt semmi esetre sem kívánom, de ha úgy adódik, hogy akkor még élek, valamilyen szinten az élethez ragaszkodnék. Bár az én szintemen ezt aligha lehet ragaszkodásnak nevezni.
- Olykor én is, de nincs szívem ezt a tudtukra adni, hiszen így is annyi áldozattal kell szembenézniük, amit egy ember nem kérhet a másiktól.
A szüleim, Denis, Will, Cath. Norina, Jason sőt az összes Payne komolyan odafigyel arra, hogy nekem jó legyen, ha kell, egész napokat rendeznek át, hiába nem kérem tőlük ezt. Emellett nem merem felhozni a csónakházas témát, mert úgy érzem, azzal, amit érzek, a vágy, teljes árulás, és ezt nehezen tudnám kimagyarázni, és nem is akarnám. Ez árulás, színtiszta és megmásíthatatlan.
- Miután meghaltam? Érdekes kérdés. Szeretném hinni, hogy valamilyen szinten itt maradok, de nem szellemként, inkább csak mint egy láthatatlan kéz, mely átölel. Szeretném látni a testvérem sorsát, szeretném tudni, hogy boldog, hogy idővel megleli a helyét a világban. Persze félek is ettől, mert vannak vágyaim, szeretném, ha ő és a felesége együtt maradnának, ha rájönnének, hogy nekik közös útjuk van, és nyilván, ha nem így alakul, az furcsán érint majd. Szeretném hinni, hogy maradok, de mégis továbblépek, hogy nem fogom érezni többet a fájdalmat, hogy, áldás lesz megpihenni. Nem tudom, ezt érthető-e.
Sosem kellett még ezt elmagyaráznom, a szívemben érzem ezt a vágyat, ahogy a különös, gyönyörű idegen iránt is, de az a lelkem és a szívem, ott nem kell magyaráznom, azt simán csak érzem, itt más a helyzet.
- Minden család bonyolult.
Ezzel nem tudok, és nem is akarok vitatkozni, hiszen kívülről tűnhetünk tökéletesnek, ha belül folyamatosan romlunk.
- Szóval imádkozol Istenhez, és ő utat mutat neked?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Könnyű másnak tanácsot adni. Legalábbis ezerszer könnyebb, mint saját magunknak. Talán pont azért, mert kívülállóként tudom nézni a helyzetet, teljesen objektíven. Épp ezért jó ilyesmiről beszélgetni másokról. Új szemszögből tudom nézni a dolgokat én is, hála nekik.
- Tényleg? Na, ezt nem is tudtam – lepődök meg teljesen a menhelyes dolgon. Azt tudom, hogy a kacsája onnan van, de az, hogy ő ott kisegít, na az új. Viszont nagyon jó dolog, a kisállatoknak minden szeretet, törődés, segítség jól jön. Ha nem dolgoznék a pizzériában akkor valószínűleg én is felcsaptam volna önkéntesnek. Így sajnos nem sok szabadidőm van.
Alíz lakása nekem is eszembe jutott, amikor helyet keresgéltem magamnak. Legfőképpen az, hogy milyen fényűző, hogy milyen nagy és hogy nekem nem telik egy olyanra. Gyönyörű hely, de ahhoz tényleg mázli kell, hogy egy olyat birtokoljon az ember. Talán az én ízlésemnek egy kicsit túl modern is. Ha összevetjük a lakásommal, hát akkor ahhoz képest meg aztán pláne. Nálam minden tárgynak, bútornak lelke van, saját sztorija. Ki kell ismernem őket, hogy minden remekül működjön. A rádiónak néha például oda kell sózni egy kicsit, hogy ne rakoncátlankodjon, míg a tűzhely melletti szekrényajtót háromszor meg kell simogatni, hogy ne akarjon minduntalan kinyílni. Tudom, hogy egy pálcaintéssel meg lehetne oldani, javítani ezeket … de szeretem hogy ilyenek. Nem akarom megváltoztatni a hely egyéniségét. Nekem is megvannak a magam bogarai, akkor a lakásnak miért ne lehetnének meg?
- Klassz is, a suli sincs túl messze, mégsem odabenn vagy. Meg egy élmény felfedezni a rejtett dolgokat, amiket amúgy nem is biztos hogy észrevennél – bólogatok egyetértve, hogy mennyire jó is ez a falu.  Picit ki is bámulok az ablakon az emberkéket figyelve, na hát ezzel is remekül el tudok lenni. Nem egy nagy hely, legalábbis a szülővárosomhoz képest – ami azért nem valami nagy eresztés – mégis teljesen más a hangulata, sokkal jobban illik hozzám ez a közeg, mint bármi más. Az, hogy mennyire jól is érzem magam pedig lerí rólam.
- Egy jó főnöknek nem is kell parancsolgatnia. Elég kérnie, kedvesen udvariasan, mégis a dolgozók megteszik, amit kér. Örömmel, szívesen – vonok vállat. Ehgen, az nehéz ügy, ha valaki ennyire a maga ura akar lenni, úgy nehéz munkát találni. De talán nem lesz neki ezzel gondja. Én sokkal könnyebben alkalmazkodom, mondhatni jóval simulékonyabb vagyok. Nem is feltétlenül kell megkérni, hogy tegyek valami pluszt a melóhelyemen, látom, hogy szükség van a segítségemre és megcsinálom. – Maradok, naná, hogy maradok. Eleve hosszú távra terveztem, amikor elvállaltam a munkát. Szerencsére úgy tűnik ennek nincsen semmi akadálya. Klassz kis hely, szeretek ott.
Te jó ég, dehogy akarok én váltani. Bevált az a hely, és nem sok kedvem van megint keresgélni, meg megint a bizonytalanságba lenni. Most ráadásul pláne nem kéne, hiszen a lakbért ugyebár fizetnem kell. Csak úgy nem ugrálgathatok. Meg amúgy is, ugyan miért is tenném? A kedvezményes kérdésre felvonom a szemöldököm. Hát ez meg? Mégis milyen helyen van a barátnőknek bármiféle privilégiuma? Az ott dolgozóknak, na nekik van. Nyilván.  De ennyi. Nem is értem, hogy ez most honnan jött neki. – Nincs. Nem szokás az ott dolgozók akárkijeinek kedvezményeket adni egy munkahelyen sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

  Ha akartam volna, se tudtam volna nem észre venni, hogy a kiscsaj nagyon nem elégedett a válaszommal. Hát jól van, nem vagyok egy Kurt Cobain, nem azért vagyok itt, hogy a Nagyterem közepén szétverjek egy gitárt, beintsek a diákságnak, aztán hazamenjek. Ezt a szerepet inkább átadom neki. De legyen olyan kedves, szóljon, ha életre kelti az általam imént felvázolt jelenetet a Nagyteremben, a sarokban röhögnék, popcornt tömve a képembe. A nevetésével nagyon nem tudtam mit kezdeni, inkább azon lepődtem meg, hogy nem vettem észre, hogy rajtunk kívül még vannak itt mások is.
- Hát, lehet, hogy úgy nézek ki, mint egy rocksztár, de nem vágyom ilyen életmódra, a heroin nem működött, inkább füves típus vagyokCSAK VICCELEK! - emeltem ki szép érthetően, gesztikulálva,de azért nem kiabálva, nemám fel leszek nyomva, hogy drogtanyát működtetek a kastély területén. Habár lehet pont ezt várná el tőlem a kiscsaj. - Egyébként ne tévesszen meg a branding, meg az a "perszóna" amit kiépítenek maguknak. Rengeteg rocklegenda valójában tök chill, kis introvertált fazon volt és az is a mai napig. - magyaráztam neki. Valahol éreztem, hogyha egy kicsit is, de tisztában van ezekkel a dolgokkal. Meg hát megragadom az alkalmat, hogy elhitessem vele, hogy van valami bölcsesség is a fejemben, nem csak a szőkítés okozta rongálás.
 Nagyon kis édes, ahogy érdeklődik a testmódosításaim iránt. Mintha magamat látnám ugyanennyi idősen. Ám azóta, hogy én is egy lettem az általam csodált piercinget, illetve tetoválást birtokló emberek közül, így kicsit varázsát vesztette a dolog. Elmosolyodok, amik szóba hozta a zsebpénz témát.
- Az szomorú. Nekem a nővérem kitaposta az utat, de az őseim jó arcok, egy kis részét állták a tetoválásnak. A piercing viszont nem olyan hajmeresztő, csak meg kell találni a megfelelő helyet. - akkora büszkeséggel tölt el, hogy oszthatom az észt abból az egyáltalán nem exkluzív kategóriájú tudásomból, ami van, de mégis, legalább olthatom picit a tudásszomját.
 A felajánlásra kicsit kikerekedett mindkét szemem és tekintetem az asztalon szétterülő pergamenre. Nem tudtam eldönteni, hogy csak viccel és szabad nevetnem, vagy legit komolyan gondolja, hogy segít megírni a beadandót egy olyan tananyagból, amit három év múlva SE biztos, hogy tanulni fog.
- Hát figyelj... - fújom ki hosszan a levegőt - köszi, aranyos vagy, de nem hiszem, hogy tudnál valamiben is segíteni. Meg aztán nagyfiú vagyok, előbb-utóbb meg kell tanulnom beadandókat megírni segítség nélkül. - próbáltam visszautasítani úgy, hogy ne hangozzon úgy, mintha lealacsonyítanám a képességeit. Meg az igazság az, hogy nem szeretek csapatosan tanulni. Remélem nem sértem meg ezzel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nagyot dobban a szívem, amikor az ajtó feltárul, nem vagyok türelmetlen, sem olyan, akinek ha azonnal nem nyitnak ajtót, elkezdi püfölni azt, vagy éppenséggel lelép. Sosem értettem azokat az embereket, akik így működnek. Ők biztos értik a miérteket, de ha elmagyarázzák se tudom megérteni vagy átérezni tetteik okát. Ezért nem lennék jó pszichológus, sok más miatt persze, de szeretem hinni, hogy ez a fő ok. Pedig el lehet hinni, hogy nem.
Az ajtó kitárul, a szívem dobban, a mosolyom pedig még szélesebbre húzódik, ahogy megpillantom a férfit, aki pont ugyanúgy néz ki, mint, ahogy emlékeimben él. Igazán boldog vagyok ettől, boldogsággal tölt el, hogy láthatom, hogy még itt van, hogy vannak dolgok, amik nem változnak az életben. Nem kérek és nem remélek nagy belépést, teátrális üdvözlést, hiszen sem ő, sem én nem abból a fajtából származunk, ki szeret nagy látványosságot okozni. Nekem bőven elég a tény, hogy szélesebbre nyitja az ajtót, és én beljebb léphetek, hogy otthonában üdvözöl.
- Apa nincs itt? Valahogy állandóan elkerülöm.
Hiába szeretnék meglepetés lenni, egyszerűen nem tudom meglepni, mert sosincs ott, ahol hiszem, hogy van, vagy, ahol lennie kéne. Vele szeretnék előbb találkozni, és csak aztán anyával, meg a testvéreimmel, mert a kettesben töltött idő nekem mindennél fontosabb, és ezt csak akkor élhetjük meg, ha más, vagyis anya még nem tudja, hogy itthon vagyok, főleg, hogy most nem csak látogatóba jöttem, hanem komolyabb időre terveztem.
- Hoztam egy kis ajándékot.
A táskámból óvatosan húzom elő lecsapolt véremet, mit elég ízlésesen még egy kék szalaggal is átkötöttem, sőt, masnit is tettem rá. Friss, szinte még meleg, vidáman nyújtom felé, remélve, hogy örömmel fogyasztja majd, és nem olyan rossz ízű, hogy csak szívességből kortyolgasson.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Valahol azért hitetlen ezzel kapcsolatban, amit Ábel mond - tőle legalábbis annyira távol áll az "ismeretlen" és a "kényelem" kifejezés, a "szórakozás" relációjában pedig még inkább, hogy nehéz elképzelnie, valóban ilyen vakmerő a másik. Nem kerülik el a figyelmét Ábel reakciói, egy része legalábbis egyértelműen észrevehető ebből a közelségből. Ez a feszültség is ismerős neki, bár kétség kívül nem hozzá hasonlóan férfiakkal élte meg, sokkal inkább akkor, mikor egy lány kívánósan fölé gördült. Ahhoz hasonlít az atmoszféra, annak a légkörnek a szikrái rezzennek a levegőben, mégsem pontosan ugyanaz. Ez sokkal nyomottabb, visszafogottabb, elfojtottabb annál, ebben van valami elemien ösztönös és őszinte, ugyanakkor szenvtelenül hazug és öntagadó. Nehéz ugyanakkor kitapogatni a saját dinamikusan változó korlátait, mikor úgy tűnik, bizonyos ingerek vagy benyomások sokkal hamarabb triggerelnek kritikus pontokat.
- Túl optimistán hangzik; majdhogynem naivitásnak.
Igazából egyáltalán nem elégedett. Aligha kapott az amúgy homályosan megfogalmazott kérdéseire választ, helyette Ábel megint kerülőutakon fogalmazott. Ez az elégedetlenség kiül a tekintetére is, de ezúttal nem sarkallja azonnal arra, hogy elhúzódjon teljesen. Eh. Határozottan zavarja a hiányérzet, azt várta volna - elvárta volna az ennél egyértelműbb válaszadást. Nem mintha Ábel megadott volna bármit eddig, amit várt volna, akár kimondatlanul, akár tudatosan akarta - akár tudat alatt. Hogy jogos-e ezt felróni neki? Abszolút nem. Hogy ettől függetlenül ebből erednek-e a frusztrációi? Abszolút. Ő egyébként a hülye, hogy nem fogja meg és egyszerűen kényszeríti rá. Az erőfölény végső soron, úgy gondolja, az övé lenne. Már mikor azt gondolta volna, elenyészett belőle az erre való hajlam, hála a Machaynak kénytelen rájönni, hogy mindössze egy határozott kiváltó ok hiányzott.
Dantéban nincs meg az a merész felajánlkozás, amivel Ábel a tenyerébe döntötte az arcát, így mikor megérzi a fiú ujjait az arcán, a tartása feszültté és bizonyos fokon felkészültté válik. Az a fajta felkészültség ez, amikor nem tudod pontosan, mire számítasz, mégis az izmaid, érzékeid igyekeznek ösztönösen elébemenni az ismeretlennek. Igen, határozottan nem kényelmes és főleg nem szórakoztató, ahogy azt Ábel mondta. Mielőtt a másik le tudná feszíteni Dante ujjait, a fiú még utoljára, mintegy öntudatlan figyelmetetésként még utoljára feszesebben fog rá, végül azonban elengedi és egy félig kérdő-félig számonkérő pillantást vet Ábel alkarjára - majd a szemébe nézve is.
- Lehet valami abban, honnan is ered az orosz rulett... - Nem gúnyolódik, teljesen komolyan gondolja. Az eddigiek alapján jelenleg ugyanúgy tudná elképzelni, hogy megismételje azt a csókot, amit a szertárban követelt ki Ábeltől - de azt is, hogy a torkát szorítsa tovább, mint akkor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Őszinte rémület ül ki arcomra, amikor elkezd visszaszámolni, majd mozdul. Még az életem is lepereg előttem, mert engem ne ölelgessen senki más a húgomon kívül. Rendben, meg néha Cath-en kívül, amikor éppen olyanja van, de értitek. Szóval csak állok ott megdermedve, az életem boldog pillanatai pörögnek az agyamban, majd még egyszer és még egyszer, mert elég kevés boldog pillanatom volt, így ismételni kell addig, amíg meg nem történik a dolog, jó? Nem kell ítélkezni, na! De végül semmi nem történik, csak Belián felröhög én meg az eddig benntartott levegőt kifújom, még szemeimet is lehunyom egy pillanatra. Kurva élet, de beszartam.
- Aranyvérűek, de igen, mindenki boszorkány vagy varázsló - bólintok rá egyet. - Tudsz te, ha akarsz! - nevetek fel kicsit fejemet is felé fordítva Niamey-ről. Gyorsan tekintek vissza a madárra, aki elkezdi csipkedni a mellkasánál tartott kezemet. Halkan felnevetek, majd arcára simítva kezemet várok. Belehajtja a fejét, lehunyja szemeit, majd könyörgően pillant rám. Éhenkórász kis picsa. - Menj - biccentek egyet fejemmel az erdő felé. Niamey nem gondolkodik sokat, szárnyait kitárva sikítozik párat nekem, majd arrébb ugrálva - nehogy tarkón bassza Beliánt, okos madár ám, figyel az ilyenekre - szárnyait tárogatva rugaszkodik el a peremről. És már itt sincs. Remélem nem fog egy félig már elfogyasztott nyulat hozni a verandára, mert akkor sírva fakadok. Oké, mindenki tudja, hogy hozni fogja, így beletörődően sóhajtok egyet, és csak elmosolyodom. Azért nem semmi, hogy Beliánnak elég annyi, hogy a ház tele van mugli eszközökkel és megnyugszik. Ha ezt tudom, ezzel kezdem. Fejében nagyon sok minden kavarog, de nem fogom biztatni, hogy feltegye a kérdéseit, majd felteszi őket, ha akarja, egyelőre én csak menni akarok el innen. Össze kell szednem magam, mert egy Payne-nek kell előadnom azt, hogy eltakarodom. Könnyű menet lesz.
- Nem tudom - vonom meg vállaimat feltekintve az égre. - Én nem tudok mosni meg főzni, ha ezeket megcsinálod, egálban vagyunk - sandítok rá oldalasan, azonban hamar visszatekintek az égre. A franc sem gondolta volna, hogy ez valóban ilyen egyszerűen fog menni. Megkönnyebbülést érzek, és valahol mélyen örömöt is biztosan, de egyelőre csak Cath arca lebeg a szemem előtt. Vajon magát fogja hibáztatni, ahogy mindenért? Valószínűleg, de majd igyekszem elterelni a figyelmét.
- Akkor megoldod - veregetem meg Belián vállát. - Rám még vár egy fontos beszélgetés, cuccold be, amit bírsz, aztán megyek és segítek. Otthon tala - süllyesztem zsebeim mélyére kezemet. Távolodva Beliántól még intek neki egyet hátra sem fordulva, majd Payne felé kanyarodok. Ha túlélem, akkor minden jöhet még az életemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

  Itt a Bagolykőben nemigen kerültem összetűzésbe senkivel. Na jó, az a srác az erkélyen egy egyszeri alkalom volt, de azon túl mindenki tök jófej és nyitott. Amíg a muglik között már amiatt is kiközösítenek, nevetség tárgyává tesznek, hogy piros kabát van rajtad, itt nézhetsz ki akárhogyan, nem szólnak egy szót sem. Mondjuk lehet hozzáad a tényhez, hogy a felnőtt kor küszöbén a felnőttek felhagynak azzal, hogy bemeséljék neked és önmaguknak, hogy ez csak egy korszak. De azért lehet egy közösség akármennyire elfogadó, akármilyen laza, néha még mindig kapok furcsálló, kikerekedő tekinteteket, amikor végigcsoszogok a folyosón. De az, hogy kikerültem abból az ítélkező, mugli közegből, nemcsak azért hozott pozitív hatást, mert így rájöttem, hogy nem bennem van a hiba, csak rossz közösség vett körül, hanem azért is, mert így volt időm, hogy fejlesszem az önbizalmam és vastagítsam a bőrt a képemen. Habár a dolog, ami Fanni és köztem történt... illetve annak a vége eléggé betett ennek az ön-elfogadási folyamatnak, úgy érzem mostanra visszatért a régi önbizalmam.
 De vannak olyan pillanatok, amikor egyszerűen olyannyira padlón vagyok, hogy nem igazán tudom helyén kezelni a dolgokat.Lehet, hogy a mostani is egy ilyen alkalom. Igyekeztem mélyen a srác szemébe nézni. Mi az istent bámul? Miért érzi azt, hogy joga van engem bámulni, csak mert máshogy nézek ki, mint ő? A harag mellett azért előbújt a fájdalom a múltból. Lehet akkor kevésbé éreztem volna rosszabbul magam, ha nem a szép vékony, magas, gyönyörű arcszerkezetű srácok csúfoltak, vertek volna meg mindig. De várjunk! Már nem az az alacsony, kerek, jóllakott ovis arcú kissrác vagyok, mint anno. Itt az ideje, hogy visszavágjak. Most én irányítok.
 Szépen lassan, lesajnáló tekintettel megindulok felé. Azt akartam, hogy féljen.
- Mi van, bazd meg, nem tetszik, amit látsz? - értem oda hozzá, mindvégig tartva a szemkontaktust - Azt hiszed, hogy olyan kurva jó poén bámulni a másikat, HAH? - léptem hozzá pont olyan kényelmetlenül közel, hogy uralni tudjam a szituációt. Nem bánthat, most én vagyok az erősebb... legalább is ezt próbálom elhitetni vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A decemberi ünnepekről elmondhatjuk, hogy amennyiben egy valóban funkcionális családdal rendelkezik, egész tűrhetően végig lehet vészelni őket.
Nem véletlenül kaptam az első adandó alkalmon, hogy kiszabaduljak az otthoni, kétség kívül egyedül öcsémet fényező fojtogató légkörből ide, ahol még csak gondolatban sem fogalmazódik a nagyságos Vajda Richárd neve. Egy kis részem egészen vágyik arra, hogy majd a szűk körű vacsoránál bejelentik, hogy Lili terhes, és beigazolódik amit mindig is állítottam: ennél többre egyik sem  képes.
Eddig viszont még van.
Megigazítom magamon a fekete szövetkabátot - december közepéhez mérten egyébként meglepően meleg van, ha ez épp nem az ökoszisztéma haldoklását jelentené, eszembe se jutna panaszkodni miatta - amíg befejezi a cigarettája fogyasztását. Kifejezetten nehéz egyébként így leszokni a dologról egyébként, miközben az embert körbeveszi a bűn csábító ereje, a tény viszont, hogy talán idő előtt elkezdek lefulladni ha folytatom a szervezetem leépítését, nos, leendő aurorként legalább ilyen meggyőző indok.
Szóval elkezdtem helyette rágózni, és azt kell mondanom, hogy a számnak lassan már magától is áfonyás Orbit szaga van.
Automatikusan emelem meg a fejem, ahogy megszólal, az arcomra ülő széles mosoly pedig már az előtt árulkodik, hogy egyáltalán megszólalnék.
- Remek - ellökve magam az eddig támasztott faltól bólintok, majd fülem mögé tűrve az így előre bicsakló hajtincseket lépek el mellette és indulok vele együtt a megfelelő irányba. Felé eső szemöldököm leheletnyit megemelkedik, ahogy oldalasan felpillantok rá (ezek a terelők...), majd egy, az előzőnél jóval finomabb szusszanós mosollyal karolok belé még a bejárat előtt.
- Ha ez nekem problémát jelentene, akkor esélyesen egy öltönyös gentleman-nel jönnék inni. De te egyik sem vagy, kedveském - nem mintha elvártam volna tőle, hogy fizessen, vagy, ha mégis, nem szokásom drága dolgokat kérni ha azok más pénzén úsznak (és az a más történetesen nem az apám).
Ettől még ő dobta fel a labdát, és nem lennék önmagam, ha válasz nélkül hagynám.
A küszöbön átlépve azért hátrapillantva megajándékozom egy elbűvölő mosollyal, elvégre, velem minden nap csupa varázslat, hát nem igaz? (Nem.)
- Nos, én kezdetben valami sörre gondoltam, de nem kizárt, hogy személy szerint kihagyom ezt a lépést éééés - tenyerem élét megtámasztva a pult szélén dőlök kicsit előre, hogy aztán a folytatással együtt társaságom felé lendüljek. - egy tátra-koktélt választok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

LAU
péntek délután az adventi vásárra menet | #lookingforsomeonespecialGIF


Csöndes bár a falu, ahogyan szokott, mégis ott száll a szélben az a kedves, tompa moraj, amely azt jelzi: megnyitott a karácsonyi forgatag. Szinte hív magához hangjaival, illataival és az ünneppel, amit áraszt. Aki az utcákon sétál, oda tart szinte mind. Hullámokban érkeznek az arra járulók, olykor barátnőm úgy is érezheti, csaknem egyedül van kint. Az üzletekben vásárlóktól is egy világ választja el. Ami igazából csak egy kirakatüveg. Elég az hozzá, egy ilyen magányos pár percet tör meg egy helyes kis szapora kopogtatás. Egy fiatal pitbull körmei kopácsolnak a macskaköveken, ahogy feltűnik a sarkon befordulva, s izgatott farokcsóválással halad egy megszaglászandó cserepes fenyőhöz a virágkereskedés előtt.
- Nagyon szép kis fa, mi? - jön a másik hang, lágyan, nem kevésbé lelkesen, ahogy előlépek én is kutyusom nyomában és hajolok le megsimogatni érdeklődő buksiját, aztán felegyenesedek, körbenézek. Tekintetem természetesen barátnőmet keresi. Rajtam téli csukám, sötét nadrág, rövid, barna kabátom alatt fekete, kapucnis pulcsi, nyakam körül egy zöld-kék skótkockás, meleg sál. A pirosban pompázó lányt előbb veszem észre, mint magát a könyvesboltot. Nahát, már itt van? Rögtön szélesen elmosolyodom és odaintek.
- Gyere, Herceg!



Gyere - paskolom meg combomat, visszanézve állatkámra, aki most már egy másik növényt tanulmányozott bőszen. Ahogy szólítom, nyelvét lógatva lohol is utánam, amitől úgy néz ki, mintha mosolyogna.
- Szia - köszönök rá vidáman, majd lenézek Hercegre.
- Emlékszel rá? Ő Lau, tudod - magyarázom a mellettem megtorpant blökinek, aki fejét édesen félrebiccentve néz fel rám és hallgat engem. Közelebb lépek barátnőmhöz, megsimogatva a karját, hogy ha most kicsit újra is kéne ismerkedniük ebben a tök más közegben, Herceg akkor is értse, hogy ő hozzám tartozik és nem kell tartania tőle. - Ő Lau - ismétlem, lehajolva közben és odanyúlva megdögönyözve a szürkeség fülét. Így most egyszerre fogom kettejüket. Ja, meg eleve imádok ismételgetni szavakat meg mondatokat, egy kutyussal meg aztán egészen nyugodtan megtehetem. Közelebb húzódik hozzánk. Úgy tűnik, részéről jöhet az üdvözlés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

pizza partyyy

27-en vagyunk fent a fórumon. 27-en *-* és ezek csak azok, akik nem viselnek láthatatlanná tévő köpenyt megy a karácsonyi zsongás, úgy látom

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő